Lanur-hegység

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-13, 9:48 pm

//Kog, Xurug és Frikk, a Csodálatos!//

*Frikk piros szemei majd’ kiugranak, amikor látja, hogy a fehérköpenyes mozdulatai nyomán Kog és Xurug állnak előtte. Ő nem lát különbséget, de legalább tudja, hogy ez a kettő mögötte a két mágus.
Bízni ő sem bízik bennük, de hatalomvágya és a lehetőség csábítása legyőzi most benne ezt az érzést.
Menni kell, előre. Elvicsorodik, amikor a szuka arcon köpi a sántát. Arra azért kíváncsi lesz, hogy a sánta sánta marad-e, vagy még azt is el tudta varázsolni.*
- Menjünk…!
Ne rögtön engem kövessetek! Gyanús lenne az őröknek.
*Felemelkedik és vesz egy mély levegőt. Bal öklével ráüt egyet szívtájékára, hogy érezze a fájdalmat. Most nem fog meghátrálni.
Pár szál fehér haját hátrasimítja, aztán félrehajtja a susnyást maga előtt, és kilép.
Amikor az őrök megpillantják, ahogy a mögötte megjelenő két őrszemet is, meglengetik fegyvereiket üdvözlésképp.
Frikknek már van hírneve. Furcsa hírnév az, amit mindenki tud. Mordul nem ölte meg, hogy szolgálja, mert Frikk jó felderítő. Néhány rosszul sikerült küldetésen kívül sok hasznot hajtott a törzsnek.
A görbe lábak nem remegnek meg, de Frikk beharapja szája szélét. Látszólag magabiztosan menetel a sziklafal felé. Mordult nem látja lent.
Félrerúg egy kölyköt, aki balszerencséjére elé szaladt, és a kis ork úgy vinnyog, mint egy malac, amikor odébb fut.
Frikk vicsorít egyet. Épp a fején találta a kis koloncot és elég kemény csontja van. A kő helye meg még mindig fáj a lábán, amit nemrég rúgott el, a kölyköt azzal találta el.
Megáll, nem messze a faltól. Elordítja magát.*
- Mordul! Gyere elő, Mordul!
*Amikor a legnagyobb barlangban megjelenik a törzsfőnök feje, Frikk, a Hősies újra ordítani kezd.*
- Túl régóta tart már a zuralmad! Kihívlak téged, Mordul! Gyere le, ha mersz és kiontom a beled, aztán iszok a véredből és mindenki más is inni fog!

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-13, 10:35 pm

/Július 4. Hóvihar/
*Csak vállat vonok a szavakra amiket hallat a lány. A kutyát sem érdekli a véleménye s az hogy minek tart, vagy kinek épp annyit jelent mintha a szél zúgna a fülembe. Idő után idegesít de különben nem érdekel. A sötétségben már hallottam a lény hangját, sőt ami rosszabb volt még a szagát is éreztem. Bár ez már csak ahhoz tartozott. Közelebb érve az a félelmetes lény nem is tűnt olyan szörnyűnek. Csupán egy medve lehetett, de így, hogy igazából csak a hő alapján tudtam megítélni amit kiad magából elég nehézkes. S máris megindult felém. Halk morgással, s komótos járással. Azt hiszi minden rendben megy s most felfal. De ahogy elég közel ért hozzám, ökölbe szorult a kezem majd oda suhintottam egyet állkapcsának. Mire ő csak fejét rázta nem igazán érthette mi folyik itt. Az eledel nem szokott így viselkedni vele. Felemelem felé mutató ujjam, majd halkan megszólalok.
-Van két út... az egyiken irhaként végzed... a másikon mind a ketten békességben megférünk idebenn...
*Nem tudom, hogy az állatok miért tűnnek úgy, hogy jóval értelmesebbek a többi lénynél. Mivel a medve nem nézett ki úgy mint aki szeretne még egy sallert kapni, dörmögni kezdett.
-Kell még?
*Megfordult s elindult a barlang hátsó részébe. Jómagam vissza indultam a lány felé. Valamiért már rossz érzésem volt ahogy megláttam a fegyver mellett állva. S elég bepöccent feje volt.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-14, 10:38 am

//Orkok és mágusok//

"Tökéletes..." *Wyerre demonstrációjára, Huor (a Frikktől látott módon) vicsorog. Pár pillanattal az után, hogy az 'igazi' ork elhagyta a dzsindzsást, Xurug is megjelenik. Huor továbbra is sántít, de Xurug (mivel valószínűleg sohasem sántított) nem. Az illúzió tökéletes. Xurug hátrapillant: ellenőrzi, hogy Kog követi-e, de ha nem akkor sem áll meg. Az ork int az őröknek, ahogy ők tették az imént Frikknek, majd nagyjából Frikk után indul, de úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne hozzá. "Hol vagy, Mordul?" Valószínűleg nincs idelent. Ez a következtetés megerősítést nyer, amikor Frikk elüvölti magát. "Bájos..." És eredményes. Mordul ott áll a legnagyobb barlang szájában. Ha minden jól megy, még ma elindulhatnak hazafelé. Xurug megállhat. A felderítő üvöltése indokolttá tette. A többi ork szintén abbahagyta eddigi tevékenységét és most minden szempár a nemsokára kibontakozó eseményeket figyeli...*

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-14, 5:26 pm

//Időntúli - Hóvihar//

Továbbra is alig akarom elhinni, hisz cseppet sem olyannak "ismertem meg", aki ilyenekhez vetemedne. Semmi erre utaló jelét nem láttam rajta, soha... De, az egymás ellen érzett ellenszenv kölcsönös, így a feltételezés kapuja tárva nyitva áll. Talpam alatti puhára nézek, ez az ő kabátja. Szóval még vetkőzött is? Erősen markolom meg a köpenyt, gömböccé csavargatom, legszívesebben a tűzbe vetném dühömben. A férfi léptei lassan közelednek. Lendületből dobom az árnyalak felé a ruhát. A lándzsa elé állok, szinte pattanásig feszült idegeim most még jobban megfeszültek.
- Most mond el szépen, mi is történt itt? - Tekintetemmel még mindig hiányos öltözékemre mutatok, majd a kabátot nézem a földön. Aztán a kiterített barna köpenyem, ami gyűrötten hevert lent.
- Nincs elég léha nő a városok utcáin, akiken kiélheted magadat, fehér hajú?! - Erősen fogok rá a kezeim közt lévő hosszú kardra, mellyel most ágyéka felé mutatok.
- Próbálj csak meg még egyszer a közelembe kerülni, akkor búcsút mondhatsz neki... - Bárcsak ne velem történne ez az egész. Ha odakint eszméletlenné váltam, és ő hozott be ide. Inkább hagyott volna a viharban meghalni.
~ Ki ez a férfi? - Már csak ő hiányzott... Lassan kieresztem a levegőt, amit egy ideje már magamban tartogatok.
~ Ő?! Senki! - Erősen koncentrálok, hogy legalább Noirrá fecsegését eltudjam tompítani. Most és máskor sem akarok neki magyarázkodni. Zaken talán nem volt "senki" a szememben, amíg nem csöppentem ilyen helyzetbe. Ha érthető magyarázatot ad, akkor az adósa leszek, leszámítva a kínos szituációt. Ellenben, ha nem... akkor talán itt fog eldőlni ki lesz az, aki innen élve távozik...

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-14, 7:33 pm

//Az ork és a két Mágus//

Meglehetősen furcsa megmozdulás egy orktól, hogy kopasz fején a pár pihét is beigazítja, mielőtt nekivágnánk. Az ő fajtájuk közt talán „jóképűnek” számít, a szememben meg egy rossz értelemben vett érzéki csalódás. Tekintetem átsuhan a ork porontyon, kinek fülbemászó hangját legszívesebben elhalkítva tépném ki. Úgy érzem magam, mintha disznók közt lennék. Különbség is csak csekély van köztük. A bűz, a hangok, a kinézet szinte egyforma számomra. S most én is az vagyok. Huor mostani kinézete olyan, mint az elpusztult orkké a sűrűben. Akkor én vagyok a mellette lévő tetem. Az sem nyújtott szebb látványt. Az őrökre csak szemem sarkából lesek ki, pár lépéssel még mindig le vagyok maradva. Csak akkor állok Huor mellé, mikor már mindenki az ordibáló görbelábút nézi. Valamiféle üdvrivalgás az elhangzó szavakra most nem lett volna rossz. Eltátom a csúf ork fejem, mintha a többi meglepődő közé tartoznék. Szívesen végignézném, ahogy felzabálják a most „lázadót”, mikor Mordul legyőzi, ha esetleg nem segítenénk. Minden bizonnyal úgy falnák fel, mint a moslékot… Huorra nézek, mintha csak egy letaglózott szemkidüllesztést eresztettem volna el.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-14, 9:20 pm

