Városhatár

// Sárkánytánc Balál //
-Vagy mi lesz emberke?- Marok karommal bele a bőrébe, kíváncsivá tett és a haragja finom, majd az öklöm száguld felém, ez fájni fog. Mert betalál.
-Ereszd el vagy én nyírlak ki te hibbant állat. Mi a rossebbet művelsz, takarodj pihenni, most ezt én intézem.
-Kevés vagy hozzá azt se tudod, miért ütnéd.
-Pontosítok HÜLYE GYEREK  ha nem fejezed be minden ütése be fog találni még az is amit egy vén koldus is ki tudna védeni.  SZÓVAL POFA BE ÉS TAKARODJ PIHENNI TE VESZTES!
-Ezt még megbeszéljük hülye gyerek, és veled is szürkécske ne feledd a sárkány az enyém vagy halott vagy.
-Fejezzük be, mert már így is furán nézünk ki a fejünk felett táncoló sárkánylángokkal, nem hogy még harcoljunk is egymással.

//Shu Sárkánytánc//

- Bocs, de valakinek le kellett hűteni téged! Tudnál...ehh...tudnátok higgadtan gondolkodni? Először is mindegy, ki fogja el ezeket, ki vadássza le, csak ne ők minket és a társainkat! Másodszor Shuga, meg kell békélned magaddal. Ha tényleg van hatalmad saját lényed felett, uralkodj magadon! Ha nincs, béküljetek ki és egyeztessetek. Ez így káosz és tényleg egyenlőek vagyunk egy céltáblával.
Ha a másik elengedte és nem fenyegette tovább semmilyen módon, akkor a kard hegye eltávolodott a torkától.

-Utálom az ürgét, de igaza van. Viszont egyet jegyez meg mi sosem voltunk eredendően egyek, szóval ne kezelj minket szimpla őrültként mert tényleg ketté haraplak.
-Legyen de ezt mi majd leverjük egymáson. Mi a terv, már azután hogy mi ketten, mármint a hülye meg én kicsontoztuk Aldot.
Eleresztem és eltüntetek minden felesleges dolgot magamról, utálom az érzést hogy élveztük a mágus vérének a szagát és igen elharaptuk volna a torkát.
~Ugye hogy te is akartad jó fiú vagy te, egyet érts meg nem az a gonoszság ha ölsz hanem az ha cél nélkül teszed mint ezek a röpdöső páncélos denevérek. De most figyeljünk szürkécskére mert a nevét még mindig titkolja.~
-Bemutatkozni meg én fogok te már tudod a nevünket had tudjuk meg mi is a tiedet.

//Sárkánytánc - Shuga//
- Nem néztelek őrültnek, de lásd be, hogy eléggé őrületesen viselkedsz!
Shuga átmegy normálisba, mármint normális kinézetűbe.
- Na, most már ne beszélj többesszámban. Még a torkomról se! Ha sikerül, akkor megjegyezheted a nevemet: Balál Tangeran. Szolgálatodra!
Azzal a jobbját nyújtja kézfogásra. Ha Shuga fogadja, kemény szorításban van része, ahogy valószínüleg fordítva is igaz.
Mindeközben Balál sűrűn pásztáz a tekintetével maga, de a társa mögé is. Hallkabbra vette a beszédét, szinte suttogott:
- Terv? Túlélni és leszedni minél többet ezekből! Először a kétlábon álcázottak itt vannak. Legyen a vadászokból préda! Ha kell, állitsunk csapdát nekik a magunk módján! Túl könnyen megszabadultak a fehértől, míg mi egymással voltunk elfoglalva...ezen elven talán idecsalhatjuk a gyilkost és aztán megkereshetjük a társát.- Nézett jelentőségteljesen Shuga szemébe. Jellegzetes félmosolya az arcára ült.

Mint derült égből villámcsapás – mondhatni szó szerint – úgy ér az elsötétülő ég látványa és csak az a szerencsénk, hogy már a városközponthoz közel haladva, be tudunk kísérőimmel ugrani egy félig épen maradt és stabil falakkal megáldott házba, ahol átvészelhettük a szárnyas átkok első rohamát.
Persze azért nem úsztuk meg sérülések nélkül, hiszen mint nyári eső, záporoztak ránk a kisebb nagyobb kövek, de ezek csak zúzódásokat és kisebb véres sebeket okoztak, legalábbis első látásra, amikor köhögve és köpködve kerültünk elő a porfelhő mögül. Aztán kiderült, hogy van súlyos sérültünk is, bár jól állta a sarat és csak halk nyögéssel feküdt a földön az egyik katona, akinek alsó lábszárát törte el egy lezuhanó kő.
- Tarts ki! – léptem mellé a szememet törölgetve, aztán társa málhájából kikerülő gyolcsokkal és egy léccel rögtönzött merevítéssel rögzítettem a lábát, amíg aránylag biztonságban voltunk a falak között.
Sajnos nagyon úgy nézett ki, hogy a támadásra még nem volt kellő időnk felkészülni és most kérdés, hogy vezetőink mennyire képesek felülkerekedni ezen.
Nekem sem a további csapdák felfedezése volt már a gondolataim között, hanem a harag és míg a többiek is igyekeztek ellátni magukat, meg az íjászok jó helyet keresni a célzáshoz, addig én is tenni a dolgom, elvégre tűzmágus vagyok.
A sárkányok láthatóan szervezetten támadtak és ezért elég alacsonyan repültek, hogy kárt tegyek bennük. Ujjamból vérvörös izzó kötelek törtek elő és tekeredtek a közelemben elhaladó egyik bőrszárnyúra, melyek ahol megérintették izzó vasként égtek a bőrébe, húsába, a föld felé kényszerítve.

