Városhatár

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-02, 10:45 pm

// Mese: Sendel romjai közt - Silarona //

*Nem sikerült! Az arany sárkánynak tapasztalnia kell, hogy ellenfeleik nem gyengék, s közel sem ostobák.
Habár sikeresen tépi és vágja le magáról a kampós, hosszú lábakat, mégis kénytelen elviselni a rúgást.
A hasfalét ért behatás váratlanul éri, s bár izmai erősek, azért hatásosan rendezi át a belső szerveket testében.
Összegörnyed, s talán ez, talán a dühből, ezúttal épp levegő nélkül előrerontó mozdulata az, amely megmentheti az esetleges hátulról érkező kampóktól.
Ugyanis, habár a rúgásra a levegő bent marad, s meg is szorul, s összegörnyed fájdalmában, cselekedni tud.
Nem hiába van életben még hét évszázad menekülés után is.
A rágók közel vannak, ám az arany sárkány elengedve az eddig markolt, megroppantott lábat, karmaival épp a rágók közé vág, azonban mozdulata egyszersmind védekező mozdulat is, sebes, erős, hogy ha van még kampós láb, amit támad, egyúttal azt is hatástalanítsa.
A kemény, arany színű karmok talán erősebbek a hosszúlábú rágóinál, de ha nem is, a narancsköves markolatú kard pengéje elég erős kell legyen, hogy a rágóktól megszabadítsa az ellenfelet.
Ha ez a manőver sikerült, akkor karmaival csap le ismét, alulról felfelé ütve, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a rágók nélkül maradt ellenfél külső kitinpáncélját átszakítva olyan mértékű sérülést okozzon, amit már nem él túl a furcsa szörnyeteg. Biztos, ami biztos, azért még hozzávágja ahhoz a falhoz, amelyen a táz először bejut a házba.
Ha ez is sikerrel jár, végre kiegyenesedik, s úgy fordul a betörő tűz narancsvörös lángjainak fényében körbe, hogy lássa, hogy állnak. A rovarok visszahúzódnak a tűz lángnyelvei elől, s így végre figyelhet Silarona irányába, hogy a vörös nőstény segítségére siessen, ha szüksége van rá.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-04, 2:10 pm

* Még szinte ki sem tisztul előtte a kép, mire a felé közeledő ember nagyságú rovarok egyike rá nem veti magát.
Korábbi elhatározása merő döbbenetté válik, mint ahogy a rátelepedő rovar méretes rágóit testközelből is megcsodálhatja.
Nem ilyen élményre számított, mikor végre sikerült összeszednie magát. Hangos sikítás hagyja el hangszálait, miközben minden undorát legyűrve kezeivel próbálja meg távol tartani magától a veszélyes rágókat.
Azonban a törékeny test nem képes visszatartani a méretes rovarba szoruló erőt. Csupán annyit tehet, hogy minden erejével megpróbálja azt eltéríteni. Ha sikerrel jár, akkor a lény első sikertelen próbálkozás után nyert rövid időt arra használja, hogy lábait a rovar vázának feszítse, és így már mind a négy végtagjával próbáljon meg elkerülni annak újabb próbálkozásait. Ebben a helyzetben meglehetősen nehéz lenne mágiát használni, hogyan is tudna koncentrálni, miközben minden ereje és ügyessége arra szükségeltetik, hogy a felé szegeződő rágók ne érhessék el. Esélyeinek javítása érdekében ismételten szabadjára engedi éles hangját, hogy a társaságában lévő két férfi tudtára hozza kínos helyzetét. *
- VALAKI…!!!
* Csupán korábbi emléke az, mely tartja benne az lelket, hogy kitartson a rovarral szemben, sőt még olyan gondolatokat is előtérbe hoz, melyeket normális helyzetben azonnal elvetne, de ez nem is normális helyzet. *

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

*A csata tovább folyik, ezúttal Nawarean, Balál, s Kesa oldala irányából érkezik újdonság.
Az örvényből kiindulva végigfutott egy újabb térhullám, minek nyomán újabb lény érkezik, s ez mintha célzottan jelenne meg.
Nem sokkal hatalmasabb egy embernél, noha tán leginkább rájuk hasonlít.
A hosszúlábúak is tisztelettel térnek ki előle, s tán Lothár is jobban teszi, ugyanis eme lény hatalmas fegyverei ellen még az ő páncélja sem nyújthat védelmet, s ha útjába is állnak, hamar megtapasztalhatja, hogyan döfi át páncélját a lény farka, majd vágja félre az útjából az evolyrani nemest.
Ha azonban kitér előle, az új jövevény célirányosan halad tovább a városhatár felé.
Nawarean felé törtet.
A lény földig érő mellső végtagjai kampósan ugyanolyan hosszan visszafordulnak, s e visszafordult nyúlványon pengeéles, fűrészes fogak sorakoznak. Mellkasából nyúlványok nyúlnak ki, s nem csupán kemény kitinből, afféle tapadókorongokra végződő, vékony csápok is, míg hátából két újabb nyúlvány, egyik lent, mit tán faroknak nézhetnének a helyiek, másik pedig hátának közepéből.

Városhatár - Page 8 Rovard_monaden_www.kepfeltoltes.hu_

Léptei alatt sebesen fogy a táv, s mire célhoz ér, mi Nawarean, addigra a fehér hajú harcost csupán gyorsasága menti meg, hogy a három hosszúlábú közül sem hátát, sem fejét ne sebesítse meg csupán lábába akadó kampók rántsák a földre.
E pillanatban érkezik meg az új lény, s ez fogazott testrészét már emeli is, hogy lesújtson a földön heverő Nawareanra.
Gondolhatja a férfi, hogy ez is csak egy a korábbi ellenfelek közül, ám ha alulbecsüli, súlyos árat fizethet érte, hisz csupán ez elegendő ahhoz, hogy megszakadjon hosszan hordozott vérvonala.
Mindeközben Balál lábát is elkapja a korábban felé rohanó, s a némi zavarral küszködő másik hosszúlábú is ott van már, ám csupán lábainak rúgásával kínálja meg a mágust, kinek azok vállát, s ha nem vigyáz, fejét is érik, erejük pedig éppoly erősek, mintha egy hátasló patáival találkozna.
Kesa segélykiáltásának így vajmi kevés haszna van, hisz nincs, ki segítségére siessen, két társa el van foglalva a rájuk rontókkal, lehántott ruhája felé pedig erőfeszítései ellenére egyre közelítenek azok a bizonyos rágók.
Karcsú testének minden erejére szükség van, hogy távol tarthassa magától legalább még egy ideig a felettébb veszélyes testrészeket.
Kain csapása sikeresnek mondható, hisz karmai, majd kardja is átszakítják a kitint a hosszúlábú feje mellett, s a mágus ily módon fordulhat meg a tűz segedelmét is kihasználva, hogy a visszahúzódó támadók helyett Silaronával foglalkozzon.
A lánynak szüksége is van segítségre, ugyanis tán megbénulhatott az újabb támadás hatására, midőn a levágott rovar rúgásait kénytelen mellkasán elszenvedni.
A vékony test hátrébb tántorodik tőlük, s a másik hosszúlábú ebben a helyzetben éri el, s dönti is le a földre. Kardja még kezében marad, s annyi lélekjelenléte kell, hogy legyen, hogy szabad kezével távol tarthassa magától a támadót, amíg vagy ő maga, vagy pedig társa ki nem szabadítja.
A tűz ekkor már a falak faanyagát nyaldossa, felfut a tető megmaradt részeire, s immáron azon az egy hosszúlábún kívül távol tartja az összes többit.
Gomora átváltozása cseppet sem nevezhető rejtettnek, noha a szűk sikátoron keresztül vergődte magát, házfalak omlanak közbe, miközben átpréseli megnövekedett testét köztük.
A sárkány ezután a levegőbe emelkedik, s megriasztja a felé vágtázó lovat, mely ekkor siet a segedelmére a főtéren küzdő sötét elfnek.
A lovas hamarvást a város külső kerületeiben köt ki, hol irdatlan kiabálása az, mi felveri a környező hosszúlábúakat, s nem is telik sok időbe, míg az első hosszúlábú a tetőről vetődve lesodorja hátasáról, s két újabb hosszúlábú akaszkodik bele Sauruszba is.
A ló nyerítve, magát dobálva próbálja a bőrébe kapaszkodó kampós lábakat lerázni magáról.
Vogon torkához pedig immáron rágók közelítenek.
Távol van tőle minden segítség, tán az istenek eme árat szabták neki, mikor megfutamodva magára hagyta téren harcoló társait.
Azonban, noha további hosszúlábúak közelítenek, még mindig nincs minden veszve, habár a téren tán épp e pillanatokban hullnak el korábbi harcostársai is.
Nill, a lábába kapaszkodó kampós láb rántásától a földre zuhan, s még láthatja, miként támad a korábban levágottnak hitt másik rovar Lysanorra.
E pillanatban lép ki a pince mélyéből batyuját a földre engedve a vörös köpenyes mágusnő.
Sziszegő hangot hallatva bök botjával a fehér hajú elfet támadó felé, s az, mintha taszajtották volna, repül is hátrébb néhány métert a kék szemű boszorkány varázslatára.
A nő e pillanatban már suhint is s a fehéren felfénylő bottal a Nillt fogó ellenre mutat.*
- Angustia!
*A cserregés sivítássá erősödik, s a lény összehúzott, remegő lábakkal fordul le Nill mellé, míg hangja szakadatlan gyötri fülüket.
A mágusnő a lilás eget szemléli, majd a tűz lángjainak vöröses villódzását a burkon, s a házfalakon, végül pedig a két idegenre tekint.*
- Honnan jött mindez?

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-05, 6:30 am

*Nem is figyelek fel egy ideig az új jövevényekre, sokkal inkább lefoglal az eddigi helyzet azokkal akik eddig is az életemre törtek volna. S míg én védtem magam azok orvúl a hátam felől közelítettek. Pengém suhint ami ugyan csak ellöki a bogarat, neki az egyik falnak. S én látom ahogy a lény bedől a ház oldalán majd ráomlik az épület. S e pillanatban még mindig nem észlelem a felém közeledő lényt. Pedig annak léptei a felém vezető úton már elég karcsúnak mondhatóak. Majd a rovarok bűvköre hátam mögé pillantani kényszerít s meglátom a szinte már az arcomban loholó lényt. Szemem felvillan, s helyet cserélünk.
~Salamon!
-Mestertánc!
*Rugaszkodok el a földtől amennyire csak tudok, átugorva a bogarat. Lábam megakad még a mestertáncban is gyorsnak mondható bogár hátán. Ami felettébb emberien néz ki. Nagyot vágódok a földön. S már lököm is magam oldalirány s mellettem egy hatalmas karomban végződő végtag érkezik a földre. Ez éppen csak megúszottnak tekinthető volt. De a támadás e pillanatban még nem ért véget s fegyverem tőlem távol van. Pont a bogár lábszerű pengéi alatt. Elkezdek hátra kúszni rák módjára, s közben a bogár engem követ, s lábaival minduntalan a földbe csapkod. Át akar rajtam gázolni, hogy közbe felnyithassa mellkasomat.
~Salamon tegyél valamit mert a mestertáncot nem tudjuk fenn tartani sokáig.
~Kussolj kölyök, éppen az irhánkat mentem!
*S az egyik karom ahogy a földbe csapódik, elérkezettnek látom az időt arra hogy felkeljek. S a kis időt kihasználva kezemmel meglököm magam. Először guggoló pozícióba majd két lábra segítem magam. De a lény nem adja fel, talán egy kis ösztökélés kell neki. Mellső végtagjával felém suhint. S én elkapom azt. Tenyerembe mélyednek a kis karmok amik a nagyon helyezkednek el, de ez csak kis fájdalom a halálhoz képest. Ragadom meg másik kezemmel is az állatot majd hangos kiabálás közepette, a lény lendültét kihasználva hajítom tova. S az az egyik lángoló épületbe köt ki. S mi helyet cserélünk. S én máris fegyveremért rohanok.
~Jó nagy hülyeség volt ide jönni...
~Nekem mondod?

