Éj-hasadék

*Az idegen egy hirtelen mozdulattal elkapja Dropie grabancát és felemeli a földről, hogy egy magasságba kerüljön vele. Barna köpenyének csuklyáját nem löki hátra, de a kis surranó így is jól láthatja a két mérgesen villogó szemet. Az arc alatta egyenes orrban, keskeny szájban és csupasz állban végződik. Raman messziről is jól látja, hogy barnaköpenyes mágusról van szó.
Abban azonban azért reménykedik, hogy az illető a surranó minden próbálkozása ellenére sem látja a bokrok takarásában.*
- Bolond! Felvered az egész hasadékot!
*Sziszegi a köpenyes Dropienak. Köpenye alól kivillan egy kis, kékesszürke kő, mely ezüstláncon függ a nyakán, de mielőtt még a surranó jobban megfigyelhetné, a mágus másik, szabad karjával el is takarja azt, odahajtva a köpeny gallérját.*
- Ezer, meg egy a szerencséd, hogy nem az vagyok, akinek remélsz, különben már most halott lennél.
*Lódít egyet kezén, miközben elengedi a surranót, így jóval távolabb lökve magától.
Az idegen a fejét csóválja, miközben a bokrok felé néz.
Raman a világért sem emelkedne ki a levelek takarásából, találkozott ő már nem egy haragos mágussal. Ezek aztán nem kedvelik, ha a titokzatos dolgaikban zavarják őket. Főleg nem olyan harsányan, ahogy a buta surranó tette is.*

*Épp az erdőben sétáltam, teljes sárkány alakomban. Hisz csak ezen a helyen lehetek igazán önmagam. Szeretek ide járni, mert sok a fajtárs, és az eltévedt idegeneket gond nélkül lehet csemegeként levadászni. Hirtelen gondolatmenetemet hangos és vidám kiáltások zavarták meg. Gyorsan a földre lapultam és közelebb lopóztam. Láttam, hogy csak egy törpe és egy surranó nézeteltéréséről van szó. A hasadékról ment a vita, hogy mi lapulhat benne, aztán felbukkant egy harmadik személyt is, csukjában volt, és a surranónak adott illemleckét erről a helyről. Ostobák, minek merészkednek ide? Továbbra is a fák árnyékában, a fűben lapítottam, figyelve az eseményeket és a megfelelő pillanatra várva, hogy kicsit elszórakozzam velük, sárkánytermészetemből fakadóan. Addig is féken tartom magam.*

*A mocsári törpe mit sem sejtve a közelben lapuló sárkányról (hiszen hogy is gondolná, hogy egy ilyen hatalmas bestia épp a biztonságosnak hitt erdő fái között lapul meg, nagyobbnak hiszi őket) figyeli a hasadék peremén zajló eseményeket.
A mágust láthatóan nem hatja meg a bocsánatkérés a surranó szájából és elhajítja a kis emberkét.
A figyelmeztető szavakra csak megvonja a vállát.*
- Úgy kell neked!
*Raman elhűlve figyeli az eseményeket. A barna köpenyes alak előbb csak megáll és fejét csóválva bámul a lassan távolodó surranó után, majd mintha észbe kapna, a gallérja alá kap. Persze nem láthatja az elsötétülő tekintetet, de azt már igen, hogy kezét kinyújtja a surranó után, majd visszafelé húzza, miközben motyog valamit, mire Dropie, mintha csak egy bábu lenne, hirtelen homorítással vágódik hanyatt, hogy aztán a porban a hátán szánkázzon végig egészen a hasadék széléig.
Ott aztán a mágus a kis fickó fölé hajol, s egészen halkan suttog neki, hogy Raman nem is hallhat belőle.*
- Add vissza a követ, te enyveskezű!
Különben én doblak le a hasadékba, aztán veszem vissza a hulládról, ami az enyém.
*A tekintet nem sok jót sugall a surranó számára. Raman ugyan nem tudja, hogy sárkány-e a mágus, de ő ugyan nem akarja az életét kockáztatni Dropie-ért. Inkább megbújik a bokrok között, semhogy beleavatkozzon. Csak a fejét csóválja, hiszen hallani sem akart erről az egészről. Már régen megbánta, hogy egyáltalán szóba állt ezzel a surranóval.
Azért, ahogy elnézi az eseményeket, kicsit szánja ezt az együgyűt.*

