A Főtér

Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy képtelenek leszünk feltartani az emberbőrbe bújt szörnyetegek támadását és hamarosan mind halottak vagyunk, olyan döntést kellett meghoznom, ami ha életben maradok, minden bizonnyal életem végéig kísérteni fog.
Még akkor is, ha katonáim közül már csak egy-egy maradt életben, mire erre sor került.
Viszont valamiért úgy éreztem, hogy ez az alagút nagyon fontos, hiszen a sárkányok is mindent elkövettek, hogy bejussanak, így nem lehetett hagyni, hogy sikerüljön nekik.
Már régóta harcoltam pihenés nélkül és az erőm kezdett elhagyni, nem habozhattam tovább.
Szerencsém volt, hogy a sárkányokat sikerült eléggé felhergelni, hogy mindenki egységesen felénk tartson, így a teleportálás után csak annyi dolgom volt, hogy elmondjam a varázsigét, ami beomlasztja a járatot, aztán a kimerültség szinte letaglóz, ott esem össze ahol vagyok.
Csak a hangra kapom fel a fejem és a kezem is, bár abból legfeljebb most egy kósza szellőre telne.
- Lezártam az utat a sárkányok elől, ami nem agyon tetszik nekik. – ziháltam a számon kérő szavakra. – Megakadályoztam, hogy lejussanak……..- támadt fel bennem az önérzet haragja és ez erőt adott, hogy feltápászkodjak és a mágustársam szemébe nézzek. – Sokan adták ezért az életüket.

*A nagyteremig settenkedtem, nem sokat ér a folyosók lezárása ha én magam alattuk közlekedek. Jelenlétem teljes elnyomásával próbálok észrevétlen maradni. Hallgatom a tanácskozást s elvigyorodok rajta. Én már tisztában vagyok vele hogy ez a gödör egy névtelen sír lesz számukra s én leszek az aki befedi őket. Terv készül s én át is libbenek a falon, nem kapkodok a jelek elhelyezésével, egyenlő távolságra szórom szét őket a gödör felett s mire a felszínre érek már éppen csak akad erőm. Kisajtolok magamból egy utolsó varázslatot mi egy fekete viszont nagyon aprócska kis kígyó.
- menj juttasd el a hírt Alameisnek, ne menjenek tovább beomlasztom a járat végét.
* Ha a kígyó oda ér lilás betűkké változik majd mi azt írja ne menj tovább! Hossin.
S ebben a pillanatban suhanok végig a csatatéren megkeresve úrnőm. Aki nem éppen egy elveszthető célpont hisz mágiájának ereje mindenkiét felül múlja s alakja is kitűnik. Mellé érek ekkor már látható alakomban.
- Úrnőm-szólalok meg teljes tisztelettel- szükségem van a mágiádra megtaláltam a vezérkart a föld alatt rejtőznek s nem maradt elég erőm hozzá hogy beindítsam a láncreakciót a rúnák között s rájuk omlasszam az egész barlangot!

Felfogni nem tudom, hogy mágustársam nem lát az orránál tovább, elég lenne, ha kicsit használja a mágiáját és nem vakon rohanna előre, hiszen háború van!
De már ahhoz is fáradt vagyok, hogy ezt felhozzam, különben sincs erre idő, ahogy a tompa morajlás hallatán, ami a leomlasztott kövek túloldalról jön, hallom.
- Csak idő ké……..- nem tudom befejezni a mondatomat, mert arról, ahonnan ők jöttek, felbukkan egy katona és újabb rossz hírrel szolgál. – Valaki, valamikor már valami jót is mondhatna! – sóhajtok fel, hiszen ez azt jelenti, hogy valaki átjutott, vagy valakik.
Nem elég, hogy az orkok a sárkányok mellé álltak, már a kísértetek is? Ez egyre jobb.
- Ezt próbáltam én is. – intek a beomlott járatra. – Azonban ez nem tartja fel őket sokáig, nem sokkal ezelőtt is alkalmaztak olyan varázslatot, ami szétbontotta a követ. – utalok halott társam által okozott felfordulásra, amit gyorsan megoldottak az emberbőrbe bújt sárkányok. – Ez talán több kő, de meg fogják oldani……
Kérdésére nem sokat kell gondolkoznom, mert inkább küzdök élő sárkányokkal, mint testetlen lidérccel, azok valahogy nem az én műfajom.
- Maradok, bár mágikus erőmnek már csak a töredékével rendelkezem sajnos, de tudnotok kell, hogy még humanoid alakban is nagyon erősek, csupán csak karddal nem fogjuk visszatartani őket. De van még pár mágikus magom, amik a szájukba juttatva, belülről pusztítják el őket, használjátok ki. – osztom szét a még nálam lévőket, megtartva két darabot. – De, ha még segítesz készíthetünk egy kis meglepetést számukra. – nézek a barnaköpenyes mágusra. - Az omlástól kezdve egy-két méteren tegyük képlékennyé a talajt, hogy belesüllyedjenek, annyi erőm még talán lesz, hogy ha belesétálnak, megszilárdítsam körülöttük.

