Középvidék

Tárgy: Re: Középvidék 2012-11-12, 8:49 pm

*Az arany sárkány már menne el onnan. Legszívesebben valahol egészen máshol lenne. Kettesben Silaronával, ehelyett Ezmot mocskolódásait kell hallgatnia.
Szánalmas a kék sárkány, de a legrosszabb, hogy a szavait igaznak érzi.
Fakó arca nem mutatja, szemei sem, mert a hideg düh elrejti bennük. Ettől viszont még benne van, s ahogy igaz lehet a rá váró jövőkép, amit a kékség felvázolt, úgy lehet igaz az is, hogy a vörös sárkányra is hasonló vár mellette.
Vajon Ezmot mennyire érdemli meg az életet? Nem lenne jobb, mégis megölni őt?
De ha így tesz, mennyiben lesz különb Furiánál? Saját áruló társait is megölje, csak mert keserű sorsukban átkokat hajigálnak utána?
Silarona nem engedi kezét megfogni. Az ébenfekete szemek összeszűkülnek, a „várj”-ra.
Érzi a simítást kezén, és egyben azt is, hogy a vékony ujjak nem kulcsolódnak össze az övéivel.
Még nem fordul meg, csak füleivel figyel. Mintha megdermedt volna álló helyében, amikor a vörös sárkány nem tartott vele.
Nem félti Silaronát Ezmottól. Tudja, hogy a vörös sárkány sokkal jobb harcos, főleg a kék sárkány mostani állapotában, de nem örül annak, hogy még maradni akar.*
- Mi közöd hozzá? Menj a drágalátos Kain után….tudod, mit beszéltek róla? Azt, hogy ő Anzar fattya! Annak az egyik ivadéka, akit elárult. De még ha nem is vér a véréből, neki köszönheti az életét. Én ott voltam, amikor hátba támadta…
*A kék sárkány felbátorodik. A vérzés is eláll már, de az eddig sem volt túl súlyos.
Eközben Namelyr is lassan megfordul. Látnia kell, hogy Silarona hogyan reagál a szavakra. Ezeknek legalábbis egy része, az, hogy kit is árult el, és hogy hogyan, az igaz.
A fekete szemekben ezúttal valami egészen más váltja fel a haragot. Az emlékezés fájdalma.
Most nem hívja a lányt, de látni, érezni akarja, hogy mit gondol. Hogy még mindig mellette van-e, hogy még mindig szereti-e.*
- Ahogy saját apját elárulta, úgy elárulhat téged is…nálunk sose tudni…
*Jegyzi meg Ezmot, miközben már nem is Silaronát figyeli zöldessárga szemeivel, hanem a feketeköpenyest, kissé hátrébb. Az éjfekete tekintet és a zöldessárga találkozik.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2012-11-14, 8:16 pm

*A zöldessárga tekintetben megvillan valami. Talán rosszindulat? Vagy elkeseredés? Reménytelenség?
De hamar eltűnik, és csak az a sugallat marad, hogy mit tett - tesz - a vörös sárkánnyal Kain.
Silarona meg sem moccan, csak világító kék pillantása függ még mindig Ezmoton, zavaróan rezzenéstelenül. Halványan érzékeli, hogy Namelyr megmozdul mögötte, de most nem néz el, hogy megbizonyosodjon róla. Talán sosem kap választ, ha nem látszik rajta ez az elhatározottság, hogy nem tágít.*
- Vannak dolgok, amiket te talán sosem érthetsz meg. Ilyen az is, hogy nem szabad a múltban élni.
De ami a legfontosabb: soha nem fogod megérteni, mi is van közöttünk. Azt hiszed, Kain is olyan mint te.
Ne foglalkozz velünk. Csak mondd meg, miért is teszed ezt.
*Nyugodtan, türelmesen, majdnemhogy kedvesen szólalt meg Silarona. Hangja végig fegyelmezett marad, mintha cseppet sem érdekelnék Ezmot szavai.
De hiába a nyugalom, hiába, hogy tudja, nem lehet igaz a kék sárkánynak az utolsó mondata, a becsmérlő, rosszindulatú szavak mégsem hagyják érintetlenül. Ahogy kimondja, hogy "te", hangja kicsit megváltozik, megvetés keveredik bele, olyan halványan, hogy szinte észrevehetetlen. Ezmotnak, aki nem ismeri, semmiképp nem nem tűnhet fel. Talán csak Kain veheti észre, aki, habár keveset találkoztak, talán a legjobban ismeri.
Silarona nem mozdul, csak nézi a kék sárkány megtépázott alakját, miközben belül már régen arra vágyik, hogy elmehessenek innen. De meg akarja tudni, mi rejlik e mögött a vislekedés mögött.*

Tárgy: Re: Középvidék 2012-11-15, 12:55 pm

- Mit tudsz te a múltról? Még a harcokban is csak egy katona voltál a sok közül…és semmi közöd az okaimhoz.
*Ezmot ugyan nem érzi a hangsúlyt Silarona szavaiban, de a tartalomra reagál. Hangjában és mondanivalójában is ott a lekicsinylés, a megvetés.
A zöldessárga szemek már ismét a vörös sárkányon vannak, miközben a kék sárkány még tartja összetört sárkány alakját.
Sejthető is, hogy a rajta ejtett sebek miatt. Átalakulva nehezebben gyógyulnak, és valószínűleg nem akarja sokáig hagyni őket.
A rekedtes nevetés eközben újra felhangzik.*
- Naiv vagy Silarona, ha azt gondolod, hogy különb, mint én. De majd megtudod…nem az én dolgom megmutatni neked, majd a bőrödön megérzed, ha nem hallgatsz a szóra.
*Hátrébb Kain emeli fel tekintetét, amivel az imént már a földet pásztázta.
Ezmot szavai a múltba vitték, akkorra, amikor még gyermek volt, és akkorra, amikor már nem és a harcokból, a kémkedésből is kivette a részét Anzar irányítása alatt. Belegondolt, mi mindent árult el és abba a lehetetlen helyzetbe, amibe ezzel taszította magát.
A két sárkány szóváltása rángatja vissza a jelenbe. Fekete alakja megmozdul.
Közelebb megy a vörös sárkányhoz és megállva mellette ő is felnéz Ezmotra. A mélabú még ott van a szemében.*
- Nem látod, hogy nem érdekli? Térj vissza az üregedbe, Ezmot! Hagyj minket békén!
Menjünk, Silarona, itt nincs keresni valónk!
*Próbálja ismét megfogni a lány vékony ujjait, hogy végre indulásra bírja.*
- Meneküljetek csak, nem tőlem kell félnetek, hanem Kain sorsától. Azt hiszitek, hogy ami köztetek van, megvéd benneteket….vakok vagytok…
*Kék karmaival a földre csap. Körmei felszántják a füvet, jókora földréteget szakítva fel. A kék sárkány belenéz a földbe szakított sebbe, majd ismét a két szerelmesre. Szűkebbre húzza szemeit, miközben pofája torz vicsorba torzul.*
- Menjetek csak! Fussatok, amíg tudtok!

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2012-11-19, 12:48 am

*Ezmot szavaira Silarona elmosolyodik.
Nem gúnyosan, vádlón, sértetten: inkább vidáman és lesajnálón.
Érzi, ahogy Kain megmozdul mögötte, s most hátrafordulva rá is néz. Amikor az arany sárkány megáll mellette, fél karjával átöleli, s amennyire így lehet, hozzá is simul. Ha más hatása nem is volt, Ezmotnak annyit sikerült elérnie - már csak puszta látványával is -, hogy egyre jobban féltette szerelmét. Nem akarta elengedni, a közelében akart lenni, bármilyen kockázattal is jár. Inkább az, mint hogy újabb hónapokig ne tudjon róla semmit, ne láthassa, s azzal a tudattal kelljen várakoznia, hogy bármi történhet szerelmével amíg nem találkoznak.
Silarona nem húzódik el, de kezét leengedi, és Kain erős keze köré fonja ujjait. Már nem érzi, hogy Ezmot megérdemelné, hogy bármit is tegyenek érte, akár csak szánalomból is.
Már fordulna, hogy végre elmehessenek erről a helyről, ahol olyan jól indult minden, s ahol úgy tűnik, csak nem lehetett nyugtuk. De ahogy meghallja Ezmot szavait, gúnyosan, halkan felnevet. *
- Lásd a fától az erdőt, Ezmot, és majd hallgatok rád.
*Megfordul, még mindig Kain kezét fogva. Most ő az, aki úgy érzi, nem sokáig viseli még el itt. Megpróbált valamit nyújtani Ezmotnak, mint fajtársának, de nem hajlandó örökké próbálkozni.
Nem foglalkozik sem a földbe maró karmokkal, sem a vicsorral, melyet még jobban eltorzítanak a kék sárkány pofáján húzódó sebhelyek, s amit fordultában még épphogy lát.
Már nem tenne bármit is Ezmotért, de a gondolat, hogy miért is viselkedik így a meggyötört sárkány, nem tűnik el.
Most Silarona motyog el egy teleport igét, hacsak Kain nem tesz valamit, amiért várna.
Nem kerülnek messzire, csak a facsoporton kicsit túlra, hogy végre megszabadulhassanak a kék sárkánytól, s a hozzájuk vágott, sokszor éles szavaktól.
Ha Kain hagyja, megöleli. Most nem akar mást, csak egy hosszú pillanatra az arany sárkány karjai közt lenni, érezni, hogy biztonságban van, itt, vele.*

Tárgy: Re: Középvidék 2012-11-19, 1:48 pm

*Kain hagyja, hogy Silarona hozzásimuljon. A gondolatok, érzések azonban most is úgy kavarognak benne, ahogy korábban is.
Nagyon nincs már kedve ahhoz, hogy itt legyen. Nyomorultul érzi magát, azért, mert ilyen az élete.
Nehéz lenne eldönteni, hogy hol csúszott el a dolog. Hiszen sárkánynak született, abba a világba, ahol saját fajuk valami, míg a többi kevéssé számít.
Prédának jó, s ha arcátlan módon mégis többet akar kiharcolni, hát jelezni kell neki, hol a helye.
Vajon már születésébe bele lett kódolva Ritalea kezében ez a sors? Vagy életének döntései vezettek ide?
Nemigen volt választása, hogy a háborút, vagy az abból való kimaradást választja-e. Anzar nevelt fiának ott kellett lennie az első sorokban.
Vagy talán ott hibázott, amikor elvállalta az addig megvetett és undorító kétlábúak közé való beépülést, hogy információt szerezzen, öljön és szabotáljon?
Mondhatott volna nemet? Talán.
De annak beláthatatlan következményei lettek volna. Emlékszik arra az álomra, vagy látomásra? Arra, amit a hajón kapott, máig nem érti, hogy akkor mi történt, tényleg volt-e valaki a kabinban, vagy csak saját elméje játszott vele.
Akkor, ott végigzongorázta, hogy mi történhetett volna, ha valahol másképp dönt.
És a végeredmény csak az, hogy a háborúra, vagy annak kimenetelére nem lehetett hatással. Ha nemet mond a harcra, pontosan ugyanaz az a vége.
Ha igen és nem árulja el Anzart, akkor most ő is az Éj-hasadékba, vagy ki tudja, hogy hova lenne zárva.
Vagy ha megöli a fehérköpenyest? Akkor nincs ki miatt elárulni apját.
De annyi a választási lehetőség, amit kihagyott és annyira valószínű, hogy a háború ugyanúgy ér véget, s az ő helyzete is vagy a hasadék mélye, vagy a megalázott sárkányok általi halál, amiért nem vett részt a harcokban, vagy ugyanaz, mint most, hogy jobb nem lett volna.
Ritalea a hibás? Valóban nem volt olyan út, amely legalább kicsit elfogadható állapotot hozott volna?
A lány megfogja a kezét, mire az ébenfekete szemek felpillantanak. Ki tudja, hogy mióta bámulta már a földet?
Csak egy pillanat, és már máshol találja magát. Ismeri az érzést, csakhogy most nem ő választotta a helyet és az alkalmat se. Silarona, a vörös sárkány vitte magával, távol Ezmot gyötrő szavaitól.
Az ölelés most valami olyan, amire szüksége van. Jobban, mint bármi másra. Erős karjaival magához szorítja a lányt. Érezni akarja, hogy él, érezni, hogy ott van vele. Szüksége van arra, hogy szeressék, jobban, mint bármikor. Mert magát nem szereti. Nagyon nem.
Ahogy magához szorítja Silaronát, mélyfekete szemeiben olyan sötétség kavarok, amilyen ritkán szokott. A távolba néz. Maga sem tudja, hogy hogy kellene. Talán úgy óvhatná meg a lányt, ha magát odadobja csaléteknek? Úgy Silarona élete megmarad, soha nem tudják meg, hogy köze volt hozzá. Csak Ezmot tudja, de a kék sárkány nem ellenfél. Ha megöli, az utolsó tanú is oda.
De ezt nem mondhatja el a lánynak. Annál jobban szereti.
Csak szorítja, miközben a fekete szemek döntésről árulkodnak. Ennek véget kell vetni. A vörös sárkány sokkal többet ér, hogy hagyja belesodródni ebbe az őrült sorsba.*
- Ezt nem lehet így….véget kell vetni. Te nem kerülhetsz az én sorsomra.
*Morogja halkan, de nagyon mély hangon.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2012-11-25, 3:46 pm

