Lanur-hegység

*Elgondolkodtató amit az isten nekem mond. Mi való kedvére magának a halál istenének.
- A kérdés jogos, hogy hiszem e azt, hogy téged szolgállak. Igen hiszem, a halál istenét nem sok mindennel lehet szolgálni. Nem hiszem, hogy templomokat szeretnél felállíttatni velem. S én magam csak ehhez értek ezzel tudok kedvedre tenni.
* Majd hallgatom tovább az isten szavait, szavain gondolkozom, sötét ölelésére sem reagálok semmit. Fel voltam rá készűlve, hogy az isten akármikor életemet veheti.
- Nem kérem, hogy tegyetek igazságot köztünk. A kérdés továbbra is az marad, hogy az emberek fohászai meghallgatásra találnak e. Viszont ebből a szemszögből, a sárkányoknak is joggal jön elő a vérszomj hisz évszázadok teltek el azóta, hogy számüzetésbe kényszerűltek. Viszont a fegyver hollétét senki nem ismeri. S amink volt az most egy talány vajon kinek az oldalán fog harcólni Lanur kardja. Lehet ostoba a kérdés s talán magától értetődik, de ezernyi ártatlan halálsikoly kedvedre lesz Istenek istene?

*Dremer ismét csak hozzám szól, hallgatom őt. Nem hiába isten, bölcsek a szavak mik elhagyják a száját, vagy valami olyasmit mit annak gondol az ember. A nőttön növő kasza látványa sem riaszt vissza a továbbiakban. Ha kell életemet adom a tudásért bár okosabb nem lettem tőle.
- Ha a fekete sárkányok Lanuriára tőrnek, nem lesz ki megállítsa őket. Ezrek halnak majd meg, s az ajándék nélkül most elbukunk. Nem kérem, hogy adjatok, csupán a tanácsodra vágytam hatalmas Dremer. Ti köztetek van ki látja a jövőt, s tudja mit rejt az.
*Bólintok egyet az isten felé, hisz igaza van. Nem tartozik elszámolással tetteiért.
- Tisztában vagyok vele hatalmas Dremer, hogy rajtatok egyetlen élő sem kérhet elszámolást mit miért tesztek. Érdekes lehet közétek tartozni, bölcs vagy te magad is halálnak hírnöke. Bár semmit sem mondtál mégis mindent megosztottál.
*Államhoz emelem kezem végig simítom azt majd ismét megszólalok.
- A reménykedünk továbbra is... hisz mást nem tehetünk. De volna még egy kérdésem hatalmas isten. Tudom a szabad akarat a miénk, s mi döntünk saját sorsunk felett. De volna itt valami amin nem jutok dűlőre magamban. Ha Lanur kardja elveszett, s a fekete sárkányok sebezhetetlenek. Vajon kinek az oldalán harcoljon egy halandó ki halhatatlanok közé csatlakozna. Nem kívánom, hogy elmond mit hoz a jövő. Most csak téged kérdezlek, s nem a többi isten tudását kérem. Ha elszabadul a pokol, te melyik oldalhoz szegődnél? Tudom ostoba kérdés, de nincs senkim s semmim, kitől tanácsot kérjek. De te most itt vagy előttem. Egy bölcs létforma, kérlek adj tanácsot. S bocsásd meg, hogy pocsékoltam az idődet.
*Várok a válaszra, talán okosabb leszek valamennyivel, tőle. De az is lehet, hogy ismét egy talány üti fel fejét. S ugyanott maradok ahol eddig.
- Egy biztos... Lesz kiért eljönnöd a csata során. Ezreket küldök a túlvilágra... s talán még jó magam is csatlakozom Salamonhoz... előbb utóbb. Ohh igen erről jut eszembe, kérlek add át neki üdvözletem, ha nem nagy kérés ez azok után, hogy ide rángattalak.

