Lanur-hegység

Kellemes érzéssel tölti el a repülés adta szabadság. Élvez minden szellőt, mely végigsimítja hosszú testét. Azonban ezt az érzést beárnyékolja az épp zajló beszélgetés és néhány régi emlék, mely akaratlanul is, de megrohanja gondolatait.
-Valóban ritka, de én vagyok a példa, hogy nem lehetetlen. –Szavaiban nemcsak a könnyed elbliccelés hallatszik, hanem egyfajta sértettség is, mely további szavain még jobban kiütközik.- Az alakváltás a számomra áldásként érkezett. S e tekintetben valóban különc vagyok, nem tagadom, de az, hogy kétlábú mellett nőttem fel, nem értem miért ad okot a megvetésre. Én nem vagyok azon az állásponton, hogy minden kétlábú egyformán rossz. Bár valóban nem sok a kivétel, de én egyetlen egyre rábukkantam és soha nem éreztem úgy, hogy háttérbe szorulnék, mert olyan alakban kell éljem a nappalokat.
Szünetet tart a beszédben és csitítja régről megmaradt indulatait. Mindeközben Akadhu elrepül mellőle, s Ilián most nem tart vele. Jól esik számár ez a néhány pillanatig tartó magány. Oly régen repült már, főképp éjszaka. Mikor a másik sárkány visszatér mellé folytatni készül mondanivalóját.
-Az ajándékot tekintve, elhiheted, én is meglepődtem. Nem vágytam efféle képességre, azonban a mesterem úgy gondolta, hogy méltó ember vagyok a mágia hordozására. Ritkán használom, inkább csak itt a hegyekben játszadozom vele, hogy megtapasztaljam korlátaim, határaim. Tehát ha jobbára ez érdekelt, nem kell aggódnod.. –Abbahagyja a beszédet és némán előrenézve repül tovább. Félig elmélázva várja a kék sárkány reagálását erre a heves megnyilvánulására.-

Az ork terület határán az utolsó faluba betértem. Valami kósza gondolat vonzott, hogy lássan a helybeliek közül soknak az utolsó aratási ünnepét. Itt igazából minden aratási ünnepre el lehet ezt mondani. Ennyire közel a határhoz már szinte állandósultak a támadások. Kevés olyan falu van ezen a területen, amelyik ne szenvedne el évente legalább egy támadást. És a birodalom belsejéből szinte egyfolytában toboroznak új telepeseket, akik pótolják a kieső munkaerőt.
A falu főutcáján lovagolok, a nyereghez erősített láncok csörgése bár üres, de mégis kellő óvatosságra int mindenkit. Míg nem megszólít az egyik helybelinek vélt alak /Balál/.

