Éj-hasadék

*Miután végzett Sternben elhagyta a várost, és távol visszaváltozott sárkánnyá, majd útra kelt a széllel. Út közben a lányon gondolkozott, akivel találkozott. Még mindig megmosolyogtatta, amikor rá gondolt. Akikhez ment szerencsére nem volt akkora baj, így könnyedén elvégezte a gyógyítást, és még csak ki sem merült annyira, viszont tudta, hogy pihenésre van szüksége. Hazafelé vette ezért az irányt, de megérzett valamit út közben, amit eddig még soha. Megfordult a levegőben, hogy körbe nézhessen. Valamit, vagy inkább valakit meglátott a sziklákon. Kíváncsi lett, valami arra sarkalta, hogy oda menjen. Így hát nem gondolva a biztonságra, vagy bármi másra, leszállt kicsit távolabb, majd visszaváltozva emberre közeledett az ismeretlen felé. Köpenye csuklyáját feltette a fejére, mert habár hűvös volt itt fent, a nap még javában sütött, habár szüksége lenne a nap erejére, de nem szeretné egyből felfedni magát. Habár akár ki is van a peremen, bizonyára ő is szárnyakon vagy legalább is valami ilyesmi módon kerülhet ide, hiszen másképp nem közelíthető meg ez a hely. Óvatosan lépdelt, és egyre jobban kirajzolódott előtte egy férfi alakja.*
- Üdvözletem! –szólalt meg halkan, hogy meg ne ijessze az idegent. – Remélem nem zavartalak meg semmiben sem.
*kérdőn tekintett a férfira, miközben próbált rájönni, hogy ki és mi is lehet ő.*

*Első ránézésre megnyerő volt a külseje, de Nasuada tudja, hogy ez nem minden. Úgy állt ott a hasadék szélén, mint aki le akarna ugrani. Furcsa látványt nyújtott így ott állva. Nasuadának fogalma sem volt, hogy mit akarhat a férfi, mért áll ott, ahol esetleg egy erősebb fuvallat kibillentheti az egyensúlyából. Nem szerette volna, hogy valami ilyesmi történjen. A férfi a hangját meghalva megfordult. A szemei kicsit megbabonázták, mert még soha nem látott ilyen szempárt. Különleges volt a maga nevében, ahogy maga a férfi is. Figyelmesen hallgatta meg a férfi mondandóját, nem vágott a szavaiba. Tetszett neki, hogy ilyen udvarias, de azért óvatos volt, sosem lehet tudni mit vagy kit rejthet egy kedves mosoly.*
- Ennek igazán örülök. -*mosolyodott el*- Nem nagyon ismerem ezt a helyet, így a történetét sem. Valóban fiatalnak számítok. Ismerem a világot, és még sem. -*tekintette kicsi elmerengett a távolban* - Sárkányok és más lények harcoltak itt?
*Valóban ismeri a világ egy részét, de mivel elzárkózottan él, amióta az eszét tudja, így nem nagyon tudja minek milyen története van. A férfi felkeltette az érdeklődését, már magával azzal a szóval, hogy sárkány. Rhien élt, majd pedig egyedül, soha nem találkozott fajtája bélivel, vagy más sárkányokkal. Tudta, és tudja, hogy léteznek, de még egyel sem találkozott. Maga sem érti mért nem keresi meg őket. Talán velük könnyebb lenne neki is, de fél , hogy ott is megszeretne valakit, akitől talán el kell válnia. A férfi kérdése meglepte őt, hiszen csak úgy a semmiből került elő.*
- Még senkivel sem találkoztam. -*válaszolt kicsit szomorkásan, majd lenézett a szakadékba ahonnan hideg levegő csapódott az arcába. Köpenyét összébb húzta, mert kirázta a hideg.*

