// Mia// *Nem igazán zavartatom magam amikor a lány össze esik tudom már hova kell menni, lassan elsétálok mellette. Majd megfordulok s megvárom hogy lábra álljon. - Mindenkinek a maga erejéből kell boldogulnia... különben sosem fogsz erőssé válni... *Majd elindulok a lány mellett, várok tőle kérdéseket, bár választ nem biztos, hogy mindegyikre kapni is fog. A nők hajlamosak sokat fecsegni, ahelyett hogy a lényegre összpontosítanának. Majd nemsokára a bejárathoz érünk ahol előre engedem. -Menj csak a nyomodban maradok.
A szédülés elragadta, késő már, nincs mit tenni. A saját gondolatait fogalmazza meg a fiú. Mintha belelátna. Hányinger kerülgeti, miközben nem túl elegánsan feltápászkodik a földről. Előre is dől, de nem sikerül megkönnyebbülnie, pedig lehet, hogy jobb volna. Persze utoljára délelőtt evett, valahogy nem is érezte eddig. Hogyne hagyta volna el minden ereje. Saját magát se tudja nyugtatni ezzel, önámításnak is rossz megállapítás. Az agya kattog, de nem tud konkrétan gondolkodni, csak röpködnek a fejében a dolgok. Képek, az érzékszervek emlékei, csalódásai és a hangulatok. Kifacsart holttestek, merev kiürült tekintetek, halálfélelem, önmegtartóztatás, kegyetlenség, a hús s a penge hangja, Nawarean eszes hidegsége. De főleg a félelem... Ennek a fiatal fiúnak teljesen igaza van. - Azért segíthetnél! Legalább ne engedj újra elesni! Tartsd a karod, ha megtörténne, megkapaszkodhassak benned. Nem akarom, hogy más lássa...- Teszi hozzá az érthetőség kedvéért. Belépnek az ajtónállók szenvtelen tekintetének kereszttüzében. Az ajtótáblákat be is csukják, sőt, be is zárják utánuk, mintha csak a lányt várták volna. Itt az éjszaka. Az inas jön mély meghajlással elé, szeme semmit nem árul el meglepetéséből. - Az úr marad éjszakára? - Az úr a kíséretembe tartozik.- Válaszol megelőzve bármit mondjon a fiú.- Marad természetesen. A lakosztályomban készítsenek neki egy ágyat, a külön bejáratú, kis szobában! A vacsorámat előkészítették? - Igen, Ruton nagyasszony! Máris ébresztem a szobaasszonyt. - Még egy terítéket szervírozzon! És forró fürdőt, és mindent, amire ennek az úrnak szüksége van! Az inas eltűnik a fáklyákkal megvilágított folyosón. Az óriási ablakok sötétek és szinte fénytelenek. Mia a harmadikra megy, alig várja, hogy becsukódjon mögöttük a lakosztály ajtaja. Most már tényleg szabad kicsit színlelés nélkül mutatkoznia. Nawarean nem adott okot rá, hogy játsszon vele. A szobájába lépked, a baldachinos ágy mellett megáll. Csak a szeme sarkából látja a fiút, hogy bejön utána a nyitott ajtón. A lány olyan fáradt, hogy fel sem fogja, mit csinál. Otthon folytonosan szolgák és szobalányok hada vette körül, társalkodónők, több korosztályból, inasok s a dajka. Még alvás közben is ritkán volt egyedül. Ezt a fiú nem tudhatja. Miának fogalma sincs, mit érezhet, vagy gondolhat, amikor szemrebbenés nélkül lerúgja a magassarkúját és leveti a ruháit. Egy szál csipkében keresi a bársonyköntöst, amit az ágya végébe hajtottak. Hófehér fényes, hűvös anyagába burkolózik. - Fázom... Ilyen hideg a halál?- Suttogja visszafordulva. Odalép a férfi elé és nyirkos ujjaival elmozdít egy a ciánba hulló, fehér tincset.- Mondj egy nevet! Az enyém: Mia Ruton. Anatorra császár Főkincstárnokának és a mannahoni mágusok vezetőjének az özvegye vagyok. Nem kertelek, most te mesélj!
*Megfogom a lány kezét s úgy kísértem végig az úton, végig hallgattam ahogy mindenkivel beszél, majd végre felkísértem a szobába. Rám férne egy jó alvás. Az út porát sem kellemes magamon cipelni majd a fürdés mindent megold. S rengeteg gondolt mentesít majd. A lány szobájába érünk, s ő azon nyomban kiugrik ruháiból, majd magára terít egy leplet. - Közel sem érezheted azt a hideget amit a halál csókja okoz. Fáj minden mozdulat bár tested már nincs de érzed ahogy kínoz minden lélegzetvétel... majd Dremer eljön érted s elvisz magával... vagy nem. *Majd leveszem magamról táskámat, s köpenyemet ledobom az egyik székre, lecsatolom a késtartómat majd hátulról kiveszem a tőrt s az asztalra helyezem. Leszúrom a lándzsa hegyét a földbe, majd szólok hozzá. Nem érthette mit mondok mert elég halkan suttogtam. Majd vissza fordulok s ő hozzám lép s kitűri a hajamat a szemem elől. Bemutatkozik majd egy rövid élettörténet után hagy szóhoz jutni. - Nawarean... a nevem Nawarean Soul Salamon... S most megfürödnék...
Mintha otthon lenne, teszi le ő is a feleslegessé vált holmiját. - Csak egy fürdőkamra van, de hatalmas teknővel.- Mosolyodik el végre Mia. - Mit suttogtál eddig? Felét se értettem, pedig nagyon éles a fülem...Valami Dremeről. Ő kicsoda? eltűri, hogy hozzáérjen, valami levezetésfélére vágyik a lány. De a feszültsége nem akar oldódni. A fiú melegsége jólesik. Még senkiben sem bízhatott meg, senkit sem érzett közel ezen a különös földön. Sírnia kéne, vagy kacagnia, az talán feloldaná a benne feszülő indulatokat. - Nawarean Soul Salamon...Megengedem, hogy megfürödj, amint kész a vizem. Megfogja a fiú kezét és magával húzza a fürdőbe s ha megengedi, leveszi a felső ruhákat a válláról és fáradt hátáról. A mozdulatai itt abbamaradnak. Nem bír magával? Sírnia kéne, kiáltozni, vagy... Ha hagyja, lábujjhegyre ágaskodva megfogja a tarkóját. Finoman maga felé húzva lágy csókot lehel az ajkára. Vár valami viszonzást, ha megkapja kisvártatva sarkon fordul, s lassan elhúzza a kezét, ha amaz engedi. Megzavarodva álldogál.
*Ránézek a lányra, Dremer nevét nem ismerni ebben a világban a halálistent nem félni és nem ismerni. De biztos nem idevalósi ha ezt sem tudja. -A halál istene. *A lány magával vonszol, egészen a fürdőig húz majd megáll. Mögém settenkedik, majd lesegíti rólam a ruhákat. Nem tudom miért érzem úgy, hogy minden nő a testével próbál megvesztegetni. Ez valami női dolog lehet, hogy azt gondolják minden férfinek elmegy az esze egy pár női kebel láttán. Majd lágyan ajkon csókol, s én vissza neki. Ekkor gondolkodok el rajta mégis mi a fenét csinálok. Nem ezért jöttem ide, de nem is kell mondanom semmit mivel a lány sarkon fordul s ott hagy. Vállat vonok majd leveszem a nadrágomat is s beleülök a kádba. A forró víz minden problémámat elkergeti s arcomat megmosom benne. Kellemes érzés komolyan mondom kellemes.
