Középvidék

Nem csalódtam, amikor arra gondoltam, hogy ennek a boszorkának jól felvágták a nyelvét és jócskán el van telve magától, többek között azért is, hogy egyáltalán abba a kategóriába sorolta magát, ahová a többi „hölgyet” is. De legalább tudtam, hogy a szavaim célba értek, mert igen csak terelni akart és visszatámadott. Az, hogy felhozta, hogy kitiltottak a kocsmából azonban azt jelenti, hogy azért felkeltettem a figyelmét.
- Na ne nevettessen! – tartottam vele a szemkontaktust, most, hogy már legalább nyíltan megtehettem és nem bújt el. – Messziről jött ember azt mond, amit akar, tartja a mondás, nem igaz? – fintorodtam el, jelezve, hogy mennyit hiszek el belőle.
Persze még az is lehet, hogy igazat mond, de hát csak nem fogom elismerni neki!
- Ááá és milyen járatos a boszorkányok jelenlegi képzésében, talán oktat valamit? Mondjuk seprűtáncoltatást? Szemmel verést jégcsapokkal csicsázva? Mondjuk így érthető, ha nem akarja egy máguscéh sem a soraiban persze……. – legyintek könnyedén, - főleg, ha még munkanélküli is.
A hála emlegetésére összeszűkültek a szemeim.
- Ja, hogy a ruhámra gondol? – intettem magamra. – Azért találtam egy-két foltot, ha már így felhozta és azt már meg sem említem, hogy mintha elfelejtette volna visszaadni! Talán mégis csak arra várt, hogy átmenjek magához egy szál…….pokrócban? – vetek rá egy kaján pillantást.
Pont az volt a célom, hogy kiprovokáljak tőle egy kis heves reakciót, így nem nagyon ellenkezem, amikor a köpenyét kirángatja a fejem alól, mert közben kihasználva a kocsi döccenéseit, bele tudok kapaszkodni a csípőjénél. Ujjaim az övét tapintják végig, bár nagy valószínűséggel tényleg nem rejteget semmit, ám akár ezzel zavarba is hozhatom. Igazán megérdemli!

Ahogyan azt is tudom, hogyan altassam el áldozataim gyanúját és ringassam őket hamis biztonságérzetbe, úgy képes vagyok arra is, hogy valakit nagyon gyorsan kihozzak a sodrából és felidegesítsek. Van akinek még annyi sem kell, mint a most velem utazó érzékeny nőszemélynek, gondolok itt a mogorva sárkány uraságra, Kainra, akinek elég, ha megpillant engem, máris feláll a szőr a hátán vagy toll….vagy tudom is én mije van egy gyíkpofának.
Most is elértem azt, hogy jégcsap kisasszony olyan dühös lesz, hogy csodálom, hogy nem olvad el a kocsi padlóján…….én meg egészen felvidámodok.
Főként mert szerencsémre az eszébe sem jut, hogy mágiát is alkalmazhatna, igaz, hogy annak készülődését általában megérzem és biztos vagyok benne, hogy vagyok olyan gyors, hogy még időben kizökkentsem és befogjam a száját.
Egy pillanatra azonban azt hittem, hogy képen akar törölni, a kezét feljebb emelte és a szemei villámokat löveltek……persze csak képletesen.
Csak hát természetesen nem elég ……tökös hozzá!
Elégedetten hallgatom a puffogását.
- Akkor még nem találkozott egy orkkal sem, pedig ők még az elfogadható borzalom kategóriájába esnek. Ott van példának okáért Frikk az a kis görbelábú fickó, aki biztosan belopná magát a szívébe….van neki három szép szál haja, az agyarai meg…..bahh…..látnia kéne….. – áradozok, mert látom, hogy sikerült hatnom rá. – Csak Stern várába kell elteleportálnia, esetleg nem vinne nekik is ajándékcsomagokat? – nézek érdeklődve rá.
Egészen belemelegedtem, így mikor hirtelen megállunk először azt hiszem baj van, csak amikor a nő leugrik, nyitva hagyva maga után az ajtót, ahol beáramlik a kellemetlen hideg, akkor látom, hogy egy váltóhely, ahol a lovakat cserélik és addig meghúzhatjuk magunkat egy kis ivórészben.
- Azt hittem már megérkezett. – sóhajtottam, aztán a nyakamba kanyarítva a sálat, lemászok én is, aztán megelőzve besiettem a szobába és leültem a kandalló mellé, ahol lobogott a tűz.
A szőrmés bekecset és a hátamon eddig keresztbe vetett kis zsákot letéve a tulajra néztem.
- A vizelde? – ha megmutatta, gyorsan elpályáztam oda. – Addig kérek egy kupa forralt bort. – szóltam vissza.

