Városhatár

Hakantog ki tudja, hogyan, feláll. Véres cafatnak tűnik a feje. Úgy látszik, nem halálosak a csípések.
Balál nem törődve semmivel, kihúzza a pórul járt nőt a kocsi alól. Az olyan gyorsan mászik ki, mint a csapdából menekülő vad.
Azonnal Balál nyakába borul, aki nem szereti az efféle hálálkodást, de csak mert meghatódik tőle. Most is egészen elgyengül, átérzi szerencsétlen lány mit élhetett át odabenn magányra ítélve. Hagyja zokogni, sőt át is karolja egy percre, hogy megkönnyebbüljön.
Amikor ismerős hang szólongatja. Míg a véres marásokkal borított, vékony lány a testéről söpri a mardék élősködőket, a vadász tekintete kihámozza az ismerős ruházatot is...
- Aden! Hát lehetséges ez? Egy ilyen katasztrófa sújtotta helyen futunk össze, ami tudtommal lakatlan?!
Választ sem várva ölelte meg barátját, aki kivételesen nem tarthatta távol az efféle társas érintkezésektől borzongva sem.
Aden-Naweran válla fölött látta mozdulni az "eget". A búrán leszaladt a remegés, mint egy hullám, hogy a földben folytatódjon. Rendesen rázta őket a talaj.
- Nincs időnk erre! - kiálltott a faltól elugorva Hakantog.- Húzzunk el innen!
Azzal elrohant a városfal irányába.
- Talán azt reméli, hogy átjut a vérten... talán igaza van. Mit gondoltok?- Kérdezte bizonytalanul Adent és az idegent.- Bocsáss meg, modortalanságomért Hölgyem! A nevem Balál Tangeran, ez a férfi pedig a barátom Aden, vagyis Naweran. Kit tisztelhetünk kegyedben?- Ártatlanul pillantott a lányra. Nem sejtette, hogy a vöröslő orca egy régi ismerőst takar, akiben visszás érzéseket keltett a távoli Vadalanban, ahova ő maga annyiszor visszagondolt azóta is, szinte vágyakozva.

Gomora első reakciója az volt, hogy megkeresi, hova futott a tündécske, aki olyan gyorsan hagyta faképnél. Viszont átgondolva a dolgot másodjára már furcsának tűnt. Egyszerűen csak eszébe jutott, hogy nem kell foglalkozni egy kétlábúval annyit.
A füleit viszont megütötte néhány szó, amikor azon törte a fejét, hogy tovább keresse-e Hakantogot vagy elhagyja-e ezt a szokatlanul túlzsúfolt várost és egy ízletes préda után nézzen a ritkán lakott területeken. A szemei pedig gyorsan és nagyon furcsa íven repülő kövekre lett figyelmes. Még ebben a testben is jóval erősebb egy átlag lénynél, így nem okozott neki gondot félre lökni a köveket. Inkább csak nyitva kellett hagyni a szemeit, nehogy meglepje őt valamelyik... vagy épp egy újabb csapda.
Ahogy hallotta Lysanor beszélgetett valakivel. Átgondolva a helyzetet mivel pont a másik irányban volt, mint amerre Naearean keresi az informátort, kedve támadt követni őket és távolabbról kihallgatni, mit beszélnek.
Semmi olyasmit nem tudott meg, ami érdekelné. De egyre inkább elbizonytalanodott, nem-e egy újabb sárkány szagát érzi. A várost túlságosan belengi annyi sárkány illata, amit a nagyobb városokban sem érzett még soha.
Még mérlegelte, hogy csupán a füst és mágia keveredik a megszokott szagokkal vagy a közelben felbukkant egy újabb sárkány, amikor az utcán megállt, hogy hallgassa, mit beszélnek odabent.

