Lanur-hegység

*sajmon meg lepődig a hölgy láttán és szavait halva hirtelen meg fordult mert valaki más is érkezett az íjat rá szegezte már szinte lövésen készen..
- Mit képzel maga hogy így beszél kinek képzeli magát. Azonosítsa magát mi járatban erre vagy biz isten nyílvégre tűzöm a fejét. Csak nem a hölgyet akarja bántani? Ha igen jobb ha menekül mert itt esélye sincsen.
* ezel el takarja a hölgyet testével védve ha az idegen támadna.*

*sajmon le ereszti az ijat és meg szolal.
- A hogy kívánod hanna, az én nevem sajmon és az öné uram? ne haragudjon a heves viselkedésemért de résen kel erre mostanában lenni sok itt a rabló banda na meg az orkok és a pribékjei. s igen vendégeink fognak érkezni fogadjuk szívélyesen őket
erre a hang irányába fordul és fejével int hogy menyeneknézék meg kik ezek.

- Hm. - Morogta Alvor, miközben levette a hátáról Bunkót és a hang irányába fordul. Furcsa egy találkozás azt meg kell hagyni, de végül mégiscsak jól jöttek ki belőle. Végül nem lett harc, helyette lehetséges hogy jön egy másik. Alvor amennyire lehetett, halkabban közlekedett, habár nem tudta milyen társaságról lesz szó. Egy farkas falka vagy bandita támadás?
- Nem értesültem orkokról. Rablóbandák meg eddig is voltak, ezek nem újdonságok, na de orkok. - Rázta a fejét. - Ez lehet csak egy kis mese. - Mondta halkan Sajmonnak nevezett vadalannak. Kicsit levette a csontsisakját, hogy jobban lásson, de így se látott sokkal többet. Fülelt, és követte a többieket habár nem szerette ezt a lopakodósdit. Jobban kedvelte a nyílt harcot, mert aki elbújik az gyáva. ~ De lehet nem is harcra kerül majd a sor. ~ Gondolta Alvor, és a hátára tette ismét Bunkót. Gyorsan elő tudja majd kapni, de feleslegesen nem kell rossz előérzetet kelteni az emberekben, habár a külseje már aggodalmat kelt másokban.

- Pedig vannak bár nem nevezném orkoknak nagyobbak és szívósabbak itt vonultak el 1-2 napja és egy kisebb csapatukra ki hátra maradt le is csaptam kelet nekik kolbászolniuk az erdőben. neveti el magát, de a töbiek tovább vonultak.
sajmonak fel tűnik hogy Hanna ismeri az illetőt. Az öröm lány szóra le lőne az érkezőt de Hanna gyorsabb volt és lekevert neki egy maflát.
- Na ön is jó ember meg tanulja hogy kel beszélni egy hölggyel, maga féreg, s tudja kit nevezzen kékségnek.
Maga meg jobban tenné ha fékezné az embereit, mielőtt valaki más tenné meg ön helyet.
*erre elereszti felajzott íjának húrját és a nyíl. Szélsebesen csapódik az almába amit ép az idegen eszik majd hozzá szögezi egy fához mert az kirepült a kezéből.
Közben már újra nyíl pihen a húron kész a következő lövésre ha a kis figyelmeztetés, netán nem találna jó fogadtatást.
- Ne haragudjon de nem illik társósságban enni úgy hogy más nem eszik nem tanítottak meg az illemre.

-Kékségem, és ég maga mondja hogy nekem vágták fel a nyelvem ki kérem magamnak a nevem sajmon és én vagyok akkora úr mint ön, ha nem nagyobb népem körében. S engem mindig illemre tanítottak amit ha jól látok magának nem tanítottak meg mert maga se tanítja embereinek. Én Mindig is a gyengébbeket oltalmaztam és nem követelek egyebet csak tiszteletet amit itt még nem tapasztaltam. Alvor uram maga meg ne nyúljon a fegyveremhez ha kérhetem mert kényes vagyok az ilyenre és véletlenül még rossz néven veszem.
* sajmon Íját mégis el rakja de nem azért mert mondták hanem mert látva mit csinált az idegen egy kép villant be neki, és pár néma varázslat amire elég ha csak rá gondol és máris hatását fejti ki. rá is jön egyből hogy egy elf áll előtte. "na szóval így néz ki egy elf élőben hát nem olyan mint azok az emlékeimben." gondolja magában. Majd arra gondol hogy az alma ama vége amiben a nyíl van repüljön hozzá. és szálljon le a kezébe , persze varázs szava nélkül. Meglepetésére meg is történik. Ő fogja és úgy töri meg az almát hogy nyillát épségben meg menthesse majd azt is a tegezbe teszi. És lágyabb hangra vált. na meg más nyelvre tündére.
- Üdvözletem elf uraság elnézést az előbbi meg nyilvánulásomért nem tudtam hogy szegről végről rokonnépem fia. bocsásson meg e modortalanságért és kérem viselkedjen népnek meg fellelöen. S fogadjon úgy bennünket mint barát, hisz azok vagyunk nem ellenségek.

