Pontosan úgy alakult minden, ahogyan számítottam, hogy alakulni fog; Tapsvihar övezte őszinte öröm érkezett a köznéptől, amire a legnagyobb udvariassággal hajoltam meg. Mindig élveztem az ilyesféle elismerést, igazán kellemes tudott lenni, mikor valóban ilyen heves érzelmeket váltottam ki más kétlábúakból, azonban most fürdőzhettem sokáig a dicsőségben, ahogyan az - egyébként meglepően finom - italok bódító mámorában sem, hiszen még jelenésem volt a bálon magán is, hogy elszórakoztassam a népet. Visszacsúsztattam tehát lantomat a tokjába, amit vállamra dobtam és egy biccentéssel búcsúztam rögtönzött ivócimboráimtól. Nem tartottam kizártnak, hogy ha végzek, ne nézzek még feléjük, viszont most a feladatot kellett a szemeim előtt tartani, az pedig az volt, hogy bemenjek és annyit hozzak ki a hangszeremből, amennyi csak lehetséges. Egyenes háttal álltam meg a kaput védő őrök előtt és ismét egy meghajlás, majd egy halk köszöntést követően húztam elő zsebemből a meghívót, amit türelmetlenül rántott ki a kezemből az egyikük; Megértettem, hogy szinte felfalta a kíváncsiság, hiszen tökéletesen láthatták, hogy a tűz körül mulatozok a köznéppel, így jogosan tartottak őrültnek is akár, hogy meghívóval megálltam ott. Tekintete a papírról egy pillanatra rám siklott, majd vissza a meghívóra, amit pár pillanat múlva már saját ujjaim között érezhettem. - Legyen szép estéje, Arnelian! - mondta és az általuk alkotott sorfal megnyílt, éppen ahogyan az udvarház ajtaja, amin most nem nemesek vagy úri kisasszonyok léptek be, hanem én, egy egyszerű vérelf muzsikus.
- Ugyan ugyan Mia kisasszony, hát nem fogta meg önt a jomodor? Ha már itt találkozunk? A kísértet zavaró kijelentése cseppet megzavarta ugyan, de ki nem zökkentette az ékköves kard keresésében. Kutatóvarázslata elég lesz, hogy rájöjjön a szellemmel kapcsolatban, amire kell. Partnere viszont láthatóan nem egyszerűen zavarba jött varázsereje fizikai megnyilvánulását, jelen esetben izzó rúnáját látva, de talán kissé meg is ijedt. - Ne törődjön a tetoválásaimmal! Csak rúnák, néha megesik, hogy jeleznek, figyelmeztetnek. Szülői örökség, tudja? Kis feketemágia az örökrészem, kezelje úgy, akárcsak a saját szülei hagyatékát - Célzok tünde és emberi jegyeinek keverékére.- Bizonyára az sem egyszerű. De ettől még Ön szerfelett megállja a helyét az életben. Ugye? Mondja tegeződhetnénk? Kérlek, tegezz! Hallgatta a választ, s hosszan a gondolataiba mélyedve szemlélődött, keresgélt...keresgélt és szemlélődött. A táncolók körül sajna nem bukkant fel az a kard. Jeremy Talbot akkor egyszerűen kitáncoltatta egy ajtón. Odakünn csípett a hideg s úriemberként a máguslány vállára terítette a kabátot, mialatt csak úgy magának dünnyögött valamit a nem létező bajsza alatt, azt hogy ferjes asszony, meg az a ficsúr biztos, hogy nem az ura. Lopva pillantott a hófehér, karcsú tünde felé. Mia nem bírta nem észrevenni, de nem szólt, hiszen a fiú, bár haragosnak tűnt, mégis csendesen, magának bosszanodott. És hát diszkréció is van a világon. Mindössze annyit jegyez meg egy futó mosollyal: - Ugye, milyen gyönyörű az a csillámos, hófehér estélyiruha! Nem bánja, ha erre kicsit zavarba jön a partnere, mégis jelzi vele, hogy ő sem vak, de jelen esetben ő nincs zavarban, sem megalázó helyzetbe nem hozta a fiatalember. A sugdosáshoz viszont egészen közel hajol a kis füléhez, s Mia ezt önkéntelenül egy cinkos, játékos, szinte csak fiatal lányokra jellemző mosollyal veszi, saját cseresznyepiros ajka elé kapva csipkekesztyűs kezét. - Talán van valami, ami érdekelni... A szemöldöke is felszalad, s a szíve megdobban, arra, amit hall, csak nem? Lehetséges volna, hogy a furcsa kisugárzású félelf, aki pont annyira illik ebbe a főuri társaságba, mint róka a baromfiudvarba, tud a kardról valamit? Őszinte izgalommal fordul a srác felé, arca kipirul s tényleg hagyja őt egészen közel hajolni. - Folytasd csak!
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A fehér elf nem fogadja el a kezét, maga indul el. Elmiron visszahúzza a segítő kezet, s úgy követi a lányt a kertbe. A tarsisi nemesség kitett magáért, amikor az udvarházat felépítették, valóban a hasonszőrűek elkápráztatására szánták. Nem siet, látja azonban, hogy Ameliet magával ragadja a kert szépsége, s így kissé lemaradva követi. A sietség, a figyelmetlenség az, mi odáig juttatja a hölgyet, hogy bár az istenség nem volt nagyon lemaradva mögötte. A háta mögött áll jelenleg is, egy szépen faragott bokor mögött. Nem mozog, így a lépteket sem hallhatja Nie, mert azok nincsenek. Kezei egyikét hanyagul egyik zsebébe mélyeszti, amikor megszólal.* - Szolgálatára, Amelie! *Halovány mosollyal lép elő a bokor mögül, mely eddig takarta, miközben ő gyönyörködött a kecses hölgyeményben, kinek arcán a felfedezés okozta öröm pírja virul.* - Öröm volt nézni, mily önfeledten adta át magát a kert felfedezésének. *Ő nem először jár már itt, az elmúlt századokban jó néhányszor látogatta meg a halandók világát, s így járt a Nemesi udvarház rejtett kertjében, mely apró édenként nyújt mindig is a felsőbb osztályok tagjai számára kikapcsolódást, netán főúri légyottjaiknak egy-egy pásztorórára menedéket.* - Kérem, ne zavartassa magát, kivételes alkalom, hogy ily formában mutatja meg magát az udvarház menedéke. Remélem, tetszik önnek is. Nem egy alkalommal sétáltam már e zöldellő ékszerben, mely nyugalmával kikapcsolódást nyújt a fáradt elmének. *Közelebb lép, cseppet sem fázik, ellenben melegség, nyugalom árad belőle.*
/Alameis// *Elmosolyodok bár legszívesebben hangos nevetésben törnék ki ahogy Alameis válogatott szavaival éppen leírja azokat akik között mozog. Viszont szemöldököm enyhén felhúzom. - Ide rángattak az elég érdekes lehetett- s elmémben éppen egyik sárkány vonszolja a másikat maga után- Azért megpróbálhatnád élvezni, végül is nem olyan rossz itt, kis béke a nagy harcok közepette. *Vállamat megvontam Alameis kijelentésére miszerint dolga akadt itt a bálon, bár magam is kíváncsi vagyok mi keresnivalója van itt egy sárkánynak az emberek között. - Veled tartok ha nem bánod, jól esik látni a régi arcok közül egyet egyet... Bár ezt nem mondanám arra a piti kis tolvajra aki már most messze járhat, ahogy őt ismerem... *Mély levegő egyet ki egyet be ismét urrá lesz rajtam a nyugalom. - Mégis miféle dolgod akad itt? Lehet hogy segítségedre lehetek.
