Nyugati szeglet

//Lys nek//
*Nem járhatott még délre sem, a nap édesen sütötte a fakó arcot. S ő tétlen feküdt a fűben élvezte e nyugodt nap minden pillanatát. Kivételesen arcát sem takarta semmi csak jobb szemébe lógott fehér haja. Érezte a pír már kezdte megkapni s talán egy kis színt kölcsönöz neki egy ideig. Bár ezzel már próbálkozott de bőre sose ment át a fakó fehérből egyik irányba sem. Egy kőnek döntötte hátát majd a mellette lévő kis edényt nézegette, félig volt csupán furcsa kék lével aminek el kellett volna már tűnnie e erős naptól hisz csak víz. Egy kis virággal mi gyógyító hatású volt, főleg teába elkészítve. Bár ezt már a napra bízta s rátette a kőre ,hogy még több hőt kapjon. Nemsoká indulnia kell nem időzhet itt túl sokat várják a kalandok s a megannyi veszély.
Uralni mégsem tudja magát szeme lecsukódik, halk szuszogás veszi kezdetét. Elszundikált egy kő társaságában. S itt a nyílt réten akárki rajta üthetne de nem zavarja hisz már régóta nem érezte magát íj pompásan. Nyaka alatt hevert kis táskája mit párna ként használt, s kezében egy kést tartott, semmit se bízott a véletlenre s várta a váratlant mint ahogy mindig is tette.
Pár perc volt csupán ez a szépítő alvás szeme kinyílt épp hogy csak láthatóan körbenéz senki sehol állat sem próbálja még megenni, a gond letudva már épp aludt is volna vissza mikor neszt hallott. Valaki jár itt.
Lehúzódik a kő mögé s ki se látszik mögüle csak a tálka maradt ott mint árulkodó jel honlétéről.

*Kissé meglepte a hang a kő túloldaláról, elmosolyodott mikor megtapasztalta lebukott a közeledő előtt hát igen nem volt sok ideje elrejtőznie. S biztos volt abban is hogy megfeledkezett valamiről. Rápillant a fölé magasodó lányra, karcsú alakján végig fut szeme majd a másik szempárból szúr ki egyet.
-Még ki kéne száradnia teljesen. Akkor lehetne már teát is készíteni belőle így csak víz és virág semmi több.
*Majd ő is felegyenesedik a kés visszakerül a helyére kezéből, nem látszott olyannak a lány ki bánta méltóztatná. S így ő se maradhat késsel kezében.
-Aden Von Zaken vagyok.
*Kezét mellkasához helyezi majd jobb lába a bal mögé ér s kissé előre hajol. Bár lehet furcsának találta a lány ezt a köszöntést de ahonnan ő jön ez így megy. Aden a lányra mosolygott majd teljesen meg is feledkezett róla hogy arca előtt semmi sincs, s nincs mi mögé bújnia.
-Teát készíteni belőle mi másra jó még?
*Cselesen megpróbálta kicselezni a lány tudását hátha olyanról is tudna mesélni amivel ő foglalkozik. Persze ez a virág nem ártalmas akárhogy is készíti el az ember. Még legelészhetné is ha úgy tartja kedve. Majd arcához ér kissé megcsípte a nap, s érzi is ezt. De várjunk csak valami hiányos. Innen már nem volt vissza út arcát is leleplezték nem csak rejtekhelyét.
-S te mit keresgélsz errefelé?- pillant rá az íjjra- Vadászni vagy csatázni? - mutat rá. Majd gyermeki arca egy bizalmatlan mosolyt intéz a lány felé.

