Középvidék

A tekercskészítő gúnyosan mosolygott tovább Veron szavaira. Bár a zavara meghökkentette, de amikor a faj ősi fészkéről mondta el a véleményét, kicsit ironikusnak találta, hogy egy vérbeli ragadozó épp oly ügyetlenül jár- kel a természetben, mint egy ember. Mégis leplezetlen hazugsággal kritizálja a kontinens észak-nyugati csücskét.
~Miért tudná, hogy nem neki való az otthonunk, ha még sosem járt volna ott? A kétlábúak biztosan nem meséltek neki az ottani életről. És hol máshol születhetett volna? Árulók gyermekeként? Ők addig sem élnek, hogy egymásra találjanak és szerelembe essenek. Nem hogy egy utódot felneveljenek! Van elég ügybuzgó köztünk, hogy ilyesmikre ne legyen idejük.
És ez a hím!? Vagy az ősiek egyik titkos küldetését hajtja végre, és sok szerencsét. Nem leplezem le az álcáját. Vagy áruló és hamarosan Furia egyik képzett harcosa elszakítja a fonalát Ritalea kezében. Ezt rájuk bízom.
Nekem most fontosabb dolgom, hogy rávegyem őt arra, hogy segítsen.
*Szemérmetlen pillantásai, amivel a mind jobban zavarba jövő férfit méregette végre barátságosabbá váltak.
-Segítesz odébb hunyort gyűjteni? -billentette odább a fejét a mező irányában.- Ha szerencsénk van, akkor a fák között orbáncfűt is találsz.
*Ezzel leakasztotta a válláról a bőr táskáját és oda dobta, hogy legyen mibe gyűjtenie. Kellemetlen érzés volt megszabadulnia a benne rejtőző kedveseitől. Benne voltak a vízfakasztás, a holló idézés és a medve hívás tekercsei. Nem túl jelentős varázslatok, de természetben könnyen bevethetőek. És mi baj történhetne egy gyógynövény gyűjtés közben?

-Szívesen segítek.
Ismét megpróbáltam felállni. Egy kicsit még imbolyogtam az eséstől, de már képes voltam járni. A fájdalom még mindig éles volt de már nem lépte túl a fájdalomküszöbömet. Felnéztem a fára. Láttam, hogy nem volt túl magasan az ág, ami letört. A jég kezdett megolvadni. Reméltem hogy nem veszi észre a jeget, és nem kérdez utána. Lehajoltam hogy összeszedjem azt, ami leesett zuhanás közben. Míg lehajoltam gyorsan azt mondtam:
- Gor. Tudsz valami mágiát, ami segít.
- Persze. Már is mondom.
Én így oldottam meg a mágiát. A megtanított szavak emlékét megkeresi Gor és kimondja. Kiválóan működik.
Gor kimondta a szavakat és máris jobban voltam. A szédülés elmúlt de a fájdalom csak enyhült.

Az elf felhúzta az egyik szemöldökét a kérdés hallatára. Nem vette észre, hogy a kimondott három betű a nevének nem egymás után következő részei.
-Én? Persze, hogy tudok varázsolni. Miért kérded?
*Ha nem érkezik válasz, akkor lengő csípővel megfordul, hogy elinduljon a rét felé. Fél úton azért visszafordult a válla fölött, hogy még utoljára megnézze, jól van-e barátja.
-Egyébként ha nem régi a seb, akkor az orbáncfű arra is állítólag hatásos. Csak útilapulevélbe kell az olaját tekerni cickafark főzettel. Jót tesz, mert hűsíti kicsit, hogy ne fájjon annyira és gyorsabban gyógyul. Kétlábú alakban nehezebben forrnak be elvileg a sebeink.
*Gondolkodott azon, hol lenne érdemes a harmadik összetevő után nézni. Útilaput majd csak találnának, de cickafarkkorót...! Közelebb kellene menni Izra erdejéhez és ott zsák számra találnának. De amikor leszállt a mezőn, nem emlékezett, hogy látta volna a fehér virágját.
-Először szedjük össze az első kettőt! -mondta immáron hátat fordítva.

/Amrita újabb kalandjai/

Vogon nem sokat beszélt a lefelé vivő út során, csak az elején dünnyögött egy kicsit.
-Hát ja, ja! Ha rajtam múlik, úgy megvédeném, hogy egy kőbányában találná magát. De majd meglátjuk, van-e olyan indok, ami miatt elkerüli az akasztófát.
*A rácsokhoz közeledve viszont újra felvette a mosolygós arcát. Ügyfele első kérdésére egyenesen felkacagott.
-Hogy én a sötét verembe? -hahotázott- Én csak csupa jót akarok neked. Ti imádjátok a fényes dolgokat meg a karpereceket. Egyenesen rögtön egy párat kapsz majd a csuklódra. Lánccal összekötve, nehogy elveszítsd. -majd kicsit komolyságot erőltetve magára- Az ember nők imádnak fogyókúrázni. Sok zsírt elégethetsz az elkövetkező évszázadokban, ahová kerülsz a bűnödért.
*A kezét benyújtotta két vasrúd között.
-Egyébként én vagyok az ügyvéded. Szia! -az őrhöz fordult- Most pár percre beszélnem kell vele. Nem tart sokáig. Közben hallgatlak, hogy mikre tudunk szerinted építeni a bíróság előtt, hogy ne legyen halálos az ítélet.
*Nem igazán nézett a szőkeségre. Inkább azt nézte, hogy távozik-e az őr.