Még állva bekap egy falat húst, egy hajában sült krumpliszelettel a közben csendesen szervírozott étekből. A díszes fedőt rá se teszi, egész sor főtt és sült étel, saláta és öntet sorakozik a tálon. Tej, gyümölcsök frissen csapolt leve és az elmaradhatatlan vörös bor. Az igazgató szerint minden hölgynek kötelező vitamin. Most viszont semmi egyebet nem kíván, főleg gondolkozni nem. Nem bírja kivárni, míg Nawarean végez, pedig alig várja, hogy a habokba mártózhasson ő is. Még az se zavarná most, hogy ugyanabban a vízben fürödjenek, pedig soha ilyesmi még nem történt vele. De azt kivárni, míg új fürdő kerül számára, már lehetetlennek tűnik... Mint minden más is. Ráadásul szinte minden elképzelhetetlen kettejük mögött van. A többi elébük került. Nawarean ölt a parancsára, nem is egyszer. Nem tudta, mit gondoljon, vagy mit kéne éreznie... Ezek után jó volt megérinteni. Leveti magát az ágyára, egy salátalevél torzsát ropogtatva nyúlik el rajta. Biztonságot érez, a fiú nem vetette rá magát, vagy bármi ilyesmi. Alig ért le a feje a párnára, azonnal elaludt. Mit sem tudott róla, hogy vigyáz-e rá, hogy eszik-e, hogy nézi-e, hogy pihen-e a férfi, vagy hogy a vékony selyem szétnyílva lecsúszott róla, s az éjszakai falak hűvöse ellen mit sem óvja az áttetsző csipke alsóruhácska karcsú, kicsi testét.
*Egész gyorsan végeztem s kisebb sártengert hagyva magam után lépek ki a kádból, majd a törülközőért nyúlok s megtörlöm magam. Felveszem selyemnadrágomat majd kilépek a szoba ajtaján. Ahogy a hálóba érek meglepő látvány fogad. Kész kabaré ami itt folyik, már csak nevetni nem tudok rajta. Ledobom nadrágomat s a felsőimet a székre ahová a táskámat is tettem. Majd a lányhoz lépek, s rádobom a takarót. S én magam is elindulok saját fekvőhelyem után kutatva amit hamar meg is lelek. S én is befekszem a puha ágyba. Régen nem aludtam már ilyen helyen. Ahol még takaró is adatott. Befekszem s a puha párna magába ölel. Kényelmes annyi szent s mikor már majdnem álomra hajtanám fejem egy hang szól hozzám. ~ Aden... nem hittem volna hogy egyszer bébicsősz lesz belőled... ~ Biztos vagyok benne hogy te magad is szívesen aludnál a lovak között. Ennyit megért, reggel még étel ital, kényelmes ágy teljesen jó alku volt. ~ Látok benne igazságot... s még valamit... ~ Nem tudom mit akarsz ezzel. ~ Aden te magad is férfi vagy... s egyszer utódot kell majd teremtened akit felnevelsz s erősebbé fog válni mint te magad. S ehhez egy nő is kelleni fog, bár azt már te döntöd el kiből választasz. ~ Aha nem vagyok már gyerek. ~ De férfi viszont igen... nem élhetünk csak a gyilkolásnak... mert még a végén beleununk nem? ~ Lehetetlen... nincs élvezetesebb mint mikor látod, ahogy előtted vérzik ki az ellenfél. S elsuttogod neki a neved. Pusztán csak azért, hogy meg tudja mondani Dremernek kinek köszönheti a kis ajándékot. ~ Egyszer úgyis legyűr, egy női kebel látványa... ohh mikor még éltem mennyi bujaság volt az életemben... ~ De hát te? ~ Egy halhatatlan miért ne keresné a halandók örömeit... mi a fenét gondolsz a legelső Nawarean hogy került a világra? ~ A fiad volt? ~ Lányom volt, veszélyes volt még nálam is sokkalta veszélyesebb. ~ Érdekes tényeket tudok meg rólad... s ebből a szempontból nézve magamról is. ~ Most aludj! Ha gondolod holnap még bájcseveghetünk. Tízezer évnyi történetem van rólad. ~ Rendben majd reggel.
A reggelben mindig az az élvezetes, ha ki lehet szaladni az erdőre. Kora hajnalban a kívánatos, mikor még éberek az éjszakai vadak, de már kevésbé aktívak, a nappal állatai pedig már ébredeznek és keresik az enni, innivalót. Mia fel is kelt, mintha otthon lett volna, az ódon kastélyban érezte magát, mióta itt volt, most először aludt egy jót. Igaz, a kimerültségtől, ha nem alszik eleget, az idegei biztosan jeleznék, de mégiscsak jól aludt. Ez azért is meglepő, mert amint rájött, hogy mi is a valóság, hogy még ma is ezen a Lanuria nevű helyen ébredt, az egyetlen városban, amit ismer, valahogy nem kezdett a lelkiismerete táncba. Pedig a lelkén tombolt még éjjel a halandóság mércéjét jelző tett, ahogy elbánt Nawarean az üldözőivel. A látvány és minden olyan nyomasztó volt, ráadásul rettenetesen félt. Igen, valószínűleg a félelem bénította meg, és ösztökélte buzgó pihenésre. Hogy akkor mi is a helyzet a többi dologgal, hát ez érdekes. Ha ilyen kis pihenés után már nem dolgozik benne annyira, hogy még oly nyugodtan is ébred, mintha otthon volna, hát élhet a mának. Viszont az udvarházhoz tartozó zöld területen nem valószínű, hogy meglelné, amit keres, az éji ragadozók, mik otthon már-már a barátai, itt kevesen lehetnek. Ezért kis ablakoknál sürgölődés után visszafeküdt még inkább aludni. Lustálkodni azonban nem esett valami jól. Így mire a nap első sugarai beférkőztek a vastag sötétítő függönyök résein át a szobába, már friss, meleg, illatos fürdőt engedtek ki neki, és a konyhán buzgón készítették reggelre az ételeit. A fiúról azt gondolta, alszik még, a reggelijét hozzátetette a sajátjához, hogy együtt megosszák az étkezőjében. Legalább lesz kihez szólnia a néhány napban, míg megérkezik a kísérője...vagyis... míg talál valakit, aki a kísérője lehet. Remélte, hogy marad a fiú addig s vigyáz rá. Ezt is meg kell ma beszélje vele. Ha kell, eladja egy ékszerét, hogy ki tudja fizetni, vagy akár minden nap elmehet játszani bárhova. Most megsokszorozhatja a bevételeit. Úgy érezte, Nawareannal a háta mögött a világon semmi baj nem érheti. Valahogy nem akart hazudni sem neki. Becsületes gyilkosnak látszott. Mindenesetre az Udvarházban beadott meséhez ragaszkodnia kell, hogy ne keveredjenek véletlenül sem bajba. De ez a kísérő dolog...ez a srác hamar átlátná. Rájönne, hogy a világon senkije sincsen és akkor mivel magyarázza meg? Még azt is nehéz elhinni, hogy özvegy, de azért ez a felső körökben cseppet sem szokatlan, ha a nemesi érdekek összeházasítását vesszük. De hogy honnan a nyavalyából akaszt le egy kísérőt, ráadásul egy mágust... Kellett felvágnia! Legalább ne ragaszkodott volna legalább a fajtájához. Persze azt