*Csak az erős karok szorítása, szerelmének ölelése létezik a vörös sárkány számára egy pillanatig. Nem akar mást, csak így maradni, akár örökké, hogy álljon meg az idő, legalább egy kicsit, amíg nem kell aggódniuk a jövő, az üldöztetés, az ellenségek, ez életük - egymás élete - miatt.
Ebbe az ölelésbe olvadva Silarona úgy érzi egy percre, hogy a helyén van, hogy nem szakíthatják szét őket, egymáshoz tartoznak.
Felpillant, azokat a mély, fekete szemeket keresve, amelyekért bármit feladna. A sötét, távolba meredő tekintetben benne kavarog az arany sárkány sorsának súlya. Silarona egyik kezét kivonja az ölelésből, s végigsimít Kain arcán, hogy aztán vékony ujjai a fekete hajba fúródjanak. Akármennyi okuk is van a vívódásra, az elkeseredettségre, most csak arra vágyik, hogy csak egymással foglalkozhassanak, legalább egy kis időre.
A szavakra megmerevedik. Fájnak neki, jobban, mint bármi más. Tágra nyílt szemekkel néz fel Kainra, s egy pillanatig nem tud megszólalni.*
- Miért?
*Két hónappal ezelőtt, egy Norlan melletti barlangban az arany sárkány ugyanezt a kérdést tette fel neki, mégis, most annyira mást jelent. Már nem tudna az arany sárkány nélkül élni, akár csak a tudat nélkül, hogy valahol máshol, de él, és ő is arra vár, hogy találkozzanak.
Ez az egy szó most is halk, de benne van az a fájdalom, amit abban a pillanatban érez.
Miért? Miért most, amikor ennyire szükségük van egymásra? Egyszer már úgy döntöttek, hogy vállalják, bármi történik is, holott akkor is tudták, mit kockáztatnak.
A vékony, ebben a pillanatban igazán törékenynek tűnő elf nő hátrébb lép, csak egy egészen kicsit, s még mindig közelről nézi szerelme arcát. Tengerkék pillantásában már nem csak a féltés, az aggódás és a harag kavarog, de a félelem és a fájdalom is, amelyekkel ebben a pillanatban nem tud mit kezdeni.*

Tárgy: Re: Középvidék 2012-11-25, 9:49 pm

*Már visszaszívná, amit mondott. Sosem kellett volna kimondania. Amikor Silarona hangját meghallja, azzal az egyetlen szóval, abban benne van minden.
Minden, amit a hátrébblépő lány szeméből vél kiolvasni. Már nyúlna utána, hogy visszahúzza, hogy elmondja neki, ő számára a világon a legfontosabb és sosem bocsájtaná meg magának, ha miatta érné bántódás. Pedig ehhez egészen közel is lehetnek.
Ahogy Norlan mellett is közel voltak, amikor az a másik sárkány, majd a kísértet megjelent.
Talán Silarona nem emlékszik rá, de Kain igen, amit mondtak neki egykor a kísértetek kezéről. Arról, amely olyan hideg, hogy ha eléri a szívet, az menten megáll, mert eltűnik belőle az élet, és még egy sárkány is belehal.
Ha nem veszi észre időben, ennyi kellett volna, hogy egyikükkel végezzen.
De ott a további számtalan veszély, amit a vele való kapcsolat hoz magával.
A fejében ott vannak az elvesztett barátok nevei, arcai. Nem akarja, hogy Silaronáé is ott legyen.*
- Felejtsd el…
*Mormolja, miközben az éjfekete szemek a nő tengerkék pillantását keresik. Ott van benne az, hogy nem akar fájdalmat okozni és most azt érzi, hogy mégis megtette.
Ormótlan nagyvadnak érzi magát egy szűk helyen, amely tele van törékeny értékekkel, és bármit is tesz, nincs esélye anélkül megúszni, hogy tetemes rombolást ne végezzen.
Aztán mégsem hagyja szó nélkül. El kell mondania, ki kell adnia, mert Ezmot felkavarta. Talán fizikailag, sőt, még mágiával sem lenne képes ártani az arany sárkánynak, de megtette azt szóval, sokkal mélyebben, mert nem a testet bántotta, hanem a szívet és a lelket.*
- Tudnál úgy élni, hogy nem tartozol sehova? Neked nem hiányzik az, hogy visszatérj a völgybe a mieink közé?
Elvehetem tőled ezt. És még ha most úgy is érzed, hogy nem számít, mert nem emlékszel rá, mi lesz, ha egyszer visszaszerzed az emlékeid? Ráébredsz, hogy hiba volt. De ha addigra rájönnek, hogy velem vagy, az én sorsom lesz a tiéd. Nem térhetsz vissza sosem. Száműzött, kitaszított leszel.
Hogy vehetem el tőled azt, ami nekem is olyan értékes?!
*Felhevülten, villanó szemmel mondja a szavakat. Máskor olyan fakó arcába szín költözik. De nem marad csendben. Még súlyosabb gondolatokat zúdít a nőstényre.*
- Mi lesz, ha engem elkapnak? Hogy élsz tovább majd? Addigra már ugyanúgy száműzött lehetsz, mint én most….
Silarona, én szeretlek, jobban, mint bárkit e világon! Jobban, mint saját magamat…
*A végét már elcsendesedve mondja. Szívéből beszél, és erős kezét kinyújtja, hogy megsimítsa az elf arcát vele, ha a vörös sárkány engedi ezt.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-01, 10:13 pm

*Belenéz azokba a végtelen mély szemekbe. Szeretné eltűntetni belőle a sok önmarcangoló érzést, szeretné, ha Ezmot nem hozta volna elő azokat a dolgokat, amin úgysem lehet változtatni.
Felejtse el... Jobb lenne az egész ostoba, feldúló találkozást elfelejteni mindkettőjüknek, elfelejteni a bűntudatot, aggódást, a bizonytalan jövőt. Azért vannak itt, hogy egymással legyenek.
Némán hallgatja az oly súlyos szavakat, amik mindkettőjüket fájdalmasan eltalálják. A legfájóbb bennük talán az, hogy igazak, hogy igazak lehetnek. De ő eddig sem tartozott sehova, csak bolyongott ide-oda, sárkányként, de a kétlábúak között élve, elrejtve valós énjét. Hétszáz évig volt lehetősége, hogy elmenjen a Völgybe, népük otthonába, mégis elfként barangolt, nem bírva rávenni magát, hogy oda elmenjen, habár rengeteg más helyen járt. Nem tartozott sehova eddig sem, se a sárkányokhoz, akikkel alig, ha találkozott, se a kétlábúakhoz, akik körülvették, de mégis olyan mások, mint ő.
Most megtalálta azt, akihez tartozik, akivel lenni akar, bármi áron, akkor is, ha ezzel feladja, hogy valaha is igazán népükhöz tartozhasson újra.
A fekete hajjal körülölelt sápadt arcon megjelenik az annyira ritkán látható szín, az éjfekete szemek villognak.
A vörös sárkánynak fáj, fáj, hogy így kell lennie, hogy szerelmének nem lehet nyugta, hogy megint ide kellett, hogy jussanak. Megint az elválásról beszélnek, amikor épphogy újra találkoztak
Silarona rásimítja kezét az arcához nyúló erős, az övénél jóval nagyobb kézre, s közelebb lép, hogy másik szabad kezével átölelje Kaint, ha teheti. Így, felnézve rá, halkan szólal meg.*
- Egyszer már eldöntöttem, hogy mindennek ellenére veled maradok. Bármi is történik. Én is szeretlek, és soha nem bánnám meg, hogy melletted maradtam akkor, Norlannál. Fontosabb vagy nekem, mint a Völgy, mint a népünk, mint hogy szabadon mozoghassak a sárkányok között. Nem te veszed el, hanem én adom fel érted, ezt, és ha kell, bármi mást is...

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-02, 2:39 pm

*A lány tengerkék szemeit nézve kénytelen elfordítani tekintetét. Nem állja és épp azért, nem, mert őt bántotta meg, azt, akit szeret.
Silarona hagyja, hogy megsimítsa az arcát, sőt saját vékony, törékeny ujjait is rásimítja az övéire. Kain nem húzódik el, amikor a vörös sárkány közelebb lépve átöleli szabad fél karjával, sőt neki is van egy szabad fél karja, s miközben Silarona beszélni kezd, magához is szorítja vele a lányt.
Ahogy egymást érik az elf mondatai, egyre erősebben szorítja, talán már túl erősen, ha Silarona nem bontakozik ki ebből a szoros ölelésből.
Kain behunyja szemeit.
Sok minden viharzik át rajta. Egyrészt tényleg vállalt mindent a lány Norlan határában.
Azt, hogy ezzel magára vonja a sorsot, amit Kain él immáron hét évszázada, azt is, hogy árulóként kutassák idővel őt is, mint ahogy az arany sárkányt.
Ezzel azt is, hogy soha többé nem léphet a völgybe, ahogy Kain és a többi száműzött sem.
De arra eddig még ő sem gondolt, hogy vajon mit tesz, ha helyette Silaronát találják meg?
Hogyan élne azzal a tudattal, hogy a nőstény már nincs többé és ezt mind-mind neki köszönheti? Hiszen nem ugyanaz múltjának teljes tudomása nélkül vándorolni távol népétől és nem ugyanaz annak tudatával, hogy soha többé nem térhet vissza közéjük. A lány azért nem, mert összeszűrte a levet egy árulóval, ahelyett, hogy megölte volna, vagy hírt vitt volna róla, ő pedig azzal a tudattal, hogy egy az eddigi barátoknál is értékesebb sárkányt veszített el saját önzősége miatt.
Amiatt, hogy nem engedte el. Kinyitja a szemeit.*
- Nagy áldozatot vállaltál, ugye tudod?
*Halkan, szinte az elf szépen ívelt füleibe súgja a szavakat. Kezd visszatérni lélekjelenléte, amit az imént elveszített. Az erő is újra megjelenik hangjában.*
- Ha nem akarunk végezni a nyomorékkal, menjünk innen!
A szagát sem akarom érezni…
*Persze felmerül a kérdés, hogy hova menjenek, s erre azért Kainnak egy ötlet motoszkál a fejében. Északnak. Nem tudja, mi vonzza arra itt, a Hajnal közelségébe, hiszen eldöntötte korábban, hogy nem a barlang közelében fognak találkozni. Persze a barlang innen nagyon messze van, s nem is mondja ki az ötletet. A folyón jelenleg sem hajó, sem más alkalmatosság nem úszik, tiszta vizét nem töri meg semmi.
Megvárja, hogy Silarona mit fog reagálni, hiszen könnyen lehet, hogy ő ölni akar. Ezmot nem mindennapi társalgást folytatott le velük.
Persze az is jó kérdés, hogy vajon a kék sárkány még mindig jelen van-e vagy már csupán szagnyoma van a levegőben és ő kereket oldott.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-21, 9:24 pm

