Nemesi udvarház

// Shu //

- Örömmel látom, hogy hazaértél édesem. Mi a baj? Mit nézel úgy?- Pattan a nagy tükör elé és máris elkezdi sepregetni magáról a gazokat. - Felélénkült a szél, nemde?
Kicsit zavartan beszél, a szíve kalapál, hiszen úgy érzete, mintha el sem váltak volna, talán csak egy kis időre. Nem tudta eldönteni, magyarázza-e jobban, mi történt a csinos, fekete ruhával. Ha Shuga kérdezné, nem pedig így bámulna illetlenül, biztosan elmondaná neki, hogy egy fás helyet keresett, azt persze lehet, hogy úgy kéne belőle kihúzni, hogy éppen oda ment, az ő helyükre. Ennél büszkébb. Nem mintha sok titka lenne a kedvese előtt, de neki is van élete. Azért visszakérdez, hogy az ő kezében legyen beszélgetés irányítása. Hangja határozott, de szája hirtelen kicsit kiszárad,nyel egyet, kettőt köszörül, mert nehézkesen jön meg a hangja.
- És te merre jártál?

Hm kicsi lány sumákol ez jól látszik, de nem csak ő így nem ítélkezem. Ellenben vigyorogva nézem ahogy letakarítja magát, mohón tekintek rá hisz, miért is? Nem a tulajdonom, a társam, szóval csak nyugi. Még mindig meg tud lepni ember, nem tud ilyen gyorsan váltani ruhák színét mint Mia teszi és mind két szín jól áll neki.
És te merre jártál? Kérdezi, de ha elmondom tuti megfojt, és nem kéne minden egyes pillanatot, nos ez hülyeség dehogy nem kellene de nincs ember aki bírná. Vigyorgom még mindig rá.
Sétáltam levegőztem, meg ismerkedtem pár kedves helyivel, azt hiszem ennyi ami történt.

- Nahát!- Pördül meg hirtelen mozdulattal a lány.- Hiszen teljesen néptelenek az utcák, olyan késői az óra...!
Némiképp magyarázatot vár. ~ Méghogy helyiek? Mia ...!~
Nem, nem akarta számon kérni Shugát, csak kicsúszott a száján, el nem tudta képzelni, hol ismerkedik.
De ahogy javítani akarta magát, még jobban belecsúszott a dogokba:
- Többekkel ismerkedhetsz meg az erőben ilyenkor, mint Tarsisban!
Mire kimondta, már tudta, hogy bajt kavart...Arca piros lett, de erőltette a szenvtelen arcot. Odalépett az asztalhoz, ami mellett Shuga üldögélt. A pipa fanyar füstje beleült az orrába, de meg fogja szokni, és egy aprócska gondolat sem hagyta nyugton, amit a fák között érzett, olyan határozottan állította a belső, ösztönösebb énje. Történetesen, hogy a férfi is ott volt.
Pillantása fürgén pásztázta a ruháit, hátha ő is meglát valami árulkodót...
aztán végül egy sóhajjal megállapodott az írisz nélküli szemekben, amik még mindig pimaszul vigyorogtak rá. Most jól esne az a bor...

Többekkel ismerkedhetsz meg az erőben ilyenkor, mint Tarsisban!
Kérdőn nézek rá miközben bort töltök kettőnknek, és a kanapéra mutatok hogy üljön le.
Hegedülve az éjszakai vadaknak meg még kitudja kiknek? Teszem fel a kérdést, noha majdnem magam alatt vágom a fát de szerencsémre a hegedűje a kezében van. Érdekes beszélgetés lenne ha kiderülne hogy figyeltem őt. Még mindig aggaszt a felelőtlensége, hogy felelőtlenül ki jár az erdőkbe, magányosan.
Na de miről is szeretnél beszélgetni? Ülök le a jelzett kanapéra és remélem ő is követ.