-Érdekes tervnek hangzik és hogy akarsz neki állni megvalósítani, mert ahogy már mondtam csak az aurája íze van meg de az édes kevés nem, pláne hogy engem se láttál Mia mellett.
Jegyzem meg szkeptikusan és a felém nyúló kezével kezet rázok és mivel ő se gyenge ne csak én szenvedjek.
-Az egyetlen aki bármit láthatott belőle még ha nem is szándékosan az a szöszi Aldo akit ki akarok herélni perpill. Vagy neked van ötleted merre menjünk hm?
És mivel Mia mellette van nem fogok tovább várni kinyírom az ürgét. Elindulok arra amerre mutatta majd megállok, valami ismerős szag van a közelben de nem tudom hova tenni, nem hiszem hogy a merénylő lenne de ismerős. Rá nézek a látnokra.
-Hogy is működik a képességed? Esetleg hullákon is működik? Hogy meg kereshessük a prédám? -nézek rá érdeklődve és a válaszát várom.

//Sárkánytánc- Shuga//

A ház felé mentek, ahol a feketemágus lány és vélhetően Aldo is tartózkodott. Majd a férfi olyat mondott, amitől megálltak.
Balál elgondolkodva meredt Shugára. Lassan esett le, mit akart ezzel.
- Csakúgy, mint a romoknál arra beljebb, a főtér felé, az úton mutattak nekem egy friss sárkánnyomot. Ott éreztem meg valamit és elrepítettek a látomások. Akkor láttam meg őket, ahogy összegyűltek és érkeztek. Miért ne működhetne az áldozatnál ugyanez?

Csakhogy akkor nem jó az irány. Éppen ellenkezőleg kell menjenek. Jelzi tekintetével visszapillantva a másik válla felett az egykori sátor helye felé. Ott a fehér teste...
Elindul hát, de ki tudja, visszajutnak e, avagy onnan ide, mert megkezdődik a sárkányok újabb rohama és  elszabadul a pokol, elöl egy fekete sárkány, aki társainál nagyobb, Balál biztos benne, hogy ő a nőstény, akit látott képzetében. Most omladékok repdesnek, félő, hogy ledölnek a környező falak és a romok a földdel válnak egyenlővé. Balál védelmet borit maguk köré, búra szerűen. Ha Shuga is bekapcsolódna, kettejük hatalma távol tarthatja a köveket.
- Gyerünk!

Balál nem igazán van otthon a saját erejében mert színtiszta döbbenet, majd zavar látszik az arcán. Miközben én bőszen vigyorgom, a sárkányok újabb kanyarra vetemednek és kezdenek újra felhúzni de gyorsan elhessegetem az érzést, és egy masszívabb taszító pajzsot rántok felénk nem igazán csapat munka a miénk de szép lassan a varázslatába olvasztom az enyém nézzük meddig tart ki így a dolog.
-Séta lesz vagy futunk mert lássuk be , jobb hamar túlesni a dolgon, és a vérét venni neki végre.
Nem mellesleg érdemes lenne összedolgoznunk is, hisz ha mind ketten védekezünk a támadást elfelejthetjük, mert nem hiszem hogy díjaznád ha téged is át alakítanánk kicsit hogy amíg itt repkednek kevésé essen bajod. Na de menjünk a hullához és reméljük a jót, és talán a sors istene ad neked némi információt.
-Menjünk időszerű lelépni a sárkányoknak is feltűnt hogy fütyülünk rájuk - vigyorodom el- És nem szeretnék egy koncentrál tüzet a nyakunkba ha kérhetem.