//Frikk, meg a törzs, meg a mágusok...meg a (rém)álmai harca//

*Frikk ordítása hatásos volt. Nem néz hátra, nem teheti. Akkor elárulja, hogy vannak, akik mellette (?) állnak.
Egyedülinek kell lennie, a törzs úgy fogja elfogadni.
Mordul lenéz rá és elvicsorogja magát.
Hát így indul. Frikk hörögve néz fel és vicsorog. Mintha két állat állna egymással szembe, hogy kiderüljön, melyikük az alfahím.
Aztán Mordul eltűnik.*
- Beijedtél, Mordul! Ne akard, hogy én menjek fel érted! Akkor úgy fogsz járni, mint Grom, csak a saját barlangodban! Told le a büdös fejed!
*Mordul újra megjelenik és a sziklafalon futó keskeny úton indul el lefelé. Már a kezében van a kardja. A másik az oldalán. Innen még nem látszik, hogy míg az egyik egy tompa, de éles, s a végén kiszélesedő kiképzésű fegyver, addig a másik embertől zsákmányolt, díszes markolatú kard.*
- Bolond vagy te, Frikk! Egyszer már legyőztelek, most is le foglak!
*Ordít vissza. Okos szemei végigmérik a terepet. Őrök, harcosok és két őrszem is. Kog és Xurug. Azok meg mit keresnek itt?*
- Eddig tartott a szerencséd, Mordul! Úgy mászol le, mint az öregem! Botot ne adjak?
*Mordul csak artikulálatlan választ ad rá, de juszt se, sieti el.
A két ork hergeli magát, közben a törzs apraja-nagyja gyülekezni kezd. Régóta nem volt már harcos, aki megpróbálta volna megölni Mordult. Sőt, más törzseknél is kivívta a tiszteletet. Nem gondolta volna senki, hogy épp ez a Görbelábú fogja újra megpróbálni.
Amikor leér, akkor látszik, hogy Frikk alacsonyabb ellenfelénél. A fehér ork törzs feje meglengeti hatalmas kardját és lesújt vele. Úgy látszik, a Görbelábút menten ketté is hasítja és vége a harcnak, de Frikk oldalra hemperedik és már a kezében van a fogazott kard és az ostor is.
Az ostorral csettint és a hegye egyenesen Mordul szeme felé csap. A törzsfő elkapja a fejét, nem talált.
Talpon vannak mindketten. Kerülgetik egymást, mintha tényleg tudatosan harcolnának. Frikk, a Hatalmas rohamoz. Fogazott kardjával hasít Mordul felé, aki hárítja azt és hasba rúgja Frikket. A Görbelábú felnyög és bukfencezik egyet. A fogazott kard ki is esik a kezéből, de az ostor még nem.
Mordul felhördül, ahogy a többi ork is körben.*
- Vért…vért…vért…vért!
*Skandálják egyre többen. Még a kölykök is, előre is dúródnak, hogy láthassák az első vért.
Frikk oldalra köp. Megsuhintja az ostort és lábra támad. Amikor az ostor rátekeredik Mordul bokájára, teljes súlyával vetődik hátra, hogy kirántsa a támaszkodó lábat. Mordul kibillen és dob egy hátast, de a karddal már vág is az ostorra és el is metszi azt.
Közben Frikk már a fogazott kard felé kúszik, és ekkor jön el az, amitől tartott. A kardon egy láb tapos. A vörös szemek felnéznek és Mordul áll felette vicsorogva.*

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-14, 9:34 pm

//Hóvihar//
*Már is jobb bőrben van a lány, mintha minden emléke vissza tért volna. S egyből kezdi is a harcias magatartást. Semmi kétség ez már ő. Bár nem igazán értettem eleinte a dolgot s a repülő kabátot is csak véletlenből kapom el. Majd megszorítom s lenézek rá, legszívesebben üvöltenék.
~Mégis mit vétettem?
*De inkább magamban tartom, s a lány hergelt szavaira mást nem is igazán tudok tenni csak vállat vonok. Amit talán még nem is érzékelt.
- Magyarázkodni? Mit szeretnél tudni?
*Nézek értetlen szemmel a lányra, s egyre csak közeledek felé, meg sem állok míg kardja hegye csupán egy centire van tőlem.
- Biztos van elég... nem tudom... annyit nem töltök soha egy helyen. De egy vadász nem a zsákmányért hajt, hanem az élvezetért amit a vadászat okoz... Gondolod, hogy csak azért mert sebezhető vagy ezt kihasználom? Én vadász vagyok... a védtelen prédában nincs élvezet... ha még úgy is néz ki mint te...
*Nyúlok egy ujjal a kard felé majd eltolom magam elől, mély lélegzet majd megint csak az üres szöveg.
-Amikor ott feküdtél... védtelenül... Tudod én nem áldozom a vérem olyanért aki nem kedves nekem... s ha már így érdekel a mondanivalóm. Itt találtalak téged s félmeztelenre vetkőztél. A kabátot is azért kaptad, hogy ne fagyj meg... Te hülye liba... mégis minek nézel engem?
*A tűz halk ropogását figyelem közben a cián szemek a lányéba merednek, várok talán arra, hogy letegye a fegyvert avagy épp ellenkezőjére. Próbálja csak meg használni, vesztettem már nagyobbat is mint ő lenne.
-Ostoba vagy... gyerekes... okok nélkül csapkodsz itt mint egy kisgyerek... S ez a mérhetetlen nagy egoizmus, azt hiszed mindenki téged akar? Találok nálad szebbet jobbat hegyes fülű... Ezt jól jegyezd meg a kis kobakodban.
*Emelem el ujjamat a fegyvertől.
-Rajta... próbáld meg... sok a közös bennünk... az egyik ezek közül, hogy nem látom a halálfélelmet a szemedben... Pedig lehet elférne ott... azok után, hogy kardod emelted rám... De én sem félek a haláltól... még ha ilyen közel is áll hozzám.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-15, 10:32 am

//Időntúli - Hóvihar//

Őszintének tűntek a rám meredő tekintetek. Elbizonytalanodom. Egyre jobban kaparászok magamban valami válasz után, hogy vajon mi történhetett. Hagyom, hogy eltolja a pengét, ami ez idáig rá szegeződött. A fejemben kavargó gondolatoktól már nem bírtam erősen koncentrálni arra, amire igazán akartam. „Tudod, én nem áldozom a vérem olyanért, aki nem kedves nekem”. Nemigazán tudtam hova tenni ezt a megszólalását.
- Sajnálom fehér hajú… - Suttogom. – Ítélkeztem feletted, pedig én sem hittem el… Én nem emlékszem semmire, hogy jöttem ide, s miért vagyok… - Nem fejezem be megkezdett mondatom, elég egyértelmű. Ezek szerint a magam lábán jöttem ide, s mindez az én művem lenne?
- Soha nem akarnék tőled semmit, ebben megnyugtathatlak, ahogy senki mástól sem. Keress magadnak, akit csak akarsz, engem hidegen hagy. Remélem neked lesz olyan szerencséd, és találsz valakit, aki elvisel, s elfogadja mindazt, ami vagy... - Most már magam mellé lógattam fegyverem, végével a port szántva sétáltam a tűz mellé. Leültem a köpenyemre, merengve néztem a tűz lángnyelveit, mintha a válasz tőlük érkezne majd. Pár pillanatig csak a csend maradt a férfi szavai után.
- Rég meghaltam. Ahogy Zaken is… nem de? – Nem vártam választ, tőle nem. Annál inkább lettem kíváncsi arra, mi is történhetett itt valójában.
- Te voltál… - Ingem alá simítok, körmeim bőrömbe vájva karmolják végig az ott lévő ábrákat. Fogaim összeszorítva húztam ki véres ujjaim. – Már uralni is akarsz? – Másik kezemből kicsúszik a kard, mit eddig szorongatva öleltem magamhoz. A tőrért kaptam. Talán, ha kivágom magamból, mindenkinek jobb lesz. Mozgatni akar, mint egy bábot, csak egy játékszer vagyok a szemében, akit kénye kedve szerint irányíthat.
A férfira pillantok, de csak üres tekinteteket láthat az ezüstszínekben. – Félelem nélkül halok meg, mert a másvilágon már nem irányíthat senki ember fia… A halál az egyedüli szabadság, ha nem küzdjük le a bennünk lakozót. – Talán most rögtön véget kéne vetnem az egésznek. A tőr hegyét állam alá vonom, vártam, hogy megszólaljon Noirra. Mondjon valamit, akármit… Végül felsóhajtva dobom el a tőrt magamtól. – Úgysem hagynád, igaz… csak további kellemetlen helyzetet teremtenél. - Ha képes arra, amire idáig juttatott, nem fogja hagyni. Megérzi a rávetődő veszélyt és akkor lök el, kitaszít, mintha én lennék ennek a testnek a jogosulatlan lakója. Túl nagy a csend, túl nagy ahhoz, hogy azt higgyem ez véletlen.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-15, 1:17 pm

//Az ork és a Mágusok//

Mordul már el is indultunk felénk. Közben érdeklődve hallgattam a köztük elhangzó kiabálást is. Azt mondja egyszer már legyőzte Frikket. Hát ez lenne a neve a Görbelábak tulajdonosának. Még jobban eltátom a szám mikor Mordul rám és Huorra néz. Lehet, hogy kiszúrt minket? Valami nem idevaló van rajtam, vagy mi? Már kezdtek közelebb húzódni hozzánk, körbe kerítve a két orkot középre zárták őket. Ökölbe szorultak ujjaim mikor a méret különbség szemet ütött. A harc amilyen kecsegtetőn indult, úgy vett éles hanyatlást. Mosolyom most vicsorgás lehetett külső szemmel, magam is beszálltam a "kórus" zengő hangjai közé. - Vért... vért... Kedvem lenne hagyni az egészet, és élvezni milyen is lesz a folytatás. Vaskos ork ujjaim a számra tapadnak, mintha az arcom vakarásznám. Oly halkan mormolom varázsigém, hogy azt a legjobb fülű ork se hallja meg. Mordul már láthatja Frikk fején meglebbenő haját, mibe a por beleüli magát. Talán most azon gondolkozik, hogy végezzen vele. Erős nyilalló érzés tör ki a másik lábon, ami nem a fegyveren tapos éppen. Félreugorva, látja, hogy valami kőszilánk a tettes, amibe ezek szerint beleléphetett. Még visszafojtott felmordulását is hallani véltem. Csak bosszúsan rúgta odébb azt a valamit, és újból Frikkre nézett. Aki ezzel nyerhetett annyi időt, hogy talpra álljon (?). Most kicsit biceg is az ork... remélhetőleg ez előnyhöz juttatta a kihívót.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-15, 3:49 pm