*Kain csak szorítja, egyre erősebben. Silarona is csak egyre szorosabban öleli, nem törődve azzal, hogy máskor talán túl szoros is lenne ez a kapaszkodó ölelés. Ahogy elfogynak a szavak, szerelme vállára hajtja a fejét, még így is szorosan hozzábújva.
Nem akar, nem mer arra gondolni, hogy mi lenne, ha elveszítené az arany sárkányt. Amikor találkoztak, csak a fajtársat látta benne, egy másik sárkányt, akivel találkoztak, s majd elválnak. Mint mindenkivel emlékezete hétszáz éve alatt. De most már úgy is fáj az elválás, ha tudja, hogy még találkoznak - attól meg főképp, hogy sosem lehetnek biztosak benne, hogy még épségben látják a másikat.
Ezmot megjelenése volt az, ami a mostani találkozásukat is megmérgezte a félelemmel. Hiába tudták eddig is, az, hogy más vágta a szemükbe, igazán szembesítette őket a legrosszabbal. Ezmotnak nem volt szüksége győzködő szavakra, bizonygatásra. Csupán valódi alakjának megjelenése elég volt arra, amit talán sok ezer szó sem mondhatott volna el a maga valójában.
Túl hamar felélesztette bennük a félelmet, amit a találkozás öröme egy kis időre háttérbe szorított. És most elfogytak a szavai. Csak a - valódi embernek - folytó ölelés marad, és az érzés, hogy mennyire szereti az őt átölelő sárkányt. Mindennél jobban.
A törékenynek látszó elf nő megmozdul, felnéz.*
- Nekem megéri.
*Silarona lazít az ölelésen, kezeivel végigsimítva a széles háton. Bármi történt is, nem fogja megtámadni a nyomorék kék sárkányt, akinek bár megváltás lenne a halál, még így is képes volt arra, hogy őket is elárassza reménytelenséggel. Az élet talán nagyobb büntetés neki. Nincs joguk beleszólni az életébe, ha ő így döntött, éljen tovább, önmagát büntetve.*
- Menjünk....
Merre? Vissza, Olassiebe?
*Habár szereti az elfek városát, most nem érzi, hogy vissza kéne menniük. Még az erdőben is fel-fel bukkannak folyamatosan az őrjáratozó elf csapatok, sosem hagyva nyugtot a magányt keresőknek. A vörös sárkány hangjából is kiérződik, mennyire is vágyik vissza az Olassiebe.*

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-21, 10:41 pm

*Silarona édes szavai most mindennél többet jelentenek neki. Az áldozat nagyságát Kain teljesen átérzi. Az áldozatét, melyet Silarona hoz, s bár lehet, hogy ítélőképességüket a szerelem fátylán keresztül elhomályosítják érzéseik, saját múltja azért mutatja, hogy mi mindent dob el és mi mindent vállal magára a lány.
Kain lenéz az arcra, ő is lazít a szorításon, csak most tudatosul benne, milyen erővel is vonta magához a törékeny testet.
Megrázza a fejét, miközben ébenfekete pillantása végigsiklik Silarona gyönyörű arcán, ajkaitól felfelé, egészen a tengerkék szemekig.
Csak halkan szólal meg.*
- Északnak. Nem akarok az elfekkel bajlódni. Csak veled akarok lenni.
*Ha Silarona elengedi, egy csókot lehel ajkára a halk szavak után, majd távolabb lép tőle. Egyértelműen jelezve ezzel, hogy nem törődve ezúttal a kétlábúak esetleges újra felbukkanásával, az eget akarja birtokba venni, a vörös nősténnyel közösen.
Csak határozott léptekkel lépdel arrébb, nem fordítva hátat a lánynak, bár a szíve még mindig nehéz.
Nem tudhatja, mit tartalmaznak Ritalea istennő fonalai, a végzet vajon mennyi időt adott nekik, kettőjüknek, de annyi biztos, hogy amit lehet, azt még ki kell használnia.
Amikor elég távol van, lehajtja fejét, s egy villanás múlva már ismét az arany pikkelyek csillognak a késő őszi nap fényében Silarona előtt. Az arany sárkány is lehajtott fejjel áll, de ez a fej, felemelkedik, s hamarosan már az arany szemek keresik a nő pillantását.
Kitárja szárnyait, mintha csak megfélemlíteni akarna, pedig semmi efféle célja nincs neki. Csupán kinyújtja azokat, élvezve, hogy igazi valójában lehet jelen.
Ha Silarona vele tart, akkor nem kell sok idő, hogy Namelyr ne csak kitárja, de a földtől elrugaszkodva meglebbentse szárnyait és az ég kékjébe repítse a gigászi testet.
Csak onnan néz újra vissza és körbe is, hogy megkeresse Silaronát.
Persze ha a lány nem akar átváltozni, vagy éppen nem engedi eltávolodni, akkor a sötét pillantás kérdőn néz rá, úgy tudakolva.*
- Mit szeretnél?

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-24, 12:09 pm

Balál megtörölte poros, izzadt homlokát. A Déli erdők áthatolhatatlan sűrűjéhez, és a magas dombságokhoz szokva most egyre szárazabb, és laposabb, sivárnak tetsző vidékekre tévedt. Egy kis emelkedőre kaptatott fel, úgy tervezte, onnan körülnézve megkeresi a korábban maga mögött hagyott Hajnal-folyóhoz visszavezető, legrövidebb utat.
Úgy számította, hogy Észak-nyugatra kell kissé fordulnia, és az est leszállta előtt megérkezhet a folyóhoz. A talaj azonban porhanyósabbá vált. Ám a lankás dombocskán lépdelve az a benyomása támadt, hogy szaporodnak a fűszálak. A fűnek pedig a sok-sok vízen kívül kevés dologra van éltető szüksége. Szaporázva lépteit, felszegte állát, s mélyen beleszippantott a domboldalban kavargó szellő hozta friss levegőbe. Elmosolyodott. Közelebb van, mint gondolta. Kelet felé tekintve végre felhőket látott.
Futva tette meg a hátralévő lépéseket. Megállt a dombocskán, és körbetekintett. Nevetés hagyta el a száját. Ez az!
Alant terült el a Nagy Öreg folyó- ahogy Balál nevezte a Hajnalt. A hajnal most messze járt, amúgy sem illett a tájhoz a neve. Ám mégis. Érezte. Ez a víz az életet és az ősök örökségéül kapott mérhetetlen energiát hordozta körbe a tájon.
Alkonyodott, és a folyó közel. Fürödni, és pihenni vágyott. Messziről kinézte a közeli fák között a helyet, ami alkalmas lehet tanyát verni, tetőt eszkábálni a feje fölé.
Éjfélre ideér az eső.
Reggel lehet, hogy elérheti Talárt, a híres öreg városkát. Találhat lovat, és talán jó kovácsot is. Boldog örömmel lépett a folyó partra. Egy alkalmas tisztáson, ahol ritkásan nőtt a terjengős parti növényzet, lehajolt, és megmerítette kérges, nagy tenyerét. Megmosta fáradt fejét a jéghideg vízben.
Dús haja csutkában lógott, csorgott belőle a drága éltető víz. Hagyta. Felemelte a tekintetét, és elnézte a távoli északról kanyargó mederben zabolátlanul habzó széles folyót. Tele forgókkal, és sziklákkal. Olyan ez a folyó, akárcsak ő maga. Zabolátlan. Törvénytelen. Kordában tarthatatlan. Amerre kedve szottyan, arra halad. Ahol jól érzi magát, mély, táguló medrében pihen. Ahol szűkülnek a korlátai, ott könnyen elszabadul a pokol is körülötte. Durva és kegyetlen. Könyörtelen és kíméletlen. Hideg. Vad és játékos folyó. Bármily közel állsz hozzá, mégsem tudhatod, mit rejt a mélye, s mit készít neked holnaputánra. Táplálni, vagy elpusztítani kész.
Hamar ingre, gatyára vetkőzött, hogy legalább a lábait megmerítse a sekélyesben. Gyenge volt a sodrás a szélén, de érezhetően nem volt szabad eltávolodnia a parttól, ez egy hirtelen mélyülő meder.
Megmártózott, és élvezte ahogy átjárta ez a hűvös, tiszta érzés. Másnak talán kissé hideg lett volna a fürdő, de ő már hozzászokott, hogy a patakok, folyók, tavak, források hűs vízének rendelje alá magát. Néha még a leghidegebb esőből is lezúgó fürdőt készített, összegyűjtve, és az ágak, a levelek gondjaira bízva csorgatta saját kimerült testére.
Úszott egyet, majd fölemelkedve körbe forgott, s fröcskölni kezdett maga körül, mint egy gyermek. Kiáltozott. Szeme kifényesedett, arcán öröm áradt széjjel. Fáradt, s a hosszú úttól lázas teste szinte feloldódott. Szétáradt benne valami rég tapasztalt jóság.
Nagy hirtelen nem érzett mást, mint éhséget. Napokkal ezelőtt elfogyott az utolsó cipója, és a lisztje is. Húsra, meleg ételre volt szüksége. Kilépett, hogy megszárítkozzon egy nedvszívó pokrócban, s közben már lélekben gyújtotta is a tábortüzet, és lelki szemei előtt melegítette a sülhúst.
Ejj, mit nem adnék egy jó dús, meleg levesért!
Tört fel benne mélyről egy sóhaj.
Tekintete a fák között a megfelelő táborhelyet térképezte fel, míg a holmijához tartott. Naptól cserzett, nedves bőrén, finoman kidolgozott izmain a halványuló erőtlen napsugarak aranyló fényt vontak, mint egy palástot.

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-24, 3:10 pm

//Balál, időn túli játék//

*Úgy telik napra nap, ahogy a Hajnal viszi tova az égen úszó felhők képét. Már nem számolom a heteket, hónapokat, mióta Kitanára várok. Szerelmem és hitem is makacsul kitart, holott józan eszem már azt súgja, adjam fel, nem fog jönni.
Emlékeimben ébren él anyám barátnője, a nimfa, aki Elonar erdejében körbevezetett és minden ellenállásunk ellenére szövődött közöttünk valami akkor.
Aztán a Sou oldalán vívott harc, melybe csaknem én is, meg a fehér sárkány is belepusztult, ágynak döntött, hetekre, s azalatt érlelődött meg a bizonyosság.
Igen, szeretem ezt a nőt, bár anyám lehetne, kinézetre mégis fiatalabb nálam.
A folyó partján ülök, nézem a túlpartot, várom,hogy megpillantsak egy szőke hajzuhatagot, amint elhagyja Elonar ijesztő erdejének vonalát.
A feltűnő alakra próbálok előbb nem figyelni. Elég messze vagyok és láthatóan ő inkább a folyóval van elfoglalva.
Egészen addig megy ez így, amíg Storm, a lovam, fel nem horkant türelmetlenségében.
Ezt a hangot az idegennek meg kell hallania.
Várok még egy kicsit, hátha nem adja jelét annak, hogy észrevett. Semmi kedvem emberi társasághoz. Voltaképpen semmilyenhez nincs.
Egyedül barna lovam és szerelmem társasága az, mely jól esik és jól esne.
Ennek tudható be, hogy nem sietem el, de végül Ephenezer, halott apám neveltetése az, és lovász nevelőapámé, ami végül győzedelmeskedik.
Még várok egy kicsit, hogy visszatérjek szállásomra, addig meg nem ülhetek itt így, mintha észre sem vettem volna.
Görbe kardom most is az oldalamon van, Stormot viszont inkább csak azért hoztam ki Telarból, hogy átmozgassam.
Felveszem vállamra a lószerszámot, amit eddig támasztékul használtam hátamnak, és elindulok a még mindig meglehetősen ruhátlan idegen felé.
Storm csendesen lépegetve, de hátracsapott fülekkel követ engem. Sosem hagyna magamra, ezt már bizonyította néhányszor. Százszorta hűségesebb és tisztább szívű bármelyik embernél. Igen, még nálam is.*
- Üdvözletem, idegen! Ha szállásra vágysz, tudok mutatni. A hosszú út után sok vándor tér oda be, Telarhoz érkezve.

