Városhatár

*A lányra tekintek, amikor megfogja kezemet, elvigyorodok majd mire felnéz már csak közömbös szemek tekintenek le rá. A bocsánatkérésre nem reagálok semmit bár az a dög sokkal jobban aggaszt. S szeretném tudni minél távolabb magamtól. A Kis repkedő szemek, valakinek a parancsára érkeztek akár az a kutya is. Nem véletlenül hagyott hátra maga után valamit. Csapdát sejtek mögötte s a lányra nézek.
- Nem tök vak vagyok... Főleg az olyan dolgok iránt amit egy félig döglöttnek kinéző állat hagy el. Old meg magad ha annyira karod azt a valamit, én nem keveredek fölösleges harcba, főleg hogy figyelnek minket.
*Húzom fel a csuklyámat a fejembe, majd arcom elé a kendőt ami a pulóverem nyaka is egyben.
- Halj meg érte egyedül ha annyira akarod... Tessék menj csak.
*Engedek utat a lánynak kitéve jobb kezem másikat magam elé helyezve, enyhén előre dőlve. Szívélyes gesztusnak szánva ezt a halál felé.
- Na mi van? Mire vársz?
*Majd kiegyenesedek, s megingatom fejemet.
-Hihetetlenül ostoba vagy... s, hogy engem kérsz meg arra, hogy segítsek... még a gyengeségedet is bizonyítod. Ostoba és gyenge veszélyes párosítás.... Én viszont annak a keresésére indulok aki ezeket a szemeket küldte. Valamiért olyan érzésem van mintha tudnám ki az... Talán még régen..
*Morfondírozok a végén magamba mikor az égre tekintek, s megindulok a város belseje felé.

Gomora beszélgetésre kapta fel a fejét evés közben. A félig átalakult testrészeit gyorsan visszaváltoztatta, majd neki veselkedett kimászni a veremből. A teli gyomra kicsit jó kedvre derítette.
-Á! Megint ti vagytok azok? Találkoztatok Hakantoggal? Sürgős beszédem van vele.
*Nem volt fenyegető a viselkedése, viszont nem ment a két civódóhoz közelebb. Érdektelen volt számára, miért marják egymást, viszont túl rég óta várt arra, hogy megtalálja a vér tündét, aki fontos dolgot mondhat neki.
~Ennek a dögnek a szagát eddig nem éreztem. Nagyon nem tetszik nekem, hogy teli van mindenfajta szerzettel egy néptelen város.

*Hamarosan a lány a nyomomba ért, s én rátekintek. Mutatja a golyót amit megkaparintott, erre csak a vállamat vontam meg. Mégis mit szeretne mit tegyek megtapsoljam érte, hogy hülyeségekért kockáztatta az életét. Kezdtem unni már a lány beszédét, mennyivel is jobb mikor az ember egyedül utazik, legalább a csend vele marad.
- Nem veled, mindenkivel... Nem csak te kapod meg ezt a kitüntetést.
*Furcsa érzésem van mintha valaki a nyomunkba eredne, s rátekintek a lányra.
-A nyomunkba hoztad azt a dögöt?
*Majd egy hang szólal meg, ismerős a sárkányé aki ide érkezett. S segítséget ígért nekem nem is rossz egyre több körülöttem a nő legalább lesz kit elé lökni a kutyának. Tekintek sandán Lysre.
- Fogalmam sincs kiről beszélsz... kedves... nem is tudom hogy hívnak... nem is érdekes, remélhetőleg hamar megtalálod akit keresel, és segítesz nekem.