//Hóvihar//

*Legszívesebben olyan pofont vertem volna le az előttem álldogáló lánynak ami csak erőmből kitelt. Sajnálkozni, ilyen szót nem ismer a magunk fajta. De türtőztetem magam még egy darabig, legalább is ameddig bírom.
-Ne sajnálkozz nem kérek belőle... a mi fajtánk nem tudja hogyan kell azt érezni. Sajnálat, szánalom... ezek azok amit nem érezhetünk senki iránt... Nem várom el, hogy bocsánatot kérj azért amit már épp eleget kaptam. S ítélkezz ahogy akarsz, az a jogodban áll. Ha nem is igaz amit állítasz.
*Ahogy a lány beszél amit kihallok szavaiból, rádöbbenek nem csak én érzem egyedül magam a világ ellen. Valamiért pont ugyanez az érzés kering bennem is. Lenne aki elfogadjon, de őt én nem tudom elfogadni. Én már csak ilyen vagyok.
-Azt mondják aki keres az talál... de én nem keresek mert nem akarok találni... egyszer úgyis mindenkit megtalál a másik oldala... bár lehet ez nem ebben az életben fordul majd elő...
*Majd a lányt nézem ahogy hiányos öltözékében a tűz mellé sétál majd egy kérdést tesz fel nekem. Ami akármilyen meglepő válaszra kényszerít.
-Zaken sose halt meg... nagyon is él... de feledni kívánja őt a Nawarean vér.
*A lány mögé sétálok majd a hátára terítem a kabátot mit azóta is szorongatok, hogy hozzám vágta. Majd mellé telepedek s csendben hallgatom szavait. Valakivel küzd, s az a valaki önmagában rejlik. Ismerős az érzés, nemrég még én is ebben a cipőben jártam. Bár a következő pillanatban már tőrt ragad s saját állához szorítja. Az öngyilkosokat az istenek sem szeretik, általában a két világ között mint lidércek járnak kelnek halál után. Legalább is én így tudom. Rá pillantok a lányra, ki éppen akkor teszi le a fegyvert.
-Az aki benned lakik...- fejezem is be a mondatot félbe hagyva.- Nem akarok az életedben vájkálni Wyerre... De ha nem kötsz vele békét az egyikőtöknek fel kell falnia a másikat. Tudom mit érzel... mikor elveszted az öntudatod... tudom milyen az amikor ott benn valaki más, átveszi feletted a hatalmat... éreztem már én is azt a kínt mikor valaki a testedet használja. Én békét kötöttem a démonommal... de nekem is segítség kellett hozzá.
*Lassan a lány vállához érek.
- Ha egymagad nem megy kérj segítséget... vagy találj olyant aki akaratodon kívül is segíteni fog. Az olyan elveszett lelkek mint a mienk túl büszke ahhoz, hogy kérjen... de mindig valaki adni fog... Ha nem mást akkor az irányt, hogy merre menj...
*Leveszem válláról a kezem majd a tüzet kémlelem. Mély levegőt veszek majd a kinn dúló viharra pillantok.
-Aki benned él... sem akarja a veszted... csupán teret akar, hogy ő is érezhesse az életet. A vöröslő szemeim ahányszor csak elő jönnek... mindig egy kicsit az én démonom is életre kel. S mindig adok neki lehetőséget, hogy azt tegye amit az ő szíve diktál. S az enyémmel nem ellenkezik. Aznap ott a lápban, mikor a pecsétet használtam... a démonom ereje volt az ami megmentett nem az enyém. Én csak egy korcs vagyok a világban... ha ő nincs az is maradnék. De mivel van így Nawareannak mondhatom magam... ezért érzem azt amit, s ezért teszek úgy mintha felette állnék az élők világának. S közben én is csak egy vérrel átitatott hús vagyok...

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-15, 8:38 pm

//Időntúli - Hóvihar//

Mozdulatlanná dermedve pislantok oldalra mikor a kabátja rám kerül. Igaza van. A sajnálkozás nem célravezető. Úgy érzem magam, mint aki az egy ujjal kapaszkodik, nehogy lezuhanjon. A világ csak forog, az idő is múlik, minden percével jobban ismer meg valaki, akit még nem tudom, mennyire engedhetek közel. Fojtogató érzés uralkodott el rajtam, csak magamba merülve néztem oldalra, ahogy a férfi mellém ült. Hallgattam őt, hogy miket mond a bennem „lakóról”. Kezem ökölbe szorult, a vér kacska vonalakban fojt végig bőrömön.
Mikor a vállamhoz ért, felé fordulok. Fogalmam sincs milyen hatás ezt tudni; nem vagyok egyedül a világban, van aki ilyen gondokkal küzd, vagy éppen küzdött. Talán megnyugtatott… nem is tudom…
Megkönnyebbülve sóhajtok fel.
- Én nem akartam őt... Ő akart engem, és már túl régóta táplálta belém a mocskát, mígnem teljesen nem lettünk eggyé. A tudat... az, hogy valaki más is gondolkodik, cselekedetekre képes bennem, bosszant... Egy hús vérrel... - Szegem le tekintetem. - ...sem tudok összhangot találni. Igazad volt aznap a lápban. A korcsokat sosem fogadják el. - Máskor más helyen más körülmények közt zavarna, hogy az életemet beszéljem meg valakivel.
- Megmentett, nélküle talán már nem is élnék. De akkor is... hogy élhetnék "kettős" életet... Talán arra vár, mikor hunyom le a szemem, hogy ismét a bábja legyek. A céljait, terveit sem tudom. Teljesen más ez a mostani helyzet. Volt olyan, aki tudott volna segíteni, akaratom ellenére is. De én a hátam mögött hagytam a múltat. Ezért fog megváltozni az Ő nézete is. Most nincs határozott célja, én szabadítottam ki, pedig csak magamért hagytam el a klánt... - Hajam közé kúszik kezem, hogy támaszkodva nézzek ismét Zakenre. Nem tudom mennyit mondhatok el, és nem tudhatom miként reagál rá a bennem lakó.
- Nawarean... - A fogadóban rémlik, hogy mondta, de én nem is törődtem vele. - Én elakarom mondani neked, csak nem tudom engedi-e. - Erős kételyem van mindenkivel szemben, de most úgy érzem, őszinte lehetek. Még Doriannak sem mondtam el ami bennem zajlik, ő is csak egy volt, kinek hazudtam mindenről. Pedig az életét adta értem...
- Én csak egy renegát fejvadász vagyok, délről. - Leengedem hátamról a kabátját, az inget csak annyira gombolom ki, hogy háttal fordulva neki, láthassa a lapockámtól, hátközépig terjedő fekete ábrákat (tetoválást).
- Minden klánfőben ez a lélek élt, már ki tudja mennyi ideje. Mindig a fegyverük nevét viseli magán. A jelek akkor formálódnak ki, ha az előd meghal... akkor az utódra száll az örökség. De ezt a keresztet már ötéves koromtól viselem, csak ezidáig volt láthatatlan. - Visszahúzom magamra a kabátot, de háttal fordulva maradok neki.
- Az én mondhatni családom, klánom neve... - Elakadt bennem a szó. Ledermedtem. Levegőt próbálok venni, de nem megy. Csak kezemmel tudok megtámaszkodni annyira, hogy ne boruljak a földre.
~ Túl sokat árulsz el magadról, s rólam. Fejezd be, különben addig csinálom amíg szerepet nem cserélünk. De akkor rátámadok a fehér hajúra...

- Nawarean, szóval ez a neved? - hallom ahogy beszél, hallom a saját hangom. Azt is érzem, hogy hátrafordul, és egyenesen a férfi szemeibe kényszerít nézni. - Én nem engedem hogy bárki is segítsen. Senki nem kerülhet a közelébe! - Most belső szemlélőként figyelem, ahogy olyan közel hajol hozzá, majd füléhez tér ki és suttogni kezd.
- Felejtsd el amit hallottál, s ne kérdezz tőle semmit... És jól mondod, te csak egy fattyú vagy, akit feledni kell, ahogy a véred is teszi... Szánalmas, semmirekellő féreg...