gondolta, hogy egy másik mágust itt, ahol számtalanul fordulnak meg ennél a Főpapnőnél, könnyű lesz megfűzni, hogy gardézzon egy magányos ifjú özvegyet. No de mi van azzal, hogy neki meg semmi mágiája nem jelentkezett a mai napig Lanurián? Lehetséges, hogy a hely szelleme okozza, lehet, hogy valami rossz égöv alatt vannak, vagy egyszerűen ugyanaz a varázslat tehet erről, ami iderepítette. Ki tudja, mit tesz egy őt kísérő varázsló, ha rájön, hogy varázs tudatlanná vált? Kihasználnák, vagy megvetnék, de szinte biztos, hogy kiközösítenék maguk közül. Megfelelő kísérőt kell találjon valahogyan, olyat, akinek érdeke fűződhet ahhoz, hogy egy jó ideig mellette legyen. Ilyet pedig csak ésszel lehet befogni, legalábbis Mia szerint. Ezen elmélyülve feledve ismét illemet vagy társasági szabályokat, oktalan hagyta nyitva a fürdő ajtaját, semmi rosszat nem akarva, a habokba merülve, illatos gőzben áztatva halovány bőrét, mit olyan kevéssé barnított még le a nap. Nawarean Soul Salamon megoldás lehet, ha semmi nem köti máshová néhány napig. Legalább amíg biztossá válik itt a helye és az Igazgató bevezeti a helyi nemesség berkeibe. És persze míg megalapozza kicsit a keresetét. Ebben a nagyvárosban minden adott, hogy új életet kezdjen. Talán arra is ráveheti, hogy vele tartson pár körúton Tarsis környékén, esetleg főváros nézőbe. Még ezt is ki kell találnia, hogy legyen. Mennyi gondja szakadt egyszeriben. De hát, ami jár, az jár, a legmagasabb körökben a helye, és ezt nem fogja egy jó családból való férfi jobbjához kötni, ahogy az szokás. Személyesen NEKI járnak a lehetőségek az élettől. Az élet viszont kemény. Ahogy Nawarean mondta tegnap: neki kell felállnia egymaga, hogy megkeményedjen az életben. Abban a pillanatban dugta ki keskeny lábfejeit a dézsából, amikor gondtalan sziluett jelent meg az ajtóban... habos mezítelenségét s meglepetését palástolva csak annyit kérdezett: - Reggelizel velem? Szeretnék beszélni veled!
*Épp szememet dörzsölve kelek ki az ágyból, felkelek s kinyújtózok. Csontjaim ropognak s kissé kialvatlan vagyok. Nem telt valami fényesen az éjszaka, az ágy is túl puha volt a párna is kényelmetlen. A takaró túl melegnek bizonyult. Egyszóval túl nagy volt a kényelem ahhoz amit eddig kaptam. Kisétálok a szobából majd ingemet húzom fel magamra, éppen gombolom befelé az alsó gombot mikor egy női hang szól hozzám. Szememet az eddig a gombokon tartottam s most a lányra vezetem. Meglep a látvány s számat is eltátom közben. ~ Csukd be a szád... a végén még beleszarik egy madár! *A vezényszóra összeszedem magam, s becsukom tátva maradt számat, s folytatom a begombolkozást. Még magam sem tudom miben sántikál ez a nő, mi lehet az oka arra hogy ennyi bájat bevessen annak érdekében, hogy mellette maradjak. Majd hamarosan kiderül hisz reggelire invitált. Egy halk hümmentés, elgondolkozok az ötleten s azon is amit este Salamonnal beszéltünk. Nem érzem eljöttnek az időt továbbadni az örökséget. A lányra pillantok, majd lassan közelebb sétálok elhúzott csík szemekkel nézek rá mint aki gyanakodik rá. - Mi célból? Szeretnél ily erősen magad mellett tartani? * Lépek még közelebb a lányhoz s már csak egy lépés választ el tőle. - Mindennek megvan az ára ahogy nekem is, de azt ezzel...- mutatok rá lényére- nem veheted meg. Tudom hihetetlen, hogy egy férfit nem tudsz magaddal csábítani a testedet felkínálva neki. De én más vagyok mint azok a ficsúrok akikhez szoktál. Más mint azok akik kétkézzel szórják a pénzt mert a családi mivoltuk biztosítja nekik. *Majd ellépek tőle s visszasétálok, a gatyámért és a kabátomért, kicsit leporolom majd visszatekintek a lányra. - Meddig tart rendbe szedni magad? Kissé megéheztem ebben a nagy izgalomban.
Most Mia száján a sor. Elképedve veszi tudomásul a hallottakat. Megint csak nem azért, amire először gondol az ember. Önkéntelenül emeli a kezét, a markáns arcon megáll. Csattanás sem hallatszik. - Arcátlan! Mit képzelsz? Nem azért, amire célzol. Nem azért, mert nem viselem el, hogy egy férfi nem ugrik a bájaimért. Arcátlan vagy, magáért a feltételezésért, hogy a karjaidba vetem magam. De hogy lásd, kivel van dolgod... Mindjárt indulhatunk, s rájössz, mekkorát tévedtél. Nem telik két percbe, hogy egyszerű fekete ruhába bújjon és már iramodik is lefelé a lépcsőn, az első emeleti étkezőbe, ahol külön páholya van, félig zárt kis étkező, külön asztallal. Két személyre terítettek. A sürgölődő asztalszolgáknak a szemük se rebben, amikor meglátják Miával a szokatlan külsejű idegen vándort. Még a széket is kihúzzák, hogy alájuk tolják. Pont, mint a palotában, vagy apja kastélyában a kötelező, közös étkezéseken. Mindegy, Nawarean hogyan reagál a számára bizton szokatlan körülményekre, Mia nem zavartatja magát. Az asztal perceken belül megtelik könnyű, dús reggeli étkekkel, gyümölccsel, zöldségekkel, tojással, vékony húsokkal, illatos pékárúval, vajjal, lekvárral, frissen facsart gyümölcslevekkel, kávéval, kakaóval, langy, frissen fejt tejjel, egy könnyű rosé borral. Megvárja, míg a fiú kényelmesen elhelyezkedik s a szolgák eltakarodnak. - Jól figyelj Soul Salamon Nawarean, mert egyszer fogom elmondani! Először is, eszembe sincs a testemmel fizetni a szolgálataidért. Mert arra van szükségem...elsősorban. Nem mint nő, kérlek. Vagyis dehogynem! Mivelhogy kell egy férfi a kíséretembe. Ezekben a körökben elfogadhatatlannak tartják, hogy egy hölgy egyedül járkáljon. Amíg elkészítem a helyem, szükség van kísérőre. Elfogadnak ezek bárkit, lehet az férj, udvarló, báty, kuzin, nagybácsi, testőr, hivatásos katona. Mindegy, de magadban nem fogadnak el. Hacsak nem első kézből ismerik jól a családfádat. Nos, az enyém itt rejtve marad. nagyon messzi születtem, a Mannahon szigeteken. Apám nagy hatalmú ember volt és igen dúsgazdag emberek vettek körül, a császári palotában nevelkedtem. Egészen 11 és fél éves koromig, amikor apám először vette észre, hogy én is nő leszek. Ekkor a kastélyába költöztünk vidékre. Elzárva tartott és bármi történt, ebből nem engedett, akárcsak a férjem... Kis szünetet