Nemesi udvarház

//Mesélő, Mia, Alamaise//

Sokszor fürkészem az emberek arcát, mert legtöbbjüknek kiülnek a gondolatai az arcra. Elég sokat kell gyakorolni, hogy ezt az önkéntelen reakciót felülírja akarattal az ember, így több mindent megtudok, ha jól értékelem ezeket a jeleket.
És most a tiszt arcára rá van írva, hogy egy szavamat sem hiszi! Igazából nem kárhoztathatom, hiszen életem leggyengébb szereplését adtam most elő. Ostoba voltam. Nem így terveztem a mai napomat, Nienna megjelenése és a neki a szelet csapó ficsúr felbukkanása felborította a terveimet és nem gondoskodtam a zsákmány eltűntetéséről időben. Ezek a kétségbeesett próbálkozások pedig még egy agyatlan katonát sem csaptak volna be és egy tiszt, aki a ház belső biztonságáért felel, még csak valószínűleg nem is ostoba.
Most már utólag én is visszaszívnám, hogy pont Nienna-t említettem meg, hiszen miért is buktatott volna le? Mondhatnám, hogy valami nagyobb dolog miatt és én voltam az elterelés, de hát ez már hazugságból is sok lett volna, na meg a történtek ellenére sem akartam bajba sodorni a jeges szépséget. A rátapadó nemessel meg hiába próbálkoztam……
És ekkor…….ha még nem lett volna elég bajom, még egy zuhant a nyakamba.
Megjelent a Nagyasszony, aki a valiani hatóságot képviselte és a tiszt kezében meg ott csillog-villog a tőle lopott karkötő!
Elég vastag bőr van a képemen általában, de most mégis elvörösödöm és nagy elszántsággal tanulmányozom a csizmám orrát.
- Én vigyáztam, hogy ne jusson be- és ki onnan senki és a barátnőjét is odaküldtem és vissza akartam adni, csak közbejött valami……..- kezdtem bele hadarva, aztán elakadtam, ami igazán ritkán fordul velem elő, elfogytak a szavaim. – Nem így terveztem….- böktem ki aztán csendesen.

//Alamaise, Jeremy, Kedves Meselő, avagy a katonák//

Mia egy áldásos pillanatra fordul az ajtóban megálló kardmester felé. De ez az egy pillantás elég a lány szeme előtt átfutó villanást meglátnia. Az ő szemét ritkán kerülheti el az emberek színevaltozása, különösen, amikor amúgy is izgatott és feszítetten tudná csak visszafogni rakoncátlan, gyermekkorától erős védelmét, a bűbájával jegyben járó léleklátást, ami picit a korosodó es tapasztalt emberek emberismeretére hasonlíthat kissé. Valahogy úgy érzi, a nő váratlanul ismerős-ismeretlenbe botlott, vagy pedig ez a helyzet emlekezteti valamire, amiből jobb kihatrálni. Nem fecsérel időt elgondolkodni ezen, de azért elraktározza és megjegyzi magának ezt a benyomást, amit Alamaise a következő mondatával megerősíteni látszik. Annál is inkább, hiszen ő maga mondta korábban, hogy nem fog elszökni az a két gyanús alak, s most mégis visszamegy. Kifogás volna?
- Persze, menj csak, addig én itt intezkedek!
Majd megerinti az ajtónálló karját s egy pillantással felméri a szobát, ha bent maradhat, akkor úgy, ha kitessékelik, akkor az ajtónyílásból pillant kíváncsian, karcsú fehér nyakát nyújtva vissza.
~ Van talán valami, ami elkerülte a figyelmemet? ~
Tűnődik a kékruhás hölgy távozó alakjába merülve. Megrezdül az ajka, valami oda nem illő jelenség, ami szinte vonzóan borzongatja. Biztosan nem a lány az, hanem talán a női nemhez azért szokatlan mestersége.
- Hiába, vonzanak a különös és természetellenes esetek- jegyzi meg csendesen, kicsit mélázva, nem foglalkozva vele, hallja-e valaki.