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-05, 11:52 am

A rabszolgakereskedő vágtázása közben egy kisebb utcába kanyarodott be.
-Raman! Adj jelet, Sárkányölő! Megtaláltam, amire vadászol. Azt a szörnyet.
*Hirtelen nagyot rántott a gyeplőn és leugrott a hátasáról. Egy ismerős dolog megcsillanása vonta magára a figyelmét. Letérdelt a szakadt, véres ruhafoszlányok mellé, hogy kezébe vegye. Ez bizony a Hakantognál régebben látott tőr.
Eltette az övébe csúsztatva, talán kárpótlásul küldték az istenek, amiért az övé a főtéren egy döglött állat belsejében maradt. Legalább olyan jó minőségűnek tűnt ez is.
~Remélem, hogy az a csirkefogó csak megölt valakit, akinek a ruhái véresek lettek. Csalánba nem csap az egek dárdája.
*Gyorsan visszaszállt a lovára, és remélt megmentőjéért kiabálva folytatta az útját. Egészen addig, amíg három túlméretezett állat rájuk nem vetette magát.
Ahogy a föld felé zuhantak, igyekezett kicsúsztatni a lábát a kengyelből, de úgy fordulni, hogy kezével a hatlábút eltartsa magától. Az egyik lába beakadt a kengyelbe, így kénytelen volt összekuporodni a levegőben. Ez a rántás elégnek bizonyulhat, hogy legyen elég hely a kardja előrántásához.
Bár tudta, hogy ezeket a teremtményeket kevésbé lepi meg a ruha alá rejtett és utolsó pillanatban előrántott penge, de már annyira ráállt a keze, hogy már akkor is így kezdi a viaskodást, ha értelme nincs.
A fénylő vassal igyekezett minél mélyebb vágást ejteni a támadóján, majd néhány gyors szúrás szintén a páncél rései között. Igyekezett lerúgni magáról, hogy az őrülten ugráló paripájának segíthessen.
Gyorsan oda fordult, hogy a lován az ő oldalán kapaszkodó soklábú szaporodását segítse. Úgy vélte, elég primitív lény ahhoz, hogy osztódással is tudjon sokasodni. Megragadta őt is a kezeivel, hogy jól célozhasson, majd keresztbe szelte a páncél rései mentén, végül bal karjával igyekezett megragadni a nyerget, hogy felrántsa magát és onnan döfhessen a másik paripájára támadó teremtménybe kardjával. Lábával igyekezett lerúgni a földre, remélve, hogy súlyos sérülései után már nem fog tudni olyan erővel kapaszkodni a ló hátán. Nem kevés koncentráció kellett viszont neki sem, hogy ne dobja le őt is a jószág.
Ha ez sikerül, akkor ismét a kifelé utat keresve fogja újabb rohanásra ösztökélni néhány sebből vérző lovát, nem sejtve, hogy két sárkány épp a tűz mentén vele szemben igyekszik a főtér felé. Elege van már Sendelből. Eredetileg nem is akart ide jönni.
Sokkal pontosabb, hogy Ramant akarta ide csábítani, hogy ha baj van, legyen akit fedezékként hátra hagyva elmeneküljön. De mivel a törpe nem állt kötélnek, így jó ideig letett erről a szándékáról. A fény ünnepe volt az a sorsfordító, amiért meggondolta magát. És az a rejtélyes írás, amit nem is olyan régen látott meg egy vándornál.
De akkor is! Terve tökéletes volt. Egy halom banditát ide csábít egy nemes tünde megvétele ürügyén. Az itt elrejtett kincset megtalálja az Éjjeli Lepke utcában, még mielőtt ide érnének, ha bármi szörny védi, az a banditák dolga.
Tökéletes terv volt, hatalmas nyereséggel. Ha a zöld bolond nem zavar közbe, akkor most sokkal gazdagabb és boldogabb lenne.
~De lehet, hogy csak a kincset őrző lényeket szabadította ki.
Ha majd Lothár és a többiek levágják őket, akkor megkeresem a romok között, hol van az a drága Valakirij örökség.
Ha sikerült leráznia az őket feltartóztató megidézetteket, igyekezett a lángok határánál maradni a városból kifelé vezető út keresése közben. Tudta, hogy ez majd elriasztja a legtöbb útjába állót, akár gyorsan bemenekülve az égő utcák közzé, ha túl sok bogár érkezne mégis. De mégis... amíg csak a pusztulás határán lovagol, úgy érezte, hogy itt van a legnagyobb biztonságban mind a két veszélytől.

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-05, 2:21 pm

//Mese: Sendel romjai közt - Silarona //

*Végre enyhül a nyomás a két sérült sárkány körül, legalábbis Kain így érzékeli. Azonban ahogy körbetekint, sötét szemei résnyire húzódnak, s fakó arcán dühös kifejezés jelenik meg.
Felhördülve lendíti kardját.*
- Die vlam van ’n draak!
*Ordítja magából kikelve, s a penge felizzik, amikor lecsap vele a hosszúlábú testére. Nem függőlegesen, inkább rézsút vág a narancsköves karddal, s ráadásként két kézre is fogta a csapás előtt.
Ha sikerrel jár, akkor a rovar teste két részre válva hullik le a karcsú elf test mellé. Ha nem, akkor a sárkány maga esik neki karmaival, hogy darabokra tépje ezt a nagyra nőtt rovart.
A tűz egyre inkább körbeveszi őket, s a fekete köpenyes „mágus” ennek fényében hajol a lány felé, hogy balját nyújtsa neki.
Ha Silarona elkapja kezét, az arany sárkány tehetetlen dühében erősen megmarkolja, s úgy segíti fel.
Sendelbe sem fog jó darabig bejönni, ha ezt túlélik.
Ha sikerült a vörös nőstényt felsegíteni, nem szól egy szót sem, fakó, saját vérétől ragacsos arcába hulló haja mögül nem sok minden látszik ki, csak dühös, éjfekete pillantása, amivel a romokon kívüli területeket figyeli, miközben maga után húzza a lányt az első komolyabb réshez a falon, ahol még nem tombolnak a lángok.
Úgy tűnik, a hosszúlábúak nem szeretik a tüzet, s ez még jól jöhet a két sárkánynak.
Namelyr csak egy pillanatig habozik, mielőtt visszafordul Silarona felé.
A fekete szemek már enyhültebben siklanak végig a lányon, feltérképezve a karcsú elf alak formás testének minden pontját, ám ezúttal sérülést keresnek rajta. Újat, olyat, amit azóta szerzett, hogy harcba szálltak ebben a városban a különös, idegen lényekkel.
Kifelé nem haladhatnak, a burok elég erősen visszadobta őket. Mi van, ha befelé indulnak?
Végső soron sárkány testük még mindig megvan, s a levegőben a szemeken kívül mást nem látott, ha kell, felemelkedhetnek a támadók elől.*
- Itt nem maradhatunk. Hogy érzed, át tudunk vágni a főtérig?

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-11, 10:55 am

//Mese Sendel romjai közt. Naweran, Kesa, rovarok és lények.//

Balált először az zavarja, hogy pillanatnyi elrévedésével elfogyott minden ideje, hogy társainak segíthessen. A makrancos hölgy nagyobb bajban és kevesebb ruházatban van, mint kellene. Adent pedig mesterien megkörnyékezték a szörnyek. Egész kis gyűrűjükbe került így, hogy a háta mögül több is érkezik. Átugrálva a kisebb rovarokon szembe kerül az ember szabású rovarral. Mintha hadseregük egy tisztje lenne, úgy vág a harcba Balál kígyóősű barátjával. A vadász sorozatos rúgásokkal csépeli a végül talpa alatt fetrengő lényt s hogy beleakasztani ne tudja lábait, vagy rágóit többé, egy suhintással leszeli e fontos szerveit a gerinctelennek, majd mikor az hason eltrül tehetetlenségében a földön, keresztüldöfi a közepén a karanáját, jól megforgatva benne, majd kettéhasítva a nagy testet. Közben persze a lény megmaradt végtagjaival feléje kapálózik, majd halálában is vigyázva kell kerülgetni reszketve hadonászó karjait. Ekkor olyan rúgás éri Balált a vállán a mozgáskoordinálatlan figurától, hogy ismét a földön találja magát, feneke ugyanúgy sajog, mint vállizülete, ami csak az istenek tudják e pillanatban, nem ficamodott- e ki. A kard a lába szára alá keveredett a baljából, s hogy el ne sodorja a bogarak tömege, kénytelen leszorítani fél lábbal a földre. Kraftja már kezében, s dühében a rúgó láb már a földre is hull, s mellső párja is követi. Közben e fejetlen hosszú lábút a rúgás lendülete teljesen a mágus fölé viszi s a karana a kardhoz hasonlóan a rovar középső részét trancsírozta széjjel, bár több mozdulatra van szükség, mint a karddal, de meg van az eredménye. A férfit beterítik a sárgás testnedvek, majd a döglött lény rázuhan. Nagy erőfeszítéssel ledobja magáról a testet.
Kitörölve a szeméből a koszt, lihegve tápászkodik fel. Látja Nawareant, hogy micsoda nagy küzdelembe van.
- Aden!
Balál úgy érzi, utolsó erejét kell összeszednie. Dühében előszedi a mélyéből varázserejét és jobbjával energia gömböt hajít az ember formájú lény háta közepébe. Az alak felizzik, nyúlványai lángolva olvadnak le a fogazott testéről. A földön tüzet fognak körülötte a csúszó-mászó tömegek. Nem tudja megnézni, mi lesz vele ezután.
Luna felé fordul, tenyerében most rózsaszín fénygömb formázódik, fejnagyságúvá növekszik, majd tágulni kezd, olyan, mintha ragyogó rostokkal kapaszkodnának részei egymásba és csak tágulva nő tovább.
- Akaza!
A gömb lassú forgással felemelkedik a mágus kezéből s forogni kezd. Luna felé veszi az irányt.
- Luna! Irányítsd! Vedd át, kaszabold le vele a támadóidat. Kitart 4 halálig!
Azzal kimerülten lerogyott a rovarok tömegébe. Kabátját levéve csapkodta őket. Majd reszkető térddel, kissé megrogyva eltűnt, éleseket füttyögve lova után.

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-11, 12:14 pm

//Mese: Sendel romjai közt - Nawarean és Balál Tangeran //

* A nehéz helyzetbe került fiatal nemes hiába próbálja felhívni a két férfi figyelmét szorult helyzetére, nem kapja meg a remélt segítséget. Márpedig támadója nem kíván saját akaratából távozni a fiatal nemesről. *
- Szállj már le rólam !!
* Ereje egy cseppet sem lankadhat, miközben ezek a szívből jövő szavak elhagyják ajkait. A lény nem hagyja annyiban az elhangzottakat, egyik lába ismét egy kisebb ruhafoszlányt tép le a nemesről. Csupán egy pillanatra sikerül ezzel Kesa figyelmét elterelnie, mégis ez a pillanatnyi megingás elégnek bizonyul, hogy a rágókat lefele nyomó erő kerüljön fölénybe, és a gyenge nemes már bírja megállítani a fokozatosan közelebb és közelebb kerülő rágókat vékony nyakához.
Kesa érzi, hogy már nem képes sokáig lassítani a méretes rovarba szorult erőt, így egyetlen lehetőségéhez folyamodik, megpróbálja félrelökni a rágókat, hogy azok elkerüljék testét, és a földbe csapódjanak.
Amennyiben Kesa megmozdulása sikerrel jár, ő is tudja, hogy ezzel csupán egy lélegzetvételnyi időt nyerhet magának, mielőtt a rovar újfent megismételné a próbálkozást, neki pedig ezt a rövid időt kell kihasználnia.
A segítség hiánya, az életét fenyegető veszedelem, valamint a lény irányt érzett undor, félelem, és bosszúvágy egyvelege pedig eléri azt, hogy a korábban lehetetlennek hitt gondolatok valóra váljanak. *
- Merusak kehidupan kita.
* Az újra próbálkozó rovar rágóit Kesa ismét megpróbálja magától távol tartani, azonban a közben elhangzott szavakra kezét kéken derengő lángok borítják be, mely magának a lénynek az életerejét kezdi elemészteni.
A varázslat ahhoz kevés, hogy végezzen az undorító rovarral, hacsak az a testében ébredő fájdalommal mit sem törődve továbbra is Kesa nyakát kívánná szegni.
Amennyiben ellenfele akár csak egy pillanatra is megtorpan a fájdalom hatására, akkor Balál szavaira felfigyelve, erejével megragadja a neki szánt fénygömböt, hogy azonnal korábbi támadójának irányítsa és végignézze, miként elenyészik el szörnyű kínok között az undorító rovar.
Ellenfelétől megszabadulva azonnal Balál felé fordul, részben hogy megköszönje a segítséget, de sokkal fontosabb szempont számára, hogy láthassa mennyit láthatott a másik mágus korábbi varázslatából. *

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Nawarean, Balál, Kesa, Vogon, Silarona, Kain, Lysanor, Nill //