*Az isten szól, nem vágok közbe mondandójába, majd beletörődök abba mit mond. S csak ennyit ejtek ki a számon.
- Köszönök mindent...
*Majd feléledek, ismét érzem ahogy az ereimbe kering a vér. Borzalmas érzés a visszatérés. Odaát valahogy más az ember. De ezt senki se fogja megérteni aki nem járt még odaát.
-Egy esélyünk van... Az istenek remélhetőleg nem avatkoznak bele....
*Állok fel majd lépek be az órjás táncába, s ököllel ütöm ki a követ mi eddig eltakarta a bejáratot.
- Egyetlen személy lehet az élők világában ki tudhatja hol a kard. A főpapnő több száz éves... emlékszem rá...
*Utam Onoria főpapnőhöz vezet, az utazás nem lesz kíméletes. Jó pár lépés lehet addig még hátra. Kezemmel jelet formálok, a gyors táncába lépve indulok meg rohanvást.

// i.sz. 712. évi küldetés- Harc a trollal //

A faluban, még a mulatság ideje alatt esett meg hogy megütötték Mordon fülét a hírek, miszerint orkokat láttak a hegyek között elvonulni a napokban, ami persze hamar felkeltette Mordon érdeklődését, és hamar rossz érzés kerítette hatalmába. Arra gondolt, hogy Frikk talán felfigyelt a falura ahol most csellengő sámánja is tartózkodik, és kitudja, talán rá is felfigyeltek és épp érte küldte a harcosokat hogy elcitálják onnét és felkoncoltassa minden orkja szeme láttára. Ki tudja, talán fele sem igaz annak amit a falusiak beszélnek, de Mordon nem akart kockáztatni. Korainak vélte hogy visszatérjen Frikk mellé, főleg hogy még nem kapta vissza jogos jussát. Ezért, hogy biztos ne legyen gondja abból ha esetleg mégis igazak a hírek, fogta magát és sietve távozott a faluból. A falusiak már kezdték megszokni Mordon látványát, ahogy fel és alá somfordált a forgatagban, mint aki valami kedvére való árut keresne az árusok portékái között, de hogy tényleg keresett valamit, azt nem lehet mondani. Mivel orkunk így járt-kelt, az sem igazán tűnt fel a népeknek ahogy sietve távozott a mulatságról.

// i.sz. 712. évi küldetés- Harc a trollal //

Mordont léptei egyenesen a hegyi utak felé vezették, hogy leellenőrizze értesülései igazság alapját. Tervei szerint, mint mindig, most is a vadcsapásokon haladva célja felderíteni a helyi utakon állítólag feltűnő orkokat. Úgy gondolta, hogy Frikk harcosai túl nagyok és ostobák ahhoz hogy önszántukból a hegyi kecskék által kijárt csapásokon közelítsék meg a települést, így az magas fekvése, és jó kilátása miatt alkalmas a behatóbb megfigyelésre mint bármely más út. Orkunk nem késlekedett sokat, és amint meglátta az első vadcsapást ami felfelé vezetett a helyen, kapott az alkalmon, és felkecmergett rajta. Kezeivel hamarjában belemarkolt a kiszögellésekbe és felkapaszkodott rajtuk a csapásra. Amióta sorra csöppen egyik kalandból a másikba, meglepő módon szikkadt kis teste egyre jobban bírja a megterhelést, így meglepően hamar felkapaszkodhatott a kitaposott útra, ahol folytathatta küldetését. Szép csendesen, néha már nesztelenül haladt az egyre emelkedő úton, miközben alatta a mélység egyre csak nőtt, és az abban futó út egyre keskenyebbé nem vált.

