Középvidék

* A lány ugy tesz ahogy azt mondom neki viszont szemei dacosak, s máris ontja rám a harmónia buborékokat. Megmozdítom a pengét felfelé egészen alkapcsa aljáig. Majd a pénzes zacskóra pillantok, majd vissza a nőre.
- Annyira... Szánalmas... ahogy mindannyiótok azt hiszi az a csilingelő akármi ott a zsebében értéket képez. Az igazi kincsed a kardom végén van, ott ahol szíved oly hevesen pumpálja a vért. Egyetlen vágás csupán és huss az egyetlen igaz kincsed már Dremer birtokolja.... Ezt jegyezd meg s vésd bele elmédbe.
* Lassan elhúzom a kardot a lány nyaka mellől. Viszont az kezemben marad.
- Hogy hívnak hegyesfülű?
* Nézek végig rajta, ahozz képest eleg formás kislány. Lábamat eközben fegyverére helyezem, Nehogy még a végén valami botorságba kezdjen. Szemeimet viszont rajta tartom pont úgy ahogy kis tehenét is figyelem.

*Halk neszeket hallok a hátam mögül, valószínűleg megtaláltam azt mit keresek. Jobban mondva ők találtak meg minket. Hátra tekintek, érkezésemet elvileg már várják. Kardom vissza csúsztatom hüvelyébe, lábamat leveszem a fegyverről majd lábam segítségével feldobom azt s kezemmel elkapom. Hegyét a földbe állítom. Végig mérem a lányt, s halkan megszólalok.
- Szeretném látni.... mit tud az a tehén...
*Hajolok közelebb kicsit, s oda súgom.
- Hallod őket? Nincsenek messze... engem keresnek... Talán hárman vagy négyen vannak...
*Húzódom el a lánytól.
- Ereszd rájuk...
*Démoni mosolyom előkerült, s be kell vallanom ez az első eset, hogy látok tehénen gatyát. Bár ez inkább harci páncél viszont mulattságosnak tartom.

* Emelem fel kezem, már a farkasos résznél, csendre intve a lányt. Megingatom fejemet, majd mélyet lélegzem s halkan megszólalok.
- Daxa... S ha a saját életed a tét? Akkor megteszed? Nos...
* Fordítok hátat a lánynak majd az erdő felé nézek. Egyre Közelebb érnek. S egyikőjük feltűnik szemem előtt majd megtorpannak, hallom ahogy beszélnek egymással.
- Ez Hossin?
- Nem tudom a leírás alapján ő az... Vörös szempár fehér haj.
* Elvigyorodok, majd karjaimat össze fonom, s az erdő felé intézem szavaimat.
- Lépj elő ha már rólam beszélsz ember...
* S két ember lép ki a fák közül. S én enyhén előre dőlök, miképpen ők is ezt teszik.
- Üdvözöllek Hossin, már vártunk rád.
- Hirem hamarabb jött mint jómagam nem igaz?
- Valahogy úgy, ki ez a lány?
- Nem tudom,- felelek rá - itt láttam először.
- Mi az!? Egy tehén páncélban!
* Vissza tekintek vállam fölött. S meg is vonom azokat.
- Nem tudom de engem is érdekel. Viszont vissza a tárgyra hol a vezetőtök?
* Egymásra néznek.
- Amíg az idegen hallja nem fedjük fel a tábort.
- Ezesetben... Tegyetek ellene hogy ne hallja...
* Kardok kerülnek elő, s én magam ellépek a lány elől fegyverét ott hagyva neki.
- Megvárjalak titeket?
* Kerülnek ki két felől s én megfordulok, talán most a lány majd beindul s az allatkája is.
- Ha az életed múlik rajta nem igaz...? Daxa...
*Kérdezem vigyorogva a lánytól.

