Déli-dombság

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-15, 9:49 pm

Gondolataimban idézem fel azon szavakat, amelyeket nem is oly távoli helyen, s messzi időben intéztem a vérteshez. Homokba támasztott kardommal emelkedem feljebb, az arrébb hemperedő mágussal most mit sem törődve, teljesen felegyenesedve szemlélek körbe.
A fehér, cirádás köpönyegesen átsiklik tekintetem, legszívesebben visszafordulnék, hogy még egyszer megnézzem. Ehelyett mozdulatlan állok, töprengve annak kilétén, mivel is a klán területén efféle öltözet egyik rangsorba sem illik. Az már érthetetlen, hogy három különböző ágazat csuklyája, figyelme is néhol rávetődve várakozik.
Meglehetőst bosszantó tény, tán hamarabb betöltötte valaki a klánfői pozíciót, minthogy kitettem lábam a felfrissült szabadság mezejére. Úgy érkeztem a parti táj képére vágyva, merengek majdan a múlton, minek bevillanó képeit a halász haláltusája zavart meg… mostanra meg a kialakult harc hevét zavarják meg.
A sötét bőr tulajdonosára nézek, ekkor már botjára kulcsolódott ujjakkal mered maga elé, intézett szavait mély sóhajom követi.
`Vidd véghez te, meglátjuk képes leszel-e vérem ontani...` Évek gyakorlata áll mögöttünk, mégis zárt kapu döngetéseként, saját gondolataim visszhangzását hallgatom, üresség fogad. A mágus ténykedésére enyhe mosoly kúszik fel arcomra, ám a terjengeni kezdő füst derekamhoz érve megáll, s hamarost apad térdem magaslatába. Kudarc, ez az, amire most ítélve vannak az ilyen próbálkozások, ennyi készenlétben ácsorgó varázshasználó közt. Addig van esély, amíg nem efféle fegyverhez nyúlunk, meglehet, ki akarják élvezni küldetésüket, és nem hamarkodják el varázslás sorozatokkal, hacsak nem én vagy a másik… okot adnak rá.
A kapu egyértelműen készen áll a „befogadásra”, valahogy nem vagyok benne biztos, hogy most is valamely közelebbi pontra vinne útja.
Dorian mellől elindul a két vörös szín, rikító két alak, közelebb s közelebb „hozzánk”. Erősebben szúrom le a pengét, masszív fogással a markolatba kapaszkodva. Ha nem volna elég a befelé szívó szeles erőtér, ami úgy tűnik csak rajtam, és a négeren fog, hát a két Iagnas is rásegít. Míg egyik kezem s lábam támaszt az egyre előrébb csúszó fegyveren, másik hátrafelé kap, hogy amit ér, abba kapaszkodjon meg a férfin, kit egyaránt mozgósíthat a sodró homok, is…
Nemcsak köpenyem lengedezik a remegő tér felé, hajam is afelé vágyódva lobog. Fiam komor arcáról, a mögöttem lévő mágusra pillantok. A magam életéről, függetlenségéről nem mondok le, akármekkora túlerő is van velem szemben, ha kell „meghúzódva” várom meg az alkalmas időt. Most erről a tervről kell lemondanom; túl kiszámítható…
Jelen helyzetben támadni öngyilkosság. Talán… egy módja van…
Biccentek a lila köpenyesnek, hisz ki tudja, mi sorsra jut ha önnön ostobasága okán, szembeszáll mindennel s mindenkivel. Szükségtelen lendületet vennem, csak egy ugrás és már a kapu magába nyelő hullámai lepnek be.
- Hane ni hax! – Egyetlen szabadulást segítő ige, minek sikerétől nagy tétek függnek. Ha Arash-t elnyelte a kapu, avagy maga vetette bele magát, most számára is érdek, hogy sikerrel járjon az ingatag varázs. Az is elegendő, ha kis távval, de rövidítem a tervelt úti céljukat, és idő előtt dob ki a másik oldalon.

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-16, 8:59 am

*A füst csak részben sikert hozott, s erre Arash is hamarosan ráébredt. A föld nem vele van, s ez elég kellemetlen lett számára, ugyanis javarészt azzal érintkezett.
Azonban nem látta még befejezettnek az ügyet.
Botját a földbe vájta, hiszen érezte már a húzó erőt a háta mögül, s az egyre lejjebb ülepedő füstbe mélyedt.
Kardját hüvelyébe lökte, így nem veszi semmi hasznát neki. Helyette azon a kezén koccintotta össze a gyűrűket.
Másik karján a köpeny felcsúszott, felfedte a csokoládébarna bőrt, s az azon kidagadó ereket, melyek mutatták a komoly erőfeszítést, mellyel kapaszkodott.*
~Átkozottak! Mind átkozottak! De nem adom fel, ha beledöglök se! Megemlegetitek még, hogy Arash N’goboval kezdtetek, férgek!~
*Széles szájából kivillantak fehér fogai vicsora közepette. Valami belékapaszkodott, és húzni kezdte, a föld is megemelkedett alatt, s nem tudta, miként is tudná megakadályozni ezt.
Azt tette, amit helyesnek gondolt. A lábába markoló női kézre felpillantott, de nem biccentett vissza. Mit érdekelte őt, hogy mit akar a kék köpenyes.
A homok, mely a magasba emelte testét, nem kedvezett neki. Ismét összekoccintotta ujján a gyűrűket, s így lökte kezét előre.
Beleadta minden erejét, s a kézből ébenfekete csápok vágódtak elő tekeregve. Talán levághattak közülük, talán elé is égethettek, mielőtt a két mágust a kapu elnyelte, de még a levágott csápok is sebesen kerestek maguknak célt. S ha az nem az öreg, nyeszlett kezek tulajdonosa volt, hát akkor maga Dorian, akinek arcára, vagy kezére tapadtak a csápok tapadókorongjai.
Ezt segítette a füst is, amiből ugyan kiemelték, de abban a pillanatban Arash még csapott egyet köpenyével, hogy lehetőleg magasra felcsapjon belőle, rontva vele a látási viszonyokat.
A csáp maga is megtalálta a célt, s ha így volt, a marás nehezen elkerülhető esemény lett, hiszen ruhán keresztül is talált.
Használta már ezt a fegyvert. Legutóbb a ferde szemű boszorkánál, aki megvakította Olassië megtámadásakor. Még most is elönti a harag, de valahol tisztelet is mélyen, a némber felé. Méltó ellenfél volt.
Akkor, rajta múlt csak, hogy a méreg nem végzett a boszorkánnyal. Épp a szíve mellől szívta ki, s távolította el utána a nőből.
Előtte, akitől a sebhelyet kapta fejére, nem volt ilyen szerencsés. Az a mágus belehalt a marásba, mert Arashnak esze ágában sem volt megmenteni, hisz a méreg kivételének módját, igéit csak ő ismerte, s ismeri ma is.
A marás helyén hamar jelentkezett a pokoli fájdalom, s a fekete rajzolat is, mely szerteágazva megindult a szív felé. Lábról talán legfeljebb két nap az útja, de ha közelebb éri a marás a célt a szívhez, hát….annál jóval kevesebb.
S a fájdalmak akként erősödnek, terjednek, miként közelít a méreg a szívhez, s akként gyengül az áldozat is.
Pokoli halál ez. Tudta ezt Arash, hiszen sajátja volt ez a méreg, de megmenteni nem mentette meg őt attól, hogy ez a furcsa társaság, vagy a varázslat, ami hátrafelé húzza őt és a kék köpenyes némbert is, magába szippantsa. Háttal ennek, nem maradt lehetősége a levegőbe emelkedve ellenállni.*

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*A két vörös, kik legközelebb tartózkodtak az eseményekhez, s ekképp, mozdulataikkal részeseivé is váltak, növelték az ütemes lépteiket. A felcsapó aranyszín hullám túlontúl nagy erővel sem kell, hogy rásegítse a két mágust, Wyerre ennél nagyobb segítség volt. S az efféle meglepetést, a fejvadászok vélhetőleg gyanakvása tesz teljessé.
A fekete köpenyes, ki egyedüliként szólalt fel eleddig kissé közelebb lép, tekintetét az idegen lila köpenyesre helyezve. Szabad kezével a csuklya alá nyúlt, majd a megjelenő csápokkal mit sem törődve fordult sarkon, hogy kövesse az elindult „cirádást”. Dorian azonban nem követte példáját, az őket követő vörösöket sem, csak állt egy helyben, ugyanoly komor arccal, mozdulatlan, haját felkapó szélre még szeme se rebbent. A fekete csápok arcát vették célba, néhányuk viszont kezére csavarodva érvényesítették hatásukat. A test körül megingott a tér, mintha a kapuval egyaránt, felpulzált volna mielőtt az bezárult. Arash lebbentette füst mindezt eltakarta, ahogy a vértesből pergő homok most indult útra, követve társait, talán épp oda, ahová a térugrás vezetett.
Wyerrét nyelte el először s így az érkezésben is mint első, jobb esetben elölről érkezik meg a kemény kőzetre. Miután Arasht is kiveti magából, rögvest szertefoszlik.
Az, hogy a boszorkány képes volt-e javukra eltéríteni az útirányt, teljességében nem nyerhetnek bizonyosodást, a pontos utat csak teremtője ismerheti.
Ha körbe néznek, hatalmas falak közrefogását figyelhetik, hisz ez az épület négyszögletű „átriuma”. Középen ovális alakú tengely magasodik, magába zárva a vizet, melyet az egyetlen ittlévő fa levelei tesznek színesebbé, s egyik pontján „ücsörgő” gargolye. A felsorakozó oszlopok mind különböző jelöléseket viselnek, csak az ajtók és fel-le vezető lépcsősorok mondhatóbbak egyszerűnek.
Központi részen vannak, abban biztosak lehetnek.
Csend honol, leszámítva a fentebb nyikorgó ablaktól, semmi más nem zavarja meg a két érkezőt. Ám ostobaság volna feledni, reggeli órákban vannak, az élet már itt is „jelen” van. Épp ezért is különös, hogy ezen a helyen egy lélek sem fordul meg, azon néhány röpke percben, míg a két földre pottyant összeszedheti magát.
Az egyik lefelé vezető lépcső felől ismeretlen hang fogadja őket, alakja takarásban van, csak annyira jött fel, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy halhassák.*
- Rögtön ketten is… micsoda öröm ez nekem.
*Olykor furcsa motyogás is hallható, mit hátborzongató nevetés követ.*
- Az itteni ajtók zárva vannak, fölös erőlködni.
*Utolsó nevetés hallatik onnan, mielőtt ismételten síri környezet fogadná őket, látszólag maguk maradtak.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-16, 9:45 pm