Aratási ünnep. Tömeg, izzadság és pálinkaszag. Balált óhatatlanul arra késztette, hogy végiggondolja, mit is keres itt. Szerencsére elég nyomós indok lebegett a lelki szemei előtt, mint valami kézi hajtány ami előre viszi, hogy csináld! csináld! A fegyvertárát és vadászeszközeit kell kiegészítenie új életviteléhez mérten megfelelőre. Semmi extrát nem akart, a kétélű görbe kardot már készíti a mester a részére. A teljes felszerelés viszont bőven megéri, hogy az embertelen veszélyek között jutányosan vállaljon munkát az aratásnál és a betakarításnál a határban. Még igazi szállást sem kért, amiért a fizetéséből vonnának, egy közös csűrben aludt,-egyedül-, meg tudja ő védeni magát, sőt, mivel gyakorta felébred éjjel, besegít a figyelőknek, akik éjjel-nappal a falu határát fürkészik, ork támadástól tartva. Néha éjjel többlet jövedelemért be- bemerészkedett a falu mezejével határos ork területre is, vadászni, még egy-két egyszerű csapdát is megengedett magának apróvadért a vízparton. Néhanap Akahana áldása kísérte útján ilyenkor ellátta a helyi hentest és néhány gazdát személyesen friss vadhússal.
Hetek óta itt tartózkodott, már nagyon vágyott a szabad élete után, amikor végre elérkezett az aratás ünnep. A betakarítás végeztével lassan kiadják a bérét és elmehet a szolgálatból. Nem szerette ezt a tömeget, de a hentes meghívta őt egy kis itókára, amit nem bírt ugyan, mert nem szokta, mégis elfogadott, mert nem akart tiszteletlennek mutatkozni.
Így aztán amikor beporoszkált a láncait csörgető elf, nagy feltűnéssel, hát nem bírta megállni, h ne vegye közelebbről szemügyre. Jól hallotta mit pusmognak felőle, hiszen mindenki tudta, hogy rabszolgaláncok, kézbilincsek mire szolgálnak a nyergen. Senki sem feltételezte, hogy orkot akar rabul ejteni a környéken. Ha nem fejvadász, akkor viszont csak kereskedő lehet, aki egyszerű logikával inkább talán az orkokkal üzletelhet. Egyáltalán nem volt Balálnak szimpatikus ez a feltételezett mutatvány.
Bevárta hát a poros útszélen, az esti táncmulatsághoz felállított dobogó melett, közel a padokhoz, asztalokhoz, ahol az étel-ital már javában folyt.
- Állj meg itt nálunk!- Szólította meg egy hirtelen ötlettel a férfit- Ne vidd el az álmunkat, tarts velünk az este közel, a mulatság érdemes lesz. Szállást is könnyen találhatsz a faluban, hacsak nem az orkokkal töltenéd szívesebben az éjjelt.- A körülötte állók a gondolatra akaratlanul felnevettek, pedig balál célja nem irónia volt, ő komolyan is gondolta amit mondott.-A vendégem vagy egy jóféle helyi italra, ha kiállsz velem szkanderba Elf úr! A nevem Balál Tangeran!

Vogont hallgatta a nagyképű falusit.
-Szállást is könnyen találhatsz a faluban, hacsak nem az orkokkal töltenéd szívesebben az éjjelt.-mondta az idegen.
Beleszippantott mélyen, szuszogó hangon a levegőbe. Az orrcimpái megremegtek a tömeg fullasztó szagától.
-Büdös paraszt! Lenne egy kérdésem. Az orkok büdösebbek nálatok, vagy veritek őket a versenyben?- beszélgetőtársa talán még nem is sejti, mennyire komolyan megsértette őt az ork nővel alvásra utalással. Ezeknek csak ezen jár az eszük, pláne ilyen ünnepségeken. És nem kell a helyi bikának ajánlgatnia, hogy milyen könnyen ágyba lehet vinni egy falusi libát. Nekik ez az élete értelme, de egy Beebebrox ad magára annyit, hogy szóba sem állna egy helyi cselédleányzóval.
-A vendégem vagy egy jóféle helyi italra, ha kiállsz velem szkanderba Elf úr! A nevem Balál Tangeran!-válaszolt meghökkenve arra, hogy a lovas valami verseny állását feszegette.
-Ám legyen! Csattani fog a kézfejed az asztalon, de utána tovább is állok azonnal. Megmutatom neked, hogy elég férfi vagyok, hogy megkapjak egy elf nőt is, nem kell nekem ork.
~Még csak az kéne, hogy ebben a faluban időzzek sokáig. Eddig egész nap jó kedvem volt, alig zavart meg valaki. Gyönyörű tájon lovagoltam. De most valamiért nagyon felhúztam magam.

//Milyen könnyen összeraktad magadban a képet! Ha már valakinél van egy rabszolgalánc, akkor az nem lehet gwaith-dúri fejvadász, aki egy szökevényt üldöz. //

~ Pökhendi idegen!~ Egyáltalán nem lett Balál számára szimpatikusabb. lehet, hogy a helybélieknek volt igazuk a pusmogással és ellenszenvvel.
- Azt majd meglátjuk, kié csattan! Azt is meglátjuk, a vetélkedés végére ki lesz a büdösebb Uram!- Válaszolt direkt nyomatékkal a mágus. akkor is hasonlóan tett vona, ha nem sérti meg az utazó. Balál semmiféle ilyen célzást nem tett, az esze vajmi ritkán jár fehércselédeken ahhoz, hogy valakit is poénból, vagy rosszindulatból ilyesmivel "vádoljon", nem is értette, hogyan csavarhatta így ki a szavait ez a veszélyes nyelvű...- Üljünk is le!
A szkaderverseny éppen várta, hogy újabb jelentkezők üljenek asztalhoz. tehát balál odavezette a lováról leszálló idegent. persze megvárta, míg kiköti a lovat, ha szükséges, esez ágába nem volt gondoskodni róla ezek után.
Szúrós szemmel megszívva magát haraggal, nézett az elf szemébe.

