Középvidék

Tárgy: Re: Középvidék 2011-09-03, 4:35 pm

3. küldetés - Megszökött ménes

*Nem meglepő, ha ezek után inkább a tapasztaltakra bízom az utolsó elfogását. Én pedig Bánattal tisztázom a helyzetet!*
- Úgy tudod, ez nem volt vicces!
* Igazán meggyőzően adhattam elő, még mindig mosollyal az arcomon, végül fel is adom a próbálkozást, és más témára terelem a szót.*
- Már csak azt tudnám, miért Bánat a neved?
* Meglepő módon nem érkezik válasz.*
~ Nincs mit tenni, vissza kell ülni.
* Ez alkalommal már sokkal könnyedebben megy a művelet, mint korábban.
Mire véget ér a Bánattal folytatott beszélgetésem, és ellovagolok, azokhoz a lovasokhoz, akik a befogottakra vigyáznak, a többiek már el is kapják az utolsó lovat.*
- Kö… Köszönjük a … segítséget.
* Alig bírja visszatartani nevetési kényszerét, miközben elhangzanak ezek a szavak. Látványom újra feleleveníti számára akrobatikus mutatványomat.*
- Gyere velünk a birtokra! Megünnepeljük, a sikerünket!
* Kicsit elgondolkodok az ajánlaton, ami nem igazán nyeri el újdonsült ismerőseim tetszését, ezért folytatják.*
- Nem fogod megbánni! Elhiheted! Gyere!
- Ezt nem utasíthatom vissza!
* Válaszolom egy széles mosoly társaságában.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-01, 11:25 am

//Lothár, a páncélos harcos//

*Egy mocsári törpének sosem kellemes átkelni a Hajnalon. Akkor még nincs is gond, amikor a folyó az aszályos időkben alacsonyan áll, de amikor az őszi és a tavaszi esők áztatják a Középvidéket, a megáradt folyón szinte lehetetlen olyan gázlót találni, melyen az alacsony növésű nép tagjai bizonyossággal átkelhetnek.
Raman szerencséjére épp a nyár kellős közepén kel át Lanur tornya felé.
Persze van rév is, végig a folyó mentén, de a révész darnába kerül, s ebben a mocsári törpe sosem bővelkedett.
A láp felől érkezett, s Lanur tornyába tart, abban a reményben, hogy végre ott találja Rianát, kivel oly régen nem találkozott már.
Persze még a szárazság alatti időben, mikor a puszták is aranysárgára színeződnek sem olyan túlzottan alacsony a folyó vízszintje, hogy ne legyen elegendő egy rossz lépés, egy elforduló kő Raman lába alatt ahhoz, hogy mindjárt nyakig merüljön a Hajnal hűs vizében.
Az a szerencséje, hogy a túlparthoz közel esik ez meg vele.
Mégis válogatott káromkodások közepette, szakálláról rázogatva le a vizet mászik ki a partra, hogy aztán ott elterüljön, megvárva, míg a nap végre megszárítja a rajta a ruházatot.
Ebben a helyzetben fekszik most fújtatva, s mikor felpillant, pocakja dombján túl megpillant egy igencsak feltűnően csillogó alakot.
Menten fel is pattan, hogy aztán fokosát készítse be az idegennek. Persze a vak is láthatja, hogy a mocsári törpe nem született harcos, így aztán kissé mókás látványt nyújt a még mindig vizes törpe, amint a fokost övéről lerángatva próbál magabiztos tekintettel az idegenre nézni.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-01, 5:49 pm

*Lothár már egy ideje követi megy a Hajnal folyó mellett mióta elhagyta Telart, hogy eljusson Olassië-be. Eddig út közben nem talált gázlót amin átmehetne túl partra, mert térkép szerint a túl oldalon lehet eljutni a városba. Menet közben nagyon történik vele semmi, de résen van, mert nem lehet tudni, hogy nem-e tartózkodnak erre felé banditák. Egy kicsivel később a távolból észre veszi, hogy egy törpe éppen bele esik folyóba. Lothár halk nevetéssel figyeli ahogy kimászik a partra és elterül a földön.*
*~Megkérdezem hátha tud útba igazítani!~ A nemes ember elindult a törpe felé, de amikor közel ért a törpéhez az felpattant és elővette fegyverét, De nemes ember számára nem tűnt veszélyesnek a törpe, inkább mókásnak, ahogyan kinézett. -Nem akarlak bántani, csak kérdezni akarok valamit!- Egy kis szünetet tart, majd folytatta. -Nem hinném, hogy neki akarsz ugrani egy nemesnek!- Mondta a törpének, közben a földbe szúrja a pallosát.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-02, 10:19 pm

- Ehh, hát azt hiszed, hogy félek tőled, he?
*Morogja a törpe, miközben továbbra is gyanakodva figyeli a férfit, akinek a kardja majdnem akkora, mint ő maga. Mármint Raman.
Aztán fokosát lejjebb engedi, amivel meg is zörgeti az övére akasztott egyéb kacatokat, miknek többsége fémből van.
A mocsári törpe azonban továbbra is valamelyest bizalmatlanul szemléli a harcost.*
- Honnan tudhatnám, hogy nemes vagy? Akár meg is ölhettél egyet álmában.
*Érdeklődik cseppet nyugodtabban.
Majd szakállát megvakarja néhányszor. A víz megkavarata az arcszőrzetének rendjét és ez most ebben nyilvánul meg. Legszívesebben ujjával fésülve tenné rendbe, de most ezt nem tudja megtenni.
Azért a kíváncsisága megint felülkerekedik ösztönös gyanakvásán és mivel még csak most hangzott el előbbi mondata, mielőtt a harcos reagálhatna, már fel is teszi a következő kérdést.*
- Mit akarsz kérdezni?

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-08, 8:25 am

*A törpe eléggé gyanakvó Lothárral szemben és megkérdő jelezi az igazát, és mielőtt válaszolhatna Lothár már feltesz egy másik kérdést, közben leereszti a fegyverét a törpe. Úgy látszik már megnyugodott a törpe. A nemes ember egy kicsit lenyugodik és örül, hogy nem kerül sor harcra, majd megszólal. -Azt hiszed, hogy egy bandita ilyen kidíszített nehéz páncélt viselne!- Egy kis szünetet tart majd folytatja. -Azt szeretném kérdezni, hogy tudod, hogy merre van Olassië, mert én nem vagyok Lanuriai, ezért kéne egy kis útba igazítás- Mondta Lothár a törpének, ezután várta a törpe válaszát. Közben fogta a kardja markolatát, hogy ha harcra kerülne sor.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-08, 3:21 pm

*Raman egy röpke pillanatig még csendesen, mondhatni morcosan szemléli a nagydarab páncélos lovagot. Gondolatban összehasonlítja a torony őrével, Mogannal és csaknem eléri a most előtte álló ember Mogan méreteit.
Aztán a következő pillanatban harsányan felnevet. A harcos éppoly büszke, mint egy törpe. Kell ennél több? Máris szimpatikusabb, s ki lehetne még olyan büszke arra, hogy kicsoda egy törpén kívül, mint egy valódi nemes?
Még mindig víztől csöpögő bal karját kinyújtja a folyó folyásával ellentétes irányba. Kicsit meg is csapkodja, hogy kirázza belőle a felesleges folyóvizet. Ki ne hallott volna még az elfek rejtett városának és az égig érő erdőnek a történetéről?*
- Ejj, hát csak egy külvilági lehet az, aki nem hallott még Olassiëről. Kövesd a folyót észak felé, és amikor bal kéz felől meglátod a hegyeket, fordulj északnyugati irányba. Akkor egyenesen az égig érő fák erdejéhez jutsz. El sem lehet téveszteni. Abban az erdőben van az elfek városa. Az Olassië.
Nem meleg ez a nagy fémruha?
*Nem bírta ki, hogy ne tegye fel ezt a kérdést. Mindig is érdekelte, hogy miként lehet elviselni egy ekkora páncélzatot a tűző napon.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-14, 5:48 am

*A törpe morcosan figyeli Lothárt egy ideig, a nemes közben körbe tekint a tájon, majd egyszer a törpe harsányan fel nevet. Majd meg emeli a karját és a folyó folyásával ellentétes irányba mutat, közben lerázza a vizet a kezéről. Ettől a nemes ember egy kicsit el mosolyodott, majd megszólal a törpe. - Ejj, hát csak egy külvilági lehet az, aki nem hallott még Olassiëről. Kövesd a folyót észak felé, és amikor bal kéz felől meglátod a hegyeket, fordulj északnyugati irányba. Akkor egyenesen az égig érő fák erdejéhez jutsz. El sem lehet téveszteni. Abban az erdőben van az elfek városa. Az Olassië. Nem meleg ez a nagy fémruha?-*
*-Igen külvilági vagyok egy Evolyran nevű, helyről jöttem, és köszönöm az útba igazítást!-Egy kis szünetet tart, majd mosolyogva válaszol a törpe kérdésére. -Igen egy kicsit melegem van a páncélban, de már rég hozzá szoktam ezért nem zavar annyira!- Felelte a törpének a nemes, közben eszébe jut, hogy elfelejtett bemutatzkozni. -Igaz el is felejtettem bemutatkozni a nevem Lothár Von Falkenhausen. És benned kit tisztelhetek?- Kérdezte a törpétől*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-14, 11:57 am

