*Kain csalódottan veszi tudomásul, hogy az erős támadás nem járt sikerrel. A fekete nőstény játszi könnyedséggel hárította támadását, s a hím most az újfent növekedésnek induló, hatalmas testet veszi szemügyre. Fiókakori emlékei jutnak eszébe, majd későbbiek is, mikor Anzar okította, s leckéztette őt. Nem volt vele soha megértő, keménységre, kegyetlenségre nevelte, ha a kétlábúakról volt szó, s arra, nem várhat soha kegyelmet, sem kétlábútól, sem fajtárstól. Nem más, mint az ősi sárkány varázslatának szele az, mi felhívja a figyelmet arra, hogy valami mögött is történik. Lysanor még mindig ott van, s ezért azon nyomban fordul is a nőstény irányába. Ha a nő még mindig ott áll, s nem kezd menekülni, akkor látja, miként lendül meg a fekete mancs a szeretett nő felé. Nem gondolkodik, ösztönösen cselekszik. Miközben kitér a felé csattanó fogak elől, elsuhan, könnyen lehet, hogy magával is sodorja Lysanort, mikor saját fogaival a nőstény mellső mancsára harap rá teljes erőből. Ezzel egy időben kihasználja a szárnyfeszítőin található tüskéket is. Jobb szárnyát behúzva felrántja azt, s egyenesen Furia nyakának sebét célozza vele, hiszen az úgyis előre van még nyújtva a harapás miatt. Ha ez sikerül, akár két sebesülést is okozhat, míg ha nem, hát könnyen lehet, hogy saját fogai reccsennek bele a harapásba, s tüskéi törnek le a szárnyfeszítők találkozásánál. Azonban mindezek Namelyrt nem érdeklik. Méretei meg sem közelítik az ősi sárkányét, fizikai ereje sem érheti utól, azonban olyan személyt támadott, ki fontos számára. Arany szemeiben lobogó harag mutatja, nem hátrál meg e harc elől.*
*Sol akarata egyre gyengült. Elborzadva érezte, ahogy a természet erői lassan elkezdték megnyitni a hasadék kijáratát, s a feltűnő, sötét örvény kísértetiesen emlékeztetett arra, amit egykor álmában látott, amikor az a másik fekete sárkány kiszabadult. Most nem történhet meg újra. Nem tudta, mit tehetne, érzékelte, hogy Negan szabadulni próbált a boszorkány szorításából, de nem tudhatta, mennyi ereje van még neki, s ha eddig nem volt képes, most vajon képes lesz-e rá. Csak egy dologban reménykedett, hogy valami úton-módon a férfi mégis képes lesz végezni vele. Nem kell ahhoz tőr, sem más, csak vessen be egy egyszerű átkot ellene! Sol maga is tisztában volt vele, mennyire erős a mágustanonc, megtehetné, hogy megöli, mégsem tette meg eddig. Miért? Mire várt? A nimfa körmei alól kiserkent a vér, ahogy mind erősebben szorította őket a talajhoz. Akarata mind tovább gyengült.* - Tedd meg, Negan… *Nyögte elhaló hangon.*
*Az Éj-hasadék felett megremeg az ég is, s a sötéten gyűrűző felhők örvénylő fodrokba rendeződnek, mintegy tükröt tartva az odalent nyíló, sötétlő örvénynek. A hasadék pereménél Furia megkettőzi magát, s valódi énje hátulról támad egyszerre Lysanorra és Kainra. A sötét sárkány azonban elszámítja magát, az arany sárkány számára könnyen lehet, fontosabb saját életénél a fehér hajú elf leány élete, s vad támadásba megy át az ősi sárkány ellen. Harapása a fekete mancson sikeres, nem törnek fogai, sőt, áttörik a hollószín pikkelyeket, miközben szájában érezheti az ősi vér ízét. Szárnytüskéi is sikeresek, s a lendület, mivel Furia nyakába vágja őket, hátrébb tántorítja a nőstényt, kinek egyszerre két újabb sebe keletkezik, miből sötétvörös vére patakzik elő. Odalent eközben Sol elkeseredetten figyeli a fekete örvényben megjelenő vörösen izzó szempárt, majd az azt követő milliónyinak tűnő vöröslő szempárt. Maga az iszonyat, ami készül Lanuria világára törni. Könyörgése eljut Neganig, ki maga is elkeseredetten feszeng Inaeth varázslatának szorításában. A férfi behunyja szemét a szavakra, elismeri hát vereségét, s a kudarcot: képtelen teljesíteni Kalarannak tett ígéretét, nem tudja megvédeni a nimfát. Elsuttogja hát leggyilkosabb átkát Sol felé, s a nimfa érezheti, miként válik teste szürkévé, s élettelenné, miként veszíti erejét sebesen, s rogy a földre, nem tudván megtartani magát. Környezetében, ha van is növény, most oly sebesen sorvad el, mint maga a természet leánya, az örvény azonban nem kezd bezárulni….*
*Az áruló valamiképp megsejtette, hogy mire készül. Hiába az elterelés, Kain képes időben megfordulni. Furia kezdi felfogni, hogy ez az arany sárkány más, mint a többi. Hacsak az istenek valamiképpen el nem vették hatalmának és sebezhetetlenségének egy részét, akkor ez a fertelmes hím szerzett valami képességet, ami elég erőssé teszi ahhoz, hogy képes legyen elkapni őt. Márpedig ahogy a hím sárkány ellentámad, fel kell, hogy üvöltsön fájdalmában. Bár hollófekete, hatalmas testéhez képest még mindig eltörpül Kain, mégis, fogai mellső mancsába tépnek, s a nőstény harapása célt tévesztve csattan a puszta levegőben. Szabadon maradt nyakába tüskék fúródnak, és érzi, miként hatolnak át sebezhetetlennek hitt bőrén ismét a halandó sárkány fegyverei, s indul meg ott is ősi vére kifelé. Az ősi sárkány felordítva hátrál meg, fájó mellős mancsára nem nehézkedik, azt még rázogatja, miközben nyaka is pokolian fáj. Az ősi sárkány nem érti, nem tudja, mi történhetett, s bár azzal tisztában van, hogy odalent Inaeth a nimfával kinyittatja a hasadék bejáratát, s végre elindulhatnak kifelé a sárkányok, kiket oda még egy másik nimfa zárt be, neki más feladata van itt. Végeznie kell az árulóval, Anzar fattyával. A hollószín szemek a vér és s tűz vörösében játszanak, midőn a hátrálást követőn a fekete nőstény lepillant a halandókra. Sebeiből a tűz izzó vöröse villan ki, szemeiben is a tűz izzó vöröse villan, miközben kitátja száját, s onnan az izzó láva vöröses-narancsos színében tör elő a tűz, minek közepe mégis kéken tombol. A lángok megindulnak, s átégetik magukat a földön, a levegőn, miközben az ősi sárkány csupán árnyéka annak, mi volt eddig, mintha valami egészen mássá válna, mintha ő maga is tűz volna, égő, eleven tűz. A lángok a sziklát elpárologtatják, az élőket pedig semmivé oszlatják. A tűz száguld tombolva Lysanor és Kain irányába.*