* Hossin meggyőződése volt, hogy az ilyesfajta rendezvényeket lehet élvezni. Nekem az élvezet ott kezdődik, hogy kiszakadok a formaságok világából, és úgy habzsolok, ahogy éppen kedvem tartja, szerény és kényelmes holmiban járhatom az országutakat. Kimondhatom a véleményemet, és vállalhatom érte a következményeket mondjuk egy jó kis tábori bunyó keretein belül. Ahol tudom, hogy kik vesznek körül és én engem is ismernek - sárkányként vagy elfként. De hát, kinek mi? Hossin véleményéből kiindulva gyakrabban tehette tiszteletét ilyen helyeken. - Nem te vagy az első, aki arra kér, hogy élvezzem a ma estét. Hát legyen, a kedvedért megpróbálom. - Arcomon a beletörődés tükröződött. Ekkor a kísértet egy tolvajt emlegetett, feltételeztem hogy azt az ifjút, aki engem is felkért egy táncra. Nehéz lett volna másra gondolni, hiszen az ő öltözete illett leginkább egy tolvaj leírására. Úgy tűnt még Hossint is képes volt kibillenteni a holtak nyugalmából, ám mivel én nem ismertem nem reagáltam erre a megjegyzésére. Viszont ez nem jelentette azt, hogy nem jegyezném meg magamnak, kivel is kell vigyáznom ma este. Ki tudja, miben sántikálhat? - Jól van, velem tarthatsz, ha szeretnéd, de kétlem, hogy ismerős arcot vélnél felfedezni a testvéremben. Bár ha gyakran jársz-kelsz erre, akkor ki tudja? Igazi léhűtő. - mondtam Hossinnak. Az utolsó szavamra kissé elmosolyodtam, mivel ez a szó igazán csak jóindulattal illett rá. Mióta az eszemet tudom, és a szüleink meghaltak még jobban kerülte a sárkányokat és a háborút, mint én, aki valahogy mégis belekeveredtem ebbe a zűrzavarba. - Talán akadt itt számomra egy igazán jó kiugrási lehetőség. Tudod, nincs bajom nekem a sereggel, de hát nem árt egy kis változatosság. Meg amúgy is, a legutolsó alkalommal nem sok híja volt, hogy ott hagyjuk a fogunkat - suttogtam a kísértetnek, kínosan ügyelve arra, hogy ne hallhassa senki. *
~ FEKETE MÁGIA??? ~ borzongtam meg egy pillanatra, de reméltem, hogy nem ül ki az arcomra a rémület, mert azok aztán elég rondák tudtak lenni és nem tudtam, hogy most éppen mit jeleztek neki. Akár velem kapcsolatban is, bár reméltem, hogy inkább Hossin felbukkanásához volt köze. - Sajnos az én apám a feltűnő szemem és hegyes fülemen kívül nem sokat hagyott rám, ami persze egy cseppet sem könnyítette meg az életem, sejtheti. – mosolyogtam rá és egy pillanatra láthatta átvonulni a tekintetemen, ha nagyon figyelt, a keserűséget, ami szigorúan csak a szememre korlátozódott. – De abban igaza van, hogy segített, hogy hamar megtanuljam megállni a helyem, ahogy mondta…….mondtad. – bólintottam, ahogy felajánlotta a közvetlenebb megszólítást. – Köszönöm, természetesen. Szerencsém volt, mert ahogy az én figyelmem is elkalandozott Nie-t keresve, úgy láthatóan ő is keresett valamit vagy valakit, így nem hánytorgatta fel nekem az elkalandozást. Mikor már kinn álltunk a csillogóan fagyos levegőn és megszólalt, rájöttem, hogy még mindig lopva Nie-t és partnerét bámulom és ezt már nem lehetett nem észrevenni. A hideg levegő kissé lehiggasztott, mert mit is akartam én attól a lánytól? Semmit, csak a büszkeségemet piszkálta, hogy úgy faképnél hagyott, de kaphatok kárpótlást……. - Bocsáss meg Mia, borzasztó udvariatlan voltam. – emeltem meg a kezét, hogy egy könnyű csókot leheljek rá. – Igaz szép az a ruha, de a tiéd még szebb. – próbáltam menteni a menthetőt. Talán pont ez ösztönzött arra is, hogy mondjak neki olyasmit, ami esetleg megenyhíti velem szemben és még két legyet is üthetek vele egy csapásra. Nem akartam itt hagyni a bált úgy, hogy ne tömjem meg a zsebem, de ha itt van Hossin, akkor ez nem biztos, hogy menni fog. Jobb lenne bebiztosítanom magam. - Itt van egy…….bérgyilkos klán feje, talán rosszban sántikál……. – súgtam a fülébe, megbirizgálva a pihéket a bőrén. Az ablakon keresztül láttam, ahogy a férfi Mia barátnőjével sétálgat odabenn, jobb nem szem elől téveszteni.
Nie
Hozzászólások száma : 971 Munkahely : Könyvtárossegéd
*Hiszen nem is volt messze, talán csak zavarni nem volt szándékában és a bokrok elrejtették alakját. S most, ahogy közeledik, csak a körvonalait látom. A hangja nyugalmat áraszt, és úgy érzem, ennél szebb befejezése nem is lehet ennek az estének. Egy boldog, gyönyörű emlék lesz belőle, ahogy az ifjúból is, aki most itt áll előttem, már csak egyetlen lépésnyire. Mert ennek az estének véget kell vetni, amíg megtehetem úgy, hogy betartjuk az íratlan szabályokat. Mert azok léteznek. Hiszen egy bálon senki sem veszi komolyan a szép szavakat, s a bókok csak kötelező tartozékai a hölgyek szórakoztatásának. Így van ez most is, és az ifjú nemes jól ismeri az etikettet. Csak hálás lehetek, hogy Elmiron kedvessége és figyelmessége teljessé tette számomra a mai estét.
S itt, ezen a végtelenül nyugodt és csendes helyen búcsút is vehetek tőle. Itt kint a hóval borított, fákkal és bokrokkal körülzárt téren, amelyet nélküle sosem láttam volna. Itt kell elköszönnöm, hiszen odabent ezt már nem tehetném meg annyi figyelő szempár kereszttüzében.
Ahogy hatalmas pelyhekben hull ránk a hó, mintha apró kristályokkal szórná tele az éjfekete ruhás alakot, s az én arcomat is. Közelebb lépek hozzá és az eddig a szoknyámra tartó kezem most a mellkasára simul, s az árnyak ellenére a pillantását keresi a tekintetem.*
- Akkor önnek ez csak egy megszokott, de most éppen fagyos séta ebben a kertben… De nekem egy gyönyörű este… Amelynek lassan vége lesz. Egy éjszaka, amit sosem fogok elfelejteni. És ha az előbb oly szigorú voltam az istenekhez, most talán éppen ezért még inkább hálás vagyok, hogy Önt elém sodorták ma éjjel. Hogy a táncon és a kalandon túl sokkal többet adott nekem. Egyetlen estére békét és nyugalmat, s azt, hogy tudom, van valaki a világon, aki rokonléleknek hívott egyszer. Még akkor is, ha csak bókolni kívánt ezzel a szóval – mosolygok rá cinkosan. – Ugye megígéri, hogy nem felejt el?
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Elmiron/Roober hagyja, hogy a hópelyhek finoman cirógassák őt, isteni lénye a magasból figyel, s jelen van ott is, hol Alamaise és a kísértet töltik idejüket. Ő tisztában van vele, mi folyik körülötte. Tisztában van azzal, is, hogy mi folyhat le a hölgyemény lelkében, ki részben megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy nem veszett el, csupán lemaradt kissé, s távolabbról őrizte a fehér elf biztonságát a biztonságos kertben. Közelebb lép hozzá, kezét a férfi mellkasára teszi. Még a ruhán keresztül is érezheti, miként kezd gyorsabban verni az istenség földi porhüvelyének szíve az érintésre. A sötét szemek az árnyékban is csillogva pillantanak le a nálánál alacsonyabb Ameliere. Természetesen, mint a legtöbb nemes is, nem állna mozdulatlanul, mint egy szálfa, tenyere a hölgy derekára simul, Amelie érezheti a melegséget, mi árad a tenyerekből. Az istenség kezének érintése valamivel többet sugall, mint egy halandóé, épp csak árnyalatnyival, miből nem lehet biztosra tudni, hogy valóban ott van-e, vagy csupán a hideg, netán a biztonság érzete miatt érezhető, s érzékei csapják be az embert tőle.* - Valóban úgy gondolja, hogy csupán bókként szóltam? *Szól egészen halkan.* - Örömmel tölt el, hogy ily pozitív élményekkel gazdagodott, ám a rokonlélek szót igaznak hiszem most is. S bókként sem mondanék olyat, mi nem valóságos. Szavaim nem üres szólamok, miket ma szóltam kegyedhez, sokkal inkább őszinte kiemelései csodálatos lényének. Biztos lehet abban, hogy feledni soha nem fogom. *Szavai közben közelebb hajol, s halkabban beszél, a szavak, mondhatni Nie fejében hallatszanak.*
*Kissé meglep, hogy Alameisnek vannak testvérei, nem igazán vagyok otthon a hány tojást raknak a nagy gyíkok könyvekben. S nem is igazán érdekelt, azt tudtam, hogy hol nevelgetik őket de még sosem merészkedtem közelebb mint muszáj hiába volt rá lehetőségem. - Itt csak léhűtők vannak mindenütt. Nézz rájuk kövérek lusták ha bajban vannak mások mögé bújnak el. Viszont meglep, hogy van testvéred. *Ahogy Alameissel járunk kelünk a teremben megcsapja fülemet egy furcsa szó, amit nem hittem volna, hogy Fúria hű kutyájától hallani fogom. - Csak nem azt tervezed, hogy nem térsz vissza annak a nőnek a kezei közé. Bölcs döntés... Jó ideje én is csak kószálok, meguntam a vérontást. Nem hittem volna, hogy képes leszek megunni azt ami megmaradt előző életemből... a vérszomj. De láss csodát még ez az ősi kígyó is megunja egy idő után, talán majd Ő is belátja teljesen felesleges. Kiírtani az emberi fajt lehetetlen. Ha kidobod az ablakon vissza jön az ajtón, s ha az ajtón dobod ki vissza mászik az ablakon. Élénk egy népség annyi szent. *Egy szolgáló megy el mellettünk s én leakasztok egy újabb poharat, nem mintha valamit is okozna a testemben csak a látszat kedvéért kortyolgatom azt az enyhén kesernyés ízű bort. Bár meglep milyen jól halad a fizikálissá válás, minél többet használom annál inkább jönnek vissza azon érzékek amit emberként megszokhattam. ~ Bölcs dolog lenne fejleszteni ezt a varázslatot, egész hatékonyra sikerült kifejleszteni... -Alameis- Érinitem meg a nő vállát- Mit érzel mikor hozzád érek? Meleg hideg puha érdes? *Ha már van kin tesztelnem hát pont jól jön ki. - Hogy néz ki a fivéred?