- Evólíran?
*Ámul a törpe.*
- Hát én még sose hallottam erről a helyről. Biztos jó messze van.
*Fejtegeti magában, majd, mintha hirtelen észbe kapna, büszkén kihúzza magát, és még mindig nedves pocakján meg is csillan a nap fénye, az övére akasztott fémkacatok pedig csörögve-zörögve találnak maguknak új helyet.*
- Hát én Raman vagyok. Lussa tőzeglápjából.
*Valamiért nem szívesen osztja most meg, hogy bizony már réges-régen elhagyta ő a tőzeglápot és az összes mocsári törpét s végül csatlakozott Rianához, a vörös nimfához, Moganhoz, a torony marcona őréhez, Singarme-hoz, a vérfagyasztó kísértet nagyúrhoz Lanur varázstornyában.
Könnyebb magát egyszerű mocsári törpének feltüntetni, aki csak áttévedt a Hajnal túlpartjára.*
- Én biztos jó aromákat árasztanék, ha melegem lenne egy ilyen fémruhában.
*Jegyzi meg a törpe egyenesen a páncélra nézve. Magában elképzelni, hogy rajta van egy hasonló páncél, és ahogy időnként beleizzad.*
- Nem nehéz ebben vándorolni, ha esik, ha fúj, ha meleg van? Én inkább valami kordén, vinném, ha nemes lennék és volna rá pénzem…
*Nem is beszélve arról, hogy mennyivel kényelmesebb ebben a szellős ruhában lenni. Raman most kimondottan megkönnyebbült, hogy nem evólírani nemes. Ott biztos szörnyű sok páncélos ember járhat gyalog.
Közben a törpe elpillant nyugatra, ahol majd az útja visz tovább a torony felé. Reméli, hogy Riana is ott lesz, mert már nagyon rég látta, és mi tagadás, hiányzik is neki a társasága.
Persze Risan, az ősi sárkány nélkül. Ő aztán nem hiányzik, még a háta közepére sem!*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-22, 7:39 am

*Törpe ámul Evolyran szó hallatán, és közli is, hogy nem hallott róla. Majd kihúzza magát és közli a nevét, és azt, hogy a Lussa tőzeglápjából jött. Közben Lothár kicsit körbenéz, majd a törpe újból felhozza páncélos témát. -Most nem kívánok erre válaszolni!- Mondta Lothár a törpének, nem sokkal a törpe nyugatra néz, biztos arra viszi az útja. -Örvendek a találkozásnak Raman, de nekem tovább kell mennem, viszlát és jó utat kivánok neked!- Mondta a nemes ember, majd kiveszi a földből a karját, és elindult Észak felé, hogy eljusson Olassië-ben. ~Remélem még találkozok vele máskor, de most sietnem kell!~ Gondolta magában Lothár menet közben.*

//Köszönöm a játékot.//

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-23, 2:17 pm

*Raman kissé elmosolyodik a páncélos megjegyzéseire kapott válaszon
Ő sem szívesen beszél az efféle dolgokról. Legalábbis ami a szagokat illeti. Node hát egy nemes talán még kevésbé.
A törpe eközben elteszi a kis fegyverét az övére, aminek hatására megint csak megzörrennek az arra aggatott egyéb fémtárgyak is, jókora zajt csapva.*
- Örülök én is. Nem mindennap találkozik a magamfajta mocsári törpe evólírani nemessel.
Jó utat és üdvözöld helyettem is a hegyesfülűeket!
*Neveti el magát Raman. Nézi még egy darabig, ahogy a napfényben csillogó páncél távolodik a folyó mellett felfelé, majd elindul nyugatra. Rá is vár még egy komolyabb utazás Elonar erdeje mellett, hogy végül Lanur tornyánál lyukadjon ki.*

//Köszönöm én is a játékod, Lothár! Very Happy

//

Tárgy: Re: Középvidék 2011-10-30, 7:07 pm

//Mese - Olassië alkonya//

*Fatima kimérten nézi a törpét, aki ugyancsak hasonlón néz végig rajta. Nem kedveli a tündéket, ahogy látszik, de Fatima nem várja el senkitől sem, hogy kedveljék. Majd hallgatja a törpe válaszát. *
~ "Egy elfnek"? Cseppet sem célozgató...~
* Mikor azt a mondatát befejezte Dáin, Fatima enyhe biccentéssel jelezte köszönetét segítőkészségéért. Majd Onoria fordul hozzá. Ismét biccent.*
- Így van!
*Felelte neki lágyan, majd Sadirra nézett, biccentett felé, s újra a törpére nézett, és neki is biccentett. Utána szépen kisétált. Leért az udvarra, a lovat már hozták is neki.*
- Köszönöm!
*Majd felült rá. Az előőrshöz ment, s megvárta, míg a törpék is kapnak lovakat. Majd elindult a kis csapat. Mivel feladatuk gyorsan a helyszínre érni, s biztosítani a környéket, könnyed vágtába kezdtek. Különös egy csapat volt ez. Fele ember, fele törpe, s egy tünde köztük. Fatima gyorsabbra vette az iramot, s az előőrsöt vezetőhöz ment. Így szólt.*
- Nekem van még egy kis elintézni valóm. Amint beértek engem, csatlakozom hozzátok.
* A vezető elengedi, hisz Fatima nem tartozik igazán bele a seregbe, szabad mozgása van. Fatima vágtázik is előre, s már jó ideje megy, mikor hátranézve nem látja a lovasokat. Még mennie kell egy darabig, aztán meglátja lovát, aki a füvet legeli. Az éjelf megáll, s leszáll a lóról. Lenyergeli, s saját lovára teszi a felszerelést. Majd nekiáll ásni egy nagy gödröt, melyhez lapátot még a városban szerzett indulás előtt. Belefekteti az egynapos hullát, majd odavezeti Yúla lovát. Nem nagy undor neki az, hogy egy napos halottat hurcibáljon, hisz temetett el már legalább fél éve meghalt tündét is. Így szól a lóhoz.*
- Szép vagy, s talán a hasznodat is venném. De megtetted, amit meg kellett tenned, segítettél nekem tegnap. Ellenség holmiját nem kobzom el, s nem lehetek kegyes a hozzátartozó állathoz sem.
*Egyszer még megsimogatja a vad ló orrát, majd elővette kardját, s elvágta a nyakát. Az azonnal kidőlt. A biztonság kedvéért, még átdöfte a szívét, majd a lovat gazdája mellé fektette. Majd nekiállt beásni a holtakat. Mikor befejezte a munkát, fogta Yúla kardját, s beledöfte a halomba. Majd köveket vitt oda, s teljesen befedte a szikladarabokkal a halmot. Végül egy falécbe tőrével bevéste a nevet: Yúla Saiwa és lova, s a kardra akasztotta. Majd saját lovához lépett, s megvárta, hogy megérkezzen a csapat, hogy újra csatlakozhasson hozzájuk.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya, Fatima, Formenya//

*A lovasok hamarosan útnak indulnak. A tiszt, aki vezeti őket, gondoskodik arról, hogy az emberek és a törpék is rendben haladhassanak.
Az ő dolguk, hogy a sereg haladását biztosíthassák, felderítsék az esetleges csapdákat, ellenséges erőket, akadályokat.
Amikor Fatima előbbre lovagol, a tiszt furcsán néz rá, de nem kérdez, csak bólint beleegyezőn. A tünde megbízhatónak tűnik, már amennyire ismeri a fajtáját. Nincs oka kétségbe vonni hűségét.
Eközben a felmentő sereg már a Hajnal túlpartján halad teljes nyugalomban.
Onoria nem hívat magához senkit, nyugalomban utazik, de gondolatait a közelgő csata vonja magához.
Sadir a sereg élén lovagol, s rövid idő múlva kisebb kísérettel csatlakozik hozzá a törpe is. A kapitány előrelátón adott neki is lovat, hiszen mégiscsak a törpék királyáról van szó.
Azonban a sereg zöme gyalogosan halad, társzekerekkel kísérve.
Középvidék nyugalmas táján a sok ezernyi katona impozáns látványt nyújt, ahogy nyugati irányba tartanak.
Arash, a sötét mágus távolról kíséri a sereget, és az előőrsöt is.
Végül gondol egyet és előre teleportál, az előőrs elé.
Az ő célja, hogy felmérje a közeledő sereget, mert innen már hírt fog vinni Alzarethnek.
Kisebb domb helyezkedik el előrébb, még túl Fatimán is. A domb takarásában érkezik meg a barna bőrű mágus, majd felmászik a domb tetejére.
Onnan látja az elfet távolról és nyugodtan figyeli, ahogy az elássa Yúlát. Felismerte a nőt, harcostársát, de nem érez sajnálatot.
A mágus akkor tűnik el a domb tetejéről, amikor a tiszt és csapata odaér a sírhoz, melyet épp Fatima temetett be az imént.
A tiszt megállítja a lovát és lenéz a sziklákkal fedett kupacra.*
- Azt hiszem, kérhetek némi magyarázatot erre.
*Jegyzi meg és hideg, kék szemeit az éj elfre veti.
A törpék és a katonák is hasonló kíváncsisággal szemlélik a jelenetet. Szép lassan körbeveszik a nőt és a tisztet.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-11-03, 1:18 pm

*Mikor befejezi munkáját, már meg is érkezik a kis csapat. Remélte, hogy nem kell sokat várnia. Azonban a tiszt hidegen tekint rá, s számon kéri tőle tettét. Fatima mélyen a férfi szemébe néz ugyan csak érzelem mentesen, majd körbenéz, hogy a többiek hogyan reagálnak.*
~ Hmm... tán gyanús a viselkedésem? Ch... ~
* Ha a régi Fatima állna itt, most elvigyorodna egy pillanatra, de mégsem tesz így. A halomra tekint, majd újra a tiszt szemébe.*
- Mielőtt megítélnél, jobb, ha tudod, én vittem a hírt Sternbe a támadásról.
* Nem szereti, ha gyanúsítgatják. Egyébként is, ki ez itt előtte. Csak azért nagyobb a jelen pillanatban nála, mert vele közeledik Olassiëhez. De egyébként semmi köze hozzá, s semmi hatalma sincs felette. Azonban Fatimában a felháborodás csak egy pillanatra látszik meg, majd ismét hidegen folytatja, de nyugodt hangon.*
- Amint látjátok, itt fekszik Yúla a lovával együtt. Ez a harcos volt, aki megpróbált engem megállítani, hogy megakadályozza a csata hírét eljutni Sternbe. Nem kell így nézni rám. Én sem gyanúsítok senkit sem.
* Majd határozott mozdulattal felugrott lovára, amin könnyen észrevehető, hogy nem az a ló, akivel elhagyta Stern kapuit. Majd határozottan a tiszt szemébe néz.*
- Indulhatunk.
* S várja a parancsszót.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya Fatima, Formenya//

