Lanur-hegység

*Nemsokára visszatér Zaricse majd közli velem a híreket, egy karaván próbál ellopozni a hegyek mellett. Az őrszemek azt jelentették elhanyagolható a védelme, maga a karaván sem szállít sok mindent. Valószínűleg menekülnek a háború elől. S ez éppen kapóra jön, ebben a pillanatban kezdtem unatkozni s már vágytam valamire ami kis szint hoz ebbe a napba.
- Keress harminc önkéntest akik visszahozzák a zsákmányt.
- Nem is olyan kell akik rajta ütnek?
- Fölösleges majd elintézem egyedül.
* Markolom meg a kardomat majd vállamra fektetem s elindulok kifelé a rejtekhelyről, érzem a zsákmányt a markomban s a préda illatát. Ez egy feledtébb jó napnak ígérkezik. S a gyorsak tánca repít el a célig.
-Állj! Ki vagy?!- kiált rám az egyik zsoldos kit felbéreltek.
- Szolgálsz vagy meghalsz...
-Mi a fene? Ez megőrült?
* Néznek egymásra, majd a következő pillanatban vér spriccel ki a torkából annak ki megszólított. Idejük sem volt a kardjukat elővenni máris megragadtam az egyik torkát s puszta kézzel törtem el annak nyakát. Arcomra kéjes élvezet jelei húzódnak, s egy katona sem marad ki túlélné az ütközetet. Bár volt aki eldobta kardját s rohanni szeretett volna neki hiányzik két lába s még mindig rángatózik a Földön. Az asszonyok sírnak ki a szekeren ki amellett ülve. Gyermekeiket ringatják s nyugtatgatják őket.
-Mindenki marad ahol van! Avagy fussatok s úgy jártok mint ő.
* Hamarosan a harminc emberem is megérkezik láncra verik az asszonyokat s gyermekeket majd a szekereket elvezetik. Nem volt valami nagy fogás.
- Ez a sok halott... Felkeltheti a figyelmét annak aki erre jár. Túl közel a rejtekhely.
- Ti! Dobaljátok őket a szekérre, majd a troll megzabálja őket.
- Milyen troll?- tagra nyílt szemekkel kérdezi Zaricse ki a társasággal tartott.
- Ohh el is felejtettem, házi troll. Miután megtárgyaltuk hogy ki a főnök azóta nem igazán láttam.
- Ezt hogy érted? Megtargyaltad? Egy trollal?
-Fogjuk rá hogy tárgyalás volt, mikor az egyik ujját levágtam még nem igazán értette hogy mit akarok... Miután eltörtem a lábát, s csúnyán elronditottam a képet a barlangjába menekült azóta nem láttam.
-Te egy igazi őrült vagy...
- Bóknak veszem.
-Mutatod az utat?
- Termeszetesen.
*Majd a barlang felé vettük az irányt s mikor oda értünk megálljt intettem.
-Mégis mikor történt ez Hossin?
-Aznap mikor jöttetek.
-Közel két hete... Honnan veszed hogy él még?
-Teszteljük... Hahó!
*A hang hallatán egy rémült nyüszítő hang majd fal kaparás hallatszik.
-Látod életben van.... Na most bevezetem a szekeret.
-Nem is hátráltatlak tovább.
-Semmi vigyázz meg óvatos legyél?
-Hossin ez a lény retteg tőled... Örülünk ha nem kap szívrohamot...
- Na te gyere velem, had lássa kit nem szabad bántani.
*Mutatok a bergyilkosra aki velem tart persze ő jön a szekér mögött. S ahogy meglátom a trollt s ő is engem egyre csak össze húzza magát.
- Na nem bántalak- eresztem el az ökröt s lépünk hátrébb tőle. - A tiéd...
* Fogalmam sincs hogy érti e amit mondok viszont látom ahogy a nyála csorgadozik a hús láttán.
- Edd meg... Mind a tiéd, de látod őt?- nem igazán figyel rám ezért egy kővel fejbe dobom, mire felpillant s a félig a szájából kilógó tetemet teljesen bekapja.
-Ő itt velem van, érted amit mondok?- nem igazán várok választ. S a hideg is kiráz a morzsolódó csontok hangjától.- most szépen oda megy hozzád ha bántod a kezedet is eltöröm.
* Ahogy mondtam a katona mély lelegzetet vesz, majd lassan elkezd a troll felé menni.
- Biztos hogy jó ötlet ez?
- Nem, de azért menj csak.
*A troll valamiért értelmesebb mint amennyiere azt hittem volna, de nem látszott agresszívnak. S én intettem a katonának hogy vissza jöhet s ő rögvest meg is tette.
- Küldünk ide egy gyógyítót, s emlékeztess hogy egy olyan három méteres buzogányt csináltassak neki.
- Nem akarlak megsérteni Hossin de nem örült dolog fegyvert adni neki és meggyógyítani?
- Minden élő szereti a törődést s hálás lesz annak aki törődik vele. Most megetettem később fegyverbe fogom. Mehetünk!
* Majd elhagytuk a barlangot. S a rejtekhelyre mentünk ahol már minden el volt pakolva, s ekkor adtam elő az ötletet a trollal. Nem volt nagy a lelkesedés viszont a végére csak meggyőztem őket.
- Zaricse elkezdett szaporodni az igavonó állomány, a hímeket vágásd le csak egyet hagyj amelyik a legerősebb, az lesz a tenyeszbika a többiből étel lesz. Valakit küldj a trollhoz, aki ért a gyógyításhoz. Remélhetőleg rendben lesz minden. Egy marhát is vigyenek addig elrágcsálja.
* S igy is lett.

*Az éjszaka eljött s ez volt az utolsó szabad nap, Innentől keményen fogom az embereket viszont ma este még mindenki mulatozhat. Én viszont a lakrészemben ülök egy lap felett görnyedve. Egy térkép mit nézeget s számolgatom merre tarthatnak a seregek. Egyszerűen csak tudni akarom hol érdemes lecsapni már fejem fogom mikor kopognak az ajtón.
-Gyere be!
*Eresztem le kezemet majd össze fonom magam előtt, az ajtón vezérem lép be.
- Na mondjad Zari...
- Mi a szösz? Már nevezzük is egymást?
-Barátok közt ez így szokás.
-Maradok a Hossinnál.
-Ahogy gondolod, miért jöttél?
- Több okból is.
*Kérdő tekintettel nézek a vezérre.
-Egy, a rabszolgák azt beszélik démon vagy.
- Ez hízelgő.
- Gondolom, kettő az embereid veled akarnak mulatni, s azon tanakodnak miképpen győzted le a trollt. S én is kíváncsi lennék rá. Na?
- Nem érek erre rá.
-Hagy már ezt a rozsdás malaclopó szöveget...
- Mennyi baj van veletek...
*Állok fel az asztaltól s kisétálok az ajtón mire ujjongás fogad. Meglepett arccal nézek rájuk.
- Mondtam hogy kihozom!
*Arcomat tenyerembe temetem, mély lélegzet majd feltekintek az emberekre. S csendre intem őket.
- Legyen hát! Ezek szerint Mindenkit az izgat legjobban mégis mi volt a trollal?
*Egyszerre zúgnak fel, s én egy székhez sétálok s azon foglalok helyet.
-Rendben van! Akkor elmesélem!
*Hihetetlen az amit látok gyermeki tekintetek sokasága.
-Közel két hete mikor ide értem tudtam hogy egy troll tanyázik itt. Mégsem hagyhattam hogy ti szálljatok szembe vele. S ekkor felkutattam, s ő nem éppen barátságosan rontott rám. Hatalmas fa bunkóját emelte s megpróbált agyon ütni mint egy bogarat. Én kitértem támadása elől s mutató ujját levágtam a kardommal.
-Hossin a trollok réme!
*Elkacagom magam majd folytatom.
- Ekkor kezét a magasba emelte s ordításba kezdett. S amazon ujjatlan kezét ökölbe szorítva súlytott le rám. S én puszta erővel s akarattal álltam a sarat s fékeztem meg annak erejét. Mikor felemelte kezét hogy lássa az emberi palacsintát teljes erőmmel azzal mi kifért az izmaimból támadtam meg annak lábát. Több ütést mértem jobb lábára ugyanazon pontra s mire a lomha behemót elemelte addigra csontja elrepedt. Arcára kiült a fájdalom, mikor hatalmasat dobbantott hogy most lábával próbálkozzon agyonnyomni egy bogarat. De túl lassú volt! S mikor Földet ért talpa tudtam hogy a megfelelő alkalom! Kezeimet össze kulcslva mértem ra csapást mire a behemót eldőlt! Kis híjja volt hogy rám esett hatalmas seggével!
* A nevetés elkerülhetetlen volt. S én folytattam.
-De! Elugrottam mint kecses őzbak! Mire vissza fordultam a troll felé az lábát húzva iszkolt barlangja felé. Ekkor utána kiáltottam! Meg ne lássalak Mégegyszer!
*Az emberek többsége nevetésben tőrt ki a másik része amuldozott. Zaricse kezét a vállamra rakta majd megszólalt.
- Igazán szép mese volt.
- Meghiszem azt. Bár ennél kicsit nehezebb volt a dolog de gondoltam az unalmas részeket kihagyom.
* Kacsintottam rá majd az ünneplés végén nyugovóra tértem.

