Déli-dombság

lián egy fél mosollyal figyel a szája szélén. Mikor az első hozzávalókat kezdte összeszedni az ork, már látta, hogy milyen főzetet kar készíteni.
-Engedd meg nekem, hogy segítsek elkészíteni. –Leguggol, hogy közelebb kerüljön a már összegyűjtött gyógynövényekhez, közben egyet kivesz a táskájából.- Ezt kihagytad belőle, s itt a közelben nem is nagyon találhatnál. –Leteszi a sötétzöld leveleket a földre, majd néhány szárazabb faágért kezd kutatni.-
Mikor elég gallyat szedett össze, kis kupacba teszi őket az odú bejáratától nem messze és még rájuk helyez néhány nagyobb ágat is. Két ujját a faágak közé teszi és csettintve apró, zöld villámokkal tüzet gyújt.
Mikor a tűz fellobban, hátrébb lép és figyeli mit csinál Mordon, közben az öreg törpre pillant egy egészen biztatónak ható mosollyal.

Miután Mordon felemás elégedettséggel megnézte a törp kondérját, vizet töltött abba, és nekiállt előkészíteni a hozzávalókat. Inkább segít a nagyszájú törpének, csak az hagyjon neki nyugalmat éjszakáig, utána többet nem is tolja a képét egy ilyen kis jelentőségű alak odújába. Szépen apránként a kondérba kerültek az összetevők, de orkunk megfeledkezett a főzés leglényegesebb részéről, a tűzről, ami nélkül az egész olyan lenne mint a tompa pengéjű kard. Van, használható harcban, de nem használható rendesen. Szerencséjére a kéretlen idegen több ízben is kisegítette őt, de nem rebegett neki hálát érte, inkább folytatta a dolgát, habár érdeklődést mutatott az idegen mágiája iránt, persze erről inkább mélyen hallgatott, miközben a törp hátára készült gyógyszert kavargatta, amiből egyre több víz párolgott el, ezáltal egyre sűrűbbé válva.

Ilián arcán elégedett mosoly terült el, mikor látta, hogy az ork, bár nem szívesen, de elfogadja a segítségét. A kondér alatt valahogy más táncot jártak a lángnyelvek, mint amúgy szokás, és a színűk is furcsa volt, viszont a meleget ugyanúgy ontotta.
Mikor a kenőcs már elkészült, a sárkány csak úgy benyúlt a kondér alá, és kezét a tűzre helyezve eloltotta azt. A gyógyír pedig már nem forrt, csak kellemesen meleg volt.
-Azt hiszem elkészült. –Pillantott az orkra, majd a szenvedő törpre nézett.-

A szer, melyet orkunk kotyvasztott, elég intenzív bűzt árasztott, ezért amikor azt társával együtt elkészültnek nyilvánították, az idegen a kezével eloltotta a tüzet, ezt követően,mikor a sűrű anyag abbahagyta a fortyogást, Mordon beledugta az ujját, majd megkóstolta a szert, hogy tudja olyan-e amilyennek kell lennie. Arcán egy elégedett mosoly kerekedett, hiszen egész jól sikerült a szer. Ezt követően Mordon magához vette a kondért, és a törphöz vitte, a maga komótos tempójában.
-Fordulj meg. Bekenlek.- Mondta orkunk, de a törp hezitált a dologgal. Nem tudta mire vélni a dolgot, de végül a fájdalom arra sarkallta, hogy belemenjen, így hát hagyta hogy az ork tegye a dolgát.