*Aden csak megértően bólint a tudásra, igen azért sokan tisztában vannak ezzel a növénnyel mégis mire való. Majd a lány félbehagyott kérdésére lett figyelmes szemébe nézett látta annak irányát, majd ekkor eszmélt fel nincs is rajta a maszk. Szóval mi lehetett a kérdés vége, pontosan tudta. Sok embernek szembe ütő a seb az arcán. S ha tudnák ,hogy ez már jó ideje ott van s kicsit több kéne ahhoz hogy eltűnjön onnan mint holmi gyógynövény. Majd egy mosoly kerekedik arcára, s várt egy picit hátha mégis lesz bátorsága megkérdezni. De csalódnia kellett benne.
-Igen ez a virág sok mindenre alkalmas.
*Aden csak bólint egyet ő sem keresi a vérontást de ha valaki ráveszi akkor meg sem áll míg élő lélek van a közelében. S egy szabálya van ki az életére tör annak elveszi. Majd a lányra pillant s elgondolkodik kicsit. Miért is készíti a tea füvet. Egyértelműen teázni akart egyet még reggel de azóta már elteltek órák s igazából a reggeli tea már hamarosan déli lesz.
-Téged vártalak hogy teázhassunk egyet.
*Kaján vigyor arcán, cselesen megkerülte a kérdést s mint mindent megpróbálta a saját malmára hajtani a vizet.
-S ha lefogadod a meghívást tudok neked helyet kínálni.
*A kő mögött pár szál elszáradt vessző volt s nagyobb fadarab, egyértelműen tüzet akart gyújtani, reggel még kicsit csípős volt az idő de erről meg is feledkezett miközben a bozótosban kajtatott a növények után. Bár a száraz fa mellett még egyéb növények is megtalálhatóak voltak, amiről nem sok ember tudja mire szolgál ha jól elkészítik.
-S a kérdésre vissza térve mit elfelejtettél befejezni... Kérlek tedd fel. Nem szeretem ha félbehagyják a dolgokat.
*Majd fenekét lehelyezte a finom fűbe pont oda ahol eddig is szunyókált. S kezével helyet kínált Lys-nek

