Főnix templom - A templom belseje

//Mese: Véráztatta földek - Fela, Valturaan (Laryss)//

Azt hiszem az évtizedes óvatosságom és gyanakvásom az ismeretlenekkel szemben mentette meg az elmémet vagy egyenesen az életemet, mert attól függetlenül, hogy Goran sakkban tartotta a pálcájával az alkatra és kinézetre csak ártalmatlannak tűnő öregasszonyt, nem engedtem el magam, nem gondoltam, hogy ilyen könnyen megszabadulnánk az ellenség egyik besurranó kémétől, aki minden bizonnyal Laryssra vagy más gyógyítokra, a védelmünket biztosító mágusokra fente a fogát.
Soha nem csináltam még ilyet, vagyis soha nem próbálkoztam azzal, hogy egy mágust távol tartsak a fejemtől, de azért próbálkoztam. Magamban elképzeltem, ahogy falakat emelek az elmém köré, ami persze nem sikerülhetett túl jól, mert hirtelen azon kaptam magam, hogy egyre homályosabban érzékelem magam körül a világot, sötétség kezdett körbevenni, mintha fokozatosan hunyna ki körülöttem a fény……..
- Go……ran! – nyögtem ki kínkeservesen, mert a nyelvem sem akart engedelmeskedni nekem. – Va….va…rázsol……..
Nem tudom mit csinálhatott Goran, mert én megtántorodtam és csak a mellettem állóba kapaszkodva álltam meg a lábamon, de egyszer csak könnyebben vettem a levegőt és a templom belseje is tisztán kezdett kirajzolódni előttem.
- Huhh! – nyúltam gyöngyöző homlokomhoz, hogy megtöröljem. – Ez……közel volt!
Sejtettem, hogy ezen könnyebbségnek ahhoz lehet köze, hogy a mágustanítvány kiiktatta a vénasszonyt, ezért felélénkülve néztem körbe, hogy mi a helyzet és, hogy Lasyss is jól van-e.

//Mese: Véráztatta földek - Jeremy, Valturaan//

*Megkapom a segítséget, s a visszatér a tanítvány is mellém, ki eddig segített.
Igen, hasznos lehet, ha talál még a templomban az eddig felleltek mellett további gyógynövényeket.
Nem akarok ráijeszteni, ahogy senki másra sem, de segítségre van szükségem, s e segítség nem más, mint a mágustanoncok csapata.
Nem tudom, hogy Kalaran mester merre jár, jó ideje nem láttam, talán a templomot védi kívül, ott, ahol az ellenség támadja.
Nem tudhatom, miféle ellenség les ránk, hányan, s hányfajta csapat, sereg, varázsló, vagy szörnyeteg les ránk odakint.
Én segítek a gyógyításban, amíg megtehetem, de aztán már nem tudok többet. Sebet kötözni még tudnék, de az már valóban csak az utolsó segítség, amit megtehetek, ha elfogyott a gyógynövény, amivel segíthetek.*

//Mese: Véráztatta földek – Valturaan (Laryss), Fela, Inaeth//

Laryss jól volt, legalábbis az öregasszony kárvallása után sem ugrott hozzá senki, hogy megfenyegesse, bár láthatóan elég rendesen kiszívta az erejét a gyógyítás. Betege azonban, mintha sokkal jobb színben lett volna, így nem vallott gyógyítása kudarcot.
Elégedett vigyor kúszott az arcomra és biccentettem Goran felé, aki meglepően jó reflexekkel és éles füllel rendelkezett tisztavérű ember létére, hogy kihámozta nyögdécselésemből, hogy bajban vagyok és megmentett attól, hogy a vénasszony pépet csináljon az agyamból. Aztán ismét Laryys felé fordultam és egy pillanatra össze is akadt a tekintetünk. Laryss szemében is hasonló kérdést láttam és biztos voltam benne, hogy tisztában volt vele, milyen veszély leselkedett és talán még leselkedik rá, azonban mielőtt még egy szót is válthattunk volna, egy sötétbe öltözött, vöröshajú nő jelent meg hirtelen a tetőről levezető lépcső tövében. Még meglepődni sem tudtam, mikor szinte mellbevágott a fellángoló, tömény mágia. Annyira sok volt, hogy még az én nem túl sokat használt képességem is fájdalmas fejfájással reagálta le. Önkéntelen a fejemhez kaptam a kezem és a nő sötét, szinte elégedett szemébe néztem. Találkoztam már hasonlóval Stern várában, de ez sokkal, de sokkal erősebb volt.
- Egy sárkány……… - leheltem szinte nyögve.

