Déli-dombság

Lanuria középső vidékei felől határozottan sietős léptekkel lépdel az elf lány, akinek a lábán még mindig a titokzatos nyelven íródott átok ül. Ezért persze jobban is tenné ha nem keveredne harcokba mostanában, hiszen már a gyorsléptek is kellően lefárasztják, a csata közbeni futások, és kitérések pedig talán életveszélyesek is lehetnek számára. Ez persze csak az első egy hétre vonatkozik, hiszen egy kis idő után úgyis megszokja a szervezete, és utána már csak a gyorsan elmúló idő miatt kell majd csak félnie, de ő azt is jól tudja, hogy még ha az a három hónap nem is olyan sok, neki még lassabban fog eltelni, mint másoknak. Most pedig jön a döntö része a dolognak, ugyanis vagy a sebeit nyalogatva bújdosik el egy kis barlangban, vagy a sarkára áll, és megpróbálja megváltoztatni a lehetetlent. Aki ismeri őt, az biztosra tudhatja, hogy az utóbbit fogja választani, hiszen még, ha tele lesz szenvedéssel is ez az utolsó időszak, akkor sem futamodik meg, hiszen akkor nagy sebet ejtene a saját, és a szülei becsületére is. Elsősorban a vér mágiára irányuló tudását szeretné magas szintekre emelni, másodjára pedig a saját klánról tervezett szép álmait is szívesen megteremtené a valóságban. Ehhez persze először meg kellene törni a fekete boszorkány átkát, ám most még azt sem tudja hol kezdje. Az információt keresheti személyeknél templomokban, vagy poros fa nekropoliszokban (alias könyvtárakban), de egyik sem lenne olyan gyors, mint amennyire ő szeretné. Az első napokat most egy kisebb utazással szeretné tölteni, ahol elgondolkozik, hogy mi is lenne a számára legbölcsebb döntés, és ki tudja..talán ez alatt a kis idő alatt is találkozik olyan emberekkel, elfekkel, sárkányokkal, vagy törpökkel akik segíthetnek választ adni a kérdésére. Most kivételesen nem hordja fekete páncélzatát, hanem egy sokkal könnyebbre váltotta le azt, hiszen a lába nem nagyon bírja a mostani helyzet miatt a nehéz súlyt. A legtöbb felszerelését is inkább egy fővárosi raktárban hagyta, és most csak a legfontosabb eszközöket hozta magával erre a rövid kis útra. Nem szándékozik harcba keveredni senkivel, és ha teheti inkább a pihenésre és a gondolkodásra szenteli ezeket a napokat. Legelőször a déli-tájak felé, azaz a déli-dombság felé tette meg az első lépéseket, hiszen ezeket a földeket régebben törpök lakták, hátha hagytak itt valamiféle ereklyét, vagy könyveket, esetleg kisebb (még fel nem fedezett) kincseket. Ez a kis kitérő igazán nem árthat senkinek, és végülis mi lenne jobb kikapcsolódásra, mint egy spontán kincsvadászat? Erulassë számára egyenlőre semmi. A dombság gyönyörű, legfőképpen ilyen téli időszakban, mint most. Sok fa, sok liget, sok erdő, sok tisztás, ám még több felfedezetlen rejtély. A vérelf az egyik legnagyobb fának támaszkodva elkezdi nézegetni a tájakat, hátha valami különös dolgot vél felfedezni, vagy esetleg meg lát egy személyt, aki különösen felkeltené az érdeklődését.

Mordon morogva botorkát a számára ismeretlen területen, arcába húzva fekete palástját, miközben felváltva szidta és átokkal fenyegette a rá tűző napot, és azokat, akik miatt el kellett hagynia otthonát. Mindre különféle mocskos ork jelzőket tett és hörögve ordította mindezt hogy nyomatékot adjon bosszúságának, amit tovább növelt a nap, számára égető hatású sugarai, amik néha áthatoltak rongyos palástján, aminek végét néha a földön húzta, néha pedig mögötte lobogva húzott.
Orkunk árnyékról árnyékra haladt, hisz itt erőt meríthetett magának ahhoz hogy folytassa útját, aminek teljesítését makacsul elhatározta magában, bár tudta hogy fajtája nem viselheti a napot, ami rá még többszörösen is érvényes volt a mágiától meggyöngült teste végett is. Amint Mordon beért egy kisebb fa vagy bokor árnyékába pár percre megkapaszkodott egy ágban, majd továbbhaladt. Előfordult ugyan hogy néha majdnem megbotlott, vagy csupasz lábával belerúgott egy-két kőbe, de de ezeket egy dühödt horkantással és egy két szitokszóval letudta, majd tovább haladt, célja felé, várva végre az éjjt, ami az erő ígéretével kecsegtette.
A nap már magasan állhatott, amikor végül, egy nagyobb fához ért, ahol elhatározta megpihen egy darabig, így hát amikor beért a fa árnyas tövébe, letelepedett a tövébe, és arcába húzta gúnyáját, hogy megfeledkezzhessen az élet gondjairól.