Az ifjú sárkány elesett az újabb lökés hullám miatt és pont egy olyan kőre, ami nem rég meg akarta ölni. Úgy tűnik, hiába lökte félre, mégis bevégzi küldetését. A lábán felszakadt a nem rég szerzett sebe.
A közeli még álló házak árnyékából három szörnyű lény alakja vált ki lassan. Gyorsan egy ruhadarabot letépett és elállította a vérzését. Lába egyre kevésbé alkalmas mozogni, pedig most lehet arra lenne szükség.
A ház falain, ahová beszaladtak Lysanorék csúnya repedéseket látott az utolsó hullám miatt. Úgy tűnik, jóval stabilabb, de azért eszébe jutott, hogy kicsalogatja a bent lévő kétlábúakat és összeugrasztja a soklábúakkal. A szomszéd ház égő gerendái fényében nem szívesen kockáztatott volna egy ilyen meglepően sűrűn lakott városban egy újabb átváltozást.
-Gyertek ki! Rátok fog omlani. -sikította a reménybeli erősítésnek.
Felült az éles peremű kő mellé és minden erejét megfeszítve a közeledő első lény arcába vágta. Nem volt nagyobb, mint Toldi malomköve, de valami hasonló sikert várt tőle. A kését is még csak ülő helyzetben vette elő csizmája szárából, de ha rájuk ugranak ezek az izék, egészen biztosan megkeserülik. Egyre reményvesztetten próbálta lecsapkodni közben másik kezével magáról a bogarakat.

*Fogadom Balál ölelését, majd kissé hátrébb tolom s komoran nézek rá, s majd a háta mögött fekvő hullára. Majd ismét vissza tekintek kedves kis barátomra. S ahogy bemutat még csak szóhoz sem jutok. Majd csöndre intem, ajkaim elé helyezett ujjal.
- Ha sejtésem nem csal az ott Hakantong... nem valami szerencsés egy nap ez a mai...
*Ingatom meg fejem majd nézem a dögevőket ahogy ellepik a holttestet.
- Valamiért úgy érzem a válaszokat a városközpontban fogjuk megtalálni. De előtte még meg kell keresnem azt az ostoba gyíkot...
~ Bár már mit sem számít hisz a feladatot nem lehet végre hajtani hisz a célpont már elvérzett.
- Nos hogyha már itt tartunk, a nevem Nawarean. S a kis társadban kit tisztelhetek?
*Nézek a remegő lányra aki telistele van csípésekkel, s marásnyomokkal. A válasz után rögvest indulásra kell kényszerítenem a csapatot, ez itt egy felettébb nem biztonságos hely annak aki még él. Amíg a dögökből lakmároznak addig van esélyünk elpucolni.
- Szerintem menjünk innen... MOST! A többit útközben megbeszéljük.

Balál hamar átlátja a dolgot, Adennek igaza van, azonnal el kell innen tűnniük.
- Kérdés, hova tudunk eltűnni?!- Kapja magát, s a lány karját kéretlenül is megragadva, vonja maga után. Hamarosan nem lehet látni, hogy Aden, vagy ő vezetik-e a hármast, de könnyen összehangolódnak. A tűzfészektől elfelé kell haladni, igaz, a tűz távol tartja ezeket...a város körüli lila burok pedig talán nem is áthatolható, de akkor a város házai között találnak talán egy kis nyugalmat, míg kieszelnek valamit, de az igazat megvallva nagyon kevés esélyt lát erre. Futás közben kiabálva magyarázza, miért, talán az izgalomtól kiabál, talán, mert nem biztos benne, hogy meg tudja egyértelműen osztani a gondolatait, s a hangerő öntudatlanul segíti.- A rovarok sajátossága, hogy a legkisebb réseket is megtalálják, ahol átférnek, mint a kígyók. Igazából eltűnni nem tudunk előlük, őket magukat kellene valahogy visszaszorítani, ha elriasztani nem lehet, akkor kitalálni, mi okozza, hogy itt tobzódik ennyi brutális fajtájuk?!
- Tisztára otthon érzem magam...- dünnyögi ez utóbbi mondatot az orra alá, aki akarja, hallja. nem mintha segítene, de biztos benne, hogy mint a Hyarmenyában, úgy itt is valami isteni gondviselésre vannak bízva, mágikus hely ez, mágikus eseményekkel.
- Hogyan irtsuk őket? Aden, nincs nálad valami...méreg?- Pillant oldalra hunyorogva a fiúra.- Rovar irtást kéne végezni, amerre haladunk! Vagy legalább távol tartanunk magunktól! A dzsungelben van egy fa, a citoniara, ami ha virágzik, csak egy lepkefaj képes a közelébe szállni, csak ők porozzák. A többi rovart az illatával tartja távol...szóval találjunk ki valamit sürgősen, barátom! Vagy mind itt veszünk, mire ideér a reggel! Gyerünk Luna, gyerünk!
El nem engedi, satuként tartja a vékony nő kezét, pedig lehet szabadulna, de a vadász meggyőződése, hogy magától nem tudná tartani az ijedt lány a tempót.
A karanájával kaszabolja a feléjük nyúló karokat és rágókat. Ha sikerül levágnia, ezek a saját fajtársuk tetemét, darabjait zabálják fel útközben, ha nem sikerülne, akkor tényleg jobb eltűnni a tömegükből, ami viszont egyre nő.