// Gomora nem tudom de úgy tűnik csak mi vagyunk vitában xD //

A nőstény megbánta, hogy kimászott a gödörből. Nem volt kedve mindent részletesen elmondani a kétlábúaknak. Főleg olyan dolgokról, amikhez nem sok közük van. De úgy tűnik számára, hogy a romban történő első találkozásuk vagy teljesen kiment a fejükből, ami a hím szavai alapján nem túl esélyes... vagy pusztán képtelenek megkérdezni az útjukba kerülőktől a nevüket és azt megjegyezni.
-Elnézést, hogy be sem mutatkoztam. Kaszandra Whuton úrnő vagyok Hompániából. -kezdte megismételni a szavait, amit Kainéknál már elmondott- Egy ottani nemesi ház tagja vagyok. Egy Hakantog nevű úriemberrel lenne találkozóm. Ha összetalálkoznátok vele, szóljatok neki, hogy a közelben vagyok.
*Beszéd közben csupa mosolygás volt. Örült, hogy nem emberi alakot választott. Egy tündétől legalább hihető, hogy van türelme néhány évszázadig is, ha egy tervet a fejébe vesz.
-Igen, látom az ölebet. De nekünk, elfeknek, nem kell tartanunk az állatoktól. Ne izgulj!

*Csak halk kacaj hallatszik, az elf szó hallatán, majd szememet megdörgölöm és a sárkányra pillantok. Végigmérem s miután elég jól kikacagtam magam ismét a komoly formámat vagyok kénytelen felölteni.
-Ja elfeknek...
*Majd Lysanorra pillantok, s a vállára rakom a kezem.
- Nyugodtan tarts csak tőle... ez amolyan emberi szokás ami életben tartja őket. Félj tőle s ha erősebb mint te fuss el bátran...
*Majd ismét a sárkányra pillantok fel, s kissé elbiccentem a fejemet.
- Tudod... úgy tudsz hazudni, hogy közben a szemed se rebben. Félelmetes adottság, ha valaki tiszta szívből tud hazudni... Kedves Kaszandra.
*A lány talán nem értette miről beszélek s talán még a fejébe ötlik a neve elmásítása is, de ő maga sem tudja ezek szerint, hogy láttam sárkányként. S mint aki ismer jópárat tudja jól akármilyen alakot képesek felőlteni.
- Miért gondolod, hogy a velem való találkozást túl fogja élni az emberi világ söpredékének legalja?
*Céloztam ezzel Hakantongra. Talán személyesen nem ismerem de a hírek gyorsan járnak a városokban, s a lerobbant kis kuplerájok nagyon gyorsan terjesztik a toborzó banditák nevét.
- De ha fontos a számodra az a- Emelem fel két kezem majd mutató s középső ujjammal integetni kezdek- "Rágcsáló"... s ez kell ahhoz, hogy eljuttass a fekete nőhöz szíves örömest megkeresem neked.

*Nill, miközben a város falon óvakodik át egy gyorsan mozgó négy lábú állatra lesz figyelmes. Nem is azért tűnt fel neki mert meg mozdult sokkal inkább az állat vörösen izzó szemei keltették fel az érdeklődését. Nem tudta miért, de úgy érezte utána kell mennie. Valósággal vonzotta a kutya szerű lény lény sziluettje a távolban. Amikor utolérte egy érdekes jelenetbe futott bele, a lény hangosan öklendezni kezdett s egy üveggolyó szerű tárgy koppant hajdani vacsorájának maradványai közt. Dolga végeztével a lény sietve állt tovább. Nill próbálta megakadályozni, hogy saját vacsorája is arra a sorsra jusson mint a lényé, mikor egy kicsit összekapta magát oda lépett a förmedvényhez, hogy közelebbről is szemügyre vegye a furcsa tárgyat. Mikor mellé ért rendkívül erős késztetés érzett arra, hogy megérintse s mikor ez megtörtént, Nill erőtlenül esett térdre és ájult el.