// Regélő - időn túli remélem jót pihentél //

A látvány, ami elé tárul borzalmas. A megannyi mély barázdában húzódó sebhely láttán a hideg fut végig tagjain és hiába látja, valahogy akkor is hihetetlennek tűnik, hogy ilyen pusztítást túlélhet bárki is. Ezmot azonban mozgott, ha ilyen rozoga is, de ellátta testét, élt. A gondolatai még sem a sajnálat és az iszonyatos látvány keltette részvét felé terelődtek, bánta is a bűntudat egy ritka árnyalatával, hogy ilyen csak futólag is felmerülhetett benne. Életben hagyták, a puszta véletlen nem lehetett elég. De miért? Hogy az árulók árulója lehessen? Elfordította a fejét, lehunyva szemét próbált megszabadulni kártékony gondolataitól, mer hiába a pengeéles modora az öregnek, ezt nem akarta róla még csak feltételezni sem. Végül az elhangzó kérdésre röppentek tova, de talán nem túl messzire. Megrezzent, de minden magabiztosságával megrázta a fejét.
- Nem köszönöm. Sosem kedveltem az ilyesfajta húst. – adott teljes választ, a végén csak úgy megvonva a vállát is. Amíg nem létszükség addig békén hagyja a gazdák jószágait, meg, ha már azon múlik, inkább fog valami vad szárnyast, vagy nyulat, esetleg megpróbálkozik egy szarvas elejtésével úgy, ahogy azt Kaintól látta. Pillantása azonban inkább a rendelkezésére álló maradék helyet felmérni. A kis rejtekhely két sárkánynak talán már tényleg kicsi lenne. Azonban jobban megnézve, talált rá lehetőséget, hogy elférjen a kék sárkány roncs alakja mellett Még is tétovázott, talán Ezmot csak az étkezéshez öltötte fel ezt az alakját, de Sou pedig már túlságosan régen nyújtóztathatta ki a tagjait. Vágyott már egy kis sárkánylétre. Alkalmasabb helyet biztos találtak volna, de miért is rendelkezik az illúziókeltés igen erős alapjaival, ha nem használja őket?
Kellő erővel lökte el magát a fától, ügyesen választva ki érkezésének helyét, ami távolabb esett Ezmottól, de még is a bokros fák gyűrűjében maradt. Könnyeden négy mancsra érkezett, kissé megbontott szárnyait rögvest törzséhez simítva. Jól esően rázta meg magát, fellazítva hosszúra nőtt sörényét, ami így könnyedén verte nyaka mindkét oldalát. Ezmot felé pillantott, majd egy fél lépéssel egy bokor ágait is odébb parancsolva leheveredett, némileg kinyúlva a földön. Szemtelenül egészségesnek és sértetlennek nézett ki, ami heg díszelgett rajta, az nem volt több mint pikkelyein a kék árnyalatának jelenléte, azaz, alig felelhető gyöngyház cirádás pikkelyeken.
- Jobban érzem magam így, egy sárkány közelében. – hajtotta fejét kinyújtott mancsaira. Túl egyszerű és talán túl emberi lett volna csak úgy, egyszerűen bocsánatot kérni, már ha egyáltalán kellett volna valami miatt. Persze ekkor Sou már tudta, hogy meg akarja kérdezni, hogy ki művelte ezt Ezmottal, de szorosan összezárva a száját igyekezett magába fojtani az igen csak illetlen kérdést. Azonban, talán a félelem, amit éreznie kéne, mert könnyen ő is így végezheti, nem találta meg. Egy gyöngysárkány nem olyan erős, mint a többi sárkány. Lehet, eredetükből adódik a különbség, talán más miatt lettek mások. Mert még csak meg sem kéne nyomorítani, elég, ha bezárnák egy sötét lyukba és nem kellene sokat várni, hogy annak a veremnek az alján ne találjanak mást, csak egy bánatos fényű igazgyöngyöt.