* Eljött a hajnal s én már a nappal együtt keltem ahogy az embereim is. Zaricse már a parancsokat osztotta s kiabált felém. A kovácsok befejezték a pancelzatokat, a fegyverek mind penge élesek voltak. Elismerő bólintást vetettem feléjük. Majd felpróbáltam a sajátom. S azon nyomban magamra igazitattam, a zöld kőport fekete festékkel tüntettük el. Rohadt büdös lett tőle a felszerelésünk. Ezért megvártuk míg a szag alább hagy s nem hányjuk el magunkat ahogy bele bujunk. Eddig minden a tervek szerint haladt, a troll is lábadozik bár ez sokat kivesz a mágusokból. Viszont jó hír hogy a troll egész barátságos. S már az egyik mágus szerint még a neki vitt ökörből is szándékozott adni. Nem is olyan buta lény. Hamarosan felkészülünk, habár a hírek szerint az alvilágban elkezdett terjedni rólam némi pletyka, hogy démon vagyok, s hogy démonokká valtoztztatom az embereket kik engem szolgálnak. Vicces az emberi tudatlanság s félelem keveréke. Mindenek ellenére egyre többen keresik fel az embereimet városok szerte, a háború az én malmomra hajtja a vizet. Minden nappal egyre többen leszünk a kiképzések rendesen s zavartalanul folynak. A rajtaütések meglepően hatékonyak, s kezdem úgy érezni bővíteni kell a rejtekhelyet. De ez ráér, most a kiképzés az első. Hamar elleptük lanur hegyeit. A jelentések szerint az orkok elbuktak mardanban. Ez nem valami jó hír, viszont orodról semmi hír. Messze van idő míg ide ér a hír. Azt beszélik ezernyi sárkány szállta meg a helyet. Nem valami pompás hírek, legalábbis az elfek számára nem.

Eléggé nagyot futottam észak felé tartva, hogy távol kerüljek a sötét elfek és orkok ellenőrizte területektől, így most fáradt, megviselt és sebesült is vagyok, ami nem tesz jót a kedvemnek. A vállam szerencsére már nem vérzik és a fertőzést is megúsztam, de jó lenne, ha sikerülne már valami lakott településre érnek, vagy legalább valami vadászlakot találni, ahol meghúzhatnám magam pár napra.
Útközben elejtettem egy nyulat és szerettem volna úgy elfogyasztani, hogy nem kell azon aggódnom, hogy valaki meglátja a tábortüzet.
Eleinte igyekeztem mindent elkerülni, mert nem lehettem biztos benne, hogy mekkora területre terjedt ki a befolyásuk, de most már jó lett volna, ha látok valami mozgást és kikutathatom mi a helyzet.
Még nem volt rá példa, de nagyon úgy nézett ki, hogy eltévedtem és megint bebizonyosodott, hogy az erdő nem a barátom.
Mivel nem találtam semmit, végül egy terebélyes fa odvánál vackoltam el magam, ahogy kezdett lemenni a nap. Ott gyújtottam tüzet és fűztem nyársra a kizsigerelt nyulat.
Fejem a fa törzsének döntöttem és a tűzbe bámultam. Nagyon fáradt voltam és csak remélni mertem, hogy másnap találok valami kivezető ösvényt.
Jártam már Nortelonban, de mivel most nem a nyílt utat használtam, fogalmam sem volt, hogyan jutok oda, de teli gyomorral és egy jó kis pihenéssel biztos másként látom majd a dolgokat.

*Egy penge emeli meg Jeremy állat, a tulvégen egy ember áll. S két másik társa nyilat tart kezében, s azt az odúban kuporgora szegezik. Majd a tűz maradványait egy láb szettapossa s besepri azt homokkal s kővel.
- Kussolj! Vagy meghalsz!
*Határozott mégis halk szavak hagyják el a száját az embernek. Ruhája halvány zöld derengéssel tompa fényt áraszt magából. Majd int az egyiknek hogy Jöjjön közelebb.
- Lehet egy egyszerű és egy nehéz út, rabszolga. Rajtad múlik mit választasz.
*S ha a férfi nem ellenkezik megkötözve hurcolják a hegyek felé, s egy cellában köt ki majd egy gyógyító lép be hozzá.
- Próbálkozz valamivel és pirítósra égetlek. Viszont ha nyugton maradsz meggyógyítalak.Rajtad áll.
*S várja mit felel az idegen.

Valószínűleg elaludhattam és máskor oly jó szolgálatot tevő hallásom is cserbenhagyott, ahogy a fáradtság és a kimerültség győzedelmeskedett felettem. Még csak le sem feküdtem, úgy aludtam el ültömben a tűz táncát bámulva.
Ennek megfelelően ébredtem, hiszen a figyelmetlenség mindig meghozza a gyümölcsét előbb-utóbb.
Most is így történt, de már voltam annyira rutinos, hogy szinte csak a lélegzetem visszafojtásában merült ki a reakcióm, ahogy megéreztem a penge hideg, kegyetlen érintését a nyakamon, még mielőtt kipattantak volna a szemeim és felmértem volna nem túl kellemes ébresztőimet.
Először arra gondoltam, nem futottam elég messze és orkokra, vagy sötét elfekre tippeltem, de meglepett villanás kelt a szemembe, ahogy megláttam az embereket. Hárman voltak: egy, aki a kardot tartotta az ádámcsutkámhoz, követve annak ideges rándulását és aki fura , zöldes fénnyel derengő felső ruházat volt, aztán még ott volt a két íjász, akiknek az én szívem volt nyilaik végének célpontja.
Nem mozdultam és nem is szóltam, hisz mi értelme lett volna? Íjam kicsivel mellettem és a kardom az oldalamon, de ennyivel, akár fegyvertelen is lehettem volna, esélyem sem volt.
Csak egy sóhaj és szempillám rebbenése jelezte nekik, hogy megértettem.
Nyomaim eltüntetése azért óvatosságra vallott a részükről és azt mutatta, hogy ez nem csak az ő terepük, de ez most lényegtelen volt részemre, ahogy az sem volt kérdéses, hogy egyelőre bolond lennék ellenkezni. Jobb élő „rabszolgának” lenni, mint halott hősködőnek.
Így aztán ellenkezés nélkül hagytam, hogy elvegyék fegyvereimet és megkötözzenek. Fanyar mosollyal gondoltam arra, hogy kívánságom teljesült, találkoztam emberekkel, csak nem éppen így terveztem.
Nem finomkodtak, mikor egy szűk cellába löktek, miután megmásztunk jó pár sziklát. Arra gondoltam, hogy valamiféle rabszolgavadászokba botlottam, akik kihasználva a háborút, a zavarosban halásznak…..jobbik esetben.
Mielőtt még nagyon körülnézhetnék megjelenik egy férfi és elég egyértelműen fogalmaz, bár meglep, hogy egyáltalán meg akarnak gyógyítani.
- Nem próbálkozom semmivel. – vonom meg az ép vállam. – Lenne értelme? – intek a rácsok és az ajtó felé. – Gondolom nem vagy egyedül. Hol vagyok? Mit terveztek velem?