Nem fordultam vissza, s a férfiba kapaszkodó kezem is hirtelen szakad el, mikoron már a súlytalanság állapotában, a megváltozott levegő megcsapja szaglásom.
Túl, az ismeretlenhez megnyíló kaput tompa puffanásom követi, gördülök párat, hogy az esetleges érkező ne rajtam keresse puha érkezésének tárgyát. Sajgó oldalam és gyomrom a sötét bőrű okán, térdeim s szabad kezem tenyere az érkezést megérzik, még kellemetlenül bizseregnek is.
A jobb kezemben már-már szorongatott kardot nem süllyesztem hüvelyébe, most már főként nem.
Elég néhány pillantás, ismerős környezet fogad, s nem épp a legelőnyösebb ponton. Csak reménykedem benne, nem én idéztem elő ezt az érkezést.
Abszurd… mintha az üldözött személyt tréfából dobták volna a forrás terére. De éppenséggel miattam is lehet ez…
A fának támaszkodva balommal, figyelmesebben pásztázom át a helyet, talán csapda után kutatva, vagy kiutat remélve, bármit csak ne kelljen egy helyben tétlen várnom a történések alakulását.
Ellököm magam a törzstől, oldalasan nézek a lépcső felé, hogy az idegent és a hang eredési irányát is figyelhessem.
- Még hogy öröm. - Forgatom szemeim, ahogy halk megjegyzésem folytatásáról az ő további mondandója terel.
Az ajtók zárva vannak? Mi a garancia, hogy igazat mond? S mennyi esély van arra, hogy míg végig próbálgatom a tucat, megeshet mágiával védett ajtót, csapda az egész. Történetesen csalogatás is lehet részéről, sőt, ezzel is időt nyerek nekik, hogy ezen elmélkedem. Az ablak alá sétálok, túl magasan nem volt, de egyedül meglehetőst csekély esélyem van egy ugrással felérni. Mágiával pedig nem tartom ésszerűnek, többek figyelmét felhívni, ugyanis sok erre a hálótér.
Nekirugaszkodok az egyik súlyos kilincsnek, de amaz meg se moccan, mintha a másik oldalról nekifeszülve tartaná valaki.

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-17, 9:39 am

*Kemény puffanással érkezett a kövezetre. A hirtelen váltás első pillanata után a köves föld hozott néhány zúzódást, de szerencsére törni nem tört el semmije. A horzsolásokkal mit sem törődve tápászkodott talpra, s tőle nem messze heverő botját is megkaparintotta.
Felbámult a hang irányába, majd a körülötte magasodó falakat, a fát, s az egész teret.
Lába elé köpve jelezte véleményét a történtekről.
Látszólag semmi jelét nem adta annak, hogy a kék köpenyes némber is ott van. Neki köszönhette a mostani ittlétét. Kísértetiesen emlékeztette arra a ferde szemű boszorkányra, vagyis inkább az azzal folytatott harcra, s annak alakulására. A különbség, hogy szeme világa még ép maradt.
Elfojtott dühe inkább csak benne tombolt. Botjának végével próbálta megfeszíteni a köveket, hátha egy engedett neki, s akkor azt az imént hallott hang irányába dobhatta mindenféle meggyőződés nélkül.
Ha nem sikerült, akkor rövid próbálkozás után adta fel a kísérletet.
Lépteinek halk neszei jelezhették, valamint a földhöz érintett varázsbot lépésenkénti koppanásai Wyerre számára, hogy a tér széle felé indult el, megnézve a vizet is magának, az oszlopokat, majd a többi részét a térnek. A gargolye képébe bámult kifejezéstelen arccal, majd arra is köpve egyet tovább sétált.
Aztán visszatért az ajtóhoz, amit az előbb a némber próbált kinyitni.
Megpróbálta félrelökni a nőt halk morgással.*
- Engedj!
*Ha hagyott neki szabad utat, akkor lábbal, teljes súlyával rúgott bele a zár mellett, s ha ezzel nem járt sikerrel, akkor még két-három próbálkozás után ezt is feladta.
Ha Wyerre nem is engedte őt, akkor bizony hátrébb húzódott, összefonta karjait mellkasán és úgy, csúfondáros mosolyra húzva széles száját figyelte, hogy mihez is kezd a nő.*
- Egyáltalán minek avatkoztál a dolgomba, némber?! Talán viszketett a tenyered? Untad magad?
*Érdeklődött megvető arckifejezéssel arcán. Minden esetre azért egy védőpajzs igéjét előkészítette, hogy ha arra volna szükség, bevethesse.*

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*Noha Arash sikerrel járt, botjával tett ténykedésére mozdul egy térkő, ámbár az kifelé emelkedve nagyobbnak tűnik mint alaphelyzetében.
Ahhoz is elég súlyos, hogy egy kézzel valaki messzire legyen képes hajítani, nemhogy egy kiszemelt irányba célt remélve.
A mostani némaságot csak az ő lépteik verik fel, s míg Wyerre halk megjegyzését elnyelik, Arash hangos beszédét visszaverik a hatalmas falak.
A nőnek nem mozdul a kilincs, s, még ha oda is engedi a férfit, az ő rúgásaira se moccan meg. Mindez tán arra adhat bizonyosságot, igazat szólt az idegen, no de még így is, sok ajtó van, mit nem próbáltak kitárni.
Vastag ajtók, falak védik ezt az épületet, amelyeket egykönnyen nem törhetnek át, főleg, hogy vélhetőleg érkezésükről más is tudhat, azoktól eltekintve akikkel a parton találkoztak.
A szürke falak közének ölelésébe még nem érkezik fénysugár, a nap még korai útját teszi felfelé, jelenleg a belsőteret csak félhomály jellemzi. Szél sem érheti az olykor leveleit hullajtó cseresznyefát, minek tövétől csupán kis térben van zöld fű, s körbe rendre kirakott, ferde téglasor. Az udvar négy sarkában bokrok, míg két sávjában szintén „díszsorral” kirakott zöldellő rész van. Túlságosan nem nagy ez a tér, de elegendő ahhoz, hogy a kényelmes átjáráson kívül, elvétve padok is tarkíthassák az eddigi képet. Wyerre talán tudhatja miféle növények eresztik új hajtásaikat ezen közre fogott térben.
Ama két sáv, mint mutatólagos ültetvény; boroszlán, bürök, kikerics, maszlag és még sok más, halálos mérgező növényt foglal magába, ahogy a bokrokat, azok közül is, ami legközelebb esik hozzájuk, a hóbogyó, kevésbé véges kimenetelt okozó, mint a többi.
Az ajtó ahová a két mágus „tömörült”, azon az oldalon rajta kívül még öt van, továbbá két fel, és két lefelé vezető lépcsősor, mindez az összes oldalra igaz egyaránt.
Míg a felfelé vezetőek mindig középen vannak egymás mellett, a lefelé vezető a sarkokon helyezkedik el, mellette a szomszédos oldal szintén alanti részre vezető fokaival. Most rajtuk áll, az ajtókkal próbálkoznak tovább avagy valamely lépcsőt választják.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-17, 9:47 pm

Látszólag a mágus jelenhelyzetben mással szívesebben foglalkozott, ez a magyarázata annak, hogy hátat fordítva számára, az ajtónál tettem próbálkozásom.
Hamar kinézelődhette magát, közeledését a most is talapzaton koppanó bot jelezte. Az egyszerű ember azt gondolná, az eddigi tettei, s szavai után az volna ésszerű, ha ilyen körülménybe csöppenve a maga fajta férfi, tombolva őrjöngne. Minden erejét belefektetve próbálná meg rombolni a falakat, hogy mihamarább szabadulhasson. Nem így történt. Fülét farkát behúzva kóvályog, mint aki új „lakát” méri fel, még a térkövet is megmozgatta. Szerencsének mondanám, eleddig kerüli a feltűnést.
Ezen gondolataim hamar lerombolódnak, mikor emelt hangja fülem mellett szólal meg. Még kilincsre helyezett kézzel fogadom lökését, de nem hátrálok meg. Ha vállal, közelről próbált meg, még viszonzom is a felém tett gesztusát.
Tenyerem az ajtóra helyezve koncentráltam, próbálva figyelmen kívül hagyni a lila köpenyest. Ráfigyeléssel kivehető, halovány erő sugárzik az ajtóból, így fizikai rápróbálás szükségtelen, hasztalan lenne, ezt biztosra vehetem.
Szembe fordulok a férfival, kiből záporozva törtek fel kérdései.
- Talán olyasféle ok vezetett, amilyen téged, hogy a parasztokon élezd magad. – Az egyik oszlop mögé húzódva nézek végig az ajtókon, majd azokról a lépcsőkre szegezem figyelmem.
- Rossz helyen voltál, rossz időben, ahogy számodra a halász. – Arcom elkomorodik, ahogy még mindig a helyet pásztázom. Túl rég volt, hogy tudtam mindennek a pontos helyét, irányát… Nagy ez a hely, sok a tévedési lehetőség, elsőként kizárom azokat a helyeket, ahová egészen biztosan nem kéne menni. Habár, az sem kizárt, mindenütt élesített csapdák várnak.
- Nézelődsz még, itt, ahol mindenki láthat, vagy teszel is valamit? Felőlem itt is maradhatsz, tálalva magad az összes itteni fejvadásznak… – Szavaim közben már elindulok az egyik lefelé vezető lépcsősor felé, s kardom most süllyesztem helyére. Megtorpanva figyelem a sötétség nyelte utat, még most sem vagyok benne biztos, hogy ez lenne-e a legjobb megoldás.
- …de legalább akkor megkímélnél a gyermeteg kérdéseidtől. – Döntöttem, s ekképp, határozottan indulok lefelé, remélve, hogy a sok esztendeje kialakított hely, még ugyanazon célt szolgálja, s ugyanaz utakkal van ellátva. Ekkora hely minden egyes szeglete nem maradt olyan mint rég, akadt, hogy szabad kezet adtam az alakításokban.

