Nyugati szeglet

*Egy sötét árnyék vetül a végtelennek tűnő füves pusztára. Mintha egy nagyra nőtt vadászsólyom keringene zsákmányra lesve, ám a megszokott hívójel elmarad. No meg az árnyék is nagyobb. Sokkal nagyobb, mint egy átlagos sólyom. Sárkány! Tudatosulhat az állatokban a félelem kiváltó oka. Az állatokban, hisz Yrrezann az értelmes fajokat messzire elkerülte délutáni sétarepülése során. Néha csapdába került, ketrecbe zárt vadként feszegeti a humán alak húsbörtönét. Kitárná a szárnyát és élvezné a szél játékát szabad repülése közben. A sebességet, a bukfenceket két szárnycsapás között és a kikapcsolódás örömét. Nincs falak közé zárva, nem veszik körül emberek, törpék, elfek, se más faj nyüzsgő áradata. Egyedül lehet és teheti amit mindig is élvezett: szárnyalhat.
Átrepül egy hűs vizű patak felett, majd egy kört leírva csap le rá, hogy szomját oltsa és felnevessen amikor fogaival sikerül megfognia egy fürge halat. Nem szereti a nyers húst, ezért leszáll vele a végtelen mező közepén és mancsai közé fogva rálehel. Ropogósra sül egy szempillantás alatt. Újrakezdődhet a játék a széllel és a föld vonzóerejével. Zuhanórepülések, orsók, csavarok és féktelen jókedv. Ám közeledik az este és jobb meghúznia magát humán alakban valahol mielőtt eljönne a többi sárkány ideje. A szőke, kék szemű elfről senki meg nem mondaná, hogy egy perce még kék pikkelyes fenevad volt. Hisz annyira barátságos az arca és úgy csillognak a szemei...*

- Nem történt semmi.
*Mosolyog rá a szemrevaló fiatal elfre. Tetszik neki ez nem vitás. Ám az ő szíve már foglalt, így megelégszik az objektív szemlélődéssel. Hisz az istenek minden remekművét meg kell becsülni, akkor is, ha történetesen a sárkányok a legjobban sikerült faj, a többi pedig mind tökéletlen. Talán még ez a tökéletesnek tűnő lány is.*
- Semmi konkrét, csak rep... Mindegy, nem fontos. Csak épp erre jártam.
*Kis baki, majd kitér az egyenes válasz elől. Néha hajlamos elszólni magát. Kelekótya maradt a maga hét és fél évszázados vénségével. Főleg egy kiadós testmozgás után. Ráadásul éhes is. Ám ezt a lányt most nem fogja megenni. Marad az állatoknál. Azok miatt nem fog felvonulni egy egész hadsereg...*
- És ön?

-Elmondom, ha nem mondod el senkinek. Az illatod alapján megtalálnálak bárhová bújsz és megennélek.
*Vörösen izzanak fel íriszei, de a mosoly nem hervad le az arcáról. Barátságos marad, hisz eredendően jónak tartja magát. Csak épp időnként egy-egy agyament önjelölt sárkányvadász karddal hadonászva kéri meg, hogy had lehessen sárkányvacsora. Hogy egyeseknek mi a jó ebben? Ő nem kürtöltette szét, hogy lovagokat szeretne enni. A konzervhúst és az olvadt fémet egyenes rühelli...*
- Szerintem nem jó helyen kerestél. Másrészről viszont gyorsabban váltogatom a helyem, mint képzelnéd. Egyébként Yrrezann vagyok. És téged hogy hívnak?
*Kezdjék az alapoknál. Bemutatkozás. Kézfogás. A kényesebb kérdések, például tényleg tudsz tüzet fújni? hány lovagot ettél meg ma? felülhetek a hátadra amikor repülsz? csak ez után jöhetnek szóba. Nem cirkuszi mutatvány ő.*
- Amúgy örülök a találkozásnak.

