Mardan - A törpeváros

A beomlasztott járatnál várja, hogy az orkok végre szabaddá tegyék az utat. Sebei, melyeket állítólagos fajtársától kapott, egyre jobban zavarják, de egyenlőre nem tulajdonít nekik nagyobb figyelmet. Néhány ork ugyan elég feltűnően méregeti, ám amint a fegyverre tekintenek melyet zsákmányolt, rögtön elfordulnak. Az elf vér ami a fegyverre tapadt egyértelművé teszi számukra, hogy barát, nem pedig ellenség, ha egyáltalán az orkoknak vannak barátaik. Egy kicsit megrázza a fegyvert hátha némi vér lecsöpög róla. A vér már rátapadt, így minden eredmény nélkül cselekszik. Körülnéz, hátha talál valakit, aki elláthatja sebeit. Nem talál senkit. Sejti, hogy vannak valahol, csak azt nem tudja, hogy hol. Bár lehet, hogy csak az a gond, nem ismeri igazán az orkokat. Még abban sem biztos, hogy vannak köztük varázstudók, annak ellenére, hogy nem valami rengeteg, de néhány elfek által írt könyvben szerepelnek sámánok és tanítványok. Sejti, itt is vannak, hiszen ki menne csatába olyanok nélkül, akik tudnak gyógyítani. Bal vállához kap, melybe a nyílvessző fúródott. Újabb fájdalom hullám kíséretében a földre rogy, hátával a falnak támaszkodva. Összeszorított fogakkal próbálja elviselni a fájdalmat, mely egyre erősebb. Már kicsin múlt, hogy a kardot saját magába szúrva megszüntesse fájdalmát, amikor vége lett. Egy szusszanással egy időben görnyed össze. Sokaknak úgy tűnhet, mintha éppen most tört volna apró darabokra gerince, de szerencsére nem így történt. Jobb kezével erősen a falnak támaszkodva megpróbál felállni. Első kísérlete kudarcba fullad, amikor egy kicsit megmozdítja lábát. Nagy puffanással esik vissza a hideg kő padlóra. Másodjára viszont már sikerül felállnia, lévén nem követi el újra ugyan azt a hibát. Amikor elrohan előtte néhány ork egy kicsit megkönnyebbül.
- Hé te! Hozz ide egy gyógyitót, vagy sámánt vagy valakit, aki el tud látni!
* Kiált oda az egyiknek. Többen is odafordulnak. Hogy egyértelművé tegye kire is gondolt rámutat az egyik orkra. Amaz egy kicsit vár, majd futásnak ered. Nem tudja, hogy most segíteni fog, vagy csak megijedt tőle és ezért fut. Reméli, hogy előbbi miatt ment el. Visszaroskad a földre, de ezúttal meg sem próbál talpon maradni. A fájdalom lassan kezdi legyűrni, és az, hogy áll csak rontott volna a helyzeten. Az ork aki elfutott kis idő múlva visszatér, de hoz magával egy másik orkot is. Az orknál van ugyan fegyver, de nem hasonlít semmilyen fajta harcosra sem.
~Talán a véremet akarják, hogy aztán később felhasználják valami morbid rituáléhoz?
*Kérdezi önmagát. Ez a gondolat teljesen összezavarja, és egyben meg is rémíti. Amikor keze valami hideghez ér, eszébe jut, hogy vannak nála más fegyverek is, nem csak a zsákmányolt elf kard. Amikor erre rájön egy kicsit dühös lesz. eszébe jut, hogy van nála egy íj is, melynek segítségével akár anélkül legyőzhette volna ellenségeit, hogy akár egy karcolás is beszerzett volna. Nála van még ezen kívül saját kardja, és tőre, valamint rajta van egy mellvért is. Feje egy kicsit elvörösödik. Amikor leguggol mellé az egyik ork megnyugszik. Szerencséjére sebeit ellátni jött ide. Hagyja, hogy eltávolítsa karjából a nyílvesszőt, de csak nagy erőfeszítés árán bírja ki, hogy ne ordítson fel. Amikor minden sebét ellátták egy kicsit meghajol az ork felé és eldörmög egy köszönömöt. Lassan feláll, bár ezt megnehezítik fájó sebei. Úgy tesz mintha minden rendben lenne, hogy javítsa vele az ork önbecsülését. Úgy