Kikötő

// Otthon, édes otthon - Zaveeyera //


Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy a vonásaimon ne tükröződjön a halálos aggodalom. Annak idején az embereimet sem sikerült megmentenem és most nem csak azzal kellett szembesülnöm, hogy szinte az üzletmenet közvetlen átvételekor kudarcot vallhatok, hanem azzal is, hogy szívem választottjának baja esik! Viszont, ha a merénylő kideríti, hogy nem csak a személyzet egyik tagját féltem tőle, akkor sokkal, de sokkal nagyobb bajban leszek.
Soha nem kockáztatnám Blanche életét, még akkor sem, ha ezért sutba dobhatnám a munkámat, a becsületemet………….
Érthető hát, hogy mennyire sarokba szorítottnak éreztem magam, hiszen azért ezt nem akartam ilyen könnyen feladni. Tisztában voltam azzal is, hogy azzal, hogy megteszem, amit ez a szarcsimbók akar, még nyugodtan elvághatja a végén a torkát, sőt biztos voltam benne, hogy azok után amire készül, esze ágában sincs elengedni senkit sem élve.
Ha az első percekben még azt hihettem volna, hogy a túlerő majd az én malmomra hajtja a vizet, akkor hamar fel kellett ismernem, hogy ez nem egy magányos bosszúálló akciója, mert míg a Ház emberei kint rekedtek, vagy kisodorta őket a pánikba esett tömeg, addig a „doktor” emberei szépen beszivárogtak és a rohamosan emelkedő barrikádot, valamint a kinti fegyvercsattogást felfogva, azt is el kellett fogadnom, hogy az utcáról egy-kettőre nem fog támogatás érkezni.
A lépcső tetején lévő egy szem kidobó és én maradtunk hirtelenjében csak, meg pár rémült vendég, akik csak akadályt jelentenek bármi is fog történni, na meg újabb túszokat.
- Rosszul teszed, hogy csak kevés reményt kínálsz, mert ezzel csak csökkented a választási lehetőségeimet…..komám. – vettem én is bratyizósra a hanghordozást, ha már olyan kedvesen szólongatott.
Nem tudtam miben reménykedtem, de az időhúzás most sejtésem szerint nekem kedvezett, neki meg nem volt érdeke, hogy a kedvesemnek bántódása essen, mert csak ő tartott vissza attól, hogy akár puszta kézzel tépjem ki a fickó torkát, amiért kezet mert emelni rá.
- Jól van…..- sóhajtok aztán egy rövid farkasszemezés után, mint aki megadja magát. – Tegye mindenki, amit mond és nem esik senkinek baja, hallották nekik – biccentek a gazfickók felé, - csak a Madame kell. Azonban…… - nézek a Blanche-t fenyegető férfi felé. – Alkut ajánlok és bízom benne, hogy a fejedben nem káposztalé lötyög, hogy meg is gondold. –válik keményebbé a hangom, miközben a pillantásom egy nagyon rövid pillanatra Blanche-ra villan.
Tudom, hogy fél, de azt is, hogy az életét is odaadná az asszonyáért és készül valamire, csak egy rövid türelmét kérem…..
- Legyek én a túszod…… - emelem máris a kezem, hogy megszakítsam, akár kezdeti tiltakozását. – Hidd el megéri. A Madame, ahogy te is mondtad az előbb, nagyon elővigyázatos, főként most, hogy megsérült, mint már biztosan tudod. – vált szándékosan keserűvé a hangom. – Már kiadta a parancsot, hogy csak én mehetek a szobájába, mást soha nem fog beengedni. Én tudom a titkos jelszót, ami megnyitja nektek az utat, de ahhoz őket – mutatok Blanchera és a többiekre, - el kell engedned. Hogy segítsek még az őrt is elküldöm fentről, hogy vele se legyen gondotok. Na? Mit mondasz? Én csak egy lecserélhető üzlettárs vagyok, nekem az üzlet és a vendégek a fontosak, hogy ne veszítsek, nem érdekem, hogy itt vérfürdőt csináljatok.
Nagyon remélem, hogy mindenki veszi a lapot és bár látom, hogy Blanche szemei elkerekednek, bízom benne, hogy segíteni fog és más sem tesz keresztbe, hogy megtévesszem a merénylőt és elhigyje, hogy csak egy pénzéhes, megvehető alak vagyok.
- Itt vagyok. – tárom szét a kezem. – Nem fogok ellenkezni.
Ha már csak engem fenyeget a szike, akkor megtudja, hogy mennyire is vagyok hűséges alkalmazott!

