Kikötő

Őszintén meglepődtem volna, ha szó nélkül tűrte volna a szavaimat. Még akkor is, ha sunyi, nyomorultnak tartottam, mert más által véres verítékkel összeszedett vagyon és megélhetést oroz el, csak azért, mert maga köré gyűjtött egy bandát, csupa hiénát, melyek közül ő a legnagyobb.
Ha most nem reagált volna, még a gyávaságot is a számlájára írtam volna, de akkor nem élhetett volna ilyen sokáig…….
Így nem rezzenek össze a hirtelen mozdulatától, ám a kezem azon mód a tőrömre csúszik, felkészülve rá, hogy használjam is, természetesen csak önvédelemből.
- Nem eszik olyan forrón azt a kását! – nézek vele farkasszemet, ám sejtem, hogy ha akarna sem tudna ennél többet elérni, mert a kidobóemberek már meg is indulnak felénk.
Madame Borromo ügyel a vendégei nyugalmára……..
Fynn visszakozik, hiszen amúgy is csak a megfélemlítésem volt a célja, de mielőtt még megfelelő csípős választ vágtam volna a fejéhez, megszólalt Zaveeyera a lépcső tetejéről. Nem tévedtem, amikor feltételeztem, hogy minden mozdulatukról tudomása van és most épp időben lépett közbe ahhoz, hogy ne ugorjunk egymás torkának.
Kezem elernyedt a fegyveremen és egy gunyoros pillantással biccentettem asztaltársamnak, jelezve, hogy szabad az út, menjen csak előre.
Számítottam rá, hogy, már csak az „üzlettársi” pozíciómat megerősítve, engem sem hagy ki a Mylady ebből a társalgásból, meg nem ártott szemmel tartani ezt az „úriembert”.
Bekísértem tehát Fynn-t az irodába és megvártam, hogy leüljön, ám én, mivel Borromo is még az ablak előtt állt, csak neki támaszkodtam az asztal szélének, hogy időben reagálhassak bármire is.
Valószínűnek tartottam, hogy főként az előbbi történések miatt, Fynn tényleg kifogásolni fogja a jelenlétemet, de meglepő módon és amiért azonnal rossz előérzetem lett, inkább a dolgok elé ment.
Sajnos tényleg nem ejtették a fejére, pedig egy ostoba bandafőnök most jól jött volna.
Idegesen vártam, hogy megjelenjen az a személy, akit ez a féreg maga mellett akart tudni egy minden bizonnyal bicskanyitogató tárgyaláson, hogy ki lehet a bűntárs, aki a kezére játszik……
Én ugyan nem kiáltottam fel, mint a ház asszonya, de csak azért, mert bennem szorult a levegő és csak egy hörrenésig jutottam. Ez meg mi a búbánatos feketefene!
- Átverés! – léptem egyet a másik zsivány felé, aki ezek szerint elejétől fogva összejátszott a testvérével, csak minket etetett azzal az ostoba maszlaggal.
De amíg a Madame nem ad utasítást arra, hogy ugorjak nekik, visszafogtam magam és inkább Zaveeyera-hoz mentem, hogy megvédjem, amennyiben szükséges.

Iszonyúan dühös vagyok és ez biztosan lerí rólam, annak ellenére, hogy nem ugrom Jarlath nyakának, hogy elvágjam, bár nagyon is kedvem lett volna rá, aztán folytattam volna Fynn-nel…….
De ennek ellenére átérzem a Madame megdöbbenését, ami sajnos előrevetíti, hogy bármilyen terve is volt, az most dőlt dugába és még az eddigi sem rózsás helyzet is tovább romlott, mondhatnám az esélyeink a béka feneke alá süllyedtek.
De elköteleztem magam és akármi is fog történni, ki fogok állni Madame Borromo mellett.
Mogorván nézek a közeledő bandafőnökre és kezem az övemhez rebben önkéntelenül, ami jelzés lehet a most egy cseppet sem nyomoréknak látszó férfinak, hogy eddig és ne tovább!
- Nem vagyok süket, így nyugodtan nekem is mondhatod, amit tőlem akarsz. – szúrom közbe, átvéve a közvetlenebb hangnemet, amit megenged magának. – A meggondolatlanság pedig távol áll tőlem, ha akarok valamit, azt meg fogod tudni időben, én nem vagyok hátulról sunnyogó orvgyilkos.
Persze értem én, hogy mit mond elsőre is, gondolom az embereik már körbevették a házat és valószínűleg az épületben is van belőlük éppen elég. Mivel két őre Zaveeyerának itt van, túl sok gondjuk nem akadhatott a földszinten, ahol most inkább csak a lányok voltak.
~ Gyáva, alattomos disznók! ~
Eddig sem gondoltam, hogy baráti csevelyre érkeztek, így a fenyegetése semmilyen meglepetést nem okoz, de akkor is dühítő, hogy mennyire pofátlanul úgy érzi, mindent megtehet, mert erőfölényben van. Ez akkor is rossz érzés, ha ez az igazság……
Szemem végig figyelmesen követi a mozdulatát, ahogy előhúzza a papírt, talán még azt is meg tudnám jósolni, hogy mit tartalmaz……
Én sem nyúlok érte, hirtelen még arra is emlékeztetnem kell magam, hogy miért kezel engem másként……..ő úgy tudják, hogy társtulajdonos vagyok….
- Ha már ilyen szívesen marasztalsz minket, akkor talán nem bánod, ha a Madame ide hívja Blanche-t, a helyettesét, hogy meggyőződhessen arról, egész háza népe jól van. – néztem a férfi, majd Zaveeyera szemébe, teljesen figyelmen kívül hagyva az iratot.