Kicsit megrémültem mikor a Gornak feltett kérdésre Gomora válaszolt. Hirtelen nem tudtam, mivel magyarázzam ki de, szerencsére, amikor nem kapott választ ráhagyta a témát.
- Köszönöm de nincs szükségem gyógynövényekre.
~több régi sebem van, mint amennyit el tudnál képzelni, elég lenne egyet meglátnod, és szörnyűbb rémálmaid lennének, mint nekem.
-Egyébként bocsánat hogy nem válaszoltam, de eszembe jutott hogy úgyis ostobaság volt kérdeznem.
Nem volt a legokosabb kibúvó de elfogadható volt. Nagyon nyugodtnak kellett lennem nehogy fagyasszak. A gyógyfüvek ismerete nem tartozott az erősségeim közé. Szerencsére már láttam néhány gyógyfüvet Gor pedig, megkereste az emlékképeket és megmutatta nekem őket. Nem volt nehéz dolgom, mert Gor is tudott keresni.

Gomora örült annak, hogy jól haladtak a kereséssel. Már neki is egy nagy halom volt az ölében, mikor megállt egy kis időre. Nem volt az több fél percnél, majd visszafordult és oda gyalogolt Veronhoz, hogy a talált növényeket belegyűrje a táskába.
-Mit fogunk ebédelni? Kitaláltál már valamit? Útban a Völgy felé majd úgy is ledolgozhatjuk. -mondta mosolyogva. A nem régen arcára ült komorságnak nyoma sem volt a férfi társaságában.
*Pedig ártatlan jelenet volt az előbbi. Csak egy körömvirág sárgállott a zöld fűben. Egy körömvirág, ami eszébe juttatta, mennyire jót tenne a halott városban szerzett sebeinek, ha borogatná őket. Három lába is majdnem teljesen harcképtelen lett, mire legyűrte a nála is nagyobb ellenfeleit. Testét védő pikkelyek közül -ahol nem hiányoztak éppen- vérző sebekből szivárgott élete ereje. És napokig nem maradt meg benne semmi a méregtől.
A sok még el nem készített tekercs mindig fontosabbnak tűnt, de az nem normális, hogy majdnem egy hónappal az ott történtek után még mindig nem nőtt vissza a szőr egyik karján sem. Sok kétlábú nőstény örülne ennek, de a gyantázásnál sokkal fájdalmasabb mellékhatásai vannak olykor ennek az „áldásnak”.
Valamit tenni kell vele, mert Hakantog úgy tűnik, meghalt ott és legalább két sárkánynak is nyoma veszett. Titkon aggódik értük.

~Fogadni mertem volna rá. Nem kérdez, csak kimondja, hogy elmegyünk sárkányvölgybe. Nem számít. Végül is mit veszthetek. ~
De egyelőre valami mással kellene foglalkoznom.
- Arra gondoltam, hogy levadászok egy őzet. A fákon elég fürgén és észrevétlenül tudok mozogni. Még ha az előbbi incidens nem is ezt sugallja. Nem lenne túl nehéz megkeresni és levadászni egyet vagy többet.

Külön elmosolyodott arra a sárkányhölgy, hogy Veron még bizonygatta is, hogy van vadász tapasztalata. Ha ez nem merül fel, valószínűleg bele sem gondol, milyen vicces lenne egy ilyen lény. Hiszen elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki tartósan a kétlábúak között éljen és mondjuk kocsmákban vacsorázzon. Egy-két alkalom még üdítő változatosságnak is mondható, de biztosra vette, hogy nincs olyan fajtársa, aki egy hétig kibírná, hogy ne saját maga ejtse el vacsoráját.
-Én is PONT ezt akartam mondani. -válaszolta mosolyogva, miközben kezét a táskaszíj és a férfi válla közé tolta finoman, majd levette. Nem lesz szüksége rá a fákon ugrálva, ő pedig igyekszik majd kicsit messzebbről követni. Fentről talán nem viszi a szél annyira rá a leendő ételükre a ragadozók szagát. Valóban van benne logika.
-Kíváncsian várom, mit szerzel nekünk. Utána majd tábor tüzet rakunk.