// Otthon, édes otthon – Zaveeyera és Phter //

Blanche miatt nagyon-nagyon reméltem, hogy csábító lesz az ajánlatom és elcseréli rám a túszát, ezért erősen megdobbant a szívem, ahogy sikerül megtorpantanom és elgondolkoztatnom. Azonban megdöbbent, amikor végül elutasítja azt, mert ……..mert nem elfogni, hanem megölni akarja a Madame-t!
A felismerés duplán fájdalmas, hiszen így senki élete nem lehet itt biztonságban, ezt a fickót nem érdekli, hogy hányan halnak meg, hogy elérje a célját. Úgy éreztem, hogy hirtelen minden eddigi bizakodó terv és gondolat kihullott az elmémből és csak földbe gyökerezett lábbal álltam, szóhoz sem jutva. A rám vonatkozó fenyegetés szinte el sem jutott a fülembe, egyébként is valószínű, hogy nem tartott valami nagyra, az Úrnő óvatossága velem kapcsolatban kifizetődőnek bizonyult, mert mindenki csak valami piperkőc, semmirekellő üzlettársnak hitt, akinek csak pénze van, esze nem sok és akit a Madame csak kihasznált, nem tapasztalt fegyverforgatónak.
Ahogy ismét elindult felfelé a reményt felváltotta a hideg düh, mind a gyávának titulált Asszonyom miatt, mind Blanche miatt, aki holtra vált arccal haladt a nyakának szegezett késnek engedve.
Senki nem bánthatja a szerelmemet! Senki nem rángathatja, mint valami lelketlen bábut, mert épp úgy tartja a kedve!
- A Madame gyáva, te patkány? Milyen érdekes, hogy még sem ő tart kést egy ártatlan és gyengébb nő nyakához, hogy fedezze a seggét! Az Úrnő az olyanok miatt óvatos, mint te, de te szimplán egy beszari alak vagy, aki más mögé bújik és aljasul hátbatámadja az embereket.
Számítottam rá, hogy ezzel felhergelem, de arra már nem akartam neki időt adni, hogy a szavaimat a kedvesemen torolja meg. Az eszem azt mondta, hogy amúgy sem bántaná, mert akkor elveszíti az egyetlen dolgot, ami közte és köztem áll, de a szívem nem mert kockáztatni.
Villámgyorsan lekaptam egy poharat a mellettem lévő asztalról és a lépcsőn a fal mellett sunnyogó férfi feje mellé hajítottam, számítva rá, hogy a ripityomra törő üveg önkéntelenül legörnyedésre kényszeríti és közben teli torokból üvöltöttem, hogy mindenki hallja:
- BLANCHE FÖLDRE! MADAME TÁMADÓK!
A hajóutunk során is keveredtünk bajba és eléggé összeszoktunk már, hogy kedvesem ne habozzon, így lefelé rántva magát kicsúszhatott a túszejtő kezei közül, de mindenképp megzavarta a férfit, akinek egyszerre több felé kellett figyelnie.
Én nem haboztam. Átlendültem a korláton, Blanche kezét megragadva magam felé rántottam, miközben közé és a támadó közé kerültem, a késem már a kezemben volt és a azonnal a teste felé lendítettem.

// Otthon, édes otthon - Zaveeyera //

Ha már nem dobog szinte elviselhetetlenül a fülembe a vér, attól, hogy Blanche veszélyben van és, hogy biztosan tudom, véres harc vár rám, mert ez a nyomorult és a bandája nem megy el pár fenyegető szó miatta, ez már nyilvánvalóvá vált…..és nagy valószínűséggel akivel csak tudnak végezni akarnak, elsősorban persze a Madame-val.
Ha lett volna időm a csuklyás merénylő szavain gondolkozni, talán még elégedett vigyor is kerülhetett volna az arcomra, hiszen bevált az Úrnő megtévesztése, a férfi is elhitte, hogy csupán egy nagyszájú és tehetős ficsúr vagyok és ez az én malmomra hajtotta a vizet.
Nem engedtem a rettegésnek, hogy mi van, ha nem válik be a tervem és elég gyors lesz a fickó ahhoz, hogy a váratlanság ellenére megvágja, megsebesítse kedvesemet, mivel kockáztatnunk kellett, most volt erre a legnagyobb esély, amikor az ismeretlen ellenség még egyedül állt a lépcsőn, azt gondolva, hogy élő pajzsa majd megvédi a szerencsétlen, szolgálólányok után nyálát csorgató „üzlettárstól”.
Hát ennél nagyobbat talán sosem tévedett!
Az én okos és szépséges Blanche-m habozás nélkül bízott a szavamba és tette, amit kell, míg én is tettem amit kell, csak azzal foglalkozva, hogy szerelmemet eltávolítsam a közeléből.
Persze hallottam a zűrzavart, ami kitört, ahogy szinte még a pohár üvegcserepei sem értek földet, de nem törődtem vele, nem törődhettem vele…..
Le kellett győznöm ezt a vérgőzös ismeretlent, aki sajnos túl hamar eszmélt a döbbenetből, hogy már nem áll közöttünk senki.
A tőr éles csikorgással csúszott végig a vastag bőr karvédőn, megvédve a tulajdonosát a mellkasára mért döféstől, de elég nagy lendülettel érkeztem, ahhoz, hogy belevetve magam, nagyot lökjek rajta, próbálva kibillenteni az egyensúlyából. Ez a lendület engem is a falnak taszított, de számítottam rá, így szinte azonnal el is rugaszkodtam, hogy közben az ökölbe szorított bal kezemmel a gyomrát vegyem célba.
- Én már megtanultam, hogy ne becsüljek le senkit, most rajtad a sor te szarzsák! – lihegtem a fogaim között, bár lehet, hogy inkább csak dühös morgásnak hallatszott.
Reméltem, hogy a hangom elhallatszott Asszonyunk szobájába és figyelmeztetni tudtam, de méginkább abban bíztam, hogy már nincs is ott. Mintha Blanche hangja is hallatszódott volna fentről, nagyon féltettem, de csak úgy védhettem meg egyelőre midnkettőjüket, ha most legyűröm ezt a gyilkost.
~ Ügyes légy kicsim, ügyes légy. ~