tartva halk-észrevétlen sóhajtott. - Nem voltak ficsúrok, nem volt ott más, mint a sok szolgáló, szobalány, társalkodónők, inasok, őrök és a dajkám. Egyszer szerettem...egyszerű szeretet volt, részéről több is. A saját erdejének lángjaiban halt meg, annak a napnak a másnapján, amikor apám megtudta... Sosem szórtam a pénzt, mert sosem kezeltem. A férjem kincstárnok volt, a császárság főkincstárnoka. Nekem elhiheted, ha azt mondom, megnézte tízszer is, mit vásárol, mire költi a vagyont, akárcsak az apám. és soha senki se kerülhetett a közelembe. Senki... Sosem jutott még eszembe az, hogy elpazaroljam a testemet, mert azon vásárolhatok meg valamit. Tátsák a szájukat, tartsák a kezüket, a kardjukat, tegyék a sárba a puccos kabátjukat elém, de sohasem kaphatnak egy csóknál többet. A csókomért is sorba kell állniuk! Úgy őrizem, ahogy életem férfijai őrizték a szüzességemet. Minden kincsemnél többet érek magamnak én magam. Igen! Ne nézz így! Csak egy módon tudnám bizonyítani, hogy érintetlen vagyok, ezt pedig egyikünk sem akarja. Igaz? A ruhája fodros ujját felhatva lehúzta a karláncát, és egy pillanatra megmutatta neki a kincset érő gyűrűt a vörös és a fehér gyémántokkal. - Ez anyám gyűrűje. Sose válnék meg tőle! De ez csak egy azok közül a családi ékszerek közül, amik velem vannak. Meg tudlak fizetni, ennek az egyetlen gyűrűnek az árából egy évre kibérelhetném ezt az egész fogadót. Apám pecsétgyűrűje, ami az idegen fekete igéket nyitja, nem csak pecsétet zár, akkora érték, amihez foghatóval talán nem is rendelkezett még eggyel. Ezt se adnám semmiért! Bármi mástól meg tudok válni. Darnám az kevés van. Alig valamivel több, mint amit láttál, a tegnapi nyereményem. magamon kívül senkire sem számíthatok, ezt tisztázni akartam veled. Senkire! Csak rád...amikor rágyújtottam a kastélyt a fogva tartómra, láttam felkelni a lángok között...abban a percben itt találtam magam, egyedül és minden mágikus hatalmamtól megfosztva. Egy hete vagyok itt Tarsisban, azért jöttem erre a helyre, mert a Fehér Ladynek a fejébe húztam a főztjét. Itt kiváló a koszt. Néhány hete vagyok Lanurián. Mióta ide pottyantam, napokig bolyongtam egy erdőben, étlen, szomjan, bogyókon élve, ráleltem egy kereskedő karavánra, akik megmentettek és el akartak adni egy emberkereskedőnek. Kalózok voltak. A fickó, akinek a vérét vetted, a kereskedő embere. Kígyómérget adtam neki reggelire, tudom, sosem felejt el! Itt csak az Igazgatóra van szükségem, ő minden fontos embert ismer. Mert nagyon tévedtél, nem egy férfi nadrágja mellett akarom meglelni, amit neki szántak az istenek. Én azt akarom megtalálni, ami nekem jár. A testem helyett az eszemen keresztül vezet az út. Ettől még nő vagyok. Azt hiszem, mindenem meg van. - ~Csak tapasztalatom kevés.~ De ezt ki nem mondta volna. Szomorkásan, de eltökélten nézett a cián szemekbe.- Nincs sok időm arra, hogy találjak egy mágust, aki a kísérőmként lesz jelen. Ezt harangoztam be itt. Addig légy a testőröm! ENgem nem érdekel, honnan jöttél, csak az, amit tudsz. De egyet még ígérj meg nekem előbb! Soha, de soha többé nem alacsonyítasz le, nem hasonlítasz olyasmihez, ami nem vagyok! Nem érdekel, ha önérzetesnek tartasz. Ígérd meg! Utána mond, hány napig tudsz maradni Nawarean? Egyszeriben elhallgatott, mintha elvágták volna a gondolatai fonalát. Rögvest zavartalanul enni kezdett. Soha többé nem hallotta ennyit fecsegni többé a fiú. Újra visszaváltozott a lánnyá, akinek mindössze védelemre van szüksége.
*A lány majdnem meggondolatlanul cselekedett, s mielőtt még hozzám ért volna megállt a lendület. Szerencsés vagy okos lány még magam sem tudom. Végig hallgatom a fecsegést, nem igazán van mit hozzá fűznöm. Majd pár perccel később már felöltözve indultunk felfelé a lépcsőn az étkezőbe. Ahol ismét beszélni kezdett mint egy megállíthatatlan szónok. Kissé már untatni kezdett de ekkor egy érzés tőrt rám s egyszer csak az ismerős sötétség fogott el. Most annyiban különbözött, hogy semmit sem hallottam a kinti világból. - Érdekes kis történet. Kedves Mia... *Nyúlok a bor felé majd kiöntök egy pohárral s lassan belekortyolok. S egy almáért nyúlok amit késsel módszeresen elkezdek körbe hámozni. Talán a lány felfigyelt a hangom változására. - Miért pont egy mágust keresel magad mellé? Egy egyszerű halandó is képes megvédeni, ahogy láttad tegnap éjjel Nawarean is képes volt rá. *Talán kissé meglepheti a lányt a harmadik személyben beszélés saját magamról, de hamarosan rájöhet. - Érdekes, hogy mikor a nevünkön szólítottál engem helyeztél előre- Kortyolok ismét bele a borba- Talán sejtettél valamit? *Rakom le a kiürült poharat az asztalra s nézek fel a lányra. - El fogja vállalni a munkát, úgy ahogy én is. A mocskos anyagiakat, majd a munka lerendeztével elintézzük. Minden attól függ hány napra van szükséged, hogy megtaláld a herceged. Kedves Mia... *Ha rápillant a szemekre most máshogy néz ki nem a szokásos kék de még a vöröstől is elüt egy hosszanti csíkkal a közepén, akárcsak egy sárkány pillantása. - Ha már Nawarean amúgy is bemutatkozott... A nevem Salamon... szolgálatodra... Úgy érzem kell egy kis kikapcsolódás ebben a nagy hajtóvadászatban. S bár te nem tudod, Nawarean megkedvelt, akármilyen hideg is kívülről. Talán a tested, vagy maga a hozzáállásod. Nem is tudom, de lehet csak a csinos kis arcod hatotta meg, ezt a jeges szívet. S még nekem is megpróbál hazudni... Érdekes... *Majd töltök ki még egy kortynyi bórt s lehajtom. - Ez rettentően finom, kár, hogy Nawa nem iszik ilyeneket... S most magatokra hagylak titeket... Viszlát kedvesem.... Ja igen még valami... ez a beszélgetés a mi kis titkunk... *Majd ismét a Cián szemek jelentek meg, irtóra utálom mikor Salamon csak így se szó se beszéd átveszi felettem az uralmat. Néha jó s néha zavaró. Főleg most, hogy nem tudom mit tárgyalt a lánnyal. Büdös kígyó, ármánykodik a saját bőrömben a saját hátam mögött. - Mondott valami érdekeset? - Veszem teljesen természetesnek a dolgot- Mindegy is... legyen hát. Pár napig veled maradok. Persze csak ha megfizeted.
