A Főtér

*Megérzem a hatalmas felszabaduló erőt a hátam mögött, hátra sandítok majd kinyújtom a kezemet, s halkan megszólalok.
- Térj vissza a gazdádhoz...
*Alameisnél lévő kardom kezd elfoszlani, nem szükséges hogy elvegyem hisz ő az én szolgám azt szolgálja akit én szeretnék. Egyek vagyunk s most visszatér hozzám. S testem lassan eltűnik a föld alatt.
- Sok szerencsét...
*Majd a felettem elzúgó lángtenger eléri a két sárkányt amit én nem várok meg. S lassan elsuhanok a lejárat alatt. Várok amíg a mágia teljesen ki nem alszik. Jelenlétem apró szikráját is megpróbálom elnyomni. Nem szeretném ha észre vennének, viszont én megérzem őket. A hatalmas mágia forrásának gócpontja. Nem tudom pontosan hányan lehetnek, de még nem kapkodom el megvárom míg a sárkányok is közelebb érnek. Habár magam sem tudom eldönteni, ebben a formában mit észlelek, a mágiát vagy magát az életet. Valamiért oly furcsa minden élő jelenléte, érzem bennük a vért. Ahogy csörgedezik ereikben, az a kellemes érzés mit akkor érzel mikor élsz... S ekkor pattan ki elmémből az ötlet. Rajzolni kezdek, ujjam lilás fényt hagy maga után a földben, egy mágia készül éppen, pont azok alatt kik megidézték a hatalmas tüzet.
- Fagyjon meg minden mi folyik, hűljön ki minden mi forró volt hajdanán... köszöntsön be az örök fagy ideje.
*A rúna regál a szavakra, s amint befejezem s teljessé érik a nagyjából két méter hosszú ovális alakú rajz megkezdi hatását. Talán a mágusok is megérzik ebben a pillanatban a mágiát, viszont ha nem lesznek elég gyorsak s nem mentik bőrüket a rúna megkezdi a hatást. A fölötte állók megérezhetik milyen is az mikor megfagy az ereikben a vér. S ez szó szerint, a levegő pillanatok alatt kezd el hűlni, s a lábaik mik a legközelebb vannak a mágiához szinte rögvest megérzik, az ujjak pillanatok alatt lefagynak a lábakról. Majd felfelé terjed a mágia irdatlan sebességgel. S könnyen elveszítheti az egész lábát az kinek elméje nem kapcsol elég gyorsan.
Nem megyek még fel a járatba inkább lejjebb húzódok addig míg már csak alig érzem az életeket mozogni odafent. S én megindulok kicsit tovább, hogy már ne láthassanak azok kiket előbb megtámadtam. Majd felfelé veszem az irányt s csak szememig dugom ki fejem a földből. Látásomnak semmi baja habár iszonyatosan sötét van, elindulok hát mint egy félfej a földből megyek végig a folyosón s ha semmi nem jön közbe, elmegyek a végéig bár azt már jóval óvatosabban közelítem meg egész testemet a föld alá rejtve jutok be oda.

*Ahogy érzem hogy valami nincs rendben máris töröm a kobakom mit kéne bevetnem. Érzem ahogy az élő egyre Közelebb van hozzám. Az átok még nem biztos, hogy az ő javára válik. Ujjaim végén lilás fény villan öt ujj öt apró pecsét, s most várok, hogy elég közel érjen hozzám. Ekkor felszabaditom azt mire eddig készültem. Alig egy lépés választ el minket egymástól, majd ekkor egy vékony de annál hegyesebb s sebesebb szurony emelkedik ki a földből. Terveim szerint lágyéki tájat talál el, de ez csak az első volt nem bízom a véletlenre, másik négy is feltör. Ha nem is találta el a lágyékot, a másik négy közül egy bizonyosan el fogja találni, s ha szerencséje van az első végzetes találattal s legkevesebb fájdalommal járó találat is egyben mi perceken belül elverezteti.
~Esta mian dromera.
* Megpróbálok egy Ellenmágiát, hatha feloldja az anyagiasodasomat.