// i.sz. 712. évi küldetés- Harc a trollal //

A kíváncsi ork léptek egyre magasabbra vitték gazdájukat, aki ugyan viszolygott a magasságtól, de még annál is jobban félt attól hogy terve könnyedén füstbe szállhat, ha csak nem bizonyosodik meg arról hogy orkok portyáznak a közelben. Az eredeti út, ahonnét a jelöletlen ösvényre lépett, már több méter mélyen alatta haladt, és egy zuhanás könnyen halálos kimenetellel végződne onnét ahol Mordon most jár.
A szél olyan erővel fúj, hogy Mordon köpenyének a széle néha táncra kél, majd leereszkedik a földre, hogy azt követően ismét felemelkedjen pár pillanatra. Orkunk már hosszú ideje néz a mélybe, más orkok jelenlétét kutatva, de nem csak hogy nem látja, de még a szagukat sem érzi. Ez a kirándulás már elégnek is bizonyult orkunk számára, aki elégedetten jegyezte meg hogy a rémhírek nem igazak. Már épp elégedetten távozni akart a magaslatról, amikor valami furcsa szag csapta meg az orrát. A szag amit érzett, hasonló volt az ork bűzhöz, de volt benne valami, ami miatt másnak merte válni. Ez ismét felébresztette Mordon lappangó aggodalmát, ami erre azonnal a szag irányába eredt.

// i.sz. 712. évi küldetés- Harc a trollal //

A sámánt léptei tovább vezették a hegyek között. A hegyi utat és a falut már rég a háta mögött hagyta, és a mélység halálos hívogatása is elmúlt, amint az út másik oldalán lassan sziklafal emelkedett ki a földből. Ahogy az út egyre messzebbre csalogatta Mordont, a szagok is egyre erősebbé váltak, és egyre inkább gyanússá vált az egész. Elvégre ha orkokról volna szó, azok nem törődnének sokat a csapdaállítással, ha csak nem félnek jobban attól aki küldte őket, aki persze jó munkát vár el a harcosaitól. Minden esetre Mordon óvatosságból elővette a tőrét és készen állt arra, hogy ha kell akár varázslathoz is folyamodjon. Nem volt esze ágában sem hogy hátat fordítson és elmenjen. Mégis miféle ork lenne ha nem venné fel a kesztyűt, amit a sors oly nagy erővel az orcájába vágott? Léptei és légzése lassabb lett, Szemei pedig fürkészve cikáztak a sziklák árnyai között, a támadók jelét kutatva. Az út amit megtett végül egy völgybe vezette, meglehetősen messze az úttól és minden civilizált lénytől. Mivel eddigi gyanakvása feleslegesnek bizonyult, és ostobán érezte magát hogy beugrott gyanakvásának, morgolódva tekintett körbe a sziklás kis völgyecskében. néhány kő gördült épp le a hegyoldalról, más említésre méltó dolog nem is történt.
Mordon morgolódva, unottan fordult meg az úton, hogy visszamehessen a kis faluba, de amikor megfordult, hatalmas léptek rázták meg a környéket. Egy rút, zöldes bőrű, apró fejű troll cammogott elé, a kezében egy bastag gerendával, tekintete pedig meglehetősen nagy dühös sugallt. Ez nem tetszett orkunknak, hiszen szégyen volt számára hogy a nagy kutakodás közepette, a testszagok és az ostoba lény termete ellenére sem vette észre hogy a troll követi őt, aki elhatározása szerint végezni akart Mordonnal, bár a faj ostobasága most is tükröződött, mivel a lény nem reagált valami hamar, mintha elfelejtette volna miért is ment az ork után.
Mordon még életében nem látott trollt, így csak arra támaszkodhatott, amit hallott róluk. Azt például tudta, hogy ezek a lények meglehetősen nagyok, és hogy nem jártasak a bunkósbotnál komplikáltabb fegyverek forgatásában, de arról hogy ilyen elhatározott módon próbáljanak végezni valakivel, azt ő még senkitől sem hallotta. Bizonyára szívet melengető lehetne a gondolat Mordon számára, hogy nem ő Lanuria egyetlen kakukktojása, ha nem épp az ó vérére szomjazna a hústorony.
Persze Mordon szerencséje csak addig tartott, amíg a trollnak eszébe nem jutott mit is tervezett, mivel az már rohant is felé, lecsapni készülve a hatalmas gerendával, de orkunknak épp volt annyi lélekjelenléte hogy kiugorjon előle, de a csapás ami a földet érte, így is felkavarta a port, ami Mordon szemébe ült, emiatt nem látta, ahogy a troll épp érte nyúlt, hogy felkapja. A troll a lábánál fogva felemelte a csont és bőr Mordont, aki tőrével próbálta semlegesíteni a rá támadó Trollt, de az óvatosan távol tartotta magától őt, így más megoldást kellett keresnie a troll leszerelésére.