// Otthon, édes otthon - Zaveeyera //

Tudom milyen az, amikor valakinek az ökle az ember gyomrába öklel, sajnos megtapasztaltam már, ahogy az ellenkezőjét is, így számítottam arra, hogy a gyilkos levegő után fog kapkodni, bármilyen gyakorlott is légyen verekedések terén. Nem volt ideje megfeszíteni hasizmát, így most nekem kedvezett a szerencse, nekem meg még az ujjaim törését sem kellett kockáztatni, mivel nem a csontos képét vettem célba.
A lendületem és az ütésem sem terítette azonban a földre, ami egyrészt rossz volt, másrészt viszont jó is, mert így én is talpon tudtam maradni az ellenfelemre támaszkodva egy pillanat erejéig az ütés után, de aztán máris kéztávolságra ugrottam, számítva arra, hogy valamilyen visszacsapást tervez. Most már szemtől szembe álltunk, nem volt kinek a háta mögé bújnia, szerencsére Blanche már messze járt és nem volt a terveim között, hogy a lépcsőről épségben vagy élve távozzon.
Szemem azonnal a kezére tapadt, ahogy a ruhájába nyúlt, azt gondoltam, hogy egy késért, de tévedtem, de csak a szemöldököm kis megemelkedése jelezte a meglepődésemet, ahogy megláttam a cseppet sem bizalomgerjesztő golyóbisokat.
~ Mágia? ~ futott át az elmémen a riasztó gondolat egy pillanat alatt és bár számíthattam volna arra is, hogy csak blöfföl, az egész támadás szervezettsége és elszántsága inkább billentett a felé, hogy ezek a tárgyak valódiak.
A pillanatnyi megtorpanásomat ezért nem a fröcsögő, gyűlölettel teli szavai okozták, hanem ennek mérlegelése. Ám, ha az előbb nem engedtem a zsarolásának, akkor most sem tehettem, hiszen, ha elengedem, akkor kedvesem ismét az útjába kerülne és különben sem hiszem, hogy a fickónak és társainak érdekében állna bárkit is életben hagyni maga után, főként, hogy valamennyit sikerült kivennem az arcából a tusakodásunk alatt. Nem tudhatta, hogy nem fogom-e valahol felismerni……..
Fogalmam sem volt, hogy ha azok a kis golyók valamin összetörnek vajon mit fognak elszabadítani…..csak ártalmatlan, fedező füstöt? Vagy fullasztó mérget, bár akkor a támadó sem lenne biztonságban, hiszen nem láttam rajta még egy száját takaró kendőt sem……Hmmm…….Igazából nem volt választásom, mert bár lehet, hogy a Madame már nincs is a szobájában, Blanche és Rulaka még odafenn vannak…..
- Kockáztatnád a saját és az embereid életét is? – fúrtam a szemem a csuklya sötétjébe, elég hangosan mondva a szavakat, hogy a vele lévők is hallják. – Ha eldobod azokat, akkor az mindenkire hatni fog, ráadásul lehet, hogy a semmiért teszed. Nem jutottál fel, pedig már a terveid szerint gondolom eddigre már végezned kellett volna. Épp elég időt nyertem annak, hogy a Madame elmeneküljön és az őrség szép számmal ideérjen. Tudhatnád, hogy Borromo úrnő nem sajnálja a pénzt a jó kapcsolatokra. Azt hiszed ezzel eléred a célodat? – intettem a kezében tartott fenyegetés felé. – De közben már most elbuktál. – mosolyodtam el hidegen, miközben a késemet óvatosan megfordítottam a kezemben, hogy egy alkalmas pillanatban eldobhassam.
És ha megmozdul, ezt is teszem……..

