Hyarmenya dzsungel

//Lea, Drope és Kain//
„Hét te! Jól vagy?” Hangzik a kérdés, de a kiejtője is méltán meglepődne, hogy mennyire másként cseng Sou hallásával. Mély, szinte mormogó és karcos, a kinézete is merőben más annak az emlékalaknak, mint a pajzs túloldalán az illúziókat figyelő ifjúnak. Magas, Sounál mindenképpen, arca ezért is meglepő, fiatal és még egy megragadt furcsaság, kétszínű -vörös és fehér-, hajában láncra fűzött érmék csilingelnek, nagyjából ennyi maradt meg ebből az újonnan előkerülő töredékből. Akkor elfutott, édesanyjához rohant és szerencse, hogy ennek a késztetésnek jelen pillanatban végtagjai egyáltalán nem akaródznak engedelmeskedni, áll, egyhelyben, mintha csak odateremtették volna. Jobban megnézve viszont, ökölbeszoruló kezén át lehet látni ingének gyűrődését, ahogy azt a lassan előszivárgó párának is tekinthető, ezüstös felhőt. A védekezés egy újabb folyamata, amivel jelen pillanatban biztos csak ártani tudna, nem csak magának, hanem a vele együtt kint rekedtnek is és talán még azoknak is, akik az elhamvadó tűzsárkányt is nehéz szívvel viselték. De persze könnyen meglehet, hogy pont e végett nem törne ki mindenkit a frász, egy hús és vér sárkány láttán, vagy inkább még is …
Nem csoda hát, hogy Kain szavára sem reagál, sem arra, hogy ott áll, oltalmazóan közte és a lángszörnyek között. A következő lépése az aranysárkánynak, talán előrelátásának tudható be, hiszen egy pofon is kijózanító tud lenni és még egy ilyen, mély lelki vihart is helyre tud tenni, csak a kéz átlibbenne a fizikai valóját már szinte teljes egészében elvesztő testen. A mágia viszont, képes még összefogni és hatni a kínosan lassan eredeti alakba kívánkozó részecskékre. Sou .. vagy még sem ő? Kain már így is egy ritka és páratlan jelenség szemtanúja, hát e mellet még megtapasztalhatja azt is, milyen az illúzió az illúzióban. Az előtte álló, alacsony és vékonyka is, de szőke szertelen tincsek helyet, vége nincs, hollószínűek keverednek a magasra nőt fűszálak közé, arca lágyabb vonású, de bőre ugyan olyan sápatag, mint Soué, ahogy szemének csiszolatlan smaragdja is ismerős. A legnagyobb különbség viszont, hogy egy hölgyről van szó, ki szólásra nyitja málnaszín ajkait, de hogy pontosan mit mond, mondana az, titok marad. Meglehet maga a végzet istennője rendelte el, hogy most zendítsen rá az égi rezesbanda. A kép szertehullik, a valóság viszont megmarad.
Sou megkönnyebbülve néz Kainra, ott volt, azon a végtelenül békés helyen és magával is hozta annak a nyugodt légkörnek egy szeletkéjét. Még érzi az érintetlen természet zsenge illatán, még ott cseng fülében a madarak éneke, még érzi a karját cirógató fűszálak hidegét. De aztán hirtelen jön az eszmélés, mondhatjuk úgy, rátör az a bizonyos érzés: valamit tettem a tudtomon kívül. És már kapaszkodik is Kain egyik karjába, ha nem szégyellné magát annyira, akkor most nem menekülne roppant mód a gyerekekre jellemző módon. Közben persze motyog is valamit, de nagy tapasztalat és kiváló hallásra van szükség, hogy a „Bocsánat!” és „Nem akartam!”, na meg „Sajnálom!” szavaknak akár töredékét is kihallja. A kérdésre viszont csak bólogat, jól van, fogjuk rá. Viszont csak nagyon nehezen hajlandó megválni az aranysárkány karjától, legnagyobb ösztökélő erő a lány hangja és egyben bizonyosság arra is -szerinte-, hogy nem esett baja senkinek miatta.
- Most ..- Hát a hangján meglátszik tépázottsága, de második nekifutásra már jobban sikerült. – Most már meg! – Ezzel Kaint is igyekezett, de magát is meggyőzni ennek helyénvalóságáról és valószínűleg ez így is lesz, hacsak nem gyulladnak újra a lángok. Az esőt elnézve viszont ennek vajmi kevés az esélye, nem is baj, bár az sem lenne, az, ha nem áznának teljesen el. Az első mosoly arcán rövid életű, amit az aranysárkány látványa élesztett fel, majd mulasztott el. Aki mellesleg Sounak egy új oldalát ismerheti meg, mert ha valóban nyugodtan telik az éjszaka hátralevő része, valamikor mellé gömbölyödik, egészen átlátszó szándékkal. Oltalmat keres.
A reggeli kürtszóra inkább felriad, mint ébred. Ha Kain nem húzódott el a közeléből, rögtön első mozdulatával oldalba is könyököli. De persze ezért rögvest bocsánatot is kér. Látszólag az éjszaka megpróbáltatásainak semmi nyoma nem mutatkozik rajta. Az éjszakát is végigaludta, mint egy darab élettelen, csendes kő, bár ennek ellenére bármelyik elvetemült szénakazal is jobban fésültnek tűnik hozzá képest.

Alvor
- Öhm. – Torpan meg néhány megtett lépés után, majd visszafordul az előbb ellátott férfihoz. – Ott a csoportom. – Mutat balra, a jelenlegi helyzetétől a harmadik kis tűz fényére mutatva. – Ott ahol az bordó inges, kopasz ül. Amint végzetem. – Magába folytja a szót. – A lényeg, ha fájna a sebed, nyugodtan keres meg, készítek fájdalomcsillapítót. Oh, és a nevem Nina! – Elmosolyintotta magát, aztán sarkon fordulva tovább indult, hogy szembetalálja magát egy kókuszdióval betört orrú férfival, néhány csip-csup karcolással és az elsőként ellátott sebhez hasonló karmolással és olyan jól sikerült lekötnie a figyelmét, hogy a pajzson kívül történtek, de a lova mellé roskadó sem tűnt fel neki. Dolga végeztével pedig visszatért a táborhelyére és nem, reggelig egy szemhunyásnyit sem aludt, mert mire elérte volna az álmok világát megszólalt a kürt, aztán persze a parancsnok is.

