Középvidék

//Nienna-nak, aki meg nem //


Egyszerűen próbáltam rávezetni arra, hogy nem jár vele jobban, ha nekiállok valamit is papírra rajzolni. Azon kívül, hogy semmi tehetségem hozzá, amúgy sem ment vele sokra, hiszen az csak valami elhagyatott helyre vitte volna.
Persze mondhatná valaki, hogy ez miért lett volna nekem rossz, de ha megpróbált volna oda teleportálni, nekem szárnyat kellett volna bontanom és igen csak igyekezni, hogy ne tudjon elmenekülni, ha rájön, átvertem.
Minek sok energiát belefektetni, ha a préda itt van a számban szinte.
Ám azt hiszem túljátszottam kissé, de az is lehet, csak mostanra lett elege a sok bizonytalanságból és rakta össze a dolgokat. Nem hitegettem magam azzal, hogy a sok füllentés nem buktat le, már az is csoda, hogy ennyi gyanakvás után idáig is eljött velem.
Ha nem láttam volna, ahogy a szemében egyre nő a hidegség és tűnik el belőle a remény, akkor a szavai egyértelműsítették.
- Most miért mondja ezt? – szóltam utána, mikor hirtelen megfordult és otthagyott. – Csak azért, mert nem akarok valami macskakaparást adni a kezébe? Hát ezen ne múljon, de ha valami csúnyába fut bele, akkor ne engem okoljon. – ajánlom fel még utoljára.
Ha nem hallgat rám, akkor már tudom, hogy nem fog reggelig várni, így én sem alhatok, hanem figyelhetem mikor távozik……..

//Nienna-nak, a bátornak //


~ Hát egy próbát megért! ~ nézek a lány háta mögött becsukódó ajtóra még pár percig, majd egy sóhajjal én is visszavonulok a szobámba. A sóhaj annak a ténynek szól, hogy valószínűleg nem lesz ma alvás és pihenés, mert a lány – nem kell nagy jóstehetség a viselkedése kapcsán, - ma éjjel a távozást fogja választani.
Pedig okos nőnek gondoltam a kis könyvtárost, de ez most nagyon rossz ötlet, mármint saját magára nézve, nekem csak felkelti a vadászösztönömet, ha üldöznöm kell a zsákmányt.
Végül a sóhajból egy jóllakott vigyor lett, amit ha látott volna, biztos százszor meggondolja, hogy éjnek évadján útra kelljen, de hát nem látta.
Legalább vége a játszadozásnak és végre megtudhatom, amit már olyan régóta akarok kideríteni, ráadásul az idegeimet sem kell tovább pengetni.
Szerencsére még nem kellett sok készülődés ahhoz, hogy ismét útra kelljek, így aztán csak a zsákomat készítettem magam mellé és csendesen várakozni kezdtem, de a szaglásomat és a hallásomat kihegyeztem, hogy a legkisebb zajt is meghalljam.
Nem kellett sokáig várnom. Először a neszezés, aztán a lány illata jelezte, hogy itt az idő.
Én már kinyitottam az ablakot, nem szándékoztam a sötét fogadóban botladozni utána. A szoba az első emeleten volt, így nem kellett sok ügyesség, hogy hamar lemásszak, utána már csak követni kellett a jószagú árnyékot.
Hagytam, hogy eltávolodjon, elvégre az orrom nagyobb távolságból is megmondja hol van.
Az ég felhős, ez nekem kedves, így mikor már a fogadóból biztos nem látnak meg, átváltozom és szép csendesen a lány fölé manőverezek, hogy az első adandó alkalommal a karmaimba kapjam és elvitorlázzak vele egy messzebb lévő, kietlen helyre.
~ Ne ellenkezz, akkor nem bántalak! ~ küldtem elméje felé egy utasítást, remélve, hogy képes meghallani az erős mentális gondolatot.