Nie
Hozzászólások száma : 971 Munkahely : Könyvtárossegéd
*Az érintés oly könnyű, hogy szinte nem is érzem a vékony szövetet az ujjaim alatt. A gondolatra megborzongok, és csak remélem, hogy valóban nem fázik.
Az érintés oly könnyű, akár egy sóhaj… S Elmiron teste mégis felel rá. Érzem szívének dobbanásait, érzem derekamra simuló tenyerét. Aztán már csak az apró csillagokat látom a végtelen éjszakánál is sötétebb tekintetben.
Csak egyetlen pillantás… De mégis megváltozik tőle valami… Megváltozik tőle minden… Az árnyak visszahúzzák felénk nyúló csápjaikat, s fénnyel telik meg a tér. ~ Hogy lehet ez? ~ Értelmem kétségbeesetten keresi a magyarázatot, de nem talál kiutat. Lehet, csak az érzékeim csalnak meg. S hogy ez kiderüljön, csak egyet tehetek.
Lehunyom a szemem, hogy újra kinyitva minden ismét olyan legyen, mint amilyen volt. De a suttogva kiejtett szavak visszatartanak.
- Valóban úgy gondolja, hogy csupán bókként szóltam?
Kérdez, ám nem felelhetek, mert ő maga adja meg a választ. S a mondatok úgy szállnak a csendben, akár a hulló hópelyhek a téli éjszakákon. De mégis… Melegítenek, mint a hajnali nap első sugarai. És az ifjú végül felel nekem is. Válaszol reménykedő kérdésemre.
- Biztos lehet abban, hogy feledni soha nem fogom.
Csak állok lehunyt szemmel. Nem látom, csak érzem teste közelségét és hallom lélegzetét is. De szavai bennem ébrednek, s az ismeretlen érzés felkavar, összezavar. Meglepetten rátekintek, s az égboltszín és az éjfekete tekintet ismét összekapcsolódik.
* Komótos sétánk közben válaszolgatok Hossinnak. Az emberekre tett megjegyzésén elnevetem magam. - Mi már a seregben ismertük meg egymást, de azt tudnod kell, hogy én bár mindig is gyűlöltem az embereket, de sosem esküdtem fel a kiirtásukra. Ha nem találkozom... tudjuk kivel... személyesen, akkor soha nem lettem volna katona. Tovább jártam volna az ország útjait, úgy ahogy eddig, a saját magam uraként. Ekkor Hossin megérintette a vállamat, és arra volt kíváncsi, milyen érzés ez egy élő számára. - Hátborzongató! - vágtam rá hirtelen, mert meglepett, hogy őt ez most ennyire foglalkoztatja, és éppen rajtam tesztelgeti a képességét. - Mármint hátborzongatóan valódi. Bár még mindig hideg... Hideg, és sima - Amikor sárkányként velem küzdött nem éreztem többet érintésekor hideg, földöntúli fuvallatnál többet. Sokat fejlődött, úgy tűnik. - De visszatérve, ő lenne ott a húgom - mutattam a leányraj közepén vihorászó Kärmenre. Tudtom szerint nagy népszerűségnek örvendett errefelé, lévén jóslással is foglalkozik, Nibelon isten elkötelezett hívének képében tetszeleg, és hát az ifjú hajadonok semminél sem vágynak többre, mint megismerni jövőjüket, hogy ki lesz életük szerelme, s mekkora hatalmat örökölhetnek majd, és efféle marhaságok. Szerintem viszont egy szélhámos boszorkány.
Egyszerű földig érő abroncs és uszály nélküli ruhát viselt, melyben a mélyvörös színt csupán az óarany csillogása törte meg, de még így sem volt hivalkodó öltözék. Haját nem ékítette semmivel, szabadon omlott vállára, takarva azt. Hossinnak is feltűnhetett, hogy velem ellentétben ő az emberi alakot választotta. - Kärmen... - szólítottam meg - Válthatnánk egy pár szót...? A húgom erre biccentett a társainak, majd kivált a többi lány közül. Mindig is közvetlenebb tudott lenni nálam, csak úgy sugárzott belőle az élet, és az elevenség, és nem mellesleg csak úgy vonzotta magához a titokzatosságra éhes férfiakat. - Mond csak, drága testvérem! Hát nem csodálatos ez a bál? Remélem sikerült elengedned magad végre és te is jól szórakozol - mondta, miközben kezeit a vállaimra helyezte, amolyan ellenőrzésképp, hogy tényleg testileg is ellazultam. - Az úrban kit tisztelhetek? - fordult Hossin felé, majd ha megkapta tőle a választ, ismét velem foglalkozik. - Mond csak mit szeretnél, bármiben segítek. - Nos, mivel te már jó ideje ideje itt múlatod az idődet - kezdtem bele, némileg szemrehányóan - Mesélhetnél nekem Mia Rutonról. És ha már így itt vagyunk azt is elárulhatnád, hogy tudjuk kinél hogy érted el, hogy még csak szóra se méltasson. - Utolsó mondatomra reagálva Kärmen átkarolta a vállam, majd széles mosollyal Hossin felé fordult. - Nos, nem egészen értem, mire gondolsz. Megbocsájt, ha egy percre elrabolom? - kérdezte illedelmesen a kísértetet, majd elsétált velem. Az udvarház nem csak a bálteremből állt, és mi egy jókora ajtón kiléptünk onnan egy hosszú, gyertyákkal szegélyezett folyosóra. Csak vezetett, ide-oda ebben az úri labirintusban, végül egy kis szobába jutottunk, ahol szintén drága textilek borítottak mindent. Egy kis oltár volt odabent Nibelon isten tiszteletére, egy asztal a szoba közepén, valamint megannyi könyvespolc, teli könyvekkel. - Itt kellemesebbek a körülmények és szabadon beszélhetünk, fülvarázzsal védem ezt a helyet. És mellesleg máskor megválogathatnád a szavaid mások előtt, főleg ha az illető egy kísértet! - mondta, miközben szintén mágiával fényt is teremtett gyorsan. - Na, ki felől is érdeklődsz? Mia Ruton...Mia... ó igen megvan! Amennyire ismerem cserfes kis kisasszony. De mégis miért érdekel? - kérdezte. Eztán hamar elmeséltem neki a helyzetet, mire ő elmondott nekem mindent, amit csak tudott Mia kisasszonyról és a Tanácsházról. - Most már csak az érdekel, hogy hogyan is érted el Furiánál, hogy a legkevésbé se foglalkozzon azzal aki a legközelebb áll a tűzhöz. - Ebben a problémában Kärmen már kevésbé volt segítőkész. - Azt felejtsd el. Az összes helyet betöltötték már ezen a téren - fonta össze maga előtt karjait - És amúgy kétlem, hogy ezzel a módszerrel bárki másnak sikerülne, ettől egyedi, hogy csak nekem jött össze. - Chh, nem a te részed érdekel, tudom hogy széltoló vagy a legfelsőbb szinteken, mégis elhitték rólad, hogy egy félkegyelmű vagy csökkent értelmi képességgel. Annyira se méltattak, hogy a fejedet vegyék árulásért. Viszont én voltam olyan balfácán, hogy belekeveredtem ebbe a háborúba és hát köszönöm, nekem ennyi éppen elég is volt belőle. Úgyhogy várom a jó tanácsokat - szegeztem neki a mondanivalóm, mire Kärmen kissé megenyhült. Még ha nem is volt ott a csatákban, ismerte a háború kegyetlenségeit, és átérezte a helyzetemet. Amennyire tudott ellátott ötletekkel, de óvatosságra intett. Neki sem volt ingyen ez a pozíció. Ezután megöleltem és köszönetet mondtam neki mindenért. Régen nem láttuk egymást viszont, de tudtam, hogy ha baj van rá mindig számíthatok. - Na gyere, menjünk vissza, vár minket a bál! - mondta, majd visszavezetett a bálterembe, ahol a tekintetem már Miát kereste. *
*Ahogy Alameis elmondja tapasztalatait csak elmosolyodok. S nem válaszolok rájuk, s amint megpillantom a kedves kistestvért kissé felhúzódik szemöldököm. Majd oda sétálunk s a lány szívesen közeledik is felénk. - A nevem Ekko. *Enyhén meghajolok előtte. - Ha már Mia ruton felől érdeklődsz ott van ni. *Mutatok Miára s a vele táncikáló Jeremyre. - De miért nem engem kérdeztél? *Halkan kuncogtam egyet, majd tudomásul veszem, hogy ők most egy laza kettesben beszélgetést folytatnak. Nézegetek körbe, szemeimet a táncoló hölgyeken legeltetem. Akárcsak egy ember úgy viselkedek köztük. Habár elég jól rejtem mivoltom megeshet, hogy néhány lény közöttünk kiszúr de egyáltalán nem is érdekel. Itt ezen az estén bolond az ki a másikra támad. Főleg hogy érzek köztünk egy olyan lényt aki még egy feketét is a sírba rakna. Nem nagyon foglalkozok vele, nem is lenne értelme. Ő is csak mulatni jött mint mi mindannyian. Kivéve Jeremyt talán, szentül meg vagyok róla győződve, hogy a bál végére itt még nadrág sem marad majd senkin ha megkezdi szakmájának egyedi lehetőségeit. Amint Alameis vissza tér rásandítok. - Na megtudtad amit akartál? *Mosolyodok el a lány felé, mostanra már mindenkinek elege lett a háborúból nem véletlenül járunk emberek közé, itt még valamelyest nyugodt lehet az ember vagy szellem, Fúria még nem tart erre. Legalábbis tudomásom szerint nem. -Tessék - kapok le egy újabb poharat a felszolgálótól habár még az enyém félig van.- Ha már itt vagyunk élvezzük ki, ki tudja mikor támadnak ismét ránk s lesz időnk ismét önfeledten mulatni. *Hangom elcsukló volt s kesergéssel teli. Habár félig meddig csak a színjáték része volt, de már én is nagyon besokaltam. Nem tudtam felfogni Furia miért nem fogta magát egyedül s repült be a fővárosba, majd tett mindent a földdel egyenlővé. Elvégre nincs olyan lény ezen a kontinensen aki képes lenne ártani neki, ennek ellenére ő egyetlen szárnycsapással képes lenne lerombolni városokat. - Mi dolgod neked ezzel a Ruton lánnyal ha szabad kérdeznem?
