Nemesi udvarház

- Ne olyan hevesen……nagyságos uram! – hajolok meg gúnyosan Hossin előtt, ellépve a keze elől, amivel arrébb akar tolni. – Nehezen tudnád megmagyarázni, hogy mit keres itt egy bérgyilkos klán feje, ha már a kiabálásnál és figyelemfelhívásnál tartunk. Ráadásul nem hiszem, hogy bájos partnered – biccentek itt Alamaise felé, - veszélyben hagyná barátnéját, aki bízik benne, hogy segít majd neki, ahogy bennem is, mert valami törvényes ügyben jár. Szóval nem én járnék rosszul, ha belém kötsz Hossin. – néztem a párosra. – Egy hagyaték tolvaj után rohant és nem ártana megnézni mire jutott. – tettem hozzá, miközben a szemem elkalandozott, hiszen ismét megjelent látómezőmben Nienna a ficsút karján táncot lejtve.
A ficsúr mellén pedig egy szépen csillogó hajtű villant a gyertyák fényében, ami előtte a lánynál volt, megesküdnék rá.
- Talán megnézhetnétek, nincs e szüksége valamire, nekem figyelnem kell, nem-e megy más is utána, de mindjárt megyek én is. – indultam meg a láthatóan búcsúzkodó páros felé.
A közelükbe érve kinyújtom a lábam észrevétlen az egyik felszolgáló útjába, aki a tálcán lévő megannyi kristálypoharat és tartalmukat a férfi és nő fel zúdítja.
ha minden jól megy a következő pillanatban már őszinte segítő szándékkal igyekszem lesöpörni róluk a folyadékot és ha eltéved a kezem egy csinos kis hajtű felé, hát ki is venné észre………?

*Felhúzott szemöldökkel hallgatom végig, mély levegőt veszek.
- Hát elég gyorsan kiadtad a barátod.
*Felfigyelek ahogy Jeremy elkapja a tekintetét rólunk. Követem azt majd elvigyorodok. Kezem óvatosan meglapogatja a vállát majd így szólok.
- Ez az Jeremy, maradj itt. Biztossra veszem, hogy az lesz a legjobb mindannyiunknak.
*Elnevetem magam majd Alameisre nézek.
- Ezek szerint mehetünk tovább.- Nézek szigoruan Jerryre- Te meg maradj itt őrködni.- A mondat végére már inkább kissé gúnyos arckifejezést öltöttem. Láttam mi folyik itt.
* Jeremy szívverése ahogy meglátta a nőt felgyorsult. Viszont a lányra pillantva a józan ítélőképességemnek hála látszott, hogy az Úr akivel táncol, már totális győzelmet aratott minden féle ellenállás nélkül.
-Tudod Jeremy, akármit is akarsz tenni, azaz ember ott. Félek tőle, ezt így hidd el ahogy mondom. Pedig ilyent még sosem mondtam.
*Majd ha Alameis is rábólintott folytattuk utunkat.

- Nem az én barátom, hanem az övé. – böktem Alamaise felé. – Én csak azt teszem, amit Mia nemes asszony kért tőlem, szóval nem a te kedvedért maradok. – szisszenek a bérgyilkos felé, miközben lerázom magamról a kezét. – Ha lehet maradj tőlem minél távolabb Hossin, egyáltalán nem bízom benned.
Az odavetett tanácsa pont nem az, amit megfogadnék, talán csak el akar ijeszteni egy zsírosabb zsákmánytól, bár most elsősorban nem a meggazdagodás fénye vezérel.