*A varázsló csak vállat von. Ez a kérdés nem az ő hatásköre. S neki áll a gyógyításnak, halk varazslatokat mormol mikor egy sötét elf jelenik meg a rácsok mögött. Az ujját a zárhoz érinti s az kinyílik. Majd belép a cellába. S az ápoltat nézi, mély lélegzet majd kifúj.
- Csúnyán elintézték... -Vállára rakja kezét a varázslónak.
-Igen el, eltart még egy darabig míg képes lesz harcba állni.
- Az még ráér, először meglátjuk mit szól Hossin hozzá.
- Érthető.
* A sötét szempár végül a fogolyra tekint.
- Üdvözöllek Ekkorinban, három utat választhatsz, az első rabszolga leszel, s dolgozol míg meg nem halsz. Nem vagyunk állatok ezért nem is tekintelek állatnak... Élhetsz ehetsz meghalhatsz, rabszolgaként.
*Vár egy pillanatot majd folytatja.
-Második, megpróbálsz megszökni és levadászunk mint egy állatot s oda dobunk a trollnak majd szar lesz belőled.
*Elvigyorodik majd folytatja.
-Avagy hűségesen szolgálsz míg Ekko el nem enged, addig is valamelyest szabad leszel. Szabadon mozoghatsz idebent. Viszont a szökés hosszú hosszú kínszenvedés által vezet a halálhoz. Megértetted?
*Megvárja míg válaszol majd megint megszólal.
- A nevem Zaricse. -oda fordul a mágushoz- hozatok neki enni meg gyógyszert. Hozd valamennyire rendbe azt Menj visza a trollhoz. Hossin már szeretné ha harcképes lenne.
-Rendben nagyúr!
*Ahogy Jeremysebei bezáródtak s az élelmet is beadták neki ami kenyérből s beazonosithatatlan húsból állt. Mellette kis fiola fájdalomcsillapító s egy pokrócot dobtak be hozzá kicsivel ezután. Szalma ágy vékony pokróc, mágiával megbűvölt rácsok.

Hát nem azt a beszédes fajta gyógyítót fogtam ki, aki ha kell, ha nem szeret locsogni, az biztos. Egy vállvonáson kívül nem kaptam választ, de legalább a dolgát azt értette, mert enyhült vállamban a fájdalom, ami azért jó hír volt, ha ne adja az ég harcra kerülne a sor, bár tényleg nem kívánta ezt egy porcikám se. Abban többen volt részem mostanában, mint valaha is kívántam volna.
Csendben tűrtem hát a gyógyító szöszmötölését, mikor meghallottam a közeledő lépteket és megláttam a sötét elfet, amitől izmaim megmerevedtek. Mégis tévedtem volna foglyul ejtőimet illetően?
~ Hossin? Harc? ~
A név nem mondott semmit, a harc említése meg rossz szájízt hoz magával.
A rám vetett pillantás elől nem menekülök el, hiszen talán megtudhatom tőle, milyen sorsot szánnak nekem és nem is csalódom, bár Ekkorin-ról még életemben nem hallottam, a válaszutak viszont elég ismerősen hangoztak: örökös fájdalmas rabság, halál vagy élet, csak épp kevésbé fájdalmas, mint az első esetben. Voltam már szorult helyzetben máskor is és általában hasonló ajánlatot kaptam, kivéve persze a troll vacsorát. Ez új volt, bár nem kevésbé vonzó, mint a „harci kutyák elé vetlek” vagy a „ kizsigerellek és a saját beleiddel fojtalak meg” fenyegetések, legalábbis a végkifejlet szempontjából.
~ Ekko? ~ kapok újabb nevet, de óvakodok tőle, hogy feleslegesen kérdezzek, ha eljön az idő, gondolom úgy is megtudom kihez köt majd mostani „elkötelezettségem”.
Bár úgy teszek mintha elgondolkoznék, számomra nem kérdés milyen választ hall majd, hiszen most is tartom magam az elveimhez az életben maradásról, ami itt csak egy utat takar, még ha az a farkas vigyor nem is tetszik nekem túlságosan.
- A hűséges szolgálatot választom. – felelem aztán a másik szemébe nézve, olyan ártatlanul, ahogy csak tudok, hogy hihető legyek. – És nem kell rögtön a legrosszabbat felemlegetni. – húzom el a szám a fenyegetésre.
Aztán Zaricse máris intézkedik a „kényelmemről”, bár meglep, hogy a gyógyító nagyúrnak szólítja, ahogy a trollról való beszéd is, ami azt sugallja, hogy nekik engedelmeskedik. Még sose hallottam ilyet és félsz szorítja össze a gyomromat. Lehet, hogy nehezebb lesz innen megpattannom, mint gondolnám?
De ezen rágódni még ráérek, hiszen nem úgy néz ki, hogy erre hamarosan sor kerül. A sebem ugyan begyógyul a mágusnak hála, de egyelőre maradok, ahol vagyok. Hoznak valami meghatározhatatlan ételt, amiből a kenyeret eszem csak meg, a fiolát inkább elteszem, a seb nem fáj annyira, hogy bármit lenyeljek, amit adnak. Aztán a pokrócba csavarom magam a nyirkos hideg ellen, miután megpróbálkoztam a ráccsal és rájöttem, hogy, azon nem juthatok át. Nem jön álom a szememre, próbálok a zajokból rájönni mi folyik körülöttem.

*A cella s a börtön elhagyása után azonnal hangos kiabálás veszi kezdetét. A sötét elf máris parancsot oszt s rendületlenül hajtják is végre azokat.
- Gyerünk húzzátok fel! Mire ideér a sötét úrnő addigra ennek az épületnek állnia kell! Nem szeretnétek latni egy fekete sárkány haragját!
- Ugyan nagyúr! Ha már Hossin hívta csak nem lesz oly mérges!
- Nem pofázik! Dolgozik! Etherani detar!
*A föld megremeg, odakint oszlopok emelkednek maga a sötét elf is beszállt az építkezésbe. S közben hatalmas kopácsolás hallatszik odakint. Majd egy ismerős hang ütheti meg a fülét az elfnek.
-Ugyan Zari! A tábor szinte kész van, nem kell ekkora hajtás rendezned.
- Hossin! - Pillant fel a sötét tekintet- Ennyire jól menne hogy még a szójátékkal is mulattatsz... Ekkora...
- Igen igen! Na mindenki kapjon pihenőt s élelmet. Mára elég volt az aréna körüli falak ráérnek.... Nekem inkább kipihent Harcosok kellenek mintsem kidöglött munkások. Ne hajtsd őket túl.
- Rendben- össze fonja karjait.- apropó, munkások. Egy sebzett elf fattyat találtunk odakint.
- Zari te magad is tudod én is félvér vagyok... Melyikben van?
- Rá fogsz találni még külön van a többiektől.
-Rendben. Na pihenjetek egyet. Te is sötét elf uram!
* Tekintek szigoruan Zaricsere aki csak engedelmesen bólint majd int egyet, s az építkezés zajai eltűnnek. S közben én meglátogatom új vendégünket.
-Ébresztő! -Állok a rácsokon kívül majd intek, hogy nyissanak nekem ajtót.
- A nevem Hossin Ekko. Üdvözöllek a birodalmamban!

Éles fülem aztán kiáltásokat, kopácsolást és valami meghatározhatatlan dobogást továbbit az agyamnak, amit így, hogy látás nem párosul hozzá, nem tudok összerakni, de a megfeszített figyelem meghozza a várt eredményt és hallom, ahogy a tőlem távozó sötét elf parancsokat oszt. Ha lehet, még a troll emlegetése után még jobban megdöbbenek, ahogy azt hallom, egy fekete sárkány látogatását várják. Most már kezd bizonyossá válni előttem, hogy mégis az Avalion városát is támadókhoz tartozó valamely csapat fogságába estem és ez hideg borzongással telített el.
Ekkor viszont ismerős hangot hallok, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy hallottam már ezt a hangot, bár akkor sem telt benne sok örömöm.
~ Biztosan csak a kimerültség játszik velem! ~ hessegetem el a gondolatot.
Azonban kifáradok és habár nem merülök álomba, kissé elrévedek. Ezért aztán már csak arra neszelek fel, hogy valaki áll a rácsok előtt, de mikor megszólal szemem tágra nyílik és a levegő is bent reked egy pillanatra a tüdőmben.
- Nawarean? – kérdezek rá végül elbizonytalanodva, ahogy megtalálom a hangom és igyekszem valahogy összerakni a két nevet, de ezt a Hossin Ekko-t sose hallottam.
~ Ne légy bolond Jeremy, hogy kerülne ide Nawarean? És milyen Birodalomról beszél? ~
- Mit keresel itt?