Nem szólok semmit csak ravaszul, elvigyorodok és felugrok a fára. Hátraszólók:
-Te addig készítsd a tüzet.
Nem várom meg a választ. Csak azért mondtam, hogy biztos ne kövessen. Olyan módszerekkel vadászok, amikről nem kell tudnia.
1 perce sem vagyok  úton, amikor meglátok egy őzt. Nem volt túl húsos de ebédre megteszi. Még egyszer szétnézek hogy Gomora követett e. Óvatosan az őz fölé kerülök. Leveszem a gyűrűt, hogy erősebb legyek. Olyan helyzethez igazítom két ujjamat  mintha fognék közte valamit. Egy kis idő és máris az újaim között fogok egy dobócsillagot.  Óvatosnak kellett lennem. Megcélzom. Eldobom a csillagot. Szerencsém van. Pont eltaláltam a fejét. Lassan leereszkedek. Sehol senki. Kiveszem a csillagot. Félreteszem, hogy a tűznél felolvasszam.
~Ez aztán mázlis vadászat. Azt mondta kíváncsi, mit szerzek. Én meg arra vagyok kíváncsi mit reagál.

Gomora nézte csendben, ahogy a pasi felugrik a lombok közzé és egy kis ideig karba tett kézzel várt, hogy lemaradjon. Majd, mintha semmi dolga nem lenne, kényelmesen utána ment. A szandált levette a lábáról, mert bármennyire is megvéd a piszoktól, jelen pillanatban cseppet sem segíti, hogy észrevétlenül tudjon haladni.
Látni nem látta a társát, de nem okozott neki gondot a szagot követni. Még kétlábú alakban is képesek a tündéknél is kifinomultabb érzékszerveiket használni. Igaz, csak azért tűnt fel neki, mert figyelt rá. Az, hogy Veron pár méterrel a talaj felett mozgott, valóban sokat segített azon, hogy egy figyelmetlennek ne tűnjön fel.
Az egy perces vadászat miatt nem maradt le túlságosan, így vissza akarta vinni a húst újra láthatta a fagysárkány az ő mosolygós arcát. Érdeklődve nézte, majd megszólalt.
-Egész jó állapotban maradt a bundája. Értesz a tímárkodáshoz? Gyere, az erdőben tudunk tűzifát is keresni.
*Ahogy sétáltak a rét felé, az első néhány gallynál még nagy volt a kísértés, hogy valahogy mégis az ő kezébe adja oda még a rőzsét is. De szorult annyi együttérzés a völgyibe, hogy végül inkább a saját kezében vitte.
A réten pedig lerakta a fát és kicsit hátrébb lépett. Ha másból nem, hát ebből minden képen sejthető volt, hogy nem a legelterjedtebb tűzgyújtó varázslatra készül.
-Flama pilla! -kiáltotta hangosan, miközben teste mellett lefelé tolta a kezét, majd felkapta hirtelen, amiben már egy tűzgömb fénye ragyogott és ellökte. A botok kicsit szétcsúsztak a becsapódást követő robbanástól, de ez a lányt cseppet sem zavarta. Hangosan felnevetett.
-Imádom, amikor pukkan! -nézett oda mosolyogva a másikra.

~ Remélem nem látott semmit, amit nem kellett volna. Miből is gondoltam hogy itt marad? ~
Nem számít. A lényeg hogy megvan a hús. Megnyúzom az állatot. A bőrt elteszem. Hiszen ki tudja, mire lehet még használni. Kiveszem jégagyart, hogy levágjam a lábát. A számhoz emelem és elkezdek tüzet fújni rá. Mikor végeztem, elkezdek enni belőle.
- Mond csak. Milyen Sárkányvölgy?

Gomora elégedetten nyugtázza, hogy a ritka jó állapotban megmaradt bőrt külön rakták. Noha Veron rejtélyes okból nem válaszolt arra, hogy nyúzás után kikészíteni is kitudja-e vagy egy ember településen fel kell keresni ez ügyben egy szakembert, de ez most ráér.
~Remélem, nem haragudott meg rám.
*A maradék húst átszúrja egy karóval és két másikkal kitámasztja, hogy szép lassan elkészüljön. Nem kíván élni olyan lehetőségekkel, mint barátja, sokkal jobban szeret spórolni az energiájával. Hiszen miért is raktak tüzet, ha utána nem használják?
-Legutóbb, amikor a sárkány leheletét kellett használnom, néhány tucat óriás bogarat pusztítottam ki vele. A halott városban, azok a dögök négy méter magasak voltak! Alig lehetett agyon csapni őket. Az emberek egyik -szerintem be nem avatott- mágusa hozzáért az egyik ollójához és azonnal füstté vált.
Te többet járkálsz az emberek között. -mondta összevont szemöldökkel, résnyire szűkült szempillákkal- Nem hallottál valamit arról, hogy ilyen szörnyetegekkel kísérleteznek ellenünk a kétlábúak? Két-három másik sárkánnyal küzdöttünk ott, de mindannyian alig vonszoltuk magunkat, mire a sok száz kis rágcsálót kitakarítottuk Sendelből.
*Lassan az ő ennivalója is elkészült. Bár még kicsit hagyja puhulni.
-A Völgy? Békés, érintetlen, amilyen régen. Nem igazán történik ott semmi. Az ősiek minden idejét leköti a testvérharc és nem veszik észre, hogy a fekély egyre nő közben.