*Az arany sárkány érzi, hogy most baj lesz. A fekete sárkány meghátrál, ez olyan, amit még soha nem látott egyetlen ősitől sem. Hallja a fájdalmas ordítást és látja a vadul lobogó tüzeket a fekete sárkány sebeibe. Közben neki ott van Lysanor, akit biztonságban szeretne tudni, ezért aztán megy egyenesen előre, hogy minél előbb újra a fekete nőstény és az elf nő közé kerüljön. Furia átváltozására kikerekednek az arany sárkány szemei. Érzékeli közben a hasadék mélyéről feltörő mágiát, a természet erőit, s érzékeli a környéken lecsapó vihart, jégesőt, szélverést, mindent azonban minden erejére szüksége van, hogy az ősi sárkány újabb támadását állhassa. A két nőstény, Lysanor és Furia közé áll, hogy ha kell, saját testével óvja meg nőstényét. Látja, miként alakul át a fekete sárkány, hogyan tűnnek fel a lángok mind szemében, mind sebeiben, mind torkában, mikor kiengedi azt az ősi tüzet, mi még a sziklákat is elpárologtatja. Nem esik kétségbe, ha így tenne, az mindkettőjük halálát okozná. Egy dolgot nagyon megtanult Dahake szárnyai alatt a Hajnal völgyében, még egy ősivel szemben sem engedheti meg magának, hogy elveszítse a fejét.* - Soler d’escut lleuger! *Arany teste körül fehéren szikrázó pajzs jelenik meg, a hatalmas test előrelendül, s nem érdekli, hogy a pajzs mennyi ideig óvja meg testét, valameddig biztosan kitakarja Lysanor elől majd a tüzet, miközben ő támadhat. Ha ez utolsó tette az ősi sárkány mindent elemésztő tüzében, akkor az. Az arany fogak Furia torkának szegeződnek, a karmok pedig arra készülnek, hogy belemélyessze őket a hollószín testbe. A tűz elárasztja a csillogón köré boruló védőpajzsot, miközben szárnyain éppúgy csillognak, mint egész aranyszínű testén. Úgy tör előre a tűzben, mint holmi üstökös.*
*Sol nem hallotta Negan varázslatát. Kétségbeesetten próbált dacolni a testét-lelkét legyűrő erők ellen, ámde nem volt képes tenni semmit. Aztán egy pillanat múlva a fájdalom testébe hatolt, a helyet nem is tudta megmondani. Mintha teljes teste lassan elhalni készült volna, nem tudta, mi ez, csak lassan gyűrűzött be tudatába, hogy Negan megtette, amit kért tőle. Ez csak az ő átka lehetett, s a nimfa megadta magát a sorsnak. Ahogy teste szürkült el, úgy hunyta le szemeit, s hagyta, hogy a mérhetetlen fáradtság, mi eluralkodott testén, a földre kényszerítse. Úgy dőlt előre, mint egy zsák, lassan terülve el a hasadék hideg talaján. Lelke azonban nem szűnt meg létezni. Látni vélte, miként folytatódik mindaz, mit elkezdett, hogyan nyílik tovább a hasadék alján a fekete örvény, s megpillantani élte az első sötét szárnyakat, az első dühtől vörösen izzó szemeket. Sol sikoltott volna, de már nem tudott, hogy figyelmeztesse Negant, a terv nem vált valóra. És ami a legrosszabb, mintha lelkén keresztül maga a vörös nő is varázsolt volna. Mintha az igézetet, amit nem is ismert, amivel megnyílt a kapu, rajta keresztül mondta volna ki a vörös boszorkány. Sol lelke elcsigázott, legyőzött teste felett lebegett tehetetlenül.*
*Az átkozott áruló kimondott egy átkot a nimfa testére. Inaeth elhúzta száját. Nem számított, a sárkányt mágiája börtönében tartotta, hadd szenvedjen, hadd lássa, ahogy a piszkafa kimúlik. Az azért meglepte, hogy a sárkány maga öli meg. Az örvény megnyitásához azonban csak felhasznált a nimfa képességeit, az ősi varázs nem a nimfáké, hanem az ősi sárkányoké, amellyel elkezdte kinyitni a sárkányokat bebörtönző varázslatot. A nimfára pedig azért volt szüksége, hogy a természet erőit is felhasználhassa mindehhez, s erre ez a kis semmi lény igazán alkalmas volt. Nem véletlen az, hogy Furiával együtt őt választották, és az sem véletlen, hogy a korcs árulóval jelöltették meg, hogy bármikor megtalálhassák, amikor szükségük lesz rá. Inaeth így a nimfa lelkét is még igájában tartva, tovább folytatja a kapu nyitását és már látni véli az első sárkány sötét sziluettjét a sötéten forgó orvány szájához nem messze. Anzar félreismerhetetlen formái ezek, még az örvénylő sötétség ellenére is láthatja, s Inaeth már biztos benne, ha a legöregebb ősi kint lesz, egy új korszak kezdődik. A halandók kora véget ér.*
*Az Éj-hasadék felett örvénylő sötét felleg messzire látszik. A gyűrűző felhők mintha hatalmas vihar készülne, melynek közepében, szemében, a legborzalmasabb kínok várnak az oda tévedőkre. Odalent, alant két sárkány küzd egymással életre-halálra. Egyikük, egy ősi sárkány, egy fekete nőstény, kinek hatalma oly nagy, mivel elpusztíthatná e világot, avagy akár újat is teremthetne, mégis arra pazarolja, hogy egy halandó sárkány életére törjön vele, s annak elf szerelmére. Másikuk, egy arany sárkány, kinek vérében ott van az, mitől a Hajnal völgyének népe képes arra, hogy béklyóba zárja, megsebezze a sebezhetetlen, a halhatatlant. Csupán az imént említett tünde életét kívánja óvni, s miután a nőstény sárkány annak életére tör, mindent egy lapra téve fel, támadja meg azt. Áttör a mindent pusztító tűzön, hisz kitanulta már a völgyben, hogyan szálljon szembe eggyel azok közül, kiktől óvni kell az élet bölcsőjét. Hogy Furia torkára harapnak a hollószín ellenfélhez képest apró fogai, elszánt szorításával átharapja a nőstény légcsövét, s maga sem hihet benne, hogy a sebeitől legyengült ősi sárkány életét így kiolthatná, ám mégis. A fekete sárkány vergődése nem tart oly soká, mint várható enne, vére már ott van a körül a hasadék mindkét partján, befestette