*Szemem össze szűkül amikor ezt a nevet hallom. Ezek szerint ismerte Adent, ami igazából teljesen lényegtelen. Majd intek egy három lábú fejoszeket hoznak s arra ülök le. Hatamat a falnak döntöm.
- Igen?
*Kérdezek vissza nevem hallatán. Majd a kérdés is érkezik.
- Mármint? Mit keresek a saját otthonomban? Egyszerű, felépítettem, létrehoztam toboroztam. S össze jött lanuria alvilága itt .... Ekkorinban. Másvalami?
*Vigyorodok el s nézem az elöttem fetrengő egyént. Nem igazán rémlik ki is ő, sokat nem foglalkoztam Adenb barátaival. Ez is csak egy eszköz a szememben akárcsak mindenki más.

Bár hihetetlennek tűnik, mikor meglátom a rácson belépő alakot, nagyot dobban a szívem, hiszen biztos vagyok most már benne, hogy életem egyik megkeserítője áll előttem, aki nagyon úgy nézett ki, hogy mindig élvezetét lelte a bosszantásomban. Azonban most mégis csak egy ismerős a sötét elfek között, akit úgy látszik valami érthetetlen oknál fogva még tisztelnek is és vezetői pozícióba küzdötte magát, amit talán ki lehetne használni.
Azonban jó emberismerő vagyok és az arcvonásokból is jól tudok olvasni. És egyáltalán nem látom rajta azt a felismerést, amit a legutolsó alkalommal, mintha idegen szemek néztek volna rám, amiben a szánalom szikrája sem volt fellehető.
- Te vagy az Nawarien? Mi folyik itt? Nem ismersz meg? Jeremy vagyok, akit jó párszor behúztál a csőbe. A felsők városában találkoztunk először. Tényleg nem rémlik? – kászálódok fel és támaszkodok a falnak, hogy jobban lásson. – Hogy mit csináltál? Ezt nem értem. – ráztam meg a fejem kétségbeesetten. – Azt gondoltam te is csak egy egyszerű kalandozó vagy, mint…….mint én.
Azok a szemek, melyek rám szegeződtek, valamiért meggondolásra késztettek és, ha nem emlékezett, hogy mivel foglalkozom és milyen képességeim vannak, akkor jobb nem bolygatni.
- Te vagy itt a főnök? Akkor a régi barátság kedvéért talán el is engedhetnél. – próbálkoztam. – Nem vagyok az ellenséged és csak el akarok tűnni a környékről, ennyit igazán megtehetsz a régi……barátság kedvéért.

*Homlokomhoz emelem mutató ujjamat. S kicsit csendre intem. Emlékszek rá legalábbis Aden emlékeiben kutatva rá találok. S elvigyorodom az emlékén majd leeresztem a kezemet. S halkan megszolalok.
- Az nem lenne okos ötlet, egy tolvajt elengedni, aki ismeri a búvóhelyem hollétét. Nem igaz Jerry?
*Elvigyorodok majd össze fonom kezeimet.
-Ha jól sejtem elmondta neked Zari, hogy mik a választási lehetőségeid. Az előző nagyvezért magam fejeztem le. Nehogy a nyakamra hozza lanur seregeit. Ez egy orgyilkos tanya itt mndenkinek a szakmája a halál. Pontosan tudom mire lenne képes egy ember aki elárulja hol rejtőzik az a csapat akik begyűjtöttek minden embert a környező falvakból.
*Felállok majd oda sétálok Jerry elé.
- Én vagyok Nawarean, Hossin Ekko az idősebbik testvér a kígyók közül. Én vagyok az aki halált hoz ebbe a világba. Főnök lennék? Inkább vezető, a legrosszabb rémálma az embereknek. De a -Emelem fel mindkettő kezem majd mutató s középső ujjaimmal elkezdek legyezni.- "régi barátság" emléke miatt nem hagylak kaszli mögött. Közel ezer szem szegeződik lanur hegyeire, innen csak két úton tavozhatsz. Az én egyenruhámban vagy egy troll gyomrán keresztül. Érted Jerry?
*Felállok a férfi elől, majd a rácsok felé veszem az irányt.
- Egy jó tolvaj nem csak ellopni képes dolgokat, hanem belopni is nem igaz? Hehe. Hasznos leszel a népemnek? Avagy szeretnél a tobbi rabszolgával együtt követ hordani? Mindegyik hasznos rám nézve....
*Kilépek a rácsok mögé s vissza tekintek a fiúra.
- Próbálj csak megszökni, több mágikus erőtér érzékeli majd minden lépted s én gyorsabb leszek nálad. De ha elkaplak hosszú -hosszú hetekig foglak kínozni amíg már azt nem kéred öljelek meg. A bizalmam elárulása hatalmas vétség. S itt ezt mindenki tudja....
*Majd halk léptek hallatszanak tőlem s rápillantok az őrre.
- Nem kell visszazárnod, viszont ha valamerre menni kíván azt csak a személyes hehe testőrével teheti. Mindjárt küldök valakit.

Önkéntelenül elhallgatok, mikor felemeli a kezét és töprengő kifejezést ölt az arca, de aztán egy lemondó sóhajt hallatok, mikor a felvillanó vigyor után szavai megerősítik, hogy nincs olyan szerencsém, hogy elfelejtsen.
- De én egy okos tolvaj vagyok, aki tudja, hogy ezt nem jó kikotyogni. – válaszolom vállat vonva, de már sejtem, hogy ebből nem jöhetek ki jól.
Elképzelni sem tudom, hogy miként keveredett ebbe a helyzetbe, de csak rá kell néznem az őrök tiszteletteljes arcára, vagy vissza gondolnom, hogy a nagyúrnak nevezett Zaricse, milyen hangsúllyal emlegette Ekko-t és nincs kétségem, hogy minden szava igaz, tényleg ilyen nagy úr lett Nawarean-ból, aki létrehozta itt a halálosztók városát és aki fekete sárkányokkal egyezkedik.
- Elmondta……., de én nem……..- próbálok erőtlenül tiltakozni, mert szemernyi együttérzést sem olvasok ki hideg szemeiből, hiába honol vidám vigyor az ajkain.
~ Kígyó? Rémálom? Halál? ~ szorul egyre összébb a gyomrom, ahogy tovább beszél és a troll ismételt emlegetése sem vidítja a kedvem.
Eszemben sincs ellent mondani neki. Jobban szeretem az életemet, mint, hogy ilyen botorságot cselekedjek. Tisztában vagyok a lehetőségeimmel és most nem nekem kedveznek a dolgok. Tudom mikor kell meghúznom magam és fejet hajtani, így meghunyászkodva hallgatom, ahogy hozzám lépve elmondja a lehetőségeimet, ismét felhívva a figyelmemet, hogy akár ennél rosszabb is lehet a helyzetem.
- Értem. – szólalok meg kis idő múlva halkan. – Megteszem, amit kell Na…..Ekko. – adom meg magam látszólag, bár most elég őszinte vagyok. Megijesztett. – Nem akarok követ hordani, valahogy…….nem állna kézre nekem. – húzom el a szám, felemelve a nem épp kérges tenyeremet.
Aztán már nincs több mondanivalója és nem is szándékozik tovább maradni, láthatóan semmit nem jelent neki, hogy élek vagy halok, bár még arra időt szakít, hogy közölje milyen fájdalmas végem lesz, ha netán-tán még is meggondolnám magam.
Idegesen nyelek egyet, mert mintha a gondolataimban olvasna.
- Fel sem merült bennem. – vágom rá gyorsan, hiszen volt szerencsém látni, néhány képességét és azóta sok minden változott, ahogy elnézem.
Alig hallom, mit mond az őrnek, csak szép lassan lecsúszok a fal mellett és letörlöm a verejtéket a homlokomról.
~ Húú! Ez kemény lesz! ~
Ha aztán megérkezik az „árnyékom” erőt veszek magamon és eszemben sincs továbbra is a rácsok mögött ücsörögni, inkább kimegyek, hogy megnézzem magamnak ezt a helyet.
Nem tudom mit akar majd tőlem Nawa és egyelőre muszáj beállnom a sorba, azonban nem áll szándékomban sokáig más zsoldjában állnom.