// Mese- Sendel romjai között- Kesa, haramiák és kedves Mesélő. No és mindenki, aki csatlakozik hozzánk. //


- Jól, van az jó. Maradjon csak! Ne mozduljon, ha tud sem!- Ismétli magát a mágus.
Balál be tudja a hang alapján mérni, hogy a szekér maradványai alá, vagy esetleg a ház belsőbb részében mögött kell az utazót keresnie, beszorulhatott valahova.
Hallott ő mást is, míg a sérült kutatásának megkezdésével volt elfoglalva, az ellenkező irányból, mint ahonnan ő jött, szintén hangokat hall, mintha lennének még ide érkező idegenek, akik szintén a női hang tulajdonosát keresik, remélhetőleg szintén segítő szándékkal. Ám továbbra sem lát senkit. Ugyanúgy, ahogyan az imént a falhoz közelebbi részen is idegenek hangja ütötte meg a fülét. Vélhetően ugyanaz a társaság, bár ritkán tévesztik meg az érzékszervei, az érkezők másik irányból jönnek.
Még egyszer a megboldogult ajtónyíláshoz lép, kitekint, széjjelnéz, de nem vár tovább senkire. A nő hangja megnyugtató, sérüléseitől nem kiabál, vagy sikítozik. Ám Balál, aki sokféle sebesültet látott már életében nagyon pontosan tudja, hogy ez nem egyértelműen annak a jele, hogy a sérülés jelentéktelen. Látott már több olyat, akinek a sebe gyógyíthatatlannak bizonyult, vagy az orvosok és felcserek helyett a testek más vizsgálói mertek csak hozzájuk nyúlni, mert a beteg ebből semmit sem érzett és itt kezdődik a legnagyobb baj, aminél gyakran szakértelem hiányában még a halált is kedvezőbb fordulatnak látják. tehát akármilyen kevés izgalmat hallott ki a segélykérő hangjából, a sürgősség érzésével látott munkának.
Hamar rájött, hogy komoly fizikuma ellenére ide szerszám is kell. Emelőkar nélkül nehezen mozdítható  kövek közé ékelődött be a szekér. Ezeket szétverni biztosan lehetséges, de aki alatta van, csak még nagyobb bajba kerülhet, ezért jobb felemelni és kivenni alóla a hölgyet.
Egy közeli fához szaladt, hogy pár perc után egy vaskos faággal térjen vissza.
- Merre van, hölgyem? Kérem, beszéljen hozzám! Szükségem lesz a segítségére! Kicsit izgatott vagyok, mutasson nekem utat, és nyugtasson meg, hogy minden rendben! Mondja el pontosan mi történt, és mit érez?
Úgy gondolta, bárhogy van is, ez eltereli kicsit a nő figyelmét is. Meg hát jó, ha fontosnak érzi, hogy szükség lesz a segítségére ahhoz, hogy megszabaduljon újabb baleset nélkül.

Gomorát meglepte a fehér hajú mondanivalója. Annak ellenére, hogy már a romba belépésekor közölte, hogy tudja ki sárkány és láthatóan konspirált azzal a másik fehérséggel, aki szintén úgy tett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a sárkányok legféltettebb titkait az első idegennek elmondják...
Nos, ehhez képest igen meglepő volt, hogy még mindig nem jött rá, hogy finoman kérni szerette volna őket, hogy Hakantog előtt ne az első mondatuk legyen az, hogy „keresett Kaszandra sárkány úrnő”. Félt kimondani a következő szavakat, de sérült lábbal és ennyire megváltozott világban kénytelen volt minél gyorsabban megszerezni a receptet, amivel el lehet venni a mágiáját valakinek. Közeleg a háború, amikor az ősiek -még a Hasadékban raboskodások kiszabadítása előtt is akár- meg kell végre indítsák az újabb támadást.
-Ha meg tudod nekem találni, akkor hozd ide hozzám serényen! A terveimbe pont passzol a minél hamarabbi végzés és a te ügyed elrendezése.
*Még nem sok olyan ügy akadt életében, ami nem várhatott volna egy-két évszázadot, de ha meg akarják őrizni a régi világot és a saját rendjüket, a fajuk nem késlekedhet levadászni az összes kétlábút. És köztük elsők egyikeként Riannát, azt az átkozott nimfát.
Közben a város másik részén Hakantog és két társa előbújt a ház fala mögül, ahová Balált megpillantva bújtak. Nem tudták, mire véljék ezt a nagy forgalmat Sendelben, ahol legjobb reményük szerint feltűnés nélkül tudják majd csapdába csalni Whuton kisasszonyt, a leendő értékes rabszolganőt.
Mivel látták, hogy a velük közel egyszerre érkező is a beszorult mágusnő segítségére siet, így kis bizalmat szavaztak annak, hogy esetleg a mentési munkálatok közben újabb hasznos információt tudnak meg.
-Segítünk, csak tartson ki! -szóltak oda gyorsan.
Hamarosan már azt a nagy követ próbálták elmozdítani közös erővel, amit az érkező segítség egy rögtönzött emelővel is segített nekik megmozdítani. Viszont a megbolygatott törmelék hirtelen megmozdult és egy csont reccsenése után felcsattant a női hang.
- HÉÉÉ!! Óvatosabban!
*A két megmaradt haramia a vezérére nézett, aki igyekezett megnyugtatni őket.
-Nyugi! Csak a döglött lovára csúszott rá egy kő. -majd rögtön hozzá tette más hangszínnel- Azt hiszem, valami olyan reccsenhetett. Nem értek a lovakhoz.
*Így most már hárman néztek a varázsló férfira, hogy mihez kezdjenek.