A Beebebrox oda lovagolt, ahol az egyik kövér alak nagy hanggal hirdette a szkanderversenyt. Egy nagy darab izmos pacák piszkálta a többieket nem messze az asztaltól, hogy ki mer kiállni vele. Az elf leugrott a lóról és odébb tolta. Szaurus békésen talált magának egy kis útszéli fűcsomót, de gazdája tudta, hogy nem fog messzire menni. Itt marad a közelbe, ha nem köti ki akkor is.
-Félre! Azzal a másikkal akarok most szkanderozni, aki kihívott.- a 210-es hústorony csak bambán állt ott. Próbálta felfogni, hogyan csaklizta el egy nála jóval gyengébb a következő megalázásra váró merészt.
-Ha végeztetek, a győztessel kiállok-mondta kajánul vigyorogva.
Vogon nem sokat törődött vele. Szemei lázas versenyszellemmel csillogtak Balálra. Most csak azzal törődött, hogy megmutassa neki, hogy egy gyerekkorúnak hol a helye.
-Vigyázz! Kész!
Hirtelen egy fiú kiabálására lett figyelmes mindenki, aki a falu végén a mező felől rohant. Még ha nagy is volt a távozás, az ünnepi mulatság elég gyorsan elhalkult.
-Támadnak! Jönnek az orkok! Ork támadás, vigyázzatok!
~Hogy lehet egy hely ennyire szerencsétlen? Én csak arra voltam kíváncsi, akad-e az ünnepi mulatság közben valami számomra. Egy orkoknál rabszolgákra cserélhető olcsó textil a vásárban. Bármi érdekesség. Nem kellett volna ide jönni.
Kitépte a kezeit az ellenfele markából és megkereste a szemével a tömegben épp felé sodródó Szaurust.

Azaz csak kitépte volna!
Balál elkapta és erősen marokra fogta a kis mitugrász elf hosszú kézfejét. No nem mintha Balál nagy lapátjában nem tűnt volna simán el az a kéz.
Akkor elkurjantotta magát egy figyelő, rohanvást:
- Támadnak! Jönnek az orkok! Ork támadás, vigyázzatok!
Az elf próbált kitörni Balál keze közül, ám neki esze ágában sem volt elengedni azt a már jól megragadott kezet, ellenfele kezét, Az erős ital már rég a fejébe szállt, vereségnek érezte volna feladni a versenyt. Amúgy meg van itt elég harcos, akik az orkokkal kiálljanak, még zsoldosok is lézengenek erre felé, akik egy kis csetepaté után előadják az igényeiket a falunak, mivel segítettek megvédeni az asszonyokat és a gyerekeket. Bár Balál szerint most a frissiben összeszedett termés lehet a célpont. E percben azonban még az sem izgatta a mágust, ha nem tudják darnában kifizetni több heti munkáját, csak ez a szemtelen arc lebegett szeme előtt, akit móresre kell tanítania. Keresheti a tekintetével a lovát, ha ő nem engedi. Mint a vasököl, zárult még szorosabbra az elf kézfeje körül a nagydarab mágusé.

Egyre nagyobb volt a kavarodás és ez a tudatlan paraszt meg nem akarta elengedni a rabszolgakereskedőt.
~No, ennél sincs minden rendben. Igazi fajtájabeli. Még alig élt valamit, de már igyekszik meghalni.
Ahogy úrrá lett az ünneplőkön a pánikhangulat, az egyik részeg épp Balál hátán megtámaszkodva... inkább neki csapódva igyekezett visszanyerni az egyensúlyát. Több sem kellett  a rabszolgakereskedőnek, kihasználva azt, hogy egy pillanatra nem figyelt a másik kezével is megragadta a hencegő markát, míg a már ott lévő marka újra átfogta a hüvelykujjat. A két kéz hamarabb vágta az asztal lapjához a meglepett mágus kezét, mint hogy észbe kaphatott volna.
-Mondtam, hogy csattani fog. De most tipli. Ezek itt halottak.- mondta gonosz tekintettel.
Miközben ezt kimondta, már eszébe is jutott, hogy menti ki ezt az alakot. Valahogy az volt a sejtése, hogy nem akar leszállni róla egyhamar, de nem szívesen maradt volna az ő kedvéért sem ebben a faluban most. Az orkok csak akkor támadnak, ha maguk mellett érzik az erőt. És egyik legnagyobb bosszúsága velük, hogy utálnak foglyokat ejteni. Nem messze tőlük kalásszal megrakott szekér állt.
-Hozd a kocsit! Indulunk Gwaith-dúrba és eladjuk a búzát.