// Otthon, édes otthon – Zaveeyera és Phter//


Hiába próbálok belátni az orvgyilkos csuklyája alá, nem sikerül, pedig nagyon szeretném látni az arcát annak, aki ilyen tömény gyűlöletet táplál a Madame iránt. Mert ez nem egy megbízás, ez nem csak egy újabb munka ennek a férfinak, hanem nagyon is személyes. És bár nem látom az arcvonásait, a hangja nem hagy kétséget afelől, hogy milyen érzések lángolnak benne.
És már abban sem kételkedem, hogy ez az alak nem fog dolgavégezetlenül meghátrálni és elinalni, hiába fenyegettem meg azzal, hogy mindjárt a nyakukon lehet a városi őrség, élén a jól megfizetett kapitánnyal. Ez a fickó vagy elvégzi a dolgát vagy hullaként távozik csak.
Egy előnyöm azonban még mindig van. A támadásom ellenére még mindig csak egy elkényeztetett, lelkes „ficsúrnak” tart, aki csak az üzletét védi. A támadásom sikerét betudja a meglepetésnek és a váratlanságnak, de nem tart tőlem a történtek ellenére sem.
Ezért arra sem számít, hogy gúnyos és fenyegető szavai nem félelemmel töltöttek el, hanem hideg dühvel, hogy a szájára vette a kedvesem nevét, hogy azzal akar rajtam fogást találni, hogy őt hozza fel.
~ Az elbizakodottságod lesz a veszted, te nyomorult. Mindenkit lebecsülsz. Ha nem lepted volta meg Blanche-t, hanem szemtől szembe kerültetek volna, a golyóidnak már búcsút mondhattál volna és a kezedben tarthatnád. ~
Ez a gondolat olyan élénken vág belém, hogy a helyzetünk ellenére mosolyra görbül a szám.
Természetesen féltem Blanche-t, de azt is tudom, hogy képes megvédeni magát és úgy harcolna az Asszonyáért, mint egy vadmacska.
- Hogy mennyit ér? – morrantam fel és úgy éreztem, hogy az eddig az ereimben perzselve zúgó vér, jegesre hűl az elszántságom tükrében. – Látszik, hogy te sosem szerettél teljes szívvel senkit és a hűséget is csak hírből ismered, ha ilyet kérdezel.
Már tudom, hogy nem fogja megállítani egyetlen érv és fenyegetés sem és nem törődik senki és semmi mással, csak a bosszújával, így akármit is mondok neki az nem fogja megállítani.
Érzem a kutakodó, fürkésző tekintetét, de én is csak egy icipici mozdulatra várok. A szemét nem látom, ezért muszáj erre koncentrálnom. Biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban felfelé veszi az irányt, ahogy az üvegcsét elengedi, mert el fogja…….
Bíznom kell magamban, most jobban mint bármikor az életben, mert szeretteim élete múlhat rajta.
Most nem hibázhatok!
Abban a pillanatban, ahogy az ujjai megrebbennek a fiolán, a testsúlyom előre mozdul, a csuklóm előrerándul, útjára indítva a pengét a szíve felé, miközben a másik kezem kicsap, hogy vetődve elkapjam a méreggel teli üveget, mielőtt a lépcsőhöz csapódva összetörne……..

//Drága Matt és Phter! Köszönöm, hogy kitartottatok és most kezdődjük egy új kaland!//

//Keress és találj – Nienna//


Talán az, hogy van remény, még ha nagyon halovány is, hogy megtalálhatjuk a testvéreimet, megpendített a kérges lelkemben valamit és ez okozta az aggodalom érzését, hogy meg kell óvnom a társamat olyan dolgoktól, amikben nem jártas. Mert nem kételkedtem abban, hogy hatalmas mágus, - még ha ennek kontrollálásán még dolgoznia kell, ha nem akar egy fél város kiírtani maga körül, szóval nem én lennék az aki felbosszantja, de az alvilág aljasságait nem ismeri.
Így aztán nehezet sóhajtottam, amikor csak úgy mellékesen megemlítette, hogy „csak” egy lány elegyedett beszédbe vele és vizet ígért……
- Csak egy ártatlan lány….. – csóváltam meg a fejem, de már menet közben. – nem akarlak elkeseríteni, de minden bizonnyal abban a vízben lett volna valami, ami elzsongít vagy rosszul leszel tőle, akkor már többen lettek volna, akik felajánlják, hogy segítenek egy nyugodt pihenőhelyet keríteni és aztán eltűntél volna, mint aki sosem járt itt. Minden bizonnyal – néztem körül fürkészve a környezetünket. – én riasztottam el őket, mert látták, még sem vagy egyedül. Senkiben nem bízhatsz Nienna, senkiben, akit nem ismersz.
A tarkómon éreztem, hogy figyelnek minket és bár ügyesen követtek minket, azért a kezem tettem volna rá, hogy egy-egy villanásra láttam egy köpeny szélét, egy elkapott pillantást, de nem akartam Nienna-t ezzel megijeszteni, de tény, hogy jó lesz éberen figyelni a holminkra és a szobánkra.
Elgondolkozva bólogatok a tervére, mert hát nekem sincs jobb ötletem, egyelőre a sötétben tapogatózunk, de ezen reményeim szerint hamarosan változtatunk.
- Még az emberek is megjegyeznek olyan eseményeket, amik azért még egy ilyen kétes helyen sem szokványosak és a gyerekkereskedelem nem az, ezt még az alvilágban sem mindenki nézi jó szemmel és a tengerészekben is van betyárbecsület. Ha találok benn pár veterán kapitányt, vagy fedélzetmestert, akkor akár még ők is tudnak egy két pletykát. De, ha itt nem, akkor megpróbáljuk ott fenn is. A piacon pedig van pár lehetőségem, amit ki akarok próbálni. Mikor Shuga-val lógtam itt, akkor megismertem pár „barátját”, akik talán hajlandóak segíteni.
Volt köztük pár hátborzongató alak, de most nem érdekelt, a pokol szörnyeivel is tárgyalnék, ha az segítene.
Még egy utolsó pillantást vetek a mellettem lépkedő lányra, hogy ellenőrízzem, eléggé takarja a köpeny, hiszen tagadhatatlanul feltűnő jelenség lenne ebben a lebujban.
Egyenesen a fogadóshoz küzdöm magam, húzva magam után Niennat és a markomat nyújtom.
- A kulcsot! És a vacsorát a szobánkba kérem.
Ráérek a rosszhírt odafenn közölni, hogy csak egy szobánk lesz, nem tudom mit szól majd hozzá.
A berendezés szokványos és a helyhez képest még tiszta is…..fogjuk rá.
- Én elalszom a földön az ajtónál. – mondom gyorsan, mielőtt még sarkon fordulna.