Nem akartam a Madame tervének útjába állni – már ha a történtek ellenére, még volt terv, de reméltem, hogy igen, különben nagy bajban leszünk, - de a két sunyi testvér már nagyon a bögyömben volt, ezért többet engedtem meg magamnak, mint amit szándékomban állt.
Így aztán azonnal észhez térek, amikor meglátom azt a figyelmeztető villanást a nő szemében, ezért eszem ágában sincs vitába szállni vele. Talán szándékosan nem szeretné, ha az emberei több figyelmet kapnának, amúgy is gyanús, hogy az egész ház vérkeringésén a kezét tartó Blanche még nem tűnt fel……..
Ám én valószínűleg nem vagyok olyan jó színész, amilyen a Madame, ugyanis a haragot nem tudom eltűntetni a szememből, még ha veszek is egy mély levegőt, hogy higgadtságomat visszanyerjem.
Arra sem tudom rávenni magam, hogy egy szavát is elhigyjem, de kénytelen vagyok elismerni Zaveeyera igazát arról, hogy az üzlet elhappolását tervezgető testvéreknek sem érdeke a károkozás.
Nyilvánvalóan a Madame és én ez alól kivételt képzek, mert nem hiszem, hogy bármelyikük is hamar felejtene. Míg egyiket tegnap, a másikat épp az előbb sértettem vérig…..
Most nem reagálok semmit arra, hogy elegendőnek gondolja személyemet a ház úrnőjének biztonsága érdekében, ráadásul az „üzletet” sem bonyolíthatják le nélkülem, legalábbis a tudomásuk szerint.
Egy halvány mosolykezdemény jelenik meg az arcomon, ahogy a Madame az orruk alá dörgöli, hogy hiba csúszott a számításukba miattam, de aztán kissé közelebb lépek, hogy elvegyem a felém nyújtott papírt és elolvassam, ahogy kérte.
Nem csalódtam a megérzéseimben, hogy mi áll benne, ahogy Zaveeyera válaszában sem.
- Igaza van a Mylady-nek. – bólintok egy undorodó mozdulattal ledobva az asztalra a dokumentumot. – Még ha hajlandó is lenne lemondani a részéről, én nem kötöttem semmiféle megállapodást egyikőjükkel sem, így az én részem amúgy sem képezhetné semmilyen – annak idején jóhiszeműen – kötött alku tárgyát. – jegyeztem meg ahogy a nő befejezte.
Ám biztos voltam benne, hogy tartogatnak még meglepetéseket a tarsolyukban és a szép szavak után jön a fenyegetés, ahogy az ő berkeikben illik. Ne is csalódtam……… Én voltam az első a sorban.
- Sok mindenre gondolok, ami biztosan nem nyerné el a tetszésedet Jarlath, de én is tudnék pár változást javasolni nálad, példának okáért, ha komoly üzletben gondolkodsz, megfegyelmezhetnéd az embereidet. Ha te épp erre gondolnál, akkor csak szívességet tettem, hogy megtettem helyetted. – dőltem neki az asztal sarkának és karbafontam a kezem.
Nem teszem meg neki a szívességet, hogy azt lássa megijedtem a fenyegetésétől.