*Gylnar megköszöni, hogy nem kell a teljes nevemet használnia és látszik rajta, hogy meg is könnyebbül egy kicsit. De hamarosan megzavarnak minket. - Miért, talán van köztünk sárkány? Vagy valami náluk is erősebb? Kérdezte az egyik társunk, ekkor meglepetten gyorsan oda nézek, de Gylnar rémült lendülettel kapta az ember felé a fejét, mintha lebukott volna amikor, hozzánk szólt az ember. Én nem szóltam semmit csak néztem, hogy Gylnar kibeszéli magát.
Hogy sárkány … ?! Ne nevettess … ! Mit keresne az egy ilyen expedíción? … - Egyébként, ha tudni akarod, igen … az expedícióval tart egy férfi, aki már korábban, a szemem előtt, megfutamított egy kék sárkányt. Teljesen egyedül!- Akkor miért nem intézte el a lényeket? - Egyáltalán tudod, mi vagy mik támadtak ránk? … - Na látod … Én már jártam a dzsungelben, de még így sem tudom, mik lehettek azok … - Szerinted ez nem elég a részéről? Legalább biztonságban vagyunk, és nyugodtabban pihenhetünk. Ránk fért már.
Miután befejezték a vándor elmegy úgy látszik, hogy elhitte amit Gylnar, de én nem dőltem be ennek a magyarázatnak, éreztem a beszédében, hogy csak ki magyarázta magát ebből és titkol valamit. Egy kis idő után Gylnar meg kérdezi, hogy mennyi idő van még az őr váltásig. -Nem tudom, hogy még mennyi van vissza a támadás miatt nem ezzel foglalkoztam.- Egy kis szünet után halkan folytatom a beszédemet, hogy más ne halja meg. -De szeretném megjegyezni azt, hogy szerintem te titkolsz valamit, mert gyorsan kimagyaráztad magad ebből és még hezitáltál is néha mielőtt válaszoltál a vándornak.- Mondtam Gylnarnak, közben még figyelem és várom a válaszát és utána megyek aludni, de ha nem mond semmit akkor minden szó nélkül egy kicsit távolabb megyek és nyugovóra térek.
Az eleredő eső egy kissé megzavar, hogy aludjak szerencsénkre a pajzs felfogja a vizet, így legalább nem ázok meg. Egy kis ideig még forgolódok, majd sikerült elaludnom. Reggel a kürt hangjára ébredek fel, de nem nagyon érzem kipihentnek magam, mert alig néhány órát tudtam aludni. Fáradtan hallgatom végig a parancsokat, majd azután oda megyek a csoportomhoz és felkészülök az indulásra. *

// Lothár //

* A dzsungel felől Lothár szavai terelik el a figyelmemet.*
- Nem tudom, hogy még mennyi van vissza. A támadás miatt, nem ezzel foglalkoztam.
* Egy egyszerű mosoly jelenik meg arcomon. *
~ Én sem ezzel foglalkoztam, de legalább kicsit másra terelődött a szó.
- Nem gond …
* A két társunk felé fordulok, akik ekkor foglalják el helyüket. *
- Caer minket rendelt mellétek másik két tagnak, hogy meg legyen a négy ember. Válthatjuk egymást párokban…
- Nagyszerű! …
* Összecsapom tenyereimet, bár arra ügyelek, hogy ne túl hangosan. Utána kicsit el is kezdem dörzsölni. *
- Akkor most rajtatok a sor.
* Fejezem be a mondandóm, hasonlóan széles mosollyal. *
~ Meg kell hagyni, rám fér már egy jó kis szunya.
- De szeretném megjegyezni azt, hogy szerintem te titkolsz valamit, mert gyorsan kimagyaráztad magad ebből, és még hezitáltál is néha mielőtt válaszoltál a vándornak.
* Hallom Lothár halk szavait, amire lassan oda is fordulok, közben gyorsan megfogalmazódik bennem a válasz.*
- Mindenki titkol valamit …
* Kezdek bele egy kis vigyor keretében, ezzel némileg komolytalanná téve az észrevételét.*
- Csak egyesek jobban leplezik, mint mások.
* A két társunk felé fordulok, hiszen valószínű mostani beszélgetésünket is hallják, így nem látom okát, hogy halkan folytassam, ezért korábbi hangerővel fejtem ki a válaszom, miközben a vigyor is eltűnik arcomról. Így fordulok vissza Lothárhoz. *
- Szerinted, ha bármi veszélyesről lenne tudomásom, akkor eddig ilyen nyugodtan üldögéltem volna itt a tűz mellett? Vagy …
* Egy hangos dörgés szakítja félbe mondandómat. *
- Vagy mondok jobbat, ha tudnék veszélyes alakról vagy alakokról a csapatban, szerinted eljöttem volna erre az expedícióra, úgy hogy korábban már személyesen is megtapasztaltam, hogy magában is rejt elég veszélyt ez a hely?
* Remélem, az elhangzottak jobban meggyőzik mind a három körülöttem tartózkodót. Idő közben az eső is rázendít, így tekintetem ismét a pajzs felé emelem, hogy saját szememmel bizonyosodjak meg arról, miért is nem vagyok még csurom víz.*
~ Ez így egész kellemes…
* Továbbra sem veszem le tekintetem a pajzson lefolyó esőcseppekről, és az azon keresztül látható elmosódott villám képéről. *
~ Vajon Menionban is ilyen idő lehet? … Remélem igen … Legalább amíg esik, nem kell a szúnyogok miatt aggódniuk. … Mit csinálhatsz most? …
- Már jártál itt?
* Gondolataimból egy kicsit megkésett kérdés terel vissza a jelenbe. Egy nagy levegővétellel és annak távozásával mondok búcsút gondolataimnak, hogy a kérdésre felelhessek. *
- Igen. Ez a harmadik alkalom, hogy beléptem ebbe az erdőségbe, de elhiheted, az első óta, nem veszem félvállról ezt a helyet. Pedig akkor még jó kihívásnak tűnt …
* Egy újabb ásítás tör rám. A pajzson kopogó cseppek hangja és a levegőben terjedő erős pára csak még jobban erősítik a fáradtságérzetemet. *
- Jó őrködést! …
* Azzal felállok korábbi helyemről, hogy kicsit távolabb a tűztől, lefeküdjek. Nem kell sokáig várnom, hogy álomba szenderüljek.
Egyszer csak érzem, amint keltenek. *
- Rajtatok a sor!
* Lassan életet verek magamba, hogy a korábbi helyemre másszak, és ott lássak neki az őrködésnek.
Az este folyamán még egyszer felcserélődnek a szerepek, így végül engem is a kürt hangja térít magamhoz. *
- Figyelem! A mai napon tovább haladunk az erdő mélyére. Mindenki tartsa készenlétben a fáklyákat, az éjliliom szirmokat, és a fegyvereket is, mert számíthatunk meglepetésekre.
Ahogy mondtam, gyalog megyünk tovább. Az éjjel felállt négyesek maradjanak együtt. Akik elöl törik az utat, azok után következőknél párosával ketten az ösvény széleiért felelnek, ketten pedig a fákat tartják szemmel.
Figyelmet akarok, és csapatmunkát. Külön-külön innentől senki nem élheti túl.
* Caer szavai után magamra kapom holmimat, hogy útra készen álljak.*