*Amint Jeremy kilép a rácsok mögül egy újabb sötét bőrű fogadja őt. Kezét a mellkasához helyezi majd kissé megdönti a fejét s ismét vissza áll eredeti pozíciójába.
- Hossin meghagyta, hogy csak azon esetekben ölhetlek meg ha szöknél vagy más életére tőrnél. Ez itt a testvéreink hazája, testvér nem ölhet testvért. A büntetés érte egyértelmű. Először körbe vezetlek majd elmegyünk Zaricse nagyúrhoz. Ő jelöl meg téged, a frissen bekerültek jelével. Gyere testvér...
*S kinyílnak az ajtók s bár gyanakvó tekintetek kísérik a kifelé vezető úton, mégis egy nagy rangú testvér kíséri őt. Hallgat, nem az a locsogós fajta s csak akkor szól mikor elhaladnak egyes épületek mellett.
- Ez itt a rabok szállója.
*Mutat a börtönre, majd hűvös vigyor kúszik arcára. S tovább sétálnak a főhadiszállás felé. Eközben elhaladnak a kaszárnyák mellett, hatalmas kőből épült több szintes építmények. A fáklyák lobognak körülötte, s három bejáratánál két-két őr áll.
- Itt laknak a testvériség eredeti tagjai. Ők azok kikben bizalmunk nem megkérdőjelezhető.
* Közel ötszáz ablak nyílik a főtérre, ahol egy hatalmas kőasztal helyezkedik el, s egy emelvény mi fából áll.
- Itt végezték ki testvériségünk első árulóját. S a feje - mutat fel egy kihegyezett oszlopra- azóta is intő jel s jó példa miért nem áruljuk el saját testvéreinket.
*Majd két egymáshoz közeli nagyobb épülethez érnek.
- A bal oldali Zaricse nagyúr szállása, a másik Hossin nagyúré. S ott az.
*Mutat egy félig felépített épületre minek kör alakja van.
- Az ott az aréna, ha nincs szerencséd... Rabszolgaként meg kell kűzdened azért hogy testvérünkké fogadjunk. Ha elbuksz...
*Nem fejezi be a mondatot, valószínű tisztában van vele a kísért személy hogy az mihez vezet.
- Megérkeztünk, Hossin nagyúr azt mondta itt fog várni rád, s addig mindent megbeszél jobbkezével.
*S mielőtt kinyitja az ajtót még oda pillant Jeremyre.
- Nem tudom eldönteni kettejük közül melyik az kinek nagyobb a hideg vére mikor vért lát. Tudd a helyed, s becsüld meg, hogy Hossin megengedte a harc nélküli csatlakozást. Sok rabszolga került már a troll elé csemegének... A többit majd odabent elmondják. Most menj én kint várlak.
*S az ajtó kinyílik, fényesre csiszolt fehér fal. Itt ott egy egy festmény, az évszázadok alatt elhullott vezérekkel rajtuk. Minden népből volt odafent, s a legvégén egy érdekes kép, egy fejetlen kalodába zárt csukló a test csak úgy lógott a kezeinél felfüggesztve. S körülötte minden tiszta vér. Az ajtó fölött a jelenlegi vezetők képe állt, egy képen díszelegve a két gyilkos Zaricse s Hossin.

Tényleg kaptam egy kísérőt, bár eddig sem úgy tűnt, hogy Nawa a levegőbe beszélne. Egyébként meg nem ártana hozzászoknom az új nevéhez, igaz, nem szólt érte, de lehet másnak nem tetszik és most az a célom, hogy egy ideig meghúzzam magam, míg elvonul felőlem a gyanúsítások fellege és már szabadabban mozoghatok.
Ez a sötét elf sem szimpatikusabb, mint a másik, nem hiszem, hogy bármelyikbe is megbíznék valaha is, de most nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt éreztessem bárkivel is, így visszabiccentek a fickónak.
- El sem mondhatom, hogy mennyire örülök ennek a kegynek. – válaszolom komoly képpel, remélve, hogy nem böki ki a metsző iróniát a hangomból. – Megjelöl? – torpanok meg egy pillanatra a szavaira és ez egyáltalán nem tetszik. – Mi az, hogy megjelöl? – faggatom kísérőmet, ahogy végül tovább indulunk.
~ Testvéred meg a rossz nyavaja! ~
Minden esetre legalább simán kijutok börtönömből, hogy aztán végig vezessen nem túl bőbeszédű árnyékom a településen, aminek méretei és láthatóan frissen felhúzott épületei, falai igen csak megdöbbentenek és akármilyen érzések kavarognak bennem, azt el kell ismerni, hogy itt igen csak minden meg van szervezve. Egy felesleges hang, egy felesleges mozdulat sincs, amit ne kísérnének figyelő tekintetek. Én is érzem a hátamban, hogy szemmel tartanak.
Természetesen a saját jól felfogott érdekemben, nagyon is igyekszem megjegyezni mindent és nem csak azt, amire kísérőm felhívja a figyelmem, hanem minden mást is, amit látok, különös tekintettel az őrökre.
Valahogy a kivégzőhely látványa és az intőn kint hagyott fej nem köt le, mivel nem áll szándékomban ott végezni.
A két vezető épületét megjegyzem, majd az aréna készülő falaira szegezem komor pillantásom.
- Bizonyára nagy népszerűségű hely lehet. –mormolom a fogaim között, de magamban örülök, hogy ezt a sorsot elkerültem, hiszen nem vagyok harcos, még ha az eszem a helyén is van.
Mikor megérkezünk az épülethez és int, hogy menjek be, még kapok tőle pár szerinte megszívlelendő búcsúszót, ami megint csak arra hivatott, hogy figyelmeztessen, hol a helyem ebben a csapatban és, hogy legyek hálás a kegyért, amiben részesültem.
- Nem fogok csalódást okozni. – biccentek felé. ~ saját magamnak! ~ - téve hozzá csak gondolatban, majd belépek az ajtón.
Meglepő módon, nem csak a csupasz falak fogadnak, amit kinéznék belőlük, hanem képek is lógnak, természetesen a „példaképek” portréjával. Azonban egy kellően megragadja a figyelmem, mivel szinte érezni belőle a ház lakójának kicsavart érzelem világát. Még szinte a vér illata is az orromban van.
~ Igazán kellemes lehet itt pihenni! ~ húzom el a szám, miközben beljebb lépkedek, hogy megtudjam, milyen feladatot szán nekem a nagy Hossin!

*A belépőre pillantok, s a velem beszélgető is. Elvigyorodok a látványon, majd megszólalok.
- Nézd csak kit vezetett ide Ritalea. Terveim végrehajtóját.
- Hossin gondolod... Hogy megbizhatunk benne?
- Esély sincsen rá...
- Akkor a szokásos procedúra....
- Igen, szokásosan járunk el vele, elvégre egy kívülálló.
- Tehát... Meg sem próbálná megérteni...
- Igen, Zari mikor kezdünk neki?
- Ez rajtad áll Hossin.
-Legyen most.
*Ujjaimat ökölbe szorítom s azok halkan megropogbnak. Szemem vörösre vált, halk szavakat súgok.
- Az óriás.
* S egyre Közelebb érek Jeremyhez, arcomon most leggonoszabb vigyorom ül.
- Egyszerűt vagy a nehezet?- Öklöm a tenyerembe ér - Melyiket választod? Leülsz a székre. S én a másikra míg Zaricse a dolgát teszi. Avagy a kemény procedúra, s rákényszerítelek.
* Ha Jerry leül a székre az asztal masik oldalára sétálok s kényelembe helyezem magam.
-Gondolom érdekel mégis mit készül veled csinálni a hátad mögött lévő mágus. Kezdheted-Intek oda Zaricsének- csak rám figyelj. Az ami most előkészül egy rúna ami tetszőleges időpontban egy varázsigével felrobbantható. Ugye nem gondoltad hogy megbizok benned?
* Közben a mágus ujja hozzáér Jerry nyakához s ismeretlen nyelven kezd beszélni. Majd enyhe égető érzés támad Jerry vallaban ami az egész lapockát elfoglalja. Nem fáj viszont a teste ideiglenesen iranyithatatlan lesz.  S amint az elf ujja elhagyja a bőrt véget ér eme állapot.
- Nyugalom! -Intézem a művelet közben szavaimat.- Ez még nem a vég, az csak akkor jön el ha elárulsz. Ez a jel ismeretlen ebben a világban. Még az első varázslatok között van. Nem tudja feltörni csak ő itt mellettem. S ő az egyetlen aki ismeri az igét. Amivel fel lehet robbantani. Izgalmas nem?
*Könyökölök rá az asztalra s oda tolom elé a tálcát.
-Frissitőt?
*Ekkor elveszi a mágus az ujját. S ekkor a mágus elndul az ajtó felé.
-Érdekelnek a terveim? Veled s lanur földjével?