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-18, 8:32 am

*A gúnyos mosoly továbbra sem hervadt le sebhelyes arcáról, ahogy az egymásba font karok is úgy maradtak, ahogy voltak, így persze a bot is furcsa szögben meredezett ki markából.
Az, hogy nem engedte a kék köpenyes az ajtóhoz, nem érdekelte különösebben. A nő mágus, ez egyértelmű volt számára.
Ahogy az is, hogy miért is tette tenyerét az ajtóra. Feltételezhető volt, hogy mágiát keresett, s az, hogy épp mágiával nem próbálta feltörni azt, hát azt jelentette, hogy talált is. Talán jobban ismeri a helyet nála.
Volt abban valami, amit mondott a némber, de arra akkor sem számított, hogy a nő belép a harcba. Az kevéssé izgatta, hogy épp ellene, hiszen csak egy újabb ellenfelet jelentett, akit elsöpörhetett.
De immár késő bánat, nem sok értelme volt ezen rágódni, hiszen a jelen helyzetben nem volt jelentősége neki.
Karjait leengedte és úgy figyelte az oszlop mögé húzódó fehérnépet.
Magabiztos mosolyra húzódik szája, ahogy a nő gyáva szavait hallja. Fél ezektől?*
- Jöjjenek csak! Megismerhetnek engem, és abban nem lesz köszönet.
*A gyermeteg kifejezésre felkacagott, gúnyosan formálva szavait.*
- Talán te azt hiszed, okosabb vagy, boszorkány. Nem miattam jöttek és csak a te ostobaságodnak köszönhetem, hogy itt vagyok.
*Ezzel elfordult, hadd sétáljon lefelé a lépcsőkön a némber. Ő juszt se fogja követni.
Helyette inkább a felfelé vezető lépcsősorok egyikére tette lábát. A lila köpenyt türelmetlenül hátrébb lökte, így szabadon maradtak kezei, s visszafordulva még egyszer végignézett az udvaron. Balját szabadon emelte maga elé, hogy érzékelje, ha valahol mágia várja.
Ha így érzett, hát első lépésként rögvest pajzsát idézte meg maga körül, míg botjával készenlétbe is helyezkedett, hogy fogadja, akár ellenséges támadás, akár valamiféle rejtett átok készül rá törni.
Ez nem az a helyzet, amikor szabadon engedhette mérgét, s rombolhatott volna kedvére. Remélte, azért eljön majd az is, hogy végre megleckéztethesse azokat, akik vele szemben próbálkoztak.
Ügyes trükk volt, meg kell hagyni, de azért megnézné azoknak az arcát, akiket elkaptak csápjai.*

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*A két mágus útja különválik, ahogy egymáshoz intézett mondataik végső hangjai is elcsendesednek. A tér üressé válik, mikoron más utakat járva teszik meg első lépéseiket.
Arash egy felfelé vezető lépcsősort választott, előre tartott keze csak a tiszta környezetet érzékelhette, tán tévhitet adva, nincs készülőben semmi ellene.
Alig ért feljebb, háta mögül ekkor derengett fel némi energia, mi hangos robaj kíséretében zárta le a visszautat. Már csak egy út van, amin a lila köpenyes haladhat, hisz a lecsapódó kőfal elzárja a tér képét előle.
Egyre feljebb s feljebb érve már láthatja a fenti ajtót, ami kilincs és zár hiányában fejtörést okozhat a férfinak. Rúgásra az nem mozdul, esetleges ilyesféle próbálkozásait legfeljebb lába bánja, a különös, feketeszín ajtó intenzív mágiát sugároz. Szinte belengi az egész ismeretlen anyagot, s a falakra is kiterjed, ha közelebb lép. Olybá tűnhet egybeolvad a fallal, nem is annyira ajtó, mintsem anyaggá ötvözött esszencia mi elzárja az illetéktelenek útját.
A legfelső fokra tett lépésre, szertefoszló pontokon lyukak keletkeznek rajta, melyek köröket alkotva, más-más színekben pompáznak. Bennük felperzselődő alakzatok ismeretlenek lehetnek számára, meglehet maga a klán alkotta szimbólumok, ennek kérdését kevesen vitatták.
Mágiával is nekirugaszkodhat a fekete bőrű, ámbár akkor számolnia kell az esetlegesen visszacsapó támadásra. A sors tréfája lehet, hogy pont a hirtelen indulatos személy kerül elgondolkodtató feladat elé. Vajon meg kell nyomni rajta valamit, vagy többet egymás után? Joggal derenghet benne ez a kérdés, amellett, hogy mindezt kézzel tegye-e meg, vagy valami megfelelő mágia kell hozzá…
Mindenesetre megfigyelheti közelről őket, amíg nem cselekszik, még nem történik semmi.
Felülhelyezkedik el egy fehéren sejtető, alatta kéken, pirosan, majd az arany, s a legalsó nem tükröz semmit, csak az alant lévő obszidián szín láttatik.
S míg Arashnak már adott a lehetőség, hogy gondolkozhasson, miként cselekedjen, Wyerre már a sötétségben tapogatózhat lefelé. Ugyanoly dübörgés kíséretében zárul be mögötte is a feljárási lehetőség, elzárva a visszautat. Ő már a zárulással egy időben érzékelhet mágiát, ha koncentrálással rápróbál felfedni valamit. Ellenben, ha varázslással próbálkozik sikertelenség érheti, mintha a két fal övezte hely akadályozná ebben, csak látatlanban teheti meg lépteit lefelé. Nem akadályozza semmi útját ezt leszámítva, így hamar leérhet, s amint az utolsó fokra ér, néhány fáklya fellobbanva tárja fel mit takart az út. Hosszas folyosó elébe állhat, minek végét nem világítja be az egy néhány égő tárgy. Vigyáznia kell hová is lép, a kitüremkedő kövektől, az elesésénél nagyobb veszélyre lelhet, mágiával pedig még nem képes védeni magát, így marad a jó öreg ösztönökre hagyatkozás. Ami tán elkerülte őt, mert a lefelé süppedt kő kattant talpa alatt, s ki tudja, feltűnik-e eme apró jel a nő számára.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-19, 2:14 pm

- ******* ***** ****!
*Dühöngött hangosan Aras, mikor a kőfal hangos robaj kíséretében elzárta az utat visszafelé.
Nem mintha hátrálni akart volna, de annak nem örült, hogy az esetleges taktikai visszavonulást egy kőfal állta el.
Emellett feljegyezte magának azt a lényeges dolgot, hogy nem elegendő a mágiát a lábai előtt, valamint teste előtt, illetve fej felett keresni, oldalra is figyelni kell.
Talán elkerülte figyelmét, vagy inkább tenyerét valami az oldalfalnál, az a valami, ami viszont őt tökéletesen érzékelte, s miután elhaladt, a helyére is „tette” a falat.
Minden esetre a mágus dühében teli talppal még a falba is belerúgott, ami vélhetően gond nélkül állta a barna bőrű férfi haragját.
Természetes, hogy megvizsgálta a kőfalat, s ha már így járt, hát megnyalta jobbjának mutató, valamint gyűrűs ujját, miközben halk motyogás hagyta el vastag száját.
Ezek után még előbb kiköpött egyet a lépcsőre, majd ezzel a két ujjával keresztet rajzolt a kőfalra.
Hátrébb lépett, megvakarta barna, tar fejét, s ráigazította a lila köpeny csuklyáját.
Ekkor hallotta a másik kőfal robaját tompán, s fekete arcán egy gúnyos félmosoly jelent meg. A némber is kapott egy kis ajándékot. Ennyit foglalkozott vele, nem többet.
Feljebb haladt a lépcsősoron. Természetesen nem lehetett teljesen egyenes a lépcső, hiszen felfelé haladtában nem látta ezt az ajtót, legalábbis a mágus így tudta le magában azt a meglepő tényt, hogy az a bejárat megjelent előtte.
Minden esetre az ajtóból sugárzó mágia időben feltartotta abban a cselekedetében, hogy ezt is megpróbálja berúgni, mint ahogy a lentit próbálta volna.
Előre tartott tenyerében erőteljesen érezte a belőle áradó erőt már távolabbról is, nem kellett egészen közel mennie hozzá, s ez gondolkodóba ejtette.
Olyan volt ez a lépcső, mint valami csapda.
Nem lépett az ajtó közvetlen közelébe még, attól tartva, hogy a mágia beindul közeledtére, s megtámadja őt.
Minden esetre a pajzsot, amit eddig készenlétben tartott, most már elsuttogott szavakkal meg is idézte maga körül.
Csak ezután küldött első próbaként egy tűzgömböt a furcsa ajtóra, s már a dobás pillanatában oldalra is húzódott, hogy ha ellentámad az ajtó mágiája, hát ne rá mérje a csapást.
Talán pajzsa is elég védelem lett volna, de nem akarta máris kockára tenni erejét.
Amikor biztonságosnak látta a helyzetet, s az ajtó sem nyílt ki alapszintűnek is alig nevezhető támadására, közelebb lépdelt.
A fények ekkor jelentek meg, s a férfi csuklya alá rejtett arcán most jelent meg először a tanácstalanság tekintete. Felhorkant.*
- Minek állítotok elém fejtörőket?! Mutassátok magatokat, hadd töröm össze a csontjaitokat!
*Vélhetően senki nem jelentkezett, így tovább nézegette a fényeket.
Aztán botját emelte magasba, s hirtelen ötlettől vezérelve az első, fehér fényhez tartotta.*
- Légy fehér, mint a mész!
Légy kék, mint az ég!
Légy piros, mint a vér!
Légy arany, mint az ék!
Légy sötét, mint az éj!
*Így tartotta botja végét egymás után az ábrákhoz, míg végül eljutott az obszidián színig.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-22, 7:30 pm