- Blade Shilmann! – mutatkozok be én is, de kérdésére tanácstalanul felhúzom a vállam. – Nem vagyok gyógyító, de valami minimális szinten képes vagyok egy felcser munkáját ellátni, hogy legalább akik lábra tudnak állni, biztonságosabb helyre húzódhassanak, míg előkerül egy gyógyító.
Természetesen épeszű ember nem hiszi, hogy a sárkányok csak úgy feladták volna, amikor láthatóan nem is állnak rosszul ebben a csatában.
Az is nyilvánvaló, hogy van, akit nem tudunk elvinni innen, mert már számára jelen körülmények között nincs segítség és csak a többieket hátráltatnák. Milyen szomorú döntésekre kényszerülhetünk néha!
Mindenesetre intek a velem ideérkező katonáknak, hogy segítsenek, amiben csak tudnak és így teszek én is.
Miután úgy, ahogy, akit lehet talpra állítottunk és akit lehetett vállra emeltünk, itt hagyhattuk a nyílt terepet és elhelyeztük őket egy pincében.
Futárt menesztettünk a vezérkarhoz, hogy tudassuk merre vannak, hogy gyógyítót küldhessenek hozzájuk.
Aztán, ígéretéhez híven Gregorius csatlakozott hozzám azokkal, akik még harcképesek voltak az övéi közül és sietősen oda indultunk, ahol legutoljára láttam felvillanni a lila fényt, bár már nem látszott.

Közel érve valószínűnek tűnt, hogy valami pince, vagy alagút bejárata nyílhat ott, mert ép épület nem maradt.
Persze eszemben sem volt, vakon esetleg egy sárkány csapatba futni, viszont meglepő módon egyet sem láttam a szárnyas dögök közül.
- Hová lettek? Saját szememmel láttam, hogy jó páran leszálltak itt, egy pincébe meg nem férhettek be! – mormoltam mágustársamnak, hátha ő többet tud mint én.
Még mielőtt elérhettük volna a pontos helyet, ezért egy kis fürkészvarázst küldtem előre és meglepő módon sárkány nem, hanem egy emberi alak vibrált előttem halványan a levegőben egy sötéten ásító bejárat előtt.
- Ez nem a mi katonánk. Ebben biztos vagyok. – ráztam meg a fejem és most már tudtam, hogy tűntek el a sárkányok.
Remélhetőleg ő még nem vett észre minket, hiszen már csak megszokásból is a romok között osonva közlekedtünk. Most intettem két íjásznak, hogy menjenek előbbre kicsit és lőjék ki a bestét.
Én csak annyit tettem, hogy kicsit megsűrítettem a levegőt a férfi körül, hogy nem tudjon könnyedén mozogni és kikerülni a nyílvesszőket.

Nem nagyon tudom, hogy mire képes egy sárkány ember alakban, vagy mennyire bírja jobban a sebesüléseket, mint bárki más, bár abban biztos vagyok, hogy hihetetlenül erős mágiájuk ebben is a segítségükre van. Ezért igyekszem annyira lelassítani, hogy ne nagyon tudjon elmozogni a nyílvesszők elől.
Az első vessző el is találja, de láthatóan nem okoz neki súlyos sérülést, ráadásul gyorsan reagál és mintha túlságosan nem hatna rá a varázslatom, tűzzel söpri el a következő lövést, aztán már igyekezhetek is megvédeni az íjászaimat, bár azok sem ostobák és van már tapasztalatuk a sárkányok ellen, így a lövés után azonnal a romok fedezékébe húzódnak a feléjük irányuló tűzlabdák elől.
Dühösen mormogok magamban, hiszen értékes perceket vesztünk, miközben ezt az egy szem őrt próbáljuk kiiktatni. Mágustársam sebesülése miatt jobb, ha fedezékben marad, mert nyilvánvaló, hogy a mozgás elég fájdalmas részére és így könnyen áldozata lehet ennek a fürge sárkánynak.
A mellettem lévő fülébe súgom parancsaimat, amit majd tovább adnak egymásnak, majd Intek a lapuló katonáknak, hogy félkörben helyezkedjenek el, miközben mozgásuk keltette zajt, egy csepp mágiával fedem el, az íjászok is elszórtan vannak köztük és jelemre, egyszerre zúdul mind nyílzápor tőlük, mind tűzvillám tőlem és, ha beszáll akkor valami mágia Gregorius részéről a sárkány felé. Valószínűleg nem tud egyszerre mindenfelé védekezni, így elsöpörjük az útból.

* Megfog a mágus viszont érzem ez már nem tart sokáig. Erőmből futná még mágiára viszont jobbnak látom ha spórolok vele.
- S eztán mi következik mágus uram? A sárkányok már közel járnak... Míg te velem foglalkozol társaid szorongatják... S egytől egyig levágják öket.... nem érzed hogy fogyatkozik mögötted az élet?
*- Majd elvigyorodom s várok szépen lassan el fog múlni a mágia hatása s mellkasomon egy jel jelenik meg. Nem hinném hogy felismeri hisz nem evilági. Egy tükör mágia van készülőben a következő mágia már visszájára sül el mi felém fog jönni.