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A kérdés némileg váratlanul éri, ámbár volt már néhány halandóval dolga, s a kérdés is felmerült már egy-két alkalommal, így nem kellene meglepettnek tűnnie. Valójában számít is rá, s szavai csak rövid, meglepettnek tűnő várakozást követőn jutnak el Amelie fülébe.* - Északi ház sarja, ki elvesztette otthonát. Gyökértelen, ki a hasonló lelkeket keresi ahelyett, hogy atyja fényében sütkérezne. *A meglepett pillantást állják a fekete szemek, s a nemes tág pupillái izgalomtól csillogva néznek vissza.* - Amelie. Ez az este hosszú idő óta az első, melyen feledni tudtam a környező világ sötétségét, s ezt kegyednek köszönhetem. Van valami sugárzó lényében, valami megfoghatatlan, mi, úgy hiszem, egyszeri, s megismételhetetlen. *Kezeiből az izgalom melegsége árad, míg szíve továbbra is hevesebben, erősen ver a női tenyér finom érintésétől. Cseppet sem fázik, a melegséget pedig maga is érzi. A kis édenkert, miben vannak, mint egy tér, öleli körbe őket. A fehér elf halk lélegzése, s hangja továbbra is vonzza az istenséget, s kíváncsi rá, milyen is ez a halandó.*
//Bocsi a késés miatt!//
Nie
Hozzászólások száma : 971 Munkahely : Könyvtárossegéd
//Hol van már a bál… Most csak csend, hó és Roober//
*A világ újra olyan, amilyen volt. A fák árnyai körbefonnak minket. Azután látom, hogy a kérdésem kissé meglepi Elmiront, mert válasza csak néhány szívdobbanásnyi idő után érkezik. Tudom, érzem, hogy más is van e mögött, de ahogyan én sem árulom el minden titkomat, úgy neki is joga van megtartani a sajátját. S a rejtélyek megfejtésére ez az éjszaka és főleg ez a hely nem igazán alkalmas.*
- Nincs okom kételkedni a szavaiban, uram – felelem, miközben komolyan tekintek rá. – Ahogyan abban sem, hogy ön nemcsak származásában, hanem lelkében is nemes. Így kérem, ön se engedjen utat kétségeinek, amikor azt mondom, hogy társasága számomra is hasonlót jelent.
*Hiszen kimondott gondolataiban én is osztozom. Hozzá hasonlóan egyetlen estére én is elfeledkeztem sok dologról. Elfelejtettem, hogy Valian-ban még vár egy nehéz feladat és azt is, hogy visszatérve Olassië falai köz egy még nehezebbre számíthatok majd. Talán pontosan ugyanúgy, ahogyan ő is, néhány röpke órára elfelejtkeztem a jövőről és csak a mának éltem. Bár talán nem is a mának, hiszen most minden olyan zavaros, kétségekkel teli és bizonytalan. Inkább a tegnapnak. Mert a bál és az ifjú nemes újból gondtalanná és szabaddá tett. Olyanná, amilyen régen voltam. És pontosan ugyanolyan felelőtlenné is. Mert elfeledtem kötelezettségeimet és ígéreteimet. Ahogyan elfeledkeztem a szabályokról. S köztük az egyik legfontosabbról… Az emberekkel kapcsolatban…
Mert ők mások, mint mi. Életük oly rövid, s érzelmeik oly gyakran csábítják őket tévutakra. És Elmiron ven Gondor is ember, még akkor is, ha ő népének nemes, nagylelkű, nyílt és kedves képviselője. De mégis az. S bár a köztük töltött idő alatt megszoktam hevességüket, s lényük, amely annyira másképpen, annyival egyszerűbben és könnyedebben éli meg a mindennapok zűrzavarát, csodálattal tölt el, nincs okom semmibe venni népem évezredekre nyúló tapasztalatát. Ezért én tartozom felelősséggel mindenért. Így – bár szomorúság tölti el a lelkemet, mégis – folytatom.*
- Kérem, higgye el, hogy én ugyanígy vélekedek találkozásunkról. És hogy most arra kérem, kísérjen vissza az Udvarházba, nem azt jelenti, hogy bármi, ami ma éjjel történt, ellenemre volt. Ezt nem szabad gondolnia. Éppen ezért, ha – ahogy ígérte – nem felejt majd el, számomra a legszebb ajándék lesz, amelyet öntől kaphatok.
*Kezem még utoljára végigsimít az ifjú mellkasán, és – bár derekamon érzem még az ő ujjait – igyekszem távolabb lépni tőle.*
- Indulhatunk?...
/Egy cseppet se aggódj, az évkezdet nálam is húzós volt. Az élet mindig előbbre való. //
* Amikor visszaérkeztem Hossin ismét mellém libbent. Bár alakja a halandókét másolta, azért még így is képes volt ott felbukkanni ahol hirtelen nem is számítanak rá. Vagy csak túlságosan Miát fürkésztem és ezért nem vettem észre egyből. - Nagyjából igen - feleltem, miközben átvettem Hossintól a teli poharat. Nem aggódtam, hogy esetleg elkapatna a sok bor, hiszen nem is tudom, hogy rúgtam-e be valaha. Ha valaha sokat is ittam csak a belső tüzet éreztem, amit okozott. A tömény szesszel való gyújtogatás már valamivel jobb móka az iszogatásnál. - Hát, nos... amikor megérkeztem szinte rögtön leszólított. Aztán szó szót követett és megkért, hogy legyek a kardmestere. De ehhez felsőbb körök beleegyezése kell, máskülönben pórul járhatok - utaltam Hossinnak az árulók sanyarú sorsára - Én valahogy úgy képzelném el ezt a helyzetet, hogy én mindenképpen jól járjak. De említetted, hogy te is tudnál mesélni Mia kisasszonyról. Kíváncsian hallgatom, és a véleményedet is a kialakult helyzetről. Megvártam, amíg Hossin kifejti a nézőpontját. Közben azért néha-néha keresésre indult a tekintetem. Még mindig a kisasszonyt kerestem, de azért fürkésztem a többi bálozót is. *
*Ahogy a bálozókat nézegetjük Alameis a véleményemet kérdezi. - Érdekes a kis hölgy, nem e világból érkezett, valami mannahon vagy honnan jött, volt idő mikor még sokkal elevenebb voltam mint most- halkan kuncogtam egyet- akkor ismertem meg. Ha valóban az a vágyad hölgy egy elkényeztetett kis vakarékot taníts kardot forgatni remek választás. Láttad hogy reagált rám, oly nagy arccal mozog itt a városban mintha a királyi család sarja lenne. De ha alaposabb információkat akarsz mozgósítom magam. *Mély lélegzet majd kortyolok egy nagyot a pohárból. - Mihez volna kedved Alameis? Egy tánc vagy csupán itt időznél? Ha utóbbira vágysz le is ülhetnénk. *Mutattam egy asztalra ahol senki sem ült.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Elmiron végignézi a hölgyön átvonuló érzelmeket, melyeket ki nem mondott gondolatai, emlékei keltenek benne. Látja aurájának színe változásait, ez vezeti nyomra, s nem a fehér elf arca, vagy szemei. Az istenség bizony figyel rá, miként felülről is figyel. Minden esetre meghajtja fejét, s engedi, hogy kiszabaduljon kezei közül a nő.* - Megértem, és természetesen visszakísérem az udvarházba. *Ő tudja az utat, s karját nyújtja, hogy mint úriember, úgy vezesse a bál szépét visszafelé. A táj lépteikre mégis lassan mintha megszépülne. Melegség, biztonság, s nyugalom árad szét. A nemes, ha Amelie belekarol, szabad kezével finoman megérinti a nő karját. Büszkén, kihúzva magát lépked mellette, miközben arcán átfut némi szomorúság. Sejti, hogy Amelie meg kíván válni tőle. Ő vezet, ám mégsem vonja tévútra a lányt, a legrövidebb utat választja, s a hangok lassan erősödnek, miből Nie sejtheti, hogy egyenesen a bálterem felé vezetik vissza. Ahogy haladnak, az egyik bokor mögött megroppan a hó. Valaki lépését hallhatják.*
Nie
Hozzászólások száma : 971 Munkahely : Könyvtárossegéd
*Megnyugtató a válasza, ahogyan az is, miként a karját nyújtja. Talán tényleg itt az idő arra, hogy visszatérjünk a bálozók közé. A vékony cipők és Elmiron rám terített kabátja lassan már kevésnek bizonyulnak az éjszaka hidege ellen. ~ Hogy nem vettem eddig észre? ~
De ahogy belekarolok, ismét megtörténik, ami korábban egyszer már elvarázsolt. A béke érzése újra átjár és keserűen gondolok a közelgő elválásra. De már így is túl messzire mentem. Érintését érzem a karomon és látom az ő arcán is a búcsú szomorúságát. Ahogyan eddig is gondoltam, neveltetése okán a szabályok foglya ő is és sosem mondana nemet egy hölgy kérésére. Én nem adtam okot arra, hogy túllépjen ezeken a szigorú határokon. S ő sem talált okot arra, hogy megtegye. Ez vigasztaló számomra, s remélem, az ifjú is így érez majd az elválás után.