*Nill követte Lysanort egy romos épületbe ami látszólag stabilan állt. Amikor belépett az elf hölgy már lefelé sietett a recsegős falépcsőkön. Nill szemével kereste a bejáratot valaha takaró ajtót, meg is találta az egyik falnak támasztva s a helyére is tette majd követte a lányt a pincébe. Az egyik lépcsőfok korhadtabb volt a többinél így megadta magát Nill súlya alatt, elvesztve egyensúlyát Nill legurult a lépcsőn és majdnem rá esett a legalsó lépcsőfokon ülő lányra. Nagy puffanással ért földet azonban amilyen gyorsan földet ért olyan gyorsan pattant fel, a lányra nézett és egy mosollyal a szája szélén csak annyit mondott*
- Ez most nem történt meg.
*Nill körbenézett, meglátott egy könyvet ami már ki volt nyitva így bele olvasott. A lap közepén nagy betűkkel ez állt:
A fehér haj átok/áldás.
"Ez egy ősi átok, amit még az időszámításunk kezdetén az akkori boszorkányok szórtak rá, hajdani varázslényekre. Az elején átok volt, hiszen a rejtőzködés nehézkessé vált és , aki ezt megélte, örök életében a didergés kísértette. Mindegy hányszor ült a tűz köré, őt már semmi sem melegítette fel. Néhányan emiatt vesztek oda. Ez az átok öröklődik nemzedékeken át. Soha nem lehet megtörni. De ahogy halványul az idő, amikor ezt a lényre szórták, úgy az utód egyre jobban viseli..."Nillt itt megszakította az olvasásban a ház úrnője.*
- Nem tanította meg szülőtök, hogy más tulajdonához ne nyúljatok?

Elsőre Balál hihetetlen, de nem a lányt köröző hosszúlábúra céloz a kardjával, hanem Adent igyekszik megszabadítani. Egyik lábát vágja le s hasikerül még egyet, amivel a férfibe akaszkodott.
- Ha ezt az egyet ketté szeled Aden, akkor lesz itt még munkánk. Bocs, hölgyem, de ha ő megszabadul, akkor csak a tieiddel tudunk hadakozni ketten.
- Előbb a lábait!- Kiált maga elé.
Közben szokása szerint tovább jár az agya. Össze kell hozzunk egy erős varázslatot szépségem! A tűz túlságosan burjánzik... Gondolkozz rajta Luna, hogyan tudnánk közösen valamit alkotni, ami nagy részt elsöpri ezeket, ha szerencsénk van, mindent visszavonulásra készteti.
Arccal éppen a lángoló házsor felé fordulva küzd az egyik nagyobb lény ellen. A tűz nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek, gyorsabban terjed, mint amit elsőre kinézett belőle.
- Víz! Hogy a fene egye meg, hogy nem jutott előbb eszembe. Valami áradást kell csináljunk, szépségem, vagy itt lesz belőlünk rostonsült ezekkel együtt, mielőtt, vagy miután fel is falnak...- Emberesen kiköpött a rovarra, egyenesen a csáprágójára, amit az nem tudott teljesen semmire venni, odanyúlt kissé az ollójával. A következő percben sűrű egymásutánban elvesztette a csáprágót a pofájáról és az ollóját is.- Pusztulj! Te átkozott. Luna! Gyorsan találjunk ki valamit, amivel elmossuk a javát és a tüzet megfékezzük, legalább ne terjedjen a város felé!