// i.sz. 712. évi küldetés- Harc a trollal //

Na igen. Mordon hamar pórul járt a fajtájához képest némileg okosabb trollal szemben. Orkunk csupán csak annyit tehetett, hogy hal módjára ficánkolt, próbálva kikecmeregni a fogásból. Ezzel csupán csak annyit el, hogy buzogánya feje elszabadult, és az a mellkasánál jobbra-balra hintázott, veszélyesen közel a fejéhez, de végül ez hozta meg számára a várt megváltó ötletet. Másik kezével elvette a buzogányát, és elkezdte vele a troll kezét csapkodni, ami a fájdalomtól elengedte Mordont, aki nagyot koppanva érkezett vissza a földre, amit követően hamar fel is kelt onnan, majd jó messzire szaladt a troll elől, már ahogy a lába bírta. Hiába akarta puszta erővel elintézni a trollt, ez most túlzottan nagy falat lenne számára. Be kellett látnia hogy túl sokat támaszkodott fizikai erejére, holott mágikus képessége emelik ki a többi ork közül. Emiatt jobbnak látta eltenni fegyvereit, és elővenni tudománya legjavát.
-Nem játszok tovább. Nézzük tudsz-e ezzel mit kezdeni?- Mondta ördögi vigyorral az arcán Mordon, majd megidézett egy fagyhullámot, és a troll felé vetette azt. Persze mivel a troll túlzottan nagy volt, így a lövedék is csak épp annyi kárt tett benne, hogy a troll célba vett testrészét kívülről egy vékony jégpáncél ölelte körbe, ami a troll következő csapását követően egyszerűen lepergett a nagy testről. Orkunk hite erejében cseppet megingott, úgy érezte hogy mivel keveset támaszkodott rá, elhanyagolta azt, ezért ereje megcsappanhatott. Na de az ork hozzáállás eleve nem olyan hogy csak úgy letudja a dolgot, így összeszedte magát, és ismételten bevitt még pár csapást az ormótlan ellenfelének, aki továbbra is dühödten hadakozott a gerendájával, felverve a port és kavicsokat, amik általában Mordon arcába csapódtak, aki már meglehetősen dühös volt amiatt hogy nem tud dűlőre juti a trollal szemben, így hát megpróbált valami újjal előrukkolni, persze ezt erősen akadályozta az időközönként feléje száguldó hatalmas fadarab, ami egy óvatlan pillanatban el is találja a sámánt, aki métereket gurult a murvás talajon. Egyetlen szerencséje csupán annyi volt, hogy a csapás oldalról érte, különben a troll már kilapította volna. Mordon hosszan gurult a földön, karcolásokat és sebeket szerezve magának, míg végül megállt elfogyott a lendülete és meg nem állt. A testébe a fájdalom úgy hasított mint eddig még soha, és úgy érezte talán itt a vég.