//Kain és esetleg a szúnyogokon kívül más vendég?//
Kainnal ellentétben Sou elmosolyodik, túl sok minden van neki elnézve, legalább is jelen pillanatban így gondolja. Az aranysárkány nem tolta arrébb, mint egy kis koloncot, megtűrte és itt van a reggeli, egyáltalán nem átlagos reggeli köszöntése. Nem szándékos volt, hiszen egy kezén meg tudná számlálni hányszor aludt az elmúlt néhány évben ilyen közel valakihez és bár képes nyugton aludni, tipikusan inkább azok közé tartozik, akiknek a kétszemélyes ágy is kicsi, természetesen eredeti alakjához mérten igen parányi emberi alakjában értendő ez.
Felülve, törökülésbe rendezve lábait hallgatja a tábor felől érkező hangokat, zajokat, de egy-egy sehogy, vagy félig elnyomott ásítás jó néhány szót likvidált a hallhatók közül. Szemmel láthatólag még nem nyerte vissza éberségét, szemét is megdörzsöli, közben levetett vaskosabb inge után kezd kutakodni, amit még az este folyamán vetett le, hogy amíg esik, attól védje, persze egy falatnyi bűbáj segítségével, aztán pedig szárazabb fele, eddig mindig jó szolgálatot tett köpönyege helyett legyen vánkosa. Igen ám, csakhogy a kijelölt fekhelytől némileg odébb keveredett. Elnyújtózott érte, mert az istennek sem akaródzott még felkelnie, harmadik vagy negyedik próbálkozásra, mert még is ki számolta, sikerült sarkon csípnie a puha anyagot és magához is húzni. Kicsit megütögette, hogy a sár nagyja leperegjen róla és ezzel szalonképesebb legyen, de így is látszott szomorú sorsa, még szerencse, hogy az anyag lágysága ellenére egyáltalán nem kényes. Sárkányok szőtték sárkányoknak, így sokféle megpróbáltatást figyelembe vettek. Végül belebújt, fűzőit össze sem kötötte és végre feltápászkodott, pillantása először Kainon állapodott meg, aztán pedig a táboron, készülődnek, de mintha annyira nem sietnék el a dolgot. Végigjártatja szemét a kis csapatokon, az ismerősöket keresi, hogy megbizonyosodhasson arról, hogy mind jól vannak, persze, nem talált meg mindenkit elsőre. Azonban egy vöröslő üstököt rögvest kiszúrt, ahogy a mellette lévőt ébreszti nem túl barátságos módon. Sou még halkan el is neveti magát, ő is hasonló módon segített éberebbé válni valakinek, csak nem a lábával bökte oldalba.
- Mmh. – Nem tűnhet bízató válasznak, mert csupán ennyivel reagál elsőnek Kain kérdésére. Elszakította tekintetét a parancsnok és a körötte álló istennőről és az elfről, valamiért csak most tűnt fel számára, hogy tegnap este még csak halványan sem érezte Axis jelenlétét, mintha csak nem is akart volna beleavatkozni a dolgok folyásába. Ez gondolkodtatta el nagyon. – Persze. – Ocsúdott fel, ahogy hirtelen rátört azaz érzés, hogy nem szeretné, nagyon nem szeretné, ha Kainnak miatta esne baja. ~ Ezért mindent bele kell adnom, hogy ne kerüljek bajba és ezzel őt se keverjem bel. ~ Még bólintott is, ahogy elhatározta magát, megrendíthetetlenül. – Menni fog, van pár ötletem, mint például egy sűrűszövésű háló, hasonló, mint amivel halászni szoktam. Megbízhatóbb, mint a többi pajzsnak aligha nevezhető technikám. – Ez van. Gyöngysárkány, szinte nulla tudással a pajzsok és egyéb varázslatok terén, a széllel jól bánik, de ez a különös kapocsnak köszönhető, ami születésétől fogva élő volt és az illúziók. Nos ezek a káprázatok kifizetődők és nagyon hasznosak egy értelemmel bíró ellenség ellen, de mint ebben az esetben, egy csapatnyi szúnyog ellen nem a leghatásosabb fegyver, kivéve persze, ha valóra váltás ismerete nincs az illető kezében. Sou szerencséjére ez is olyan, ami előjoga, de sok és kemény gyakorlás kell, hogy uralni is tudja és tudja. Ezt meg is fogja mutatni, amint szükség lesz rá.
- Ha gondolod, ketten is elférünk alatta. – Tett tétova javaslatot arra, hogy elég egyiküknek védekezni, addig a másik minden csepp erejét megtarthatja későbbre. ~ Valamiért, azaz érzésem, hogy szükségünk is lesz rá és .. ~ Újra az expedíció tagjaira függesztette kutató tekintetét, két apró alakot keresett. Ködösen ugyan, de felrémlett benne néhány mondatfoszlány, visszajönnek és segítenek bejutni. ~ Szeleburdi, de cseppet sem ostoba lényeknek tűnnek, csak nem lesz egyikük sem olyan meggondolatlan, hogy idő előtt kilép a pajzs védelméből. ~ Ez is csak egy kósza megérzés féle volt, de talán az is marad.
Idővel, még a szúnyogok megjelenése előtt letelepedik a földre, mondhatjuk úgy is még egyszer átgondolja a lehetőségeit. A szélfalat rögtön elveti, igaz most nincs füst, ami megfojtaná és erről eszébe is jut az a néhány szirom, ami belső zsebeinek egyikében pihen. Miközben azok után tapogatódzik, rögtön hasztalannak ítéli a szilárd védelmet és megint oda jut ki, hogy a háló tökéletes lesz, vékony bolyhos szálakból szőve a halászok hálóinak mintájára és felruházva a pókfonál tulajdonságaival, rugalmas és ragadós. ~ Ragadós? Nem, semmi szükség itt marasztalt szúnyogokra, elég lesz, ha csak nem tudnak keresztül jutni rajta. ~ Közben a szirmokra is ráakad, elő is veszi őket, mint egy végső megoldás, vagy kiegészítés a védekezéshez.
- Van néhány éjliliom szirom is még. – Bár ezt olyan hangon sikerült mondania, hogy világos volt, ha választhatna inkább a szúnyogok, mint a virág égett szaga. Közben, mintha a tábor is megrebbenne, nem hallotta tisztán az ítéletet, amit Dylan mondott ki egyik lázban égő társukra, de nyilván nem múlik el eme kijelentés nyom nélkül másokban. – Kain, .. szerinted … szóval szerinted ránk is hatással lenne a szúnyogok mérge?

*Amíg magamhoz vettem a felszereléseimet látom, hogy Gylnar és a két társunk is készülődik az indulásra. ~Úgy látszik most egy ideig nem lesznek gondok, de kíváncsi vagyok, hogy még milyen kihívások várnak ránk útközben!~
Gondoltam magamban közben vissza teszem a kardomat a tokjába és vissza helyezem a helyére a buzogányomat. Amikor elkészültem ettem egy keveset az útra eltárolt ételemből közben láttam, hogy Caer beszélget valakivel és meghallom, hogy még nem indulunk egyből, mert meg várjuk amíg a szúnyogok elmennek.
Egy kicsit még vissza ülök a földre, hogy pihenjek indulás előtt még, de hamarosan az egyik társunk megint kérdéssel fordul hozzánk. - Amiket éjjel meséltetek…szóval…van alapja, de az elszólásod szerintem igazabb volt.
Te jártasabb vagy sárkány téren a világban…kik lehetnek azok és hol vannak? ~Ez a fickó kezd idegesítővé válni, de inkább a válasz adást Gylnar-ra hagyom úgy is kifogja magát magyarázni magát ebből, mint mindig!~ Gondoltam magamban és figyelmen kívül hagyom a kalandor kérdését és várok arra, hogy mikor indulunk tovább a célunk felé.*

