Városhatár

Halk, kuncogássá fojtott nevetés hangja szűrődik ki, mosolyt formáló zárt ajkaimon át és bólintok. Meg fogom lelni, kénytelen vagyok, ez mindkettőnk hazájának érdeke és ezt talán az ősiek is belátják. Számukra az ember és minden hozzájuk hasonló más nép, zavaró és nem kívánt lehet, miért igyekeznének a kezük közt tartani egy kiszámíthatatlan jelenséget, ami meglehet tucatnyi ellenségüknek keseríthetné meg az életét. A természet viszont nem olyan játékszer, amivel büntetlen lehet játszani, mert egyszer visszavág és abban nem lesz köszönet.
- Megfogom! – Erősítem meg szóban is. Kain felé nyújtom kezem, de nem teljesen és így a mozdulat finoman felfelé tartóvá válik. – Ismerem a búcsú megannyi szóláncba fogott alakját, de így köszönnék el. – Magam mellé vonom kezem, elrejtve a zord szürke köpeny durva anyaga alá, még meghajtom fejem felé. – Köszönöm, hogy létezel! Köszönöm, hogy adtál és elvettél! – Nem kell értenie, más szokások ivódtak elménkbe, másként forgatjuk a szavak pengénél is élesebb tőreit, de a jelentése benne van. A hála köszönete és a remény a viszontlátásra, magam sem hiszem, hogy létezhet szókoszorúba fogott szebb köszöntés, talán csak a gyermekeké, kiknek a legelnyűttebb „Viszlát!” is pajkos patakként csobog, mert pont olyan tiszta még szívük, mint a friss forrásvíz. Egyikőnk sem gyermek már és egyikünk sem került közelebb a másikhoz, futó ismeretség, napokra elég kedv és erő, hogy messze űzzük a bűzős, dühtől fortyogó gondolatokat.
De ennyi! A csuklya sötétjéből vetek még egy utolsó pillantást a zölddel megfestett alakjára, Kain .. Kahin, aki pont olyan, mint hazám kedvelt és egyben utált vadvirága. Egy pillanatra előbukkan az a kép, pont az, mely akkor is elébem került, mikor nevét hallottam és ez ad egy hangyányi késztetést, hogy megosszam vele. Még is elfordulok, újra szembenézve a romos boltív mögötti tágas térrel, látott ez a hely a mai éjszaka sárkányt, nem is egyet, fürdött a Hold magasztos fényében, itta mohón az ég üdítő cseppjeit, szerzett új üszkös sebeket omló falaira. Lehangoló, nyomasztó egy hely és lám, mivé nem válhat még ez is, csak a megfelelő társ kell hozzá.
Megindulok. Mezítelen talpam lenyomata megmarad utánam, egy egész pillanatra, földet söprő köpenyem alja egyszer s mind tünteti el az árulkodó nyomokat. Utam arra vezet, amerről érkeztem, arrafelé már nincs új és ismeretlen akadály, míg arra, amerre a várost megkerülve haladok majd, bizonyára várna még meglepetés. Meglehet, még akadna élő is, ki riadtan lesi az eget, várja őseihez megtért társait. Talán így van, talán nincs, de én ezt már nem fogom megtudni. Ugyan azon a résen lépek át és ugyan azt a vékony csapást követem, mi a városba vezetet késséggel és csak jó néhány megtett méter után nézek vissza a kíséretvárosra. Többé nem hoz lábam e falak közé, ez volt első és utolsó találkozásunk. Bár, a szerencse forgandó és éppen úgy vehetem még erre az irányt, mint sodorhatja utamba az aranypikkelyest. Meglátjuk.
Távol a várostól haladok tovább, a nyílt pusztaság aranyló füvén is előcsalja a harmat apró, édes cseppjeit a közelgő hajnal. Fogy, egyre rohamosabban a sötétség és ezzel így nő a táválság a város emlékei és közöttem, mert szemem előtt újra az a távoli hegyek képe lebeg. A völgy, ahová belépésem még bizonytalan, de szükséges, akár az itteni íratlan szabályokat is megsértve.