//Ha gondolod, kijátszhatjuk majd a szekérrel a karavánkíséretet is//

Balálnak nagy kedve lett volna egy kis csetepatéhoz, ám az elfnek valószínűleg igaza lehet. majd visszajön a béréért, ha rendeződött itt a helyzet, a katonák meg a zsoldosok meg védjék meg a termést ahogy bírják. Ha mégsem sikerül, úgysem marad itt senki, aki kifizethetné a jussát. Ám azt azért nem tűrhette el, hogy egy ilyen senkiházi pattogtassa, mint az ostort. azt meg, hogy egy rakott szekeret vigyen el.. de végül is alaposabban körülnézett: az orkok egyre többen özönlöttek. Kezdtek körvonalazódni az erőviszonyok. Aki nem menekül innen mielőbb, az valószínűleg elveszett. Még egyszer számba vette, hogy leszórja  a kévéket a szakérről, majd nem okoskodott tovább. Lova sincsen, azt is el kéne kötnie, ha tiplizni akar. Úgyhogy mindegy is. Minek etesse az orkokat?
Felpattant a szekérre, és kihajtotta a mezőre, csak mielőbb, minél távolabb az ork csaptoktól. Egy asszonyt, meg két gyerekét még felrángatott maga mellé, akik sikítva rohantak ugyanabba az irányba, mint amerre Balál és az elf menekültek. Aztán beleadott apait, anyait, de nem kellett a ricsajban nagyon ösztökélni a jószágot, rohant magától is. Eggyel nem sokat törődött, a menekülő sötét elfel. Bánta is ő, hogy él-e vagy hal, ha mégoly jó tanácsot is adott a vészhelyzetben. Pedig ő ott ügetett buzgón mellette, néha-néha lehagyva a rakott szekeret.

// A szkander című küldetés vége- Vogon Beebebroxal //

Nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy a kihívója végre elengedte a kezét és ment a szekér felé. Ő gyorsan oda ugrott a lovához és csendben kísérte őket. Nagy iramban kezdték törni az utat a falu azon vége felé, ami a legtávolabb volt a támadásról hírhozótól.
Feltekintett a Holdra. Jobb lesz vigyázni, mert Eclain most a bosszúálló arcát vette elő, úgy tűnik. A telihold ellenére egy igen sötét éjszakát jósol a helyieknek. A rohanás közben egy asszony odaszaladt a kordéhoz. Elkeseredetten kiabálta, hogy az ura hagyta ott a szekeret, mikor a barátaival megállt inni a vigasság kedvéért. Mindjárt itt lesz. És a kisfiúk is. A mágus nem sokat teketóriázott, felrántotta magához a nőt és hívogatták a gyereket. Hamarosan ő is felkerül az anyja mellé. De ahogy remélte, az ismeretlen szkanderhősnek sem hiányzott egy részegre várni.
~Majd fut utánunk. Az én kezem hozzá sem ért a szekérhez. Balál pedig csak kölcsönvette. Még szerencse, hogy a tulajdonosasszony előkerült és senki nem vádolhat minket lopással.
Hamarosan elértük a főutat. Nem régen egy gwaith-dúri karavánt hagytam el, hogy északnak fordulva egyedül folytassam az utat. Most gyorsan megkeresve jeleztem nekik, hogy emberek szeretnének csatlakozni. Azt remélik, hogy a termést eladva nagy haszonra tesznek szert majd a piacon.