A lebukásomon már nem tudok változtatni, legfeljebb mérsékelni tudom a büntetést, ha elég bűnbánónak tűnök és ehhez legelőször a nemes hölgyet kell megnyernem magamnak.
Bíztam a sikeremben, hiszen a bálban egészen jól „összemelegedtünk”, még a terveibe is beavatott, ezt próbáltam most meglovagolni, na meg mindenkivel elhitetni, hogy ez csak egy kis botlás volt az életemben.
A katona tiszt elég dörzsöltnek tűnt, hogy ne vegye be, de ha egy jó kapcsolatokkal rendelkező, úrihölgy kéri, talán eltekint attól, hogy hosszú időre elzárjon a napvilágtól.
- Bocsánatodért esedezem hölgyem, nem akartalak megbántani, sőt már, ahogy a terveidbe és ezzel a bizalmadba avattál, vissza is akartam adni, de akkor ……közbe…..közbejött az a kis affér a tánctéren és……. – tártam szét a kezem, miközben könyörgő tekintetett vetettem a nőre, - itt kötöttem ki. Kérem, ne legyen velem kegyetlen, hiszen az ékszer itt van és senkit nem ért kár.
Közben az is kiderül, hogy sikerrel járt azzal, akit követett, sőt még valaki mást is elkapott közben. A mágiája biztos elég erős, ahogy gondoltam, hogy legyőzte őket, bár a barátnője is vele lehetett, csak most köszönt el tőle.
A tiszt komoran összeráncolt homlokkal meredt rám, aztán a karkötőre, majd egy biccentéssel átnyújtja azt Mia-nak.
- Természetesen ez az Öné. Az enyveskezű pedig megkapja ezért a büntetését. – int az őröknek, akik közrefognak, miközben a parancsnokuk láthatóan eldönti  mi legyen velem…..

// A mese vége és némi segítség egy kedves tolvajnak//

Elmiron ven Gondor talán nem is hallja a kérésemet, de ezért nem hibáztatom. Hiszen a búcsúszavak elhangzottak és neki is már máshol járnak a gondolatai. Így néhány pillanatig még állok a szobám ajtajában és várom, hogy alakja eltűnjön a folyosó homályában, aztán Annához fordulok.

Megkérem, hogy ha a ruha dolgát elrendezte, még vigyen el egy levelet az őrség parancsnokának. Hiszen reggelig nem várhatok. A hajnal már úton fog találni a főváros felé, s az este és az Ünnep most arra indítanak, hogy segíteni próbáljak Jeremy Talbot-on. Ahogy Anna útnak indul a gyönyörűséges holmival, amelyért soha nem lehetek elég hálás nekik, gyorsan megfogalmazom a parancsnoknak szánt levelet.



Mire visszaérkezik, a levél elkészül és nekem már nincs más dolgom, mint becsomagolni és várni...

//Mindenkinek köszönöm a gyönyörű ünnepet és a mesét. Remélem, kedves tolvajunk is megússza enyhébb büntetéssel:) //

//Mia, Nie és mindenki más //

Egészen addig a pillanatig reménykedtem, hogy talán meglágyítottam a szívét a mágusnőnek, amíg elém nem lépett és bár alacsonyabb volt nálam, az ujjaival megemelve az állam a szemembe nem nézett.
A szavaira értetlenül néztem, hiszen mi volt ebben a kegyelem, de inkább csak összeszorítottam a szám és nem szóltam, jobb, ha a tiszt azt látja megbánást tanúsítok, mint, hogy feleselek.
Már a két katona kísért kifelé, amikor egy fiatal nő kért bebocsátást a parancsnokhoz egy levéllel a kezében. Nem lett volna értelme ellenkeznem, így elkeseredve, de csendesen tettem meg az utat a tömlöcig, ahol hamarosan megtudtam, hogy húsz botütésre, egy hét kalodára és minimum egy hónap börtönre ítélnek.
Hát ez a bál nekem nem hozott szép emlékeket.......................