Szó szoros értelemben, a sötétben tapogatóztam lefelé menet. A kezdetekkor érzékelt mágia kisvártatva meghozta első „terméseként” a döngve lecsapódó falat, elzárva az esetleges visszakozást számomra. Egyébként sem szándékoztam meghátrálni, hiszen ez a hely egy esély, az csak természetes, ezt a lehetőséget sok akadállyal megnehezített rögös ösvény fogja szegni.
Némi út megtétele után, próbám afelé, hogy lépteim biztos utakon járva fényben tehessem meg, kudarcba fullad. Nem bízták a véletlenre, ezt kívülről, tudás ismeretében nyilván fel lehetett volna oldani.
Így, leginkább a hátam mögött hagyott kőfal tartogatott némi fejtörést. Bizonyára azt is levédték, ám mágia híján legfeljebb fizikai erővel eshetne neki az ember…
A lila köpenyes hasonló körülmények közt lehet, s hiába az előzőleg felőle ejtetett hang, szinte rögvest utána, én is szűkített keretek közt mozoghatok.
Az utolsó lépcsőfokon álltam, amikor a fény sejtelmesen bevilágította a folyosó egy részét. Ha minden ugyanaz, mint rég, akkor a fogdák, és kínzókamrákhoz vezető út elébe állok. Csak ama titkos átjárókban bízhatok, melyek kevesebb feltűnés nélkül vezethetnek a kijárathoz, egy kicsivel közelebb.
Zaj… ez az egyedüli, amely belengi az üres teret, s megtorpanásra szólít fel. Vajh’ mi történik, ha tovább állok? A plafonon, falakon kutatok valami után, ami lecsapni vágyik a csapdába esettre. Rések, amiken keresztül mérgezett fegyver, vagy erre aktivizált elementál törhetne ki.
Csak egy lépés előre, határozott, merengő arckifejezéssel, mintha ezen jelen helyzetben sem a természetellenes dolgok foglalkoztatnának, s valóban. Mindaddig érdektelen, míg meg nem történik az ismeretlen. Látszólag semmi nem történik, meglehet később tapasztalom meg, az ezúton tett óvatlan lépés következményeit. Mindenesetre ügyelek arra, hogy a továbbiakban körültekintően tegyem az előrébb jutást.
Kiemelek egy fáklyát, hogy majdan a folyosó végét is hasonló fényviszonyok közt láthassam.

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*A vastag kőfal nem moccant a férfi rúgására, továbbra is masszívan zárta el a visszautat.
Az elé tárulkozott ajtó, ellenben komolyabb rejtélyt okozhatott, hiszen a reá küldött tűzgolyó, nemes egyszerűséggel pattant vissza. Tán egyedül ezen feketén izzó ötvözet fényei, mik képet adnak Arashnak világításukkal.
Csak az istenek tudhatják, irányítja-e valaki, eme pillanatokban a védelmi csapdákat, s hallja-e Arash szavait, látja-e Wyerre arcára írt gesztusokat miközben a fáklyáért nyúl. Ha van ilyen valaki, gondolkodóba esik, hamarkodja-e el, esetleg érdekelje-e még meddig jutnak a mágusok. S mint játszmában mért eszmei mező tétjeként, előbb a gyalogosokat indítja harcmezőre.
Wyerre eközben ellépett a sejtető zaj forrásától, a körbetekintés nem eredményezett semmi különöset számára, minek okán támadásra számíthatott volna. Ám mikor a fáklya kezébe kerül, ugyanoly kattanást hallhat, mint annak előtt.
Ezt követőn sem történik semmi, csak akkor hallhat ennél is furcsább zajokat, mikor a folyosó vége egyre láthatóbbá válik. Egyre furcsább hangokat kezd hallani, mintha égi robaj zendítene az alanti folyosóra, erős hullám öleli körbe…
Ezalatt Arash botja a feketeség elé emelkedik, a mágikus szavak felkavarják az esszenciát, sugárban csapódik ki a láthatatlan erő. A férfi örülhet, ha nem borul le a lépcsőn, s botjával tán időben támasztásra nyer, mert tettével valamit épp az imént mozgósított. A jelek egybeolvadtak, zavaros ábrákká formálódva pulzáltak fel, majd szerteágazva csaptak ki a falakra, beleremegtek az őket ért hatalomba, szinte elvakítva fénylettek fel.
A megtestesületlen most csap a játéktérre, mint kinek az unalmassá vált játszma elegévé vált, komolyabb lépést kíván tenni. Futó söpri a elé ért porszemet, egyszerre remeg bele a tér a két mágus körül.
Balszerencsés lépések, elhamarkodott igék okán egyszerre zuhantak a hideg padlózatra. A hatalmas aula alig kivilágítva fogadta a két embert. A továbbjutás nem ilyentájt alakulását remélteknek meglepettségre sincs idejük, a feltünedező ellenfelek támadásba lendültek.
A más környezet nem akadályozza a mágikus támadást, a megjelent kettő, piros köpenyes felkorbácsolva indította meg föld elementáljaikat. A két monstrum teste kitörve emelkedett magasba a fekete márvány alól, kirobbanó szilánkjaik széles körzetben repültek kifelé, kis idei aurájukat adva ezzel, elképesztővé tette a megszületésüket. Lábak híján, teremtésük helyéhez kötött állapotban vannak, de a lecsapó kézformák rendre hitetik az emberrel, bármikor felhúzhatják magukat, s akkor, már magasság fölényükkel vélhetőleg élnek. Kijárat innen egy van, a két vörös háta mögött, pont ugyanoly feketén derengő, amit Arash már tapasztalhatott.*
- Erőpocséklás mindez, te tudhatod, sosem hagyunk elvégzetlen munkát!
*Egyikük dobbant lábával, mire az apró kőzetekből felépült lénye, eget zengető morajba kezdett.*
- Ostoba! Bánhatod, hogy nem kerülted el a nőt! Nézd meg, mibe kevert téged, miatta fogsz megdögleni!
*Hol egyikre, hol másikra mutat a felszólaló férfi.*
- Mutasd a fogad fehérjét nőszemély, mutasd meg neki, miféle elkorcsult vadállat lakozik benned! Netán félsz, hogy őt is bántanád akkor?
*Az ellenfél két taktikát választott magáénak. A kezdés és a két ellenfél, mielőbbi egymásnak ugrasztása, legalábbis az, hogy ne vált vetve küzdjenek. Nekik az is elegendő, ha a két ember, egymásra sem ügyel harc közben…*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-23, 10:22 am

*Jól gondolta hát óvatosságát, a tűzgolyó azon sebességgel száguldott el teste és pajzsa előtt, amivel épp az ajtószerű anyaghoz vágta.
Az ajtó, s a fények azonban reagáltak, s a mágus hátrébb lépve szemlélte tettének kibontakozó eredményét.
Csuklyája takarásában megmarkolta erősen botját, készülve az újabb támadásra, ami nem abban a formában érkezett, amiben várta.
A vakító fényesség még emlékeztette utolsó, szerencsésnek nem mondható utazására Formenyával, s így csuklyáját húzta szeme elé, miközben másik kezében botjával keresett támaszt magának.
Barna bőre megfeszült a feldagadó izmokon, mikor erőt fejtett ki, hogy az erő és a tér ne sodorhassa el.
Ismét esett, és ismét keményre.
Magában átkozódva próbált feltápászkodni, ezúttal botját is támaszul használva, mintha életébe megrokkant vénség lenne, de belül a harag táplálta ereje már feszítette őt.
A felrepülő kőszilánkok elé köpenyét tartott karjával fedezte testét, hogy amit lehet, felfogjon a rémségek születésének törmelékéből.*
- A nő nem került engem, s kerülj csak a kezem közé, meglátod, ki ostoba!
*Ordította nyálát fröccsentve a mágus a felszólaló felé.
Nem a két teremtménnyel foglalkozott, sokkal inkább a vele játékot játszó, sértegető férfival. Egyben azonban biztos volt. Ha a kék köpenyes elég ügyes volt ilyen ellenséggel is életben maradni, akkor neki is sikerülni fog.
Fekete szemei a némberre villantak. Mit akar kezdeni ezekkel?
Ő minden esetre nem a két ostoba föld lénnyel fog kezdeni.
Neki a beszédes vörös leples kellett.
Talán gyorsaságára számíthatott volna, vagy talán hirtelen támadást indíthatna, ám Arash egészen mást indított útjára. Mágusok ellen sosem csupán fizikai erejével harcolt, azt megtartotta a mágiát nem bíróknak.
Botját magasba emelte, s felfelé bökött vele, miközben tenyerét sebesen egymás után kitárta maga fölött.*
- Osszim! Kapjátok el!
*A feje felett megelevenedő felhő pillanat alatt apró, csapkodó, fekete lények sokaságává bomlott szét, mely előbb örvénylett a mágus feje felett, majd hamarosan szanaszét repkedve, számtalan irányból zúdult megkerülve a föld elementálokat a két vörösköpenyes irányába. Apró, fekete denevérszerű lények voltak, nem roppantul okosak, de nagy tömegük, éles fogaik, melyek akár mérgezettek is lehettek kellemetlen veszélyeket rejthettek a két támadó számára.
Arash e pillanatban máris előrelendült, s a mozdulat közben teleport igéjét mormolta el.
Ha tervének csak egy része teljesült, olyan helyen jelent meg, hogy a vörösök közé és a márvány alól kikelt lények közé kerültek.
Természetes, hogy nem tudott egyből lecsapni, ám megjelenése talán már elterelés lehetett a némbernek, s egyúttal a vörösöknek is. Mégsem erre épített, ölni vágyott.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-24, 1:22 pm