*Elérkezettnek láttam az időt, hogy rejtekemből előbújjak. Hatalmas testem kiegyenesedett, körülöttem reccsentek a fák. Szárnyamat kibontottam és feléjük ordítottam egy nagyot. A rémült tekintetek mind rám szegeződtek. Jókedvűen néztem végig a három alakon, persze ez merev sárkánypofámon aligha volt észrevehető. Elindultam a szakadék felé. Az idegen ijedt tekintete kivillant a csukja alól, de mégsem hátrált, hanem elengedte a surranót és elém pattant. Ez a mozdulat meglepett és megtorpantam, majd az előttem álló egy kisebb vörös sárkánnyá változott, és a magasba emelkedett, de nem repült el. Nem igazán tartottam tőle, hisz nálam jóval kisebb termetű sárkány volt és ha nem ment el a józan esze, nem is köt belém. Lenéztem a szakadékba és láttam a surranót, aki egy peremen állt, és aggódva nézett rám. A törpe még mindig lapult a bokorban. A vörös még mindig a közelben ólálkodott, és úgy éreztem hogy az a kő fontos neki. Mikor a második kört repülte felettem ráordítottam, távozásra intve. Eléggé bosszantott már. Jelemet viszonozta és odébb állt, de éreztem, hogy ez nem tarthat sokáig. Szórakozottan néztem le ismét a surranóra, és megindultam a törpe felé. A törpe hanyatt-homlok próbált az erdőbe menekülni, de elcsíptem apró lábát. Visszacipeltem a szakadék mellé, ahol rálátok a két kutyaütőre.*
- Lám-lám, mit keres az Éj-hasadék kellős közepén egy törpe és egy surranó?-szólaltam meg mély, nyugodt hangomon.
*A törpe inkább nyöszörgött valamit, és a karmaim feszegette szét, legalább is próbálta.
A surranónak éppen nyílt a szája, de jobbnak láttam közbe avatkozni, ismervén fajtájának bőbeszédűségét. *
- Rá se ráncs, költői kérdés volt.
*A törpét már majd megette a méreg, kapálózott és morgolódott. Hirtelen a mancsomba szúró fájdalmat éreztem, felszisszentem és felkaptam a földről. Az a gonosz kis törpe a megszúrt, pont ott, ahol pihe-puha a bőröm, és elszaladt egyenesen be az erdőbe. Csúnyán néztem felé, de nem mentem utána. Nem is igazán vele volt dolgom. A szakadékba néztem, ahonnan a surranó türelmetlenül próbált szabadulni. Megragadtam hát, és kiemeltem, de nem tettem le e földre. Lógott szépen a levegőben. *
- Tudod te milyen szép hely Valian? Jártam arra és rengeteg érdekes dologgal találkoztam, ami talán téged is érdekelne, fiatal barátom. - próbáltam felkelteni érdeklődését a hely iránt. Furcsán nézett rám, nem értette miről van szó.
- Az emberek szeretik ott a surranókat, és csupa jó dolgokkal ajándékozzák meg őket.- folytattam kis beszámolómat.
- Miért mondod ezt el nekem? - kérdezte gyanakvóan.
- Ugyan már, nem akarlak én bántani, csupán jó irányba terelni. Ott van aranyélete a magad fajta kíváncsi lényeknek.
*Az emberek sok dolgot gyűlölnek a sárkányokban, többek közt a ravaszságot. Nem akartam én megenni őket, fél fogamra sem lenne elég a kettő. De ha mást nem is tehetek velük, legalább a surranót rávehetem az emberek bosszantására.
Ezek után letettem a földre és a magasba emelkedtem.
- A helyetekben nem várnám meg, míg a vörös visszajön!- szóltam utoljára és tovább repültem, hogy bejárjam Lanuriát.*