// i.sz. 712. évi küldetés- Harc a trollal //

A troll lassan cammogott a földön fekvő ork felé, akit fájdalmak kínoztak, amitől még mozdulni is alig tudott. Látta ahogy a troll felé cammog. Mordon akárhogy próbálkozott de, nem tudott komolyabb menekülést végrehajtani anélkül hogy ne hasított volna testébe a hatalmas fájdalom, amit a gerenda okozott. Csupán lassan tudott kúszni, karjaival előrehúzva magát, semmi több, így a troll hamar utolérhette őt. Amikor a troll a földön fekvő Mordonért nyúlt, hogy egy utolsó csapásként hozzá csapja egy közeli sziklához, tudta nélkül megadta a lehetőséget Mordonnak a visszavágáshoz. A troll kezei közé vette a sámánt, majd a szikla felé vitte. Már magasra emelte volna a testet, amikor Mordon a kezeit a trollra helyezte és elkezdte megcsapolni annak erejét. A hatás szerencsére hamar bekövetkezett, és a lény lassan egyre esetlenebbé és gyengébbé vált, és karjaival lassanként lentebb engedte Mordont aki úgy kapott erőre, ahogy a troll gyengült. Fájdalmai elmúltak ugyan de sérülései ugyanúgy megmaradtak. Figyelme kiélesedett, és ereje is lassan visszatért épp annyira, hogy amikor a troll tántorogni kezdett vele és elesett.
A troll fújtatva feküdt a földön, szétnyílt tenyerei ott hevertek mellette, az egyik alatt pedig ott feküdt maga Mordon is, aki lassan kikecmergett a hatalmas kéz alól. Amint sikerült felülkerekednie a rá nehezedő kézen, önelégült mosollyal nyugtázta ahogy ő győzött, de ennél ő most többet akart, így hát elővette a tőrét és a troll fejéhez cammogott. Nem volt teljesen ereje teltében, így lépései lassúak voltak, mint aki majdnem összeesik a fáradtságtól, de még hajtja valami cél.
Amikor a sámán odaért a trollhoz, majd odaillesztette a tőrt a nyakához és két kézzel rámarkolva a markolatba, beletolta a pengét a torokba, amiből vér serkent. A troll még egy nagyot szusszant a döféskor, utána már többet nem lélegzett, meghalt.
Mordon, elégedetten húzta ki a tőrt, és törölte le róla a vért, majd eltette a fegyverét, amit követően térdre lerogyott. Már nem volt miért állva maradnia, megtette amit akart, már semmi sem fenyegette többé, így hát nem tett az ellen hogy a fáradtsága a földre terítse őt, és kipihenhesse magát.

//Frikknek//

Mordont már meglehetősen hosszú ideje járja a hegyek közötti utakat, informálódva a jelenlegi orkokkal kapcsolatos helyzetről, több-kevesebb sikerrel. Persze a legutóbbi incidense után jóval gondosabban válogatja meg forrásait, igaz, emiatt sokszor nem is jut semmi hírhez, és talán épp emiatt volt kicsit óvatlan, amikor visszindult harcosaihoz

//Frikk//

Az út amit a sámán járt, meglehetősen nyugalmas és csendes volt, semmi jele nem volt annak hogy valami különös dolog is történhetne rajta. Talán épp emiatt történt hogy Mordon az őt figyelő suemekről mit sem tudjatott. Gondolatai legnagyobb részét így is törzse visszaszerzének terve és ötleteinek tisztázása foglalta el, amellett hogy A Frikknek szánt ellátmányt gyüjtette orkjaival, akik ugyan nemigen tisztelik, de amíg nem tesznek ellene, neki nincsenek útban. Nameg amúgy is, a szabadság amibem most él, mesze több erőt hozott neki mint amikor céltalanul kóborolt, vagy mint amikor Frikk sámánjaként ténykedett. Persze jó ork létére tovább szomjazza az erőt és hatalmat, de tudja hogy ez megfelelő fegyver nélkül nem megy, ugyanis a buzogánya és tőre számára édeskevés a harcban, főleg hogy csak fizikai erővel képes csak azokat használni. És talán épp ezért is tervezte hogy a jövőben tesz valamit ez ügyben.
Gondolatát hamarosan egy mogorva, számonkérő hang zavarta meg. Úgy tünt hogy a hegyekben bóklászó orkok pletykája mégsem kacsa.
-Mordon, a sámán.- Közölte nemes egyszerűséggel, a rejteke mögül előbújó orkkal, további nyomát keresve más bújdosóknak.