Nem is volt olyan messze a déli dombság új vándorától, és az, hogy nem vette észre a fáradt sámán az elfet, csakis annak köszönhető, hogy a pár méterre lévő fa törzsének éppen úgy támaszkodott, hogy kiesett a látószögéből. Amikor azonban a vérelf újra útnak akart indulni, egy gyors és lendületes fordulattal észrevette a férfit, akit egyből kiszemelt magának. Sötét, csuklyás lény volt, és ha éles elf szemeivel jobban megnézte, akkor a gondosan eltakart arcból is szépen kitudta venni, hogy az illető egy férfi, és egy olyan lény, ami nem tartozik a legszebb népek közé. Ork, troll, vagy akár szörny is lehetett, de Erulassë-t nem érdekelte, hiszen mostanra már olyannyira feltüzelte ez a kalandvágyát, hogy nem bírta megállni, és odament a férfihoz. Lassú, halk léptekkel a hátamögé lopózott, majd miután alaposabban szemügyre vette, hangosan ráköszönt.
-Szép napot, bátor vándor. Mi járatban errefele? - gyermeki kíváncsisággal közelebb lépett az idegenhez, és szemét egyenesen a ronda, száraz arcára szemezte. Nem félt tőle, hiszen minek félne? Egy sötét boszorkánnyal lévő találkozás után még a legsötétebb rémálmaitól sem retten meg, tehát nincs oka miért félnie. A köszönés után persze nem maradhatott le a jó öreg bemutatkozás sem, és mivel ő kezdte meg a társalgást, ezért neki kellett először.
-Erulassë a nevem, és a Druindar klánból származom. Önben kit tisztelhetek, uram? - na igen, egyenlőre csak az "uram" megnevezéssel tudta megilletni, de remélhetőleg nem sokáig, hiszen ha már megtudja az idegen nevét, akkor már nem kell beceneveket kitalálnia neki, és sokkal egyszerűbb lesz a férfi vezeték, illetve keresztnevén hívni. A meleg való igaz volt, hiszen mégha téli évszakot is írtunk, akkor sem volt hideg. Ez talán gyakori Lanuria ezen részén, de ennek a vérelf nőnek feletépp zavaró volt. A hazájában, ahol eddig lakott a tél általában hideg szokott lenni..na meg ha kisütött a nap, akkor az rögvest el is olvadt. Szerencsére a világ még nem billent ki az egyensúlyából, és mivel már dél felé járt az óra, a déli dombság környékén is lassan, de biztosan..elkezdett olvadni a hó.