*Raman első gondolata a futás, csakhogy most nem a barnaköpenyes elől, hanem az erdőből.
A recsegés-ropogás éppen elég már így is túlfeszített idegeinek. Csakhogy a sárkány nem őt veszi célba, hanem egyenesen a hasadék peremén álló barnaköpenyest, akiről szintén kiderül, hogy sárkány. Raman egyre inkább úgy gondolja, hogy erre az életében többé nem jön.
Az Éj-hasadék éppen elég nagy sárkánysűrűségű ahhoz, hogy nagy ívben kerülje a helyet.
A két sárkány nincs egy súlycsoportban és a köpenyes meg is futamodik. Raman számára az a leginkább érthetetlen, hogy a kék viszont most felé fordul és a hasadék pereméről visszatér hozzá. Ideje van a futásnak is, csakhogy az apró lábakat nem lehet elég gyorsan szedni, hogy elinalhasson egy ekkora bestia elől. Még időben marja el a bokáját ahhoz, hogy a törpe hasra vágódjon. Aztán csak repül a levegőben, egy sárkány karmai között, míg nem ott landolnak sárkányostól a hasadék szélén. Végre ekkor tér magához.*
- Engedj el, te bestia!
*Közben minden erejével azon volt, hogy a sárkánykarmokat annyira szétfeszítse, hogy kiszabaduljon a szorításból.
Eközben persze a szörny már újra megszólalt. Ezt használta ki Raman, hogy egy pillanatra hozzáférjen valamelyik derekán lógó kacathoz. Ha már kiszabadulni nem bír, a karmok között húzódó lágy bőrrészbe döfte. Nem figyelte, miféle volt az a fémdarab, talán lényegtelen is, a lényeg, hogy célt ért.
A karmok szétnyíltak és volt elég ideje ahhoz, hogy lélekszakadva rohanni kezdjen az erdő felé. Ha látott már valaki egy pocakos törpét szaladni, akinek haja és szakálla is utána lobog a levegőben, s a pocakja pedig csak ott ring előtte, az még mindig nem Ramant látta.
Mert az oldalára aggatott kacatok is csillognak-villognak közben.
Végül szerencsésen beér a fák közé és csak onnan fordul vissza, hangosan zihálva, levegőért kapkodva.
Visszapillant, s látja is, hogy a kék már távozott, csakhogy a kék helyett már látni is véli a vöröset, aki nyilvánvalóan nem kis mértékben dühös az előbbi miatt.
Szólni még nem tud, de integetni igen a surranónak, akinek azonban sok ideje nem lehet a háta mögül érkező vörös elől kitérni.
Így esik, hogy hamarosan a vörös karmai között lóg, fejjel lefelé, miközben az landol. A törpe a legkevésbé sem érdekli, viszont mérhetetlenül dühös.*
- Te fonnyadt kis nyomorék! Hol a kövem??!!

*Raman továbbra is idegesen szuszogva figyeli a történéseket a hasadék mellett. A surranó úgy látszik, szorongatott helyzetében sem esik kétségbe.
A mocsári törpe viszont annál inkább. Az jut eszébe, hogy ha a sárkány végez a surranóval, utána ő következik.
Mit tegyen hát? Szaladjon, ahogy a lába bírja? Nincs nála Singarme kis gömböcskéiből egy sem, hogy egy csapásra Lanur tornyába repítse. Pedig az a torony még Risannak is ellenállt. Ott biztonságban lenne. Vagy szerezze meg a követ és azzal kényszerítse ki a sárkánytól, hogy elengedje őket? Esélytelen.
Eközben a vörös sárkány türelme is fogytán van. Kész csoda, hogy eddig kitartott.*
- Bolond surranó! Enyveskezű hulladék! Még mit nem!
*Ezzel a kis alakot már el is hajítja, egy harmadik irányba, közben ő meg már ismét mágus alakjában hajol le a kőért, hogy felvegye.
Közben Dropie akár feltápászkodott már, akár nem, fenyegető arckifejezéssel indul el felé, markában a kővel.*
- Ha már így szereted látni a sárkányokat….
*Fel is vette megint a korábbi bestia alakját. Erre Raman bármennyire is félt, az első kezébe akadó dolgot kapta fel, ami nála volt. Sosem volt igazán bátor, de ha kellett, mindig összeszedte magát. Mondták is, akik ismerték, hogy a szíve aranyból van neki.
Hogy az istenek akarták-e, vagy sem, nem tudni. De ha igen, vicces kedvükben leledzettek, mert ez az egyik övére akasztott repedt serpenyő volt az a bizonyos tárgy. Fénykorában még talán hús sült benne ropogósra, most csak nyelénél fogva jól dobható eszköz maradt belőle.
Raman a bokrok közül előlépve meg is suhintotta azt, és a serpenyő szállt is, pörögve-forogva a levegőben.*
- …a fél fogamra elég is leszel!
*Méregette a surranót, amikor hangos, repedt fazék hangon találkozott a sárkány és a serpenyő.*