Ekkor valami megdöbbentő történik. Mintha a fiú eltűnt volna s helyére egy idegen ül. A hangja éltes, telt, de valami melegséget sugároz. A pillantása átható, a szeme is elváltozik, mint egy kígyóé, vagy sárkányé. De ugye ki hallott már emberi alakban tetszelgő sárkányról? Mia megborzong, de leginkább a csodálkozástól megmerevedik. - Mi már találkoztunk a piacon. Te támadtad meg a fejvadászt.- Jegyzi meg mintegy magának. Amit Salamon szól, nem is tudja rögtön hova tenni. A gesztusai viszont sokatmondóan férfiasak. Méghozzá egy roppant tapasztalt férfié. Finom, szinte gyengéden kedves, félelmetes és keményen határozott. Mia úgy képzeli, otthon a lovagregényeket olvasva ilyen kiállású férfiakról ábrándoznak a lányok. Nem vár feleletet a lánytól, pedig láthatóan beszélgetne még vele. Inkább visszaengedi a fiút. Mia kinyitja piros kis száját és becsukja. Beletelik egy percbe, hogy kiszáradt torkát leöblítse egy pohár borral ő is: - Azt hiszem, ez volt a veleje a mondandójának, hogy vállalod a szolgálatot. Néhány napról...talán egy-két hétről lenne szó első körben. A hideg szemekbe nézve folytatja: - Én úgy vélem, hogy ha megtalálom a kísérőmet a felső hatalmi körökbe, észre veszed majd. Pff...micsoda zöldség! Semmi kedve hallgatni a gyíkszeműről, de azt sem tudja, hogy most a fiúval, vagy Salamonnal költené el szívesebben a reggelit. Érzi, hogy fülig pirul a gondolatra, pedig csak egy ártatlan reggeliről és beszélgetésről van szó. Gyors mozdulatokkal s apró falatokkal eszik egy kis lágytojást. Észre se veszi, hogy zavarában kimondja a gondolatát: - Ki hallott már sárkányról, aki emberi alakban tetszeleg...?
*A lányra pillantok majd a pohárba szagolok, biztos hogy bort ittam. Jobban mondva itattak velem mert én sosem iszok. Megint ez az átok, tudja jól hogy milyen hatással van rám az alkohol, még kis mennyiségben is. Érezni kezdem a bódult állapotot. Istenek mi történik velem nem hiába nem iszok a fejem ég, szinte már érzem ahogy arcom elvörösödik. S valamiért beszélni támad kedvem. Nem tudom elképzelni mennyit ihatott meg az a nyavalyás de úgy tűnik épp eleget ahhoz hogy kikeljek magamból. - Nosss... első körben azt mondod... miért talán tervezel másodikat? Hehe *Egyre jobban ég az arcom mire megtörlöm azt kezemmel, kissé már homályos amit látok de még éles. Nem szeretem ezt az állapotot mert ilyenkor megered a nyelvem. Bár eddig csak egyszer volt rá alkalom. S azután is jól pórúl jártam s egy kutya lehugyozta a lábamat míg én részegen kint aludtam a kocsma előtt. - Nekem nincs mit észre vennem... hisz akkor küldesz el amikor kedved tartja... persze a fizetség fejében... Nem vagyok egy harácsoló személy. De szeretem a pénzt, főleg ha van belőle elég. * Töltök ki még egy pohár bórt. Ha már úgyis megtőrtént miért ne lehetne még egy pohárral több. Ekkor figyelek fel a lány szavaira, majd elmosolyodok rajta. - Nem vagyok sárkány... S Salamon sem az. Nevezzük inkább kígyónak amit láttál. ~ A lány el van tévedve. Míg elzártalak összekevert veled. Tegnap estéről volna szó. - Ohh igen a kedves kis háziállatom... ~ Te gyerek! - Ohh bocsánat úgy értem Salamon... azt üzeni, hogy tegnap este nem ő volt ott a sikátornál. *Villantom meg szemeim vörösét ami épp olyan mint amit az előbb látott a lány csupán Salamoné sokkalta vörösebb. - Az is én voltam, nem szeretem ha Salamon használja a táncaimat, az már csak akkor fordulhat elő ha veszélyben az életem. Nagy ára van a hatalomnak - kortyolok bele a bórba- rettentően nagy, s fájdalmas. *Majd ürül ki a poharam s eszek egy falatot az előttem heverő kenyérből amire valami furcsa anyagot kenek. Fogalmam sincs mi lehet az de rettentő jó íze van. - S ne tévessz össze vele, ő egy hogy is mondjam... frász az életemben... miközben egy áldás is... nehéz az ilyent elmesélni annak akiben csak egy lélek lakik. Nem is igazán óhajtok belemenni ebbe a dologba. Hehe. S nem értem miért is fecsegek ennyit... *Nézek rá a kiürűlt poharamra, s bólintok egyet. - Biztos vagyok benne, hogy te vagy az oka... *Majd rakom le ismét az asztalra s pillantok rá a lányra. - Ja mellesleg semmi baja a koponyámnak, a látszat ellenére, nem tombol bennem két személyiség számtalan váltakozása. Csak néha elő elő bukkan ez az áspis kígyó... Szóval érted... *Majd a kenyérrel be is fejeztem a reggelit. Úgyérzem bőven elég volt amit megettem, s a végén csak kár lenne ha visszajönne.
- Bármikor szükségem lehet rád ezután is. A terveim kovácsa én vagyok, de mindig vannak, akiknek bökni fogom a szemét. Te tisztán dolgozol, a kockázatom minimálisra csökkented. Ha adsz rá lehetőséget, meg foglak keresni később is, ha úgy alakul, hogy a lábam alá keveredik valaki gáncsolni. Hallgatja, amit a fiú a kígyóról mesél, a társáról vagy ilyesmi. Keveset ért az egészből. Viszont jól látja, hogy hat rá a bor, mint valami kábítószer és méreg. Egyszerre nyitja meg, oldja fel a gátjait és belülről talán rosszulléttel mételyezi. - A kígyó a barátom, szereti a sötét helyeket és az éjszakában vidáman vadászik. Az éjszaka lánya vagyok. meg is vagyok jelölve...Látod ezt? - Nyújtja ki a két tenyerét mosolyogva és fordítja úgy, hogy a fiú megnézhesse a jeleit. Tenyerét a kiürült pohár karcsú szájára helyezi és megfogja az üveggel együtt. - Nem kell belemenned, legalábbis nem itt. Elég társadalmi életet éltünk. Gyere! Azzal elegánsan mozdul, egy asztalszolga az étkező ajtajából ugrik, hogy kiemelje a székét. - Hoznál néhány almát s más gyümölcsöt Nawarean? Az én kezem teli van...Felmegyünk a táskámért. Utána sétálunk egyet, ha nincs ellenedre. Váltanom kell némi pénzt...