Ilián figyelte, amint az ork előbb megbizonyosodik a főzet erejéről, majd ahogyan bekeni a törpe derekát. Sosem gondolta volna, hogy egyszer egy ilyen jelenet szemtanúja, sőt részese lesz. ~Még hogy egy ork segítsen egy törpön! Micsoda dolog.~ Mélázik el magában.
-Nos, azt hiszem én itt végeztem. Vigyázzon magára jobban, törp uram. –Mondja mosollyal a szája sarkán, aztán biccent előbb a törpnek, majd az orknak is.-
-Várj még egy keveset, idegen. -Szól hozzá a törpe, miközben a zsebében turkál. Néhány darnát vesz elő, amit Ilián markába nyom. Vonakodva bár, de a sárkány elfogadja.
A bokrok levelei megrezzenek mikor kilép közülük. Megigazítja tarisznyáját és hosszú, elnyúlt léptekkel indul meg az erdőben.

Orkunk morogva kezdi el kenegetni a törpe derekát, hiszen ha nem lett volna az idegen, akkor nyugodt szívvel lefagyaszthatta volna a törpöt, és pihenhetett volna addig, amíg jól esik, de az idegen előtt veszélyes lett volna, hisz az rá is támadhatott volna.
Mikor Mordon végzett a frissen készült kenőcs felvitelével, fogta magát, és visszament oda, ahonnét kelletlenül is fel kellett kelnie, és onnét figyelte a törp gyógyulását, miközben lassan elpihent. Amikor felébredt, látta hogy a bozóton át narancssárga árnyalatú fénysugarak tőrnek át, amik megvilágították, az előtte heverő aprópénzt, és a törpöt, aki felegyenesedve tesz-vesz az üregben, és talán hálából hagyott némi pénzt mellette, és nem zavarta el orkunkat, aki szó nélkül zsebre tette a pénzt, és a lefelé haladó nap fényében köszönés nélkül otthagyta a törpöt.

/Augusztus 2. küldi -Lumbargo küldi/

Vogon felkelt a tűbortűz romjai mellől. Sajnos a rakás fa tényleg csak rom maradt, mert az előző napok esőzései miatt nem talált száraz fát. Minden igyekezete ellenére, hogy a kevésbé nyirkosakat szedje össze és valami meleget erőltessen ki, sajnos csak egy másfél órás pislákoló lángolásban fulladt ki. Alig aludt el, vele együtt aludt a tűz is.
Így hajnalban arra ébredt, hogy fázik. Ráadásul egy másik érzés sem hagyta nyugodt pihenését, ez pedig, hogy csak néhány erdei gyümölcsöt evett, nem sikerült megsütnie azt a galambot, amit tegnap lőtt magának.
Kivételesen volt benne némi várakozás a gyönyörű éjszakai égbolt csodálata közben, hogy a reggeli fény nem lesz olyan bántó számára, ha felkel a Nap. És ilyen rossz Sorsnál ez a gyönyörű napszak sem az igazi.
Hideg, dühös pillantással üdvözölte az első sugarakat, melyeknek nem megbocsátható késlekedésük. Ahogy ott ült és várta, hogy felmelegedjen minden körülötte hirtelen hangokat hallott éles, hegyes fülével.
~No, legalább nem én vagyok az egyetlen, akinek rossz volt az éjszakája. A közös sorsban osztozás mindig feledteti kicsit, hogy nekem mégis pocsék volt azért.
Feltápászkodott, hogy Sauruszt kantáránál fogva maga mögött vezetve megmássza azt a pici dombot, ami mögül a lelket megnyugtatóan kedvtelen hangok jöttek, majd letekintve meglássa a ragadozót és gazdáját.
-Szép jó reggelt! Még ha nem tudom, mi lehet egy reggelben szép. -mély hangja könnyedén szelte át a teret, hogy betöltse a levegőt.