Az út rövidebb, mint ahogy gondoltam, és ahogy csendben lépkedünk egymás mellett, mintha a benti zene foszlányai is eljutnának hozzám. Az este emlékei mosolyt csalnak az arcomra, és ahogy Elmiron-ra nézek, úgy érzem, mindent megkaphattam ettől az alkalomtól. Mindent, amire vágyhattam. És mindent, amit elfogadhattam.
Mert a Végzet Istennője kegyes volt hozzám, s ez alkalommal az összebogozódó sorsfonalak gyönyörű szövetet alkottak. Mert ha Arnelian velem tart, Jeremy Talbot sosem jött volna a közelembe. És bár a kezdeti közjáték a tolvajjal volt az egyedüli zavaró tényező ezen az éjjelen, de most még ezzel kapcsolatban is hálát érzek. Hiszen ha ő nem jelenik meg olyan váratlanul, arra számítva, hogy egy magányos hölgy majd enged a csábításának és ő ezt majd ki is használhatja, sosem találkozhattam volna a mellettem sétáló nemessel. Sosem táncoltam volna vele úgy, mint régen, és sosem tapasztalom meg újra a gondtalanság érzését. És hálás vagyok Elmiron ven Gondor-nak is, akitől olyan figyelmet és törődést kaptam, amely bármely hölgy kedvére lett volna. De ő ez alkalommal nem mást tüntetett ki ezzel a figyelemmel, ő engem választott. S bár lehet, hogy most bánja ezt a döntését, de én sosem fogom bánni, hogy így lett és sosem fogom a kedvességét elfelejteni. Egyike lesz azoknak az emlékeknek, amelyek – ha a sötétség majd győzni igyekszik a gondolataimon – vigasztalást és erőt adnak majd. Ahogyan az a 3 nap is… Ott, abban az apró és elhagyatott házban, Olassië mellett.
S amikor megerősítésként a nyakamban lógó medálhoz nyúlnék, rá kell jönnöm, hogy azt a szobámban hagytam. Vagyis anyám nyaklánca és Drest emléke helyett ma az északi nemes vigyázott rám.
S mikor már azt hiszem, hamarosan eljön a pillanat, amikor az utolsó tánc véglegessé teszi majd búcsút, történik valami. A zene hangjai lassan kivehetők lesznek a bokrok és a fák között is, és akkor egyetlen pillanat alatt válik semmivé a béke érzése. Mert a nesz csak alig hallható, mégis arra késztet, hogy megtorpanjak és kérdőn nézzek az ifjúra. Elengedem a karját és közelebb húzódok hozzá, miközben a sötétbe burkolózó parkot kutatja a tekintetem, ahonnan lépések zaja hallatszik…*
// Szia Hossin, hát akkor csapjunk a lecsóba! Jeremy és a többiek! Elnézést a késedelemért! Jobban vagyunk. //
Mia kutatóvarázslata szépen célbaér, amennyire csak bír, kiteljesedik. Hossin lelke mégsem lecsupaszítva, egyszerűen jelenik meg Mia lelki szemei előtt, hanem egyenetlenül, sötétben és sötéten, hogy letapogatnia kell, nem elég látnia. Pont, mint a Révületi sivatag és a füves mezők találkozásánál a sziklák közt élő óriáskígyók kifordított bőre, miket ritkán látott gyermekkorában a mannahoni bőrkereskedőknél. Önmagában csak csellel-csapdával nem, hanem mellette varázslattal lehetett befogni s levágni. Szinte mindig véres kaland volt megszerezni azt a kígyót, elevenen megtartani viszont csak feketemágiával lehetett. Így az ára a gyémántéval vetekedett, frissen kikészített bőréből pedig értékes lovaglócsizmát készítettek a legjobb suszterek, de voltak mágusok, akik az egész bőrét átitató egyedülálló mérgét nyerték ki, minek hatása semmi máshoz nem volt fogható. Ez utóbbi okán próbálkoztak a kígyóvadászok befogni elevenen is. A felsőbb körök vörös és feketemágusai sokat megadtak értük. Hófehér kígyót képzelt el a körülvevő sötétségben, ahogy tapogatta millió láthatatlan belső karjával és nyúlványával. És két férfit, akivel találkozott. Hol s mikor is? Vörös szempár villant a sötétben s a különös méregkeverőt megérintette. Annál is különösebb volt, mert emlékezett a szelleme arra a már akkor sem igazán eleven lényre, ki mégis elevenebb volt a fehér fiúnál, ki hordozta, akit pedig hordozott, az Miát kedvelte s talán épp sötét hatalma vonzalmánál fogva a lány is kedvelte őt...Mia tudja, hogy jól emlékszik rá, s hogy ezt nem is titkolja egy közös ismerős előtt, amikor arról esik szó. Furcsa, hogy pont most jön elő első testőre és önvédelemre tanítója szelleme, amikor éppen kardmestert keres. Semmi nincs véletlenül. Azután egy még sötétebb sötétség, egy még sűrűbb árnyék teríti be, ősi mágia hordozója, aki uralkodik ma is Hossin felett, s kiválóan ki és felhasználja a kísértet képességeit. Az sem kizárt, hogy most is a megbízásából dolgozik, de mindenképp az ő malmára hajtja a vizet. A lény pedig egy Hatalmas! Méghozzá egy ősi sárkány! Eddig jut a szellemi manőverben, amikor Jeremy szánja-bánja bűnét s bókolva csókot lehel a kis kezére. Mia persze hagyja, nem is bánja, bár jól látja, mi játszódik le félelf partnerében, s sejti, hogy min gondolkodik a hölgyekről a kedves állarc mögött. Ám mindkét rúnája pont abban a minutumban izzik fel egyetlen pillanatra erős fénnyel. Ezért kezeit kicsit megrántja, hogy megcsendülnek a pénzes és ékszeres szütyői mélyen a ruhaujja alatt. Éles fület talán nem kerül el ez a sokatmondó, halk zaj, ekkora forgatagban. Persze a hétköznapi ember meg se hallhatja, de kinek rááll a hallása... - Semmi baj - jelenti ki lágyan, s elmosolyodik mutatva, hogy bármi jár is az eszében, azért odafigyel a csinos fiatalemberre. Jeremy akkor a fülébe sugdos, úgy, hogy Mia minden érzéke felborzolódik pihéivel együtt. Bárcsak ne egyedül jött volna a bálba! Könnyebb volna minden, ha a háború nem nyelte volna el árnyként a férjecskéjét. De bárcsak vokna egy gardéja, mint ahogy a palotában Regarral sem bálozhatott volna nélküle, pedig ő volt akkoriban a trón örököse. Jeremy rókaállarca mögé pillant áthatóan, ahogy felfogja. Bérgyílkos! Hiszen lehet, hogy a kard is valaki ilyennek a kezén megy keresztül! - Hát persze! Salamon és...Fúria! Kissé önkentelen tör fel belőle legbelsőbb élménye, a fekete sárkány nevét azonban már oly halkan engedi ki, mint a nyári szellő, mint ahogy a fiú az imént a fülébe lehelt. Persze, ő hallhatja attól még, nem ijesztgetésnek szánja a borzasztó lény nevét. Végül az elf kezében hagyja a kezét s úgy fordul, hogy belásson az ablakon. Az ékköves kardnak nyoma sincs, de a kisértet ott sétálgat Alamaisével. Figyelmét nem kerüli el, hogy Jeremy is rájuk pillant. Vajon tetszik neki a kék ruhás fura aurájú elf, vagy netán a vele sétáló holt nemest ismeri? Netán a bérgyilkosban Salamon leszármazottjára célzott? - Az nem lehet! De mégis hogyan? Igyekezz természetes maradni! De úgy látom, ezt neked nem kell mondanom, jól értesz a simulékonysághoz...és most így mond, kire is célzol? És honnan tudod? Azzal gátlás nélkül közelebb lép s beledől a fiú intim szférájába, a varázshasználattól kicsikét gyenge is. A félelfnek meg kell őt tarania.