*Ahogy az úrnőm azt kéri elindulok. S hangosan szólok felé.
- Kövessen úrnőm megmutatom.
*Indulok egyenesen vissza oda ahonnan jöttem egy pillanatra megtorpanok.
-Úrnőm helyezd rá a kezed, érzed apró mágiáimat miket össze kötöttem egymással. Reagálnak érintésedre, érzed az utolsót?- Megvárom válaszát.- Alatta egy méterrel van a főhadiszállás, ha óhajtod mindenkit elpusztíthatsz egyetlen pillanat alatt. Viszont ha úgy döntesz, alá szállsz magadra omlaszthatod az egészet. Bár sejtésem szerint ilyen semmiségek neked nem árthatnak.- Elvigyorodok majd megszólalok- Hölgyeké az elsőbbség úrnőm én majd követlek.
*S ha ezután is le akar menni hát követem, mikor a mágusok megtámadják, gyorsan kell cselekednem az első asztalt magam elé rántottam, majd testemet teljesen elfedtem vele, így a fény közelébe sem érhetek. S mikor az úrnőm parancsol megjelenek, fenn a  magasba. Alakom látható lesz, természetesen nem ostoba módra eddig is láthatatlan alakban voltam. Majd hangosan szólok.
- Vigyétek hírül Salamonnak Hossin üdvözletét. Úrnőm tekints fel az égre s te magad is meglátod.
*Majd villan fel lilán egy két méteres jel.
-Ide ereszd ki mágiád
*Majd ha megteszi mellé suhanok s vállára teszem lélektelen kezem.
- Gyere velem Alameisék várnak rád a folyoson. Arra.
*Mutattam neki a kijáratot amerre a sárkányok vagy megkapták üzenetem vagy nem.

~ Tudtam, hogy valami fontos rejtőzik itt a fold alatt! ~ - futott át rajtam a mágustársam szavai nyomán.
Lehetnék elégedett, hogy időben fedeztem fel a veszélyt, de inkább az aggodalom az, ami most a legerősebb érzés bennem, hiszen, ha a vezérkart elérik a sárkányok, akkor minden reményünk oda lesz, hogy megállítsuk vagy legalább lelassítsuk az előrenyomulásukat, még ha azzal a legyőzhetetlennek tűnő fekete féreggel nem is bírunk.
Javaslatom is elnyeri a tetszését, így hamarvást összehozzuk a varázslatot és már csak várni kell, hogy az omlást bontogató sárkányok belesétáljanak a csapdába.
A segítség után a mágus távozik, hogy megkeresse a kísértetet, de a katonáit itt hagyja, hogy mindenképp biztosítsuk azt, hogy egy ellenség se jusson itt át.
- Sok és erős mágia segíti a sárkányokat, így figyeljetek mindenre. – figyelmeztetem még őket fáradtan.
Azonnal éber leszek azonban, amikor lángok kezdik nyaldosni a torlasz szikláit a lassan táguló réseken keresztül és egyre forróbb lesz a helyzet.
- Figyeljetek! – kiáltottam fel. – A hátunk mögött!
A robajból ítélve a nem túl messze jutó mágus sem tétlenkedett, így a katonák talán meglephették a két teleportálót, én nem akartam elvonni a figyelmem a torlaszról és a csapdáról, mert sejtésem szerint ez csak elterelés volt és energiáimat inkább tartalékolni akartam.