- Ha ember lennél te beavatnál egy jöttmentet egy már kihalt faj elleni haditervekbe? – halkan nevetve kacsintotok a kihalt faj résznél. Elvégre nem haltunk ki.
~ vajon mit várt mit válaszolok. Járok az emberek közé de, akkor sem bízhatnak ilyesmit egy hozzám hasonlóra. ~
-Miért ne használhatnánk a sárkány leheletet, ha megadatott nekünk ez a hatalom -talán elültethetem benne azt a gyanút, hogy nincs lényeges hatalmam
- Szóval sárkányvölgy békés hely. Tán tényleg előítéletes voltam. Lehet, hogy a közel jövőben mégis felkeresem – ezt akartad nemde.- Sőt. Lehet, hogy már ma vagy holnap elmegyek sárkányvölgybe.

A nő az állát megtámasztotta a tenyerével, úgy hallgatta a tűz másik oldalán ülő szenvedélyes beszédét. Szélesebbre húzta a mosolyát a kihalt fajra, neki is tetszett. Majd az utolsó mondat után is mélyen hallgatott. Azt várta, hogy mond még valamit neki? Vagy csak elgondolkodott? Már senki sincs, ki megmondhatná.
-Nagyon jól utánzod a vicceidben a kétlábúakat. Komolyan mondom. Van tehetséged hozzá. -kezdte mélyen a szemébe nézve, még mindig kezét a feje alá téve- Tetszett az a hatalom rész. Sosem értettem, hogy tudnak ők ennyire loholni egy kitalált, képzeletbeli dolog iránt. Mi tudjuk, hogy bármekkora a varázserőd, sosem gyakorolhat senki hatalmat csak önmaga felett. Csak a gyengék azok, akik behódolnak a törékeny illúziókat kínálóknak. A birkák, marhák, Lanurék, törpék... Azok felett lehet hatalmat gyakorolni, akiknek gyenge az akaratuk.
*Szemei, miközben a vele szemben ülőt fürkészték, de egyre inkább a messzeséget nézték. Téren és időn át. Újra a még békés Sendeli éjszakában volt, ahol három sárkány találkozott egy romos házban. Még nem voltak ott a rovarok. Csak két alak zavarta meg a felhőtlennek lenni kéne pillanatot. Két olyan lény, kik nem születtek a fajba, mégis csaholva kutatták, hol tehetnének a kedvükre. Két eltorzult lélek, akik közül az egyik egy halandó sárkányt igyekezett felvidítani, a másik magát az ősi sárkányt, Furiát kereste, hogy szolgálataival a dicsőség árnyékában sütkérezzen. Azt a fekete nőstény sárkányt, akit egykor rajongásig csodált erejéért és bölcsességéért, noha oly sokat kritizált. Máig feldolgozhatatlan volt rájönni. Szerencsétlen flótást még sajnálta is, biztos valamivel megzsarolta, hogy ennyire feladta méltóságát.
Nem véletlenül tette oda a föld mélyén élőket. Ha valahogy el kell képzelnie apja gyilkosát, akkor csakis bányászként tudja elképzelni. Nem sokat vegyült az apró nép körében, de azzal tisztában van valamennyire, hogy a mocsáriak jóval inkább szétszórtan élnek és még vadászni is szoktak olykor-olykor. A csákányosok azok, kik egy halomban telepednek le és felhasítják a föld érintetlen felszínét, hogy romboljanak. Mindent szimbolizálnak, ami gyűlöletes.
-Ott mindig otthon érezheted magad. Nincsenek kerítések és legelésző nyájak, nemesek meg apródok. Mindenki szabadon él és ha kedve van, csak kiröppen vadászni. Az emberektől távol rengeteg a vad. A természet a bőség kosarát kínálja.

~ Lassan tényleg megjön a kedvem sárkányvölgyhöz. De még mindig van vele egy kis problémám.~
Miután végezek az ebéddel, előveszem a bőrt. Kifogástalan állapotban volt. A fejénél kezdtem lefejteni a bőrt ezért a többi része sértetlen maradt. Majd megvizsgáltam a fejet. Egész jó állapotban volt. A bőr sajnos tönkrement a vér miatt. Keresek egy kivágott fát. Ráfektetem az állat testét. Lefejtek egy kis bőrt a fejéről. Magasba emelem fagyhalált. Lesújtok a szarvas nyakára. Közelebb hajolok. Lassan kihúzom a pengét. Amint elhagyta az ereket odaszorítottam a bőrt. Mikor éreztem, hogy nem maradt benne vér lassan leveszem a bőrt. Visszavittem a tűzhöz az állatot és a bőrt. A bőr másik oldalával letöröltem a pengét.
Elővettem a tört és elkezdtem lenyesni a húst és az ereket, hogy csak a koponya maradjon.
~ Vajon megijesztem? Nem is tudom, mi lenne jobb. Ha félne, vagy ha nem félne tőlem