Bár a lány már az előbb is tagadta, hogy jelentősége lenne a kezén lévő rúnáknak és már-már hajlandó lettem volna el is tekinteni tőle, de azok újabb és még erőteljesebb villanása, ami a kézcsóknál épp a szemem előtt fénylik fel, nem hagy kétséget afellől, hogy valami zajlik benne, ami a mágiáját élénken tartja. És erős mágiát érzek, nem lehet semmi a nő. Ez elég lenne ahhoz, hogy távol tartson tőle, ám, ahogy a kezei önkéntelenül megrándulnak, olyan jellegzetes hang hallatszik a ruhák takarásából, amit a kincsekhez, nemes fémekhez szokott fülem azonnal felfedez. Sajnos nem csak mágus, hanem gazdag is és ha ……nem ódzkodik a közelségemtől, soha nagyobb esélyem sem lesz, hogy pár értékes csecsebecsével gazdagabban távozzam a bálról. Kockázatos, de manapság mi nem? Nem tudom mi folyik a fejében, azonban az biztos, hogy ő sincs teljesen lélekben idekinn, velem, de mikor sikerül felkeltenem az érdeklődését, olyan közel húzódik hozzám, hogy az több, mint amiben eddig reménykedtem. Ha külső szemlélő látna minket, akár egy enyelgő párnak is beillenénk a terasz sarkának gyengébb fényét kihasználva. Az egyik kezem a derekára vándorol, a másik finoman megragadja a csuklóját……..ahol több ékszert is érzékelek…….. Fúria neve természetesen hideglelős borzongással jár át, de azt a Salamont vagy kit nem ismerem, akit emleget. - Igen, ha jól tudom Fúriának is dolgozik. – suttogom továbbra is a fülébe, hogy magamon, vagyis a mondanivalómra fordítsa a figyelmét, ne másra. – Látod…..ő az ott, a barátnőddel, Hossin-nak hívják, gondolom épp valamelyik áldozata nevét felhasználva jutott ide is be. – tartottam meg Mia-t, mert mintha egyre jobban elerőtlenedett volna……… - Jól vagy? Nem akarsz leülni valahol? – néztem körül, hogy találjak egy padot.
Mia gyengesége ellenére teljesen nem ereszti el a kísertetet, bár a kutatóvarázslatot egyelőre felfüggeszti. Így mágiája továbbra is érinti a lényt, de érezhetően nem törekszik másra. A félelf fiú átkarolja a máguslány derekát, a másikkal hófehér csipkekesztyűs csuklóját fogja meg. Fúria s a kísértet kapcsolatáról beszél borzongva, s borzongatva Miát. Csak ha azt vesszük, hogy ismét a fülébe suttog, érzéki hangján. Tehát most Hossinnak hívják. - Valóban? -kiált fel, majd megköszörüli a torkát felágaskodik, hátha a fiú veszi a lapot és még lejjebb hajol hozzá. Ha megteszi, ő is suttogora fogja, s nem a gyengeseg miatt: - Fúria az a hatalmas fekete sárkány, aki a sárkányokat irányítja. Tudod te, miféle vád ez? Tán' ismered azt a szörnyeteget, hogy így rettegsz? Nincs mitől félned. Minden sárkány legyőzhető. A halott sárkány a jó sárkány. A császári palotában egy akkora vagyont fizetnének az állkapcsáért, hogy az unokáid is megélhetnének belőle. Persze otthon, Mannahonban. Ám mielőtt rátérhetne arra, hogy tényleg megértse, miként jutott az információhoz a rókaállarcos, az egy padot keres számára. Mia megrázza a csinos kis fejét, amitől a hajkoronája pár helyen kibomlik, s rakoncátlan, hullámos tincsek omlanak az arcába. - Köszönöm, Jeremy! Itt kint túl hideg van, talán inkább bent üljünk le. Legalább szemmel tarhatnánk azt az alakot, csakúgy, mintha a barátnőmmel gardéznánk egymást. Valamit tennünk kell! Azzal, ha Jeremy is elfogadja ezt, belekarol, de míg az ajtóig érnek, át is kényszerül szorosabban karolni, vagy a fiatalember tarhatja állva valóban. A zsibbadás és enyhe reszketés tudja, hogy hamar elillan, de amíg tart, elerőtlenedhet fizikailag. - Pihennem kéne. Napok óta alig aludtam. Vailanból a Tanácsnál szolgáló leggyorsabb lovashintónak kellett volna hoznia, de én helyette inkább végiglovagoltam s kihajtottam a kocsiból is így, amit lehetett, hiszen az volna a dolguk, hogy vigyázzanak az épségemre. Szinte lerázhatatlan és használhatatlan népség. Na persze lepihenhettem volna a bál elején, hiszen az nem olyan érdekes, de...- ahogy egy Alamayséékhez közeli asztalhoz érnek, végre meglátja, amit egész héten üldözött. - De...nekem hivatalból látnom kellett az érkező vendégeket... ~ Vajon lehet összefüggés Hossin és a kard között? Ha érzéseim nem csalnak, talán maximum közvetve, hiszen minek egy kísértetnek kard. Inkább más gyilkos jár közöttünk, kit talán ismerhet is. ~ Ezekkel a gondolatokkal ha tehette volna, a kard hordozójáról egy képet küldött volna Hossinnak. De sajnos ez lehetetlen. A haragoszöld kabátos, ezüst állarcos férfi a köves karddal azonban pont a párocska közelében halad el. Láthatóan gyöngyözik a homloka, biztosan az izgalomtól. Egy vörösboros poharat vesz magához egy inas tálcájáról. A bort már a leemelés legjobb pillanatában magára is önti, Mia varázslatának hála, s most olybá' tűnhet, hogy az inas mozdult rosszkor. Az idegen fejét elönti az indulat: - Nem tudsz vigyázni? - Észbe is kap, nem akar feltűnést, ezért zsebkendőjével csak mérgesen legyint. - Ah, eridj innen, te haramia, mielőtt kirugatlak! Azután magában dohogva törölgeti a nagy foltot a kabatjáról s a zsabós gallérjáról. A figurán kuncogó Miának azonban ez a jelenet, mi pont Hossin orra előtt történik, elég, hogy lássa s érezze a kísertet legkisebb reakcióját is. - Valamit tennünk kell!
A hozzászólást Mia Ruton összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-01-12, 7:41 pm-kor.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A bálteremhez közeledve a bokor mögül léptek törik meg a hó fehérjét, s a csendben a talp alatt roppanó zaj hallatszik. Elmiron is hallja, s Amelie is hallja. Az északi nemes a hozzá húzódó hőt közelebb vonja magához. Egyfelől élvezi társaságát, a finom, női test könnyed melegét, másfelől óvó biztonságot kíván nyújtani. Ő már eldöntötte magában, meddig kíván elmenni eme estén épp ezzel a fehér elffel, s ezen nem változtat a mostani röpke közjáték sem.* - Nyugalom. *Suttogja biztatón a hölgynek, miközben tiszta fekete szemei a bokor felé figyelnek. Az előlépő alak a szürkeköpenyes rend címerét viseli, s ekként is pillant a két bálozóra. Megtorpanva szemügyre veszi őket, s miközben egy gyors kereső bűbáj fut végig rajtuk, figyelmesen szemléli az északi nemest. A varázslat egyetlen pillanatra rettentő erőket sejtet a sudár alak körül, ám a következőben csupán az általa az elmúlt években rendszeresen látott nemes úr, bizonyos ven Gondor áll ott a hozzá bújó elf nővel. Utóbbi cseppet sem gyanús számára, előbbit azonban jól megnézi magának.* - Haladjanak tovább. Az én dolgom a kert felügyelete.