*Raman egy helyben állva, kikerekedett szemekkel figyeli, ahogy a surranó felpattan, majd rohanni kezd felé. Már fogná a fejét, hogy ez a kis fickó milyen gyengeelméjű, mert ahelyett, hogy a futásra tartalékolná az erejét, inkább még visszakiabál, szinte provokálja az őt üldöző sárkányt. Talán csak azon múlik, hogy a fák közé érkezhet, hogy először is közel vannak a fák, amelyek közé Raman vette be magát, másrészt pedig a mocsári törpe sem rest, nem áll tovább tétlenül, hanem egy újabb tárgyat akaszt le övéről.
Meg is csörren az összes többi, majd ezt is megküldi a vörös sárkány pofája felé, ez az újabb csak egy kanál, és úgy, ahogy van, le is pattan a vörös pikkelyekről.
Dropie-val egyidejűleg fordít a törpe is hátat, hogy pocakját meghazudtolva vegye fel a nyúlcipőt.*
- Hallgass és fuss, bolond!
*Eme kedves mondattal igyekszik elhallgattatni társát, hiszen már hallja is, amint a fákba belekap a sárkány tüze a hátuk mögött.
Az ordítást már hallotta. Ugyanilyen dühös volt Risan is, amikor Lanur tornyát ostromolta rövid ideig. A fák recsegve lesznek a tűz martalékává, a két aprónépnek muszáj kapkodni a lábát, ha nem akar egy kidőlő fa alatt, vagy a sarkukban lobogó tűzben végezni.
A facsoporttól csak néhány lépésnyire már erdő várja őket, erős, sűrűn álló fákkal.
Raman arra is veszi az irányt, hogy minél hamarabb olyan részre érjenek, ahol már nekik van előnyük, és nem a hegynyi bestiának.
Mögötte lobogó szakálla mellől pillant csak át a surranóra, hogy bírja-e a tempót. Ez a futás most az életükért folyik.*

*A sárkány egy darabig fel-feltűnik, a két menekülő mögött az erdő fáinak lombjai között.*
- Egyik sárkány sem normális.
*Tiltakozik Raman, miközben hirtelen meg is torpan Dropie szavaira.
Csak ütemes zihálása hallatszik, és ha a surranó túlfut rajta, még néz utána kissé kidülledő szemekkel. Fújtat is nagyokat, miközben izzadtságát törölgeti homlokáról.
Be kell vallania, hogy igaza van a surranónak. Tovább nem is érdemes futni, mert ha másképp nem, a sárkány megtalálja őket a hang alapján, amit az övére akasztott „fegyverek” adnak.*
- Jobb, mint a tiéd…
*Mégis mit gondolt ez a surranó? Hogy majd összebarátkozik az egyik bestiával? Egy megveszekedett sárkánnyal?
A mocsári törpe sosem gondolt effélére. Ő annak örül, ha egy darabot sem lát közülük. Pedig volt már szerencséje békésebbekhez is. Például ahhoz, amely üzenetet hozott Rianának ott, a vízparton, amikor a sellővel vívott győztes csatát.
Na, oda sem fog visszamenni, főleg nem olyan közel a vízhez, hogy egy sellő becsalhassa.*
- Mondasz valamit…..de ne gondold, hogy bármelyik is többnek néz néhány falatnál…
Örülhetünk, ha azt gondolja rólunk, hogy nem éri meg a fáradtságot, hogy utánunk jöjjön az erdőbe és már rég odébb állt. Remélem, megtanultad, hogy nem jó packázni ezekkel!
*Fordul lassan megnyugvó légzéssel a surranóhoz. Legszívesebben futna tovább, de lehet, hogy ebben az esetben jobb, ha megpihennek kicsit az erdő fái között. Ha Dropie hagy egy pillanatnyi csendet, még fülel is, tudja, hogy a sárkány emberi alakban is közeledhet.*