* Nem kell sok, hogy a gyülekező után a vándor ismételten megtaláljon. *
- Amiket éjjel meséltetek…szóval…van alapja, de az elszólásod szerintem igazabb volt. Te jártasabb vagy sárkány téren a világban…kik lehetnek azok és hol vannak?
* A férfi felé fordulok. *
~ Lassan már leszállhatna a témáról…
- A kételkedés nem rossz dolog. Felkészít a váratlanra, de ha túlzásba viszed, sehol sem fogsz nyugtot lelni. Ha mindenáron sárkánnyal szeretnél találkozni, csupán ajánlani tudom neked Eronia szigetét.
* A végére újra a társaság érdeklődése felé fordítom tekintetem, hiszen Caer emeli ismét szólásra hangját.*
- Indulás óta fogyatkozott a számunk. Nem hiszem, hogy megszöktek, inkább a támadásoknak estek áldozatul. Aki nem járóképes, azt itt hagyjuk a lovak őrségével, az elesetteket pedig nincs értelme keresni. Sem időnk, sem emberünk nincs hozzá.
Úgy látom, két mágusunk van. Védelmet akarok a menet számára az erdőben legalább mágia ellen.
~ Egyre kevesebben vagyunk… Ha ez így megy tovább, elegen maradunk a végére?
* Merül fel bennem a kérdés, miközben körülnézek, kik maradtak még a társaságban. *
- Rám ne számítsanak.
Jobban örülnék, ha nem szúrná el megint annyira a feladatát, hogy bele kelljen szólnom.
* Edward szavai azonnal visszatérítenek, így nem sikerül teljes képet kapnom a jelenlévőkről. Nem kis meglepetésként nézek Edwardra. *
- Ejj bal lábbal kelt? …
* Jegyzem meg halkan, miközben egy grimasz jelenik meg arcomon, miközben az elaludt haját és a bamba tekintetét figyelem, majd lassan elkezdek felé araszolni. *
- Meg aztán, más "mágusok" is vannak a táborban még.
~ Ez igaz … Én is legalább három mágiahasználóról tudok.
* Tekintetemmel Kaint keresem, hiszen az esti pajzs és a mostani beszélgetés alapján az ő képességeit vélem eltitkolva.
Azonban Edward megint nem marad nyugton, újra magára tereli az egész társaság figyelmét, ahogy a morajlás végigfut, amint az útjában állókkal mit sem törődve ront át.*
- Fertőzött.
* Mondja hangosan az egyik katonára. Láthatóan igen rossz állapotban van. *
~ Újabb fővel fogyatkozunk …
* Hiszen várható, hogy nem fogjuk magunkkal cipelni ezt a katonát, hanem inkább a többi sérülttel együtt itt maradnak a lovaknál. Viszont ez az eset újra eszembe juttatja Asychicot. *
~ Vajon él-e még?
* Gyorsan elkergetem a gondolatot, hiszen legyen rá bármi is a válasz, már nem számít. Itt vagyok, azon a helyen, amit a legszívesebben messze elkerültem volna, de amíg nem érek vissza a választ sem tudhatom meg. Inkább folytatom utamat Edward felé.
Ha ő maga viszi el a beteget, akkor besegítek neki, ha pedig másra hagyja, akkor csak szimplán mellé állok. *
- Üdv Edward! Látom, jól aludtál …
* Csupán halkan szólok hozzá, úgy hogy közben még felé se nézek igazán. *
- Nem kéne ennyire Caer ellen szólnod … Már így is többen meginogtak, ha pedig fej nélkül rohannak visszafele a következő csapásnál. Az rád nézve is, csak nehezíti a helyzetet.
* Egy kis szünetet tartok, de mielőtt válaszolhatna, folytatom. *
- Mielőtt azt gondolnád, én sem értek egyet minden döntésével.
* Már teljesen elhalkulok, mikor eszembe jut még egy dolog. *
- Ja és még valami. Ha lehet, ne mutasd meg a társaságnak Axis valódi alakját …
* Első alkalommal fordulok felé, és ha ő is így tesz, akkor láthatja arcomon a széles vigyort. *
- Vannak, akiket már így is eléggé megviselt a helyzet, nem kéne még az ő megjelenésével is tetézni a gondokat.

//mindenhol//

//Akahana és Kain//
- Azért nem vagyok olyan elveszett, mint látszik. – Bátorkodó mosoly ült ki az arcára, ami egészen pontosan úgy néz ki, ahogy ki kell. Magabiztosság. Ezzel lehetne leginkább még jellemezni, meg persze azt is nyugodt szívvel hozzáfűzhetnénk, hogy meg van fűszerezve azzal, ami az aprósággal is, mi a fiatalok sajátja. Bizonyításvágy és egy bizonyos fokig az élettapasztalatokkal gazdag felnőttek szavának részleges semmibevétele. No igen. De legalább jó hír, hogy Sou nem most szándékozik kamaszkorának lázadását bepótolni, megfontoltabb ő annál és látja azért a dolgok kedvező, rá nézve persze, oldalát. Egyedül kisebb pajzs, kisebb erőráfordítás. Erre előbb is gondolhatott, de Kain gondolt helyetti is, vagy legalább is valami hasonló biztos megfordult az aranysárkány fejében, gondolta ezt ő.
Ahogy feltett kérdésére érkezik a válasz, már a felénél is egyetértő bólogatást csalnak elő belőle a szavak. Ha nem muszáj, de még ha az is lenne, akkor sem szívesen tapasztalná meg a parányi kis lények hordozta betegség hatásait. Rágondolni is rossz volt, főleg talán azért mert, akit elvileg elkísért erre az útra, annak a lánynak két családtagja is betegen fekszik. A gondolatai árnyékként megülnek tekintetében is, de nem lehetne azt mondani, hogy fél, inkább félt .. elég nehéz úgy, hogy egyre többen lesznek azok, akik miatt nem csak látszólagosan, hanem ténylegesen is aggódik. Példának okáért rögtön itt van az érkező istennő, pedig aztán ő miatta kéne a legkevésbé aggódnia, de még meg van annak az emléke mennyire viszolyogva nézett arra a testét vesztett fejre. Amit mond, meglepi. Messze nem vonható le egyenes következtetésként, hogy Ed ugyanaz az Ed, akinek a képe most lelki szemei előtt megjelenik, mindössze azért, mert ő az egyetlen személy, akit ismer és így hívnak. Még is telibe talál.
- Szerintem Axisszal most is éppen egymás vérét szívják. – Kotyog bele a felnőttek dolgába, de hamar rájön, hogy lehet az említettről csak Akahana tud, elvégre isten és mint ilyen lény .. lényegében fogalma sincs, hogy egy isten mire képes vagy mire nem. – Ő egy fehér sárkány szelleme. – Toldja megy falatnyi magyarázattal szavait, de ettől függetlenül a dolog súlyát átérzi. Se nekik, sem pedig az expedíció többi tagjának nem tenne jót, ha kiderülne róluk az igazság és ugyan akkor … Megrázza a fejét és a helyet foglaló Akahana felé pillantott, egyre biztosabb volt vele kapcsolatban néhány dologban, de túlságosan udvariatlannak találta a kérdést, ami végett megérdeklődné tőle, hogy minek is pontosan az istene. Aztán feljebb emeli tekintetét, a mozgolódókat figyelve, újra nekikezdve annak a munkálatnak, hogy sorba veszi azokat, akiket legalább látásból ismer. Egy meglepett pillantás talán el is árulja mások számára, hogy felfedezett valakit, akinek jelenlétéről eddig nem volt tudomás, vagy még inkább megfeledkezett és ez a valaki nem más volt, mint az egyik legmegtermettebb ember közel és távol. ~ Megnyugtató, hogy a többségnek nem esett baja. Legalább is innen úgy tűnik. ~ Hogy miért kell neki folyton bizonytalanná tenni a legtöbb észrevételét? Örök és megválaszolatlan kérdésnek ígérkezik, ahogy az is, hogy vajon Nina mit is csinál, mert egyik pillanatról a másikra tűnt el a „tömegben”.
- Már van. – Emelte fel kezét, meg is érintve valami vékony kis hártyát, ami aztán megint szem elől tűnik. Cseppet sem késlekedett, bár váratlanul érte Kain megszólalása és kellet még pár másodperc, hogy ő is ráakadjon a közelgő szúnyogfelhőre. Ösztönösen húzta magát kisebbre és várt, várt arra, amire rajta kívül még sokan, hogy ezek a kis csípős kedvű dögök eltűnjenek. ~ Az is baj, hogy innen tovább álnak, hogy hová mennek … és az is, hogy vissza is fognak térni. ~ Nem különösebben fordított figyelmet az igen sűrűszövésűre sikerült háló, üvegszerű felületén elcsúszó rovarokra, inkább szemügyre vette a füvet és a benne elvegyülő más növényeket, igyekezve, hogy ne túlzottan kalandozzon el. Mondani sem kell, hogy mikor végre elmúlt a veszély, nagy örömmel pattant fel a földről eloszlatva védelmét is. De jókedvének rögtön véget is szabtak a rendreutasító katonás szavak, mert ezzel visszakanyarodott egy korábban félbeszakított gondolathoz. ~ Még mindig nem úgy néz ki, hogy eljött az ideje a sárkány ember együttműködésnek … de hát, mi most mágusok vagyunk. ~ Caer hátát figyeli, aztán Kainra emeli tekintetét.
- Mi az hogy! – Vigyorodott el, aztán komolyra fogta a dolgot, még szemét is összeszűkítette gyanakvóan. – És veled, veled is minden rendben van? …Olyan, nagyon aggódónak tűnsz. – Megenyhülve, inkább őszinte aggodalommal kérdezte. Tisztában volt vele, hogy még fel kell nyalábolni a tarisznyáját és Vasport sem ártana elvinni a .. és rájött végre mi zavarta, a ló nem volt sehol, sem pedig a katona. Úgy látszik az illetőnek tartozik majd egy köszönettel. Kain válaszát mindenféleképpen megvárja és csak utána lát neki a pillanatok alatt befejezhető készülődésnek. ~ Jó volna Ninát megkeresni. ~