*Csak nézem a csatát, messziről össze font karokkal. A fának dőlök s kissé unottan nézem a hadakozást. Persze tetszik a parádé amit előadnak viszont kicsit kezdem már unni. S időm is véges nem szeretek sokáig távol lenni, ki tudja mi történhet egyetlen nap alatt.
- Na mi lesz már a végén nekem kell befejeznem?
*A gyorsak táncában a fatörzsre suhanok. S leguggolok onnan nézem a csatát. S még a két életben lévő emberre pillantok.
- Rendben elég volt... Egyszer majd úgyis szembe kerülök vele... és akkor majd...
*Leugrok a faágról pengék kerülnek elő, mindkét oldalra néznek,egy a lány felé s egy a két rabló felé. A két férfi rögvest leengedi a kardját, s én is így teszek feléjük, tekintetem a lányra vezetem.
- Egyszer majd... szolga leszel... rabláncon s mikor eljön az idő... eledel...

// Nawa //

Kitartóan tartottam magam a két harcos ellen és inkább hárítottam, mint támadtam. Ennek eredményeként perceken keresztül csak "kerülgettük" egymást. A Hossin nevű férfi meg is unja és közénk ugrik, kivont karddal. Szavaira szinte rávicsorgok.
- Nem ma jött el se szolgaságom, se halálom ideje. De még annyit elárulhatnál, miért vagy ily ellenséges? Nem elég a kialakuló háború? - Kérdem értetlenül figyelve a három férfit, bár úgy sejtem, ők pont abba a kategóriába esnek, akik általában hasznot húznak a csatákból és gyilkosságokból.

* Végig mérem a lányt ahogy kezeiben tartja fegyverét. A beallását, a lábait keresem azt a pontot ahol a legsebezhetőbb. Hátrébb lépek kereken három lépéssel. Kardom még mindíg a lányt célozza, majd halkan megszólalok.
- Háború? Miféle háborút emlegetsz? Ez nem háború lesz hanem mészárlás... Adok egy kis ízelítőt azokból a démoni erőből amivel majd szembe kell szállnod ha a tieid mellett maradsz.
* Még mindig a gyorsak táncában vagyok viszont most szemem felvillan.
- Sárkány stílus.
* Eme táncot nevezte el Aden a sárkányölő táncnak viszont ez most elég kompromittáló lenne most mikor az ő oldalukon állok. Szememben vékony fekete ív fut végig, Körülötte sötét vörös s világosabb kavalkádja. A kard a hüvelybe kerül, ökölbe szorított kezek kerülnek a magasba.
- Nem láttam a félelmet a szemedben mikor találkoztunk vajon most majd megváltozik? Védd magad...
*Egyenesen a fegyver közepére ütök s ha az nem is törik ketté attól az erőtől amit ez a tánc ad nekem akkor elvezeti a lány kezeire. S ettől valószínűleg most rettentő fájdalmat érez. Viszont Továbbra sem hagyom nyugton, hogy feleszmélhessen a támadás alól.
- A gyors!
* Szemeim élénk színű lesz, s még azelőtt mielött csak megmozdulni tudna gyomorszájon ütöm a lányt, pont mikor levegőt venne. S letekintek rá, miközben mellkasa most hatalmas fájdalmakat produkálhat.
- Képes leszel legyőzni a démonokat? Akik majd eléd kerülnek, s ha én is eléd kerülök egy szép csata közepén vajon elfutsz majd tudva, hogy esélyed sem lesz? Avagy bátran meghalsz.... Gondolkozz el ezen hegyesfülű...
* A köpenyem meglendűl s én a rablók felé fordulok, s elindulok feléjük.
- Indulhatunk....
- Életben hagyod? Miért?
- Mert... Nekem nem kellenek indokok mit miért... Majd egy csata folyamán Úgyis végzek vele... Ha csak el nem hagyja lanuriát... Fuss csak! Vagy állj közénk s légy te is démon....

