Kikötő

//Keress és találj! – Nienna, mikor színész!//


Nem lehetek biztos benne, hogy nem lepem meg a hirtelen döntésemmel Nienna-t és nem esik ki a „szerepéből”, de a sikátorban nem tudnám észrevétlenül követni. Ha meg el akarják rabolni, mire odaérnék, már bottal üthetném a nyomát talán. És bár a terv kimondatlanul is felvetette ennek a lehetőségét, ha magára irányítja a figyelmét valakinek, most mégis megint elönt az aggodalom, hiába tudom, hogy képes magára vigyázni és abban sem kételkedem, hogy én is felforgatnék utána mindent.
Kockázatos, ha csatlakozom hozzá, de talán ketten mégis könnyebben vesszük az elénk tartott akadályt.
Szerencsémre jégelf társnőm veszi a lapot és a szavából semmi gyanúsat nem lehet kiolvasni, mint egy naiv utazó hálálkodását, csak én látom a csuklya alól felém villanó kérdő tekintetet.
- Semmi gond hölgyem, azért vagyok itt, hogy visszakísérjem a munkaadómhoz egy kevésbé zsúfolt úton és megkíméljem a tolakodástól. – udvariaskodom és akik figyelnek minket az árnyakból, minden valószínűség szerint az feltételezhetik, hogy én is a zsákmányukra vadászok, nem számítva konkurenciára.
- Egyetértek Önnel, a piacot kár lett volna kihagyni. – kísérem egyre beljebb, de a kínálásra megrázom a fejem. – Köszönöm, kedves, de nem kérek, egye csak meg.
A szemem a sikátor vége felé rebben, ahogy a mozgás megszűnik, mert biztos vagyok benne, hogy felkészültek a támadásra.
- Ez egy rövidebb út, ha ott a végén elfordulunk, vissza jutunk a piac elejére. – húzom meg kicsit a látvány kedvéért, de közben a támadók és közé helyezem magam, mint egy véletlenül……
Két lépést követően két alak válik el az árnyékoktól és állja el az utat, miközben a hátunk mögött is surranó zaj kél. Ha visszanézünk ott is két alak, egy magasabb és egy alacsonyabb takarja el a piac felől vibráló fényt.
- Úgy hallottuk keres valakit a kishölgyecske, ha velünk jön, talán van valaki, aki tud valamit……

//Keress és találj! – Nie és a remek rögtönzés //


Egyelőre kezem kerüli a fegyvereimet, azt csak végszükség esetére tartogatom, hiszen jó nagy a túlerő, nem kockáztathatom, hogy valamelyikünk megsérüljön, még ha nagy valószínűséggel nem is a megölésünk a szándékuk. Bebiztosították magukat, hogy eléggé felfogjuk, nem sok esélyünk van ellenük és így nem kezdünk hepciáskodni.
Viszont Nienna rám rebbenő tekintetét érezve, tudom, hogy a magas, szakállas alak, akinek az arca felsőfelét a csuklyája takarja, elég félreérthetően fogalmazott és ezzel elbizonytalanította társnőmet.
Én biztos vagyok benne, hogy sejtésük sincs arról, hogy keresünk valakit, hiszen ha csak valaki nem fülelt a szobánk ablaka alatt, nem kérdezősködtünk még, csak igyekeztük felhívni a figyelmet.
A „keresés” itt csak arra vonatkozhatott, hogy társ nélkül látták és céltalannak………
Nyilván jobban örültek volna, ha a lány magától tart velük, de ez eléggé gyermeteg próbálkozás volt, ha engem kérdeztek volna. A szakállas melletti köpcös alak kezében megrebbent egy zsák szövete és számíthattam rá, hogy ha a zsákmány sikoltozni kezdene, máris benne találná magát.
Létszámfölényük tudatában nem bánják, hogy Nienna a falhoz húzódjon és én elébe álljak.
Elötte még alig láthatóan megingatom a fejem, jelezve Nienna-nak, hogy ne csináljon semmit.
- A munkaadómat keresi és senki mást. Én pedig épp visszakísérem hozzá. Teszem hozzá, a nagybátyám, akit a hölgyet várja, a városparancsnok kedvenc unokatestvére, így jobb ha utunkra engedtek. – a hangomba kis felsőbbrendűséget engedek, mint aki az engedelmességhez van szokva.
- Na nézd a kis tököst! – vihog fel a hátunk mögött lévő patkányképű fickó. – Talán a főnök neki is hasznát venné.
- Pofa be Luke! – dörren rá a szakállas, de elgondolkodva villan ránk a sötétből a tekintete. – Ha itt élsz kölyök, akkor tudod, hogy jobb, ha a saját lábatokon jöttök, de választhatjátok a rosszabb megoldást is. – csusszan elő a köpenye ujjából egy bunkósbot. – Nem érdekünk, hogy bajotok essen, főleg neki. – biccentett Nienna felé. – Veled ellentétben.
Ha nem csal a fülem a hátunk mögött is felkészülnek.
- A nagybátyám kedvel engem, nem bánthattok!
Ha könnyen adom magunkat, az lehet gyanús lenne, így fel kell vállalnom, hogy még mindig élve kellünk nekik, bár Nienna-ban biztos vagyok, de az én életem csak a belengetett kapcsolataim miatt lehet biztonságban…….
- Takarodjatok! – rántok kést, amit szinte azonnak kiver valami a kezemből, aztán egy ököl közeledését látom, viszont nem hajolhatok el előle, mert Nienna mögöttem áll……..
- Fusson! - játszom a hős védelmezőt.
Biztos vagyok benne, hogy nem engedik el…..