//Mese: Véráztatta földek - Jeremy, Valturaan//

*Nem látom az érkezőt és először nem is érzékelek semmit belőle.
Miért is tenném, hiszen vannak még mindig előttem és az köt le, hogy segítsek a szenvedőkön.
Az azért gyorsan feltűnik, hogy a betegek, a kísérők és a mágustanoncok is valami mással foglalkoznak.
Valamivel, ami nincs olyan messze onnan, ahol én állok.
Felemelem e tekintetem és fekete szemeim egyenesen egy vörös hajú nőre szegeződnek.
Nem tudom még, hogy mit is akar, de azt látom, hogy Kalaran mester tanítványai körbeveszik. Ha fények villannak és láthatóak a pajzsok, akkor kikerekedett szemmel nézem, hogy mi történik.*

//Mese: Véráztatta földek - Valturaan (Laryss), Fela, Inaeth//

A rémület pár percre szinte maga alá tepert, mert nem kellett hozzá túl sok sütnivaló, hogy összerakjam azt, hogy aki az öreg mágus és egy rakat más erős mágus védelmén erőlködés és sérülés nélkül átjutott, mikor eddig senkinek nem sikerült, akkor az csak valami különlegesen szörnyű pikkelyes lehetett. Pedig belőlük még a leggyengébb is eléggé megfekszi bárki gyomrát.
Szavai is azt mutatták, hogy egyáltalán nem vesz minket semmibe, nem hiszi, hogy veszélyt jelenthetne rá itt bárki is és ez nem túl jó hír.
- Meg kell találni a kivezető alagutat. - suttogtam oda Laryssnak. - Míg a mágusok feltartják egy kis időre, talán kiviheted egy részüket. - intettem a dermedt menekültek felé. - Akármi is ez az izé, szinte megfojt a mágiája.......
~ Vajon ember alakban meg lehet ölni egy sárkányt? ~ vetődött fel bennem, ahogy egyre inkább magamhoz tértem. Kalandokban gazdag életem tapasztalata azt súgta, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó kaland és én szerettem volna méltón búcsúzni.
Míg a mágusok lefoglalják az álnok gyíkot, addig én a kezembe csúsztattam a tőrömet és olyan pozíciót kerestem, ahonnan a nyakába vagy a szívébe küldhetem......

//Mese: Véráztatta földek - Valturaan (Laryss), Fela, Inaeth//

Egy pillanatra megdermedtem, ahogy megéreztem Laryss kezét a vállamon és meghallottam halk, de nagyon is határozott szavait. Nem ért meglepetésként, hogy ő is azt gondolta, nem egy egyszerű varázstudóval van dolgunk, pedig ő nem érezte azt, amit én. Bár mindig azt gondoltam, hogy ez a képességem nem igazán ér sokat és azt kívántam, bár a munkámat segítő jobb mágiával születhettem volna, most mégis olyan intenzíven égető érzés perzselte az elmémet, ami a magányosan álló női alak felől érkezett, hogy szinte izzó felhőként jelent meg a gondolataimban. Ahogy a főmágus valahogyan – nem tudom hogyan, - rájött, hogy meg tudom különböztetni a „rossz” mágiát a templomban dolgozó mágusoktól, úgy ezen érzések most még azzal is társultak, hogy felidéződött bennem, amit Stern várában éreztem akkor, amikor az emberbőrbe bújt sárkánnyal harcoltam! Amikor rájöttem, hogy erre is képesek! Ahogy a félszemű nő mágiájának keserű íze elkülönült a többiektől, úgy a sárkányokéba még fehér forróság is vegyült. Az előttünk álló nő …….. sose tévesztettem volna össze emberrel, vagy ha az volt, akkor még sosem találkoztam hasonlóval sem……
Hogy Laryss vagy a tanoncok honnan tudták? Nem értem rá ezen agyalni…De, ha ez egy ….ősi, ami gondolom semmi jóra nem utal sárkány szinten, akkor biztos, hogy a kaki már a fejünk búbját nyalogatja.
Kétségbeesetten néztem Laryss szemébe.
- Nem hiszem, hogy van veszteni valónk… - suttogtam, bár magamban alig bírtam elnyomni a rettegést. – Gondolod, nem fog megölni mindenkit? Hallgass a tanítványra és mentsd az embereket és magad.
Azért akartam adni magamnak egy esélyt, így még nem cselekedtem fejetlenül, azt akartam, hogy a nő egyáltalán ne figyeljen rám, kösse le más a figyelmét, amikor útjára engedem a pengém.

