Kikötő

//Nie, aki mindig tartja Jerryben a lelket//

Mielőtt még alaposabban átgondolnám, megfogom Nienna láthatóan reszkető kezét és megnyugtatóan végigsimítom, aztán gyorsan elengedem, mielőtt azt hinné rosszban sántikálok.
Igaz, lassan estébe hajlik az idő és innen jobb lesz távolabb kerülni, habár nem hiszem, hogy a bandánál tett látogatásunk után, bármi félnivalónk lenne az éjbenjáróktól. Minden esetre nem én leszek az, aki ellentmond jégelf segítőmnek, mivel nekem is rá kell jönnöm, hogy jó régen volt az, amikor étel került a gyomromba.
- Azért én mégis köszönöm. Egyébként szerencséd van, hogy velem vagy, mivel éppen ismerek egy ilyen helyet. – nyújtottam a karom, mint egy igazi úriember, hogy belekarolhasson. – Kicsit gyalogolnunk kell, de nincs annyira messze. Omlós Falatok a neve és legutóbb ott ettem a legjobb zöldséggel töltött cipót. – indultam meg vele a fogadó irányába. – Én is szeretném, ha megismernéd őket, ha megismerhetnéd őket. – sóhajtottam. – Igen, nagyon komoly nyom és erőszakkal nyomom el a szívemben kelt reményt, hogyha még sem sikerül valami jól. – ismerem be egy grimasszal.
Nem lódítottam, így 15 perc séta után, mely alatt a Nap már egészen a látóhatárra bukott, meg is érkeztünk a fáklyákkal szépen kivilágított fogadóhoz, aminek cégérén péksütemények sorakoztak.
Az épület szépen karbantartott volt, bár nem volt nagy. Halk, vidám beszélgetés hallatszódott ki a kitárt ablakokon.
- Ide általában a környék lakói járnak. Nincs nagy választék, de ami van finom. – nyitottam ki az ajtót, aztán egy üres asztalhoz kísértem.
- Foglaljatok helyet, máris jövök! – kiáltott ki a nyitott konyhaajtón egy vidám hang. – addig van egy kis kóstoló az asztalon, fogyasszátok.
És valóban az asztal közepén egy kis kosárban, kendővel takarva, finoman illatozó meglepetés lapult.

Fogadni mertem volna, hogy a Fogadó tetszeni fog Nienna-nak. Itt ritkán volt hangoskodás, Matilde a termetes tenyeres-talpas fogadósasszony tett róla, hogy mindenki tisztességesen viselkedjen, még ha a pohár fenekére is néztek a derék polgárok. Mindettől függetlenül Matilda szíve aranyból volt, mert még az olyan – elég sokszor pénztelen csóró, - félelfet is jól lakatta, akinek sürgősen el kellett tűnni szem elől…….
Mondjuk segítője is akadt a rend fenntartásában, méghozzá Gandalf személyében, aki egy kutyabőrbe rejtőzött medve volt és most is a kandalló előtt próbált szőnyeget játszva lustálkodni.
- Nem fogod megbánni, ígérem. – mosolyogtam a lányra és én is bekaptam egy pogácsát, de mielőtt még folytattam volna nevezett bandavezér véleményezésével, már meg is jelent a hely tulajdonosa és mint mindig most is pirozspozsgás, jókedvű és ……hangos volt.
- Áááá, Jeremy! Úgy látom most nem csak kutyafuttában jöttél. – nézett körbe, mint aki olyanokat keres, akik a nyomomban lennének, de aztán Nienna-ra kacsintott. – Meg aztán tetszetős fehérnépet is hoztál magaddal, aminek őszintén örülök, igen csak ideje volt már! – kuncogott döcögősen. – Azért kisasszonyka vigyázzon ám a fiatalemberrel, különben még a bugy….bocsánat…az alsóneműt is lebűvöli magáról. De eléget jártattam a szám – vigyorgott most rám, egy cseppet sem bűnbánónak tűnve a zavaromtól, - mit hozhatok kedveskéim?
Még mindig vörös füllel rendeltem gyorsan, mielőtt újból rákezdi.
- A kisasszonynak zöldséges cipót a házi mártásoddal, nekem a szokásos ragut és bort is kérünk.
Ha Nienna nem fűzött hozzá semmit, még kapott egy újabb kacsintást és Matilda eldöcögött.
- Csak tréfál ám. – nyögtem ki, aztán igyekeztem elterelni az előbbiekről a témát.
- Ha valaki boldogulni akar az én szakmámban, sokszor elég jó színésznek is kell lenni, nem elég a jó munka. – vontam vállat. – Viszont ebben az esetben , ha élnek a testvéreim és van remény, hogy megtaláljuk őket, kevés olyan van, amit ne tennék meg értük. – ismertem el. – Holnap kiderül érdemes volt-e ezt tenni. – aztán még a konyha felé intettem, ahol Matilda hangját lehetett hallani. – Ha itt akarsz maradni, akkor elhozhatom a holminkat ide, biztos van szabad szoba.

