Nyugati szeglet

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-02-05, 12:04 pm

// 7 - küldi záró hsz. //

A kúthoz léptem, és belenéztem, eléggé mély volt. leguggolva a tenyeremet ösztönösen a talajra helyeztem a ház felőli oldalon, és mormogásnak tűnő mély hangon dallamos varázsszavak tolultak ajkamra. A föld hasonló morgást hallatott, majd egész finoman megremegett. A remegés nem múlt el azonnal, de ez fontos volt. Pillantásommal nyugtattam meg az elfet, majd egy újabb varázsszót mondtam, aztán érezni kezdtem, mint egy belső látással, hogy mi zajlik a mélyben. A kút oldalfala a földfelszín közelében, valamivel a vízfelszín alatt megnyílott, és egy üreges kis alagút kerekedett belőle, ami lankásan kinyúlt, egészen a házfal alatti barlangig. A kút vize pont felérte, és elterülve útjára indult. feltöltötte az üreget elegendő mennyiségű vízzel, és a kútban is maradt jócskán.
- Most már újjáépíthetitek a házat, és a gazdaságnak is mindig lesz víztartaléka- minden esőtől dús idény gondoskodik majd erről.
Burtenil roppant hálás lett volna, de én csak még tetéztem a szolgálatomat, bár ismertem a zöld elfek természetközeli kapcsolatát, azért a horzsolásaira figyelmeztetve adtam neki egy kis gyógyírt, hogy ne neki, fáradtan kelljen utánajárnia. Így míg családja hazatér, ő a sebeit rendbe teheti.
Elköszönve csendesen ügettem be a szekértáborba, ahol már a tábortűz köré gyűltek a társaim. Kimerülten dőltem oldalamra, a kipányvázott lovam közelében, s álomtalan álomba zuhantam.

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-02-24, 8:55 pm

//Regélő//

Vash miután távozott Setontól, neki is vágott újabb, hosszú útjának. Elgondolkodik azon, hogy most olyan helyre megy, ahol a sötét mágiát használók védve vannak. Ez talán jó számára, hisz nemfog kitűnni a lakosokból, hanem egy lesz a sötét mágiát alkalmazók közül. Minden este, mikor a tűz mellett üldögélt, belegondolt hogy ha a rend tagja lessz, akkor könnyebb dolga lesz.
El sem tudja képzelni hogy Rothilion Praan-tól mégis tudhat meg.

// Ha nem lenne nagy gond, kérnék valami lökést ide Smile

//

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-05-17, 9:49 pm

*Verinol. Az emberek uralmának legnyugatibb bástyája. Ezt hiszik bevehetetlen várnak.
Furia ehhez hasonló gondolatok között érkezik a nyugati végvárba.
Ezúttal lovon, méghozzá nem is csekély kísérettel. Nemes, már-már királynői tartása egyértelműen jelzi, hogy habár nem ő lovagol a menet élén, mégis rangban messze felülmúlja a többieket.
A lovascsapat egyébiránt kellően sötét, legalábbis modorra és öltözékre tekintettel, bár akad közöttük azért szőke üstökű is. Köpenyeik klánjelzései idegenekre engednek következtetni, ahogy viselkedésük is.
Egyikük előre lovagol, hogy a kapuőröknél jelezze jöttüket, s hogy el is szórja annak morzsáját, miszerint egy nagyhatalmú nemes érkezik északról.
Az ősi sárkány szokásához híven ismét fekete öltözékben van, s hogy még inkább tiszteletet igénylő legyen, izmos combjaira tapadó nadrágja felett még bőrvért is takarja testét, melynek vállán egy ritkaságszámba menő mente van átvetve. Ez a ruhanemű azért ritkaság, mert griffnek a bundájából készült.
A kapun szinte akadálytalanul léptetnek be lovaik hátán, s örül az a fogadós, akinek markába lecsengetik a busás darnamennyiséget a szállásért cserébe. Csendes, nyugodt vendégeknek ígérkeznek, akik fizetnek is.
Furia nem is marad soká a fogadóban, rögvest szőke üstökű kísérőjével együtt a vár kapitányi tornyához indul. Nem kell sokat gondolkodnia, hogy melyik is az. A kétlábúak mindenhol ugyanúgy építik fel váraikat és már régen betéve tudja, hogy mit hol talál meg bennük. Sternben is így volt.
Két másik sötétbe öltözött harcos is kíséretének része, a többi eközben elindul városnézőbe.
Az ősi sárkánynak most először állja útját a torony őre.
Váltig állítja, hogy Leorin kapitányt nem lehet zavarni. A levegő is megfagy Furia és az őr körül, amikor az ősi sárkány közel lép a katonához és fekete szemeivel a katonára néz.*
- Azt gondolod, hogy azért jöttem ide északról, hogy holmi kiskatona megvárasson? Vagy te akarod megmagyarázni a kapitányodnak, miért is nem Verinolt választottam, hanem mondjuk Meniont, vagy Sternt?
*Az őr elgondolkodni látszik, majd megnyitja az ajtót és ő maga libben be a még pihenő kapitányhoz.
Leorin rosszkedvűen kászálódik ki ágyából. A két nappal korábbi tűzvihar után még mindig kárfelmérést végeztek örült, hogy végre ledőlhetett aludni.*
- Miben lehetek szolgálatára egy északi nemesnek…?
*Kérdi gyűrött ábrázattal és mogorva hangnemben.*
- Azt hiszem, egymás szolgálatára lehetünk, kapitány. Beltia Tyton vagyok, ez pedig az én szavam.
*Furia karcsú karja kinyúl, és zergebőr zacskót tesz a közöttük álló asztalra. A csengve koppanó hang nem hagy kétséget afelől, hogy nem csekély számú darna teszi súlyossá a csomagot.
Leorin valamivel kedvesebben emeli tekintetét a sötét szemekbe.*
- Nekem ez ajánlatnak tűnik. Hadd hallom a részleteket!
*A férfinak eszébe jut a Tanácsban folytatott utolsó vita, amin Onoria egyértelművé tette, hogy a fegyverkezést nem engedi Verinolnak. Az ehhez hasonló „adományokból” azonban részben lehetőség nyílik korlátozott fejlesztésekre. Leorin pedig nem egy buta katona, aki nem lát előrébb az orránál.*
- Ashart, lépj elő!
*Furia hangja hideg és megkérdőjelezhetetlen. A szőke ifjú, aki eddig valamivel mögötte lemaradva követte, mellé lép.*
- Ashyrt Tyton az unokaöcsém. Ha ez a csomag elegendő, végezhetne némi szolgálatot cserébe Verinol kapitányának oldalán. Jól jön az efféle tapasztalat északon, amikor ork hordák ellen kell vezetni a család harcosait.
- Megértem.
*Bólogat Leorin.*

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-05-23, 12:03 pm

//Aug.: 1. küldetés - Egy elf háza//
*Ismerős a táj nem is oly rég találkozott már itt valakivel, de az még nem sokkal talán vadalan előtt játszódott le. Szíve kissé össze szorult, a gondolatra valamiért még mindig ahányszor csak eszébe jut így tesz. De nem foglalkozhat vele, hisz már eltökélte mind a kettőjüknek így a legjobb. Neki más utakra visz útja, nem állhat meg folyton folyvást. Gyerekre vagy akár asszonyra várva. Az nem az ő útja, s gondolatai megint messzebb szálltak mint akarta volna. S már el is reppent volna velük ha egy ismerős illat nem csapja meg orrát. Vékony mosoly húzódott ajkára, s északi irányát min eddig haladt nyugatra vette. Egy ház állt ott, bár akit keresett biztos nem ott rejtőzik. Egyik falán éktelen lyuk tátongott.
Közelebb sétál a masszív házfalhoz ami még állt, kezével megérintette majd egy hang csapja meg fülét. Valaki segélykérő kiáltások közepette szólítja őt. Bár biztos nem is ismeri a férfit de azért oda sétál, csak komótosan nehogy egy rossz mozdulatnál a ház maradéka rá essen.
Egy férfit pillant meg a romok alatt, betemette lábát s látszik rajta saját erejéből nem bírná kiszedni onnan. Egy kétségbe esett pillantást vet Nawa felé mire ő csak egy mosollyal válaszolt.
-Kérlek segíts!
-Hmm...
*Szemeit a kőre vetette, talán nem is oly nehéz s csapda van a dologban, sose lehet elég óvatos az ember ha az elfekkel áll szemben. Agyafúrt élőlények annyi szent, s pont ezért a kétely. Körbe néz senkit sem lát, hallani is csak a sipákolót hallja ő előtte. Majd szeme rápillant a sebesültre.
-Van itt még valaki? Jól gondold meg mit válaszolsz az életeddel játszol.
-Nem nincs csak én...
*Bólint egyet majd lemászik a romokról a férfi mellé, majd leguggol hozzá.
-Mégis hogy a fenébe sikerült ez?
-Egy ablakot akartam csinálni erre a falra.
*Szeme kihűlt ennél azért valamivel többre számított egy elftől minthogy magára bontja saját házát. Kezével eltakarta arcát, hogy leplezze a fájdalmat amit érez. S legszívesebben ezen választól most azonnal el is sírta volna magát, majd úgy vélte nem kell többet kérdeznie egy igazi hülyével áll szemben. Bár azt mondják a hülyéknek áll a szerencse s ez így igaz ő is pont most jár erre. Bár ezt betudható egy egészen más jellegű útnak.
-Na jó...
*Kezében megperdíti a lándzsát majd a kő alá illeszti ami a férfi lábán van, s elvöröslik tekintete. Majd teljes erejéből megemeli a tömböt, a férfi sebtiben kirántja a lábát a törmelék alól. Ahogy a férfinek sikerült megszabadúlni a fogságból leengedte a követ a földre. S fegyverét kihúzta alóla, kezével letörölgette róla a port majd heggyel felfelé állította maga mellé. S éppen szabad kezével az elf után nyúlt s felemelte őt. Az első székig segítette járását majd leültette.
-Köszönöm vándor...
-C... ugyan akármelyik bolond megtette volna ha erre jár.
-Mit adjak neked a tettért?
-Víz és kenyér ez a két cikk van kifogyóban.
-Ott arra találod.
*Mutatott egy faajtó felé ami valószínű egy kamra volt. Rábólint majd oda megy s kinyitja az ajtót. Benéz résnyire nyitott ajtónál s megbizonyosodott róla, hogy veszélytelen. Utána lépett csak be rajta. S hozott ki magának egy fél kenyeret s megtöltötte kulacsát vízzel.
-Köszönet az ételért s a vízért.
-Ugyan barátom az életemet mentetted meg...
*Csak bólint egyet erre a válaszra nem igazán volt kedve fírtatni a barátság szót, hagyta rá az elfre. Bár orra csalja arrébb a helytől megtalálta amit eddig keresett s ideje volna már tovább indúlnia mielőtt még a préda tovább állna messzi földre, ahol már ő maga sem találhatja meg.
-Én tovább állok barátom - hallatszott ki az él e szónál - S ha adhatok egy jó tanácsot legközelebb ne egymagad próbálkozz ablakot nyitni a falon.
-Úgy lesz vándor de még egy dolgot kérhetek?
-Mi lenne az?
-A nevedet nem árultad el.
-S ez így a legjobb mindkettőnknek, én nem tudom a tied s te nem tudod az enyém. Ez így a legtisztább.
*Az elf kissé komor szemekkel nézett rá de megbékélt a tudattal, hogy ez a név a sötétségben marad s már csak vándor lesz belőle, aki megmentette semmitérő kis életét. S ha talán alkalma lesz rá még vissza adhatja a kölcsönt. Habár felismerni nem lesz nehéz hisz e széles vidéken még egy ilyen tekintet nincs. S külcsínye sem éppen a megszokottnak mondható.
-Rendben vándor. De nehogy azt hidd, hogy nem hálálom meg azt mit tettél. Tessék nem sok de valamire biztos elég.
*Három érme landolt a kezében mire rápillant, igaza volt nem sok de valamire elég. Egy hálás mosoly volt érte a viszonzás majd megszólalt.
-Nem is feltételeztem rólad hogy hálátlan lennél habár nem azért tettem.
*Rakja el a pénz egyik oldalsó zsebébe.
-De most tovább kell állnom, egy vándor lába sosem állhat meg egy helyen. Isten veled barátom...
*Majd a lyukon amin érkezett arra is távozott, s nyugatnak fordult. S sebes léptekkel közeledett az illat forrásához mi már nem is lehetett oly távol. Az elfre pillant vissza aki bámulja őt, kirázza a hideg ettől a tekintettől. Az elfek még fagyasztóbban tudnak nézni mint az ember. Bár lehet ez csak az elmúlt időszak miatt érzi. Talán Lysanor tekintete még mindig kísérti, s őt véli látni minden társában akik a lombok gyermekei.
~Vérfagyasztó ahogy az a nő még mindig kíséri az utam.
*Rázkódik meg majd elindul tovább az ösvényen amire rávetette lábát.
//Vége //