Egészen addig nem voltam biztos abban, hogy valami más is áll a háttérben, amíg vissza nem tértem a tiszta mocsok hátsó tákolmányból, amit itt a salakanyagok ürítésére használtak. Csak azért nem szedtem össze valami csúnya nyavaját szerintem, mert minden meg volt fagyva…..igen, AZ is.
Na meg nem is tartott rövid ideig kiimádkoznom magamból a kikivánkozó folyadékot, mert majdnem lefagyott menet közben.
Viszont arra nagyon is ügyeltem, hogy megfigyeljem, miként volt „ledobva” a holmim és mikor visszaértem nem teljesen úgy volt…..
- A velem utazó nő járt az asztalomnál? – léptem a nagy beszélgetésbe merülő két jóemberhez, a kocsishoz és a tulajhoz.
- Hát…….volt benn, az kétségtelen, de nem néztem hova ment, de lehetett épp. – bizonytalankodott a tulaj.
Mivel abban sem lehettem biztos, hogy nem kettejük közül turkált a letett cuccomba, így nem vádolhattam meg a boszorkányt azzal, hogy ő volt, de kezdett nagyon gyanús lenni a dolog.
Ahogy megismertem, nem feltételeztem volna, hogy egy konkurens tolvaj lenne, de hát láttam én már karón varjút.
A forralt borral a kezemben az ajtóhoz lépkedtem, hogy megnézzem mit csinál, hiszen ki az a bolond, aki ebben a hidegben, nem idebenn melegszik, hanem kinn „szellőzteti” magát.
Nekem nem adja be, hogy ennyire elege van belőlem, hogy inkább lefagyassza az orrát.
Egyre biztosabb vagyok azonban abban, hogy valamit csinál a kocsiban, de mire kimennék, látom, hogy kiszáll és az épület felé jön.
Gyorsan az asztalomhoz megyek és leülök, nagyot kortyolva a forró italból, aztán nagy ívben fröcskölve köpöm ki, teljesen szándékolatlanul épp a közeledő nő felé, mert szétégette a nyelvem.
- Hááááá…..e…..fooo..óóóóó – legyezgetem a kinyújtott nyelvem.
- Uram! Jól van! – csap akkorát a hátamra a kocsis, hogy megbillenek a széken. – Itt egy kis ser. – nyomja az orrom alá.
- Hááááááá….ááááá……- kapom ki a kezéből és hajtom le a hideg folyadékot. – Ooooohhhh! Ez megmenhő vooot, köhönöm. – artikuláltam.
Ezek után persze már nem igazán volt kedvem a beszédhez, de fájdalomdíjként lehajtottam még pár sört, míg elindultunk.
Mielőtt még beszálltam volna megigazgattam magam a nadrágban, hogy minden a helyére kerüljön.
- Én most aludni fogok. – jelentettem ki, már aránylag beszédképessen. – De előre szólok, éberen alszom. – meredtem rá sokat mondóan és alaposan át és megnéztem minden holmimat.