//Mese Sárkánytánc - Aldo //

Aldo ügyesen bezárta a pinceajtót mögöttük. Odakintről a csatazaj halkan behallatszott. Mia fáradt volt, kedve lett volna letelepedni az alsó lépcsőre, de nem tette, mert izgatott volt. Akkor a férfi belekezdett. Mia nyílt tekintettel fürkészte a szemét. Ahogyan a másik őt. Egyszerűen őszintének tűnt. Amit mondott, meglepte őt, de számított ilyesmire, hisz ez nagyon komoly oka mindennek, ami köztük történt és ami nem. Lelki szemei előtt tengerjáró hajók sorjáztak Evolyran felé. Újraélte, amint meglátta a csodás partjait. Egy gyönyörű elf is elé tolakodott, aki babát várt és akkoriban indult vissza oda, amikor ők elhagyták egymást. Megköszörülte a torkát.
- Tehát családod van Aldo Barras...Így már sok minden érthető, és sajnálom, hogy nem mondtad el akkor, amikor fontos voltam én is neked. De pont ezért nem mondhattad el. Tényleg szívemből sajnálom.
Kicsit elhallgatott, várta mit szól a fiú. Majd halkan sóhajtott egyet. Bármit mondott is, nem távolodott el tőle, egészen közel állt, szinte vágyta azt az aprócska érintést, amivel az arcához ért. Kisvártatva megszólalt:
- Viszont tudnod kell, eddig a percig úgy tudtam, hogy én hagytalak el téged. Aznap reggel, amikor a sürgős dolgomra hivatkozva bevettem magam a nagyvárosba, már induláskor tudtam, hogy nem fogok visszamenni hozzád. Mert úgy hittem...mi soha nem lehetünk együtt! Magam is vívódtam miattad önmagammal. Minden nap, amikor szenvedni láttalak...egyre erősebben a Valian felé vezető úton, én veled szenvedtem. Éreztem kinyílni a szíved az enyém felé, kalandor! És ezt nem szabad...-Suttogásig halkult a beszéde, mintha a rideg falak is fülelnének- Tudtam jól, hogy nem szerethetlek tégedet! És neked szeretet járt és szerelem. Megbolondult a szívem. Sosem éreztem azelőtt így senki iránt. De nekem nem lehet! Nem olvadhatott a szíved az enyémhez. Pedig még független is voltam. Ám... van egy... szörnyű titkom. Az Atyám...
Félbehagyta a mondatot. Ijedt lett és újra az a kislány volt, aki akkor az első este megfuttatta ezt a fiút. Aldo pedig, akinek legelőször sikerült ideig óráig kizárnia azt a kínt. Igen, kínlódott... Mindent akart és semmit se mert megtenni. Most pedig...kiscsizmája orrával szórakozottan kavarta a port a sötét padlón.  Ám hogyan mondhatja el azt a borzasztó szörnyűséget ennek a meglett, sokat megélt mágusnak. A sötétből még sötétebb árnyak nyúltak felé, a múltból, egy távoli helyről. Árnyak, amik talán máris a nyomában vannak és simán megfojtják. A szíve szokás szerint össze-vissza kalapálni kezdett, a torkában dobogott és Mia bármit adott volna, hogy megnyugodjon. Talán Aldo egy mozdulata csillapította volna. Lassan ismét felnézett a kedves arcba. Összeszorult a torka, kiszáradt a szája és a hűvös ellenére homlokán gyöngyözve gyűlt a veríték. Félt még beszélni is arról...Szeme sarkába mély szomorúság gyűjtött össze némi csillogást. Mit mondhatna? Hogyan mondhatná? Hogy a végzetet magát tudja nyújtani, hogy a jóslat be kell teljesüljön és ő legkevésbé bír lángoló természetével? Hogy nem ránthat magával senkit? Hogy akitől fél hazája legnagyobb csatamágusa és lélek varázslója? Hogy mondhatná el, hogy a halállal jár jegyben? Bármi is történt Aldoval, bármit tett is a múltban, semmi a biztos és kegyetlen halál ígéretéhez, ami ővele jár. Ez a férfi erős és ifjú még. Érezhetően próbál hűvös lenni vele, ő meg képtelen. Ha elbújhatna a két karjában Apja elől, most habozás nélkül megtenné.
Ahelyett, hogy a lényeget mondta volna, visszafojtotta, de tudta, hogy meg kell fogalmaznia, ha Aldot komolyan érdekli. Biztos volt benne, hogy látja rajta ezt.
- Mond csak inkább..., sikerült akkor találkoznod azért velük? Hazatértél? Megbeszéltétek a dolgaitokat? Megölelted őket? Vagy mi volt?
Sóhajtva simította meg azt a kemény kézfejet rajta felejtve apró kezét.
- Mi az? Mi történt? Mi lett veled Evolyranon, a gyönyörű otthonodban? Az egy meseszép ország! Mintha ott hagytál volna magadból egy lélekkel teli darabot. Mitől zárkóztál önmagadba? Mert ugye így van? Mi vágja el az érzéseid útját Aldo kedves?