*Az előőrs tisztje előbb meghökken a tünde hirtelen kemény válaszán. Semmi mentegetőzés, és semmi barátságosság.
Minden esetre Fatima nagyon meggyőző, de a törpéknek több kell.
Az egyik, láthatóan a vezetőjük, előbbre léptet.
Dús, hosszú, fekete szakállában több fonott köteg is lengedezik, ahogy sötétbarna szemeivel a tündére néz. Kénytelen persze felfelé nézni a lovon is, de ettől még határozottan kérdez rá.*
- Mi van, ha ő hozta volna a hírt, és te akartad megállítani? Nem átlagos hegyesfülű vagy.
Lehetsz Filnoren sötét mágusa is…hallottam ilyesfélékről.
*A katonák egyenlőre nem tágítanak, de támadó szándékuk sincs, de a törpék azért ezekre a szavakra készenlétbe helyezik fegyvereiket.
A tiszt megnyugtatón int nekik, majd az éj elfhez fordul.*
- A törpe igazat mond, de kétlem, hogy a főpapnőt, vagy a kapitányt könnyen megvezetné akár egy sötét mágus is. Úgy hallottam, hogy az papnő már a Nagy háborúban is ott volt. Tapasztalt ember, akit nem lehet összezavarni könnyen.
*Természetes, hogy ezek csak saját gondolatai, de a hatásuk nem marad el. A törpék morgolódva ugyan, de visszahúzódnak, a tiszt pedig körbenéz.*
- Induljunk!
*Eközben Arash kissé távolabb, az úton térdel. Kezét a földre helyezi, másikban botjával pedig mindkét oldalra mutat, s ördögi mosollyal mormolja el igéit, majd el is tűnik onnan.
Amikor az előőrs odaér, ha átlépnek azon a vonalon, melyet botjával mutatott, hirtelen forró gőzök törnek fel a földből, mérges gázokat fújva a lovak és lovasaik levegőjébe. Könnyen otthagyhatják a fogukat, ha óvatlanok, vagy egyetlen varázstudójuk tesz valamit.
A menet eközben zavartalanul halad, Onoria a hintóban töpreng, a kapitány és a törpék királya pedig férfias némaságba burkolózva lovagolnak a sereg élén.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-11-09, 8:38 pm

*Fatima úgy látta, szavai hatásosak voltak. De úgy tűnik, a törpék nehezebb esetek. Mikor a vezető előrébb lépdelt, Fatima cseppet sem csodálkozott el bizalmatlansága miatt. Miután meghallgatja, Fatima vár még pár pillanatot, hátha szól még valaki. Majd így szól a törpének.*
- Tudom, hogy a törpék nem nagyon szívlelik a tündéket, mégis itt vagytok királyotokkal együtt. Ha pedig újra végiggondolod, amit az előbb mondtál, nyomban rájössz, nincs sok logika benne.
*Cseppet sem tiszteletlenül felelt, sőt. Elővette udvarias hangnemét. Valóban nem logikus a törp vezér feltételezése, hisz akkor egy áruló miért ment volna el mégis a hírrel? Ha Fatima ellenség, akkor biztosan nem hallottak volna Olassië megtámadásáról. Végül a csapat tisztje vette át a szót. A papnőre hivatkozva hisz Fatimának. Az éjtünde jobban örülne, ha neki hinnének, s nem Onoriának, de igazából az sem izgatja, ha nem bíznak meg benne. Ő mindent megtett, hogy jöjjön a sereg, s jön is. Hogy ezután ő kivel tart, s merre, már mindegy. Végül a tiszt kiadja a parancsot az indulásra. Mennek is, s Fatima érzi tarkójában a szúrós szemek figyelmét, de nem néz hátra, csak magabiztosan halad a tiszt mögött. Mikor eljutottak oda, ahol a földet megátkozta az ellenséges mágus, Fatima megtorpan. Csendesen megszólal.*
- Mágiát használtak a közelben. Legyetek óvatosak!
*De alig mentek tovább, már ki is törtek a mérgező gázok a földből. A lovak megvadultak, a lovasok pedig köhögni kezdtek. Fatima lova is vadul kapálózni kezdett. Az éjelf azonban nem esett pánikba, tudta, hogy ez csak átok lehet, s nem a természet játéka ellenük. Kihúzta övéből a Dylantől kapott varázstőrt, amit bot helyett szokott használni, s felkiáltott a földre mutatva.*
- Insanus ruber!
*Majd hirtelen befejeződött a gázok kicsapódása, s a levegő sem volt szennyezett. Azonban jó páran beszívták a mérget. Fatima gyorsan körbenézett, s megszólalt.*
- Talán a közelben van még a mágus. Stern óta érzem a jelenlétét.
*Igen, az a bizonyos mágia volt, amit a szobájában is érzett, s az a valaki tehette ezt is, akinek a jelenlétét az utcán is érezte.*
- Gyorsan mondjátok! Van aki rosszul érzi magát?
*Majdnem, hogy felesleges volt a kérdés, egyik katona nagyon köhögött, aki ki is dőlt a nyeregből egyenesen a földre. Fatima sietve leugrott a lováról, s már ott is termett a beteg mellett. A kezét a beteg mája fölötti részre helyezte és kimondta a varázsigét.*
- Scudirinë.
* A beteg bőrén előbb apró, majd nagyobbacska zöldes-kék cseppek jelentek meg, majd lecsorgott róla, ahogy a méreg távozott a szervezetéből. Az szinte azonnal jobban lett. Fatima felegyenesedett, s körbenézett.*
- Még valaki?

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya Fatima, Formenya//

*Az előőrs bizony csapdába sétált Olassië felé haladva. A harcosok eddig sem nagyon bíztak a tündében, de amikor a mágiára figyelmeztet, morgolódva haladnak tovább, amíg a földből fel nem törnek a mérgező gázok.
Arash ajándéka a közeledő előőrsnek. A sötét mágus talán még figyel is a távolból.
Az éj elf sebesen lép közbe, mikor a méreg az egyik katonát a földre dönti lováról, de több ló is horkantgatva, ijedten hátrál a különös jelenség helyétől. A törpéknek és katonáknak hosszabb időbe telik megnyugtatni őket.
Eközben Fatima látja el a lóról lezuhanó férfit.
Az első sorban haladt, de nem ő az egyetlen. Hamarosan még egy katona kezd el hangosan harákolni, majd köhögni, s hull le a lóról. Két törpe is követi példáját. Úgy tűnik, az előőrs elleni támadása a mágusnak hatásos.
Ha Fatima odamegy a törpékhez, az egyik földön fekvő hörögve szólal meg.*
- Ne nyúlj…hozzám!...Csapdába…csalsz minket!
*Ismét több törpe nézi gyanakodva az elfet, miközben a méreg egy újabb katonát dönt le a lóról.
Hátrébb, a sereg is halad előre. A törpék inkább saját társaik körében, s a katonák is inkább csak embereket keresnek az esetleges társalgáshoz.
Onoria hintójából ki sem néz, miközben Sadir és Dáin vezeti a menetet. Végül egy vörös hajú, igen erőteljes külsejű törpe az első, aki rázendít egy nótára, mely a hegyek hőseit dicséri, s a halott ősök szellemét hívja a csatába, álljanak a sereg mellett.
Harsány, lendületes a dallam, pattogós, szinte lázba hozza a férfiakat, tüzeli őket a harcra.
Arash nem sokkal az előőrs előtt egy faluba tér. Csuklyája mélyen arcába húzva, ahogy megáll az egyetlen utca közepén.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-11-16, 7:12 pm

*Ahogy sorba dőlnek ki a katonák a nyeregből, megy, s gyógyítgatja őket. Fatima maga nem lett rosszul, mert ahogy kirobbant a gáz, azonnal befejezte a lélegzést, s persze, mikor valaki beszél, akkor is kifújja a levegőt, s nem beszívja. Így szerencsés volt. Sorban gyógyít mindenkit, majd egy törpéhez jut, aki keményen ellen áll. Fatima összehúzza szemöldökét, de akkor egy újabb katona lesz rosszul. Az éjelf fölegyenesedik, s a beteghez fordul, s őt is meggyógyítja. Majd visszamegy a törphöz, aki látványosan rosszabbul lett, már-már fulladozott. Fatima nem figyelt az előző felszólításra, őt is meggyógyította. Majd így szólt.*
- Más helyzetben tiszteletben tartanám kérésedet, de most a népemről van szó, s egynek a halála itt, érheti akár többek halálát ott.
*Ezzel határozott, s szúrós tekintettel felegyenesedett, majd a kapitányhoz fordult.*
- Meg kell keresnem azt a mágust, aki ezt tette. Ugyanis ha ennyiben hagyjuk a dolgot, akár újabb cselt is kieszelhet ellenünk.
*Nem foglalkozott korábbi sérüléseivel, az sem érdekelte, hogy a mágus talán erősebb nála. A lényeg az volt, hogy biztonságban mehessen tovább az előőrs, s a nagy sereg is Olassiëbe. Nem kockáztathatja meg azt, hogy egy mágus szembeszálljon a sereggel. Lehet, hogy a többség győzne, de akkor is, hatalmas pusztítást okozhatna Stern, s a törpék sorai közt. Ezt pedig nem engedheti meg. Teljes létszámmal kell megérkezniük Olassiëbe. Majd felült lovára, s még szólt egyet.*
- Vigyázzatok magatokra! Ne hagyjátok cserben a tündéket!
*Ezzel megfordult, s elvágtatott az irányba, ahonnan érezte a mágus jelenlétét távozni. Ahogy távolodott az őrstől, s közeledett egy apró faluhoz, egyre inkább érezte, jó irányba halad.*
~ A faluban lesz. ~
*Mikor betért, meglátta a mágust. Leszállt a lóról, hisz az sem ült nyeregben. Így szólt a férfihoz.*
- Sternben nem kutattam utánad, mert nem mutattál ki támadó szándékot. Most azonban kárt tettél a csapatban. Nem engedem, hogy árts a többieknek.
*Pár lépéssel előrébb lépett, de még korán sem volt közel a mágushoz. *
- Mit kerestél a szobában, amit átkutattál? Hát nem sejtetted, hogy az az egyetlen fontos dolog, ami nálam volt, az már régen nem az én tulajdonomban van?-
*Nem veszi elő fegyverét, de készen áll egy újabb csatára, ha el kell jönnie az időnek. Támadni nem fog, abban is biztos, hacsak a másik fél ki nem provokálja azt.*