*Nawarean mozgása most nem elegendő az új ellenfél ellen. A hosszúlábúak ugyan ezúttal békén hagyják, mintha bizony valami nálunknál hatalmasabbal került volna szembe, s maga az ellenfél az is.
A rovar az egyik ház falánál köt ki, ám sebessége nagyobb annál, hogy soká maradjon is ott.
Mintha meg sem érezné, lendül előre, s a korábban is látható csápok a fegyvere felé tartó Nawarean irányába száguldanak, mint kilőtt nyilak.
Nem lehet elég gyorsa, s az egyik vörös, vékony csáp nyakára tapad, s hiába is tépné le, a tapadókorongból addigra már apró szúrást érezhet nyakán.
A testébe fecskendezett méreg pedig lassítja, s idővel bénulást okoz, mi fulladáshoz vezet.
Efféle anyaggal még nem találkozhatott Aden teste, nincs rá immunitása.
Mindezen idő alatt Balál sikeresen gyűri le egyik ellenét, lábait, szerveit vágván le, s végül, midőn már teljes valójában zöldessárga színekben pompázik a vadász, ellene nem is mozdul többet.
Mire újabb ellenét is legyőzi, nem csupán válla, de lágyéka, bordái, s feje is sajognak a rúgásoktól, melyek nyomán, ha szerencséje van, belső sérülései tán nem maradtak.
Energiagömbje az idegen hátából kinyúló nagy nyúlványon robban szét, s az lángolva hullik le, mint a gyíkok farka, ha csapdába esnek.
A lény e pillanatban fordul meg, s küld Balál felé is csápjai közül. A vadász sem kerülheti el a mérget, melyet fehér hajú barátja már megismerhetett, s orcájának jobb oldalára tapad a vörös tapadókorong, a szúrás pedig szeme alatt éri őt. Ha Nawarean e fordulást használná ki, legyen óvatos, ugyanis a „tiszt” hatalmas farka ostorként csap le rá, s a farok bármely kampója súlyos sebet ejthet testén.
A méreg hatására a mágus is lassulni kezd, noha sebei, s fáradtsága miatt már egyébként sem oly gyors, mint Sendelbe érkezvén volt, s ha időben nem kap az ismeretlen méregre ellenszert, még pirkadat előtt leáll légzése, s üdvözölheti barátját, Mariust Dremer birodalmában.
Balál varázslata, melyet e pillanatokban küld Kesának, hasznára válhat a lassan félmezítelenséghez közelítő nemes kisasszonynak, ki a kínzás felettébb fájdalmas formáját választja a rátámadó rovarnak, s a fájdalom az, mely elegendő időt hagy neki Balál segítségét kihasználni.
A két varázslat együtt hatásosnak tűnik, s a feltrancsírozott rovar nedvei legalábbis testfestékként öltöztetik az ifjú Klensbane-sarjat.
Eközben Vogon lába, mely a kengyelbe ragadt, komoly fájdalmakat él át, s azon bokája, mely az ugráló lóhoz köti, meg is rándul, nem fog tudni ráállni napokig, s örülhet, hogy bokaszalagja nem szakadt a hirtelen rántó, csavaró mozgás közepette, s hogy feje nem zúzódott ripityára az utca kövekkel felhintett felszínén.
Midőn kardját kirántva kaszabolja ellenét, sikerrel le is győzi azt, ám kardja benne marad, s a tovább ugráló paripa az, mely távolabb is viszi a kimúlt lénytől.
A másik rovarnak így csupán a Hakantongtól zsákmányolt tőr maradt, s noha kisebb hatékonysággal, ezt is sikerrel gyűri le, ám míg lerúgni próbálja, a kampó, melyet a rovar lova húsába váj, mélyen felhasítja az állatot, mely így immáron jóval kevésbé tud ugrándozni a maradék egy támadó szorítása alatt.
Ez még Vogon számára marad, ki néhány nyilával, s egy szál tőrrel kénytelen szembeszállni vele, hogy saját, s lova éltét mentse.
A tűz, melyet keres, még távol van mind Nawarean társaságától, mind tőle, és sánta lovával nem is lesz oly sebes, mint akart lenni.
Kain izzó kardja éppoly hatásos a hosszúlábú ellen, mint Aldoé volt a főtéren, noha ez a siker csupán pillanatnyi.
Ha a két sárkány elindul a főtér felé, csak a tűz közelében vannak biztonságban, noha ez a tűz nem húzódik a főtérig, így mindenképpen hosszúlábúak tömegeivel kell szembenézniük az utcákon haladtukban. Azonban, ha a romok mellett maradnak, a ház hamarosan összeomlik, s könnyedén maga alá temetheti a Silaronát és Kaint. A kövek pedig a kétlábú testbe zárt sárkányoknak is fájnak, s kellő mennyiségben halálosak is lehetnek.
Nemigen marad választásuk, mint elhagyni azt.
Az utcákon pedig már a háztetőkről, a falakról, s a romok között sebesen lépdelve is ellenséges rovarszerű lények támadnak rájuk, mi kampóit kívánja akasztani beléjük, mi pedig rágóival fejüket venni.
A vörös köpenyes mágusnő türelmetlenül pillant Nillre és Lysanorra.*
- Mi az, a történések elvitték a hangotok?
Honnan jönnek ezek? Kifordult a sarkaiból eme város….
*Zsörtölődik magában. Nyugodt kutatásait fenekestül fordítja fel a mostani események sora. Kész szerencse, hogy könyvében lejegyezte eddigi eredményeit.
Ha válaszolnak, hamarvást felkapja korábban földre helyezett holmiját, melyet óv még a széltől is.
Meg kell várnia két alkalmi társa válaszait, hisz anélkül saját magának kellene rájönnie mindarra, mit azok már tudhatnak.
Eközben a lilásan derengő burok alatt a tűz egyre tejed ugyan, de még mindig csupán egyetlen kerületét tartja birtokban Sendel egykor erős városának.
A pirkadat még messze, s jó kérdés, ki jár jobban, ki tán még akkor is harcolni fog életéért, vagy azok, kiket már elragadott addigra Dremer, a halál ura.
A szerteszét szórt maroknyi harcoló élete egyre kevesebb reménnyel tartható meg jelenlegi formájában, hisz percről percre többen lesznek a várost ellepő lények, s ama óriás, mi a fölbe készül ásni magát a főtéren, nem messze az oszlopoktól, tán még náluk is szörnyűségesebb titkot rejt….*

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-13, 2:16 pm

// Mese: Sendel romjai közt - Silarona //

*A falak között, a tűzben ugyan a rovaroktól biztonságban vannak, de sokáig ott sem maradhatnak. A terjengő lángok egy ilyen ósdi, öreg romot már könnyedén a földdel tehetnek egyenlővé, még ha most van is olyan gerenda, oszlop, amely tart valamicskét.
Az arany sárkány nem akarja kivárni azt a pillanatot, amikor megadja magát ez a romhalmaz.
Megragadja a kezét Silaronának, sötét pillantásával végigméri a lilás burok alatt villódzó vörös lángok fényében megcsillanó hosszúlábúakat.
Pokoli éjszaka elé néznek, úgy tűnik.
Fakó arcán tehetetlen düh ül ki egy pillanatra.*
- Nem engedhetjük őket közel.
*Narancsköves kardját hüvelyébe süllyeszti, s a karcsú elf kezét is elengedi. Reméli, hogy a nőstény vele tart, s nem marad le, de mindkét kezére szüksége lesz.*
- Haladjunk a tűz mellett, amíg lehet!
*Szól oda a vörös sárkánynak. Hallgatag, sötét alakja előre áll, hogy ő kapja a szemből érkezőket. Márpedig a rovarok jönnek, hosszú lábaikkal groteszkül ügyesen kerülgetik ki a földön heverő törmeléket, s amikor elég közel kerülnek, a „feketeköpenyes mágus” szakadt karját a tűzbe löki, ami mellett halad, miközben ajkát varázsige hagyja el.*
- Vuurwapens!
*A kezét kirántva a lángok közül, körülötte örvénylő izzó lángköteget mutat fel, s az első közel érkezők felé mutat öklével.
A lángok kitörnek a kötegből, s előrelendülnek, a hosszúlábúak felé.
Ha ez nem járnak sikerrel, az arany sárkány menten mindkét tenyerét tartja előre, miközben már újabb igéjét veti be.*
- Forest van weerling!
*Tenyereiből vakítóan fehér villámok csapnak ki, hogy aztán szerteágazva terüljenek szét egy pillanat alatt Sendel romos utcáján.
Sebes szállnak a rovarok felé, s ha sikerrel jár velük, akkor egy időre talán szabad lesz az út.
Azonban nincsenek illúziói, a mágiával takarékoskodnia kell, nem tudni, mi vár még rájuk ezen az éjszakán. Külön figyel Silaronára, hogy ha kell, segíteni tudjon rajta.
A kardot is előrántja, ha kell, s ha kell, karmai is készen állnak, már bizonyították, hogy hasznosak ezek ellen a nyakigláb lények ellen.
Mogorva arcáról már nem lehet érzelmet leolvasni. Fájdalmai még mindig megvannak, véres arcán látszik ez legjobban, hiszen a fejsebből korábban odaömlött vér rászáradt már.
De a testét ért sérülések is meglehetősen fájdalmasak, ezek csak akadályozzák most a sárkányt.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-15, 9:25 pm

* Lysanor nagyon megdöbbent a történéseken, ezért sem nagyon szólalt meg és a rátámadó rovartól sem figyelt éppen másra.*
- Nem nem vitte el, csak éppen elfoglalt vagyok!
*Mondta a támadások közepette, aztán szétnézett és tényleg nagyon sok rovarszerű képződményt közeledett feléjük.*
- Fogalmam sincs, honnan jönnek ezek a valamik, én sem értem. De majd csak kiderül. Egyébként javaslom, menjünk valami főtér felé, mert ez így nem igazán jó.
*Mondta halkabban, hogy csak a társai hallják és már is elindult a főtér felé.*
- Na gyertek már!
*Mondta Nillnek és a mágusnak, aki éppen a cuccait szedegette.Remélte, hogy követik. Valami bajlós előérzete támad, így inkább bevárta Nilléket és belekarolt a fiúba.*
- Ez nekem nagyon nem tetszik. Nagyon de nagyon nem....
* Valamiféle biztonságot nyújtott neki a fiú és az sem rossz, ha egy mágusnő van velük*

_________________
Városhatár - Page 8 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-16, 2:31 pm

Az ifjú Beebebrox igen pőrén érzi magát szeretett rövid kardja nélkül. Igazából lelke mélyéről előtört gyermekkori bánata, hogy ha olyan sarja lenne családjának, mint a többiek, akkor most bizony milyen sok hasznos varázslattal tudná kombinálni fegyverforgatását.
Rutinosan nyomja el a gondolatai mélyén végig ott kavargó szörnyű önsajnálatát. Megtanulta a harcot úgy, hogy ellensúlyozza Thaloma szűknek érzett kezét, mellyel az áldásait rászórta. De sosem tudta elfelejteni, cselekedetei mögött mindig ott rejlett ez a düh, hogy a mágia sötét oldala miatt nem léphet népe földjeire. Mégis... Az a mágia, amit -úgy tudja- még sosem használt igazából. Csak pár olyan fizikai trükköt, amit véletlenül a varázstudók oda soroltak be.
Erősen megmarkolva a tőrét minden erejét latba veti, hogy a megmaradt dögöt megszabadítsa a lábaitól. Igen, először nem vágja le az összes kampós nyúlványt, azok már megsebezték pont eléggé a mént. Viszont ha távol tudja tartani a rágószervét a hústól, akkor inkább megrövidíti hamarabb néhány elülső lábtól is, csak az után vágja le az utolsó kapós csápokat.
Nem véletlen a kegyetlenkedése. Ha sikerül és lerepül a lova hátáról az utolsó óriáshangya, akkor igyekszik visszafordulni és kikerülni az egyensúlyát vesztett támadóit, hogy visszaszerezze legfontosabb fegyverét attól a bizonyos halott bogártól. Remélte, hogy ha a hátára érkezve meg is tud fordulni a hatlábú, az még nem lesz elég, hogy az elől lévő lábak nélkül ne arccal a földet túrva tudjon közlekedni.
Ha mégsem tud sántáján ellovagolni mellette, akkor kénytelen lesz úgy esni, hogy felülről érkezzen és bevégezze a küzdelmet a tőrével a kezében. De ebben az esetben igen kérdéses, hogy oda tudja-e hívni a paripáját, hogy a kengyelbe fogózkodva visszahúzza magát valahogy a nyeregbe.
Ha mégis sikerül elérni azt a bogarat, akinek a testében maradt a kard, akkor felemeli magához a magasba és nekilát a kiszabadításának. Ha van ideje és talál olyan részt ami erre alkalmas, akkor megpróbál egy járó bothoz hasonlót is eszkábálni a kitin testrészekből. Ha ilyen nem sikerül, akkor is igyekszik a kampós nyúlványokból legalább egy rögtönzött fegyvert összekötözni az éjjelente font kötelek segítségével.
~Szükségem lesz minden megszerzett elf tudásra. Itt nem marad életben egy ember sem. Csak természetszerető kultúránk elég ahhoz, hogy felvegyük a harcot ezekkel az átkozottakkal. Annyira legalábbis, amíg ki nem jutok végre.
*Így folytatja az utat, ha tudja a szeme előtt derengő lilás-narancssárga-fekete fényekben úszó városrész felé.