*Raman légzése lassan rendeződik, miközben a surranó ledobja magát a földre. A mocsári törpe első sorban biztonságban akarja magát tudni a sárkánytól.
Csak fél füllel figyel oda a surranó locsogására. Valami kőről beszél, ami vélhetően a sárkányé volt. Tüntetően nem reagál a kőre. Nem is látta, de nem is akarja tudni, mit hord magával az a bestia.
- Nem ismered őket. Ha meg akar találni, az erdő, vagy a tűz nem állítja meg.
*A törpe fúj egy nagyot, mire meglebbennek szakálla szálai, majd felegyenesedik. Egyben biztos. Ő ugyan most nem megy a toronyba. Ezt a minden lében kanál enyves kezű kis fickót nem viszi Lanur tornyába. Még csak az kéne. Aztán mást sem kellene hallgatnia, csak Mogan és Singarme morgását a felelőtlenségéről.*
- Csak minél előbb el innen.
*Persze a torony lenne a legbiztonságosabb. Oda sárkány be nem juthat. Csakhogy a torony messze is van és a surranó is itt van még mellette.
Akko mi legyen?
Raman láthatóan töri a fejét, majd úgy találomra mutat egyik irányba, ami az erdőbe viszi be még mélyebbre őket.
A törpe nagy léptekkel meg is indul.*
- Arra! Nem történt volna meg ez az egész, ha csendben maradsz és hallgatsz rám. A hasadék nem nekünk való.
*Nem ügyel különösebben a „fegyferire”, nem fog futni, ha nem muszáj.
Viszont jó lenne tudni, hogy a sárkány lemondott-e már róluk.*

*Raman egykedvűen menetel, míg meg nem kocogtatják a vállát. Őt ugyan nem hatotta meg a sárkány. Érdekesnek végképp nem mondaná. Tisztában van a veszéllyel és igyekszik is elkerülni.
A kocogtatásra is csak ránt egyet vállán és megy tovább, szó nélkül. Abban reménykedik, hogy egy idő után talán nem köti le az örökké beszélő surranó figyelmét és más elfoglaltság után néz.
Rá kell jönnie, hogy ez nem így van. Dropie úgy látszik, hogy nem tud elszakadni sem a sárkánytól, sem annak a kövétől.
A mocsári törpe kissé vörös képpel fordul a surranó felé.*
- Te tényleg nem érted! Pont az örökös beszéded, a kíváncsiságod tett ellenszenvessé a sárkány szemében. És nem, nem fogom megkérdezni. Ha meglátom, elfutok, ha megpróbál megenni, megölöm, úgy, mint azt a másik sárkányt!
*A törpének csak ekkor tűnik fel, hogy a bokrok mozognak, sőt valami már ott is áll ledermedve előttük.
Raman persze pont nem látja, hiszen félig meddig a háta mögül érkezik az a valami és ő éppen belefeledkezik mérgének kiadásába.
Csak most fordul meg, miközben szemei kerekre tágulva merednek bele a mögötte álló nagy, barna szemeibe.
Csupán egy őz áll ugyanolyan dermedten előttük, mint ahogy a meglepett mocsári törpe is mozdulatlan.
Végül az őz mozdul hamarabb és tovaszökell ugyanolyan ijedten, mint ahogy érkezett.
Ramanban csak megfogalmazódik a kérdés, még nem mondja ki, előbb nyugtalanul verő szívének kell megnyugodnia és az élet színének sápadt arcába.*
~Vajon mi elől menekült? Egy őz nem fut elé ilyen vigyázatlanul két hangoskodó vándornak, csak ha menekül valami elől…~