Nem vagyok bolond. Tudom, hogy nagy-nagy veszélyben vagyunk és az életünk lehet, hogy csak egy hajszálon múlik, de akkor sem fogom megadni nekik azt az örömöt, hogy azt gondolják reszketni fogok a hatalmuktól. És szerintem a Madame-t is alaposan alábecsülik, pedig tapasztalhatták már, hogy hosszú ideje megállja a helyét itt a városban nő létére is. Most is remélem, hogy ez történik és a váratlan események ellenére volt ideje valami meglepetést kitalálni. De, ha mégsem, akkor sem fogok megjuhászkodni két ilyen alattomos nyomorult előtt, igyekszem majd mindkettőt magammal vinnem a sírba, mielőtt meghalok.
Mondhatnám, hogy az esélytelenek nyugalmával nézek vissza Jarlathra, miközben előadja a nagyfőnöki beszédét.
- Egy cseppet sem kételkedem benne, hogy az emberei mindent ocsmányságot megtesz, amit mond nekik. – bólintottam, hiszen így is gondoltam, de arra már nem reagáltam, hogy szerinte majd kilépek az üzletből, hiszen az csak egyféleképpen lehetséges…….., bár ha a Madame utasít rá, akkor is kénytelen leszek…….De nem ezért nem válaszolok, hanem azért, ami közben történik és ami Jarlath figyelmét is felkelti. És, ami sokkal jobban megrémít, mint eddig bármilyen fenyegetés, hiszen nem akarom a saját múltam felbukkanásával megnehezíteni a Madame dolgát, még akkor sem, ha teljes szívemből szeretném megmeríteni tőrömet Fynn szívében.
- Talán csak a szituáció ismerős, gondolom sűrűn zsarolnak és fenyegetnek embereket. – igyekeztem a pillanatnyi zavartságomat és színvesztésemet lerázni. – Biztos emlékeznék, ha láttam volna azt az alattomos képét…..
Szavaira megfeszültem és minden mozdulatát figyelemmel kísértem, hogy időben védekezhessek vagy támadhassak, miközben fél szemmel a Madame-t is szemmel kísértem, hogy mit tesz és mire utasít, akár csak egy kicsi mozdulattal is, hiszen már nem tarthatunk ki sokáig…..

Mielőtt még egymás torkának ugorhattunk volna Jarlath-tal, a Madame erős, határozott hangja vágott közénk és el kellett ismernem, hogy igaza volt, hiszen ennek biztosan nem lett volna jó vége. Bár nem gondolom, hogy egyébként az lenne, de ha Fynn rájönne a titkomra, akkor szinte biztos, hogy semmi jó nem sülne ki belőle.
Hogy a dokumentum biztosan elkerüljön Zaveeyera szeme elől, a kezembe veszem és gyors mozdulattal darabokra szakítom, amivel abban is megerősítem a két gazembert, hogy teljes mértékben az asszony mellett állok és mindenben egyetértek vele.
A Madame elég egyértelműen fejezi ki azt, hogy milyen szerepem van az üzletben, vagyis, hogy mit akar elhitetni a banditákkal, akiknek most feladja a leckét, hogy mit kezdenek ezzel az információval.
Ha azt tervezték, és bizonyos vagyok benne, hogy tervezték, hogy eltesznek lába alól, akkor sem kaparinthatják meg a „részem”.
Azon már meg sem lepődöm, hogy Zaya simán megfenyegeti Fynn-t, hogy kidobja. Kis híja volt, hogy nem röhögtem fel, pedig a helyzet cseppet sem volt humoros.
Mivel ismertem az előzményeket, nem lepődtem meg, amikor Fynn elővette az aduját, azt, hogy a Madame tartozik neki. Ettől féltem és reménykedtem, hogy erre kitalált valamit az asszony.
És nem csalódtam. Amikor visszakérdezett szinte biztos voltam benne, hogy Fynn nem tud ilyet felmutatni, mert akkor már réges-régen megtette volna. Nem a türelméről volt híres, nem várt volna idáig az adósság behajtásával……..
- Meglepne, ha lenne olyanja, nagy a valószínűsége, hogy maga adta el azt a lányt. – dörmögtem bele a csendbe.