//A külsőmről az előtörimben többet tudhatsz meg. Wink

https://newagelanuria.hungarianforum.net/t120-marius-dior //

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-24, 10:40 pm

Ahogy nem locsogott körötte a folyó, a megszokott élénk, erdei neszezésből egy ló horkanása hallatszott ki. Érzékei élesedtek, tartása feszültebbé vált. Hátra hajtotta kissé a fejét, felemelte állát, és a hang vélt iránya felé fordította kissé az arcát. Úgy figyelt, mint a vadak. Ám nem állt meg, inkább észrevétlen szaporázta, és nyújtotta lépteit. Láthatóan tudomást sem véve a fegyelmezett lóról, és a vele lévő lovasáról. Tisztán hallotta, hogy közelednek. Azt is hallotta, hogy a ló a lovasával van, és senki mással.
A tekintete a hatalmas zsákjára siklott, végigkúszott a becsomagolt hosszú kard domborulatán, és a különleges íján, amit egy fatörzsnek támasztott pár lépéssel odébb. Az íjba bele volt tűzve egy vessző. Csak fel kellett ajzani, két mozdulat és máris sebzésre képes. De itt nincs erre szükség. Különben is túlságosan közel értek már hozzá. A ló feszültebb, mint a lovasa, csak fegyelmezi magát. Valószínűleg mint zajos idegen váltotta ezt ki belőle. A lovas egyenletes, határozott léptekkel közelít. Nyugodtan, ártó szándék nélkül. Végre kibukkantak a fák takarásából.
A lovas a lova előtt lépkedett. Békés volt, s tekintete nem túl fürkésző. Balált elgondolkodtatta, miért is érzi úgy, hogy voltaképpen a másik, ha tehetné, kerülné ezt a találkozást. Talán várt valakire. Talán maga akart lenni hű lovával az alkonyi csendben. Meg is értené. Erős, szívós, eszes jószágnak látszik ez. Az ilyen állat igazi társsá válik az idők folyamán.
- Üdvözletem, idegen! Ha szállásra vágysz, tudok mutatni. A hosszú út után sok vándor tér oda be, Telarhoz érkezve.
Ahogy beszélt, inkább udvarias gesztus, mint valódi akarat. Nem. Ez a fiatalember nem akarta megszólítani őt. Csupán így volt helyénvaló, hogy útbaigazítson egy vándort, mielőtt ideér az este, és a fergeteg az esővel. Igen, csupán jó nevelést kapott. Egyszerű, de tiszta ruházata, egyenes, lóhoz szokott tartása nem volt teljes szinkronban a viselkedésével. Hacsak nem valami különc nemes fiú. Vagy valami lovas hadba vonult katona múltú nemesi sarj. Oldalán kard. Talán... talány... Mégis beszédes sokat árult el Balálnak egyetlen mondata alatt.
Balál a pokrócáért nyúlt. Kimért mozdulattal a vállára terítette. Megrázkódott az esti szél hűvösétől.
-Neked is üdvözet! Jó volna biz'a szállás meg a fedél. Közeleg a zivatar, lehet ebből még vihar is. Olyan fülledt az este. Mond, van e abban a fogadóban jó konyha is?
Miközben beszélt, óhatatlanul közelebb lépett a férfihez, s szemébe nézett. Majd a ló felé lépett még kettőt. Kimért mozdulattal felemelte az egyik kezét. A ló jól láthatta, és közelebb lépett, hátracsapott fülekkel, annyira lefelé lógatva a fejét, mintha lefelé is nézne, pedig végig Balál arcába meredt. A szemébe nézett. Megtorpant és gazdája felé pillantott.
- Jól van! Okos vagy!- mondta elégedetten Balál.- Engedelmeddel, Balál Tangeran. És most felöltözöm- mintha még mindig a lóhoz beszélne, és mintegy mellékesen pillantott volna a férfira, ledobta a takarót, és felkapkodta a ruháit. Az övén egy tasakban tőr lógott. Megigazgatta az öltözékét. Láthatóan várt a válaszra. Tetszett neki a másik jószága, nem titkolta. Emlékeztette a legjobb lovára. Jó vérvonal- állapította meg mintegy magának.

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-25, 9:50 pm

*Meg sem fordul a fejemben, hogy az idegen mit gondolhat rólam. Én csak egy folyóból szabadult, fürdőző vándort látok, akinek külsején látszik, hogy nem egy asztal és egy ágy mellett élte eddigi életét. Edzett, erőteljes és ruházata is mutatja, hogy sokat van a szabad ég alatt.
Látom, amint a férfi pokrócba takarózik. Igen, a hűvös víz után az estébe hajló idő szellője még hidegebbnek hat. Már nyoma sincs a napfény melegítette föld langyos légmozgásának.
Én is ismerem ezt az érzést. Nem egyszer fürödtem patakban, vagy épp a Hajnalban. Ephenezerrel is, amikor még vadászni jártunk.
Figyelem, ahogy közelebb lép hozzám, majd Storm felé is. Nem féltem a lovam, nálam is jobban tudja, kitől kell óvakodni és ha a természetes óvatosságot idővel nem csökkenti az idegen, akkor a lóra hallgatnom kell és nekem is óvakodnom Baláltól.
Storm tőlem is vár véleményt, én nem szólok, rá hagyom a döntést, akar-e barátkozni az idegennel. Mi nem gazda-állat kapcsolatban vagyunk. Sokkal inkább társak, mint hűbéresei egymásnak.
Ha már öltözködni kezd, még némán állok. Nem mintha a látvány bilincselt le, inkább a ruházatból egy pillanatra az orromba szálló aroma gondolkodtat el.
Talán ritkább ez a jelenet, ami a fürdést illeti Balál esetében, mint gondoltam elsőre.*
- Storm a társam. Marius Dior vagyok.
*Adom meg én is az illendőség kedvéért valódi nevem. Az idegené nem ismerős, de annyit nem jártam a világot, hogy biztonsággal állíthatnám, hogy ismerem az összes ismert nevet.
Minden esetre családom neve csenghet ismerősen. Már nem félek attól, hogy rám törnek és megölnek. Én csak egy fattyú vagyok, súlyom sosem lehet sem a nemesség körében, sem legyilkolt családom ügyeiben, ahogy soha nem is volt. Hiába adta Ephenezer Dior a nevét nekem.*
- A konyha jó és férfinak való szórakozás is akad bőven…már ha szereti valaki az ilyet.
*Húzom el a szám, egyértelmű véleményt adva róla. Eszembe jut az első estém, amikor az egyik örömlány poharakkal és borral állított be hozzám és én zavarban ugyan, de kitessékeltem onnan. Szokásom szerint nem vagyok épp bőbeszédű, de talán az idegen sem mindig az ennyire. Valami azt súgja, inkább a hallgatag fajta.*

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-25, 11:40 pm

-Induljunk! Mutasd az utat kérlek a Fogadóig!
Íját és zsákját a vállára vetve a jólfésült idegen mellé lép. Miért van az, hogy ma annyira szívesen csatlakozik valakihez, akiről csak feltételezéseket sző, akit nem is ismer? Ősök nevére, bocsánat, de még beszélgetne is!
- Jól tartod a lovadat Marius Dior! - Talán a távolságot igyekszik erősíteni azzal is, hogy mindkét nevét egyszerre használja a férfinek- Látszik rajta a törődésed, a gondoskodásod, és hogy a társad. Milyen névre hallgat?
Vár egy kicsit miközben indulnak, a másik a lószerszámmal babrál egy keveset, majd egy határozott egyenes mentén elindul arra, amerre Balál a várost sejti. Kisvártatva folytatja:
- Tudod mielőbb lóra lesz szükségem. Arra gondoltam, talán akadna valami megbízás egy ilyen magamfajta vadásznak. Igaz, értek én mindenhez... - gondolta, kicsit feltupírozza az értékeit. Hátha jól ismeri a környéket ez az ember, és ajánlana a szállás mellé valami lehetőséget. Sajnálta, hogy túl kellett adni a lován korábban, és azóta sem sikerült elég pénzt gyűjtenie a megfelelő lóhoz. A kovácsmesternek készített rajzon is elgondolkodott. mestermunkát igényel a fegyver, amit szeretne. tehát most már itt ezen a sűrűn lakott vidéken össze kell szednie rá a darnát!
Ami igaz, az igaz, nem is erőltette eddig magát, hiszen a napi betevőjét maga teremtette meg minden időben, kicsiny gyerekkorától fogva. Az is igaz, hogy valóban nagyon sok mindenhez értett. Hát lássuk, veszi-e a lapot a férfiú?
A város falánál kellemetlen zajos Fogadó látványa, lehengerlően hatott rá a magányos útja felhőtlen szabadsága után

(...)
// A Vén Kujonban folytatjuk Marius! Eddig élmény volt, köszönöm! //

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-27, 8:07 pm

// Kain //

*Az elfalakba bújt vörös sárkány még egy rövid, ám végtelennek tűnő pillanatig öleli Kaint, mintha nem akarná elengedni, egy szívdobbanásnyival elnyújtva a csókot. De aztán elengedni, s ő is hátrébb lép. Most bele sem gondol - nem akar belegondolni - , hogy, akárcsak az előbb, megint felbukkanhat egy hajó, egy vándor, bárki, aki megláthatja őket. Még ha nem is sárkány az illető, a kétlábúak sem a legjobb nézőközönség. De nem érdekli őt sem, hogy ki láthatja meg őket.
Pár lépést hátrál, majd megáll, s onnan nézi a még távolabb helyezkedő fekete mágust. Nem néz félre, amikor az alakja felvillan, s mire a fényesség hagyta homály eltűnik, már a hatalmas arany sárkány - immár valódi alakjában - magasodik fölé.
Silarona nem mozdul, csak nézi a sárkányt, akiért feladta, hogy esélye legyen újra beilleszkedni a népük körébe. Tengerkék tekintete megtelik szerelemmel, ahogy pillantása végigsiklik a napfényben megcsillanó aranyszín pikkelyeken és a hatalmas, kitárt szárnyakon. Halvány mosoly jelenik meg az ajkain, majd hátrébblép még egyet, s mielőtt a földre érhetne a lába, vékony alakja felvillan és eltűnik.
Ha a Hajnalról kémlelné valaki a partot, most nem lenne nehéz észrevennie a két sárkány hatalmas alakját, kicsit messzebb a facsoportoktól. De a folyó most valójában üres, a csillámló habokon kívül senki nem halad el a part mellett. A két sárkányt is legfeljebb a madarak láthatják, már ha a bolondos szárnyas népségnek eszébe jutna lenézni az alájuk rendelt világra.
A vörös sárkány belenéz a mély, aranyló szemekbe.
Ő is kitárja szárnyait, és meglebbentve azokat az égbe löki magát. Végre ott, ahová tényleg tartoznak, ahová tertemtették őket. A madarak csicseregve szétrebbennek, és a csillogó kék ég most csak az övék.
Silarona megtorpan a levegőben, Kaint keresve a tekintetével. Ha megtalálja, pár erőteljes szárnycsapással közelebb repül, s orrával kedveskedően megböki. Ha az arany sárkány is benne van, elindulnak Észak felé. Alattuk a táj nyugodt, úgy tűni, végre nem zavarja őket semmi.*
- Tudod, hová menjünk, vagy...?