// Sárkánytánc-Shuga + az orvgyilkosok   //

A fehér teteméhez érve Balált nem kellett sürgetni. Bánta is, nem is, mi zajlik körülöttük, potyoghatott bármi az égből, míg kitart a védelmük, nincs gond. Letérdelt a mágus maradványaihoz, nagy tenyerét a mellkasára tette és így maradt egy ideig. Pár perc telhetett el, ha Shuga ismét siettette is, neki ki kellett várnia, hogy mi történik, Volt, hogy csak úgy spontán jöttek a látásai, de volt, hogy tényleg segített egy hasonló helyzet, egy helyszín. Mivel eddig is hagyta erősödni maga körül a varázserejét, hát nem kellett sokat koncentrálnia. Megrohanták a képek.
- A ballistához! A közelben van, arra! Meglehet, hogy végeztek a kezelőkkel! De talán folyik még  a harcuk!
Még jó, hogy sokat varázsolt az utóbbi évben, most úgy érezte a bajban, hogy természetes is.
Amikor összeszedte magát és határozott, hosszú lépésekkel sietett az adott irányba. Derékból meghajolva és megbújva minden lehető fedezék mögött. Ha sok ereje volna, használna fedező varázslatot, hogy ne láthassák meg, de neki így is jó volt. Shuga azt tett, amit akart, a szürke eltökélt lett.
Valójában előjött belőle az igazi vadász. Hátáról levette a nagy íjat, mit még maga tervezett oly sok esztendővel ezelőtt. Az íjat, mellyel messze és nagyon pontosan képes lőni s ereje is kiemeli minden eddig kipróbált íj közül. Ezzel az íjjal még páncélt is áttört, ami nagy visszatetszést keltett egy menioni viadalon, a játékot pénzelő nemesek között. Végül is a bírák elfogadták és engedték tovább vívni vele, annál is inkább, mert a helyi katonák egyik vezetője ajánlotta be a versenyre a különleges fegyverrel.
Nem telt bele újabb néhány perc, meglátta a ballistát, minek kellett a hely, tehát egészen jól belátható volt a terület, melyen felállították.
Lebújva egy romos fal mögé, előszedett pár bőrtasakot és szaglászta. Egy világos, foltos tasakot kinyitott. A földre szórt belőle egy jó maréknyi aprított, száraz  és összeszedve magát egy igazán embereset beleköpött.
- A Hyarmenyában gyűjtöttem. Ezt a mérget, ha elviszi a vér, a szívbe jutva megbénítja azt. Kegyetlen görcsben múlnak ki tőle a nagyvadak is, agyaras farkasok, óriás medvék, szarvas hiúzok, effélék...Ezeknek a bestiáknak sokat adok belőle és szívesen.
Félmosolya csak átsuhant az arcán. A vadászat örömének szólt. Ekkor váltak a támadóik zsákmánnyá.
Nem vacillált tovább, hiszen orvul gyilkolta meg a fehéret az alakváltó. Előzúzott egy nagy nyílvesszőt és belemártotta a hegyét a nedves kotyvalék közepébe, jól megforgatta benne, majd elfektette a vesszőt, hogy a szárát is érhesse a méreg.
Azután a ballistát támadó kétlábú ellen fordította, aki jó eséllyel nem vette észre, hiszen a ballistára koncentrált, akkor teljesen kijött a fedezékből célozni és meglátott az épületnél valamit. A látásában két alakváltó sárkányt látott a városhatárban, egyikük éppen egy vörös mágussal állt szemben, aki egy tetőn állt, láthatóan a védeni próbálta a helyzetet. A kétlábon járó veszedelem éppen támadta őt. Balálnak nem volt több ideje egy másodpercnél, hogy döntsön, melyiküket lője le először. A másik időt nyerhet fedezéket, pajzsot rántani, ha látja majd, hogy társa megsérült. Hogy ne sikerüljön átkát véghezvinni, pontosan céloz és lelövi a vörös támadóját.
Ha lövése sikeres, hátulról, a lapockák közötti magasságában a bordák közt keresztüllövi az átkozottat, a nagy nyílvessző hegye a mellkasán kijöhet, esetleg a szegycsonton megakadva benne maradhat.
Attól függően, hogy a másik alakváltó, a fehér gyilkosa mit csinál, újabb mérgezett vesszőt helyez a húrra. Ha pedig az fedezékbe vonul az érkező sárkányok elől, akkor vagy egy zavarodottan viselkedő sárkány ellen fordítja, vagy pedig elteszi és közelebb próbál menni a fedezékhez. Ehhez egy felülről védő pajzsra biztosan szüksége lesz.

Kicsit furán dolgozik mintha nem lenne biztos a képességeiben, de csinálja végre igaz a színe fura de nem hal bele.
- A ballisztához A közelben van, arra! Meglehet, hogy végeztek a kezelőkkel! De talán folyik még  a harcuk!- végre egy infó amivel nem vagyunk közelebb a dologhoz lévén hogy alig 20 perce érkeztem a táborba. Elkapok egy katonát, és rövid gyors kérdésekkel csikarom ki a balliszták helyét, pontosabban a legközelebbiét. Amint válaszol némi energiát vágok kókadt társamba. És futni kezdünk menet közben frissítem a védelmünket immár némi törmelékkel is hátha nem szúrnak ki a dögök minket.Mivel elkapta a vadász ösztön íjpuskával céloz a ballisztát támadó célpontra, aki remélem a talajon áll mert ideje helyhez kötnöm az édest. Balál tököl majd a másikra lő ami nem zavaró, mert így 3-an leszünk 2 ellen.
Argumentum manicae- és a talajba süpped a lába majd kő keményé merevedik. He he ha ez nem lesz elég az íjászok  gyöngye leszedi. De keresem a másikat közben és védelmet húzok fel ha esetleg szemből jönne a mocsok.

Elégedetten láttam, hogy a tűzpányvák rátekerednek az egyik támadó sárkányra, azonban ez az elégedettség csak addig tartott, amíg rá nem jöttem, hogy bizony a mágikus kötelék közel sem tett akkora kárt a lényben, mint szerettem volna és reméltem, másrészt, hogy ennek következményeként ez a kettőnk között lévő kapocs rám is hatással lesz és akkorát ránt rajtam, hogy félig repülve, félig vonszolódva indultam meg az egyik romos házfal irányába és csak az utolsó percben kapva észbe szüntettem meg a varázslatot és ezzel megúsztam, hogy keményen találkozzam a fallal.
Azért némi sikerként könyvelhettem el azért, hogy legalább megsebeztem a sárkányt, de a felettünk átzúduló szárnyas sereg ahhoz kevés veszteséget szenvedett, hogy ne számítsak rá, bizony visszatérnek, ahogy sikerül megfordulniuk.
- Védjétek a ballistákat és a mágusokat! – használtam ki a kis szünetet, hogy a velem lévő katonákat elirányítsam. – Velem maradjon két ember, annyi elég lesz.
Feleslegesnek tartom, hogy több védjen, hiszen én a teleportálás varázslatával nagyobb biztonságban voltam, mint ők.
A kis lélegzetvédelmi időt arra használtam, hogy védettebb helyet keressek és pihentessem magam, hiszen minél erősebben akartam a támadókra lecsapni legközelebb is.
Ha valamelyik sárkány túl közel támadna, akkor lángfalat húzok saját magam és az emberek köré, remélve, hogy az közömbösíti a tűzzel való támadást.