Gomorának nagyon tetszett a bőr. És elég jól átsültnek érzi már a húst is, így a lilás körömlakú ujjai szép lassan még jobban megnyúlnak és pikkelyt növesztenek, miközben éles karmok ragadják meg a megboldogult állatot. Arca szintén egyre nyúltabbnak tűnik, fogai egyre hegyesebbnek és végül egy vörös sárkány fej harap bele az ennivalóba. Nincs nála evőeszköz, bár használhatná a kését is. De nem is igazán érzi szükségesnek. Amint nem látja avatatlan szem, élvezettel enged a benne szunnyadó állat ösztöneinek.
Hamarosan annyi sem marad belőle, hogy pár csontot a kóbor kutyáknak ott hagyjanak. Az erős állkapcsok kíméletlenül roppantották össze őket, csak egy zsírtól csöpögő nyárs maradt. Hiába a finom hölgy külső, az embereknél jóval több erővel dolgoznak az álarcuk alatt. És ezt bizony kompenzálni kell.
-Jól haladtunk ma. Sok alapanyagot gyűjtöttünk a tekercsekhez. Nagyon sietsz haza vagy a völgy előtt még elmehetünk egy különlegességre vadászni? Albínó medve mancsa kellene az egyikhez, ami sok hasznos dolgot tud. A Lanur-hegységben szoktak gyakrabban előfordulni az egyik völgyben.
Van kedved?
*A szemei szinte ragyogtak, hiszen bár nem említette a sok elmondott között, már rég óta vágyik egy ilyenre. Viszont egyedül még egy sárkánynak is túl veszélyes lenne. Persze, ha több tapasztalatot gyűjtött volna a vadászatai során, lehet nem lenne akkora probléma.

Már majdnem végeztem de volt még ott valami. Keresek egy helyet, ahol be tudok nyúlni a fejébe. Átvágom a szájpadlást. Elkezdek matatni benne a törel. Szorosan a koponya széléhez hogy minél többet vágjak le. Végül kihúzom az agyat, és a tűzre vetem a többi közé. Előre döntöm, hogy kiessenek a szemek. A szemeket elteszem egy üvegbe, ami tele van, vizel. Majd megnéztem a szerzeményt. Egy őz koponyája. Remek munka. Szinte nem is karcoltam meg.
~ Jól fog kinézni a néhány nappal ezelőtti bikafej mellett.~
- Felőlem mehetünk. Minden, ami kell, tartósítva van. Ráérek még hazamenni.
- Albínó medve. Remélem csak a mancsa, kell és a feje nem.

A tekercskészítő örömmel hallotta, hogy a fejvadász csatlakozik hozzá.
-Remek! Hamarosan leereszkedik az éjszaka. Még napnyugta előtt elérhetjük az északi hegyeket. Ott Avlanion felé vesszük az irányt, a sötétben a griff lovasoknak esélyük sem lesz megtalálni minket. És az ottani területeken lesz néhány magas csúcs, amik környékén elég sok fehér bundájú medve él. Talán a vizek városánál meg is pihenhetünk egy kicsit, mielőtt az utolsó szakaszt megtesszük. Reggelre gond nélkül ott lehetünk, ha jól számolom.
*Ragyogtak a szemei, hiszen családjában generációról generációra kis növésű sárkányok születnek, melyek az egy-egy elleni harcokban némi hátrányt szenvednek az igazán nagy termetű társaikkal szemben, ám az ilyen több órás repülőút a kisebb súlyuk és könnyebb csontozatuk miatt alig jelent megterhelést számukra. Könnyed kis testmozgás evés után.
Amíg el nem tűnik vörösre festve a tájat a Nap a látóhatáron, addig nyugtalanul sétálgat még egy kicsit a mezőn, ha talál egy-egy virágot még, amit felhasználhat, gyorsan lehajol érte és a táskájába gyűri.

-Kiváló
Eltettem a koponyát és az üveget. Visszaültem a fa tövébe és pihente. Sosem volt problémám az éjszakai repüléssel. Ráadásul élvezem is. Szerettem az éjszaka hidegét. Végül is én magam vagyok a hideg.
- Csak szólj, ha induljunk. Nekem bármikor jó.
~ Kellett már egy kaland. Ez a céltalan élet már kezdett nagyon unalmas lenni.

A völgyi csendben, karba tett kézzel figyeli a lenyugvó napot. A látvány gyönyörű volt és romantikus. Néha azon gondolkodik, olyan, mintha egy repülni tudó sereg felgyújtotta volna alant a tájat. De mégis nélkülözte a jelenség a háborút, a feszült figyelmet, ahogyan megpróbálod kitalálni az ellenség lépését. És igyekszel a pusztulás közepette magad nem meghalni.
De elmúlt ez a pár perc és a lány egy újabb megmérettetésre készült.
-Indulhatunk. -felugrott a földről, hogy pár méterre onnan átváltozzon igazi alakjába. Majd eltűnt a fák felett repülve északi irányba.