// Köszönöm szépen a játékot! //

//Regélő//
Vash miután meg kapta a papnőtől az árut neki is látott az útnak. Tisztában volt vele hogy útja nem lessz se rövid, se könnyű. Úgy számolta hogy ha normális tempót tart 5-6 nap aladt Sendelbe érhet, vagy legalábbis ami maradt belőle. Neki vágott hát hosszú útjának, még sosem volt ott ahová megy, de a papnő megadta neki az út irányt. Útján maga fogja megcsinálni "szállását", ami majd a tűz mellett lessz, vagy valami egy személy számára elég nagy hasadék vagy bármi. Tudta hogy gyorsabban is oda érne, de akkor fizetnie kellene, és ha nem muszály akkor nem költ fölöslegesen. Elindult, és az első két napja unalmas volt. Majd a harmadik nap estéjén mikor megpihent a tűznél, egyszer csak meg hallotta hogy valami motoszkál a sötétben. Úgy tett mintha vissza aludt volna, de éber volt. Ahogy fülelt, hallotta hogy egyre közelebb és közelebb jön ez a valami. Majd mikor érezte hogy ez egy kéz, és a zsebei felé nyúl, hirtelen elkapta. Egy hitvány kis tolvaj volt aki ki akarta fosztani Vash-t, de ez nem jött össze neki. A kését a torkához nyomja majd így szól hozzá:
-Hát ez most nem jött össze. De ez ma a szerencse éjszakád: el engedlek, te pedig amilyen gyorsan csak tudsz elmész. Azonban ha még egyszer összefutunk nem leszek irgalmas.

Vash elengedte a tolvajt, majd ő úgy tett ahogy javasolta neki Vash: elfutott. Ahogy eltűnt a sötétben egy darabig még fülelt Vash, és halgatta ahogy a tolvaj futása megtöri az éj csendjét. Az útja hátralévő része eseménytelen volt. Ahogy haladt célja felé, egyre kihaltabb, és zordabb lett a környezet, másik számára talán ilyesztő lett volna, azonban Vash számára nem. Neki eseménytelen és unalmas volt, nem riadt meg, a sötétnek és csöndnek nagyon is örült. A hatodik napon, késő délután lehetett mire oda érte a városhatárhoz. Vash nem volt különösebben fáradt mert nem loholt, hanem normális tempóba járta le ezt a hat napot.

Vash-t már megérkezése napján kiszemelte valaki. A városhatáron már is akadályba ütközött: egy magas, sötét köpenyes alak. Nyíltan kijelentette hogy kell neki a csomag, amelyet a papnőtől kapott.
Vash még ki sem nyitotta száját, a colos már is felhúzott maga körül egy védőpajzsot, és máris felé irányított egy kék gömböt.
Egy szerencsés mozdulattal sikerült félre ugrania. Vash mindkét keze a földön van, elmormol valamit, majd hirtelen a földből egy kutya méretű fura lény jelent meg. Egy nagyon kezdetleges, alaktalan lény volt, nemigazán lehetett besorolni a kinézetét, talán egy nagy föld masszához.
Vash a colosra nézett majd így szólt:
-Na kapjuk el ezt a colost!

A kis massza hirtelen elkezdett a sötét köpenyes irányába kúszni, ő újabb és újabb gömbökkel próbálta eltüntetni. Ez azonban nem sikerült neki, mert ez a kis massza kinézete ellenére roppant gyors volt. Miközben a masszára figyelt, nem vette észre hogy Vash is gyorsan közeledik felé. A massza hirtelen a colos arcára vetette magát. Ő ettől nem látott, és eszeveszetten próbálta leszedni magáról. Vash túl alacsony volt ahhoz hogy a kést a másik torkához nyomja, így mást kellett rögtönöznie. Azt a megoldást választotta amit még indulása előtt a kocsmában: elmormolt ismét néhány szót, és ellenfelei lábai úgy viselkedtek mintha össze kötözték volna, majd elesett a lendülettől. Ekkor a massza a fekete köpenyes kezeire ment, így azokat nem tudta használni. Majd Vash ismét kését vette elő és colos támadója nyakához nyomta.
-Mond csak coloskám, ki vagy, és mit akarsz? Miért kell neked a csomag?