//Mese: Sárkánytánc- Aldo//

A csatazaj erősödött, de Mia mintha észre sem vette volna, pedig hosszan hallgattak. Gondolataik viszont kiabáltak a fejükben.
Aldo nem adja meg a választ neki, mi történt a családjával Evolyranon, inkább úgy tesz, mintha nem számítana már. Mia tudta jól, hogy ez nem lehet igaz. Nagy fájdalom és lemondás lehet mögötte.
Még egy kérdést elengedett a füle mellett, helyette mintha terelne, hogy a lány járt-e már Evolyranon.
- Igen, bizonyára nagy meglepetés ez is számodra, de bizony, hogy jártam!- Vágta ki büszkén. Majd komolyra fordítva a szót folytatta:- Menekülő utat kellett keresnem az Atyám...khm...Garren Ruton főmágus elől, hogyha a jóslat beteljesülésétől tartva utánam jön, semmiképpen ne találhasson rám! Sokat hallottam tőled arról a földről és egy illető- Aden Nawarean, aki az életemet őrizte- a közelgő háborúról beszélt, kevéssel azután, hogy a mi kettőnk útjai elváltak. Azt javasolta, ha van egy csepp eszem, a kilátástalanság helyett elmegyek Evolyranra, csak egy hajó utat kell vállalnom. Nos, hamar eldöntöttem, hogy megnézem magamnak azt a földet és keresek ott egy menedékhelyet, ahol szükség esetén megbújhatok, letelepedhetek és új életet kezdhetek. Bejártam és találtam pár kedvemre való környéket, ami nem hemzseg idegenektől. Úgymond jó eldugott...Elvarázsolt a föld. Nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy összefuthatunk, de azért mentem, hogy megnézzem, megvethetem-e ott a lábam és nem miattad. Magam miatt.
Így mesélt a lány Aldonak, kicsit csapongva emlékei közt.
Még valamire nem reagált a kedves férfiú, de erről majd később. Most valami egészen furcsa hangsúllyal, de szenvtelennek mutatkozva szólt:
- "Pedig még független voltál"...Ezt úgy értetted, hogy most van valakid?
Mia pillantása most nem állta Aldoét. Egy kicsit elkalandozott. Aztán ismét a szemébe nézett és ahogy eszébe jutott Shuga, lángvörös lett.
- Hát...valójában van is, meg nincs is. Illetve inkább volt. Vagyis, ha pontosítani akarunk, akkor olyan fél esztendővel ezelőtt... hm... őt is elhagytam, ugyanúgy az atyai jóslat miatt, amivel együtt kell éljek. Mi nagyon sokáig voltunk ám együtt. Segített megszerezni nekem valamit, ez egy komoly megbízás volt és eléggé...belekeveredtünk...egymásba...léghajóztunk, meg tanított közelharcra és sosem unatkoztunk. Aztán egy napon végül megjöt a madár Tarsisból, hogy tudassa velem, nemes Atyám utánam jött Mannahonból. Akkor mindent elvágott ez a hír bennem. Meg kellett szabaduljak tőle, csak hogy az életét védjem, mint egykor a tiédet.
Kicsit elhallgatott, ekkor folyamatos robajok jöttek fentről és felélénkült valahonnan a huzat. Ijedten szedte a levegőt, de gyorsan folytatta:
- De akkor már minden késő volt. Shugával mindkettőnk Istenei előtt fogadtunk jegyességet a szabad ég alatt. Mannahonban így szokás az eljegyzés. Bár ne tettem volna. Most mindhárman veszélybe kerülünk. Atyámnál nem ismerek nagyobb varázslót. Ha ránk talál...végünk!
Shuga nevét jól megnyomta, nyomatékkal és figyelte Aldo reakcióit. Igyekezett egyszerűen csak mesélni, de édesapja utolsó említésére már kiáltott a végén. Egy ismételt robajra Aldo karjaiba vetette magát. Maga se tudta, hogy a ház leomlása a fejük felett, vagy Ruton főmágus említése volt-e rá ilyen hatással.
- Aldo Barras! Most árulj el nekem két dolgot! Egyiket már kérdeztem: Mi történt veled? Mi, vagy ki tette ezt, hogy az érzelmeidet magadba elvágta? És ami szintén fontos: Mit történt  közted és a fehér mágus között sátorban, hogy rátámadtál a tűzvarázzsal?
Kisvártatva megpróbált a fiú karjai közül menekülni a huzat felé.
- Arra talán kijutunk a romok közé!