A kalmár kicsit megnyugodott, kezdett elszállni a dühe. Kicsit még szótlanul állt, miközben a nő a közelébe lépett. És nem is kellett megszólalnia, mert amaz egész kérdés özönt zúdított rá. Így, ébredés gyanánt.
~Szép lány. De aki ennyire kerülte az utóbbi időben az emberek társaságát, nem lehet túl gazdag. Nem tűnik túl erősnek, sem jól felfegyverzettnek, de kitűnő esélyes egy munkára, ha sikerül valamire bukkannom. Mert Eclair nem igazán vezetett ezen az utamon velem szembe most még ajándékot. De ki tudja?
Ezen morfondírozva hallgatta a szépséget, miközben a kandúr szemmel láthatóan megpróbálta gazdájától távol tartani.
-Én Vogon Beebebrox vagyok, a híres kereskedő családból. És ő Saurusz, a lovam. Ha gondolod, elkísérlek a négy torony városába. Egyszerűbb mutatnom az utat, mint elmagyaráznom. Itt rengeteg a falu a környéken, csak eltévesztené bárki, hogy melyiknél merre kell kanyarodni.
Mosolygott rá. Lovagias hozzáállását az is motiválta, hogy szerette volna maga mellett tudni reménybeli alkalmazottját, ha véletlenül úgy hozza a sors, hogy valamit gyorsan és diszkréten kell elintéztetni.

Saurusz a macska ellenséges viselkedésre megindult felé. Már épp rátaposott volna, mikor még a kandúr nem ugrott el, kivárt az utolsó pillanatig. A paripa két lábra ágaskodott és dühösen csapta oda a lábait, ahol pár pillanattal előbb még a kis jószág volt.
Nem akarta bántani, de egyértelművé tette, hogy pár mázsával súlyosabb személyiség. A gazdáját viszont ez nem hatotta meg. Elkapta a kantárszárát és nagyot rántva rajta lefelé kétséget nem hagyott, hogy nem lesz több ugrabugra.
-Mi ütött beléd? Így viselkedsz egy hölgy jelenlétében? -azon ritka alkalmak egyike volt, mikor hangja nem volt barátságos hű társához. Bár határozott volt még mindig, szégyennek vagy zavarnak nem sok nyomát látni rajta.
Látta szeme sarkából Merena szemének megváltozását és ahogy a lova orrát simogatta, hogy megnyugtassa, szemtanúja volt a másik jószág rendre utasításának is.
-Na Vogon úr indulhatunk?
-Igen. Egyelőre gyalogolunk. Nem tudom, mi ütött belé, nem szokott így viselkedni. -mondta láthatóan kicsit zavarban, mikor elkezdett lépegetni a dombról lefelé.
-Rabszolgákkal kereskedem. Ritkán járok erre felé, de nagyjából kiigazodom. És ha eltévednénk, hoztam magammal térképet.
Ekkor hegyes fülét jól hallható hang ütötte meg. Valaki fájdalmas felordítása még az emberi fül számára is felismerhető, nem hogy egy elfnek. Valahol a bokrok közül jött, de nem látott semmit.