A nem rég lett nagykorúvá sárkányhölgy remélte, hogy társai jóval hamarabb felmentik őt szorongatott helyzetükből. A két rovar a ruháit csúnyán megszaggatva és igen nagy erővel igyekezett széttépni. A kampós csápjaik újabb fájó sebeket szerzett neki.
A sárkányok még az elfeknél is jobb hallással rendelkeznek, de a fehér hajú és főleg a valódi lényéről mit sem tudó vörös köpenyes nem biztos, hogy tisztában volt vele.
-Köszönöm. -mondta Lysanor felé fordulva és látszólag akarta oda nyújtani, de a mellette lévő vörös köpenyes mágusba közben egy vándorok barátja kés repült. Gomora továbbra is dühös tekintettel figyelte a párocskát, miközben oda sétált a holttesthez és kivette belőle a fegyverét.
~A legjobb az lenne, ha ez az új sárkány leütné kis időre és ketten átváltozva rendet teremtenénk végre ebben az átkozott porfészekben. Csak a baj van vele. Mikor próbáltam a férgeket a dögök felé irányítani, nem segített a természet mágiájával. Most későn jött ki. És ha nem lenne Kain szolgája vagy micsodája... Hamar megtudnák ezek az óriás piócák is, hogy kit molesztáljanak.
Ha nem jelenik meg hirtelen újabb bogár, még oda vakkant egy mondatot a tünde lánynak:
-Most nézd meg! Most miattad elszakadt a ruhám.

Látta, hogy Lunát két nagyobb rovar is megközelíti, a kritikusnak ítélt határig hagyja, akármit mond a lány. Aden kapott elég segítséget, csak reméli, hogy mellé tud most már állni. Visszafordul és elkapja az egyik lényt, legalábbis egyzserre sikerül két hosszú lábát, hogy bukdácsolni kezd. Akkor jön Luna varázslata, pont jókor. Képtelenség ennyifelé szakadni, amennyien ezek vannak.
- Igen! Áradást! Csak folyik itt valami föld alatti ér...Azt kéne előcsalogatnunk Luna! A víz ellen még csak tudunk védekezni, de ha a tűzvész szétterjed, kicsi az esélyünk.
Diszkréten gondolkodott egy darabig, hogy vajon kimondja-e, amit még erről gondol, de végül úgy döntött, felnőttek közt van.
- Egyébként alapvetően semmi esélyünk. Ha a tűzre akarsz hagyatkozni, máris elvesztünk. Hiszen mivel is fogod elfojtani? Ezek elől elbújni se lehet kedvesem. A legkisebb résekbe beférnek utánunk...és...- Szörnyű kép sejlett fel előtte, szerencsére nem egy látomás, csupán képzelete adta meg magát egy pillanatra.- Mi van, ha nem állítjuk meg őket és kimásznak valahogy Sendelből Nézzétek, mindig többen vannak, valahányszor reng a föld!... De mi van, ha a rengések segítenek vízeret találni?
Adent s a rovarokat is szemmel tartja, mit tesznek most. Résnyire húzott szemel lesi a lányt is, hátha eszébe jut valami az illúzión kívül, ami lehet, h nem is tart sokáig. Akkor újabb rengés jön, a közelből törmelék záporozik. Eltalál néhány közepes rovart is és a kisebb kövek, amik az épületektől viszonylag távol küzdő triót elérik, bizony van, hogy találnak is. Balál az oldalába kap kettőt, melyek az egyik gyors lábú felé taszajtják, hogy meg is botlik.
- Talán jó ez is nekünk, majd szépségem találd ki, hogy miért is...