//Regélő//

Nem követi figyelemmel miként pusztítja el Ezmot a vacsoráját. Gondolatai eltekeregnek, hol ott igyekszik őket rövid pórázon tartani őket, mintegy elővigyázatosságból, hogy véletlenül se kérdezzen olyat, amit megbánna. Egy idő után, jobb híján farkának utolsó, egészen kicsiny csigolyáit mozgatta, így a selymes, hosszú szőrszálszerű tollakból álló bolyt jobbra és balra csalinkázott. Olykor elakadt egy-egy valamikor letört, ám már jócskán száraz gallydarabban, de egyik sem tépte meg.
- Ha annak érzed magad, akkor az vagy és az is maradsz… - szusszant egyet, vetve egy futó pillantást Ezmotra. Ő maga szeret sárkány lenni, de volt időszak, amikor szívesebben lett volna egyszerű ember, talán a mágia hiányát sem fájlalná, ha visszatérhetne a gondtalan évekhez. Felhőtlen, gondok nélküli napok. Felemeli a fejét, hogy kényelmesen a magasba emelhesse a tekintetét. A tinta kék ég és a rajta elszórt megannyi fényes gyémánt és lassan, egy megfáradt vándor iramában közelebb ér a hold is ezüstös fénnyel fakítva udvarhölgyei csillogását. Nem türelmetlenkedik, de tudattalanul is rendezettebbé teszi tagjait, mintha ugrásra készen állna. A lomb eltakarja a kilátás nagyját, de hagy elég helyet a kémleléshez is és ahhoz, hogy a hold fényében fürödve pikkelyei életre keljenek. Ironikusan figyelmeztethetné Ezmotot, hogyha még nem látott, akkor pillanatokon belül szemügyre vehet egy szentjánosbogarat, csak éppen sárkány formába öntve.
- Nem sok híja volt annak, hogy tényleg csak legenda maradjon belőlünk..- fordította fejét az elhelyezkedő kéksárkány felé. - .. de még élünk. – bár büszkének kellene lennie erre a tényre, inkább tűnt szomorúnak. – A Völgyben jártak fajtám béliek? Akik ugyan is elmentek nagyon ritkán tértek vissza, mi pedig, akik odafent éltünk sosem foglalkoztunk a földiek dolgaival. – némi kíváncsisággal állapodott meg Ezmot alakján tekintetével. Lanur tornyában egy festmény keretének díszeként talált gyöngyöket, akik önszántukból maradtak olyan helyen, ahol nem élhettek sárkányként. Akkor talán nem is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy egy áruló nép kalandvágyó tagjaként nyerhetett e bebocsájtást, akár egy is a Völgybe, ami valami misztikus módon vágyott otthona Ezmotnak és Kainnak egyaránt. Sou fejében is megfordult a gondolat, hogy látnia kellene, de sosem érezte a vonzódást, vagy a csak pillanatokra elcsendesíthető kíváncsiságot. Sokkal inkább vonzotta észak mindig is, a hegyek megszámlálhatatlan csúcsa, az érintetlennek tűnő szabadalt tengerpart és az erdő, ahol egy lovaggal és egy nem e földön született mágussal hozta össze a sors.
- Hallottál Elo… mmm Evolyranról? – nehezen elevenítette fel az idegen földrész nevét, ha sikerült az igazit kiböknie. Ám, arra mindenképpen kíváncsi volt, hogy Ezmot ismeri e és így következtetve arra, hogy a többi sárkány tud e róla.