hollószín pikkelyeit, s az ellen arany színűin is ott vöröslenek, miként annak pofáján is. Leveti magáról Kaint, ám mire ez sikerül, fizikai ereje már nem marad, hogy talpra állhasson. A fekete sárkány teste ott rogy le a földre, s az arany sárkány figyelheti, miként húny ki a tűz a sebekből, s a szemekből is. A test körül fehér fény villan, s a pikkelyek alól is ez szűrődik ki, e fény borít be mindent, mihez ér a földre omlott test, majd feltör az égig, s a sötét felleggel keveredik el sebesen, megvilágítva az eget. Odalent Sol hasonlóképpen rogy a földre, Negan átka hat testére, noha lelke nem szabadul, s az örvénylő kapu felé elsőként Anzar, majd utána egy hadseregnyi sárkány törtet. Inaeth varázslata működik, a nimfát béklyóba zárta, s lelke most is fogoly még. A mágustanonc tehetetlenül ordítva fogja fel, hogy mit tett, s hogy e tette teljességgel felesleges volt. A nimfa halála nem állítja meg a rettenetet, mi előtörni készül odalentről. Az első, mi a kapun átjut, Anzar hatalmas, az éjszakánál is feketébb alakja.*
*A gyilkos tűz, mivel az életet is kiölheti e földből, egyenesen a két halandó felé törtet. Furia nem takarékoskodik maradék erejével. Érzi a fájdalmat, érzi, miként égeti a tűz saját sebeit is, midőn kitör belőle. Az arany sárkány elérte azt, mit el akart eddig kerülni, hogy mindent, mit ér, elpusztítson. Az áruló felé irányuló gyűlölete, a büszkeségén, s nem utolsó sorban a testén esett csorba nem enged további játszadozást. Tán már most is késő, s noha hallott a Hajnal völgyének népéről, sosem hitte, hogy bárki is saját fajtáján kívül képes lehet megsebezni, netán legyőzni őt. Ez afféle történés, mit feltétlenül meg kell akadályozni, s így enged a tűznek szabad utat. Szemei előtt teljességgel hihetetlen, midőn az áruló fényes pajzsával körbeövezve keresztültör. Olyannyira, hogy képtelen arra, hogy fizikai védekezésre gondoljon. Fel sem merült benne, hogy bárki halandó képes lenne e tűzön keresztüljutni. S most mégis, ez történik, s Kain fogai nyakán zárulnak össze. Érzi a fájdalmat, s érzi, miként szakadnak a korábban sebezhetetlennek hitt szövetek, s tűnik el a levegő szűkölő tüdejéből. Vergődik, igyekszik leverni magáról az arany sárkányt, ám az, mint a kutya, mi koncot ért, ragaszkodik hozzá, s a nőstény immáron a földön fetreng, mi reng, döng minden mozdulatánál. Midőn végre ledobja az árulót meggyötört testéről, sebéről, s izmait megfeszítve emelkedne a magasba, hogy valamiképp friss levegőhöz jusson, testében már nem marad erre erő, s érzi, miként távozik a testből lassan, de biztosan az élet. Furia azonban nem csupán egy sárkány, nem, miként fajtájának többi tagja, az ősiek, ő is több annál, s e több most kitör a holt testből, mintha lelke szállna ki, s elvegyül a felgyülemlő felhők energiái között, miket maga idézett meg korábban hatalmával, s mikbe immáron a lenti ősi varázslat esszenciái is elvegyültek. A fény, mi odafentről megvilágítja a kiszabaduló Anzart, s a fekete nőstény holt porhüvelyét, Fuiráé.*
*A sötétségben érzékelhető változás történt. Érzékelhető, s pontosan ugyanolyan, mint amilyen egyszer, nem is olyan régen előfordult. Akkor szabadult ki Risan, s én érzem ismét az ősi mágia esszenciáját, mi ide zárt minket. Érzem azt is, mily hatalmas ez az erő, így minden más sárkányt magam mögé utasítva közeledek e sötét világ azon részéhez, hol korábban kinyílt a kapu, ha csak egy pillanatra is. Gyomromban hatalmas elszántsággal, remegő indulattal várom, hogy megtörténjen, mi korábban egyszer már megtörtént, és így én magam leszek az, ki követi Risant. Hogy ez megtörténjen, arra csak egy hozzánk hasonló kell, egy olyan, ki ismeri az igézetet, mi képes a természet erőit igába hajtani, s felhasználni e világ kapujának felfeszítésére. A lassan nyíló rés felé törtetek, s midőn elég nagyra tárul, hatalmas szárnyaim felhajtanak, miközben rikoltásomat visszaverik a felhők és messze visszhangozzák. Tán egész Lanuria meghallhatja azt, s tán magam is alig hiszem, hogy kint vagyok onnan. A fény, mi a felhőket rebegi, az energia ismerős nekem, egy kint rekedt ősi sárkányé az, Fuiráé. A nőstény még egész fiatal volt, midőn én magam ide kerültem, s letekintve látom testének hulláját, miközben az örvény vonalait követve teszek egy kört. Látom lent Inaeth alakját is, s gyorsan rájövök, hogy nem Risan nyitotta ki a kaput. A két nőstény lehetett, ám most, nem a kapu a fontos, hanem az, hogy valaki legyilkolt egy ősi sárkányt. Fekete szemeimben vörös harag robban, midőn megpillantom Kaint odalent egy kétlábú eltörpülő teste mellett. Idáig érzem rajta a vér szagát, egy ősi vérének szagát, s abban a pillanatban zuhanórepülésben indulok, hogy érkezésem előtt megállja egy pillanatra, s hatalmam éreztessem a nyamvadt, kis fattyúval. Ez a hirtelen jött lendület, a nyomás, mit magammal hozok, a földre kell, hogy passzírozza az arany színű hímet.* - Elkövetted a legnagyobb bűnt! *Hangom zengi a hasadék, zengik a felhők, s Kainnak értenie kell, mit is tett.*