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-23, 10:40 pm

//Silarona, Vadalan után//

*Sötétes köd kíséretében egy feketébe öltözött mágusféle, s oldalán egy karcsú, tengerszemű elf jelenik meg a Nyugati szeglet egyikgyümölcsösének oldalában.
A mágus sietve öleli magához a szép elf lányt és húzza be a fák közé.
Hosszú, igen kalandos út végén vannak, s talán egy másiknak a kezdetén.
A Leviathan felújított fedélzetéről teleportáltak el, még a kikötő előtt, hogy így szabaduljanak meg a kétlábúak nyüzsgő tömegétől és még néhány sárkánytól.
Hetekkel korábban épp Verinol felé menekültek Sternből, mint kiderült, nyomukban Xerarral, Furia egyik csatlósával, amikor egy hirtelen jött tűzvihar egészen egy ismeretlen világig repítette őket, melyet szürkéskék bőrű, hegyes fülű, felettébb harcias népek laknak.
Igencsak mozgalmas érkezésük volt, s a sebeik, melyeket ott szereztek, bár azóta sokat gyógyultak, még nem jöttek rendbe. Ez talán annak is köszönhető, hogy egyetlen alkalommal nem kockáztathatták meg, hogy felvegyék valódi, sárkány formájukat.
Kétlábú testük pedig jóval nehezebben jön rendbe.
Az ottani tartózkodásuk, a kezdeti nehézségeket követően már-már eseménytelenül zajlott. Nemigen hagyták el a hajó környékét, ugyanis Xerar is ott lebzselhetett a közelben.
Nem egy szúrós, gyilkos pillantást váltotta az arany sárkány és a másik, aki bizonyára amint lehet, hírt visz majd róluk az ősi sárkánynak.
A hajóút is éppen ugyanúgy telt. Namelyrnek esélye sem volt a palotában elájuló Sout meglátogatni, ahogy Alexet sem, hiszen mindkettőre célkeresztet rakott volna az a látogatás saját kezűleg.
Ha Xerar csak megneszeli, hogy Sou, a gyöngysárkány közel áll az áruló arany sárkány szívéhez, vagy épp Alex, a vörös, akkor talán első dolga lenne ezt az információt eljuttatni úrnőjéhez.
Onnantól pedig mind a két sárkány, mind Kainék nehezebb helyzetbe kerültek volna.
Éppen elég baj, hogy Silaronáról tud.
Kain az úton végig kabinjukban maradt, s ugyanezt kérte a vörös sárkánytól is. Öröm az ürömben, hogy így legalább csaknem zavartalanul kettesben lehettek, habár ennek az is volt a következménye, hogy az arany sárkány paranoiája a végletekig erősödött.
Nem engedhette el magát, hiszen egy potenciális ellenség egy hajón tartózkodott velük.
Egészen addig, amíg a kabin ablakában meg nem pillantották Lanuria ismerős partjait, és a közelben magasodó Verinol tornyait.
Ekkor Namelyr végre magához szorította kedvesét, s ha ő is így akarta, elsuttogta a teleport igéjét.
Most, a gyümölcsös szélén sem tehet mást, a rendezett sorok közé húzza a vörös sárkányt, hogy elveszhessenek a terebélyes fák takarásában.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-24, 12:42 pm

*A furcsa utazás egy idegen világba mintha csak egy rémálomból kiszakított jelenet lett volna. Még ha a végére el is simultak nagyrészt a dolgok, minden megvolt, ami csak kellett: a nyomasztó érzéssel telt kezdet, a hirtelen lecsapó, ismeretlen erő, az üldözés, harc, s a háttérben régebbi, el nem feledett ellenség. Még ha Silarona csak most „ismerte” is meg Xerart, tudta, mit jelenthet számukra Furia csatlósa. S habár nyomasztotta a bezártság, nem tett ellent Kain kérésének, s a kabinban maradt vele.
Ezt a bezártságot csak az tette elviselhetővé a levegő szabadságába teremtett sárkánynak – illetve valószínű mindkettejüknek - , hogy itt nem zavarta meg őket senki, s egymás társaságát élvezhették.
De a vörös sárkány csak próbálhatta nyugtatni szerelmét, s ezek a próbálkozásai alapból kudarcra, vagy ha nem, hát félsikerre voltak ítélve, hiszen őt sem hagyta hidegen, mi lesz kettejükkel, hogyan kerülik majd el Furiát, s a bosszúálló sárkányokat. Mert nem csak a saját élete miatt kell majd vigyáznia magára. Az ősi sárkány szemrebbenés nélkül használja fel, hogy végre megtalálja Kaint.

A Leviathan végre kikötött Verniol partjainál. Miután lassan kiürült a hajó, még egyszer átnézték. Valakiben felrémlett, hogy nem látta távozni a fekete mágust és az elfet, s most a kabinjuk is üres, de nem törődött vele. Volt épp elég emésztenivalója egy ilyen út után.

Földműves baktat a Nyugati szegletben. Hazafelé tart. Most nem igazán van munkája, s ki szeretné használni az időt.
Lassan megy, kiélvezve a nyugodt táj minden pillanatát. Nézelődik, s ahogy a mellette, kissé távolabb lévő gyümölcsös felé pillant, megakad a szeme, s elkerekedik. A semmiből tűnt elő a két alak, majd tűnt el ismét a fák takarásában. Rosszul látott volna? A gyümölcsös messze van, s a szeme sem az igazi. Elfordul, és tovább megy, de a fejében még ott motoszkál, tényleg látta-e, amit.

Eközben a gyümölcsfák közé lép a két alak – egy mágus, és egy elf. Egy arany - , és egy vörös sárkány.
Amikor beljebb érnek, el az esetleges avatatlan szemek közeléből, Silarona megáll, ha Kain is szeretné.
Megöleli a fekete mágust, most, rettentő hosszúnak tűnő idő óta először úgy, hogy nem kell aggódniuk, hogy a mellettük tébláboló ellenséges lények rájuk rontanak.
A vörös sárkány nem szeretné elengedni a mágust, s ha lehet, még öleli. Megnyugtató ez most, s neki is szüksége van rá.*
- Hogy vannak a sebeid? - * Kicsit elhúzódva néz fel Kainra. A tengerkék szemekben aggodalom csillog. Mindkettejük sebei javultak a hajóúton, de ebben a kétlábú testben ez a gyógyulás közel sem volt olyan gyors, mint sárkány alakjukban lett volna.*

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-24, 8:48 pm

*Az ölelést az arany sárkány a maga természetességében viszonozza. Hol van már az a morc mágus, aki szinte el is felejtette, talán sosem ismerte igazán az ölelésben rejlő misztikus erőket?!
Persze nem kell valami nagy dologra gondolni, csupán a melegségre, ami átjárja, arra, hogy ilyenkor a szívverése reagál a másik közelségére, s hogy légzése, már a szimpla ölelés esetén nyugodtabbá válik.
Most is ezt érzi Kain. Kicsit talán olyan, mintha hazatért volna, itt Silarona mellett.
Talán nem kell attól rettegniük, hogy rájuk találnak a hajón lévők, hiszen egy teleportálást nem olyan könnyű követni. A célt csak azok ismerik, akik végzik.
Namelyr kiélvezi ezt az ölelést, minden pillanatát, hiszen olyan ritkán van még csak erre is lehetőségük.
Aztán Silarona kissé hátrébb húzódik, s az arany sárkány ébenfekete szemei a tengerkékekbe vesznek.
Még mindig milyen hatással van rá, hiszen érzi mögött a vörös sárkányt, azt a lényt, aki megtörte a maga köré épített páncélt, és akit végül közelebb engedett magához, mint bárkit egész eddigi élete folyamán.*
- Kutya bajom…
*Hazudja, és biztos benne, hogy Silarona úgyis tudja, mennyi ebből a hazugság és mennyi az igazság. Nem mutat gyengeséget, még most, a vörös sárkány előtt sem. Ez, úgy tűnik, egész életében így lesz már. Belé ivódott, hogy elrejtse sebeit, elrejtse fájdalmát, bármit, amivel sebezhetőbbnek tűnhet.
Az üldözők vadásznak erre is, mint mindenre, amivel meg lehet fogni az árulókat.
A sebek valóban jól gyógyultak, de korántsem teljes még a gyógyulásuk. A zúzódások nyoma szinte teljesen eltűnt, de a bordák és az izmok is érzékenyek még, ez volt a legsúlyosabb sérülés, amit az Arénában még a vadalanok bajnoka is tovább rontott.*
- A tieid?
*A fekete szemek továbbra is a lány szemeibe mélyednek. Örül, hogy sikerült viszonylag épen megúszni a kalandot.*
- Talán, ha lesz rá lehetőség, gyakorolhatnánk a küzdelmet. Azt is hogy hogyan lehet gyorsabban lereagálni egy-egy emlék visszatérését.
Aggódtam miattad…