A tervem a lehető legegyszerűbb és eddig mindig bevált és most sem hiszem, hogy a kivitelezésemben lett volna a hiba, amivel gond nélkül megszereztem apró Nie ajándékát. Nem, itt más dolgok kellett, hogy színre lépjenek, mert amikor a nemesi ficsúr ujjai a csuklómra szorultak, olyan erőt éreztem, amit egy ilyen ember nem birtokolhatott.
Egy pillanatra meg voltam győződve róla, hogy eltörik minden csont a kezemben és felnyögtem a fájdalomtól. A kezem volt a munkaeszközöm, ha elveszítem, akár fel is köthetnek, úgy is csak a szenvedésemet nyújtották volna meg.
Szavaira nem igazán tudtam mit mondani, hiszen ujjaim között ott csillogott bűnöm bizonyítéka.
Így csak a lebukásom miatti dühös és vádló tekintetem volt a válasz.
Ekkor jelent meg a szemem sarkában Nie.
- Nienna! Ez a férfi nem hiszem, …….hogy .....ember, vigyázz vele! – rándult meg a szám és rogyadozott a lábam a szorítás miatt.
De a lány nem hallott vagy nem hallgatott rám, inkább azzal törődött, hogy végképp leleplezzen és az álarcot oldozta le rólam.
- Csak egy kis emléket akartam tőled. – néztem bűnbánóan Niennara és ha a fickó elengedte a kezem, egy csalódott grimasszal, egy utolsó hezitálással a nő kezébe tettem a hajtűt.
Nem hajtottam le szégyenkezve a fejem míg beszélt, inkább a szemébe néztem, hiszen tudnia kellett, hogy mekkora bajba juttatott ezért a kis csecsebecséért, ám megdöbbenés futott rajtam végig, amikor azt állította, hogy illetlenül viselkedtem vele. Sosem gondoltam volna róla, hogy hajlandó valótlant állítani, csak hogy börtönbe juttasson.
- Sosem viselkedtem illetlenül veled! – hörrentem fel, még azt is elfelejtve, hogy bizony arra is rá akarja venni az őröket, hogy elvegyenek tőlem mindent. – Én sosem bántanálak…….- szóltam, aztán hagytam, hogy az őrök elvezessenek.
- Hagyjanak! – rántom ki magam a kezükből, ha tudom. – Megyek magamtól is.
Még egy megbántott pillantást vetek a távozó párosra, de közben Mia is eszembe jut, akit lehet, hogy ezzel bajba sodortam, de talán még lesz esélyem kiköszörülni a csorbát.

*Cseppet sem érdekelt, hogy Jeremy hogy kavarja bajba magát, Alameissel mentem tovább. Ahogy a folyosón haladtunk bőröm elkezdte elveszíteni színét, maga a ruhám is megfakult majd teljesen átlátszó lett. S így nem testem fizikálisnak mondható tulajdonságát vetkőztem le csupán a hozzá adott színeit. Egy szellem amúgy is láthatatlanná tud válni hát ezt a trükköt már nem volt nehéz rátenni arra hogy testem szinte teljesen emberi legyen. Lépteimnek már nem is igazán van zaja Alameisé is elnémult.
- Ugyan már, nem vagyok én savanyú csak tudom, hogy bánjak a tolvajokkal. Amúgy is nincs hozzá közöm, csupán egy szerencsés túlélő.
*Valaki jön szembe velem rajtam átlát Alameis meghúzódik valami mögött, vállat vonok bár ő ezt nem igazán láthatja. Tovább sétálok a hideg kimértség teljes nyugalmával. Majd meglátom Miát is kuporogni, majd a felénk tartó kalapos idegent. Tovább sétálok a háta mögé megyek az embernek. Majd egy hatalmas puffanás, valami fémes zörgés követi.
- Mia ruton Énnn vagyok az apád most véged!
*Hallatszott végig a csendes folyosón bár próbáltam halkra venni a formát. Majd nagy nehezen vissza tartva a nevetést megjelenik az alakom Mia előtt. Tisztán láttam az arcát, az az arc mindent megért.
- Még hogy besavanyodtam, egészen elememben vagyok. Hogy van a kis hölgy remélem nem ehm tudja hogy megy ez.
*Megvártam a természetes hisztérikus reakciót amit ez a jelenet okozhatott. Tudtam egyet s mást a múltjáról. Reméltem, hogy nem fog elfajulni a dolog ha már mégis leütöttem akit követett.
- Mégis ki ez a fazon? Miért bújkáltál előle?
*Majd ekkorra még Alameis is oda érhetett, főleg ha a kisasszony sikított is közben.