*Nemsokára össze is futunk a vezetővel, egy kis tisztáson. S nem igazán alakulnak úgy a dolgok mint ahogy elterveztem. Egészen furcsa volt, hogy a férfi egyedül van s már ez rosszat sejtetett. Elvégre ötven emberről volt szó nem eme háromról. A férfi nem igazán számíthatott rá, hogy az én szemem nem csak a bokrokat látja hanem minden emberét akik odabent kivont karddal várnak rám.
- Hossin nagyúr! Üdvözöllek! Gargoyle vagyok.
*Hajol meg előttem, viszont arca mindent elárul nekem csapdába akart csalni, s elfogni.
- Nem hiszem, hogy végig gondoltad azt amire készültök...
- Hogy érted ezt nagyúr?
- Egy démon szemét nem lehet becsapni, pontosan tudom hol rejtőztök... S azt is tudom, hogy az a szukafattya most valamelyik bokorból figyel... Nehogy véletlen levágjam őt is... - Vonom ki kardjaimat- Veletek együtt....
*Az arcán látszik a megszeppentség, látom ahogy leesik neki, hogy tudom mi volt a tervük.
- Ezek szerint nem tervezed megadni magad...Tudod jól sokkalta többen vagyunk mint te...
- A helytartóm keze benne van?
- Eredetileg nem téged vártunk, úgy gondoltuk elküldesz valakit aki majd szépen kinyögi hol is bujkáltok s mi majd elintézzük a többit...
- Rendben van, akkor kezdjünk hát bele... Gyorsak tánca, mester tánc...
*A férfi még csak kardját sem volt képes elővonni, feje már a porba hullt, ezüstös pengéimről vér csepeg lefelé, s a fejetlen test először térdre majd a földre hull.
- Egy megvan...
*Nem volt hosszú csata s mire kardjaim vissza kerültek a helyükre egy hatalmas vértócsa közepén álltam körülöttem ötven hullával. Voltak kik még nyöszörögtek levágott végtagjaikon folyt ki vérük, mind a halálra vártak. S a szerencsések kik egyből elhulltak már nem kellett tovább szenvedniük. Előhúzok egy kendőt mibe bele törlöm arcomat s ezzel a vért is letörlöm róla majd eldobom. Ezek az emberek még csak annyira sem voltak méltók, hogy kardomat használjam ellenük.
- Annyi tartás sem volt bennetek, hogy együtt gyertek rám... így egyesével mint a vágóhídra érkezett marhák...
*Dobom el a kendőt majd sétálok vissza azon irányba amerről jöttem ideje haza térnem. Viszont az úton minduntalan olyan érzésem volt mintha valaki figyelne, hátra- hátra pillantottam de senkit nem láttam. Ami felettébb furcsa volt hisz ezek a szemek mindig mindent látnak. Ezért még a fák között úgy döntöttem hogy táncomba folytatom az utat. Aki követ is ezt a tempót nem képes tartani, s a fák mik rejtekül szolgáltak most mind- mind akadályként szolgáltak a kismadárnak. Egészen a hegyek aljáig tartottam az az iramot, s ott pihentem meg először.

/Ha most megfelel megköszönném a játékot , szép csel volt viszont a tempómat nem hiszem hogy egy pici madárka képes lenne követni, pihenés víz és élelem nélkül. Köszönöm a játékot! /

/Arash/
Előre jöttem így jó fél napra beelőztem a karavánt ami a mérget szállítja, ha Frikk igazat mondott az én zászlómat az orkok már ismerik, mégis óvatosan közeledem az ork tanyához. Rengetegen vannak ameddig a szem ellát mindenhol ők tanyáznak. Nappal van, s pont ezért gondolom, hogy valaki kiszúrt már, fehér zászlóm meglebegteti az enyhe kis fuvallat. Várok mikor jelenik meg valaki.
- Túl meleg van...

*Mindenek előtt enyhén előre dőlök, s vissza egyenesbe. Rettentő furcsa hogy mindenki ismer s már szinte be sem kell mutatkoznom, viszont ez fordítva kevésbé igaz. Nagy levegőt veszek, majd kifújva azt szólalok meg.
- Igen, Hossin Ekko szolgálatodra... Mielőtt még elmondanám szeretném tudni a neved, hisz fajtád az ellenségein sorait gyarapítja....- Majd egy enyhe mosoly- Vagy te vagy az, Ambaronból?
*S ha végül választ kapok a kérdésre máris nekiállok mondandómnak.
- Egyszerű, ajándékkal jöttem hozzátok, mi kicsit megkésve érkezik csupán. Mire a nap leszáll addigra ide is ér... Füstöt hoztam nektek...
*Szemeim lángba borulnak, arckifejezésemből meglátszik eme füst semmi jót nem jelent.
- De ha megkérhetlek, vezess Arashoz... Ha ő az a fekete mágus ki vezeti ezt a csapatot...