//Keress és találj! – Nie-vel, akivel jó párost alkotunk //

Nekem is eszembe jut, hogy elég félreérthető voltam ezzel a „fusson” bekiáltással, hiszen nemrég kötöttem Nienna lelkére, hogy, ha azt mondom fusson, akkor szedje a nyakába a lábát és keressen pár őrt, de talán a hangsúlyból megérzi, hogy most egészen mások a szándékaim. Eddig is meglepően jól megértettük egymást, remélem most sem lesz másként elérti mit szeretnék.
Természetesen könnyedén kicsúszhatnánk a négyes markából, de ennél nem hiszem, hogy jobb alkalom adódna, hogy eljussunk valakihez, aki segíthetne nekünk, anélkül, hogy a testi épségünket túlságosan veszélybe sodornánk. Ezek, vagyis a főnökük láthatóan a pénzre hajtott, így nagy valószínűséggel biztonságban megérkezünk a búvóhelyükre és lesz esélyünk valamiféle alkut kötni és bebizonyítani, hogy képesek vagyunk keményen odacsapni, ha úgy hozza a sors.
Az áldozatom, hogy bekaptam az ütést, nem esett jól, de szükséges volt és míg szédelegve támaszkodtam az engem szorosan markában tartó vezető zsiványba, meg kellett állnom, hogy ne vigyorodjam el, ahogy Nienna teljesen tökéletesen eljátszotta a buta libát, akit szinte azonnal elkaptak és ezzel a terv beválni látszott.
Az útonállók jókedvüek voltak a könnyű zsákmány láttán, így nem látták szükségét, hogy tovább püföljenek, hiszen nem kell megsérteni az árut, ha nem muszáj ugye.
- Mit akarnak? Pénzt? Beszélni akarok főnökükkel! A nagybátyám fizet értem és a…….kisasszonyért is. Ne bántsatok minket! – próbálok határozott hangot megütni, bár hagyom, hogy félúton megbicsakoljon, mintha nagyon félnék.
A szakállas főnök harsányan felröhögött és barátságosan beleöklözött a vállamba, hagytam, hogy megingasson és egy grimasz szaladjon át az arcomon.
- Jó pofa gyerek vagy te fiú! De kicsit sokat akarsz, ha a főnök akar veled beszélni, majd fog, ha nem akkor jobb ha meghúzod magad, különben szeretett nagybácsikád több darabban kap vissza. Fiúk akkor nyomás, tűnjünk innen, csak előtte zsákot a fejükre. – intett a többieknek és a következő pillanatban elsötétült előttem a világ, ahogy egy büdös tarisznya borult rám. De legalább nem kötöztek meg, ez azt jelentette, hogy nem tartottak veszélyesnek minket.
Elindultunk, mindkettőnket két-két bandita vezetett. Minden érzékszervem kiélesedett és próbáltam fejben követni, merre is megyünk. Hamarosan ajtók nyíltak, nyirkos hűvös tapadt a bőrömre, a víz jellegzetes sós szaga erősödött, így biztos voltam benne, hogy visszatértünk a kikötőbe és valahol egy pincében járunk ……………..
- Kérem, van egy nagyon jó ajánlatom a főnököknek. – kezdtem újra. – Nem bánja meg, ha beszél velem. Kisasszony tartson ki, képes leszek kiváltani, higyjen nekem.

// Keress és találj! – Nie a kis ravasz ///


Először megrémültem, amikor kissé távolabbról meghallottam, ahogy Nienna igyekszik meggyőzni az őreit arról, hogy vegyál le róla a zsákot, de végül a két őr vitája jó irányba viszi a dolgokat, bár bíztam benne, hogy nem fogják majd fel fenyegetésként a jégelf lányt, aki így nyomon tudja követni merre visznek minket. A főnök nem tekinti majd fenyegetésnek………, mivel a csoport vezetőjét és az engem kísérő másik banditát látszólag nem túlságosan érdekli, sőt a szakállas irányából inkább valami kárörvendő mormogást hallok, „hogy majd megtanulják a rendet”, vagy valami ilyesmi.
Az én kedvem pedig akkor sem lesz rosszabb, amikor egy könyök mélyük a gyomromba, az újabb alkudozás után, mert elégedett vagyok azzal, ahogy Nienna játssza a butuska, félelemtől remegő, kényes nemeslányka szerepét.
Ha nem tudnám ki ő, még engem is megtévesztene……
- Maradj csendben, csak a lábad járjon! – kaptam egy újabb utasítást.
Lefelé mentünk, pincéken keresztül, amik minden bizonnyal bejáratott csempészutak voltak, hogy elkerüljék a városőrök figyelő tekintetét, mert azért nem mindenkit lehetett megvenni.
Jó pár kanyar után egy rövid időre megálltunk, amíg a vezető ki nem nyitott egy nehéznek tűnő ajtót, amihez nem is egy kulcs kellett, aztán még újabb lefelé tartó lépcsők és némi visszhangos léptű séta után, ami azt jelentette, hogy egy nagyobb, magasabb helyégen haladtunk keresztül, belöktek egy újabb ajtón és közben lekapták rólam a zsákot.
Hunyorogva pislogtam a fáklyák által nyújtott fénybe, de szinte azonnal a karjaimba kaptam az utánam lökött Nienna-t. Megszorítottam, hogy el ne essen, de aztán szinte azonnal el is engedtem, nehogy rosszra gondoljon.
- Egy hangos szót sem akarok hallani, megértettétek? – nézett fenyegetően ránk a szakállas rosszfiú, aztán meg sem várta a válaszunkat, ránk csapta az ajtót. A retesz hangosan csattant.
- A főnökkel akarok……. –
- Pofa be nyúllovag, vagy én verem be! – dörrent egy rúgás az ajtón, mire szinte elégedetten mosolyogtam a velem bezárt lányra.
- Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz. – vigyorodtam el, miközben óvatosan megtapogattam fájó államat.