Azt hiszem a történtek után nagyon meggondolom, hogy egyszerre nyeljek le egy pogácsát, arról már nem is beszélve, hogy kinek a társaságában, bár Nienna az utolsó akiről feltételeztem volna, hogy meglovagolja a kocsmárosné tréfálkozását. Mind ezek persze azt eredményezik, hogy erős fuldoklásba kezdek, de a vörösség, ami az arcomra kúszik nem csak ennek köszönhető…..
Matilda mintha számított volna erre a reakcióra, legalábbis nem jött zavarba, hanem kétszer jól hátbavágott, amitől a fél pogácsa befelé, a másik fele kifelé csúszott, szerencsére, nem a láthatóan jól szórakozó lány ölébe, hanem a markomba, amit időben magam elé kaptam.
- Ejnye-ejnye Jeremy drágám, meg ne fulladjál itt nekem! – kuncogott a fogadósné, nem túl aggódóan, hogy itt dobom fel a talpam. – Azért jó lesz, ha a kisasszonyka rajta tartja a szemét, az sosem árt ezeknél a pejnahajdereknél. – bólintott még oda Niennanak, aztán elkacsázott.
A pogácsa maradékot a kandalló melletti szeméttárolóba dobtam, miközben még mindig égett kicsit a fülem.
- Ez nem volt szép Nienna, így kihasználni Matilda jóhiszeműségét, most már muszáj lesz egy szobában aludnunk és néha nem árt ha adsz egy-két csókot…… - villantak meg a szemeim kajánul, ahogy ismét beindultak a kerekek az agyamban. – Tényleg úgy viselkedik egyébként néha ez az asszony, mintha a fogadott fia lennék. – néztem a konyhában eltűnő idősebb nő után kissé elmélyült hangon, próbálva az érzelmeimet kordában tartani, de a mai nap sok mindent felkavart bennem. – De nem merek egyelőre semmiben túlságosan reménykedni. – komolyodtam el. - Az azonban biztos, hogy ha holnap sikerrel járunk én leszek a legboldogabb fickó a világon.
Arra, hogy maradjunk itt csak bólintottam, ahogy az érvelésére is, én sem vágytam ma már el innen.
Hamarosan megkaptuk a rendelésünket és mivel tudtam, hogy finom lesz, a figyelmem az ételre irányult, ha Nienna nem vetett fel újabb témát, csendben belapátoltam mindent, aztán jóllakottan a hasamra rakva a kezem dőltem hátra elégedetten.
- Én dugig vagyok és lassan leragad a szemem, nem árt ha kipihenjük magunkat. Megyek foglalok egy….szobát.
Nem volt gond és végül Matildától két egymásba nyíló szobát kaptunk, mert mint mondta: Ő ügyel a kisasszonyok erkölcseire, mivel még nem vagyunk házasok.
Ha nem jött közbe semmi, másnap kipihenten és tettre készen ébredtem.
- Nienna megyünk? Megnézzük a hajót?

Általában a munkám megkívánja a hidegvérűséget és a nyugodt tervezést, hiszen különben könnyen hibákat véthet az ember és akkor már rég nem lennék a szakmában, vagy inkább életben.
Szóval azt hihetném, hogy most is ez lesz a helyzet, ám szokatlanul ideges vagyok és ahogy közeledünk egyre feszültebben pillantgatok az ég felé magasodó árbocokra és az egyre nagyobbnak tűnő hajótestre. A vízijárműn látszik, hogy tapasztalt tengerjáró, jól megépítettnek látszott, de emellett karcsú is volt, valószínűleg könnyen lovagolja meg a hullámokat és gyors is.
A gondolataim sebesen járnak, de továbbra is azt a tervet látom a legjobbnak, ami még éjjel alakult ki a fejemben. Mivel azon kívül, hogy Nienna többször hangoztatta, hogy ebben a küldetésben társak vagyunk, most nagy mértékben támaszkodni szerettem volna a segítségére.
- Nagyon bízom benne…….Arra gondoltam egyébként, hogy elrejtőzünk itt a közelben, vagy csak eljátsszuk, hogy egy kis egyedüllétre vágyunk, persze szigorúan csak színlelnénk, - biztosítottam azonnal, - és mikor esélyt látunk rá, lecsapunk egy magányos matrózra, akit némi fenyegetőzéssel beszédre bírjuk. Megtudhatjuk talán, már ha szerencsénk lesz és elég régóta szolgál a hajón, hogy mit tud, vagy hányan vannak odafenn és mi merre van. Utána már fel tudok lopózni és kereshetek valamit a kapitány kabinjában…… - vetettem fel nem túl magabiztosan azért. – A megfélemlítésben tudsz majd segíteni? Persze nem kell komoly bajt okozni, csak ijesztgetni…….