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-16, 9:12 pm

*Hiába minden amit csak teszek, a lény túl gyors, s nem vagyok képes kivédeni a támadását. Máris repült felém egy nyelv formájú akármi ami talán inkább csáp. Az elsőt könnyedén hárítom bár a következő a nyakamon landol. Érzem ahogy testem bőszen hadakozni kezd a méreggel. Még sosem találkoztam ehhez hasonlóval sem. Az egész testem égni kezd, a légzésem nehezebb, lehet rögvest bénulást is okozna ha nem éppen a gyógyító pecsétet használnám. De mindez most nem annyira érdekes, hisz az ellenfél még mindig előttem van s ahogy leszakítom magamról a csápot máris nekem fog rontani ez nem kétség. Fülelek, a ropogó tűz és a bogarak hangjai között egy ismerős lény dobogását hallom. Négylábú annyi szent eszeveszettül rohan, hátra pillantok ekkor már térdelő pozícióból. Látom a lovat ami felém vágtat, mintha csak ostorral vernék. De ismerős ez a paripa, mintha már találkoztam volna vele. S ekkor derül fény az igazságra, ez a ló Vogoné. Ahogy az mellettem rohanna el minden erőmet össze szedem, míg Salamon küzd a bennem lévő méreggel, s megpróbálja egy helyen tartani a fertőzött vért a testemen belül. Elkapom a lovat majd egy cseles mozdulattal mi iszonyatosan fájt ebben az állapotban a hátára ugrok. S megragadom a gyeplőt, s magam felé húzom, megtorpanásra kényszerítve a lovat.
- Hol van az a semmirekellő? Ha?
* Majd fordítom oda a tekintetem a rovar felé, a fegyverem magam elé helyezem majd rászorítok felkarommal. Nem titkol haditervem felnyársalni az állatot az alattam száguldozó ló segítségével. Most ő lesz az én gyorsaságom. Nekiiramodok azon az úton ahonnan a ló érkezett. S örült vágtába kezdek az új táltoson. Ha kell a lelket is kihajtom belőle. Ahogy ugrási távolságba érünk a lény rám veti magát. A felnyársalás nem sikerült olyan jól mint gondoltam, mivel ahogy a fegyver hegyéhez ért a lény a kemény páncél felfogta fegyveremet. De semmi gond hisz a táltos sebessége segített abban, hogy az érkező lényt, egyenesen ellökjem. Visszapattant a fegyveremről akárcsak egy darab gumi a falról. Ahogy a vészt magam mögé kényszerítettem éles sikító hangot hallok, amiből csak arra tudok következtetni hogy az állat maga is megsérült. Talán a tűz martaléka lesz. Tökéletes volt mindenki számára ez a hatalmas lángtenger, de az én előnyöm elveszik általa hisz minden vörösbe borul. Majd megpillantom a bicegő Vogont előttem. Jó felé indultam el, valakire rá is akadtam de miért pont erre a ficsúrra kellett ráakadnom. Lenézek rá a lováról, majd a kezemet nyújtom.
- Gyere te semmirekellő... Át kell venned a nyerget... megmérgezett ez a rohadék... Gyorsan!
*S ha Vogon is elfogadja a felé nyújtott kezet felsegítem mögém majd a kantárt ketté vágom s elvezetem magam mellett.
- Fogd! Gyorsan rohanjunk a központ felé... Onnan jött ott is fogjuk befejezni.
*Majd függetlenül attól, hogy Vogon milyen irányba megy megtöröm a fegyverem, s a táskámba csúsztatom. S azonnan elő veszek még egy fiolát amit magamba döntök. Hiába Salamon kemény harca időigényes, immunissá válni egy méregre. Főleg ha annak egyetlen összetevőjére sem vagyok még immunis. De rajta vagyok az ügyön talán csak percek de lehetnek órák kérdése is. Ezt majd az idő megmondja.

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-18, 8:45 am

Balál biztos benne, hogy az emberszabású "csókja" még jobban legyengítheti s ha nem vigyáz, talán halálosan mérgező. Visszapillantva még látja Luna sikerét, a kereskedő zötyögős érkezését s Aden menekülését. Visszakiált a hangzavarban a fiúnak:
- Később találkozzunk Aden. Ha szétválunk, esélytelen a küzdelem. Szükségem van a holmimra! Irány a központ! Rendben?
Ha Kesa vele tartott, vagyis utánajött, keveset foglalkozott vele. Elméjét elborították a gondolatok, érdekes elméleteket gyártott, amiket aztán kipukkasztott, mint valami buborékokat, hogy azután újabb ötleteit és elképzeléseit próbálja megerősíteni, vagy éppen elvetni magában a kialakult helyzetről és annak lehetséges okairól.
Azzal folytatta útját, vicsorogva taposva a kisebb férgeken. Jó idő elteltével a táborhelyéhez ért. Lesöpörte és kirázta zsákjából az aprónépet, majd a hátára kapta szürke köpenyét, minek a sarkával legyezgette, tisztogatta magáról a csúszó- mászók szapora seregét.
Kisvártatva sipító hangokat hallatva felbukkant a lova. Szemei vérben forogtak, mintha izgalmában megnyugtathatná a gazdája, úgy trappolt szabálytalan ritmusban hozzá. De már túl ideges volt, nem állt meg, hanem körbe-körbe galoppozott. Majd lefeküdt agyonnyomva s szabadulni kívánva a bogaraktól. Szánalmas látványt nyújtott.
A vadász nagy nehézségek árán talpra állította a kimerült s zavarodott jószágot. Nagyjából sikerült megnyugtatnia, rendbe tette és a hátára pattant. Ha a nemes hölgy vele volt a karját nyújtotta felé, hogy felugorhasson mögé a nyeregbe. Visszafordult arra, ahol társaitól elvált.
~ Ez már háború! Cserkésszük be az ellen főhadiszállását!~
Elindította a lovat.
- Sajnálom kislány, de most bele kell menjünk a sűrűjébe! Ahabba keszon! - A kislányt Kesa félre is érthette, merthogy valójában a kancának szól, miközben körkörös mozdulattal egy láthatatlan gömbfalat készített talán utolsó erejével, ami nagyon hasonló elven működött, mint Kesa fala, azzal az apró, de lényeges különbséggel, hogy a hő egyenesen belőle áradt kifele. Sokáig képes tartani a mutatványt, az ára az, hogy a teste fokozatosan lehűlhet közben. Remélte, hogy a főtérig kitart.
Ahogy lovagolt érezte csak meg, hogy szinte minden porcikája sajog.

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-18, 1:55 pm

* Balált figyelve, a férfi semmi jelét nem mutatja a látottak felismerésére. Olykor még a tudatlanság is előnyére válhat egyeseknek, és erre most Balál egy megfelelő példa lehetne, de Kesának nincs ideje ezen merengeni, ugyanis ellenfelének legyőzésével sikeresen hívja fel magára a figyelmet. Két rovar meg is indul felé, így a fiatal nemesnek nincs ideje öltözékének állapotával törődnie, csupán egyik kezével helyezi vissza egykori helyére, a vállára, az elszakadt ruhacafatot, miközben másik kezével a Baláltól kapott gömböt irányítja a közeledő támadók felé.
A korábbihoz hasonlóan ezek az ocsmányságok is megízlelhetnek Kesa rejtett természetének egy aprócska morzsáját.
Balál szavaira visszaemlékezve, a gömbnek még egy támadás erejéig ki kell tartania, így máris a következő célpontját kezdi kutatni.
A rovarok talán némileg meghátráltak a dolgok érzékelése után, mivel egyikük sem indult még meg a szakadt ruházatú nemes felé.
Talán az időközben elrohanó Nawarean, illetve az őt üldöző ”tiszttel” együtt, a visszatartó erő is megszűnik, ami eddig megvédte Balált a lényektől. *
- Rendben.
* Balál szavaira szinte azonnal érkezik a válasz. Nem túl sok kedve van egyedül bóklászolni ennyi ízeltlábúval körülvéve, ráadásul így legalább szem előtt tudhatja a másik mágust, hátha mégis csak elkotyogja, hogy nem olyan tudatlan, mint amilyennek kinéz, és amilyennek megismerte.
A törmelékek alá szorult szekeréről sem feledkezett meg, ami számára egy igen értékes holmit rejt. Ha elérkezik az ideje, majd azt is szeretné ismét magáénak tudni, de amíg ezek az ízeltlábúak itt garázdálkodnak, különösen veszélyes lenne megpróbálni visszaszerezni.
Balált követve, ha egy hosszúlábú túl közel merészkedik hozzájuk, akkor az is megízlelheti Balál lila fénygömbjének erejét. Némi szerencsével kitart még annak haláláig, vagy legalább eléri, hogy annyi ideig megtorpanjanak a lények, hogy nekik sikerüljön egér utat nyerni, míg Balál lova eléjük nem keveredik.
A borzalmas állapotban lévő rettegő lovat Kesa most az egyszer igazán meg tudja érteni. Ő maga is hasonlóan szánalmasan festhetett nem is olyan rég, bár jelenlegi állapota, és szakadt ruházata sem mondható éppenséggel kifinomultnak. Mégis, míg Balál lovát nyugtatgatta, addig a fiatal nemesnek is jut végre egy kis ideje ruházatának az állapotát megvizsgálni.
Enyhén szólva is viseltesen néz ki, ahogy több helyen lefele csüngnek a szakadó félben lévő darabok, arról nem is beszélve, hogy ha egyik kezével nem tartaná a vállán, az oda tartozó részt, akkor akár le is vethetné az egészet, akkor sem mutatna sokkal többet. Márpedig ha helyre kívánja hozni öltözetét előbb-utóbb, le kell vetnie magáról, különben nem lesz képes helyrehozni, de sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre. *
- Fordulj el!
* Szól rá a nyeregben ülő Balálra, ugyanis ha mindkét kezét kívánja használni a nyeregbe felüléshez, akkor már semmi sem tartaná vállán ruháját. Márpedig, hiába a magányos utazgatás, a póri élet megismerése, azért mindent nem enged meg akárkinek. Nem is hajlandó a nyeregbe ülni, míg Balál eleget nem tesz követelésének. *
- Hátra ne merj fordulni!
* Karjait a férfi dereka körül összekulcsolja, és gyengéden a férfi hátának dől, hogy legalább az ő háta a helyén tartsa a ruhát. Ki tudja még hányan vannak ebben az elhagyatott városban, ami nem is tűnik annyira elhagyatottnak. *

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Nawarean, Balál, Kesa, Vogon, Lysanor, Nill, Silarona, Kain //