//Hehh, bocs ha bekavartam, de hát ilyen a mi Fatimánk. Smile

//

Tárgy: Re: Középvidék 2011-11-23, 10:15 am

//Én jöttem a Mesélő helyett Smile

Jó leszek?//

*A törpe még nézett egy darabig a tündére, de miután a légzése rendbejött és talpra tudott állni, inkább csak elmorgott egy „Köszönöm”-öt, jelezve, hogy ő sem fanatikus, csupán a születése óta benne élő ösztönöknek engedelmeskedett.
A kapitány is csak bólintott az éj elf szavaira, s úgymond beleegyezését adta, hogy a mágus nyomába eredhessen.*
- Legyen óvatos!
*A faluban Arash is érzékelte az érkező lovast, de ha a mágiát, mely egy elfből is árad, nem érezte volna, akkor a ló zaja bőven elég, hogy a lovas felé forduljon.
A csuklya még mindig takarta fél arcát, melyen jól látszott a seb, amit Formenya okozott.
Arash sziklaszilárdan állt, amíg Fatima leszállt a hátasról és előbbre sétált. Sötét pillantását akkor emelte csak fel, hogy a csuklya alatt láthassa a nő, mikor az megszólította.
Csokoládébarna arcából a két szemgolyó fehérje kivillant Fatimára, s a széles, húsos száj gúnyos mosolyra húzódott.*
- Honnan veszed, hogy jártam Sternben, kislány?
*Ő sem vette elő a fegyvert. Ó, nem, miért is provokálna harcot ezzel a tündével, amikor nincs vele dolga.
S épp elég, ha még hátráltatja kicsit a seregeket, ahelyett, hogy leállna a nővel párbajozni.
Akkor nagyobb kárt tud okozni. Lehet, hogy egy pillanat alatt le is győzné, s mi tagadás, a karcsú testen végignézve talán még örömét is lelné az elfben, de más céljai vannak.
Hátat fordított, s így Fatima csak a sötétlila köpenyt láthatta, mely burkolta szinte az egész mágust. A kezében tartott bot alsó végét azonban jó erősen minden lépésnél a földhöz ütötte.*
- Nem engeded? Hogy akadályozod meg, ha ártani akarok?
*Felkacagott, ahogy visszafordult Fatima felé. Így más kissé távolabb állt. A bot földben hagyott apró lyukai helyén vékony füstcsíkok kezdtek felszivárogni a két harcos között.
A barna bőri ember másik kardját megemelte, kivillantva arany karkötőit, gyűrűit, majd a falu túlsó vége felé mutatott, majd egymás után több épületre is.*
- Ha például azt mondom, hogy Lánvihar?!
*A falu túlsó végén egy házban hirtelen lángok törtek fel, és lakóinak sikolya is hamar eljutott a falu minden részére.*
- Vagy azt mondom, hogy Tűzróka!?
*Újabb épület falán futott fel szinte pillanat alatt a tűz, hogy a tetején felcsapjon az égig. Látható volt, hogy közben egy-egy lyukból tűnt el a füst.*
- Meg tudod állítani a Gyilkos lángokat?
*A kar újabb mozdulatára ezúttal épp a Fatima melletti épületajtaja vágódott ki, ahogy egy lángoló falusi vetette ki magát rajta.
A mágus csak nevetett ezen. Biztos volt benne, hogy a tünde nem hagyja tétlenül ezt, lépnie kell, hogy megállítsa, de ha rá támadna, ki menti meg a falusiakat?*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-11-23, 1:34 pm

//Persze

//

*Nem volt valami bizalomgerjesztő a férfi látványa, de számított is valahogy erre. A rosszak mindig csúnyák, mert vagy az élet, vagy a sötétség tönkreteszi nem csak szívüket, de testüket is. A "kislány" kifejezés nem igazán volt Fatima ínyére, de nem idegeskedik emiatt. Feleslegesnek tartja a válasz adást, de mégis megteszi, mert nem akarja, hogy azt higgye a férfi, hogy egy kezdővel van dolga.*
- Éreztem a jelenlétedet. Most is ugyanaz a negatív erő árad belőled mint akkor.
*Mondta érzelemmentesen. Arca rezzenéstelen volt, szeméből sem lehetett leolvasni semmit sem. Majd a férfi hátat fordított neki. Ez aztán az igazi szemtelenség. Fatima tudja, hogy az ilyen típusú személyek mindig kiszámíthatatlanok, s valami cselen törik a fejüket. Yúla nem volt ilyen. Ő becsülettel harcolt azért, amiben hitt. De ez az ember csak a hazugságban, s csalárdságban hisz. Tudta Fatima, hogy az elkövetkezendőkben varázslat lesz. Felfigyelt a bot mélyen ütött lyukaiba a földben. Felkészült mindenre. Előhozta az emlékeiből a varázslatokat. Bár kicsit megviselt, mert előző nap volt egy nagyon kemény csatája, attól még gyakorlott, s egészen elemében van, hisz nem rég volt egy kis "gyakorlás". A "hogyan akadályozod meg" kérdésre meg sem próbált felelni a tünde. Csak várt. Nézte a férfit, s hallgatta sátáni kacaját. Azonban Fatima mereven, s határozott nyugodtsággal állt. Volt ebben az állásban valami nemesi. Majd sorra gyulladtak meg a varázsszóra a házak. Fatima nem idegeskedett, nem akarta, hogy azt lássa ellenfele, hogy megijed. Oh, nem. Nem engedte tovább szólni a férfit. Jobb kezét a férfi felé emelte, s így szólt hangosan.*
- Legulla fea!
*Erre a férfi két percig csak dadogni tud, s nem tud se varázsigét, sem egy értelmes szót kiejteni száján. Fatima szemei most azonban lángoltak, de lehet, hogy csak visszatükrözte a körülötte égő tüzet. Felsőbbségesen nézett még a férfira, majd megfordult, s az égő ember felé mutatott.*
- Insanus ruber!
*Azonnal elaludt a tűz az emberen. Majd Fatima a házak fölé bökött a varázstőrrel.*
- Aqua cordis!
*Hatalmas felhő jelent meg a lángoló házak felett, s hatalmas jégeső zúdult rá. Persze a tűz miatt megolvadtak a jegek, így esőben érkeztek a földre nem ártva egy élő léleknek sem. Már csak a tűz után maradt füst látszódott. Nem égett már semmi. Majd így kiáltott a falusiakhoz.*
- Azonnal távozzatok, semmit ne vigyetek magatokkal!
*Azok nagy megrettenésükben már futottak is ki a faluból. Ezalatt a mágus nem tehetett semmit, hisz dadogott. A két perc kb. ekkor telhetett le. Fatima mélyen a férfi szemébe nézett, s így szólt.*
- Így!
*Felel a feltett kérdésre.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-11-29, 10:52 am

*Szólt volna még, de a tünde valamiféle átkot mondott rá. A nyelve nem forgott már úgy, mint annak előtte. Első reakciója a düh volt. Fel tudott volna robbanni éktelen haragjában.*
- Ekh…dre…!
*Azonban az elf már nem vele foglalkozott.
Arash hamar észhez tért, hiszen nem járt még így, de nem minden varázslat igényel szóban kimondott igéket.
Talán eddig nem volt rá szüksége, de amíg figyelte, ahogy az elf egymás után megszünteti a tüzeket, melyek az ő szemének oly jóleső látványt adtak, ő sem tétlenkedett.
Botjával mutatott a faluból elfutók után, s szabad másik kezével is nyúlt utánuk. Csuklóból mozdult az utolsó ember után, majd mintha láthatatlan fonalat gombolyított volna fel kezére, spirális mozdulatokat tett vele.
Egy pillanat múlva már rántja is vissza, s a futni próbáló ember, az, akinek sikerült feltápászkodni a testét kóstolgató lángok elmúltával, ismét ott hevert a sötét mágus előtt.
Arash felrántotta maga elé a férfit, s közben első mozdulatával annak csuklóját fordította ki hangos reccsenéssel.
A férfi felüvöltött fájdalmában.*
- Zene füleimnek!
*Nyalta meg Arash vastag ajkait rózsaszín nyelvével. Fekete szemei körül szinte világított fehér szeme fehérje, ahogy Fatimára nézett.*
- Kislány, mondd, ilyen amatőrnek gondolsz engem?
*Ismét botját ütötte a földbe, majd csavart egyet rajta, s úgy húzta ki. Mindez egészen gyorsan zajlott le, talán csak egy másodperc kérdése volt.*
- Dremer füstje!
*A bot helyéről abban a pillanatban sűrű, fekete füst tört elő, beborítva vele a mágust és a férfit is, kinek még mindig a csuklóját tartotta, s még feszített is egyet rajta, mire ismét ordítás volt a válasz. A sötét füst pillanatok alatt beterítette a barna bőrű mágust és áldozatát is, de nagyon gyorsan készült beborítani az egész falut is.
Arash arrébb húzódott emberestől, miközben már újabb varázslatot is indított, de ismét csak némán. A füstön belül már pókok, férgek ezrei kúsztak a sötét füst takarásában, hogy ha óvatlan a tünde és nem kerüli el a füstöt, meglepjék, s csípéseikkel halálra marják.
A mágus eközben az egyre terebélyesedő füstben egyre változtatta helyét.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-02, 9:23 pm