Már azt hittem, azzal, hogy legalább udvariasan közlöm vele, hogy pihenni szándékozok és nem a fárasztó, engem piszkáló társalgását hallgatni, veszi a lapot és csöndben marad.
De nem! Nincs ilyen szerencsém! Sőt azt is megtudom, hogy annak ellenére, hogy azt játszotta eddig, hogy levegőnek néz, nagyon is figyelemmel kísérte minden mozdulatomat. Egyre erősebb a gyanúm, hogy ő volt az, aki átkutatta a holmimat, nagy valószínűséggel és akkor………akkor ő is azok közé tartozik, akik meg akarják szerezni a rám bízott levelet. Szóval nem csak azért élezi rajtam a nyelvét és botlok bele mindenhol, mert nem kedvelnek az Istenek, hanem mert lopni akar…….tőlem!
Azért persze nem tudom megállni, hogy látványosan meg ne forgassam a szemem miután befejezte a monológját.
- Bla-bla-bla…….nagyon is értette miről beszéltem és a nadrágomban semmi olyan nincs, aminek nincs ott a helye. – szögeztem le, bár be kell vallanom kissé zavarba hozott, hogy ezt egyáltalán megemlített.
Persze eszem ágában sem volt megtenni amire kért, így szépen elrakosgattam magam mellett a holmimat, amit aztán látványos mozdulatokkal és közben egy-egy rá vetett lapos pillantással tettem. Egészen addig………míg a batyum oldalához tapadva meg nem éreztem valamit……A kezem kihúzva ott tartottam a ……………..levelet! A levelet, amit most is éreztem a csizmámban, a lábamhoz tapasztva.
A gondolataim sebesen száguldanak és igyekszem összerakni a képet. Az őrparancsnok levele nálam van, abban biztos vagyok, hiszen egyetlen percig vettem csak le, amíg lemostam magamról a ragacsot és akkor is egyedül voltam. A kezemben tartott levél tiszta, egy folt nincs rajta, tehát ez nem lehet ugyan az, még ha ugyan úgy is néz ki. Ha viszont a boszorkánynak is van egy ilyen, mert senki más nem rakhatta bele látva a rám meredő elégedett képét, akkor meg ő nem is akarja ellopni?
Próbálok higgadt maradni, de biztos, hogy az első reakciómat nem sikerült előle elrejteni, főként, hogy keselyűként mélyeszti belém a szemeit.
Aztán beszélni kezd……
Nem nagyon találok hibát a mondandójában, hiszen előfordul, hogy ha nagyon fontos az üzenet, akkor biztosítéknak küldjenek egy másikat, sőt, akár csalinak is használhattak, hogy míg az ellenség engem követ, a másik küldönc célba jutassa a levelet, de ezt nehezen veszi be a gyomrom, mert ez az jelenti, hogy jól megvezettek.
Aztán ott van az a kis bibi a magabiztos szavaiban, hogy maga ismeri el, még mindig nem tudja, hová tettem a levelet és az hétszentség, hogy nem tudná tőlem úgy ellopni, hogy nem vegyem észre.
Az, hogy milyen állapotban van……..hát azzal a címzett is tisztában lehet, hogy egy ilyen levél a hosszú úton, nem marad makulátlan és rózsaillatú……..
Végiggondolva a dolgokat, magabiztosan emelem rá a tekintetem.
- Nagyon ügyes kis boszorkány maga Nienna, igen tudom a nevét, azért nekem sem sárlé van itt, - kopogtatom meg a kobakom, - csak egy a bibi ezzel az egésszel……..Saját bevallása szerint enyhén szólva sem kedvel engem. Az lenne a logikus, hogy hagyja végigcsinálnom a dolgot, hogy a végén jót röhögjön rajtam, ha csak egy olvashatatlan írást tudok kézbesíteni, aztán végignézze a megaláztatásomat, hiszen, ha ennyi mindent tud, akkor azt is tudja, mivel büntetnek, ha elbukom, nem? – már mosolygok. – De ehelyett, maga felajánlja, hogy emelt fővel távozzam……..miért? Na jó, a pénz elbukom, de a velem való viselkedése után, azt hinném sokkal jobban utál…..
Elégedetten hátradőlök a kezem a levelével pedig eltűnik a hátam mögött, majd üresen húzom vissza.
- Jobb ötletem van. – jelentettem ki. – Menjünk együtt, addig a levele nálam marad, aztán átadjuk mind a kettőt. Teljesen becsületes ajánlat. – fürkésztem most én őt.