*A városhatárban küzdők számára sem fenékig tejfel az élet. Nawarean az újfajta támadóval van elfoglalva, ugyanis Vogon, valamint lova, s a tűz sincs a közelben, így kénytelen egyedül megrohamozni az ellent.
A méreg, úgy tűnik, egyelőre még nem veszi át az uralmat teste felett, tán Salamonnak, tán a gyógyító pecsétnek, tán mindkettejüknek is köszönhetően, ám ettől még az ellenfél nagyon is a helyén van.
Első támadása fogazott karnyúlványaival indul, s ha ezt kivédi a fehér hajú fejvadász, hát ott van neki a másik fogazott, hosszú nyúlvány, s fordultában a lény immáron farkával is támad.
Feltehetően furcsa számára, hogy a méreg nem hat ellenfelére, ám ne legyenek kétségek afelől, hogy épp ezért érkezett.
A fentről figyelő szemek szinte mindent látnak, így a városhatárban a főtér felé mozgókat, s a legveszedelmesebbnek tűnő, még ellenálló helyieket is.
Balál mindeközben megtalálja lovát, s mit sem törődve a méreggel, mi így még akadálytalanabbul terjedhet testében, mintha példának okáért megpróbálta volna egy részét eltávolítani, mint kígyómarás után szokás, felpattan a csipetnyivel nyugodtabb hátasra, s maga mögé invitálja Klensbane kisasszonyt is.
Az újabb nekik támadó hosszúlábúakat már a korábban Balál által megidézett fénygömbbel pusztítják el, mely ezután ki is alszik, mintha sosem lett volna.
Olybá tűnik, ők is a főtér felé tartanak, mint a város más részein jelen lévők is.
Az újabb hosszúlábúak is ennek megfelelően érkeznek szembe, s nem is telhet sok időbe, hogy hamarvást a magasból is újabb hosszúlábúak vessék magukat a lovasokra.
Kérdés, hogy a két újabb hosszúlábú, melyek a környező házakról vetődnek rájuk, elkapja-e őket. Minden esetre kampós lábaik készek arra, hogy a lóba akaszkodjanak, illetve a lovasokba is, akik a felettébb ideges hátast megülik.
Vogon paripájának hátára már nem ülhet fel, hiszen mindössze három ép lábával saját súlyát is épp elég hordoznia, s még így is kétséges lehet túlélése e veszélyes romvárosban.
A mankó, melyet a leölt hosszúlábúak darabjaiból állít össze, jó ötletnek tűnik, hisz nem túl szerencsés esése folytán saját lábán meglehetősen fájdalmas, s nehézkes is lehet mozgása.
Azonban, ha csupán két mellsőjét vágta le a hosszúlábúnak, hát a másik négy lábbal még képes lehet járni, így jobban teszi, ha óvatosan indul visszaszerezni elf pengéjét.
A közelben azonban nem ő az egyedüli. Tán jól jöhet még, ha akár Balálékkal, akár másokkal összefut a későbbiekben, hisz Nawareant kivéve már mindenki elindult a főtér felé.
Lysanor, Nill, s a vörösköpenyes mágusnő hármasa végre megszabadul időlegesen a hosszúlábúak kínzó közelségétől, noha csupán röpke perceket nyertek vele, s a tűz közelsége az, mi segedelmükre van benne.
A nő az orra alatt suttogva valamit, el is indul Lysanor után, majd Nill is követi őket.
A főtér felé haladva a tűz egyre távolodik tőlük, s miként távolodik, úgy lesznek egyre bátrabbak a hosszúlábúak is.
Soká nem maradnak nyugalomban, mintha tudnák, hol kell keresniük a még élő ellenfeleket, máris néhányan eléjük kerülnek, s a szűk utca falainak tetején is megállapodnak, ugrásra készen.
Lysanor és Nill felé támadásba is lendül egy-egy újabb példány, s a vörösköpenyes is kap belőlük, mire a nő botját a földbe vájja, s elkiáltja magát.*
- Ventilabis!
*A körülötte megjelenő gömbelület egy pillanat múlva kitágul, s midőn lehagyja Nill és Lysanor kettősét is, felgyorsulva felfénylik, s távolabb vágja a támadó rovarokat.
A tetőről ekkor vetik le magukat a már ott lévő újabb hosszúlábúak.
Lysanor és Nill kettőse is kap két újabb lényt, miközben a boszorkányra is zuhan egy újabb.
Silarona és Kain párosa a tüzet követve jut előbbre.
Az arany sárkány tűzvarázslata csupán rövid ideig hatásos, midőn távolabb kerülnek a tűztől, kihuny az onnan hozott láng karja körül, s magukra maradnak a feléjük tartó rovarok tömegével szemben.
A két sárkánynak össze kell szednie magát, ha túl akarja élni, s még inkább, ha el akarják érni a főteret. Újabb hosszúlábúak lendülnek támadásba ellenük, mindjárt négyen rohannak irányukba, s kétség sem férhet hozzá, már ismert kampóikat, s rágóikat hozzák ellenük.
Az örvény már egy ideje nem gerjeszt újabb térhullámokat, ám valami újabb figyelhető meg. A lilás perem, mi határolja, lassan vörösessé válik, mintha valami készülne…Vajon a földféreg, avagy valami nála is rettentőbb borzalom készül e világra szabadulni?
A kérdés fennáll, s ki tudja, mi várja a főtéren az esetleges oda érkezőket?*

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-18, 10:33 pm

//Mese – Kain, és a hosszúlábúak //

*A mellkasának ütköző támadást már nem bírja. Pár pillanatig még küzd a lábon maradásért, s talán sikerül is. Ingatagon, imbolyogva, de áll. De csupán csalfa remény volt, hogy talpon maradhat a küzdelemben. Az értékes másodpercek, amit a saját testének uralmáért folytatott harcra pazarolt el, most visszaütnek. Ahogy a földnek esik, feleslegessé válik az egész.
Nem meri elengedni a kezében tartott kardot, mely talán az életet jelentheti. De a fegyver túl hosszú ahhoz, hogy a hosszúlábú ellen használhassa. Szabad kezével küzd ellene, mintegy megkönnyebbülve, hogy már nem nehezedik súly a lábára. De világos, hogy ez a csata hamar vesztésre ítéltetik, ha nem változtat, nem változik valami.
Izzó penge szabadítja meg, s a hatalmas rovar kétoldalra hullik le.
Az elf szabad kezét emeli, s fogát összeszorítva próbál felállni. Nem sok más választása van, ha nem akar elmúlni ezek után. És sikerül. Szinte csak fél lábon áll, s méltatlanul egyensúlyozni használja a kardot. Nem tudja, hogy a mellkasáról lekerült súly, vagy a pillanatnyi nyugalom segített-e, de nem is érdekli. A lényeg, hogy függőlegesben van.
A tengerkék szemek beesetten kutatják a környezetet. Csak néhány szívdobbanásnyi időt mer szakítani rá, hogy végigvizslassa Kaint. Félti, és fél, hogy mi lesz még – és hogy mennyit kell még az arany sárkánynak elszenvednie az ő védelmében.
Botladozva, sántítva tudja csak követni. Óvatosan szívja be a levegőt, ahogy megállnak, próbálva uralma alatt tartani minden fájó porcikáját. Csak így ellensúlyozhatja alig működő lábát.*
- Egy próbát megér. Más választásunk úgysem nagyon van. - *ért egyet a főtér ötletével. Abba szándékosan nem gondol bele, mennyi is eljutni odáig.
Kain szavaira csak bólint. Elnyúzott arcán komor összpontosítás látszik. Ő magánál tartja a pengét. Ha nincs nála, mint karjának meghosszabbítása, nem egy esetben kötne ki a földön támaszték hiányában. Még ha ez nem is egyeztethető össze a sárkányok büszkeségével, vagy a penge elfek alkotta szépségével. A falak mellett nem haladhatnak. Ott még kevesebb esélyük lenne, hiszen habár a tér már visszatért eredeti alakjába, a romos falak így sem biztosak.
Az oldalról érkező támadások ellen kissé bizonytalanul használja testét, mint a nyakigláb kamasz, aki csupán ismerkedik a lehetőségeivel. Kardja nem egyszer túllendül. De még életben vannak.
Lábaitól igyekszik megfosztani az őt kiszemelő hosszúlábút. Tapasztalta már, hogy egy láb mintha semmit érne, van-nincs. A ritkuló füstben egy, jórészt lendületből álló csapást küld a test elejének is.
Ha közben követné társát még egy, széles ívben csap a később érkező felé. Óvatosan változtatja csak a helyét, és az első látásra gyermekekéhez hasonló csapások hatótávolsága is behatárolt. Még mindig nehéz a talpon maradás.*

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-19, 2:18 pm

// Mese: Sendel romjai közt - Silarona Smile

//

*Nem haladnak túl gyorsan, de az arany sárkány a világért sem hagyná magára ezek között a körülmények között szerelmét.
A harcban láthatóan megviselt a karcsú elf, s hiába fáj egyre több helyen Kain kétlábú alakja is, inkább lassabban halad, mintsem ott hagyja a lányt.
Nem lehet ott minden támadásnál, és maga sem vallaná be, de Silarona ebben a pillanatban hátráltatja.
Sötét pillantása el-elidőzik a szeretett lény alakján, aki most olyan sebezhetőnek tűnik, s sebesültnek is, mégis, meg merne esküdni, hogy fogait összeszorítva is, de kitart a végsőkig majd.
Látja, hogy a hosszú elf penge hogy nyúlik ki a lány mozdulataira, s hálát ad az isteneknek, hogy ott, a piacon megfelelő fegyvert választottak.
Nem Silarona vékony karjának erejét vonja kétségbe, abban biztos, hogy így is van olyan erős, mint egy ember, inkább a mozgás korlátozottsága miatt a kard hossza az és könnyed elf megmunkálása, ami segítség.
Nagyobb teret képes beérni, s távolabb tudja tartani a támadókat. Namelyr arra vár, hogy végre láthassa Silarona lábán a gyógyító varázslat eredményét, hogy a lány, újra rásérült ugyan, de a mágia ugyanazt a sebet gyógyítja.
Saját sebei is fájnak, fakó arcán néha grimasz fut át, ahogy a kampók helyét, vagy a kő ütésének nyomát megérzi egy-egy mozdulatnál.
Az arany sárkány a felé tartó két hosszúlábú előtt furcsa mozdulatot tesz. Előbbre lép feléjük, s így távolabb kerül Silaronától. Okkal teszi, ő akar előbb lesújtani, s így lopva a távot a támadók elől, hirtelen guggol a földre előttük, kardját kirántva élével kaszálni el a mellső lábakat. A korábban kampó ejtette sebbe fájdalom nyilall, s Kain felhördül tőle.
Amennyiben sikerrel jár, akkor baljával máris tűzgömböt vág a lény rágóihoz, míg a másikra már felülről igyekszik lesújtani a narancsköves karddal.
Ha szerencséje van, akkor Silarona mostanáig legalábbis feltartja támadóit kardjával, mert mostanra, az arany sárkány szabad balját egyikük felé löki.*
- Dhoruba shove!
*Lökéshullámot indít útjára, ami ha eléri az ellent, akkor az jóval odébb landol a földön, akár a falon is felkenődhet.
Immár el kell gondolkodnia azon, nem-e jobban járnának, ha sárkány testüket öltenék fel, amin kevésbé fog a lények kampós lába, rágója.
Csupán a tudat tartja vissza, hogy mások is lehetnek a máskor elhagyatott város romjai közt, s nem volna jó, ha látnák az arany sárkány alakját Sendelben….feltéve, hogy túlélik ezt az éjszakát.
Akár sikerrel jár korábban, akár nem, visszalép Silarona mellé, bal karjával átkarolja a lányt.*
- Simulj hozzám!
*Ha Silarona engedelmeskedik a kérésnek, hamarosan csak oszladozó fekete köd marad hűlt helyükön, s egy olyan helyen jelennek meg, ahol Kain korábban, nem messze a főtértől Yzzel, a viharsárkánnyal szállt meg egy éjre. Reméli, hogy ott nem futnak ellenséges rovarokba.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-24, 2:27 am

* A méreg szétterjedne a testemben, szerencsém van, hogy nem egyedül kell megküzdenem ezekkel a veszélyekkel, s érzem ahogy bal karom teljes zsibbadásnak indul. S máris az ismerős hang a fejemben szól hozzám s cselekvésre int.
~ A méreg izolálva... az egészet a bal kezedbe vezettem. Sajnos nem mindet sikerült kivonnom a szervezetünkből de mégis a java ott kötött ki.
~ Értem...
*Fogom meg tőröm majd hasítok bele a bal kezembe vele ahol egy nem túl mély de vérző sebet ejtek. S a ruhámat máris kezdi átitatni a felettébb nem vér színű folyadék. Ami meg benn ragadt a testemben, azonnali harc indul ellene s lassacskán felemésztem. Figyelemmel kísérem a rovart aki feltehetőleg, már érzi a húsom ízét a csáprágói között. S ekkor helyet cserélünk, s én tartom fenn a pecsétet. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy immunis vagyok a mérgek javára s azáltal, hogy ez a lehelletnyi testemben maradt. S perceken belül híre sem lesz, s hasonló szerkezetű méreg társaira is gyorsabb immunitást szerzek. Valami kis jó mégis csak történt csak az a szomorú, hogy ebből már pecsétet nem tudnék formálni, pedig micsoda méreg. Az egész testem verítékben fürdik pedig Salamon pillanatok alatt tett ellene. Veszélyes lények annyi szent.
- A végső mestertánc...
*Testem felhevül, az izzadság szinte azonnal kifakad, fogalmam sincs milyen hőt adhatok ilyenkor le de van egy olyan sejtésem, hogy ebben a formában a pecsét nélkül lehet lángra kapnék. A végső táncot még nem alkalmazta Salamon, legalább is mester formában nem. Kíváncsian várom mint egy kisgyerek, a mese végét.
- Elfutunk... készülj... koncentrálj... a város közepe felé kell haladnunk... Minden erőmet be fogom vetni. S ha kell a tested is feláldozom, hogy életben maradj...
~ Ezt hogy érted?
- Amíg életben vagy, s utódot tudsz nemzeni újra és újra megszületünk.... Én nem érzem a tested fájdalmát... szólj ha úgy érzed a véghez közeledsz...
~Eddig is úgy éreztem... mit változtatna ezen az ha szólnék?
- Feláldozom a lelkem a te lelked oltárán...
~ Erre nem lesz szükség, hisz... mi egy test és egy lélek vagyunk... akár akarjuk akár nem... Nem fogunk itt elmúlni se te sem én...
- Helyes...
*Felső ruházatomat leszakítom magamról, a gombok csak úgy pattognak le rólam. Valamiért az az érzésem ezzel is hűteni kívánja az amúgy is igénybe vett testet. A táskámra nézek, csak hátráltatna. Itt hagyom s ha lesz rá lehetőség vissza térek érte. Viszont a fegyver, az őseim fegyvere, ez is meglehet hogy hátráltatna, de ha itt hagynám... El senki nem vinné, hisz aki hozzá ér kínkeserves halált hal. Elvégre ő hozzám van kötve s más nem érintheti. De ha nem viszem csupán Mamba maradna ami talán kevésbé lenne célszerű számomra, mint az ezüstös hajnali fény. Belegondolva még el sem neveztem, pedig egy ilyen penge megérdemel egy nevet. De ez nem most fog eljönni. Kétlábra állok, a bogár furcsán elfordítja fejét. S én rohanásnak eredek. A főtérnek veszem az irányt, nem tudom követnek e? Meglehet, hogy a nyomomba verődnek. De nem nézek vissza, csak az utcákat szelem szépen sorban. Mindig a tüzeket keresem ami egy aprócska menedéknek számít velük szemben. Habár jómagam is irtózom a szabadon lobogó tüzektől. Hamarosan oda érek, tudom merre kell mennem egyszer már megfordultam ezen a helyen. A kőtáblákhoz kell mennem, az a vörös is azokat kereste. Biztos mindent megtalálok ott, ha mást nem is feláldozható egyedeket biztosan.
~Nawarean....
~Igen?
~ Köszönöm, hogy egynek tartasz magaddal, ha csak egy megszálló lélek is vagyok a testedben...
~ Ugyan... azért élek mert te megteremtettél. Ennyi jár neked ... Apám...