*Nyelvet ölt Lysanorra és elvigyorodik. Olcsó bűvésztrükk? Na akkor ezt csinálja utána egy bűvész!*
- Ne rémülj meg. Ha egy fenevadat látsz, akkor az is én vagyok. Humán fajokat nem eszem és előre szólok: jó vagyok. Szóval ne lőj le, ne ránts kardot, ne fuss el és, ha lehet mágiával se próbáld lelőni a fejem.
*Megrázza magát és nőni kezd, közben át is alakul. Majd egy fél perc múlva mély hangon mutatkozik be ismét. Hisz ebben az alakban most találkoznak először.*
- Yrrezann, a renegát kék. Nagyon örvendek. Visszaalakulhatok? Vagy egy tiszteletkör előtte?
*Felszökken a földről és szárny csapkodva körberepüli a lányt. A látvány kedvéért és kimondottan az ég felé célozva, még egy tisztességes lángoszlopot is fúj. Csak ez után ereszkedik vissza.*
- Elmegy rendes bűvésztrükknek? Azt leszámítva, hogy ez valódi volt.
*Ha a lány elmenekülne, akkor nem hagyhatja ugye, hogy bárkinek is elmesélje amit látott... Ám, ha marad, akkor megtudja, hogy mennyire hasznos lehet, ha egy sárkány a barátja. Visszaalakul elffé és most a szeme sem vörös, hanem gleccserkék.*
- Ha akarod elvihetlek egy fogadóig. De alhatsz a szárnyam alatt is. Sőt, egy tisztességes tábortüzet is összefújok. Nem vagyok emberevő. Különben már megettelek volna, nem?

*Tíz ezer emberből egy, ha látott élőben sárkányt, és ezek jó része sem élte meg, hogy mesélhessen róla. Ők tudatosan a legendák ködébe olvadtak és nem, vagy csak egészen ritkán fedték fel magukat mások előtt. Különösen igaz volt ez az áruló sárkányokra.*
- Kain? Egyszer régen, több száz éve, hallottam ezt a nevet. Nem fekete az biztos. Az ősök jó részének a nevére még ma is élénken emlékszem. Fúria neve is mintha ismerős lenne. Oly rég óta élek távol a többiektől és elvegyülve az elfek népe közt, hogy a régi emlékeim kezdenek feledésbe merülni.
*Majd elmosolyodik és kacsint. Teljesen átalakult humán formájában senki meg nem mondaná, hogy nem egy közönséges, ám átkozottul jóképű, erdei elffel van dolga. Tudatosan választotta magát ilyennek, hisz egykor határtalan volt az egója. Most is az, ami azt illeti, de megtanulta korlátok közé szorítani.*
- Igen. Alhatsz a szárnyam alatt vagy, ha biztosan nem látja senki, elvihetlek a fogadóig. Felülsz a hátamra és erősen kapaszkodsz. De ha lónak nézel és megböksz a sarkaddal akkor sárkányeledel lesz belőled. Végtére is egy sárkány büszkesége van akkora, mint egy elffé. És amit ma láttál az szigorúan köztünk marad. Nem akarom, hogy a feketék vagy az emberek vadásszanak rám. Ugye megérted?

- Egyáltalán ne vedd biztosra. Hétszáz év után előfordulhat, hogy én emlékszem rosszul.
*Von vállat. Lehet fekete, vörös, kék, arany, zöld, de az is lehet, hogy nem is sárkány. Ha elsőre nem ugrott be róla semmi akkor régen se ismerhette túl jól.*
- Láttad a sárkány alakom. a pikkelyeink színe alapján sorolnak be minket. Én kék vagyok.
*Szerinte ez egyáltalán nem bonyolult. Tudomása szerint csak ezek az alfajok vannak, bár egyszer megnézne egy rózsaszín nőstény narancssárga szárnyakkal. Bár olyan úgyse létezik. Legalábbis szerinte.*
- Miért ne aludnék melletted? Nem félek a lányoktól, te amúgy sem látszol harapósnak. Ha nem bánod akkor humán alakban aludnék. Úgy kényelmesebb, mint hason, össze vissza hajtogatott szárnyakkal, miközben végig attól rettegsz, hogy tüsszentesz és leég a fél erdő. Egyébként is én elf vagyok, nem is tudom milyen sárkányokról beszélünk itt...
*Szemeit forgatja, majd mutatóujját a szája elé téve hallgatást kér és kacsint. az előző percek történései az ő titkuk.*

- Valaha volt családom, rokonságom, népem. Ám mindent feladtam amikor az embereket, pontosabban az elfeket választottam. Egy "áruló" nehezen talál új kötődést.
*A múltját a sárkányok jó részével együtt elnyelte a mágikus csapda. Szeretne végre új életet kezdeni.*
- Más lehetőségem nem lévén, én is.
*Mosolygott rá a lányra. Hasonlóan barátságosan.*
- Rendben. Alvás közben is tudok őrködni. Mellettem biztonságban vagy.
*Sárkány alakban Lysanor mellé feküdt és betakarta bal szárnyával. Az orrából kicsapó meleg levegő pedig tábortűz nélkül is melegen fogja tartani.*