*Raman már teljesen másfelé kalandozik, így mivel mérgét már kiadta, inkább megmarad abban a gondolatmenetben, hogy mi üldözte az őzet.
Csak legyintene, egy „Hagyjuk!” kiséretében, csakhogy erre sincs ideje, mivel az őz üldözőjének első jele, nevezetesen egy nyíl, ott suhan el közte és a surranó között.
A mocsári törpe le is dermed abban a pillanatban, miközben a surranó a földre veti magát.
Így érkezik a férfi, kezében fegyverével, melynek idegén már ott az újabb nyíl.
Ember, szögezheti le magánban hősünk, majd azt is, hogy egy igen sovány ember.
Vagy az asszony nem főz jól és ő meg nem tud, vagy gyakorlatilag koplalhat egész nap.
Raman ezt a felét nem érti, hiszen az erdő hemzseg a tápláléktól, kezdve a törpe számára nem túl vonzó, de kétségtelenül tápláló gyökereken és bogyókon keresztül, folytatva a sort egészen a nagyobb vadakig.
A törpét végre a surranó mozdítja ki ebből az állapotból, mire aztán a férfihez fordul, fúj egyet saját szakállába, s karját az imént távozó őz után kitárva mutatja az irányt.*
- Arra ment.
*A világért sem tartóztatná fel az éhes embert, hiszen ő maga is kimondottan utálja, ha éhes és nem hagyják éhét csillapítani. Ezt persze domborodó pocakja igen érzékletesen illusztrálja is.
Vet egy megsemmisítőnek szánt pillantást a még mindig a földön hasaló surranónak, aki az imént már tehetségtelennek jellemezte a vadászt.*

Dropie csupán alapállásban tartott szájjal figyeli a törpe reakcióját, meg kívánta hagyni neki a felháborodás megfogalmazásának lehetőségét, de mikor az nem kíván élni vele, nem akarja annyiba hagyni, de a törpe tekintetét sem tudja figyelmen kívül hagyni megfelelő érzékszerve. A földről történő felpattanás közepette, ennek megfelelően át is gondolja mondandóját.
- Igen arra menekült. – még bólint is, a törpe mondandóját megerősítendően. – Ha sietsz, talán még utolérheted. – ritka alkalmak egyike, de most mégis magában tartja saját megítélését a vadászat sikerét illetően. Tapasztalatból tudja már, hogy köpcös társának nézése valami ilyesmit akar jelenteni.
A férfi nem is időzik sokat a két aprótermetű lény társaságában, mágnesként vonzza az ínycsiklandozó hús magához. Csupán egy apró fejmozdulattal köszöni meg a segítséget, hogy gyorsan folytathassa áldozatának üldözését. Közben a zajszintet, mintha nem is venné figyelembe.
- Ez így sokáig fog tartani. – kuncogva osztja meg véleményét Ramannal, a vadász kellő eltávolodását követően. – Szerinted szólnunk kellett volna neki a sárkányról? Így elég könnyen összefuthatnak. – a kis surranó előtt már meg is jelenik a kép, ahogy a szárnyas modortalanság ezzel a férfival próbálja meg csillapítani éhségét a két apró termetű bosszúság helyett. – Még annyira se lesz elég neki, amennyire te lennél. – kuncogása, a korábbihoz képest intenzívebbé válik, enyhe célzását illetően Raman pocakjára.

*A surranó végre elhagyja a föld közvetlen társaságát. Raman egy pillanatra végignéz a surranó kórókkal és fűfoltokkal díszes ruházatán, utána pedig már a tovarohanó csontkollekció után bámul.
Csak miután a vadász elrobogott, akkor csóválja meg fejét sokat mondón.*
- Sokáig, Látszik, hogy nincs türelme.
*És tényleg! A sárkány. A mocsári törpe egészen el is feledkezett róla. A törpe egy rövid időre elmereng az előbb hallottakon, de mit tehetett volna? Az ember már akár azelőtt felhívhatta magára a figyelmét a sárkánynak, hogy odaért volna hozzájuk. Elég hangos, elég látványos és a sárkánynak is elég jók az érzékei.
A surranó kuncogására felkapja a fejét, aztán elneveti magát. Megveregeti pocakját.*
- Ebben igazad van. Kell a tartalék, hiszen ki tudhatja, mikor jönnek ínséges idők?
Rád is rád férne még némi plusz.
*Néz végig a surranó még mindig földközeli ruházatán. Talán máskor leragadna azon, hogy Dropie számára nem épp az ő testalkata az ideális, de az elmúlt percek feszültsége a nevetéssel távozik és Raman végre először jobb kedvet is mutat.*
- A vadászon nem segíthetünk. Szerintem induljunk az ellentétes irányba, mint ő. Ha szerencsénk van, a sárkány már a közelben sincs.