// Előző hsz-t feledésbe meríteném ha lehetséges mivel utólagosan már nem tudtam javítani idő hiányában. S ahogy az infókat megkaptam vissza tértem a rovarhoz ami megtámadott.//

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-25, 10:52 am

Vogon azzal a járó bottal … ömmm... sétálás szó túlzásnak hathat, hogy húzná a lábát az sok. Leginkább mondjuk azt, hogy biceg, hogy immáron három lábbal, ami közül az egyik halott, egy pedig igen sérült, meginduljon a vasat vissza szerezni.
Gyanakodva méregeti a kampóitól és két lábától megfosztott előbbi ellenfelét.
~Kitartó egy féreg, ha egy őznek levágnám egy lábát, akkor épp csak annyira állna fel, hogy odébb sántikáljon és egy fa hűvösében várja meg a jótevő Halált. Olyanok, mint a darazsak, melyeket ha háromszor agyon nyomsz, fél teste már a sarudon van szétkenődve, de ő még mindig kapálózik a lábával, hogy lábra álljon nagy nehezen...
*Nem volt semmi kedve egy újabb összecsapáshoz, de ha a már hatlábúnak nem nevezhető lény közel jön hozzá, akkor igyekszik mind a két kezét bevetni a harcban. A botját leszúrja maga előtt a földbe, testével ránehezedve, mint egy lándzsát, amivel egy ork vagy troll kaszáló pengéjét akarja kivédeni. A bot másik végét a vállának támasztja, így remélhetőleg sikerül a bogár és saját teste közé szorítva megakasztani a rágók előrenyomulását. Talán egy-két ököl távolság lehet közte és a bot között ott, ahol a becsapódást várja.
Jobb kezével a kést markolászva igyekszik felülről lesújtani és végleg kivégezni a dögöt. Ezt akkor is folytatná, ha a négy hátsó lábú lendülete a földre seperné és ő bal kézzel továbbra is távol próbálná tartani magától, miközben jobbjával akár ízenként darabolja fel ellenfelét. Előbb a fejét, később ami még mozog benne, rajta.
A fáradhatatlan ellenfél végső elszenderülése után -amennyiben támadott és nem hagyta békésen elmenni mellette- megindul újra. Hű lova ott sántikál a sánta elf nyomában. Ha valaki a romok közül kinézne, még azt hinné, hogy a csata véget ért és most a sérültek mennek a tábori kórház felé.
Amikor oda ér a kardját őrző testhez, késével kiszabadítja, hogy újra szeretett pengéjét is maga oldalán tudhassa. Ha út közben látott egy kisebb fadarabot a földön, akkor a kovakőjével megpróbál fáklyát csinálni belőle. Hasznos most, a Nap leszálltával a derengő lilaságban egy ilyen, nem feltétlenül, hogy ő lásson minél többet, hanem az ellen lássa azt, hogy nem akar közel jönni hozzá. A város utcáin bolyong a kifelé vezető utat keresve.

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-25, 11:31 am

* Lysanornak már nagyon elege volt ezekből a rovarokból! Főleg mikor kettő is támadásba vette. Összegyűjtötte az erejét és egy varázslatot próbált ki. Kezeit széttárta a rovarok felé, amikor ezáltal elrepültek jó pár méterrel arrébb. Legalább is remélte, hogy sikerül, így egérutat tud nyerni. És ha sikerült akkor elkezdett futni, de nagyon gyorsan. Mikor utolérte a vörös köpenyest, így szólt.*
- Merre kell menni a főtérre? Jobb lesz ha minél előbb kikeveredünk innen.
*Mondta és szemeivel Nillt kereste. Látszólag ő boldogul majd és biztosan csatlakozik is, de így a nő mellé állt, hiszen tényleg menni kéne már.Érzékelte, hogy ezek a rovar féle teremtmények megint közelednek, de hát már nincs mit tenni. Futni kéne már nagyon is.....

_________________
Városhatár - Page 8 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-25, 12:56 pm

//Sendel romjai közt. Kesa és az ízeltlábúak//

A lány furcsán viselkedik. Pedig úgy tele van a teste a rovarok nedvével, hogy teljesen mindegy az a ruha. Balál nincsen hozzászokva, hogy valakivel ül a lovon, az pedig egyenesen zavarbaejtő, ahogy hozzábújik. Talán fél...biztosan fél. Aki utoljára ilyen lágyan simult hozzá, most messze jár. Óhatatlan mosolyt csal az arcára a lány, csak nehogy félreértse.
- A rovarok..hm....eléggé beterítettek...úgy hiszem, a ruhádat akár segíthetek is majd rendbe hozni, nincs semmi szégyelni valód. Addig is itt a köpenyem.- Hátraadta a kicsire tekert ruhadarabot.- Ha akarod, vedd fel!
Még az utolsó mondat közben kardot ránt. Az egyenesen felé zuhanó hosszúlábú két suhintás utàn mellső lábak nélkül, valószínűleg célt vétve landol, megbillentve a lovat egyensúlyából.
- Luna! Védekezz!!! - felemeli a karanáját is, de egy mozdulattal Luna felé nyújtja. Zsibbadás árad szét az arcában és a nyakán. - Ha megszabadulunk ezektől és beljebb haladunk, segítened kell. Ez a marás azt hiszem nagyon veszélyes! Lehet, hogy hamarosan beszélni, látni, mozogni se fogok szabadon, ha nem csinálunk valamit.
A csonka nagy rovar teste közepét vágta, szeletelte kardjával, érezve, hogy utolsó ereje.
Ha sikerrel járt, egy óvatlan pillanatban egy zárt hengeres, csatos edényt vett elő a zsákból.
- Errefelé invázió nélkül is sok a kígyó. Ezt vér csapolásra tartom...
Két piócát húzott ki a vízből. Az egyiket az arcára tette, ami azonnal meglelve a sebet, rátapadt. A másikat a nyakára igazította, ami alaposan szívni kezdte a főeret.
- Egyetek kicsikéim! Luna vigyázz! Még egy...

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Silarona, Kain, Nawarean, Vogon, Kesa, Balál, Lysanor, Nill //

*Silarona kardja is sikeres, noha több vágása, szúrás megy mellé, a hosszú penge így is elég hatásos, hogy legyőzze a hosszúlábút.
Kain mozdulatainak eredményéhez nem férhet kétség, meglepi ellenfelét, aki arra várt volna, hogy a helyi harcos bevárja, vagy legalábbis hátrál előle.
Azonban a kard kaszáló mozdulata, az ezt követő támadásai sikeresek. Oly mértékben, hogy lehetősége van Silaronát maga mellé vonni, s elteleportálni vele.
A hosszúlábú támadók már csupán oszló ködű, hűlt helyükre csapnak le, hogy széttéphessék őket. Csalódott cserregésük végigfut az utcán, hol már elég sokan gyűltek össze, hogy a két még élő harcos életét vegyék.
A hely, hol megjelennek, rövid ideig menedéket nyújthat nekik. A nőstény sárkány lábsebében enyhülni látszik a fájdalom. Olybá tűnhet, a korábban ráolvasott gyógyító bűbáj végre eredményt ér benne.
Szüksége lehet rá, ugyanis amint elhagyják a helyet, a szemek látni fogják, hol vannak, s nem telik sok időbe, hogy újabb lények jelenjenek meg közelükben.
Nawarean testében a méreg valóban bal karjába jut Salamonnak hála. Azonban marad belőle kevés mindenhol, s az kifejti hatását is, miképpen tette azt korábban is.
Erre több időre lesz szüksége a szervezetnek, s könnyen lehet, hogy hiába enyhült hatása, a vész, mint a teljes adag jelentett, nem múlt el, csupán lassabbá vált, s később jut el oda, hová viszi.
Immunis nem egyetlen mérgezés után lesz, miként a kígyóméregre sem egyetlen marás tesz immunissá valakit, hanem több alkalom, így ha szeretne azzá válni, még várnia kell.
Újabb tánca testének tartalékait emészti, mik a kiömlő vérével együtt vészes fogyásban vannak.
Noha hatásos vágási, mi a mérgezett vért távolítja karjából, ezzel együtt erejét is veszti, s nem oly mértékben, mint tenné, de a gyengülés a megmaradt méreg hatását is erősíteni fogja.
Ám most, a félmeztelen, magas alak sebesen közelít a főtérhez.
A lény, a humanoid rovar azonban nyomában van, s sebessége ugyan némileg kisebb, mint ellenfeléé, a szagnyom azonban elvezeti majd hozzá, bárhová is jut, s akkor végez vele.
Legalábbis a helyzetet így látja. A szemek odafentről is segítséget nyújtanak, s így csalhatatlan nyomkövetővé válik.
Vogon több döfés segítségével végzi ki végül ellenfelét, s visszaszerzi a fegyvert, mit oly nagyon áhított. Nem került még oly messze a főtértől, hogy bolyongása közepette vissza ne térhessen oda. Éppúgy, miként Nawarean is, ki azonban e futás végeztével Vogonnal ellentétben nem egyedül érkezik.
Nyomában, lemaradva ott a humanoid lény, s hosszúlábúak is közelítenek. A téren pedig tudvalevő, mik fogadják majd.
Távolra tekintve az oszlopok körül lilásan derengő burok, felettük az örvény feketéllik egyre növekvő vörös szélével, a tér egyes házai lángban állnak, Gomorának hála.
Távolabb már oszlik a felgyújtott rovarok mérge, de közel jutva még mindig okozhatja a gyomor forgását.
Még távolabb pedig a sárkány, s a két harcos küzdelme az óriásférget védelmező hosszúlábúak, s a skorpió-szerű háromembernyi magas lények sokaságával.
Hát ide jutnak azok, akik a főtérre igyekeznek.
Balál, s Kesa a lovon hosszúlábúak támadását kénytelenek ismét elviselni. Bár Balál levágja a kampós lábait, a lény többi lábával megkapaszkodik lova nyakán.
Csak azután hull le a lóról, miután a mágus karanája végez vele.
Eközben azonban Kesa csípőjébe fájdalom hasít, s a hosszúlábú kampója mélyed lágy húsába.
A másik kampó a ló farába vág, s az ettől felveti magát.
Talán immár szükséges lenne a magát piócákkal kissé megkésve gyógyítani próbáló mágus segítsége is, míg még emelni bírja karját, s abban a pengét.
Lysanor és Nill mellett a vörösköpenyes botját böki a támadó hosszúlábú békébe, s felsikolt, ki tudja, tán ez is egy varázsige, miden esetre a lény cserregve, magát hányva-vetve fetreng a földön.
A boszorkány Lysanor és Nill felé tekint.
Eddigre a sárkány is végez már saját ellenfelével, noha jönnek már újabbak.
A nő Lysanor kérdésére botjával az előttük álló utca vége felé mutat. Szót nem szól, de az irányt mindenképp jelezi nekik.
Egyet kell, értsen az elffel. Itt nem maradhatnak.*
- Futás! Hátha a főtér válaszokat ad majd!
*Mondani mindezt könnyű, ám megtenni a romos, kövekkel telehintett, félhomályos utcákon, előkerülő hosszúlábúakkal…nem is oly egyszerű.
Hamarvást úgy hat hosszúlábú kerül eléjük az egyik sarkon, s a hátuk mögött is újabbak érkeznek, előttük, s utánuk is útjukat állva.
Vajh mi vár rájuk? Dremer? Vagy van esélyük az egyre gyülekező rovarok ellen, kik hármasukat kerítik? Hisz ha őket legyőzi, jönnek újabbak. Hamarvást kiderül…*