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-25, 12:08 pm

*A válaszra a vörös sárkány elmosolyodik. A vékony ujjak végigsimítanak a mágus arcán.
Tudja, hogy a válasz nem takarja az igazságot, de nem szól. Ismeri Kaint, és nem akarja megváltoztatni. A tengerkék szemekből nem tűnik el az aggodalom, de megtelnek szerelemmel. *
- Jól vagyok. - *Ez nem pont válasz a kérdésre, de szinte megszokásból mondja. Nem is, mert másnak kellett sokszor hajtogatnia, hanem inkább az, ahogyan magában is lerendezte a sebesüléseit. Ha már biztos volt, hogy meggyógyul magától, s hogy nem hátráltatja nagyon, nem foglalkozott vele.
És most még egy lapáttal rátesz az, hogy még mindig várt rá egy feladat. Eddig az „új” emlékeit csak elzárta, mélyre az elméje egy zugába. De nem halaszgathatja örökké, hogy átgondolja őket, hogy megpróbálja beilleszteni a saját magáról kialakult képbe. És ez sokkal lényegesebb a szemében, mint a sebesülései. Azok elrendeződnek a segítsége nélkül is már.
A taszító feladatról egy mélyfekete szempár téríti el a gondolatait. A tengerkék pillantás viszont néz a sötét szemekbe, kissé megnyugodva. Még ha a magáról alkotott kép el is torzul egy időre, a tudat, hogy nincs egyedül, megtámogatja.
A következő szavak azonban visszahozzák az emlékekkel a problémát, s egy újat is felvetnek. Eddig szerencséje volt, bár mindkétszer majdnem az életébe került egy-egy emlékcsoport visszatérése.
Először a paranoiás Kain volt, aki a támadópózba emelkedő vörös sárkányra majdnem rátámadt. Nemrég pedig pont Kain mentette meg egy kékbőrű harcosnőtől, aki gondolkodás nélkül végezte volna ki.
De ha egyszer nem lesz szerencséje…
Az utolsó mondat az, amire újra elmosolyodik. Kedvesen, hálásan, szerelmesen.
Silarona megmozdítja egyik kezét, s ha lehet, megfogja vele a mágusét, s megszorítsa.*
- Nehéz lereagálni… Amikor megszédülsz, mintha beteg lennél. Aztán valami kiragad a körülötted lévő világból, hogy egy olyan helyre, olyan események közé lökjön, amit egyszer már átéltél, mégis teljesen új. Nem lehet rádöbbenni, hogy mi történik, csak átélni lehet, amíg szép lassan megfakul, és elér odáig, hogy csak egy élénk emlék legyen. -* Halkan beszél. Nem igazán tudja elmagyarázni, csak megpróbálkozik vele. Nem kibújni akar az ötlet alól, csak elmondani akarja, miért is nem tudja összeszedni magát.*
-Ott, az Arénában nem Soirral harcoltam. Egy másik sárkány volt, emberalakban, és gyakorolt velem. Vágytam a háborúba. Akkor kard ellen harcoltam karddal, és az emlékeimben nem sebesültem meg , hiszen ahogy a kardot elkerültem, a dárda hosszúsága épp eltalált. Nem is igazán éreztem, hogy megsebzett.
* Komoly a hangja. Tudja, ha akkor nincs ott Kain, most ő nem lenne itt.
Aztán megint elmosolyodik, kicsit talán, hogy oldja az előző mondatok komor hangulatát.*
- A gyakorlás jó ötlet.

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-25, 10:38 pm

*Az a pillantás még mindig olyan hatással van az arany sárkányra, mint az első találkozás estéjén. S a választ, ahogy az övét Silarona, tudja a helyén kezelni. Hetekig össze voltak nőve a vörös sárkánnyal, lassan kiismeri minden hangszínét, mozdulatát.
Ráadásul ezalatt figyelemmel tudta kísérni Silarona sebeinek alakulását is.
Látja, hogy szavai elevenbe találtak, de fel kellett hoznia a témát. Nem lehet ott mindig szerelme mellett, sőt, az esetek többségében nem is lesz. Már így is tudnak róluk, és ha együtt vannak, az a leginkább veszélyes számukra.
Azonban nem tudná úgy távol tudni magától a lányt, hogy tudja, egyetlen visszatérő emlék hatása meg is ölheti. Úgy, ahogy megölhette volna Vadalanban is, ha Namelyr nem győzi le időben a helyi bajnokot, hogy aztán közbeavatkozhasson.
Hallgatja a lány szavait és próbálja elképzelni, milyen is az. Sok mindent átélt, de ehhez hasonlóval még nem volt emlékei szerint dolga.
A fakó arc nem mosolyodik el, amikor Silarona a gyakorlás ötletét dicséri.
Tudja, hogy ha küzdelem lesz közöttük, saját magát is le kell küzdenie majd. Úgy kell majd támadnia, ha Silarona kész lesz rá, mintha tényleg ölni akarna.
Abban biztos, hogy ha kell karmát, vagy kardját, esetleg fogait is időben megállítja, de nem szabad túl korán. Ha kesztyűs kézzel bánik a nősténnyel, sosem nyeri vissza azt a formáját, amit még a háborúban látott.
Talán ezek között az események között új emlékek törnek majd elő, s talán a vörös nőstény is rádöbben, hogy hogyan tudja ezeket minél gyorsabban helyre tenni.*
- Arra gondolok, hogy ezeket valamiképp gyorsabban felismerni, s időben kapcsolni, mielőtt még késő. Hogy félretehetőek legyenek, és tudj rájuk reagálni.
Talán a gyakorlás jó lehet arra, hogy ezt kiismerd.
*Megszorítja ő is a lány kezét, amit a világért sem húzott volna el, amikor Silarona érte nyúlt.
Kain elhallgat. Hallgatja a gyümölcsös apró neszeit. A szellők borzolta levelek zörejeit, a rovarok halk döngicsélését.
Furcsa neki ez a nyugalom.
Sosem hiszi el, hogy teljes biztonságban van, talán még saját barlangjában sem, hiszen valójában nincs. Fekte szemei elszakadnak Silaronától és körbejárnak a gyümölcsösben.
Itt nem maradhatnak sokáig.
Veszély nem jelentkezik, így Kain ismét Silaronára pillant. Végignéz rajta és eszébe jut valami, ami még az Arénában feltűnt neki.*
- Ha kétlábúként is akarsz harcolni, rendes kétlábú fegyverre is szükséged lesz. Vennünk kell egyet.

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-26, 12:55 pm

*”gyorsabban felismerni”. Silarona nem hiszi, hogy ha egyszer már belekerült az emlékek örvényébe, a múltba, ki tudná magát rángatni hamarabb. De talán ha még előtte felismeri, mi következik… Akkor talán, mielőtt az emlékek leterítenék, még az előtt el tudja őket zárni. Mint a legutóbbiakat. És ha kell, akkor később, egyedül hagyni, hogy előjöjjenek.
De ezt csak akkor próbálhatja meg, ha újra előjönnek az emlékei. Legjobb lenne mégis, ha a gyakorlás alatt történne legközelebb, de kételkedik benne, hogy pont akkor emlékezne vissza, amikor az neki jó. Természetesen… Több száz évig próbálta előhozni őket, sikertelenül. És amikor sikerült, akkor mindkétszer elég kellemetlen helyzetbe hozta. De egy próbát megér, s ha az emlékei nem is jönnek elő, a gyakorlás sokat használhat neki.
Ahogy Kain szemei körbejárnak, az elf az arcát nézi. Évszázadok óta nem volt, aki csak feleennyire foglalkozott volna azzal, hogy vele mi lesz. A törődés melegséggel töltötte el, mire újra elmosolyodott.
Talán más megbánta volna, hogy ott, Norlan határában nem váltak el, mielőtt igazán szoros lehetett volna köztük a kapocs. Így mindkettejük élete nagyobb veszélyben forog. Ha bármelyiküket elkapják, a másik nem fogja hagyni. De a vörös sárkány semmiért le nem mondott volna arról, azokról a döntésekről. A saját élete kockáztatása mindenképp megéri neki, s csak annyit tehet, hogy vigyáz magára, és csöndben marad, hogy Kainét se kockáztassa még inkább.
Miközben a gondolatok végigcikáznak a fején, azért fülel, készen arra, hogy reagáljon, ha valami, a gyümölcsös hangjaitól idegen zajt hallana.
Aztán Kain visszanéz. Egy olyan dolgot hoz fel, amit a vörös sárkány már korábban is felvetett magában, de végül nem orvosolt.
Közben eszébe jut egy furcsa találkozás. Egy leeső alma, aztán az ékszernek álcázott fegyverek. A különös, se ember, se sárkány, se elf férfit kellett elrángatnia – a szó szoros értelmében – a halál elől. Amit persze az meg is hálált egy elcsöndesítésre szánt, erős csókkal. Így, visszagondolva, már viccesnek tűnik a találkozás. Dylan számára nem lett végzetes – bár gazdagodott egy hatalmas pofonnal.
Akkor vetődött fel az elfben, hogy vesz egy kardot. De valahogy elmaradt. Nem is talált igazán megfelelőt, és csak beleunt a kétlábú árusok gusztustalan stílusába.
Csupán egy pillanat, amíg ezeket végiggondolja. Gondolatai meglátszanak a szép arcon. Kezd eljutni odáig, hogy Kainnál már nem takarja el ezeket, mint akárki másnál.*
- Igen. Eddig nem igazán volt olyan, ami miatt nagyon szükségem lett volna rá. - *Ha kellett a komolyabb ellenfeleket sárkány alakban győzte meg, hogy jobb ötlet lett volna nem harcba bocsájtkozni vele. Akinél meg erre nem volt szükség, ahhoz pont elég volt a tőr.* - Tarsisban már tervben volt, hogy veszek egyet, de elegem lett az árusok dörgölőzéséből.