Orkunk miközben élt a pihenés lehetőségével, mélyen elgondolkodott az eljövendőn. Miként álljon bosszút egykori társain, és miként adja más orkok tudtára hogy az életével játszik az, aki meg meri vetni őt és hatalmát. Néha ugyan elszenderedett, és ekkor párszor felhorkantott, mint ahogy azt a jó ízűen alvók teszik, de sokszor hamar fel is kelt, és arrébb kecmergett, ha a napfény rávetült, vagy épp a fáról leeső hó esett rá. Sem ereje, sem kedve nem engedte hogy elhagyja menedékét, de persze, mivel semmi sem tart örökké, Így Mordon békés pihenője sem, mivel egy ismeretlen hang zavarta meg békés pihenőjét, aki miatt némiképp feldühödött.
-Mit érdekel az és mi szép ezen a nyomorult napkorongon? Majd kiégeti a bőröm!-Morogta orkunk mérgesen, majd feltekintett az idegenre aki megzavarta őt. Szeme előtt egy egyes népk számára tetszetős küllemű elf nő állt, akit Mordon kíváncsian méregetett, ártó szándék jeleit kutatva. Hiába kutatja fegyverek, vagy bármely erre utaló dolog nyomát, bizony nem talált semmit, az átlagosan öltözött idegenen, aki nem tett jó benyomást Mordonnál, és a köszönést sem fogadta kedvesen.
-Tán nem tanítottak meg szüleid arra, hogy hagy békét a pihenőknek?- Morogta fekete gúnyája alatt Mordon, miközben felkászálódott a fagyott talajról. Számára nem okozott sohasem gondot az ilyen kietlen helyeken való alvás, hisz gyermek kora óta a földön pihente ki magát, de amikor már majdnem felkelt, hirtelen megcsúszott a fa tövében, körben letaposott havon, amit tán a helyi kölykök tapostak le egyszerű játszadozásaik során.
Amikor orkunk a talajon landolt, egy tompa puffanás hallatszott, amit csuklyája lehullása, és egy újabb szitokszavakból álló hosszú káromkodás követett, amit később különböző sikertelen felkelési kísérletek követtek, ami után az elfhez fordult aki talán még ott állhatott.
-Segíts felkelnem!- Kapálózott szerencsétlenül Mordon, akit páncélja nem engedett felemelkedni a földről.

Az idegen nem mutatkozott be sajnálatosan, ezért meghagyta magán a furcsábbnál furcsább beceneveket, hiszen máshogy szólítani nem lehetett. Azonban mogorva ork megkapta méltó büntetését, és egy kisebb baleset során legurult a dombról, és egy kicsit megrázta a fejét. A nehéz páncélja, és a gyenge teste miatt nem tudott felkelni magától, ezért hát az elftől kért segítséget, de ő nem éppen az a teremtés, aki egy ilyen modortalan kérés után máris rohan segíteni. Egy frászt. Erulassë lassan odasétált az ork férfihoz, és elkezdett matatni a zsebében, majd ha talál valamennyi pénzt, akkor azt elvette tőle.
- Ennyi fizetség bőven elég lesz, a "segítő" szerepemért cserébe. - mondta, majd felsegítette az előbb kirabolt áldozatát, és tőle ellenkező irányba indult meg. Mégha nem is volt ez egy érdekes találkozás, azért legalább szerzett egy kis pénzt, mégha nem is a legtisztább módon, de adott lehetőséget az orknak védekezni, azonban még ott sem tartunk, hogy elrohant volna akár egy tolvaj. Túlságosan is tiszteli azt a szót, hogy "becsület", tehát lépései cseppet sem voltak gyorsak, és nagyok sem. Számított rá, sőt várta, hogy a sámán egy átokkal szórja meg a tolvajlása miatt, vagy legalább valamilyen mennyiségű varázslatot szabadítson rá. Kíváncsi volt, hogy mire képes az "öreg", hiszen ha egy hatalmas átokkal találja el a vérelfet, akkor nagy eséllyel az átokhatástalanításhoz is ért, és valamilyen módon majd csak kiszedi belőle a sötét boszorkány okozta átoknak az ellenszerét. Ha pedig a sámán mégsem támadja meg, vagy nem vág a fejéhez valami bántó szöveget, esetleg nem indul meg utána, akkor az elf csak úgy könnyedén tovább indult a déli dombságról, és fülig érő mosollyal nézegeti a kezében lévő kis erszényt, amiben az arany és ezüst pénzek zörögnek. Nem volt sok, ami persze nem is csoda, hiszen ez a nép nem éppen a leggazdagabb népek közé tartozik, de egy kis vacsorára éppen elég lenne, ha még alkonyodás előtt talál magának egy fogadót.