// Silarona, Kain, Vogon, és Nawarean a következőt már írhatja a főtérre is //

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-29, 1:20 pm

A rabszolgakereskedő a városból kivezető utat keresi, igyekezvén egy sokkal biztonságosabbnak vélt helyre eljutni.
A rá támadó bogarakkal vívott harc során alaposan elvesztette az irányérzékét, a főtér felé indult, mert úgy emlékezett, ott nem égnek a házak. Nem jutott csak egy saroknyit, mikor egy félig összedőlt ház vonta magára a figyelmét. A kapu egyik szárnya leszakadt, úgy tűnt számára, hogy kicsit megmozgatva talán a még most is tartó utolsó pánt is elengedne. Ő viszont nem így szeretett volna egy idegen házába behatolni. Inkább a rést kihasználva benyúlt, hogy a másik szárnyat kinyissa és paripáját is beengedve gyorsan visszacsukja. Nem hiányzik senkinek, hogy kívülről is látsszon a betörés, kedvet érezve esetleg ahhoz, hogy ő is átkutassa az épületet.
Nem véletlen a kíváncsiság. Először csak kerítés tetején végig futó beépített üvegszilánkok voltak furcsák. De ahogy egy hosszan elnyúló falrepedés látni engedte, már a kapu előtt kiszúrta szemeivel az udvar rég volt katasztrófájának nyomait.
Most, hogy itt van, nem volt kétséges. A kocsi nem véletlenül áll a fallal szögben. Ahogy oda bicegett és körbe nézte a rúd eltörve, a nagy része méterekkel a járműtől hevert a földön. Mintha egy ló csapta volna oda a szekeret és félelmétől megbokrosodva próbált volna kiszabadulni valami veszélytől menekülve.
Az ifjú elf nem nagyon érdeklődött az útszéli balesetek iránt, viszont az egykor volt jószág által hátra hagyott rakomány iránt annál inkább. Nagyon ismerős, egyedi szerkezet. A hintó falát és tetejét kar méretű vasrudak tartják egyben. Ez nem a gazdag tulajdonosának kényelmes furikázását hivatott szolgálni.
A bakot átvizsgálva hamarosan egy kis kézi szigony és egy alabárd került elő. A hajtó jól fel lehetett szerelkezve mással is. Valószínűleg azért vált meg az alabárdjától, mert komolyabb vasfegyverek voltak az övére csatolva, mikor elhagyta szolgálatának helyét. A szigony nem védelemre, sokkal inkább rendtartásra szolgálhatott.
Hátul ma már nyomai sincsenek a foglyoknak vagy rabszolgáknak, akiket jobb napjaiban a kordély szállított. De a sötét tünde biztosra vette, hogy nem egy delikvens vette igénybe a szolgálatait. Hihetetlen, hogy ilyesmikbe fut bele az ember Sendel romjai között! Itt legjobb tudása szerint sosem volt piac, a tenger is messze van. Ki lehetett a gazdája, hogy egy ilyen komoly otthont épített elhelyezés szempontjából ennyire kedvezőtlen helyen?
Választ megtalálni nem volt ideje, valaki rohanva közeledett az utcán. Amilyen gyorsan csak tudott, visszament a kapualjhoz, ahol épp egy rovarember rohant el előtte. A félhomályban vagy nem vette észre vagy csak nem törődött vele. Ahogy utána nézett a résen, egy fehér hajú alakot látott a távolban, talán őt üldözi.
Ez bizony más valaki problémája, de talán az ereklye feláldozható, hiszen eddig úgy tűnik, az emberek, elfek és mágusok harcolnak a zöld köpenyes és csatlósai ellen. És volt egy tippje, hogy melyik, melyik oldalhoz tartozott.
A szigony végét az égő fához tartva gyújtotta meg, hogy gyorsan kidugva a fejét és teste felső részét a kapunak támaszkodva vegye célba a máris csak lőtávolságban lévő humanoid bogarat. Nem várta meg, míg eléri az égő lövedéke, most a szigonyt nem úgy akarta használni, mint előző gazdája. A hozzá kötözött madzag szinte biztosan arra szolgált, hogy egy szökni próbáló rabszolga lábát megcélozva a fegyverrel, az recés hegyével úgy mélyedjen a húsba, hogy komoly sérülés nélkül ne tudja senki kihúzni. Míg a kezelője immáron pórázon tudja tartani újra.
A Beebebroxnak esze ágában sem volt magához rángatni Adent üldöző lényt, igyekezett hamarabb visszabújni a kapualjba, mint hogy észre venné az orv támadást. Neki megnyugtató volt az is, hogy nem az ő életét akarják elvenni.
Az érdeklődését sokkal inkább a rossz állapotban lévő ház kötötte le. Látni akarta belülről valószínűleg már megboldogult kollégája rezidenciáját. Ki lehetett az, aki egy egész szekérnyi szállítmánnyal ment Telarba? Honnan gyűjthette az árut? Hogyan tárolta? Hogyan alakíthatta ki a legapróbb részletet is, hogy a szökést meggátolja?
Nem volt kétsége afelől, hogy nem a már említett üvegcserepek voltak az egyetlen, ami visszatartotta a vendégeit az idő előtti távozástól. Erről meggyőződhetett már akkor is, amikor az alabárddal felszerelkezett, hogy az ajtón bejusson, de elszánt próbálkozása eredményeként el is tört. Így kénytelen volt kardjával az egyik ablakot betörni, melyen valamiért nem volt rács és benyúlva kinyitotta. A szilánkokat gondosan eltakarította, mielőtt felült volna a párkányra. Sérült lábát kezével segítette átrakni a másik oldalra, hogy botjára támaszkodva elinduljon felderíteni a rom belsejét.
Fura érzés járta át testét. Sosem érdekelték a régmúlt emlékei, sem a bűvös-bájos kiállítások. Most érezte életében először, hogy igazi művészettel áll szemben. Egy igazi kultúra, melynek legbecsesebb eleme kétséget kizáróan a pince volt. A fal mentén hordók helyett tucatnyi láncokat látott. Kicsi, rácsos ablak. Bárki idetévedő azt látja, amit várt, mindaddig, amíg meg nem fordul.
Az ajtó fölé akasztott gyönyörűséget botjával igyekezett lepiszkálni, hogy közelebbről megnézhesse. Egy hét ágú korbács volt az.
Eddig teljes mértékben haszontalannak érezte mindig az ilyet. Az apró fém gömbök a végén, melyek belevágódnak a húsba és komoly sebeket okozhatnak a rendetlenkedő portékában nem adott -szerinte- semmi pluszt bármely más ostorhoz képest. Egy karikással is épp úgy meg lehet verni bárkit, ha a kereskedő nem tud más módszert a probléma lekezelésére. Viszont a kezében tartott szépséggel ellentétben az egy ágúakkal pl lehet fogatot hajtani vagy állatokat terelni.
Ami mégis tökéletessé tette a pillanatot, az az elrejtett művészet. A fegyvert simogatva engedte, hogy átjárja a testét. A kegyetlenkedés eme eszközét a kijárat fölé akasztva könnyen bele lehet élni magunkat, mit érezhetett tőle egy rosszban sántikáló rabszolga a falhoz láncolva. Tökéletesre dolgozva ki azt, amit a sötét kék szemek mögött maga is magas szinten űzött. A lelki ráhatás, mellyel károsodás nélkül alkut kötünk a fogollyal, hogy az út békés és nyugodt legyen. Nem a szigony vagy egy erőszakos hajcsár a legjobb biztosíték a szökés megakadályozásához, hanem a részletek. Azok a részletek, mely ezek között a falak között tökéletesen voltak kidolgozva. Azok, melyek már a gondolat megszületése előtt meggyőzik az illetőt, hogy ne is akarjon gondolkodni olyasmin, amiből mindkettejüknek csak kára származik.
Elgondolkodva nézte a leesett kampót, hogyan lehetne méltó módon visszarakni a helyére. Nem kívánta megzavarni eme szentély nyugalmát. Ki tudja hány műértő téved még ide. Viszont akárhányszor próbálta a tartót visszadugni a helyére és ráakasztani a korbácsot, csak nem sikerült. Végül úgy döntött, hogy uszadéknak tekintve birtokba veszi és magával viszi. Megfogadta, hogy ha egyszer lesz saját palotája, megadja a tiszteletet azzal, hogy egy hasonló pincének ékét fogja képezni.
Kifelé botladozott, amikor fura érzelmek törtek rá. Olyasmik, mint ha egy József Attila múzeumból kijössz és nem olvasol el egy verset a tiszteletére. Mintha csak az élettelen tárgyakat szemlélted volna, majd tovább állsz. Elsőre nem is tudta mire vélni, hiszen már az szokatlan volt, hogy ő ilyen odaadással szemlél bármit. A kereskedőtársainak többségét nem tartotta sokra, a legtöbbet kifejezetten úgy ismerte meg, mint akik élvezetből vernek védteleneket. Nem ügyelnek azokra a szépségekre, amiknek templomában épp most jár.
De rávette magát, hogy megkeresse a dolgozó szobát. Bármennyire is lehet az elrendezés jó, az értékét a megelevenedő múlt adhatja meg. Ha bele olvas a könyvelésbe, ha át tudja érezni, milyen nagyságrendű lehetett egyáltalán az egykor itt lefolyt kereskedés eme minden fontos helytől távoli városban...
Kardja a kaftánja alatt pihent, a tőr az övében a friss szerzeménnyel együtt. Bal kezével az ízeltlábú mankóját szorongatta, míg jobbjával a már leégő félben lévő fadarabbal meggyújtott egy igazi fáklyát a fali tartóban. Szüksége lesz rá, ha látni akar és távol tartani az esetleg itt is ólálkodó ellenséget...

Tárgy: Re: Városhatár 2014-05-31, 4:02 pm

// Balál és a kelleténél még mindig több ízeltlábú //

* Balál mosolya, illetve a helyzetük élvezete, Kesát figyelmét egyáltalán nem kelti fel. Éppen elégé zavarban van az ifjú nemes, hogy ilyen közelségbe kell lennie egy olyan férfivel, akivel más helyzetben biztosan nem utazna egy lovon, nemhogy egyenesen hozzásimuljon.
Arcán egyre több helyen kezd pirosas árnyalatot felvenni, miként zavarba ejtő helyzetük fiatalos arcára rányomja bélyegét. Balál szavai pedig csak tovább rontanak a helyzeten. A jelek szerint hiába kérte, hogy forduljon el, a férfi talán már anélkül is többet látott, mint azt ő valaha is megengedte volna neki. *
- Én is meg tudom foltozni!...
* Szinte egyenesen felcsattan Balál ajánlatára. Még hogy erre a férfira bízza öltözetét. Megvan neki a saját jól bevált módszere. *
- Csak az idő nem alkalmas rá.
* Fejezi be mondandóját már sokkal halkabban, miközben Balál hátranyújtja a köpenyét, amit szó nélkül ragad magához, de már arra nincs ideje, hogy maga köré penderítse. A fegyver előrántása és a felé érkező parancsra, csupán még szorosabban fogja körbe egyik kezével a férfit, miközben a másikkal a felkínált köpönyeget szorítja magához. Remélve, hogy a férfi mellett sikerül kellően kicsinek és jelentéktelennek tűnnie, hogy megússza ezt a hullámot, de nem így történik.
Éles fájdalom hasít oldalába, amire eleinte csupán egy fájdalmas nyögés, és egy elfojtott sikítás hagyja el ajkait, azonban, amint fejét az érintett irányba fordítja, éles és riadt sikításba kezd, mely közvetlen közelről tapasztalhatja meg Balál, miközben mind a fájdalom, mind a riadalom hatását érezheti dereka körül is, ahogy a vékony női kar olyan erősen szorítja magához a férfit, amennyire csak képes. *
- Szedd lee!!!! Szedd lee!!!
* Néhány erőtlen csapást mér a rovar fejére rögtönzött fegyveréve, az imént kapott köpönyeggel, de az ízeltlábú kemény külső páncélján a legkisebb fájdalmat sem okoz vele, ellenben az ütések hatására a testébe fúródó kampó is mozogni kezd további fájdalmat okozva ezzel a fiatal nemesnek. A fájdalom hatására pedig a fiatal nemes egyre erőteljesebben utasítja Balált cselekvésre. Miközben köpönyeget tartó kezével már inkább a kapót próbálja kifeszegetni testéből, eddig kevés sikerrel. *

Tárgy: Re: Városhatár 2014-06-01, 11:54 am

Balál más helyzetben nehezen tudná visszafojtani a nevetését Kesa pikírt reakciójára, most viszont semmi gonddal ignorálja. Helyzetük ugyanis igen veszélyes. Mindkét kanca megsérült a csípőjén és a ló vergődése s Luna eszelőssé váló sikítozása sem rémiszti a hosszúlábút hátrébb. Balál kénytelen egyik kezével a gyeplőt tartani, félő, ha elengedi s leugrik, lova nyomát perceken belül bottal ütheti. Így a rácsimpaszkodó Kesa pehely súlyát is elbírva, a lovat zabolázva, szabadon maradó baljában a karanával forgolódik, a lányról egy vágással lemetszve a koloncot, próbálván ugyanazt a mozdulatot olyan erős alkari s könyék taszajtással bevégezni, hogy az ízelt végtag elvesztésének fájdalmában legyen esélye a lóról lelökni a rovart. A következő mozdulat a fej s potroh közel eső találkozását célozza meg, amivel ha sikerül, nem csak elválasztja a fejet a törzstől, de a kritikusnak talált potrohba döfheti a kardot teljes hosszában. Ez a manőver bizonytalan kimenetelű két okból is, mert a szerencsétlen jószága egészen kezd megbokrosodni, hacsak azonnal nem szabadulhat a fájdalomtól, Balálban pedig a zsibbadás egyre lejjebb kúszik a vállaiba és a karjába.
- Luna, húzd ki a karmot és segíts! Különben megbénítja a karomat a méreg, mielőtt az oszlopokhoz érnénk. Nem tudom, meddig bírok el így egyáltalán a lóval.