Újabb kattanás, s még több feltörő érthetetlen zaj. A lefedettség nem sokkal ezután szűnhetett meg, csak ezen létező magyarázat lehet arra, ami ezután fogadott.
Ebbe beletörődtem, mikor a hideg márványpadlózatról felkelve, köpenyem higgadtsággal csapom hátra. Az én, saját hibámból történt mindez. Rossz utat választottam, ahogy a sötét bőrű férfi is, akinek bosszúsága lerí, akárcsak a két vörös készülődése.
Az aula azon tájt része, ahol kisebb földindulás képződött a két lény kirobbanó alakjától, szelükkel érkezett törmelék csak a köpenyt érte. Lassan engedem le kezem, s eztán a porfelhő okán rosszabb látási viszonyok fogadtak. Még így is kitudtam venni a két elem, aprólékosan megmunkált testét, mi elképesztő összhangban mozgósította végtagjait. A moraj kellemes érzést adott, a felszólaló emberekről teljesen elterelte figyelmem. Én tisztában vagyok vele, ezeknek a hangoknak ősi eredetű gyökerekhez vezető útja van. Nem csupán egy akarat szülte moraj ez, hanem a föld érthetetlen nyelve, ami jogos szabadságáért kiált. A két mágus rendeltetés ellenesen használja az elementálokat, akik, ámbár engedelmeskednek, várják mikoron a két halandó tudata meginog, és az irányítás labilissá válik. Elsősorban a megidézőt támadják meg, aztán azzá válnak, amik azelőtt voltak, minek előtt beleavatkoztak volna a természet rendjébe. Hiába a nagyhatalom, ha az elme tudatlan. Amíg fölöslegesen beszédbe elegyedik a férfi, vagy őrült, észt veszett harcba, nekem kedvez.
Az ellenfél utolsó mondatai végül, mégis elérnek hozzám. Eszembe jut, hogy egykor nyelvét vájtam volna az ilyen embernek. Ám most, halvány derűvel nézem a jelenlévőket. Ez is oly arckifejezés, amit csak az szűrhet ki a kifejezéstelen lepel mögül, ki ismer, s ők nem ezek közé sorolhatók. Minél több időt töltök itt, a klán falai közt, annál nagyobb késztetést érzek aziránt, hogy megtudjam ki lakozott a cirádás köpeny mögött. Na meg, más miatt is… de ehhez idő kell. Ezen cél okozója nem más, mint Lusstan. Nagyrészt, ő idézte fel bennem ezen elképzelést, amit körültekintően, óvatosan fogok intézni. S nem heves tervet szorongatva, feltűnést keltve fogom megzavarni a vízfelszínt…
- Elképzelésem sincs afelől, miről beszélsz. Egyikőtöket sem ismerlek. Magyarázatot várok, minek okán mindez történik. Ő pedig… - Fordulok eközben Arash felé, akinek botja megemelkedik a padlóról.
-…ugyanoly érdektelen, mint ti. – A tőle, nem is nagy távlatban álló már támadásba lendült. Kezeim kék köpönyegem zsebeibe süllyesztve figyelek. Kiszámítható lépésekkel megáldott férfi, de miért is válasszon más stratégiát… Amíg ő újabb lényekkel bővíti ezen teret, jómagam nyugalmasan távolodok kissé messzebb. Nem zárkózom el a harctól, de a kezdés öröme legyen az övé, érdekel, mit cselekszik.
Kíméletesen fogom mutató és hüvelykujjam közébe az erdőben szerzett apróságot. Eme kicsiny élőlény, nagyobb szelet képes kavarni, még egy monstrum elementálnál is. Kiemelem, lefelé tartott kézzel roppantom szét ujjaim közt, s kenem rá kardom markolatára, hogy halkan ejtett szavaimmal aktivizáljam kigondolt választásom. Pár lehetőség adott lett volna, de most ez volt kézenfekvő. Ha közelebb ér hozzám valamelyik, akkor hasznát vehetem. Addig is, marad a kivárás, terveim oly alakulásának reményében, mely kedvező…

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*A felszólaló vörös köpenyes eltátott szájjal hallgatta a nő szavait, Arash ordításával most tán a másik sem törődött. Mondhatni, meghökkenve fogadták, hogy Wyerre ennyire ostobának nézi őket. Aki emlékei nélkülözésében van, az nem így viselkedik, semmi esetre sem… ezzel azért tisztában vannak, még ha, nem is találkoztak efféle emberrel.
Arash mozdulataira, szavaira és a feltörő, felőle sugárzó erőre azonban már dühösebben reagáltak. Míg az, aki eleddig csendben húzódott meg, köztük értett bólintással jelzett a másiknak, készen áll. Összedörzsölve tenyerét, nézi az apró sokaság röptét, majd egész közel megy az általa teremtett elementálhoz. Emberi méretekhez, mindenképpen magasabb teremtmény testét alkotó kicsiny kőzetek félrehúzódnak. Olybá tűnhet, bekebelezik alkotóját, s úgy, teljes erővel mozgósítja meg a földi lényt.
A denevérek ezen vöröst már nem érik el, fájdalmasan nyekkennek a kő testen, néhányuk a földre pottyan az ütközéstől. A néger teleportjára azonban, az előbbi, kinek hangját már hallhatták, mordulva köp a megjelenő irányába.
A felé repült denevérek többségét az elementál taszajtotta meg kezével röptükben. A maradék szinte egy időben érkezett a mágussal, nagyobb bosszúságot okozva ezzel. Ám nem törődött a férfival, se a lényeivel, azt az utat választotta, amelyet társa is, melynek igéjét már ő is elkántálta, csak még nem tette meg a szükséges lépést.
Ugrott, ez volt az egyedüli választása. Ha Arash eközben támadásba lendült ellene, társa megakadályozhatta, de a lények ellen már nem tehetett semmit. Kettő is megmarta, minek előtt a kőtest védelmébe ért volna. Érezte a vörös, nem egy mezei tanonccal van dolga, de ezt már hozzáállás alapján megállapította. Erős fájdalmai voltak, melyek egyre csak fokozódtak, minden lélegzetvétellel. Az egyik marás szinte végeláthatatlan harapása égette, még mindig. A próbálkozó, verdeső szárnyak vele együtt feszültek a szűkös helyre. Egyikük befészkelte magát, még pont időben ahhoz, hogy belülről marcangolhassa, az így kiszolgáltatott embert.
A monstrumok lábakra keltek, sebesítetlenjük a hozzá képest, kisebb testi méretekkel rendelkező, Arasht szemelte ki magának. S ha nem a felé zúduló, hatalmas kezekkel, hát a talajt rengető lábakkal találhatta szemben magát. Amaz, mely kínokkal küzdött, határozatlan léptekkel indult Wyerre felé. Harcolt a bennrekedt lénnyel ami külső szemmel, nem volt más, mint üres levegőbe csapdosás, s ingatag léptek sorozata. Ha a sötét bőrű nem vigyáz, akár még ő is fenyegetés lehet számára, hiszen a felőle zúdult törmelék lépten-nyomon szállt amerre épp lendített.
Mindkettejük látta a távolban ácsorgó nőt, mindezek ellenére nem feledkeztek meg róla sem, hiába nem közeledett. Sejtik mire megy ki, ám ők tudják, érheti még meglepetés a nőszemélyt. Minél előbb teszik harcképtelenné a négert, annál előbb marad magára, és akkor nem lesz választása.
Idilli kép, melyben úszik az aula, noha pillanatok leforgása csupán, minek alatt létrejött. Szárnyas sötét lények szelik a magaslatibb teret, míg a felmagasodó kő, s föld testek fizikai erejüket mérik területükre. Egyikük tudatosan céloz öklével, hogy elporlassza a hús vér embert, másikuk labilis, látványos rohamban közelít az ácsorgó kék köpenyeshez.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-09-26, 3:19 pm

*Sosem kedvelte éles harcban a teleportálást. Lassítja, mire elméje alkalmazkodik az új helyhez, ahová érkezett, de a mostani választásnál jobb nem volt.
Így is adott elég időt, hogy még épp láthassa, ahogy „beszállt” az egyik vörösköpenyes az elementálba, csak arra nem, hogy támadni is tudjon valamelyikükre.
Letörölte arcáról a másik nyálát, és dühtől kikerekedett szemmel meredt a két hatalmas kolosszusra. Felhördült.
Dühítette, hogy a terve első fele nem vált valóra. Remélte, hogy a két föld lényt valahogy meg tudja fordítani, hiszen ellenük küldték őket, s ha a célpont a vörösök túloldalán van, talán okoz némi zavart, esetleg megidézőikkel nem törődve támadnak rá.
Ezt húzták keresztül azzal, hogy eggyé váltak a kolosszusokkal.
Szerencsére úgy láthatta, hogy volt ideje egy két kis denevérnek bejutni a másodikkal, s a kolosszus furcsa mozgása is erre engedett következtetni.
Nem gondolt most arra, hogy melyik fajta mérgezett denevért is küldte előre, ám ha belegondolt volna, talán elvigyorodott volna. Ugyanis a harapások nyomán minden bizonnyal előbb égető érzés jelentkezett, majd ezt követhette a körülötte meginduló vér folyása.
Ugyanis a kis dögök vérében afféle vérhígító volt, ami nem engedi megalvadni a vért, így könnyűszerrel a harc hevében akár súlyos vérvesztesége is lehet idővel a fertőzött mágusnak, esetleg belső vérzései, ha olyan ütés éri. Ám mellékhatása is akadt ennek a méregnek. Ez pedig az idegrendszerre hatott, s hatása mind légzés, mind a szívverés szabályozására kihatott, időbeni segítség elmaradása pedig szintúgy halál felé kalauzolta a célpontot idővel.
Tudta ezt Arash, de most nem gondolt bele.
Mivel látta, hogy a felé közeledő monstrum nem nevezhető barátságosnak, Arash félretéve büszkeségét, inkább menekülőre fogta.
Felé csapó kéz elől a levegőbe emelkedve ugrott el, miközben botjával a közelebbi lény lábára mutatott. Csetlett-botlott az óriáslépések okozta rengésben, ám a célja egy volt.
Ez a cél pedig egyes egyedül a felé tartó összeszedettebb figura.
A nagyobb kőcsomók elől elhajolt, volt, hogy még hasra is vágódott, bár a feltápászkodás nem volt olyan egyszerű.
Azonban óhatatlanul a hadonászó kisebb, éles gránitdarabjai karcolásokat ejtettek arcán, s itt-ott meg is ütötték testét. A fájdalomtól csak haragja nőtt, s a széles szájában villogó fehér fogsor vicsora.
Felmerült benne, hogy vajon mit kezd a némber a felé tartóval, de nem foglalkozott vele. Ha sikerült oldalra kerülnie a másik lény elől, tovább igyekezett.
Botjával felmutatott az őt támadó elementál fölé, ahol szemei előtt a mennyezet kődíszei lógtak.*
- Kszasszumm!
*A bot végénél sötétszürkén hullámzott a levegő, majd kilőve magát ez egészen a díszig repült, hogy annak tövéhez csapódva fejtse ki erejének javát.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-02, 9:41 pm