*Aden csak mosolygott a lány feltételezésére s nem tudta mit is feleljen, nem tudta hogy jön a lány ez tény s való de miért ne mondhatná azt amit szeretne hisz a lány úgysem ismeri őt. De hát végül az igazságnál maradt meg, majd csukjáját ledobva fejéről villant ki fehér haja. Majd a cián szem a lányra pillantott.
-Ezt neked kell eldöntened hogy lehet e vagy nem.
*Majd a lány kérdése kissé zavarba ejtette hisz most is egy válasz út elé állította igazat mondja vagy hazudjon valamit neki. Nehéz az igazságot elmondani hisz bolondnak tarthatja érte akárki hisz mit mondana rá csak egy bolond válaszolná.
-Tea közben elmondnom a történetét...
*Majd egy megértésre vágyó pillantást vet a lányra s ismét csak hallgatja amit mond. Neki se különb a helyzet hisz nem sok lányhoz volt eddig szerencséje. S neki inkább a társaságának neme volt az mi zavarba ejtette mintsem hogy most kivételesen nem egyedül van. Majd a rőzséhez nyúlt s két kova kővel hamar lángra izzította azokat s éppen hogy csak kis tűz égett mellettük mire a lány által megfigyelt tál került. Aden zsákjából egy szövetet húzott ki mibe először belekerült a tál tartalma. Min könnyedén átfolyt a víz de a virág benne morzsolt darabjai benne maradtak. Majd teli töltötte a tálat friss vízzel kulacsából s már rajta hagyta a tűzön azt míg el nem kezdett fortyogni, ekkor került bele a szövet miben a tea alapja volt. S alig pár percen belül friss tea szaga üthette meg orrukat.
-Hamarosan kész az ital...
*Majd újabb kérdés érkezett felé, mi pont jól jött ki hiszen amúgy is a történet magáról egybefonódik az első kérdéssel. Ekkor már látszott a tea színén, hogy teljesen elkészült. Restelte de ő nem használt soha poharat s csak méregtartók voltak nála s szerencséjére még voltak mik teljesen üresek s tiszták. Majd kettőt vett elő miknek tetejét lecsavarta s máris majdnem pohárként funkcionálhatók lettek. Aden megfogta a tálat majd kiöntötte a lánynak majd magának az italt.
-PArancsolj - Nyújtotta neki s várta hogy az elfogadja - S igen a történet... S a magam története. Nem is tudom a sebről könnyebb mesélni mint magamról.... Ezért a sebet kezdem el s ezáltal lehet kissé belefolyok majd én is.
*Mosolygott rá a lányra, majd mély levegőt vett s megkereste fejében a pontot ahonnan a seb ered. Régi mese volt ez nagyon régen is hallotta már de mintha elméjében tisztán bele véste volna egy kőfaragó.
-Az egész Navarean Soul Salamonnal indul ki az egyik ősöm volt, ő hagyta rám ezt a jelet s minden felmenőmön rajta volt, s minden utódon rajta is lesz. Nyolc éves korban véste bele anyám arcomba,- Húzta ki háta mögül a tőrt- Mambával... - Nyújtotta ki kezét benne a tőrrel mit pengéjénél fogott. - Ő itt Mamba hű társunk generációk óta. Ha szeretnéd megfoghatod. Csak a pengével vigyázz, roppant éles s nagyon mérgező.
*A tőr könnyű volt mintha csak egy tollpihét tartana a kezében de látszott rajta edzett fém volt min nem fogott az idő vas foga, vékony pengéje ívelt volt s két lyuk volt neki a végén hogy elvezesse a vért Aden kezétől s ezáltal védte magát valamelyest a méregtől is mit használt rajta. Gyönyörű ébenfekete színe csak élén tőrt meg mi ezüst színben pompázott.
- Nos Salamon egy nagy ember volt a legerősebb az összes utódjához képest akarata hegyeket mozgatott meg s ereje legendás köztünk. Bár nem maradt róla túl sok feljegyzés de mi megmaradt azt istenekhez nem fogható tisztelettel kezeltük. Úgy nevezték Salamon az Áspis. Méregkeverő volt a legjobbak közül való, értette munkáját s hatalmas hagyatékot hagyott hátra tudásában s egyéb formákban - Mutat a sebre- de ez egy olyan ősi történet amit már ember nem ismerhet. S Salamon is így akarta, merüljön feledésbe hogy ki volt ő s kik az ő leszármazottai mert hagyatékára sok éhező szem vetült. De Salamon bölcs volt mindenek ellenére s az erőhöz mit hátra hagyott nagy felelősséget s szigorú törvényeket hagyott. S nem utolsó sorban a technikáit s mérgeit. S ,hogy én hogy kerülök a képbe. Anyám Lilith Von Zaken volt. A Zaken név csupán száz éve vette át a Navarean helyét. Sokáig csak fiú gyermekek születtek családunkban s sose egy népből valótól lettünk. Volt hogy fehér el volt hogy vér elf de sűrűn fordúlt elő emberi élet történelmünkben. Anyám Lilith például ember volt s ember társat választott magának. S ezáltal részben én is ember vagyok. S úgy tudjuk Salamon is az volt, de ez már meglehet több mint ötszáz éves történet is ki emlékszik már rá mikor íródott meg s ki tudja mi az igazság. Magamról nem tudok sokat mondani nem rég hagytam el a szülői telket, s már csak apám maradt mire eljöttem otthonról.-Mintha könnycsepp jutott volna ki szemtakarója alól mi egyből a földre hullt majd az mohón beszívta magába. S ő erre kortyolt egyet teájából mi addigra már kellemesen lehűlt. -Egy méregkeverő munkája nem veszélytelen s ki tudja mire bukkan rá lehet hogy olyant talál mire nincs ellen s szinte fájdalom nélkül azonnali halált okoz...S ez volt anyám hagyatéka egy méreg utolsó cseppjei mik magával ragadták de mégis marad belőle annyi hogy jusson gyermekének belőle. Immár egy éve vándorolok s találtam barátokat pont úgy mint ellenséget is. Bár mi nem az a nemzetség vagyunk kik viszályt szítanak a másik között s amíg a mi életünk nincs veszélyben addig nem nyúlunk fegyvereinkhez. Ez lennék én s az én történetem. A Zakenek utolsó élő tagja.
*Bár a történet nem éppen vidám volt Aden mégis mosolygott szívét nem vonta be a bú hisz ez volt a sorsa s tudta is, hogy ez nem lehet másképpen hisz törvényeik leírták mit lehet s mit nem. Majd a lányt nézte mit reagál történetére attól félt hogy egyszerűen bolondnak nézi de már megszokta hogy a furcsákat a népek java része elítéli s elmeháborodottnak titulálja. Majd belekortyolt a teába s némán a lány szemét nézte.