Tárgy: Re: Városhatár 2014-06-01, 1:46 pm

A sötét kék szemek tulajdonosa lassan araszolt az irodába. Nem tudta hol van, viszont kezdte átlátni a hely elrendezését. Így haladt előre a hely fejének tűnő nagy tölgyfa ajtó felé. A régi lakó találékonysága, hogy ha sejtése igaznak bizonyul, akkor nem az emeleten kell keresnie. Ha úgy gondolkodik eme ismeretlen, ahogy ő erről a templomról, akkor a lépcső mellett a földszinten van. A folyosók, a bejárati ajtó, MINDEN úgy van elrendezve, hogy könnyen rá lehessen látni, mintegy figyelő tekintet, mely tud mindent. Az eldugni szánt emeleti dolgokról is, a konyháról, a pincelejáróról, minden úgy kapcsolódik a dolgozószobához, mint egy rovarban az idegdúchoz.
Ahogy belépett, a falak mentén könyves szekrények sorakoztak. Az egyik oldalon tudományos műveket talált. Átfutva a címeket egyik sem mágiáról szól, de számos könyv bordáján a rabszolgatartás tanácsait hirdette legalább fél tucat szerző. Volt viszont itt kereskedelem általános ismereteiről, fegyverek és katonákról szóló mű, ahogy meglepő módon látott címet a szekérjavításról, konyhaművészetekről és számos ismeretről. A ház régi ura úgy tűnik számos területen művelte magát és a legkülönbözőbb ismeretek iránt is érdeklődött.
Az ajtó falánál művészetekről szóló alkotásokat talált. Nem kevés versgyűjtemény, megakadt a szeme a sötét elfnek egy alcímen. „..., avagy a nimfák költészete”. Levette és bele lapozott, kíváncsi volt, hogy a szépségükről híres nép vajon mit alkotott ezen a téren. De a sorok nem kötötték le túlságosan. Lelke mélyén haszontalannak érezte most a fák alatt pihenésről vagy a férfi iránt érzett rímeket. Nem lepődött meg a témán, egyedül a szerelem kérdésén. Talán egy olyan fajtársuk vetette őket papírra, aki viszonozta valaki érzéseit és így elhagyta ősei erdeit, hogy költőnőként segítsen kettejük költségeit fedezni.
A tudománnyal szemközti nagy falon megtalálta a tünde azt, amiért ide jött. A feljegyzéseket, mely a város pusztulása előtt eme házban zajlott. Bele lapozva még jobban kezdte csodálni. Egy született kalmár precízségével vezette a szerénynek nem is mondható forgalmat. Bár Telar legnagyobb kereskedőihez nem mérhető, akik naponta mennek le a kikötőbe őreikkel, hogy az érkező hajók rakományai között válogassanak, de a Beebebrox által kötött üzletekhez képest igen sok volt.
Verinol, Norland és még számos kikötőben jegyzett fel tucatnyi rabszolgát megvásárlásra, majd a sorokból kiderül, hogy ezen a helyen gyűjtötte őket. Talán sikerült alkut kötni a környékbeli gazdákkal, nemesekkel, hogy a földjeiken dolgoztatják és ellátják koszttal őket, amíg végül nagy csapatokban útnak nem indult velük Telarban.
A lak fénykorában akár egy tucat fegyveres szolgája is lehetett, hogy ezt lebonyolítsa, nem kevés pénzbe kerülve a kifizetésük. De még mindig nem értette, hogyan lehetséges, hogy a tiltott városokban észrevétlenül árut tudott vásárolni... Ezek a települések nem szeretik, ha a falaikon belül bonyolítják ezt a sokak által megvetett üzletet...
Egy papír fecnit vett magához, ami talán segíthet idővel fényt deríteni a rejtélyre.

„Június 15. Verinol, Vistak, Tengeri Szellő
50-ből 12, fontos”

A mocskos ruhája alá dugta a papírost, ha nem akarta volna mások elől ennyire eltitkolni, a kezében fogja, amíg be nem rakhatja Szaurus nyeregtáskájába. De úgy őrizte, mintha csak Onoria titkos tervei lennének.
Az udvarban újra megfogta paripája kantárszárát és maga mögött vezetve kifelé vette az irányt. Az utcán egy férfi és egy nő lovagolt őfelé, így igyekezett úgy megállni, hogy nem sokkal mellette rohanjon el a megvadult jószág. Jobbjában villant a kard és egy vágást megengedett magának ajándékba, sérülten is, de talán ezen ajándékai segítenek túlélni pár léleknek és ha az istenek úgy akarják, nem a rovarok maradnak, hanem pár gondolkodó lény.
-Hova mentek? Kik vagytok?

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Vogon, Balál, Kesa, Lysanor, Nill //

*Az elhajított szigony repülése végén nem egy ellenséges lény, csupán saját röptének fogyása okán hull a földre a Nawarean nyomán. A rovar oly gyors, hogy az eldobott fegyver meg sem tudná közelíteni.
Kesa heves védekezése a köpennyel kezében valóban nem túl fájdalmas a támadó rovarnak.
Balál mozdulata végre hat, s a karana lemetszi az állat fejét a törzsről, noha ez még nem pusztítja el.
A potrohba mért döfés már elegendő, azonban a kard, s a rovar egyként hullik le a hátasról, ha Kesa nem ragadja meg egyik kezével a markolatot, mit immár nem szorít a férfi gyengülő marka.
Ebben tán Vogon lehet segedelmükre, kinek kardja még lemetsz egy darabot az amúgy legyőzött rovar testéből.
A sántikáló kereskedő kérdéseire a megbokrosodott hátasról nem sok ideje maradt a két mágusnak, hisz a ló vadul ugrálva közelít a főtér felé.
Ki tudja, mi marad hát nekik, hisz a támadó lények nem fogytak még el, s döntő többségükben épek, nem úgy, mint Sendel ideiglenes védői.
A boszorkány egy pillanatra torpan meg, majd, midőn előttük, s mögöttük is akad bőven hosszúlábú, az egyik romos házfal résén bújik át, s midőn ő átjutott, hát bentről szólongatja társait.*
- Erre! Mire vártok!?
*Akár vele tartanak, akár maradnak, ő a ház romos folyosóin keresztül folytatja útját, mígnem egy ajtóhoz ér, mi egy utcával arrébb engedi elő.
Eközben, ha Nill és Lysanor maradtak az utcában, a hosszúlábúak két oldalról lendülnek komoly számbeli fölényük tudatában támadásba.
Ha a vörösköpenyessel tartanak, a lények csalódottan veszik tudomásul, hogy prédáik meglógtak előttük ideiglenesen.
A másik utcában tán van lehetőségük tovább haladni a főtér felé, noha a fenti szemeknek hála, hamarvást újabb ellenfelek gyűlnek útjukban.
Cserregésük már messziről jelzi közeledtüket, ám hirtelen nagy számuk már a főtérről egészült ki.
Vajh mit tesz a sárkány, s a fehér hajú elf? Követik a boszorkányt, avagy maradnak harcolni tovább?
S vajon Kesa és Balál immár fegyvertelenül jutnak el a főtér közelébe?
Mennyi esélyük lesz változtatni a dolgok menetén?*

// Balál és Kesa is írhat már a főtérre a következő körben //

Tárgy: Re: Városhatár 2014-06-04, 5:07 pm

Vogon utána nézett a furcsa lovas párosnak.
~Vajon csak azért nem álltak szóba velem, mert látták, hogy Szaurus sántán mozog mögöttem és lelassítanám őket vagy nem látták és ennyire udvariatlanok?
*Sokáig nem maradt ideje gondolkodni ezen. Az egyik ember méretű egyáltalán nem emberi ellenség a romok közt őt szúrta ki áldozatnak. A fáklyát messze maga elé tartotta, hogy lássa, megközelíti-e őt így. A lény baljós tekintetekkel nézte, megérlelve a tündében a gondolatot, hogy visszahúzódjon hátasával a kapu mögé. Közvetlenül a nagy fa lapnak támasztva a hátát, egyik kezében fáklyát és botot fogva, másikban a rövid pengét várt, hogy az ellen felbukkanjon a résben és ő egy mozdulattal ketté vágja.
~Ha ezen túl vagyok, a házban talán még maradt egy kis kátrány és kell lennie fegyverszobának is, ahol újabb nyílvesszőket vehetek magamhoz. Ha egy nyílt téren leülnék és égő lövedékeket lőnék az íjjal, lehet több esélyem lenne túlélni.
Vagy inkább itt kéne maradni meghúzódva? Eleget harcoltam már, az elfek hosszú életének titka, hogy ne feszegessék nagyon Ritalea kezében a fonalat.
*Ha meglátja a rovart, végez vele és körül néz újra az elhagyott romos házban. Most már nem a tökéletes tervezést csodálja, sokkal inkább a „nem üzleti célra” fenntartott pince részeket olajok, kátrány vagy bármi éghető és jól tapadó folyadék után kutatva. Ha ez megvan, a földön gurítja a zsákmány a szabadba, valahogy felküzdve a lépcsőfokokon is. Végül az emeletre is felmegy, úgy gyanítja, hogy a jól védhető és a szökött rabok számára kevésbé hozzáférhető helyen épült meg a gazda fegyvereit tároló szoba.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Lysanor, Nill, Vogon //

*A vörösköpenyes boszorkány, fejét csóválva nyúl tarisznyájába. Átverekedték magukat a szomszédos utcára két társával, erre itt kénytelenek megállni a közeledő újabb támadókkal szemben.
Hát mily gusztusa az isteneknek, hogy így hagyják halni a halott városban bujdokolókat?!
Tarisznyájából féltve őrzött kincseinek egyikét emeli elő. A kis, sárgás kristályt az egyik fal mellé helyezi, hisz az első rés túl messze, vagy túlságosan magasan van.
Majd botját felé tartva halkan mormolni kezd, ám előtte még lehasal.*
- Hasra, ha kedves az életetek!
*A bot végén a mormolásra fény jelenik meg, s nem kell sokat várni, hogy az aprócska kristály felhevülve, óriási fénnyel robbantsa be a falat maga felett. Egy heliokrit volt, miről köztudott, hogy napfény hatására elnyeli azt, míg meg nem telik, s vissza nem adja egyetlen pillanat alatt óriási robbanással.
A záporozó kövek elhalásával a nő port és apró köveket köpve szájából tápászkodik fel.
Lysanorra, s Nillre tekint.*
- Talpra, bolondok! Itt az út!
*Mutat a lyukra a kőfalon, azt várva, kövessék, ha bírják. A házba jutva tán lehet esélyük feljutni a tetőre, honnét már láthatják, nincs is oly messze a főtér, s ha az egymást érő épületeket szemlélik, hát a rovarok némelyik szomszédos utca tetejét is megszállták már.
Sietniük kell, ha azelőtt akarják elérni a főteret, mielőtt a hosszúlábúak elérik, körbeveszik őket.
Ezidő alatt Vogon a szem nélküli hosszúlábúval néz farkasszemet.
A rovar, érezve a fáklya hőjét, nem furakodik át a résen, inkább a falapot igyekszik szét rúgni, s a zaj újabb társat csal oda, így csakhamar már ketten bontják a fát.
A fegyvertárat, ha mégis alkalma nyílik keresni Vogonnak, kifosztva találja, mintha sietve lekapkodták volna az egészet, s azzal távoztak volna a tulajdonosok, vagy fosztogatók, orkok, haramiák, kik megfordultak a város csapdákkal teli területén.
Gyorsan ki kell találnia valamit, ugyanis a zaj újabb lényeket vonz a közelébe, a préda pedig vonzó, hisz sérült mindkettő.*

» Városhatár