Miközben embereimet kissé szétszórom, hogy a bejáratot őrző figyelmét megosszák és ezzel megzavarva, végezhessünk vele, azért feszülten figyelek arra, nehogy meglepjenek esetleges társai. De úgy néz ki, csak ezt a példányt hagyták itt a bejáratnál, a többiek, akiket feltételeztem, hogy itt lehetnek, nem lehetett látni, azok már valószínűleg a járatban lehetnek.
Mikor a tervem beválik és közben Gregorius is beveti a saját mágiáját, elégedetten veszem tudomásul, hogy a veszély ellenére, veszteség nélkül végeztünk egy újabb sárkánnyal.
- Emberi alakban talán sokkal sebezhetőbbek. – jegyzetem meg mágus társamnak, ahogy óvatosan a bejárathoz közeledem. – És itt nem válthatnak alakot, nem hiszem, hogy beljebb tágasabb lenne. – utalok a járat átmérőjére. – Két íjász maradjon itt rejtőzve, egy katona meg keresse meg a hadvezetést és tájékoztassa őket. – adok parancsot, mielőtt beljebb merészkedünk.
Most sem akarok vakon előremenni, így újabb fürkészvarázst küldök előre, ami a tudtomra adja majd, hogy mi történik odalenn.
Ha megtalálja mágiám az ellenséget, akkor addig surranunk előre, míg a közelükbe nem érünk, de még látótávolságon kívül. Kezem a földre téve idézem meg a föld erejét, minek következtében a talajból erős tüskék emelkednek egészen a járat mennyezetéig, véletlenszerű távolságban, de egy méteres körön belül, legalább egy, olyan 15 méteres hosszban.

* Éppen időben sikerült alábuknom a földnek s éreztem ahogy a mágiák elsöpörnek felettem. S mély lélegzet után fel is bukkanok a sárkányok előtt. S egyből kapom is az ötleteket, viszont ezen már magam is dolgoztam ezelőtt de valaki mindig csak félbe szakította a műveletet.
- Hogy lehet, hogy mi erre nem is gondoltunk, hogy a láthatatlan lény menjen előre... Már próbáltam viszont... - Érzem valakik közelednek felénk.- Társaságunk érkezik, szellemként megérzem az életeket... Közelednek... De én elindulok előre. Sok szerencsét nektek is...

* Ahogy beljebb hatolok érzem valakik közelednek felém. Hát mélyen húzódok be a falba elég távol hogy már ne érezhesse meg senki hogy ott vagyok. Pár perc elteltével merészkedtem vissza a járatba mikor már éreztem az élők mesze járnak. Láthatatlanul osontam tovább s a következő kanyarban már meg is találtam amit kerestem. Két ember csupán ezeket még mágia nélkül is elintézhetem hisz ez a csata nem lesz túl fair játék. Viszont bölcsebbnek látom várni egy kicsit majd visszább húzódok. Várok hátha feltárják az ajtót s akkor beosonhatok viszont ha nem így lesz kezemben egy penge jelenik meg. S legjobb tudásom szerint levágom a két katonát kik szellemtestemnek hála hatalmas hátrányban vannak.