//Darth Father , Alamayse és az igen tisztelt többiek.
Nie és Roober nagyon szép a mesétek!   //

Hossin ide is ért, ahogy azt Mia jól tudta s várta is. A sikítás a szellemesnek szánt tréfájáért nem, maximum a hirtelenjében elkövetett erőfitogtatásért járt volna, de teljes érdeklődés hiánya miatt elmaradt, mint azt láthatja az árnyékban meglapuló Alamayse is.
A folyosó kereszteződésében várakozó zöldkabátos alak elillant, mint a melegben a köd. Biztosan felforrt a levegő körülötte. A kard az oldalán ugye vele együtt távozott.
Mia idegesen kimászik az immár feleslegessé vált rejtekéből, kissé megfeszítve a szellemi fonalait, amik a kísértettel összekötik. A sarokhoz szalad, ahol az imént még a kardtolvaj dekkolt, persze nyoma sincs, ezért nagy levegőt vesz, csinos kis orrcimpái kitágulnak, felszáll a haragja a homloka mögé. Felszisszenve a csípőjére csap két oldalt és megpördül. Hossin hiába láthatatlan, a mágusnő eléáll, és egyenesen a lelki szemébe néz. Lehet, hogy dühétől arca kipirult, s ezen a szellem jól szórakozik, de a keresetlen szavak azért képen vághatják:
- Ostoba és otromba vagy! Hová tetted Salamon fanyarul személyes humorát és érzelmi intelligenciáját? Még Aden Nawarean is előbb kérdezett volna. Ez van, ha magadba olvasztasz annyi személyt, annyi életen át. Egy kísértet már amúgy sem, sohasem önmaga! Bahh! Hogy a nyűvek rágtak volna szét lelkestül, mindenestül! Mit műveltél, te...zsurmó!
Odaugrik és ellenőrzi, hogy a fekvő alak csak az eszméletét vesztette, ahogyan érzi is a szellemi egységét, nem halt meg. Leguggol és széthajtja a vörös kabátot, iratot vagy más jelzést keresve, hogy ki lehet ez. A kabát alatt mellény, aminek felső zsebéből mindenféle színes kis tégelyek gurulnak halk koccanással a padlóra. Egy sötétbe vesző, lépcsős mellékfolyosó felől, amelyen a másik fickó léphetett le, heves ajtócsapódás hallatszik, testes, nagy ajtóé, és nem túl messziről...Viszont csak most tűnik fel a lánynak, hogy a bálteremből kiszűrődő zenét már nem is hallja, úgy eltávolodott.
A lány felkap egyet a fiolák közül, hüvelyk és mutató ujja között felemeli, a saját orra előtt is elhúzva.
- Fényt ide!
Hangja parancsolóan hathat.
- Hogy kicsoda ő? Arról fogalmam sincs. Csak hogy talán éppen találkozója lett volna egy karddal. Hogy gyilkosként-e vagy esetleg áldozatként... Ha a sejtésem nem csal egy vörösmágussal van dolgunk. Aki már csak csalinak lehet jó, esetleg kikérdezni, de mindkét esetben el kell fojtani a mágiáját. És a zöld kabátos szándékaitól és kurázsijától függ, hogy belemegy-e a játékba, és megkeresi-e ezt az alakot. Egyáltalan mihet van szüksége rá. Tudod Hossin, én nem tudom, emlékszel-e rá, de egy nyomozás ilyen apró-cseprő dolgokból is áll, nem csupán erőszakból. Például megfigyelni, kilesni, mire készülnek mások, kit akarnak megölni, ha megölték, akkor érdekes lehet feltárni az okát. Sőt, az effajta még el nem követett gyilkosságoknál is. És akár hiszed, akár nem, forró nyomon voltam. Tűzforrón! Amit pont most baltáztál el! Szégyenszemre pont te! A bérgyilkosok őse! Pff... Megváltoztál...olyan hihetetlen ez rólad....
Hangjában már nincs meg a kislányos rajongás, vagy gyermeki félelem, amire Hossin korábbi életéből emlékszik. Kemény és határozottan kimért, még ha némileg nosztalgikus is.
Legyintve, ruganyos térddel feláll:
- Na, de mindegy! Nézzük, hogyan tudom a hátrányt előnnyé fordítani! Lássuk, ki ez s milyen varázsszerekkel dolgozik!