*A lányra pillant mesélje közben, jó hallgatóság volt s látszott hogy érdekelte amit Aden mesél. Majd a mese végeztével vette egy jó nagy levegőt s kifújta azt. S végig hallgatta a lányt, s enyhe mosoly került arcára, sose hallott még történeteket az elfek világából. S most először olyan mesét fog hallani mi nem őseiről szól. Nem tagadja azokat is szerette s mindig volt olyan mese mit még nem hallott.
-Igen hát a gyermekemnek.... - Vezette le hangját majd elnémult s gondolkodni látszott majd folytatta - Attól még messze állok. S fiatal vagyok még ahhoz hogy letelepedjek valahol. Még járnám az utam amíg lehet.
*Rápillant a lányra, majd Mambára figyel ahogy a lány kézbe veszi, szinte érzi fenekén azt a rúgást mit most minden egyes őse teljes erejéből megtesz. S hátán végig fut a hideg, majd megborzong. Kicsit meg is rázkódik elhessegetve ezzel azt a rossz érzést.
-Köszönöm a dícséretet ahogy Mamba is.
*Majd kezébe veszi Mambát végig nézte s elgondolkozott dolgokon, majd a lány hangja kizökkentette a gondolatmenetből s rá pillantott. Majd kényelmesen elhelyezkedett a hátát neki szorítva a kőnek. Hajába túr felkészül a mesére s alig várja már hogy a lány elkezdje. Élvezettel hallgatta végig a lány történetét bár szomorú volt mégsem érzett bánatot iránta, nem volt kenyere az érzelemesség. S ahogy látta a lány így is jól elboldogul.
-Sikerült, már az első pillantásnál sikerült alkotni. S tudod nem oly könnyű elijeszteni Navarean tagjait. Éltünk mi már meg rosszabbat is mint egy rossz történetet. S a meséket mindenki úgy látja ahogy szeretné.
*Köszörüli meg torkát majd egy kérdésre nyílna szája de nem tudja feltegye e? Nem is a lány vagy amit kérne tőle hanem mindinkább saját maga az aki miatt nem szeretné feltenni. Majd meggondolja magát, mégsem lenne jó ötlet felfednie titkait egy idegen előtt, bár a lány sem tett másképpen. S szavaiban nem volt hazugság valahogy mindíg megérezte ha át akarták ejteni. Ajkába harap a lányra néz, s mégis megszólal.
-Akarsz látni olyant ami elijeszthet?
*A lány válaszát már meg sem várta, keze eltűrte szeme elől a kelmét mivel eddig takarva volt. Még haja is ott lógott elé mint második védvonal, az érdemtelenek elől. Bár így is látszódott aminek kellett egy lefele ívelő szemgolyó nézett vele farkasszemet. Mintha csak egy sárkány lenne ott előtte s az nézné a szempárt. Aden eltűrte haját szeme elől mostmár teljes pompájában látszott cián színű írisze megmaradt de középen a sárkány szeme lappangott minek köze sem volt a sárkányokhoz bár ezt aki nem tudta nem is gondolhatta. Majd engedte el haját mi vissza csúszott szeme elé s eltakarta azt. A szem folyamatosan a lányt nézte, s már szinte az az érzése lehetett a lánynak hogy belé lát. Amitől nem állt messze hisz Aden pontosan látta a szemmel mi történik a lányban. Látta ahogy szíve dobog s hogy egyre hevesebb. Azért meglepő lehet egy ilyen látvány, egy emberben egy állat. Igen furcsa s ijesztő. Majd Aden ismét szóra nyitotta a száját s megismételte a lány utolsó mondatát csak most éppen a személyek voltak fordítva.
-Remélem nem ijesztettelek el...
*Félmosollyal arcán hajtotta vissza a kelmét szeme elé. Nem is inkább azért hordta hogy az emberek ne lássák mind inkább azért hogy ő ne lássa az embereket vele. Furcsa az embernek hogy egyik szemével nem láthatja a másik arcát de a bőr alatt viszont mindent.
-Ez a hagyatéka a Navareanok családjának... Egy szem mi mindent lát, mit látni kell.S ezek mellett érdekes volt meséd, s nem lehetett unalmas életed, habár sok mindent vesztettél el álmaidért. Sokunk jár így hogy mindent elveszít azért mert megálmodott valamit.
*Aden csak mosolygott s várta mit felel a lány s közben csak remélni tudta hogy Lys nem kapja lábait s fut tova előle mint sokan mások.