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-27, 7:55 am

*Látja a vörös sárkány arcának változásait, de legyen bármilyen ügyes a kétlábúak arcának olvasásában, a nőstény gondolataira nem tud következtetni.
Talán jobb is így, hiszen a nevezett kétlábúval sok dolga nem volt, de amennyi igen, az biztos, hogy csak megvetését tudta megjegyezni a szerencsétlennel szemben, aki sárkány próbált lenni.
Mindezek nem törnek elő, csak a kérdőjelek maradnak meg benne azzal, kapcsolatban, ami a szép elf arcon megmutatkozott.
Minden esetre Silarona szavaira ezúttal volna kivetni valója, hiszen épp az Arénában lett volna szükség arra, hogy kétlábú módra harcoljon.
Úgy tűnik azonban, felmerült már benne ez az ötlet, így Kain nem mondott újat neki.
A fakó arcon végigfut egy megvető arckifejezés, ami aztán gyorsan tova is tűnik, csak az ébenfekete szemek őrzik még egy darabig.*
- A kétlábúak ilyenek. Pénzéhesek, nyomulnak a nyomorultak, ahol csak tudnak, hogy még több darnájuk legyen. Mintha attól a darabka fémtől jobb lenne az életük.
*Jegyzi meg olyan hangnemben, ami nem hagy kétséget a véleménye felől. Tapasztalat áll mögötte, régről, s még a neveltetése is, amit semmi és senki nem tudott kitörölni belőle.
Még az öreg fehérköpenyes sem, aki ugyan megingatta ebben a hitében, hiszen első volt azok közül, akiknek sikerült a fiatal Kain tiszteletét kivívni kétlábú mivoltuk ellenére is.*
- Gyere velem, hozzám nem szívesen „dörgölőznek”!
*Ejt egy alig érzékelhető mosolyt, belegondolva, hogy a fekete mágus egy-egy pillantása hogy riasztja el az alkalmatlankodó kofákat, árusokat.
Mindezek ellenére azért a vörös sárkányra pillant, majd úrrá lesz rajta az az érzés, hogy végre hazatértek, együtt, nem sértetlenül, de legalább élve.
Ha a tengerkék szemű elf engedi, magához húzza, s csókot lehel homlokára. Jó érzés, hogy itt van mellette.
Érzékei eközben még mindig környezetét pásztázzák, s hamarosan elgondolkodik azon, hogy melyik városban is lenne érdemes fegyvert keresniük, ugyanis majd arra kell elindulni.
Természetesen nem felfedve sárkány mivoltukat. Most különösen ügyelniük kell erre.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-30, 12:12 am

*Erre vidáman elmosolyodik. Lelki szemei előtt megjelennek a lelkes, mindenre képes árusok, ahogy ez az elszántság egy pillanat alatt hagyja ott őket a fekete mágus „barátságos” reakcióit látva. Azon kívül, hogy amúgyban is jobban szeretne Kainnal maradni, a vásárlás ideje alatt is – habár most volt idejük egymásra, mégis, már előre fél tőle, hogy ha majd elköszönnek, mikor látják újra a másikat -, maga a cél is jelentősen könnyebben elérhetőnek tűnt így. Valószínűleg nemcsak az árusok rettennek vissza hamar Kaintól, hanem a próbálkozó kedvű urak – sokan közülük a kétlábú népek alja – is, akik nem egyszer pár pohárkával megtámogatták előtte a nővadászatra a bátorságukat.
Silarona örömmel enged a húzásnak, és jó érzéssel eltelve simul oda az arany sárkányhoz. A tengerkék pillantást közben nem emeli le szerelme arcáról, s a mosoly sem tűnik el az ajkairól, habár abból a vidám intenzitásból már veszített.
Eközben a laza, barna fonat a nő vállárán nyugszik. A vörös sárkány azon gondolkodik, hol tudnának kardot szerezni – lehetőleg valahol nem messze.
Bár egy repülés most nem utasítana vissza. Meg sem tudná mondani, pontosan mikor repült utoljára. Xerar elől menekültek, de hogy az hány nappal, héttel ezelőtt volt… A vadalan kontinensen töltött idő is sokkal többnek tűnt, mint amennyi valójában volt.*
- Mit szólnál Telar piacához? Az annyira nincs messze, de közben még repülhetnénk egyet. - *Veti fel.
Még megvárja, hogy Kain mit válaszol, s ha belemegy, kissé hátrébb húzódik, már indulna is. A repülés gondolata egyre jobban fellelkesíti.
Most egyedül vannak, s a táj elhagyatott. Meleg van, és a kétlábúak inkább késő este fejezik be a munkát, sem minthogy napközben kelljen dolgozniuk, a melegben. Nem valószínű, hogy bárki is felfedezné őket, s a hosszú bezártság után sárkány teste már szabadulni akar. *
- Megyünk? - *Vidáman kérdezi, s a csillogó tekinteten látszik, hogy Silarona már alig várja. Ha Kain nem ellenkezik, már indul is, ki a gyümölcsösből, az arany sárkány kezét fogva.
De ha a mágus még Telar piacának felvetésekor ellenkezett volna, vagy a repülésnél hívta volna fel a figyelmét egy elszalasztott homokszemre a tervben – vagy csupán nincs kedve – a vörös sárkány a lelkesedését egy időre megfagyasztva hallgatja végig.*

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-30, 9:44 pm

*Kain ebben a pillanatban élvezi a hozzá simuló test közelségét. Nem is annyira az elf kétlábút érzi, hanem a vörös sárkány illatát, kisugárzását, ami, úgy érzi már, egészen magához láncolja.
Nem tudja, milyen lesz majd elválni, de abban biztos, hogy sokkal nehezebb, mint legutóbb, Norlan mellett volt. Az együtt töltött idő nagyon sokat ért abban, hogy Silaronával szorosabbra fűződjön a kapcsolat közöttük. Előtte az arany sárkány sosem volt ilyen közel egyetlen nőstényhez sem.
Még Yz’Aireshez, a viharsárkányhoz sem.
Az ébenfekete szemekben különös fény lobban Telar nevére. Az a város nem éppen a szíve csücske. Nem utolsó sorban a cellájában verekedésért töltött idő miatt, de talán fontosabb az Aysha nevezetű kétlábú emléke, akit egy sabatti ölt meg orvul, gyalázatos módon, s aki különleges kivételként egészen közel állt hozzá.
Azonban ebben az esetben még mindig jobb döntés, mint Menion, vagy Verinol, vagy a távolabbi kétlábú városok.
A repülés gondolataira szinte megremeg a szíve. A leginkább ezt szeretné. Együtt repülni Silaronával, sárkányként, fent a kék égen, a felhők között.
Azonban Xerar elől nem véletlenül tűntek el teleportálva. Furia átkozott csatlósa bármikor ott lehet a közelükben, s az a sárkány most még jobb állapotban van, mint ők ketten.
Érzi Silaronában is a kitörni kívánó sárkányt, ami benne is ugyanúgy benne van. A szabadságra vágyó vadat, de az óvatosság még visszatartja, így csóválja meg a fejét és habozik válaszolni a „megyünk” kérdésre.*
- Xerar nem tudhatja, hogy hova készülünk, de ha másfelé indulunk is, követhet.
Nem tudom, tudunk-e mindketten a lankák között szárnyalni olyan alacsonyan, ahol nem láthat meg, amíg elég távolra nem érünk.
*Természetesen a kétlábú Xerar szemszögéből nézve, mert ha a hím vörös sárkány már a magasban van, akkor bizony fabatkát sem ér a mélyrepülés.
Ezzel persze nem magára gondol, kényszerült már rá erre az alacsony repülésre, ami elég veszélyes is, hiszen elég egy elhibázott mozdulat és a földbe csapódik a talajjal kacérkodó sárkány.
A fekete szemek Silaronától várják a választ, miközben az arany sárkány további érzékei a környéket kutatják.
Ám ha a vörös sárkány igenlő választ ad, akkor sem északkelet felé, Telar irányába indulnak, hanem délnek, hogy egy vargabetűt téve haladhassanak aztán a város felé.
A választól függően vagy a gyümölcsösön kívülre hagyja húzni magát, hogy aztán ott egymástól távolodva felvegyék eredeti alakjukat, s az arany pikkelyeken végre újra megcsillanhasson a nap fénye, vagy hasonlóan elkedvetlenedve marad a lány mellett és szólal meg, kezével megsimítva Silarona arcát.*
- Távolabb kell jutnunk.
*Ha a levegőbe emelkednek, különös figyelemmel kíséri a vörös sárkány röptét. Minden mozdulatára, amire csak tud, ügyel, miközben a saját biztonságát is vigyáznia kell, nem is beszélve arról, hogy az esetleges veszélyekre is kell még figyelem.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-31, 12:20 pm

- Repültem már így, nekem menni fog. - *Nyugtatja meg az arany sárkányt.
Neki nincsenek meg a háborúban szerzett tapasztalatai, azok, amik oly sokat adhatnak egy sárkánynak, ha az életéért kell küzdenie. Most még nem tud róla, de már ő is küzdött sárkány ellen, még ha nem is sokszor – nem egy sárkány került szembe az árulókkal a háború alatt, s nem egy sárkány veszett oda ilyen küzdelmekben.
De az óta eltelt hétszáz év, és ennyi idő alatt Silaronának is volt lehetősége, hogy – ha az annyira komoly harcot nem is –de egy s mást kitapasztaljon.
Nem meséli most, de jó párszor repült már így, a talaj fölött. Ő nem szükségből, csupán unaloműzés, és önmaga fejlesztése okán. Párszor koccant is eleinte a talajjal, de soha nem súlyosabban, hogy ne tudta volna folytatni. És már elég rég, hogy ilyen történt volna.
Abban viszont, hogy másfelé kéne indulniuk, igaza van Kainnak. Silarona, egy pillanatra végiggondolva, dél felől dönt.
Amikor kiérnek a gyülömcsösből az elf elengedi párja kezét, és hátrébb lép párat. A lépéseiben benne van a könnyedség, ami a feltűnő, a napon vörösen csillanó sárkány alakban szintúgy megvan, mint a szertefoszló, a valódihoz képest törékeny elf alakban.
A tengerkék szemek egy pillanatra leragadnak a hatalmas, aranyszín testen. Nem csak a szerelem miatt látja szépnek. A sárkányok megjelenése a kétlábúaknak szinte sokkoló, lehengerlő, s a köztük, a népétől távol eltöltött évszázadok miatt Silarona könnyedén meglátja a szépséget az eget uraló sárkányokban.
A vörös szárnyak meglendülnek, és felemelik a sárkány testét. Most nem magasra, s így nehezebb is a levegőbe emelkedni, hiszen nem használhatja a lendületet segítségképpen. Ez nehezíti meg kevésbé a dolgot, hiszen az egyedsúlyát is nehezebb így megtartania.
Nem is marad egy helyben, hanem meglendül, s ha Kain még nem indul, körberepüli, megvárva az arany sárkányt is.
Elindulnak, s a nőstény sárkány figyelmét nem kerüli el, hogy a másik mennyire figyel rá. Vidáman villantja felé a tekintetét – bár csupán egy másodpercre, hiszen hiába a gyakorlat, figyelem nélkül nem lehet így repülni -, jelezve, hogy nem lesz vele baj.
Így repülve mégsem olyan, mint ha szabadon szárnyalhatnának, fent, az égben, de mégis, csak, ahogy kinyújtóztathatja a tagjait, s ahogy érezheti a szél süvítését maga körül, a vörös sárkány feldobódva repül a talaj fölött. A vidáman csillogó tekintet mégis komoly valamilyen téren, hiszen tudja jól, hogy mi lehet abból, ha nem figyel.*