/Mint írtam Skypon, Balál, Kesa, nyugodtan írhattok olyat, hogy Hakantogék hogyan reagáltak, mit mondtak, hol vannak... stb./

// Mese- Sendel romjai közt- Kesa és a banditák //

Váratlanul a semmiből feltűnt három fickó. Ahogy szóltak a nőnek, Balál rögtön tudta, hogy az ő hangjuk hallatszott a másik irányból, mint amerről maga érkezett. Finoman szólva is bizalmatlanul pislogott rájuk, mert úgy tűnt, mintha a falak mögül bújtak volna ki.
Mindenesetre egy 'Üdv!' elmormolásán kívül innentől fogva nem sokat szólt, csak a lánynak mondta el, hogy itt kint is mindegyiküket ilyen szemek fürkészik. Elfogadta a segítséget a nagy kövek eltávolításában.
Mínem hatalmas reccsenés hallatszott. Figyelte, ahogy azok dermedten merednek a vezetőjükre. Mintha tartanának annak következményétől, hogy a lány súlyosan megsérült. Ez nem egyszerű aggódás volt. Balálnak nem egyszer volt dolga törvényen kívüliekkel, fejvadászokkal, kalózokkal, rendszeresen látott el egy ideig kalózokat a nyugati parton hússal. Gyanú ébredt benne, milyen munka s viszony fűzi ezeket egymáshoz. Várt egy picit, majd megcsóválta a fejét.
- A szekér túlfelén borul a kövek egyensúlya. Ketten menjetek át oda , s óvatosabban szedjétek le tetejéről!
Nézte, ahogy a főnökük intését megvárják, majd a kettő fogdmeg azt teszi, amit mondott. Átmásznak, majd amott szedik a köveket a kupac tetejéről.
A vezér benyelt valami szidalomfélét, míg ismét nekifeszült.
- Várj! Nehogy gond legyen lépj egy lépést hátrább!
Azzal lassan, vigyázva előhúzta az emelőkart a törmelék közül. Felemelte, hogy jól lássák, kettétört. Majd elhajította a hasznavehetetlen darabot. Intett a férfinek, ragadják meg az utolsó nagy követ együtt. Közös erővel eltették. Közben a vadász figyelte a növekvő megkönnyebbülést a főnök arcán. Piszok szerencse, hogy élve kell nekik a lány. De vajon közéjük tartozik, vagy vadásznak rá?
Valahogy nem sok kedve volt kivárni, míg kiderül. Ismerte jól a fajtájuk 'háláját', a saját bőrén tapasztalta meg. Alkalmassá vált a helyzet, hogy egyenként szabaduljon tőlük. A nagy kövekkel megküzdöttek, és elsőnek ezt a nagydarabot kell leütnie. Mire amazok visszamásznak ide, már csak kettő lesz egy ellen. A szándékra a tett jár. Balál nagyot sóhajtva hessentette arébb a szemet a feje mellől, mintha tartott volna attól, hogy a fejébe lát s megakadályozza tervében.
~ Pedig a lelkiismeretnek itt nincs helye!~ Morfondírozott magában, ökölbe szorítva mindkét hatalmas kézfejét.