*Végig sétálunk a valagnyi ork között, amíg a sárkány mellett haladok leginkább rám se néznek. Én viszont végig mérem őket, s leginkább csak azért, hogy lássák egyikük sem rettent el. Majd egy sátorhoz érünk, a sárkány belép majd én is követem őt. Fenyegető tekintet fogad minket, az én arcomra viszont nem ül félelem, szemeim semmit mondóan nézik a barna bőrű mágust. S annak fején éktelenkedő sebeit. Egyik szemöldököm felhúzom szavai hallatán. Majd a sárkány bemutat, s én előrébb lépek.
- Hossin Ekko- dőlök előre enyhén majd vissza egyenesbe- S nem hoztak hisz magamtól jöttem, ahogy társaim is kik nemsokára ide érnek. Gondoltam besegítenék a következő célpontnál... Ha nem is emberi erővel viszont csellel annál inkább... Természetesen ha érdekel a tervem... Arash...

// Regélő //

Csalódottság csillan szemeiben, pedig csak csekély reménye lehetett a felől, hogy akadt olyan gyöngysárkány, aki megláthatta azt a helyet, ahová a többi sárkány oly nagyon vágyik és mélyen bánkódik, ha oda már nem térhet vissza. Mindeközben, igazán fel sem fogja, hogy a szinte kimondhatatlanul hosszú idő után, végre kezdi megérteni ezt az érzést. Ez ugyan is semmiben sem különbözik attól, amit ő is érez, minden alkalommal, amikor tekintete megakad az égen feltóduló, sűrű-fehér felhőkön. Most is fájdítja a szívét a tudat, hiába is fürkészné az eget, ott nem találna semmi olyat, ami után úgy vágyik és most még a repülés puszta elemi öröme sem feledtetheti vele ezt az ürességet. Ezmot ugyan is nem tarthat vele. Nem kell újra a csonkokra pillantania, súlyos ár volt, amit fizetett árulásáért a kék sárkány és bár nem kellene, gondolatai megint ugyan abba az irányba fordulnak. Miként menekülhet meg ilyen állapotban az üldözői, főként egy ősi elől? Tapasztalt és minden bizonnyal elég ravaszság is jutott neki, de ha ezt el is fogadja, nem talál magyarázatot arra, hogy miért is kutatja a többi árulót. A végzetük egy, talán a sorsuk is, ám abban kételkedik, hogy ezt önmaguktól ne tudnák. Talán új szövetséget hívna életre, vagy vezekelni gyűjtené össze mindegyiküket?
- Ez igaz. – nevetne, de inkább lemondóan csengett hangja. Úgy látszik, csak őt érdekli azon dolgok többsége, amit nem ismer, mint például az említett birodalom, vagy egy egész földrész is megvan talán. Nem is igen bánta, hogy Ezmot látszólag nem mutatott a téma iránt különösebb érdeklődést, elvégre csak egy kósza gondolat volt, amit megosztott vele. – Igen, egy elffel találkoztam, aki onnan érkezett. Egészen új volt azt tapasztalni, hogy nem akarják rögvest a fejemet venni, mert sárkány vagyok. Fura találkozás volt egy annál is furcsább helyen, azóta sem jártam annyira északon. – kicsit gondolkodóvá válik a hangja és bár csak kicsit mozdít fején, de szemével az említett irányba les. De alig néhány pillanat múlva már Ezmot alakján függ tekintetével, a mérhetetlen pusztítás ellenére, ahol még megmaradt pikkelypáncélja, annak nagyon szép kék színe volt. Talán irigyelte is egy kissé, hiszen Ezmot többé-kevésbé beleolvadt az éjszaka világába, Sou viszont, nos, az ő furcsa pikkelyei a holdfénynek köszönhetően derengésbe fogtak. Tett is egy próbát, hogy valamivel több ág és levél takarja el, de csak részben ért el sikereket.
- Oh! – e pillanatban vet észre egy apróságot, ami a mielőbb még igen csak elkerülte a figyelmét. – Az előbb azt mondta, hogy a völgyben, azaz ott nem találkoztál olyannal, mint én. Ezek szerint, máshol viszont igen. Régen volt? – volt némi ifjonti hév a faggatózásában és ez valahol érthető is. Már nagyon rég, túl rég nem találkozott egyetlen egy gyöngysárkánnyal sem és most még annak a nyomasztó álomnak a képeire is tisztán, túl tisztán emlékszik. Valóságnak hitte, sokáig, pedig csak egy csapda volt, méghozzá a sajátja, hogy ha csalás árán is, de megszabaduljon Nawara fojtogató emlékeitől. Nem járt sikerrel, akkor még nem.