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*Elszántsága mit sem csökken azzal, hogy elkapta a fekete sárkány nyakát. Tán nem is törődik mással, csupán azzal, hogy megakadályozza azt, mit tenni készül. Szárnyait oly szélesre tárja, hogy minél nagyobb részét kitakarhassa annak a tűznek, mi Lysanor felé tart. Egyetlen választása van, mert Furia a sebesülések ellenére sem áll meg, annak ellenére sem, hogy már nincs esélye, egyetlen választása pedig az, hogy addig szorítsa, míg lehet, meg már nem marad ereje ártani. Kain így tesz, fogai fájdalmasan sajognak, miközben érzi szájában az ősi vérének ízét, karmaival is kapaszkodik, még bír, míg végül lerepül mégis, s nem messze landol hangos puffanással. Furiát figyeli, hogy ha kell, ismét támadhasson, vagy védekezhessen. Nem gondola arra, hogy jutott idáig, hogy egy ősivel harcoljon, de, mikor látja, hogyan hull vissza, s húny ki az élet fénye a nőstény szeméből, valami megrendül benne. Most fogja fel, mit is tett, hogy egy ősi sárkánynak ontotta vérét, hogy meg is ölte azt, s ez a tett, mint valami bitó, csap le a hím lelkére. Nem rohan oda Lysanorhoz, sem Furiához, földbe gyökerezett lábbal szemléli a történéseket. Arany színű szemei kikerekedve figyelik a vér által vörösre festett pofájából a fekete testet, mi ott fekszik, immáron mozdulatlanul, s a belőle kiszálló fényt is. Dahake ezt nem mondta, nem mondta, hogy ilyen vége lesz, s arra sem készítette fel, hogy milyen érzés lesz egyet az ősi sárkányok közül legyőzni. Kain csak áll és nézi a hímet, és lassan fájdalom önti el a szívét. Valami ismeretlen félelem is letelepszik rá, holott nem tudná meg mondani, mitől is fél, hiszen a lelke mélyén mindig is tisztelte Furiát, ez is akadályozta abban, hogy esélye legyen védekezni ellene, miként tisztelte az összes ősit és most is tiszteli, mindazok ellenére, amiket tett. Elárulta őket, s immáron nem csak Anzart támadta meg, hanem egy másik ősit is. Ennél nincs nagyobb bűn, és nincs nagyobb árulás. Lassan lehorgasztja fejét, nem érez győzelmi mámort, nem érez megkönnyebbülést, csupán ürességet, fájdalmat és félelmet. S akkor, meghallja Anzar számára jól ismert ordítását, s ahogy felpillant, magát a fekete hímet is megpillantja, miként köröz a hasadék felett. Megbénulva szemléli, miként zúdul rá haragja az ősi sárkánynak, s miként taszítja a földre pont úgy, mint anno, mikor a Hajnal völgyébe először belépett.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
*Az Éj-hasadék mélyén megnyílt a sárkányok hadseregét e világtól elzáró kapu. A természet erői, miket a föld nimfa erejét is felhasználva, Inaeth irányított a kapu megnyitására, immáron rázzák a földet, az égen pedig örvénylő fényesség és sötét fellegek keverednek, melyekben Furia valódi lénye is ott tombol. Vajon a nőstény sárkánynak, kinek teste holtan fekszik gyilkosa, Kain mellett a földön, elegendő-e az, hogy a kiszabadult Anzar e pillanatban a földre kényszeríti, szó szerint belepasszírozza az arany sárkányt a hasadék talajába? Avagy visszatérvén maga kíván végezni az árulóval, kinek, olybá tűnik, szemernyi esélye sincs arra, hogy ezzel az újabb ősi sárkánnyal is megküzdjön. Egyáltalán a halott nőstény sárkány, ki valójában sokkal több, mint egy egyszerű sárkány, képes-e visszatérni a halálból, vagy ama fizikai test halálával, mit magára öltött teljes lénye is távozik Dremerhez, a holtak istenéhez? Odalent Sol teste a földön fekszik, s Negan, a sárkány e pillanatban azt hívén, a bosszantó, hegyes fülű, kis nimfát értelmetlenül gyilkolta meg, hisz a kapu nem zárul halálával, s újabb sárkányok törtetnek kifelé rajta, fehérek, vörösek, kékek, aranyszínűek tömegei dühtől villogó szemmel, s szárnyaik csattogó tömegei őrült hangzavarral telítik a levegőt. S Lysanor, ki csalétek volt az áruló hímnek, hogy a hasadék környékére kerüljön, most mit lép, látván, Kain megmentve életét, újabb bajba került egy még hatalmasabb, fekete sárkány által, ki láthatóan az áruló életére tör…? Vajon van olyan, ki megállítsa eme őrületet, vagy valóban Lanuriára szabadul több ezer dühöngő sárkány, kik hét évszázada várják megaláztatásaikért a bosszút?
*Inaeth fenntartja a varázslatot. Anzar érkezése öröm számára. Ahogy a hatalmas, fekete test elhagyja a hasadék mélyén terjengő éjsötét örvényt, a nőstény szíve megremeg. Eljött hát az idő. A feltörő fény azonban meglepi, s egy pillanatra ki is hagy a varázslata. Az örvény azonban nem zárul be ennyitől, még ha beljebb is szűkül. Inaeth abban is biztos, hogy Anzar fel fogja kutatni Risant, s az végre fel fog hagyni a vörös nimfa utáni hiábavaló kutatással. A fekete nőstény még mindig fogva tartja Negant, elégedetten látja, ahogy az árulóban tudatosul, hogy minden tette hiábavaló volt. A nimfa halott, az örvény megnyílt, s az első ősi ki is repült mögötte. Inaeth furcsállja, hogy több nem jött még, de ettől fontosabb, hogy a feltörő fény azt jelzi számára, hogy odafent egy ősi sárkány meghalt. Nem Anzar az, csak Furia lehet. Akivel küzdött, legyőzte őt. Inaeth nem hiszi, hogy Lanur tért volna vissza, másról pedig nem tud, aki leszámolhatna egy fekete sárkánnyal. Legszívesebben már odafent lenne, de neki itt kell lennie, hogy nyitva tartsa az örvényt, hogy az egész sárkányhad kijuthasson onnan.*
*A varázslatom sikerül, nem is értem, hogyan lehetett képes Kain legyőzni Furiát. Úgy fekszik le a hatalmam alatt a földre, ahogy bármely halandó tenné. Ahogy megállok felette, megpillantom a fehér hajú elfet is, nem messze onnan. Lassan tudatosul bennem, mi is történhetett ott. Olyan ismerős a történet, ami Risannal és a vörös nimfával, Rianával megesett, most megesett Kainnal is. Egy kétlábú nőstény kedvéért szállt szembe egy ősivel, egy kétlábú nőstény az oka mindennek. Gyilkos pillantásom a fehér hajú elfre vetül és tudom, hatalmamban áll egy szempillantás alatt végezni vele. Egykoron falvakkal végeztem, elpusztítottam mindent és mindenkit a kétlábúak közül, aki ellenállt nekem. Hát itt az ideje, hogy ezzel a kétlábúval is végezzek. Nem mehet híre annak, hogy egy ősit egy halandó gyilkolt meg.* - Végzeted akkor választottad, mikor összeszűrted a levet egy árulóval. *Jelentem ki magabiztosan. A gyilkos átok, amivel lecsapni készülök Kain nőstényére, gyors lesz és halálos. A végén a kétlábúból csupán emlék marad, más nem.*