Alvor, Lothár, Dylan és Gylnar -.- //ez meg csak... remélem nem baj//
Nina azonnal pattant, lehet nem lesz belőle jó mágus, de fegyversegédnek még igen is beválhat. Noha volt némi bizonytalanság benne, mert szem elől vesztette az előbb betegnek kikiáltott férfit, de hamar megtalálta, csak a morajban kivehető szavak útmutatását kellet követnie. A szeme elé táruló látvány viszont elég egyértelmű volt, valóban vitetnie kell, mert egymaga maximum a bakancsos lábát emeli meg és maradnak ahol vannak. Körülnézett, pillantása megakadt a tegnap esti egyik páciensén, vetett is Alvor felé egy mosolyt, de neki egészséges és erős férfira van szüksége, illetve kettőre. Egyik kiszemeltje nem más, mint Lothár és ő érte meg is teszi a szükséges távot, ha páncéljában van, finoman megkocogtatja a fémet, ha nincs karját húzza maga felé.
- A segítséged kérném, hogy a beteget a lovakhoz vigyük és még … - A másik kettő jelenlévőhöz fordult, majd ösztönből mutatott arra, aki korábban és talán még most sem képes a sárkányos témáról leszállni. - … a tiédet is. – Mutatott rá, eltökélt határozottsággal, majd a válaszoknak csak felületesen hagyva időt a fertőzötthöz igyekezett, le is térdelt mellé, de már ekkor szálka volt a szemében a nem messze lévő „bajkeverő” és a pohár akkor telt be nála, mikor lendülni látta flaskát. Az asszonyokról sok mindent mondanak és nem mindig erényük a váratlan villámgyorsaság, mert ha minden igaz, még Gylnar előtt megkaparintja az üveget és meg is szagolja. Aminek következtében elfintorodik, de tekintete azon nyomban Dylanra villan, nem lenéző és már nem is mérges, de annál inkább kutakodó, méghozzá árulkodó jeleket keres. Miért? Mert egy főzetnek az illatát is megérezte az üvegen, bár nem konkrétan azét, amit az elf elfogyasztott, de erről fogalma sincs, a véleménye viszont akkor sem változna, ha pontosan azonosította volna „báj”italt.
- Vagy ezt..- Emeli(vagy rá mutat) meg az üveget. – vagy a bájitalt iszod, ha az alkoholnál maradsz, a másikat teljesen fölöslegesen döntöd magadba. – Torkolta le az egyik férfit, hogy utána rögtön a másikhoz, Gylnarhoz forduljon. – Te pedig magyarázd el ennek a lényegét férfinyelven. – Remélhetőleg, eme röpke közjáték elég volt, hogy a kijelölt két derék legény felnyalábolja a szerencsétlent, ennek Nina utána is néz, ha meg vannak, akkor velük tart a lovakhoz -ahol elvégzi a Caer által kérteket- további szó nélkül és talán, bánatukra a törpe vodkával, amit nem is szándékozik visszaadni. Jól fog az még jönni, sebtisztításhoz.

//Mese: a láz//

*Még mindig csak ülve várok, amikor Gylnar hozzászól a kalandor kérdéséhez, majd Caer felé veszi a tekintetét, majd egy kis idő után itt hagyja a csapatunkat. Nem is foglalkoztam vele, de amikor valaki hangosan azt mondta, hogy fertőzött azonnal oda fordítom a fejem és látom, hogy Edward volt nem sokkal később meg jelenik mellette Gylnar valamiről beszélgettek, de azt már nem hallottam, hogy miről, közben a pajzson kívül meglátom a szúnyograjt. ~Még szerencse, hogy fent van a pajzs, mert ez a raj az egész csapatott elintézné!~
Gondoltam magamban, majd újra Gylnarék felé nézek. Amíg rájuk figyelek valaki megkocogtatja a páncélomat azonnal megfordulók és egy lány látok aki megszólal.
- A segítséged kérném, hogy a beteget a lovakhoz vigyük és még … Amíg a másik emberhez szól, akkor én is megszólalók. -Sajnálom, de én nem fogom a beteget cipelni van nekem jobb dolgom is!- Mondtam a lánynak aki eközben már rég tovább állt. Nem foglalkoztam a kérésével és ha a társaim is segítségemet kérik akkor egyszerűen tudomást sem veszek. Egy kis idő után a másik társam vállalja a beteg elcipelését a lovakhoz.
Amikor a szúnyog raj elment a pajzs szétoszlik, és a karaván indulásra kész megvártam amíg Gylnar és a két másik társam visszatér, majd elindulunk. Menet közben nem szóltam semmit, de úgy éreztem, hogy figyeltek volna minket. A kardomat elő veszem, de a buzogányt még nem. Egy tisztás szélénél megaljt parancsolnak az az elől lévő emberek.~Vajon most mi vár ránk ezen a helyen?~ Kérdeztem magamban, közben körbe nézek.*