*Semmi féle lelki szálak nem fűztek minket egymáshoz, viszont annyi szent jó megérzései vannak a lánynak. Végig hallgattam majd borzadó tekintettel nézek a lányra.
- Te azt sem tudod miről beszélsz leginkább. Ez a rengeteg badarság amit itt össze hordasz csupán nevetésre késztet. Attól, hogy te tehetetlen vagy az ügy érdekében én még nem. Közted és köztem hatalmas különbség van, míg te csak hisztizni tanultál meg itt, addig én....
*Álcám ismét eltűnt, nem okozott nehézséget utol érni azt ki menekült előlem. A szellemek előnye, hogy bármely falon áthaladnak. Nem sokkal később egy rémült sikoly hallatszott egy távolabbi folyosón. Kis vártatva vissza tértem a duóhoz. Bár egy jó darabig kerestem őket de nem volt oly nehéz vissza találni, talán négy folyosót tudott szaladni az úr mielőtt utol értem. Megjelenek a sarkon amitől nem messze kiütöttem a szerencsétlen flótást. Ledobom az újabb férfit, szája bekötve, több vágással lábán még mielőtt megpróbálna meglécelni.
- Ne hasonlíts magadhoz Mia Ruton! Olyan embereket soroltál fel kik már régen nincsenek az élők világában. Az egyetlen érdeklődés amit mutatok feléd annyi hogy tudni szeretném hogy jutottál át ide. Ezen felül nem számít élsz e vagy halsz... Emberek... Semmiről nem tudnak és csak fecsegnek. Talán jellemfejlődésről nem hallottál? Azt hiszem ezennel tovább állok, nem sok jót tartogat ez számomra.
*Ha a lányok nem szólnak semmit alakom eltűnik előlük.

// Mia örülnék ha egyeztetnél velem mielőtt valamit leírsz ami nem történt meg semmilyen kötelék nincs közöttünk. Ezt tartsd tiszteletben, én is eképp teszek //

//A bál - Mesélő//

Még mindig füstölgök magamban, ahogy az őrök, most már csak érintés nélkül, de szorosan körbefogva kísérnek kifelé a bálteremből. Nienna árulása miatti hitetlenkedésemben még a szokásos elővigyázatosságomról is megfeledkezem, a történtek kiverik a fejemből azt, hogy előtte Mia egyik karkötője is „véletlenül” az ingem mélyére vándorolt, bár a nyakláncát, talán előérzete miatt megóvta enyves kezemtől.
Mire észbe kapok, hogy nem a házból kifelé tartunk- azt hittem simán csak kidobnak, - már a katonák olyan távolságban vannak, hogy észrevétlen semmiképpen nem tudnám becsempészni egyiknek sem a ruhájába az ékszert. Na meg a folyosón, a vendégek szeme elől jótékony tudatlanságba rejtve, már nem egy mágus is feltűnik, fürkésző tekintettel és ha mágiámmal segíteném a kis ténykedésem, azt azonnal kiszúrnák. Gondalomban ismét felmerül a „botlós” trükk, de mire megvalósítanám, már bevezetnek egy kis szobába, ami egy magasabb rangú katonáé, ahogy a kísérőim tiszteletteljes viselkedését elnézem. Nekem a rangok nem sokat mondanak.
Szavai nem meglepőek persze, de most felkészületlenül értek és ez bajt jelent.
- Inkább annak a férfinek kellett volna utána nézniük, de mivel olyan jól adta a nemest futni hagyták, ki tudja mit tesz majd, ha kettesben marad a hölggyel. – mondtam még mindig dühös sértettséggel. – Talán a fajtámhoz van hozzá köze? – próbáltam elterelni a dolgokat, de a zsebemből kiteszem, ami benne van: egy illatos kendő, egy pár érme, egy kis adag cukros sütemény, egy gyertya csonk, egy apró tűzszerszám
Ezeket egyenként, szép lassan teszem ki, aztán továbbra is sértetten álltam, láthatóan mutatva üres zsebemet.
- Elégedett? Most már elmennék, úgy is elrontották már a mulatságot.