Zavara most a legnagyobb. Honnan tudja, ha nem volt ott a ligetben? Persze a hegedű árulója. A falevelek a ruháján... de miért van mégis olyan érzése, hogy pontosan tudja a mágus, hogy hol és mikor járt?
Erről pedig egy másik mágus jutott eszébe, mannahon nagyhatalmú főmágusa. Ő is mindig mindent látott. Összecsavarodott a gyomra. Fancsali képet vághatott,ha eddig nem az volt.
A kanapén kínálja hellyel. És végre eljutottak idáig...
- Rólunk Shu! Mi lesz most velünk?
Kérdése ijedt, vajon észreveszi a kedvese?

Rólunk Shu! Mi lesz most velünk? A szemében rémület és zavar ül, gyanítom én se nézhetek ki jobban, max vigyorgom hozzá.
Mit szeretnél? Tegyük a látszatot immár valóssá? Vagy legyek állandó szeretőd, aki meg véd még ha önmagadtól is kell? A kérdése nekem se könnyű de mostanában túl sok, felesleges utam volt a vén mocsok miatt ideje pihennem kicsit, és Mia mellet még az idegeskedés is lehet szórakoztató. Mellé csúszok és a hajával kezdek el játszani. Majd a tekintetét nézem és a reakcióit a válaszomra.
Bármit döntesz Mia az lesz, nem foglak korlátozni. Mosolygok rá kivételesen nem vigyorgom.