*Aden kissé szégyenlősen pillantott rá a lányra, nem gondolta volna hogy ennyire megragadja a látvány mit nyújt neki bár nem vallotta volna be jól esett az érintés még ha idegenkedett is tőle. Nem sokan értek még hozzá s aki így tett volt rá alkalom hogy keze látta kárát.
-Hát nem is tudom mit mondjak. Egyszerre örülök neked s félek is tőled. Még senki se reagált így, miután látta.
*Mosolyodott bele mondatába, a lány igen csak csinos volt nem tagadhatta s jól esett neki is a dícséret. Többen szólították már szörnyetegnek mint érdekesnek. Bár az ember szóra nem tudta hogy reagáljon hisz kevesebb volt benne az ember vér mint akármi más. Sok néppel társult a nemzetsége s az emberek nem rég folytak bele. Salamon felesége is úgy tudják hogy egy elf volt hogy hosszú életet tudjon adni fiának. De a mesék gyakran megcsalják az embert s rossz irányba vezetik.
- Nem számítottam arra hogy így megtetszik. De nem lehet mindenki egyforma nem igaz?
*Majd a kérdés repült fülébe, s elgondolkozott rajta hogy is tudná leírni azt amit lát vele. Hogyan mondjon el egy olyan dolgot amit látnia kell ahhoz hogy megértse a minden jelentését. Kissé eltűnődött rajta lehet hogy a lány pont ezért is kért nemsoká tőle bocsánatot mire ismét csak felfigyelt. Majd elnevette magát, majd egy könnycseppet törölt ki bal szeméből mi a nevetés alatt szökött bele.
-Furcsa lennék? Mondjuk van benne valami... De a furcsa jelző jelenthet jót is.
*Majd mély lélegzetett vett s megpróbálta szavakba önteni a minden jelentését.
-Hát a minden alatt azt értem hogy szó szerint látlak téged. Nem az arcod vagy a hajad hanem azt ami benned van. Ami benned történik a szíved mozgását a véred ahogy folyik benned. A csontjaid minden porcikádon keresztül át látok s ez az én fegyverem. Látom ahogy veszed a levegőt s azt ahogy kifújod. Egyszóval mindent mi benned történik. S ehhez nem kell közel lennem hozzád, messzebbről még a lények eredeti alakját is meg tudom figyelni. Attól hogy formába öntik magukat belűlről még ugyanazok maradnak. Érted már?
*Majd elbiccenti fejét a válaszra várva s újabb adag teával kínálja meg a hölgyet mit ha elfogad kiönt neki.

*Aden nem vette zokon a furcsa jelzőt s tisztában is volt vele hogy mindenki furcsának találja a maga módján. S ő is ezt gondolta a lányról bár nem mondta ki de így érezte furcsa volt ahogy reagált s nem éppen motyóit fogva rohant tova integetve neki. Nem sokan szeretik ha egy ilyen szem néz vissza rájuk a haj alól.
-Te is furcsa vagy de jó értelemben.
*Mosolyodott el majd arca kissé elpirult, nem lehetett eldönteni vajon a nap okozza e vagy Aden szervezete teszi ezt vele. De megpróbálta fékezni indulatait s érzéseit, főleg érzéseit mik sok problémát okozhatnak. Majd kezéből kiesett az üvegcse a földre. Összehúzta szemöldökét végig nézett a lányon.
-Nincs... Nem sok lányt ismerek, s közöttük se túl sok olyant aki... Hagyjuk...
*Jobbnak látta nem befejezni a mondatot valamiért lehet nem úgy jönne a szájára a szó mint ahogy azt eltervezte. Majd a lány bocsánatot kér, nem érti miért hisz nem tett olyant amiért rászolgálna. Ezért csak mosolyog rá gyermeki arccal, csupán a seb az mi elcsúfítja azt.
-Ugyan - legyint egyet- nincs okom megsértődni.
*Majd ismét kezébe veszi az üvegcsét s a maradék teát beleönti majd felpillant a lányra kinek arca még mindíg pírban ég.
-Ha kéred - tartja elé- csak nyugodtan.