Eltátott szájjal húzódok el a férfitól. Fejemet ingatva húzódzkodok odébb, most nem tudtam a szemébe nézni. Noirrát sem mertem "megszólítani", tartok tőle, hogy ismét ezt teszi. A nadrágomért nyúltam, ami kéznyújtásnyira volt tőlem. Talán jobb lesz, ha én elmegyek... az lenne a legésszerűbb.
- Felöltözök és megyek... én... - Mély levegőt veszek, most minden erőmre szükségem van, ha a tomboló viharba megyek. Egy ideig szorongatom a nadrágot, majd lassan elkezdek öltözni.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-15, 9:25 pm

*Csak ingatom a fejem, valamelyest igaza van. Minket nehezen fogad be a társadalom, de vannak kivételek. Bár igazándiból csak egy van kit kivételként tartok számon. Bár a Medve komával már rég nem találkoztam.
-Azok akik ebben a bőrben járnak mint te elfogadnak, én magam sem értem miért pont te vagy az akinek ezekről mesélek... Talán azért mert néha kell ez... az, hogy beszéljünk másokkal... nem tudom.
*A lányt figyelem, szavai egyre komorabbak, éreztem hajdanán amit ő. S a mesékből tudom Salamon nem volt mindenkivel ilyen kedves mint velem. Sokunkat ő maga mészárolt le, saját kezünkkel vágta el torkunkat. Elvégre egy halálangyal mi mást is tenne mint elhozza a megnyugvást.
-Tudod... az én démonom is egy amolyan gonosz teremtmény. Bár, egy ideje elég jó viszonyba kerültünk... talán kissé túl jóba is.
*Hallgatom a történetet amit a lány mesélt, majd egy apró hang szólalt meg bennem. Nagyon régóta ott szunnyadt már. A fekete sárkány óta nem hallatott magáról. Bár most mintha mocorogna, talán túl sokat lett emlegetve.
~Engedj ki egy kicsit...
~Miért?
~Na kérlek... rég szívtam már friss levegőt...
-De ha nekem itt elkezdesz tombolni... Ahh...
*A vörös szem most csak jobb szemembe költözött, nem olyan volt mint eddig, majd abban a pillanatban ahogy megjelent egy csepp vér hullott ki szememből. Majd talpra állított, megint csak hagytam magam neki. Bár most felettébb szépen kérte.
-Akkor had mutat...
*Szakadt is meg a szó, ekkor hallottam azt a lényt kit Wye magában hordoz. Elhúzódott szemem, a szavak hallatán, bár ezt már nem én csináltam. Éreztem ahogy elönt a düh, bár ez nem a sajátom volt.
-Te senkiházi! Van pofád a szádra venni a nevem? Nawarean Soul Salamont... s sértegeted ki hordozza terhemet... TE...
*Ekkor a lány ismét vissza kapta a testét, de már késő volt. Sala még nem fejezte be s kezeim a lány torkára fonódtak. Tudta, hogy most akivel beszél az már nem a lélek.
-Hozd szépen vissza őt ide pici lány...
-Salamon állj...
-Kussolj kölyök... nem tépem szét... belehalnál te magad is
-Most meg te kussolj....
*A vörös szem most páratlanul maradt, majd közelebb hajolt a az archoz ami vele szembe volt.
-Rég nem jártam már másik testben csak... lehet át kéne kukkantanom oda... egy a szerencséd ribanc... a lány bele halna, ha megpróbálnám. S én nem vagyok te... te aki elvennéd azt aki fontos a hordozód számára... Pedig most nagyon egyszerű lenne véget vetnem neked. Csak egy ujjmozdulat... Annyira de annyira régen öltem már....
*Ekkor volt elegem a történtekből, s erőt vettem magamon majd a másik szemem is tágra nyílt.
-Ezt még lerendezzük...
-Majd egyszer a túlvilágon... Salamon....
*A lány nyakát elengedi a kéz mi eddig tartotta, eddig még nem érezhetett magán ilyen erőt. Legalább is ha pont annyira engedett közel élőt mint én biztos nem. Az ujjnyomok ott maradtak a nyakán, kissé talán túlreagálta a dolgot.
-Remélem tudod... hogy engem hoztál szégyenbe... azért mert nem tudtad viselni magad... s úgy viselkedtél mint egy gyerek...
~Nem érdekel... ez a szuka velem így nem beszél....
-Állj meg Wyerre... vagy akárki is vagy... most. Odakint véged lesz, még mindig át vagy ázva... tudom mi az mikor eltökéled hogy te képes vagy rá... de most ott csak a halál fog rád várni.
-Undorító féreg vagy... gyengíted a hordozód... s belehajszolod a halálba... mi lesz veled ha ő meghal? S nem várandós... gyermeke sincs... én tudom mi vár rád... a semmiben fogsz bolyongani akár csak egy lidérc... az árnyékban bujkálsz s senki sem tud majd rólad... Békélj meg vele... hisz ő mindig is erősebb lesz nálad... mert egy ember... legyen az akármilyen korcs is... szereti az életét... amit te sose fogsz megérteni szuka...
*A vöröslő tekintet eltűnt a szememből, már csak maga a cián szín maradt. A barlang pora még a vért is felszívta ami az imént hullt.
-Jól jegyezd meg Wyerre... Nawarean vére nem hull azért aki számára nem fontos...Menj ha akarsz... Kívánok neked kellemes fagyhalált....

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-15, 10:37 pm

//Időntúli - Hóvihar//

Talán csak az hiányzott, hogy valakinek mesélhessek, bármilyen kötöttség nélkül. Ez a férfi adott egy kis erőt, megmutatta hogy még nincs elveszve minden. Ő jóban van a benne lakozó démonnal elmondása szerint. Nekem először a gondolattal kell megbarátkoznom; bennem van s élni akar.
Már kinyújtottam lábam, hogy feladjam magamra a nadrágot, mikor félre pillantva döbbenten néztem. Zaken egyik szeméből vér gördült le arcán. Ez a vörös tekintet sosem jelentett „jót”, igaz most csak fél szemére változott meg, de akkor is baljóslataim támadtak.
- Mi… - Már a torkomra szorult ujjakat feszegetem. Tekintetemben most sem jelenhetett meg a férfi által már említett halálfélelem. Erősen hunytam le szemeim, remélve, hogy Noirra most így nem vesz akkora jelentőséget a dolognak.
Lábam akaratlanul is Zaken mellkasára nehezült, s tiszta erőből rúgtam mellbe. Rajtam nem láthatták, de ismét ugyanaz történt. Ahogy a szorító kezek elváltak bőrömtől, fejem leszegeződött a föld felé, hajam arcomba omlott.

- Nawarean Soul Salamon… - köpte szavait lassan felnézve. – Átkozott fattyú, mégis mit képzelsz, kire emeled a mocskos kezed? – Csak reménykedni tudtam, hogy Zaken valahol a démonán túl van, és tudja, nem én intézem hozzá. Lassan már erőm is elfogy, hogy küzdjek ellene. Talán ha kiadja magából, elhallgat egy időre…
- Arhquan Noirra… - a férfi szemeiből eltűnt a vöröslő tekintet, én láttam, de Noirra nem vett róla tudomást. Válaszolni akartam Zakennek, de most esélyem sem volt. Túl fáradt vagyok a harchoz, Noirra meg túl eleven.
- Aki számára fontos? – Kimérten halad a férfi közelébe és egy lépésre tőle meg áll. Összeszűkölnek a szemeim, lendületet vesz. Itt már rosszat sejtek… Egy lépés előre és a jobb kéz teljes fordulattal csapódik a férfi arcához. A csattanás engem is kijózanított. Átéreztem a csípős érzést a tenyeremben, amit maga után hagyott.
- Én nem hajszolom őt a halálba, megtenné magától is. Te csak egy megadó szolga vagy ott legbelül megbújva, mint egy söpredék. Engedelmeskedj csak… ha másra nem vagy képes… Nyald ki a hordozód alsó fertályát engem nem érdekel te patkány… Ne bujkálj a sötétségben! Told ki a pofád senkiházi! – A falnak löki, mutatóujját a torkának nyomja. Amikor arcon köpte, szinte én éreztem magam beterítve. Szégyen, ez az, amit már rég volt, hogy éreznem kelljen valami miatt.
- Én megszerzem, ami nekem kell. Kerüljön az bármibe is… a lány nem állhat az utamba. Hiába jelentesz neki valamit, én szívesen kiontanám a fényt a szemeidből… - Most legszívesebben a föld alá süllyednék. Noirra elveti a sulykot. Honnan veszi mit jelent nekem a fehér hajú...