//Elnézést Arash a késedelemért, igyekezni fogok. )

Hamar megtaláltam azon pozíciót, amiből kényelmesen tudtam szemlélni az eseményeket. Ölbe vetett karokkal követtem a hirtelen változásokat, ahogy Arash feje kissé megemelkedik a monstrumok felé. Hiába méri fel őket, valószínűbb, hogy ily közelségből, amiben most velük szemben van, nem sokat érhet el. Fizikai erővel lényegében semmit, legfeljebb saját maga pusztulását érheti, a szüntelen kőtest püfföléstől. Váltok a megtámasztásban bal lábamra, még lejjebb húzom a csuklyát, amennyire csak lehetséges, elég, ha én a lényeget látom, egyébiránt is, ők most egymással vannak elfoglalva.
Mélyen fellélegzek, egyik kezem derekamnak szorítom, valamelyest tompítja a valamikori ütés helyének pontját, míg másikkal a markolatnak dörgölöm tenyerem.
A vörösök hamarvást meglépik a számukra logikusan tett lépést, beléptek a kő s föld porladék alkotta testekbe. Egyiküket még idejében elérhette Arash szárnyasa, koordinálatlan mozgása erre adott következtetést. S kisvártatva megkezdődött az, ami ilyenkor már számítható lépés részükről. Az, amelyik elemében van, nem rest… úgy ütné agyon a férfit, mint egy bosszantó élősködőt.
Derűm most bontakozik ki, ahogy a csetlő botladozó férfi próbál kitérni a monstrum elől. Ha másért nem, ezért a bravúros produkcióért megérte az ide hozatal. Nem mindennapos látvány, hogy efféle esemény szemtanúja lehet bárki is.
Ám ahogy lennie kell, a nyugodt nézelődés sem tarthat soká, hisz tudtam eljő ez a pillanat. Megoszlott a monstrumok figyelme, s így célpontjaik is. Leengedem kezeim, úgy követem a felém tartó, erőt képviselő elementált, miként venné egyenest kezelés alá, a számára porszem lét szikráját. S mi az ellenfél? Az, kit annak tartunk. Én többre tartom az irányítás alatt lévő, bármely pillanatban szabad, természet által rendeltetett tudatát nyerő monstrumokat. Még kitekintettem oldalra, éppoly röpke pillanatra, mialatt előreszegett karddal vártam a lényt. Alig nyitom fel ismét szemeim egy pislantásból, a penge aprónál apróbb méretű bogarakká válik. Testük megegyező masszívságú, mint az ötvözet volt, súlyuk sem épp hétköznapi megfelelője egy átlagos természetes teremtménynek tűnő élőlényen. Éles koppanással pattognak fel a márványról, szárnyaik ezzel a lendülettel nyílnak ki, hogy gazdájuk általi parancsnoklat szerint a rohamozó ellenfélre támadjanak. Hogy mindez idő alatt a lila köpenyes mit ténykedett, hallásom és felkavart, „hullámot” vető esszencia tudatta. Meglebbentem a kék szövetet, teleport helyet, a kevésbé erőt pazarló megoldást választom és lépésenként hátrálok. Eltökélten bízom a sikeremben, jelentőst kitérni legfeljebb a csapások elől, vagy a hanyatt vágódó test elől fogok. Tudni fogja, mit kell tennie... Élettelen tárgy, fém... tudata sincs, csak a beletáplált feladat, hogy megvédje a gazdáját. Az apró bogár csak egy eszköz, hogy az alakzata afféle legyen, mint a reá rótt áldozat felszíne. Ha beférkőzik az apró rések közt, szabad utam lesz, mert ha ama lények érintik a puha bőrt, úgy ejtenek rajta csúfos hegeket mintha magam sújtásaitól szenvedné őket. Apró hegek sokasága, amily bosszantó eme megtestesült gondolatom a férfi számára, oly veszélyes is. Hisz honnan tudhatnám akár én, mikor nyesi el torkát, akár...

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*Az összkép teljessé válik. A két ember, szemben az irányítás alatt lévő földi lényekkel. Az aula nem csak a mágikus erőkben dúskál, annál inkább a puszta fizikai erőhatások okozta rengésektől. Utóbbit Arash jobban megtapasztalja, ellenben a háttérben, eleddig „nyugodalmasan” ácsorgó Wyerrével. Követte az eseményeket, de mást is tehetett volna? Tudhatja, hogy a „kaptárból” nem oly könnyű a menekvés, mint azt egy rendjét nem ismert gondolhatná. Mindössze az összesség enyhe fuvallata az, mi ez idáig felborzolhatta számukra, a mai napra tett képzetüket. Közel sincs a kiélezett kas ereje. Ha logikusan végiggondolják, már rájöhettek… Támadhattak volna egyszerre többen, hisz ekkora falak közt leledzhet oly mágus is, akinek könnyedséget okozna elbánni velük röpke másodperc leforgása alatt. Akkor miért? Mindezt oly homály fogja fedni, mint a derengő ajtó mögött lévőt. Talán mindez csak egy játék, mit űznek velük. De lehet ennél összetettebb, bonyolultabb cél okozta tervezet, s ennek Arash már szintúgy részesévé vált, mint a nő.
Honnan tudhatnák, egyáltalán az élő élő-e, eme Wyerre számára is megújult „birodalomban”.
A fekete bőrű mágus és a fehér bőrű népség egyszerre teszik meg próbálkozásukat. A mennyezetet elért csapás leomlasztja a lefelé függeszkedő súlyos díszt, pontosan az elementálra. A keletkező porladék zavaros burokként söpör végig.
Eközben Wyerre kardja atomjaira hull, apró bogarakká formálódva, támadásba veszik a már sebesült férfi „védelmét”. A réseken keresztül lehetőségük leledzik a sebzésre, és ezt ki is használják a nő által megbűvölt részecskék. A két monstrum hangos föld döngés közepette omlik szét. A bennük rejlő két férfi nyomtalanul eltűnt. Mágikus kilengést a már jelenlévő, mindent belengő varázslatok tán eltompították, főként, ha egyáltalán volt ilyen… Mindenesetre túl egyszerű érzetet adhat a két embernek, ellenfeleik ily egyszerű „vége”. Az egyedüli út, azon feketén pulzáló rész, amivel a lila köpenyes már találkozott, megjelennek rajta a már látott jelek. Ám, ha nem a két mágus közeledtére tették ezt, akkor kiére?...*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-08, 2:42 pm

//Nem gond, én is el vagyok havazva//

*Arash elégedetten hördült fel, ahogy a mennyezetről lezuhanó dísz alatt szétomlott az elementál.
Vigyorogva pillantott Wyerre felé, miközben feltápászkodott a földről, ahova a kisebb rengéssel történő előbbi esemény küldte.
A némber ellenfele, akit már ő is meggyengített, ezt muszáj volt magában még tudatosítani, s azt is, hogy a kék köpenyes nem egyedül intézte el az ellenfelét, míg ő, Arash, igen, szintén megadta magát.
Azonban hiába egyensúlyozott fel a kőhalomra, abban sem holtat, sem élőt nem talált.
Mérgében az egyik kisebb kőbe rúgott.
Úgy érezte, hogy megvezették, pedig még érzi magán a vörös köpenyes nyálának szagát.
Az igazi, ahogy a nyál is az volt.
Ezek eltűntek, magukra hagyták őket. Fejét a mennyezet felé szegve ordította el magát.*
- Csak ennyit tudtok?!
*Azonban ordítása közben már a termet vette szemügyre. Botjára támaszkodva mászott le a kőhalomról, hogy mit sem törődve a némberrel, megközelítse a feketeséget.
Ő ugyan nem akarta még egyszer ugyanazt megérinteni. Tegye meg most a fehérnép. Úgyis olyan nagy a szája, legalább egy kis hasznát vehetné.
Meg is fordult, hogy közben a némber felé tekintve nézze, mire is készül.
Nem muszáj neki aktívkodni, úgyis ennek a boszorkánynak köszönheti ittlétét.
Oldja meg akkor ő.
Neki bőven elég lesz, ha ennek az egésznek a kiagyalójával lesz dolga. Majd annak tördeli el egyenként az ujjait, lehet, hogy csak az után, miután egyenként tépdeste le a körmeit.
És az még csak a kezdet…
Ellenben nem marad sokáig a némberen pillantása, sokkal inkább a mennyezeten keletkezett lyukat vette szemügyre, miközben arra várt, vajon a nőstény mágus mit fog lépni.
Aztán lehajolt és szemügyre vette a lába mellett lévő finom porréteget. Egy félmaréknyit fel is emelt belőle, hogy sötét bőrű arca elé emelje. Megszaglászta.
Aztán az ajtószerű valami felé fordult. Valami szöget ütött a fejébe. Eszébe jutott, amikor a lépcsősor végén felvillantak a jelek a fekete ajtón.*
- Por a porból,
Köd a ködből,
Mutasd forgón,
Mi rejtőzött!
*Ezzel húsos szája elé emelte markát, s lefújta róla a port. Az, mintha forgószél emelné, pillanatról pillanatra nőtt, s haladt az ajtó felé. Arash remélte, hogy a forgó, kis porvihar felfedi majd, ha rejtőzik valaki előttük. Levegőből mégsem lehet, de ha mégis, biztosan más a sűrűsége, mint a terem többi részének.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-10, 8:55 pm