*A mocsári törpe is teljes odaadással figyeli, ahogy a surranó, mint egy gyerek végiglapogtagja a saját hasát. No, ő ilyet nem tenne, de hát nem is surranó.
Türelmesen végigvárja, hogy a fickó letisztogassa ruházatát, azután pedig amilyen gyorsan csak lehet, útnak is indul.
Az erdő fái között a lehető legsűrűbb részt veszi célba. Az ő és a surranó méreteivel könnyű még áthaladni, de egy rendes ember méretű, vagy még nagyobb lény számára bizony nem egyszerű a követésük.
Egészen addig idegeskedik, amíg a hangot nem hallja meg, amit a surranó is.
A törpe is megtorpan. Némi hezitálás után néz csak a surranóra.
Raman szívét összeszorítja a gondolat, hogy figyelmeztetni kellett volna az íjászt, még ha ezzel meg is kockáztatják azt, hogy idegességében elereszt feléjük egy nyilat. A sárkány mindannyiukra veszélyes. Ő pedig félelmében, csak hogy magát mentse, nem tette.
Lelkiismeret furdalása van.
A surranót úgy tűnik, nem rázta meg annyira a dolog, mint őt.
Raman bozontos szakállába morog csak.*
- Szegény pára…
*Elgondolkodva néz még kicsit abba az irányba, ahonnan a hangot hallotta.*
- Szólhattunk volna neki.
*Majd visszafordul az ösvény irányába. Most jóval hallgatagabb lesz, mint eddig volt. Nehéz szívvel a beszéd sem olyan könnyű.*
- Menjünk. Teli gyomorral nem hiszem, hogy utánunk eredne, de sose tudni…

*Raman nem válaszol a surranó első megjegyzésére. A teli gyomor alatt csak azt értette, hogy a sárkány már kevésbé éhes, és amikor nem érez éhséget valaki, sokkal kevésbé vehető rá prédáért való hajtásra egy olyan terepen, amely nem neki kedvez.
Az ösvény egyre szűkebb, bár a két alacsony termetű utazónak még nincsenek gondjai.
Ha magas harcosok lennének, már az ágak elől kellene hajlonganiuk.
A mocsári törpét még mindig a miattuk elhalálozott vadász sorsa nyomasztja, amikor Dropie újabb kérdést tesz fel neki.
Raman szinte oda se figyelve adja meg a választ.*
- Büdös, nyálkás és nagyobb, mint amilyennek kívülről gondolnád.
*Nem tűnik el neki, hogy a válasza talán a surranóban kelt újabb izgalmakat, de lassan kezdi megszokni, hogy Dropie mindenre úgy rácsodálkozik, mint egy gyerek és sokszor úgy is viselkedik.
Mintha sosem tanulta volna meg azt, amit még ők, mocsári törpék is tudnak. Hogy hogy is kell viselkedni másokkal.
Ha a sárkánytól elvett követ tőle vette volna el, ő is dühös lett volna és nem érdekelte volna, hogy mennyire kíváncsi a másik. Ez lopás.
De Dropie nem tőle vette el és a sárkány miatt végül a sorsközösségbe került ezzel a surranóval.
Az előttük az ösvényen keresztbe elterülő hatalmas kidőlt fára néz felfelé, és visszafordul a surranóhoz.*
- Át kellene mászni. Túl sűrű az aljnövényzet megkerülni.