*Aden örült neki hogy a lány megkérdezte azt mit meg kellett neki. Ő se habozott soha kimondani amit a szívén viselt. Bár nem is volt egyszerű mert szívében most furcsa dolog keringett a lány személyével kapcsolatban. Majd egy váratlan kérdés még hogy meddig marad, ez az amit ő is szeretett volna tudni, majd ahogy a lány következő szavai felcsendültek fülében máris megvolt a válasza a kérdésre.
-E estig... S ha nem bánod veled tartok.
*Bár arcra már így is piroslott a lány bókjára fülig vörösödött, érezte hogy arca forró lett s tudta is jól miért. Kissé zavarban volt úgy érezte valaki túl közel kerűlt hozzá. Bár a lány ahogy beszélt nem rossz teremtés. Valahogy azt érezte vele kellene tartania az útján, hisz most úgysem adódna jobb dolga mint vele tartani. Sőt talán ez az egyetlen dolog az mi érdekelte is. Majd nem volt elég hogy így is elvörösödve ült ott a lány elött mint valami rózsabokor még egy újabb zavarba ejtő kérdést kapott.
-Épp most...
*Na innen ásta volna el magát legszívesebben a föld alá fejjel előre, szíve rohamosan vert majd hogy ki nem ugrott a helyéről, tenyere izzadt ez nem volt szokványos nála. Nagyot nyelt s érezte hogy elárasztja a víz nem csak tenyerét de egész testét. Izgult vajon a lány mit felel rá. Még sose volt dolga ilyen szituációban. S csak abban reménykedik hogy ez fordítottam sem lesz másképp. S nem éppen most ejtik képére mikor már felvállalta érzéseit.
-Ne ne haragudj vagy nem is tudom.
*Nyökögött teljes zavarában, nem tudta mit kéne mondania s azt sem hogy mit lenne jó mondani. Édesanyja csak annyit mondott ha meg találod az igazit tudni fogod mit kell mondani. Hát lehet hogy anyja csak költőien fogalmazott s közben arra gondolt hogy azt se fogod tudni ki vagy s honnan jöttél. Vagy lehet ez a másik nem irányából ilyen egyszerű lenne. Sütötte le szemét s kezére nézett mit kesztyű takart.

*Szíve örűlt hogy a lány elfogadta útitársnak s ez nem kis boldogságot okozott, de a másik kérdés. Az már az volt amire nehezebben jött a szó a szájára mint akármikor. Már niytotta is száját a szóra s belé égett a szó fülig elvörösödött. A lányra pillant úgyszintén most mint két szál rózsa üldögélnek ott a fűben egy üres teás edénnyel mellettük s bűzölgő kialudt tűz mint hajdan pislákoló gyertya. Arcához kap mind két kezével, végig törli azt. Leveszi a kötőt szeméről, most a kígyó szeme nézi a lányt. Igen Aden most már biztos volt dolgában, a lány sem éppen semlegesen áll hozzá, mély levegőért nyúl s elhatározza magát. Keze miben a kendő van ökölbe szorul. Nehéz kimondani amit érez főleg hogy előszőr mondja ki. Még sose járt így amibe belecsöppent. A jobb szem folyamatosan a lányt látja s pontosan szívét nézi mikor Aden ajkai szóra nyílnak.
-Igen.
*Most jött az a pillanat mit egész eddig húzott s csavart, nem tudta mi jön ezután csak egyben volt biztos. A lány szíve megdobbant a szó hallatán nem volt semijen kétely benne hogy viszonzásra talált a szó. Nos mi legyen, nem tudja kezéből kiejti a leplet majd most a kígyók szeme becsukódik s csak Adené van nyitva. Keze hozzá ér Lyséhez majd ismét megszólal.
-Igen beléd....