*Nem nagyon volt mit tennem a bogarak tömegével, amik a földből bújtak elő, reménykedtem annak a kis trükknek a sikerében, mit ebben a hírtelen helyzetben kellett kiötölnöm. Táskámba nyúlok majd földhöz vágok egy üvegcsét, ami kéne szagú zöld füstként ölelt körül. Bár ez csak pár másodpercig volt hasznos s a körülöttem lévő bogarakra hatással volt mivel úgy hullottak mint a legyek, a másik kettő sorsa egyáltalán nem érdekelt, s fel sem keltette a figyelmem ahogy Lysanor nem is oly rég elájult mellettem.
- Az orjás...
*Ragadom meg a sárkánylányt, majd rántom magamhoz közelebb.
- Tudsz járni?
* Minden a választól függővé válik, mivel ő az aki a célom eléréséhez elengedhetetlen meg kell mentemen s védenem bármi áron.
- Gyerünk nincs sok időnk, főleg ha beszívtad...

A sárkányhölgy Adentől és Lystől kicsit távolabb állva szemlélte a civódásukat azon a kutyán, aki talán csak egy falat ennivalót akart volna kunyerálni tőlük, miután mágikus küldetése véget ért.
Miközben Aden válaszára várt volna, hirtelen újabb csapás érkezett a városra és rájuk. Bogarak rajzottak földön és a levegőben. Gomora első gondolata persze megint az volt, hogy most már épp itt az ideje újra visszaváltozni természetes alakjába és végezni minden kétlábúval a városban. Ám mielőtt ez megtörtént volna egy hirtelen ötlettől vezérelve egy varázslathoz folyamodott.
Erősen koncentrált arra, hogy a bogarak ő helyett inkább a veremben lévő döglött lovat vegyék célba. Hamarosan sárkány szaglásával újabb tetemek felkutatását is hozzácsatolta ehhez a parancshoz, amiket nagyjából belőtt az orrával. Közben pedig a zöld elfre nézett, hátha csatlakozik hozzá tapasztalt természetmágusként. Úgy gondolta, sokkal könnyebb lesz számukra a bogarak természetes ösztöneit előcsalogatni, mint egy másik akaratnak olyan természetellenes parancsra kényszeríteni őket.
Viszont nem bízott mindent arra, hogy sikerrel járnak-e. A ruháit megpróbálta minél jobban maga köré tekerni, hogy fedjék a testét. Ahol ez sikerült, ott a bőr megkeményedett és pikkelyek kezdtek el nőni rajta. Gondosan ügyelt arra, hogy véletlenül se látsszon ki a változásból semmi. A legtöbb állat messze elkerüli őt, nehéz lehetett ezeknek a lények viselkedését ennyire megváltoztatni.
Mivel volt jobb elfoglaltsága, nem sokat törődött azzal, hogy Nawarean egy kellemetlen szagú füstfelhőbe burkolta magát, miközben egy romokból sikítva előmenekülő nő karját elkapta. Valószínűleg csak az itt fészket verő banditák egyik kurtizánja lehetett, a nőstény ragadozó úgy vélte, sejti mit akarhatott tőle a férfi. Még ha szomorú véget is ért a történetük, hiszen ahogy elsiettek egy csapda hangja és egy nő halálsikolya jelezte a távolból, hogy Sendel ma igen szorgosan dolgozik Dremernek.
-Azt hiszem, kettőnknek kell valahogy kijutnunk innen. -fordult az idegesítően sokat tudó elfhez a völgyi.

