Középvidék

A nőstény jó kedvűen pillantott fajtárására.
-Gomora, a tekercskészítő. Hidd el, ügyesebb vagyok benne, mint az állatok elejtésében!
*Ezzel elővett egyet a táskájából és megmutatta Veronnak.
-Ezzel képes vagy bármikor elhitetni a veled szemben állóval, hogy hangokat hall. Nem tudod pontosan befolyásolni, jórészt madárcsicsergést, néha fenevadak morgását. De erdőben olykor megesik az is, hogy akár víz csobogását a fákon túl.
*Elégedettségre húzódott a szája, és szemeit a férfi tekintetébe szegezte.

-Bármit csinálsz csak jobb lehetsz benne mint az állat elejtésében. Ezzel sem nagyon boldogultál.
Mondtam majd önelégülten megfogtam jégagyar markolatát. Észrevettem hogy a szemembe néz.
~Szóval Gomora. Érdekes név. Csak nem azt akarod megtudni milyen kedvem van?~
Vetettem rá egy sunyi pillantást és egy ravasz mosolyt.
~Úgy érzem hogy nagy kalandba vágok bele~

A vörös hajú nő, szemlátomást mintha meg sem hallotta volna a képességeire tett utalást, a papír tekercset a földre letette és elkezdett enni a húsból. Kését nem szedte elő, kezei átváltoztak és pikkelyes ujjú karmokkal szakított ki egy nagy darabot a bikából. Kézbe fogva harapott bele.
-Jártál már Telarban? Gondolom érdekes városnak tartod.

Én is elkezdtem enni. Én a bordákat kezdtem
-Igen jártam. Gyönyörü város. Gondolom sokan csak erről áradoznak. De persze nem csak a szépsége létezik. Minden városban van mocsok. A gonosz mindenhol ott van. Csak bujkál. Az árnyékban bujkál. Olyan mint egy vadállat ugrásra készen figyel. Nem bujkál örökké. Ha meglátja a lehetőséget támad. De sajnos ezt kevés ember látja meg.

A nő hallgatja a másik szavait és evés közben megejti a választ is.
-Érdekes filozófia egy sárkánytól. Szerintem nincs szépség abban, ahogy a két lábúak a fajtársaikkal úgy bánnak, mint valami háziállattal. És ami a legrosszabb, ezek a kecskék is úgy tekintenek a világra. Elfogadják, mintha a sorsuk lenne és nincs bennük büszkeség, hogy felemelt fejjel éljenek... vagy vállalják a harcot és a halált.
A környező terület pedig olyan, amilyen ők maguk. A szabadokat elüldözik, hogy csak azok legelészhessenek ott, akiket ők saját tulajdonuknak gondolhatnak. A város határában lelte halálát anyai nagymamám, a Kietlen Síkságon. Apám pedig csak békésen vadászott, mikor egy gonosz törpe megölte.
A szépség, szerintem, ami a világ eme mocskához kötődik nem a városokban van, hanem a tudásukban. Az olyan apró dolgokban -bökött kisujjával a még mindig a földön heverő papirosra- mint ez. A tekercskészítés, a könyvek vagy egy varázsbot. Az ősieknek be kellene látniuk, hogy fajtársaink gyilkolászása helyett minden mást, mi a kétlábúakhoz kötődik tűzben kell megsemmisítenünk.
*Beszéd közben többször szünetet tartott, hogy ne teli szájjal prédikáljon, ám szakítson időt egy-egy darab harapásához és gyors megrágás után lenyeléséhez. Láthatóan a beszéd végére igen lelkes volt, szemei előtt egy újabb háború lehetősége lebegett.

-Kétlábúak. Sosem értettem az ilyen sárkányokat. Azt mondod az, hogy fajtársaink gyilkolnak minket bűn, de az hogy az emberekkel mit teszünk az mindegy. Mégis miért nézik le az ilyen sárkányok az embereket. Mert gyengék? Mert elpusztíthatóak? Szerintem ez ostobaság. Az emberek ugyan olyanok, mint mi. Elvégre ők is lélegeznek. Ők is esznek. Ők is alszanak, mint mi. Köztük is lehetnek gonoszak ahogy köztünk is. És akik a viselkedésük miatt vetik, meg őket azok nem látják, hogy pusztán néhány ember viselkedik így. Nem egy egész faj. Akik felsőbbrendűség miatt vetik, meg őket azok azt nem látják, hogy nincs olyan hogy felsőbbrendűség. A felsőbbrendűséget csak a gazdagok a nemesek és a királyok képzelik be maguknak. Mert azt hiszik, hogy a pénz vagy a származás számít bármit is de ez nem így van. Csak az számít, hogy mit cselekedünk.