-Te mocskos hegyesfülű! Azt hiszed mert elf vagy neked mindent lehet? Te sápatag képű, falevélzabáló! A holló játszana a szemeddel!- Üvöltözte Mordon, miközben megrázta köpenyét, hogy lepergesse arról a havat, ami a földön feküdve akadt rá, majd dühödt tekintettel nézett az előtte sétáló elfre, aki tán direkt gúnyolhatja őt lassú tempójával, hogy orkunk kiszolgáltatottságából rosszízű térfát csináljon. Mordon viszont ork léténél fogva sem az a fajta, aki hagyná hogy valaki is így bánjon vele, így már tervezgette is a visszavágás lehetőségét, mivel tudatában volt, hogy az elf amellett hogy fegyvertelen, még komoly átok is ül rajta, így hát nagy nehézség árán lehajolt és a kezébe vett egy nagy marék havat, amelyet nagy gondossággal elkezdet gyúrogatni addig, míg egy egész kemény golyóra nem tett szert általa, majd amikor elég közel ért az elfhez, aki oly kegyetlen módon megszégyenítette. Mordon a keményre gyúrt hógolyót, amit bosszússágában készített, alaposan meglendítette, majd egy átkot elmormolva elhajította a fagyos lövedéket, ami egyenesen az elf felé száguldott, és ha az eltalálta az elfet, a találat pontján egy nagyobb fej méretű jégtömb keletkezett, ami leblokkolhatta az elfet a mozgásban, amíg Mordon kárörvendően odaért, és elkezdte átkutatni az elf ruházatát, majd visszavette a pénzét és kárörvendően elhelyezkedett mellette, miközben a kezeit melegítette, amik a hógolyó gyúrása miatt némiképp meghűltek.

Elfünket hamar hidegre tették, aminek köszönhetően a jobb kezéből egy óriási jégkocka lett. Na igen..lehet, hogy egy kicsit túlzásba vitte az orkhoz intézett szivatását, de ami megtörtént az megtörtént. Így hát a jéggé fagyott kezével odasétált a támadójához, és jól fejbe vágta, aminek köszönhetően széttörött az öreg fején a jég, és a végtagja is kiszabadult.
- Na azt hiszem ennyi elég is lesz. Kárpótolhatlak egy forró fürdővel, és egy meleg vacsorával egy közeli kocsmában? - teszi fel az ajánlatát, hiszen azért mégis csak a becsületéről híres, és ezek után elég érdekes lenne, ha minden kiengesztelés nélkül itt hagyná. Tehát Erulassë továbbra is a válaszra várva néz a férfire, s kérdésének válaszára való siettetés céljából újra megszólal. - Tehát? Hogy döntesz? Jössz velem, vagy itt hagyjalak békében? - neveti el magát, s közben lassan elkezd megfordulni, hátha a végén mégis nemleges választ kap.

-Hogy a lepra enné le a húst a csontjaidról!- Vágott dühében még egy dühödt szitkozódást az elf felé, a földön feküdve, ahová az elf csapása sodorta. Orkunk már épp azon volt hogy egy újabb csapást intéz ellenfele felé, akit tán még meg is ölne. Bár eléggé meglepte hogy alkalmi ellenfele miféle gesztust tett felé. Eléggé elgondolkodott az ajánlaton, így rövid ideig még vézna testével feküdt a hóban, majd komótosan felegyenesedett és leporolta magáról az újabb adag havat, majd így felelt.
-A vacsorát elfogadom.- Majd a rajta nevető elf után indul, akit a maga tempójában követ, miközben ismét gondolatok árasztják el csúf fejét. Vajon jól tette-e hogy elfogadta az elf ajánlatát? Ezen elmélkedett végig, míg belső sugallatai egyike azt mondta hogy akkor is ugyanilyen jól járt volna ha megöli, de egy másik épp az elf vérének ontását kívánta. Ezen morfondírozott mindvégig, míg az elfet követte, bár közben figyelmesen pásztázta környezetét, csapdára gyanakodva, de rövid időn belül felhagyott a gyanakodással, és felfigyelt vendéglátója lábára, amiből erős mágiát érzékelt.


EDIT:
//FAGY//

Új útitársa elfogadta a bőkezű ajánlatát, aminek valamiért különösebben örült. Megunta már az egyedüllétet, és most már szinte annyira szomjazott a társaságra, hogy az sem érdekelte milyen szitkozódó, büdös, és ronda az új ismerőse. A kocsma, fogadó, vagy bármilyen más vendéglátói helyiségek tárháza még egy-két kilométerrel odébb volt, és ez simán beletelhet még nekik úgy fél órába, legfőképpen akkor, ha az ork tempójával sétálnak tovább.
- Bocsánat, de mit is mondtál? Hogyan hívnak? - kérdezett rá újra az ismeretlen ork nevére, hogy ne kelljen már megint mindenféle becenévvel illetnie, mint például: öreg, büdös, ork, vagy akár "hé, te ott". Ahogyan az ork válaszára várt, hirtelen a lábában egy erős fájdalom terjedt el, ami élesen végigszaladt az egész testén, majd egy kis idő után abbamaradt, de mégis érezni lehetett, hogy még mindig ott van. Az elf azonnal felhúzta nadrágjának szárát, hogy megtekintse a billogot, ami nagy szerencséjére még tovább terjedt. Túl sokat erőltette, és még nem is pihent sokat, tehát a fekete tetoválás felszaladt egészen a jobb térdéig. Erulassë elhúzta a száját, majd vállatrántott, hiszen perpill nem tud sokmindent tenni vele. Ezután visszahajtotta a nadrágját, feltápászkodott, és újra az ork sámánra nézett.
- Elnézést kérek. Mehetünk is tovább. - mondta, majd útnak is indult, de most már kicsit lassabb tempóban. Egyrészt az ork társának a tempója miatt, másrészt a rettentően éles fájdalom miatt, ami most már a térdéig kínozza őt.