Mikor másik tervet javasolt Nienna, lelkesen bólintottam, hogy hallgatom, hiszen egyáltalán nem voltam biztos az enyémben, nem volt benne kidolgozottság és rengeteg volt a bizonytalan tényező, ahogy erre a lány is rávilágított. Eddig is kitűnő ötletei voltak, a jégelf nagyon is kreatív volt ebben a témában, még ha az én, sötétebb világomban nem is volt tapasztalata.
A terv, amit előad, zseniális, de természetesen nem veszélytelen és itt nem magamra értem, bár nyilván én leszek az aki a tilosban jár, de ha valamiképpen rájönnek, hogy összejátszunk, akkor talán nem lesz vagy alkalma, vagy mersze ahhoz, hogy kivágja magát.
De ennek ellenére ez a legjobb terv, amit ezen rövid idő alatt ki lehet ötölni és sikerrel is kecsegtet, legalább is körül tudnék nézni, anélkül, hogy magunkra vonnánk a hajósok figyelmét és gyanakvását.
- Rendben, ez nekem nem fog gondot okozni és bízom benne, hogy találni is fogok valamit, de te nagyon vigyázz magadra és, ha úgy érzed menekülnöd kell, ne foglalkozz velem, csak magaddal. Tudod, hogy nekem kilenc életem van, mint a macskának és számtalan kelepcéből már kivágtam már magam. Szóval semmi hősködés, ha baj van, menekülj és a Fogadóban találkozunk majd. – kötöttem nagyon komolyan a lelkére és megszorítottam a kezét.
Ahogy az együtt töltött időnk hosszabbodott egyre jobban féltettem, de ha már idáig eljutottunk, most nem fordulhattam vissza.
Egy utolsó aggodalmas pillantás után elléptem tőle, majd pár pillanat múlva eltűntem a ládák, kötelek, hálók halmai mögött.
Az utolsó bakig mentem, amivel a hajó ki volt kötve a mólóhoz, ezt takarták legjobban a kipakolt rakományok, aztán a tolva mágiám burkába csomagolva maga, könnyedén végig kúsztam a kötélen egy alkalmas helyen leeresztve magam, hogy felkutassam a kapitány kabinját.
Volt pár pillanat, amikor hajszál híján lebuktam és el kellett rejtőznöm, mert minkor végre megtaláltam a férfi, aki egy nagydarab, fekete hosszú hajú és bozontos szakállú, féllábú fickó volt, az istennek sem akarta elhagyni a kabinját, csak, amikor egy fiatal, zsíros hajó, pattanásosképű suhanc dörömbölt az ajtaján.
- Kapitány úr! Gyűjjön mán ki, egy mutatós fehérnép kiabál a palló alján és magával akar beszélni. Gyűjjön gyorsan mer mán el is indult fölfelé!
A kabinajtó nagy robajjal kinyílt és kitrappolt a férfi, egy nyúzókéssel a kezében, egy almával a másikban. A szívverésem szaporázni kezdett.