Gomora vörös ajka még szélesebb mosolyra húzódik a szellemi vitában. Nem azért, mert egyetértene, koránt sem.
-Vannak vadászok és vannak prédák. Közöttük nem a származás dönt, csupán a képességek. Természetellenes, ha valaki azáltal akar nagy és erős lenni, hogy egy hatalmas úr libája lesz. Becsaphatja magát, és képzelheti azt, hogy ő is ugyan olyan erős, mint gazdája, de ez ennek a bikának az életét sem mentette meg.
Azt mondtad, nincs célod. Menjünk el holnap együtt Telarba! Mutasd meg a szépségét, ha létezik!
*Igen közel hajolt a férfihoz és kihívóan a szemébe nézett. Tudta, hogy nem fogja meggyőzni semmivel, hiszen szerinte senki sem győzhető meg semmivel. Ő is ilyennek született, nem tudott egyetlen pillanatot sem mondani az életében, ami előtt ne tetszettek volna neki a varázstekercsek majd hirtelen rajongani kezdett volna értük. Ahogy ő vonzalmat érez eme eszközök iránt, úgy vonzalmat érezhet valaki őszintén a betegség látványához vagy bármi máshoz.
Viszont nekik össze kell tartaniuk, hiszen mind a kettejükre a kétlábúak vadásznának, ha csak sejtenék igazi lényüket.

-Te így látod a világot én úgy. Nem lehet irányítani azt hogy ki miben látja meg a szépséget. Különben is én sem látok túl sok szépséget a városban.Azt mondtam hogy az szépen néz ki. A szép kinézet és a szépség nem ugyanaz. Gondolom az emberekkel kapcsolatban nem tudlak meggyőzni. Akkor nincs is miről beszélni.
Azzal elhajoltam tőle.

A lány megeresztett egy huncut kuncogást az elhajoló férfinak, jelezve, hogy valószínűleg igazuk van. Nem tudnák úgy sem meggyőzni egymást és ha a másik nem látja örömét így a vitában, akkor ő sem folytatja.
Hamarosan hátradől és nagyot nyújtózva szenderül álomba. Lábát kinyújtva békésen pihen amíg a Nap első sugarai nem ébresztik vagy valami esetleg valaki fel nem ébreszti.

A matrózok úgy jönnek ki, mint akik mélységesen fel vannak háborodva. Mintha a párosnak tudnia kellett volna, hogy egy kurjantás is elég. Nagyon unhatják az életüket a hajón, ha ilyenekbe is belekötnek. A kötéllétra viszont hasznos. Trintorin még mindig nem tudja, mit várjon odafönt. Veszélybe is kerülhet és ha egy rakás matróz esik nekik, hiába a kardforgatás tudománya és az erő. Sok lúd disznót győz, ő pedig nem szeretne disznó lenni.
Elindul Raman mellett, de nagyon gyanakvóan. A hágcsón megcsúszó törpét majdnem kineveti, de megembereli magát. Össze kell tartani, amíg nem tudnak biztosat. Tanulva az esetből Trintorin óvatosan halad a kötélen és jó erősen odanyomja a talpát minden egyes lépéskor. Tapogatja, hol vannak a legstabilabb pontok és azokat igyekszik eltalálni, a kezeivel pedig izomból szorítja a kötelet, hogy ha mégis megcsúszna, ne pottyanjon le. A csizmája alja kicsit vizes lesz, de több baj nem éri, mire felevickél. Raman már a kapitányt keresi. A rekedt, öblös hangú alak a hátuk mögül szólal meg. Ebben a sötétben Trintorin nem tudná biztosra megmondani, hogy milyen fajhoz tartozik a hajó irányítója. Megfordul, hogy megnézze magának.
- Üdv, jóuram! Norlanba tartunk. Ha arra mennek, magukkal mehetünk?
Ajánlatot még nem tesz. Ha csak úgy megy, hajlandó lesz krumplit pucolni, evezni, főzni vagy amit kell a jóízlés határain belül. Nem túl barátságosak eddig, úgyhogy ha nem tessékelik ki őket azonnal, akkor valami fizetséget biztos akarnak majd. Trintorin azt akarja, hogy ők mondják ki, magától nem adja a szájukba a szavakat.

//Trintorin//

*A mocsári törpe hagyja, hogy átvegye tőle a szót útitársa. Nem baj az, ha a háttérbe húzódik kicsit, az a levél a ruhájában, elég ok arra, hogy ne akarjon feltűnősködni.
Elázott köpenyéből a víz továbbra is koppanva csepeg, de persze beszéd közben ez nem annyira feltűnő.*
- Ez egy teherszállító uszály, nem holmi utaspátyolgató.
*Hangzik a kapitány válasza. A matrózok röhögve böködik egymás oldalát, miközben megnézik maguknak a törpét. Nem sokat néznek ki a köpcös, kis alakból, de a másik, az izmos, magas férfi még akár jól is jöhet nekik.*
- Norlan messze van, addig enni, inni kell, és piszkot is csinál mindenki.
Nekünk jobb dolgunk is van, mint takarítani mások után.
*Raman ekkor szól közbe, hogy emelje kicsit a tétet.*
- Tudnék fizetni is a szállításért cserébe. De jól tudok főzni is, ha van miből…
*A kapitány ránéz a törpére. Bozontos arcát a felkelő hold is megvilágítja, így jól látszik, nem mai ívású legény már, megélt már legalább negyven telet.*
- Megbocsáss, törpe uram, de másra nem is nagyon tudnánk használni egy hozzád hasonló kószát….
A darna mindig jól cseng. Fejenként harminc darnáért elviszlek benneteket, ha nem kérdezősködtök a matrózok között.
Ha igen, vagy problémát csináltok, első alkalommal a vízbe hajíttatlak mindkettőtöket!