//februári 2. küldetés Barát vagy ellenség. Párban ki játszva Lyssel//

*Nem is oly rég kelt útra a közeli erdőség felől, mérgei megapadni látszottak s végre újakat is beszerzett. Bevallaná nagyon nehéz ismeretlen növényeket megállapítani de büszkesége nem teheti meg. Égő érzés volt gyomrában, elvégre hogy is állapítaná meg, hogy mi mérgez és mi nem ha nem saját magán. Émelyegni kezdett s érezte le kéne ülnie, feje is hasogat. S gondolatai is csak nehézkesek voltak.
~Ohh fene... Szinte mindenre immunis vagyok mi ezen a világon megterem a növények közül de ezek a mellékhatások...
*Majd teste kiutasítja magából a gombát amit megevett, elfordul jobbra majd nagyot büfizik az egész távozik. Bár a hatás megmarad, s mintha kezdené érezni, hogy teljesen kifordul önmagából. Felpillant a dombra mintha ismerős arcot látna. De tétovázik nem tudja képzeletét csalja e a méreg vagy tényleg Lys bandukol felé. Már teljesen minden volt le hunja szemét majd azért imádkozik, hogy ne jöjjön a második menet felfelé.

*Aden rápillant az idegenre kit szemei nem ismernek fel, a képzelete játszik vele. S már tudja is mit okozott a gomba. Halucinogén anyag, tulajdonképpen jó kis gomba volt hisz Adent ilyen láz még sose kerítette hatalmába. Felnéz rá az arcában egy ismerőst lát mégis ismeretlen volt. Fehér hajat látott s ugyanazok a cián szemek mint az övé. Nem az lehetetlen, nem lehet itt hisz már rég meghalt. Szabadul ki az ölelő karok közül. Majd máris löki el magától a lányt. Zsebébe nyúl ujja vöröslik, arcához ér. Igen most jön az aminek jönnie kell, elméje elborult s már hangzanak is a szavak mit a lány még sosem hallhatott ezek előtt.
-Nim Fa Ti Naur Tal... Az orjás a gyorsba ötvözve... első és második lépés.
*Lehet a lány nem tudta mire vélni ezt, de miután szeme is előkerült lehet nem volt sok választása. Ha nem áll talpra Aden nem várja azt meg, s máris máris emeli kezét.

*Aden arca sem rezdül a sebesülésre, lepillant rá kis vér folyik kefelé. Vállat von majd a futó lányra pillant ki egy fán terem. Felnéz rá kezében íj s rá tartja a célt. Elvigyorodik kaján arckifejezése már tudatja is a lánnyal mi lesz a vége. A lány szemei biztos jók voltak de még neki se okozhat egyszerű dolgot ez a sebesség mit Aden diktál. A repülő nyilat egyszerűen kikerüli mit a lány enged el felé, nem sok minden képes eltalálni őt ebben a stílusban. Nem is értette miért nem mozdult el az első vessző elől. Bár ráfogja arra, hogy teljesen be van gombázva. A fához ér megugrik s keze egyenesen a faágat éri min Lys álldogál. Hangos reccsenés mit nem a kéz ad ki, s az ág lekonyulni kezd majd elválik a fától. Röptében jó lecsapni a legyet szokták mondani, s Aden már felkészülten várta a lány érkezését.
-A nyitó tánc első lépése, a tettető...
*Majd ahogy a lányt megpillantja indul is gyomra felé a keze, nem viccelt teljes erejéből ütött s a lánynak nagy szerencséje lehetett hisz ismét csak egy darab fába ütött. Halk szisszenés igen azért a törzse mégsem egy ág, masszívabb volt. Bár az ököl sajgott kissé nem sok gondot okozott neki, s lenyomatát a törzsben hagyta.