* Nem kapkodok hagyom az úrnőt kibontakozni s amint kilépünk a folyosóra a nagyterem megremeg, a felette lévő talaj Fúria erejének köszönhetően megrogy a jelek beindulnak s apró kis robbanások árán beomlasztják a mennyezetet maga alá temetve mindent mi ott volt. Minket már csak a porfelhő ér utol. S nemsoká meg is érkezünk a sárkányokhoz, s látom egyikük súlyosan vérzik.
- Mutasd a sebed- s ha a sárkány teszi amit kérek kezem a sebe felé helyezem- annyi erőm nincs már hogy elzárjam a vérzést s közben meg is gyógyítsam, de rakok rád egy jelet mi piocaként tőled fog mágiát lopni hogy meggyógyítson.
* Ha a sárkány ellenkezik vállat vonva tovább megyek az úrnő után majd mellé érek.
- Ha szabad megjegyeznem úrnőm remek munkát végzett, köszönöm a segítségét szánom de már nem volt erőm egyedül elvégezni a feladatot.
* Elégedett vigyor kúszik arcomra, majd megpillantom Alameist is.
- Nem érkezett meg az üzenetem?
* Szólok oda oda a nősténynek.

* Alameis tekintetét követve a vezetőre nézek. Majd egy nagy sóhaj hagyja el ajkaimat.
- Miért küldesz előőrsöt ha utána nem érdekel mit üzen... Ha Fúria úrnő úgy határoz rájuk omlasztja a barlangot s ti is oda értek velük együtt temetett volna be titeket a halál...

* Majd tekintetem Parathra vándorol s egy enyhe mosoly ül ki arcomra.
- Talán kellemes csalódást okoztam?
* Majd testem eltűnik magam is érzem a mágust aki még életben van s előlünk bujkál mágiám teljes elfojtásával lopódzók mögé hogy a meglepetés erejével a hátán keresztül egy fekete kard hatoljon át mellkasán. Ha csak nem kapcsol gyorsabban mint amire számítok de ki várna támadást magából a falból.

Remélem, hogy mágustársam és a katonák el tudnak bánni a hátunkba került sárkányokkal, mert különben elég nagy bajban leszünk két tűz közé szorulva, mert arra nem számíthatunk, hogy kis csapdánk minden a járatban rekedt férget megfogjon. A csatazaj és a kiáltások minden esetre biztatóak egyelőre.
Azonban arra nem számítok, hogy az egyik sárkány – valami különös hatodik érzékkel ellátva – felfedezi a még a közvetlenül korcs elf vezetőjük által sem észlelt csapdát, így bár annak nem sikerül kikerülnie, muszáj lesz csak egy személyre aktiválni azt.
Mert persze nem vagyok bolond, hogy nyíltan kiálljak ellene, így az általam növesztett sziklatüskék takarásában, egy sötét beugróban meghúzva magam várom ki a megfelelő pillanatot, ami most jött el.
Szerencsére alul becsültem a mágia tartalékaimat, így jóval könnyebben ment a talaj megszilárdítása, annak ellenére, hogy védőpajzsot látok egy pillanatra felizzani a férfi körül és rögtön társai jelenek meg, hogy segítsenek rajta.
A tűz az én kedvenc varázslatom, ami kevesebb energiámat is veszi talán ezzel el, ezért próbálom kihasználni a lehetőséget, amíg a kimentéssel vannak elfoglalva és rájuk zúdítani egy tűzcsóvát.
Dühös vagyok, ráadásul mikor hátranézek azt kell látnom, hogy egy igen csak mutatós némber söpri el a társaim kezdeti sikereit, szinte erőlködés nélkül.
Ha onnan is ellenség jön, akkor már nincs mit védeni, a vezérkar minden valószínűség szerint megsemmisült, azt is gyanítom, hogy a fekete ruhás szépség maga a sárkányok vezetője által.
Nem győzhetek egymagam, de talán még okozhatok nekik egy kis meglepetést, egy utolsót, mert lehet ez az életembe kerül.
A teleportálás választom és ha szerencsém van a lejárat közelében bukkanok ki. Tenyerem a falhoz szorítom és minden energiámat a végkimerülésig arra használom, hogy ismét beindítsak egy omlást, végképp sziklasírrá változtatva a helyet, így a kísértet nagy bizonysággal már csak hűlt helyemet találja.
Ha sikerrel járok, akkor a sötétség borul rám és eszméletlenül rogyok össze, azt már nem is érezve, hogy orromból és fülemből is vérpatakok indulnak el.