//Mese: Véráztatta földek - Valturaan, Jeremy//

*A történések meglepnek, ahogy a mellettem álló segítőmet is. Haku dermedten nézi, ahogy Kalaran tanítványai körbevesznek egy nőt. Én nem látom rémísztőnek, nem érzem azt, amit a tanítványok tudnak, hogy onnan nem lett volna szabad senkinek érkeznie.
Decar és Rubins érkezése tudatosítja bennem, hogy most komolya a baj.
Ajkaim megremegnek, ahogy felfogom, hogy a háború ideérhetett a templomba is. Végignézek a rengeteg sebesültön, a menekülteken.
Hát velük mi lesz?
Hogyan menekülhetnek meg, ha most a varázslók megkezdik a harcot. Ezek az emberek egészségesen sem elég erősek ahhoz, hogy egy boszorkánnyal, vagy egy mágussal szembeszálljanak.
A gondolataim egymást követik, miközben habozok.
Larysst keresem, a fehér elfet, aki már előttem itt volt és biztosan jobban tudja, hogy kell egy kimenekítést megszervezni.
Én nem vagyok vezető, sem annak való.
Decar szavai aztán magamhoz térítenek egy kicsit.*
- Haku, mennünk kell. Rubins, a templomszolga tudja, hogy hová kell.

//Mese: Véráztatta földek - Inaeth, Valturaan (Laryss), Fela//

Abban, hogy ez egy nem mindennapi mágus és nem ember megerősít az is, ahogy semmibeveszi a templom és annak szolgáinak varázslatait, ami persze eddig sem volt kétséges, hiszen itt állt sértetlenül, pedig eddig semmi nem tudott bejutni.
A tanítványok pajzsa sejtésem szerint semmit nem jelent neki. Ám baljóslatú, kegyetlen tekintete most végigsöpör a mozgolódáson, így azonnal megdermedek, nem mozdulok, csak szorongatom a késemet. Nem akarom magamra vonni a figyelmét. De, ha nem teszünk valamit, akkor senki nem menekül…..
Éppen ezért nem tudok hallgatni a kezemet egyre szorosabban markoló gyógyítóra sem, pedig máskor biztos nem kéne kétszer mondania, hogy húzzam fel a nyúlcipőt, nem vagyok az az igazán hős megmentő alkat. Most azonban a saját bőröm és mindenki másé egy kalap alá esik és, ha az öreg mágus elesett odakinn, akkor a tanoncok sem állíthatják meg a sárkányt, viszont……rájuk számít….rám nem….
- Te sem gondolod komolyan, hogy hagyja elmenni az embereket! – lehelem oda neki alig hallhatóan, ahogy a nő tekintete átsiklik felettünk.
A kezem rászorul a tőr nyelére, szerencsére nem izzad meg, biztosan fogom és már-már elhatározásra jutok, szemem a női alak mellkasára fókuszál……amikor a halálos csendet megtöri három koppanás az ajtón……Mint egy robbanás, körülbelül ilyen hatása van, majdnem ugrom egyet.
~ Hát él még! ~ fújok halkan egyet és feltámad valami halovány remény, bár lehet csak időnyerésre jó ez az egész, a mágus nem heverte ki előző sérülését, amiről én tudok és talán nem lesz ereje elég…..
Laryss suttogása eszembe juttatja, hogy mit akarok tenni.
- Maradok és csak …végszükség esetén cselekszem. – nézek rá egy lemondó fintorral. – Te menj, segítened kell nekik. – biccentek a menekültek és sebesültek felé. – Szükségük van rád!
Én próbálok egy oszlop mögött megbújni. Ha elkezdődik a harc, mert az lesz, hiszen Kalaran mestert nem engedi senki feláldozni, akkor rám senki nem fog figyelni, akkor jön el az én időm…….