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-15, 11:34 pm

*Előtért a nő bár erre nem számítottam igazán, hogy lesz még egy olyan lény ezen a vidéken aki ki tudja hozni a sodrából a megnyugodott Áspist. Kezdtem félni, hisz a lány szavai éreztették hatásukat. Bár a pofont amit kaptam már nem én éreztem. S a düh ami bennem kering nem is az enyém. Sajnos most mint két kívül álló figyelhetjük saját testünk párviadalát. Ami hamarosan ki fog robbanni semmi kétség. S ebben a pillanatban éreztem ahogy a bennem nyugvó felkel s akaratom felett uralkodik.
-Fattyú? Én fattyú? Ezer évekkel előtted jártam e világot, láttam olyan dolgokat amiket te csak a mesékben hallottál...
*Kezem ökölbe szorult, már a végét járja ez a beszélgetés. Főleg, hogy barátom kezd kiakadni. A lány rosszul ismeri fel a tényt amit Salamon kegyből adott nekem.
-Nem bujkálok egy ilyen gyenge lény elől... azt hiszed mert egy ilyen lényen tudsz uralkodni erős leszel? Dehogy is... csak a saját gyengeségedet hozod napvilágra... Az igazi erő az amikor képes vagy együtt dolgozni azzal akivel kell... Ez a gyermek, egy fattyú oly erős volt, hogy a halálból is képes volt vissza térni... Hol vagy te egy emberhez képest?
*Az utolsó húzása volt a lánynak mikor képen köpte Salamont. Akkor tudtam ha most nem lépek közben itt vér fog folyni. S kevés az esély rá, hogy az enyém lesz az. Még sose láttam Salamon teljes erejét. S én magam is félek tőle, hogy az összes tánccal ötvözni fogja a pecséteket. De nem így történt, csak arcáról letörölte a nyálat, majd a vöröslő tekintetet a lányra vetette.
-Megszerzem... bármibe... pont olyan hülye vagy mint ahogy elképzeltem...Noirra...
*Salamonnak nem kellett a kézjel, hogy a pecsétet elindítsa testemen belül. Csupán elég volt gondolnia rá. Félelmetes ahogy szavak nélkül táncba állt. Kezemen éreztem a nyíló sebeket, szinte fájdalom mentesen keletkeztek. Előre tolta jobb lábamat, majd abban a pillanatban tenyeremmel mellkason vágta a lányt. Túl közel merészkedett, egy kígyóval szemben jobb ha távol maradsz. Mert míg a támadási területén vagy nem hibázik.
-Az orjás érintése... Remélem érzed... a bordáidon végig járó fájdalmat...
*A lánynak nem maradt ideje válaszolni Salamon elkapta a rajta lévő ruhát majd azzal a lendülettel vágta neki a falnak. S a lány lába most a levegőben lógott. Éppen hogy a feje fölé emelte.
-Egy Nawarean vére csak azért hullik aki fontos a számára... Ne feledd ezt Zaken... csakis azért aki fontos... S te szuka... szívesen áldoznám fel az életem azért... hogy az aki eddig cipelte a terhem élhessen azzal akit kiválasztott. Ez az igazi erő... ez az mikor mindent eldobsz azért aki mindenét eldobta érted...
~Mit akarsz tenni?
-A lánynak magának kell megtalálnia azt az erőt amivel rákényszerítheti az akaratát erre a senkiházira... Én esetleg csak segíteni tudok neki...
~DE MIT?
-Átokpecsét....
*Salamon teljesen úgy nézett ki mint aki elvesztette a fejét, s a lány akárhogy is kapálózott, akármilyen erővel is ütötte őt még nem mozdult. Neki is kellett egy bizonyos idő, hogy megtegye azt amit szeretne. S éreztem testemen, ahogy elkapja a gyengeség. Hiába a rengeteg edzés, semmit sem ért. Majd a lányba mélyesztette fogait, a csuklyájába. S közben tűrte minden egyes érintését a lánynak. Mikor elengedte, észre vehette a lány, hogy az iménti hely mit megharapott vérzik. Ekkor esett térdre Salamon, a testem feladta a harcot, ez volt az a pont mikor már csak az akarat tartott talpon.
-Érezd a haragom Noirra... érezd azt amit egy magamfajta lélek adhat az embernek. Érzed már? - Konok mosoly jelent meg arcomon- Érzed már ahogy gyengülsz... ribanc...
*Ha a lány rápillantott sebesülésére egy jól kivehető S alak húzódott arra a pontra, ahol az imént csak fognyomok látszottak.
-Ez az én átkom... Aden már jól ismeri...- Vért kezdett köhögni majd a földre köpte.- Az ott... csak egy lépés azért... ha a kis boszorkány... fel akar ébredni fel is tudjon... Lehetsz akármilyen ősi lény, közel tízezer éves technikám... meglásd a lány pártját fogja...
~Mit tettél vele?
~Megmérgeztem... bonyolult lenne elmondani... de a kislány most kapott tőled egy esélyt... arra, hogy harcolhasson azzal aki benne él...
-Az élők... sosem adják fel a harcot ami az életükért folyik... TE viszont egy senki vagy... ideje belátni. Wyerre a jövő te meg csak a sötét múlt mi kísérted...
*Állok talpra bár minden erőmet be kell, hogy vessem.
-Ezért vagyok én erős s te egy gyenge gyermek... mert én tudom, hogy a hordozóm mire képes... te meg csak a saját kis játékaidat játszod... Az ott a válladon mindig is korlátozni fog... egy átok amit tőlem kaptál... a megadás átka... Ez jár annak a bolondnak aki belép egy kígyó marási távolságába... s te megtetted....
*Kezem megindult majd, ha a lány nem védekezett időben az öklöm arcon találta. De szinte én is rögvest utána estem a földre.
~Aden szedd össze magad...
~Értettem nagyúr... S köszönöm, hogy életben hagytad... a kedvemért
~Ugyan hülye kölyök... ha nem érted tettem volna ki másért...
*Talán egész eddig nem is jöttem rá, mit áldozott fel értem az a lélek aki bennem élt. A saját életét adta nekem, hogy én úgy rendelkezzek vele ahogy én magam helyesnek ítélem. Tulajdonképpen szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen kegyes volt hozzám a saját istenem. Hacsak egy kárhozott lélek is maradt belőle.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-16, 1:30 am

//Időntúli - Hóvihar//

Láttam a kék szemekben lezajló változást. Még utoljára reméltem, hogy Salamon megjelenésével Aden „nem lát” semmit. Elég nekem végigszenvedni ezt az egészet.
- Mit sem tudsz arról, ami minket összeköt. Nem én mondtam neki, hogy hagyja el a klán falait. Ha ők megtalálják, úgyis a halál várna rá… hisz ez a renegátok sorsa. Én akkor sem pusztulok el, ha Wyerre még azt is gondolná. Nekem ő csak egy újabb hordozó, semmi több… - Nem fájtak a szavai, ezekkel eddig is tisztában voltam. Én vígan meglennék Noirra nélkül, ahogy ő is nélkülem. És ez az, amiből most ilyen helyzet alakult ki.
- Átkozott! – Noirra becsukta szemeim, csak azt éreztem, ahogy a falnak csapódtam. Ismét én mozgattam a már levegőben lógó lábaim. A kézre fogtam, ami a magasba tartott, enyhén szorítottam rá, majd ahogy átjárt a hátamba nyilalló fájdalom kicsit erősebben. Keserves sóhaj hagyta el ajkaim, a hideg borzongás most mindennél jobban átjárt. Csak Salamon szavait hallgattam, ő még nem is sejtheti, hogy akihez intézi, már visszavonulót fújt. Persze a kínok, amiket az ő cselekedetei intéztek elő, őt nem érdeklik. A lábaim már nem küzdenek a gravitáció ellen, csak tétlenül hagyom, amit tesz. A kezeim viszont mindvégig övéin szorulva maradtak. Lenéztem a vörös szemekbe: - Vess véget ennek fehér hajú… - Suttogom remegő hangon. – Mi értelme van emberi érzelmeket táplálnom, ha elvesz mindent… - Csak lecsukódtak a szemhéjak eltakarva a csillogó tekinteteket. Zaken vonásai most nem önmagát tükrözték. Nem akartam ilyen emlékeket megőrizni róla.
~ Kell neked ez a szörnyeteg?! Tessék Wyerre, most élvezz ki minden vele eltöltött percet!
~ Most hagyj békén…
~ Miért hagyod tétlenül? Semmit sem teszel, te ostoba!
~ Én vezeklek a te bűneidért is Noirra… - Amit egy fejvadásznak elsőként el kellett tűrnie, az a kínzás volt. Mégis, ha visszaemlékszem… egyik sem volt oly fájdalmas, mint a fogak érezte kín, amit ő adott. Kiabálás, sikítás minden nélkül csak pár könny hullt le arcomról. Az sem igazán a fájdalomtól… másért éreztem magam meggyötörtnek.
A földre zuhantam, figyeltem, ahogy a vérem lassan csordogálni kezd. A hideg futkosott rajtam, a fülem is zúgott, mintha víz alatt lennék. Ez nem Salamon műve… ez már a gyengeségtől van. – Vigyázz Zaken-re Salamon… - Már látom a felém érkező kezet, de mozdulni sem bírtam. Csak a sötétség s álomba merült előttem minden.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-16, 7:50 am

//Természetesen méreg nem került a testbe a harapással, hiszen a vonatkozó szabályok értelmében nem termel a test mérget.
Javítást azért nem kérek, mert a harapás ugyan megtörtént, de ténylegesen csak beszél Salamon.
Az átok emléke pedig akár hathat később úgy is, mintha tényleg úgy lenne, ha Wyerre hisz benne

Főadmin//

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-16, 11:42 am

*Rápillant a lányra, telibe talált. Egy átkozott aki, arra a sorsra jutott hogy valakiben tengetnie kell az örök élet súlyát. Bár már már nem tekinti átoknak, hisz a hordozó akire most rálelt ennyi év után képes elviselni a gőgjeit. Bár ő maga is tudja ez nem egyszerű.
- Átkozott vagy te magad is... sőt te átok vagy a hordozódnak... míg én csak elátkozott lettem.
*Mire a lány ismét hozzá szólt már rég nem Salamon állt előtte. S a kéz mi eddig hevesen a lány felé tartott a levegőbe trafált. Ezáltal én is a földre estem. A lányra pillantok aki most az álmok útját rója, s nem úgy néz ki mint aki felébredne.
-Oldás...
*Halkan szólalok meg, s a szó után mintha elmúlna a testemet kínzó fájdalom. Hihetetlen erőket kell mozgósítani ahhoz, hogy valakit ne öljünk meg. Mély lélegzetet veszek, majd térdre emelkedek.
-Rám nem kell vigyázni kis boszorkány... megoldom én magam is.
*Térdemről seggemre huppanok majd lábaimat elnyújtom s kezeimmel kitámasztom magam. S arcomat a boltozatra emelem.
-Cudar hóesés odakint... két elborult elméjű idebent... nem tudom melyik a veszélyesebb.
*Megbököm a lányt lábammal, majd megszólalok.
-Ideje lenne felkelni Wyerre... s megküzdeni a démonaiddal... ha hagyod magad elemészt...
*Majd nagy harcok árán a lányig vonszolom magam, s megfogom annak hónalját s közelebb rángatom a tűzhöz. Közben csak remélni tudom, hogy Salamon nem zúzta össze minden csontját. A kabátot ismét rá terítem de most már nem hagyok semmit a véletlenre. Kötelet keresek a táskámban, majd a lány kezét lábát megkötözöm. A francnak sem hiányzik, hogy ez a két marha megint egymásnak essen. Ahogy végeztem megbökdösöm a lányt, hátha megébred.
-Vajon milyen klánról beszélt Noirra...