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*A nyomás a földre passzírozza Kaint. Körülötte, ha volt is élet a talajban, már nincs, a mohák, a füvek elsorvadnak, vagy lángra lobbanva válnak pernyévé szempillantás alatt. Arany karmai belemélyednek a sziklás talajba. Csontjai lassan törni tűnnek, szárnyai beborítják körötte a talajt, s az arany pikkelyek szinte remegnek a nyomás alatt. Olybá tűnik, pillanatokon belül zúzódnak szilánkokra az ősi sárkány hatalma alatt. S az arany hím, az áruló úgy érzi, itt a vég. Még egy ősi sárkánnyal nem bírhat el. Már egy is csoda volt, már egy legyőzése is a lehetetlen megcselekvése. Azonban, midőn Anzar ismét megszólal, s a véres pofában az arany szemek a közelben lévő elfre pillantanak, a hím felfogja, mit is szándékozik tenni Anzar. Hangja eljut tudatáig, s bár tisztában van azzal, neki szava nincs, áruló, gyilkos, kinek sorsa a biztos halál, a kétlábú, bármily jót is tett vele, nem érdemli ugyanezt. A hím felordít, a sárkányüvöltés megremegteti a levegőt, s az arany pikkelyek körül vöröses-fehéres lángok csapnak fel, miközben a hím sárkány izmai megfeszülnek. E lángok egész testét körbeveszik, szárnyai éppúgy lángolnak, tán úgy tűnhet Anzar varázslata most pusztítja el, a fény mégis az arany sárkány bensőjéből fakad. E pillanatban Kain Namelyr lassan felemelkedik a földről, hová az ősi sárkány ereje nyomta. Az arany szemek a felette levő feketére szegeződnek, atyjára, kinek lénye egyik felét köszönheti.* - Igazad van. *Sziszegi felfelé, miközben felemelkedik, s a lángoló, izzó test körül vibrál a levegő.* - Áruló vagyok, gyilkos. Most öltem meg egy ősi sárkányt. Egyet a véredből… *Két hátsó lábára emelkedik, miközben kitárja szárnyait, nemes tartása ellenére jól látható, minden izma küzd e mozdulatért.* - A véremből, Apám…! Vigyél hát engem, s kíméld meg az elf életét. Hagyj neki más végzetet!
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
*Az Éj-hasadék mélyén nyitott kapun keresztül újabb sárkányok jutnak ki, az égen köröző fellegek visszaverik dühös rikoltásaikat, de nem emelkednek magasabbra. Odafent ők is érzik a holt ősi erejét, mi a fellegeket mind hatalmasabbra dagasztja, s a fellegekből, mint harag, záporoznak vakító, fehér villámok a talajra. A hasadék megremeg s a nem messze tőle álló cserjések, bozótosok lángra lobbannak, vörösre festve a tájat. A földön repedések jelennek meg, s e repedések mind az epicentrum felé mutatnak, az Éj-hasadék mélye felé, hol Inaeth tartja a Sollal megnyitott örvényt még mindig nyitva. Negan, a másik áruló sárkány még mindig a vörös hajú ősi sárkány varázslatában vergődik, s nézi elkeseredett szemekkel, ahogy a századok óta bezárt sárkányok lassan kijutnak börtönükből. Szánja e földet, s szánja, mi vár rá e sárkányok kora alatt, mi elkövetkezni látszik. Szánja a földön heverő nimfát, kit ő maga gyilkolt meg, s teljesen feleslegesen. El kellett volna ragadnia, mikor még tehette, el a templomból, el Telarból, s tán el Lanuriából is. A hasadék pereménél Anzar kényszerítette a földre Kaint, s fenyegeti immár halállal Lysanort. Az arany sárkány azonban lassan talpra áll, s szavai, tettei bizonnyal meglepik a haraggal, gyűlölettel telt ősit. A kiszabadult sárkányok nem repülnek Telar felé. Vagy köröznek a vihar alatt, kerülgetve a fel-felvillanó, s lecsapó villámokat, vagy leszállnak, tisztes távolságú kört hagyva Anzar, Kain és Lysanor hármasától, onnan figyelve némán, mit tesz az árulóval a Falvak Mészárosa. Mindeközben Furia földi porhüvelye sötéten izzik fel, s válik lassan, de biztosan semmivé. A pernye, mi marad belőle, könnyű kevergőzéssel oszlik szét a viharban, s a kiszabadult sárkányok ezt is némán nézik végig. Honnan is tudhatnák, hisz sosem láttak hasonlót, hogy mennyire is különböznek az ő halandó fajuktól a feketék? Hogy mennyire mások is, mint bármely másik halandó faj e világban?*
*Meglepetés ér. Azt hittem, ennyi évszázad múltán más fogad idefent. Risan, egy seregnyi sárkány élén, körülötte erejük teljében lévő ősiek, s egy legyőzött kétlábú birodalom, erre számítottam. Helyette egy halott nőstény sárkány, egy ősi holtteste, áruló fiam és mellette egy kétlábú nőstény, hát mégis mit vártak tőlem?! Megölni készülök az átkozott kétlábút, első körben, utána következik majd a körülöttünk összegyűlő halandó sárkányok számára a példa, hogyan járnak azok, akik újat mernek húzni egy ősi sárkánnyal. Most lényegtelen, hogy a földhöz passzírozott Kain az, meg kell mutatni, mi jár az árulóknak. A meglepetés következő lépése az, hogy amikor lesújtani készülök erre a bizonyos elfre, az áruló fiam dacolni merészel hatalmammal. Ahogy fekete szemeim rá emelem, látom, hogyan emelkedik fel, mintha nem is lenne rajta az előbb rámért varázslat. Hát mi folyik itt?? Szavaira gúnyos vicsorra húzom pofám, hiszen ez is csak egy trükkje neki. Nem mond újat, s hogy mennyire a kétlábúak hatása alá kerül, még mentené a szánalmas nőstényt, azt a fertőt, amiben ezek szerint azóta leledzett, hogy elhagyta hűségét népe iránt és irántam.* - Látom már, anyád vére vagy! *Morranok rá, miközben felé fordulok, a kétlábú átka várhat. Innen élve úgysem távozik. Halandó sárkányok sokasága van körülöttem, ha meg mer mozdulni, cafatokra tépik, s még lakmároznak is gyenge húsából.* - Olyanná váltál, mint ők maguk. Nézz csak végig magadon! Elfeledted, mit jelent sárkánynak lenni! Alkudozol, mint bármely kétlábú, csak egy dolgot feledsz el. *Közel hajolok hozzá, ahogy kivillantom felé hegyes fogaimat.* - Nem vagy abban a helyzetben. *E szempillantásban lendül a farkam a hátam mögött, s lecsapni készül rá. Ezúttal nem kertelek, mint egykor, gyakorlásaink alatt. Nem féltem a csonttöréstől, elég jó volt ahhoz, hogy egy ősi sárkányt legyőzzön. Lecsapok rá teljes erőből.*