Nyilvánvalóan számítottam arra, hogy nem fog nekik tetszeni a cselekedetem, de hát mégis csak a Madame az én főnököm, így természetes, hogy azonnal teljesítem a kérését és eltűntetem előle azt a nyomorult iratot! Az, hogy ezzel felhergelem a gazembereket? Az a hab a tortán! Kicsit sem szándékos………, ahogy a megjegyzésem sem, de annak igazság tartalmában még meggyőződésem is van. Deril Fonte, ahogy én megismertem Fynn-t, sosem járt a becsület útján.
A dühös ember sok olyat mond, amit egyébként higgadt fejjel nem tenne és Damos-t most szinte szétveti a düh, úgy fröcsög bele az arcomba, hogy szinte várom, mikor ugrik a torkomnak, ami ugye védekezésre kényszerítene……..Nem mintha, mikor megjelentek itt azzal a dokumentummal, egy pillanatnyi kétségem lett volna, hogy addig élünk, ígérjenek bármit, amíg alá nem írtuk.
Halvány mosollyal az arcomon hallgatom a kirohanását, de a szememben jeges hidegség honolt, tartva vele a szemkontaktust. Damos-on látszott az erőlködés,  a mindennél jobban akarása annak, hogy eszébe jusson, honnan ismer, hiszen az volt, hogy okos volt ez a gazember. Idegesítette a nem tudás és veszélyt szimatolt benne……..
Én nem néztem a Madame-ra, hogy lássam miként érinti Fynn alkuajánlata. Nem volt idő, hogy beavasson a tervébe, ha sikerült is kitalálnia valamit és talán időhúzásként rááll, hogy kiadja ezt az információt. Mivel ez az ügy minden bizonnyal valamelyikünknek nem fog túl szerencsésen alakulni, igazán nem osztott-szorzott volna. Nem orroltam volna meg érte Zaveeyerára, ha megteszi.
Nem tette! Sőt még ki is állt mellettem, ami – amennyit megismertem belőle, - nem is lepett meg igazán.
Fynn pedig elkövette azt az óriási hibát, hogy túl magabiztos volt, a Madame-t pedig alaposan alábecsülte. Még végig sem mondta a történetet, még át sem adta a „bizonyítékot”, már tudtam, hogy hazudik. És nem csak én…..A ravaszdi most ostoba lépést tett, egy szegény, menekülő lánytól nem várta volna el Zaveeyera, hogy ezt küldje vissza biztosítéknak.
Mikor a kiáltására szinte berobbant az ajtó és előkerült az őrkapitány és emberei, önkéntelen a tőrömért kaptam, mert azt hittem a két zsivány emberei azok, de aztán megnyugodva engedtem le a karom. Mégis csak volt terv és alaposan meglepett Zaya mindenkit, még engem is, pedig feltűnhettek volna az ismeretlen arcok. Bár jól alakultak a dolgok, nem voltam boldog, hiszen ez hiba is volt a részemről, fel kellett volna figyelnem rá.
És bár sok minden kavargott a fejemben, egy dologban igen határozottan tudtam, hogy meg kell tennem…..az embereimért, a lányért, aki a Madame minden igyekezete ellenére Fynn áldozatává vált és a sok ismeretlenért, akiket ugyan ez a sors várt a karmaiban. És nem utolsó sorban a saját vesszőfutásom miatt. Egy gyors lépéssel Fynn elé léptem és a legpóriasabb módon orrbavertem.
Csak egy enyhe fintorral nyugtáztam a kezembe nyilalló fájdalmat, de még nem végeztem vele.
A füléhez hajolva suttogtam el neki a titkot, - nem kellett, hogy az őrparancsnok is megtudja, - amit nem volt szívem megtagadni tőle, hogy gyötörje addig is, míg fel nem kötik.
- Jól sejtetted, ismertük egymást Deril Fonte. Pár éve az én és embereim javai hátán másztál feljebb egy egyszerű csempészből bandavezérré és tettél engem földönfutóvá. De most fordult a kocka.
Viszlát az akasztásodon. – veregettem meg a vállát mosolyogva.