*Úgy néz ki a férfit nem igen bántja a hideg szél ide fent, pedig mintha egyre hidegebb lenne. Egy darabig figyelte a férfit, majd eszébe jutott, hogy mennyire udvariatlan volt, hogy még be sem mutatkozott. *
- Elnézést. – *mondta kissé szégyellősen* – A nevem Nasuada. És önben kit tisztelhetek?
Kíváncsi volt kit rejt ez a titokzatos férfi, mert be kell vallania, hogy az volt, és pont ezért keltette fel az érdeklődését is.
- Nem tudom pontosan megmondani, hogy hiányzik e, talán igen. Van , hogy hiányzik valamiféle társaság, de azt hiszem félek. –* vallotta be töredelmesen.*
*A férfi újra a háta mögé tette a kezét. Úgy állt ott, mint egy igazi nemes, vagy katona, azok szoktak valami hasonló módon állni.
Hirtelen szél támad fel, és felkavarja a port. Nasuada összébb húzza magán köpenyét, és beljebb lép a peremtől, majd mikor visszanéz a férfira, miután leülepedett a por, már csak azt látta, hogy az elveszíti egyensúlyát, és a mélybe zuhan. Szaladt, hogy elkapja, de hiába nyújtotta a kezét a férfi lezuhant. Nasuada ijedtében felsikoltott, és nem tudta mi tévő legyen. A férfi meg sem moccant, ugyan úgy zuhant a mélybe, ahogy az előbb még előtte állt. Épp utána akart ugrani, amikor a férfi helyett, már csak egy nagy sárkányt látott, ami felfelé emelkedik. Ahogy vele szembeért a peremen, a lány hátrálni kezdett, majd elesett, és úgy nézett fel a hatalmas hófehér sárkányra. *
- Te … te is sárkány vagy? –* kérdezte teljesen ledöbbenve.*

*Nagy szemekkel nézi a hatalmas fehér sárkányt, és nem hisz a szemének. Sejtette eddig is, hogy valami hozzá hasonló lénnyel találkozott, mert túl magasan van ez a hely, ahhoz hogy egy ember megközelítse. Igyekezett nem gyerekesen viselkedni, vagy le venni a sárkányról a szemét, de ez igen nehezen ment neki. Eddigi életében soha nem találkozott még másik sárkánnyal, vagy hozzá hasonlóval. Hogy mért nem kereste meg fajtársait? Pontosan maga sem tudja erre a kérdésre a választ. De ahogy fél attól, hogy megkedveljen valakit, úgy fél a számára ismeretlentől is, hiszen anno még saját magától is félt, hogy ne hogy olyat tegyen, amivel esetleg árthat másnak, vagy túl merítse az erejét. A kezdetek kezdetén mikor először változott emberré, majd vissza, volt hogy nem tudta kontrollálni, és egy házban változott vissza sárkánnyá, persze a házból nem sok minden maradt.
Ahogy a férfi egy villanás alatt sárkány lett az előbb, most úgy lett ismét ember, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a földről a döbbent lányt. Óvatosan, de még is mosolyogva fogta meg a másik kezét. *
- Úgy szintén örvendek. – *mondta kicsit remegő hangján, de gyorsan összeszedte magát.*
- Hogy mitől félek?- *kérdezett vissza miközben hagyta, hogy felsegítse a földről*
- Sok mindentől azt hiszem, de leginkább attól, hogy megszeretek valakit, akit utána el is veszíthetek.
*A hangja már nem remegett, és képes volt Ifthan szemébe nézni.*
- Hogy szeretnék e más sárkányokat megismerni? Nem is tudom. Talán, de nem tudom, mit mondhatnék nekik.
*Vissza emlékezett nevelője szavaira, hogy legyen óvatos azzal, amit nem ismer, ezért tanácstalan volt ebben a kérdésben most. *