//Nie – Tudod, a szerencse fia vagyok!//

Az utolsó pofontól még csengett a fülem, ezért egyelőre úgy gondoltam elég lesz a banda piszkálásából és hergeléséből, megtettem mindent, hogy valami nyápic, szerencsétlen alaknak gondoljanak, akiért sok pénzt lehet kicsikarni és még a városparancsnok orra alá is nyomhatnak egy fricskát.
Persze nem vezetnek egyből a főnökükhöz, erre nem is számítottam, de jelenteni fogják neki és ő kíváncsi lesz a zsákmányukra. Meg fog jelenni, már csak Nienna miatt is.
Akit még pont időben kapom el, mielőtt elesne és a durva beton sérülést okozna neki.
Még egy utolsó beszólás és befejezem, mert nem akarom, hogy visszajöjjenek, még meg kell beszélni a további terveinket, ha már ennyire gyorsan az első része bekövetkezett. Azt hittem napokig kell a piacon lődörögni és jobban felmérhetem a terepet, de vagy nagyon ki vannak éhezve valamiért, vagy valakinek gyorsan kellenek emberek………..
- Biztos, hogy figyelnek. – lehelem vissza, így aztán letörlöm a vigyort a képemről és kisebb dühöt és nagyobb kétségbeesést próbálok magamra varázsolni. – Érzem a mágiát, elég erőteljes. – teszem még hozzá úgy, hogy a szám alig mozdul, aztán hangosan folytatom. – Ez egy ocsmány hely, még egy ágy sincs benne, vagy legalább egy kancsó víz…. – intek körbe. – Milyen eljárás ez! Remélem a főnökük hamar értesítik, nem tarthatnak itt minket sokáig, még a végén összeszedünk valami nyavaját! – csúszok le a lány mellé, hogy szinte lehelve a szavakat, beszéljek vele.
- Meg kell várnunk a főnököt, ha ez az ő mágiája, akkor talán szerencsénk lesz és tudhat valamit. Addig csak keseregjünk és néha megrugdosom az ajtót, de biztos vagyok benne, hogy jönni fog. Adok neki pár órát, ha nem jön, mi keressük meg.

//Nie – a türelmes //

Ritkán leplezem le azon képességemet, hogy bár magam nem rendelkezem nagy mágikus tudással, de mivel érzékelem másokét, ami nagy kicseszés az Istenek részéről, ha engem kérdeznének.
Jó darabig feleslegesnek is tartottam, hiszen mit érek vele, hogy tudom más mire képes, de volt már, hogy jól jött, ahogy most is és Nienna-ban már megbíztam, így okom sem volt titkolni előle, sőt csak most jutott eszembe, hogy nem avattam be abba sem, ha szükséges fel tudom erősíteni az ő varázslatát is és mivel ő nagyon erős mágus, nem sok varázstudó állna meg előtte.
Elégedetten láttam, hogy a lányt sem ejtették a fejére és azonnal vette a lapot és a beszélgetésünk lényegi része észrevétlen maradhatott a figyelő szemek és fülek elől. Még úgy is, ha valaki mágikusan próbált hallgatózni, ahhoz is túl halkan beszéltünk.
- Nem okoz nehézséget, ez a dolog ösztönösen működik. – vontam meg a vállam, miközben a talpam meg-meghúztam a kövön, csiszatoló zajt keltve, ami megzavarhatta a fülelést. – Soha nem kevertelek volna ebbe bele, ha nem gondolnám, hogy ki is megyünk innen. Ha nem sikerül üzletet kötni és úgy érzed nagyobb mágiát kell használnod, akkor csak érints meg, hidd el segíteni fog. De bízom benne, hogy megoldjuk komolyabb „áldozat” nélkül, ha csak kicsit bemutatsz a jégvarázslatodból. – húzódott mosolyra a szám. – Jönnek, játszunk tovább.
Gyorsak voltak, így szinte biztos voltam benne, hogy a hallgatózót idegesítette, hogy nem tudja miről beszélgettünk, bár nem sejthette, hogy ezt szándékosan csináltuk így.
A nagydarab szakállas bandita és egy bőrruhás, magas, haját vörös kendővel lekötő, kardot viselő nő nyitotta ki az ajtót.
- Szerencséd van te díszpinty, a főnök jó kedvében volt és úgy gondolja szórakoztatni fogod, a barátnődet is látni akarja, mert talán hasznát veheti, az előző hölgy „vendége” sajnos elvesztette a fejét….. – röhögött fel, - szó szerint. Szóval nem ajánlom, hogy csalódást okozzatok neki, utálja, ha pénzt veszít az áruján. Te…. – bökött rám, - fordulj a fal felé és tedd hátra a kezedet. – húzott elő egy kötelet. - A lány a tied Róka. – intett a kardos nőnek.
A kocka el volt vetve, így nem most akartam harcba keveredni, a kötélből bármikor ki tudok szabadulni, ebben biztos voltam, ezért némi látványos habozás után tettem amit mondott, de előtte észrevétlen biccentettem Nienna felé, hogy tegye, amit akarnak egyelőre……
A nő megragadta a jégelf karját és kirántva a folyosóra, előre lökte. Én is követtem a férfi rángatásának engedve.
Pár kanyar után rövid lépcső következett felfelé, majd egy üres kamra után, egy tágas szalonba kerültünk, ahol a mágia erősödött és egy kövér, kopaszodó, jó minőségű ruhát viselő, okulárét viselő féri ült egy iróasztal mögött, a kanapén lazán elterülve pedig egy idősebb, férfiruhába öltözött elf nő volt, akinek ajkán finom mosoly honolt, ahogy meglátott minket belépni.
- Itt vannak a az új szerzemények William.