Nem sokat „gyönyörködhetek” azonban a képekben, mert máris Nawa és a sötét elf előtt állok, aki láthatóan már várnak rám. Az üdvözlő szavakra csak vágok egy grimaszt, mert mindannyian jól tudjuk, hogy ez nem az én döntésem és Ritalea-t sem szívesen keverném bele, de ezt most nem hajtanám hangoztatni, mert azért nem vágom magam alatt a fát.
Nem tudom, hogy szándékosan vagy csak azért mert egyáltalán nem számít, hogy hallom-e vagy sem, de nem rejtik véka alá, hogy mennyire tartanak megbízhatónak.
Persze tiltakozhatnék, de ezt senki nem hinné el, főleg nem Nawa, hiszen tudja mivel keresem a kenyerem, akkor meg minek strapáljam magam, bár a „szokásos procedura”, meg kísérőm megjegyzése a megjelölésről borzongató görcsöt kelt a gyomromban, ezért mégis megpróbálkozom vele.
- Mit kéne megértenem? Azért egy próbát megérne, nem? – nézek ártatlanul rájuk, de a régi-új ismerősöm, akinek így felvitte valami isteni hatalom a dolgát, hogy fekete sárkányokkal kokketál, nem nagyon hagy választási lehetőséget.
Elég határozottan dönt a fejem felett a sorsomról, tényleg lehetőséget sem adva, igaz én sem adnék magamnak, de ez akkor is elkeserítő.
Szemem fürkészve és némi óvatos elővigyázatossággal tapad rá, ahogy felém közeledik és meghallom a baljós ropogást. Hallom, hogy motyog magában valamit és inkább hátrálok pár lépést.
Nem tudom mit akar, vagy mit terveznek velem, de nem tetszik.
- Mit akartok velem csinálni? Nem, nem akarom a nehezebb utat választani. – rázom meg a fejem tágra nyílt szemekkel.
Pillanatok alatt átgondoltam a dolgot és hiába sejtettem, hogy akármit is terveznek, akármennyire is nem értenék vele egyet, semmilyen erőfeszítésükbe nem kerülne kényszeríteni és akkor még rosszabb helyzetbe kerülök. Azt kell mutatnom, hogy együttműködök, akkor talán egyszer elaltathatom a gyanújukat.
Leülök a székre, de izmaim mereven megfeszülnek, ahogy Zaricse mögém sétál, főleg mikor kiderül, hogy mágiáról lesz szó.
Hiába szegezem pillantásom Nawa-ra, minden idegszálam a társára irányul.
- Persze, hogy érdekel! – válaszolom feszülten.
Aztán egyre nagyobb rémülettel hallom, hogy milyen átkos rúnát akarnak elhelyezni rajta, amitől persze nagyot ugrok előre, ahogy a sötét elf ujjai a nyakamhoz érnek.
- Ne, ezt ne Nawa! – kiáltok fel, még ha tudom, hogy értelmetlen akkor is.
Azonban nem menekülhetek és ezzel sajnos tisztában vagyok, de a kétségbeesés dolgozik benne, amivel viszont nem kerülhetem el az elkerülhetetlent.
Zavarodottan ülök magamba roskadva nem sokkal később a széken, érzékelve a hátamon a bizsergő érzést és hallgatva a „nagyúr” szavait, ami megpecsételni, véglegessé téve látszik „csatlakozásomat”.
~ Csak létezik valahol, valami ellenvarázslat! ~ zsibog az agyamba némi kétségbeesett, halvány reménysugár.
Kábán nézek a kínált frissítőre, nem is nyúlok érte, de végül a kérdésre erőtlenül biccentek.
- Igen………igen, mik a terveid? – nyögöm ki halkan.
Még meg kell emésztenem a történteket és új tervet kell magamnak is kieszelnem.

*Lerakom kezeimet az asztalra majd rá nehézkedek.
- Ebből a pokolból nincs kiút. Csak a halálon keresztül.
*Elvigyorodok majd folytatom.
- Hát persze, hogy szeretnéd tudni elvégre, az én utam a te utad is.... - Dőlök hátra kényelmesen- Csak a választás áll előtted, melyik halált választod.... Odakint a sárkányok idebent mi... Gondolom most azon gondolkodsz hogy a pokolba voltam képes ezt mind, elérni...
*Látva bánatos tekintetét a fiúnak.
- Mint Aden soha nem jött volna létre... Én nem az a lény vagyok akit te megismertél. Egy démon vagyok a múltból ki véres bosszút áll, régi sérelmei miatt mindenkin mindenért. Csak azok fogják ezt túlélni akik mellettem vannak...
* Elvigyorodok.
- Avagy meghalnak értem a csatában. Mit szeretnél az élettől? Pénzt nőket? - Hajolok közelebb felé- Hatalmat? Itt mindent megtalálsz... Gondolkodj ezen most mehetsz... Pihenj le, előtte viszont menj egyél a többiekkel, a szállásodra vezet az idegenvezetőd.
*Majd felállok s elkezdek elsétálni a hálóm felé. Majd megtorpanok.
- Ne feledd, most már közénk tartozol... Ja még valamit el felejtettem, ha Zaricse meghal, az ott a hátadon BOOOM! Hahahaha
*Majd sétáltam tovább, a körlet felé. S mielőtt bezártam az ajtót még megszólaltam.
- Remélem kitalálsz!
*Majd neki készültem az alvásnak, tudtam tervem hamarosan beérik s elegen leszünk, hogy elkezdhessük apró kis tevékenységünket. S az asztalhoz ülök, térképet veszek elő, amit felderítőink hoztak nekünk.
~Remek remek, ez a térkép nagyon pontos. Remekül felfedi- Pillantok fel magam elé~ A városok vízellátását.
*Arcomra vigyor fut, ördögibb mint valaha. Egyetlen kardcsapás nélkül, fogom bevenni az emberi falvakat majd városokat. Az idő az én kezemre játszik.
* Öntök bele egy zöld löttyöt a fiolába, s lerakom azt az egyik tartóba, s további üvegeket töltöttem meg.
Jeremyt kint fogadják s a testvériség kezdőinek részlegére viszik. Elég gonosz tekintetek mérik végig Jerryt, amit otthagyta az árnyék körbe veszik.
- Miért van az míg mi tíz emberből kilenc társunkat elvesztettük, a beavatáson... addig te ehhez még csak közel se kerültél?
*Gyanakvó tekintetek vetülnek Jerryre. S már többen felálltak ágyaikból.