Bár a borzasztó sárkány gondolatára is kilel a hideg, azért nem tévesztem szem elől sem a gazdagság ígéretét, sem azt a lányt, akivel épp kokketálok és aki nem zárkózik el a közeledésemtől, így aztán halovány mosoly játszik közben az arcomon. Természetesen lehajolok hozzá, ha a testbeszéde ezt kívánja és úgy hallgatom, hogy miként von kérdőre, majd mond olyan szavakat, amiket talán hangosan ki sem lehet ejteni. Hogy Fúria legyőzhető? Hogy van amivel ezt el lehet érni? Nem vagyok bolond, hogy a fenséges ígéret elhitesse velem, lehetséges ez. A császári palota nem kockáztat semmit, főleg nem egy vagyon, hiszen senki nincs ismereteim szerint, aki képes lenne erre! Ha meg elég hatalmas lenne mégis valaki ehhez, akkor annak az egész világ a lábai előtt heverne, nem kéne holmi adományra ácsingóznia. Csak kis késéssel ér el hozzám a furcsa név. - Mannahon? Hát az meg hol van? – nézek Mia-ra kérdően, miközben kérésének megfelelően visszafelé kísérem a bálterembe, hogy ott keressek neki egy pihenésre alkalmas helyet, addig viszont szívesen támogatom minden módon, erőmtől telhetően……. – Vigyázni kell vele Mia úrnő, egy nagyon veszélyes alak és ha megsejti, hogy lelepleződött, annak csúnya vége lehet. – tanácsolom, ahogy kisímítok az arcából egy kósza tincset, kissé a nyakánál elidőzve (remélem van nyakláncod XD). Akárhonnan is jött a mágusnő, azért az biztos, hogy előkelő bánásmódhoz szokott, ez nyilvánvaló abból, amit elmond nekem. Viszont furcsa ez a nagy sietsége….és mi az, hogy hivatalból kell látnia mindenkit……. - Ki vagy te? – ejtem le a kezem gyanakodva, megfeledkezve az udvariasságról és letegezve, de mivel látom, hogy nem rám figyel, követem a tekintetét. Egy láthatóan feszült, zöldkabátos, álarcos férfi a célpontja, ami érdekes, mivel a bálon úgy néz ki mindenki jól érzi magát, gondtalan. - Hoppá! – vigyorodom el, ahogy épp leönti magát és ez még mogorvábbá teszi. – Ha kicsit arrébb löttyen, akár Hossin is úszhatott volna a borban. - jegyzem meg. – Az azért vicces lett volna.
Nie
Hozzászólások száma : 971 Munkahely : Könyvtárossegéd
*Elmiron közelsége biztonságot ad, s amikor a bokrok közül egy mágus lép elő, megdöbbenek saját ostobaságomon. Hiszen a bál vendégeit a katonákon túl ők is vigyázzák. Miért is gondoltam, hogy bármi rossz, vagy gonosz rejtőzhet a sötétségben? Aztán szürkeköpenyes átható tekintete varázslatot sejtet, és én is megérzem a bűbájt, de azt, amit titkolok, nem mutathatja ki semmiféle mágia. Így úgy tűnik, nem ítél veszélyesnek a mogorva alak. S az ifjúnak sincs takargatnivalója.
- Haladjanak tovább. Az én dolgom a kert felügyelete.
Utunkra enged minket és megkönnyebbült sóhajjal indulok el. Újból az ifjú karjába öltöm a sajátomat és csendben sétálunk a bálterem felé. Ahogy haladunk felfelé a lépcsőkön, újból körbevesznek a hangok, és ismét jól láthatom az nemes nyugodt arcát.
Senki sincs idekint, csak ketten állunk a lépcső tetején, amikor átnyújtom neki a számomra kölcsönzött holmit.
- Köszönöm, hogy megmentett a hidegtől és remélem, nem szorul majd tényleg ápolásra ezen éjszaka miatt… Csak egyetlen percet kérek, mielőtt továbbmennénk – nézek rá kérőn, hiszen a cipőim és a szoknyám alja magukon viselik a kerti séta nyomait.
A varázslatok egyszerűek, de hatékonyak és még a kért idő sem telik el, mikor minden ruhadarab tiszta és száraz lesz. S ha ő ez alatt magára ölti a fekete öltözetet, a hajamhoz nyúlok és az egyik hajtűt bontom ki a tincsek közül. Az ezüst hajbavaló gombja az északi vizek madarát, a sirályt formázza, s a körömnyi kristály aprólékos faragása csak még csillogóbbá teszi az ékkövet. S ha nem tiltakozik, hamarosan már a fekete anyagon szikrázik az aprócska madáralak.
- Csak hogy tényleg soha ne felejtsen el – nézek fel rá mosolyogva és néhány pillanatra elidőzök az arcon, amely oly kedves nekem. Aztán kissé tréfás mozdulattal meghajlok előtte. – És ha az első táncom az öné volt, kérem, engedje meg, hogy az utolsó is az legyen…
//És az elf is eldöntötte, meddig kíván elmenni ez este ezzel az ifjú nemessel! //
A hozzászólást Nie összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-01-13, 6:58 am-kor.
//Bál- Jeremy - két gyerek ha találkozik, mit össze tudnak vihogni - Alamaise, Hossin és a többiek//
Jeremy úgy lászik, megtartja magának a nagy fekete sárkányról a véleményét, s választ sem ad, legalábbis egyelőre. Mannahon viszont felkelti az érdeklődését. - Ó, a szülőhazám, a Mannahon-szigetek nagyon-nagyon messze van a tengereken és óceánokon túl. Mia a támogatásra és az óvatlan simogatásra alig-alig reagál, csupán anyja rendkívül egzotikus, folyondár mintázatú, lángvörös sárkánytűzkő berakású nyakláncára csúszik a keze öntudatlanul, s el se veszi onnan, míg a férfi sem. Szívesen elmerülne mannahonról hozott, csodás emlékeiben, ahogy a simogató mozdulatban is, de elhallgat. Figyeli a félelfet. Végighallgatja. Figyeli az óhatatlan mozdulatot, a gyanakvó hangejtést. - Mannahon főmágusa és főkincstárnoka az ap...apám helyett apámként támogatott, majdan a férjem volt...aztán...minden megváltozott. Elveszítettem. Majd Lanuria elválasztott a múlt gyötrelmeitől és új reményt, új életet adott, ahogy e megbízást is hozta nekem. Említettem már a hivatalt. Éppen egy tolvajt követek, ki egy általam feltérképezett hagyatékból...De mond csak, tudsz te titkot tartani? Alig ismerjük egymást. Te ki vagy hát? Bízhatok-e benned fiú? Az egyenruha nélküli, látszólag díszkardos alakkal történtek miatt ránevetett és kacsintott Jeremyre. - Ugye, micsoda malőr? Á, azt nem akartam. Mondd csak, mi rossz fát tett a tűzre Hossin, hogy így gondolod? Az ékköves kard a következő percben hajszál híján megint eltűnt a tömegben, hogy azután egy közeli, bíbor drapériákkal fedett ajtón át kivágtasson egy oldalfolyosóra. Mia még le sem ült, mégis azonnal erőt vesz magán és utánaugrik felfogva szoknyája szélét. Igyekszik normál tempót diktálni a feltűnés elkerülése végett, miközben pillantásával Alamaiseét keresi jelentőségteljesen. Vajon látja a kardmester, hogy mit művel? Meglehet, ideje lesz egy Kardnak az oldalán. Vajon számíthat rá? Valamiért a félefből nem nézi ki, hogy nagy harcos, s ki tudja, mi más lehet inkább, s miért is rejtőzködik a kíváncsi tekintetek elől. Tehát Jeremynek így hadar: - Gyere! Tényleg tennünk kell valamit! Te jó magas vagy! Figyeld követi-e valaki az emberünket arra az oldalfolyosóra, akár egy másik ajtón át távozik-e más most arra! Kérlek, Jeremy! - Teszi hozzá az ellentmondást nem tűrő, parancshoz szokott hangja után enyhébben.
Ha nem muszáj, nem veszem a számra, annak a félelmetes lénynek a nevét, nekem már Hossin is épp elég volt, meg azok a nyamvadt ork és sötétivadékú, démoni mágusok társasága. Egy porcikám sem kívánt közelebbi kapcsolatba kerülni azzal a nőstény rémálommal. Soha életemben nem hallottam a szülőhazájáról, de hát én csak egy egyszerű kis tolva vagyok, gondolom sok mindenről nem hallottam még, így ezt is elraktároztam agyam egyik szegletébe és az aktuális feladatra koncentráltam, egészen addig…….míg mintha a hatodik érzéke megsúgta volna, hogy vigyáznia kell és önkéntelenül is a nyakláncát kezdte szorongatni. Szavai amúgy is elbizonytalanítottak, így egyelőre kissé hátrébb toltam a teendőim listáján a ragyogó ékszert. Elsőre nekem ez kicsit zavaros volt, azon kívül, hogy továbbra is biztos volt, gazdag és előkelő a hölgy, meg, hogy itt új „foglalkozást” szerzett és ennek köze van egy…..tolvajhoz? A kijárat felé villant a szemem, amit a tömegen keresztül most elég nehéz lett volna megközelíteni, de a kertbe vezető ajtó még nem volt messze…….. A szívem hevesen vert, ezzel is segítve a vérem áramlását, ha a legkisebb veszély is felüti fejét…… Nem láttam körülöttünk sem katonákat, se a ház embereit, így némileg nyugalmat erőltettem magamra, a kérdései azt mutatták, hogy talán nem rám céloz. - Csak egy vándor félvér nemes, aki felajánlja a szolgálatait annak, aki bajba kerül. – hajoltam meg felé. Egyszóval zsoldos, ha neki így szimpatikusabb volt, de ez a megfogalmazás sokkal kifinomultabbnak tetszett. - Természetesen bízhat bennem Mylady és az a fé…..szóval Hossin, fogva tartott és olyan dolgokat kellett végignéznem, amit senki nem kíván magának. Annak a gyilkosnak nincsenek érzései, rosszabb, mint a legsötétebb démon. És Furia-nak dolgozik. – néztem villámló szemekkel az érintett felé. Nem értettem a hirtelen felpörgő eseményeket, Mia úgy kapta fel a szoknyáját, minha kígyók tekergőztek volna a lábai alatt és egy, a folyosó felé vezető ajtóra, az azon kisiető, az előbbi zöldkabátos felé mutatott. Hangja élessé, utasítóvá vált, bár a kérlek, már ismét gyengédebben hangzott.. Megzavarodva néztem egy pillanatra rá, de aztán megvontam a vállam, miért ne? Igazán jó tréfa volt, hogy tolvaj létemre, most a törvény másik oldalának segítek. - Rendben. Kövessem? – furakodtam a lány nyomába. – Egyébként konkrétan mit keresünk?