// Edward, Nina majd Lothár //

- Nem gárgyultam meg, látom én is a helyzetet.
* Hiába hallgatom válaszát, a vigyor továbbra sem akar eltűnni, inkább még szélesebbé válik a válasz hallatán.*
- Örömmel hallom.
* Osztom meg Edwarddal nézetemet, miközben ő épp fúj egyet, majd felém nyújt egy palackot. *
- Vodkát? Állítólag törpe készítmény, és elsőrangú.
* Hírtelen felajánlásán igen csak meglepődök, ezért nem is nyúlok érte egyből. *
- Persze.
* Azonban, mikor nyúlok érte, már csak a palack hűlt helyét találom, hiszen már egy női kézben pihen, miközben a palack nyílását szagolja. Döbbent tekintettel fordulok Edward felé, majd vissza. *
- Vagy ezt… vagy a bájitalt iszod, ha az alkoholnál maradsz, a másikat teljesen fölöslegesen döntöd magadba.
~ Bájital? Miféle?
* Merül fel bennem a kérdés, miközben a nő már felém fordul. *
- Te pedig magyarázd el ennek a lényegét férfinyelven.
* Először megdöbbenek, majd ismét jó hangulat kezd úrrá lenni bennem, amint már eszembe is jut, mit fogok Edwardnak mondani. *
- Meglesz.
* Ezzel a palackért nyúlok, hogy visszaszerezzem.*
- Na szóval …
* Kezdek bele Edward felé fordulva, majd kicsit megemelem a flaskát. *
- Ez nálam marad, amíg a bájitalodat iszod. Egyébként miféle bájital lenne az?
* A végére már egy adag kíváncsiság is beférkőzik. *
~ Mizus?
* Arcomról hírtelen lefagy a mosoly, amint ismeretlen hangot hallok, ráadásul nem is akárhol, a fejemben. Bár amint elkezdek ezen gondolkodni, már nem tűnik olyan ismeretlennek a hang, csak még azt nem tudom miért. *
~ Nyugi csak én vagyok, Axis... lazulj!
Noh, ne nézz Dylanre, ő most nem hallhat engem, csak te hallasz.
Először is szeretném eloszlatni a gondod. Nem nem akarok kimenni.
~ Üdv Axis! Ezt örömmel hallom. Páraknak már így is tropára mentek az idegei. Ráadásul egy félreértés miatt mindenhol sárkánytól rettegnek, hiába próbáltam eloszlatni a kételyüket. … Na igen, tudom, hogy van sárkány a társaságban rajtad kívül is, de ő már nem egy alkalommal segített problémás helyzetben. Már csak az hiányzik, hogy még azokat is elhajtsák, akik igazán sokat tudnak segíteni ezen az átkozott helyen.
* Közben bár Edward felől elfordultam, ahogy követem Caer mozgását, azonban a kezemben lévő flaskáról megfeledkezek.*
~ Csak természetesen, nehogy észrevegyenek!
* Egészen idáig. Meg is húzom a palack tartalmát, hogy utána tovább figyeljem a kapitány útját.*
~Szeretnélek megkérni valamire.
~ Mi lenne az?
~Ez a hatalmas Önérzet itt melletted, nem kommunikál velem, pedig most nem ártana ha lenne vele valaki.
Nem tartanád rajta a fél szemed?
Én speciel boldog lennék, ha együtt lennétek, meg aztán... neked se lenne rossz, gondolj bele.
A Sárkányúr mégiscsak méltán viseli ezt a címet. Dylan mellett könnyebb lesz a dolgod az ellenséggel ... persze azt nem mondom, hogy vele is... na meg.
Elképzelhető, hogy Őnagysága nem óhajt társat maga mellé....
Mit gondolsz...
Segítenél nekem?
* Gondolatoktól mentesen hallgatom végig Axis kérését. *
~ Ha a könnyebb utat kívántam volna választani, akkor el sem jövök ide, vagy nem hagyom ott azt a társaságot, amivel a tegnapi út nagy részét megtettem. Tudom, sem ott, sem Edward mellett nem kellene egy ideig a biztonságom miatt aggódnom, azonban a társaság többi része látná kárát ennek. Így is elég erőteljes a morzsolódás, hát még akkor, ha összetömrülnek azok, akiknek esélyük lehet ép bőrrel kikerülni innen, akkor könnyen lehet, nem maradnánk elegen, hogy sikerrel járjunk. Kockáztatni kell!
* Nem szívesen mondok ellent Axis kérésének, de véleményem továbbra is fenn tartom ezt illetően. *
~ Azért a sárkányuradat szemmel tudom tartani, és vigyázni a hátsójára. Ismét.
* Egy apró mosoly jelenik meg arcomon, annak ellenére, hogy csupán gondolataimban folyik a beszélgetés, de ennek eredményeképpen eszembe jut, hogy a sárkányúr már köszönheti nekem életét, s most ismét ilyenre kér Axis. Ha a sárkány képes ezeket, a gondolatokat is látni vagy érezni, akkor ő is osztozik az emlékben.
Gondolataim közepette nem is nagyon figyelek fel a szúnyograjra, hiszen a pajzs még mindig fent van, így nem aggódok magunk miatt. Bízom egy istennő képességeiben.
Ezért újra meghúzom a kezemben pihenő palack tartalmát. *
- Tényleg jó ital. Nem csodálom, hogy túlzásba vitted.
* A sárkányúrra nézek, aki hiába próbálta korábban rendbeszedni magát, mégsem sikerül neki teljesen. *
- Ideje visszatérnem a csapatomhoz.
* Azzal el is indulok a vodkás palackkal együtt. Ha Edward megpróbál megállítani hogy visszakérje, felé fordulok széles mosollyal. *
- Tudod, vagy a bájital vagy ez … Én a bájitalt javaslom.
* Felnevetek, majd ha továbbra is vissza akarja kapni, hát visszaadom neki, mielőtt újra csatlakoznék Lothárékhoz.
Az út további része hiába tűnik csendesnek, az előérzetem nem hagy nyugodni. A tájat folyamatosan figyelemmel kísérem, s mikor látom, hogy Lothár a kardját fogja, én is jobban felkészülök, hogy ha kell, azonnal kiránthassam kardomat.
Egyszer a fák között mintha mozgásra utaló jelre lennék figyelmes, de még csak megközelítőleg se tudom megmondani mi vagy mik okozhatták.*
~ Mi lehet arra? Meddig akarnak követni?
* Végül egy újabb tisztás kezdetéhez érünk, ahol Caer megálljt parancsol. *
~ Nem akar nyílt terepre kerülni? Mi járhat a fejében? Újabb támadástól tart? Netán nem akarja az ellenség tudtára adni a veszteségek mértékét? De azt már így is tudhatják.

* Végül csak megindul a menet, de nem a réten keresztül, és azt sem mondhatnám, hogy elkerülné a tisztást. A társaim felé fordulok, hogy arcukról leolvashassam, ők vajon mit gondolnak a helyzetről.
Hamarosan azonban nekem is el kell indulnom, követve az előttem haladókat, miközben az előttünk, de sokkal inkább a mellettünk lévő dzsungelben keresem a korábban tapasztalt mozgásra utaló jelhez hasonlót, így a fű hullámzása annyira nem is kelti fel a figyelmemet, viszont a szörnyek megjelenése már olyan hangokat vált ki egyik másik expedíció tagból, hogy önkéntelenül is arra nézek.
A látványra szemeim kikerekednek. *
~ Ezek meg mik?
* Figyelem a felénk közeledők mozgását, miközben meghallom Caer utasítását is.*
- Két sorba rendeződj! Íjászok hátra, dobó és kézi fegyverek előre! Tüzet elő, ha közel érnek, hadd égjenek. Ha elérik az első vonalat, oszolj!
Te, te, meg te! Az erdőt figyeljétek! Nincs velünk.
* Szó nélkül dobom le magammal hozott tarisznyát és fordulok a támadó gyökerek felé, és pár lépés után, már az első sor vonalában helyezkedek el. Közvetlen Lothár mellett, szinte már az első szélén. Csupán a négyes csapatunk két másik tagja választ el a tényleges széltől, így már mögénk nem jut sem íjász, sem pedig surranó. Az utóbbit nem is sajnálom annyira. Nem szívesen tartanám még őket is szemmel.
Már elfoglalom a helyemet, mikor kardomat előhúzva felkészülök a közeledő lényekre. *
~ Egy kis tűz most igazán jól jönne…
* Most sajnálom igazán, hogy a fáklyát nem égettem feleslegesen, pedig ebben a helyzetben igazán hasznos lehetnek. *
~ Talán majd más… Addig is …
* Kezemben megforgatom a kardot, hiszen most ez van nálam, ezt kell használnom.
A lények már majdnem elérik az első sort, mikor fémes csörgésre és Lothár hangjára leszek figyelmes. Fejemet arra kapom, mikor meglátom a Lothár körül mozgolódó csápokat, melyek egészen a páncélja alá vezetnek. Mikor jobban körülnézek, csak akkor pillantok meg egy ismerős méretes levélformát, pár méterre tőlünk beleolvadva a dzsungel növényzetébe. *
- Hogy nem vettem észre!!
* Korholom magam, miközben már meg is indulok Lothár felé, amint látom, hogy páncélja most sokkal inkább akadályozza, mint segítené. *
~ Mégse jön mindig olyan jól …
* Gondolom magamba, miközben a tegnap esti támadásnál gondoltakra. Közben már le is sújtok, hogy az egyik páncél alá kerülő csápot levágjam, hogy könnyebbé tegyem Lothár számára a mozgást, és felszabadítsam az esetleges szorításból.
Azonban nincs időm a sikeres vágásnak örvendezni, hiszen akad még problémás csáp Lotháron, ráadásul a növény már egyes csápjait kimondottan felém irányítja. Ezeket elkerülve sújtok le ismét ezzel már az utolsó csápkötegtől is megszabadítva Lothárt, ami vértje alá került. *