Míg elrejtőzve várom, hogy Nienna megjelenjen és megkezdje az elterelést és én remélhetőleg láthatatlanul és észrevétlenül be tudok surranni a kapitány kabinjába, ahol a legvalószínűbb, hogy ráakadhatok valami nyomra, van időm ismét aggodalmaskodni, hogy talán bajba sodrom a lányt.
Lassan az is tudatosul bennem, hogy már régen nem hívom „jéghercegnőnek”, hanem jobban féltem őt, mint bárkit, akivel életem folyamán megismerkedtem és ez a változás szinte észrevétlenül ment végbe…….
Ismét emlékeztetnem kell magam, hogy Nienna nem védtelen, sőt sokkal jobb a mágiában és ez még erősen alulértékelt megállapítás vele kapcsolatban, ám ennek ellenére féltem, mert ő becsületes és egyenes lélek és nincs szokva a bűnözők körmönfontságához és aljasságához.
Mondjuk a Lady előtt is megállta a helyét, de akkor is…..
Aztán már nincs idő aggódni, a figyelmem a hangok felé fordul és megfeszülök…..és nem csak azért mert eljött az én időm, hanem a lány felé szálló megjegyzések miatta is. Legszívesebben odaszaladnék és jól orrba vágnám a szellemeskedőket….., de…..tartozom Niennanak annyival, hogy most már én is megoldom a feladatomat és sikerrel járok, hogy ne vesszen kárba az igyekezete és amit még ki kell állnia. Sietnem kell, hogy ez a lehető legrövidebb időt vegye igénybe.
Mint egy szemmel, surranok a kapitány kabinjába, ahogy az nagy léptekkel a hajóra lépő lány elé lép.
Az ajtó még becsukódni sem tud, már benn is vagyok és egy pillanatra meglapulok az ajtó mellett, hogy ellenőrizzem, egyedül vagyok.
Szerencsére sehol egy lélek, így azonnal a a hatalmas, masszív asztalhoz sietek és gyakorlott kézzel kutatom át. Ahogy fogy a lehetőség úgy keseredem el. Aztán a hajó falához alakított, íves szekrény kelti fel a figyelmem, tele minden limlommal, amik némelyikén vastagon áll a por…..Régiek!
Az egyik polcon letakart holmik….lerántom a poros anyagot, alig tudom elfojtani a köhögést, de a kalitkában ülő nagy, színes madár nem küzd ezzel, hangos, fülsértő károgása belecsattan a csendvbe.
- Rolli jóó madárrrr! Rolli jó madárrrr! Nem csen márrr!
Az ütő megáll bennem! megmerevedek, de ekkor meglátok egy vastag, összetekert pergament, mintha névsor lenne………

Odakinn közben a kapitány megvillantja foghíjas mosolyát, ahogy az üzlet reménye felvillan benne.
- Ugorjatok mihasznák és segítsetek a nemes kisasszonykának, nehogy megbillenjen azon a deszkán! – ordít a tiblábóló embereire. – Aztán eriggyetek a dolgotokra, mielőtt a kilencfarkú karmolja végig a hátatokat, nyavajások! – aztán, ahogy Nienna már biztosan áll a hajón, magára bök. – Én lennék ennek a kiváló tengerjárónak a kapitánya, szolgálatára, kisnagysád! És ha megfelelő a fizetség, akár a világ másik felére is elviszem, hányan utaznának és mennyi csomaggal? Biztosan meg tudunk egyezni az árban. – mosolyog sunyit és megpróbálja a lány vállát átölelve beljebb invitálni. – A kabinomban kényelmesen megbeszélhetjük, még egy kis borral is megvendégelném.
Ekkor felhangzik valami éktelen rikácsolás az említett irányból………………..mire a kapitány gyanakodva felkapja a fejét...............

Egy pillanatra megdermedve bámulom a lehetséges bizonyítékot, miközben minden más érzékszervemmel próbálom megérezni, hogy milyen veszély fog közeledni hozzám, mert azt nem tudom elképzelni, hogy ezt az éles, fülbántó hangot nem hallották meg odakinn……
Az elsőre érzékelt néma csend, ezt erősíti bennem, aztán hirtelen felhangzik Nienna hangja és míg hálás vagyok neki, hogy igyekszik menteni az ostoba hibám következményét az aggodalom is összeszorítja a szívemet, hiszen, ha a kapitány kicsit is elgondolkozik a dolgokon, könnyen összekötheti őket……, már persze, ha még itt rajtakapnak…..
Kikapom a tekercset és nem gondolok arra, hogyha ez nem az, amire gondolok és könnyen lehet, hogy nem az, hiszen óriási szerencse kellene ahhoz, hogy elsőre bármit is találjak – igaz, hogy buzgón imádkozom az összes minket figyelő istenhez, hogy most megsegítsenek, nem magam miatt, hanem a testvéreim miatt. A takarót elsőre vissza akarom dobni a kalitkára, de aztán inkább kinyitom annak ajtaját és egy bocsánatkérő mosollyal lökök le mindent körülötte a szekrényről.
- Neked nem nyúzzák le a bőrödet, ha így találnak, én nem lennék ilyen szerencsés. – suttogtam oda neki, aztán egy utolsó hallgatózás után, az ingem alá rejtve a tekercset, kinyitottam a kabinablakot és kicsusszantam a hajó oldalára, bevetve mágiámat, hogy könnyűlegyek és alig látható, aztán elkezdtem lemászni a hajót a parthoz rögzítő kötélen, remélve, hogy most mindenki a furcsa zajokra figyel.