Vash-t meg lepik a váratlan események sorozata. Hallott már néhány szót a sabbatikról, de eddig még eggyet se látott. A gyökerek rendesen el kapták Vash-t, nem bír mozdulni. Nem tudja mi tévő legyen.
A lény elárulta nevét: Senki. Na persze, én megy higgyem el hogy Senki-sem fog megölni, mint valami nagyon rossz vicc-gondolta magában.
"Senki" azt hiszi hogy Vash a táskájában tartja az árut, de nem is sejti hogy magánál tartja, szorosan magához rögzítette.
De nem érti hogy honnan tudhatja hogy a papnő küldte.
Minden esetre amíg Senki a táskájára tekint, Vash lassan és óvatosan kezd lazulni a gyökerek kötelékéből.
Vash erősen gondolkodik hogy jöjjön ki a szorításból. Van egy szerencséje: a kés még mindig a kezében van. Ahogy lassan kezd lazulni a kezénél a gyökér, késével lassan, halkan, óvatosan elkezdte vágni a gyökeret. Tekintete hol a kést, hol Senki-t figyelte.
Senki a táskával van elfoglalva, pontosabban annak tartalmával. Vash kiszabadítja egyik kezét. De most jön a neheze: vagy kiszabadítja másik kezét, vagy kését valahogy Senkibe vájja.
Sikerül annyira kiszabadítania karját hogy meg bírja lendíteni. Kését Senki keze felé irányítja, pontosabban kéz fejére. Egy erőteljes, sikeres dobással terve sikerül: a kés Senki kezét átszúrja. A fájdalomtól ordítva fogja kezét, ez pont elég ahhoz hogy Vash teljes egészében kicsússzon a gyökerek szorításából.

Vash kése most már a combjába van, hála ellenfele gyors reagálásának. Érzi a fájdalmat, de nem hagyhatja hogy elvonja figyelmét Senkiről. Vash elmond egy varázslatot minek következtében kezeiben egy-egy kisebb tűzgömb lessz. Mind kettőt elhajítja Senki irányába, majd jobb kezébe gyorsan varázsol egy jóval kisebb tűzgömböt, amit combjára rak, hogy összeforrassza a sebet. Arcán látszik hogy ez fájdalmas, de ő azonban kibírja. Ez aladt látta hogy ellen fele sem pihent, gyógyította kezét.
Még jó hogy nekem nem a kezeim sérültek-gondolta magában Vash. Majd kezeit a földre helyezte és ismét az idézést használja: azonban most nem egy, hanem két masszát hoz létre, amik valamiért kicsit másabbnak, sötétebbnek néznek ki az előzőnél, ez talán attól lehetett hogy Vash mindkét keze véres volt, ez által talán kicsit saját magából is bele adott az idézésbe.
Próbál felállni azonban ez még nem megy neki, túl friss a heg, így térdre rogyva így szól:
-Elég a játékból. Honnan a pokolból tudsz a papnőről?

Majd a két masszát Senkire irányította.

Ez a fránya sabbati nem adja magát könnyen. És mi az hogy egész Lanuria ismeri? Én lennék lemaradva a világ eseményeiről?-Vash-ban ezek a kérdések, és gondolatok merültek fel.
De ezen nincs semmi meg lepetés, hisz azokon a helyeken ahol Vash járt nem éppen ezekről a dolgokról van szó. De hát a kocsmákban tényleg nem ezekről a dolgokról van szó, hanem titkokról, össze esküvésekről, elméletekről, munkákról.
Vash látja Senki arcán hogy nem számított ekkora ellen állásra. Két kis masszájából már csak egy maradt, ami éppen Senkit támadja. A sabbati így teljes egészében figyelmen kívül hagyja Vash-t. Vash kezeit ismét a földre helyezi, elmond egy gyors varázslatot, majd Senki lábai aladt a föld futó homokká vált, és elkezdte lassan lehúzni Senki-t.