//Shuga    //

Várt, de nehéz a kérdés, amit Mia feltesz. Shuga is, ő is zavarban, kissé ijedten ülnek le a kanapéra, hogy amire oly régen várnak, megbeszéljék a jövőjüket. Mindkettejük számára szokatlan lehetőség ez, szokatlanul nagy vággyal, hogy együtt lehessenek, amíg a világ áll. Szerelmük erős, Mia szívén mégis szorítás van, a mi van ha... pallosa ott lebeg szépséges feje felett. Mi van, ha hiába is próbálja elfeledtetni vele szerelme Garren Ruton, az édesapja átkát? Mi van, ha utánajön? Mi van, ha a Mia születésétől fennálló szörnyű jóslat beteljesülésétől retteg még ma is az apja? Mi van, ha az életükre tör? Mi van, ha...?
Már rég nem érdekli, befolyásolná-e az egzisztenciáját, Lanuria úri méltóságaival ápolt jó kapcsolatát egy csavargó varázslóval való kapcsolat. Már nem bújna és szaladna el e miatt. Elég jól megismerte az országot, a szokásait, tudna mit kezdeni magával, ha rosszul alakulnának a dolgai a Vailani Tanácsházán. Mi több, ha Nawarean figyelmeztetésére gondol és világ helyzete rossz irányba fordul, még mindig ott van a távoli Evolyran világa, amit már megnézett magának, mint menekülési útvonalat.
Marad tehát a kérdés, hogy ami az itt töltött évek alatt teljesen béklyóba kötötte, most kedvese áldásos közbenjárása félretehető, vagy elzárható-e agya egy eldugott rekeszébe? Feloldást képes-e adni magának, sőt immár maguknak ettől a kínzó és frusztráló gyötrelemtől, amit apja távoli, mannahoni szelleme jelent?
Egy valamit tud, hogy amíg ő nem kerül elő, addig biztonságban van Shuga mellett. Biztonságban és valami határtalan nagy szeretetben.
Nézi a férfi karakán arcát, különlegesen szép, barna szemeit. Jele nincsen mesterkéltségnek, ártó szándéknak. Természetes, a szerelme ül ki rá, aggodalommal és izgalommal fűszerezve. Ami természetes is, ő is hasonlóan érzi magát. A férfi jó érzékkel rá bízza a döntést, biztosítva róla, hogy bármi legyen is az, elfogadja, nem szab határokat, vagy keretet neki. Miában most tudatosul, hogy teljesen szabadnak érzi magát mellette, amiről nagyrészt az tehet, hogy első pillanattól elfogadták egymást, úgy, ahogy vannak. Ámde hatalmas felelősséggel jár egy komoly kapcsolat. Ez már nem flört, nem a korán begyakorolt udvari szokásoknak megfelelő tettetés a másik irányába. Itt két szerető szívről van szó, akik minden körülmények között elfogadják és támogatják egymást, bánatban és boldogságban, a mindennapi küzdelmekben és a váratlan helyzetekben egyaránt, a szenvedélyben ugyanúgy, mint a lassú, szürke napokon.
Mia nagyot nyel, és továbbra is beleveszik a nyílt tekintetű szempárba, melyben részben saját viharai tükröződnek. Tudja Shugáról, ő is szabadsághoz és önálló döntésekhez szokott, az utóbbi években, mi több, teljesen az érzelmek elől elzárkózva élt. Mégis...minden kényszer nélkül itt van vele, kettesben ülnek egy kanapén és őrá figyel s lágyan érintgeti, biztatgatja. Mi kell ennél több egy 20 éves ifjú lánynak, akinek eddig a szerelem kósza gondolatára is egyetlen felkiáltójelbe feszült a teste, a lelke? Ha nem lenne a munkája, a tisztelet, amit kivívott magának állhatatosságával, a bizalom, melyet apró kövekből építgetett fel, akkor is boldoggá tette volna Shuga.
Nyelt egyet, összeszedte a hangját, hogy határozott választ tudjon adni, de előbb kicsúszott egy őszinte vallomás:
- Ha csak ennyi lett volna, akkor is a legnagyobb kincsként őrizném a szívem rejtekén ezt a pár hetet...
Kissé ráharapott piros kis ajkaira- meg kellene nyílnia... és újra meg újra kellett formázta velük a következőket, mire kimondta:
- Ezt most vegyem lánykérésnek? Úgy hangzik, mintha te nem egyszerűen a kezemet, hanem az életemet kérnéd el a tiedé mellé. Helyénvaló is, de ismerve kettőnket, napról napra inkább tudom, hogy mennyire sokat szeretnék még tudni rólad. Kimaradtam az előző évtizedeidből és te is az enyémből. Olyan vagy számomra, mint egy feltérképezetlen mannahoni sziget, amit több száz esztendő után foglalt vissza a birodalom.  Szép és jó, termékeny és izgalmas, vonzó és ismeretlen. Mennél hamarabb járod be, annál többször kell elmerülnöd újra és újra a járatlan útjain. Semmi másra nem vágyom, mint hogy egymáséi legyünk. Hiszem, hogy az égiek előtt nincs ismeretlen. Előttük már rég egy pár vagyunk.
Felállt és egy kis nyitott erkélyhez vezette kedvesét, ha tiltakozott volna, akkor is.
Kiléptek és a madárcsicsergéstől zajos lassan pirkadó tarsisi égbolt alatt a szívére vonta a férfi mindkét erős kezét. Arcán az ismét elrejthetetlen pír ült, szíve heves, dobbanásait érezhette a férfi.
- Felkészültél?
Nem mondta, hogy mire, de biztosan reagált valamit a mágus, azt megvárta és teljes zavarát levetkőzve kezdett bele abba, ami napok óta benne volt:
- Az Isteneimtől azt kaptam útravalóul, ha egyszer megtaláljuk egymást, először is mannahoni szokás szerint kössük össze az életünket. És én a végtelennek tetsző lanuriai ég alatt, melyet lassan két esztendeje láttam meg, fogadom, hogy így teszek, ha te is akarod. Szeretnélek jobban megismerni Shu! Nagyon boldoggá teszel. Ha össze akarod kötni az életünket, természetes. Emberi törvény alá akkor tegyük, ha te készen állsz rá. A párkapcsolatban kell egy fő, úgy kell legyen, hogy te vagy. Eddig is te kezdeményeztél. Akarsz a társam lenni minden hatalom és minden élő előtt? Ez egyfajta jegyesség, vagy szellemi-lelki...házasságkötés.
Ha a férfi nyitott rá, akkor reszkető, de hangos s emelkedett hangon fojtatja:
- Így valahogy van figyelj! És válaszolj rá a szíved szerint!- Kérte és pillantásuk mélyen összekapcsolódott.
- Én Mia Ruton, elfogadlak téged és szerelmed zálogául veszem szívem mellé a szívedet, életem mellé az életedet itt az Isteneid előtt e magas égbolt alatt. Hiszem, hogy az én Isteneim is itt vannak közöttünk. Gyere velem haza, a szeretünk melegébe és úgy leszünk, hogy várakozás töltse be az életünket. Ha máshol kívánsz élni, csak szólnod kell. Ha kérsz a jegyesed leszek a te szokásotok szerint, ha kérsz hozzád tartozom és az asszonyod leszek.