-

Trintorinnak feltűnik, hogy a törpe köpenye belelógott a vízbe és most a hajó fedélzetén csöpög le. Nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget, de odanéz. A tengerészek humora csak számukra érthető. Nagyot nevetnek azon, mennyire megmondta a kapitány. A fiatalember a lényeget veszi ki: rakományt szállítanak és ingyen nem lehet velük menni. A matrózok tekintetéből azt látja, hogy Ramant lenézik, őt viszont méregetik. A törpe ajánlatot tesz a fizetségre, mert látja, hogy tőle mást nem is várnak. Trintorinnak viszont drága a pénze, amit magával tudott hozni. Az úton amúgy is csak beszélgetne vagy aludna, ha helyette dolgozni kell, nem bánja. Inkább munkával fizet, mint érmékkel. A pihenés ingyen van utána, a pénz viszont nehezen jön vissza. A szőrös, középkorú kapitányra néz és büszkén jelenti ki:
- Kapitány, én nem ijedek meg a munkától! Pakolok, takarítok, őrködök, főzök, amit kell, ha elvisztek. És nem fogunk kérdezősködni.

*Raman szavai a darnáról láthatóan megérintik a kapitány erszényét és ennek a mocsári törpe örül.
Pontosan erre gondolt, és ha szerencséje van, ez elég arra, hogy egészen délkeletig ne is legyen gondja a matrózokkal.
Trintorin eközben már a munkával jön.
Raman nem nagyon vállalná, hogy kifizeti az ő részét is, hiszen legyen mindenki a saját sorsának kovácsa.
A kapitány, úgy látszik, hasonlóan gondolkodik. Terjedelmes szakállát vakarássza ujjaival, majd megszólal.*
- Ami azt illeti, pár dolgos kéz mindig jól jön. Mennyire értesz a vitorlázatokhoz? Vagy inkább a konyhán dolgoznál és takarítanál?
*Fordul az izmos, fiatal férfihoz. Ha nem fél a magasságtól, akkor akár még a vitorláknál is segíthet. De ha az nem is, a hajópadló tisztán tartása, a mosogatás, és egyéb lótifuti munkák embert fogyasztanak. Persze egy folyami hajónak a felépítménye sem túl magas, könnyedén fel lehet kúszni rá a gyakorlott matrózoknak.
A törpe már más tészta. Tőle nem vár főzést, egyébként sem tartja a mocsári törpéket valami tisztának és Raman mostani külseje csak megerősíti ebben a véleményében.*

Trintorin nem beszélt Raman nevében. Ha a törpe fizetni akar, tegye, de a fiatalember inkább ledolgozná. A szőrös kapitány elfogadja az ajánlatot és megmondja, mire van szükség. Trintorin nem vacakol, bevallja, mihez ért és mihez nem.
- Vitorlához még nem volt szerencsém, de ha megmutatjátok, mit kell, hogy kell, meg tudom tanulni. De a konyhán jól boldogulok, a takarítással is.
Hajlandó megtanulni új dolgokat és nem is látja, mi lehet abban olyan nehéz, hogy a tartórúdra másszon és igazítgassa a vitorlát. A kapitány döntése, hogy hova osztja be. Trintorin kicsit sajnálja magában a törpét, hogy tőle nem fogadnák el a munkát, csak a darnát. Koszos és csapzott, mert régóta úton van, de a főzéshez ért és biztos szorgalmas is. Csak kitartó törpe indul olyan nagy útnak, mint Raman. Ha a kapitány kiböki, mi lesz a feladat, Trintorin ránéz útitársára, biccent, hogy pihenjen jól és ő elmegy a matrózokkal dolgozni. Így szinte elröppen majd az utazás ideje. Bár azt még nem tudni, mikor indulnak.

*Imponáló a fiatalember hozzáállása, ez látszik az idősödő kapitányon.
Gyorsan dönt, ahogy azt kell, majd ennek következményeként meg is szólal.*
- Akkor maradj a konyhánál. Menj le a kajütbe, ott találod a szakácsot! Ha nála nincs munka, az embereim adnak majd felszerelést és feltakaríthatod a fedélzetet.
Törp uramtól pedig előre kérem az útiköltséget. Nem lesz rövid út, s ez az ár még jutányos is.
*Ezzel nyújtja is kezét, hogy elejét vegye a mismásolásnak. Tart attól, hogy a szerinte zsugori törpe esetleg alkudni próbál, ő pedig ezt rövidre akarja zárni.
Eközben a part felől kurjantás hallatszik, s megérkezik az a két matróz, akiket kiküldött. Üres kézzel jönnek és ez így van rendjén. Nem hozni, hanem vinni küldte őket, a feladatot pedig elvégezték.
Az újdonsült utasoknak nem is kell tudniuk, milyen ügyben jártak a Hajnal partján. A távolis facsoportok rejtik már a kapitány titkát.
Ha Trintorin elindul, a szakácshoz egy matróz kíséri, és néhány szóval felvázolja neki a helyzetet.*
- Nos, uram, akkor ideje tőrt ragadni, mert készülni kell a vacsorával!
Az a kupac, ott az, amivel dolgozni kell! Mutat a nagy kupac burgonyára a helyiség egyik sarkában.
*Raman közben a hajó korlátjához sétál és megtapogatja észrevétlenül a levelet ruhájában. Siettetné az utat, és tudni sem akar, milyen titkos úton jártak a parton a matrózok.*