Már kezd nagyon az idegeimre menni ez a sabbati. Nem adja fel, az biztos-gondolta magában Vash mikor látta hogy Senki ki akar kecmeregni a csapdájából. Vash gyorsan elő kapja varázs pálcáját, hogy varázslata ha kicsivel is, de erősebb legyen.
-Engem itt most csak egy valami fog elérni: a győzelem!

A mondat után Vash elmond egy varázslatot melynek következtében Senki kabátja önmaga ellen fordul: elkezd rátekerődni, majdnem úgy ahogy Vash-t a gyökerek.
Vash másik kezével megfogja kését amit szándékosan nem húzott ki combjából: ha kihúzza akkor folyna vére, így viszont hogy benne hagyta ezt elkerülte. Hirtelen kirántja ami nem kis fájdalommal jár.

Vash kihúzza kését combjából amíg Senki a kabátjával van lefoglalva. Egy kis tűz gömbbel sebét most teljesen beforrassza, ez fájdalmas, de ő kibírja, igaz arcán látszanak az érzések. Próbál valahogy odajutni Senkihez, ez azonban lassan megy még sebe miadt. Lassú és fájdalmas léptekkel megy Senki irányába. Terve készülőben: megvárja míg Senki kijön a kabátból, és lecsap rá ahogy tud. De hogy biztosra menjen megidéz két masszát.
-Te fogsz álmodni, de lehet hogy örökké!

Vash minden egyes lépése fájdalommal teli, de ő akkor megy tovább a sabbati felé. A két massza mint hű ölebek úgy mennek mellette. Vash nem látta hogy a vér cseppei kezdenek ellene fordulni. De valamit mintha sejtene, lehet hogy a megérzése, vagy valami belső hang, de hátra tekint. Az összes vér cseppe mint megannyi apró tű vagy éles kés, egyenesen rá irányul. Amint látja ezt, azonnal letérdel és a homokból egy védő burkot emel maga körül. Nem olyan nagy hogy a két massza is beférjen, hanem csak akkora ami neki elég. A masszákat Senki felé irányítja, nem bele homok csapdába, hanem kellő távolságból várjanak rá.

Vash a támadás után a homok burkából egy kis rést szabadon hagy, hogy lássa Senkit. Látja ahogy elintézi az egyik masszát, de a másikat nem. Látja a sabbati újabb támadásának elindítását, azonban meg felet kezett a másik masszáról. Az egyenesen arcára ugrik Senkinek.
Eközben Vash gyorsan meg nagyobbítja, és vastagosítja homok burkát, és várja a támadást.
A pokolba, ez a rohadt sabbati nem tudja feladni-gondolja magában Vash a burkon belül.

Vash a burkon belül érzi a sabbati támadását, de szerencsére a burok kibírta. A támadás kinéz a résen és látja hogy készül megszabadulni a megmaradt masszától.
Ami eddig a védelmem volt, most a fegyverem és egyben a te sírod is lessz!-gondolta Vash, majd hirtelen kibújt a burokból, varázspálcáját Senki felé irányítja, majd elindítja a burkot, hogy bekebelezze ellenfelét!

Vash látja hogy támadása sikeres, azonban válaszokat akar kapni kérdéseire, így nem öli meg Senki-t. Int eggyet pálcájával, majd a homok a sabbati feje körül eltűnik, belső szerveiből is kijön a homok, azonban testétmég szorosan fogja.
-Most pedig válaszolni fogsz!Honnan tudsz a csomagról? És honnan tudsz a papnőről? Ajánlom hogy jól válaszolj, vagy lassú halálod lessz!