*Fatima összehúzta a szemöldökét. Ez már nem tetszik neki. Nem mintha az előzőek tetszettek volna, de nagyon nincs ínyére, hogy az ártatlanok isszák meg a háború levét. Fatima előhúzta hát kardját. Ezt nem hagyhatja annyiban. Elindult a férfi felé. Az közben kitöri áldozata csuklóját. Fatima arca rezzenéstelen, de lelkében tombol a düh. Azonban a mágus eltűnt. Füst vette körül. Az egész területet belepte a füst, alig lehetett látni valamit. Fatima a biztonság kedvéért felvont egy védőpajzsot maga köré. Bár régebben nem nagyon használta volna, az utóbbi időben rá kellett jönnie, szükséges a varázshasználat az életben maradásért. S ő azért egész magas szintű mágus. Nem kellene tartózkodnia e harcmodortól. De egyszerűen nem tudja, miért is rühelli a mágiát. Talán neveltetésének köszönhető. Békés, művészcsaládban nevelkedett, s bár jól ismerték a mágiát, sosem alkalmazták éles helyzetben. Bár talán lett volna mikor. A vámpírok sok gondot okoztak a népnek. Fatima végül megszólalt.*
- Ide figyelj, mágus! Tudtommal a sereget akarod hátráltatni, hogy minél később érjenek el a városig.
* Nem látta a férfit, de jó hangosan beszélt, hogy az minden szavát értse. Közben feszülten figyelt minden hangrezzenésre.*
- Azonban addig nem tudod hátráltatni a sereget, míg velem nem végzel. Ugyanis nem foglak elengedni. Minél hosszabb ideig bújkálsz előlem, s a falusiakat bántod, annál hosszabb ideig ragadsz a faluban, s annál inkább közeledik a felmentő sereg a városhoz. Gyere elő, s küzdj meg velem! Vessünk véget ennek a játéknak, de gyorsan! Mindkettőnk érdeke ez!

//Kockadobóval játszunk?//

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-02, 10:16 pm

//Ó, nem kedves éj elfem! Arash nem marad ott, de üldözőbe veheted, ha gondolod Very Happy

Sejthető, hogy hova tart.//

~Van esze a tündének. Nem lát a füstön keresztül, de ha megszólalok, mindjárt tudni fogja, hogy hol talál.~
*Arash széles száján torz mosoly húzódott szét.
A füst már nem jött a botjából, semmi értelme nem volt neki. Rühellte, hogy el kell futnia, de a nő további igazságokra is ráébresztette. Ezek egyike volt, hogy nem az a dolga, bármily jóleső is lenne, hogy a falubelieket kínozz és holmi üresfejű elfecskékkel álljon le harcolni.
Korántsem az!
Az ő dolga magasabb szintű volt ettől, és ennek megfelelően is viselkedett. Első lépésre Tenyerének sarkával kemény ütést mért a kezében tartott férfi halántékára, hogy az elaléljon. Nem engedhette meg, hogy hangjával elárulja jelenlétét.
Második lépésként aztán amilyen közel csak lehetett, elvitte a füst széléhez, hogy amikor még éppen nem látja a nőt, így az sem őt, ott húzza elő kardját és döfje át a szerencsétlent.
Harmadik lépésként pedig már csak annyi kellett, hogy a halálosan sebesült falusit kilökje a füstből, ha Fatima nem mozdult el korábbi helyzetéből, akkor éppen a nő karjaiba, ha elmozdult, akkor csak az utca porába. Tessék, aztán már kezdjen csak valamit a haldoklóval!
Ő azonban nem maradt ott. A füst hamarosan el fog oszlani, ha távozik onnan, de előtte még hagyni akart némi nyomot maga után. A füstben eliszkolt a falu kútjáig, hogy aztán köpenye zsebéből egy kis szütyőt húzzon elő, melyből egy csipetnyi port szórt a kútba.
Ez elég az egész falu megmérgezéséhez. Innen már csak annyi kellett, hogy a sötét mágus ismét a sereg elé teleportálja magát.
Halkan rebegte csak el az igéket, melyek tovarepítették őt, de még előtte hagyott egy kis gúnyos kacajt a nőnek.*
- Találkozunk Dremernél, kislány! Előbb, vagy utóbb…

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-12, 6:58 am

*Fatima hallgatózott, hogy végre rájöjjön, hol is van ellenfele. De semmi. Majd látja, hogy a falusi a porban hever. Odasiet hozzá, haldoklik. Az éj elf összehúzza szemöldökét, felegyenesedik, majd kapja a szavakat. Fatima nem felel, de talán már meg sem hallaná a férfi.*
~ Dremer? Úgy emlékszem, ő a halál istene itt. Oh, nem... azt hiszem, egy kicsit hamarabb fogunk találkozni. ~
*A haldoklóhoz visszafordult, de közben hallgatózott, nehogy támadást kapjon hátulról. A füst hamarjában feloszlott, s a mágus nem volt sehol.*
~ Nem lehet sokkal magasabb szinten, mint én... mégis képes a teleportlásra. Elég különös. Evolyranban nem találkoztam ilyesmivel. ~
* Turkálni kezdett a mindig nála lévő kis tarisznyában, s elővett valami fűszerfélét. A férfi orra előtt megdörzsölte ujjaival, az fel is ébredt.*
- Minden rendben lesz. Hamarosan meggyógyítom!
*Közben a lova is lassan odabaktatott. A férfi lefogta a tündét az ép kezével.*
- Kérem, hagyja! Inkább szeretnék meghalni. A faluban nekem nincs senkim, csak befogadtak, de érzem, hogy terhükre vagyok. Hadd menjek át Dremer birodalmába!
* Fatima arca meg sem rezdül, s újra kutatni kezd a tarisznyájában. Közben újra megszólal.*
- Ha meghal, nem lesz értelme semminek. Ha úgy dönt, hogy meg akar halni, akkor haljon meg hősként harcban, vagy olyankor, mikor a népéért, valakiért él. Menjen neki egy szörnynek, vagy egy nagy harcosnak és úgy haljon meg, ne így!-
* Majd egy üvegcsét tartott a férfi szája elé.*
- Igya meg.
*De az el akarja utasítani.*
- Fájdalom csillapító.
*A férfi végül csak meg issza, s máris jobban érzi magát, nem fáj semmije.*
- Kisasszony, ön harcos, csak úgy beszélhet, mint harcos. Amilyen életet vár tőlem, arra csak harcos képes. Nekem nincs erőm hősként meghalni. Jobb így, láthatatlanul, ahogyan éltem is. Kérem, hozna egy kis vizet? Megszomjaztam. -
* Fatima nem reagált a szavakra, csak felállt, s elsétált a kúthoz. Mágia jelenlétét érezte a kút közelében, de a mágus még nem rég itt létét gondolja oknak. Merített egy kis vizet, s a haldoklónak adta. Bár nem tűnt úgy, hogy fájdalma lenne a férfinak, mégis fura dolgok történtek, hirtelen hab, s vér fojt a szájából.*
- Furcsa ez az érzés... nem fáj... csak más mint eddig.
* Fatima a biztonság kedvéért elvégez egy méregfelismerő bűbájt a férfi testén. Nem mondja el, hogy mi a gond. Ott marad abban az egy percben a férfival. Miután meghal, ő feláll, s a kúthoz sétál.*
~ Mekkora bolond vagy! ~
*Nem egyértelmű, hogy kinek is mondja. Elővesz újabb szárított növényt, s a kútba dobja.*
~ Peched, hogy gyógynövény mágus vagyok. ~
*Az most mellékes, hogy még ezer fajta mágus is ő, de jelen helyzetben ez a titulus a megfelelő. Nem várja meg, míg a falusiak visszatérnek, felugrik lovára, s szélsebesen vágtatni kezd a sereg után. Sejti, hogy hamarosan újra találkozni fog a mágussal.*

//Még az user szíve sem engedi, hogy egy egész falut hagyjon meghalni. Smile

//

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-12, 1:03 pm

//Formenya és a seregek//

*Az egyesített törpe és ember sereg eközben lényegében akadálytalanul haladhatott tovább. Kisebb falvakat hagyott hátra, míg Arash és Fatima huzakodtak egymással, s míg a csapat élén Dáin király és Sadir lovagolt, addig a két sereg azért jól elkülönülve haladt tova.
Előbb a törpék zendítettek tüzes, harci dalokra, majd az emberek is megelégelve, hogy a törpékben ekkora virtus van, hasonlóképpen pattogós, harci énekbe kezdtek.
Onoria hintójába is beszűrődnek ezek a dalok, de a főpapnő nem szándékozza megosztani gondolatait a kintiekkel.
Ő már jóval előrébb jár, s nem csak a megvívandó csata jár a fejében, hanem tapasztalatai alapján annak célja is. *
~Egy elfek által védett, jól rejtett és igen erős várost támadtak meg nagy erőkkel, minden látható cél nélkül.
Csak a pusztítás céljával.
Aki ekkora erőket képes összehangolni, az nem alacsonyodhat le ennyire. Nem portyázó rablóbandákról van szó, nem orkok kisszámú hordáiról. Akkor miféle rejtett cél mozgathatja a sötétség eme teremtményeit?~
*A főpapnő gondolatai bizony inkább ekörül járnak. Sima, fehér homlokán ezúttal összefutnak a ráncok, s minden gondolata akörül mozog, vajon mi rejlik a harcok mögött.
Abban reménykedik, hogy a csata közben, vagy utána fény derül annak kirobbantó okára is.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-12, 2:01 pm

//Lelked rajta, de amíg te ott mentesz, én hagyok egy kis ajándékot mindenkinek Wink