//Köszönöm a játékot mindenkinek, a karaketerrel ellentéteben, az user nagyon élvezte a játékot. //

//Bál - végül mégis//

*A meghívó már hónapokkal ezelőtt megérkezett, és Nie néhány napig a várakozás izgalmával kelt és feküdt. De aztán elsodorták az események, és csak amikor az újabb levelet kapta Tarsis-ból, akkor gondolt ismét arra, hogy milyen is volt az az éjszaka a Nemesi Udvarházban.

Mert a második levelet Sylla írta neki. A kedves és főként roppant okos „pártfogoltja”, akit a bál utáni napon mentett meg egy mágus karmaiból, és aki azóta várja, hogy újból találkozhassanak.  És amikor Nie megfontolja, hogy teljesíti-e a kislány kívánságát, tudja, Jeremy Talbot nem zavarhatná meg újból az örömét, hiszen a tolvaj sem annyira ostoba, hogy kockáztassa szabadságát, vagy akár életét azért, hogy egyetlen estére újból a bál forgatagában próbáljon szerencsét és gyakorolja rémséges „hivatását”.

De van még valami, ami miatt komolyan meg kell fontolnia azt, hogy a látogatás mellett élvezi-e majd az Udvarház kényelmét és fényűző vendégszeretetét. Vagyis pontosabban VALAKIRŐL van szó. Raven Back-ről, aki borzalmas ígérete miatt akár ott is keresheti őt, veszélybe sodorva ezzel Annát, akit talán egynek tarthat azok közül, akinek elvesztése méltó bosszú lehet a rajta esett sérelemért, s akinek halála fájdalmas veszteség lehet Nie számára.

De aztán az élet megoldást hoz a gondjára. Mert miután levelet ír egy régi üzleti kapcsolatának, akinek régiségekkel teli üzlete Tarsis piaci negyedében áll, és aki egyetlen éjszakára készséggel rendelkezésére bocsátja az egyik emeleti szobáját, egy újabb küldemény érkezik. Egy levél, amely tudatja vele, hogy Anna sem szolgál már a korábbi helyén, mert nőül ment egy jómódú kereskedőhöz, aki gyakran szállította áruit az Udvarházba, és aki most nem engedi, hogy fiatal felesége továbbra is szolgálóként dolgozzon.

Így csak kevéske kétség és aggodalom van benne, amikor Télközép napjának délelőttjén megérkezik a városba, hogy elsőként Sylla és testvére, Peter kapja meg tőle a fővárosból hozott ajándékokat. A két gyerek a szülei kíséretében érkezik hozzá, és miután távoztak édességgel és játékokkal megrakodva, Nie is készülődhet az esti bálra. Aztán, ahogy leszáll az este és Tarsis ismét vidám, gondtalan arcát mutatja mindenkinek, ő is útnak indul az Udvarház felé.

Egy évvel ezelőtt fehér volt a város. Hó borított mindent és aznap éjjel is havazott. Emlékszik rá. Most azonban minden sötét, szürke és ködös. Vastag köpenyébe burkolózva siet a máglyák és örömtüzek fényében úszó utcákon, miközben feltámad a szél, amely jeges hideget hoz. De ez nem szegheti kedvét a főtéren összegyűlteknek, akik a sülő pecsenyék, a kondérokban gyöngyöző forró italok illatfelhőjében örülnek az újabb, látszólagos békében telő Ünnepnek. Közöttük igyekszik a lány az Udvarház felé, s a szokásos ellenőrzést és üdvözlést követően lép be a fényesen kivilágított, gazdagon díszített terembe.