Átkoztam a sorsom, amikor nem más utat választottam, hanem észak felé indultam, ráadásul az ismeretlen hegyi ösvényeken, arra gondolva, hogy így elkerülhetem a sötét elfeket vagy az orkokat, erre meg egyenesen egy őrült hatalommániás kezébe sodródtam. Ebbe az egészben egy pozitívum volt, hogy még életben voltam. Ennek megfelelően eszemben sem volt senkiért meghalni, főleg nem olyan valakiért, aki szinte semmilyen választást nem kínál cserébe, csak gyorsabb vagy lassabb halált.
Arra, hogy kíváncsi vagyok-e hogyan érte el ezt, természetesen bólintok, hiszen a tudás hatalom, így minél többet megtudok, annál jobb lehetőségeim lesznek később.
Nehéz elhinni, amit mond, annak tükrében, ahogy megismertem, de hát egy darabig a sárkányokról is azt hittem, hogy csak a legendákban léteztek, akkor miért ne lehetne Nawa egy „démon”, aki vélt vagy valós bosszúért liheg és ehhez szervezi itt a hadseregét. Ha sárkányokkal szövetkezik, még csak azt sem hihetem, hogy nem veszik komolyan.
- Értem. – mondom halkan és a vigyorgó arcba nézek. – Én a túlélésre szavazok, a pénz, a nők és a hatalom meg sosem jön rosszul. – teszem hozzá könnyed hangon, mint aki megbékélt a sorsával, sőt még tetszik is neki.
Úgy néz ki, hogy ezzel el is vagyok bocsátva. A pórázt a nyakamba tette és innentől úgy gondolta, hogy szolgálatom megkérdőjelezhetetlen. És egyelőre igaza van Nawa-nak, de mindig akad ellenszer, csak meg kell találni.
Felállok és egy biccentéssel búcsúzom, az biztos, hogy hajbókolni nem fogok előtte, de még egy utolsó szúrást kapok távoztomban.
- Ha minden erőszakkal toborzott harcosra ő helyezte a pecsétet, akkor azt hiszem neked is elemi érdekes, hogy ne haljon meg. – vágok vissza, hiszen akkor talán jócskán megcsappan a „serege”, de azért nem érzem ettől fényesebben magam.
Kísérőm az ajtó előtt már vár, aki aztán először útba ejti a konyhát, ahol bekaphatok pár falatot, aztán egy teremben hagy magamra, ahol sejtésem szerint sorstársaim szállása van, ami innentől már az enyém is.
Soha nem voltam közösségbe, ennyi emberrel összezárva, ami már eleve idegesített és a fogadtatásból ítélve, hasonlóan éreztem magam, mint kölyökként, amikor minden koncért meg kellett küzdenem. Ha nem mutatom meg, hogy nem félek tőlük, akkor mindig a véremet fogják szívni.
- Mert én többet érek Ekko-nak és Zaricse-nek, mint annak a kilencnek az élete. – vonom meg a vállam, úgy téve, mint akit nem érdekelnek a gyanakvó és fenyegető tekintetek, aztán az egyik üres ágyhoz sétálok és leülök rá. – Nekem nem kell megmutatni, hogy mit érek, mert már tudják. – lódítok tovább.

*A takarodó egyet jelent a holnapi korán keléssel s Jeremy-t nem is firtatják tovább. Viszont továbbra sem talál baráti tekintetekre. Idebent a nap sosem kel fel, ezért hangos ébresztő kelti azokat kik még nem ébredtek meg maguktól. Mindenkit az arénához vezényelnek majd síri csend. Ekkor kilépek a falak mögül. S hangosan nekikezdek.
-Jó reggelt! Ezen a csodaszép napsütéses hajnalon megkezdjük a kiképzést. Tudom sokatok veszítette el testvérét szeretteit miközben rajtatok ütöttünk. Megértem fájdalmatokat, viszont a testvéreitek továbbra is itt vannak. Nézzétek meg jól ki áll mellettetek. Ő lesz az aki holnap meghal! Avagy megmenti az életeteket! Ilyen egy jó testvér nem?
*Sétálok végig a sorok előtt, kezeim magam mögött tartva már a kövek mögött a gyorsak táncában voltam. S egyszer csak Jerry előtt termek. Tekintetemmel őt kerestem.
- S lesznek oly hőseink kik egyedül fogják vállalni a veszélyt! S haláluk esetén majd megsiratjuk őket...
*Majd sétálok ki a sorok közül.
- Egyetek! Utána mindenki megfogja fegyvereit, s párokba állunk! A fegyverek amazok ott! Ezt csak az újaknak jelzem!
*Mutatok a fakardokra fapajzsokra.
- Nos hajrá fél óra múlva gyülekező!
*S én közben testvéreimmel fogok neki az edzésnek, pusztakezes harc én az öt ellen. Mindannyian három lépés távolságra állnak éppen elég, hogy a gyorsak táncának teljes sebességére tudok kapcsolni. Az elsőt lábammal az övé mögé lépek majd testemmel meglököm mitől hátra esik. Ő kiesett a játékból, ekkor négyen egyszerre rontanak nekem kezeim magasba emelem, sorra védem ki az ütéseket. Eltáncolok előlük ameddig elég messze nem kerülök, majd egy pillanatra testem eltűnik, s még egyet a földre küldök abban a pillanatban. Már nem látom a meglepődést az arcukon, kiszámították hova érkezek, jó katonák megragadják kezem s az egyikük két lábbal a mellkasomba rúg s a földre kerül. Mire a másik kettő elenged. Aki a földre kerül ott is marad. Arcomra mosoly ül ahogy a levegőben vagyok, s megpördülök ott. Ő volt a hős ki megmentette társait. Viszont kezem eléri a földet.
- Az óriás!
*Tartom meg magam egy kézzel, a földön. Látom erre is számítottak hisz egyikük máris megtámadta kezem mivel éppen egyensúlyozok. De elrúg mellette hisz ebben a pillanatban másik éri a földet majd lábra érkezek, rajtoló pózban. S ekkor váltok ismét táncot, s máris viszonzom a támadást, s máris kettejük a földön fekszik. S mély levegőt veszek. S meghajolok ellenfeleim előtt.
- Szép harc volt, igazán sokat fejlődtetek.
*Az ötös meghajol viszonozva az én gesztusomat majd elindulnak saját dolgukra. S ekkor veszem észre hogy máris elreppent ez a fél óra s már elég sokan gyülekeznek.
- Akkor álljunk neki! Két testvérem mutatja a gyakorlatot, s ti leutánozzátok, ilyen egyszerű megtanítanak titeket hárítani döfni s szúrni! Sokatok földet művelt eddig! Most megtanulja művelni a kardforgatást is!

* Az edzést az egyik futár töri meg hangosan kiabálva a nevemet. S én oda pillantok mire ő lihegve megtorppan elöttem. S elkezdene habogni valamit mire csendre intem.
- Fújd ki magad s kezd előről.
- Orkok! Mardan felől valószínűleg megfutamodtak. A hegyek felé haladnak.
- Köszönöm elmehetsz.
- Zaricse hozass huszonöt mágust s húsz íjászt. Meglátogatom ma éjszaka őket...
- Még valami Hossin nagyúr!-Oda pillantok- mindent s Mindenkit elpusztítottak maguk mögött.
- Ez sajnálatos. Ugye milyen jó idebent lenni? Míg odakint a halál várt volna rátok egy ork had képében! Becsüljétek meg ezt a kegyet, odakint ma Estére mar csak a kutyák rágnák le rólatok a maradékot. Folytatni az edzést!

Arra ia felkészülök, hogy komolyabban is a társaság értésére kell adnom, hogy ne packázzanak velem, aztán ez vagy sikerül vagy nem, vagy én győzök vagy levernek, de mindenképpen kialakul a helyem a rangsorban előbb-utóbb.
Az ébresztő hangjai éberen találnak, mert akár mennyire is fáradt vagyok csak néha és akkor is felületesen szundítottam el. Nem szerettem volna újabb kellemetlen meglepetést, ha kinyitom a szemem. Ettől függetlenül nem nagy lelkesedéssel tartok a többiekkel, amikor az félkész arénához terelnek minket. Nem szeretem a bizonytalanságot és arra is határozottan emlékszem, hogy Nawa-n régen sem lehetett eligazodni, mire készül.
A légy zümmögését is meg lehet hallani, ahogy megjelenik, gondolom másoknak is hasonló érzései vannak a „nagyúrral” szemben, mint nekem.
Hát nálam ez a „jó testvér” duma nem jön be, én világ életemben egyedül dolgoztam, magam ura voltam és a saját káromon tanultam, biztos nem most fogom elkezdeni a nagy bajtársiaskodást. Persze alakoskodni is megtanultam, aminek már tudom, hogy itt nagy hasznát fogom venni.
Biztos vagyok benne, hogy amikor megáll előttem, szavait nekem címzi a magányos hősről és bár elég baljóslatúan hangzik, egy darabig állom a tekintetét. Legalább nem vesz egy kalap alá a többiekkel.
Egyelőre azonban nem úgy néz ki, hogy bármiben is külön utakat járhatok, mert mehetek a többiekkel együtt reggelizni, aztán mászhatunk vissza az arénába, hogy ostoba kölyök módjára, fakarddal és pajzzsal gyakorlatozzunk.
- Tényleg ezt várod el majd tőlem Nawa? – húzódok félre, nem választva párt magamnak, hiszen se nem kezdő, se nem harcos nem vagyok. – Aligha hiszem, hogy belőlem harcost akarsz faragni. Ezek csak tönkre teszik a kezem. – intek az otromba fegyverekre.
Nem soká azonban olyan hírek jönnek, ami számomra nem meglepő, de ki tudja milyen mederbe tereli a jövőmet, így kellően diszkréten, de fülelek.