//Nienna – akinek Jerry szeret meglepetést okozni//

Nem gondoltam volna, hogy Nienna ilyen dühös is tud lenne, vagyis láttam már dühösnek és az Istenek mentsenek meg, hogy most elveszítse a fejét, de most csak remélni mertem, hogy ez is csak a színjáték része, mert……… ugye tudja, hogy az elfek sem mentesek a bűntől? Ugye tudja……?
A reakciója minden esetre nagyon hiteles, még Róka is úgy meglepődik, hogy kiereszti a markából a jégelf karját, hogy aztán röpke pillanat múlva észbe kapva lépjen utána és rántsa vissza, mielőtt még elérné a kanapén terpeszkedő nőt.
Aki viszont láthatóan jól mulat és cseppet sem rémül meg a kifakadástól.
- Milyen heves! Jó! – dől előre, hogy jobban végigmérhesse Nienna-t. – Van jó pár ügyfelünk, aki szereti betörni a tüzes csikókat, de most hallgass, amíg nem kérdezlek, különben a fiúkád issza meg a levét. – int felém, a hátam mögött álló csicskása pedig a térdhajlatomba üt, amitől térdrecsuklom. – Ő közel sem olyan értékes, mint te, drágám. – majd az asztal mögött vigyorgó férfire néz. – Ó William, már rég volt ilyen szerencsés fogás és még a városparancsnokot is megszorongathatjuk egy kicsit.
Feláll és Nienna elé lép, megragadva annak dühösen megemelt állát.
- Jegyezd meg, hogy én mindent megtehetek és már nagyon régóta játszom ezt a játékot, hogy jó legyek benne, sokkal jobb, mint azok, akiket te Rövidéletűnek mondasz.
- Ugye te vagy a Csendes Úsztatók vezetője, Lady MacGregor? – szólaltam meg váratlan komolysággal. – A vérelfek elkóborolt nemesasszonya? Szerettünk volna találkozni veled. – ugrottam lendületből talpra és lesöpörtem magamról a kötéldarabokat egy kurta mosollyal biccentve Nienna felé. – Beszélhetünk az üzletről? – néztem vissza a nőre.

//Nie – lehet, hogy kifogyok a meglepikből //


Tudom, hogy Nienna-nak valószínűleg nagy önuralmába kerül, hogy visszafogja magát, ráadásul csak testbeszéddel próbálom a teendőket a tudomására hozni, ami lehet, nem válik be, hiszen soha nem beszéltünk róla, ismerni meg nem sok alkalma volt, vészhelyzetben megismerni.
Meg akartam lepni a bandavezért azzal, hogy egyrészt megmutatom, nem olyan könnyű préda vagyok, ahogy képzelte, másrészt az információval, hogy tudom kicsoda, micsoda.
A férfi nem számított, elpuhult volt, egy könyvelő, aki a pénz jó befektetéséért és a tárgyalásokért felelt, de szava itt csak Lady MacGregor-nak volt, aki már nagyon hosszú ideje vezette ezt a bandát, ezt még annak idején Shuga súgta meg, mikor erre jártunk.
Láttam az ijedten és zavarodottan rám villanó tekinteteket, köztük Nienna-ét is, de reméltem, hogy a következő szavaim már magyarázattal szolgálnak neki.
- Igen, tudom, hogy kicsoda. – vigyorogtam a rám bámuló vérelf nőnek. – Szándékosan fogattuk el magunkat, hogy a szemtől szemben tárgyaljunk, különben sok emberének baja esett volna, szóval tekintse ezt egy…hmm ….gesztusnak.
Láttam, hogy a nő szeme jegessé vált és már nyitotta a száját, hogy meggondolatlan parancsot adjon, ezért felemeltem a kezem.
- Mielőtt valami butaság történne….. A társam nagyon nagy hatalmú mágus és ha kényszerítik használja az erejét és itt mindenki egy szép jégszoborrá válik. Erre semmi szükség, hiszen csak beszélgetni akarunk.
Lady MacGregor arcára olyan mosoly ült ki, mint egy támadó medvének, ráadásul a szeme jeges maradt.
- Csak beszélni! Hát hogyne, minden vágyam egy kis csevely, nem igaz William. Szeretünk beszélgetni. Akár le is ülhetnénk, nem igaz …… kisasszony? – intett, de a szemem sarkából láttam, ahogy Róka valamit felemelt a másik kezében…..
- Nie…………