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-07-31, 2:36 pm

*A lány úgy mondja, hogy repült már így, ezt pedig Kainnak sincs oka kétségbe vonni, főleg nem azután, hogy Silarona is a levegőbe emelkedik.
Nem nagy különbséggel emelkednek a levegőbe és az arany sárkány szinte azonnal végigfutja a másik ruganyos testét, a vörösen csillogó pikkelyeket, keresve a kétlábúként szerzett sebesüléseket. Ez különösen könnyű megtenni, ugyanis szerelme körberepüli őt, lehetőséget adva a hímnek arra, hogy jó alaposan megbámulja őt.
Szó se róla, Namelyrnek is szinte felderül a lelke abban a pillanatban, hogy végre újra arany színű alakjában rúgja el magát a gyümölcsös homokszerű porából.
Még belegondol, milyen komoly fejtörést fognak a laza talajban hagyott nyomok okozni a helyieknek, ha azelőtt felfedeznék őket, hogy a vadállatok, esetleg a szél, vagy egy eső eltüntetné őket a fák mellől.
Aztán már csak a feszült figyelem marad, amivel Silarona röptét követi. Az átlagnál nagyobb aranyszínű test átlagnál nagyobb súlyt is jelent, amit még nehezebb elmanőverezni a Nyugati szeglet lankái, dombjai, egyéb kiemelkedései között, de ha az égen nincs újabb sárkány, akkor ebben a magasságban még a pikkelyeiken megcsillanó napfény is csupán délibáb lehet.
Persze más a kérdés, ha kétlábúak látják őket, de ha így is van, mire az ő pletykájuk eljut Xerarhoz Verinolba, már csak annyi marad meg, hogy délnek indult két sárkány. Mire pedig a csatlós nyomukba ered, már északnak fordulnak Középvidék felé. Talán nem is baj, ha így látja meg őket néhány kétlábú. Alacsonyan biztosan nagy félelmet keltenek bennük hatalmas alakjukkal.
Talán épp ez a mozgás az, ami még inkább kiszámíthatatlanná teszi most Kaint, mert ha egyedül lenne, bizony kétlábú alakjában menekülne távolabb Furia csatlósától.
Az arany szemek visszavillannak, de kevésbé vidáman. Órákig kell haladniuk ebbe az irányba, mielőtt aztán északi-keleti irányba fordulhatnának, Telar felé.
Az arany sárkány biztos benne, hogy a várost ezen a napon már nem érik el.
Azonban, ha fegyelmezett repülésük véget ér, az arany sárkány hirtelen vág Silarona mellé.*
- Ideje Középvidék felé fordulni! Irány a felhők fölé, Sil!
*Hangjában már bujkál némi vidámság, ugyanis ezt azt jelenti, hogy ha eddig nem akadt rájuk sárkány, akkor végre szabadjára engedhetik ösztöneiket a magasban, ahol csak fajtájuk jár, s ahol a hideg szélben csak a nap melengeti őket majd.
Ha a vörös sárkány is felfelé tart, most az arany sárkány repüli körbe, tüskés farkának alsó, sima oldalával megsimítva a nőstény nyakát, oldalát, s hasát is.
Az arany szemek incselkedőn pillantanak Silaronára, majd Kain hirtelen erőset csapva szárnyaival egyenesen felfelé tör ki.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-02, 4:55 pm

*Egyes emberek, vagy egyes helyszínek csak ennek a hatalmas világnak egyetlen szeletét alkotják. Nem mindig van meg bennük a kép az egészről, a harcokról, a rablásokról, a szerelmekről, az árulásokról és bosszúkról. Nem tudnak a messze, újra felbukkant kontinensről, a Lanuria másik felén az állataival foglalkozó, vidám gazdáról és a gyerekeknek daloló feleségéről.
Néhány ilyen szelet elbűvölő a maga békességével, s csak néha zavarja meg egy-egy, nem egészen beleillő darabka.
A Nyugati szeglet napfényben fürdő mezeje pont ilyen. Az aranyló napsugarak, a légáramlatoktól meg – meg hajló fűszálak, a közéjük rejtőző virágok és a levegőben fellebbenő, apró szöszök olyan harmonikus egészet alkotnak ebben a pillanatban, amit még a két, a föld felett suhanó sárkány sem tud megtörni. Inkább beleolvadnak ők is, a táj részeivé válva. Akár egy festmény.
A kisebb sárkány még épp elkapja az arany pillantást. Az ő kedve még jó ideig kitart, így, a talajjal játszva is.
Neki a szárnyalásnak ez a fajtája nem a menekülés érzését hozza elő. Vidám, kockázatos, de pont ettől olyan fantasztikus próbálkozások és repülések érzetét idézi fel.
Amikor először repült így, csúnyán lehorzsolta a szárnyát. Bár tudta volna folytatni, inkább egy-két hétig hanyagolta a próbálkozást, s a magaslevegővel hűtötte le a sérült részt. De nem sokáig bírta, hajtotta a vágy, hogy kijátszva a veszélyt megpróbálja még egyszer és még egyszer. Szakaszosan, „pihenőidőket” hagyva magának, két évig játszadozott ezzel, s a végére már szinte tökélyre vitte.
Nem hagyta abba, de megritkultak azok az alkalmak, amikor így repült. Később már jó, ha egyszer egy évben rávitte a kedve.
Órák teltek, mikorra elég messze jutnak déli irányba, hogy irányt válthassanak. Silarona újra feléledő jókedvvel fogadja Kain – már kissé vidámabb – szavait. Vidáman csillognak a tengerkék szemek is, ahogy követik, amennyire lehet, az őt körberepülő sárkányt.
Az incselkedő pillantásra villanó tekintettel válaszol, s nagy lendületet véve ered a nagyobb sárkány nyomába.
Messzebb, az egyik dombon egy kisfiú áll, s tátott szájjal bámul a távolba. Aztán feléled, és kiabálni kezd az elakadt szekérrel bíbelődő apjának.*
- Apa nézd, nézd, apa, milyen furcsa madarak!!!!
*A férfi csak morog egyet válaszul, de nem néz fel.
Silarona gyorsan repül felfelé, megpróbálva beérni a kis előnnyel indult arany sárkányt. A két bestiának nem telik sok időbe, hogy a felhőkhöz érjen. A vörös könnyedén oldalra fordulva suhan el két nagyobb felhőcsoport között. Szárnyai nyomán a fehér bodrok átrendeződnek, furcsa formákat alkotva.
Silarona már indulna is Telar felé, vidáman kihasználva a levegő szabadságát. Ez kell most neki.*

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-02, 11:10 pm

//S a büszke sasok tovaszállnak, gyönyörűséges röptükkel állítva emléket a nyárnak Smile

//

*Röptében az arany sárkány előtt még a villanó tekintet lebeg, amit a vörös sárkánytól kapott válaszként saját pillantására. Tagadhatatlanul feldobta, s bár a simogatásra nem érkezett érdemi felelet, ez nem szegi kedvét. A repülés egyre javítja hangulatát.
Telar felé haladnak, egyenesen, hiszen ebben a magasságban, a felhők között bujkálva sokkal szabadabbnak érezhetik magukat.
Széles szárnyait kitárja, s figyeli saját árnyékát, mely az alatta húzódó felhőkre vetül. Éppoly sötét és nagy az árnyék, mint egy ősié. Az arany szemeket eltépi a látványtól, inkább a felhők alatt látszódó látványra összpontosít.
A táj, mint apró terepasztal terül el alatta, s nem is olyan messze ott repül az a nőstény sárkány, akiért talán még eddig olyan nagyon védett életét is feláldozná.
Jól tudja, hogy útjuk Sendel felett vezet majd, s azt is, hogy ez már emlékeket fog ébreszteni benne. A romos város, ahol azzal a viharsárkánnyal találkozott. Talán az istenek azzal a találkozással készítették fel az arany sárkányt arra, ami aztán Középvidéken várt rá. Silaronára.
Megannyi táj, megannyi emlék az, ami a világ ezen szegletéhez köti, ahogy sok másikhoz is emlékek sokasága.
Fordul egyet, s orsót repülve közelíti meg Silaronát.*
- Bírják a sebeid?
*A kérdés sokkal inkább érdeklődő, mint aggódó. Látja, hogy a vörös sárkány jól repül.
Nem okoznak látszólag neki gondot a Vadalanban szerzett sebek.
Aztán hirtelen hurokkal kerül a sárkány alá, hassal a vörös nőstény hasa felé, miközben mellső mancsai a vörös sárkány mancsait keresik. Nem könnyű manőver ez sem, főleg, hogy nem sokáig maradhat siklásban, s akkor szárnyaival épp fordítottan kell majd dolgoznia, hogy ő is a magasban maradjon, és a vörös sárkányt se rántsa le magával.
Ha Silarona megfogja, egész közel hajtja egy pillanatra hozzá hatalmas, ívelt szarvakkal díszített fejét, s halk morgást hallat.
Nincs most olyan dolog, aminek jobban örülne, mint hogy vele lehet és így, fent a felhők felett.
A foszlányok között letekintve még láthatják is, ha odanéznek Sendel kihalt városát, ahonnan titokzatos módon eltűntek a lakosok. Azóta sem tudja senki, mi történhetett.
Ha Silarona engedi összefogni mancsaikat, karmaikat, akkor mintegy keringőzve ereszkednek a romok felé, s ha nem húzza ki magát a nőstény a mozdulatból, akkor ez egészen lentig tart, hogy aztán ott váljanak szét, még biztonságos távolban a város épületei felett.
Nem bizalompróbának szánja, csupán ügyességi játéknak, s egyben egy hím és egy nőstény táncának is.
Ha Silarona nem enged, vagy út közben hamarabb válik el, akkor követi a vöröst, hozzá igazítja röptét.
Ma a Hajnalt már nem érik el, tekintve a nap egyre inkább a horizonthoz közeledő állását.
Azonban Sendelben még korai lenne leszállni. Ráér az majd később is, Elonar erdejéhez közeledve.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-06, 2:45 pm