*Hatalmas káosz kerekedik körülöttünk, egyre ocsmányabb lények kerülnek a közelünkbe. Körbe pillantok keresem a kiutat. De nem igazán lehetséges innen kijutni csak úgy elfutva. S lám ekkor az egyik lény Balálra támad s éppen készüli átharapni a torkát. Egy másik úgy látom engem méreget s közben csáprágóját tisztogatja. Még egyet látok aki éppen ugrani készül a lányra. A tetőről épp ebben a pillanatban veti alá magát a lény.
~ Salamon!
~ Értettem!
- Első tánc...
*Az első tánc, a gyorsak tánca, egy olyan világot nyit ki az ember előtt amit más még csak ésszel fel sem tud fogni. Lassulni látszik a rovar amely éppen leveti magát a lányra. Kezem nyúl a lándzsáért. Megmarkolom azt, mély levegőt veszek majd szememmel s a fegyver hegyével követem az útját a lénynek. Az időm mintha végtelen lenne, bár igazából csak másodpercek telnek el. S befogom a célt pontosan látom hova fog érkezni. Ekkor már Salamon irányítja a testem, s most rá bízom e kényes mentőakció sikerét. Nem kételkedek benne hisz az ő táncai jóval az enyémek fölött állnak.
- Második tánc!
*Kezem elveti a fegyvert, s az éppen leugró rovar torát átszúrva szegezi oda a falhoz. A lány már csak a csöpögő zöld színű levet érezheti magán. Ami feltevésem szerint a vére. Ekkor kezem a zsebembe nyúl, egy fiola kupakját pöccintem le. S teljes tartalmát a gyomromba borítom.
~ Gyógyító pecsét!
*Akárhányszor csak Salamon használja a táncaim mindig súlyos károkat szenvedek, az izomrostjaim felszakadnak a megerőltetéstől. Pont ezért akárhányszor csak ő kerül a nyeregbe kénytelen vagyok használni a gyógyító pecsétet. De ez azt jelenti a következő órákra már csak ez marad nekem.
-A végső tánc.
* A rovar aki eddig engem vizslatott most valószínű értetlenül áll ott, hisz hűlt helyemet találhatja csak. S míg ő feleszmél Salamon máris a következő célpontra veti magát. Jobb kezem hátra nyúl előkapja a fekete pengét. S a rovar feje elválik a testétől. Majd ha Balál eddig szorongatta a fejet az most a kezében marad, viszont a test teljes súlyával Balálra érkezik. Majd vissza fordulok a még megmaradt lényre, aki meglepetést okozva ismét nem egyedül van. Valahonnan még több jött elő s ha sokáig tartom fenn a mestertáncokat. Akkor előbb utóbb a testem mozgásképtelen lesz s szépen csendben felzabálják a bogarak.
~ Salamon cseréljünk tartsd fenn a pecsétet!
~ Rendben!
* S ismét helyet cseréltünk, s én azonnal a gyorsak táncába váltok át. S kikerülve az újonnan érkezett két skorpiót futok oda a lányhoz. Amiből fogalmam sincs ő mit érzékelhetett. De amint kellő távolságba jutottam máris felugrottam fegyveremért. Megmarkolom s teljes erőből húzni kezdem kifelé a falból, miközben lábamat a falnak vetem. Kénytelen vagyok használni a második táncom. De még így is nehézkesen jön kifelé a falból, Salamonnak félelmetes az ereje. Éppen csak az egyharmada látszik ki a bogárból s az is csúszik a vérétől. Majd kirántom a fegyvert, s a lendülettől egy hátra szaltóval érek földet a talpamra esve. Berogyasztom a lábam ezzel csillapítva az esés erejét majd a lányra nézek.
- Védd magad!
*Majd ekkor a földre érkezik a bogár teteme is. A gyors táncába lépek, s vissza rohanok Balálhoz aki még mindig a nehéz dög súlyával küzdködik, s én megmarkolom a hatalmas rovart. Majd az óriás táncába lépek s üvöltök Balál felé.
- TOLD MEG PAJTÁS EGYEDÜL NEM BIROM EL!
~Mi a fene történik itt Nawa?
~ Semmivel sem tudok többet mint te!