Hát ez valahogy meglepett, vagy csak én kapkodtam el? De kit izgat, szeretem és ő is engem, most csak ez érdekel.
- Én Mia Ruton, elfogadlak téged és szerelmed zálogául veszem szívem mellé a szívedet, életem mellé az életedet itt az Isteneid előtt e magas égbolt alatt. Hiszem, hogy az én Isteneim is itt vannak közöttünk. Gyere velem haza, a szeretünk melegébe és úgy leszünk, hogy várakozás töltse be az életünket. Ha máshol kívánsz élni, csak szólnod kell. Ha kérsz a jegyesed leszek a te szokásotok szerint, ha kérsz hozzád tartozom és az asszonyod leszek.
Hüm ez így elsőre hááááááát soknak tűnne, de én akarom ezt. Mia közelsége mást ébreszt bennem mint bármelyik más asszony a múltban. Mia valahogy más, fontosabb, és nincs rá értelmes vagy logikus magyarázat. Így hát tovább a göröngyös úton.
- Én Shuga, elfogadlak téged és szerelmed zálogául veszem szívem mellé a szívedet, életem mellé az életedet itt az Isteneid előtt e magas égbolt alatt. Hiszem, hogy az én Isteneim is itt vannak közöttünk. Gyere velem haza, a szeretünk melegébe és úgy leszünk, hogy várakozás töltse be az életünket. Ha máshol kívánsz élni, csak szólnod kell. Ha kérsz a jegyesed leszek a te szokásotok szerint, ha kérsz hozzád tartozom és a férjed leszek.
Férj milyen jó szó hogy Miát törvényesen birtokolhassam és ne keljen osztoznom senki más ostoba féreggel. Ő csak az enyém lesz és ez az egy ami számít. Nézem az arcát, szemeit és elveszek benne, még az erdőben is éreztem a hangját, és az abban levő érzelmeket. Egy új kőfal omlott le bennem, és Mia volt mögötte valahogy hiánya már eddig is feltűnhetett vagy az új érzelmek hozzák ezt ki belőlem? Teljesen mindegy, akarom őt és teszek is érte.
Ölembe húzom és megcsókolom szeretni akarom de most ennyivel érjem be.

Hát így kell lennie. Megtörtént egyfajta szellemi jegyesség. Jó ez így, együtt vannak az ölébe kuporodik az erkély hideg márvány kövén. Hűvös a hajnal, egészen lehűlt a levegő, de nagy érzelmek fűtik belülről.
Mosolyogva, bár még mindig reszketve biztosítja szerelmét, hogy ez az ő életük. És hogy szerető kezek között van.
Megsimogatja a kedves arcot és forró ölelésben vesznek el. A mellkasára teszi a fejét, belebújva oda az erős nyakába suttogja bele:
- Tudom, milyen nehéz döntést hoztál. Tudom, mit jelentek neked...Érzem...