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-16, 12:03 pm

//Morduk, Frikk és az orkok, meg a farkasbőrbe bújt bárányok Very Happy

//

*Meglendül a kard hatalmas kard Mordul kezében, hogy lesújtson Frikk fejére. Mindig gondolta, hogy egyszer újra támadni fog a görbelábú. Sokakkal ellentétben ott van a szemében az értelem szikrája. Ravasz és erős, és veszélyes is. Titkon abban reménykedett, hogy valamelyik távoli küldetésben ott hagyja a fogát, de a felderítő mindig visszatért. Igaz, akiket küldött, sokszor nem.
A fájdalom, amit érez a talpában, arra készteti, hogy felkapja azt. Hátrébb lép és kirúgja belőle a szilánkot.
Hördül egyet.*
- Nem lesz mindig szerencséd, Frikk! Készülj a halálra!
*Frikk, a szerencse, vagyis inkább a mágusok kegyeltje, fel is pattan, kezében már ott van a fogazott kard és az ostor maradéka is. Piros szemei kipillantanak, de nem látja sem Kog, sem Xurug alakját. A felhők közben egyre sötétebbé teszik az amúgy is sötét völgyet, hiszen az orkok nem kedvelik a fényt. Ezért is itt telepedtek le.*
- Nem ma fogok meghalni, Mordul!
*Mordul minden lépésén látja, hogy lassult, és hogy fájlalja egyik lábát.
A fogazott karddal suhint a nagy darab törzsfőnök felé, közben pedig újra az ostorral támad a kardot tartó jobb karjára. Az ostor a csuklóra tekeredik és Frikk a sérült láb felé ugrik, miközben rántja magával az orkot is saját súlyával.
Az orkok tovább skandálják a „vért-vért” szólamot és Mordul felüvölt, ahogy ránehezedik a sebesült lábra. Megrántja a csuklót, amire idáig várt Frikk. A lapos végű kard távolabb kerül tőle és ő oldalra mozdul, közben pedig fogazott kardjának élét végighúzza Mordul ép lábának combján.
A törzsfőnök felordít, és hasztalan sújt le a nagy karddal Frikk, a Gyors hűlt helyére.
A Görbelábú fehér haja lobogva követi tulajdonosát, közben pedig a fehér ork felderítő sebesen kerülgeti Mordult úgy, hogy ha az támadni akar, akkor mindig valamelyik sérült lábával lépnie kell. Közben a sebekből származó sötét vér festi a sziklás talajt.
Frikk most lép be, kardközelbe, mert ha győzni akar, neki is támadni kell és egyébként is unja már a fogócskát.
A fogazott kard ugyan hozzáér Mordul felső testéhez, de nem éri el a várt hatást, csak újabb szakadozott szélű vágást ejt.
Ellenben a törzsfőnök elkapja őt és magához rántja. A torkán keres fogást nagy kezeivel.
Frikk piros szemei kidüllednek és vicsorogva próbál fogást találni ellenfelén.
Erővel tapos rá Mordul sérült lábfejére, mire a törzsfő a földre viszi.
Frikk fehér haja alulról villan ki. Elengedi Mordul kezeit, úgysem bírja lefejteni a torkáról.*
- Heheeee….kiszorítom a szuszt is belőled, Görbelábú!
*A csuklóról lógó ostordarab markolatát kapja el és Mordul szemét célozza fele.
Egy pillanatra enyhül a szorítás, de nem engedi el. Frikk levegőhöz jut és közben az ostort átveti két kezével Mordul nyakán és már húzza is.
A törzsfő egyik markával még mindig Frikk torkát szorítja, másikkal próbálja lehúzni a nyakára tekeredett bőr ostort.
Így fojtogatják egymást, vicsorogva, dülledő szemekkel.*

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-16, 12:50 pm

//Mi

//

*Huor úgy látja eljött a pillanat, hogy közbeavatkozzon. Az imént is meg akarta tenni, de Wyerre megelőzte. Nem gondolta volna, hogy a lány teljesen magától hajlandó lesz ezt megtenni, de mégis megtette (s ezzel esélyt adott Frikknek a győzelemre). Most azonban az egykori fehérköpenyes máguson a sor, hogy megtegye, amit meg kell tenni. Az ork horda üvöltés közepette nem kellene különösebben suttognia, azonban a varázsigét még így is a lehető legcsendesebben mondja el. A pillanat éppen megfelelő. Mordul szemei a dulakodás közben egy időre az ég felé fordultak és (noha most sötét felhők takarják el) a Nap még mindig nem bukott le a horizont alá. S most, Huor szavai nyomán, a felhők közt utat talál magának a napsugár és egyenesen Mordul szemébe tűz. Ám hiába csuklya be a szemét, a fény erősebb és arra kényszeríti a jelenlegi ork vezért, hogy kezeit a szeme elé kapja s ezáltal elengedje Frikk torkát.
Itt az esély a Görbelábú előtt...*

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-16, 6:18 pm

//Időntúli - Hóvihar//

~ Hozzád beszél...
Hallottam színtisztán mindent, amit Noirra mondott. Azt is amit Zaken, de egyiküknek sem akartam válaszolni.
~ Érzed a ránk szoruló hurkokat? Újra rabságban élnél?
Jól éreztem őket. Érzem a kötelek érdes tapintását, éreztem azt is hogy ébresztgetni próbált a férfi.
~ Már kíváncsiskodik is a söpredék! - Noirra egy pillanatra ismét a felszínre tört. Az ezüst szemek előtt feltárult a világ. A férfira kényszerített nézni. Valamiben munkálkodott a bennem lakozó...
A mellettünk lobogó tűz a magasba csapott, kavarogva próbált meg kirajzolni valamit. Lassan kezdtem felismerni, de elébe akartam lépni a dolgoknak. A klán jelét csak akkor fedik fel, ha ölni készülnek.
~ Fejezd be Arhquan, azonnal!
~ Megmutatom neki ki is a Mal'lyor... - Kezeimmel a köteleket feszegette. Most először készültem szembeszállni vele, úgy igazán, mindent beleadva. Sikerült elérnem, hogy ismét lecsukódjanak szemeim. A köztünk tomboló harc fájdalma elnyomott minden más érzést. Erősen küzdött, de nem adott bele mindent. Hagyta hogy ismét én legyek a "felszínen". A tűz is előbbi állapotába került. Ismét gyanúsan nagy csendet hagyott maga után.
- Szerinted ez megállíthatja őt? Vagy akár engem? - Felsóhajtok, halvány mosoly jelent meg arcomon a köteleket nézve.
- Miért van az, ha mi összefutunk... mindig valami érdekes helyzet kavarodik? - Talán tényleg igaz, amit párszor már mondott. Túl sok a közös, túlságosan is. Két ennyire hasonló félvér amennyire hasonlít, legalább annyira nehezen tűri meg egymást. Fejemet elfordítva néztem kifelé, a vihar még javában tartott.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-16, 11:39 pm

*Ingatom fejem jobbra balra, majd kezeimmel megtámasztom azt, könyökömet a térdemnek vetve. Jó kérdést tett fel. Én magam sem hittem, hogy ezek meg fogják állítani őt. A tűz ami szokatlan lángnyelveket öltött fele ennyire nem volt érdekfeszítő.
- Nem gondoltam, hogy megállít abban, hogy megölj... elvégre te a szavak erejét használod. De ha te vagy itt miért ne lenne elég?
*S egy újabb jó kérdés, ami még nálam is ködbe burkolózik. Miért is akadok mindig össze ezzel a kis boszorkánnyal. A sors úrnője ronda kis játékot játszik velünk. Valamiért mindig egybe sodor s ezek a sodrások mindig csak káoszba fulladnak. Akárcsak most.
-Nem tudom... vannak olyan dolgok amikre jobb ha nem kapjuk meg a választ... Talán ez is egy olyan dolog amire jobb ha nem keressük.
*Késért nyúlok, majd lassan levágom a kötelet a lányról, először kezéről majd lábairól is.
-Talán ilyen az mikor két hasonló lélek egymásra lel... felbolygatják a másik életét... Bár én személy szerint nem is bánom... Elég régóta járok egyedül ahhoz, hogy megtanuljam értékelni azt amit kapok. Ha még közben a vérem is hullik... mi lenne velünk ha túl egyszerűen menne minden?

