Városhatár

//Mese: Sárkánytánc//

Nem akarom itt hagyni a fogam! Sokkal értékesebb és fontosabb vagyok én annál, hogy belekeveredjek ebbe a csatába. Talán még meglóghatok. Habár a barna köpenyes mágus azt mondta, hogy a sárkányok már érkeznek és közel vannak, talán, talán...
Vágtára fogom a lovamat, porfelhőt hagyva magam után a Fő téren, aminek persze nem mindenki örül, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Minél előbb el kell tűnnöm innen, minél előbb és lehetőleg minél észrevétlenebbül. A sárkányoknak kivételesen éles a szemük és forró a pofájuk, úgyhogy jó lenne valami védettebb helyet találni. Sendel nem a jó rejtekhelyeiről híres, hiszen a város körül nem sok minden nap. Jó pár percet kellene vágtatnom, hogy elérjek bármiféle rejtekhelyhez hasonlatos bokrot, vagy erdőszélt. Minden esetre vágtatok, vágtatok és próbálok minél távolabb kerülni a várostól. És ezzel mind közelebb kerülök a sárkányok seregéhez. Az égre nézve szinte megállítom a lovamat, aki értetlenül csúszik patáin, ismét nagy porfelhőt kavarva maga mögött. Ez nem feltétlen jó dolog, bizonyára a sárkányok is felfigyelnek a várostól nem messze kavargó örvényre. Csak döbbenten meresztem a szememet az égre és igyekszem felfogni, amit látok. Jönnek. Méghozzá nagyon gyorsan. Itt már nincs idő menekülni, itt már helyt kell állni, harcolni kell, hogy legalább túlélőként, ha nem is hősként elhagyhassam a várost és folytassam utamat, hogy elvégezzem a küldetésemet. De a nővéremnek még várnia kell. Ebben biztos vagyok.
Megsarkantyúzom a lovamat és gyorsan visszafordítom. Ha már láttam, amit láttam, legalább legyek hasznára a mágusnak, elmondom és talán tud kezdeni valamit az információval. Megjegyzem, hogy merről jöttek, hogy milyen alakzatban és hogy hogy nézett ki az első, hatalmas sárkány. Ők bizonyára tudni fogják, hogy ki vezeti a négylábúak hadseregét. Bár nem tudom, hogy számít-e... Lihegve-remegve vágtatok vissza a városba, ám a város szélénél az egyik házból támadás ér. Látom a mozgást, de nem tudok olyan gyorsan reagálni, ahogy szeretnék. Elrántom a ló kantárját, akit így telibe kap a tűzgömb, hörögve-nyüszítve forgolódik, perzselt szőrét s bőrét fájlalva. Én gyors mozdulattal ugrok le róla, be az egyik rom mögé, és ugrás közben kivonom a kardomat. Pár pillanatra megpihenek, és megpróbálom belőni, hogy honnan jött a gömb és ki is akart megsebesíteni. Hogyha nem látok mozgást pár másodpercen belül, akkor a romok mögött próbálok bejutni a városba, hogy még időben értesítsem a mágust. Immár két információról: a közeledő seregről és arról, hogy valaki szabotálni akarta az információ átadást. De vajon árulók, vagy betolakodók?

//Mese: Sárkánytánc - Micsoda kitüntetett figyelem //


Amit láttam,attól még mindig nem nagyon térek magamhoz. Muszáj, hogy ezeket az információkat megtudják a városban lévők, hiszen ezzel sokat segíthetek. Rengeteg sárkány érkezik a halott városba, és ki tudja, hogy a védők vajon egy percig is fel tudják-e tartóztatni a sárkányokat? Hiszen hogy harcolhatnának ezek ellen a hatalmas, négy lábú, tüzet köpő lények ellen az a maroknyi két lábú, varázstalan ember? Nyilván vannak közöttük mágusok is, de kötve hiszem, hogy ez elegendő lenne...
Sietek hát vissza, lovamat vágtára fogva a városba, hogy megkeressem a barna köpenyes mágust, aki a vezetőnek tűnt a védők között. Azonban úgy tűnik, hogy immár két információról kell hírt vinnem, hiszen valaki meg akarja akadályozni, hogy ezt megtegyem. Egy tűzgömb száguld elém az egyik romos házból, amit éppen hogy, de sikeresen kivédek. Pajzsra már nincs időm, így csak oldalvást fordítom lovamat, és leugrok róla. Hallom a ló őrült nyihogását, és érzem, ahogy a tűz égeti a szőrt, majd a húsát. A ló ijedten rohan el, bizonyára a sárkányok karjaiba. Fedezéket keresve fut át az agyamon a gondolat, hogy vajon ki támad, és mit akar tőlem, de úgy döntök az információ most fontosabb, minthogy leálljak bárkivel is csatározni. Nem nézek se jobbra, se balra, a házak között igyekszem manőverezni, hogy minél hamarabb célba érhessek. Még a város szélén lévő házak között vagyok, de hamarosan pár házzal odébb már nem kell tartanom a lopakodó támadótól, mert ott már a mieink lesznek.
Kivont karddal rohanok hát, ám ahogy lépek, a lábam alatt meginog a talaj és repedezni kezd. Morogva, ijedten ugrok fel az egyik ház melletti hordóra, majd a tetőre kapaszkodok fel. Szerencsére elég jó a fizikumom, így nem okoz nehézséget. A háztetőn guggolva körbenézek, hátha meglátom a támadómat a házak között, de nem foglalkozol vele tovább. Észreveszem a felém tartó kígyót is, de remélem, hogy a háztetőre nem tud felkúszni. Legalábbis nem olyan gyorsan, ahogy én tovább indulok. Egy közeli ház tetejére igyekszem óvatosan átugrani, habár tudom, hogy ezek a házak már inkább romok, így megeshet, hogy egyszerűen beszakad alattam a tető.Ám Izra kecses lépteit örököltem, így puhán és lágyan érkezek meg egy tartó gerendára, hogy aztán gyorsan lemásszak a tetőről és rohanjak be a városba, a mieinkhez, hogy megtaláljam a barna köpenyest és a még mindig ismeretlen elfet.