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*Kain abban reménykedik, hogy szavaival időt nyer majd, hogy kitaláljon valamit, amivel Lysanor életét legalább megmentheti. Ő maga is tisztában van azzal, hogy nincs a kezében semmilyen adu arra az esetre, ha Anzar megkérdezné, s mégis miért kellene elfogadni az általa felajánlott áldozatot. Ahogy a fekete sárkány közelebb hajol hozzá, van ideje felmérni a környezetét. Egyre több dühösen csillogó szemű, ám néma sárkány telepszik köréjük. Nem tudja, mekkora volt a sárkányhad, mi odalent volt bezárva, ám hatalmasnak kellett lennie, látva, hogy még mindig jönnek felfelé a hasadék mélyéből. Tán Furia helyett odalent kellett volna megakadályoznia, hogy kinyíljon a kapu, ám az arany sárkánynak fontosabb volt a fehér hajú elf élete, semmint, hogy a háború okaival foglalkozzon. Egyébként is, sokkal rosszabb már nem lehetett a helyzet, a sárkányok így is ezreket öltek le, mióta a háború újraindult, s ez csupán felgyorsulni fog az ő halálával, s Anzar kiszabadulásával. Mert Kain tudja, mi vár Lanuriára, s kezdi hinni, hogy igaz, mit Riana mutatott neki a Hajnal völgyébe érkeztekor. A lángokban álló világ, mit csupán a halhatatlanok uralnak, s miben valódi helye már nincs a halandóknak. Ez vár hát e földre, s neki nincs hozzá kellő ereje, hogy meggátolja. Egyedül a Hajnal völgye marad reménysége az életnek, honnét egyszer, majd kitörhet, s újfent betöltheti egész Lanuriát. Erre vannak hát a Hatalmasok, hogy még az ősiektől is megőrizzék az élet bölcsőjét. Dahake beszélt neki erről, s lám, szavai lassan mind megvilágosodnak, miként Riana szavai is. A nimfa nála nagyobb hatású lény, képes volt elárulni szerelmét, s bezárni őt, s a többi sárkányt is a hasadékba. Az arany hím effélére nem képes, soha nem is volt az. Anzar mozdulata, hála a vele töltött időnek, nem lepi meg. Szárnyait megfeszítve lebben félre a lecsapó fekete farok elől, mi bizonnyal felhasítja gigantikus ostorként a sziklás talajt is mellette.* - Apám! Mily véget szánsz e földnek!? Jönni fog majd valaki ismét, ki egyszer majd legyőzi hatalmas sereged. Sárkányok ezrei halnak majd meg, s tán ősiek is. Most győztesként köthetsz békét! *Testével Lysanor és Anzar közé igyekszik helyezkedni, miközben a lángok még mindig körbeölelik arany színű testét, s ahogy kimozdul Anzar középpontja alól, úgy érzi, a rá nehezedő nyomás is enyhül. Nem ostoba, nem áll meg ennyivel. Széttárja szárnyait, mind jobban kitakarva az elf nőstényt, miközben olyanra készül, mit még soha nem tett.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
*Az Éj-hasadék feletti eget megfesti Furia fénye, s e haragvó, örvénylő felleg mind nagyobbra hízik. Könnyen lehet, hogy idővel beborítja majd egész Lanuriát, s ha azt szórja meg villámaival, jaj e földnek, mert felperzselődnek a zöld dombok, gőzzé válnak a csermelyek, patakok, s égett hullákat sodorhat magával Hajnal vize a tenger felé a füstölgő, izzó partok között. Anzar azonban ezzel nem törődik, miként a hasadékból kiszabadult sárkányok sem. Egy részük kerülgetve a villámokat köröz a hasadék felett, mit továbbra is tépáznak a természet erői, s a fellegből lecsapó villámok. Inaeth még nyitva tartja a kaput, s lassan már sok ezres sereg gyűlik össze odakint, mi csupán az ősi sárkányok parancsára vár, hogy szabadon engedje Lanuriára pusztít bosszúját. Sol teste békésen pihen a hideg talajon, miközben Negan még mindig az ősi sárkány fogságában sínylődik. Felhagyni látszik az ellenállással, mint ki megtört, elfogadva végzetét. Odafent a sárkányok mind nagyobb hada veszi körben Anzar, Kain és Lysanor hármasát. A fekete sárkány nem folytatja sokáig a beszélgetést, inkább hátulról sújt le farkával az arany sárkányra, annak hűlt helyére. Nem tudni, mire készül a Hatalmas, azonban egy pihent, s ereje teljében lévő ősivel packázik, ki ismeri őt, és soká nem fogja hagyni, hogy arcátlanul feleseljen vele. Ha pedig végzett a hasadék mellett, a sárkányhad elindulhat délnek, oda, honnét még ily messzire is ellátszanak a tüzek fényei, Telar ostromának fényei. Tán nem is tart már soká a találkozás apa és fia között.*
Kra'h Lur Dazulax Ametiszt sárkány
Hozzászólások száma : 148 Munkahely : Ügyeletes gonosztevő
// Mese: Véráztatta földek - Közeledve az Éj-hasadék felé //
* A vihar egyre hevesebben dúlt Dazulax körül, így az ametiszt kénytelen volt kerülgetni a hatalmas villámokat. Egy az orrában lévő érzékeny szerv jelezte, melyik irányban sűrűsödik a levegőben az elektromosság, így időben ki tudta kerülni a halálos fényeket. Innen már érezte, a fényekben, a fellegekben, s az őt körülvevő nyers energiában, hogy Furia vált testetlenné ezen az estén. Talán minden sárkány tudná, ilyen közelről bizonyosan. Ám azon kívül, hogy meglepetésként érte az eset, nem érzett semmit. Sem részvétet, sem fájdalmat, sem pedig örömöt. Talán némi csalódást, hogy mégis sikerült valakinek ezt megtenni. De meg volt róla győződve, ha sikerül neki, amit eltervezett, akkor ő sokkal óvatosabb lesz.
Látta már a hasadékot, s látta az onnan feltörő sárkányhadat is. Látta, de nem hitt a szemének. Talán a lélegzete is kihagyott egy pillanatra, amikor megpillantotta Anzar előtte tornyosuló éjfekete testét, s hallotta a vihart áttörő hangját. A szavaiból ítélve biztosan kellemetlen fogadóbizottság várta.
Egy valami azonban még nagyobb arcul csapásként érte. Nem látta egyetlen halott ősi tetemét sem, s ez a tény még a kialakuló helyzetnél is jobban bosszantotta. Azonban talán nem tévedt nagyot, amikor úgy vélte, hogy még senki sem látott ősit kimúlni, s egyetlen leírásban sem szerepelt ez a folyamat.