//Nie – Azt mondják, úgy jó az élet, ha zajlik! //


Őszintén, nem hittem, hogy csupán a szavaim meggyőzik Lady MacGregort, hogy egy csipet veszélyt is jelentünk számára, főként a búvóhelyén, ahol a legerősebbnek gondolja magát. Azért is örültem annak, hogy Nienna megértette, most van itt az ideje a demonstrációnak, mert ezzel talán elejét vehetjük a nagyobb haddelhaddnak, ami senkinek nem lett volna jó. Ha sokan vannak itt a bázison, akkor mi is megsérülhetünk és akkor a tárgyalás sem menne könnyen, még, ha győznénk, akkor sem.
Róka a fájdalmas jeges érintésre önkéntelenül fájdalmasan felkiált és elrántja a kezét, hátrál is egy-két lépést, egészen az ajtóig, ahol bejöttünk. A kést, bár még mindig szorongatja, de nem tesz egyelőre újabb támadó mozdulatot.
Visszatartom elégedett vigyoromat, mert nem felhúzni akarom a bandavezért, hanem tényleg csak információkat akarok és ő – a hosszú, eredményes életét nézve, - meg is tudja adni nekem.
Eddigi keresésem során fel sem merült bennem, hogy a közelébe menjek, mert megrágott és kiköpött volna, nem voltunk egy súlycsoportban, de most…..Nienna segítségével, reméltem sikerrel járhatok.
A szóbeszédekből azt szűrtem le, hogy a Csendes Úsztatók vezetője tiszteli az erőt és híve a csendes, komplikáció mentes munkáknak.
Bólintottam Nienna igen értelmes javaslatára és pillantásom a vérelf nőre esett, akinek az arcán lassan engedett a ragadozó kifejezés, lassan megvonta a vállát és visszaült a helyére.
- A közepén vagytok és bármikor rátok uszíthatom az embereimet, kipróbálva, vajon tényleg olyan jók vagytok-e, mint ahogy mondjátok. De….. – emelte meg a kezét, hogy elejét vegye esetleges reakciónknak, - de nem veszítek semmit, ha meghallgatom, mit akartok mondani. Róka eredj, igyál egyet! – bocsátotta el emberét, bár sejtettem, hogy azért, szedje össze a bandát, ha mégis a rosszabb utat választják.
- Tényleg csak beszélgetni akarunk, ahogy a társnőm mondta. – léptem Nienna mellé. – Nem tudom, hogy Ön száz évvel ezelőtt is itt volt-e már, de bízom benne, hogy igen. Egy férfit keresünk, a neve Uther Kacor és gyerekeket hozott ide, a kikötőbe, utoljára két félelfet, egy fiút és egy lányt. Szinte biztos vagyok benne, hogy kereskedett velük, tudsz róla valamit, vagy a gyerekekről? – egy pillanatra Nienna—ra néztem bátorításért és megerősítésért.

//Keress és találj – Elő a farbával!//


Az elf nő arca bezárkózik és megfejthetetlenné válik egy pillanat alatt, ahogy megpróbáljuk neki felvázolni a helyzetet. Nem bánom, hogy Nienna kiegészíti a magyarázatomat, hiszen én is nyomatékosítani akartam a kérésünk indítékát, bár – hiába a magabiztosság látszata, - egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy egy kikötői bandavezérként, akinek – főleg nőként, - talán még kegyetlenebben kellett uralkodnia, mint férfiként, ellenére lenne a gyerekkereskedelem.
Csak pletykákra alapozhattam a stratégiámat, na meg a pénzre, amit jő beleérzéssel Nienna is MacGregor elé dobott mézesmadzagként, ha a szívé mégis jéggé fagyott volna az évtizedek alatt.
Az ajtón természetesen volt zár, gondolván arra, ha a banda vezetője magányra vágyna, vagy időt kéne nyerni egy rajtaütés esetén, így örülök neki, hogy a társnőmnek ez eszébe jutott és bár lehet, hogy csak egy rövid időre, de biztosított némi időt a „beszélgetésre”.
Egy rövid időre csend lett a szobában, miután rábólintottam Nienna szavaira, biztosítva azt, hogy ha kell fizetünk. Persze a pénztárcánk véges volt……
- Nem szívelem, ha sarokba szorítanak! – törte meg Geraldine MacGregor a csendet és én felkészültem, hogy harcolnunk kell majd a kijutásért és még információt sem kapunk. – De ……. igaz, hogy sok mindent tettem életemben és ez tényleg sok mindent jelent – nézett hideg szemekkel Nienna-ra a zsiványok vezetője és én nem kételkedtem ebben, - ám soha nem kereskedtem kölykökkel, abban……. nincs …. – kereste a szavakat, - ….kihívás, csak kölykök, ….nem urai még az életüknek. – vonta meg a vállát, mint aki nem tud jobb magyarázatot és nem is akarja jobban törni magát. – Nem szívelem, ha a területemen ilyet csinál valaki és ezt annak idején Kacor tudomására is hoztam. Miből gondoltátok, hogy én tudok róla, mert emlékezetem szerint ez nem mostanában történt? Ki énekelt rólam? – söpört végig rajtam a pillantása, de aztán Nienna-n állapodott meg, láthatóan őt tartotta nagyobb fenyegetésnek és a főnöknek, de nekem ez nagyon is megfelelt, ráadásul a veszélyességben még teljesen igaza is volt…….