*Aden az ütés után megint csak gyomrához kap. Újabb adag fakad ki belőle, majd felpillant a lányra ki most már teljesen nem hasonlít arra akit az előbb látott. Szóra nyitná a száját de már is kapja a levelek halmazát, vére cseppen a föld felé. Utána veti tekintetét, arcához ér a víz leveri. Hála isten nem rossz helyet érintett a vágás. Nem most szeretné előcsalogatni a teljes erejét főleg hogy a lány ismerős kezdett lenni. Összeszűkülnek szemei, majd végre felismeri a kedvesét.
-H ... hogy mi?
*Egy az egyben röpül lefele a fáról, szerencséje volt nem volt még a magasban. Nagyot puffan odalenn majd nem mozdul. Szemei behunyva maradnak, épp jó helyre esett elkerülve saját gyomortartalmát. Végre érezte hogy szervezete kezd kitisztulni. De nem moccan fekszik még ott. Végre megnyugodni látszott, s ha most éppen nem egy nyílvessző tart felé komolyabb baja úgysem lesz már. De mondjuk nem tett neki semmi jót az a két méter magas, hátast vetődés a földre. Még nyökögött valamit amit Lys nem hallhatott.
-Oldás...
*S ott feküdt gyermeki arccal csak a szem bámulta még mindig Lyst mérges tekintettel mintha csak átdöfné őt. Bár a másik már csukva volt.

*Aden nem igazán élvezte most a hangos szavakat, s inkább akaródzott neki némaságába burkolózni. Hallott mindent de szeme nem mozdult, lehet belegondolva abba hogy ezért mit fog a lánytól kapni nem is szeretne többet felébredni. De nem sokáig szundikálhat, egy pofon csapódik képének. Igen ez volt az a pillanat mikor ki kellett nyitnia szemét. A lány szemébe néz elmosolyodik. Majd megfogja kezét s lassan szóra nyílik a szája.
-Honnan tudnám leteszteltem pár növényt... milyen hatásuk van...
*Majd ül fel fejét fogva, nem igazán emlékezett semmi konkrétra csak egy dolog tűnik fel igazán. Hol a francba használta a szemét. S nem is kellett volna elővennie akkor meg miért? Majd hagyta a csudába a kérdést a takarót vissza húzta szemére, majd valamit elő vett zsebéből. Kellemes illata volt a fiolának, kiöblíti vele száját majd elköpi a másik irányba.
-Durva rémálom volt... Olyant láttam akit nem láthattam... S te voltál a szerepében... Meg akartalak ö...
*Hallgatott el majd tekintetét levetette a földre.
-Meg tudsz nekem bocsátani?
*Nézett vissza a lányra, mint kutyakölyök a gazdára.

*Aden nem felel tudja ő hogy nem normális amit művel de félni valója nem igen akadt a mérgező növényektől. S ha nem most találkozik a lánnyal igazából semmi probléma nem is adódott volna belőle. S elgondolkozott a dolgon vajon mi lett volna ha sikerül neki nem bocsájtott volna meg magának, s lehet azzal a tudattal kellett volna élnie hogy elvesztette azt kit szeret. De törvényei is eszébe jutottak s rádöbben nem soká maradt volna ő maga sem életben azután hogy ártatlant öl.
-Ne haragudj Lys. Nem azért vigyórgok mert olyan jó kedvem van. Csak örülök hogy erősebb voltál annál mintsem meg tudjalak ölni. Tudom hogy tudod mit akartam mondani.
*Majd egy pofon a jutalma, nem vallotta volna be de megérdemelte mégis bosszantotta a dolog sose ütötte így még meg senki kinek a keze a helyén maradt. S mérges volt de inkább magára mintsem a lányra. A pofont ölelés váltotta meg is zavarodott tőle. Értetlen arcát a lány már nem láthatta de viszonozta ölelését.
-Örülök, hogy talán meg tudsz bocsátani.
*Majd még csöppet rettegett mi lesz a vége s tudta hogy a nőstény ördög még sokáig fogja ezzel kínozni.