//Odakint a hóesés… Idebent Roober//

*Lehajtott fejjel állok, amikor meghallom a lépéseit. Érzem, megáll mögöttem és keze a csupasz vállamat érinti. Ujjaiból melegség árad és szavai apró fuvallatok, amelyek végigsimítanak a tarkómon.*

- Nienna… Ki álarcot visel, titkot hord mögötte. Szükségtelen szabadkoznia, nem haragszom. Úgy érzem, szívét megannyi teher nyomja, s kérem, ne vegyen újabbat miattam magára. A tánc, a séta a fák között, mind igaz volt, s ez az, mi számít. Nem szavai, hanem tettei, s az, mit adott nekem a mai estén.

*A mondatok átmelegítik a lelkemet, s már a hideget sem érzem. A földig érő, nyitott ablak előtt állunk, és már cseppet sem fázom. Az eszem tudja, hogy mit kellene tennem, de a szívem még képtelen engedni neki. El kellene küldenem Elmiron ven Gondort, és soha többet nem találkozni vele. Mert a jelenléte felkavar és összezavar. Legjobb lenne elfelejteni az egész estét, s mindent, amire ő éppen most emlékeztetett. Ezt kellene tennem ahhoz, hogy ugyanúgy élhessek, mint eddig. De vajon akarom-e?

Csak állok ott és okokat keresek arra, hogy ne kelljen még látnom a távozását. Hogy még ne mondjam ki azokat a szavakat, amelyek majd rábírják erre őt. És ha én keresek, akkor találok is okot.

Óvatosan fejtem le a kezét a vállamról, és ahogy megfordulok, a pillantását keresem. Az éjsötétet, amely végigkísért, megnyugtatott és elvarázsolt. Félve érintem ujjait, amelyek még óvón rejtik az ékszert, amelyre Jerry úgy vágyott, hogy képes volt érte ekkora bajba sodorni magát. S ha engedi, kérő tekintetemre feleletül, ismét öltönyét díszítem vele, hogy aztán fejemet a mellkasára hajtsam. Már az sem érdekel, hogy szobám ajtaja tárva-nyitva áll és hogy az ablak sem takarja el vétkemet senki elől. Csak arra vágyom, hogy hallgassam, szívének ütemét hogyan változtatják meg a szavaim.*

- Elmiron ven Gondor… A döntés terhe az enyém… Így kérem, ne menjen még…

//És most mit tesz őistensége, ha Hamupipőke már nem akar megszökni? //

*Már rég kívül jártam a falakon, túl a bokrokon. Éreztem ennek semmi jó vége nem lesz számomra. Habár szívesen maradtam volna még játszadozni a sárkánnyal, de ami késik nem múlik. Ha kijön onnan ha kijön egyáltalán majd felkeresem. Végtére is jól jönne újabb tesztalanynak ha ez most más is lenne mint az előzők.