* Elvigyorodok a mentegetözésen s szúrós tekintetét sem veszem zokon. Majd halkan megszólalok.
- A te embereid a te fajtád, legközelebb kisregényt küldök nektek abból a kis mágiából amit feleslegesen arra fordítottam hogy üzenjek neked. Az üzenet egyértelmű volt, nem mondott többet mint tudnod kellett. Az hogy figyelmen kívül hagytad s ezzel saját fajtársaid életét tetted kockára vagy küldted is át Dremerhez, már a te lelkedet nyomja... Ha végül az ellenség kapta volna meg a tervet? Talán tettek volna ellene, nem tudom melyik háborúdba kaptál részletes leírást a csatatéren... - Majd tekintek hátra a vérző sárkányra- Nem volt elég mágiám hogy meggyógyítsam őt s ha az Úrnő nem lesz kegyes adni az erejéből felírhatod az első nevet a lelkiismeretedbe parancsnok.
* Nem kertelek hisz fölösleges érzem ahogy életének ereje egyre gyengül, közel jár a halálhoz.

* Bólintok egyet az úrnő szavaira, s míg ők teleportálnak én csak fel suhanok a kövek között majd a többiekkel együtt állok Fúria mellett én magam is. Majd megszólalok, az úrnőre nézve.
- Ha ennyire fontos az hogy kössön Dreamer jele hozzád hát láncolt magadhoz úrnőm.
* Majd vissza fordulok a sárkányhoz.
- Nem parancs volt, hanem felszólítás. Ha vissza mentem volna rengeteg időt pazaroltam volna el. Magam dolgoztam ki a tervet mit az Úrnő volt kegyes befejezni. Azért szóltam mert nem szándékoztalak titeket is elpusztítani... De fátylat rá...

*Amint én is csatlakozok a felszínen lévőkhöz, szellem lelkem érzi mekkora pusztítás történt. Az egykoron hatalmas mennyiségű élet most csak csekély töredéke annak amit azelőtt éreztem mielőtt leértünk volna a föld alá. Viszont még mindig érzem őket.
- Rengeteg élet lett kioltva... De érzek még erre életet. Úrnőm sok patkány járkál még erre felé. Mit óhajtasz felkutassam őket? Az én lényemnek nincs szüksége fizikai pihenésre. S amíg én keresek addig mágiám is képes gyarapodni.
* Habár most elég gyér állapotban van hisz elég sok mágiát égettem el. De sebaj hasznos volt annak elhasználása. Ha a fekete sárkány úgy dönt tegyek eképpen megszólalok.
- Szeretném ha felállítanál ezesetben egy csapatot úrnőm akik képesek lesznek kiirtani a patkányokat a területről. S kezem alá adnád őket. Természetesen ha te magad is így véled jónak.

*Az úrnő megszólalt, s egy enyhén előre dőlök majd megszólalok.
- Értettem úrnőm.
*Habár csapatot nem is kaptam de neki láttam a dolgomnak. S testem átlátszó lett enyhe derengés jelezte hogy ott vagyok. Megvártam míg mindenki dolgára indul, s ekkor szólítottam meg Furiát.
- Úrnőm ha ez a csata eldől, kérlek add kezem alá Alameist... Szeretném kiképezni, megacélozni testét... Egy erősebb harcost hoznék vissza a helyébe.... Kiképzem hogy legyen kétlábú formájában is sárkány.
*Habár nem voltam biztos, hogy kezem alá adja. Csak reméltem, hogy eddigi tetteim kiemeltek egy átlagos szellem soraiból. Ha igenleges választ kapok meghajolok. Habár láthatatlan vagyok.
-Köszönöm úrnőm.
* S csak ennek fényében indulok utána Alameisnek. Kivel azóta se lett feloldva a köztünk lévő kötelék. Amint megtaláltam mellé telepedek, ha sárkányként találom orra hegyére ülök.
- Helló...-dereng fel alakom- mond milyen volt? Érezni egy röpke percig, az igazi erőt?
*Vigyorodok el Alameis felé majd össze fonom kezem.
- Szeretnél velem tartani a csata után?