//Nie- a diplomata //

Geraldine most teljes érdeklődéssel a jégelf nőhöz fordult, aki bevallom, engem is meglepett a határozott fellépésével. Ha tartott is a bandavezértől, okosan nem mutatta, bár szerintem elég erős volt a mágiája ahhoz, hogy legyűrje, ám még akkor is könnyen csapdában ragadhattunk volna.
Igaza volt abban, hogy tulajdonképpen bajba sodortam magunkat azért, hogy információhoz jussunk, de bíztam Shuga tudásában abban, hogy MacGregor egy elf. Abban azonban nem lehettem biztos, hogy még életben is van, még egy elfet is meg lehet ölni és ő veszélyes életet élt.
Ezért egy kis bűnbánó arcot mutattam Nienna felé, hiszen bár tudtuk, hogy veszélyes a dolog, nem mindent mondtam el neki. Nem szándékosan, csak nem akartam addig hiú reményt kelteni – még magamban sem, - amíg nem láttam a nőt a saját szememmel.
- Egy nagyhatalmú, de már halott baráttól kaptam némi információt Csendes Úsztatókról és a vezetőjükről, de ez elég régi volt ahhoz, hogy ne vegyem biztosra, hogy még mindig ez a helyzet. – adtam egy kis magyarázatot mind Geraldine-nek, mind a társnőmnek. – Tudom, hogy nagyon régen volt, de, ahogy a társnőm mondja, gyerekekről van szó és lehet, hogy nem csak kettőről. Kérem, adja meg nekünk a válaszokat és akár pénzzel, akár egy szívességgel fizetek Önnek érte.
MacGregor látszólag elgondolkozott a szavainkon, de amikor William odasétált hozzá és rám szegezve a pillantását súgott neki valamit, lassan elégedettség ült ki az arcára.
- Rendben, elfogadom, hogy csak a kétségbeesés vezetett benneteket. Neked drágám, meg jól forog a nyelved, megtudod ítélni mi valakinek a gyenge pontja….. Jeremy, a tolvaj ….. hmm…..igen, már tudom ki vagy – paskolta meg William arcát,- a pénzed nem kell, de elfogadom az ajánlatodat, tartozol nekem egy szívességgel. – mosolyodott el számítóan.
- Kacort már akkor régen egyszer figyelmeztettük, hogy nem hozhat ide gyerekeket, különben sem kért engedélyt a területünkön való üzeleteléshez. Mikor legközelebb ide jött, akkor megint volt vele két kölyök, ha az emlékezetem nem csal, talán egy elf fiú és egy elf lány, bár lehettek félelfek is persze…. – merengett el. – Régen volt. Egy fél napot kapott, hogy eltűnjön a könyékről. Kicsúszott az időből. – mosolyodott el, mint egy tigris. – Bár már menekült volna, de a város határában elkaptuk. Természetesen muszáj volt példát statuálni, hogy mindenki tudja, komolyan kell venni, amit mondok.
Csak két nap múlva tudták leszedni az óratoronyról… De…. nektek a lényeg….gyerekek nem voltak vele. – vonta meg a vállát. - Volt akkoriban itt pár kalózhajó, mire körülnéztünk volna, már kihajóztak. Utána meg volt más dolgom is. Egy szívességért ennyi jár. – nézett ránk, várva vajon mit szólunk hozzá.

// Sajnos vagy nem sajnos, a tudás hatalom!//

Valahogy éreztem, hogy Geraldine ezt fogja mondani. Kacorát elérte a vég, ez nem volt meglepő, abban amúgy sem reménykedhettünk, hogy egy ember ennyi idő múlva is életben lehetne.
Gondolom ezzel Nienna is tisztában van, de biztosan tudni, hogy az az aljadék halott, mégis olyan, mint egy ütés a gyomorra, hiszen ezzel megint elvesztettünk egy lehetőséget a nyomok követésére.
Természetesen Nie kérdései teljesen logikusak és nekem is ezek jutottak eszembe, ellentétben társammal, azonban én biztos voltam abban, hogy a zsiványtanya vezetője egyetlen szívességért nem fog többet elárulni. Ezt mind a szavai, mind a számító arckifejezése elmondta nekem, elvégre magam is ezekhez a „körökhöz” tartoztam, értettem a bűnözők gondolkodásmódját.
Egyetlen egy dolog azonban világos volt, legalábbis egyelőre. A testvéreim Kacora idejében még életben voltak. Nagy valószínűséggel MacGregor azért sem mondott többet, mert ismerte a folytatást és arra várt, hogy tovább alkudozzunk……
Bocsánatkérő félmosollyal néztem Niennara, mert éreztem, hogy értem aggódik. Én sem lelkesedtem azért, hogy a Ladynek dolgozzam, de történt már velem rosszabb is és, ha ezzel megtalálhatjuk a testvéreimet, akkor nem érdekel az ár.
- Sajnálom Nienna…… - kaptam el aztán a pillantásom a jégelfről, hogy elkomorodva a magabiztosan várakozó másik elfre nézzek. – Nem tudom, hogy miért van rám szüksége ennyire, vagy csak simán éreztetni akarja a hatalmát, de kész vagyok még egy alkura, ha ……, ha olyan információval szolgál, amivel biztosan, kézzel fogható nyomot találunk a testvéreimhez. Ha az információ megint csak egy talánra vonatkozik, akkor ugrott még az előző ajánlatom is. – jelentettem ki határozottan. – Ja, és ez az üzlet csak rám vonatkozik, a lányt hagyja ki a számításaiból, ha ezt gondolta volna.
Megint Niennára néztem, megérdemelt egy indoklást, hogy ne érezze úgy, hogy hebehurgyán ugrom bele.
- Nézd Nie, lehet, hogy hosszas kutatások után találunk valakit a városban, aki tud valamit egy száz évvel ezelőtt itt felbukkanó hegyesfülű testvérpárról és még mer is beszélni velünk, - intettem a nem titkoltan figyelő kéz szempárról, - de ez hosszú lenne és bizonytalan. Ám a legbiztosabb forrásunk itt van és a nyakam teszem rá, hogy tud még többet is. Nem így van? – pillantottam MacGregorra, aki egy szája sarkában mgbúvó mosollyal meghajtotta a fejét, némán elismerve az igazamat. – De, ha jobb ötleted van Nie, boldogan meghallgatom, egyáltalán nem vágyom olyan munkára, amit nem mérlegelhetek……..
Mostanában elég sokszor őszintén beszélek…..