*Elő húzok egy térképet, a vérelfek városa nem az idegenforgalmáról híres bár ezt a várostérképet azért fel lehet lelni odabent. Amit egyik emberem hozott el onnan mikor össze hívtam az egykori gyilkos céheket. Kiterítem az asztalra Arash elé.
- Én egy elterelés támadásra gondoltam, nem kellenek sokan. Eközben a sereg java a túloldalon várakozik. Az egész terv az éjj sötétjére alapul, míg az elterelők oda csalják magukhoz a védőket, Malliath a levegőbe emelkedik, se tűz se varázslat, egyszerűen leszórja a város védelmére a bombákat. Nos ezért csak egy kis csapat kezdi meg az ostromot, hisz ez a méreg gyorsan hat. Perceken belül látászavarok, majd a beszédkészség hiánya jelenik meg. Ha a vezetők képtelenek parancsokat adni az embereknek, kitör a káosz. Fél óra kell míg a méreg kifejti teljes hatását ami Dremer ölelő karjaiba viszi ellenségeinket. Hoztam az ellenméregből is... a szél a mi oldalunkon fog állni... A főhaderőhöz a méreg nem fog eljutni... S ha a sárkány jól céloz ezreket küldünk át a halálba fél órán belül... Nos mit szólsz hozzá?

*Figyelem Arasht aki jóval több információ birtokában van mint én. Csak bólintok egyet, majd mély levegőt veszek, s megszólalok.
- Ezek szerint rám marad a bombák célba juttatása, a fenyők majd a segítségemre lesznek a haladásban, a méregbombák közel egy méteres körben lesznek veszélyesek, aki azon körben belélegzi esélye sincs, hogy túlélje. Minden bomba egy marokban elfér. Viszont a rongyos dolgot... Nem tudom biztosra megmondani, hogy képes lesz e megvédeni. Viszont ha elegendő levegővel vegyül, biztosra mondhatom, hogy az sem kell hozzá.
*Támaszkodok rá az asztalra s a térképet nézem ahova Arash mutatott.
- Akkor Arash, te megmutatod hol rejtőzik pontosan a város... Én a fenyvesek tetején várom majd a pillanatot mikor a város védelmét össze terelik egy pontba, s akkor rájuk szórom a halált.
*Emelkedek fel az asztalról.
- Ki szeretné kipróbálni, a kendős megoldást? Mikor a méreg megérkezik azzal együtt az ellenméreg is....- Körbe tekintek- Egy ekkora seregnek még csak a felének sem lenne elég... Viszont van egy alternatíva... De azt csak végső esetben szeretném felhasználni... Ha olyanért kell áldoznom a véremet, aki jelentőséggel is bír...
*Sétálok a sátor bejáratához, s az égre tekintek ki rajta.
- Hamarosan megérkeznek, szóljatok az orkoknak, hogy ne rontsanak rájuk... Megkérhetlek Malliath?

* Hallgatom a mágust majd elmosolyodok.
- Nyugalom Arash, nem kívántam elvenni a kezeid közül a vezetést. Vedd kérésnek a dolgot.
* Majd egy orkot hivat, ránézek az egyedre, sok csatában vehetett részt eddig, testét sebek ekesitették. Majd miután eltávozott ismét hozzám intézte szavait.
- Az remek lenne, a szél viszont megoldható. Erre tart egy mágus a csapatban aki egész jól bűvöli azt az elemet. Szóval miután a méreg kifejtette hatását, csak úgy elfújja a szél.
* Majd egy kezet érzek a vállamon, mire hátra pillantanék már egy fa törzséhez csapodok s a sárkány halkan megszólal.
- Értem és ez a dolog amit rászórtam a zacskóból meddig hat?
* Ha a sárkány választ ad ismét megszólalók.
- Rendben van vissza mehetünk a táborba. Köszönöm a segítséget.