Ha azt hittem, hogy a teljesen logikus szavaimmal meghátrálásra késztethetem, akkor rá kellett jönnöm, hogy még ez a végtelenül hosszú út (pár óra) sem volt elég ahhoz, hogy kiismerjem, mert máris készen állt a visszavágással.
Persze egy betűvel sem értettem egyet a mondanivalójában, de hát valószínűleg ez volt az Istenek büntetése számomra, amiért még ott a fogadóban nem tekertem ki a nyakát. Bezzeg, ha akkor tudtam volna, amit már most tudok…….
- Nem, nem érzem! Én egy nagyon visszafogott valaki vagyok, csak maga hozza ki belőlem a legrosszabbat. Ha békén hagy, esküszöm mindenre, ami magának szent, hogy én sem piszkálom, akkor talán még el is viselhetnénk egymás társaságát.
Elképzeltem, ahogy ő az egyik én a másik sarokba húzódva, némán bámuljuk egymást és megborzongtam. Talán még sem jó ötlet.
A jelvényét alaposan megnéztem, meg azt is, hogy hová tette vissza, de csak megrántottam a vállam.
A futárjelvény az enyém és lehet magának bármilyen másik, most ez a lényeg. Az őrparancsnok egy futárt vár, nem egy könyvmoly tekercsvadászt.
Nagyon határozottak voltak a szavaim, bár a lelkem mélyén ebben azért nem voltam ilyen biztos.
Na persze abban igen, hogy boldogan nézte volna végig a megaláztatásomat, de ez a történtek után kölcsönös volt.
A mondandója vége azonban kezdett érdekessé válni, még ha kivettem belőle a nekem szánt sértő részeket is, de sajnos nem eléggé. Mikor elhallgatott lebiggyesztettem a szám.
- Ugyan mit nyernék vele, ha „elillannék” a két levéllel, ahogy maga mondja? Semmit! Csak azt kapnám, amit amúgy is megígértek nekem…..És maga mit veszítene? Hát ez jó kérdés, hiszen nem tudom mit ígértek érte. – néztem rá, de a tekintetemben hirtelen megláthatott valamit, ha figyelt rám, mert eszembe jutott valami, amit akár kérhetnék is és amit kíváncsi vagyok, hogy megadna-e. – De tudja mit? Ellenajánlatot teszek! Visszaadom a levelét és megesküszöm, hogy nem lépek le a szeme elől, ha ……….ha kapok érte egy csókot! És nem – emelem fel e kezem, mielőtt még szóhoz jutna, - nem egy puszit……egy igazi csókot! – vigyorodom el.
Micsoda áldozatokat meg nem hozok!

Annyira tudtam, hogy így fog reagálni, de annyira! Majdnem elnevettem magam, ahogy a szavaimra tágra nyíltak a szemei és egymás után vonultak végig benne az érzelmei.
Persze sosem voltam rászorulva, hogy kényszerítsek lányokat egy csókra, ám most nem is maga a csók volt a lényeg, hanem, hogy megtudjam milyen messzire hajlandó elmenni azért, hogy ő nyerjen és, hogy……..én veszítsek.
De nekem nem állt szándékomban veszíteni!
Végig tisztában volt azzal, hogy ki vagyok és mi a feladatom és mégis játszott velem. Azt, hogy jót akar nekem egy öt éves gyerek sem hitte volna el, valami más célja volt azzal, hogy becsempészte a levelet a táskámba, méghozzá gondolom az enyém megszerzése, de abból nem eszik.
Viszont szívesen játszom most én is vele.
Azért azt nem állom meg, hogy ne mosolyogjak jókedvűen rá, amíg próbálja összeszedni magát.
- Ááá, ijesztgetni nem állt szándékomban. – legyintettem nagyvonalúan. – De meglepni igen. És azt nem tagadhatja, hogy sikerült.
De közben azért valamit nagyon félreértett. Bizalomról szó sem volt. Megráztam a fejem.
- Ez nem fog menni Nienna. Én nem tudok eltűnni innen a kocsiból a semmi közepén, de te mágus vagy – tértem át közben a közvetlenebb megszólításra, hiszen ha már lassan egy csók is elcsattan……. – úgy tudom, ti tudtok teleportálni. Szóval – takartam el egyik kezem a másikkal, aztán még egyszer megismételtem a mozdulatot, miközben hirtelen a kezemben volt a levél……..az ő levele persze, - csiribá…….legyél olyan jó, - néztem fel rá miközben kissé megemelkedtem és egészen előre hajoltam, hogy az orrunk majdnem összeért, - és add meg az árát. – emeltem magasra a papírost.