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-17, 12:14 pm

//Időntúli - Hóvihar//

- Sosem tudhatod, nem igaz? - Adom meg első kérdésére a választ. Ez olyan dolog, amit így előre még én sem tudhatok. Még nem adott olyan okot amiért vérét ontanám, ha mégis... azt Noirra örömest elvenné tőlem. Amikor lassan lekerülnek rólam a kötelek újból érzem Őt. Csak annyira, hogy tudjam figyel, s várja az alkalmat mikor használhatná ismét testemet önnön akaratának.
- Vélhetőleg unatkoznánk, ez nem kétség. Ezek a történések adják meg az élet emlékezetes részét, ezektől leszünk mások, mint a többiek... - Felülök, pontosan a férfival szemben térdelek le. Az arcomra tapasztottam egyik kezem, még fájt... Hát persze, ő ütött ki.
- Tudod amikor nemrégiben a falhoz szorítottál, és beszéltél hozzám... Noirra már rég elvonult. - Összeszűkölt szemeim most egészen más tükrözést adtak. Dühített, amit velem tett. Még ha nem is nekem szánta, az én testemet szorongatta. Kezem ökölbe szorult, Zakent váratlanul érhette a támadás. Jobb öklöm megindult felé, hogy viszonozzam a nemrégiben kapott ütést.
- Csak hogy érezd a törődést, s tudd nem csak a szavak embere vagyok... Nem díszből van a kard, sem pedig a két kéz. - Felkelek és most már tényleg felveszem a nadrágom, ami a földön heverészett. A fegyvereimet is magamhoz fogtam, és a barlang bejáratához kissé közelebb sétáltam. Még mindig várnom kell, de már hamarosan csillapodik az idő annyira, hogy elindulhassak...

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-17, 12:43 pm

*Nem igazán tudtam amit a lány mondott, elvégre nem vagyok gondolatolvasó. S attól, hogy az én testem volt az amit használtak, még nem én tettem. Mély levegőt veszek majd megszólalok.
-Tudod... az ott úgyszintén nem én voltam...
*Majd a lány egy pofont küld le nekem, ilyenkor érzem azt, hogy akármennyire is jogosnak érzi ezt, fele annyira sem volt az mint gondolta. A lány szövegére csak elnevetem magam, majd mikor felkapja nadrágját szemem akaratlanul is érzékeny pontokat súrol. Majd ingatni kezdem a fejem miközben a lány a bejárathoz sétál. Biztosra veszem, hogy ő maga sem hülye, hogy ebben a viharban neki vágjon. Bár én már gondolkozok rajta, lehet ideje lenne tovább állnom mielőtt még megölöm ezt a lányt. Az ellenkezőjétől kevesebb a félnivalóm. Még elég gyenge ha mágus is. Fiatal még, akárcsak én. S annyi a különbség kettőnk között, hogy én már tízezer éve járom e tájat. Csak éppen más formákban. Felkelek én is majd oda sétálok hozzá, vállára teszem a kezem.
-Nem kételkedek benned, nem adtál okot. Bár szerencsésnek is mondanálak, túlélted a Salamonnal való találkozást... Akivel eddig ő találkozott nem sűrűn ment el a két lábán. Kis boszorkány...
*Majd megpöckölöm a fejét,hogy kizökkentsem azon hatalmas elgondolkodásból amiben látni vélem, s vissza térek a tűzhöz. S felkapom a kabátomat magamra. Össze gombolom végig mindegyiket, kissé hideg van s odakint fele ilyen jó idő sincs. Hamarosan indulóra fogom a dolgot, nincs kedvem még egy verekedést átélni nézőként. Aztán meg a pofont is megkapni a másik helyett. A csuklyát a fejembe húzom majd én is a kijárat felé megyek ismét.
-Majd átadom Salamonnak az üzeneted...
*Fogom meg arcomat majd simítom végig ott ahol megütött.

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-17, 3:01 pm

//Frikk, a Diadalmas és az orkok szomjas csordája! Very Happy

//

- Halál….halál…halál!
*Nem tudni, melyik ork kezdte a vér helyett ezt a másik szót skandálni, de jobban illik a fojtogatáshoz, amit a két fehér ork művel.
Frikk látja, hogy valamilyen fény elvakítja Mordult. Őt is egy kicsit, de hamarabb visszanyeri látását és lélekjelenlétét is.
A törzsfőnök a szeme elé kapja egyik kezét és Frikk tudja, hogy most kell cselekednie.
Lábával átbillenti az egyébként elég súlyos Mordult és fölé kerekedik. Egyszer már használta ezt, talán épp Grom ellen, a barlangjában.
Büdös talpával Mordul álla alá tart, közben pedig két kezével markolj az ostort és húzza.
Mordul rugdosva fuldoklik, de már elkésett. Amikor Frikket a földre vitte és elkapta a torkát, megvált nagy kardjától és csak az emberi vacak maradt ott az oldalán lógó hüvelyben.
Most azért kapálózik és Frikk nem tehet mást, amikor a két eléri a markolatot, lehajol és sárga fogaival teljes erőből belé harap a csuklójába.
Közben az erek kidagadtak kezein az erőfeszítéstől. Érzi Mordul vérének ízét és még eszébe is jut, hogy bármi is legyen, ő vette vérét Mordulnak és lám, iszik is belőle, ahogy ígérte.
Eközben Mordul erőlködése gyámoltalan kapadozássá válik.
Nincs már benne erő, és ahogy Frikk ránéz, azt látja, hogy a nyelve kidagadt már a szájából, és egészen elsötétült a feje.
Aztán amikor már csak remeg a törzsfőnök, Frikk még mindig tartja. Egészen addig, amíg moccanni tud.
Csak ezután mászik le róla és veszi a kezébe Mordul kardját.
Frikk, a Győzedelmes felemeli a súlyos fegyvert és visszalép a földön heverő test mellé.
Nagy a csend, most minden ork azt nézi, mi fog történni.
Nagyon régóta nem fordult már elő a törzsben, éppen Mordul hatalomra kerülése óta, hogy egy törzsfőt megöljenek.
Frikk felemeli a kardot, és ha semmi nem jön közbe, teljes erejéből lesújt a törzsfőnök nyakára. Valahol a szakadt ostor és az álla között találja el.
Amikor megfogja füleinél Mordul fejét, még tartja egy kis bőr. Felpillant, majd egy hangos nyögés kíséretében letépi a fejet róla.
Frikk, a Diadalmas, egyik fülénél fogva emeli fel a fejet és győzelmi üvöltést hallat. Épp olyat ordít, mint amikor Gromot ölte meg majdnem pont így.*
- Hozzátok kupáitokat, mert most iszunk Mordul véréből, hogy ereje belénk szálljon!
*Ordítja el magát. Az orkok rikoltozva éltetik az új törzsfőnököt, miközben páran szaladnak valami edénnyel, amíg a többiek a törzsfőnököt emelik meg a lábainál fogva, hogy minél több vért folyassanak ki belőle.*

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-17, 3:50 pm

//A mágusok! Na meg Frikk, a győztes...//

*Amikor Huor látja, hogy az egykori törzsfő már alig kapálódzik, egy kissé lenyugszik. "A feladatot végrehajtottuk." Azonban tudja, hogy mielőbb el kell tűnniük. Lehet, hogy megegyeztek Frikkel Mordul halálát illetően, azonban arról egy szó sem esett, hogy mi lesz a két mágussal. Amikor az orkok kupáikért indulnak, Huor oldalba böki Wyerre-t és próbál közéjük vegyülni; reméli, hogy a lány követi. A mágus próbál minél inkább a tábor szélére menni, hogy a lehető legkevesebb szempár elől kelljen elrejtőzni. Amikor meggyőződött róla, hogy senki nem látja őket, feloldja a varázslatot és a két ork helyett ismét a két (barát?/)mágus áll.*
-El kell tűnnünk.
*Huor szavai közben már be is hunyta a szemét és koncentrál, hogy előhívhassa az erőt, ami képes őket innen eltüntetni. Az erőt, amit soha nem kért. Az erőt amit nem akartak nekiadni. Az erőt, ami egy nyílhegyből égett bele, s azóta is benne él. Reméli, hogy a lány kibírja. Bár először Huor sem bírta és azon az egy alkalmon kívül, amikor először (és nem is önszántából) használta, soha máskor nem alkalmazta. (Egyedül sem, nemhogy egy másik emberrel.) Jobb kezét a lány vállára helyezi és elmondja a varázsigét, amit soha senki nem tanított meg neki, ám mégis a lelkében hord. A sötétség pedig elnyelte őket...*

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-18, 3:33 pm

//Időntúli - Hóvihar//

A vállamra teszi a kezét mire egy pillanatra a férfira is nézek, majd ismét a kinti fehérségben merülök el. Szavaira nem volt mit válaszolnom, csak szóváltás lett volna a vége, ahogy általában. Talán hasonlítunk, de meglehet közel sem annyira mint azt hinnénk. Néhány óra alatt nem fog kiismerni ahogy én sem őt, hiába hitegetjük magunkat, ez az igazság.
Az engem megpöckölő kézre legyintve kissé rácsapok. Mintha egy idegesítő légy, vagy egy jobban lehajló ág lenne. Akinek igazán gyerekes az elméje az éppenséggel ő volt. Nem veszi észre magán, valójában milyen fennhéjázó és irritáló is.
- Van egy olyan érzésem, ha legközelebb találkoznánk komolyabb harc lesz köztünk…
Már kabátjában tért vissza a barlang szájához, mire most én megyek vissza a tűz mellé. Felveszem a köpenyem, amely eddig a földön hevert, fegyvereimet is helyükre rakom. Még fájt a gerincem attól, amit Noirra miatt kellett elszenvednem, de kibírom. Már nincs messze az utazásom célja és tétlenkedni sem akarok itt, vele… Köszönés nélkül indulok el a már talán enyhült vihar felé, csupán egy biccentést ejtettem visszanézve. Egyikünknek mennie kellett, és ha minden igaz ő előbb itt volt nálam...