Most nem leplezi magát és nem igyekszik elvegyülni a tömegben, bár idén sem jelentik érkezését az ajtónállók. Ruhája sem feltűnő, mint azon a bálon, ahol megismerte az északi nemest, aki  rokonléleknek hívta azon az éjjelen. Őt keresi most is. Csak látni vágyik egy kedves arcot és egy biztató mosolyt, csak érezni szeretné a biztonságot, amit a férfi közelsége nyújt. Csak egyetlen éjszakára szeretne elfelejteni mindent. Úgy, mint akkor… *


//Köszönet érte mindenkinek! //

És ismét itt álltam, abban az udvarházban, ahol jóformán valamikor elkezdtem az áruló után a nyomozást és megtudtam, hogy egy könyvtáros az odavezető első lépés, de sajnos az utolsó is volt, miután kicsúszott a markomból, de legalább egy fajtársam jóvoltából nem is élte túl.
Némi elégedettlenséggel fűszerezve néztem a kivilágított és nyüzsgő kúriát, mert tervem, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal nem valósulhatott meg, hiszen az a nő, aki az információt szolgáltatta és ismerte az elf némbert, már nem volt itt, így nem élhettem a bosszú lehetőségével, bár végül is már mindegy, attól nem leszek Kainhoz közelebb.
De most talán ismét fontos információkhoz juthatok, amivel enyhíthetem Furia haragját, ha megtudja elveszítettem az áruló nyomát. Most, hogy küszöbön a háború, talán itt, a nemesek mulatozását meglovagolva olyan híreket sikerül felcsipegetnem, ami segítheti a győzelmet.
Jól szabott és minőségi ruha feszült rajtam, mikor leadtam a kabátomat és beléptem a csillogó-villogó táncterembe, ahol már nagyban zajlott az élet. Kíváncsian soroltam végig az arcokon, hátha sikerül valaki ismerőst találni és szóba elegyedni vele. Aztán megállt a lélegzetem is, ahogy tényleg valaki ismerőst láttam elsuhanni látóterem szélén, h a l á l o s a n ismerőset!

Raven ruhája:

//Eseménydús ez a bál //

Sok minden fut át a fejemen, az első döbbenettel átitatott vörös düh leküzdése után, amit csak nagy nehézségek árán tudtam leküzdeni, mert azzal csak lelepleztem volna magam, ami bizonyosan magára vonta volna nem épp kegyes főnököm haragját, ha egyáltalán élve megúsztam volna.
Mert éreztem itt más sárkányok jelenlétét is, ami még a nő megpillantása előtt elégedettséggel töltött el, hogy ilyen szépen be tudtunk szivárogni az ellenség soraiba….
De most csak a végzetemet siettették volna.
Mindenesetre most a látásom csak – újabb meglepetésemre, - a közeledő nőre szűkült le, nem is láttam mást rajta kívül.
~ Ez megőrült a rettegésétől, vagy provokálni akar! ~ futott át rajtam, mert az orromat megtéveszthetetlenül betöltötte a félelme szaga.
Mire a közelembe ért a düh vöröse már visszahúzódott az arcomról és a lélegzetem is közel a normálisra esett vissza és azt is sikerült megakadályoznom, hogy a szemem sárga sárkányszemmel ragyogjon rá…….vagy másra.
~ Alamaise ezért fizetni fog! ~ csikordulnak azért meg a fogaim, miközben meghallom Nienna könyörgését, amire önkéntelenül megemelem a szemöldököm.
~ Ez azt hiszi, hogy ezért jöttem? Ez jó! Na persze megkóstoltam volna kicsit annak a másik szajhának a vérét, de ne ez mostani látogatásom célja. ~ kuncogtam fel hidegen magamban.
Nagyon szerettem volna tudni, hogyan maradt életben, de most nem adhattam ki magam neki.
- Könyörög? Megtesz bármit? – morrantam fel és közelebb lépve, a karjánál fogva – amit nem kíméltem szorításommal, - magamhoz húztam.
Nem kell, hogy mindenki ránk figyeljen!
- Most már megtesz bármit? – sziszegtem az arcába. – Én csak egy kérdésemre akartam a választ! De most már kíváncsivá tett, - néztem körbe, - kitet……vagy kit véd ennyire?....