// Mese- Shuga és a merénylők. Elnézést a Mesélőtől, igaz, Balállal játékban használtam dzsungelből hordozott cuccokat már, a gyűjtést is jatszottam, kis tasakokban van nála, de természtesen akkor nem játszom itt vele, csak az alapfelszereléssel hozlak helyzetbe. //

Balál, amint a vesző célt ér, máris érzi,hogy bajban van. Előhúz ugyan 1 újabbat, de mielőtt az íjba helyezhetné, összegörnyed a fejgörcstől a romokon. Erőlteti kinyitni a szemét, de jelen pillanatban, mig az áldozata szenved, csak nehézkesen tekintget széljjel. Térdre hullva látja,hogy egész közel leesik egy bestia és küzködve pusztít maga körül. A katonák jó érzekkel, csapatban tamadják a gyenge pontjain. Reméli a sikerüket, de segíteni, ha akarna se bír.
Az ő fő fegyvere most a remek íjja, amihez egy adag méreg van előtte a kövön. Méltó célpontnak a masik merénylőt találja,akinek nyomában járhatna Shuga, de Balál éppen látja, hogy eltalálja egy villámmal.
Jelezni viszont nem bír egyenlőre a társának, csak amikor a sebzett áldozata kiszenved, akkor tudna, de nem is biztos, hogy célravezető, maximum, ha befogná az új célt a mérgezett nyíllal.
Abban az esetben akkor kiállt Shugára, ha a merénylő teljes közelében volna és a vessző útjába kerülhetne...
Add8g viszont még ki tudja, hány perc van hátra, míg amaz vére a szívébe áramoltatja a halálos mérget és megszűnik az átok, mellyel a vadászt súlytotta. Balált a fájdalom egyre erősebben átjárja és elvonja a görcs a realitástól, vagy attól,hogy ellenvarázslást kezdeményezzen. Ha a sárkány kiszenved is közben, neki még össze kell szednie magát és a fegyverét ...

Fekszem a földön ahova a villám vert le, igazából nem a villám fájt hanem az hogy nem védekeztem ellene mert eszembe se jutott hogy az a dög ilyet is tud. Ideje felkapni némi védelmet ez ellen is. Magamra rántok egy vastagabb réteget a földből és a törmelékekből, jó lesz fizikai páncélnak.
-Na de most kap a pofájára.
Balál sincs a helyzet magaslatán de amíg ő fetreng, és a fejét fogja mellé lépek, hogy katapultos barátunk ne lephesse meg, ha van a környéken katona, mellé rendelek párat hogy védjék a két támadótól a katonáknak leírást adok. Majd egy másik csapattal az én felvillanyozó cimborám felé veszem az utamat. Ha nincs katona akkor sajna egyedül nézek vele szembe. Segítek a merénylőnek kiszabadulni, no nem úgy ahogy ő tervezi nem épp a kedvencem.
-Talpa pyrobolous- és felrobbantom alatta a talajt, érezze a törődést, és esélyt adva a katonáknak hogy lecsaphassanak rá , már ha vannak.
-VIGYÁZZATOK VELE KORÁNT SEM BIZTOS HOGY CSAK EMBER, a LÁTNOK SZERINT SÁRKÁNYOK, ÍGY CSAK ÓVATOSAN DE CSAPJUK MÁR LE VÉGRE HOGY A MÁSIK KETTŐVEL IS TÖRŐDHESSÜNK.
Üvöltök a katonákra majd kardal a kezemben felé támadok én is.

//Mese: Sárkánytánc - Const...Aldo Csak nehogy te jöjj zavarba kedvesem! //

Mia megugrik, feliramodik egy kupac..hm csonton és valami omlott vagy összehordott törmeléken és gerendákon, egyenesen, igen, egy szellőzőnyílás felé. A huzat bizony onnan jön!
Ám mire odaér, már dübörögve visszhangzik Aldo minden egyes súlyos szava a fejében. Kedvességének, fanyar, élcelődő humorának nyoma sincs, előzékenysége mintha egy valaha volt mítosz volna, a szerelme pedig égeti a kis szívét, mintha jégcsap járná át. Ég a szeme és ég a teste, ahogy visszazuhan a férfi segítségével a kupac tetejére. Hiába minden! Hogyan is szabadulhatna egy ilyen magas és erős mágus karmaiból?
Shuga és Nawarean közelharc leckéi jutottak eszébe. Ezt a csatát ésszel kell megnyernie. De vajon menekülnie kell? Hová is futhatna? A sárkányok tüzébe? Először győznie kell! Az jelenthet neki helyzeti fórt. Ahogy lejjebb csúsznak akaratlanul is a romokon, Mia belecsimpaszkodik szerelme köpenyébe, az erős felkarjába és teljesen szembefordul vele, miközben ő egyre jobban ránehezedik, elviseli a nagy súlyát magán. Néhány horzsolástól ég a háta és az oldala, meg ahol Aldo elkapta, ott is sajogni fog, tudja jól, de még nem most. Most másra figyel. Lihegve az izgalomtól nézi a szemét, elveszik az olvasztott csokoládé szemekben. Hiszen ez ő! Nincs semmi kétsége és mégis... Sosem felejti el ezt a tekintetet, most is itt lobog benne ugyanaz a tűz, a láng, ami először képes volt felébreszteni benne a nőt. És ő az, aki mégis lányként kezelte és dédelgette és időt adott neki és pontosan arra várt oly hosszú heteken át, hogy Mia rájöjjön, mit szeretne vele.
Addig csúsznak lefele, míg Aldo meg nem támasztja magukat a lábával. Szorítása nem enyhül eközben Aldo karján, de szimplán csak kapaszkodik.
- Rendben, maradjunk! Jobb is itt!
Akkor a lány szabad keze megakad valamiben. Egy vaskos farúd az. Észrevétlenül jól megmarkolja és lassan felemeli Aldo feje, tarkója fölé. Az egyik térde a férfi lába közé ékelődött. Mivel fejük egy magasságba került ebben a pózban, a térde a férfiasságánál feszül meg, de nem mozdítja egyenlőre.
A kezét viszont annál inkább. Hiszen muszáj...
- Persze, hogy nincs szükség harmadikra. Tudom, hogy megölnéd, ha haragudnék is. Még sincs helye köztünk!- Mondja ki határozottan, amire gondol. Suttogásba fordul a hangja: - Csak nekünk van dolgunk egymással. Mi ketten számítunk...Ahogyan mindig! Csak te és én...- Azzal a dús, tejfehér fürtök mellett rápillantva a rudat tartó keze fejéről a csuklójára futó kereszt alakú, bűbájos rúnára, szorosra zárja karjával Aldo fejét mintegy ölelésbe, miközben befejezi a mondatot, melynek minden szavát külön megnyomta:- Csak te és én...Constantin!
És váratlanul mélyen belecsókolt a fakó piros, édes, ízes ajkak közé, egészen átadva magát ennek a várva várt csóknak.