*Amíg a mocsári törpe a fatörzset tanulmányozza, addig a surranó nem rest és már neki is rugaszkodik.
Raman a fejét csóválva mered a vastag ágakon felkapaszkodó Dropie után.
A törpe megcsóválja fejét. Ő nem az a famászó fajta. A mocsárban sem szeretett fára mászni, és ez azóta sem változott meg.
Egy darabig még méregeti a fát, majd csak nekigyürkőzik, nem lévén más megoldás a problémára.
Aztán inkább hátrál egy kicsit oldalirányba, hogy legalább egy-két lépésnyi távra legyen ahhoz, hogy lendületből indulhasson.
Az övére aggatott „szerszámok”, vagy „fegyverek” adnak némi zajt, miközben elrugaszkodik, majd hangos nyögéssel tolja fel magát az első ágra, azután mikor sikerül felhúznia magát és talál is megfelelő kapaszkodót, valamint hálát ad az isteneknek, hogy övére akasztott módfelett hasznos tartozékai közül egy sem akadt fel, szemügyre veszi a következő ágat is.
Aztán nem túl elegánsan ismét nekirugaszkodik, csakhogy az ágba kapaszkodó kezei ezúttal elsőre nem találják meg a fogást. Mérgelődik magában egy sort, de nem akarja hagyni, hogy ez a surranó lefőzze, így ismét nekirugaszkodik és ezúttal sikerül megkapaszkodnia.
Nagyokat fújtatva, nyögve húzza fel ismét magát, míg végül ő is ott áll a surranó mellett.
Nem is néz Dropiera, inkább a lefelé vezető utat veszi szemügyre.*

*A mocsári törpe nem néz a surranóra egészen addig, ameddig az meg nem szólal. Az első szavakra még értetlen tekintettel néz rá, majd egyre vörösödőbb arckifejezéssel szemléli Dropiet.*
- Ez nem vicces, ha összetöröd magad. Lehetsz akármilyen macskaügyességű is, leeshetsz te is.
*Legszívesebben valamit hozzá is vágna a kis fickóhoz, de annak van annyi esze, hogy elhúzódjon időben egy vastagabb ág takarásába. A törpe el is engedi a már megmarkolt tárgyat, ami az övén lógva marad így.
Raman dúl-fúl magában, és meg is fogadja, hogy ha lehetősége lesz rá, hát visszaadja ezeket a kedves gesztusokat az arcátlan fickónak.
A törpe azonban nem rest, inkább körbekémlel fentről. Először is az ösvény folytatását veszi szemügyre, majd úgy dönt, hogy az egyből kínálkozó legkönnyebb utat inkább kihagyja. Nem azért, mert kihívásokra vágyik, inkább azért, mert gyanús a fa alatti talaj elrendezése azon a területen, amely közvetlenül a kiváló kapaszkodókat kínáló ágak alatt van.
Ezúttal ezt nem említi meg a surranónak, inkább látványosan megvizsgál egy másik ágat is.
Vékonyabb, de pont ezért is gondol arra, hogy hasznos lehet neki.
Itt az ágak nem szaporák lejjebb, csak az az egy van, amit kinézett, de a törpének már készen is áll a rögtönzött terve.
Morogva szól hátra a surranónak.*
- Ott mehetsz, ahol kedved tartja. Nem vagyunk összekötve, hála az isteneknek.
*Ezzel elmarkolja az ágat, amely máris kezd meghajlani a törpe súlya alatt. Ki is villan kerek pocakja, de ez a legkevésbé sem zavarja. Ahogy mindkét kezével fogja, elkezd egymás után az ág vége felé kapaszkodni tenyerével, úgy hajlik tovább a súlya alatt, miközben Raman egyre közelebb kerül a talajhoz. Egészen addig, amíg a vékony ág a tövénél fájdalmas reccsenéssel el nem válik a törzstől és törpéstől lezuhan a földre.
Nem épp kecsesen, és meglehetős fájdalmas puffanással landolnak a törzs mellett mindketten. Az övre fűzött tárgyak is hangos csörrenéssel szólalnak meg, de a törpe egy pillanatnyi heverészés után feltápászkodik, hogy a surranó után nézzen.*