dönt nem megy egyből harcolni, inkább szétnéz egy kicsit. Igaz, hogy nem tud teleportálni, de ha elfogják hivatkozhat arra, hogy az orkok elfogták és őt is úgy hurcolták ide. Egy kis gondolkodás után elindul. Amint talál egy olyan járatot, ami nem a harcolók felé vezet rögtön elindul rajta. Nem kíván az orkok szövetségese ként bemutatkozni. Azt tervezi, hogy majd felajánlja a segítségét a sebesültek hordásában, de ahelyett, hogy odavinné őket, inkább elviszi egy csöndesebb részre, majd megöli őket. Hiába sebesült egy törp, attól még lehet, hogy tud harcolni. Tervével elégedetten sétál tovább. Kis idő múlva azt veszi észre, hogy két törp lefogja, egy harmadik pedig azt kérdezi tőlle, hogy,
-Honnan a francból jöttél?
-E-engem az orkok hoztak ide, de s-s-s sikerült megszöknöm.
*Dadogja. Látja, hogy csak nehezen hiszik el amit mond, de elhiszik, mert érzi, hogy már senki sem fogja. Lassan kigyújtja mindkét karját, hogy kiűzze belőlük a zsibbadságot.
-Elkísérnének engem arra a helyre, ahol ellátják a sebesülteket? Segíteni szeretnék.
*Kérdezi óvatosan. A török homlokráncolva vonulnak félre tanácskozni. Nem sokat ért abból amit mondanak, de annyit sikerül kiszűrnie belőle, hogy nem igazán bíznak benne. Végül az egyik megfogja jobb vállát, és elkezdi húzni. Ebből arra következtet, hogy sikerült őket meggyőznie. Megnyugtatja a tudat, hogy nem ölték még meg. Út közben rengeteg törpöt vagy egyéb teremtményt lát, akik sebesülteket visznek vagy csak húznak a földön.
~Tényleg ennyire váratlanul érte őket ez a támadás? Azt hittem a törpék sokkal éberebbek.
*Mondja magában. Hirtelen a törpe megáll, de mivel csak későn veszi észre, ezért nekimegy. Cserébe kap három rosszalló pillantást. Amikor bevezetik őt az épületbe, az orrát hirtelen megcsapja a hullák, és a vér szagának szörnyű illata. Rengeteg sebesültet, és halottat lát. Kevesli ugyan azokat a személyeket, akik ellátják őket, de végülis az ő szempontjukból így sokkal jobb. Amikor az egyik törp sebesen fut el mellette kikapja karját a törp kezéből, majd utána rohan.
-Merre lehet a harcolókhoz jutni?
*Kiált utánna.
-Gyere utánam!
*Mondja a törp. Erre már nem válaszol, csak fut a másik után. Az egyik éles kanyarnál nekimegy a falnak, de szerencséjére nem esik el. Fegyverei hangos csattanása viszont egy kicsit megijeszti a másikaz.
-Nyugalom, az én fegyvereim!
*Mondja megnyugtatóan. Amikor meglát három sebesültet rögtön odarohan. Tettet félelemmel tartja fent azt az álcát, hogy segíteni akar. Egyet felkap a hátára, majd a másik kettőt felemeli.
~A súlyuk vagy három disznóéval ér fel!
*Gondolja gúnyosan. Sétálva ugyan, de elindul visszafelé. Az utat megjegyezte miközben idefelé jöttek. Ez még később a hasznukra lehet. Kis idő után lekanyarodik egy másik járat irányába, majd még egyszer, hogy ne találják meg őket.
-Hova viszel minket? Az ispotály nem erre van!
*Mondja rémülten az egyik törpe. Erre elmosolyodik.
-A sírotokba viszlek.
*Megáll, majd ledobja a három törpöt. Mindhármat a hasára fordítja, majd egyenként hátba szúrja őket. Ez után újra felveszi őket immár úgy, hogy semelyik sem él. Újra elindul a törp által ispotálynak nevezett hely felé. Amikor odaér arcára erőlteti a sajnálat álarcát. Még egy könnycseppet is sikerül útjára indítania.
-Sajnálom, de meghaltak út közbe.
*Mondja sajnálkozva. Leteszi őket egy halott társuk mellé, majd újra elindul a harcolókhoz segíteni.
-Az elfek aztán jól kitanítottak!
*Jegyzi meg halkan.