Trintorin válaszára a kapitány már nem olyan szúrós stílusban válaszol. Láthatja, hogy nem potyázni jött a fiatalember, hanem az utazásért cserébe hajlandó dolgozni. Hosszú lesz az út, főleg ha sokszor megállnak és időznek, mint most is. Trintorin nézi a visszatérő matrózokat. Érdekli, hogy mit szállítottak, amit ennyire titkolni kell, de az egyezség része volt, hogy nem kérdez. Kicsit aggódik, hogy ha gazemberek közé keveredett és egyszer lecsap rájuk valaki, akkor őt is bűnösként fogják kezelni. Pedig csak utazni akart.
Int Ramannak és jó utat kíván neki, majd lemegy a lépcsőn a konyhára. A szakács szavaira egy javaslatot tesz.
- Szakács uram, meg lehetne főzni előbb? Könnyebben lejön a héja és kevesebb ehető rész hullik el fölöslegesen.
Trintorin takarékoskodni akar. Víz van a forraláshoz, azon úsznak. Így a krumplival lehetne spórolni. Nem akarja átvezetni a vezetést. Ha a szakács azt mondja, ne így legyen, akkor már most nekiáll a tőrével a krumplinak. Késsel egyszerűbb, de ha nincs kés, jó a tőr is.

*Raman visszaint a fiatalembernek s a kapitány kezébe számolja a darnát. Harminc darna nem kis vagyon, de inkább fizet, semmint kockáztatni kelljen.
Ezek után a hajó korlátjához sétál és figyeli, ahogy a folyami teherszállító lassan elindul lefelé, folyásirányban.
Csak természetes neki, hogy köpenye még mindig vizes. Nem is tervezi, hogy segít ezen, hanem inkább örül, hogy legalább a folyó nem olyan erős a hullámverés, mint a tengeren.
Eddig még nyomát sem találja a tengeribetegségnek.
Eközben odalent, a szakács Trintorinra néz.*
- Ejj, hát tégy úgy, ahogy mondtam! A kapitány így szereti, így kell készítenem. Csak tedd, amit mondok és nem lesz gond. Ha készen vagy, akkor mosogass el, utána felőlem ejtőzhetsz is a fedélzeten, vagy ha van más dolgod, akkor majd mondják úgyis.
Egyébiránt Musztuf vagyok.
*Nyújtja kissé zsíros, de sovány tenyerét a segítségnek. Mégsem járja, hogy ha már ebbe a kis zugba lesznek zárva az út nagy részére, a nevét sem tudják egymásnak. Olajos bőrszíne elárulja, hogy valahonnan a déli vidékekről származik, ahol nagyobb számban találhatók meg a barnásabb bőrárnyalatok.
Odafent a kapitány elvonul a két matrózzal és töviről-hegyire kikérdezi őket.
A törpe rendületlenül figyeli az elvonuló vidéket. Úgy gondolja, hogy nem sokára Telarhoz érnek.
A levél talán itt van a legnagyobb biztonságban, de azért, biztos, ami biztos, ismét megtapogatja a köpeny takarásában.*

Trintorint leteremti a szakács. Követni kell az utasításokat, nem minden a pénz. A fiatalember úgy hámozza a krumplit, hogy kevés vesszen kárba. Hiába nincs megfőzve, óvatosan, de gyakorlott és gyors mozdulatokkal fejti le a héjat. Trintorin csendben dolgozik. A szakáccsal kezet fog, bemutatkozik neki, de többet nem beszél. Kérdezni nem lehet az egyezség szerint, magáról meg nem akar mesélni. Érzi, mikor a hajó elindul és fura, hogy a lába alatt mozog a padló, dülöngél az egész. Nem hányja el magát, de mikor a hajó kifut, leteszi a tőrt és a hasát nézi. Megindultak belül a dolgok, de megálljt tud parancsolni nekik. Kell egy kis pihenés, mire újra nekiáll a krumplinak.
A kupac lassan fogy, de a kitartó munka meghozza az eredményét. Lesz még egy kupac, csak burgonyahéjból, a nyers, hámozott krumpli mellett. Ezután elmossa, amit kell, tiszta vízzel, ahogy szokta. Rendesen megsikálja az edényeket, mintha a sajátjai lennének. Az út telik, de lehet, hogy még lesz ideje felmenni és nézni a vízen sikló hajót.