A piszok felugrott és elteleportált, de nem mesze mert a szaga még itt van. Érzem őt és a miénk a vére. Balál felé lesek aki úgy néz ki jobban van már, így vele törődjön aki rá ér. Másikam előtérbe kerülne és adok a szavára ő hamarabb találja meg mint én. Mire a csere lezajlik kicsit változtatok a dolgokon a páncélja marad de fegyverként is használhatóvá teszem.~ hülye gyerek nem harcos és nem tud olyan könnyen túl lépni a halálokon pedig nem nehéz~. No mindegy csóri hulla felett száguldok át arra amerről katonák hangját és egy ismerős varázslat szavait hallom. Egy kis izommal átsegítem magam a romokon, és a fekvő sárkányra nézek meg a közelében álló merénylőre.
-Meg vagy végre. AZT HITTED LELÉPHETSZ ELŐLEM FÉREG?- Bömbölök felé, és cseppet se kecsesen ugrom rá hogy lesújtsak, és vérét vegyem a gizda orgyilkosnak. Remélhetőleg sikerül lecsapnom rá még ha katonákról is kell tovább lendülnöm hogy a vére enyém legyen . És utána a szőke lovagot veszem elő, hisz róla se feledkeztünk ám el.

Már megtapasztalhattam, hogy a tűz nem túl hatásos a sárkányok jó része ellen, de az biztos, hogy a tűzfal, most megmentette az életünket, amikor a támadás jóformán mindent felperzselt körülöttünk.
Persze én is tudom, hogy nem meríthetem ki teljesen magam, mert a harc még csak most kezdődött.
Mindenesetre túléltük és látok egy sárkányt is lezuhanni tőlünk nem is olyan messze, ami azért azt mutatja, hogy ők is szenvednek veszteségeket.
Sajnos az is nyilvánvaló, hogy rengetegen vannak………………
Azonban nincs időm azon agyalni, hogy van-e esélyünk ellenük vagy sem, mert a saját életemet kell megóvnom az ellenem forduló megsebzett szárnyas veszedelemtől.
Szerencsére elég látványos a lény mágiája, ahhoz, hogy nyomon lehessen követni.
- Maradjatok itt, aztán ha a tűz lelohad, segítsetek a ballistánál, én is oda megyek, ahogy tudok. – vetem oda a két katonának.
Szűk tűzkört húzok magunk köré, majd magam használom a teleportálási képességem, hogy a támadó sárkány mögött jelenjek meg. Talán a védőkör kitart a két ember körül, amíg kell.
Nem vagyok túl erős más elemi mágiában, de azért az apróbb köveket megtudom lódítani a sárkány felé, hogy azok idegesítően végigverjék a testét és ha sikerül elérni, hogy felém forduljon egy tűzbombát indítok a pofájába, úgy gondolva, hogy az orra és a szeme csak érzékeny rá, még ha a teste nem is.