//Nem húsival, hanem félelemmel kéne táplálkoznom….. //

Most örülök igazán, hogy ennyit forgok a kétlábúak között, mert különben, most nem tudnék uralkodni magamon. Mindig képes voltam beolvadni és elvegyülni, kordában tartani a vágyaimat, ezért még magam sem értettem, hogy miért tudja féktelen dühömet kiváltani ez a törékeny jégelf, mint még soha senki. Vallottam már máskor is kudarcot, még ha nem is sokszor, de ha most gyengébb lennék, már talán le is lepleztem volna magam………Ez megdöbbentő!
Le kell gyűrnöm a szégyenemet és a csalódásomat előtte is és a többiek előtt is. Magabiztosnak kell látszanom, erősnek, mintha sosem győzött volna le ez a most előttem szinte megalázkodó asszonyszemély. Hogyan is tudott fölém kerekedni?
Ahogy – úgy, ahogy – visszanyertem a higgadtságomat, előtérbe került a ravaszabb, megszokott énem és azonnal felfogtam, hogy mi a gyenge pontja. Még a saját életénél is jobban félti a……többieket……
Szavaimra érzem, hogy még jobban megfeszül és merev nézése, még jobban megerősít benne, hogy van valaki, aki mindenki másnál is fontosabb neki. Mivel már elvonult szemem elöl a vörös köd, eszembe idéztem honnan indult el felém és hideg tekintetem lassan arrafelé fordult…….
Persze nincs olyan mágiám, hogy megérezzem igazat mond-e, - persze ezt neki nem kell tudnia, - de az érzelmek sokat elárulnak állatias ösztöneimnek.
Igazából már ott, a kietlen tájon is tudtam, hogy igazat mond, csak még magamnak sem akartam beismerni, hogy rossz nyomot követtem…….
Most is tudom, hogy az árulóval kapcsolatban igazat mond, de azt is érzem, hogy védekezésének elején habozott…..Igazat mondott, de nem a teljes igazságot……….
Továbbra sem engedtem el, bár sikerült ismét magára vonnia a figyelmemet, ahogy lassan másokét is, ezért a táncparkett felé kényszerítettem.
- Mondja meg ki az a férfi, aki magával volt és mit jelent magának. – súgtam a fülébe, elengedve a fülem mellett utolsó elrebegett szavait. – Akkor hiszek magának. – húztam hátrább a fejem és mosolyogtam rá penge élesen. – És most táncoljunk, a végén még gyanúsak leszünk és akkor…….. – befejezetlenül hagytam a mondatot a képzeletére bízva, mit tennék, ha bajt keverne.
Az elf feje fölött azonban ragadozó tekintetem már azt a férfit kereste, akit akkor látott meg, amikor Nienna elindult felém.