// Bocsánat a kimaradásért Valamiért elfelejtettem h nem írtam, So sorry//

Gomora, miután a segítségére siető lombtündét leteremtette önnön balsorsa miatt meglepetten veszi észre, hogy iménti támadói nem múltak ki a gyökerek között. Az egyik sérülten közelíti meg Nilt és Lysanort. Míg a másik ő felé mozdul. A lendület, mellyel érkezik meglepi első pillanatra, de hamar megragadja kezeivel és abba az irányba fordítja amerről a másik érkezik, hogy saját fajtársa állja el most még az útját.
A vörös sárkány azt a taktikát választja a kampós lábaktól megfosztott lény ellen, amivel amaz az imént támadta. Testével eltakarta a fehér hajú elf elől, hogy ne lássa, mi történik, majd vékony ujjai és tenyere egyre inkább átváltozott. A karmok, melyek nőttek rajta mélyen belevágtak a torba és igyekezett minden erejét összeszedni, hogy szétfeszítse áldozatát. Gyanakodva pillantott az ajtó felé, nem szerette volna, ha a bentről kiszűrődő harmadik hang tulajdonosa meglátja. Lys túl sok mindent tudott Kaintól róluk. A másik társa pedig a küzdelemben -úgy gondolta- maga is tud a képességekről. De a bent pakoló hölgy veszélyt jelent mindenkire, akit fontosnak tart, ha olyan dolgokat tud meg, ami drágább a kétlábú életénél.
Varázsszavak hagyják el ajkát, melyek megnövelik fizikai képességeit. Hirtelen jóval erősebbnek érzi magát és reméli, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy a kitinnel borított testet ketté tépje. Ha ez sikerül, a mögötte tornyosuló másik testet megragadja és feje felett meglendítve a mellette égő ház lángjaiba dobja.
Bár szusszanni akarna, de tudja, hogy a varázslat nem tart sokáig. Ha sikerült kikeverednie a bajból, akkor igyekszik sérült lábára állni és segíteni a kovácsnak és az iménti megmentőjének. Reméli, hogy lesz egy kis idejük, mikor oda fordulhat hozzájuk, most már egy hajszálnyival barátságosabb hangszínnel, mint az előbb.
-Fogjátok meg egymás kezét! Van egy ötletem.
*Ezzel ha érintik egymást, a másik vörös sárkány vállára teszi bal kezét, miközben hangosan elkezdi felolvasni a tűz védelem tekercsét. Ha terve sikeres lesz, akkor a mai napon már védve lesznek a tűzelemtől. Ez hasznos, ha azt nézzük, hogy a vele szemben álló fajtársa keltette tűzvihar előre láthatóan -a csatától függetlenül- elárasztja az egész várost, de még előnyükre is válhat oda visszavonulniuk ezek elől a furcsa lények elől.
A két rovaron és Lysék megmentése közben kiélte dühét, szemei már nem árulkodnak haragról, de a kétlábút még mindig undorral szemléli. Nem tudja megemészteni azt az eretnek kapcsolatot, ami Kainhoz fűzi, még ha Furia, a szinte isteni sárkány is hasonló kapcsolatot ápol Nawareannal.

*Nillhez és a mellette álló Lysanorhoz veszélyen gyorsan közelít a 3 rovarszerű förmedvény. Nill gyorsan előhúzza kardját s jobb kezét maga elé rántva a fegyver pengéje pont a közelítő  lény csáprágójára mutat, már ugrana is neki az ellenek ám az előbb megmentett hölgyemény megelőzi, ezért úgy dönt,hogy inkább kezelésbe veszi a másik két jövevény közül az egyiket. Nem kell sokat válogatnia, mivel a kettő közül a nagyobb máris szeretné belevájni kampós lábait. Suhint felé mire Nill kezén előtűnnek a pikkelyek, és mikor a lény célt talál lába egyszerűen lepattan Nill maga elé tartott bal kezéről mely védelemül szolgált. Nill a másik kezében lévő kardal fürgén le nyisszantotta a rém lábát majd a hátára ugrott és elválasztotta fejét testének többi részétől. A lény még rázkódott aztán elernyedt. Nill ekkor egy cseppet elbízta magát és váratlanul érte a háta mögül érkező másik rovar támadása. A hatalmas szörnyeteg földre teperte és csáprágójával próbálta egy szebb világba küldeni de  ő kardjával ellentartott a szörnyetegnek és elég időt nyert, hogy a körülöttük tomboló tűzből és egy kis mágiából másik  tenyerében egy gömböt formáljon*
- Ezt edd meg!!!
*Hangzott a kiáltás, s Nill túláradó szeretettel nyomta a gömböt a csáprágók közé mire a gömbben lévő mágia szétvetette az össze sűrített tűzet és a következő pillanatban, a rovar feje már darabokban hevert a földön. Miután Nillnek sikerült kiszabadulnia a lény ernyedt teste alól kardját felvette a földről s vissza csúsztatta a hüvelybe, majd oda sétált a két lányhoz.

