Lanur-hegység

*Raman odasiet a leeső tündéhez. Nem szokása a hegyesfülűek pátyolgatása, de azért a törpékbe is szorult némi jó érzés.*
- Jól vagy?
*Nagyon úgy tűnik neki, hogy az elf nincs jól. Igencsak kimerült és az, ahogy mohón belekortyolt a kulacsába, csak ezt erősíti. Az ilyen hűvös helyeken, mint ez a sziklás terep, nem kívánja annyira senki a folyadékot. Mondjuk a törpe ezzel még inkább így van. Nincs nagy szüksége folyadékra, s ha már van, jobban esik valami jóféle kis itóka.
Szemeivel követi Mitsi tekintetét az égre. Nem fér a fejébe, milyen összefüggés van a lemenő nap, a kimerülés és ennek ellenére a sietség között.*
- Fáradt vagy és sietni akarsz, hogy még jobban kimerülj?

*Raman megvilágosodik.*
~Hát persze! a varázslat is kifárasztotta, de a most jön fel a telihold, az átka pedig működni kezd….~
*A törpe egy pillanatra „beragad”, míg észbe kap is utána siet az elől haladó elfnek. Ezer a szerencséje, hogy őt nem átkozták még meg. Ennek most nagyon örül.
A hozzá hasonló méretű, vagy még nagyobb sziklák között szlalomozva halad Mitsi nyomában. Csak azért imádkozik, hogy egyetlen hegyi törpe se lássa meg.
Szép is lenne, ha megpillantanák, amint egy tünde nyomában poroszkál a hegyi ösvényen!*
~Fogadó?~
*A törpe erős koncentrálásba kezd, még meg is áll közben, ahogy végigfutja magában Singarme útmutatását Avlanionig.
Bizony abban egyetlen árva fogadó sem szerepel. Vagy a nagyúr téved, vagy csak egészen a vízesések városában lesz fogadó.*
- Nem tudok fogadóról út közben. Szerintem csak Avlanionban találunk….

*Csendesen bandukol felfelé az ösvényen a tünde mögött. Még mindig a törpékre gondol, akik észrevehetik, egészen addig, amíg végül Mitsi ki nem fakad megállva előtte.
Raman meglepve figyeli az eddig viszonylag jó kedvű és nyugodt elf változását.
Nem válaszol, hiszen a kérdést a nő nem neki címezte, ahogy valószínűleg a kiabálást sem neki szánta.
Aztán megint csak kérdez.
A törpe hüledezve áll meg. Valójában még lehet, hogy megvan a sebe a hátsóján, de esze ágában sincs azt reklámozni. Fájni nem fáj, és ez már elég, hogy ne foglalkozzon vele.*
- Sebem??? Azon kívül, amit te lőttél és aztán gyógyítottál meg nincs. Miért is lenne? Nem kell az…
*Csodálkozva figyeli az elfet, nem látta még ilyennek, de nem is hallott még hasonlóról a törpék elbeszéléseiben sem. Nagyon furcsának találja most.*

*Raman megrázza a fejét. Nem tartja őrültnek, csak kissé furcsának gondolja amiatt, ahogy viselkedik. Azt el kell ismernie, hogy fogalma sincs, ő mit tenne ebben a helyzetben.
Valóban, az ösvény lassan véget érni látszik, de túl rövidnek tűnne így.*
- Singarme szerint több különböző útszakasz van a hegységben a városig. Itt csak ez az ösvény ér véget. A város még messzebb van.
*És valóban, ahogy a kérdéses szakaszhoz érnek, látszik, hogy a mostani sziklás terepet felváltja egy kissé lankásabb.
Egy völgybe ért a két utazó.
A törpe felnéz a tündére. Egyre rosszabbul néz ki. Lassan úgy fest, mint aki halálán van. A nap pedig lassan narancsos színűvé válik, s elbújik az elhagyott hegygerinc mögött.
A törpe nem szeretné, ha ott esne össze mellette az elf.*
- Mennyi időd van még? Keressek inkább egy barlangot?