//Keress és találj – Nie, aki kész meglepetés//


Nienna felvetése, amikor figyelmeztetem, hogy itt semmi nem az ami látszik, főleg, ha magányos utazónak hiszik, komolyan elgondolkoztat, persze azon felül, hogy meglepődöm, mennyire bátor ez a javaslat és mennyire nem gondoltam volna, hogy ezzel pont ő fog előállni.
Arra is rájövök azonban, hogy én magam jóval óvatosabban állok a dolgokhoz, hogy most velem van Nienna és igyekszem megóvni attól, hogy valami olyanba sétáljon bele, amibe bele sem gondol, hiszen nem ismeri azt a sötét világot, amit én igen.
Egyelőre nem reagálok az ötletére, még emésztgetem egy kicsit, mérlegelve a kockázatokat és talán, ha nem jutunk előrébb, akár bevethetjük is…..
A „tisztességes” út említésén azért felkunkorodik a szám széle egy kicsit.
Nem mondom, hogy nem osztottam meg még senkivel a szobámat, mert ez hazugság lenne, de azok másféle „lányok2 voltak és igazi társsal még sosem, mert nem volt, akiben megbízhattam volna.
Ezért ez a helyzet nekem is szokatlan, de azért nem ismeretlen előttem a lovagiasság, még ha általában csak a munkám megkönnyítése miatt használom.
Ismét meglep a reakciója és nem is csak az, hogy hajlandó megosztani velem az ágyat, hanem az, hogy mire, vagyis kire való hivatkozással teszi.
- Két alakban létező? – néztem rá kíváncsian, mert még sosem hallottam, hogy valaki ezt a kifejezést használta volna, bár volt tippem, hogy kiket rejtenek ezek a szavak, ám ezen a világon nem sokan tudták, hogy a sárkányok képesek kétlábú alakban közöttünk járni.
Az is igaz, hogy a háború ezen változtatott, mindenesetre többen tudhattak róluk most már.
Bólintottam.
- Tudom, hogy képes lennél megvédeni magad, bár én biztos nem bántanálak, de érdekes szobatársaid lehettek ezek szerint, főként, hogy még életben is vagy, bár,…….. tudom, hogy nem mindegyikük rossz….. – és igyekeztem kiverni a fejemből Kaint…. – Én még sosem hallottam, hogy horkoltam volna. – vigyorodtam el, mert tény, hogy kellemesebb egy puha női test mellett, ágyban aludni, mint a hideg földön.
Ahogy a kérdése elhangzott, már kopogtak is és egy kócos és kimerült szolgálólány állt az ajtóban, felém nyújtva a tálcára rakott vacsorát.
- Köszönöm. – vettem át és a lány már ott sem volt, gondolom elég hajszás neki az este.
- Tessék asszonyom, a vacsora előállt. – tettem az asztalra a tálcát és felvéve a legnemesebb tartásom, kihúztam neki a széket.
Ha leült én is odaültem.
- Ma még vacsora után lemegyek, hátha elcsípek egy-két ismerőst, meg kifaggatom a kocsmárost, milyen most a bandahelyzet, aztán holnap reggeli után meglátogathatjuk a piacot. Pár kölyök talán még a placcon van és tud segíteni, kit érdemes keresni. – mondtam el a tervemet. – De nekem most mindenképp pihenned kell, hogy visszatérjen az erőd. Egyébként pedig visszatérve az útközben felvetett ötletedre, veszélyes lehet, de ha végkép nem jutunk dűlőre, akkor megbeszéljük, de az épségedet nem kockáztatjuk. - szögeztem le.