*Két sárkány repül Telar felé, a Nyugati szelglet legelői fölött, gyorsan hagyva maguk mögött a területet. Hamarosan már Sendel fogja őket várni, messze alattuk elterülve.
Silarona pillantása vidáman követi Kain röptét, s a vörös test játékosan távolabb lendül, amikor a másik megközelíti. Nem sokáig marad távol, a következő pillanatban már jön is vissza, közel kerülve a hatalmas arany sárkányhoz.*
- Igen, nem lesz baj velük. - *Annyira nem súlyosak már a sebek, hogy különösen akadályozzák, s most esze ágában sincs hagyni, hogy ez lefoglalja, s a repülés kárára menjen.
Egy pillanatig hallgat csak. Ismeri Kaint, s szinte tudja már a választ is – legalábbis sejti - , de végül mégis rákérdez.*
- A te sebeid…? Bírják?
*Eszébe jut az első alkalom, amikor együtt repültek. Norlan határában már nehezen szállt le Kain, miután egy idegen sárkány megtámadta. S habár neki az életébe került, Namelyr is megszenvedte a repülést utána.
Összekulcsolódnak az arany és a vörös mancsok, s a két sárkány egymáshoz közel repül. Egymáshoz tartozva, éppúgy lelkileg, mint most testileg.
Silaronát kicsit elönti a nyugalom, ahogy Kain feje hozzáér. Visszamorog, kedveskedőn, játékosan, szeretettel. Farkával végigsimít az arany sárkányon, óvatosan, hogy ne billentse ki.
Sendel halott vidéke a puszta tájból kimeredező épületcsonkokkal hívogatja őket. A házak és falak maradványai, mint megannyi puszta csontváz, vagy beteges emlékmű rengeteg, a semmibe tűnt élet emlék-szobraiként.
Furcsa, babonázó táncban közeledik a két sárkány a városhoz, egyre közelebb, mígnem csak szétválnak, még távol az épületek omladozó tetejétől. A vörös még meglendül , közelebb suhanva a romokhoz. Könnyű mozdulataiban benne van a játékosság, s csak még megközelíti a várost, majd hirtelen fordulattal veszi az irányt újra az ég felé, visszasuhanva oda, ahonnét indult.
Ha Kain közben arrébb repül, lendületes szárnycsapásokkal éri be, s igazítja hozzá a röptét.
Hamarosan már a Középvidék terpeszkedik alattuk, széles mező, erdőfoltokkal tarkítva. Legutóbb itt Ezmottal futottak össze, s a sárkány nem hagyott kellemes emlékeket a nőstényben. De a terület most elhagyatottnak látszik, ahogy a kék szemek végigpásztázzák.
A pillantás megakad egy nagyobbacska facsoporton – még nem mondható erdőnek - , s felpillant az arany sárkányra.*
- Mit szólnál egy éjszakai pihenőhöz?

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-07, 9:16 am

//"Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza."
/Leonardo da Vinci/ //

*Kain szíve valamelyest könnyebbé válik, ahogy az összekapaszkodott zuhanásban teste is súlytalannak tűnik, pedig azok a tonnák, amiket nyom, éppen testét is összezúznák, ha Silaronával nem engedik el egymás mancsait az épületek felett, s lendül feljebb erőteljes szárnycsapásokkal.
Érdeklődésére a nőstény jelzi, hogy sebeivel nincs gond, s a visszakérdezésre az arany sárkány is csak fejét csóválja.*
- Nem fájnak.
*Ez nem teljesen igaz, mert akadt már olyan fordulat a levegőben, amikor bordái környékébe szúró fájdalom nyilallt, de hogy az egy letapadt izomköteg volt-e, vagy a megviselt, de már javában gyógyuló csontok, nem tudni.
Amikor már ismét felfelé szárnyal, még mindig sárkánymosoly terül szét pofáján, amikor az iménti pillanatokra gondol. A vörös sárkány farkának érintése, s az iménti tánc, amely egy nőstény, s egy hím tánca is volt egyben, s egyben vakmerő zuhanás egymásba összekulcsolva, ahol, ha elszámítja egyikük a zuhanó keringőzést, könnyen a romok között lelheti a szerelmespár szétzúzott csontokkal végét, felvillanyozza.
Nem siet azonban, hagyja, hogy minél hamarabb utolérhesse őt a lemaradó Silarona. Talán mondhatná ifjonti hévnek, ahogy még inkább kipróbálja magát a vörös, de nem sokkal fiatalabb nála, csupán emlékeinek hiánya miatt tűnik annak.
A mezők, facsoportok felett repülő sárkányok útja nyugodt, ebbe a magasságban, már nemigen merészkednek a madarak sem, miközben a két hatalmas ragadozó az egyre alacsonyabban járó nap fényében nézi az alant elterülő tájat.
Kainnak nem jut eszébe Ezmot, talán mert annyi minden történt azóta, s talán azért is, mert nem tekinti ellenfélnek. Eszébe sem jut, hogy Furia tőle tudhat róluk, ha így lenne, a következő találkozás a nyomorék sárkánynak az utolsó pillanatait jelentené.
Azonban ezen gondolatok nélkül a repülésbe feledkezve fel sem tűnik neki az idő múlása. Azzal van, akit szeret, és azt teszi, amit leginkább szeret azok közül a dolgok közül, amik még megmaradtak neki száműzetése után.
Az ívelt szarvak megcsillannak a lemenő nap fényében, mely lassan aranyszínűre festi a tájat, s az alattuk megmutatkozó nagyobb facsoport árnyéka is hosszúra nyúlik már.*
- Jó ötlet, Silarona!
*Tudja, melyik fásra gondolt a nőstény, s nem is vár sokat, nem akar nagyon túlrepülni rajta.
Gyors ereszkedésbe kezd, miközben szárnyait is oldala mellé húzza, s a hatalmas test sebesen közelít a narancs-zöldes színű talajhoz. Az arany szemek a környéket kutatják, de nem látnak sem kétlábút, sem sárkányt a közelben. Élvezi a szarvai között átsüvítő levegő hangját, a pikkelyeit nyaldosó hideg szelet, s a zuhanás mámorító érzését. Csak az erdőhöz közel tárja ki szárnyait, s csap velük néhányat, hogy aztán a hatalmas arany mancsok szinte puhán érjenek földet a kétlábúaknak térdig érő, dús fűben. Még így is mélyen belevájnak a hatalmas súly alatt a puha talajba.
Kain még meglebbenti szárnyait, s elégedett morrantást hallat. Várja, hogy mellé érkezik-e a nőstény. Jól esik neki valódi alakjában, önmagaként jelen lenni, s nem holmi esetlen, kétlábú testbe gyömöszölve senyvedni.
Fejét nemesen felszegi, s úgy figyeli a vörös sárkány landolását. Gyönyörködik a narancsos fényben fürdő vörös pikkelyekben, az izmos lábakban, az egyensúlyozó farokban, s a kék szemekben, melyek a formás fejben ülnek meg.
Ha Silarona leszállt, Namelyr oldalához húzza szárnyait, s lassú mozgással lépeget el a vörös sárkányig.*
- Gyönyörű landolás volt….

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-14, 3:49 pm

*Egy vörös sárkány zuhan Sendel felé, majd hirtelen mozdulattal veszi ismét az irányt az ég felé. Nem is zuhanás volt, inkább játék, a várossal, a veszéllyel. Nem is próba, hiszen ő maga is tudja jól, hogy egy ilyen megmozdulás már nagyon régóta nem okoz neki gondot.
Mégis örömmel tölti el, ahogy a levegő süvít körülötte, a hideg huzat körülöleli, megpróbálja megállítani, hiába, hiszen a súlyával s szárnyai erejével nem vetekedhet a levegő ellenállása.
Talán fiatalos, kissé gyerekes, kamaszos ez a lendület, de a vörös nőstényből nem kopott ki. Nem tudja megunni az érzést, ahogy szinte koordináció nélkül, csupán teste formáját kihasználva vág utat magának a levegőben.
Pár erősebb szárnycsapás, s a humán népekhez képest hatalmas, Kain mellett mégis kisebbnek, törékenyebbnek tűnő test beéri a lassító arany sárkányt.
A táj megváltozik alattuk, s a kék szemek az említett facsoportról közben a mellette repülő sárkányra siklanak. Még épp elkapják a villanást, ahogy a nap megcsillan az aranyszín szarvakon.
A napsugarak próbálkoznak a vörös páncéllal is, de a mélyebb színen csak tompábban fénylik vissza a fény.
Namelyr szinte zuhanórepülésben közeledik a facsoport felé, sebesen, mégis tudatában a környezetének. Silarona követi, de közel sem olyan gyorsan. A tengerkék pillantás is körüljár, de a láthatáron innen nem tűnik fel sem humán, sem sárkány alak. A vörös széles ívekben ereszkedik alá, szárnyai alá kapva a levegőt, biztosan, mégis a maguk törékenységében megtartva a kanyarokat.
Egy széles forduló után, már így is közel a talajhoz, ereszkedik még lejjebb, mígnem szárnyainak egy gyors mozdulatával fékez, és olyan simán ér földet nem messze az aranyszín sárkánytól, ahogy az előbb ereszkedett.
Silarona még nem húzza magához szárnyait, élvezi, hogy a repülés után teljes valójukban érzi őket.
A világos szemek követik a közelebb lépdelő Kaint, kedvesen, szerelmesen kutatva végig a sebhelyekkel szabdalt pikkelyeket, a hatalmas szárnyat, a természetességében büszke sárkányt.
A szavakra csupán elmosolyodik, s ő is előrelépve egyet, odanyújtja fejét és hozzásimítja Kain nyakához, fejéhez. Kedveskedőn felmordul.
Még nem akarja ismét kétlábú alakba gyűrni sárkánytestét. Jó így, hogy csak ketten vannak, igazi valójukban. De hamarosan ennek is vége kell, hogy legyen. Nem maradhatnak a facsoport mellett, nem tehetik meg, ha óvatosak akarnak lenni. De a fás sűrű, sűrűbb, minthogy a két sárkány kényelmesen elférhessen benne. Bemenni a fák közé, az még sikerülhetne, de akár csak kényelmesen lefeküdni… az már esélytelen.
A nap egyre lejjebb ereszkedik a dombok között, teret engedve a hódító kedvű árnyaknak. A magas fű fölött még fény játszik, miközben méhek szállnak és hangyák menetelnek hazafelé, mára dolguk végeztével. Elkerülik a két sárkányt, de nem zavartatják magukat túlságosan. Túl aprók, s a sárkányok túl nagyok.*