*Figyelte a férfit, és még mindig nem jutott dűlőre vele, viszont szavai egyre csak az érzéseit borzolták. Furcsa és nem várt érzéseket indított el benne. Nasuada kicsit megijedt, mert félt, hogy esetleg majd felragyog ezektől a dolgoktól, azért kicsit összébb húzta magán a köpönyegét, és beállt az árnyékba. Még mindig nem volt biztos abban, hogy megbízhat a férfiben. Figyelmesen hallgatta végig a másikat.*
- Nem sokat tudok az életről, csak annyit, hogy volt idő mikor kiakartak használni, de volt aki vigyázzon rám, és megóvjon az ilyenektől. És mikor elveszítettem féltem, hogy vége szakad mindennek. Nekem csak ő volt a világon és senki más. Akad egy – két barát, de más semmi sem. Elmentem, hogy egyedül legyek, hogy ne tudjon bántani senki, hogy ne kelljen elveszítenem újra senkit, még akkor is ha ez a világ rendje.
*Ifthan utolsó mondta viszont igaz volt, valóban nem szeret egyedül lenni, de attól a fájdalomtól, ami más elvesztése keltene benne, sokkal jobban fél.
Egyre csak kavarogtak benne az érzések, és még egyenlőre ura volt magának*.
- Nem tudom, te vagy az első sárkány, akivel találkoztam, és láthattad hogyan reagáltam, és nem tudom, mit tennék akkor, ha egyszerre többel találkoznék. Vagy, hogy mit mondanék, hogy helló, én is közületek való vagyok, és eddig nem itt éltem, de ti mért nem kerestettek, hiszen valaki úgy is tud közületek a létezésemről. Mért nem segítettetek, amikor arra volt szükségem, mindent egyedül kellett megtanulnom.
*Egyre csak erősödtek benne az érzések, olyannyira, hogy elvesztette a kontrollt, és észre sem vette, hogy a bőre lassan felfénylik. Ahogy a férfi kisétált a peremhez, azt hitte ott akarja hagyni. Gondolatban már látta is, ahogy a fehér sárkány szárnyra kél, majd távolodik tőle, de nem így történt. Szavain pedig még jobban meglepődött. Kicsit elszégyellte magát, hogy ennyire ki kelt az előbb magából, de hát, ha így érez, nem tehet ellene. Picit gondolkodott azon, ami ebben a pár percben történt, ráadásul azt is észre vette, hogy ragyog. Tudta, hogy le kell nyugodnia. *
- Sajnálom, hogy az előbb úgy ki keltem magamból, nem lett volna szabad. –* sütötte le a szemeit, majd felnézett Ifthantra.*
- Rendben, elfogadom Roober, a sárkány isten ajánlatát, nem szeretném magamra haragítani, és kitudja, talán olyas valami történik, ami segít megváltoznom és vissza találnom oda, ahonnan indultam.