//Nienna-nak, aki nem elég, hogy „süket”, még nem is elég gyors //

Mikor felemelkedem a földről, boldogan megfürdetem magam a hideg és friss levegőben. Legszívesebben felrikoltanék, országnak, világnak hírül adva, hogy itt vagyok, hogy tudják mi vagyok.
De még nem ronthattam el pont a végét. Már láttam magam alatt a mereven, lehajtott fejjel álló nőt, aki furcsán mozdulatlannak tűnt még azután is, hogy megpróbáltam telepatikusan megfélemlíteni, hátha elérem, de ez nyilvánvalóan nem sikerült.
Sőt, a póz azt a gyanút keltette fel bennem, hogy ………
~ Azt a jó ………~ csúszott ki a szitok belőlem, mert hirtelen belém vágott, hogy mire készül.
Ha most eltűnik előlem, akkor még egyszer nem fogom tudni megközelíteni, sőt még akár rám is uszíthat valakiket…..
~ Ezt nem hagyhatom! ~
Mivel szerencsére még a helyén volt és nem is nézett fel, gyorsan buktam lefelé és karmaimat előre nyújtottam, hogy megragadjam a vállát…….., majd aztán az eltervezett helyre szárnyaljak vele.

//Nienna-nak – én kifogytam a szavakból //


~ Meg vagy! ~ szorul rá a nő derekára a mancsom és bár nem célom, hogy sérülést okozzak neki, amíg nem tudok meg tőle mindent, ami érdekel, azért azt sem engedhetem meg, hogy a karmaim közül szabaduljon ki, amikor már enyém a győzelem.
még mindig nem lehetek biztos a képességeimben és nem szeretném, ha hirtelen elteleportálna, én meg hoppon maradnék, így inkább egy kis vért veszítsen – érzem a vér fémes szagát, - mint én a zsákmányom. A fájdalom legalább elvonja a figyelmét, nem lesz képes koncentrálni, na meg esetleg más szabadulási trükköt sem kitalálnia.
Ahogy elkapom máris fordulok vele a levegőben, szerencsére a meglepetéstől, még sikítani is elfelejtett, így attól sem kell tartanom, hogy valami kósza vendég vagy maga a fogadós kilesne az ablakon, bár tenni, akkor sem tehetnének semmit.
Pár szárnycsapással máris jókora távolságra kerülök a kedveltebb útvonaltól és pár perc múlva már azt is megelégelem, hogy egyfolytában vergődik, pedig tudomásul vehetné, hogy nem szabadulhat, ha én nem akarom, ha meg el is engedném, halálra zúzná magát.
Mogorván szólok oda neki, ahogy a távolban már kiszemeltem magamnak egy elhagyatott helyet, egy patak partján.
- Fejezd már be a hiábavaló küzdelmet, csak annál jobban megsebzed magad.
Aztán hozzáteszem azt, ami talán tényleg eltántorítja az ellenállástól.
- Csak pár információra van szükségem tőled és ha őszintén, hazugságok nélkül válaszolsz, nem bántalak, mehetsz, amerre látsz.
Persze nekem mindegy, hogy nyugton marad-e vagy tovább tekereg, akkor sem engedem el, míg le nem szállok a célomnál.

//Nienna-nak, a bátornak //


Kissé aggódva vizsgálgattam a földön fekvő nőt és a ruháján kiütő vérfoltot. Nem szándékoztam idő előtt olyan sérülést okozni neki, ami miatta esetleg nem tudna válaszolni a kérdéseimre.
De aztán a szavaimra mocorogni és nyöszörögni kezdett, így elfojtottam egy megkönnyebbült sóhajt, láthatóan kezdett magához térni.
Tisztán éreztem, amikor teljesen magához tért, hiszen a szíve őrült zakatolásba kezdett, ami azt bizonyította, hogy felfogta, hogy milyen helyzetbe került és ki rabolta el, még ha a sötétben túl sokat nem is láthatott fenséges alakomból, legfeljebb egynagy-nagy árnyékot…….meg esetleg aranylóan ragyogó vágott pupillájú szememet, amíg le nem kaptam róla, mert nem akartam, hogy halálra rémüljön vagy újra elájuljon.
Kicsit arrébb sétáltam, aztán gondolkodóba estem. Lehet, hogy jobb taktika lenne, ha nem bénítaná meg a félelem, mert mégis csak jobb egy emberformájú lénnyel beszélnie, mint egy sárkánnyal, még ha már tudja is, hogy mi vagyok.
Így aztán, végig figyelemmel követve füleimmel, amíg feltornázza magát és felül, én is visszaveszem kétlábú alakom, majd ismét közel léptem hozzá.
- Nem javaslom, hogy hazudjon, mert úgy is megérzem, már ha ez ennek a nagy szótlanságának az oka Nienna könyvtáros kisasszony. – engedtem meg egy kis enyhe gúnyt kiérződni a hangomból. – Mint ígértem, nem esik bántódása, ha elmond mindent, amit egy magát………Kain Namelyr-nek nevező, feketeruhás fickóról tud, aki ujján jellegzetes narancsos színű gyűrűt visel, ha így esetleg jobban rémlik. Főként az érdekel, hogy hol találom meg most. – néztem a nőre fenyegetően fölé tornyosulva és minden rezzenését követve.