Eközben a fedélzeten:
Morales kapitány – aki eddig volt olyan udvariatlan, hogy nem mutatkozott be, - nagyon is a kabinjára koncentrál, az arcára van írva, hogy alig-alig jutnak el hozzá Nienna szavai. Bizonyosan elég sok olyan értéket őriz odabenn, hogy még az 1000 darna sem képes kizökkenteni, bár tagadhatatlan, hogy hallotta a lényegesebb dolgokat.
Nem durván, de határozottan tolja félre a lányt és dübörgő léptekkel indul a kabinjához, ám az üzletet sem akarja elszalasztani, így beszél a kuncsaftjához.
- Csak egy pillanatot várjon kisasszonyka és máris megláthatja, hogy semmit nem becsült alá, megérjük a pénzünket és ha csak nem a fél várost akarja elköltöztetni, akkor helye is lesz bőven, csak…….hozom a ….raktárkulcsot…. – a kisebb elakadásán látszik, hogy ezt épp most találta ki, de nem akarta elijeszteni jövőbeni fejőstehenét azzal, hogy elismeri arra gyanakszik, valaki illetéktelen van a kabinjában.
Én közben elértem a partot és most szívdobogva füleltem, hogy kalandtársam is lejusson, mert ha bajba kerül ott nem hagyom az biztos. De vajon hogy vágja ki magát, hogy ne keltsen gyanút……?

Az üvöltésre kissé összerándultam, még szerencse, hogy már a parton álltam, mert különben talál még a kötelet is elengedtem volna és a vízbe pottyanok.
Aztán egy elégedett, vidám mosoly jelent meg az arcomon, ahogy rájöttem bevette a kapitány a cselem és szegény madarat hibáztatja majd, na meg azt az „emberét” aki elengedte.
De amilyen gyorsan jött a vidámság olyan gyorsan távozott is, hogy felváltsa az aggodalom, amikor megláttam, hogy Nienna megtorpant a palló közepénél és meghallottam a mordulásnaj is beillő, fenyegető hangot.
- Hol az ezer darnám?
Ezer darna?! Azon csodálkoztam, hogy Morales nem kezdett el gyanakodni azonnal, hiszen egy ekkora összeget senki nem ajánlana fel…..önként.
De talán nem is volt olyan gyanútlan az öreg róka, mint, ahogy az alvilági alkudozásban járatlan Nienna azt gondolta. Már bántam, hogy nem beszéltük át részletesebben, hogy mivel csábítsa a kapitányt.
Aki most villámló szemekkel, semmi jót nem ígérve tornyosult a lány mögött és őmögötte pedig a legénysége, tettre készen.
Önkéntelenül tettem pár lépést a hajó irányába, hogy megsegítsem a barátomat és így azonnal magamra is vontam a nagydarab kalóz figyelmét. A férfinek gonosz mosolyra húzódott a szája, aztán villámgyors mozdulattal Nienna felé kapott, hogy visszarántsa a hajójára.
- Akármiben sántikáltok, az nem fog összejönni, nekem pedig lesz egy jó napom, két friss, zamatos áruval. Úgy sem volt semmi megfelelő ma estére és a vevőim már türelmetlenek……
A félelem, hogy Nienna-nak baja esik megbénított és cserben hagyott a híres szerencsém és a ravaszságom, szinte odafagytam a mólóhoz.
~ Istenek! Segítsetek! ~