//Keress és találj – Nie a megbocsátó! //

Kíváncsian pislogok a „jéghercegnőre”, akit azóta már egészen másként ismertem meg, így ez e jelző legfeljebb a képessége miatt illeti meg, nem a viselkedése miatt. Mint megtudhattam, sokkal nagyobb és melegebb szíve van, mint bárkinek, akit eddigi életemben megismertem.
Az, hogy egy sárkánnyal töltött egy éjszakát sok szempontból megdöbbentett, bár az, hogy ezek után most egyáltalán itt beszélgetünk azt mutatta, hogy nem maradt alul a „két alakban létezővel” szemben…… milyen találó név egyébként……
- Mennyi minden megváltozott az első megismerkedésünk óta….. – értettem egyet vele elmerengve kicsit a múlton, hogy nem bántanám…soha.
Megmosolygom, amikor a meghozott vacsorából a húst elém tolja és csak a sajtot, cipót részesíti figyelemre méltónak.
- Miért van az, hogy a varázstudó nők többsége, nem eszi a húst? Ez valami elvárás, vagy kevésbé működik a mágia, ha mégis esztek? – fürkészem, még mindig halvány mosollyal az ajkamon, mielőtt nagy kedvvel nekiállok az evésnek. Én kevésbé vagyok válogatós.
Persze megakadok, amikor kijelenti, hogy velem akar tartani, de azért annak örülök, hogy nem táplál illúziókat arról, hogy mennyire lesz nehéz válaszokra lelnünk majd.
- Nem, nem gondoltam, hogy az ölünkbe hullanak majd a válaszok, épp ezért nem akartalak odavinni, főleg nem a sötétedés közeledtével. Azonban abban azért reménykedek, hogy elég idő eltelt már, hogy ha Kacora számított is rá, hogy valaki követni fogja a nyomát, ez elveszítse fontosságát. Norlan, ahogy mondod, egy nagy és forgalmas város és kikötő, talán sikerül elvegyülni, ha mégis felfigyel ránk valaki, de igazából ez lenne a lényeg, ez adna egy kis nyomot, amit követhetnénk.
Igazából magamat akartam csalinak használni, bízva benne, hogy ráharap valaki, aztán fordítok a kockán és én veszem át a ragadozó szerepét.
- Annak örülök, hogy teljesen tisztában vagy azzal, mibe futhatunk bele, mert így megérted, hogy nem lankadhat a figyelmünk. Erős mágus vagy, ha veszélybe kerülsz ne habozz használni a képességed, ne a szívedre, hanem az eszedre hallgass. – figyelmeztetem, mivel belenyugszom, hogy velem tart.
- Ha tényleg úgy érzed bírod még, akkor, ha befejeztük az evést mehetünk is.
Én indulás előtt még előveszem a tőröm és kis kopogtatás után találok pár padlódeszkát, ami laza és kifeszíthető és a csomagomból a pénzem nagyrészét és pár tartalék értékes követ, amit régebben szereztem, elrejtem alá. Két kisebb tört a csizmámba, egy vékony pengét a derekamhoz, az övembe dugok, csak a nagyobb vadászkésemet hagyom a tokjában a csípőmön.
- Tudod nekem nincs valami sok varázserőm és az sem alkalmas közelharcra, ha sor kerülne rá. – hívom fel rá a figyelmét.
Én felkészültem a portyára…….

//Keress és találj – Nie-vel//


Igaza van Nienna-nak abban, hogy mindenki úgy vesz magához ételt és azt, amit szeretne, ha úgy érzi ezzel nem befolyásolja a mágiáját akkor ez az ő dolga. Így azért valamilyen mértékben választ kaptam a kérdésemre, amit amúgy is a kíváncsiság hozott csak fel. Az azonban nem lepett meg, hogy a Fehér Város gyógyítói sorában szerette volna látni az édesanyja, mert tapasztalatom szerint nagyon erős gyógyító…..is.
- Még mindig jobb, ha én eszem az állatokat, mintha engem esznek. – vontam meg a vállam, mert egy férfiembernek vagyis elfnek meg kell adnia a testének, ami kell. – Sajnálom a népedet és a Várost, bár azóta sajnos már csak elsőnek lehet mondani a sorban, ami a sárkányok áldozatául esett. – intek szét szélesen, utalva a világban történő szomorú dolgokra.
A vacsora végeztével és a készülődés közben vitatjuk meg a tervet, amiben nem tudok ellenvetést tenni, hogy eléggé bicebóca, hiszen az egész kutakodás eléggé váratlanul hozott eredményt, nem készültem rá.
Hiába értem meg, hogy az ő javaslata logikusabb, azért nem könnyű valakit veszélybe sodorni, akit megkedvelt az ember.
Némi habozás után bólintok.
- Nincs értelme bujkálni. – mormogom, de azért felragyog a szemem, amikor megmutatja, hogy egyáltalán nem védtelen, mert ez ad egy kis megnyugvást, hogy ha baj történik, lesz időm a megmentésére sietni, addig remélhetőleg nem esik baja.
- Ez jó kis varázslat! Az enyémek csak a ……lopakodásban és az észrevétlenségben segítenek, de hát ezt már tudod, mintha pont ezt a képességemet kellett volna megerősíteni. – vontam meg a vállam, de közben a feladaton törtem a fejem.
- Menjünk akkor és elsőre a piacon és környékén próbálunk szerencsét…..külön-külön. Úgy értem, követlek és szemmel tartalak, miközben nyitva tartom a szemem.
Elég ideges vagyok azért, nagy a tét, ám nagy a nyereség is, ha sikerrel járunk.
A piac ugyan napközben a legforgalmasabb, de most sem pihen, csak épp más arcát nyújtja, ahogy közeleg az este……..