//Nienna-nak – teljesen nyugodt vagyok //


Nekem elsősorban információra van szükségem és ha lehet, minél kevesebb fáradtsággal szeretnék hozzájutni. Tehát akár még be is válthatom az ígéretemet, hogy ha magától elmond mindent és nem kell különösebben megerőltetnem magam miatta, akkor hagyom, hogy életben maradjon.
Ha ellát azokkal a hírekkel, ami előrébb visz Kain felkutatásában, talán még arról is elfeledkezem, hogy mennyi bosszúságot okozott az út során és arról is, hogy a végén szó nélkül faképnél próbált hagyni.
Persze arra nem számíthatott, hogy egy igazi, hamisítatlan sárkány az utitársa, ezért nem csodálom, hogy most a félelemtől reszketve kuporog a földön és még csak a tekintetét sem meri rám emelni.
Ezért is vetettem le eredeti alakom, mert a végén még belehalt volna itt nekem a rettegésbe, én meg kidobhattam volna az egész belefektetett munkám és kezdhettem volna elölről……………és Furia nem a türelméről híres.
Ettől én is türelmetlenné váltam és már épp ráripakodtam volna a könyvtárosra, hogy nyissa már ki a száját, mikor végre beszélni kezdett………csak épp nem azt mondta, amit hallani szerettem volna.
Már az eleje sem kezdődött jól, hiszen ezt akkor kezdte így valaki, ha tudja, a másik elégedetlen lesz a válasszal.
A düh elöntötte az elmémet, hogy van képe és még bátorsága is szemembe hazudott, amikor egy seregnyi tanúja volt a találkozásuknak.
A kezem villámgyorsan csapott ki és felrántottam az állát, hogy a szemembe tudjon nézni, azokba a szemekbe, amik most egy vadállat együttérzésével villogtak rá aranylóan, függőleges pupillával. Egy felhergelt sárkány szemei!
- Ember! Képes vagy a szemembe hazudni? Képes vagy könyörögni a kegyelmemért, amikor Tarsisban nyilvánvalóan láttak benneteket? Vagy elmondasz mindent most rögtön, vagy nem vagy többé hasznos számomra…….bár – csillant meg valami a tekintetem mélyén, - ………talán mégis………rég ettem már……………
Keményebb dió volt ez a kis némber, mint gondoltam volna. Eljátssza nekem a rémült nyuszit, de közben ostobának néz! Csak, hogy a nyúl és egy sárkány nem épp egy súlycsoport……
Muszáj szóra bírnom és egy kis megfélemlítésért nem kell a szomszédba mennem…….

//Ninenna-nak! Szia nyuszi! //


Tudom, hogy eddig is rémült volt, de remélem, hogy átható, nem emberi tekintetem még ezen is tovább löki és végleg elveti, hogy megpróbáljon hazugságokkal áltatni, főleg nem ilyen átlátszóakkal.
Nem vagyok finom, mert nagyon elegem van már ebből az egészből. Ritkán van dolgom ilyen makacs és haszontalan embernősténnyel. Sajnos még mindig sok helyen, többek között ezen a tájékon is a kétlábúak uralkodnak, de nagyon várom majd azt az időt, amikor rabszolgaként vagy zsákmányként játszadozhatunk velük és nem kell az ő nagyra tartott civilizációjuk mázát magammon viselnem.
Most még arra vagyok szorulva, hogy minden kis információ morzsát ki kelljen imádkoznom belőle, mert holtan nem tudok meg tőle semmit.
Egyetlen egy rezdülését sem tévesztem szem elől, ahogy a szemébe nézek. Elégedetten látom a félelmet, de nem értem a zavart, ami követi.
Aztán………elcsípem! Igen! Hiába hunyta le nagyon gyorsan a szemét, megláttam a döbbenetet és még valami mást is………..talán dacot? Ez nem lehet! Nem szegülhet szembe velem egy egyszerű kis könyvtáros! Pedig a szíve kihagyása is jelez.
Fürkészve húzom össze a szemem, de nem akadályozom meg, hogy felálljon és lerázza magáról a kezem, hiszen úgy sem mehet sehová, ha én nem akarom. Remélem beszélni kezd……
Nem mondom, hogy ellenkezik a története azzal, amit megtudtam, akár igaz is lehetne, de …..nem. Nem vallhatok kudarcot és …..tudom, hogy valamit rejteget…..szinte érzem a szagát!
Dühös vicsorgás tör ki belőlem és azonnal lépek utána.
- NEM! Ez nem elég! Tudom, hogy tudsz valamit! Ennél sokkal többet és, ha egyenként kell letépnem ahhoz a végtagjaidat, hogy beszélj, megteszem! Nem dacolhatsz velem! – üvöltöm és megkezdem az átalakulásom, hogy demonstráljam is szavaimat.