Az orkok nagy többsége hamarjában támadott volna, vagy épp már rég menekülőre fogták volna a dolgot, Mordonnak viszont ez esze ágában sem állt. Feltételezte hogy Ha meg akarták volna ölni, már rég megtették volna, kivéve ha az alá a bizonyos ork alá tartoznak a harcosok, akivel nem szándékozott találkozni, na de ez most bizony halva született ötlet volt. Na de mint kiderült, csak igaza volt. Frikk bizony keresi és ahogy hallotta, felvette a hatalmas jelzőt is, ami csak arra utalt hogy további törzseket nyert meg magának, mindkét fajtából, ezt pedig a vele szemben álló harcos is csak alátámaszthatja.
A harcos tekintete olyan volt mint aki némi félelemmel figyelné a sámánt, talán épp annak ereje miatt. Minden esetre Mordon most még meghúzza magát és engedelmesen követi az utasításokat, hiszen nem akarja magára haragítani a harcosokat, nem hogy magát Frikket.

//Arg'h és Moozen - Veszély//
-Na, ezzel most tényleg sokat segítettél a helyzeten.
*Fordítja fejét a férfi fele, annak szavai hallatán, amelyekkel a "kicsit trollt" próbálta lenyugtatni.*
-Én meg Aldo vagyok, és talán megmerem kockáztatni a kijelentést, hogy azért bosszús a mi kis trollunk, mert a barlangjában kerestem menedéket a kinti rám vadászó vademberek elől. Hogy ők miért bosszúsak rám, arról már halvány fogalmam sincs. Lehet nem tetszett nekik, hogy az "erdejükbe" merészeltem teleportálni...tévedésből.
*Kis tőrét önkéntelenül is maga elé emeli, amint látja, hogy a házigazda közeledni próbál feléjük. Bár nem sok esélyt lát a fegyveres védekezésben, mágiáját meg nem akarja "pazarolni" ilyen hamar.*
-Ahhoz képest, hogy nem komálsz, egész mellém húzódtál. Ha azt várod, hogy megvédjelek, adhatnál valami hatásosabb fegyvert is, sajna az enyéimet otthon hagytam. Vagy van valami konkrét terved, amellett, hogy azon aggódnál, mi lesz majd az együgyű lény sorsa, ha barlang nélkül marad?
*Mielőtt Arg'h közel ért volna hozzájuk husángjával, még időben továbbállt, de mondanivalóját csak ezután fejezte be.*
- Ha egy félórát legalább tudnád szórakoztatni, hogy legyen elegendő energiám kiteleportálni innen magunkat, az nagyon jó lenne. Esetleg felkérhetnéd egy táncra. Valami azt súgja, a barlangját így is, úgy is körbetáncoljuk ma még.

// Arg'h - Aldo - Veszély //

A barlangot kitöltő bömbölés közepette hallgattam Aldó szavait, miután csitításom teljes kudarcot vallott.
- Úgy látom nálad a balul sikerült mágia használat, személyed részét képezi. - Kiabáltam vissza, a hangorkánon keresztül.
Kardomat visszacsúsztattam a hüvelyébe úgysem leltem volna hasznát, a troll kemény bőre miatt, inkább az íjamra próbáltam hagyatkozni, és lassan oldalazni kezdtem a barlang fala mellett, mialatt célra tartottam a pattanásig feszült ínhúrt.
- Neked fegyvert? Azt lesheted, még a végén engem vágnál le vele, ha úgy forgatod ahogy mágiát használsz. Inkább indulj el a másik irányba. Osszuk meg a figyelmét. - Ordítottam, és közben útjára is küldtem az első vesszőt. A troll fejét céloztam, és reméltem hogy sikerül kilőnöm a szemét. Nos elsőre ez nem igen jött össze, de nem sokat tévedtem. Az arcába fúródott a nyíl, de biztos voltam benne, hogy aligha érzett többet egy méh csípésnél.
- Szerintem jobban jársz ha te is beszállsz a táncba Aldo, mert ha egy helyben álldogálsz, nem igen lesz esélyed többször belekontárkodni a mágia folyamába. - Szavaim közben már elég távol kerültem Aldotól, és reméltem, hogy hallgat rám, és ő is elindul az ellentétes irányba. Ekkor küldtem útjára második vesszőmet, amivel ismét az arcába lőttem a lénynek. Bosszankodj csak barátocskám! Morogtam magam elé, mialatt figyeltem a troll minden rezdülését és elértem a célomat. A barlang azon részét, ahová bekúszott a napfény. Íjamat a hátamra kanyarítva kerültem el egy támadást, amit követően ismét kavics zápor zúdult rám. Egészen a falig hőköltem vissza, majd ismét kardot húzva a napfénybe tettem a pengét, úgy irányítva hogy a troll szemébe tükröződjön. Hatalmas mérete ellenére szemei aprók voltak ami a sötétben való látásról árulkodtak. Valamint úgy sejlett, hogy a Norlani fogadók egyikében hallani véltem egy öreg vadásztól, hogy nem szeretik a szikrázó fényeket. Gondoltam egy próbát megér, és a pengém élével, egyenest a szemébe irányítottam a nap sugarait.