Csendben ülünk az erkélyen Mia a karjaimban, vajon kell ennél több nekem? Nem nem kell minden meg van amit akartam, vagy csak álmodtam róla. Percek telnek el csendes ölelésben, és belemélyedek az illatába, és a csókjába. Felemelem és beviszem az ágyra lefektetem majd mellé fekszem. Ma ékszaka semmi mást nem akarok tőle csak hogy érezzem hogy mellettem van, és ölelhetem. Így pihenünk el.
Másnap rövid reggelivel összepakolunk, és haza utazunk. Egy új szó amit szintén meg kell még tanulnom élvezni, a haza utazni-t, a házunkba Miával ketten. Na de gyors pakolás és egy kocsit bérelve irány Valian.

//Folytatás Valian főterén//

//Bál//
*Elegáns hosszú kabát alatta díszes ing, egy kard az oldalán mi messziről látszik hogy csak ünnepségre van felakasztva, arany és drágakövekkel kirakva. Ha harcra kerülne sor ezt aztán a villával együtt lehetne sorolni.
- Üdvözlöm gróf úr.
*Biccentek egyet, majd egy apró kis kép ugrik be ahogy a gróf éppen valamelyik árokban fekszik átvágott torokkal.
- Jó estét, van már itt valaki ki érdemleges lenne társaságomra?
- Természetesen, fáradjon beljebb s egyből észre fogja venni.
*Kiderítettem, hogy a gróf nagy nőcsábász volt, hát így szerepben maradhattam. Besétálok hát a nemeseknek fenn tartott teremben. Körbe tekintek, s egyből egy szemre való nőhöz lépek, s flörtbe kezdek vele, habár most tényleg csak mulatni jöttem azért jobb az óvatossg. Ahogy körbe tekintek egy fiatal nemesen akad meg a szemem ki láthatólag unja magát. Lassú léptekkel sétálok oda hozzá.
- Szép ez az este, s mégis itt unatkozik egyedül, miért nem csíp fel magának valami szemre való nemes hölgyet? Lehet ideje volna már nem igaz?
*Mosolyodok el, Elmironra. Habár nem vagyok nemes s nem is igazán láttam őket, szinte egész Lanuria elitje a fejemben van. Mikre nem volt jó a bérgyilkos sereg.
- Magán nem fog az idő nagyon jó lehet az orvos aki ilyen főzeteket gyárt.
*A gróf kinek szerepében tetszelgek a negyvenes éveit járta, hajában sűrű ősz szálak, frissen borotvált arcán is megjelentek már az idő és a stressz jelei, nekem hála ezen már nem kell aggódnia.

Azt hiszem hiányzott mostanában az izgalom és a vidámság az életemből, ezért találtam jó ötletnek, hogy eljöjjek a bálba, főként, mivel éppen errefelé jártam, másrészt mert "véletlenül" hozzá jutottam egy meghívóhoz, amikor egy piactéri csetapaténál az őrség kapitánya szegényebb lett a pár váltóval és egy meghívóval. Csak nem fogom ezt a lehetőséget parlagon hagyni. Voltam már itt, egy más időben, egy nem túl boldog befejezéssel, mert az a lány még mindig ott élt a gondolataim között.
De ebben a vészterhes időben, minden ingyen eszem-iszom megbecsülendő volt, ráadásul még az úri közönség révén meg is szedhetem magam.
A ruha beszerzése nem okozott gondot

és még egy álarcra is sikerült szert tennem,

mert a képem azért nem mutogattam volna, ha nem muszáj.
A figyelmes őrök nem kekeckedtek, a meghívóra nem gyanakodtak, így aztán Raven kapitány gond nélkül belépkedhetett a bálterembe.
pont akkor sikerült, amikor a lépcsőkön megjelent egy gyönyörű jelenés, aki simán elmehetett tündének is, de volt valami ismerős a mozgásában.......
Már elindult felé egy alak, de ez nem okozott gondot. Lekaptam két poharat az egyik felszolgáló tálcájáról és igyekeztem a fickót megelőzni.
Ha sikerül, akkor a nő felé nyújtottam az egyik poharat.
- A házigazda bajban lesz, hiszen Ön mellett eltompul az összes fény a teremben.