A sámán a maga módján ismét részt vett a harcokban, amikben előre akarta segíteni társait. Büszkén hadakozott buzogányával a vele szembe kerülőkkel szemben, és a varázslatokat sem sajnálta a nyomorultaktól, akikkel szembekerült a harcok alatt. Kegyelmet ismerő, csendes éne mélyen megbújt fekete lelke legmélyebb bugyrában és nem ismerte a kegyelmet irtotta a rárontókat. Jó ork módjára, mar ha ezt a barbár viselkedést jónak merjük nevezni, tette a dolgát és példával elől járva az alárendeltjei előtt irtotta a nyomorult népeket, akiknek talán így a legjobb, hiszen nem halnak éhhalált az ork odúk mélyén, és nem kínozzák őket halálra a vérre és szenvedők látványára éhező kétlábú fenevadak, legalábbis nem éreznek annyi fizikai fájdalmat mint a végére maradt társaik. Így is rengetegen hullottak a nemzettségből ahhoz, hogy Mordon ékes nyakláncot csináljon a sámán az ujjaikból.
A levegőt hamarosan egy fagyos, fehér és világoskék színben játszó lövedék szeli át, mégpedig egész szép méretű, és már maga a körülötte lévő levegő is fagyosan hűvös volt, ami a legjobban a hirtelen deresedő környezeten volt észrevehető. A lövedék ugyan nem talált, de erejéből épp addig futotta, hogy félúton a barikád felé kitartson, majd ott a maradék erejéből jégkristállyá dermedjen. És ez ideális belépő is volt hírnévhajhász sámánunk számára hogy bemutatkozzon Lanuria egyik legerősebbnek vélt népe előtt.
-Reszkessétek a Farkasbőrös sámán hatalmát kevert vérű korcs fajzatok! A koponyátokból fogok inni az ütközet után ocsmány kis dögök! Az ujjaitokból pedig nyakláncot készítek! Legalább arra jók azok a kis csökevények!- Hírdette önnön létét a sámán, hogy az a kevés túlélő aki megmarad, hírét vigye az ellenségnek. Emellett megengedte magának, hogy pocskondiázza az ellenfeleit. Ő ugyan nem nézte le őket, hiszen köztudott hogy a ötvösmunkájuk és bányáik milyen kiemelkedőek, de az ellenségnek nem kell tudnia hogy ő valójában mégis igen nagyra tartja őket.

//Nem várok tovább, mert már alig bírok magammal:P//

A sámán hamar megbánta az önreklámozást, ugyan is szembe találta magát első, nem törp eredetű ellenfelével, de a találkozás olyan hamar esett meg, pontosabban olyan rövid volt, hogy a sámán pillanatokon belül a földön találta magát, ajka pedig felrepedt és vér csordult belőle. Még reagálni sem tudott a támadásra, főleg hogy nem látta még az ellenfelét sem, így értetlenül állt fel a földről, azt gondolva, hogy valamiféle erőtérbe ütközött, de hamar rá kellett jönnie, hogy ez bizony tévedés, ugyanis hamarosan újra a földön találta magát, de most arccal előre esett egyenesen egy vértócsába, ahol a sűrű és zavaros keverék belement a szemébe, így ismét elvesztve tiszta látását, de most megtehette azt, hogy megpróbálja legalább a szemeit megszabadítani a vértől köpenye szegélyének segítségével, addig míg nem éri újabb csapás.
Már épp sikerült volna az egyik szeméből kitörölnie a vért, amikor oldalba támadták, amitől abban a pillanatban fel is borult. Ez ugyan nem hogy bosszantotta, de már egyenesen felbőszítette, viszont ha hátba kapta volna, akkor talán egy szemmel is megrövidítették volna a csata alatt. Viszont az, hogy vértől mocskos arca meghempergőzött a porban is, sikeresebbé tette a tisztálkodást, de a megtisztított szeme most viszont porral ment tele, és csak hunyorogva tudott az ork sorok mögé menekülni. Biztosra vette hogy nem egy törp játszadozott vele ilyen aljas módon, mivel minden túl gyorsan történt, de addig nem tudott a szabotőre nyomára akadni, amíg ki nem mosta a mocskot a szemeiből, így könnyezve és hunyorogva vonult vissza, hogy rend beszedje magát.