/Folytatás az északi szegletben, a vizek városa környékén/

/Amrita újabb kalandjai/

A surranó lány nem lelkesedik annyira az alkalmi ügyvédjéért, mint ahogy az várta volna, ami kicsit meg is lepi. De azért nem csalatkozik, sikerül valamilyen szinten azért még a bizalmába férkőzni. És meg is ered a nyelve. Elárul olyan részleteket, amiket egyébként nem tenne.
-Szóval azt mondod, hogy minden képen próbáljak meg a felmentő ítéletre játszani, kerül amibe kerül? -mondja összegzésképen- Nem kecsegtetem túl sokkal. A nő tulajdonában lévő ékszert elvetted tőle és a városőrök szedték el tőled. Csak ezt fogják látni azok, akik holnap téged vádolnak.
*Ajkába harapott és gondolkodón nézett ki a börtönablakon besütő napos utcára.
~Hmmm... Ez semminek túl sok, valaminek viszont túl kevés. Ismeri valamennyire a rendszert, de ez csak még jobban csökkenti az amúgy sem túl nagy félelmet benne. Csak olyat hallott, ahol túlélte, pedig Norlanban egy kopaszt majdnem felakasztottak, amiért lopott egy vargától. Igaz, ott kicsit bonyolultabb ügy volt. És nem is ért végett addig, míg Blasio nemes kedvenc szolgájának a fejét le nem vágták lólopásért. Bár az eljárás törvényességét egy Merena nevű boszorkány a hírek alapján azóta is kétségbe vonja.
Vagy amikor Ryn, a szürke köpenyes mágus megvádolta őt alaptalanul egy medál ellopásával, legalább fél tucat ember halt meg, mire végre sikerült lezárni azt az ügyet.
*Történetek kúsztak át elméjén, amikor kisebb vétkekért is halálos ítéletet kapott valaki, de olyan is szép számmal akadt, amikor akár korbácsolást is megúszta, csak pénzbüntetésre ítélték. Vagy ahol tudta a sötét elf, hogy bűnös volt valaki, mégis megúszta szárazon.
-Ha még eszedbe jut valami, szólj nekem! Az őrök tudni fogják, hogy jogodban áll beszélni az ügyvédeddel. Esetleg ha valaki tanúként meg tudja erősíteni az ártatlanságodat.
*Ha Amrita nem folytatja a beszélgetést, akkor egy „Fej a fejjel!” mosolygást megereszt még felé és elmegy a kisváros egyetlen kocsmáját felkeresni, hogy felkészüljön a holnapi tárgyalásra. Tudta, hogy a szőke surranót nem fogják szeretni az őrök, ha elkezd makacskodni, hogy beszélni akar vele, mert eszébe jutott valami. És szinte biztosan a füle botját se mozdítja egyik sem. Viszont jól hangzott.

/Amrita újabb kalandjai/

A kalandor kicsit talán megnyugodott, és ezt alkalmi pártfogója igyekezett is tovább vinni.
-Szólok, ha eszembe jut valami, de igazából minden elmondtam. Visszaadták az asszonyságnak a karkötőjét, ugye?
-Utána fogok nézni. Ígérem. -mondta kellemes hangon, majd búcsúzott.
Ám nem tétlenkedett. A kocsmából a nap folyamán még elgyalogolt a községházára, hogy utána érdeklődjön, vissza szolgáltatták-e annak rendje és módja alapján az ellopott ékszert. Majd ahogy leszállt az este, ismét csak a gyertyafényes fogadóban találhatunk rá egy disznó pörkölt és egy kancsó bor társaságában. Táplálkozása nem volt kidobott pénz, éles füleivel fel is figyelt a sok beszéd közül egy asztaltársaságra, akik komolyan felkeltették a figyelmét.
-Elnézést uraim! Ide ülhetnék kicsit beszélgetni magukhoz? -lépett oda hozzájuk a még mindig félig teli kancsóval és a poharával a kezében, miután a tálcáról mindent megevett.
És ez a baráti kör, melybe bekérezkedett az a nagyon hasznos dolog, amiért fontos volt neki lassan és fülelve ennie. Igen gyorsan visszaterelődött a szó egy korábbi témájukra, mely az elf társasága előtt csak egy röpke epizód volt. Pár jelentéktelen mondattal.
-Én utálom ezeket a kis tolvajokat. Az nem mentség, hogy szegények. A koldus is szegény, még fegyverre sincs pénze, mint ezeknek. Mégsem lop. -folytatta a nem rég felmelegített témát.
-Ez igaz. Mondtam is az imént a barátaimnak, engem az otthonomban kiraboltak a múlt ősszel. A tettest úgy kapták el, hogy az asszony oda haza volt és megverte, mikor rányitotta az ajtót. Kék zöld volt a karja meg egy monokli a szeme alatt, de el tudta mondani, hogy nézett ki. Elkapták a kis mocskot, de a darnáimat azóta sem kaptam vissza. Állítólag elitta már az nap. Minek lop? Hogy igyon?
-Egyetértek. Rám is rám sóztak egy lopási ügyet. Nem is vagyok ügyvéd, csak tanultam egy kis jogot. Erre azzal jön a bíró, hogy nincs aki védje, el kell vállalnom. Utálom ezeket...
-Mi? -bökte meg a mellette ülő- Komolyan mondod, hogy egy ilyet védesz?
-Nem az én akaratomból, csak rám varrták. -morogta bosszúsan az emberkereskedő.
-Ne mond már! Egy ilyen mellett kiállsz? Tényleg az a dolgod, hogy ezeket kihozd a hűvösről?
-Én nem vagyok senki pártján. Ha akarjátok, holnap eljöhettek és megnézhetitek. Legalább lesz egy kis közönség.
-Én legfeljebb ellen drukkolni mennék el. -mordult a másik oldaláról idegesen az ott ülő.
-Felőlem! Nekem mindegy a kimenetele, magán emberként annak örülnék, ha elítélnék. Csak kényszerből vállaltam el a védelmet.
-Ja! Még az asszonyt is elviszem. Skandáljuk majd, hogy „akasszuk fel!” -mondta röhögve saját viccén a vele szemben ülő, akit kiraboltak.
-Felőlem! Én annak a közönségnek is eljátszom a jogászt.
*Pár órával később az utcán elhaladók az újdonsült barátaival látták kivágódni igen csak jó kedvvel az átutazó kereskedőt, miközben nem túl szokványos kocsma dalokat énekeltek, amikben a lógatás és szinonimái igen sokszor megfordultak, hol szellemesebb hol durvább rigmusokba beleszőve. Valószínűleg azóta sem hallotta ezeket az a kis város éjszakánként.
Miután az első ember elköszönt, hogy lekanyarodjon hazáig, körbe néztek, hogy ki merre is folytatja az útját.
-Ja! Én arra, visszafelé. Azt hiszem, a csehó emeletén szálltam meg, csak már azt sem tudom, merre van az az arra. -mondta kicsit szégyenkezve a Beebebrox, majd visszafordult sűrű elköszönés közepette, amiben párszor előkerült a „De tényleg jössz akkor holnap?”
Szerencsére ezt a surranó lány nem láthatta, hiszen izgult volna esetleg, hogy egy ilyen este után nem lesz csatakész az ő megmentője. Pedig ennek pont az ellenkezője az igaz. Amikor belépett az ajtón, már nyoma sem volt a korábbi düledező lépteknek. Jókedvűen sétált oda a tulajhoz, hogy elkérje a kulcsát és azonnal ágynak dőlt. Reggel kipihenve fogadta a tárgyaláson a bajba keveredett nőt.
-Ne izgulj! Rákérdeztem tegnap. Vissza adták rendben az asszonynak. Nem tűnt el sehova.