//Sziasztok! Örömmel játszom mindenkivel, aki szeretne csatlakozni //



Bál! Végre bál! Igazi, hamisítatlan bál, s éppen a Nemesi Udvarházban, mely személyéhez s származásához éppoly méltó, mint ahogyan rejtve őrzik szobái, folyosói élete legszebb emlékeit, akár egy kiralynő testőrei. Hiszen itt fogadta őt be igazán Lanúria s végülis itt vált asszonnyá, méghozzá szerelmessé. S hogy ő miképpen emlékezik éppen, jó volna tudni.
Mia olyan egyszerű s mégis csodaszép ruhát szerzett erre a számára nosztalgiával fűszerezett s izgalmaktól fűtött estére, ami éppen hozzáillő. Feltűnő, mégis ha akar, elbújhat benne, hiszen ritkán ölt hófehéret s virágosat is. Kalapokat szeret mégis vett fel fehér parókát is. Mindez avatatlan szemek elől elrejtheti, bár feltűnő, főleg anyja dús kidolgozású mannahoni ékszereivel.
Tisztában lévén szépségével és egyszersmint kivételes felsőbbrendűségével az egyik asztal közelében áll, az érkezők tarka társaságát fürkészve. Megfigyel szamos apró részletet. Merthogy nyomoz.
Olybá tűnhet, hogy vár valakit. S talán így is van. S talán itt is van. Csak ez a tömeg. Néha amúgy is nehéz meglátni az orrunk előtt, amit akarunk...
Otthon érezte magát utoljára hasonlóan izgatottan, a császári családdal elvegyülve. Istenem, mily rég volt! Királynőnek érezte magát, s most is ez az érzés kerülgette.

//Bál - Alamayse- ha elfogadod a játékot- és a bálozók, ki nem hagynám az éppúgy tisztelt többiek tásaságát sem//