*Vigyorogva hallgatom a lányt ahogy beszél rólam. Elvégre az éjben vadászó lény nem is lehetne közelebb hozzá mint most. Majd a tenyerén lévő jeleket mutatja, meglesem őket majd amilyen gyorsan kinyújtotta olyan gyorsan meg is ragadja velük a poharat és az üveget. Egyre jobban megy a lánynak a kérés, talán kezdi kapizsgálni a lényeget. Attól, hogy kifizet még kutyaként nem kezelhet. Ugyanis azért marok. - Rendben... *Támolygok fel az asztaltól, majd zsebre vágok két almát és két kőrtét. Majd a lány után megyek. Talán jól fog jönni az a séta, a fejemet kiszellőzteti kicsit. Majd követem a lányt egészen fel az emeletre, majd ott ismét megszólalok. - Van rá mód, hogy előkeríts de ahhoz kell még egykét dolog. S persze ahhoz az is kell hogy utána véleltelnűl se kelljen egy másik pecsét. *Majd továbbra is nyomában maradok, de még mielőtt elindulnánk tőrömet felkapom s a neki szánt kis hüvelybe helyezem. Azért védtelenül csak nem indulok el sehova.
A lánynak csak a táskája kell. Belekukkant és átveti a vállán. Elégedetten indul. Az ajtó mellett egész alakos tükör lóg. Belebámul egy kicsit. Ma még jó lesz ez az egyszerű fekete ruha. Gyors mozdulattal befon egy-egy tincset a két halántékánál. Felveszi a fekete kalapot, majd leobja. Kilép az ajtón. - Mennyire ismered a várost?- Pillant Nawareanra.- Egy ékszerészre s ötvösre van szükségem. Kamaszos lendülettel ugrálva a lépcsőkön, leviharzik az aulába. Kiosztja az inasnak a feladatait, majd leszaladt a bejárat lépcsőin. Kis ciklon. - Most kezd izgalmas lenni. Kis alapozás következik. Juhéj! Iparkodjék ifiúr! Jöjjön! Jöjjön! Megvárja, míg mellé lép Nawarean. A karjait nyújtogatja színpadiasan túljátszva picit. - Adná a karját ifiúr? Bátran! Bátran! Azzal sétára fogja a főtér körül s a környező utcákon, hacsak nem tudja elvezetni egyenesen őt a kívánt helyre.
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Az apró megfedésre csak egy elegáns biccentéssel válaszolok. Való igaz, ám annyira meglepett az, hogy itt látom a mágust, és persze a partnere is igen érdekesnek tűnt, sajnos hamar és gondtalanul cselekedtem. De a feladatomat el kell végeznem, így most nem a báli hangulat és a szórakozás a fontos, hanem a küldetésem: miszerint meg kell ölnöm az ifjú nemest. Kár, pedig igazán értelmes, kedves férfinak tűnik. Talán nem is ő kell nekem, de elég valószínű, hogy igen, ő a kiszemelt áldozat. Lágyan táncolunk, egyre közelebb simulok a férfihez, nekinyomva ingerlő csípőmet az övéhez, és mélyen, vágyakozón nézek a szemébe, miközben vörös ajkaim elnyílnak. Halkan sóhajtok, mikor Cornelius közli, hogy a tánc végeztével mehetünk csak nyugodtabb helyre. Kislányosan elmosolyodom, kuncogok, majd biccentek. - Természetesen, a tánc végeztével - mosolygok bájosan, majd ahogy a dallam elhallgat, a férfi a karját nyújtja felém. Izgatottságot színlelve pirulok el és kislányos bájt varázsolok az arcomra, mintha zavarban lennék. Talán túlságosan is megjátszom ezt, hiszen az előbb még buja, éhes volt a tekintetem. Útközben felkapok két poharat az egyik tálcáról és a férfi felé nyújtom. - Van itt valamiféle erkély, vagy hasonló? ~Esetleg egy üres szoba?~ -fejezem be gondolatban és azt hiszem, hogyha a férfi közepesen is jó ember/elfismerő, akkor kiolvashatja a mondatom végét. Kíváncsian sétálunk ki a folyosóra, közben fél szemmel figyelem a báltermet, hogy vajon követnek-e minket. A folyosón balra fordulva látom meg a nagy erkélyt, ahol - egyelőre - nincs senki. Tökéletes! Kuncogva húzom a férfit az erkély felé, egy picit kilöttyentve az italból a földre és a ruhámra is. - Ó, a csudába! - mérgelődök, de igyekszem nem foglalkozni vele, hiszen a ruhám redője rejti a tőröket is, amivel meg akarom ölni a nemest. Lassan kiérkezünk az erkélyre, majd a férfi másik kezébe adom a poharamat. - Megfogná kérem, amíg... keresek egy zsebkendőt? - nyomom Cornelius kezébe a poharat, amit vélhetőleg el is fogad, majd mélyen a zsebembe nyúlok, megmarkolom a tőrt, miközben vetek egy utolsó pillantást a folyosóra. Vajon követett minket valaki?