/Amrita újabb kalandjai/

Van egy állat a világon, ami kizárólag azért maradt életben, mert az emberek hajlamosak rossz döntéseket hozni. Ráadásul ezen rossz döntéseik a tündék és a káposzták kapcsán kiemelten halmozódik.
Ha a fenti állítás némileg pontatlan is, nélkülöz néhány ismeretet a kecskék táplálkozásának széles spektrumáról, de Vogon fejében minden képen így van. És bármennyire is hihetetlen, mezőgazdasági ismerete ki is merül nagyjából eme jószág és a torzsás növények összekapcsolódásában. Legfeljebb a lovakhoz ért, egészen biztosan tudni vélve, hogy néhány állattal szemben nincs velük olyan probléma, hogy távol kéne tartani őket a sótól. Ellentétben azokkal, akik elhíresültek arról, mennyire megnyalják az összes útjukba kerülő ilyen lehetőséget.
De mint említettem, képes volt néhány közismert tény birtoklása nélkül felnőtt életet élni és önálló pénzkereseti lehetőségét megtalálni. Csupán annyival bővítve az állattenyésztési tudását, ami ráragadt a nagyvárosban, Telarban. Ha valaki megkérné, hogy mondja el, miért akar egy ilyen állásra jelentkezni, akkor viszont még ezeket is eltitkolná és csak annyit mondana, amit a családja évezredeken át hagyatékoztak egyik generáció a másikra. „A paraszt vet. A kereskedő arat.” És a tapasztalat is ezt mutatja.
Ez csak azért került megemlítésre, mert Amrita kérdése után újfent a káposzta és a kecske járt a fejében egy kósza pillanatra. Így nem is válaszolt, amíg azok ködös rémképükben nem távoztak onnan.
- Ha visszakapta akkor mehetünk is, nem? Vagy most végig kell hallgatni amíg mindenki beszédet mond?
-Sajnos ma még nem hiszem. Általában első nap csak a bizonyítékokat ismertetik és a vád tanúinak tartanak meghallgatást. Utána gyakran szoktak adni pár nap felkészülési időt a védelemnek. De egy hét alatt elvileg bőven meg lesz az ítélet.
*Az utolsó szavait egy hangos taps zavarta meg, mely gazdája elordította magát.
-Kicsit csendet kérnék! A tárgyalást Jonas bíró elnökli. A népi bíráknak ma …. jelentkeztek, illetve lettek kiválasztva.
*A bejelentés után a pulpitus két oldalán ülők többsége felállt és biccentett. Ezt a nézők között többen annak vélték, hogy nekik is fel kell állniuk, ami nézetet más nézők nem osztottak, így mikor elég kínos szituációba keveredtek, hogy néhány népi bíra miért nem állt fel és ők miért is tették ezt, spontán vastapsban törtek ki a belépő tiszteletre méltó úr fogadására.
-Igazából nem is a főbíró lesz a legfontosabb. Ne neki beszélj majd, ha szükség lesz rá! -súgta oda a surranó fülébe, mikor mindenki helyet foglalt- A népiek legalább ennyire fontosak a döntésnél, csak nekik nincs semmi jogi oktatásuk. A köznép soraiból választják ki a tíz embert, jelentkezés vagy direkt felkérés útján. Az elnök csak mint jogot tanult ember vezeti majd az ő munkájukat. Bár Lanuriában nem ritka, hogy a fő szokásjogtól apróságokban eltérnek.
*Ezen kis felvilágosító kurzusa elég rövid összefoglalóját adták az ebéli ismereteinek, mely kimaradó részeken gyakran múlott, hogy megfelelő kéréssel és megfelelő pénzmennyiséggel tud-e bekopogni más bírók ajtaján, hogy elsimítsa az ügyeket. Viszont nem gondolta, hogy ebben a jelen helyzetben fontos lenne rájuk kitérni. Ezt a tudást megtartotta magának.
-A védelem bűnösnek vallja-e magát? -tette fel a kérdést rögtön az emelvény tetején helyet foglaló.