Tárgy: Re: Középvidék 2012-12-27, 10:40 pm

*A levegő az ő birodalmuk. Legyen szó akár száműzöttekről, vagy a Völgy bármelyik sárkányáról. A hűvös levegőből azért körbepillant, hogy lát-e kétlábút, vagy akár sárkányt is a közelben, de még Ezmot kék alakját sem fedezi fel a fák alatt. Könnyen lehet, hogy átváltozott és már el is teleportált, vagy pedig még mindig ott fő a saját levében a nyomorék sárkány.
Épp ezért, mire Silaronát felfedezi, már ott is van mellette, s megböki őt kedveskedve.
Kain halk, duruzsoló morgást hallat, majd meglebbentve szárnyait, s farkával, egész testével Északi irányba állítva be az útvonalat, s el is indulnak.
Van ötlete, s ehhez nem is kell sok. Stern várának tett már nagy szolgálatot, igaz, annak már vagy két éve is van, de ennyire még az emberfélék memóriája sem rövid. Annak idején a napkristályt vitték el a várból, amit Furia hagyott ott, hogy azzal eltörölje a várat és az egész várost is.
De nem csak az hasznos számára, hanem ott lakik még az a család is, mely épp a Furiával vívott vesztes csata után, félholt állapotban, már kétlábú alakban kihalászta a Hajnal parti aljnövényzetéből.
Ha minden kötél szakad, bennük még bízhat. Ha akkor kimentették, bizonyára most is segítségére lennének.
Persze nem szeretne kétlábúakra szorulni, sőt a háta közepére sem kíván egyet sem közülük. Ellenben a környéken tud olyan barlangot, ahol a sziklák védelmezőn ölelik körbe a helyet.
Pihent már meg ott.*
- Igen. Stern mellett van egy hely, ahol biztonságban lehetünk egymással.
*Az arany szemek pillantása arra utal, mintha már feledte volna Kain az előbb történteket, s gondolataiban egész más járna.
Nem lehet véletlen, hiszen annyira nem repül rosszul, hogy épp ekkor dörzsölődnek neki arany pikkelyei a vörösöknek.
Silarona közelségétől, s a tudattól hogy együtt lehetnek, új erőre kapott. Az arany tekintet nem egyszer siklik végig a vörös sárkány teljes alakján, s az izzó pillantás sejteti a Kainban zajló gondolatokat.
A hirtelen ütközést mintha már követné is valami, s ez a valami az arany sárkány farka, mellyel végigsimít a vörös sárkányén. Ez persze azzal is jár, hogy valamicskét kibillen az egyensúlyából, de Namelyr időben korrigál.
Viszont nem hagyja sokáig magára Silaronát. A vörös nőstény illata mintha részegítőn hatna rá itt, a magasban is. Vonzza őt magához, s ahogy repülnek, észre sem veszi, hogy tűnik el alattuk a táj.
A távolban előbb Stern tornyai tűnnek fel a hegytetőn, melyre épült a vár, majd a nem sokkal távolabbi hegyláncok kékes árnyéka is megjelenik a horizonton.*
- Oda tartunk.
*Int a fején díszelgő kettős ívű szarvakkal a vörös sárkánynak észak felé, a vártól nem messze lévő hegyek környékére.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-01, 3:23 pm

// Személyes Küldetés Nyitó hsz.//

Balál hamar megtalálta a gázlót. Kissé vizesen átkelt rajta. Telart maga mögött hagyva már nem reméli, hogy feledheti és maga mögött hagyhatja ősei világát, a mágiát. Ködös álmaitól sem képes szabadulni, melyek vissza-visszatérnek, és különleges jelentőséggel bírnak életében. Tudta, hogy a bestiává változott fekete mágus is visszatérhet álmaiban. Kimúlt, hű lova azonban felhívta a figyelmét az elhagyott, fekete kancára. Szüksége van egy lóra. Ez is csak ennyit jelent! legyintett magában, mintha semmi mágikus befolyás nem lett volna az álomban.
Szaporázni kezdte hát a lépteit, hogy mielőbb a Solár uradalomba érjen, ahol megkeresi végre a lóra, és felszerelésre valót.
Úgy hitte, hogy semmi sem térítheti el a céljától. Ebben azonban nagyot tévedett.
A nap már a zenitre hágott, mikor emelkedett fényét hirtelen fentről elárnyékolta valami Balál elől. A férfi felpillantva egy gyorsan ereszkedő ragadozó madarat pillantott meg. Egy fehér sólyom volt az. Ritka fajta. Vadász, mint ő maga. Meglepődik, de meglepetésében el is mosolyodik a gondolatra. Különös röptében akár rá is vadászhatna e szép jószág. Megmerevedik, a sólyom röpte alig lassul ahogy közvetlen beéri. Lábaival súrolja a mágus sűrű haját. Balál arca előtt közvetlen megvillan valami fehérség. Jól látja, hogy a sólyom a karmai között egy összetekert papírt szorít. Mintha akarná, hogy meglássa. Önkéntelenül odakap érte. A sólyom engedelmesen elengedi markából a tekercset, vijjogó hangot hallatva Balálra tekint, majd suhanva elrepül, magára hagyva az ámuló utazót.
Tangerannak meggyőződése, hogy ismét jól irányzott mágiával találta szembe magát. Nem szabadulhat sorsától. Egy sóhajjal kibontja a levelet, sejtve már, hogy neki szól. Vajon ki küldhette?
Meglepetésére, egy ragyogó tintával írt, gyöngye betűkkel formázott pár soros levélke az, melynek megszólításában bizony saját nevét olvassa. Balál Tangeran saját kezébe! Ámult el.
Szeme még inkább elkerekedett, miközben végigfutotta a levelet. Az üzenet a Remény templomából érkezett, egyenesen Onoria Főpapnőtől.

Balál Tangeran saját kezébe!

Kérem, hogy e levél olvastával haladéktalanul jelenj meg Tarsis városában, a Remény templomában!

Onoria Főpapnő

Ha ennyit megért, hogy egy vadászsólyomra helyezett varázslattal keresse meg őt ismeretlenül a Főpapnő, bizonyára alapos oka van rá. Balál kevés teketória után a folyó kanyarulatát Kelet felé követve vette útját Tarsis felé.

// Folytatás Tarsisnál...//

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-11, 2:04 am

Szedett-vedett társaság voltunk. Egy kisebb karavánnal utaztunk, voltak közöttünk egyszerű földművesek, veterán zsoldosok, fiatal fiúk, csecsemőiket hordozó anyák. Főként parasztok és egyszerű kereskedők voltak, a terményeiket szállították a városba eladni, de most, ázottan, fáradtan még a szokásosnál is szánalmasabb látványt nyújtottak. A szekerek folyamatosan elakadtak a sárban, már szinte mindenki nyakig sáros volt, de keveset számított, mindenki át volt ázva. A nap a hátunk mögül sütött, miközben próbáltunk lassan haladni. A parasztok mellett csak néhány vándor volt a csapat tagja, ők inkább megtartották a gondolataikat maguknak, csak a kocsit toló emberek nyögései verték fel az erdő csendjét. Én is ilyen vándor voltam, egész út alatt szinte egy szót sem szóltam senkihez, nem is segítettem a kocsinál, ahogy a többiek sem. Már napok óta haladtunk, most azonban az ösztönöm mintha azt súgta volna, hogy valami nincs rendben. Megálltam egy pillanatra és füleltem. Semmit nem hallottam az erdő neszeiből, a nyögések és a szekerek nyikorgása minden zajt elnyomott. Felemeltem a kezem, hogy figyelmet kérjek és jelezzem, hogy hallgassanak, de nem foglalkoztak vele. Tovább nyikorgott a kerék, de mintha motozást hallottam volna közelről.
- Csendet!
Fordultam hátra és mordultam a parasztokra. Rajtam volt a medálom, ember férfi alakjában mutatkoztam előttük, de így is fegyveres voltam és amellett furcsa, idegen alak. Mindig megtartottál a távolságot, ahogy a többi idegentől is, de a közelségünk előnyét is elismerték. Egy pillanatra csendben maradtak, de már mindegy volt, a környező bokrokból emberek ugráltak fel és íjászok lőttek közénk. Az egyik fiú rögtön megsebesült a felkarján, felordított, miközben a fegyvertelen emberek között kitört a pánik. Előre indultam, hogy fogadjam a támadókat, miközben előhúztam a fegyverem és csak reméltem, hogy mellettem a többi vándor is így tesz. Egyedül nem tudok elbánni ilyen túlerővel.