A sámán morgolódva és háborogva törölgette a szemeit, hogy végre ismét normálisan eligazodhasson a csatatéren. Dicsőségtelen visszavonulás volt ez, hiszen a monumentális belépője után ez nem volt valami elegáns húzás, de az elszenvedett orvtámadás megkívánta ezt.
Orkként Mordon esze nem mindig vág úgy ahogy épp az aktuális helyzet megkívánná, de ha megvan a kellő nyugalma, akkor visszatér a gondolkodóképessége.
És mialatt jelképesen sebeit nyalogatta, volt ideje eltöprengeni hogy miféle támadás is érhette. Az addigiak arra engedtek következtetni hogy ellensége nem jött utána, vagy nem képes rá. Emellett meg volt győződve arról is hogy semmiképp sem egy törp támadta meg, hanem valami más, feltehetőleg egy másik mágiahasználó, de hogy miféle és hogy a támadás milyen jellegű volt, azt intenzív elmélkedést követően sem jött le számára, ennek ellenére mégis úgy érezte hogy a legjobb ha leszámol az orvtámadójával, aki ezzel az olcsó ám meglehetősen hatásos trükkjével könnyen elteheti őt láb alól. Azt viszont nem tudta ugyan hogy végezhetne a láthatatlan ellenséggel, ami arra utalt hogy menet közben kell kitalálnia valami okosat. Mire végzett ezzel az elméletfüzérrel, már kilátott a mocsokból.
Most jön a második menet, és a sámán nem fogja hagyni magát. Még hogy a saját tanítványai előtt kelljen megalázó vereséget szenvednie egy nyomorult láthatatlan akármitől. Ha már meg kell halnia, akkor már szépen, harcban akar meghalni, már ha nem képes helyt vele szemben.

//Meséhez. Figyelem, Mordon érzései az user érzéseit tükrözik XD//

Hatalmas robbanások törik meg a fegyverek csengését és haldoklók sirámait, amikor robbanások hangja rázza meg a barlangvárost. Mordon még értetlenebbül forgatja a fejét jobbra-balra, már nem csak a támadója nyomait, hanem a robbanás eredetét is kutatva, egészen addig, amíg meg nem pillantotta a távolban a Vezért és a hordárokat, akik a hátizsákokból valamit kivettek, majd eldobták azokat a védők irányába, majd azok becsapódásnál robbantak. Sejtette hogy a sárkányok valami ilyen őrületes fegyvert adtak Frikk kezébe, de ezzel nem értett egyet, mivel félt hogy valamelyik selejtes idióta rossz helyre dobja, vagy csak spontán elejti és akkor az egész nyomorult hegy a nyakukba szakad, maga alá temetve mindenkit, úgyhogy a maga részéről csak rosszalva nézte ahogy a robbanó akármikkel épp próbálják áttörni a védművet.
Jelenleg a sámán nem is tudta hogy mihez is kéne fognia. Vagy csatlakozik Frikkhez a fal áttörésében és vele együtt tör be a városba, vagy nekilát felkutatni a láthatatlan ellenfelét, aki se szó, se beszéd eltűnt, miután az ork sorok közé menekült. Most aztán főhetett a feje a sámánnak, hiszen nagy izgalmában nem is tudta mihez is kéne fognia. Kapkodta a fejét minden irányba, hogy megtalálja a helyét a harcban, amit pár pillanattal ezelőtt elvesztett, és csak annyira volt ideje a nagy tétlenkedésben, hogy egy fiatalabb, éppen hogy szakállát növeszteni kezdő törpöt orvul hátba támadva fejtetőn vágja buzogányával. Kellemetlen érzés volt ez Mordon számára, hiszen addig megvolt a helye a harctéren, de a nagy zűrzavarban el is vesztette azt. Abban a pillanatban egész Mardanban úgy érezte ő a legszerencsétlenebb ork, mivel kiesett a ritmusból.