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-15, 1:52 pm

*Kain figyeli a kitárt szárnyak sziluettjét, a vörös sárkány formás, alakját, amit még hangulatosabban kirajzolnak a lenyugvó nap fényei és az ezeket kísérő, megnyúlt árnyak.
A nyakához simuló fej és a kedveskedő morgás valóban jól esik az arany sárkánynak, s nem is akaródzik most mást tennie. Élvezi, hogy végre nem csak kétlábú formájában lehet közel kedveséhez, hanem hamisítatlanul, valódi sárkány alakjában.
A mordulásra hasonló, csak mélyebb morgással felel, s ha már így hozzásimult a nőstény, az ő nyaka is fordul, s hajlékonyan öleli körbe a vörös sárkány nyakát, míg végül feje éppen szembekerül a vörös fejjel, s az arany szemek a tengerkék íriszekkel.
Az orra egészen közel kerül, s finoman, alig érintve szippant egyet Silarona illatából.
Az arany szemek belevesznek a kékekbe, s ha a nőstény engedi, még így is marad egy darabig.
Eszébe sem jut, hogy vissza kellene váltani kétlábú formájába. Silarona mellett időnként elveszik az a paranoid sárkány, aki jó pár hónappal ezelőtt még volt.
Az arany sárkány hatalmas teste óvatosan nekidörgölőzik a vörös pikkelyeknek. Érezni akarja a másik sárkányt, közel lenni hozzá, végre kihasználni a nagyon ritka alkalmak egyikét, még ha egészen rövid idegi is tart csak.
Ez az, aminél nincs jobb, bárhol legyenek is.
Még nem nézeget el a facsoport felé, sőt, ebben a helyzetben legalább fertályóra, mire akár egyetlen kétlábú is a fák közelébe vetődik. Ha a nap lemegy, sokkal több idejük marad, hogy a később esetleg feltűnő kétlábúak csak tünékeny árnyaknak, kósza tüneménynek hihessék őket.
Vagy démoni szörnyeknek, akikkel kezdeni felesleges, s akár végzetes is lehet. Utóbbiban nem is tévednének nagyot.
Kain hosszú, izmos farka is körbeöleli a vörös sárkányt, mintha bekerítené tagjaival, már csupán karmos lábai, s szárnyai nem veszik körbe a nőstényt.
A hím sárkány játékosan megböki orrával Silarona orrát, s hangos szusszanás is jár ehhez.
Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy boldog, s ezt a boldogságot tetézni is lenne kedve azzal, hogy ezúttal nem kétlábúként van együtt a nősténnyel.
Ennek ad hangot a meglebbenő szárny, ami fölé magasodik a vörös sárkánynak, s az újabban hallatott játékos, mégis mélyen doromboló hang, ami feltör az arany sárkány torkából.
Ebben a pillanatban nem érdekli, hogy kik üldözik, kik nyomoznak utána, sokkal inkább az, mennyire jó, hogy végre ketten vannak, sárkányként Silaronával, s hogy a terjeszkedő sötétség lassan elnyeli alakjukat az esetleges avatatlan szemek elől.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-18, 4:19 pm

*Ha valaki a fák közül hallgatózna, csupán két hatalmas testű lény morgását hallaná. Egy mélyebb követi az elsőt, eltérő hangon, eltérő – bár nem jelentősen – hangnemben. Mint egy furcsa párbeszéd, ragadozók cseveje egymás közt. Megfejthetetlen, a kívülálló számára éppúgy rejthet fenyegetést maga felé, mint kedveskedést a másik félnek.
Most ez utóbbiról van szó, ahogy a két sárkány egymás szemébe nézve elveszik a pillanatban.
Két üldözött, akik most nyugtot kaptak. Mintha csak Ritaela fonalai megszánnák őket egy kicsit, hogy menekülés, harc és bujkálás közepette lehessen egy éjszakájuk egymásra.
A Nap alábukik, végleg átadva helyét az árnyaknak, melyek lassan de biztosan elfoglalják a lég minden porcikáját. Mellettük a facsoport már sötétbe burkolózik, de most egyikük sem figyel rá.
Finom érintés a vörös orron, ahogy az aranysárkány beszívja az illatát. Silarona elmosolyodik, halványan. Ami mégis igazivá teszi ezt a mosolyt, az a szeme, a teljes lélekből mosolygó kék szempár, melyben visszatükröződik szerelme képmása, apróvá zsugorodva, mégis élő-szerűen.
A vörös sárkány számára elveszik az idő. Nem akarná, de nem is tudná megmondani, hogy egy másodpercig, vagy hosszú percekig vesztek el egymás tekintetében.
A kemény pikkelyek egymáshoz simulnak, majd elválnak, a kétlábúak lágy csókjait idézve. Silarona vidáman fogadja, ahogy Kain megböki, és gyengéden viszonozza is. Csak ezután ér ismét hozzá fejével, s szájával finoman végigköveti Kain pofáját, nyakát, élvezve az érintéseket.
Ahogy az aranyszín farok is körülöleli, a máskor talán bezártságot, korlátozást idéző érintések most biztonságot idéznek. Biztonságot, kettejük összetartozását, s a vágyat, hogy mindig közel legyenek egymáshoz.
Mély, lágyan morgó hanggal válaszol. Nem csak a doromboló hangra válasz ez, hanem megerősítés is, hogy belemegy a „játékba”.
A vörös farok is megmozdul, végigsimít az arany pikkelyeken, egy pillanatra rácsavarodik a hatalmas szárny tövére. Eközben a fej már visszatért, ugyanúgy végig hozzáérve Kainhoz, hogy újra belenézhessen a mély, aranyban pompázó szemekbe, melyek annyira kedvesek neki. Játékosan megböki az orrával, miközben a szeme még mindig mosolyog, s a mélyén csintalanság villan.*

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-18, 10:14 pm

*A vörös sárkány érzékelhetően benne van a „játékban”. Mi mást jelenthetnének azok a gesztusok, amiket vagy viszonzásképp, vagy kedveskedésképp kap Kain?
A vörös sárkány szájának végigvonulása az arany pofán, s nyakon egyértelművé teszi a hím számára, hogy nyitott rá a nőstény.
Még ki is nyújtja nyakát, felkínálva, az egyébként könnyebben sebezhető pontokat, amelyek egyben érzékenyebbek is.
A lágyan morgó hangra az arany sárkány állát a vörös szarvak tövéhez dörzsöli.
Ezután az arany színű hím nyelvével érinti meg a pikkelyeket, miközben egyre közelít a vörös sárkány fejéhez, pofájához.
Kain a pikkelyein végigsimító mozdulatra szintén mély, búgó hanggal válaszol. Szárnya tövének érintése is oly pont, mit a vörös sárkány nem tudhatott, ám az is növeli a hím testében a vonzalmat kedvese iránt.
Az arany szemek is belenéznek a tengerkékekbe, s hasonló vidámság, ám más is megjelenik benne. Vágy a nőstény iránt, s ezt a vágyat hivatott most mancsaival, szárnyaival is kifejezni. Tagjai lassan, simulón fonódnak rá Silaronára, s ha a nőstény sárkány engedi, le is döntik őt a puha fűbe.
A hatalmas, arany szárnyak betakarják a vörös sárkány jelentős részét, holott az isteneken kívül nincs más szemlélője a jelenetnek.
Kain halk morgása nyugtató, s egyben sürgető is, hisz vágyainak kifejeződése az, amit most mutat. Mancsai, szárnyai biztonságot adón ölelik körbe a nőstényt, pofája finoman érinti őt hasa oldalán, nyakán, erős, karmos lábai között.
Izmos farka pedig szintén körbekarolja, szinte magához öleli ezekkel.
A sötétség jótékony takarója leplezi el a két szerelmes sárkány üzekedését a facsoport mellett, s a tücskök ciripelése, a távoli állatok hangja közé időnként a két sárkányé is vegyül. Nem mintha bárki is érthetné saját fajukon kívül, mily érzések, vágyak fejeződnek ki ezekben a hangokban.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: 712. évi 6. küldetés - Testvérharc 2013-08-19, 3:07 pm

Testvérharc - i. sz. 687, Nyugati-szeglet

*A nyugati szeglet az, ahol rendszeresen nem, csak nagyon sietősen, s óvatosan emelkedik a levegőbe. Ez a hely közelebb van a Kapuhoz, mintsem épeszű sárkány megkockáztatná, hogy repüljön a közelében. Legalábbis az árulók, a kitaszítottak így vannak ezzel.
Kain paranoiája folytán még óvatosabb, ám néha kénytelen mégis átkelni a Nyugati szeglet legelőkkel, falvakkal tarkított, zöld vidékén.
Most is így tesz.
A Tagana-öbölbe tart. Egyes haramiák itt árulnak egy mágustól rabolt különleges köpenyt. A híre már bizonyos műgyűjtő körökben messze terjedt, így értesülhetett Kain is róla.
Gyalogszerrel halad, fekete bőrkabátja vádliját verdesi, s alatta felsejlik narancsköves markolatú kardjának sziluettje is.
Még épp csak pirkadat után találják a lassan horizont fölé emelkedő nap sugarai úton őt.
Kedveli ezt az időszakot, ilyenkor egészen kevesen vannak még a szabad ég alatt, legfeljebb a földműves kétlábúak, akik már elindultak a földre végezni a napi, kínkeserves, földtúrást. Azoknak pedig ő csupán egy úton lévő feketeköpenyes mágus. Ennek köszönhetően pedig messzire kerülik.
Ez a reggel azonban eseménydúsabbnak ígérkezik, mint amilyennek látszott induláskor, amikor az előző nap ejtett vadat elhelyezte annak a fának az ágai közé, amelyik alatt az éjszakát töltötte.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-19, 3:08 pm

*Talán Ritalea, a végzet úrnője vezeti pillantását, amely a világosodó égboltozatra vetődik. Éles szemei nem is annyira azt észlelik, hogy sárkányok repülnek felette, hanem inkább a nagy távolságban madár méretű lények mozgását, s a felvillanó-kialvó fényeket.
Megtorpan, szemébe lendülő fekete haját türelmetlen mozdulattal sepri ki arcából, hogy az égre meresztve tekintetét jobban lásson.
Mágiát használnak, sőt, mi több, egymás ellen teszik ezt. Erre pedig csupán egyetlen magyarázat van.
Egy árulóra támadtak rá. Az ébenfekete szemek a színeket ezek között a látási viszonyok között nem tudják megállapítani, csak azt, hogy ketten harcolnak egy ellen.
Elég nyilvánvaló számára, hogy nem a hozzá hasonló kitaszítottak, száműzöttek vannak fölényben, ők ugyanis hozzá hasonlóképpen magányosan, bujkálva tengetik életüket, s okuk sincs arra, hogy egy magányosan szálló fajtabélire támadjanak együttesen.
Ezek bizony fejvadászok, akik a hozzá hasonlókra vadásznak.
Az arany sárkányban az első gondolat, hogy besiet az első facsoport mélyére, s meghúzza magát addig, amíg a harc véget ér és a győztesek magukkal viszik a legyőzött fejét.
Nincs dolga ezekkel, sem az árulóval, sem az üldözőkkel.
El is indul, sietve, de nem futva halad, nem akar feltűnést kelteni. Ha ő látja őket, elég, ha a harc hevében egyikük lepillant, s egy futó, fekete alak éppen elég arra, hogy közelebbről is szemügyre vegyék.
Aztán a facsoporthoz közeledve megrázza a fejét. Hogyan várhatnák el egymástól, hogy segítséget kapjanak, ha mind így viselkednek?!
A költői kérdésre megint csak felpillant, sötét szemeivel a harcolókat keresi.
A megtámadott jobbára csak védekezik, ez nyilvánvaló.
Lesüti pillantását, s újra elindul a fák közé.
Már odabent van. Becstelennek, semmire sem érdemesnek érzi saját magát, s ez az érzés csak tovább hatalmasodik rajta. Hát már odáig jutott árulása után, hogy a hasonló sorsú társért sem áll ki, ha lehetőség adódik?!
Tehetetlen dühét az egyik fa törzsén tölti ki öklével verve azt. Nem érdekli, ha belesajdul, még az sem érdekelné, ha a fa szenvedne nagyobb kárt.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-19, 3:09 pm