A telari kereskedő elindult a lány mögött kideríteni, hogy mi történt. Próbált nem túlságosan lemaradni, bár a paripájának jobban feküdt a sietős lépés, mint a lassú futás, így inkább lemaradt kicsit. Így poroszkló tempóban tartotta gazdája mögött a lépést és nem kellett átváltani az ügetésre, amivel viszont hamar le is hagyta volna, megnehezítve a tempó tartását.
~Nem értem az isteneket. Gyönyörű formás idomok és szép haj. Tökéletesen illene egy sötét kék szem hozzá. Szépen kiemelné a frufruja vöröses árnyalatait. Néha azt gondolom, hogy a születendő gyermekeket egyiket tökéletesre alkotják, másikat egyszerű átlagos alkatnak. Feldarabolják és véletlen szerűen összerakják újból.
-Nézzük meg mi ez ? Téged nem érdekel? -az új ismerőse tagadhatatlanul izgatott lett, hogy még egy beszélgetőtársra akadhat. Vagy ki tudja, mire gondol most?
-De igen. Jövök már, nem kell annyira rohanni. Lesz rá néhány évszázadunk. -mormogta magában. Nem értette, hogy a gyerekek miért rohannak folyton. Még meg sem élik a 100. életévüket, már mindent bele akarnak pakolni. Születni, gyereknek lenni, szerelem, házasság, munka... Még a kamasz kort sem érik el 50-nél, de már úgy érzik, lekéstek valamiről, ha ezt nem teljesítik.
~Bár mágus. Náluk sosem tudni a kort biztosra. Lehet csak tévedek.
Végre leért ő is a domboldalon. Eddigre már régen a bokrok között nézelődött a csinos leányzó.
-Vogon gyere, már nézd meg. Ez egy üreg !
-Vigyázz! Lehet, hogy valami csavargó rejtekhelye. Nem mindenki olyan törvénytisztelő, mint én. Hidd el nekem! Kicsit óvatosabban!
Szavai mélyről jöttek. Igen mély tapasztalatokból. Még a nemesek ügyeiről is tudott ezt-azt. Nem sokszor zavarják őket, ha egy-egy rabszolga történetébe bekerül néhány olyan fekete folt, amire nem akarunk rákérdezni, hogy került végül Telarba. Az utak, kocsmák és sikátorok pedig tele vannak csavargókkal, éhenkórászokkal, rablókkal és miegymással.
-Csavargó a jó nénikéd! -hangzott a mélyből egy rekedtes hang.- Itt egyedül ti vagytok birtokháborítók. Hogy meritek megzavarni egy ártatlan törpe nyugalmát? -a fájdalmas jajgatások nem igazán arról tanúskodtak, hogy olyan békés lenne a nyugalma, de mégis igen harcias teremtés lehet odabent.
-No várj! Megnézem. Engedj kicsit odébb! -mondta a varázslónőnek a kalmár.- Te figyelj kintről, hogy ne történjék semmi baj!- Ezzel kivont karddal leereszkedett, bár igen gyorsan megbánta, hogy nem engedte udvariasan előre a hölgyet. Magassága nem épp kedvezett eme szűk szálláshelyen.- Elnézést, hogy betörünk magához, csak meg akarjuk nézni, minden rendben van-e.
Szeme lassan hozzászokott a sötéthez, mikor látta a földön fekvő törpét, aki hasán feküdve bal kézzel a hátát fogta. És egy pillanatra a jobb kezét is látta, ahogy egy bottal felé csap és elsötétül minden előtte.

-Vigyázz! Lehet, hogy valami csavargó rejtekhelye. Nem mindenki olyan törvénytisztelő, mint én. Hidd el nekem! Kicsit óvatosabban!

A kis ember dühösen ordítozott tovább.
-Kifelé! Ki innen! -és nem csak kiabált, de a bot végével Merenát is próbálta elérni és megütni, ahol csak tudja.
Vogon már éledezett, mikor a kedves hölgy sikeresen kitisztította az elméjét, csupán a fején lévő púp emlékeztetett a találkozásra a bottal. Nem gondolkodott túl sokat, mi történt, jól emlékezett rá. Már ugrott is a törpére, hogy elvegye a botját.
-Ereszd el! -hangja minden volt, ami nem kedvesség- Nem hallod ereszd el!
-El innen! Semmi keresni valótok itt. Áááá... -a házigazda fájdalma nem csak az odút töltötte be, de ha van fülük, a környező fák is jól hallhatták.- Eltörted a csuklómat!
-Add ide! -mondta ellentmondást nem tűrően és még mindig a másik kezét és a botot tekergetve a Beebebrox- Ereszd el! Add ide!
-Mi csinálsz az istenekre! Te teljesen őrült vagy. Ááááúúú... -ahogy a bottal próbálta megütni a hátán térdepelő alakot hangjuk elnyomta a csatazajt- Mi az ördögöt akarsz a botommal.
-Nincs jogod megütni minket.
-Nektek meg nincs jogotok betörni ide. Nesze neked! Nesze! -a harcias teremtést sem kellet félteni, ahogy azt sem, aki bejött hozzá megnézni, hogy minden rendben van-e.
-Ereszd el, Te! Add ide! Eltöröm az ujjadat, ha nem engeded el.