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-11, 4:28 am

// +18 nem tudom kell e de elragadott magával az ichlet Very Happy

//

*A karaván szélén sétált, mint az egyik őrzőjük. Csendes tekintetével kémlelte végig az utazók seregét, javarészben terményt szállítottak s asszonyok gyermekek társaságában utaztak. Csendes volt a környező világ szinte már túl csendes, valaki az első sorban felkiált s az egész karaván megáll egy helyben, senki nem mozdul a némaság költözik mindenki szájára. Csak az igavonó barmok bőgtek szomorúan. Keze háta mögé osont majd megmarkolta tőrét, mintha zajokat hallana a bokrok közül, vajon várnak rájuk? Lehet hogy túlságosan elővigyázatos lenne? Válaszul egy vessző száguld el feje mellett mit éppen csak időben tudott elrántani az útból. Szeme előtt elsurrant majd a mellette álló karjába fúródott, gyors pillantást vet rá csak a felkarját érte a találat túléli. Szemeit a bokrok felé vezeti meg vagy! A következő vessző már szabályos utat mutatott a támadó felé. Félreveti magát a földre majd begurul az egyik szekér mögé mi megfelelő volt pár percnyi biztonságot nyújtani neki. Elhúzta száját majd hátához nyúlt amiről leakasztotta kis táskáját. Gyorsan tartalma után kapott s rántotta elő azt. A fekete tőr minek pengéje érdekes ívben húzódott elvezette a lefolyó vért kezétől s nem is ez volt leginkább gyakorlati haszna. A pengét egy üvegcsébe mártotta aminek tartalma szépen lassan végigfolyt rajta s beáztatta az egész pengét. Csak keze maradt óvva előle. A méreg érdekes kék színű volt se nem sötét se nem világos pontosan mint a zanót termésének. Ritka fajta virág nem lehet minden fa alatt megtalálni. A kis üvegcse vissza is zárult majd a táska is vissza került hátára. Felpillant a szekér fölött egy katona rohan felé, háta mögül majd megbotlik a fetrengő fiúban ki nagyot nyög erre. A katona orral esik neki a szekér oldalának majd elbóbiskol. Aden egy pillantást vet rá majd kikacagja s a szekérnek fordítja hátát. Keze a lábához nyúl majd egy dobótőrt kaparint meg amiről szintén csak valami furcsa lé csöpög lefele tegezében volt már a méreg mi áztatta folyamatosan egy jól irányzott dobás repült tova a bokrok közé s egyenesen bele a bandita koponyájában komótosan meglékelve azt. Nem halogatta tovább saját idejét rögvest utána eredt a késnek. Elsurrant a szekér mögött majd nagyot ugorva érkezett bele a tüskés bozótba. Erre ő sem számított s ostoba módon jól összekaristoltatta fakó arcát ami persze kilátszott maszkja alól. Egy hangot hallott a bokor másik végéből, tőre kezében volt s már épp elvágni készült egy torkot mikor áldozata szemében megjelent a félélem s ez leereszteni késztette a fiú tőrét. Egy kislány bújt meg a bokorba valószínű egész eddig társaságában utazott. Nem ostoba a gyermek megtalálta a legrosszabb bokrot ahova senki se szeretne elrejtőzni. Keze a lány fejét megsimogatta, majd egyik ujját a szájának vonalába emelte mutatva a csönd jelét.
-Maradj itt ha vége vissza jövök érted.
*A lány bólintott gyönyörű kék szemek pirosló arc alig lehetett nyolc esztendősnél.Osonva folytatta a cserkészést a bokrosok mélyén. Nem voltak sokan ott talán ha tízen lehettek kik a nyilakat kezelték. S mindegyik csendben lehelte ki lelkét. Egy tátongó sebbel torkukon. Alig az utolsó íjjásszal végzett valaki rávette magát hátára se előre kívánta buktatni, kezeinek erős szorításába. Aden a támadót érezve jobb lábát előre tolta s a balt hátra törzsével előre hajolt, páholyból nézte végig ahogy támadója arccal a földbe érkezik majd köpködni kezdi a földet. S vérző arcához kap, nem is érezte ahogy a tőr átszúrja tüdejét, csak a levegő fogytára lett figyelmes majd ott fekve fulladt meg saját vérétől. Aden a véres arcra néz, szíve nem érez fájdalmat de örömét sem lelte a halálban esélytelen volt a támadó ész nélkül erejével próbálta meg becserkészni a vadat. Aden ujja a vérhez ér, másik keze leveszi a takarót arca elől majd végig vezeti az ujjat az S vonalán. Talpra áll s a takaró vissza kerül arca elé. Újra elrejtve azt a világ elől. Szemei körbe tekintik a tájat, senki se volt már ott maga mögött csak tetemek hevertek.
-Ostoba fajta ez az ember sajátjait gyilkolja... ahelyett hogy segítené...
*Ingatta meg fejét majd nesztelen léptekkel haladt az irányba ahonnan a banditák a karaván elejére rohamoztak. Nemsoká beérte a bázist ahonnan indult az egész banda, mindenfele sörös poharak látszik ,hogy az ellenfél jól a garatra öntött mielőtt megtámadta a karavánt. Tudta már mi volt az a szag amit érzett a támadóján. Szemei össze összeszűkültek elítélte az alkoholt talán azért mert még sosem kóstolta. De tudja mit hoz ki az emberből. Majd elindult maga mögött hagyva a bázist, egyenesen a karaván elé került. Sokan voltak közte s a karaván között, de nem messze tőle három legény állt körbe egy nagyobb darab s elég barbár kinézetű embert. Talán egy fejjel is nagyobb lehetett Adennél s nem kevésszer szélesebb is.
~Az erő az ostobáknak való. Én tudással harcolok...
*Hunyta be szemét majd miután a gondolat végig futott elméjén egy dobótőrért nyúlt majd hajította el azt a középen álló felé. S az rögvest kapott lapockájához mibe a kés fúródott a három ifjú szinte rögtön kardjáért nyúlt s őt kérdezgették mi történt vele. Ostobák nem tudják hogy valószínű az egyén már teljesen megmerevedett. S nem hogy szólni de kezét a lapockájáról áthelyezni sem képes. Zörrent a bokor, kilép belőle Aden. A hármas egyből tekintetét rá szegezi, a tőrről még mindig csöpög a vér, mi lilásnak hatott.
-TE!
*Kiált fel az egyik majd rohanvást kardját vágásra lendítve indult meg felé. Lassú volt kiképzetlen mintha egy tehénnek adott volna kardot. Csak fejét ingatta majd a kard útjából ellépve a tőrt a fiú hátába mártotta, s rögvest húzta ki belőle azt s lökött egyet az amúgy is lendületes fiún. Ki előre bukott s többet nem mozdult, Aden szeme már a másik kettőt fürkészte. Vajon melyik mer először rátámadni vagy inába szállt bátorságuk?

Nem mozdultak csak egymásra pillantott a két gyermek, majd egyszerre vándorolt tekintetük Adenre, lehet ők nem tervezik elkövetni azon hibát mit harmadik társuk tett belefutni a halálukba. Megfontolt arcokat látott olyanokat akik készen voltak a halálra s akármelyik percben elé álltak volna. Aden elrakta a tőrt tegezébe, majd keze lehúzta jobb szeméről a kötőt s eltűrte előle haját. A két fiú arcára félelem költözött, nem tudták felfogni mit is látnak ott, de idejük sem volt rá. Aden már a tőrért kapott s rohant feléjük. S egyenesen a jobb oldalinak támadott. Az épp időben rántotta maga elé kardját mivel elhárította a támadást, mi csak életét mentette meg de a bal kéz okozta ütéstől bordáin nem óvhatta. Halk reccsenés hallatszott, Aden számolta a harmadik borda volt még harcképes lesz.
Társa nem pazarolta idejét egyből Aden felé vágott a karddal s bizakodva látta már maga előtt a félbevágott holtestet. Csalódás ült ki arcára, a bal kéz páncélja védi meg azt. S Aden a fiú szemébe néz majd az utolsó látvány volt ez a gyermek életében. Halk csikorgással sodorja tova maga elől a kardot majd a tőr átmetszi a torkot. A fiú utána kap mindkét kezével, de már késő. Hörögni kezd a vére egyre csak ömlik ki s áztatja e barátságos földet.
-Mi vagy te?!
*Hallja a kérdést háta mögül s odafordul az eddig az ütéstől szenvedő felé, ki összeszedve magát kezével már nem bordáit fogja. Mindkét keze űgy szorítja kardját hogy holta után sem engedné el.
-Voltak rémálmaid? - Halk kacaj - Én szerepeltem bennük....
*Aden keze egy dobótőrt ragadott ki jobb combjának tartótegezéből majd a fiú lábába dobta azt. A fiú oda kapott felszisszent majd kirántotta azt s a földre hajította. Érezte a fájdalmat mi a lábából fakad, s hamarosan egész teste érezte azt. Nem tudott mozdulni, szemei Adent kémlelték szinte már könyörögtek hogy kegyelmezzen neki. De ő csak közelebb lépett tőrét felvette a földről majd visszatűzte azt a tegezbe. Jobb kezében a fekete kés áthalad a fiú gyomrán majd felvágja azt. A fiú arca mozdulatlan mintha nem is érezte volna a fájdalmat. A tőr kijő a testből majd annak ruháiban megtörlődik. S vissza kerül tulajdonosa háta mögé a helyére. S Ő közelebb hajol a fiúhoz s a fülébe súg.
-Érzed ezt? Hogy is érezhetnéd erős idegméreg jutott a szervezetedbe s már nem érzel fájdalmat látod?
*Mutatta fel jobb kezét amiben egy felismerhető dolog volt. Persze ha valaki zsigerelt már ki embert, egy szív. S a fiúnak szemeibe belefutott a vér, Aden bal kezével ellökte azt majd a nagydarabra nézett ki még mindig ott állt mint egy szobor. Levetette mellé a szívet majd rápillantott a halottra kit már csak a görcs tartott meg állva.
-Nem valami szerencsés nap igaz e?- Majd várt egy picit s megvonta vállát- Akkor ne felelj...
*Majd vissza tűrte haját szeme elé s a maszkot is vissza emelte eredeti állapotába s komótos léptekkel indult vissza a csatázók közé.

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-15, 7:56 pm

A támadók felé sétáltam, miközben a kard lekerült a hátamról és mire az első bandita elért, már védekezésre emelhettem. Ostobán rohamozott, kitértem az útjából és végigvágtam a kardforgató kezét. Felüvöltött, a kardját elejtette és térdre rogyott. Nem vesztegettem rá több gondolatot, a többiek látva a társuk sorsát sokkal óvatosabbak lettek, legközelebb nem lesz ilyen könnyű dolgom. Három ellenféllel néztem farkasszemet. Kettő kardot szorongatott, a harmadik pedig két fejszével hadonászott. Ha varázsoltam volna néhány pillanat alatt le tudtam volna őket győzni, de nem akartam felesleges feltűnést kelteni. Az ő számukra csak egy egyszerű kalandozó voltam, egy harcos, aki megvédheti őket, nem akartam ennél több lenni. Még mindig nem értettem az idegen sárkányt, aki minden lehetőséget megragadott, hogy fitogtassa az erejét, nem értettem miért okoz neki örömet, ha eltiporhat olyanokat, akiknek sose volt esélye ellene. Számomra ez annyi örömöt jelentett volna, mint kiirtani egy csapat hangyát, amiben pedig nincs kihívás nem okoz örömet sem. A mágiát tehát hanyagoltam, csak a fegyveremre hagyatkozhattam, de így sem volt kétséget a harc kimenete, inkább csak az, hogy mennyi ideig fog tartani és pontosan hogyan is lesz vége. Voltak olyan okosak ellenfeleim, hogy egyszerre támadjanak rám, oldalt cseleztem, majd egy védés után fél kézzel elengedtem a kardot, megtartani egy kézzel is meg tudtam, a bal kezemen pedig az alkarvédő egy pillanat alatt átalakult és egy pengét növesztett, amit a bandita combjába szúrtam, majd tovább indultam, még odébb pördülés közben belerúgva a sebbe. Nem akartam halálos sebeket osztani, a kalandozással töltött évek megtanítottak hogy általában nem érdemes gondolkozás nélkül osztani a halált, de valahogy harcképtelenné kellett őket tennem. A penge egy pillanat alatt visszaalakult alkarvédővé, két kézre fogtam a kardomat és újra felkészültem. Most még ügyesebbek voltak az ellenfeleim, jó néhány másodpercig csak védekeztem, kerestem a lehetőséget, hogy visszatámadjak, miközben hallottam magam körül a csata hangjait. Végül a környezet adott lehetőséget, sikerült úgy kerülnöm, hogy a sérült társuk közénk kerüljön, ez megzavarta őket, lehetőséget adva arra, hogy végigvágjam az egyik felkarját, miután pedig elejtette a fegyverét már könnyel elbántam a másikkal, meg sem sebeztem, csak lefegyvereztem. Mire megadta magát már véget ért körülöttem a csata, bőrszíjakat vettem elő az egyik erszényemből, amivel megkötöztem a megsebesített és lefegyverzett banditákat, majd az emberek között néztem körül. Volt néhány sérült, itt-ott segítettem ellátni a sebeket, azonban az egész csapatból egy ember tűnt ki nagyon, arca eltakarva, láthatóan felfegyverezve, a tucatnyi erszény, zseb és táska pedig kalandozót sejtetett, abból is az alkimista vagy méregkeverő fajtát. Minden kalandozó szerette, ha sok helye van pakolni, ha zsebek és erszények tucatjai állnak rendelkezésre, hogy mindig onnan kerülhessen elő egy épp csatát eldöntő tárgy, ahonnan kell, ez viszont nekem is gyanús volt. Láthatóan nem izgult, még csak fel sem zaklatta a csata, valószínűleg a szerteszét fekvő halottak nagy részét neki köszönhetjük, de nem sok kedvem volt odamenni és megköszönni senki a segítséget. Valami megmagyarázhatatlan ellenszenv támadt benne, semmi kedvem volt ehhez az emberhez. Inkább a parasztok elöljárójához léptem, aki próbált úrrá lenni a káoszon. Nem is kellett magamra vonni a figyelmét, mire odaértem már felém fordult. Alig volt alacsonyabb nálam, de a tekintetében egyszerre látszott az, hogy ő itt az emberek vezére és az is, hogy velem szemben nem merne parancsolgatni. Halkan beszéltem, a csata utáni csendben nem akartam hangos lenni.
- Minél hamarabb szedjék össze magukat, ami hasznosat el tudnak venni a halottaktól tegyél fel a szekerekre. A foglyokat kössék a szekerek után, de ne essen bántódásuk, amint városba érünk én gondoskodok róluk. Előre megyek felderíteni, hogy van-e előttünk valami veszély, de minél hamarabb elindulnak annál több az esélyük.
Nem vártam választ, ugyanabban a lassú, kimért tempóban indultam vissza a karaván eleje felé, hogy aztán elinduljak az erdőbe, felmérni a terepet. Remélhetőleg az idegen is hasznossá teszi magát, nem egyedül kell mindent csinálnom.