*Raman nem lát fel a jelig, így csak annyit pillant meg, hogy a lány valamit néz ott, majd kijelenti, hogy körülbelül másfél órája van neki.
Újabb furcsa reakcióként a tünde az földre ült és magába mélyedt.
A törpe nem akarta zavarni, így aztán zavartan álldogált, míg Mitsi meg nem szólalt.*
~Hát ha most hegyi törpe lennék, már tudnám is, hova kell menni. Ha nem is, biztos, hogy kiszagolnám…~
*Bosszankodik magában egy sort, majd tüntetően körbenéz. Persze, hogy nem lát barlangot.
A völgy oldalában, a sziklák között kell keresgélni, ez egyértelmű.
Megvárja, amíg az elf feltápászkodik, és együtt indulnak tovább, de ha marad a helyén, akkor kis várakozás után maga indul el.*
- Valószínű, hogy valahol a völgy oldalában lesz, ha találunk is valahol. Nem vagyok hegyi törpe, nekem nehezebb találni.

*A törpe a völgyet kutatja tekintetével. Hiába. Nem lát barlangot, de lehet, csak távolabb kell mennie. Lehet, hogy egyedül gyorsabb és könnyebb lenne, mint Mitsivel.
Közben a lány már feláll és a vállára teszi a kezét a mocsári törpének.
Köszönetet mond neki, amit amaz furcsáll is, bár a helyzet is nagyon furcsa, hogy egy elf épp az ő segítségére szoruljon rá.
Ha Riana itt lenne, ő értené talán, de Ramannak a helyzet teljesen új. *
- Senki nem mondhatja el Ramanról, hogy cserben hagyna egy rászorulót, még ha az egy elf is.
*Mormolja maga elé a szemöldökét összébb vonva.*
- Maradj itt, körbenézek, hátha a közelben találok barlangot. Visszajövök hozzád.

*Raman körbejárja egyre szélesedő körben a völgyet arrafelé, ahol Mitsit hagyta pihenni.
A sziklákat sok helyen növényzet takarja, a korábbi kopár vidékhez képest itt bizony rendesen van élet.
Végül egy bokrokkal benőtt területen magukat a bokrokat félrehajtva rálel egy kicsi, de jól elrejtett barlangra.
Magában morgolódik közben, hiszen ki hallott már olyan törpéről, aki egy tündével közösködik ily szűkös szálláson, de jól tudja, hogy ha magára hagyja az elfet, akármi megtörténhet.
Jó lenne, ha nem így lenne, de nemigen van választása, s ha már így alakult, legalább ő maga fogja kézben tartani a dolgokat.
Körbenézve mintha mozgást hallana. Egy pillanatra azt hiszi, hogy Mitsi jött mégis utána, de mivel nem lát senkit, elindul vissza a tündéhez.
A nap már nem látszik és a völgy teljesen árnyékba borult.
Sietve, folyamatosan körbenézegetve ér vissza a magára hagyott lányhoz.*
- Találtam egyet, induljunk. Tudsz járni?

*Mitsit a fa alatt találja. A szeme már be van csukva. Raman nézi egy pillanatig, majd mivel nem tehet mást, megérinti a vállát. Reméli, hogy még magánál van a lány.
Már csak azért is, mert ha nincs, neki kell cipelnie, ahhoz pedig nem fűlik a foga.
No, a jelek szerint igencsak él még.
Olyan gyors, hogy a törpének esélye sincs megmozdulni, a hideg penge már a nyakánál van.
Szemei elkerekednek, úgy les a lányra.*
- Én vagyok az, Raman!
*Az elf végre észreveszi magát, szabadkozik. A mocsári törpe figyeli, ahogy feláll, majd elindul előtte.
A nyakát megtapogatja, de mindent rendben talál. A szakálla is takarta a tőrtől, így nem is igen látható semmi.*
- Húsz percnek elégnek kell lennie.
*Raman azonban nem beszél Mitsinek arról a valamiről, aminek a mozgását észrevette visszafele jövet.
Ahogy közelednek a barlanghoz, a bokrokban ismét mozog valami. Olyan hangosan teszi, hogy azt a lánynak is észre kell vennie.*