A szívem hirtelen feldübörög, amikor azok a medvekarok Nienna vékony, kecses csuklói köré zárulnak, hogy a hajón tartsák. A szavak nem kicsit vészjóslóak és azonnal le is leplezik a bárkát és a rajta lévő embereket, hogy ezek csak megjátsszák magukat és valójában kalózok, emberkereskedők.
Azonnal a palló felé lódulok, minden racionalitást sutba dobva, hiszen én sodortam veszélybe a lányt, nekem is kell kihoznom belőle. Persze teljesen kimegy a fejemből, hogy Nienna egy mágus, nem is akármilyen és akárha szorulna az én segítségemre, ha valaki bántani akarná…….
Mire a közelébe érek a kapitány már ordít, mint valami megsebzett vadkan és a kezét pátyulgatja, a közben elindult emberei zavartan torpannak meg mögötte, hiszen elzárja az utat, így Nienna is – bár erősen billegve ugyan, - de baj nélkül ér le a szárazföldre.
Természetesen „futok”, ahogy javasolja, de nem egyedül, hanem megragadva a kezét, magammal húzva, be a kikötő zűrzavaros rakodóterületére, ahol eltűnhetünk szem elől.
Mire a kapitány magához tér és dühösen kiabálva leér a pallóról, nyomában az embereivel, mi már el js vegyültünk az épületek és emberek között.
Végül behúzódva egy nyársra fűzött húsokat és zöldségeket sütő kofa sátra mellé az árnyékba, állok meg és hagyom, hogy kilihegjük magunkat.
- Hát ez nem volt semmi! – vigyorodom el, miután nem látok egy követőt sem és az adrenalin által felpörgetett idegeim is kezdenek lenyugodni. – Minden rendben veled? Mit csináltál egyébként vele? Remélem egy életre megmarad azon a dögevőn.
Aztán komolyabbra vettem.
- Köszönöm az elterelést, klassz voltál és nézd mit szereztem. Talán hosszú évek után rám mosolygott a szerencse. – emeltem meg az összetekert pergament. – Bár az a hülye madár majdnem kinyírta a szívemet. – tettem hozzá egy sóhajjal.

Az aggodalmam ellenére, ami akkor, ott a hajón ingadozó Nienna láttán belém vágódott, most jót tudtam nevetni azon, hogy az a gazember emberkereskedő kapitány sokáig emlékezni fog a csinos lányra, aki túljárt az eszén és még jól fenéken is billentette a mágiájával…..és még könnyen megúszta.
Ám most, hogy rákérdezett én is a kezemben szorongatott papírokra néztem és nagyon reméltem, hogy a megérzésem, a tolvaj ösztönöm nem tévedett. Nienna talán nem tudta, de nem mindig használtam „rosszra” a képességemet, hiszen volt, hogy valaki csak az én megbízásommal tudta visszaszerezni a tulajdonát, tehát tolvajtól loptam, vagy épp a birodalom megbízását teljesítettem, még ha nem is a hazaszeretet vezetett. De, hát nekem is élnem kell valamiből és az ételt a ruhákat nem adják ingyen…….. Jó, hát az orkok és sárkányok ellen volt személyes motivációm is…..
- Nem tudtam még jól megnézni, csak mikor megláttam, mintha valami azt súgta volna, hogy ezt kapjam fel. Ha még sem hasznos, akkor nagy bajban vagyok, mert nem hiszem, hogy még egyszer olyan könnyű lesz feljutni arra a hajóra, főként, ha holnap kihajóznak. – húztam el a szám. – De általában jók a megérzéseim, így bízom a legjobbakban. – emeltem meg a tekercset egy rókavigyorral
Most nem engedhettem a kétségeimnek. Találnunk kellett valamit, nem a semmiért kockáztattunk.
- Nem vagyunk messze a fogadótól, majdnem a háta mögött vagyunk, így hamar megtudhatjuk. – bólintottam a javaslatára. – Meg iszunk is a nagy ijedtségre …..- és remélem a sikerre, tettem hozzá magamban.
Tényleg nem kellett messzire menni, csak pár kanyar és már ott is álltunk a kedvenc fogadónk előtt.
Matilda épp el volt foglalva, így csak egy barátságos biccentésre telt tőle, telt ház volt, így minden felhajtás nélkül visszatértünk a szobánkba, ahol végre kitekerhettem a tekercset. Még azt is el tudtam érni, hogy nem remegjen láthatóan a kezem.
- Igen, ez egy rakományjegyzék, amin meg vannak jelölve a vevők is. – szólaltam meg kissé rekedt hangon, miközben végigfutott a listán a szemem. – És elég réginek tűnik.
Egyelőre nem láttam dátumot, de alig láttam valamit, olyan izgatott lettem.
- Te látsz rajta valahol? És neveket, vagy valami ismertetőt? – markoltam meg az asztalt, mert hirtelen megszédültem.
Soha nem voltam még ilyen közel, hogy megtaláljam a testvéreimet, már a remény is majdnem elhagyott, hogy még élhetnek egyáltalán….. és most ez…..