Középvidék

//Alamaise – még nem tudni mire vállalkozott //


Először még a düh elborította az agyamat és semmi másra nem tudtam gondolni, csak, hogy ha kiszabadulok az elf némber varázslata alól, akkor utána eredek és Kain ide vagy oda, széttépem, nem érdekel az sem mit akar eltitkolni előlem, mert titkolt valamit, arra az életemet mertem volna tenni.
De mire a ragyogó háló egy villanással elenyészett a fájdalom vette át a harag helyét, ami arra ösztökélt, hogy először annak nézzek utána milyen sérüléseket szereztem a fák közé zuhanásom során.
A szárnyaimba nyillalló kín figyelmeztetett rá, hogy bár úgy látszik egy csontom sem tört el, de komoly zúzódásokat szenvedtem és a szárnyam, azok a gyönyörű smaragdvásznak, több helyen tépetten lógtak és a balt egy facsonk szúrta keresztül.
El kellett telnie némi időnek, míg rászántam magam és egy ordítás keretében letéptem róla magam.
Még egy sárkánynak is időbe telik, hogy ilyen sérülésekből meggyógyuljon, így az üldözésről jó darabig le kellett mondanom.
Először elvonszoltam magam a vízig, ahol lemostam magamról a vért és a koszt és ittam is, aztán visszahúzódtam a fák közé, hiszen a gyógyulásom sárkány alakban gyorsabb volt, mint ha kétlábóként kellett volna végigszenvednem.
Mivel nem tudtam mit tenni a rejtekhelyemet el is bóbiskoltam, de aztán patadobogás riasztott fel.
Az égre nézve úgy véltem dél körül járhat az idő. Ki járhat erre, ahol általában a madár se jár? Talán Nienna küldött ide katonákat, hogy vadásszanak le?
Tovább fülelve rájöttem, hogy a látogató egyedül van és, ha nem csalt az orrom, ő is valami elfféle.
Nem maradhattam valódi alakomban, így sziszegve, magamban káromkodva, de visszaváltoztam.
Végig nézve magamon, el kellett ismernem, hogy elég ramatyul nézek ki.
Bőrömön karcolások és horzsolások látszódtak és a ruhám is szakadt volt.
Talán ő is meghallott engem mert megállt és fürkésző figyelemmel nézett arra, ahol meghúztam magam.
Nem tudtam mire készül, így egyelőre nem mozdultam, meghúztam magam az árnyékban.

//Alamaise – nem, de van elképzelés //


A ló idegesnek tűnt, vagy nagyon meghajtotta a lovasa, mert tisztán hallottam a fújtatását. Az idegesség persze származhatott abból az okból, hogy megérezte egy ragadozó szagát, mert hiszen épp csak az előbb sikerült „eltűntetnem”.
Éppen csak annyira mozdultam meg, hogy a levelek takarásából szemügyre vehessem az ideges paripán ücsörgő alakot. A szél felőle fújt, így már biztos lehettem benne, hogy elf, de a ragyogó napsütés az utolsó kétségeimet is elsodorta. Hegyes füle azonnal elárulta. Fürkészve néztem mögötte a tájat, ami elég nyílt volt ahhoz, hogy lássam, nem volt vele senki.
Nienna-val ellentétben ő inkább harcosnak tűnt, talán zsoldos, ha a ruhájából és a lassan a kardja felé araszoló óvatos mozdulatáról kellene ítélnem.
Ha pár pillanatig, amíg az erdőt szemlélte még reménykedtem is benne, hogy csak véletlenül került ide, az első szavai ezt azonnal felülírták, bár még mindig lehet, hogy csak a mozgásom csalta ide.
~ Na persze, kit akarok becsapni? ~ mordultam saját magamra, az ostoba gondolatért.
Nem hiszek a véletlenekben, főleg nem egy sikertelen vadászat után.
Aztán ki is bújuk a szög a zsákból, ahogy másodszorra is megszólal.
A bal kezem alig tudtam mozdítani, de a jobb még úgy, ahogy működött, így a hátam mögül kihúzom a kardomat, aztán előléptem a takarásból, de úgy, hogy bármikor visszaugorhassak.
- Azért bátor dolog fenyegetőzni, amikor azt sem tudod, hogy ki az ellenfeled. –szólaltam meg kissé érdesen, hideg mosollyal. – Egyébként milyen veszélyről beszélsz? Nincs itt senki csak te meg én. – intettem körbe.
Nem tudhattam milyen nyomolvasó, hogy mit szűr le abból, amit láthat, de természetesen bizalmatlan voltam és felkészült, hogy elhallgattassam, ha valami olyat tesz, ami káromra lenne.

//Alamaise – úgy szép az élet, ha zajlik //


Mielőtt még tényleg elhittem volna, hogy csak úúúúúgy, erre járt és akár még esélyt adtam volna neki, hogy megkedveljem, máris sikerült a lelkembe taposnia és jól fel is dühítenie, mikor fel merte hozni, hogy az a szukafattya felülkerekedett rajtam! Mintha bármit is tudott volna a dologról és véleményt formálhatott volna!
- Halgass!!! – kiáltottam fel és erőltetnem kellett magam, hogy a szemem ne forduljon át. – Nem tudsz te semmit! Az a nyomorult csak meglepett, azért volt erre képe…….- ekkor esett le, hogy miről beszél…..
Még ha a világ legügyesebb nyomolvasója, akkor sem lehet arra képes, hogy kiolvassa ezeket a nyomokból, ami igazából nincs is sok a mezőn.
Ha meg valahonnan meglesett minket, akkor miért csak egy nap múlva jelent meg? Vagy azt hitte talál egy halott sárkányt? Egyáltalán mit tud?
Láthatóan nem fél egy cseppet sem, az idegesség szagát egyáltalán nem érzem és nagyon …..hmmm…….tájékozottnak is tűnik.
Az is lehet, hogy Nienna mondta el neki mi történt? Olyan zárkózott volt idefelé jövet, nem úgy nézett ki, mintha mindenkit a bizalmában avatna, ami meg itt történt……..ki hinné el neki?
Sok-sok kérdés és talán jobb lenne, ha amíg nem tudok meg többet, nem ölném meg ezt az elfet.
Még nem biztos az sem, hogy tudja mi vagyok, lehet csak egy sérült embert lát….bár ez hiú remény persze.
Visszafogtam a dühömet és fürkészve néztem végig rajta.
- És, hogyan segítenél, talán valami gyógyító vagy?
Óvatosan közelebb lépkedtem, leplezve valamennyire mennyire is sérültem meg, a kezemben lefelé nézett a kard.
- Raven vagyok és a tiéd? Mit tudsz, mi történt itt? – kíváncsiskodtam, árgus szemekkel figyelve vajon hazudik-e.