Az óvatos kivárás meghozta a várt eredményt. Még idejében ugrottam el a lezúduló törmelék útjából, amit a lebomló elementál okozott. Az idegen mágus felől hasonlatos hangok hallatszottak, ami némi aggodalom ittas megkönnyebbülést eredményezett. Váratlan győzelem, ami verítéket sem pergetett két mozdulat közt, s karcolást sem ejtetett a takaratlan hamvas bőrön. Háttal, valamelyest féloldalasan nézek a törmelékből felrepdeső lényekre. Nem találták a pusztulásra szánt élőt, ahogy világom is hiába kutatott a porfelhőben valami… valaki után.
Nehéz volna megmondani, a jelen kavargó erőkön kívül felbukkant-e más is. Azt sem tartom kizártnak, hogy nem maguktól váltak kámforrá. Ez már magával hozza azt a feltételezést, miszerint figyelemmel kísérik a történéseket.
Hívó intésemre rögvest visszatérnek a fegyverem részecskéi, egybeötvöződve, röptükben válnak egy tömör anyaggá, hogy immár eredeti alakjában süllyeszthessem helyére.
Mereven álltam egy ideig, mélyen „magamba szívva” az ellenfelek után hagyott kis idei csendet. Csuklyám peremét egykedvűn pöccintem hátra, hogy a reá nehezedő por más nyugovó helyre tévedjen. Csak eztán emeltem tekintetem a hangját szabadjára engedő, fekete bőr tulajdonosára.
Heves, tüzes vérmérsékletű… s eme kimagaslón megmutatkozó tulajdonságok kísértetiesen emlékeztetnek „valakire.”
Tény, hogy sok minden megváltozott kis idő leforgása alatt, de az a derengő ajtó még erősen bennem élt. A felvillanó jelekre a férfi előbb cselekszik, ám mint nemrégiben várakozásában tett pillantását irányomban, ezt sem követi különösebb reakció részemről.
Ámde a végtelennek tűnő nyugalom sem határtalan. Egyszer eljő az az ismeretlen, ami megidézi a mélyre fojtott „egykorit”.
Elindulok az átjáró felé, de végül a férfi mellett pár lépésnyire megállok. A porfelhő nem fed fel senkit az aulán belül, ahogy azt sem lehet érezni, valaki illúzió használatával rejtőzne előlünk.
A túloldalon lehet az a valaki, meglehet onnan várják mit lépünk. Tán végigkövetik már az elejétől kezdve, de sajnálatos, hogy még mindig arctalan ennek a játéknak vezetője.
Az ürességet csak egyféleképp töltheti be valami, s úgy, ha a kezdőlépés megtörténik.
- Yaru Kyermë… - Mutatóujjamat a feketeségbe süllyesztem, végig haladva az ábrákon, majd’ kézfejig húzott beljebb a folyékony állapotú tér. Leszegett fejjel meredtem a padlóra kiterjedő sötét anyagra.
Hátranézek a férfira, s, noha nyugodt arckifejezésem van, mintha nem zavarna az, hogy a próbálkozásom inkább megindított valamit, mintsem előrébb juttatott volna.
- Jól fontold meg, mire pazarolod az erőd. De, felőlem itt is pusztulhatsz… lényegtelen… - Kihátráltam a folyadék elől, már nem lehetek biztos abban, hogy mit tartogat. A lassanként elvékonyodó feketeség már-már hártya vékonyságban szakadozik előttem. Úgy látszik ez az oldás még hűen őrzi a hagyományt, miszerint némely mágikusan védett ajtót, a klán valódi nevét ejtve, s mentálban elkántált aprócska ige, megtöri.

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-11, 1:25 pm

*Arash a maga részéről cseppet sem izgatta magát a megidézett denevérek miatt. Tudta, hogy hamarosan maguktól szertefoszlanak majd, anélkül, hogy újabb cseppnyi erőt is pazarolna rájuk.
Látta, hogy a fehérnép még csak véletlenül sem mozdult arra a pillantásra, amit felé intézett. Márpedig ő ráért. Nem volt sietős neki ugyanazt az ajtót megpróbálni, helyette a korábban felötlött gondolatra indított egy apró kis porvihart, hogy kiderítse, rejtőzik-e még valaki rajtük kívül az ajtó irányában.
Arash fekete arcán megvető kifejezéssel nézett ismét a közelében álló, szőke némberre.
Épp csak fekete kezét nem nyújtotta ki, világos tenyerével felfelé az ajtó irányába, hogy jelezze, ő ugyan nem tesz semmit, a boszorkányra vár.
Végül a fehérnép meg is tette, amit kell, s ezzel máris egyértelművé tette számára, hogy vele ellentétben, ez a kék köpenyes némber ismerős itt.*
- Ne gondold, hogy félek ezektől, asszony! Nevetséges….
*Köpött ki, majd elhúzta széles száját, amikor hátrébb lépett a nő az ajtótól.
Arash ettől azért távolabb állt, így biztos, hogy az a folyadék nem érte el még.
Ellenben mégsem bízott meg a nőszemélyben. Mert mi van akkor, ha az egészre csak ráhibázott?
Használt már ő is fekete folyadékot, legutóbb épp Olassië ostroma idején a ferde szemű boszorkánnyal való harcban. Az sem egyszerű kátrány volt.
Ha a folyadék közelebb kúszott hozzá, hátrébb lépett, amíg egy kisebb halom kőre fel nem mászott. Az még nemrég az egyik elementál részét képezte.
A feketeség nyomán, amikor az szét szakadozva csúszott le folyadék formájában a márványpadlóra, csak egy újabb ajtó jelent meg.
Arash botjának koppanása visszhangzott a termen, mielőtt megszólalt. Jobbját már kinyújtotta az ajtó felé, felfelé fordított tenyerével mutatva Wyerre felé.*
- Csak utánad, boszorkány.
*Sötétbarna arcán, a sebhelyek apró vágásai enyhe fájdalma ellenére is gúnyos kifejezés terült el. Ezek után haladjon csak előre a némber. Ha valamit rosszul tud, előbb őt fogja elérni a következmény, s a lilaköpenyes mágusnak marad több ideje reagálni.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-16, 8:39 pm

Kissé felvonom szemöldököm, mikoron a férfi újdont kiszámítható szavaival él. Úgy beszél, mintha érdekelne engem az, ő fél-e avagy sem. Még ha így is volna, akkor sem láthatná rajtam az aggodalom legapróbb jelét sem.
- Netalán én úgy nézek ki, mint aki retteg? Máskülönben is, az él efféle szavakkal, aki ily módon leplezi tanácstalan elveszettségét.
A néger férfi várakozóra fogja. Nem csak az általa fenntartott távolság ennek tanúja, hanem utóbbi gúnyos arckifejezés kísérte szavai.
Mindeközben a fekete folyadék mintha felszívódna, nyomtalanul eltűnik szemeink elől.
Közelebb lépek a már egyszerű, közönséges ajtóhoz és könnyed mozdulattal nyitom ki.
- Magad ellen beszélsz, ember. Azt mondod nem félsz, de azt nem tartod nevetségesnek, hogy nincs elég bátorságod az első lépés megtételéhez?
Alig kivehető mosollyal csóválom meg fejem, minek előtt kitekintenék az ajtón túlira. Habozás nélkül hajtom vissza, amint szembesülök is a jelen tényekkel. A folyosó egy irányba vezet, és annak a végén két őr áll, pontosan a nagy csarnok bejárata előtt. Az akadályt nem a két ácsorgó fegyveres képezi, hanem az ajtókon túli. Újból kinézek, ekkora már a dupla ajtó egyik szárnya tárva áll. Az egyik őr beszédbe elegyedett egy onnan, az ajtón túlról érkezettel. Csak úgy repül az idő, anélkül hogy bármi valóban érdemleges megtörtént volna. A terjengő étel illata, és a kiszűrődő alapzaj egyértelművé teszi, hogy lakomáznak.
Az aulából kell lennie másik kiútnak is, ami nem efféle utakra vezet, de azt minden bizonnyal elrejtették és jobban levédték, mint ezt.
- Két választásod van Mágus. Első, követsz és észrevétlen áthaladunk az étkező csarnokon. Második: konok, naiv kölyök módjára nekik rontasz. Hozzátenném, ott nem ketten vannak…
Az ajtót még mondandóm előtt óvatosan becsuktam. Mindenesetre jobb még az elején letisztázni, ő mely úton akar haladni. Addig is, elmondom a bűbájt, amivel a köpenyem kevésbé szemet szúró lesz a fejvadászoknak. Addig addig, végül szürkévé tudtam fakítani átmenetileg. A csuklyát is jól magamra húzom, eszem ágában sincs megadni az esélyt bárkinek is a felismerésre. Ha Arash rábólint, már indulok is kifelé, ám ha nem, akkor is, csak akkor még sebesebben. Helyzeti előny nem ártalom. Ha támadni akar, legalább ne egyszerre menjünk be…