// Sendell romjai közt- Nawarean, Kesa és a rovarinvázió//

Nehezen követi, mi történik, már jegyezhetetlen a káosz, a sűrűsödő rovartömegek miatt. Aden mozgása felgyorsul. Szemmel nehezen látható a mozgása, úgy menti meg a Balált egy óriás csáprágóitól. A lények özönlenek. A lány sincs túl jól, mindegyikük értetlenkedve áll az események hatására. Vagyis állni aztán nincs idejük, már-már gondolkodni sem, pedig tapasztalatai szerint a stresszhelyzet serkenti a gondolatait. Luna viszont nem partner s lehet igaza van a vízereket illetően.
- Lehetséges, hogy gondolkozol, hölgyem?! A hőfalad meddig tartós?
A kettejük közös varázshatalma segíthet. Mi másra számíthatnak? Aden ereje nem végtelen, a fizikai erejük, éberségük lankadni fog hamarosan, hacsak az elgyengülésig nem hibáznak. Akkor ugyanis egyikük, vagy mind itt vesznek szörnyű kínok között. Luna meg még zsörtölődik! Aden teljesítménye támogatásra szorul máris.
Még hullanak a rovarok, aprítja őket a két barát, éppen Adenről igyekszik lesegíteni a mágus egy megtermettet, amikor újabb rengés és bonyodalom kezdődik. Érzi, valami történik, de messze tőlük. 
- Még szerencse, hogy távol tartotta Markust az úttól a munkája...amúgy is kevés dologtól undorodik a fiú úgy, mint a rovaroktól.
Míg így morfondírozik a vagdalkozás közben lát egy újabb ugró lényt. Lasszót vetve eltéríti az irányából s karanájával levágja az ollós végű lábait egy suhintással.
- De fene tanulékonyak vagytok! Csapdába ily könnyen ugranátok egymás után?

A gyönyörű sárkánylánynak végre volt egy szusszanásnyi ideje, hogy foglalkozzon Kain házi kedvencével. Legalábbis annak szavaival. Úgy érezte, hogy kétlábúként igen sokat engedett meg az aranysárkány neki, de amíg Sil támogatását és egyre nyilvánvalóbban Nil barátságát is élvezi, nem érezte fontosnak a móresre tanítását. Ő hamarosan megszabadul tőle, miközben a három fajtársa majd szenvedheti társaságát, ha annyira ragaszkodnak hozzá.
-Még hogy én követlek téged? Akár merre megyek, folyton jössz és beléd botlom. Egyáltalán megtaláltad már nekem Hakantogot, miközben itt lopod az időt?
Neked lehet, hogy jó az utolsó bűzös, szakadt gönc, de szerintem egy magam fajta lány legyen nő! Minden helyzetben. -simította meg vörös fürtjeit- Egyszerűen nem értem, hogy tud egy nőstény, izé nő ilyen igénytelen lenni.
Ne kerülj az utamba!
*Ezzel megindult sántikálva a lángoló házak felé. Az erő növelő varázslat, amely a harcokban oly sokat segített már elmúlt, ott hagyva őt a sebesült lábával. Majd rájönnek maguktól a varázslat hatására, amit az imént végzett el. Úgy tűnik, a fehér hajú nem tud lemondani az újabb kétlábú társaságáról. Oda fordult még elbicegőfélben Nilhez egy csábos mosolyt megeresztve.
-Jössz! Méltatlan ilyen mocskos kétlábú közelében lenni.
*Dühös volt, amiért elpazarolta azt a tekercset, ami az értékes információ ára volt, de majd Furia kétlábújával legfeljebb kivereti belőle. Nem szívesen nyúlna hozzá ilyen feldúlt állapotban, mert igen gyorsan túlzásba esne egy puha test kínzásában. Életben kell maradnia Hakantognak, amíg a vér tünde nyomára nem vezeti.