*Lysanor szíve megdobban. Rég volt már ilyen szituációban, de meg kell hagyni tetszett neki. Ő szerelemről nem beszél, hiszen az nem alakul ki ilyen gyorsan. Sőt zavarban van kicsit.*
- Aden. Én szerelemről nem beszélek....még, mert ez nálam egy hosszabb folyamat. De igen vonzónak talállak és felkeltetted az érdeklődésemet.
*Mondta kicsit pirosan. Feláll, összeszedte holmiját, aztán a vállára kanyarintotta tarisznyáját, majd a másikra az íját.*
- Kezd sötétedni, ideje indulnom.
*Direkt fogalmazott egyes számban és lehajolt Adenhez.*
- Ne sértődj meg. Nem visszautasítás ez, hanem csak szeretném pár napig kiszellőztetni a fejemet és átgondolni ezt a találkozást. Remélem megértesz. Én abban, hiszek, ha tényleg van valami célja a sorsnak kettőnkkel, úgy is találkozunk még. Meg fogjuk találni egymást.
*Adott a fiúnak egy puszit az arcára, megsimította, majd elsietett az erdő fele. Gyorsan vette lábait, mert tényleg meg volt zavarodva kicsit.*

// Köszi a játékot. Találkozunk a mesében. //

*Rápillant a lányra, s nem tudta szavai örömöt v szomorúságot keltenek szívében. Ő sem volt biztos a dolgába csak érezte azt a furcsa érzést, mintha hánynia kéne de nem.
-Mindenki máshogy látja a dolgokat.- mosolyodik rá a lányra- Akkor ezek szerint nem csak egyoldalú a nézeted.
*Ő maga is szépnek találta a lányt lehet ezért volt ilyen zavarban bár a szavak nehezen jöttek a szájára. S a lánynak is igaza volt már sötétedni látszott a nap aranyba öltöztette az eget. Gyönyörű látvány tárult eléjük. S milyen szép pillanat is ez a búcsúra. Bár Adennak nem igazán volt ínyére a gondolat, de mit lehet tenni úgyis azt teszi mit ő akar.
- Megértem... S ahogy gondolod úgy tegyél.
*Mosolygott a lányra majd egy csók csattant az arcán, füléig ért a vörösség. Utána pillantott az elfutó lány után majd mikor már az erdőben eltűnt szeme elől, hátra dőlt majd kezeit feje alá tette.
-Érdekes nap volt a mai. De nekem is ideje indulni....
*Szedte össze a szerteszét hagyott holmikat majd táskájába rakta őket, s nekilódult az útnak egy kaland reményében.

// Köszi a játékot ^^Igen ott biztosan <3///

// küldetés: Egy elf háza 1.//

El-elkalandoztak a gondolataim. Őszintén szólva hihetetlenül meguntam az útitársaimat. Annyit fecsegni, mint ezeket a lényeket, életemben nem hallottam még senkit. Alig vártam, hogy kicsit letáborozzunk. Nem is szóltam nekik, mennyire közel vagyunk már Verinolhoz. Csendesen felderítő körútra lovagoltam, mintha valóban szükség volna erre. Komoly képpel intéztem el a lelkes ifjat, aki velem akart tartani. Eszembe sincsen most gardézni bárkit is.
Morogva aludtam el, már tegnap este is, alig vártam, hogy egy kicsit magam lehessek. Most aztán végre így történt. Még alkonyat előtt eldőlt, hogy megállunk, mert elfáradtak, és kicsit a meleg elől sátrak, és fák árnyékába húzódnának a hőségben. Így alakult hát, hogy magamban lovagoltam, és élvezettek szemléltem a tájat, bármilyen sivárnak is tűnt.

// 2. //

Néhol egy-egy facsoport törte meg a puszta látványát. Egyes történetek mesélnek arról, hogy még ma is élnek erre felé tündék, de nem találkoztam eggyel sem. Szerencsére, mert bár kedveltem őket, nem lehettem túl jó társaság. Ami szerencse, hogy egyáltalán senkivel sem találkoztam. Ahogy közeledett az est, megfordultam, és a szekértábor felé fordítottam a lovam. A leszálló szürkület csendes neszeit valami kiabálás törte meg.
Körülkémleltem, honnan jöhet a hang. Nem túl nagy meglepetésemre a közeli facsoport közül egy különös csúcsos ház magasodott ki, mint valami kis torony. elf épület, talán egy zöld elf otthona. A kiabálás nem szűnt, inkább ismétlődött. Nem értettem, mit kiabál az illető, de arra jutottam, talán valami baj történhetett, és elkél egy pár segítő kéz.
Arra irányítottam a lovam.