Cornelius de Sanctis Nemes
Hozzászólások száma : 57 Életkor : 52 Munkahely : Adok-veszek
// Úgy nézem, korábban sem tartottuk már a sorrendet, de örömmel venném Roober és Kesa reagjait is //
*Cornelius valóban érzékeli az izgatottságot. Nem is ő lenne, ki már annyi nemes kisasszonnyal hált, s kevésbé nemesekkel is, kik olykor tüzesebbek, mint a legtüzesebb kanca, ha nem ismerné fel a jeleket. Tán máskor gyanakodna, hisz valóban kissé erős a bérgyilkos játéka, ám e pillanatban, ő is férfi, inkább érdekli az, mit ebből az estéből kihozhat. Hogy esetlegesen ez az utolsó estéje lesz neki? Nos, az meg sem fordul a fejében. Természetes, hogy, noha a kíséret java a köznéppel mulat, a testőr, ki a folyosón várja, s onnét is szemmel tartotta urát, máris nyomukba szegődik. Nem tolakodón, de oly közel hogy ha kell, közbe tudjon lépni. A nemes fiatalember ezen időszak alatt már kiismerte a helyet, így, ha Merilien nem fedezné fel az első erkélyt, hát ő maga mutatna utat arra. Ám felfedi, s a nagy sietségben még le is löttyinti magát. Ez az a pillanat, amikor már elvéve a poharakat, a testőr is megjelenik mellettük.* - Uram, ha kívánja, a nemes hölgynek hozathatok a cselédekkel némi sőt, s hideg vizet, hogy kivegye a foltot, mielőtt a ruhába szárad… *Cornelius a testőrre pillant. A hű ember még ide, tán még ha légyottra kerülne sor, oda is követné őt, hogy megóvja. Főképp, mióta Valianban egy másik de Sanctist oly galádul kivégeztek. Igaz, ő a politika sok halálos ellenséggel járó tudományát művelte, de ez még nem mentség gyilkosai számára.* - Azt hiszem, szükségtelen, a kisasszonnyal megoldjuk mi ezt a kis hibát, ám e poharakat elvehetnéd. *A testőr biccent, s értve ura pillantását, hátrébb is húzódik, ám túl távolra így sem kerül. Cornelius e pillanatban átkarolja a lány derekát, s a fülébe súg.* - Tán ama balkonajtó mögött oly hely húzódik, hol egy nemes elf is rendbe tudja szedni ruházatát, ám amennyiben kegyeskedik engedi, örömmel leszek a segítségére…
* A helyzet meglehetősen kellemesen alakulnak a fiatal nemes szempontjából. A vöröshajú elf egyre távolodik, a táncparketten pedig egy újabb táncra invitálja. Boldogan helyezi vissza kacsóját Elmiron kézfejére, miközben tekintetét is az istenség szembogarai felé fordítja. * - Természetesen. * Egyetlen egy szó, mely kifejezi gondolatait. Többre nincs is szüksége, hiszen még eltereli figyelmét a tánc, a zene és az istenség hármasáról. Lágy léptek puha sorozatával siklik végig a parketten, miközben ajkait szó szinte el sem hagyja, egészen addig a bizonyos pillanatig. * - Eddig nem tartotta érdemesnek? * Válaszolja hasonló titokzatos mosolyba burkolózva, de mosolya hamarosan leolvadni látszik, ahogy a tánc során szemei elé keveredik a vöröshajú elf, és Eorell párosa. Úgy véli így kíván újabb próbálkozást tenni Merilien, de meglepetésére, Corneliusra cseréli Eorellt. Egy rövidke pillanatig örül is a dolognak, mígnem eszébe jut az a gondolat, hogy a látványos cserével az ő kísérőjét is lealacsonyítja. Képes arra a köpcös vénségre cserélni Eorellt, ráadásul ilyen látványosan… Ez már-már megbotránkoztató! Bár Eorellt is meglepetten éri a fordulat, de a karjai közé kerülő fiatal nemes hölgy feldobottsága, rövidesen újdonsült táncpartnere felé tereli figyelmét. Kesát mégis foglalkoztatni kezdi, mit láthat abban a férfiben a vörös boszorka, talán annyira megcsappant családjának vagyona, hogy rákényszerül a de Sanctis vagyon megszerzésére? Vagy csupán ezzel akarja őt kellemetlen helyzetbe hozni? A kérdéseit végül gyorsan elhessegeti. Nem éppen e tánc közben szeretne ilyen dolgokon merengeni. * - Úgy tűnik, egyesek még nem találják a helyüket ezen a bálon… * Elmiron arcát nézve, olyan érzése támadt, hogy nem tudja teljesen elrejteni előző gondolatait a férfi elől, ezért inkább nyíltan megosztja vele. *
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Karján oly könnyedén mozog partnere, mintha csupán pille volna, s Elmiron különös fényben csillanó szemei is felcsillannak a kérdésre.* - Nos, mondhatjuk úgy is, hogy van, hogy az embert kötelességei szólítják, s ha e kötelességek mellé oly társaság is párosul, mint egy bizonyos nemes kisasszonyé, akkor teljesen más színben tűnik fel a világ. *Enyhe mosollyal ejti szavait az istenség, miközben a táncban könnyed mozgása csupán annyira erőteljes, hogy mind férfiasabbnak tűnjön. Hamarosan azért nem csupán a vér elf kisasszony szeme akad meg rajta, a párost néhány ifjabb kisasszony is leplezetlen irigységgel figyeli. Az irigység tárgya Elmiron ven Gondor, azonban az, akit irigyelnek, a Klensbane-ház örökösnője. Roober a maga részéről már nem figyel Merilienre, figyelmének, ami talán csupán apró töredéke az istenség végtelenül széles tudatának, sokkal nagyobb fókuszába kerül a különös nemes kisasszony. Egyrészről halandó szépsége, másrészről azonban a belőle áradó különös rezgések azok, amik figyelmet érdemelnek a sárkányistenségtől. Amikor Kesa szavai felhívják figyelmét ismét Merilienre, futó pillantással méri fel a helyzetet, s szólal is meg.* - Mondják, hogy a neveltetés nem mindig párosul azt alkalmazni tudó bölcsességgel. Úgy vélem, ezt láthattuk ebben a percben, habár könnyen lehet, az ifjú de Sanctisnak nem feltétlenül kellene elveszítenie ennyire józan ítélőképességét… De térjünk vissza inkább saját pillanatunkhoz! Vagy inkább kegyedhez… *Mosolyodik el Kesára pillantva.* - Úgy tűnik, van, akik bőven ismerik az etikettet, s mellé lebilincselő tánctudással is rendelkeznek.
Cornelius de Sanctis Nemes
Hozzászólások száma : 57 Életkor : 52 Munkahely : Adok-veszek
*A feltűnő követ, ki az ünnep ellenére is kopott, koszos úti köpenyben érkezik, ekkor bukkan fel a balkon mellett. A testőr, s maga Cornelius is ismeri. A de Sanctis család személyes követe, csak kivételes alkalomból zavarná őt, ezt jól tudja, így megáll, akár tovább kíván menni Merilien, akár nem, s kérdőn, nem mellesleg bosszúsan pillant a követre. Családjuk hű embere mélyebben hajol a kelleténél, s ábrázatán szomorúság ül.* - Kegyes Cornelius úr! Bocsánatáért esedezem, sürgős hírrel érkeztem, mi még az ünnepet is megzavarja. Margareta úrasszony, kegyed nagyanyja, kit oly nagy becsben tart az egész klán…elhalálozott. Kegyed édesapja üzenetét hozom, mely szerint haladéktalanul induljék haza, Valianba a családi birtokra. *Cornelius emlékezetében megjelenik a mindig szikár, mindig ősz idős hölgy, kinek arcán mosolyt életében nem látott. A családi tűzhely őrzője, középpontja, kinek tekintélye a klán férfitagjaival vetekedett. Mélyet sóhajtva engedi el Merilient. A vörös hajú démon bizony kellően felkorbácsolta vágyait, azonban e pillanat nem alkalmas légyottokra. Kedvéért pedig nem füllentene sem testőre, sem követe, főképp nem arról, mi okból késlekedett a sürgős hívásra.* - Elnézést kell kérnem, úgy gondolom, a tánctéren bizonyára akad majd kellő kísérőjelölt, azonban utam nem tűr halasztást. Annak a reménynek azonban hangot kell még adnom, hogy még találkozni fogunk, s folytatása is lehet annak, mit elkezdtünk…. *Kért elnézést, s meghajolva kezet csókol a vér elf hercegnőnek, majd ha kívánja, visszakíséri, ha nem, hát ott távozik sebesen testőre, s a hírnök társaságában.*