//Nie – az aggodalom és logika hangja //

- Elég! – csattant fel MacGregor hangja élesen és olyan hirtelen pattan fel a helyéről, hogy önkéntelenül tettem hátra egy lépést, kezem magától nyúlt Nienna után, hogy magammal húzzam.
Bár Shuga ejtett pár szót a bandavezér elf nőről, azért ez túl kevés volt, hogy bízzam ebben a tudásban. Lehetett bármilyen mágikus vagy fizikai képessége, ami veszélyes lehetett és bármennyire is próbáltam magabiztos tárgyaló partner lenni, közel sem voltam az.
Magamat bármikor bajba sodortam volna, de nem akartam, hogy a jégelfnek, aki szó nélkül állt mellém ebben a keresésben, nem eshetett baja. Ráadásul most megcsillant egy halvány fény az alagút végén, hogy rálelhetek elveszett testvéreimre, ezt nem ereszthettem ki a markomból.
De a Lady nem támadott meg minket, csak az asztalhoz sétált és töltött magának egy pohárba, egy hasas, vörös rubinszínű folyadékkal telt palackból, majd egy hajtásra felhörpintette.
Végül láthatóan visszanyerve az önuralmát visszafordult felénk, szemét Nienna-éba fúrva.
- Soha senki nem távozott innen élve, aki kétségbe vonta a szavaimat és ezt Jerremy valószínűleg jobban tudja, mint te. – hideg szavai, bár megválaszolják társnőm felém is tett kérdését, megfagyasszák az ereimben a vért, ismét harcra készülök, de a nő folytatja. – Ebben a városban nincs olyan, amiről én ne tudnék, így természetesen azt is tudom hová tűnt az a két kölyök, az a két „elf kölyök” – nyomta meg a szót és vetett rám egy pillantást, mielőtt visszahelyezte a tekintetét Nienna-ra. – És bár semmi…. – élesedett tovább a hangja, - semmi nem kényszerít vagy vehet rá, hogy elmondjak valamit, amit nem akarok, most mégis kivételt teszek veled, mert ….. van vér a pucádban. – a kuncogása annyira ellentétben állt az eddigi viselkedésével, hogy leesik az állam, úgy meredek rá.
Ha lehet még feszültebb leszek.
- A te tolvajod, akit annyira féltesz, azért kell nekem, mert elloptak tőlem valamit, amit feltétlen vissza kell kapnom és….túlságosan is jól őrzik ahhoz, hogy egy egyszerű tolvaj elemelje. Jerremy pedig elég sokoldalú tehetség. – a farkasvigyora felállítja a szőrt a karomon. – De természetesen nem kell egyedül csinálnia, ha talál egy társat….. – vonja meg a vállát, de közben Nienna—t nézi. – A második szívesség ….. ezt megtartom magamnak, de annyit segítek, hogyha jól csinálja….., senkinek nem esik baja. Na szóval, akkor, mit gondolsz ….. mágus, elfogadja a fiú az alkumat?
Nem gondoltam volna, hogy MacGregor nem, hogy nem akart megöletni minket ezek után, hanem még válaszolt is Nie-nek. A szívemről pedig lehullott egy nehéz kő az ígérete hallatán.
Mivel nem engem kérdeztek, hiszen én már előtte sem haboztam a testvéreim miatt, most csak bólintottam Nienna felé.