*Ahogy telik az út, a távolban feltűnnek az éji Telar fényei. A falakon világító fáklyák, amiket leginkább az őrök láthatnak, a magasba nyúló tornyok, egyes házakban a vibráló gyertyák fénye.
Pedig késő van már. A kapitány bátor ember, hogy sötétben is hajózik, ilyenkor nem túl jók a látási viszonyok…
Vagy valamiben sántikálnak. A mocsári törpe összerázkódik ezekre a gondolatokra.
A barna köpeny alatt ott pihen a levél, s egy dologban biztos, erről a levélről senkinek nem szabad tudnia. Talán jobb lenne, ha nem is gondolna rá.
Sajnálja, hogy Trintorin nincs itt, mert látni akarta a Kietlen pusztát. Az is igaz, hogy a Hold és a csillagok fényénél nem sok látszik belőle, pedig itt terül el Telar mellett a folyó bal partján.
Ha Trintorin megjelenik mellette, akkor kinyújtja a kezét és mutatja neki a területet.*
- Az ott, Telar, és mellette a Kietlen puszta. Jobb így, hajóval…
*Ha a fiatalember nincs, vagy nem akar tovább beszélgetni, Raman az arra haladó matrózhoz fordul.*
- Merre van a szállásom?
- Szállás?
*Hüledezik a hajós.*
- Legfeljebb a fedélközben, ahol mi is alszunk….de itt nincsenek vendégszobák, törpe!
*A mocsári törpe az ajkába harap. Harminc darnáért…*

Amikor a szakáccsal megbeszéli, hogy kész és megmutatja a hámozott krumplit a tisztára mosott edényekkel együtt, Musztuf nem bíz rá mást. Trintorin aludni sem akar. Tudna, de annyira nem bízik ebben a titkolózó legénységben, hogy a fejét a hajójukon hajtsa álomra. Felmegy inkább a fedélzetre.
Raman jellegzetes alakját hamar kiszúrja és odamegy hozzá. Figyeli, merre mutat és sokáig néz arra szótlanul, de vidáman. Azon a pusztán nincs sok látnivaló, főleg éjszaka, de a tudat, hogy micsoda eseményeknek volt szemtanúja a kopár síkság, varázslatossá teszi Trintorin számára. A várost is megnézi, de abból még nem sokat lát. Izgatottá válik, hogy hamarosan odaérnek. Egyben megosztja a törpével a fura tapasztalatát is:
- Lenyűgöző! Alig várom, hogy közelről is láthassam. Raman...mikor indultunk, majdnem okádtam. A hasam mozgott belül, mintha ugrált volna. Legyűrtem, de még mindig nagyon rossz. Szerinted elkaptam valami kórt a konyhán? Pedig a szakács nem látszik betegnek.
A fiatalember nem akar aludni, ezért ha Raman elfoglalja a helyét a deszkapadlón, akkor ő inkább megkérdez egy másik matrózt, hogy kell-e még valamit csinálni. Akár takarítani, akár vitorlákat rendezgetni. Mindegy, csak valahogy teljen az idő és ne kelljen a kétszínű, bunkó népség közt feküdnie. A szakács volt a legrendesebb eddig köztük.

*Trintorin a sötétségbe néz, ahol a Hold és a csillagok fénye még sejteti a Kietlen pusztát, és Telar városa is látszik.
A hajón itt-ott fények látszanak, amelyek mutatják, hogy hol halad a Hajnalon, s úgy tűnik, nem is akar közelebb menni a város kikötőjéhez.
A kapitány döntése lehet, hogy nem kötnek ki. Talán, ahonnan elindultak a folyó felső szakaszáról, elegendő élelmet és vizet vettek magukhoz, hogy út közben, sokáig az egyetlen nagyobb városnál ne kelljen megállniuk.
A törpe azon gondolkodik, hogy éjnek évadján haladnak, nem kötnek ki, valamiért nagyon sietni akarnak.*
- Nem hinném, hogy kór….tengeri betegségnek hívják. És ez a hajó még nem is ring annyira.
Utaztál volna a Remény tengerén…no, ott tényleg dobálja a hajót a víz.
Szinte enni sem tudtam egész úton, amikor ott hajóztam!
*Mondja vidáman a mocsári törpe, és örül neki, hogy nem csak ő az, akit megvisel a hajózás.
Aztán úgy dönt, hogy letelepszik, nem messze a korlát melletti kötélcsomóhoz. A köpeny az folyó felett fújó éjjeli széltől védi, itt legalább tud pihenni.
Trintorin kérdésére az egyik matróz int neki, hogy várjon, majd kaján vigyorral egy dézsát és egy adag felmosó vizet, meg rongyokat tesz le a fiatalember elé.*
- A fedélzetre ráférne már egy kis surolás.
*Eközben Raman a keleti eget szemléli. Arrafelé nem látja a csillagokat. Bozontos, rőt szakállát simogatja vastag ujjaival és arra jut, szükség lehet még a köpenyére.*

A hajó úszik tovább a vízen és nem akaródzik közel menni Telarhoz. Trintorin most nem nézheti meg magának azt a várost, sem a pusztát mellette. Jó hír viszont, hogy Norlanba, a nagyvárosba hamarabb eljutnak, ha itt nem állnak meg.
A törpe felvilágosítja a fiatalembert, hogy mit élt át az előbb. Meglepődik, hogy tengeri betegségnek hívják ezt. Nincsenek is a tengeren! Érti, hogy inkább a hajókhoz kell kötni és mindegy, hogy tengeren vagy folyón történik. Raman szerint attól van, hogy dobálja a hajót a víz. Emelkedik és süllyed, hirtelen, ahogy Trintorin gyomrában a tartalom is tette. Érti már. Amíg Raman pihenőt fúj, a fiatalember már megkapja a takarítóeszközöket és neki is áll a súrolásnak. Alapos, rendesen lemossa a fedélzetet. Körbemegy, de amikor a kajüt lejáratához ér, egy pillanatra elgondolkodik. Már sok idő eltelt az ebéd óta és kívánja az ételt. A dézsát és a rongyokat fenthagyja, majd lemegy a szakácshoz.
- Musztuf, dél óta úton vagyok és azóta nem ettem. Tudsz adni valamit?
Ha megkapja az ételt, megköszöni. Gyorsan megeszi itt a konyhán, aztán felmegy, hogy a hajó maradék részét is kitakarítsa. Közben lehet nézelődni és meg is teszi. Nem az eget, csak a partot nézi. Érdekli, hogy mi van Telaron túl.