Igaz, hogy nem a bosszúvágy vezetett ide, az előző életemet a történtek után feladtam és más úton kezdtem új életet. Ebben persze az apámmal való kapcsolatom jobbá tétele is szerepet kapott.
Ám most, hogy lehetőségem volt arra, hogy azt az embert aki kiforgatott a vagyonomból az őt megillető helyre juttassam, főként, hogy megtudtam róla, nem én voltam az egyetlen áldozata, az egész élete más nyomorba döntéséről szólt, elégedettséget éreztem. Lehet, hogy a bosszú érzése semmin nem változtat, nem hozza vissza a múltat, de nekem akkor is jó érzésem volt.
A Madame kérdésére mosolyogva néztem a nőre, levéve a tekintetem a kocsiba pakolt Fynn hátáról.
- Csak azt hoztam a tudtára, hogy honnan ismer. Annyira tudni akarta, hát nem akartam, hogy lyukat fúrjon belé a bizonytalanság.
Bár nem kellett felhívni rá a figyelme, hogy valószínűleg csak időszakos lesz a nyugalmunk, hiszen amíg él a két zsivány, veszélyesek, azért vidáman követtem a Hát úrnőjét az épületbe, ahol mindenki boldogan ünnepelte őt. Meg is érdemelte! Okos nő volt és most nagy győzelmet aratott.
Reméltem, hogy ezzel megszolgáltam a Madame bizalmát és a továbbiakban már nem kételkedik a hűségemben……

// Én köszönöm a lehetőséget és ezt a remek mesét. Maradok a Madame őszinte híve! //

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

A háború egyre nagyobb mértéket ölt. Furia belelendült és nem kegyelmez senkinek, így nekem is össze kell szednem magam, hogy hasznossá tegyem magam. Azonban szívesebben mennék inkább a saját bosszúm után, de tudom, hogy Őhatalmassága nem a türelméről és a megértéséről volt híres, nem számíthattam arra, hogy ez most másként lenne, mert engem lóvá tett egy jégtünde némber.
Vándoroltam hát, hogy olyan információkra leljek, amik érdekelhetik a főnökömet, miközben a dühömet elzártam egy sötét zugba, érlelve addig, míg ismét meg nem találom a lányt. Mert abban biztos voltam, hogy megtalálom! Hiszen szorult a hurok, a kétlábúak egyre kisebb területre szorultak vissza, így az idő az én malmomra hajtja a vizet.
Már két napja Norlan városában a kikötő környékén ődöngök, hallgatva a dokkmunkások és részeg matrózok fecsegését, be-betérek egy-egy kocsmába is, hiszen ezeken a helyeken tudok hozzájutni a legtöbb információhoz, az emberek, elfek esetleges terveinek elkottyantásához.
Bár elememben érzem magam sárkánybőrben, az emberi alakomat is élvezem, vagyis inkább azt, amit az emberi lét nyújtani tud nekem. Nem vetem meg a jó ételeket, italokat, a női bájok által elérhető kellemes időtöltéseket.
Így aztán a fülelés mellett, úgy vélem a magam mögött hagyott viszontagságok után egy kis kikapcsolódást is megérdemlek, erre ez a város tökéletesen megfelelt.
Már szemeztem pár nyilvános házzal, ahol különösebb problémák nélkül élhetek a kissé durvább igényeimmel, hiszen ezek a szajhák egy nagyobb összegért sok mindenre kaphatók és a szájukat is tartják. Pénzem akad és általában a nőknek a fizimiskám sincs ellenére.
Éles hallásommal meghallom a pletykálkodó suttogást, amik egy nőre vonzzák a pillantásom. El kell ismernem tényleg remek emberpéldány!
És mintha épp kapóra jött volna, válasz a gondolataimra, amik egy nyilvános házat kerestek. Azt suttogják a hangok, hogy valamiféle Bíborgyöngy Ház vezetője a drága. Akár meg is nézhetem magamnak hová tart a hölgyemény……mert az öltözékéből ítélve, a lányok sem lehetnek rosszak….
Követem hát a hintót, bízva benne, hogy a sűrűsödő forgalomban nem veszítem szem elől.
Ha megtudom, hová megy be és az tényleg egy piros lámpás ház, akkor bemegyek és körbenézek.
Az épület belül is igényesnek néz ki és a vendégkör még talán túl jó is az ízlésemnek.
Ha nem úgy látom, hogy a ház a cédáknak ad otthont, akkor elég csalódott leszek…….

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Az épület szépen rendben tartott, ahol a hintó végül megállapodik és a kocsis szaporán szedi a lábát, hogy kinyissa a kocsi ajtaját és kisegítse a kikötőben már megcsodált embernőstényt. Most egyáltalán nincsenek hátsó szándékaim, csak a kíváncsiság és a testi kielégülés után vágy vezet, ezért nem is gondolok semmilyen óvintézkedésre, vagy óvatosságra, még akkor sem, amikor azért tapasztalom, hogy itt mintha több lenne az egyenruhás őr, mint egyébként egy ilyen környéken megszokott lenne.
Miután megállapítottam, hogy az ösztöneim és a kihallgatott hírek igazak, a nő egy nyilvános házba tért be, nekem sincs miért az utcán tovább ácsorogni és azon töprengeni mi is fog hamarosan történni odabenn, ha sikerül szert tennem egy készséges szolgálóra.
Elégedett mosoly terjed el az arcomon, ahogy elindulok az épület bejárata felé………