Vash nem hazudott: ha Senki nem ad magyarázatot, tényleg fájdalmasak lesznek élete utolsó pillanatai.

Vash látja hogy Senki öngyilkos átka beválik.
-Te nyomorult, gyáva sabbati!
Órdít hangosan Vash. Nem kapott választ kérdéseire, ez kicsit fel idegesítette. Így hát most már homok csapdája bár nem ér semmit, ő azonban befejezi. Pálcájával int, majd így kiált:
-Homok koporsó!
Majd a homok, a sabbati hulláját összeszorítja.
Vash felkapja táskáját, és folytatja küldetését.

//Mese: Sendel romjai között//

A vörös nőstény elegánsan szárnyalt a levegőben. Ez az út nagyon fontos volt számára. A rég kutatott vér tünde tanító nyomára akadt.
Már este volt és ő nyugodtan repülhetett át a síkságon Sendel romjai felé. Egy kétlábú tudja, hol található a mester, viszont egy tekercset kellett elhozni az információért. Így elválásuk után itt beszéltek meg találkozót.
A ház méretű test lassan közeledett Közép-vidék lakatlan városa felé. Ahogy megpillantotta a távolban a komor várfalakat, ösztönösen újra emlékezetébe idézte, hogy milyen felszereléssel jött erre a nem mindennapi helyre. Ami a legmegnyugtatóbb, hogy a teleport tekercsekből kettő is nála van. Így nem kell aggódnia, hogy egy szorult helyzetből hogyan jön majd ki. A hely hangulata adta, hogy egy különleges aura tekercset vegyen le a polcról, melyet már jó ideje ott hagyott porosodni. Szinte soha nem érezte úgy, hogy kellene egy olyas valami, ami tőle egy méteres távolságban megszünteti a nekromanta varázslatokat. De most elővigyázatosságból elhozta ezt.
És ott volt persze a két tekercs. A tűz ellen adott védelmet a kimondójának. Elképzelése sem volt arról, miért kell az embernek ilyen, de rossz előérzete gyötörte már az első pillanattól kezdve. Nem tudott elszakadni a gondolattól, hogy egy ilyen eszköz a sárkány lehelete ellen szükséges annak, aki annyira vágyik rá.
Ahogy a vörös test átsuhant a városfal felett, furcsa szagokra lett figyelmes. Már távolról felkeltette a figyelmét egy ló újra és újra felhallatszó nyerítése, de úgy gondolta, csak egy bujkáló kétlábú, aki jó lesz vacsorára. De a házak felett több lény szagát is megérezte. Sárkányok, elfek, emberek... meglepően sokan vannak, ahhoz képest, hogy nem lakik itt senki. Egy ház felett váltott át tünde alakjába, ahol két nőstényt érzett bent.
~Vajon mit tervez a sárkány testvérem? És mit tervez a megrendelő? Miért egy távoli kontinens nemes elf leányával szereztet be egy ilyen dolgot? És miért nem volt itt tegnap Hakantog, ahogy megbeszéltük?
Lehet, hogy épp ahhoz a sárkányhoz van köze a tűz elleni védelemnek, akit épp kihallgatni készülök. Ideje lesz megtudnom pár dolgot, mielőtt színre lépek. Gondolom már ő is megérezte a szagomat, de ha kicsit még itt maradok, talán a vele lévő elárul valamit a beszélgetésükben...
Teste oda tapadt a falhoz, ahogy kapaszkodott egy, a házat körbefutó párkányon egy repedésbe. Áldotta az eszét, hogy nem egy városi öltözetben jött el, hanem egy rövid szárú csizmában egy egyenesre simított vászon nadrág és egyszerű paraszti ing. Ilyen ingatag helyzetben a legutolsó, amit kívánt a dekoratív öltözet, amiben nem lehet kényelmesen mozogni.