//Küldetés vége. Kezdődik a következő reagban nekem is a karavánkíséret//

// Küldetés Vogonnal: Karaván kíséret- remélem a helyszín alternatív?! Vagy mostmár az... xd //

Van bőr a képén mentegetni magát ez a koszos szájú. ~ Az első alkalommal, ami adódik, gondoskodok róla, hogy tiszteletet tanuljon! ~ Micsoda képmutató. Balálnak meg volt a véleménye a fickóról. A szekérrel lelassított, de nem engedte a kimerült lovakat csak poroszkálni, amikor lám csak, egy karavánt látott meg az úton.  A megrakott szekereket az idegen rokonai kísérték és még más katonák, talán zsoldosok is. Az elf azonnal felvette velük a kontaktust és csatlakozott  a karavánhoz. Balál is úgy látta jónak, egy darabig mehetnek együtt és végig azon agyalt, mi lesz a következő útba ejtet város...
Mígnem...

A karavánhoz csatlakozás után nem sokat törődött az elf az általa hozott szekérrel. Épp elég jutalom volt az istenektől, hogy nem ért végett hosszúnak szánt élete. A városba érve majd tesz róla, hogy a gyütmentek ne sokáig vendégeskedjenek ott és hamar értésükre hozzák, hogy a helyiek nagyon vendégszeretőek kellő darna esetén. De pórnépet nem szeretnék menekültként befogadni és ingyen szálláshoz juttatni. Elég ott, ha a sötét elfeknek és fekete mágusoknak van elég hely a sziklában.
Épp azon filózott, hogy miért is megy ő tovább a szekér konvojjal, mikor újból elfordulhatna északnak és legalább pár hétig békés vándorlás vehetné kezdetét... különböző ork törzsfőnökkel való találkozással megszakítva. Nem utolsó sorban kíváncsi lett volna arra is, hogy pontosan melyik törzsfőnök indította a támadást a falu ellen és ott sikerült-e rabszolgát ejteni.
~Hmmm... Azt mondta az asszony, a férje ott ivott a mulatozók kellős közepén. Nem valószínű, hogy elérte részegen a faluhatárt. Márpedig ha nem menekült el, akkor legvalószínűbb, hogy megölték. De nagyon kis eséllyel rabszolga lett belőle.
Ezen morfondírozva indult meg Balálék felé, hogy felajánlja az asszonynak, hogy a lisztnekvaló értékesítése után vele tarthat megkeresni elveszett férjét az északi határon túlra, mikor az út menti bokrok megzördültek. A Beebebrox megállította a lovát és odafordult. Megcsodálhatta, ahogy fél kar távolságnyira közte és Saurus feje között elsuhan egy papírsárkány. Vagy inkább tűnt egy dárdának, amire valami tollból, gallyból és papírból összetákolt vitorlázó szárnyat erősítettek. Szemével követte, ahogy az egyik szekérponyvába becsapódik és a lándzsa hegye bennragadva lóg lefelé a lándzsamadár. Visszapillantva a bokrok felé egy gnóm szó szerint ugrált és nagyokat kurjantott örömében. Láthatóan büszke lévén az egyedi dobóeszközének sikerén.
~Minek szerelsz fel szárnyakat egy lándzsára, ha lassabban repül tőle?
De nem sok ideje volt megfejteni, hiszen a vele érkezett szürke mágus szekerét 2 kocsival odébb épp egy másik gnóm rohamozta, akinek a kezében korbács volt, aminek a végén egy.... ez egy gyerekcsörgő?