~ Talán nem marad utána test... de valaminek maradnia kell. Egy bőrdarab, hajszál, pikkely, vagy vér... nem múlhatott egy nyom nélkül! ~ gondolta magában Dazulax, s agya folyamatosan zakatolt.
Ahogy egyre közelebb ért igyekezett becsatlakozni a sárkányforgatag szélébe - remélve, hogy ennyi sárkány közt senkinek sem tűnik fel külhoni kinézete -, s onnan kikémlelni, hogy mi történhetett. Vörösen izzó szemével csak azt kereste, hogy hol lehelhette ki pontosan Furia a lelkét? Hol lehet az a tisztás, földdarab? Ott akart leszállni, amilyen közel csak lehetett. *
*Ez a kölyök azt hiszi, packázhat velem. Nem azért ültem századokat egy sötét lyukba, egy köztes világba zárva, hogy most békét kössek! A farkam lesújt rá, de csak a levegőt szeli át és a földet hasítja fel a hűlt helyén. Még neki áll feljebb, szentbeszédet tartani nekem arról, mily világ vár a sárkányokra. Majd tudom én azt, s teszek azért, hogy e világ mindörökké a miénk maradjon! Szavaira őrült nevetés tör ki rajta, mi tán a sárkányoknak valóban annak tűnik, ám egy kétlábú, mint az a nőstény ennél tán semmilyen rémísztőbb hangot nem hallhatott még életében. Egy sárkány, ki akkora, mint egy hegy, s e sárkány kacagni kezd. Több soron elhelyezkedő fogaim is kivillantom közben, miközben Kain után fordulok. Tudom, miért arra mozdulat, amerre a nősténye van. Tudom, hogy meg akarja védeni tőlem, de csak egy mozdulatomba kerül, hogy a körülöttünk ücsörgő halandó sárkányok cafatokra szaggassák, vagy tüzükkel küldjék halálba. Hát nem fogja fel, hogy egyes egyedül rajtam múlik az, hogy egyáltalán még él ő is és a kétlábú is?!* - Ha győzök, miért is kötnék békét, te ostoba?! *Egyenesen belé mélyesztem szúrós pillantásom.* - E világ a miénk lesz, csak egy mozdulatomon múlik, hogy e sereg elinduljon, s revansot vegyen egész Lanurián a sok év szenvedésért. *Természetesen tudom, hogy Furia mit művel odafent, a felhők között. Tudom, de most még nem érdekel. Hadd félje mindenki egy ősi sárkány halálát! Hadd félje, hogy bár a fekete testet megölik, maga a lény, mi kitöltötte, nem vész el. S a nőstény most dühét és csalódottságát le fogja vezetni a környéken. Felperzsel, feléget majd mindnet, mi élő idelent. Jogosan! E pillanatban ráordítok az arany sárkányra, s nem csak őt fogja ordításom elsodorni, hanem a kétlábú nőstényt is, kit oly hőn védelmez.*
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*Namelyr terve nem működik, bár első pillanatra még úgy tűnt. Sem szavai, amivel próbálja jobb belátásra bírni apját, sem titkolni szándékozott terve, hogy testével óvja Lysanort. Nem törődik az őt bámuló sárkányok dühtől vöröslő pillantásával, azzal sem, hogy minden mozdulatát követik, időt kell nyernie, addig, míg rá nem jön, hogy az elf lányt, hogyan menekíthetné ki ebből a kelepcéből. Hogy ő maga belepusztul, az kevéssé érdekli. Megnyugvás lenne számára, hogy végre nem kellene elviselnie egész élete nyomorát. Az árulást, a rengeteg megaláztatást, a menekülést, a bujkálást, a Hajnal völgyének vonzását. Egyre inkább azt érzi, mindez túl nagy teher neki. Nem akarja e végzetet, nem akar megfelelni neki. Talán mindenkinek jobb lesz így. Ha meghal, talán az ősiek nem vadásszák tovább szeretteit, onnantól már nem lesz kihez kötni őket. Ő pedig végre megnyugvást lelhet Dremernél. Addig azonban még dolga van. Még meg kell menteni Lysanor életét. Anzar ordítása ekkor éri el, s ahogy a nő felé sodorja, mellső mancsával elkapja és magához öleli a nőstényt. Tán most kellene megtennie, elteleportálni vele, s letenni valahol, míg megteheti. Ha Lysanor nem lép közbe, meg is teszi, s egy szempillantás múlva eltűnik vele együtt a sárkányok körén belülről, el, Furia örvénylő hatalmától, s el Anzartól, a Falvak Mészárosától. Így a legjobb, ha egy biztos ligetben leteszi őt, s hagyja menekülni. Így a legjobb, hadd fusson az életéért. Ha sikerül, gyengéden leteszi a fehér hajú elfet a fák határánál, majd vállához dörzsöli orrát, meleg levegőjével meglebbentve a fehér hajzuhatagot.* - Fuss! Menekülj, hagyd el Lanuriát is! Itt nem leszel biztonságban. S emlékezz rám…. *Ezzel, ha a nő nem tartóztatja, fordul vissza, az Éj-hasadék felé, hogy szembenézzen azzal a végzettel, mi elől eddig menekült. Csak egy újabb teleportba kerül, hogy újfent megjelenjen a hasadék peremén a sárkányok gyűrűjében és Anzar előtt. Arany pillantásában elszántság ragyog.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
*Az Éj-hasadék kiürül lassan. Sárkányok ezrei szelik a levegőt. Dühös, bosszúszomjas sárkányok ezrei, s kerülgetik a felleg villámait, melyek között már ott csapkodnak Furia gyilkos tüzes villámai is. A pernyét, mivé oszlott az egykor oly hatalmas fekete sárkánytest, immáron nem lehet fellelni, a levegőben csak az égő ligetek, bozótosok, a lángoló tarlók hamuja, pernyéje keveredik a füst szagával. Anzart, olybá tűnik, még mindig nem foglalkozik Furia egyre növekvő haragjával, sokkal inkább Kainra koncentrál, s a kétlábú nőstényre, Lysanorra. Azonban fia annyit elér, hogy szóval tartja, s midőn alkalma nyílik, megkaparintja a megkövülten álló elf nőt és elteleportál vele. Nem juthat messzire, s maga is sebesült már, hisz harca Furiával nem múlt el nyomtalanul. Dazulax csatlakozik a levegőben keringő sárkányokhoz, s bizonyára hamarosan ezt teszi Inaeth is, kinek még mindig fogságában van a megtört Negan. Solra nyilvánvalóan nincs már szüksége, a nimfa teste ott hever a hasadék mélyén, s vélhetően ott is marad. A kapu, mi ott örvénylik sötéten, lassan zárulni kezd. Kain visszatérése, ha visszatér Anzar elé, bizonyára nem hoz semmi jót majd, s könnyen lehet, az arany sárkánynak ez lesz az utolsó megmozdulása. A halandó sárkányok még mindig az ősi sárkány parancsára várnak. Lysanor maga dönthet, hogy él-e a lehetőséggel. Soká nem maradhat a kis fás mellett sem, ugyanis a tüzek, miket a vihar gerjeszt, mind jobban terjednek, s ha elérik azon kis ligetet is, hol ő leledzik, bizony lángra lobban ott majd minden.*
