Mardan - A törpeváros

Az út a lápból igencsak hosszú volt, erőltetett menetben hagytuk hátunk mögött a lápi tájat, és haladtunk Mardan városa felé. A szívem hevesen dobog, tudom, hogy szükség van a segítségre, és ha lehetne, akkor szárnyakat varázsolnék minden egyes törpére, csak hogy a levegőben szállva gyorsabban érjük el Mardan városát. Sajnos ilyen varázslatot nem ismerek így csak a lovakra, és terhet cipelő hátasállatokra bájolok olyan bűbájt, amitől energikusabban lépdelhetnek a törpök mellett, és több súlyt is bírnak el a varázsnak köszönhetően. Néha-néha körbejárok és egy különleges növény levelét osztogatom körbe, ami energikusabbá teszi a törpéket is. Úgy gondolom, hogy érzik is a hatást, hiszen senki nem panaszkodik, mindenkiben ott ég a csata heve, pedig még közel sem vagyunk ott.
Az nap gyorsan telik és hamarosan már feltűnnek Mardan hegyei és érezzük a hűvös időt is. Ibun határozottan sétál mellettünk elől, hiszen mi vezetjük a sereget.
- Megérkeztünk. Remélem még nem késtünk el... - húzom össze aggodalmasan a szemöldökömet, és úgy nézek a mocsári törpék vezetőire. Megállok, hallatok néhány érdekes, varázslattal átitatott füttyöt, mire egy kisebb denevér jelenik meg a hegyek szélénél. Magamhoz intem a jószágot és ugyanazt a varázslatot alkalmazva, amit odabent Mardanban,igézem rá a denevérre. Elmondom neki, hogy repüljön körbe a csatatéren és had láthassam a szemével a dolgokat. Sejtem, hogy ez a varázslat kicsit gyengébb lesz, és kevesebbet, homályosabban fogok látni, hiszen egész nap sétáltunk, de remélem, hogy az utolsó meditálásom és az energiát adó gyógynövény segíteni fog még egy kicsit és kapok egy reális képet arról, hogy odabent mi is történik éppen. A denevér elrepül, megértve a feladatát,majd Ibunhoz fordulok. Elmondom neki, hogy mit csináltam, és hogy várunk.
- Addig talán... Mondj beszédet, vagy nem tudom... - húzom el a számat egy félmosolyra és tétován nézek végig a várakozó seregen.

A denevér hamarosan kommunikálni kezd velem és láthatom a szemével, hogy mi a helyzet. Nem nagyon értek a harchoz, a csatához, de közvetítem az információkat Ibun-nak, aki egyből parancsokat kezd osztogatni, és a nagy törp csapat meg is indul, hogy elfoglalja az orkok hajítógépeit és hátulról támadja meg őket. A kürtök felzúgnak, és biztos vagyok benne, hogy odabent Mardan törpéi is érzékelik, hogy megjött a segítség.
Nem akarok a harctéren maradni, ezért lovammal igyekszem áttörni, átverekedni magamat a harcosokon, hogy bejussak a városba, és visszatérjek az Ispotályba, ahol biztos, hogy szükség van még rám. A számba tolok még egy energia levelet, és szomorúan konstatálom, hogy ez volt az utolsó. Fel kell töltenem a varázserőmet, amihez néhány perc nyugalomra van szükségem. Ez azonban itt a harctéren nem adatik meg, muszáj lesz beverekednem magam a városba, az Ispotályba. A kardomat határozottan fogom a jobb kezembe és úgy indulok meg, néhány orkba belefúrva a kardomat. Néhányat megsebesítek, néhánynak talán még a fejét is sikerül lecsapnom, ám előttem egy problémába ütközök: ahogy a lóval igyekszem egyre gyorsabban bejutni a város belsejébe, meglátok egy mágust, aki a kezét nyújtja felém, majd érzem, hogyan taszít le egy láthatatlan erő a lóról. Az állat is megijed, felbukik, borul néhányat, majd ijedten vihogva igyekszik felállni, és riadtan próbál kiutat keresni a harctérről. Félelemmel telve nézek a mágus felé és állok fel. A kezemet és a lábamat beütöttem, de szerencsére a ló nem taposott meg, így nagyobb bajom, néhány horzsolástól eltekintve, nem esett. Összevont szemöldökkel nézek a férfi felé, majd nyitott tenyeremet a földre helyezem, és elsuttogok egy igét, mire a kezem nyomán apró repedések kúsznak a férfi felé. Ha nem mozdul gyorsan, akkor a lábai könnyedén beszorulhatnak a repedésekbe, és eleshet. Ha pedig elesik, akkor bizonyára lesz néhány lelkes törp, aki lecsapja a fejét a mágusnak.