//Alamayse, Jeremy, a zöld kabátos tolvaj és a többi bálozó//
Miát elképeszti, amiket Hossinról hall, bár nem igaz, hogy ne tudná elképzelni. Annyit mond Jeremynek, hogy erre még később szeretne visszatérni, ha lehet. De hogy félvér nemes...persze lehetséges, hogy valami elszegényedett család elárvult utódja, vagy olyan, akit nem volt szivük jól kiházasítani. Abban, hogy vándor, szinte biztos volt. Nem ér azonban rá sokáig gondolkozni meg lábadozni. Még meglóg a kard előle, vagy ami rosszabb, elszalasztja az okot, amiért a zöld kabátos ide jött. Az eddigi kirakós alapján még az sem biztos, hogy feltétlenül gazdát cserél az a drága kard, inkább csak az, hogy ölni készülnek vele, hogy utána szépen visszategyék a hagyatékba. A legnagyobb gond nem is ez, inkább a fekete mágia, ami átjárja azt az eszközt. Ez lehet az oka annak is, hogy ma éleste csak így besétálhatott vele az az alak a bálba, a mágusok és a katonák védelmező gyűrűjén át. - Igen, kövesd! De az se rossz, ha a folyosón, a báltermen kívül őrködsz, mert nincs tumultus, és vagy követed, aki kijön a zöld kabatos után, vagy egy kis idő mulva utánunk jössz. De fontos, hogy ne vegyenek nagyon észre, elég, ha én lebukok, én kiugraszthatom a nyulat a bokorból. De ha nagy bajba kerülnék- itt egy pillanatra elhallgat, majdnem észrevétlenük végigméri a segítőszándékát korábban burkoltan felajánló félelfet, s így folytatja: - , akkor menekülj, vagy...vagy csak szólj a...a barátnőmnek, vagy valakinek, aki jól bánik a karddal! Ja, ha barátnőm követne, őt ne számítsd bele, ő nekem segít!
Azzal a drága kard után veti magát a kissé félhomályosabban tartott oldalfolyosón, ami sokkal szűkebb is, mint a főbb folyosók. Igyekszik észrevétlenül követni a zöld kabátost, de annak sietős, hosszú léptei és az egyre gyérebb világitás, amerre mennek, ezt nem könnyíti meg. Ráadásul a háta mögé is néznie kell, hiszen, úgy tartja, a fickónak találkozója lesz itt most valakivel. Hamar az ablaktalan, kanyargó mellékfolyosók szűk falai és poros drapériái közé keverednek, mire a fickó lassít, majd megáll. Mia egy konzolasztal terítője alatt talál megbújni. Talán még idejében.
* Érdekfeszítve hallgattam a szellem beszámolóját Miáról, ám az nem rettentett el ettől az új kihívástól. Pláne ha tényleg összejön. - Persze, minden érdekel amit tudni lehet róla - válaszoltam neki. Miközben Hossinnal a táncparkett szélén ténferegtünk hirtelen megpillantottam a keresett leányzót. - Nézd, ott van! Gyere! - ragadtam meg Hossin csuklóját ösztönösen. Csak utólag tűnt fel, hogy egyáltalán meg tudtam ragadni. Még mindig szokatlan volt nekem az ő túlvilági, de mégis fizikális állapota. Reméletem, hogy ő is látja amit én, és nem lesz ellenére, hogy velem tartson. Ha már megindult velem, akkor elengedem a kezét. Mire a sietős hölgyemény közelébe értünk volna, az eltűnt egy folyosón, ami a félhomályba vezetett. - Láthatatlanná tudsz tenni minket? - kérdeztem Hossint egy cinkos mosoly kíséretében. *
Nem tudom, hogy mennyire sikerült elhitetnem Mia-val, hogy ki vagyok, de minden esetre nem firtatja, ami jó hír. De lehet, hogy ezt csak annak köszönhetem, hogy közben a figyelme arra a zöldkabátos fickóra terelődik, aki az előbb leöntötte magát Hossin közelében és, aki ha nem tévedek talán az a tolvaj, akit a lány emlegetett. Ez igazán izgalmas lesz! Én a tolvaj, aki a zsebét megtömni érkezett, most épp segít elkapni egy másikat! Egyelőre az nem derült ki számomra, hogy vajon mit lophatott el, de egy kis kergetőzésben benne vagyok, legalább lesz még egy kis plusz izgalom, miközben akár ki is használhatom a helyzetet a magam javára. Egy karkötő már úgy is meg van, ha Mia keresi, akár úgy vélheti a kavarodásban vesztette el. Láttam a férfit eltűnni az egyik folyosón és a viselkedéséből nagyon úgy tűnt, hogy vagy észrevett valamit, vagy más aggódni valója van. Bólintottam Mia-nak, akit a hajsza egészen magához térített és a szoknyáját megemelve, meglepően gyorsan iramodik a tolvaj után. Én lassú léptekkel, kicsit lemaradva követem, bár szívesen rohannék én is, szabadon engedve az energiáimat, de majd ha nem leszek szem előtt. Már az ajtó közelében járok, amikor feltűnik a „barátnő, csillogó szemekkel, mint aki végre csinálhat valami élvezetes dolgot, maga után húzva…..Hossint…….Na ő egyáltalán nem hiányzott ide! Bár Mia azt mondta, hogy a másik lányt engedjem utána, arról nem volt szó, hogy a bérgyilkos vezért is. - Hééé, álljatok meg, ne olyan sietve. – álltam az útjukba az ajtónál. – Az a folyosó már foglalt, menjetek másfelé. – próbálom azt elhitetni, hogy csak valami szerelmi légyott van a háttérben és kizárni a gondolataimból Hossin személyét, aki remélem itt nem akar balhét.
*Megfogja a kezem nem is tudom mi ütött belém hogy hagyom magam. Hiába sietne a lány én is bele kapaszkodok a kezébe s kissé vissza tartom. Mégis csak egy nemesi bálon vagyunk, adni kell a látszatra. Mondjuk a részemről eltűnök egy szempillantás alatt a földben eldobva ezt a fél fizikális létet. - Csak óvatosan Alameis, tudd mégis hol vagyunk. Ez nem egy gyerekzsúr ahol eszeveszetten futkozhatunk. *Ahogy a folyosóhoz érünk egy ismerős arc áll velem szemben, habár arcát takarja nem sokat ér vele. Teljesen más nézőpontból különböztetem meg az élőket mint ők maguk. Az élet energia, nevezhetjük azt varázserőnek akár de semmin sem változtat mindenkinek egyedi s egyik sem hasonló a másikhoz. Hosszú utam során én magam sem tétlenkedtem. - El az útból Jeremy Talbot, még mielőtt hangosan felkiáltok hogy tolvaj. *S jobbommal enyhén eltessékelem őt az útból, szemeim vörösen villannak fel, mosolyom inkább volt most ördögi mintsem angyali. Majd rápillantok Alameisre. - Ha ilyen erejű mágiát használnék itt mindenki előtt az első valamire való varázsló kiszúrna minket. Nem játszadozhatunk ilyenekkel... Nem is értem, hogy élted egyáltalán túl ezidáig... Bár - köszörülöm meg a torkomat- van egy tippem szárnyas. *Mosolyodok el a lány felé, még Jeremy is hallhatja, s remélhetőleg nem lesz erőfitogtatás ebből a kis közjátékból. -Miért is követjük azt a lányt? Megérteném én ha mondtál volna indokot rá, de ha pénzt akarsz érte valószínűleg előbb fizetnek érte, hogy vissza ne hozd. *Halkan elnevettem magam majd a folyosón végig nézek. - Még látom a nyomait... *Mint az egér mi szagot hagy maga után az emberek úgy rázzák le maguk körül a mágiának nevezett vegyszert. Még magam is meglepődtem milyen jól is működik ahhoz képest amire számítottam ettől a látástól. - Viszont fontos kérdésem van. Mit tervezel ha utolérjük? Nem sok kedvem van vért ontani a mai napra már folyt bőven elég.
Tárgy: Re: Nemesi udvarház 
2020-01-03, 1:45 pm
//
Jeremy és a többiek! Elnézést a késedelemért! Jobban vagyunk. 
//
- Alamaise, Hossin és a többiek//