- Mi a radványosi setét erő ez?- Kiáltott önkéntelenül hangosan Balál. Az asszonyt, meg a gyerekeket hátratuszkolta a kévék közé, ő maga pedig a csörrenő zajok felé fordult, mert elég közelről hallotta ezeket. A lélegzete is elakadt. Fogalma sem volt, hogy most sírjon, vagy nevessen. Pillantása körberöppent, mindent gyakorlottan megfigyelve, nem maradt ki semmi. Az sötét elf sem aki éppen belovagolt első látható megrökönyödésében egy fasorba, és mintha megrántotta volna a kantárszárat kissé, talán irányt váltani a lassan, de akkurátusan körülötte röpködő dárdaszerű micsodák elől.
- Állj! Ne tovább Elf!- Akaratlanul szólt, de meg is bánta, de legalább későn... Mire felharsant izgatott kiáltása, addigra a ló éppen belépdelt a kifeszített vékony zsinórt keresztül szalajtva. A fák lombjai közül suhanva sorba kötözött vasvillák és gereblyék lendültek lefelé, egynesen célba véve a szennyes szájú fejét.
- Mondod e még, hogy büdös paraszt?- Morrant egyet, míg a csörgő felé pöckölt két ujjával és levegőmágiához egy szót súgott: - Bhazedolt. Hirtelen megélénkült a szél a szekér körül, egy kis sugárban, és kitépte a gnóm kezéből a korbácsot, majd a csörgőnél fogva csapkodta meg a kis alakot, aki sikítva menekülőre fogta, a korbács pedig a kocsi melletti szélkörben maradt lassan lebegve, mintha védeni készülne a szekéren lévőket.
- No és most lássuk, hogyan varázsolnak a sötét elfek- mondta és leplezetlen kíváncsisággal a fasor felé fordult teljesen.

A Beebebrox mellett lévő szekér bakjáról egy nagy darab elf ugrott le és vetette magát nagy darab kardjával rá a lándzsát elhajítóra.
-Orbit negal!-dünnyögte kedvenc illúzió varázslatát a rabszolgakereskedő. Ettől a mágiától először úgy tűnt, hogy a magát a csata sűrűjébe vető elf mozgása lelassult. De ez csak érzéki csalódás volt. Igazából a látványa szép lassan pár másodpercnyire a tényleges tartózkodási helyétől lemaradva követte. Így a találmányának önfeledt örülő gnóm a fejét ketté hasító kardot megdöbbenve tapasztalta, mielőtt élettelenül összerogyott volna. De a támadás lendülete társait is annyira meglepte, hogy még egy dárdáját épp eldobni készülőt tudott keresztülszúrni.
A testben bent ragadó kardot visszarántani képtelen elf harcos egy feléje száguldó csapástól véresen hátra hanyatlott. Vogon egy pillanatig tétovázott, mert túl jól megbecsülte azt a sok száz évet, amit még elfelejtett leélni az életéből. De mivel hirtelen úgy tűnt, hogy az ismeretlen ismerőse bukása után senki nem fogja feltartóztatni ezeket a lényeket, ezért gyorsan oda ugratott a lovával.
-Mondod-e még, hogy büdös paraszt?-hallotta messzebbről.
Oda pillantott és látta a levegőben köröző ostort.
-Jé... egy mágus földtúrónak állt.-neki aztán mindegy volt, miért vegyült a földművesekkel. Lehet valami rosszban sántikáló fekete köpenyes, aki csak álcázta magát a faluban.
-Gyere, ezeknek fele sem tréfa, hiába szeleteled fel őket. Nem találod meg a humoruk jobb-oldalát.-morogta, miközben igyekezett kellően lehajolni a lenyúló ágak elől. És közben észre sem vette, hogy Balál figyelmeztetni akarta.
A bal kezével maga mellé felhúzott idegen elftől igyekezett a jobb kezében lévő karddal távol tartani az idegesítő lényeket. Amikor az ágak közül megmozdult valami, akkor felnézett. Szerencsére a sebesült társa nagyobb lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, így az mágiájával sötét füstkígyó tört elő a feltartott ujjaiból, amik megragadták a kerti szerszámokat és az ellenség közé vágták. Ez nem csak feltartotta őket, de sokakat meg is sebzett.
A kis lélegzetnyi szünetet kihasználva Saurus és a rajta lévő két tünde kivágtatott az útra a szekerekhez, majd visszafordult. A megmentő lovas így megkönnyebbült kicsit, hogy ha újra megindulnak támadni, az előtte lévő sérült fogja kapni a támadásokat.
Megindulnak? Balál szekere hirtelen egy hatalmas tűzgolyóvá vált, pedig az előbb csak valami üveget dobott az egyik arra. Láthatóan nem sérültek meg komolyabban, de az asszony és a gyerek jajveszékelve ugrott le és a szürke mágus is tíz gnóm közé vetette magát a földre. De a többi szekérnél is már kézitusa zajlik javában, bár a legtöbb helyen úgy látszik uralják a helyzetet, páran erősen vesztésre állni látszanak a túlerővel szemben.