//Mese: A láz//

*A parancsnok parancsára elindulunk, de nem a réten keresztül hanem a rét szélén. A csapatom közelében maradok és a fegyveremet is készenlétben tartom, menet közben a rétet figyelem nehogy meg lepjenek onnan. Észre veszem amikor a fű mozgolódni kezd, akkor gyorsan meg állok és arra fordulók. Egy kissé meglepődök amikor meg látom ezeket a szörnyeket, de gyorsan úrrá leszek ezen. ~Valahogy éreztem, hogy még lesz részünk néhány meglepetésben az úton.~ gondoltam magamban, közben meg hallom Caer parancsait.
- Két sorba rendeződj! Íjászok hátra, dobó és kézi fegyverek előre! Tüzet elő, ha közel érnek, hadd égjenek. Ha elérik az első vonalat, oszolj!
Te, te, meg te! Az erdőt figyeljétek! Nincs velünk.
Egyből indulók az első sorba, gyorsan előveszem a buzogányomat is, én sajnos nem tudok tüzet használni a szörnyek ellen, mert nincs nálam semmi amit meg gyújthatnám. Amint beálltam Gylnar is megjelent mellettem, csak bólintottam és vártam a közeledő lényeket, amikor megérzem, hogy valami a lábamra tekeredik és megrántja, de még megtudtam tartani magam. ~Mi a fene ez?~ Kérdeztem magamban hirtelen, közben Gylnar megjelent és levágta a lábamra tekeredett csápokat.
-Köszönöm!- Mondtam gyorsan Gylnarnak, majd elkerülök egy újabb csápot és le is csapok a kardal a csápra. ~Remélem amíg ezzel foglalkozunk a többi szörny nem ránk megy.~ Mondtam magamban, majd egy újabb sápot kerülök el. *

//Mese: A láz - pont ott és pont velük //

Sou, miközben sebtében vállára kanyarította tarisznyáját és annak tartalmára is vetett egy gyors pillantást, megvolt benne minden, amit még este elhelyezett benne, Kain szavain jártak gondolatai. Nyugodtan hagyhatta volna, ahogy ráhagyta az aranysárkányra, egy bólintással véve tudomásul a hallottak, de akkor is! Mintha több lenne a dolog mögött, ha kicsivel is. ~ Végül is, ha ennyire utálja ezt az erdőt miért jött volna ide? ~ A felmerülő kérdések egyike volt csupán, de az útra nézve, bőségesen ellátta teóriák felállításával, amik olykor elég fura színezetet kaptak, de már kezdte pedzegetni mi, azaz ki miatt keverte magát a másik sárkány ebbe az egészbe. Csendes menetelésüket viszont ekkor sem zavarta meg a kikívánkozó kérdésével, de fel felnézett a mellette olykor talán le is maradó barátjára, de annak mindig fakó és komor arca nem árult el többet, mint mikor a táborban elhangzottak közöttük az utolsó szavak. Megrázza fejét, ha célja is lett volna elkergetni e mondon a gondolatait, de nem volt, akkor is maradtak volna. Most inkább csak a tagadás, a hitetlenség bizonyítéka volt a mozdulat. ~ Nem. Képtelenség, hiszen akkor más helyekre is elkísérhetett volna. Valami másnak kell a dolog mögött állnia. ~ Lehorgasztott fejjel kullogott még pár lépést, jószerével az előtte haladó félretaposott saruját bámulva. ~ Miért is ne kérdezhetném meg? ~ Ötlött fel benne, lopva fel is pillantott Kainra, aztán nagy levegőt vett, de az jobb híján bent is rekedt, ahogy az aranysárkány megállt. Meglepetten pislogott, de ő nem követte a példáját, ellenben az előtte haladó igen, így ha csak képletesen is érthető, de felkenődött az illető hátára, aki mellesleg jogosan mordult rá, hogy figyeljen a lába elé, vagy nagyon gyorsan egy növény gyomrában végzik. Így merült feledésbe a kérdése.
Tekintete rögvest az erdő fái között kutakodott és lopva a levegőbe is beleszimatolt, az nehéz volt és tele jó sok mindennel, tehát ettől sem lett okosabb. Az előtte újra megindulók közül viszont sokan, látszólag gyanakodva néztek a nyílt rétre és Sou követte a példájukat, valahogy … gyönyörűnek találta a folyamként végighullámzó vad zöld mezőt és csak utólag döbbent rá, hogy várakozással telve lesi a pontot ahol összeérnek. Látni biztos nem látott még ilyet, talán olvasott róla, vagy valamelyik krónikás regélt nagyon régen hasonló ősi szellemekről. Bár, látva, élőként látva mások és nem szellemek. Nem riasztotta meg látványuk, volt része oszlopaikon trónoló ocsmányabb szörnyek képében.
Valami megérintette, érezte, hogy rászorít bokáját stabilan fogó bakancsa szárára és lenézve egy indát lát. ~ Na, azt már nem! Te vagy a vacsorának való és nem én. ~ Elsőnek a kezét lendítette, hogy majd egy szélpengével egyszerűen levágja, de aztán szemébe villant valamin tükröződő fény és ösztönösen lépet ki a növény szorításából, légneművé válva. Nem nézett a zavartan összetekeredő indára, mert egy fejjel lefelé lógó páncéloson akadt meg elsőként a szeme, de neki már akadt segítsége, egy bizonyos vörös hajú leányzónak viszont nem és ez késztette futásra. Talán néhányaknak meglepetést okozhatott, ahogy egyszerűen keresztül libbent rajtuk, jól eső vagy kevésbé hűvösséget hagyva maga után. Szerencsére Nina nagyon nem akarta megtudni milyen is mikor a saláta eszi a szaftos husit, kapaszkodott, ahogy tudott egy vékonyabb fa törzsébe, ami egyre hangosabb recsegéssel jelezte, sok neki ez a fajta megterhelés. De még kitartott, ahogy a lány is és így Sou még időben kapta el a kezét.
- Ne engedj el! – Kérte elcsukló hangon, de Sounak esze ágában sem volt, hiszen akkor azonnal megszűnne a lányon is alkalmazott varázslat.
- Állj fel! – Parancsolta sürgetően, hiszen az inda prédáját vesztve még kutatott utána, talán érezte, hogy van ott valami, valami, amit képtelen megmarkolni. Talpra segítette Ninát, majd visszahátráltak a többiekhez, de mintha a kiéhezett kacsok követték volna őket. ~ Ez így nem jó, ha nem ennyien lenén akkor…~ Akkor lustán kivárhatná, míg a természet ráun a szélalakok megfogásnak sikertelen kísérleteire, így viszont legelső ötletét halássza elő. Elhajított szélpengék tucatjaival igyekszik felszelni és nem közelebb engedni magukhoz az erdőből támadó indákat. Csakhogy ezt a kisebb rossznak érezte, mert ami a mező felől döng, jóval hatalmasabb és mérgesebb? Vet hát háta mögé is egy pillantást és attól függően mit lát, igyekszik segíteni, feladva először is a szélalakot, hogy kellő erőt adhasson a széllökésnek, lágy és széles mozdulattal emeli át az áramlatot az expedíció tagjai felet, utána olyan erősé gerjesztve, hogy aminek nekifeszül, azt kimozdítsa helyéből és jó néhány métert taszajtson is rajta. De csak egy ilyen gyökérszörnyet véve célba, inkább a biztosra megy, mint pazarolja az erejét.