// 3. //

A ház valóban egyik legfurább épület volt, amit eddig láttam. Csúcsos teteje olyan hatást keltett, mintha itt-ott megroggyant volna. odaérve alaposabban szemügyre vettem. Akkor láttam, hogy egy helyen valóban beomlott.
Nem időzhettem sokáig szemlélődéssel. A kiabálás megint elkezdődött. Egy férfi a ház felől kiáltozott:
- Segítség! Segítsen valaki!
A hang után fordulva megkerültem az épületet. És végre megláttam: a ház egyik fala beomlott. Maga alá temethetett valakit, mert onnan kiabált.
- Itt vagyok! Segítek! Merre van?- kérdeztem felemelve a hangom, hogy biztosan meghalljon az illető.

// 4. //

Szerencsétlenül járt elf férfi volt, a családja éppen elutazott a közeli városba. A férfi örült, hogy legalább így őket nem érte baj az omláskor. Miután kiszedtem a fal omladéka alól, és megállapítottuk, hogy semmije nem tört el, csak kisebb zúzódások érték, elmesélte, hogy ezt a házat alig néhány esztendeje építette a család, az ő kezdeményezésére. Előző tanyájuk elöregedett ugyanis, és helyette készítették ezt a kunyhót. Burtenil néven mutatkozott be, és én is bemutatkoztam. Felajánlottam neki, hogy megnézem vele a falat, hátha együtt rájövünk, mi lehet az oka az omlásnak. Így is lett.
míg vizsgálódtunk, értésemre adta, hogy nem érti mi történhetett, mivel erős, sziklás talajon épített, kemény alapokra. Én sem igazán értettem semmit. Varázslatra gyanakodtam. Átkozott mágia! De ki akarná a vesztüket, és miért?! hangot adtam kételyemnek. Nem kaptam választ, Burtenilnek fogalma sem volt ilyesmiről.
Meg kell hagynom, nem találtam mágiára utaló jeleket.

// 5. //


Az is igaz, hogy egy varázs segíthet rájönni, hátha.. hátha mégis a föld mélye rejti a megoldást?
Tenyeremet a talajra helyeztem, az igézés szokás szerint mélyről belülről jött, mintha rég ismerném, ismerős mégis idegen szavak. És érezni kezdtem a talajt. Sziklás, erős, kemény föld, át meg át szövik a gyökerek. De aztán mégsem. Egy kis barlang van a ház alatt. Éppen ez a fal támaszkodott a tetejére, ami a súlytól megbomlott, és beomlott. Most egy szikla nőtte körbe, mintha kissé megerősítettem volna a varázzsal, de tudtam, ez kevés.
- Talán vízzel feltölthetjük az üreget. nem vezet sehová, nem nyílik sehonnan. Gondolom, korábban is víztározó volt ez a föld mélyén. Láttam odakinn egy kutat, feláldozhatnád a házadért cserébe.
Onnan talán feltölthetjük a lukat.

// 6. //

Burtenil a fejét rázta. Szemei szomorkásan csillogtak.
- Az a víz a gazdaságom kulcsa. Amikor kevesebb eső hull, nem tudok a kút nélkül meglenni. Az egész családomat kell eltartanom abból a kútvízből, s nem vagyunk kevesen. Így viszont még árulni is járunk a környékre a felesleges terményeinkből.
- Értem én. Akkor mondok mást- mosolyodtam el-, tény, hogy szükségünk lesz vízre, méghozzá úgy, hogy folyamatosan ellássuk az üreget, mégse áztassuk el. Szerencsére nem annyira nedvszívó a környezete. Viszont ettől még néha meg fog csappanni, és úgy kell megoldanunk a feltöltést, hogy maga magát táplálni tudja, hogy többé ne omoljon be a ház. Haláleset is történhetett volna- a férfi ijedtségét látva másként folytattam, néha ugyanis nem vagyok túl beleérző-, ne is gondoljon bele, csak mondom... Tehát...
...
Az elf ámulva tekintett rám. De nem szólt, az elismerése a tekintetéből éppen elég is volt nekem is, hogy bátran nekilássak. Tudtam, hogy a varázslat ki fog meríteni, nem nagyon csináltam még ilyet, egészében a föld erejét is ritkán hívtam szolgálatba.