-A vádlottal úgy beszéltük meg, hogy ártatlannak valljuk őt, bíró úr. -a bejelentést hangos fütty kórus kísérte. Láthatóan többek nemtetszését kiváltva.
*Ha Amrita nem csinál olyat, amivel megakasztaná a folyamatot, akkor a sötét elf is hagyja minél gyorsabban kibontakozni a vádat, remélve, hogy ő maga is hamarabb szabadul. Ám a jogot nem ismerők ebből semmit nem vettek észre. Az összes tanúnak feltette a kérdéseit, melyek leginkább arra irányultak, hogy egész biztos-e az, hogy az elmondottak hajszál pontosan megfelelnek a történteknek, mintha biztos lenne benne, hogy csak egy apró, finom eltérésen múlik az egész, hogy levezesse a végzetes félreértést, ami ide hozta. A bizakodó tekintete sajnos mindig egy összeomlott tekintetbe csapott át, mikor válaszukban kifejtették, hogy vitán felül így történt.
A tanúk listája nem volt hosszú. Az asszonyság, aki már újfent a karján hordta a karperecet, hogy meg is mutathassa, hogy ez bizony -szerinte- ritka értékes és jól megmunkált darab. Nagy szívfájdalom lett volna számára elveszteni. Az őr, akit már előző nap megismertünk. És két járókelő beszámolója is sorra került volna, ám az elsőnek a közepén egy angyal arcú kislány kopogott és nyitott be az egyik oldalsó ajtón. Talán nyolc éves lehetett. A főítész mérgesen szólt rá, hogy „Most nem.”, majd mosolyogva felállt és mindenki felé fordulva bejelentette:
-Elnézést. Beszélnem kell a kislányommal. Két óra szüntet rendelek el. Addig a védelem készüljön fel!
~Ezek szerint lehet, hogy ma mégis végzünk? Legalább három nap szünetre számoltam.

/Amrita újabb kalandjai/

A kis surranó lány igen csak meglepődött a rövid zárás lehetőségén.
- Két óra? Nem azt mondtad ügyvéd úr, hogy két-három napot szoktak? 
-Annyit szoktak. -mondta kellően meglepődve ő is- Ez egy nagyon rövid idő. -majd némi kétségbeeséssel a hangjában még megtoldotta- Ez túl rövid idő...
*Bár arca még mindig eltakarva van, látható rajta az aggodalom. Össze ráncolt szemöldökű tekintetét már csak egy újabb kérdésre kapta fel.
-Nem. -mondta kedves hangon- Még jogilag nem vagy elítélve. -majd kicsit újfent gondolkodva hozzátette- Ne izgulj! Nem mondok le rólad, amíg vége nem lesz közös történetünknek.
*Láthatóan titkolózásba kívánt burkolózni, el is indult nem sokkal ez után a kijárat felé, hogy védencét kísérje a fogdára. Kicsit mindig előre sietett gyors léptekkel, hogy még érezze a közelségét és a figyelmét, de ne tudjon feltenni kérdéseket, csak ha rohanva utoléri őt. De amikor újra csörrent a rácsos ajtó, megtört a jég. Oda hajolva, a távozó őrt még figyelve súgta.
-Figyelj! Most őszinte leszek veled. Nem igazán jól alakult az ügy. A tanúk nem akarják bevallani, hogy csak túl hamar gondoltak rosszra. -kis hatás szünet után folytatta- Két lehetőség van és neked kell választanod. Küzdünk a bírónál vagy... bízol bennem.
*Oly jelentőség teljes hangsúllyal mondta az utolsó két szót, mintha ez vagy-vagy kérdés lenne. Mintha nem lehetne az az eset, hogy bízva őbenne és a képességeiben együtt küzdenek a bírónál, hogy felfedjék a tévedés lehetőségét.
Válaszára várt, hiszen ezt olyan kérdésnek tartotta jelenleg, melyet egyedül csak védencének van joga meghozni. Sem bíró, sem jó szándékú barát, sem senki más nem veheti át a helyét.