*Adennak sokkal jobb kedve lett végre belátta a lány, hogy nem volt maga miért is lett volna. Ezek az apró incidensek a mérgező gombákkal tudnak furcsa dolgot művelni. S igazság szerint mikor elengedte a lányt érezte, hogy keze nem éppen oda tevődött vissza ahol szerette volna, hogy legyen.
~Persze -sanda pillantás hátra- ez hiányzott!
*Majd emelte ki kezét belőle úgy hogy a lány ne lássa, majd a felálló lányra pillantott. Enyhe agyrázkódás után még kissé gyors volt neki ez a kérdés.
~Elindulni? Fel kell állnom? Neee... Na de mégis ha már ő hív....
*Először kesztyűét vette le majd rakta be kis táskájába mibe belenyúlva érezte, most minden az utolsó darabig kárba veszett... Elsápadt ha lehet ilyent mondani hófehér bőrére. Leveszi a csukját majd eltűri arca elől a maszkot.
-Ilyen kérdést te nő! Csak mond, hogy talpra indulunk. S már ugrok is.
*Mosolyodott el Aden nem hiába vetkőzött ki gúnyájából. Majd az az ugrás amiről előbb beszélt, inkább mint valami tántorgó aggastyán pirkadatkor, az ágyából kikelve na az volt ahhoz fogható. Majd végre biztos talpon állt felnézett a fára. Majd felmérte a távolságot, ajka elhúzódik szája kissé elferdül. Igen magasról kapott egy nagyot. Még örülhet, hogy jól van. Igen ez a nő, felcsalogatta oda ahonnan jó nagyot lehet puffanni. De nem tette szóvá elvégre ő volt a lány szerint az ostoba. Nem kezd bele meggyőzni egy nőt, hogy nincs igaza de legyen. Hallgatni arany.

//befejeztem köszönöm a játékot :)Megyek veled L //

//Liz & Fela//

*A lányra pillant aki úgyszintén berohant, egy kabáttal lett gazdagabb miután kiért a fogadóból. Nem kellett választ adnia a lánynak, hisz mégis csak ő tudja merre tervezte az utat. S ha már így alakult ő is vezeti a kis csapatot amit a lány s ő alkot. A város kapuit elhagyva máris sokkal élet telibb volt. Érezte, hogy kedve is visszatér. Egy dalt dúdolgatott az úton, valamiért oly fülbe mászó volt számára, hogy ki sem tudta ebrudalni onnan. Egy apró kis kavicsot pillant meg a földön, belerúg majd utána néz. Nem röpült messze s ismét ahogy beérte megint csak rúg rá egyet. Elszórakoztatja magát az úton már szinte teljesen hétköznapinak tűnt az út pora a lába alatt. Hisz ebből állt élete, vándorolt s még fog is, keres valamit miről még sejtelme sincs, hogy mi is az.
-Már nem járunk messze...
*Egyre csak közeledett a dombság, alig telt egy-két órába míg ide értek, bár ha jól mulat az ember az idő is gyorsan telik. S Ő nem az a fajta aki ne tudná elszórakoztatni magát. Ha most a legszórakoztatóbb dolog egy kő volt. Majd egyszer csak egy rossz rúgást követően a kis játékszer messze repül le az útról, s eltűnik a semmibe. Szomorkás tekintetet vet utána majd elsétál mellette.
Már a dombságban bandukoltok mire füle neszt hall. Igen itt vannak, mintha csorgó vizet hallana. S jól hallja mert a hang irányából, vízpára látható. S kicsivel később már maga a forrás is fellelhető ahova igyekeztek.
A látvány szinte hergelően hatott s lépteit szaporábbra vette. Minden egyes lépéssel közelebb került ahhoz mire már régen szüksége volt. A partra érve, fegyverét megfordította majd letűzte azt a földbe. Mellé vetette táskáját, majd kiemelte a földből a hegyet s áttűzte a táska szíján. Se szó se beszéd, dobta is le magáról poros ruháit, bár ahogy kinéztek talán azoknak sem ártott volna egy fürdő. Kibújt hosszú ujjú de ingjéből. Testén tele volt heggel s egy elég hosszú húzódott bordáinál, mintha csak megpróbálták volna kettévágni. S milyen távol jár ez az igazságtól. E seb emlékeztetni fogja míg él sose dönts elhamarkodottan, ha szerelmedről is van szó. Hátra pillant a lányra, majd nadrágját is letolja mi alatt egy fehér vászonnadrág van. Valamiért kíváncsi volt a reakcióra. Majd a parton megállt, s hátrafordult a lányhoz.
-Megígérem nem lesek.
*Mosolyodott el a lány felé majd bele ült a vízbe. A meleg vizű forrástól ugyan messze állt de pont kellemes volt a víz. Bár mindenki más és más, ami neki pont jó az talán másnak hideg. De ebben az időben gyorsan szárad az ember.
-Remek a víz...
*Szólalt meg de szinte csak magának mondta, hisz orra alatt dörmögte ki. Majd alámerült fehér haja mintha csak egy medúza lenne úgy lebegett az áramlatban. Majd kisvártatva felbukkant szemét kinyitva minden fehérbe borult, hátradönti fejét a szikláknak majd a réseken mik haján vannak az eget kémleli.
~Vajon megérte elhagynom? De így a legjobb... neki és nekem... Miért töröm rajta a fejem... már megtörtént. S a múltat nem lehet megváltoztatni... s ha meglehetne... akkor sem biztos, hogy másik utat választanék. Szerettem őt pont ezért hagytam el... az én utam a halál s neki élni kell.
*Feledkezett bele gondolataiba, s észre sem vette a lány vajon már bekászálódott e a vízbe vagy sem. Jelen pillanatban a e gondolatok jobban lekötötték mint akármelyik élő a föld kerekén.
~ De hiányzik... jó volt vele... valamiért úgy érzem elhaltam... de lehet csak bolondja lettem. De mégis mikor a mágus a fogadóban kiejtette nevét... bevallanom is nehéz össze szorult a szívem... remélem nem vezet újra össze minket a sors. Had higgye azt, hogy meghaltam... vagy azt amit éppen gondol... Nawarean Soul Salamon szedd össze magad! Te már nem a régi Aden vagy. Őt megölte a fekete hajú sárkány. Egy halott sose támad fel...