//Mese: Véráztatta földek - Inaeth, Valturaan (Laryss), Fela//

Bár elhatároztam magam, hogy megkísérlem megölni a mutatós női alakban tetszelgő sárkányt, mégis húztam az időt, bízva abban, hogy az öreg mágus még tartogat valamit a tarsolyában, hiszen nem voltam a magam ellensége, nem akartam meghalni. Ám tisztában voltam azzal is, hogy ha a mágusok elbuknak, akkor előbb-utóbb mindenki elpusztul vagy itt benn, vagy pedig kinn, ahol már eddig is tarolt a halál.
Persze elbújhattam volna, volt benne gyakorlatom, de ha a szárnyas gyíkok átveszik az uralmat, hol lelhetek biztos menedéket. Tolvaj voltam, nem ostoba.
Talán a bizonytalanságom ellenére is, ami suttogó hangomba vegyült, Laryss meglátta az igazamat, mert már nem húzott vissza, igaz az aggodalma továbbra is ott vibrált a szemében, ahogy utamra engedett, markoló keze lehullott a karomról.
Az oszlop mögül nézem tovább a történteket, hallom a sárkány nevetséges szavait, hiszen nyilvánvalóan nem kellett neki ok, hogy embereket öljön, pusztítson, akár volt benne igazság, akár nem. Mindenesetre, ha Kalaran tényleg sárkányokat rejtegetett, arra minden bizonnyal meg volt az oka, voltak a fajukban kivételek…..
Az emberbőrbe bújt veszedelem megindult a mágus felé, mint aki nem tart semmitől, de az idős varázslón sem látszott, hogy megijedt volna tőle…….Ha csak az időhúzás kedvéért tartott ki, akkor is volt vér a pucájában.
Bíztam benne, hogy nem lesz tette hiábavaló és a menekültek, köztük Laryss már megkezdték a kiszivárgást a járaton, hiszen a sárkány most csak egyetlen ellenfelére koncentrált.
Olyan helyre húzódtam, ahol nem volt a környékemen senki, ha nem sikerül megölnöm a tőrrel ellenségünket, akkor nem akartam, hogy az ellencsapás mást is érjen, bár valószínűleg csak egy kicsit meggyorsítom az eseményeket, ha bekövetkezik a legrosszabb, változtatni semmi nem változtat rajta.
Ha a sárkány nekimegy a mesternek, akkor a hátába hajítom a tőrt.

//Mese: Véráztatta földek//

*Megdöbbenve szemlélem, hogy mi történik nem is olyan messze tőlem. A mágustanoncok odagyűlnek egy személy közbelébe, mintha körbevennék, hogy megakadályozzák őt valamiben.
Én nem értem a varázslatokat, sem a varázslókat.
A szavak, amiket kapok, sürgetnek és nem maradhatok én sem.*
- Segíts összeszedni, amit lehet!
Odalent is szükség lehet rájuk és másunk nincs.
*Szólok oda Hakunak, és én is próbálok minél több mindent egy zsákba tenni.
A mágustanoncok egy része segíti a menekítést, de a nő hozzám is elérő szavai nem sokat segítenek.
Az emberek ijedtek és nem is csodálom.
Én is az vagyok.
Amikor Kalaran mester megjelenik, nagy, fekete szemekkel nézem, ahogy közelítenek egymáshoz a vörös hajú nővel.
A vak is láthatja, hogy pengeélen táncol itt most minden.
Lehet, hogy csak pillanatok kérdése, hogy elszabaduljon a pokol.
Elkapom tekintetem, és próbálok segíteni a kimenekítésben.
Minél több embert mentünk meg, annál jobb!*

//Mese: Véráztatta földek – Valturaan (Laryss), Fela//

Csendben meghúzódva álldogálok az oszlop takarásában, a kezem nem remeg, ahogy a tőrömre fonódik, dobásra készen, csak a szívem ver hevesebben. Bízom benne, hogy az öreg mágus és a tanítványok képesek még húzni az időt, hogy közben a menekülők minél többen érjék el az alagutat, még ha az lehet, hogy csak egyik csöbörből a másikba viszi őket.
Biztos vagyok benne, hogy ha nem tudok végezni a sárkánnyal, akkor én leszek az első, aki meghalok, amit persze sajnálnék, de az halvány mosolyt csak az ajkamra, hogy mit szól majd ehhez Nienna, aki csak remélni merem, hogy akárhol van túl éli ezt. Mindig azt akarta, hogy jó útra térjek, most majd büszke lehet rá, hogy valami jót vittem véghez.
Csak, hogy az Istenek nem akarják, hogy most hőssé váljak, mert hatalmas dörrenés rázza meg a földet és ez megakasztja a női bőrbe öltözött lényt és bár halálos ígérettel távozik, mégis ez azt jelenti, hogy valami nincs rendben odakinn és ez a mi oldalunkra billentheti a mérleg nyelvét.
Az izmaim elernyednek és most érzem csak, mennyit kivett belőlem a gonosz mágia keresése és ez a feszült várakozás.
- Ezek szerint elhagyjuk a templomot? – lépek közelebb a mesterhez.