- Csak nem azt hallottam a szádból, hogy ....győztem. - suttogtam szemeibe nézve, miközben leheletem megcirógatta az arcába hulló pár tincset. - És én is azt szeretném, ha sosem felejtenél el.
A jobb kezem a magasban, amiből kihalássza a levelet és én engedem neki, a ballal megragadom a mellkasomra támasztott kezét, hogy ne tudja elhúzni. Melegség kél az érintése nyomán.
- Bolond lennék, ha ezt tenném. - suttogom és már csak egy hajszál választ el az ajkától........

~ Megtörténik! Tényleg megtörténik! ~ fut át az elmémen és elmerülök azokban a csillogó szemekben..................
- Hmmm - morgok csak a kérdésére.
De amikor már azt hiszem, hogy elcsattan a csók......a kocsi döccen egyet és a következő percben már ismét hideg levegő kering közöttünk és csak Nienna mentegetőzését hallom.
Dühösen huppanok a fenekemre és engedem, hogy elhúzza a kezét.
- Sajnálom......, de erőszakkal nem veszem el, pedig csak egy koszos kis tolvaj vagyok, akiből ez biztosan kinézhető. - fordulok el és húzódom most én a sarokba.

Duzzogva húzódom arrébb, amikor mellém ül és megérint, nem tagadom aggódom is, hogy vajon, mit talált ki, így, hogy nem kapta meg szép szóval a levelemet.
Aztán meglepetten kapom fel a fejem és nézek a szemébe, hiszen a hangja elvesztette minden hideg élét és olyan……mintha őszintén sajnálná………és a szeme…….a szeme sem hazudik, abban eddig sem tudta eltitkolni az érzelmeit.
Tekintetemben már nincs harag, inkább értetlenség, ahogy hallgatom, hogy lemond a sikerről, lemond róla, mert ……nem akar bajba keverni?
Már nem is emlékszem, hogy mikor volt utoljára az, hogy valaki nem akart kihasználni, vagy átverni…..Ez olyan hihetetlen!
A gondolatok szinte cikáznak a fejemben, hogy magyarázatot találjak, de nem tudtam és mire bárhová is kilyukadtam volna, már a kocsi megállt és Nienna az ajtóból hajolt vissza. Ajka az ajkamra simult oly finoman és oly röpke pillanatra, mintha csak egy pillangó szárnya érintett volna meg.
A következő pillanatban már ki is lépett és én azt sem tudtam megtörtént-e ez az egész vagy csak a vágyaim játszottak a képzeletemmel.
- Miért? Mi változott meg? – kérdeztem halk rekedt hangon, miközben utána nyúltam, hogy legalább megérinthessem, megbizonyosodva róla, hogy ez nem álom.

Olyan pillantással válaszol, ami rejtelmes, sokat ígérő és egyben búcsút intő. A szívem nagyot dobban, de tudom, hogy nem fogom megállítani, hogy további magyarázatot kérjek. Nem, mert ebben a nézésben ez is benne van, ahogy az utolsó felém tett mozdulatában is, amiben a titoktartásomat kéri.......
Az ujjaim már csak a levegőt markolják, ahogy kicsúszik közüle és én ökölbe szorítva visszahúzom a kezem, majd a szívemre téve, meghajtom Nienna felé a fejem.
A kettőnk között történtek titok marad örökre, ha csak ő maga nem oldja azt fel.
Ez egy tolvaj ígérete ugyan, de ezt sosem fogom megszegni.
Egészen addig nézek utána, míg el nem tűnik a ragyogó kapuban, aztán a kocsi meglódul és robogunk tovább............
Menionban átadom az őrparancsnoknak a levelet és a kérdésére, hogy történt-e valami különös az úton, egy mosollyal az ajkamon válaszolok.
- Igen! Szépséges tündért láttam, aki megóvott, hogy sikerrel járjak az utamon.

//És ezzel a kis történetünk végéhez érkezett. Köszönjük a megtisztelő figyelmet, ha valaki végig olvasta! Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek! //