*A mocsári törpe kényelmesen elhelyezkedik. Fejét a kötélcsomóra helyezi és csakhamar hangosan hortyogva heverészik. A matrózik, akik észreveszik, halkan röhögcsélve figyelik a törpét, ahogy szakállát fújogatja minden horkantásnál.
Egy dézsa vizet helyeznek a feje fölé óvatosan.
Persze a törpe ettől aztán fel nem ébred, így egy darabig türelmesen figyelik tovább.
Természetesen mindezt aztán teszik, hogy a barátja, a fiatalember felmosta a fedélzet nagy részét és lement a szakácshoz.
Musztuf gyorsan mer a kondérból és kenyeret, valamint egy tányérban ételt tol a fiatalember elé. Fémből készült kanalat is tesz mellé.*
- Ne…egyél! Megdolgoztál érte!
*Hunyorít egyet, aztán visszatér a dolgához.
Eközben az egyik matróz szerez egy kolompot, amivel közvetlenül a törpe közelébe lopózik, majd jó hangosan megkongatja.*
- Hej-hó…hej-hó!
*A mocsári törpe azonban nem ébred fel, az igazak álmát alussza. A matróz és a társai hitetlenkedve szemlélik a hortyogó törpét. A térfából így nem lesz semmi.
Aztán az egyik matróz jó erősen belerúg Raman csizmájának a talpába.
No, erre a törp felül, illetve csak ülne, a feje a dézsába ütközik, amitől az egész a fejére borul.
Prüszkölve pattan talpra, hogy aztán a szakálláról, és az egész fejéről patakokban csorgó víz közepette vonja kérdőre a matrózokat.*
- Mégis mit képzeltek?! Meglátjátok, ezért az istenek majd megbüntetnek benneteket!
*Rázza az öklét rájuk.*
- Csak azért nem tanítalak móresre benneteket, mert nélkületek nem megy a hajó…

A krumpliból az egyik legegyszerűbb étel készült: krumplifőzelék sok tejföllel és még több pirospaprikával. Musztuf nem sajnálta a fűszereket, biztos így szereti a kapitány, akinek még a nevét sem tudják, sem a hajóét. Trintorin leül a tál étellel és bekanalazza, majd az alkarjával megtörli a kezét. Ő nem ennyire erősen szereti, de ez nem a panasztétel helye.
Indul felfelé, hogy folytassa a munkát, amit elkezdett. A lépcső felénél jár, mikor hallja a hejhózást és a kolompot. Nem tudja, milyen hajós jelzés ez, de nem is az ő dolga, ezért nem foglalkozik vele. Raman kiabálásval viszont igen. Felrohan és körülnéz, majd meglátja a csuromvizes törpét és a torkuk szakadtából röhögő matrózokat. Erre dühös lesz, amiért bántják a társát, csak mert kisebb náluk. Sok matróz van és a pihenésében megzavart mocsári törpe szavai rációt hordoznak: ezek nélkül nincs hajóút. Trintorin sem akar verekedést, amiből az lenne, hogy mindkettejüket a vízbedobják. A véleménye eddig is megvolt, most csak romlott. Próbálja menteni a helyzetet, majd kiderül, hogy jó vagy rossz módszerrel.
- Az a dézsa víz még kellett volna, hogy befejezzem a munkát.
Ha nem esnek neki egyből, akkor odamegy és elveszi, majd a kezében fogva indul újabb adag vízért.