//Nie – a hű társ //

Tudom, hogy Nienna nem teljesen elégedett a bandavezér válaszával, hiszen én sem vagyok az, de azzal, hogy elmondta, tudja mi lett a testvéreimmel, sok mindent kockáztatnák, főleg, hogy sejtem, nem a bandájába akar még egy rablót, hanem a besurranásban szerzett tapasztalatomat és tudásomat akarja kihasználni. A tudása miatt sok mindenre hajlandó lennék, nem csak egy kis lopásra, még ha az valami különösen veszélyes is. Épp ezért nem erőltetem a második szívesség kifejtését, mert azzal csak azt érném el, hogy nem kapunk semmit és feleslegesen kockáztattunk eddig.
Mivel Nienna aggályait kellett felszámolnia, ezért nem csodálkozom, hogy tőle várja a válaszokat, ezért is biztatom, hogy egyezzen bele, ám mikor megteszi, meghűl bennem a vér.
Azt egyáltalán nem akarom, hogy ő is belekeveredjen, pont ez igyekeztem az előbb MacGregor tudomására hozni, erre Nie magától ajánlkozik!
- Ne! Nienna ne! – kiáltok fel hevesen. – Ne tégy ilyen ígéretet, meg fogom oldani! – rázom a fejem, mert fél szemmel látom, ahogy Geraldine arcán átfut egy elégedett mosoly. – De ezt majd később megbeszéljük. – utaltam arra, hogy ezt ne a nő előtt tegyük, aki felé ezután fordulok. – Elfogadom az ajánlatát, de most már szeretném hallani, hogy a saját részét teljesíti is. Élnek? Hol vannak? – hangom türelmetlen és kétségbeesett.
MacGregor kezében a poharával visszaül a kanapéra.
- Rendben van, akkor üzletet kötöttünk. Elvárom, hogy két holdtöltével később itt állj ismét előttem, vele, - pillantott Niennara, - vagy nélküle, hogy elvégezd a feladatokat. És most a rám vonatkozó rész: A két gyereket feltette az a mocsok a Megdicsőülésre. Az egy hajó, egy kereskedő hajó, de nem ódzkodik attól se, ha kalózkodnia kell az áruért. Mire ezt megtudtuk, addigra kihajózott, de ……. – itt rám nézett, - de rendszeresen megfordul errefelé és úgy hallottam épp holnap fog ismét kikötni….. Azt gondolom elégedettek lehettek a válaszommal, nem de? – dőlt hátra elégedetten.
Először elsápadtam, ahogy hallgattam, aztán olyan izgatott lettem, hogy majd kiugrottam a bőrömből. Ezt sosem reméltem volna, mert most már konkrét információt kaptam, még ha egy kalózhajó nem is életbiztosítás, a remény feltámadt.
- Akkor mi most elmegyünk. – léptem Nienna mellé és megfogva a kezét húztam az ajtó felé. – A megadott időben itt leszek.
- Hé! Felhőléptű! – hátrafordultam és egy dísztű repült felém, amit reflexből elkaptam. – Ez legyen nálad, akkor mindenki tudja, hogy az én védelmem alatt állsz! – emelte meg a poharát felénk búcsúzóul.

//Nie – akire mindig számíthatok //

Nem tehetek róla, hogy amikor Nienna-t veszélyben látom, mostanában állandóan életbelép az védelmező ösztönöm, hiába tudom, hogy képes rá és meg is tudja védeni magát, valószínűleg jobban is mint én. De mióta együtt vagyunk és jobban megismertem, nem viselte volna el a lelkiismeretem, ha én leszek az aki bajba sodorja, főként mivel az én veszélyes terepemen vagyunk.
Persze tisztában vagyok vele, hogy megegyeztünk, hogy társak leszünk, de ….. ezt egy ilyen helyzetben könnyű elfelejteni.
A pillantására felé villantok egy bűnbánó rövid vigyort, mert tudom, hogy ezt nem fogja ennyiben hagyni, ám most csak az számít, hogy megtudjuk, amit kell és épségben kikeveredjünk innen.
És nem csalódom a Lady „becsületességében”, egyébként sem veszít azzal semmit, ha segít nekem, neki nem kerül semmibe, sőt nyer vele két munkára egy tehetséges tolvajt, aki ha el is bukuk, őt semmiféle felelősség nem terheli.
Nienna nem kérdez semmit, így úgy vélem őt is sürgeti a vágy, hogy már kint legyünk, persze ha ez megtörténik, lesz mit megbeszélnünk, hiszen vár rám egy kalózhajó.
Nem is foglalkozom az izgatottságom okán azzal, hogy egy lelket sem látok a rejtekhely folyosóján, a lábam már megindul, amikor társam határozottan megindul előttem, átvéve a kalauz szerepét.
Elgondolkozom azon, hogy vajon figyeltem-e annyira, hogy visszataláljak a kijárathoz, hiszen a tolvajösztöneim minden bizonnyal működnének, de eszembe jutott, hogy Nienna szemét nem kötötték be és míg én előbb-utóbb kitalálnék, kétségek nélkül bízom magam a lány határozott emlékezetére.
Mikor a legutolsó pincét magunk mögött hagyva végre kibukkanunk a szabadba, nagyot szippantok a víz és halszagú levegőből. A Nap már lefelé tart égi útjáról, jó sokáig voltunk odalenn.
- Menjünk vissza a fogadóba és pihenjünk egyet, mozgalmas napunk volt. Az a hajó ugy is csak holnap köt ki. – néztem jókedvűen Nianna-ra, mert a remény csak úgy buzgott bennem. – És el tudod hinni, hogy ennyi mindent megtudtunk? Én…..nem vagyok benne biztos, hogy merjek bizakodni, de ez az áruló húsdarab itt – ütök a mellkasomra, - nem hallgat az eszemre.
Ha nem ellenkezik, akkor megfogom a kezét és egy csókot lehelek rá, majd húzni kezdem a szállásunk felé.
- Köszönöm!