*Raman Mitsi hangjára fordul vissza. Nem gondolta volna, hogy a lánynak már a látásával is baj van. A mocorgást ő is hallja, épp ezért nem is siet oda a lányhoz, hiszen így könnyebben tud foglalkozni azzal a valamivel.
Nem abból a fából faragták, aki könnyen elszelel, bár most szívesebben elbújna, hogy kiderítse, miféle lény rejtőzködik előlük.*
- Itt vagyok!
*Súgja az elfnek, de ő már cselekszik is. A törpe ekkor veszi észre a felé rohanó farkast. Na igen, bár a törpék szőrösek, de azért ennyire mégsem, nem is beszélve a mellett megjelenő és száját vicsorra húzó négylábú lompos farkáról.
A tőr ugyan közel repül el a négylábú mellett, de mivel csak súrolta volna, lepattan annak bundájáról.
A törpe kénytelen kelletlen megrohamozza a négylábút, ugyyanis, mint kiderült, az is a barlangot akarja.
Hangos kiabálással esik neki, mire a farkas megpróbál ráugrani. Nem tudatos mozdulattal, de elkapja a pofáját egyik markával, úgy próbálja eltolni magától, miközben az épp keze ügyébe eső kisebb sziklaféleséggel csépelni kezdi az állat fejét.*
- Ronda, lompos, szőrös dög! Eredj innen!

*Raman egy lélegzetnyi szünethez jut, ez éppen elég ahhoz, hogy előkapja az övén hordott sok kütyü közül azt, amit talán épp tud használni.
A kis fokos már sokszor kihúzta a csávából, amikor még a mocsárban él és szerencséjére akkor is magánál hordta, amikor egy bizonyos sárkánnyal sikerült összeakadnia.
Igaz, akkor az övén maradt, ott vette neki hasznát.
Egyszóval amíg Mitsi a farkast lefoglalta, leakasztotta övéről, s mire a vadállat újra megpróbálta volna leteperni, addigra a fokos végre markában volt.
Meg is lóbálja s ez már igencsak fájdalmas lehet az állatnak, néhány csapás után a vad vére is csapódik már a mocsári törpe arcába és szakállára.
Némi rángás után az állat a törpén fekve el is nyugszik.
Raman morgolódva igyekszik letolni magáról a tetemet, ami némi erőfeszítés után sikerül is.
Mérgesen törölgeti szakálláról és arcáról a vért, közben Mitsi után is néz.
Valami mérget adhatott a lány a farkasnak, láthatóan a keze véres is.
A törpe elámul, hogy hogyan is lehetséges ilyesféle, de egy magyarázat van rá. Az elfek tudvalevő, hogy igen előnyös felépítéssel és tulajdonságokkal rendelkeznek.
(Egyes törpék szerint majdnem olyan jókkal, mint maguk a törpék.)
S mivel jó méregkeverő a lány, valószínű tartogatott is ilyen esetekre magánál könnyen elérhető helyen. Így kerülhetett a kezére, mely a farkas meglehetősen erős bundáját, bőrét, csontozatát is átütve mélyet a testbe.
Mitsi balszerencséjére a farkas jó vad módjára, amire egyszer ráharapott, nem is ereszti egykönnyen.
Vagyis holtában is még állkapcsa rá van záródva az elf vállára.
Raman odasiet Mitsihez és két kezével megpróbálja lefeszíteni a döglött állat fogait a lány válláról.*

*Raman két kezét beerőlteti a lány válla és a farkas pofája közé. Tudja, hogy ezzel fájdalmat okoz, de a dög fogait el kell távolítani.
Lassan, fokozatosan sikerül csak szétfeszíteni a pofát, de csak sikerül.
Mitsi sziszegve tűri a fájdalmat, a törpében csodálat jelenik meg erre.
Raman nagy nehezen félrelöki a farkast, ekkor figyel fel az elf gyenge hangjára.
Odahajol, hogy tisztán érthesse, mit mond.
Gyors mozdulatokkal nyúl a tünde oldalához, úgy érzi, nagyon kevés ideje van neki.
Hirtelen több üvegcse és tégely is akad kezébe, sietve rántja ki mindet, nem törődve azzal, hogy valamelyik a földre esik, végül megleli a kéket.
Tömpe kis ujjaival kikapja a dugót belőle, majd a földön fekvő lány ajkaihoz tartja.*
- Igyál, Mitsi!
*Türelmesen várja, hogy a lány megigya a kék löttyöt, majd sejtve, hogy nem sok ereje lehet a lánynak, megpróbálja felsegíteni.
Ami persze nem egyszerű, hiszen Mitsi jóval magasabb nála, s így érdekes látvány lehet a két alak, de ez nem foglalkoztatja most a mocsári törpét.*
- Gyere, segítek! Fel tudsz állni?