* Szégyellte magát azért, hogy ennyire ki kelt magából és nem figyelt az érzéseire, és a magatartására. Nem szokott ő ilyen lenni, de az, hogy más sárkányokról beszéltek neki felizgatta őt. Valóban ez a fehér sárkány volt életében az első a fajtársai közül, akivel találkozott. Az pedig, hogy bele ment abba, amit ajánlottak neki kíváncsiságának, és egy isten felé való tiszteletnek köszönhető.
Csodálkozott a másik szavain, amikor azt mondta, hogy nem fognak azon meglepődni, hogy felragyog a bőre, ha felizgatja magát, vagy valami más hatás éri őt.*
- Ez valóban igaz? Már, hogy vannak mások is, akik erre képesek. –* ránézett a bőrére, ami ismét csak felragyogott, de most kicsit erősebben, mint előtte. *
- Nem tudom mennyire vagyok erős vagy sem, még soha nem próbáltam ki. Félek, hogy esetleg megsérül miattam valaki, és habár tudom, hogy képes vagyok meggyógyítani, akkor is féltem a körülöttem lévőket. Ezért van, hogy sosem úgy változom át, hogy valaki ott van. - *maga elé nézett le a porba, és igyekezett most is , mint mindig elhessegetni ezeket a gondolatokat.*
* Fél, hogy ha valaki olyan látja meg, akkor esetleg kihasználja, és ez talán még az életébe is kerülhet. Hiszen valóban tud gyógyítani, de magából meríti hozzá az erőt.*
- Nem tudom, mit mondhatnék nekik. Vagy, hogy annak az egynek mit mondjak amikor találkozom vele.
*Ettől a gondolattól valahogy csak még jobban elszomorodott. Kezdett ráébredni arra, hogy a férfi, aki vele szemben áll igazat beszél. De Nasuada nem érez magában annyi bátorságot, hogy tegyen valami lépést előre. Tart attól, hogy valami balul ütni ki, és hiába lépne egyet előre, ha utána kettőt hátra felé kellene esetlegesen.
Látta, ahogy a férfi közelít felé, nem mozdult. Mikor meghallotta bársonyos nyugtató hangját már nem tartott annyira, de még is éberen figyelt. Bólintott, hogy rendben van a dolog, és megmutathatja neki, amit szeretne. Mikor Ifthan hozzáért a halántékához Nasuada egy másik sárkányt látott repülni fent a magasban, alatta pedig zöldellő mezők voltak. Elmosolyodott a kép láttán egy pillanatra*
- Nekem kell akkor ezek szerint elmenni hozzá? Nem jöhetnél velem, vagy legalább csak az utat mutasd meg. Ismerős volt a hely, amit láttam, de még sem tudom merre keressem. Kérlek, segíts, szeretnék vele találkozni. - *csúszott ki a száján csak úgy, amin ő maga is meglepődött. Ráadásul bőre is úgy ragyogott, mint még soha eddig. Sosem gondolta volna, hogy egy kép is képes ilyet kiváltani belőle. *

* A lány figyelt a férfira, minden egyes mozdulatára, tettére, szavára. Sikerült felkeltenie azt a kíváncsiságot, ami már régóta szunnyad benne. Nasuada reméli, hogy nem lesz minden hiába való, és nem a semmiért fedi fel mások előtt magát. Nem tudja mi vár ott rá, ahová mennie kell. A reményt, hogy egyszer újra olyanok között élhet, mint ő maga már rég elvesztette. Talán akkor, amikor nevelője elmesélte neki azt a történetet, amikor rátalált. *
- nekem? – *kérdezte meglepődve, majd bele törődött sorsába, és nem kezdett vitatkozni a dolgon. Hagyta, hogy Ifthan tegye a dolgát, és megmutassa neki az utat, ami elvezi őt ahhoz a másik sárkányhoz.*
* Érezte, hogy szétárad testében a melegség, majd megjelentek a képek. Szinte érezte az arcában a szelet, ahogy fent száll a kék égen. Mindig is szerette ezt az érzést, igaz csak sárkány alakban teheti ezt meg, de mind a mai napig emlékszik az első repülésére, ami hihetetlen, és váratlan élmény volt számára.
Fent száll a magasban, alatta mezők és rétek terülnek el. A tájnak meg van a maga varázsa, ami felett száll. A távolban kéklő hegyek állnak, amik így számára, mintha csak karnyújtásnyira lennének. És lassan el is éri őket, és az egyiket veszi célba. A távolban pedig egy várost lát meg, de jóval előtte száll le, és változik vissza, és emberként közelíti meg a várost. És mielőtt belépet volna a város kapuján, a látomásnak vége lett. Érezte, ahogy eltávolodik tőle a kéz. Kicsit talán meg is szédült, minek következtében egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, de nem esett el. Miután úgy érezte, hogy biztos lábon áll tekintetét a férfira helyezte.*
- köszönöm, így már menni fog egyedül is. És köszönöm Roobernek ezt az ajándékot, igyekszem jól használni. Nincs több kérdésem. Azt hiszem indulnom kellene, hogy még az éj leszállta előtt oda érjek, mert sötétben nehéz lesz tájékozódni. -*rámosolygott a férfira hálásan*- Hálás vagyok neked mindenért, és igyekszem majd nem félni.
*Hálásan nézett a férfira ismét, majd még egy utolsót rámosolygott miközben a perem felé indult. Lenézett a mélybe, majd mire felemelte a tekintetét már sárkányként állt ott. Meghajtotta a fejét a férfinak, majd óvatosan szárnyra kélt, és elindult az ismeretlen felé.*