//Akkor üdv nektek! Fela megérkezik//

*Hosszú ideje úton vagyok már. Az a néhány darna, ami a félretett pénzemet jelenti, nem sok mindenre elég. Muszáj takarékoskodnom, ha nem szeretném, hogy felkopjon az állam.
Még csak a dombságban vagyok, és igazán nem is tudom, hogy hova tartok, de biztos, hogy az én utazásom még csak most kezdődik.
Egy biztos, most egy fán csücsülök és meredten, lélegzetem visszafojtva, vöröslő barna bőrrel nézek le a fa alatt húzódó forrásba. Ide másztam fel siettemben, amikor megpillantottam a távolból azt a fehér hajú férfit, aki most alattam ruha nélkül csobban a forrás vizében.
Még szerencse, hogy előtte megtöltöttem a kulacsom. Habár lényegében nem is az én kulacsom ez, hanem a bátyámé, Thembáé….volt, amíg magamhoz nem vettem azon az éjszakán.
Testvéreimen kívül még nem láttam meztelen férfit és ez a mostani helyzet több, mint kínos nekem.
Még kínosabb, hogy egy nő van ezzel a fehér bőrű, fehér hajú emberrel. Sosem láttam még hozzájuk hasonlókat.
A munkához szokott kezem sokáig kitart, de a végtelenségig nem. Kicsúszik belőle az ág, amibe kapaszkodok vele, és én halk sikkantással zuhanok bele a forrásvízbe.
Meg is merülök, de csak rövid idő kell, hogy teljesen átázott gönceimben a felszínre rúgjam magam.
Rémült tekintettel nézek a férfira, most aztán tényleg pácban vagyok. Teljes zavaromban igyekszek ki a partra, miközben hebegek a hátam mögé.*
- Bocsánat….én…nem akartam…bocsánat!
*Ahogy kikapaszkodok a szárazra, akkor jut csak eszembe, hogy a ruhám csurom víz és talán még a vízben is jobb lett volna maradnom, akkor legalább rejtve lennék a férfi elől.
Magam elé kapom a málhám, amiből szintén csöpög a víz és riadt tekintettel nézek szét valami menedék után. Legszívesebben a föld alá süllyednék szégyenemben.*
- Bocsánat!
*Persze láttam én már fehér bőrű embert, a kószák közül sokan ilyenek, de ettől még nem jobb nekem. Egy sem volt meztelen.
A hajam közben a nyakamra és a vállamra tapad és zavaromban még a szemem elől is elfelejtem félretolni az oda tapadó szálakat.*