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Ajkaimon még a jóleső gondolataimat tükröz mosollyal döbbenten torpanok meg az ajtótól egy méterre, amikor egy kellemetlen modorú fickó hangja megállít. Hitetlenkedve nézek az emberállat szemébe, akin aztán komótosan végigballag a pillantásom, megállapítva, hogy valamiféle egyenruhaféleségben van, tán még az előttem emelkedő épületen vidáman repkedő zászlók színei is fellelhetők benne………
No, de ki hallott már olyat, hogy egy piros lámpás házba nem lehet belépni, csak valamilyen……..igazolással??!!
Ez csak valamiféle idétlen tréfa, vagy ………ennyire nyíltan dolgoznak már a rablóbandák, kihasználva a jóhiszemű kuncsaftokat, a kapuban rabolják ki őket, holmi igazolást követelve, amit aztán minden bizonnyal jó kis összegért ki lehet vásárolni.
Ám, ha ez a helyzet, velem ugyan rossz lóra tettek, nem kell nekem őrség, hogy móresre tanítsam őket, bár legnagyobb sajnálatomra étek nem lehet belőlük, de talán még a Ház asszonyának is kivívom a tiszteletét, ha elkergetem az ajtaja elől az ingyenélőket……
- Addig takarodj az utamból, míg jó dolgod van! – intek neki, lehetőséget adva, hogy magától álljon félre. – Micsoda bolond ötlet egy férfiakból élő ház elé ………állnotok - mert közben még pár bandatag is csatlakozott hozzá, minta ettől meg kéne ijednem, - abban bízva, hogy nem látni át rajtatok? Tőlem ugyan egy petákot sem kaptok, legfeljebb a kardom lapjával találkozhattok,….ha csak…..maga a Ház asszonyától nem hallom ezt! – mosolyodom el elégedett, ravaszba fordult mosollyal, hiszen ezt úgy sem tudják megtenni. – No, tűnés! – tolom félre a fickót erőteljesen.

//Veszélyes vizek – Raven//

*Raven próbálkozását csak ellenségesnek ítélheti a csapat, így a négyalak egyszerre mozdul, s ha a meglepett sárkány nem tesz ellene, hát már kattan is a bilincs a csuklóin. Csak ekkor jelenik meg Zaya az ajtóban, fáradt és türelmetlen tekintete semmi jót nem ígér.*

- Mi ez a ribillió? Abban egyeztünk meg, hogy nem zavarják a vendégeimet! – pillant szemrehányóan az őrökre. – Ki ez az úr? – méri végig Raven-t. - Sosem láttam még itt magát. Ki ajánlotta? Ki a pártfogója? Figyelmeztetem, ha ilyen módon viselkedik, ne csodálkozzon, ha az a levél semmit sem fog érni. Vegyék le a bilincseit! Lássam, kicsoda maga – nyújtja kesztyűs kezét a sárkány felé. – Kérem az ajánlást, vagy ne rabolja tovább az időmet feleslegesen. Gondolom, bármennyire is idegen, tisztában van azzal, hogy ide máshogyan nem jut be! Nos, hol a levél? – toppant türelmetlenül a lábával, miközben mogyoróbarna szemei felmérik az előtte álló alakot.*