*Raman fenyegetőzése nem sokat ér, a körülötte állóknak csak derültségére van a csatakos törpe ökölrázása és kiabálása.
A kapitányt azonban odacsalja és elégedetten veszi tudomásul, hogy Trintorin végzi a feladatait.
A matrózok egyikét azonban hátsón billenti lábával, majd rájuk förmed.*
- Nincs jobb dolgotok? Talán a vitorlázat, a homokpadok, meg a többi feladat nem ad elég kihívást?!
Dologra, lusta népség!
*Emberei kelletlen szélednek szét, de a kövér törpe kárára azért jó páran felheherésznek még.
Eközben a kapitány az „utashoz” fordul. Elvégre harminc darna mégiscsak harminc darna.*
- Megbocsáss, törp uram, a vízi népség csak ilyen faragatlan! Mint mondtam, ez pedig nem is egy utasszállító hajó, rakományt viszünk, így nincs is túl sok alvóhely rajta.
- Ehh…hát az még nem indok az efféle dolgokra.
*Bosszankodik a törpe, de a kapitány bocsánatkérése láthatóan kedvére van. Úgy érzi, megkapta a megérdemelt tiszteletet.
Így, amikor a tengerészek feje elindul dolgára, inkább kisétál a korláthoz és megtapogatja a levelet. Szerencsére az szárazon maradt.
Csendben figyeli, hogy végzi dolgát Trintorin és azon töpreng, hogy külsőre milyen kevés dolog választja el a hajós néptől.
A Hold fényénél még nagyon sokáig pusztaság marad a folyó bal partja, míg a jobbon síkságok és erdőcsoportok váltogatják egymást.
Az éjszaka hűvöse és a víz, amit a törpére borítottak fázóssá teszi.
A kapitány ekkor jön fel, hogy leinvitálja az utast enni.
Raman, mint aki két napja nem evett, úgy esik neki a kései vacsorának, Musztuf pedig elégedetten szemléli.*
- Ritka vendég a hajón a törpe.
*Jegyzi meg, amikor a rőt szakállát tisztogató aprónép kérdőn felnéz rá.
Mégsem üti az orrát a törpe a hajós dolgaiba, ha tőle nem kérdezősködnek, ő is tiszteletben tartja mások titkait, pedig nagyon is kíváncsi természet egyébként.
Eközben Trintorin mellett fojtott tanácskozás zajlik.*
- Remélem…..többé színét se látjuk…
- Nem kell aggódnod…és….ellátták a baját….megszabadultak tőle a….
*A két matróz, amikor észreveszik őt, elhallgatnak és a dolgukra mennek.*

A matrózoknak kellemetlen lehet, hogy a kapitány őket szidja össze és a felvett utas szorgalmasabb náluk. A szőrös ember elzavarja őket dolgozni és hallgatnak is rá. Nem kapnának fizetést, biztos az a fenyegetés, a kapitány tekintélye mellett. Trintorin elgondolkozik, milyen lehet egy ilyen hajót irányítani. Nem csak kormányozni, hanem a legénységgel bánni, megszervezni az utat, a rakodást, a hajó biztonságát. Nagy felelősség, akárcsak a menioni őrség parancsnokáé például. Nem tudja, hogy ő hajlandó lenne-e ilyenre. Szereti a jó pénzt, de a kihívásokat is és egy idő után másra vágyna.
A dézsát kötélen leereszti, hogy a tengervízből merítsen. Az egyik matróz ott van vele, nehogy elrontson valamit, bár ezt nehéz. A dézsa két fülére van kötve a kötél, a másik vége a fedélzeten rögzítve. Csak húzni kell, azt ráhagyják a fiúra. Hallja, hogy a kapitány sokkal emberibb hangot üt meg a törpével. Ennyit számít a darna. A sok darna, hiszen 30 nagyon sok egy hajóutazásért. Érdekes, hogy az embereit szidja. Nem is csak a saját legénységét, hanem általánosságban a vízi népséget. Trintorin nem érzi őszintének a bocsánatkérést. Szerinte inkább a kapitány arra számít, hogy máskor, mondjuk visszafelé úton is kap pénzt a törpétől, aki az arcpirító összeget simán leperkálta. Nem tetszik neki az egész. A bunkó matrózok, a kétszínű, pénzéhes kapitány és az elhallgatott dolgok, amikről kérdezni sem szabad. Ha valaha fog is még hajón dolgozni, nem ezen, abban biztos. Felhúzza a vizet, leoldja a kötelet a dézsáról és a belemártott ronggyal tovább súrolja a fedélzetet. Vet egy pár pillantást a tájra, ami mellett elhaladnak. Egyik oldalt pusztaság, a másikon virágzó élet, fák és sivatagos részek következnek felváltva. A fiatalember látja a törpét eltűnni a hajóbelsőben, ahová vacsorázni hívták. Mellette sutyorognak a matrózok. Nagy a kísértés, hogy megkérdezze, kitől szabadultak meg. Ezek gyilkosok? Látja, hogy befejezik a beszédet, mikor észreveszik őt, így inkább nem is kérdez. Ki kell bírni ezt a maradék utat Norlanig. Rosszul indult, most már tűrhető, de bosszantó. Trintorin legközelebb inkább gyalog megy, társsal vagy anélkül. A fedélzetet felsúrolta. Ha enni nem is lehet róla, de olyan tiszta, amilyenre tengervízzel lehetett mosni. A dézsát visszaadja a matrózoknak és leül pihenni. Egész eddig dolgozott, csak enni állt meg, most már ideje egy kis pauzának.