//hibákat nem nézni, egy kézzel írtam, az is bal//

//Mese: A láz - || én is! én is! XD aláfestés .. zenei bár más irányzatban ^^ //

Olyan gyorsan történik minden. Sou az egyik szörnyről a másikra kapja tekintetét, de csak nem akaródzik egy épkézláb ötletnek sem előre nyomakodni, elgyűrve a többi, inkább aggodalmas felhangú sokaságot. A fél sikert, mert ha mást nem hát a figyelmét sikeresen felkeltette az egyik gyökérszörnyek, nem könyveli el kudarcként. ~ Túl nehéz, vagy ..~ Egy egészen rövid időre hunyja csak le szemét ~ Kapaszkodna? ~ és mikor újra felnyitja, határozottan szembesül azzal, hogy előbbi megmozdulásáért most kapja meg az elégtételt. Fekete, melasz szerű folyadék képében. Ha eddig pangtak is gondolatai, most igen csak megélénkültek és szép számmal ontották az ígéretesebbnél ígéretesebb ötleteket. Aprócska, vagy inkább egészen jelentéktelen mosoly jelent meg szája szegletében. Nem lehet sárkány, de nem is menne sokra vele. Ha birokra kelne akár csak az egyikkel is valószínűleg összeaszott sárkányként végezné, legalább is ha a fűvel benőtt föld elvesztette azt, amitől üde és friss, akkor ő miért is lenne kivétel. De van valami, amit még így is képes használni és nincs szüksége hozzá mágiára, a tetejében pedig még kapóra is jön. Legalább is spekulációi szerint. Így késlekedés nélkül emeli ajkai elé ujjbegyeinél összeérintett ujjait, nem varázslat, messze nem az, de tűnjön csak annak, még akkor is, ha most keveseknek jut eszébe pont őt figyelni, viszont ha mind épségben túlélik, véletlenül sincs szükség arra, hogy újjal mutogassanak rá: Ő volt az, aki tüzet köpött, mint egy sárkány! Mélyre szívta a levegőt és erősen fújta ki, de az más formában távozott, méteres fehérbe hajló kék lángok alakjában. Amik nem csak színűkben, de hatásukban is különböznek az igazi tűztől, mert amihez ezek hozzáérnek, azt megfagyasztják. Az irányzéka pedig mi más is lehetne, mint a sűrű massza, amit ha sikeresen megfagyaszt, rest lenne egyszerűen hagyni a földre hullani, hiszen ismeri a módját hogyan tőrje apró éles darabokra és a szelet eztán már arra fordíthatja, hogy bár más halmazállapotban és darabszámban, de visszajuttassa a tulajdonosának.
Ám nem csak erre támaszkodik, ugrásra készen kivárja hatásosak voltak e lángjai, de ettől függetlenül lökdösi odébb Ninát, akit közben egy éjszakai társa is a pártfogása alá vett, fegyvert nyújtva a lánynak. Így legalább a” ragadós” mancsok és indák ellen védve lesz, ha legalább másod magával marad, kezében a rövid karddal. Sou ezért nyugodtabban lép el mellőle az ellenkező irányba, mert ha jól gondolja, ha vaktában válogatnak is a gyökérszörnyek, nem átallják a kapott kedvességet viszonozni. ~ Talán egy sárkánytűz mélyebbre rágná magát bennük, de … ~ Egy fa mögé lép, inkább pottyan és fogalma sincs, hogy megbotlott, vagy a célt vétett méretes inda miatt hőkölt nagyobb lendülettel hátra és már nem tudta kivédeni az esést. De ez nem is számít, nem esett baja, karcolást is csak a szomszédos két vézna szálból álló tüskés bokorkezdemény ottléte miatt szerzett. Alkalmi fedezékéből viszont többé-kevésbé kileshetett, Kaint keresve, aki talán kipróbálhatná mennyire sárkánytűzállóak ezek a lények. Viszont abból a pontból nem sikerült felfedeznie az aranysárkány, jelenleg sötét alakját. ~Élő nem igen járna jól, ha megérintené őket, mh. ~ A felvillanyozó ötlet hangjának egy lemondó sóhaj szegődőt párjául, további elmélkedést viszont a feje felett reccsenő fa nem hagyott. Ház helyett a lombkoronát óhajtják a fejére szakítani, csakhogy ő ezt nem hajlandó megvárni.
Egyik pillanatban itt, a másikban már játszópajtása hátuljánál van. ~ Ez elölről is pont ugyan így fest. ~ Gyermeki, ahogy a gondolat felhangja is, ahogy a tény megállapítást nyer és valahogy fölöslegessé teszi azt a tettet, amit Sou végrehajt. Még a fedezékül szolgáló fa tövében akadt rá néhány dió nagyságú -kicsit nagyobb-, kövekre, amiket most nem is elhanyagolható rásegítéssel hajít a démon felé. ~ Remélem jó mérges leszel és erre nyújtod az összes ronda csápod. ~ Egyet, azt az egyet pécézte ki magának, de mivel viszonylag közel került a többihez is rájuk is fordít figyelmet, legalább annyit, hogy megszökhessen a csápjaik elől. Igaz, ez a majdnem teleportációnak nevezhető tudás ott trónol az utált varázslatok között, de ez esetben igen kifizetődő a használata. De persze nem ennyi volt a hátbatámadásának a célja, előbbi helyzetéből is jól megdobálhatta volna, viszont az idézéshez valamivel nagyobb térre volt szüksége. Bár, akit hívni készül, messze nem fogadja el Sout, de most testhezálló feladathoz hívja és ha megjelenik…
- Testvérem, vagy Te testetlen szellemlény! Üvölts! Kelet, Te pusztítók vasmarkú lelke! – És felbődült kivillantva villámok alkotta agyarait,- ahogy Sou elsuttogta a keleti szelek urának nevét- és hamarjában öltött formát, szürke ködfelhőből öntve ki a fenséges nagymacska formáját, vékonynak tűnő még is szalaj, izmos állat körvonalait húzva meg, sörénye meglebbent az erősödő szélben. Sounak nem kellet sem parancsot adnia, különösebben akarnia sem, hogy a szellemlény egy megtett nemes lépés után vérengző fenevadként essen a gyökérszörnynek. Hiszen Ailosz lételeme a pusztítás. ~ Mintha, két őselem feszülne egymásnak, föld és levegő. ~ Most már csak az a kérdés a széllélek meddig tartja szórakoztatónak a gyökérszörnyet és mennyire ügyel arra, hogy áldásából csak ellenfelét részesítse. Bár a levegő így is hűlhet pár fokot. És a gyökérszörny részéről, hogy az mennyire állja a rázúduló természeti csapást. Hiszen a macska alak csak egy forma, amit könnyedén elnyújt körbefogva vele az áldozatot, közben adva minden jót, - metsző jeged, csontig hatoló hideget, fákat tövestül kicsavaró szelet, villámokat arra az egy helyre sűrítve- ahogy karmaival és agyaraival keres újabb és újabb fogást.