//Mostantól szerintem igyekezzen nem túlzottan elmozgatni a karaktereket. Egy magas lovas nem hiszem, hogy csak úgy bevágtat az erdőbe vagy út menti fasorba... Tudod mit mondasz mindig... Pillanatkép. Ne haragudj, de rosszul esett, hogy te az után írtad a reagom, hogy én chatboxon közöltem, hogy nem fogok élvonalban harcolni.//

Valahogy nem volt sok türelme ezekhez az aprónépekhez. A találmányaik veszélyesek voltak de ostobák és még butább módon nemhogy előrevitték volna őket, de hátra. Ezért Balál egy jó ideig csak ült a szekéren a vészjóslóan forgó ostor bűvkörében. Az asszony a gyerekkel a kocsiderék vélt vagy valós biztonságában- maga sem tudta egészen.
A sötét elf előttük ügyeskedett.
Nem volt itt mit tennie, maradni s a kocsiról nézelődni meg nem volt semmi kedve. Eszébe jutott, hogy megleckézteti ezeket a kis mitugrászokat. Az egész társaságot...
Leugrott hát a kocsiról.

// Bocs de nekem is rosszul esett,h megkértelek chaten, várj a reaggal, mert vészhelyzet állt be, erre te megírtad a reagod egy félbehagyott hsz-re. A karidat meg nem mozgattam: lásd: 'Mintha' és 'talán' kifejezéseket. Az pedig, h egy elf magas, még nem minősíti a fasort az út két oldalán.Egyébként meg lóval haladtál. //

A gnómok rohama kiújult és hirtelen fél tucatnyian vették körbe a két lovast. Vogon előrántotta az övéből a tőrét, hogy így egy-egy fegyverre tartsa távol két oldalt az ellenséget, míg az előtte ülő sérült barátja a kétkezes kardjával elölről aprította őket.
Már-már úgy tűnt, hogy legyűri őket a túlerő, amikor a Beebebrox megidézte Lisát, a női illúzió alakot. Néhányan a körülöttük állók közül utána vetették magukat élükön egy bottal hadonászó teremtés, aminek a végén zsinór volt, aminek a végére valamiféle buzogányfejhez hasonló volt kötve. Remekül ötvözte a láncos buzogány és fejes buzogány tulajdonságait. Nem lehetett rendesen meglendíteni, hogy parittyaként gyorsuljon fel a feje, de cserébe instabil volt a vége, mikor csapódott.

Ahogy Lisa elcsalt néhányat a körülöttük állók közül Vogon és a sebesült harcos kitört a gyűrűből Szaurus hátán. Egy-egy gnómot sikerült megölniük mind a kettejüknek. A mellettük álló szekér tulajdonosa, aki valószínűleg felfogadta a védelemre a harcost most elkeseredetten vette észre íjjal a kezében, hogy már neki is közelharcba kell bocsátkoznia. Így fegyverét elrakva egy lándzsát rántott elő és azzal várta a kocsi tetejéről az ellent.
A maga előtt tartott lovas viszont túl sok sérülést kapott és legyengült. Hamarosan igen nehézzé vált a hátas irányítása, hiszen az imbolygó elülső utasa mozdulatait folyton úgy érezte, mintha enyhe jelzések lennének a lábakkal, hogy merre váltson irányt. Így a Beebebrox inkább úgy látta jónak, ha a csatától távolabb leengedi a földre.
-Maradj itt! Nekem mennem kell.

Vogon körbe nézett és meglátta, hogy a nő és a gyereke, akiket a faluból kihoztak rettegve igyekszenek megbújni a lángoló szekerük mögött, míg a harcolók egyre elkeseredettebben megpróbálják feltartóztatni a támadókat. A csata sűrűje volt ezen a részen, ahol a karaván középső része kapta a gnómok rohamainak élét. A sor elején és a végén már úgy tűnt teljesen visszaverték az offenzívát és igyekeznek a bajba jutott társaik segítésére. Most hirtelen eszébe jutott az, hogy min is elmélkedett, mikor ez a zűrzavar elkezdődött.
Gyorsan oda lovagolt az asszonyhoz. A szekér már lángokban állt, így nem volt értelme menteni. A lovak pedig veszett ijedtükben igyekeztek volna kitörni a hámból.