//

*Arash már eközben ismét a sereg előtt ólálkodott. Az ellenség minden mozdulata számára egy apró kudarc volt. Nem lett volna szabad ekkora seregnek már itt tartania. Elindulnia sem.
A teleportok, melyekkel kénytelen volt előre sietni, nem kevés erejét emésztették fel. A teleportálás utáni pillanatok, míg elméje ismét alkalmazkodott a megújult helyhez, az idejét fogyasztották, de nem adta fel. Az az elf nőszemély így is túl sokat tartóztatta.
Reméli, hogy ő is és az egész falu iszik majd a kútból.
A barna bőrű mágus jót húzott saját kulacsából.
Az, hogy egy ekkora sereget egyedül megállítson, egyre értelmetlenebbnek tűnt. Legszívesebben közéjük rontott volna, hogy hallja a koponyák tompa hangját, ahogy beszakadnak csapásai alatt, a tüdők hörgését, mikor kardja átdöfi a mellkast, érezte volna az égett hús szagát, mikor tűzvarázslatai elpusztítanak egy harcost, de nem tehette.
Uralkodnia kellett magán.
Amit tehetett, ezúttal már más volt. Minden területen éltek őshonos állatok, így egyes kotorékok is ezen a sík vidéken, melyen a sereg haladt. A mágus újabb tervet eszelt ki, hogy akadályozza a felmentő sereget.
Jóval előrébb sietett, hogy legyen ideje kivitelezni. Az előőrs már nem érdekelte. Sokkal inkább a sereg.
A vidék állatai között sok volt az üregi nyúl, a mezei egér, a patkány, s akadt ott jó néhány róka is. Ezek egyikének üregébe tartotta botját, miközben újabb igéjét mormolta el.
A bot végéből az üreg járataiba áradó gáz az ott élő állatok szemeibe és orrába szívódott fel, s hamarosan orrukon és szemeiken keresztül is fekete, sűrű massza kezdett csordogálni.
Azonban az üreget lezárta. S nem csak azt az üreget.
A környék több üregével is megetette ugyanezt, mire úgy érezte, hogy elég erőt használt fel, hogy a seregeket tartóztassa. Azt is tudta, hogy nem minden üreg fog kinyílni az előőrsnek, de amelyekk igen, azokból már a régi, embertől tartó állatok fognak előseregleni. Ezek neki fognak esni a harcosoknak, ha tudják, megharapják őket, s ha a szájukban elég tömény lesz ez az anyag, akkor bekerül majd a harcosok vérébe is.
Akkor pedig már nem emberek és törpék érnek el Olassiëhoz, hanem a sötétség harcosai, akik ez elfek tiszta vérét szomjazzák majd.
A mágus szemei gonoszul csillantak, miközben utolsó teleportjának igéjét rebegte el, majd eltűnt. Úti célja már Filnoren volt.*

//Adieu - én léptem a csatába, majd jöttök ti is... Twisted Evil

//

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-13, 2:19 pm

A nap nagy része letelőben volt. Formenya kezdte a zsigereiben érezni a harcok közelségét. Látni azonban nem láttak még semmit. Még mindig semmit.
~Létezne, hogy ennyire sok időt vesztettünk a méreg átka miatt?~
Tekintetét lassan hordozta végig az egyesült seregeken.
Nem lesz ez így jó - gondolta magában - ha túl soká érkezünk, akkor nem marad más számunkra csupán a holtak elföldelése.
Lovát galoppra ösztönözte, s a sereg elején poroszkáló lovasok mellett fékezte meg hátasát.
Élénk, kérdő szemek irányultak felé, s a mágusnő rögvest szóra is nyitotta ajkait. Szavait a seregek vezetőihez intézte.
- Előre mennék... Szeretnék meggyőződni arról, hogy biztonságban tudhatjuk le a hátra lévő utat. Nem jönne jól egy újabb átok vagy egy mágikus kelepce. Minden erőnkre szükségünk lesz a harcban... Ha jól sejtem...
És tudta, hogy mindnek ezek a gondolatok forogtak már egy ideje az agyában. Hiszen egy "láthatatlan" ellenfél kényének, kedvének vannak kiszolgáltatva, ha nemtörődöm módon haladnak előre.
Dáin király és Sadir beleegyezően bólintott.
Dáin végig simított szakállán, s úgy szólalt meg.
- Jól szól a mágus. Valóban nem lenne szerencsés dolog bele sétálni egy újabb csapdába.
Stern kapitánya magukhoz intett két lovast.
- Ti ketten a mágusnővel mentek! - adta parancsba Sadir.
Formenya tisztelettel hajtott fejet előttük, majd egy halk köszönöm kíséretében már ki is fordította lovát a seregből.
Két lovas kíséretében ösztökélte vágtára hátasát. Talán tíz perc sem telt el, amikor a nő lova megtorpant. Majd a másik kettő is, amint beérték az eddig élen haladó mágust.
Formenya résnyire szűkített szemekkel pásztázta egy ideig a tájat. Mindenütt csak fák, fű és vadvirágok. Valami mégsem stimmelt.
Valami zavarta. Tudta, hogy ott van az a valami az orra előtt, csak nem képes felidézni magában, mi is zavarhatja.
Leszállt lováról, s példáját két kísérője is követte.
Néhány lépést tett előre, miközben lova kantárja végig kezében pihent. Majd hirtelen feltartotta bal kezét, jelezvén a többieknek a megállást.
- Semmi áron ne jusson eszetekbe követni engem!
Formenya hangja ellenkezést nem tűrően szelte át a mezőt, mely egy lanka alján helyezkedett el.
A katonák értetlen tekintettel álltak ott és bámultak rá.
- De a kapitány... *kezdte az ellenkezést egyikük ám Formenya szavai félbeszakították*
- NE KÖVESSETEK! *ez utóbbi olyan szúrós pillantással párosult, hogy amazok megragadták lovaik kantárját és meredten álltak ott, s nézték amint a lány távolodik végre tőlük.
Iagzából ott volt bennük a megkönnyebbülés is, hiszen varázstalanok lévén félték a mágusok dühét. Még egy nőét is, akiről pedig nem is tudtak semmit. Talán épp ez a kiismerhetetlenség gyökereztette földbe lábaikat, amikor Formenya rémisztő pillantásával találkozott tekintetük.
Ennek ellenére egy pillanatra sem vették le róla szemüket.
Még akkor is jól látták, amikor a lankás emelkedő tetején megállt, lova oldaláról kioldozta mágusbotját, s azzal kezében tett balra néhány lépést.
Formenya érezte szinte minden porcikájában a mágia jelenlétét. De azt is, hogy csak a közelében van, s nem épp ott, ahonnan ezt az ártó mágiát érzi. Azonban hiába nézett végig a lejtős oldalon... Nem látott igazából semmi szokatlant. Vagyis valami még mindig nem stimmelt, csak már elhessegette a gondolataiból a dolgot.
~ Hát jó... Bármi is legyen az, nem foglalkoztat. Viszont van ami sokkal inkább felkeltette figyelmemet....~
Letérdelt, s botját maga elé fektette. A nyeregtáskából még pár dolgot magához vett mikor a botot is elővette. Most ott hevert hát előtte néhány kis tégely, melynek tartalma nagyon is fontos volt számára.
Lecsavargatta róluk a kupakokat. Szám szerint háromról. Majd oldalra pillantott kísérői felé.
Eléggé távolinak érezte őket, így nyugodtan folytatta cselekedetét.
Leoldotta köpenyét, mely suhogva csusszant le hátán a fűre. Majd ezt az utat ruhája is megtette. Formenya meztelen felsőtesttel térdelt a dombos végtelennek mutatva arcát.
Odalentről csupán szabad hátát láthatták a katonák, s még azt is nagyban fedte hosszú fekete haja, ahogyan a szél finoman meg-meglengette tincseit.
A középső tégelybe mártotta ujjait, mind az ötöt jobb kezén.
Ajkait nesznek is alig nevezhető mormolás hagyta el, s közben rúna jeleket rajzolt szíve fölé. A mormolás eggyé kezdett válni a szél zúgásával, s a lány rutinos mozdulatokkal írta egyre inkább tele teste bal oldalát. Ám a vállhoz érve kezet cserélt.
Most ballal nyúlt a középső tégelybe, s jobbról látta el testét rúnajelekkel.
Ahogy végzett ujjaival a környező fűre támaszkodott, s egy igét suttogott a szélbe.
Mire kezeit felemelte a színek eltűntek ujjbegyeiről. Ott csillogtak a fűszálakon, míg azok magukba nem olvasztották a kenőcsöt.
Majd mindkét kezének mutató ujjával belenyúlt a két szélső tégelybe, melyek az előzőtől külömböző színűek voltak. Ujjai első érintésekor újabb igék hagyták el csendes ajkait, s a testére eddig festett jelek haloványan felizzottak, majd csak nem eggyé váltak saját bőrének színével. Közben a máguslány folytata varázslatát. Mindkét karján felragyogtak a rá íródó jelek, hogy szinte azon pillanatban eltűnni látszódjanak helyükről.
Az utolsó mozdulattal saját homlokára rajzolt két kezével két rúnát melyek egymás tökéletes tükörképei voltak.
A jelek ismét felizzottak, egymásba forrtak, egymásban eltűntek.

- ... mert nincs más csak a szél, a lég, s én, ki az ég képességeit olvasztom magamba.