//Mese//

A robbanások nem csak a barikádot, hanem az ork testrészek tömkelegét is szétontja a csatamezőn, ahol a cafatok úgy fedik be fajtársaik képét mint a törtökét, amin Mordon már nem is csodálkozik és mivel már a maga testi épségét is félti a nyomorult marhák miatt akiket nem voltak képesek még dobni sem megtanítani, hamar kezébe veszi a dolgot, ha már a harchoz nincs semmi kedve sem. Hamarjában oda is siet a harcosokhoz, akik ezt használva támadnak, de a megközelítést meglehetősen óvatosan végzi, majd lekever egy tockost az egyik nála vagy kétszer szélesebb harcosnak aki vicsorogva fordul feléje, jelezve nemtetszését a sérelmet illetően, de Mordon fittyet hányva a fenyegető hangra, elveszi a nála lévő követ és tanulmányozni kezdi, de az ork már ugrana is neki, akit Mordon egy spontán dögvésszel hatástalanít is, majd folytatja a kő mélyreható tanulmányozását. Érzi hogy nagy mágikus erő járja át és feltételezi hogy ez annak az eszköznek a lényege. Ugyan nem ért hozzá annyira mint kéne, de az a sejtése hogy a kőbe egy konkrét varázslatot zártak, ami robbanást válthat ki. Magyarul úgy működik mint az ő hógolyós trükkje, amivel általában a fagyhullámhoz spórolja az energiát a havazások idején. Ezt persze csak egy módon deríthette ki, mégpedig úgy ha kipróbálja. Megpróbálta az előbb használt dögvész varázslatot belehelyezni a kristályba, mégpedig a feltételezett módszerrel, de csak annyit ért el vele, hogy a kó szikrákat hányva izzani kezdett, ez pedig nagyon nem volt jó jel, így hát a maga béna kis módján a védők felé dobta azt és egy hatalmas robbanás kíséretében semmisült meg. A robbanás mértéke túlmutatott a megszokotton. Ugyan nem ez volt a sámán célja, de ez valami teljesen új kezdete volt. Nagyon tetszett neki a kis trükk amit a kővel csinált, így hát leráncigált egy zsákot az egyik hordárról, majd azt kisajátítva magának a tanítványai kíséretében nekiállt a dolognak. Ezzel talán végre bebizonyosodik hogy melyik kiszemeltje képes valóban varázsolni és ki sült fel előtte végleg. Megmondta nekik hogy próbáljanak a kővel a kezükben koncentrálni, ha pedig az felmelegszik azonnal dobják a célpont felé. Ugyan bízott annyira a tanítványai kezében hogy nem hagyta ott őket, de csakhamar rá kellett jönnie hogy bakot lőtt amikor találomra válogatott a söpredékből, ugyanis míg ő vagy hat követ elvetett, a tanítványok jó ha kettőt fejenként, és nem mindegyik mutatott akkora robbanást amit elvárt.

//Mese//

A Győzedelmes Frikk hívása nem talált süket fülekre, amikor a sámánt magához hívatta egy összecsapásra Mardan tán egyetlen törp vérű mágusa ellen. Ó, ez a harc lesz Mordon számára az igazi kihívás amit már annyira várt. Egyértelmű már hogy az orkok között sincs párja, hiszen az ellene szegülő harcosok hamar bizonyságot szerezhettek a szikkadt testű sámán hatalmas spirituális erejéről, és ezt most Mardan mágusa is meg fogja tapasztalni.
-Eredjetek az utamból!- Lökte félre Mordon az előtte tolakvókat, akik részesülni akartam a robbanó kövekből. Hát legyen meg az akaratuk, csak engedjék át. Szerencsére minden különösebb gond nélkül átkászálódótt az őt hátráltató farkashordán, így a mágus ellen vonulhatott.
-Mágus! Eljött érted Farkasbőrös Dremer fattya!- Kiáltotta a sámán nyálával fröcskölve be mindent és mindenkit aki előtte elment, majd a maga idétlen tempójában elindult a mágus fejéért, amit persze egyértelmű hogy nem lesz olyan könnyű leválasztania a testéről mint ahogy ő járt az ujjaival. Hamarosan ismét egy kékes fényű fagyhullám szelte a levegőt a mágus felé, aki köpenye rejtekében átvészelte a csapást.