//Keress és találj – Nie, a lelkesítő//

Csak egy halvány félmosoly jelenik meg az arcomon a biztatására, mert egyáltalán nem hiszem, hogy bármilyen megmentői feladatra alkalmas vagyok. Sosem csináltam még ilyet, mindig csak a saját megélhetésem és túlélésem volt a cél, mivel a múlt tragikus tapasztalatai után igyekeztem senkit nem közel engedni magamhoz. Shuga ált hozzá a legközelebb, hogy megkedveljem, de még nála sem tudtam sokszor miként viszonyuljak hozzá és most már soha nem is tudom meg, miért keresztezte oly gyanúsan sokszor az utunk egymásét.
- Félek túlságosan is bízol bennem, de én még mindig csak egy ügyes tolvaj vagyok. – sóhajtottam, mert tényleg zavart, sőt kimondottan aggódtam, hogy túlbecsüli a képességeimet.
Ösztönös udvariassággal engedtem magam elé az ajtóban, aztán majdnem sikerült beleütköznöm, ahogy hirtelen megtorpant, miközben felhívta rá a figyelmem, hogy máris sikerült elfeledkeznem valamiről.
- Ha kiléptünk a kocsmából jobbra kell fordulni, aztán csak egyenesen végig az utcán egészen a kötélverő műhelyéig. Ott balra és az az utca már a piactérre visz, ahogy majdnem mindegyik, ami utána balra kanyarodik. – igyekeztem kiküszöbölni ezt a hiányosságot gyorsan. – Igen, ezt terveztem, bár ha szükség lesz a segítségemre, akkor az álcánknak is lőttek.
De persze inkább bukjak le, mint, hogy hagyjam, hogy Nienna-nak baja essen, de ezt egyelőre nem mondtam ki, azonban a másik kérdésére megráztam a fejem.
- Azt gondolom, hogy Norlan egy kikötő és, hogy mindig is nagy volt a kereslet emberre a kalózhajókra, melyek a csempészárukkal mindig is meg voltak itt találhatók. Nem véletlenül hozták ide a gyerekeket annak idején…… - villant dühösen a szemem. – Lehet, hogy az emberkereskedelmet tiltja a törvény, de ezt itt sosem vettél olyan szigorúan és a városőröknél, talán még feljebb is el lehet érni, hogy másfelé nézzenek, ha elég súlyos erszény pottyan eléjük. – nem tudom mennyire romboltam le Nienna igazságba történő hitét ezekkel a szavakkal. – Szóval nem hiszem, hogy itt vannak, de azt igen, hogy ez egy jövedelmező üzlet és hiába telt el olyan sok idő, akik ezzel foglalkoztak, most is ezt teszik, bár nyilván nem ugyanazok a személyek, de……….nem én vagyok az egyetlen elf, aki nem veszi szigorúan a törvényt.- mosolyodok el kissé kesernyésen. – Ha eltűnt emberekről érdeklődünk, nem fogjuk elkerülni a feltűnést, ebben biztos vagyok. A kérdés csak az, hogyan fognak az érdekeltek reagálni.
Nem akarom ijesztgetni, meg aztán már eddig is a tudomásomra hozta, hogy nem fog visszariadni a veszélytől, így aztán, ha nincs több tisztázandó kérdés, akkor mehetünk is.
Az utcákon most is sok az ember, nagyon igyekeznem kell, hogy se Niennat ne veszítsem szem elől, se más sem kerülje el a figyelmemet.
Igazából a nyílt kérdezősködés úgy sem fog eredményt hozni, de az általa keltett hullámok biztos, hogy kimosnak valamit a partra……..
- Ha azt hallod fuss, akkor ne habozz és rohanj az első szembejövő őrjárathoz, itt elég sűrűn járnak. Ne fordulj meg és ne foglalkozz velem, csak fuss. – suttogom még a hátának, ahogy elérjük a teret.