// Látom, kezdek bevágódni nálatok //


Igyekszem jól titkolni a jégelf előtt – mert azt már tudtam, hogy még rettegése ellenére is elég jól vág az esze, - hogy nem mernék bajt keverni a bálon. Ha ezt az első dühömben meg tudtam állni, most már, hogy visszatért az ép eszem, nem fogom megtenni. Sokkal jobban szeretem a saját bőröm, mint, hogy egy bosszantó kis kétlábú miatt kockára tegyem. De, ha mondjuk sikerülne valahogy valami sötét, elhagyatott helyen kettesben lenni vele……..Erre a gondolatra majdnem megnyaltam a szám, de uralkodtam magamon, talán megtörtem volna vele a félelem auráját.
Ami még mindig a fogságában tartotta Nienna-t, hiszen egy pillanatnyi ellenállás után, engedelmesen követett a táncparkettre, bár nem sok választási lehetősége volt erős szorításomban.
Mielőtt még belefordult az alapfelállásba pont megakadt a tekintetem a férfin és egy lélegzetvételnyi szünet után meghallottam az elfnő halk beszédét is, ami őszintén szólva meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan beadja a derekát, bár felfogva kiről van szó, megértettem miért. Az egyik legbefolyásosabb nemesi ház sarját nem féltette annyira tőlem, mint bárki mást a teremben……..bízva benne, hogy a hírneve úgy is megvédi……még tőlem is.
És valószínűleg igazat is mond, nem ismerheti túlzottan, mert a férfi, az előbb rajta végigsuhanó pillantásomból ítélve, még mindig közömbösen álldogált és nem sietett a nő megsegítésére, pedig láthatta, hogy nem túl barátságos a beszélgetésünk.
- Igaza van, ahogy elnézem, nem nagyon érdekli a maga sorsa. – biggyesztem le a szám és gúnyosan a férfi felé nézek, aki meglepődésemre, mintha mégis csak összeszedte volna férfiúi büszkeségének apró darabjait és közeledett.
Na nem siette el, csak úgy andalgott, mintha nem lenne biztos magában. Ez és Nienna szavai ismét hideg mosolyra késztetett és engedve a könyörgésnek, lassan kiengedtem zsákmányomat a markomból.
- Kár……szívesen megkergetném. – válaszoltam biztos meghajlással a pukkedlijére, majd mikor megacélozva magát felém lépett megfogtam felemelt kezét, majd a másik kezemmel a derekát és közelebb húztam, persze az illendőség határáig, de a legbelsőig. – Mivel győzte meg azt a…..nyo….Alamaise-t, hogy elengedje és becsapjon engem? Tudod egyáltalán kicsoda….vagy…..óóóóó…….neki megadtad, amire szükséges volt? – kuncogtam fel gonoszul, mert akkor nem egy sárkányt árult el, hanem saját fajtársait.
Milyen fintora lenne ez a sorsnak. Közben zölden ragyogó tekintetem ismét a lovagjára villant, talán mégis levezethetem a feszültségemet egy kis úri pofozkodással……..?

//Én is szeretlek benneteket! //

Habár erősen titkolni próbálja, teste reakcióiból – hiszen a karjaimban tartom, - és szaporább lélegzetéből érzem, hogy megleptem a kérdésemmel. Mivel nem válaszol azonnal, van egy olyan sanda gondolatom, hogy most próbálja meg kitalálni mit is osszon meg velem. Tudom, hogy okos és kíváncsi vagyok milyen következtetést von le, mert úgy vélem talán többet mondtam a kelleténél és nem tudta, hogy Alamaise, az a kis áruló maga is közénk tartozik. Az, hogy ezzel minden valószínűség szerint jól összezavarom, csaj a hab a tortán.
Közben, ahogy már az előbb is láttam, megérkezett lovagja végre és még a bátorságát is összekaparta, hogy megszólítson, sőt határozottságot is csempészett a hangjába.
Ezzel azonban megfosztott Nienna válaszának meghallgatásától, aki érzem, hogy maga is meglepődött az események ilyetén alakulásától.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy a vendéglátó nem venné jó néven, ha egy nagyrabecsült nemes ház sarját atrocitás érné itt léte során és mivel itt mégis csak szórakozás és italozás folyik, fel is készültek rendesen, hogy a bajnak elejét vegyék, erre szolgáltak a lesben álló mágusok, akik nem kerülték el a figyelmem. Na, de azért ő sem kaphat meg mindent!
Az utolsó odavetett halk mondata, azonban gyanút ébreszt benne, hogy élesebb a füle, mint ami még egészséges egy embernek.
- A kettőnk dolgához az égegyadta világon semmi köze a lekérésben azonban még igaza is lehet, bár kétlem, hogy „szívem” hölgye itt akarna hagyni magamra, mert még véletlenül „borús” gondolataim kezdenének lenni, amit ő nagyon nem akar, ugye kedvesem? – néztem az elf nőre villanó tekintettel és megszorítottam a kezét, amit már kezdett kihúzni az enyémből, figyelmeztetve, hogy maga is feleljen rá.
~ Vajon mennyire bátor a kis jégelf? Meg meri kockáztatni, hogy nem törődve az emberekkel, bántsak valakit? ~