Hallgatás, csend következett. Formenya vissza húzta ruháit, kezébe vette botját, s felállt. Ám csak ő láthatta, hogy lábainak érintése nyomán egyetlen fűszál sem hajlott meg. Mint ahogy azt sem látta más, hogy egy elszabadult, apró falevél vidám tánccal libbent keresztül testén. Oly könnyedén, mintha semmiféle anyag nem állná útját. Ugyanakkor a lány a bot végét a földhöz nyomta, s egyenletes tempóval indult meg a dombtető szélén körbe, körbe, körbe, körbe.
Lent már kezdték azt hinni, hogy a nő esze talán elment a varázshasználat miatt.
Azonban Formenya egyszer csak megállt. Épp ott, ahol lábai felérkezvén érintették a dombtetőt.
Tekintetét a messzeségbe fúrta. Egy hirtelen pillanat, s a világon ülő felhők szinte elzúgtak körülötte. Pedig ő el sem mozdult. Csak szemei látták azt, mit maga az ég is láthatott.
Érezte a testén keresztül hatoló szelek vad rohamait, melyek meg sem mozdították egyetlen hajszálát sem. S akkor... akkor végre már látta, amit akart.
Füstöt, lángokat látott a távolban. Az elfek városának füstbe vesző körvonalait.
Az ég is dühöt árasztott. Egy lebegő vár trónolt az égen. Sötét kisugárzása csak a mérhetetlen pusztítás vágyát ígérte.
Az ég is gyűlölettel tartotta tán azt a várat. Formenya érezte. A dühöt is. Egy pillanat erejéig végig futott lelkében a vágy, hogy egyszerűen letaszítsa azt a tákolmányt.
A szél ezernyi mén erejével tombolt ekkor a vár körül, s Formenya mellett újra elszaladtak a felhők, s ő újra látta a domboldalt. A domboldalt, s azt, ami végig zavarta, csak eddig nem láthatta.
A levegő előtt semmi nem maradt feltáratlan. Még az az átkozott sötét mágia sem, mely ott csordogált a földben rejtve.
De a kör bezárult. - erre gondolt a lány.
S tudta, hogy valaki a közelben ólálkodik. Valaki, akihez már volt egyszer szerencséje. Ám ez a valaki csak most érhetett közelébe, mert eddig távol, nagyon távol érezte őt innen.
Vissza sétált lovához, s nyeregbe szállt. Könnyen gondolhatta volna bárki róla, hogy épp olyan sebezhető, mint bármely ember. De ő most nem egyszerűen volt jelen testben. Egy olyan varázslatot alkalmazott magán, mely lehetőséget ad neki lényegének változtatásához.
Hát ezért jó, ha a mágus minden mágiaágba belekóstolt már. Kedve szerint kutathat tudástárában, tapasztalataiban a sok mágiában.
Lelovagolt a katonákhoz.
- Menjetek vissza a sereghez! Mindenképpen el kell kerülniük ezt a területet! *az értetlen pislogásokkal nem törődve folytatta* - Mágikus átok ül a tájon. Mindenképp a kerülő utat válasszátok!
A katonák lóra pattantak, de egyikük még megszólalt.
- Mágus vagy, hát miért nem teszel az átok ellen?
Ezt Formenya még csak nem is vette a szívére. Már megszokta, hogy azt várják el tőle, hogy bármit leküzdjön.
- Ez nem az a mágia, amivel egy magamfajta szintű mágus elbírna! Ez jóval erősebb tőlem, és még sok mágustól is!
- Értem. Akkor más irányba fordítjuk a sereget. És te? Miért nem tartasz velünk? - kérdezte a katona.
- Van még itt némi dolgom, hogy meggátoljam a további hasonló átkokat. Eredjetek!
S a lovasok lóhalálában vágtattak tova. Formenya állt és nézett utánuk, míg végül a sziluettjük is el nem tűnt. Azután visszalovagolt a domb tetejéhez.
A lovat lehajtotta a lejtőn, s magában maradva sétált a láthatatlan körbe melyet botjával rajzolt korábban. A távolba nézve, hátat fordítva állt és várt. Tudta, érezte, hogy nincs egyedül.

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-14, 4:55 pm

//Formenya, egy ilyen invitálást nem lehet kihagyni! Basketball

//

*Útnak indult, de csak azért, hogy rövid idő múlva vissza is forduljon.
Hogy merre járt, már, s mennyi időbe telt, számára ekkor nem volt lényeges. Annál lényegesebb, hogy mágiát érzett a közelben. Nem az előbbi elf kislányét, aki simán lehetett idősebb is nála akár száz évekkel is, nem.
Nem kellett soká törnie a fejét, hogy hol érezte ezt a fajta mágiát.
Még mindig ott volt a heg az arcán, attól a némbertől, aki aztán jégbörtönbe zárta őt. És a tűz nyomai is rajta vannak, amivel próbált kiszabadulni.
Ez már elég ok volt neki, hogy forduljon.
Nem telt sok időbe, hogy ismét a boszorka elé lépdeljen. Ám előtte még megállt egy pillanatra, hogy egy pajzsot húzzon fel.
Mutatott annyit a boszorka, hogy okkal igyekezzen védeni magát.
Határozott léptekkel baktatott Formenya elé, majd meg is állt tisztes távolban.
Széles szája gúnyos vigyorra húzódott, miközben megpörkölődött lila köpenyét a fel-feltámadó szél cibálta rajta. Kivillant tart, sötétbarna koponyája is, mikor lesiklott róla a csuklya, felfedve ezzel nem túl bizalomgerjesztő, sötét arcát és a fejét borító sebhelyeket is. Bal kezében botját tartotta, másikat pedig lazán lógatta oldala mellett. Türelmetlenül nézett a boszorkányra.*
- Nem hiszek a véletlenekben, ferde szemű. Mit keresel itt?
*A kérdés után megnyalta szája szélét, jobb kézfején, az ujjakon lévő gyűrűket pedig finoman összekocogtatta. Nem biztos, hogy a fémes hangot a szél elsodorta a nőhöz.
Úgy sejtette, hogy eddig sem sokon múlt, hogy Formenya felszakítsa valamelyik mágikus zárat az üregeken.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-15, 7:56 pm

Úgy állt ott a dombtető szélén, mintha arra várna, hátha híreket hoz felé a szél.
A bot végével rajzolt kör nyomán enyhe remegéssel dőltek oldalra a fűszálak, mintha könnyű szellő simítaná őket földig.
Formenya érezte azt a mágikus erőt melyhez korábban is volt szerencséje. Most azonban felkészült a maga módján. Nem áltatta magát. Tisztában volt azon ténnyel, hogy az érkezett mágus és ő nagyban hasonló szinten állnak a mágia használat terén.
Ennek már akkor sem örült, amikor a törpékhez menet összemérték erejüket.
Egyáltalán nem szívlelte az utolsó csepp vérig tartó párbajokat. Ám egyértelműen érezni lehetett akkor a férfin, hogy ő bizony nem adná alább a halálos csatánál.
Ott és akkor a nő ideje nem engedte meg, hogy késlekedésével rossz oldalra billenjen az elfek városáért dúló csata mérlegének nyelve.
Amikor elért ehhez a dombhoz... Sőt már előtte is. Érezte, hogy erre semmiképp nem lenne tanácsos jönniük. A dombtetőn sem jött rá, hogy milyen veszélyre figyelmeztetik ösztönei. Mindaddig míg a létformáló varázst nem alkalmazta magán. Szükségesnek érezte, hogy az általa nem szeretett eszközök egyikéhez nyúljon, s lényegében hasonlatossá váljon a körülötte lévő térrel: az ég, a levegő, a mindig élőn suttogó szél, s a horizonton túl rohanó fellegek világával.
Teste könnyű volt, ám avatatlan szem mégsem tudta volna megmondani, hogy a füves domborzat kimagasló pontján álló nő talpai alatt a fűszálak finoman hajoltak meg, mintha gyengéd szellő gyakorolna rájuk nyomást.
Testét takaró köpenye finom redőkben hullámzott ahogy a szél ide-oda mozgatta. Legalábbis ennek tűnt. Az ő szemszögéből a valóság ez volt: a lassú szél áthatolt ruhájának bársonyos anyagán, s a nő karcsú testén símogatón siklott keresztül. Mintha a világot alkotó lég hatolt volna keresztül önmagán.
Azonban a lány láthatóan finom mozdulattal pihentette meg kezét botjának sárkányfejes csúcsán. A csont sárkány szemgödrei mélyében az elemek színe különös egyvelegként derengett. Formenya tudta: botja immár minden elem képességeit érzékeli, s magába fogadja.

- Nem hiszek a véletlenekben, ferde szemű. Mit keresel itt? *hangzott a nem is annyira meglepően fölényes hangú kérdés Arash szájából*

A mágusnő várt néhány pillanatot, mielőtt az elhangzó szavakra reagált volna.

- Nem kell hit, sem véletlen... Oda megyek, ahová utam sodor. * Formenya elhallgatott, majd megfordult, s a szél által arca elé sodródott hajtincsei közül fürkésző tekintetét a mágusra tapasztotta* - Hiba volna azt feltételezned, hogy ha a törpék városába tartva belém botlottál, akkor nem keresztezik útjaink egymást, mikor a seregek megközelítik az elfek városát.

Tett pár lépést előrébb, majd megállt. Botjának végét újra a talajhoz érintette. A hajlott fűszálak megcsavarodtak saját tengelyük körül, s a kör mentén zöldesen derengő fényfal emelkedett.
Nem volt az a fal szilárd, ám mégis... Formenya egy közeledő énekes madárra figyelt fel, mely gyors iramban szállt a félgömb felé. Amint érintkezett az alig látható derengéssel hirtelen a túloldalán bukkant elő. Mintha a köztes téren nem lett volna képes áthaladni.
Formenya kissé félre billentette fejét, s úgy nézett a mágusra. Ajkainak szegletébe nyugodt mosoly fészkelte be magát.

- Ha nem tévedek, akkor már hallhattál valamicskét a mágikus terekről, melyek kizárják a kint lévőt, s magukba zárják a bent lévőt.... A te szinteden ezen nem lepődnék meg.

Megindult a férfihoz, s csupán két lépésnyire állt meg előtte. Épp annyira, hogy botjával bármikor cselekedhessen, ha a szükség úgy kívánja.

- Nem hinném, hogy az ismereteid fényében elkövetnéd azt a hibát, hogy azt hidd, felkészületlenül vártalak. *a férfi talán szólni akart, talán nem, de a lány meglátva, hogy ajkai megrándulnak azonnal felemelte mutató újját, jelezvén, még nem fejezte be* - A mágiád nem túl gyakori a környéken. Ezért határozottan arra tippeltem, hogy te állsz az eddigi csapdák mögött. Már csak az a kérdés, hogy TE mit is kezdesz a helyzettel? Itt állok előtted néhány lépésnyire, s te nem tudhatod, hogy most éppen ostoba módon blöfföléssel próbálkozom, hátha elhiszed, hogy kellően felkészültem ellened... Vagy mégsem blöff, hanem a rendelkezésemre álló napok adta időt használtam föl az alapos felkészülésre veled szemben?