*Nillt a kábulatból egy szúró már-már elviselhetetlen fájdalom zökkentette vissza a valóságba. Mikor kinyitotta ólom nehéznek érzet szemeit az érzelmi színpaletta majdnem egésze átfutott az agyán. Testét rovarok lepték el, csípték és szurkálták. Nill, egyszerűen nem bírta, egy pillanatra elvesztette a kontrollt elméje felett, elkezdett rázkódni, csontjai megnyúltak akár az olvasztott viasz előtörtek a bőre alól, a hús kavargott, befedte az új csontvázat s pikkelyek nőttek az izmok fölé előbukkantak farka tüskéi legutoljára pedig fejét díszítő öt szarv fúrta ki magát a koponyájából. Néhány másodperc múlva a bestia már négy lábon állt, hatalmas szárnyait kitárta, a levegőbe emelkedett és lángtengerbe borította az alatta lévő utcát minden lakójával együtt. Ez után düh-től fűtve kezdett el házakat rombolni. A nyolcadik vagy kilencedik épület után sikerült visszanyernie elméje feletti irányítást és visszaváltozott kétlábú alakjába. Jobbnak látta ha tovább indul mielőtt a város lakói előbukkannának. Ahogy befordult az első sarkon újra összetalálkozott egy nagy vörös repülő szemmel.

Mikor a szekér túlfelére érnek, az újabb rengéstöl leomló fal maga alá temeti a rosszarcú idegeneket.
Majd Balál meglepetésére váratlanul leüti Hakantogot, aki eszméletlen zuhan a kövekre. Ideje sincs megnézni, él-e valamelyik, bár valószínűleg a vezetőjük úszhatta meg könnyebb sérüléssel. A város fölé lilás fényű félgömb tető emelkedik, ennek derengése halványan bevilágítja a környéket, ameddig a szem ellát. Amit, vagyis amiket azonban a mágus megpillant, a világon semmi jót nem ígérnek: csúszó-mászó és repülő rovarok, minden bomlást kísérő férgek hada bújt elő és áramlott minden irányból hozzájuk. Legszörnyűbb nyomorúságára jól emlékeztették, amikor gyerekkorában időnként elhagyta a vadászszerencséje, néhany nap gyümölcsön és zöldségen koplalás után hangyákat és méregtelen csúszómászókat pirított meg, hogy erősödjön, s bírja a hosszú cserkészést. Egy életre meggyűlölte ezeket.
Szerencse, hogy a szekérről a nagyobb köveket elmozdították már. Azonnal hajigálni kezdte szerteszét, gondolkodás nélkül az apróbbakat. Míg a törmelék végre apadni látszott, óriás molyhoz hasonló csapódott az arcába, a szeme fölé, melyet egész rajnyi követett. Csáprágójával marta a homlokát. Alig bírta lesöpörni, és távol tartani a fejétől a többit. Lábán felfelé indultal apró rovarok. Betűrte a nadrágszátát a csizmájába. Az undorító lények meg csak jöttek, jöttek. Azt nem látta, mi történt Hakantoggal, de azt bizony látta lelki szemei előtt, ami a szerencsétlen nővel történhet a szekér alatt. Kesa segélykiáltása rettenetes iszonyról árulkodik.
Balál körbeiramodik a bejárat helyén tátongó lyuk előtt, csapkodva-szitkozódva. Majd megpróbál erőt venni magán, visszamegy, nagy levegőt vesz. Még utoljára a szájába repül valami, ami búcsúzhat is sekélyes kis életétől Balál fogsora alatt roppanva szét. Elkezdi lepakolni a maradékot a szekér hátsó fertályáról. A benn rekedt egy vastag, de halovány derengő lila fényt láthat leszűrődni.
- Itt van? Adja a kezét, hölgyem! Gyorsan elviszem innen.
Hajlandó ölbe venni, csak hamar eltünjenek innen. De mi lehet a pajzs? Vajon átengedi őket, ha mennének?
Bestiákis rombolás hallatszik örjöngve a távolból. Csak nem sárkány az?!