(Köszi a játékot fehér hajú! )

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-20, 9:51 pm

*Frikknek szinte lángol a dicsőségtől az arca. Kupáját elsőként ő meríti az edénybe, amely felfogta Mordul vérét.
Magasra tartja, hogy minden ork lássa.
A törzs összes fehér orkja ütemes hördülésekkel élteti a harcost, a felderítőt, Frikket, a Hatalmast, aki legyőzte Mordult.
A pár szél fehér haj meglebben a levegőben, ahogy a piros szemek Kogot és Xurugot keresik a tömegben, de már hírük-hamvuk sincs.
A Görbelábú, a törzs új törzsfője egyik lábát Mordul testére helyezi, míg jobbjában a kupa van, a legyőzött vérével.
Frikk, a törzsfőnök felemeli a kupát, majd diadalmas üvöltést hallat. Úgy dönt, kiélvezi a győzelem mámorának minden cseppjét, így húzza az időt.
Az ordítás után szájához emeli a kupát és nagyon kortyol a még langyos vérből.
Ez a jel, s a többiek is megrohanják az edényt.
Az orkok valahonnan dobokat és tülköket rángatnak elő, s néhányan elkezdenek dobolni. Csak az istenek tudják, hogy milyen bőrök vannak kifeszítve, s alkotják azokat a dobokat.
Néhányan a ritmusra ringatni kezdik magukat, miközben Frikk magasra emeli Mordul testét.*
- Egyetek, mert holnaptól új nap virrad a törzsre! Szálljon belétek Mordul ereje, én pedig naggyá teszlek benneteket!

//Köszi a játékot!//

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-07-21, 4:28 pm

*A vihar kevésbé tombol már, épp idejét látom az indulásnak. Még mielőtt a lányt végleg elhallgattatnám. Ha nem is én akkor a bennem bujkáló, valamiért nehezen tűri meg egymást ez a két lény. Mik bennünk szunnyadnak, oly hasonlóak mégis ég és föld. Ekkor a lány megszólal, rá pillantok s elgondolkozok szavain.
-Ha legközelebb találkozunk... érdekes gondolat. Légy erősebb mire legközelebb találkozunk, hogy a harc mi lesz élvezetes legyen... mert ha ennél is komolyabb lesz... nem fogom vissza magam.
*Majd a lány elindul, kilép a barlangból. Érdekes ahogy elhalad nem szól semmit. Nem szeret búcsúzkodni de egy biccentést azért kapok tőle. Mély levegőt veszek, majd vissza sétálok a lándzsáért. Megmarkolom, s végig nézek rajta miközben kihúzom a fagyos földből.
-Legközelebb... te sem a földben fogsz pihenni barátom...

/Köszönöm a játékot boszorkány Smile

/

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-08-05, 8:46 am

//A Wyerre-Huor-Frikk játék után//

*Mordul halott.
Frikk, a Győzedelmes ezt elismételgeti magában napról napra. Minduntalan kidülleszti a mellét, felszegi rút ábrázatát és úgy sétál végig a kis völgyön, aminek a falában barlangok tömkelegében lakik a törzs. Ez már nem Mordul törzse, ez már Frikk, a Hatalmas törzse.
Mélyen hallgat arról, hogy azon a bizonyos napon, a harcban volt egy kis hátszele.
Nem kell azt a törzsnek tudnia.
Az első napon ünnepeltek.
Frikk nem teljesen hülye, valójában a halott ork őrök nem is voltak halottak.
Akik nem álltak mellette, ezt már tudta régen, hogy kik azok, őket leütötte.
Viszont voltak olyan orkok is, akik csak megjátszották a halottat, ők a Görbelábú trónkövetelő haverjai voltak. Olyanok, akiket már meggyőzött egy-egy sikeres küldetésén Mordulnak arról, hogy igen, ő, Frikk lesz az új törzsfőnök, ez csak idő kérdése. És akkor azok, akik mellette álltak, fényes jövőre számíthatnak. Majdnem olyan fényesre, mint ő maga.
Ők ott ólálkodtak a harc ideje alatt is és figyelték a két mágust. A dolguk az volt, hogy biztosítsák, hogy ne támadják hátba Frikket a harc alatt, vagy utána.
Ez volt Frikk kívánsága feléjük.
A két mágus, akik orknak álcázták magukat, nem okoztak kárt Frikknek, ezért a két ork, ahogy a Győztes kérte, szabadon engedte őket eltűnni a völgyből.
A győzelem másnapján Frikk, a fehér orkok ura már portyába vezette népét és a marhapásztorokat, azok gulyájával együtt elfogták.
A ridegen tartott állatok húsa egészen sokáig kiszolgálta a törzset, a pásztoroké hamarabb elfogyott.
A Görbelábú tudta, hogy ez az egyik út, hogy elfogadtassa magát. Siker kell. Frikk, a Portyázó teljes sikert könyvelt el, ráadásul az egyik marhapásztornak volt ostora, amiből pótolhatta azt, amit Mordul elvágott.
Hűséges fogazott kardja most is ott lóg oldalán, amikor Mordul barlangjának bejáratából néz végig a törzs területén. Ez már az ő barlangja. Mordul asszonya az övé, kedvét leli benne, amíg akarja, aztán lehet, hogy kicsapja majd a barlangból, ha talál nála jobbat.*

Tárgy: Re: Lanur-hegység 2013-08-11, 11:28 pm

~ Kesa ~

*Arg'h dübörgő lépteire ijedten vonultak vissza odvaikba az erdő apróbb lényei. Na nem sietett sehová a troll, egyszerűen csak kedve támadt a lemenő napkorong utolsó fényét követőn bandukolni. Kifelé a sűrűből, pár gallyat vehemens oldalra billegő karjaival már letört, kacska ösvényt hagyva így maga után tiport el minden útjába kerülőt. Néha azért megállt, s maga mögé kémlelt a sötétben, nem-e követi valaki. Ámbár ez a megfigyelés is csak abból állt, hogy féllábon állva pördült egyet és folytatta útját. Megesett már néhány alkalommal ilyen manőver közben, eget rengető borulás, mire csak nyálát fröcsögtetve öblös röhögésben fakadt ki.
Feje az ég felé irányult mikor a nyílt terepre ért. A sok sok fényes csillag lenyűgözte őt, erős meggyőződése volt velük kapcsolatban, miszerint azok a pontok, mind sötétben villogó bogarak, elérhetetlen bogarak... Most is tesz csetlőbotló ugrásokat feléjük, de újból csak álla esett hisz az átkozottak mindig kifognak rajta. Bunkójával teljes erejéből csap a földre, elkerekedett szemekkel nézi a kicsapódó földet mit e mozdulatával okozott. Dühe hamar csillapodott, amikor a keletkező hang eljutott csöppnyi tudatáig. Visszhang... legalábbis ő efféle hangot vélt hallani. Vicsorgása egyre kiszélesedett, tetszett neki ez a jelenség.*
- ÁRRRGHHH... -
*Üvöltése messze elhallatszott, az előtte elterülő síkság néhányszor kölcsönözte is hangját. A husáng kiesik kezéből mikor összeüti tenyerét, s csiszikolva azokat, már tervezgeti ma esti beszédtémáját újdonsült beszélgetőtársával.
Ekkor jelenik meg a közelgő fénypont, miről nyilván eddig nem vehetett tudomást, mert mással foglalta el magát.
Kopasz kobakját vakarászva mélázik vajon mi lehet amaz furcsa jelenség. Ám a szag is hamar megcsapja orrát, amit a patás állatok jellegzetes, finom illatának ínycsiklandozó bensője áraszt. Még nem volt túl közel, de messze sem bendőjének egyik áhított eledele. Egyedül azt nem értette, minek a fény... villódzó négylábú eleven szülőt még látott, érdekelte a dolog. Felkapta bunkóját, majd gyors elrejtőzést nem találva, hisze se jobb, se bal oldalán sehol egy bokor ami mögé bebújjon, más választásra késztette. Csak mereven állt, mint egy kőszobor. Eltátott szájjal nézte a sötétségből, ahogy a két vágtázó ló közeledő alakja lassan megközelíti. Már a fénylő valamit is sikerült kiszúrnia (lámpást), de nem tudta mi az, azt viszont igen, miféle lényeket világított meg. Több se kellett, már bevetődve hasalt vissza az erdő dzsumbujába, hogy fedezékből lesse még őket egy ideig.*
- Arg'h szereti a jó falatot...
*Morogja, csak úgy maga elé, és kivár...*

» Lanur-hegység
» Lanur tornya
» Tarajos-hegység
» Sárkány-hegység