*Odafent a kék sárkány egy arany és egy másik, kék sárkánnyal vívja élet-halál harcát. Vesztésre áll, nincs esélye arra, hogy megússza, de már eldöntötte, hogy nem adja olcsón magát. Meg-megpörkölődött pikkelyei, harapások, karmolások friss, vérző sebei tarkítják kék pikkelyek borította bőrét.
Már biztos benne, hogy ha túléli is, lesz jó néhány heg, amit el kell majd tüntetnie. Nem bírná elviselni, ha a harc nyomai meglátszódnának külsején.
Lángcsóvája messze száll, de tudja, hogy két ellenfele könnyedén tér ki majd kétfelé előle.
Azonban amire nem számít, az egy feltűnő harmadik sárkány. Csüggedés vesz erőt rajta, a feltűnő méretes arany sárkány alakja a másik kettőtől nem messze a biztos halált jelenti számára, amely így már hamarabb jön el, mint várta.
Azonban az, amit nem várt, az, hogy a pirkadat fényeiben csalóka méretek a valóságban is nagyobbak, mint két ellenfeléé.
S ez a nagy méretű harcos most lecsap a kék színűre.
Kain maga előtt tűzcsóvát küld az egyik támadóra, akit tudatosan úgy választott ki, hogy nem keverhesse őt össze a másik arany színűvel az áruló. Ő már felismerte, hogy kivel van dolga.
Ezmot az, a piperkőc kék sárkány, akivel még a kétlábúak oldalán harcolt végig nem is egy csatát.
Csak reméli, hogy Ezmot is emlékezni fog rá.*
- Weerling!
*Nem tűzcsóvával indít, az igére torkát vakító, fehér villám hagyja el, mely telibe találja a kék sárkány fejvadászt.
Az egy pillanatra megütődve, a testét átjáró energiától kábultan levegőben tartani is elfelejti magát, ám társa, a másik arany ezt már nem hagyhatja annyiban.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-19, 3:10 pm

*Ezúttal Kain felé száll a tűzcsóva, s az arany sárkány csak üggyel-bajjal tudja elkerülni azt. A válasz tőle is egy jókora adag tűz, de abban biztos, hogy ezzel a másik arany sárkányt nem tudja legyőzni.
Ezmotra horkant, aki talán bénultan áll a levegőben, ahelyett, hogy az alkalmat megragadva, ha már segítsége akadt, küzdene életéért.*
- Mire vársz?!
*Az arany sárkány nekiakaszkodik, megpróbálja a nyakát elkapni csattogó fogaival, miközben mind a négy karmos mancsával a hasi, gyengébb pikkelyekbe próbál kapaszkodni.
Namelyr tudja, hogy ha sikerül, onnan már csak egy mozdulat, hogy megpróbálja felhasítani hasfalát, s onnantól neki már vége.
Szerencsére neki is megvan mind a négy mancsa, s azokkal rúgva a másik arany hím felé löki el magától, miközben már szárnyaival is távolabb készül csapni.
Ezmot ekkor lép ismét a harcba, letámadva fogaival, s mancsaival a másik arany sárkányt.
Kain úgy dönt, magára hagyja az egymásba gabalyodó párost. Neki lényegesebb, hogy hová tűnt korábbi ellenfele.
Az bizony időközben a háta mögé került, s ez kellemetlen meglepetés Kainnak. A kék karmok szárnytöveibe vájnak, felül és alul is, s a kellemetlen fájdalom mellé tarkójára is ráfog fogaival az ellenfél.
Együtt kezdenek zuhanni a Nyugati szeglet hajnali fényekben fürdő talaja felé.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-19, 3:11 pm

*A zuhanás nem olyan gyors, mint amikor a magasból szándékosan vált szárnyait oldal mellé zuhanórepülésbe, inkább olyan, mintha egy nagydarab kő zuhanna lefelé.
Összekapaszkodva, ordítva zuhannak a föld felé, s közben pörögnek-forognak.
Kain egy pillanatra pánikba esik. Úgy érzi, nem tudja lerázni magáról ellenfelét.
A világ már számtalanszor megfordult velük, s így tájékozódó képességét is elveszítette, s eközben fogaival és nyakával hiába keresi a fogást ellenfelén, az a tarkójánál fogva jól kontrollálja mozgását. Izmos farkát ostorként használva csap le újra és újra ellenfelére, de leginkább hátoldalát éri, ahol tüskékbe vágódik, újabb és újabb sebeket szerezve vele, miközben a kék sárkány bunkós végű farkával szabadon fér hozzá bordáihoz és kevésbé védett hasfalához. Levegőhöz egyre kevésbé jut, hála a mellkasát és hasát ért zúzó jellegű találatoknak, míg végül csak eszébe ötlik egy megoldás. Valaha régen, még Anzar nevelése alatt tanulta, s a csatákban egyszer került abba a helyzetbe, hogy használnia is kellett, de most újra előveszi a varázslatot.*
- Lig uitbarsting!
*Az arany sárkány hátoldalát vakító fény tölti ki, olyan erős, hogy még a kék sárkány is képtelen a hajnali fényviszonyok között ehhez alkalmazkodni. Az égető, fehér fény hatására enyhül a szorítás, s Kainnak van lehetősége kiszabadulni.
Immár lerázza a hátáról a még mindig látását keresgélő kék sárkányt, s ezúttal szembefordulva vele ő maga támad.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-19, 3:12 pm

*Az arany sárkány nem a megszokott módon támad, hanem két mellső mancsával a kék nyakát kapja el, s mereszti bele a karmokat, majd kettős, ívelt szarvával a torka alá szúr felfelé mozdulattal ellenfelének.
Közben a hátsó lábon lévő karmok is kapaszkodót keresnek a kék hasfalán, de a kapadozó mellső és hátsó lábaktól nem találnak. A szúrás így is komoly sebet okoz, s a kék sárkány levegő után kapkodó, szörcsögő lélegzettel, tehetetlenül csapkodva zuhan a mélybe. Az arany sárkány is kénytelen fájó szárnyait munkára fogni, mielőtt a kék sárkányt követve ő is becsapódik a patakok szabdalta zöldbe.
Azonban mielőtt még a földet elérné, előtte tesz pár kört, hogy méretes tűzgolyókkal árassza el a magát halálra zúzó kék sárkány testét.
A feltörő füstöt kerülgetve repül felfelé és néz körbe, hogy láthassa, mi lett a másik küzdelem vége. A kék és az arany sárkány még harcol, de láthatóan az arany jóval gyengébb meggyőződéssel.
Namelyrnek nem fűlik a foga még egy repüléshez, de megteszi, hogy lezárják végre a harcot. Odafent az adok-kapok megy, ám a másiknál nagyobb, ráadásul győztes arany sárkány megfordítja a kezdeti erőviszonyokat, melyek most az árulók felé billennek, s a csatlós jobbnak látja visszavonulni, ha ezzel magára is vonja az otthoniak haragját.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Nyugati szeglet 2013-08-19, 3:12 pm

*Ezmot azonban nem látja ennyivel lezártnak a dolgot. Kain megjelenése elég ahhoz, hogy egy rövid pillanatra elterelje a figyelmét ellenfelének, s ezt kihasználva kapaszkodik össze az arany sárkánnyal, leginkább hasi oldalon.
A kék karmok a csatlós arany pikkelyei közé hatolnak, s az izmos hátsó lábak egy rántással két helyen hasítják fel a hasfalat pikkelyestől.
A csatlós hatalmas ordítással vergődik, s próbál harapni is, ám Ezmot már nem törődik vele. Fellebben, s a háta mögé kerül, hogy aztán a vergődő arany sárkány bal szárnytövére harapjon rá, s tépje meg azt is, már zuhanás közben újra és újra.
Az arany sárkány csendesen vitorlázva köröz egyre lejjebb. Igyekszik a lehető legkevésbé erőltetni fájó szárnyait. Beletelik még pár napba, míg a sebek nem okoznak majd problémát a levegőben.
Mire földet ér, már újabb füstcsík emelkedik a magasba, s Namelyr biztos benne, hogy nem sokkal később az avatatlan, kíváncsi szemek már csupán arra jutnak, hogy erdőtűz, vagy tarlóégetés volt ezen a két területen.
Ezmotnak azonban se híre, se hamva nincs. Ahogy az arany színű, karmos lábak elérik a földet, a hatalmas bestia körbenéz, s meg is pillantja a kék sárkány távolodó alakját a reggeli nap fényében. Délnek repül.
Azért egy köszönetet, szívesen fogadott volna a kék sárkánytól, de egyébiránt igaza van neki. Minél előbb el kell hagyni ezt a helyet, mielőtt esetleg újabb sárkányok vetődnek erre.
Egy villanás, s a feketeköpenyes mágus áll ismét, igaz, némileg csapzottabban az ösvényen. Megropogtatja nyakát, fejét körbefordítja, s fel is szisszen közben, mert a mozdulat eszébe juttatta a tarkóján lévő sebeket. A hátát is nyomja a kabát, hiszen máshol is kapott sebeket. Megforgatja vállát, s fakó arcára ismét kiül a fájdalom. Nem csak háta fáj, hasizma és a bordák is húzódnak az őket ért ütésektől.
~Elátkozott egy élet ez…~
*A keserű érzések újra ellepik mind ábrázatát, mind ébenfeketén villanó szemeit. Ez jár neki az árulásért, amit elkövetett a háború alatt. Nincs menekvés, s egyre többször jut eszébe, hogy talán ez így már nem is élet.
Megszemléli az ösvénybe mélyed sárkánykarmok nyomait, majd kicsit összerugdosva őket még egyszer körbepillant, aztán fejét leszegve, mélyet sóhajtva folytatja útját az öböl irányába.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

» Keleti szeglet, a Remény tengerének partja