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Azt gondoltam, hogy a magabiztos és erőteljes fellépés majd meghozza a gyümölcsét és a fickók farok behúzva majd elkullognak megszégyenülten, hogy nem jött be a tervük. Nem számítottam rá, hogy a város nyüzsgő közepén hirtelen nekem esnek, úgy voltam vele, csak a szájuk jár. Mire felocsúdtam és a kardomért nyúlhattam volna, már egy béklyó szorította össze a csuklómat és nyolc markos kéz szorít le, hogy moccanni sem tudok. Sárkányként persze ez semmit nem jelentene számomra, de ember alakban épp oly sebezhető vagyok, mint bármelyik kétlábú.
Szinte levegőt sem kapok a dühtől, amit viszont csak vörösödő képem és villogó, némileg zöldbe forduló szemem mutat, de ez nem buktathat le, annyira nem lesz sárkány szem.
Mielőtt még hangot adhatnék feldúltságomnak, megjelenik a nőstény, aki mérgesen vonja kérdőre a férfiakat.
És még ő mérges! Az eszem eldobom! A szemfogaim fájdalmasan lüktetnek az állkapcsomban, mikor olyan hangnemben kér számon ENGEM, ami még sosem hallottam egy szajhákat vezető kupleráj vezetőjének szájából. Ki a fenének képzeli ez magát? És milyen ajánlást követel ez tőlem?
De legalább a bilincstől megszabadítanak. Nagyot rántok a kezemen, hogy elszabaduljak az őröktől és rájuk is mordulok, hogy tartsák távol magukat tőlem. Csak eztán fordulok a nőstényhez.
- Csak úgy viselkedtem, ahogy útonállókkal viselkedik az ember. Gondoltam elzavarom őket, hogy magának ne okozzanak gondot! – mondom méregtől csöpögő hangon. – Hiszen miért számítottam volna fogdmegekre egy nyilvánosház ajtajában? Csak egy jó kufircolásért jöttem, mert épp ráérek pihenni egyet ebben a városban, de ki hallott már róla, hogy ehhez valamiféle ……”ajánlás”kell! Hát mi van ezeknek a lányoknak a lába között? Lunir kardja? Tud erről a városúr "madame"? – nézek rá egy gonosz villanással.

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Teljesen elképedtem azon, ami ezután történt! Ugyanis a kis szuka, az a beképzelt nőstény olyan szavakat vágott a fejemhez, hogy nem akartam hinni a fülemnek. Miközben hallgattam és egyik őrök a másikra néztem, hogy ők ezt, miként tudják elviselni, azt kellett látnom, hogy őket ez egyáltalán nem lepi meg, sőt ha tippelnem kellett volna, még azt is el tudtam képzelni, hogy igazat adnak a némbernek. És én még azt hittem, hogy a szépsége csak arra jó, hogy az ágyába csalogassa a kapható hímeket és a méltóságos viselkedése is csak csalogató álca, de nem! Nem vett vissza az arrogáns viselkedéséből, hanem még jobban belelovalta magát és kioktatott! ENGEM!!!!
Mire befejezte simán el tudtam képzelni, hogy a dühtől füst tör ki a fülemen és az orromon és akaratlanul is lebuktatom magam, de szerencsére nem történt meg, az önuralmam ebben még kitartott, ám a cselekedeteimnek már nem voltam ennyire ura. Velem ne merészeljen egy kis szajha így beszélni.
A fenyegetései természetesen elszálltak a fülem mellett és a kezem az arca felé lendült, hogy egy jó nagy pofonnal tudassam vele, hol a helye!
- Neked teljesen elment az eszed, szuka!
Nem is ügyeltem az őrökre, annyira a büntetés lebegett csak a szemem előtt, de……….ebben sajnos megakadályoztak………
Egy bőrkeményedéses marok kapta el a csuklómat és lökött arrébb a nőtől, mire a dühöm a férfi felé fordult és a következő lendülettel az ő állkapcsát zúztam össze. Ekkor már a másik három is a nyakamba esett és kaptam a bordámra, a gyomromra, sőt a szemem alá is. Vér serkent az ütés alatt, de nem maradtam adós, érzetem, ahogy az öklöm alatt szakad a bőr és reccsent a csont. A kardom közelébe sem tudtam jutni……aztán valaki elgáncsolt és én hanyatt estem………

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Zihálva és a szégyentől égve nézek a nő szemébe, aki elé a földről odarángattak. Meg sem tudok moccanni, olyan szorosan fognak. Nem először kerülök az emberek között szorult helyzetbe és nem is az bánt, hogy legyűrt a túlerő, hiszen tudom, hogy csupán remegő férgek lennének előttem, ha a magam valójában látnának, de, hogy ezt egy szajha előtt kell elszenvednem, az megbocsáthatatlan.
Baljóslatú gondolat kúszik az elmémbe, mert életem során csak most az utóbbi időben, két némber is fölém kerekedett és még az előző szégyent sem sikerült lemosnom magamról! Kezdenék elgyengülni, vagy valaki megátkozott? A gyomrom összeszűkült és még a maradék erőm is elhagyott, ahogy ez eszembe jutott. Ha továbbra is ilyen szánalomra méltóan fogok viselkedni, Óhatalmassága hamar véget vet majd az életemnek, vagy örökké bujkálhatok majd én is, mint az árulók…….
Bár önbizalmam most megingott, azért ismét elönt a méreg, ahogy a nőstény szavai megütik a fülem. A sárkányok Istene a tanúm, hogy ezért megfizet a másik szajhával együtt. Örömmel fogom elroppantani a torkát és felhörpinteni a vérét!
Megrántom magam, hogy megállhassak a lábamon és ne a férgek kezében lógjak és véres képem ellenére, hidegen nézek a nő szemébe.
- Te nem tudod, hogy kivel húztál ujjat, de meg fogod még ezt bánni, te utolsó ribanc! – vágom a szemébe. – Bezárathatsz, de tisztában lehetsz vele, hogy nem leszek ott sokáig, hiszen nem követtem el semmi főbenjárót. – mosolyodtam el, véres fogaim rávillantva baljóslatúan.
Régóta járok már az emberek között, ismerem a törvényeiket, még ha sokszor nem is tartom magam hozzájuk. Most önuralmat kell gyakorolnom, hogy elhigyjék legyőztek, de az nevet, aki utoljára nevet…………….Hagyom, hogy elvonszoljanak……