A történtek után tényleg úgy gondoltam, hogy Nawa nem harcosként akar besorozni a hadseregébe, hanem más feladatot szán nekem. Ráadásul, ha más emlékezett rám, tudhatta, hogy mik az erősségeim és az nem ilyen ostoba gyakorlatok sulykolása volt.
Azonban, ahogy már itt létem alatt többször, most is rá kellett jönnöm, hogy ez a férfi már nem az, akivel volt szerencsém párszor összefutni, hanem valaki….valami más, valami sokkal, de sokkal őrültebb és kegyetlenebb.
~ Fordulj fel! ~ szitkozódok magamban, miközben egy riadt pillantást vetek a nekem kirendelt sötét elfre, aki komoran vesz magához egy fakardot és egy pajzsot és egy még öres placcra von magával.
~ Ez a nap se az én napom lesz! ~ sóhajtok fel, aztán rájövök arra is, hogy sokkal, de sokkal jobban kellett volna sajnálnom magam.
Egy idő után már nem számolom a kék foltjaimat.

/Nawa/

~Siralmas ami a földünkön folyik...és még siralmasabb, hogy nem tudok beleszólni a dolgok alakulásába, mert még mindig nagyon gyenge vagyok. Azt már eldöntöttem Ambaron után hogy megerősödöm, de azt nem gondoltam, hogy ez ennyire lassú folyamat lesz. Hiába, vannak dolgok, amikhez egyszerűen idő kell. Csakhogy most épp abból van a legkevesebb. Ha ez így folytatódik, akkor a sötétség hatalmai átveszik az irányítást. ~ Ezekkel a gondolatokkal néztem végig az alattam elterülő tájon. Aztán megfordultam és tovább indultam. Most egy nyugodt helyre volt szükségem, ahol gyakorolhatok. Egy hely, ahol megerősödhetek, úgy hogy nem zavar senki. Sajátos megoldás, és fogalmam sincs hogy beválik-e.

*Jelentés érkezik, s én most nem vagyok képes foglalkozni vele. Ezért helytartóm veszi át ezt az ügyet. Zaricse a szokásos procedúrát követi, befogni megkötözni tömlöcbe vetni. S ki is adja a parancsot egy ötfős csapat máris útnak ered. Gyorsak mint a szél a tenyerükből olvassák a hegyek minden ösvényét. Volt elég idejük, hogy ezt megtegyék. Ők itt az elitek kik arra vannak szakosodva, hogy a hegyekben mászkálókat begyűjtsék. S ahogy közelednek az őrszemek minduntalan irányt mutatnak nekik. A szürkés fehéres kőporral befedett ruhájuk teljesen elrejtik őket, mintha apró kavicsok gurulnának ide oda. Majd egy hang felkiált.
- Etharin de laran!
*A föld eltűnik a lány lába alól pont egy kis kőrben ahol éppen állt.
- Mederon!
*S a következő ige egy másik hangtól ered, mi a lyukat hivatott összezárni. Ahogy a lány derékig eltűnik benne. Egy lesből támadás mi gyors s hatékony.
-Esamira!
*Egy marok jelenik meg földből kőből s ragadja meg a lány felső testét, hogy még csak megmozdulni se legyen képes. Közben a negyedik már a hátába kerül.
-Estion...
*Egy roppant gyors teleportálás, s egy tőr kerül a lány nyakához, majd halk suttogást hallhat.
- Sikíts, nyugodtan... S utána fülig fog érni a szád. Ha jó kislány leszel talán Hossin megkegyelmez. Élsz vagy halsz? Dönts!
*Az ötödik a távolról figyeli az eseményeket, s minden erejét latba veti hogy társai körül erős pajzsot húzzon fel, bár ez leginkább a mágiákat téríti el hisz fizikai támadásra cseppnyi esélye sincs.

Az egész egy pillanat műve volt. A föld eltűnt a lábam alól, bedöccentem egy gödörbe, ami rám zárult úgy derékig, aztán egy földből készült kéz ragadott meg, végül egy kés került a torkomhoz. A férfi suttogására elhúztam a számat. Két ostrom után már nem sok minden tudott megijeszteni.
. Nagyon bátor mondhatom...- sóhajtottam gúnyosan.
- Tényleg minderre szükség van egy védtelen nővel szemben? Ez nevetséges. - folytattam szinte csevegő hangon. Ha más nem is, a bátorságom és hidegvérem hatalmasat edződött az ostromok alatt.
- Mondjuk ha egyszerűen elém állsz és megkérezed ki vagyok, és mit akarok, akkor az talán még célravezetőbb lett volna...de nekem aztán mindegy. A te büszkeséged szenved ettől a támadástól csorbát nem az enyém. - vontam meg a vállam amennyire tudtam.
- Na halljuk, miért kell így bánni egy nővel aki csak nyugalmat keresett a hegyekben? - kérdem epésen.

/Jeremy/
*Gondolataimba merülve sétálok a gyakorlatozók között, minden reggel ugyanúgy indul. Edzés edzés és még egy kis edzés. Ez a frissen sorozottak sorsa, majd én is az arénába lépek. Látom a fáradt arcokat, a sajgó testrészek sokasága mint mindenki simogat s fájdalmában markolássza azt. Hátam mögött egy fiolát hurcolok.
- Jerry!
*Dobom neki oda.
- Idd meg!
*Egy nagyon erős fájdalom csillapítót dobtam hozzá, amiben enyhe gyulladás csökkentő növényeket csempésztem. Majd tovább haladok a már a megérdemelt pihenésben részesülő újoncok között.
- Mindenkinek jut egy fiola! Az étkezdében átvehetitek, nemsokára elkezdjük a kórház felállítását. Viszont jelen pillanatban a konyhán találjátok meg a kenőcsöt ami kissé lelohasztja majd a duzzadt s sajgó pontjaitokat. A fiola tartalma egy erős fájdalomcsillapító, aki úgy érzi majd bele őrül az nyugodtan vegye magához. Nem kell félni... mindenkinek jut belőle! Rendezett sorokat szeretnék látni! Ahogy egy igazi Ekorin katona tenné. Most indulás vájuhoz! A mai fogás ökör hús két karéj kenyérrel.
*Sétálok tovább majd megfordulok.
- Pihenjétek ki magatokat, egy ork sereg tanyázik a hegyeim lábánál, s megöltek mindenkit aki a környéken lakott s mi még nem fogtuk el. Holnap ha még nem álltak tovább kivonulunk velük szembe!
*Zaricse a fülembe súg amire csak bólintok egyet majd intek hogy hozhatják.
- Ez itt a kis kedvencem páncélzata! - Egy hatalmas páncél épp olyan mint amit az Ekorin harcosok is hordanak, s egy veszettül nagy balta, s egy pajzs mit a zöld kő fedett teljesen.- Remélem mindenki tetszését elnyerte!

/Ryn/
- Ez itt Ekorin területe, a démonok birodalma. Ez már nem az a hely ahol csak úgy átsétálhatsz. Majd Hossin nagyúr eldönti mi lesz a végzeted.
*Elő vesz egy kendőt, majd a lány szájába dugja s egy másikkal beköti azt. Ekkor jelez a társának ki a kőmarok egyik ujját kinyújtja s ő hátra kötözheti a kezeit. Ha ficánkolna vagy ellenkezne a marok egyre szorosabb lesz. S ha végzett a megkötözéssel int hogy a varázslatot megszüntetheti. S a lány fejét a földhöz nyomja, s az ki imént megszüntette a varázslatot egész felső testét átvizsgálja. S amit talál azt el is rakja. Majd ismét jelez mire a gödör megint csak kinyílik s a lányt kihúzza onnan. Térdhajlatába helyezi lábának sípcsontját majd térdre kényszeríti. Ekkor jön az átkutatás, s ha mindez megvan az ki eddig is irányította a lányt fejére rak egy zsákot. Majd megszólal.
- Vissza viszem a városba, gyertek utánam. Sok lenne most mindőnket haza szállítani.
- Rendben van.
*Újabb jelzés majd egy pillanat alatt lekerül a lány fejéről a zsák, most láthatja csak hova keveredett, s ismerős is lehet a hatalmas kapu ami tovább vezet. Hisz járt már itt. S egyből a börtönbe viszik, s egy rács csukódik rá, immáron kötél nélküli kezeivel száját is kiszabadíthatja.