Gomora elég gyorsan kirántotta a karját Aden kezéből.
-Aranyos vagy, hörcsög, de ne legyenek kétségeid! Nem vagy fajtámbéli. -dühös tekintete elárulta, hogy már a végéhez közeledik türelme, a tekercs titkát akarta. És babycsősz helyett egy hatékony nyomolvasót... vagy akit csak a Sors akart, hogy megkeresse neki Hakantogot- Igyekezz és ne más járjon az eszedbe!
*Ha Nawarean elindul és már halló távolságon kívül jár a figyelme az egyre több lecsapásra váró bogár mellett a fehér hajú elfre terelődik.
-Mesélj még a gazdádról! Úgy látom, bízik benned, így nekem sincs okom azt hinni, hogy ártani akarnál nekünk. Érdekelnek azok a sárkányok, akiket... érdekelnek az újdonságok.
*A sárkányhölgy igen intenzíven gesztikulált, hogy elnyerje a bizalmát a kedvességgel.

*A lányra nézek végig mérem, úgy érzem legszívesebben itt helyben kitépném a szívét az arcátlansága miatt. Egy repülő kőre leszek figyelmes ami irracionálisan vízszintesen közlekedik. Teszem ki elé kezem, s abban landol. Az óriás táncában teljesen más felállások uralkodnak, a lány nem tudjahtja, hogy ez a hörcsög akár az életét is elveheti.
- Tudod...- roppantom szét a követ mi a kezemben van- felettébb idegesítő egy gyík vagy. Ne parancsolgass nekem mert a végén még letépem a kis fejed a nyakadról. Közelébe sem érsz a fekete asszony erejének. Egy védtelen préda vagy a számomra...
*Lököm meg a lányt vállammal ahogy elhaladok mellette.
-Pff... gyíkok...
*Majd indultam meg ama irányban amerről nemrég felfedezni véltem valami kis mozgást, amik nagyobb hővel rendelkeztek mint a bogarak. S közben egy furcsa érzés kap el mintha valaki régről itt lenne. S közel hozzám. A gyors táncába kezdek, majd rohanok Balálék felé, az út közben az arcom felé tartó rovarokat, s köveket cselezem ki szakadatlanul. Közeledek feléjük, már a szemem elé tárulnak a vöröslő testek, s az enyhén sárgás bogarak raja. De figyelmes leszek pár áldozatra is akik nem régen veszíthették életüket. Odaérek hozzájuk, s döbbentem ismerem fel a már nem csak vörös pacát, hanem a tényleges arcot.
-Balál, te vén medve!

*Ahogy befordult a következő utcasarkon Nill-be, egyszeribe egy nő ütközött, mikor az egyet hátralépett felismerte, hogy egy elf-el van dolga. Nem is akár milyennel. A lány arca szép volt, alakja karcsú, Nill-nél úgy 10 centivel volt alacsonyabb. Egy gyors bocsánat kérés után, a lány elmesélte Nill-nek eddigi napjának, valószínű legrosszabb momentumait. Mindezek után megtudta, hogy a lányt Lysanor-nak hívják s ő is szeretné tudni az előtte álló nevét. Épp, hogy csak elhagyta saját neve a száját Lysanor már karon is fogta s vitte magával. Nill egy kissé zavart volt, mondjuk nem is csoda egy ilyen nap után, először egy furcsa vörös lebegő szem fogadta a város előtt majd egy kutya szeme előtt adta át gyomor- tartalmát a természetnek amiben egy lilás golyó volt amihez mikor hozzá ért az ki ütötte ki tudja mennyi időre és amikor magához tért bogarak csipkedték s másztak össze-vissza a testén amitől elvesztette a józan eszét, sárkánnyá változott és tombolni kezdett. Szóval, röviden egy elég durva nap áll a háta mögött. Most pedig egy szőke és gyönyörű elf karon fogva viszi magával.*
- Nem, sajnos nem láttam semmilyen pincét.*Csóválja fejét Nill Lysanor utolsó kérdésére*