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-15, 9:57 pm

*A csata kimenetele egyértelmű volt, hiába a túlerő a képzettség még a sokad magával támadókon is túltesz. S voltak a védők között olyanok is mint az élvonalban harcoló katona. Nem ölt meg senkit, épp hogy csak vért hullattak ellenfelei. Aden megingatta fejét, majd az égre nézett.
-Hát igen nem az a bátor aki tudja hogyan kell ölni hanem az aki tudja mikor nem kell.... De sajnos én nem ebből a fajtából vagyok...
*Majd a bokrok felé vette az irányt, ahol nemrég találkozott a lánykával a szúrós töviseken küzdötte át magát mibe először csak úgy belehuppant. A lányka még mindig ott didergett inkább a félelemtől mintsem a hidegtől hisz nem volt rossz idő. Lassan kiemelte a gyermeket a bokorból s vállára ültette. A lányka ki eddig csak egy csöppség volt most alaposan kimagaslott a tömegből. S alig pár percen belül már az édese rohant Aden felé, s azon nyomban kapta le válláról a gyermeket.
-Ezer köszönet!
-Semmiség... Ha a lány nem lett volna okos lehet semmit se tehettem volna érte.
*Simogatja meg a kislány kobakját majd tovább indult tőlük sokan megsebesültek, s halottakat az ellenen kívül nem látott. Majd felugrott egy szekérre s kezéből tölcsért alkotva elkiáltotta magát.
-Minden sebesült ki ellátást kíván ehhez a szekérhez induljon meg!
*Majd fejét elveti a karaván elejére az idegen elindult valamerre lehet hogy előőrsként akar lenni. Legalább valaki gondolkozik a társaságból, s így legalább nem üthetnek rajtunk a semmiből.
Alig volt pár sebesült a csapatból inkább az ellenségből akadt belőlük több, akármilyen ostobák is nem a civilekre mentek. Alig pár percbe telt míg ellátta a sajátjait, majd a támadókra pillantott. Megvető volt a tekintet, s legszívesebben egyet sem látott volna el belőlük.
-Az istenek verjék meg....
*Állt talpra a kötszerrel s a táskájával, majd odasétált a rabokhoz. S ledobta eléjük azokat, térdre ereszkedett majd mély lélegzet után megszólalt.
-Szerencsétek volt hogy nem velem találkoztatok, én az egyen arányosságban hiszek... Ha az életemre törsz elveszem a tiéd... De most gyertek ellátom a sebeiteket... ha csak nem szeretnétek két napon belül lázban vért hányva megdögleni egy cellában....
*Ennél több sem kellett az első máris odavonszolta magát majd vérző alkarját adta Aden kezébe, ki gondosan kitörölte a sebet majd furcsa szagú anyagot kent rá. Sárgás színnel lehetne leírni de enyhe barna színek is kavarogtak benne. Majd sorra jött mindenki aki ott ült előtte. A napra pillant alig pár perce indulhatott útnak az előőrs. Felpattant majd táskájába vissza helyezte a tárgyait. s megvizsgálta minden darabját.
-Elindulok a katona után a sebesülteket szekereken vigyétek vagy csak rosszabb lesz az állapotuk.
*Felkapta a táskát vállaira majd rohanvást követte az idegent. Semmi jó szándék nem vezette bár a rosszat sem vitte magával. Csupán nem szeretett volna lemaradni semmiről mi ezt az érdekes kis túrát még jobban felpezsdítheti.

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-16, 12:01 am

Amikor kiértem a karaván látótávolságából megkockáztattam magamnak egy mágikus visszhangot. Ez a varázslat minden olyan dologról visszaverődik, amiben mágia lakozik, valamint halványan jelzi a közeli életet is. Az egyetlen hátránya a pontatlansága volt, ahhoz, hogy pontosan meg lehessen határozni, hogy egy visszhang honnan jön és pontosan mit is jelent hosszú időre is szükség lehetett, amire én most nem pazarolhattam. Csak arról akartam megbizonyosodni, hogy nincsen a közelben nagyobb embercsoport vagy mágiahasználó. Ez így is volt, de a többi jel lehetett akár szarvas vagy kóbor útonálló is, sokkal pontosabb képet nem kaptam. Rövid keresés után viszont megtaláltam a banditák táborát, azon belül is pedig a vezér sátrát. Nem volt olyan szerencsém, hogy a vezető naplót írjon, de néhány árulkodó cetli és papírdarab maradt azért a sátorban. Találtam egy térképet, ami a közeli tájról készült, azonban semmi sem volt rajta bejelölve, az egyetlen kiindulási pont az volt, hogy hol pontosabb és kidolgozottabb a rajz, hol pedig elnagyoltabb. Találtam jó néhány cetlit is, melyen kereskedők feljegyzései voltak, rakományok listája, megállapodások, többek között egy papír, ami feljogosítja a hordozóját, hogy áron alul vegyen selymet, ébenfát és ezüstöt egy menioni kereskedőtől. Elraktam a papírokat, majd körülnéztem a tábor környékén, de a romok inkább jelezték azt, hogy végeztek mindennel és szándékosan hagyták el, mint azt, hogy véletlenül botlottunk beléjük. Úgy tűnt, megtervezett rajtaütés volt, tehát valószínűleg minden emberük ott volt, nem valószínű, hogy lennének túlélők. Megszámoltam a fekhelyeket, hogy összevethessem a halottak és foglyok számával, ekkor érkezett meg az ismeretlen harcos.
- Ki vagy és mit keresel itt?
Udvariatlan lehetett a kérdés és a hangszínem is, de az idegen annyira nem illett ebbe a környezetbe, hogy ez sokkal jobban zavart annál, hogy ne tegyem szóvá.
- Nem illesz a falusiak közé, nem úgy harcolsz, mint egy katona, láttam, hogyan ölsz, nem mindennapi az ilyesmi. Mi keresnivalója van egy magadfajtának erre? Mit akarsz itt?
Közben szembe fordultam vele, nem tettem semmi fenyegető mozdulatot, de készen álltam, hogy védekezzek, ha kell.

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-16, 12:25 am

*A nyomok egyértelműen vezették az előrehaladott irányába, nem akarta eltüntetni őket szóval gyerekjáték volt utána osonni, s nem is telt sok időbe míg beérte a harcost. Belép az ajtón min ő is áthaladt lába alatt egy darab fa reccsent ketté mire lelepleződött a katona előtt. Körbetekint szemével alaposan átjárja a környező helyet s meggyőződik róla hogy ketten vannak. Szándéka nem volt vele de mégsem szerette volna ha a fél világ tudja ki is ő. Bár az idegen nyelve kissé csípős volt az ő ízlésének de nem róhatja fel neki ő se lenne különb ha valaki csak így utána lopódzana ide.
-Ha már ily nyájasan kérded válaszolok is rá. A nevem Zaken. S hogy mit keresek az már csak az én dolgom, de semmi ártót számodra.
*Aden csak elbiccentette fejét szinte letaglózta ez az észrevétel mit a férfi tett, vele s a falusiakkal kapcsolatban. Még mielőtt akármi rosszra gondolt volna gyorsan elhessegette azokat. Bár lett volna pár csípős szava a katona felé. De valahogy tudta hogy nem azt az időt járja mikor bele kéne hogy kössön eme teremtménybe.
-A meglátásaid helyesek... Nem illek közéjük... S katona sem vagyok... Ez is pontos volt. A magamfajta nem keres csak talál s hogy mit talál még ő sem tudja. Van hol barátot s van hol ellenséget, igen ellenségből már jószerével akadtak. A pénz az mit keresek, de ennél is fontosabb hogy a pénzhez tapasztalat útján jussak.S a mód mivel én harcolok, máshol nem látod viszont, mert ez a sajátom a részem, az örökségem...De térjünk át rád. Te?- Tette fel a kérdést kissé csípős hangnemben- Mit keres egy magadfajta lény az emberek világában... Bár emberként jársz de mégsem vagy az... Bár igazából semmi közöm hozzá. A karaván hamarosan megindul a sebesülteket elláttam... még azokat is kiket életben méltóztattál hagyni ha az életedre is törtek... Mond mért vagy kegyes az ellennel? Ha tudod hogyha teheti végezni fog veled. Nem értelek, próbállak megérteni de nem tudlak.
*Majd elhallgatott a választ várta megannyi kérdésére, bár volt közöttük mire nem is volt kíváncsi, s még az ütött szöget a fejében, hogy a nevét sem kérdezte az idegennek. Nem is volt oly fontos, majd ha akarja úgyis kiböki, ha már az illem úgy diktálja.

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-19, 12:52 am

*Silaronából a kék sárkánnyal való találkozás után maradt feszültséget a körülöttük örvénylő szél lassan kimossa belőle, megnyugtatva őt.
Egy-egy, kissé alacsonyabban lebegő felhőpamacs foszlik szét az arany és a vörös páncélon, az apró vízcseppek megülnek a pikkelyeken, szerteszórva a nap sugarait, a fényes kék ég alatt épphogy meglátszó, áttetsző aranyszín és vörös csillámokat vetítve mindenhová.
Nem csak a levegő szabadsága az, ami megnyugtatja a vörös sárkányt, de az is, hogy végre újra Kainnal lehet, kettesben, anélkül, hogy bárki a közelükben lenne. Itt, a néhány szertetűnő majd újra összeálló felhőfoszlányon kívül ragyogóan tiszta égben messziről észrevennék, ha bárki is közeledne feléjük, akár csak alattuk, a rohamosan változó felszínen is.
S a mozdulat, valamint a szavak azok, amik segítenek most egy időre az egész kilátástalan témát, a találkozást, amin már nem lehet változtatni, és annak lehetséges következményeit elrejteni, elzárni egy helyre, amit majd csak később kell újra kinyitni.
Silarona is észreveszi az arany sárkány izzó tekintetét, s mély, sokat sejtető morgással felel rá, viszonozva magát a pillantást is.
A nőstény sárkány kissé megfeszíti szárnyait, s farkával ő is végigsimít Kainén. Arra vágyik, hogy közelbújhasson az arany sárkányhoz, hogy érezhesse minden porcikájával, hogy ott van vele.
Egy sárkány számára a levegő az, ahol igazán otthon érzi magát, az ő fajtájukat a levegőbe teremtették. Silarona most mégis szeretne már odaérni.
Mintha véletlenül történne, szárnya hozzáér, végigsimít az aranyszín szárnyon, úgy, hogy az alig érezhető érintés mégis sokat jelentsen.
A szavakra a tengerkék tekintet követi az irányt mutató szarvak vonalát, s egy pillanatra el is akad rajtuk, elgyönyörködve az aranyon megcsillanó fényben.
Lenézve hamar megpillantja azt, amire Kain mutatott. Az út rövidebbnek tűnt, mint amire számított, noha ismerte az útvonalat, ő maga is berepülte már párszor.
Pillantása végigsiklik Stern várán is, de nem ragad le nála.
Hamarosan az imént jelzett hegyekhez érnek, s, hacsak az arany sárkány nem dönt mégis másképp, elindulnak a barlang felé. Silarona, hacsak egy leheletnyivel is, de hátrébb marad, nem tudván, hová is tart Kain, inkább átadva neki a vezetést. Követné az arany sárkányt bárhová.*