Lassan haladtam előre, és messzi kiemelkedéseket néztem, már amennyit láttam belőlük.~Szóval ez az. Ide hurcolták el Sol lelkét a céljukhoz...~Gondoltam magamban és egy kicsit meg is álltam. Nem nagyon állt szándékomban oda mennem, de nem volt sok választásom. Felderítőnek küldtek ide. Pár kincs vadász valami olyan szóbeszédet hallott, hogy valaki kincseket rejtett a hasadék egyik barlangjába. Én pedig pénz, híján elvállaltam a felderítő szerepét, bár még most sem tudom miért. Hiszen, mindenem megvan ami az életben maradáshoz szükséges. A folyók vízzel, és hallal jól ellátnak, hisz az ételre nem kell gondolnom, és szörny se zavarja álmom ha ott alszom... De azért mégis, ki tudja mikor lesz szükségem rá, hisz az emberek nagy előnyben részesítik ezeket a számomra hasznavehetetlen érméket. Sóhajtottam egyet, és újra elindultam. Néhány méter után azonban újra megálltam. Egy érdekes szag szökött az orromba... Ismerős volt, de nem tudom honnan... Kicsit körbe néztem, de nem láttam senkit. Egy kicsit vártam, majd elindultam a szag irányába. Pár perc múlva meg is láttam, egy lovast, viszont messziről még nem ismertem fel, de már messziről intettem neki.~Kíváncsi vagyok vajon ki lehet... Hoppá... Arra nem is gondoltam, hogy ellenség... Na most már mindegy, legfeljebb elfutok.~

Ahogy az alak egyre közeledett egyre jobban kirajzolódott az alakja, és nem sokára felismertem. Csak az volt a baj, hogy a nevére nem emlékeztem.~... Hogy is... Hogy is hívják?~Kérdeztem magamtól, miközben ő már köszönt is.
-Jó napot T... Thaleno?... Nem...-Kicsit nevetséges volt a próbálkozásom, és a másik talán meg is sértődhet, hisz magas rangú, és valószínűleg elvárja ha már ő megtudta jegyezni a nevem én is az övét, de ez nem ilyen egyszerű.-... Bocsáss meg... A névmemóriám a legrosszabb tulajdonságom.-Kértem elnézést, miközben elfogadtam a kezét, majd elengedtem.
-Igen... Nem gondoltam, hogy lesz itt ma rajtam kívül valaki...-Mondtam, miközben átnéztem a lovára.-Szép jószág...-Mondtam halkan, hogy egy kis időt nyerjek, hogy ki találhassak valamit.
-... Mellesleg... Te mit csinálsz errefelé?-Kérdeztem végül, és ismét körbe néztem. Na igen, nem terveztem, hogy találkozok valakivel, főleg egy ismerőssel. Amikor városokban, vagy falukban járok kicsit gondolkozok miről beszéljek, ha találkozok valakivel, de persze azok se szoktak szinte sose úgy alakultak ahogy elterveztem, de akkor volt tervem... Igen erről a tervezésről le kéne szoknom.

A kérdésemre habozott, de ez talán érthető is volt, hisz nem ismerjük annyira egymást. Nem lepődtem meg volna, ha erre hivatkozva utasítja vissza a válaszadást. Legfeljebb kíváncsibb lettem volna. Végül válaszol a kérdésre.
-Elsaga... Értem... Én is voltam már ott... Bár az még tavaly volt.-Jegyeztem meg halkan, majd kicsit végig gondoltam mit is válaszoljak a kérdésre, amit vártam is.
-Nos... Őszintén szólva... Munka, és érdeklődés. Még sosem jártam itt... Nem is nagyon terveztem, de kaptam egy megbízást, és úgy döntöttem, kicsit ismerkedem a múlttal.-Mondtam, miközben a távolba néztem majd vissza az elfre. Bár ez nem igazán volt cél. Inkább csak fel akartam deríteni a helyet. Ki tudja? Lehet, hogy később szükségem lesz rá, hogy tudjam mi hol van. Ha tényleg harcolni fogok, akkor van egy olyan érzésem, hogy itt is lesz csata.
-A szüleim sokat meséltek erről a helyről, és persze próbáltak elrettenteni a helytől, de úgy tűnik nem sikerült nekik. Inkább szomorú, mint félelmetes.-Mondtam csendesen.