//Nienna-nak, aki elrágódik majd valami, de, hogy az nyugattó lesz-e vagy más……? //


Elégedetten vártam, hogy a nő megtörik és megkapom a várva várt információt, ezért aztán teljesen megdöbbentett a cselekedet. A sikítása majdnem vért fakasztott érzékeny fülemből és a fény………..az a FÉNY, teljesen elvakított pár percre és még utána is jóformán csak foltokat láttam.
Dühömben hátrahajtottam a fejem és az égre üvöltöttem haragomat.
- Te kis aljas lombevő!
Pár perc múlva azonban már nem volt akadálya, hogy körülnézzek és megállapítsam, hogy a zsákmányom természetesen menekül. Épp egy erdőfolt felé tartott lélekszakadva.
Hahh! Azt gondolta, hogy ilyen könnyen elmenekülhet?
Megráztam magam és pár erőteljes szárnycsapással a levegőbe emelkedtem és nem kellett sok, hogy fölé érjek.
- Hát így higyjen valaki egy elf esküdözésének! Pedig megkíméltelek volna, ha elmondod az igazat, de most felbőszítettél egy sárkányt és ezt nem úszhatod meg szárazon! – dübörögtem felé, aztán zuhanásba kezdtem, hogy lecsapjak, miközben a növényzetet a mágiámmal arra ösztökéltem, hogy akadályozzák a futásban.
Meggyőződésem volt, hogy elkapom a fák előtt, így csak arra koncentráltam, hogy miként fogom darabokra cincálni…………………

//Nienna-nak, aki huzigálja a sárkány bajszát //


Ha nem bosszantott volna fel a kis könyvtáros, akár még csodálhatnám is a kitartását és a küzdőszellemét, mert, amikor rákiáltok a magasból és hangom szinte végiggördül a tájon, nem, hogy megdermedne a rémülettől és a biztos tudattól, hogy nem menekülhet a karmaimból, hanem még, ha lehet még gyorsabban fut és már én is kételkedni kezdek abban, nem-e éri el mégis az erdősávot, megnehezítve, vagy akár meg is hiúsítva a tervemet vele kapcsolatban.
De némi megkönnyebbüléssel láttam, hogy a mágiám működésbe lépett és még az akadályt képző fák előtt elgáncsolták a nőt, aki annak rendje és módja szerint elesik és ahogy felém fordul már ismét ott ül a rettegés a szemében.
Ám még a lendületem is visszafogom kitárt szárnyaimmal, amikor látom, hogy felém löki a kezeit és szája szólásra nyílik, mert nem úgy tűnik, hogy ezt a védekezés váltja ki belőle és miután az előbb majdnem megvakított, most a gyanakvás erősen feltámad a szívemben.
És nem tévedtem, de hiába a gyanú, a varázslata, az az izzóan világító háló meglepett és már nem voltam képes elkerülni.
Mivel próbáltam a szárnyaimmal elég felhajtóerőt előidézni, hogy távolabb kerüljek, pont az ellenkezőjét értem el, mert az a mágikus háló egyre jobban rám tekeredett és mintha önálló életet élt volna, egyre szorosabban szorult rám, megbénítva.
Ordításom talán még a jó messze lévő városba is elhallatszott, dühöm jó, hogy nem gyújtotta lángra az erdőt, ahogy nem sokkal később letarolva egy nagy körben őket, becsapódtam.
- MEGTALÁLLAK! SZÉTTÉPLEK! NEM MENEKÜLHETSZ ELŐLEM NIENNA, A KÖNYVTÁROS! Felkutatom a rokonaidat, az ismerőseidet és rajtuk is bosszút állok, nem lesz nyugalmad! – vált jegessé a fenyegetésem a végére, ahogy arra kezdtem koncentrálni, hogy kiszabadítsam magam.