A Beebebrox az anyuka szemébe nézett:
-Jöjjön! Ez itt egy pokol. A búzáért már mindegy. Nem kap érte darnát. Menjünk vissza a faluba és nézzük meg, él-e még a férje! Segítek hozni a lovakat.- mondta hideg tekintettel, melybe bár beleborzongott a nő, mégis úgy érezte, hogy a fölé tornyosuló alak a javát akarja.
-Rendben. Ez jó ötlet. Én nem mennék vissza egyedül. Félek. Gyere Lajoska!-nyújtotta a kezét a gyerek felé.
Hamarosan kiszabadították az igás lovat. A rabszolgakereskedő a zablát megfogva Szaurus mellett vezette, miközben könnyed vágtában ment elől. Mögöttük minden erejüket megfeszítve rohant a két ember.
Egyik nap késő délutánján érték el a falu romjait. Pár napi járóföldre volt a karaván támadásának helyétől. Csak páran kószáltak a leégett házak között.
-Jó napot, Pista! Nem láttad az uramat?
A megszólított csak a fejét csóválta szótlanul.
-Úgy látom, nagyon súlyos a helyzet. Mi a szekerünkön kimenekültünk, nem láttam értelmét itt maradni.-mondta csendes, bűnbánó hangon.
-Jól tetted. Mi is elmenekültünk a mocsárba. MIND. Aki itt maradt, az mind halott...-az asszony elsápadt- Csak párakat hurcoltak el magukkal. De talán ők sem élnek.
-Nem találtátok meg a férjem holttestét?-kérdezte reménykedve.
A másik arca eltorzult és egy pillanatra nem lehetett tudni mi fog történni. Hirtelen dühödt, rémült vagy talán bosszúállóvá vált a tekintete. Majd hirtelen hátat fordult és a falnak támaszkodva öklendezni kezdett.
-Jól vagy, Pistám?- kérdezte halkan, miközben a vállára tette gyengéden a kezét.
-Ne haragudj!- mondta kicsit összeszedve magát. És csak a fejét rázta.- Nem miattad. De az borzalmas volt... A legtöbb holtestből nyersen ettek. A fejeket levágták és a falhoz csapkodták. Rengeteg tetemről nem tudjuk, hogy kicsoda. Nem akarlak biztatni semmivel téged. Tényleg kevés az esély, alig pár embert vittek el.

//Részemről a Karaván kíséret küldi befejezve.//

Ilián nem szól semmit, miután Akadhu befejezte mondanivalóját. Fejét kissé lehajtva tartja, húzza a mélység és a föld édes illata. Szárnyaival úgy kormányoz, hogy lassan a szirt felé forduljanak vissza.
A hajnal még messze jár, az igazi éjszaka kezdődött még csak el. Minden csendes, alig motoszkálnak az állatok. Valahol egy őz riad meg a bokrok között, másutt mintha egy farkas lapulna egy fa mellett. Mondhatni nyugodt a vidék, ilyenkor lehet a legjobban vadászni. Ilián a régi megszokástól nem szabadulva a nagyobb vadak után kutat szemeivel. Bár most nem áll szándékában lecsapni.
Mikor Ilián újra a másik sárkányra néz észreveszi Akadhu arcán, hogy kissé elgondolkozott. De ez nem olyan merengő gondolkodás…inkább valami boldog emlék felidézése lehet. Mikor erre gondol az arany sárkány, akaratlanul is elmosolyodik. Kisgyermekkori emlékeire pillant vissza, melyek már jócskán megfakultak az évek alatt.
-Még napnyugta előtt meginvitáltalak egy késői vacsorára. –Mondja széles mosollyal a száján.- A választék nem túl nagy, héjában sült burgonya és nyárson sült őzzel tudok szolgálni. No meg borral.
Tágasnak nem mondható, de igen kényelmesen berendezett házikójára gondol és egyből egy feszengő, kényelmetlen helyzetet lát maga előtt.
-Remélem nem lesz számodra nagyon kellemetlen az ember alak…A meghíváskor nem is gondoltam rá, hogy én csak egy emberi kunyhóban tudlak vendégül látni téged.