// Köszönöm szépen a bált //

//A bál - Mesélő//

Azt hittem legalább elgondolkozik vagy utána nézet a ficsúrnak, ám a legnagyobb meglepetésemre a fickó ismert vendég, annak ellenére, hogy bármire fogadtam volna, hogy az emberi külső, nem embert takar. Ám a tiszt nem akar erre ezek szerint még csak egy pillanatot sem vesztegetni, jobban érdeklem én és ami nálam lehet. Még bíztam abban, hogy épp elég dolga van a bál felügyeletével és megelégszik a zsebem kiürítésével, aztán kihajíttat, mert megzavartam a rendet és a nemes bájolgását. De tévedtem és ez még komoly bajt hozhat a fejemre.
- Megtettem, amit kért és nem hiszem, hogy mindenkit megmotoznak, aki kicsit vehemensebben reagál egy hölgy és a neki szelet csapó uraság között kialakuló viszonyra. – léptem kissé hátrébb. – Bárhogy állítja, hogy ennek semmi köze a fajomhoz, kétlem, hogy bármely emberi nemest kitenné ennek. – háborgok és utolsó kétségbeesett kísérlettel próbálok verekedésbe keveredni az őrökkel, hogy annak leple alatt szabaduljak az ékszertől.
Azonban az őrök biztos nem kezdők, nem habozva, semmi perc alatt megragadják a karom és az asztalhoz szorítanak, tehetetlenségre kárhoztatva, míg a tiszt végig tapogat.
A karkötő ugyan nem nagy, de az alapos motozás végül az ingem és a nadrág korcának találkozásánál megleli. Lehunytam a szemem és vettem egy mély lélegzetet.
- Ja……az? Teljesen kiment a fejemből ….a….történtek után és, ahogy velem …..bántak. – próbáltam felegyenesedni, ha hagytak. – Ezt egy…..kedves hölgy….bízta rám, de sajnos a dolog, hogy is mondjam, - vigyorogtam rá cinkosan, - bizalmas.

//A bál - Mesélő//

Mikor már nem fognak le tovább, igyekszem úgy megállni a lábamon, mintha mi sem történt volna – bár a gondolataimban nagyon csúnyákat vágtam hozzá a jelenlévőkhőz és ahhoz a ficsúrhoz, aki miatt lebuktam, - a ruhámat igazgattam, amig azon agyaltam, hogy most hogyan tovább, miként tudom ebből a nagy katyvaszból kimosni magam. Nem volt sok kedvem valami sötét és nedves tömlöcben tölteni ki tudja mennyi időt, vagy még rosszabb.
- Van egy némely tapasztalatom az ilyen bálokon ténykedő enyves kezű alakokról, ezért rejtettem el, hiszen, hogyan magyaráztam volna el a hölgynek, hogy elvesztettem, amit rám bízott. – vezettem tovább a hazugságom fonalát, elvégre annál rosszabb már úgy sem történhet, mint ami már megtörtént.
Kétségbeesett remény volt az, hogy a tiszt a kötelessége elé helyezi, egy nő – csak egy előtte álló kétes szavaiból vett – erkölcsének védelmét, de hát nem láttam más kiutat.
Erőszakkal nem törhettem ki, éppen eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, nem jutnék messzire, csak még rosszabb helyzetbe hoznám magam, még a katonák megtámadását is a nyakamba sóznák, akkor aztán elbúcsúzhatnék az életemtől is talán. Tolvaj vagyok, nem kenyerem az erőszak, csak a legeslegvégső esetben és, ha van értelme. Most nem volt.
A tiszt szavai azonban azt mutatták, hogy egyáltalán nem hisz nekem – ha a helyében lennék, én sem tenném persze, - és felteszi azt a kérdést, amitől eddig is tartottam, hiszen a hazugságom itt bukhat el teljesen.
Egyáltalán nem tudtam, hogy mi vezetett ahhoz a névhez, amit végül úgy döntöttem kimondok, hiszen részben miatta voltam a kutyaszorítóban, de talán, ha rájön milyen büntetésnek nézek elébe, megesik rajtam a szíve……..
- Egy csepp jóérzés sincs magában, egy úriember nem firtatná ilyen esetben a hölgy nevét…… - néztem a tisztre elégedetlenül, - de……legyen….a hölgy Nienna kisasszony, aki azzal a nemessel volt, aki …….akit maguk oly nagyra tartanak. Most elégedett? – sóhajtottam egyet látványosan.