*A lány rátámaszkodik és a törpe derekasan helyt áll. Hiába teremtették alacsony termetűre őket, ezekbe az apró lényekbe nagy erőt rejtettek.
Amennyire lehet, szedi is rövid lábait, hogy minél hamarabb a barlangba érjenek, de az út most különöse hosszúnak tűnik.
A lány egyre nehezebb, de Raman azért bírja egészen addig, amíg a bokrok között végre a barlang szájához nem érnek.*
~ Mankó egy elfnek! Ilyen se nagyon esett még meg törppel, mióta világ a világ!
Ejj, erről nemigen fogok beszélni az ismerőseimnek. Bár Riana biztosan értékelné, de Mogan nem hiszem, hogy szó nélkül hagyná…~
*Reméli, hogy végre a barlang szájában ott lesznek.*
- Ha utána esel össze, akkor is látni foglak…
*A farkasokkal most nem törődik, majd elhordják éjjel a vadak…*

*Arra gondolt, hogy figyelni fog rá, s erre aztán igencsak nyelvidegen kifejezéssel "látni foglak"-kal reagált.
A hold fénye lassan átvetszi a napfény helyét, mivel a napkorong már régen eltűnt a horizonton, ez nem is olyan nehéz.
Nem reagál a köszönetnyilvánításra. Fontosabb, hogy a lányt a barlangba juttassa.
Érzi, ahogy kiszáll az élet belőle, de a barlang szája már nincs messze.
Így nem tudja tovább vinni, leengedi a földre, vigyázva, hogy Mitsi feje ne koppanjon a földnek.
A hóna alá nyúl, s saját teljes súlyát beleadva vonszolja tovább, egészen addig, amíg végre a barlang védett üregében nincsenek.
A törpe hanyatt fekszik a földön, ölében a lány feje.
Végül felül, s ránéz a tündére. Tömpe kis kezével letörli az árva könnycseppet az arcáról, majd úgy várja, hogy elteljen az éjszaka.
Rajta aztán át nem jut egyetlen farkas, vagy más lény sem.*

*Raman virrasztott éjszaka. Nem emlékszik, mikor, de végül úgy döntött, hogy mivel felesleges ruhája nincs, így ott hagyta az ölében a kék hajú lány fejét, s így leste, hallgatta az éjszakában a bejárat környékét.
Csendes volt az éjszaka, de hallotta a vadak morgolódásait, vinnyogásait. Biztos volt benne, hogy a két leölt farkas tetemén viaskodnak, de abban is, hogy ez a két tetem az, ami az életüket menti meg.
Egyetlen ragadozónak sem jutott eszébe a barlang közelébe jönni, s ezért Raman hálás is volt.
Fent volt egész éjjel, így mire pirkadni kezdett, már elnyomta a fáradtság.
Édesdeden alszik, ölében az ébredező elf fejével. Sőt, olyan jóízűen, hogy még az ébredés közben csendes volt szuszogása, hirtelen kitátva száját, hatalmas horkantással folytatja a durmolást. A halk alvásnak annyi, immáron lélegzetvételként hangos horkolás hallatszik a barlangban.*

*A mocsári törpe tényleg kimerült. Elég mozgalmas napon van túl és hol van még Avlaniontól.
Bizony 24 órás ébrenlét, küzdelem a farkassal, vándolás Lanur tornyától fel a hegyekbe, hosszú hegymászás, farbalövés, volt itt minden.
Ő is éhségre fog ébredni, de egyenlőre még az igazak álmát alussza.
Álmában nem mással, mint ismét azzal a bizonyos sárkánnyal harcol, s már elég hosszú ideje.
Hangos horkantásokkal fordul másik oldalára, mivel már nem akadályozza a mozgásban az ölében fekvő elf, lévén nincs ott.
Minden egyes fújtatás hatására rőt szakállának szálai ki-be mozognak a szája körül.
Szerencséjére az éjszakát komolyabb seb nélkül megúszta, de mivel vizet nem találtak, így a varkas és a lány vére is bőrén és ruháján van immár teljesen rászáradva. A kulacsban található víz értékesebb annál, hogy felhasználhassa ilyesfélére.
Ezen persze nem most gondolkodik, régen átgondolta már ezeket a magányosan átvirrasztott éjszaka során.
Most csak durmol, míg fel nem ébresztik.*