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-19, 2:13 pm

*Kain kimondottan élvezi a vörös sárkány közeledését felé, ahogy a repülős közben teste körül süvítő hűs levegő, a két szárnyas bestia elől fejvesztve menekülő madárrajok is csak növelik jó érzéseit és csökkentik a kellemetlen gondolatok súlyát.
Silarona sokat sejtető hangjelzései azt a választ adják az ő jelzéseire, amire a leginkább vár, s amire titkon számított is.
A vörös sárkány karcsú, de mégis erős testének érintései felvillanyozzák, minden egyes apró mozdulatára, melyekkel farkához, szárnyához, vagy arany pikkelyeihez ér, borzongás fut végig a hatalmas aranyszínű testen, pedig a hideg, magaslati levegőben egyáltalán nem fázik.
A nemrég távolin kéklő hegyláncokat elvérve már egészen közel van a rejtett barlang. Az arany sárkány azonban nem száll le.
Minden vágya, hogy ismét érezhesse úgy Silaronát, ahogy ott, a hajnal hidegen fodrozódó vizében érezte, de ez a vágy nem írhatja felül az alapvető óvatosságot.
Azt, ami miatt Stern várát is meglehetős távolból kerülte meg, hogy a tornyokban és a falakon tanyázó őrszemek, akiket már volt szerencséje egészen közelről is megismerni, amikor a várat Furia sárkányai támadták, ne láthassák, vagy legalábbis ne azonosíthassák őket.
Nem száll le a már látható bejárat mellett, holott megtehetné. Körözve kezd lejjebb ereszkedni, miközben minden érzékével azon van, hogy ha van ott valaki, vagy valami, akár kétlábú, akár sárkány, akár csak egy vad, amely kiszemelte és sajátjának nyilvánította a barlangot, észre is vegye, mielőtt testközelbe érkeznének.
Fejét hátrafordítja a kissé lemaradó szerelme felé, hogy lássa, ő is követi-e.*
- Óvatosnak kell lennünk. A barlangot már régen látogattam.
*Végül, mivel semmiféle szagot nem sodor a szél felé, nem messze, a sötéten ásító nyílástól leereszkedik.
Hatalmas szárnyait kiterjesztve ér földet, arany karmai leérkezéskor felszántják a sziklás talajt is.
Nincsenek még közel a balranghoz. Úgy látja, hogy jobb távol landolni tőle, hogy legyen idő és lehetőség is reagálni.
Aranyszínű nyaka ívben meghajlik, s orrlyukai kitágulnak, ahogy a barlang felé néz, majd Silaronát keresi tekintetével.
Ha a vörös sárkány is landol a közelében, akkor egy vágytól fűtött arany villanást enged meg íriszeiből, mely sejteti, miféle tervei vannak a lánnyal a barlangban, majd ismét a bejárat felé nyújtja a nyakát.
A feltámadó szél hamarabb újságolja neki, hogy nincsenek egyedül, minthogy szemei felfednék az ott rejtőzőt. A szag ismerősnek tűnik, érezte már valahol, de nem tudja, hogy hol.
Egy alak bukkan fel, egy kétlábú, sötét forma a barlang szájánál, s egyenesen feléjük néz.
Már érzi, egy sárkánnyal van dolguk. Azt is tudja, melyik klán tagja, s hogy Furia követője.
Felmorrant, hangjában csalódottság, és düh keveredik.*
- Xerar….Itt nincs helyünk, Silarona! Mennünk kell!
*Nem várja ki kedvese válaszát, hanem elrugaszkodik a földtől. Hatalmas arany szárnyait meglendíti, hogy a magasba tornázza fele magát, minél hamarabb, miközben próbál kétfelé is figyelni. Egyik irány a barlang, ahol már a második sötét köpenyes alak is megjelenik, majd a harmadik is, másik pedig Silarona, hogy a vörös sárkány követi-e.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-19, 2:19 pm

//Sil, Kain...kis meglepi Wink

//

*A barlangot csak nemrég foglalták el. A cél Stern megfigyelése. A legutóbbi, szabotáló akcióban is részt vettek mindhárman, több-kevesebb sikerrel. Talán azért is, mert volt ott olyan, akire még az ősi sárkány sem számíthatott. Ez pedig egy vörös sárkány volt, s minden valószínűség szerint valaki, aki mindannyiuknál erősebb. Xerar meg mert volna esküdni rá, hogy az egy istenség volt.
De most visszatértek a helyszínre. Stern tornyai, melyek távozásukkor igencsak megviselt állapotban voltak, már ismét állnak, a kétlábúak zászlói ott lengedeznek mindegyiknek a tornyán. Xerar legszívesebben letépné őket és megetetné az emberekkel.
Oly büszkék saját fajukra, mintha bármivel is többet érnének a dzsungel majmainál, vagy a barmoknál, melyekkel a földet vájják fel minden tavasszal és ősszel.
Élt eleget közöttük.
Annak azért örül, hogy legalább a bosszantó vöröske, aki ellopta a medálját, már visszaadta azt. Igaz, akkor azért elég hosszú, fél Lanurián tartó üldözés vette épp Sternben kezdetét, mire utolérte Sendelben és elkapta a kis fruskát. Hogy zihált, hogy sikoltozott és még akkor is volt neki képe megpróbálni a medállal újra meglépni előle. Vagyis próbált, de végül csak nem sikerült.
Gondolataiból nem mellette lévő két társa, hanem egy zaj rángatja ki.
Sötét pillantást vált a két másik humán alakban rejtőző sárkánnyal, majd elindul a barlang szájához. Ez nem emberi zaj volt. Mintha egy sárkány szállt volna le valahol a barlang közelében.
A szag is ismerős. Sötét pillantással méri végig a környéket, míg meg nem csillan valami a távolban. Halkan felmorran. Nem vártak vendéget. A szél nem kedvez neki. Valószínűleg az arany sárkány és a nem messze tőle lévő vörös felé fúj.
Az arany abban a pillanatban el is rugaszkodik. Xerar számára ez mindennél ékesebb bizonyíték, hogy menekülőre fogta a másik. Két társa is ott áll már mellette, s nézik a levegőbe emelkedőt. Csak egyetlen van az arany sárkányok között, aki ekkora.
Xerar szinte magában dünnyögi a nevet.*
- Kain…
*A hangban gyűlölet és megvetés lapul, de amikor két társa máris támadni készülne, Xerar szól hozzájuk.*
- Megállj! Nem fedhetjük fel magunkat Stern előtt.
*Felnéz az égre, hogy kövesse a menekülés útirányát. Furiát ez érdekelni fogja.*

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-22, 12:09 am

//Aden//

Amíg az idegen a cseppet sem kedves hangon feltett kérdésekre válaszol egy egyszerű, szavak és mozdulatok nélkül is használható fürkésző varázslatot használok, ami megbizonyosít, hogy nem mágiahasználó. Egy egyszerű emberrel van dolgom, aki viszont annál ravaszabb és tapasztaltabb. Az is őszintének hangzik, hogy nem rosszak a szándékai, de a módszerei kevésbé tűnnek elfogadhatónak. Nem ő az első, aki ha az életére törnek halállal válaszol, láttam már rengeteg ilyen embert, olyanokat is, akik valami régi sérelmet próbáltak megtorolni az ellenfélen és olyanokat is, akik egyszerű pánikból öltek.
- Talán nem tűnök embernek, de az vagyok.
Hazugság volt, de nem volt itt az ideje, hogy megmagyarázzam, hogy ki és mi is vagyok. Nyilvánvalóan látszott a mozdulataimból, hogy nem emberi harcmodort használok, ezt kár is lett volna tagadnom, de eszem ágában sem volt bevallani, hogy inkább vagyok sárkány vagy sötét elf.
- Elfek neveltek, jó a meglátásod, de ettől még ember maradok. Ők tanítottak meg arra is, hogy nem az én dolgom a világban mindenkinek végső igazságot szolgáltatni. Megölhetném, aki az életemre tör, valószínűleg jogos is lenne, hiszem egy ilyen bandita lelkén életek száradhatnak. De azzal már nem segítek a halottakon, ha őt is utánuk küldöm. Lehet, hogy bosszúból egy még nagyobb sereg útonálló fog megtámadni egy ártatlan falvat, vagy éppen a halott bandita testvére azért lesz bűnöző, mert meghalt az egyetlen élő rokona. Senki sem látja a tette következményét én pedig óvatosabb vagyok annál, hogy gyorsan szolgáltassak visszavonhatatlan igazságot. Így még kapnak egy esélyt, hogy jóvá tegyék, amit elrontottak, kényszermunkára lehet őket fogni, hogy munkájuk árát megkapják azok, akiknek a családjából valaki a banditatámadások áldozata lett, vagy ha úgy dönt a városőrség kivégezhetik őket. Őket lehet, hogy nem zavarja, én nem szeretem a feleslegesen tapad vér a kezemhez. Sok olyan embert láttam, akit csak az vitt rá bűnözésre, hogy megmentse a családját, lehet hogy egy olyan embert ölnék meg, akit kifosztottak és a szegénység miatt adta a fejét rablásra. Amíg nem tudom kinek az életét veszem el, nincs jogom elvenni.
A mondandóm befejeztével még egyszer utoljára körülnéztem a táborban, de nem találtam semmi különöset. A karaván szárnyait viszont fedezni kellett és két helyen egyszerre nem tudtam lenni.
- Hajlandó vagy még segíteni ezeket az embereket?

Tárgy: Re: Középvidék 2013-01-22, 12:33 am

//Darthys//
*Bölcsnek látta a férfi válaszát, nem kételkedett benne, hogy igazat is mond nincs joga senkinek sem dönteni a másik felett. De Ő nem ezekben a szabályokban élte életét. S nála kicsit más volt a meglátás. Sajnos neki nem volt szabad választása ezen ügyben hisz a törvények már megíródtak ezer évvel születése előtt. Mik kezét kötik s megszorítják őt mint maga a kígyó is tenné. Rápillant a férfire, szemében csak az őszinteséget látta. Bár miért is hazudott volna kérdésére nem lett volna értelme. Majd Aden is megszólalt miután ő befejezte.
-Könnyű neked hogy azok szerint a szabályok szerint élhetsz miket te elfogadsz. Vannak akiknek nincs választásuk, s nekik követniük kell őseik utasítását. S lehet te sose fogod átérezni azt, hogy milyen teljesen egyedül lenni a világban... Tudod én érzem ezt... Nehéz igen de ez a sorsom...
*Vonta meg vállait majd kifelé vezette útja a házból, majd ismét a férfi szól hozzá. Nem pillant hátra szemében csak a szomorúság s a gyűlölet látszott. Felemeli kezét majd hangját megpróbálja kevésbé haragossá tenni. S már inkább a a bú hallatszott ki belőle mint a harag.
-Mi mást tehetnék? Kísérem őket tovább... Hisz ez is csak egy kaland mi új utakat nyit meg nekem. S míg velük vagyok valahogy könnyebb elviselni a terheket.
*Majd kilépett az ajtón s kinn várta a férfit aki nemsoká kilépett az ajtón.
-Találtál valami érdekeset odabenn?
*Kérdezte most már normális hangszínén, s kissé már a kedvesség is beleköltözött. Nagyon feldúlt volt még az elején, nem tudja mi lelte s nem is akar rá gondolni továbbá elég volt ennyi izgalom erre a napra. Majd ha a férfi elindul oldalára szegődik.