*Ordításom odébb taszítja a fiamat. Milyen borzasztó, hogy ez lett belőle. Egy semmirekellő áruló, egy kétlábúakat ajnározó, ki rég elveszítette azt, aki volt valaha. Akivé neveltem. Hasonló volt az anyja is, gyenge lelkű, olyan, ki irtózik a vérontástól, még ha kétlábúak véréről is van szó. Nem értem ezt a magatartást, az anyja vérét örökölte bizonnyal. Úgy érzem, nem tehetek többet, mint hogy megölöm, s ezzel megoldom ezt a problémát. A sárkányok csak parancsomra várnak, s ha én útjukra engedem őket, felégetik majd ezt a földet. Ha Furiát útjára engedem, ő is feléget itt majd mindent, és én lehet, hogy ezt is élvezni fogom. Megérdemli ez a világ, az árulás, amit elkövetett ellenünk. Nem baj, ha elpusztul, a tüzünk majd felperzseli a földet és ezáltal megtisztulva sarjad majd új élet rajta. Ha pedig, nem, hát majd teremtünk mi, megmaradt ősi sárkányok. Nem vagyunk sokan, és még az a másik féleszű, Risan sincs itt, pedig őt vártam vissza. Talán itt az ideje, hogy elgondolkodjak rajta, hogy mit is tehetnék ezzel a renegát sárkánnyal. Az emlékeit hiába töröltem ki, mégsem tette azt, amit odaát megbeszéltünk. Nem szabadította ki a sereget, ezt Furia és Inaeth, két nőstény tette meg helyette. Szánalom az egész. Ha Kain megjelenik előttem, azzal a mozdulattal csapok le rá, az sem érdekel, ha a körülöttem összegyűlt halandó sárkányok közé csapódik. A mellső mancsommal adok egy pofont, egy karmos csapottat neki, s ha így lesz, a következő csapásom már mágikus lesz. Nem kegyelmezhetek, példát kell statuálnom, hogy mindenki lássa, a saját véremmel sem vagyok elnézőbb, mint másokkal..
*A fekete sárkány megtette, amit meg kellett tennie. Az ő feladata a kapu megnyitása és nyitva tartása volt és most, hogy minden, még élő sárkány kiszabadult onnan, hát itt az ideje annak is, hogy bezárja, egyszer, s mindörökre. Nehogy valakinek újra eszébe jusson visszaküldeni oda a sárkányokat, akik épp most szabadultak ki onnan. Inaeth így hát engedi a kaput bezárulni, annál is inkább, mert érzékeli odalent a halott Furiát. Azt a Furiát, akivel az elmúlt években együtt működtek ezért a pillanatért. Azért, hogy Anzar és a sárkányok serege ismét szabad legyen. Inaeth ott hagyja a földön fekvő, halott nimfát. Nincs szüksége rá, az áruló Negan fogságban van, s úgy érzi, hogy ideje, hogy végre ő is méltóképpen vehessen fel valódi formáját, s az árulót, Negant magával víve odategye Anzar elé. Már nem kapálózik, felfogta, hogy ellene tehetetlen, s azt is felfogta, hogy vége van számára mindennek. A vörös hajú nőstény ott jelenik meg a hasadék peremén, s ahogy végignéz az ott történteken, sok mindenre talál magyarázatot és sok mindenre nem. Gyorsan veszi fel valódi, fekete alakját, így már egy újabb ősi sárkány található ott Anzartól nem is olyan messze. A varázslatba zárt Negant pedig odalöki a Mészáros elé.* - Íme, egy áruló. *Ha ekkor érkezik meg Kain, meglepetten pillant oda.*
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*Lysanor nem válaszol neki, s az arany sárkány nem várhat. Csak remélheti, hogy a fehér hajú elf megteszi, amit kér tőle, s magát menti, nem marad itt, hisz könnyen lehet, hogy a vihar hamarosan eléri őt. Ha a sárkányok hada megindul, azok is könnyűszerrel kivégezhetik az elf nőstényt, s azt Namelyr sem bocsátaná meg magának. A hím így ismét teleportál, s rögvest a fekete sárkány elé, még ha nem is ugyanoda, ahonnét eltűnt az imént. Elszánt pillantása látja, miként mozdul utána a fekete hím, s felé tartó hatalmas, hollószín karmokat. Jól tudja, mi vár a kétlábúakra, ha ez a sereg megindul innen, s mikor megpillantja a varázslatba zárt Negant, s a másik fekete nőstényt, már biztos abban, végrehajtották, mit elterveztek, s a sárkányok hada immáron kiszabadult a hasadék fogságából. Itt vannak körülötte, a feje felett köröznek az örvénylő fellegek alatt, miből gyilkos villámok gyújtogatják a környéket. A lángok fényében megelevenedni látszik mindaz, mit Riana mutatott neki, mikor beengedte a Hajnal völgyébe. Ezt ő tette, azzal, hogy megölte az egyik ősit. A felperzselt föld, az égő erdők, bozótosok, ligetek, s az, hogy Anzar nem tesz semmit, hogy gátat vessen az esztelen pusztításnak. Kain nem ilyen világot akart, sohasem, még akkor, sem, mikor az öreg ősi szárnyai alatt nevelkedett. Ahogy teste kitér apja csapása elől, varázsigét kántál.* - Elkeen van hierdie vloek gestuur kry dit terug Ek lê op haar maag Ek het nooit beplan om! *Ha a Negant megkötő varázslat megoldódik, egyből a másik arany sárkányhoz kiált, miközben igyekszik kitérni Anzar támadása elől is.* - Tűnj innen, míg teheted! - E világ nem érdemli ama végzetet, mit szánsz neki, Anzar! Ha felperzselitek a földjét, nem csak a kétlábúak, de a halandó sárkányok sem élhetnek majd rajta! *Utóbbit nem csak a nevezett ősinek szánja dörgő hangján, hanem a mögötte álló másiknak, s minden halandónak, kik most ott ücsörögnek, avagy szálldosnak a levegőben. Nem számít, hogy egyedül van, nem számít, hogy csak időt nyert, a halál biztos lesz. Ha nem öli meg Furiát, ha helyette megakadályozza Inaethet, hogy nyitva tartsa a kaput, tán ez nem történik meg! Kain kitárva szárnyait a magasba lendül, ha még nem kapta el Anzar átka, onnan tekinti át a helyzetet. Ez hát a végzete.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
Tárgy: Mese: Véráztatta földek - Kain 
2021-06-18, 6:32 pm