// Sárkánytánc //

Balál apránként visszanyeri az uralmát önmaga felett. Meghalt egyik kétlábonjáró bestia, egy másikkal próbálnak végezni itt a katonák. Látja Shuga előretör a kicsit távolabbi hangzavar irányába, majd az ordibálását is hallja. Tehát a másik lezuhant sárkánýhoz vette az útját, ott valószínűleg jobban elkél a segítsége, állapítja meg.
Kissé imbolyogva indul el arra, azt a kis magaslatot, falat célozva meg, de mire feljebb kell másznia, teljesen kitisztul a feje, el is felejti az izgalomtól az iménti kínt.
Végre is jól láthatja az elébe táruló látványból,  hogy a két sárkány egymással van éppen elfoglalva. A sárkány fején ül a merénylő és valamit kezd vele.
- Átkozott mágia...- dünnyogi maga elé, de semmeddig se tétovázhat. Így is elég időt vesztegetett el.
Shugával ellentétben számara nem idegen orvul támadni valamire. A második és egyben utolsó méreggel itatott nyílvesszőt gyakorlott kézzel helyezi az íjra. A sárkány feje kiválló célpotnak látszik ebből a szögből. A kétlábú társa a fején, ezért nagyon nem is igen mozdítja.
Óvatosan pajzsot von maga fölé, hallva a szárnyak közeledő suhogását és a tűzropogást, majd kiemelkedik a félig-meddig takaró fedezékből a még alló falszakasz tetején. A vadász céloz és biztos kézzel lő.
Ha nem ugrik magasra felfelé elébe senki sem, a sárkány egyik szemét találhatja el. Ha az elmozdulna, könnyen lehet, hogy a kétlábú merénylőt sebesíti meg a mérgezett vessző.
A nyíl sebesen száguld, a kocka már el van vetve.
Azonnal fedezékbe kell vonulnia, ha nem akar újabb átkot,  vagy fentről égi áldást a nyakába. Először visszahúzódik az előbbi falszakasz mögé, majd hamar lejebb veszi az irányt, át másik romfal felé és ujabb nyilat húz elő a tegezéből. A modern, maga tervezte íja elbírja a bekészített nyilat, míg új célt keres magának.
Meglehet, hogy a merénylő megpróbál meglépni, akkor ő lesz a következő célpont.
Míg eldönti, mihez kezdjen, addig az íj egyik kezében pihen, a másikkal karanáját markolja meg szintén pihenő tartásban osonva a romos maradványokon, a közelben maradva.

// Mese: Sárkánytánc-Aldo //

Aldo mohón visszacsókolt és pontosan azt tette, amire Mia számított. Miközben hevesen elkezdte lefejteni a lány válláról a ruhát, Mia elengedte a fiú eddig görcsösen markolt karját, s mosolyogva szorosabbra fonta az ölelését, a nyaka körül.
Majd egy pillanatra egészen ellazította a karjait, ha akarta megnézhette magának Aldo és szabadnak érezhette magát. Ő biztosan megnézte a férfit, hogy sose felejtse el, nem mintha eddig esélye lett volna rá, hiszen túlságosan szerette.
Aztán ismét szorított az ölelésen és közben a háta mögött két marokra fogta a vastag farudat. Reménykedett benne, hogy elég nagyot képes így ütni s ez elég lesz, hogy egy időre elkábítsa szerelmét.
Nem volt ideje gondolkodni ezen, mert a ruháit felül megoldotta a férfi mohó keze, félő volt, hogy letépi róla. Így aztán hirtelen lendületet vett és ahogy bírta, fejbe vágta őt. Mit törődött azzal, hogy ma már egyszer alaposan beverte a szőke fejét.
- Aldo Barras! Mi történt veled kedvesem? Csak tudnám, hova lett belőled az élet! Később...időt szakítok rád...
Ha Aldo eszméletlenül, teljes súlyával ránehezedett, talán elérte a célját. Akkor fújt egyet és a rudat eldobta. Kihúzta Aldo kraftját, majd legöngyölítette magáról a testet.
Gyorsan feltápászkodott és kihúzta a helyéről a hatalmas kardot, a selfet. Aztán jobbnak látta lecsatolni annak a hüvelyét és belecsúsztatta.
Aldo ruháin könnyített még egy kicsit. A nadrágszíját kihúzta és gyorsan összecsatolta vele a két kezét a háta mögött. Aztán a saját ruhájának az övét oldotta le, amiért nem volt kár. Vékonyka, fekete bőröv az, amivel az izmos lábakat szíjazta össze.
- Még visszajövök szerelmem!- Búgta rekedten és csókot lehelt a piros ajkakra.
Végül megindult felfelé a szellőzőnyíláson. Odakint a csatazaj, a por, a törmelék és a sárkányok hangjai hasítottak a tudatába.
Perceken belül úgy érezte, hogy nagyon nagy biztonságban volt a  pincében, amiből alig tudta kipréselni magát az omladékon keresztül.

Fekszem a földön, és gyakorlatilag csoda hogy élek ha nagyeszű másikam nem tombolna most lenne egy döglött sárkányunk. Ehhez képest én döglődöm az ő hülyesége miatt. Pár percet pihenek és kisebb gyógyító varázslat szövedékkel ellátom a súlyosabb sebeimet amik nem látszanak, amik látszanak maradjanak meg emléknek, "Így jár minden ostoba aki üvöltve támad egy sárkányra" ami érdekes mélyen hallgat, gyanítom kiütötte a vörös. Amint mozdulni tudok egy komolyabb fájdalom csillapító mágiával semlegesítem a fájdalmat, (nem elfelejtkezni róla hogy csak nem érzem ha nem gyógyítom be akár bele is halhatok).
-Francba ez nagyon fáj. Még egy ilyen és feldöglöm. Amint csitul a fájdalom elégtételt veszek a vörösön, mivel a testőre a katonákkal viaskodik én alávágok a dögnek.
-Talpa pyrobolous- a fekvő vörös alatt felrobbantom a talajt ezzel is mélyítve a sebeit és újabb sebeket szerzek neki én és nem a vérengző felem. Majd áthelyezem a gyógyulásomat máshova mivel a merénylőnek tuti ismerős lesz a varázslat, két három rommal arrébb rejtőzöm el. És a fejem fölé pajzsot rántok hisz a korábbi a pofon miatt megszűnt. Itt tovább gyógyítom magam hogy ha kell legalább futni tudjak.