Mivel igyekszem, ha lehet még látótávolságon kívü maradni, mert azért hiába humanoid alakban vannak a sárkányok, mégis csak erős mágiával rendelkeznek, így minél később jönnek tisztába vele, hogy honnan kapják az áldást, annál jobb. Zavarodjanak csak meg minél jobban, az csak a mi malmunkra hajtja a vizet.
A varázslat után felhangzó káromkodások és fájdalmas kiáltások azt mutatják, hogy sikerült meglepni őket és az én kis tüskéim után még Gregorius-tól is kaptak egy kis ajándékot és még nem is panaszkodhatnak, mert a kicsiből elég hamar nagy lesz, így jut mindenkinek.
Azonban az ellenségünket sem ejtették a fejére és ezt pár felénk meginduló tűzgömb bizonyítja, amik jórésze azonban elhamvad a hirtelen hatalmassá duzzadó sziklán, a másik fele a barlang másik falán, ahogy gyorsan az ellenkező oldalhoz simulok a kanyar fedezékében még.
A katonák még mögöttünk várják feszülten, kivont karddal és megfeszített íjakkal, mikor adok jelt a támadásra, de tudom jól, hogy ha kilépnek a takarásból, akkor a dühös és most már felkészült sárkányok könnyen végezhetnek velük, még akkor is, ha lefoglalja őket most kissé a vörösköpenyes társam által idézett kő megsemmisítése.
Bár igyekszem spórolni a mágiámmal, muszáj leszek valami védelmet biztosítani nekik, ami időlegesen hatástalanítja legalább a felénk robogó válaszlépéseket.
- Gwaew! – kiáltok fel és előrelököm a két kezem, amitől erős, viharos léglökés indul meg a járatot elálló sárkányok felé, remélhetőleg olyan erős, hogy jobb ha megkapaszkodnak valamibe. – Most! – kiáltok a katonákra. – Íjászok a sebesülteket célozzák főleg. Egy roham, aztán vonuljatok vissza!
Ha Gregorius- nak van még a tarsolyában valami, akkor szívese veszem, de ha nincs nem vagyok rest visszavonulni, ha megszorítanak minket, hiszen reményeim szerint a parancsnokság értesült már a dologról és nem maradunk egyedül.

Bár a széllökés varázslatom sikeresen lassítja le a felénk irányuló rohamot, alig bírom félrekapni a fejem az egyik mellettem robbanó tűzlabda elől. Előbb érzem a megpörkölődött bőr szagát, mint ahogy a fájdalom jelentkezik, de aztán már nagyon is lecsap rám, de nem foglalkozhatom most vele.
Sajnos többen vannak, mint számítottam rá és nem is lepődtek meg annyira, mint reménykedtem.
Hamar magukhoz tértek és ennek első lépéseként két emberbőrbe bújt sárkány is a hátunk mögött materializálódik, letámadva a megdöbbent katonákat, akik nyögve hullnak a földre.
Míg én az előttünk levőkkel foglalkozom a vörös köpenyes próbálja felvenni a harcot velük, de mire visszakapom a tekintetem rá, már ő is elsápadva rogy a földre, szemében mintha bocsánatkérés honolt volna, hogy nem tudott többet tenni, azonban utolsó tetteként még magával visz egy ellenséget Dremer színe elé.
A következő pillanatban már farkas szemet nézek több veszéllyel is egyszerre. A hátunk mögött egy mindkét kezében kardot forgató sárkány, és elölről is hallhatóan megindul a támadás, ahogy a széllökés erejét vesztve elhal. Egyedüli mágusként maradva és csapatom jó részét elvesztve, nem sok remény marad, hogy élve kikeveredünk ebből, de nem akarom olcsón adni az életem.
Lázasan keresem a kiutat mégis és, hogy megakadályozzam ezeket a lényeket, hogy tovább jussanak, hiszen minden előnyünkre szükségünk van és valamiért nagyon le akarnak jutni.
A támadók közül is kitűnik vérszomjas tekintetével és véres csatabárdjával egy szőke, nagydarab férfi, aki elszántan törtet felém.
Már csak egy katona választja el tőlem és abban biztos vagyok, hogy itt, bár nem forgatom rosszul a kardot, azzal nem sokra megyek. Ki kell találnom valamit.
Az övemről leakasztom az egyetlen eddig féltve őrzött üvegcsét, melyet erősen a földhöz csapok a barbár előtt. A folyadék a levegővel érintkezve sűrű fojtogató köddé kezd összeállni, melynek belélegzése heveny köhögést gerjeszt. Én a karomat az orromra-számra szorítva használom a tűzteleportálást, hogy a barlangban előrébb, a sárkányok mögött(a járatban előrébb jutva) bukkanjak fel és bár tudom, hogy ezzel fel kell áldoznom a katonák életét, de minden erőmet beleadva, megpróbálom be- és rájuk omlasztani a folyosót.

*Hangos szavak követik az őr cselekedeteit, s még mielőtt a mágia beindulna átkot küldök felé, mi megzavarja ép elméjét. S amikor legközelebb valakivel össze hozza sorsa benne legnagyobb félelmét fogja vélni, persze ha átkom eléri őt.
- Ethar!
*Majd jómagam a lökést elkerülendő lépést teszek s úgy csusszanok be a föld alá, s egyenesen az ajtó alatt próbálok elsurranni ha nem megy kis kerülőt teszek s követem az őr életének jelét, hogy vissza találjak a járatba. Aki ha jól láttam vissza felé igyekezett a járat belsejébe.