A harcos amint viszonylagos biztonságban érzi magát, elkezdi a sámánt különféle kérdésekkel bombázni, és mint kiderült nem csak Frikk orkjai és Mordon csatlósai járnak errefelé.
-Én nem tettem ilyet. Alig van egy maréknyi harcosom az egyik közeli faluban. Egyszer támadtunk, nem többször, akkor is csak egy nyomorult kereskedőt aki túl közel merészkedett a faluhoz.- Vallotta be Mordon az igazat. -Meg amúgy is jobb dolgom is volt. Ha már úgy is kérdőre vonják, tudják csak hogy ha kell szembe száll Frikkel is. Nem akart túl vakmerőnek tűnni, csak épp az erejét akarta fitogtatni.
-Süket is vagy, nem csak ostoba?! Nem támadtam meg másokat!- Rágja a felvágott nyelvű fajtársa szájába a lényeges információkat, meglehetősen bosszúsan. Nem szereti ha valakinek tompább az agya a kelleténél, mint például az őt kérdőre vonó harcosnak.

A sámán nem volt hajlandó további vitákba bocsátkozni fajtársával, de ha az tovább bosszantja, akkor hamar összetűzésbe kerülhet vele, abban pedig esélyes hogy a harcos húzhatja a rövidebbet. Egy időre viszont Mordon meghúzza magát.
-A hegyeket derítettem fel.- Hazudta a sámán, elvégre nem gondolja hogy távolléte oka egy efféle alakra tartozik, pláne hogy a sámánok az egyszerű harcosok felett állnak.
-Azt sejtettem.- Jegyzete meg Mordon, miközben a harcost figyelte.

Mordon látta ahogy az erek lassan kidudorodnak a felderítő nyakán és homlokán idegességében. Mordonnak az a balsejtelme támadt, hogy a harcos örömmel végezne vele, de hát melyik ork nem szeret mészárolni?
Amint közölték a sámánnal hogy Frikkhez vezetik, beletörődött a dologba és ha meg is hal, emlékezetes módon akarja üdvözölni teremtőjét.
Minden válasz nélkül követte a harcost, hiszen annak ellenére hogy rég látta Frikket és talán a sámán halála lenne a nap fénypontja, kíváncsi hogy tényleg akkora hatalmat szerzett magának a Görbelábú, mint ahogyan azt hallotta.

A sámán sejtette ugyan hogy a felderítő nincs egyedül, de hogy ennyien vannak, arra még gondolni sem mert. A mindenfelé felbukkanó harcosok elég erős bizonyítékként szolgáltak arra hogy Frikk hatalma meglehetősen nagyra nőtt amíg nem egy úton jártak.
Mordon szó nélkül követte a vezetőjéül szegődött orkot, de nem tudja figyelmen kívül hagyni hogy az, társaival együtt meglehetősen félnek tőle, és talán joggal is. Egyikük sem próbálja hergelni a sámánt, és talán jól is teszik, hiszen amellett hogy titkon közöttük csak úgy feszül az ingerület, ráadásul Mordon igazán aggódik.
Az út amit a sámán és kéretlen kísérete tett meg hosszan vezetett, és nehezen megjárható volt a terep, ezzel szemben viszont jól védhető is, ami arra utalt hogy Frikk gondosan választhatta meg a tábor helyét.