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Hideg mosollyal várom, hogy a nő újból elém álljon, miután az előbb utasította az embereit, hogy vigyenek a tömlöcbe. Biztos vagyok benne, hogy a szavaim tettei újra átgondolására ösztönözték, de megint csaladkoznom kellett. Ez a némber ostoba és makacs, de ezzel csak növeli az elhatározásomat, hogy nem fogom ennyiben hagyni. Most persze bátor, mert egy csomó őr legyeskedik körülötte, de én is makacs vagyok. Igaz a türelmemre nem lehetek büszke, de van ami megéri, hogy várakozzak rá és igen…..ez a szajha meg fogja tudni, hogy pontosan ki is Raven Black!
- Ez egy kupleráj nem egy ház, tudtommal. – köptem felé a szavakat. – Az őrök meg nem úgy viselkedtek, ahogy egy vendéggel kellett volna, nem az én hibám ami történt, ráadásul te fenyegettél meg engem- vágtam vissza, de kezdtem lenyelni a haragom és hideg fejjel gondolkozni.
Abban azonban igaza van, hogy tényleg kerülhetek rosszabb helyzetbe és nem akartam megadni a nőnek ezt az örömöt.
Ám nem tehettem róla, amikor a jóhírét kezdte emlegetni, kitört belőlem a röhögés……., ami aztán azonnal hamvába hallt, amikor kiejtette a száján az utolsó mondatot……
Hitetlenkedve meredtem rá, mert azt hittem, hogy rosszul hallottam! Egy nyilvánosházat vezető madame azt akarja, hogy kérjek tőle bocsánatot??????
- Neked elment az a maradék eszed is, ami még volt! – szakadt ki belőlem és rávicsorodtam, a dühöm ismét fellángolt. – Eszemben sincs megalázkodni …más előtt sem, de előtted főleg!

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//


Nehezen nyelem le a mérgem, de kénytelen vagyok, mivel ez a ravasz némber minden szavamat ellenem fordítja, pedig igazán kiteszek magamért, még soha életemben nem vitatkoztam ennyit egy kétlábúval. A fellépésem, az arroganciám eddig mindig elég volt ahhoz, hogy megfélemlítsem őket, bár az is igaz, hogy azért soha nem tapostam volna Lanuria földjét ennyi ideig álcázott alakomban, ha nem kerülöm el a konfrontációt a katonákkal, a városi őrségekkel.
Természetesen most sem saját akaratból bonyolódtam velük tettlegességebe, hanem egész egyszerűen csapdába csaltak!
- Megtévesztettetek! Átverés ez az egész, hogy kifosszátok az ártatlan és csak némi boldogságra váró ügyfeleket! Lehet, hogy most győztesnek hiszed magad, de ígérem, hogy minden városban, ami utamba kerül ezután a rosszhíredet fogom kelteni. Nem sokáig kéjeleghetsz abban a hitben majd, hogy ez egy „megbecsült intézmény”, hogy a szavaiddal éljek. – vicsorogtam felé és továbbra is igyekeztem lerázni magamról a kezeket. – Eresszetek, ne nyúljatok hozzám, megyek magamtól is! Már alig várom, hogy elhagyhassam-e balga várost, és híresztelhessem birodalomszerte, milyen kígyót melenget a kebelén.
Megvetően nézek a nőre, aztán elfordulok tőle, egy szót sem akarok már ezen aljas nőstényre pazarolni, a végén még tényleg kibújok a bőrömből!