 Mia visszajátssza első érkezését az Udvarházba. Hiszen cselekhez és fortélyokhoz kellett folyamodnia, hogy önerőből kitapossa magának a személyét megillető utat. De ennek most már ebben a formában vége.
 A hivatalát megillető Valiani Városháza egyszerű, de szokásosan hivatalosan is fogadott fogatán érkezett a városba, bár kérésére nem csapott nagy hűhót körülötte Albert Dron úr, miközben mégis jutott ideje bevezetni és bejelenteni őt.
 A lány egyre jobban élvezni kezdte a forgatagot. Hiszen jutott ide mindenből. Jól látta a nemesi házak képviselőit, a neves kereskedőklánok összetéveszthetetlen figuráit, a talán unatkozó vagy csak simán társaságra vágyó urakat és hölgyeket, párokat és családokat, melyek közül nem egyet szétzilált a háború.
 De nagyon pontosan látott mást is, olyan alakokat, akik illettek valamelyest ide, mégsem itt volt a helyük.
Jó szemének köszönhetően a rejtőzködők közül is nem egyet kiszúrt már, akiknek alcája fontosabb annál, hogy felhőtlenül jól érezzék magukat ma éjjel.
 Olyanokat is látott, kik észrevehetően erőltették magukra még az amúgy alkalomhoz illő öltözéküket is, maskarával vagy anélkül, netán kis rafinált külsőségekkel vonták el a figyelmet vonásaikról, figyelemfelkeltő jegyeikről.
 Ott a lány fehér ezüstben, alacsony, mégis elfekhez hasonlatos karcsúságaval, mozgásával. Ki rafinált frizurával, mely rejti orcáját, s tereli arról a szemek fürkésző figyelmét is. De kerüli a "talán ismerőst" is, éppen a rókaállarcos férfiút, amint Mia maga is tenné olyan szituációban, ha teljes inkognitóját kéne védenie. Vajon mit mondtak egymásnak?
 Vagy a szintén az általa úgy szeretett elfekre emlékeztető rókaállarcos, akit a rafinált lány éppenpont "észrevétlen" kikerült, hogy egy különös, már-már földöntúli, mégsem hercegi vagy grófi fennsőbbséggel s mégis valamitől oly egyszerűnek tűnő, hozzá siető nemes ifjúba botoljon.
 A kétségkívül kék vagy még kékebb vérű fiatalember talán mégsem ember? Mágus? Elf? Miféle lehet? Talán némi varázslatot alkalmazott ezen a bonyolult, mégis egyszerű megjelenésén? Impozáns, vonzó, járasaról mégis úgy érezni, bármikor eltűnhet szem elől s elszállhat a légben. De ha nem varázsló, akkor meglehet, hogy valami mágikus erejű lény befolyása alatt állhat. Hú, de jó volna hallani, miről beszélgetnek? Merthogy szurkolt, hogy beszélgessenek, egyszersmint őt magát is vonzotta a társaságuk.
  És ott volt a halott gróf, ki rögtön belépéskor köszöntötte az iménti nemes ifjút, kivel aztán mégse foglalkoztak többet egymással, legalábbis eddig. A gróf, aki valójában meg sem jelent a bálon, akinek csupán szemrevalóra rendezett porhüvelye érkezett. Biztos nem nekromanta élesztette fel, hanem egy nem e testhez tartozó szellemlény birtokolja. Azt még nem érezte biztosan, démon-e vagy megszálló kísértet, de egyelőre nem látta okát egy kutató varázslatnak. Tisztában volt vele, hogy a szellemlény is érezheti az ő ösztönösen szálló szellemi erejét, s egyelőre enyhe, de szigorú hívását, pontosan ugyanúgy, mint az itt lévő ragadozó természetű lények is, különösen a sötétség és az éjszaka teremtményei. Hiszen erősen kapaszkodtak össze ösztönei velük s a holtak szellemeivel.
 Mosolygott a  kék-arany ruhás elf hölgyön, lángoló vörös kiegészítőkkel, kendővel és kézelőkkel, aki morcos-zordan, kapkodva érkezett, hogy zavarba ejtse ismerőse ölelése, mit meglehet, hogy az nyugtatólag szánt neki. Ruhája idősebb asszonynak tervezett, gyönyörű holmi volt, más testalkatra. A lány benne cefet keménynek tűnt. Kócos és szinte szálkás volt, katonanőket juttatva Mia eszébe.
 Egyetlen csepp varázs elég lenne, hogy belülről fakadó szépségét kihozza, melyet a nő talán tapasztalatainál fogva érdemtelennek minősít az életben, pedig megadatott neki. Belső tüze csakúgy sugárzik. Mivel társa faképnél hagyja a közelében, igy Mia a nő mögött álló, az étkektől és italoktól roskadozó zsúrasztal felé lép. Persze kicsit megbotolva enyhén nekiütközik, s a kék ruhát kisimítva áll fel előtte. Érintésétől észrevétlenül igazodnak az idegen érzéki idomaira a csodás ruha vonalai. Őszinte csodálattól csillogó szemmel néz az idegen szemébe, s csak egy pillanatra érinti meg ujja hegyével, mintegy bocsánatkérés képpen a sötét hajzuhatagot is, a másik kezével pedig sajátját. Előbbi e pillanat tört része alatt egyszerű, de fegyelmezettnek ható formát kap. Pont, amilyen illik a kemény hölgyhöz.
- Ó, micsoda dús frizura! Erővel teli, mint a viselője. Kérem, bocsássa meg a figyelmetlemségemet. Nem áll szándékomban tolakodni. Megbocsájt kedves?
 Azzal ha választ kap, ha nem, iparkodik a fél méterre se álló asztalhoz, de azt sem bánná, ha valahogy egy erős, fűszeres ital kerülne a keze ügyébe. Harcos...az a lány valódi harcos, nem csak annak tűnik...s árad belőle valami...természetes, szinte elemi erő. Ragadozók játszanak egy pillanatra képzeletével, kiket magához is vonzhatna. De pont ezért azonnal elhessenti magától éledő tüzét.