//bocsi, szánalmas, de kétszer törölte ki a gépem -.-" //

Sajmon kissé meglepte az elf hozzá intézet szavai bár igaz ami igaz lehet hogy ezt a mágiát bárki meg tudja csinálni, de öt nem csaphatja be, hogy ö kicsoda, akkor is egy elf ha tagadja is. Ám ő nem kíván vitába bonyolódni így nem szol semmit.
Végig várta míg az elf uraság leteremti emberét majd megindul, már kezdet örülni hogy megszabadulnak tőle mikor egy nyíl röppent el az elf mellet és a fába állt.
Sajmon a nyílnak a tollasrészét látván felkiáltott.
- Vigyázat ork fajzatok. Ezzel egyetemben már kapta is le villám fürgeséggel íját majd miközben fürgén nyilat tat rá és meg feszítette, egy varázs szót mondott halkan mire látása és érzékei még finomabbak, erősebbek lettek S már célt is talált és lőtt, a nyíl szélsebesen szált és a célnak esélyese volt menten át lőtte annak torkát ki a nyilat ki lőtte Ám válaszként ismételten nyilak reppentek szám szerint kettő a még két talpon levő íjásztól, Sajmon szinte már villám gyorsasággal lőtt ki még két nyilat ám hogy azok célba érjenek nem várta meg mert fedezékbe kelet vonulnia az egyik felé tartó nyíl miatt, csak az istenekben bízót hogy nyilai találjanak.
Íját egyik kezében tartva, rántja ki másik kezével kardját és készült a támadására. ellen feleik üvöltve rontanak rájuk hogy miszlikbe aprítsák őket Az orkok másabbak voltak mint a megszokottak nagyobbak és izmosabbak voltak s szinte már emberi,elfi külsejük volt. Sajmon nem tudta felmérni hányan lehetek de kb. úgy egy tucattan mínusz egyen. Magában átkozza is a dolgot mert két napja vonult itt el egy csapat az ösvényen úton és akkor is egy csoport bemerészkedett az erdőbe gondolhatta volna hogy ha jönnek még akkor azok közül is lesz néhány aki betéved. bár azt nem tudhatta hogy jönnek e még, de volt egy olyan érzése hogy nem ez az első s nem is az utolsó ork fajzatok akik erre menetelnek.
Hirtelen kipattant a fedezékből s maga se tudja mi ért Hanna elé állt hogy ha jőnek az orkok védje öt Az orkok már el is érték őket és sajmon bár nem kenyere az erőszak neki se mégis mióta idejött e világra valahogy sorra rákényszerül arra hogy mások vérét ontsa a saját vagy mások életének védelmében. Ilyen kor magában mindig így imádkozik. Ó égiek ha látjátok ami itt folyik kérlek bocsássátok meg azt amit teszek, de kénytelen vagyok megtenni S már védi is ki az első ork támadást íjával fel fogva, majd sebtében le csap kardjával és ellenfele már esik is holtan össze az ötért vágástól.

Sok minden történt Alvor körül, igazából kevésbé tudta felfogni, hogy mi is. Ő csak szépen csendben, támaszkodott egy fának, és hallgatta a többieket. Egészen egy elkövetkező mondatig, amit Sajmon mondott ki.
Orkok.
Alvor azonnal kapcsolt. Előrehajolt, majd levette a hátáról Bunkót. Körbenézett de nem talált semmit ami orkokra utalt volna. Tudta, hogy az orkok veszedelmes egy lények, meg Alvort is le tudják győzni ha többen vannak háromnál. Nagyon nehéz egyet is megölni közülük, ha bedühödnek.
- Merre? - Kérdezte Alvor.