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-19, 2:16 pm

- Te célozgattál félelemre, némber. Viseld hát el, ha válaszolok az aljas vádra!
*Morgott vissza Arash elsötétülő ábrázattal.*
- S mielőtt még tovább szőnéd nevetséges képzeteid, úgy látom, te jobban kiismered itt magad. Talán jártál is már efféle helyen… Menj csak előbbre!
~S ha jön, te kapod az első pofont!~
*Utóbbit csak magában tette hozzá, ám botját készenlétben tartva figyelte, hogy mit is tesz a kék köpenyes szőkeség.
A folyosón átszűrődő zajok alapján nem kevesen lehettek valamivel távolabb, ám a nőszemély azelőtt húzta be az ajtót, hogy többet is kivehetett volna.
A mágus horkantott egyet.
Még nem esztelen barom ő. Igaz, hogy nem fél egy jó kis csetepatétól, de hogy egy csapat mágus közé vesse magát ordítozva, botját lengetve, az nem az ő stílusa. Legalábbis úgy, hogy nem ismeri az erőviszonyokat.
Így aztán csak annyit jelzett, amiben benne volt minden lényeges gondolata, azt is fehéren villanó fogai között szűrte ki.*
- Haladjunk!
*Botjának hegyével saját teste előtt húzott egy vonalat a levegőbe fentről lefelé.*
- Quantion!
*A mozdulatra a látvány, amit lila köpenye, csokoládébarna, sötét bőre, vagy az azon lévő csillogó ékszerek mutattak, hullámozva vált áttetszővé. Szaga, s lépteinek hangja azonban megmaradt, s hosszan nem is fogja tudni fenntartani a látszatot, ami csak a fényt törte meg teste körül, mintha jelen sem lett volna.
Kedve lett volna a kék köpenyes nőt botjával hátsón billenteni, de valami azt súgta, jobban teszi, ha csendben, észrevétlen surran utána a folyosón keresztül. Ha kell, ebben a formában könnyedén irányt is válthat, akár magára is hagyva a némbert, hogy saját mocskában vesszen oda.*

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-19, 5:49 pm

//Augusztus: 2.küldetés - Lumbágó, Párhuzamos játék//

Orkunk elégedetlenül otthagyta az elfet aki olyan galád módon kis híján kifosztotta, ugyanis akár megtérítette a kárát, akár nem, ő nem hajlandó vele egy légtérben lenni, mert ha egyszer már megpróbálta kifosztani, akkor másodszorra is biztos megtenné, vagy akár meg is ölné, ebből pedig Mordon még véletlenül sem kér, habár ahonnét jött, még feleennyire világos sem volt. Miközben morcos orkunk magányosan baktatott a lejtőkön, fülét hangos, hosszan hangzó káromkodássorozat üti meg, kíváncsisága pedig nem hagyja nyugodni, és a hang irányába ered, melynek nyomán egy bozóttal és fákkal benőtt helyre talál. Rövid időre megállt, hogy kifújja magát a gyaloglás után, majd előrehajolt, és széthúzva az egyik bokor ágait, betekintett a sűrűbe, ahol számára elég kellemes környezet fogadta, habár a szemei előtt, görnyedve nyöszörgő és szitkozódó törp kevésbé tette orkunk számára élvezetessé az árnyékos helyet.

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-19, 6:09 pm

-Tűnj innét te büdös ork! Nem félek a fajtádtól!- dünnyögte a törpe, amikor megpillantotta a rejtekébe behatoló orkot, akit nagy nehézség árán, de sikerült a támaszául szolgáló bottal térden csapnia, habár ezzel magának is kárt okozott, hiszen akarata ellenére nagyot esett a földre, majd a földön folytatta a szenvedést, és habár Mordonnak eléggé megfájdult a térde a rámért csapástól, mégis kárörvendően nézett a szerencsétlenül járt törpre, miközben sikeresen bejutott az árnyas zugba, és letelepedett a földre, onnét nézve a fájdalmában szenvedő törpöt, aki egyre hangosabban adta Mordon tudtára fájdalmát, aki végül ráunt az egészre, és szóba elegyedett a mélynövésű szerzettel.
-Miért viselkedsz úgy mintha meg akarnálak sütni nyárson! Hallgass már el végre!- Rivalt rá a Mordon a törpre.

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-19, 7:02 pm

/Augusztus, 2. küldetés – Lumbágó
Csatabáró Mordonnal/

Ilián hosszú utat megtéve jutott el a Déli-domságra északi otthonából. Utazása közben csak egyszer szállt le pihenőt tartani, némi ételt vett magához és szunyókált egy-két órácskát. Így mikor elnehezült szárnyait leteszi az élénkzöld színű rétre tüdejéből egy megkönnyebbült sóhaj szakad ki.
A rét szélén egy terebélyes fát néz ki magának, mely mély árnyékot tart a földre. Ahogy felé indul felveszi emberi alakját, hiszen sárkányként igen feltűnő a szikrázó napsütésben. Öltözékét barna csizma és nadrág, valamit fehér ing teszi ki. Vállaira hanyag módon barna köpeny van dobva, melyet most megigazít. Vállait egy szintén barna színű vászon táska húzza.
A fához érve leül a fűbe és hátát a törzsnek veti. Úgy gondolja, hogy megpihen mielőtt az erdőbe lépne gyógynövényeket keresni, hiszen ez volt utazásának célja. Meglehetősen nagy gonddal kutatta fel eddigi élete során azokat a lelőhelyeket, ahonnét beszerzi a számára szükséges dolgokat, így a gyógynövényeket is. Habár fárasztó, hosszú az út és mások számára pocsékolásnak tűnhet ő mégis élvezi, hogy időnként a hideg északi hegységből délre jön a napfényes és meleg területekre.

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-19, 9:17 pm

Már éppen elszunnyadna a hűs árnyékban, mikor távolabbról zajt hall. Először azt hiszi, hogy valami vad közeledik, majd ahogy jobban fülel rájön, hogy valójában hangokat hall, méghozzá igen kellemetlen hangokat. Megdörzsölve arcát, hogy kissé észhez térjen, feláll, leporolja ruháját és a hangok forrásának irányába indul.
Bozóttal sűrűn körbenőtt fához érkezik, mely előtt megáll, mivel a hangok is elhallgattak. Néhány pillanat múlva egy másik hang szólalt meg.
-Miért viselkedsz úgy mintha meg akarnálak sütni nyárson! Hallgass már el végre!
Ilián éles szemével a bokrok közé bámul, majd kezeivel félrehajtja az ágakat. A félhomályba burkolózó üregben két személy is tanyázik.
-Elnézést. –Köszörüli meg torkát, hogy a két férfi őrá figyeljen.- Nem messze innét pihentem, mikor szitkozódó hangokat hallottam, majd egy nem túl kedves reagálást…ha jól sejtem Öntől. –Pillant Mordonra. Ilián nem mászott le az üregbe, úgy áll felette, mint az árnyékot adó felhő. Öltözékében most akár egy barnaköpenyesnek is nézheti az ember. Száját ismét szólásra nyitotta, mikor az erősen jajgató törp rárivallt.-
-Mégis mit képzel magáról? Csak úgy beront ide, mint ez a másik?! –Néz élesen Mordonra, majd vissza Iliánra.-

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-20, 1:34 pm

Erősen megráncolja homlokát Mordon, amikor meglátja, hogy egy ismeretlen alak tűnik fel a bejáratot fedő bokrok között, akinek arcát ugyan nem látta jól a betűző fénytől. Orkunk elégedetlen volt amiatt, hogy még egy alak akar rejtekhelyén meghúzódni és még számon is kéri őt viselkedéséről. Mivel Mordonnak nem volt meg az a jó szokása hogy szívélyesen üdvözöljön bárkit is, így az idegen sem fogadhatott meleg szavakat.
-Tőlem, meg ettől az apróléktól.- Felelte orkunk, majd rámutatott a botján támaszkodó törpre, aki eléggé bosszús volt a betolakodók miatt.
-Ebből elegem van! Évek óta én vagyok itt az utolsó törpe, élem a nyugodt ki s életem, de erre ma ketten is betolakodnak! Mindennek tetejében még a hátam is megmakacsolta magát!- Panaszkodik a törpe.

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-20, 11:40 pm

A törp szavainak hallatán felvonja egyik szemöldökét. ~Az utolsó? Mégis, milyen régen jártam én erre?~ Mielőtt még mélyebben az emlékezés tavába merülne ismét az öreg törpre tekint.
-Nem akartam rárontani e nemes faj itteni utolsó példányára. –Ilián hangja kissé barátságosabb formát ölt.-
Közben ellép a bejárat elől, kissé oldalra állva, hogy arcát láthassák. Vonásai szigorú szoborszerű formába rendeződnek, szemeiben tompán csillan meg a fény. Hajtincsei hosszan előrenyúlva keretezik arcát.
-És te, rossz modorú uram, mi mentséged van arra, hogy rárontottál erre a szegény törpre? –Az arany sárkány maga sem tudja, miért folyt bele ilyen mélyen ebbe a veszekedésbe, hiszen ez egyel talán nem vall rá. De most mégis nagyobb volt kíváncsisága, mint tartózkodó magatartásformája.-

Tárgy: Re: Déli-dombság 2013-10-21, 7:22 pm

Okunk egész élvezetesnek találta volna az árnyékot, ami a fényesen tűző nap elől védte szemeit, ha nem lett volna a törpe, meg az a kellemetlenkedő fickó. Boldog lett volna ha mindkettőt, ahogy van, szó szerint le fagyaszthatta volna, de akkor viszont abból lett volna a baj. Ezért hát más alternatívát nem ismervén, felkászálódott a helyéről, és a bejáratot fedő növények között kezdett el kotorászni. Mordon hitt a "Fűben-fában orvosság" eszményében, annyira, hogy amióta ismereteket szerzett a gyógyítás terén, azóta sosem kérte ki mások tanácsát gyógyítás terén. Ismereteinek hála, felismerte az egyik bokor mellett növő gyógynövényt, amiből felszedett egy csokorra valót, majd a törphöz fordult.
-Van edényed és fád?- Kérdezte orkunk, felemás kedvvel.
-Minek az teneked?! Már főzni is akarsz?!- Kérdezte a törp eléggé ingerülten, hiszen már megelégelte a betolakodók jelenlétét.
-Ki kezelem azt a nyomorult hátfájdalmad, ha éjszakáig itt maradhatok.- Ajánlotta fel Mordon.