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-16, 2:39 pm

*Arash előbb még szólt volna, aztán inkább egyre gúnyosabb, majd unatkozó képpel hallgatta végig a mágusnő szavait.
Hogyne látta volna a boton megpihenő finom kezet és hogyne látta volna a szemekben örvénylő fényt?!
Nem moccant akkor sem, amikor a mágusnő tett felé pár lépést. Bár hirtelen haragú és agresszív, de azért cseppet sem hirtelen. Főleg, ha méltó ellenféllel akad szembe. Más kérdés, hogy a méltó ellenfelek is csúfos véget szoktak érni.
A zöldes fényfal is afféle mágia, amivel még nem találkozott, de már hallott róla. Elég sok helyen megfordult és elég sok mágussal találkozott, még ha nem is az a beszélgetős típus.
Már-már azt hitte, hogy a boszorkány elhallgatott, s szólt volna, de legnagyobb haragjára amaz ujját felemelve fojtotta belé a szót.
Gúnyos pillantással szólt végül, mikor a nő már elhallgatott.*
- Talán azt gondolod, hogy bedőlök annak, hogy az elmúlt rövid idő alatt volt rá időd, hogy készülj ellenem. Ahhoz, hogy ide eljuss, hosszan kellett úton lenned, nem volt neked arra időd. Ne nézz engem bolondnak, vagy nézz csak, annál jobb nekem!
*Bolondnak érezte magát, hogy nem használta ki a nő hosszú monológját arra, hogy támadjon. Pedig nem szokása tisztelettel viseltetni mások iránt.
Botját e szavak kíséretében a földbe vágta, erősen megmarkolva azt, miközben jobb kezét felemelve egy egyszerű kört rajzolt a levegőbe, s közben Formenyára mutatott.*
- Tér a térben, erő az erőben!
*A boszorkány körén kívül a fű körül újabb kör jelent meg a fűben, hullámozva, csavarodva, de nem zölden fénylő, csupán mocskosan, szürkésen derengő. Körbe is vette egy másodperc alatt a lányt, saját védelmével együtt, majd örvényleni kezdett körülötte. Az örvényből újra és újra szürke, tornádószerűen forgó csápok nyúltak ki, majd beleütközvén a boszorkány fényfalába és ha a túloldalon jelent is meg, visszafordult a külső, szürke falról, mintha éppen Formenya teréből nyert volna erőt, majd onnan ismét visszacsapódott a zöld fényfalba. Látható volt, hogy újabbak és újabbak keletkeznek és amik már találkoztak a fényfallal, erősebben közeledtek ismét hozzá.*

Tárgy: Re: Középvidék 2011-12-18, 8:05 pm

Formenya figyelmét nem igazán keltette fel az általa létrehozott mágikus erőt érő támadások sorozatos ismétlődése.
Egyetlen egyszer pillantott felé, akkor is csak úgy fél szemmel, hogy a szemközt álló férfin rajta tarthassa a másikat.
Ez az egy pillantás mégis hamiskás mosolyt csal újra arcára.
Keze laza nyugalommal pihent a színesen derngő szemgödrű koponya alatti botrészen. Ujjai finoman tekertek egy kicsikét a boton. A csontsárkány szája - talán megalkotása óta első ízben - hangtalanul bezárult. A színek felváltott vibrálása hirtelen megállt, hogy aztán eggyé olvadva új színt hozzanak létre. A gödröcskék mélyén örvénylő kavargásba kezdtek az elemek egyesült színei.
Formenya lágy mozdulattal engedte el a botot, s húzta vissza kezét mely eddig azt tartotta.
A sárkány fej szemeiben izzottak a színek. A fej hátracsuklott, s a bezárt fogsor újra megmutatta csontfehér színét, amint az égre nyílt a koponya szája.
Ebben a pillanatban a bot és gazdája egyaránt áttetsző fényben vibrálóvá váltak.
Formenya előre nyújtotta kezét. Ujjai puhán érintették, s zárták körbe kifehéredő botját.
A szemüregekbe új eddig sosem látott színek kavarogtak. Földöntúli fényük egy szempillantás alatt kígyózva csavarodtak a bot köré, s ezzel egyidőben a máguslány karjára is.
- Anima epaile! /Lélek bíra!/
Formenya áttetszőn mozduló ajkain szellő suttogásának erejével siklottak ki mágikus szavai.
Az igézet kimondásának pillanatában a testére kúszó színörvény megérintette a lány homlokán láthatatlanul, ám mégis ott lévő rúna jelet.
Testén egyazon pillanatban váltak láthatóvá a korábban felfestett rúnák, s most halvány izzással egyesültek a botból kiszabadult elemi erők egyvelegével.
Formenya becsukta szemeit, s ugyanekkor Arash teste is vibrálva változott áttetszővé.
Legalábbis szemmel ezt lehetett látni. Mintha a két mágus eggyé kezdene válni a világgal, hogy együtt tűnjenek el.
A zöld kör, melyet még most is ostromlott a lerombolni szándékozó erő, most halvány színes gomolygásokkal kezdte megtölteni önmagát. Alig néhány másodperc alatt egyesült azzal is a botból elszabadult színes egyveleg.
Aztán egy erős roppanás hallatszott, s a szürkén csapkodó, tornádó örvénylésével csapkodó energia úgy hullott földre, mintha soha nem is lett volna ott egy másik erő, melyet le kellett volna igáznia.
Valójában csupán annyi történt, hogy a lány teret kizáró varázsa elérte létrejöttének célját, s egyesülve a szükséges energiaforrással önmagába fordulva hatolt a tér egy másik részébe.
Bonyolult varázslat volt, melyet még maga Formenya sem használt a gyakorlatban. Ellenben már részese volt néhányszor, amikor néhai mestere ennek segítségével hajlította meg a teret, s menekítette ki magukat egy nálánál erősebb mágustól.
Attól ez a mostani annyiban különbözött, hogy Formenya a Lélek bírájának varázsát hívta segítségül, hogy ellenfele kénytelen legyen követni őt akarata ellenére is.
Mire a lány kinyitotta szemeit, melyeket igazából azért csukott be, hogy ne vakítsa el a mágia alkalmazása közben fellépő éles fény. Egyszer már volt benne része. Három napig vakon élte utána életét. A sötétnél is sötétebb volt a világ számára azokban a napokban.
De most tudta, mit csinál és mi következik. Így ő mindenképp megússza vakság nélkül.
Ám Arash... Ha még sosem volt szerencséje ehhez a varázslathoz, akkor... Akkor kizárt, hogy megelőzte volna saját vakságát.
Formenya néhány másodperccel később már élesen látta környezetét.
Mindenütt sziklák... kövek... kopár, kietlen puszta. Lassan megfordult, hogy körbenézzen vajon sikerült-e Arasht elragadnia, ahogyan tervezte.
~Hát sikerült... Szabad az út nekik...Nincs több átok... egyelőre...~
Térdei remegtek a fáradtságtól. Megakart mozdulni, de lábai nem voltak hajlandók együtt működni vele. Térdeire rogyott, de kezei görcsösen kapaszkoptak visszaváltozott botjában. Testén köpenye szétnyílt, s néhány helyen el-elszakadozva csüngött a szegélye.
Aztán szemével a földön heverő férfit vizslatta.
Minden erejét összeszedte, s talpra küzdötte magát. Lassan odabotorlkált a férfihoz.
Biztosra akart menni. Nem állt szándékában megölni, sem maradandó sérülést okozni. Sosem tenne ilyet egyetlen mágussal sem. Kivéve talán akkor, ha valóban kilátástalan helyzetbe kerülne, s ezen tettén múlna élete.
De ez a férfi, aki itt fekszik előtte, s még csak az sem biztos, hogy magánál van... Egy erős, tapasztalt mágus, aki minden bizonnyal hamarosan magasabb szintre fog kerülni saját mágiájában. És Ő, Formenya Hyalma nem jogosult arra, hogy mások életét, s lehetőségeit elvegye.
Ámbár nem árt ha maximális szinten óvatos az ember egy ilyen ellenfél közelében. Éppen ezért memorizálta elméjében egy régebbi és igen csak hatásos varázslatát: a lélek éjszakáját.
Nem volt nehéz használnia, hiszen épp egy kimerítő mágikus igézeten esett túl melynek már mindenképp sikerült a férfi lelkét elérni, hiszen itt volt előtte. Ha nem lett volna képes megragadni azt testestől-lelkestől, akkor most nem heverne a földön, s nem épp a lábai előtt. Így aztán elég csupán elsóhajtani azt a kis igézetet, s a férfi lelkét önnön sötétje taszítja éjszakába, hogy lelki vakságában testét is megtörve, vakon járjon a világban. Igaz, ez is csupán ideig óráig tartó hatású, de az a néhány nap, melyen keresztül kifejti hatását.... Nos az kellő segítség a továbbiakban a férfi távoltartására.
Óvatosan bökdöste meg botjának végével a mágust, hogy mozdulásra kényszerítse.

- Kelj föl! Nem áll szándékomban veled elütni a napom hátra lévő részét...

Ezt persze olyan lenéző hangsúllyal mondta, ami bizonyára gyors tempóban hozná ki a férfit a sodrából, hiszen ő valóban olyan volt, ahogyan most a nő igyekezett viselkedni vele.
Majd Formenya odébb baktatott, s a közeli és megnyugtatón nagyobbacska sziklára leült, s onnan folytatta mondókáját.

- Ha folytatni akarod az erőfitogtatást, akkor állok elébe. Ám ahhoz nem ártana, ha legalább ellenfélnek számító volnál.