Gomora reméli, hogy Nil követi őt az imént elhangzott kérdése nyomán és azt is, amit hamarosan művel.
Nagyon nehezen mozog, miközben az égő házak között eltűnik az utcán, cseppet sem hatódva meg attól, hogy az elf lánynak még jól jönne a segítsége. Egy percig nem kételkedett, hogy a hím vörös sárkánynak nem okoz nehézséget bevégezni az elkezdett akciót. És jól érezné magát, ha a következő percekben maga mellett tudhatná egyik fajtársát abban a vállalkozásban, ami már régen a fejében forog.
Ahogy eltűnik a kéretlen pillantások elől egy ház mögött egy sikátorban, kicsit még tovább biceg, hogy az után négykézlábra ereszkedjen. A következő pillanatban egy kisebb családi ház méretű test igyekszik a túloldalon kipréselődni egy lángoktól tűz által ölelt nagyobb utcára.
A sérült hátsó lába még mindig problémás, de természetes alakban sokkal jobban viseli, ha másért nem, a testtömeg jóval kisebb hányada esik egy végtagra. Azért igyekszik inkább a jobban épségben levőkre támaszkodni, szárnycsapásaival kicsit meg is emelve magát, félig úszva a levegőben, félig sánta kutya módjára ugrálva, hogy hamarosan elérje a főteret. Szaglásával igyekszik tájékozódni, hogy merről nem érez kétlábú szagot, de a túl erős rovar illatot is igyekszik most még kerülni.
~Egyértelműen minden tér- és támadó lény hullám a központ felől jön. Valamit ott ügyködtek és egy sárkánynak nem illendő, hogy csak elszenvedje a csapásokat, ahogy eddig én. Vagyunk elegen a városban, ha mind a négyen átalakulunk, akkor játszva kipucoljuk a kócerájt.
És főleg... megszerezzük a lanuriaktól azt a micsodát, ami ilyen erővel rendelkezik. Nem hiszem, hogy nagy szükség lesz rá ezen gyenge prédák ellen, de csak egy pillanatra belegondolni, hogy hatlábúak hadát indítjuk a földön elterelésnek, miközben mi a levegőből összekapkodjuk az összezavarodottak seregeit.
*A téren lévők olyat láthatnak, amit igen kevesek. A vörös fenevad pofáján vér csorog a pikkelyek között, mellső karmain és azon testrészeken, ahol a ruha nem tudta volna elfedni a rovarok elleni pikkely páncélját. No meg egy sánta sárkány sem túl gyakori jelenség az emberek világában.

Vogon úgy vágtatott a lova hátán a szűkebb és tágabb utcák között, mint aki eszét vesztette. De nem kellett sokat biztatnia hű hátasát sem, igyekeztek mind a ketten minél messzebb kerülni a főtértől... és az ott nem rég megjelenő sárkánytól. Már csak távoli álomnak tűnt az, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapta az íját és az utolsó nyílvesszőt lőtte ki a bestiára. No, nem mintha megvárta volna az eredményt. De még a látszatát is kerülte, hogy kardot rántva felkészül a támadásra. Sokkal egyértelműbben úgy emlékszik vissza erre a kósza álomképre, mely szinte biztosan nem volt valóságos, mintha eltűnt volna egy ház sarka mögött, még mielőtt a gonosz lény észrevette volna őt.
-Raman! Raman! Merre vagy Sárkányölő? -hangja messzire hallatszott, elkeseredetten kapaszkodott a reménybe, hogy barátja, aki saját bevallása szerint már ölt ilyen lényt, az itt van a városban. Annál is inkább bízott ebben, hiszen Valakirij térképe juttatta eszébe azt, hogy nem volt rémálmában sem veszélyben. Annyira megoldhatatlanul nagyban minden bizonnyal nem, mint amilyennek akkor tűnt. Ugyanis a törpe említette, hogy pont itt csapott össze egyszer egy fekete sárkánnyal. Most már bánta, hogy nem faggatta ki részletesebben, okulva egy bölcs és tapasztalt harcos jó tanácsaiból, de akkoriban még egész másként gondolkodott. Úgy vélte, hogy egy hajszínével még barátait is megtévesztő nimfához kötődik az eset, akit ki kell rángatni a bajból és akiért az elfek egész biztosan kivételt kapnak, ha sárkány van a történetben.
-Raman! Merre jársz Sárkányölő? -folytatta a kiabálást. Meggyőződése volt, hogy Eclair gondoskodott arról, hogy szeretett teremtménye, aki oly sok áldozatot mutatott már be neki a templomaiban, végül megmeneküljön.
Márpedig neki az ember méretű és sokszor azoknál is nagyobb bogarak kicselezése pont elég nagy kihívás, kell lennie itt egy tapasztalt sárkányvadásznak, aki a vörös dögöt már várja, hogy elkapja, épp csak tudatni kell vele, hogy hol van.