*A folyó vize tökéletesen alkalmas a fedélzet felmosására. Szerencsére ez itt még egészen hosszan kristálytiszta édesvíz, tele jobbnál jobb halakkal, s néhol, ahol a parti kövek között belenéz az ember, egészen az aljáig lelátni neki.
A kapitány, majd szépen sorban a matrózok is megvacsoráznak, majd a főnök maga is lefekszik immár aludni, hiszen hosszú volt a nap, s valamikor neki is kell, ahogy a matrózok nagy részének is.
Nem sokára már csak az őrszemek maradnak, s Raman, aki elhagyta már rég a konyhát.
Az előbbi akció annyira felébresztette, hogy nincs még kedve aludni, ezért a korláthoz sétál.
Köpenyéből már nem csöpög a víz, és a gyomra is jólesően tele van meleg étellel.
Ha még Trintorin ébren van, akkor letelepszik mellé.*
- Még legalább egy nap az út ezzel a sebességgel…Tudtad, hogy azt mondják, ahol a Hajnal forrása fakad, ott van minden élet forrása is?
*Jegyzi meg a szakállába dörmögve.
Ő nem gondolkodik a kapitány kétszínűségén, örül, hogy a levelet viszonylag biztos úton viheti Onoriának.
Hamarosan el is nyomja a fáradtság és a meleg étel ott, ülve, Trintorin mellett.
Csak másnap pirkadatkor ébred fel, amikor a matrózok, ha aludt, felverik mellette Trintorint is, hogy menjen Musztufnak segíteni a konyhára.
A mocsári törpe ezalatt nem keresi senki társaságát, de úgy tűnik, a kapitány keresi az övét.
Halk beszélgetésbe merülnek, és amikor feljön a nap, látja, hogy végre elhagyták a Kietlen puszta vidékét, s a Hajnallal együtt lassan keletnek fordultak.
Ha Trintorin belép a szakácshoz, az menten meg is bízza, hogy készítse ki a hideg élelmet az étkező asztalra a fedélközbe.
A kapitánynak külön vigyen egy tányéron a füstölt szalonnából, hagymából és a kenyérből.
Ha Trintorin megérkezik, a kapitány még szól neki.*
- Törp uramnak is hozz egyet!
- Szükségtelen, megyek én a magaméért!
*Regaál gyorsabban Raman.*

Trintorin békésen üldögélve nézi a partot és Raman még ébren találja, mikor odaül váltani pár szót.
- Hallottam már róla, de igaz lenne? Azt mondják, senki nem juthat el oda. Akkor honnan tudják? Már Norlant is várom, hosszú lesz az az egy nap is.
A fiatalember nem mondja el, mennyire unja a matrózokat. Ramannak nem is kell mondania. A vödrös akció után a mocsári törpe nem unhatja, henm egyenesen utálhatja őket. Trintorint is elnyomja az álom és úgy, ahogy van, a felmosott hajópadlón alszik el.
Másnap már korán reggel kell a népnek az étel, ezért a konyhában indul a napja. Köszönti Musztufot és kezdi készíteni a kenyereket, adagolni a főtt szalonnát. Elviszi a kapitánynak, amit kell és Ramannak is szívesen hozna, de a törpe inkább maga jön a konyhára. A mocsári népség jól tud főzni, ételt-italt mesterien készítenek, kíváncsi lehet az itteni konyhára, ami nem a legjobb, de elfogadható.
- Akkor gyere! Remélem, jót aludtál. Nekem végig mozgatta a gyomromat a tengeri betegség, de szundítottam kicsit.
Ha a törpének átadta a reggelit, ő is eszik és utána csinálja, amit kell, akár az ebéd előkészítése az, akár egyéb feladat a fedélzeten. Dolgos lélek, nem lazsál, ha arról van szó. Amint teheti, a partvidéket megnézi immár fényes nappal is. Megragadta a fantáziáját az élet forrása és újabb helyszín került fel a képzeletbeli listára, ahol gyűjti, miket akar meglátogatni.

*Az út lassan telik, s Trintorinnak abban igaza van, hogy a törpe igencsak várja már a végét. Könnyen lehet, hogy hamarabb akar majd leszállni, mint Norlan, főképp, hogy onnan visszafele kellene majd utaznia, ha Tarsisba akar menni.*
- Máris jobb egy kicsivel a nap.
*Mondja, amikor befejezi a reggelit.
Eközben Trintorint az egyik tisztnek tűnő matróz hívja félre, s kalapácsot és szögeket ad a kezébe, mondván a fedélközben van néhány meglazult léc, amiket meg kellene javítani.
Mikor végzett, hamarosan újabb matróz jelentkezik nála.*
- Jártál már fent a vitorlák kötélzetén? Nem? Gyere, megmutatom!
*Ha a fiatalember vele tart, hamarosan az árbócok vitorlatartó rúdjain, azok kötelein kúszhat-mászhat, hogy a megfelelő igazításokat, javításokat elvégezze rajta.
Raman ezalatt a korlátot támasztja és nézi a tájat.
Várja az út végét.
Ha Trintorin végzett a munkájával, Musztuf keresi meg. Halászháló és szák van nála.*
- Az ebéd folyami hal lesz, ha fogsz ki. Tudod, hogy kell bánni vele?
*A fedélközben néhány matróz eközben néhány zsákot emel fel és felsétálnak velük a fedélzetre. A zsákok oldala arról árulkodik, hogy nem krumpli, s nem is szövetek vannak bennük. Kemény fémtárgyaknak élei, hegyei dudorodnak az oldalukon.
A mocsári törpe oda sem néz, nem érdekli, mit ügyködnek, de az jól látszik, hogy a csónakok felé igyekeznek. A taton a kapitány áll és szemmel tartja az egész fedélzetet, különösen a zsákos matrózokat.
Az egyikük ügyetlenül leejti a válláról terhét és a fémes csendülés nyomán hallani is a kapitány átkozódását.
Sietve emeli fel újra és megy vele tovább.*