Valahogy éreztem, hogy nem lesz jó kedve az igazságtól, de azért jobb mint ha hazudnék. Gondolom kicsit fel akart világosítani, a hely történelméről, de amit mondott már én is tudtam. Valószínűleg azért ennyire komor, mert élt a háborúk idejében. Bár az utolsó mondata kicsit meglepett. Nekem úgy tűnt, mintha azt mondta volna, hogy sárkányok küldtek ide. Pedig én ilyet nem említettem. Aztán a másik mondatán is elgondolkoztam. Most meg mintha azt mondta volna, hogy a szüleim is harcoltak a hasadéknál. Nem mondom, hogy nem lehetséges, sőt valószínűnek tartom. De ők nem voltak harcosok a szememben, és sose lesznek azok. De most ideje volt visszatérnem az első kérdésemre.
-Hogy érted, hogy a népem küldött? Egy szóval se mondtam, hogy kik küldtek.-Való igaz eléggé meglepett, de reméltem, hogy csak tévedésről van szó. Ez a hely tényleg nem alkalmas társalgásra, máris sikerült megharagítanom. Igaz nem mutatja, de biztos nem tetszett neki, amit az előbb mondtam a Hasadékról, és Elsga-ról. Hisz mégis csak egy sárkány rombolta le az elfek volt városát. Az én fajtámnak lenne a legkevesebb joga oda menni. De Onoria kért fel rá, nem tudom, hogy milyen kapcsolatban vannak az elfek a papnővel, de talán jobb ha nem mondom el, még a végén rontok rajta. Most inkább csöndben maradtam, és vártam a válaszát.

Úgy tűnik a félre értése, őt is ugyanúgy meglepte mint engem, de hát nem lennék önmagam, ha nem bocsátanék meg emiatt, főleg, hogy kimagyarázta magát.
-Semmi baj. A tévedés lehetősége közös jellemző minden fajban.-Mondtam, miközben ő elnézett a hely felé, majd egy kicsit beszélt, hogy mit is találok ott... Semmit.
-Értem... de azt hiszem mégis megnézem, ki tudja mi történhetett azóta...-Mondtam halkan, itt mondjuk arra gondoltam, hogy a fekete sárkány kiszabadulása nyomokat hagyhatott, de erősen kétlem, hogy ez bármi hasznomra lesz a kutatás során.
Nem voltam benne biztos, hogy a másik velem jönne-e, sőt a hallottak ezt még inkább lehetetlennek mutatták. Nem akartam még menni, ki tudja mikor találkozok megint vele, azért nem árt, ha beszélgetünk még.
-Mellesleg... Történt valami, mióta nem találkoztunk?

Thalion válaszára nem igazán számítottam, bár igaz a nemesek elég sokszor unatkoznak, hisz sok a kötelesség, és kevés új dolgot próbálnak ki egy idő után.
-Igen mondhatjuk, volt egy két dolog, de semmi különös. Sajnos nem voltak érdekes kalandjaim az elmúlt napokban.-Mondtam, és kicsit elkezdtem járkálni. Állni, nem nagyon szeretek.-Gondolom ezért is vagyok itt. Reménykedem, hogy lesz valami ami felkelti az érdeklődésem.-Mondtam, és neki dőltem egy közeli fának. Egy kis szünet állt be, kivéve, ha Thalion hozzá fűzött valamit, de ha nem akkor én törtem meg a csendet.
-Megkérdezhetem?... Miért, mész Elsgaba?