//Keress és találj – Nie-vel//

Már régen megbékéltem a hivatásommal és soha nem éreztem lelkiismeretfurdalást azért, mert loptam, hogy megéljek, akár magamnak, akár másnak, hogy fizessen érte, mert csak attól vettem el, aki nem érezte a hátrányát. És ez a „soha” változott meg, miután megismertem Nienna-t, aki előtt először éreztem, hogy talán helytelen, amit teszek, talán ezért is hívtam őt Jéghercegnőnek, ezzel is elzárva magam attól, hogy komolyabban vegyem a rosszallását.
És ezért volt az, hogy most meglepő pillantással jutalmaztam, amikor pont ő állította, hogy még jól is jöhet az alvilágban szerzett ismeretem és a foglalkozásom.
Azonban befogtam a szám, mert nem akartam elrontani a pillanat elégedettségének érzetét, így sem élvezhettem sokáig, hiszen már útnak is indultunk és erre kellett koncentrálni.
Még tartottam egy gyorstalpalót neki, miként működnek itt a dolgok, ha valaki az én szemszögömből ismerte meg a város működését. Gondoltam, hogy az átlag polgár nem szembesül ilyesmivel, nem árt, ha tisztában van vele.
- Nem, nem a mágusoktól, de senkiben ne bízz, még bennük sem. – figyelmeztettem még utoljára ismét, de jól esett, hogy kimondta, számíthatok rá, bár ez csak megerősítette, amit már úgy is tudtam.
A piac, ahogy gondoltam, most is zsongott és az sem változott, amióta itt jártam, hogy a nappali legális árukat, felváltották azok, melyek más közönséget szolgáltak ki. Még mindig a pulton voltak a kenőcsök, a szövetek, az olajok és más afridiziákumok, de a pult alól más áruk is előkerültek, ha jól kérdezett az ember. Mérgek, bódítók, csapdák, fegyverek, szerszámok, amik a magafajtának kellettek……
Körülöttünk megszaporodtak a sötét öltözékű, csuklyát viselő alakok, akik igyekeztek az árnyékokban maradni, könnyű léptű suhancok, akiket gyakorolni hoztak ki, miután már a próbababán nem szólaltatták meg a csengettyűket.
Miközben a fél szemem Niennan tartottam, egy ilyet kerestem magam is, ezért hagytam elől a pénzeszacskómat, bízva benne, hogy valaki nem tud ellenállni……
Valamikor az egyik oktatójuk egy vérelf volt és a bandával kellett egyezkednem, mikor ide jöttem pár hétre, de az nem most volt.
Attól is tartottam, hogy, ha be is jön a tervem, talán szem elől vesztem közben Nienna-t, aki, bár eltakarta az arcát, már láthatóan felkeltette már a figyelmet, láttam pár villanó pillantást, pár vele lépést tartó, de még elég biztonságos távolságban lévő árnyékot.
Közelebb húzódtam, csak egy-egy eladóhelyet hagyva magunk között
Minden idegszálam azt jelezte történni fog valami hamarosan. a távoli sarkon feltűnt egy őrjárat, ha az elhalad, elég időt adhat azoknak, akik cselekedni akarnak.

//Keress és találj! – Nie, akinek nem lehet csalódást okozni//

Tudom, hogy a Nienna felé tett ajánlatok még nem okoznak problémát, csak felmérik azt, hogy melyikre áll meg, melyik gondolkoztatja el, de ennél tovább nem mennek, mégis az izmaim ugrásra készen megfeszülnek, szándékosan kell ellazítanom, mert vannak itt a piacon rajtam kívül is sasszemű emberek, akiknek feltűnne és rájönnének, vagy legalábbis gyanítani kezdenék, hogy közünk van egymáshoz.
A piac, az őrség elhaladásig, ismét a békés arcát mutatja, bár nem csak az árusok, hanem a katonák is tisztában vannak azzal mi folyik itt, de hát a látszatra adni kell.
Meg van a trükkje, hogy úgy maradjak a jégelf nyomában, hogy még ős se vegyen észre és erre most nagy szükség van, hiszen a játék, amivel megpróbálják elcsalni és a mit sem sejtő vásárlóktól elkülöníteni, már el is kezdődött.
Csak reménykedni merek abban, hogy Nienna is észrevette, miként jelölik ki az útját, olyan véletlennek tűnő dolgokkal, amikre szinte senki, aki nem él állandó gyanakvásban, nem gondolna.
Mikor a csalogatás elérte a célját és Nienna egy olyan sikátor bejáratánál áll, mely egy minden bizonnyal banda uralta helyre vezet és ahol már felkészültek a fogadására, látom, hogy a lány megtorpan, de igyekszik ezt álcázni. Biztos vagyok benne, hogy a csuklya alatt figyelmes szemeket látnék, ezért kimozdulok egy kicsit az árnyékból, ahol meghúztam magam, hogy észrevegyen, tudja nem hagytam magára, nem vesztettem szem elől.
Nem hagyhatom egyedül bemenni oda, mert olyan gyorsan eltűntetik, olyan gyakorlott módon elterelik a figyelmet, hogy, ha meg is találom, talán már késő lesz.
Lehet, hogy Nienna azt gondolja, képes megvédeni magát, de nincs ebben tapasztalata, a csendes meglepetésre, az árnyékból, aljasan lecsapásra. Mert hiszen elég egy mérgezett tövis és máris megbénítják, az emberrablók mágusokra is fel vannak készülve.
Gyorsan döntök.
- Várjon szép kisasszony! – lépek lendületesen mellé és kísérem a lámpák fényében beljebb. – Az a kereskedő azt mondja, hogy nem jól adott vissza. – intettem arra, ahol a nassolnivalókat vette. – Ha gondolja visszakísérem.
Ezzel a fülelő füleknek azt jelzem, hogy nem tartozom hozzá, de nem tudják, hogy vajon saját szakállamra akarom megszerezni a zsákmányt.
Azért nem állítom meg, hiszen akár ki is sülhet valami ebből, legalábbis kiugratjuk a nyulat a bokorból.
Óvatos mozgolódás támad a sikátor végén.