*Habár a háború már pusztítja az északi határ menti falvakat, s a fegyverbe hívó szó eljutott Lanuria minden pontjára, a tarsisi nemesség úgy döntött, megfontolva a város, s a papnő intő szavát is, hogy ezen év téli napfordulójára is meghirdeti a téli bált. Hogy biztosra menjenek, távoli nemesi családok sarjait, fejeit hívta meg az ünnepre, s akadt, ki eleget is tett a hívó szónak. A helyi köznépnek is, mint minden évben ott forognak már az udvarház előtti téren a nyárson az örkök, birkák, s az asszonyok kopasztják a csirkét, libát, pulykát, hogy estére pirosra sült pecsenye fogadja mind a közembereket, mind a nemeseket. A harcok ide nem érnek el eme estén, s bár egyesek nyomott hangulatban érkeznek, a zene, a komédiások, kik mindent megtesznek a szórakoztatásért, s az italok, étkek sokasága feledtetni próbálja a harcok árnyékát mely az egész Birodalomra rávetül. Akad itt már Beebebrox, ki üzletének előbbre juttatását tartja fontosnak, akad De Sanctis, kinek presztízs értékű a részvétel, de akad sok más család tagja is. Nem jön el mindenki, van, kinek birtokai védelme előbbre való, s van, ki nem tartja helyénvalónak a mulatozást, mikor népe tagjainak vére folyik a harcban. Ez azonban a helyieket kevéssé érinti, s a hangulat feledtetni igyekszik a gyászos gondolatokat. Ünnep van, mely minden évben a szereteté, a téli napfordulóé, s a jókedvé.*
Cornelius de Sanctis Nemes
Hozzászólások száma : 57 Életkor : 52 Munkahely : Adok-veszek
*Noha az előző évi bál nem hozott sok szerencsét neki, ez évben újfent megjelenik Tarsisban. Az előjelek cseppet sem kedvezők. Háború van, ork seregek dúlják az északi falvakat, s Corneliusnak csupán az a szerencséje, hogy e hírek csupán hírek Valianban, hol nem csak neki, az egész de Sanctis családnak székhelye van. E férfi, kinek még mindég emlékezetes azon este a Nemesi udvarházban, ama vörös elf szépséggel, Meriliennel, most újfent egyedül érkezik. Csupán testőre kíséri be a bálterembe. Vannak ott már nemesek, többen is, mint azt Cornelius gondolta volna. Az ifjó de Sanctist a háború híre hozta ide. Jól tudja, hogy akadnak itt befolyásos tagok, kiken keresztül lehetősége lehet közel jutni a hadsereget ellátó birodalmi szervekhez. Márpedig ahol katonákat toboroznak, ott előbb-utóbb egyenruhára lesz szükség. S miként sejti, sok katonára lesz szükség, akként sejti azt is, hogy a békeidők ellátói nincsenek felkészülve. Enyhe pocakja előtt az egyik tálcáról levett vöröses árnyalatú, kissé fanyar bort tart poharában. Tartása, finom modora azonban rövid idő alatt elfeledteti leendő partnerével majd, hogy egy puhány, kereskedő nemesről van szó. Nem hiába büszkélkedik számos skalppal már korábbi bálokról, s talán Merilien is ily skalp lett volna tavaly karácsonykor, ha ne szólítja el a családban bekövetkezett haláleset. Noha reméli, idén ez nem húzza keresztül számításait, tán ismételten lesz esélye az est legvonzóbb kisasszonyával találkozni a teremben.*
*Eljött hát ez az idő is. Az első bál, mióta a háború valóban kitört. Egy évvel ezelőtt ezen hideg időkben zúzta le a rajtaütés Ambaron faluját. A helyet, melyet Aranamophe istennő áldása a téli napforduló, a szeretet ünnepének idején beborított már hétszáz esztendeje minden évben. Az azóta eltelt év sok halált okozott, városok pusztultak el, ezrek haltak meg, s mégis…a tarsisi nemesség hosszas viták után úgy látta, nem engedhetik meg, hogy a Birodalmat sújtó háború idején birtokaik védelmébe bújva kushadjanak, mint kivert kutyák. Lanuria él és erős, habár már érték súlyos veszteségek. A háború azonban azt is megmutatta, hogy összefogással lehet keresni valójuk a sötétség ellen. S a nemesség erre hivatkozva, „csakazértis” megtartja szokásos évi bálját. Tarsisban a Nemesi udvarház ad helyt ismét eme patinás rendezvénynek. Az udvaron a köznép számára ütnek le ökröket, tinókat, hízott sertést, pulykát, libát, mi szem-szájnak ingere. Frissen sült cipók, pékáruk járnak mellé, a nemesi házak által ide kigurított sörös- és boroshordók csapjából pedig már dől az ital, hogy jobban csússzanak az ünnepi falatok. Kell is az e hidegben, az első fagyokkal megérkezett a hó is. A Nemesi udvarház báltermében pedig akad olyan nemes, a helyi kékvérű családok között, aki kezében egy üveg pezsgővel kilép a táncparkett közepére. Jól tudja, nincs félni valójuk. Mindenhol láthatók fehér, vörös, fekete, szürke, és a többi mágusrend tagjai közül valók is, akik azt a feladatot kapták, hogy a katonák mellett ők is őrizzék a rendezvény békéjét és rendjét. Az ellenség nem alszik, a háború miatt szükséges készenlétben lenni, hiszen sok nép sok nemes tagja vesz részt a bálon. Az ősz hajú férfiú körbehordozza tekintetét az összegyűlteken. Lát elfeket, igaz nem sokat, egy-egy törpe is megjelent, bár jól tudja, a többség Mardan újjáépítésén munkálkodik, s egyébként sem szívesen vegyül az emberekkel, felismerni vél még nimfát is, aki csendesen meghúzódva szürcsölgeti italát. S akad itt már az új világból származó, kékes bőrű vadalan is. Öltözékével kilóg a sorból. A zene elhallgat, amikor tőrt húz elő, s halkan megkocogtatja a pezsgőspohár karcsú nyakát.* - Örömmel üdvözlöm azokat, akik e súlyos idők közepette is eljöttek ide, Tarsisba, hogy velünk ünnepeljenek! S az, hogy ily nagy számban vagyunk, egyet jelent csak! Hiszem, hogy eme Birodalom, mint ahogy korábban is, győzelemmel lesz túl a nehézségeken! Mi azért vagyunk itt, hogy jól láthassa a világ, nem futamodunk meg, nem hátrálunk! Ez a mi földünk, a mi hazánk, s hisszük azt, hogy erősek vagyunk, s hisszük azt, jogunk van együtt, békében ünnepelni a szeretet ünnepét! Én csak egyet kívánok! *Néz körbe, s a lelkesedéstől felhevült arcán mosoly játszik.* - Mindenki érezze jól magát, mulasson, táncoljon, egyék, igyék, hadd jusson el a határokig, az égig is jókedvünk hangja ezen a varázslatos ünnepen! Jó szórakozást kívánok mindenkinek!
A kíváncsiság hajtott ide, hogy lássam, tényleg vannak, akik fittyet hánynak a fenyegetésnek és fityiszt mutatnak a halál árnyékának. Na meg persze a lehetőség, hogy degeszre egyem-igyam és lopjam magam, ha itt lesz a lehetőség. Egészen addig nem hittem el, amíg el nem jött az este és a nemesi udvarház kapui meg nem nyíltak a várakozó tömeg előtt és meg nem pillantottam az ételek., italok tömegét, a szolgák hadát és a gyönyörűen kivilágított palotát. Senki nem ügyelt rám, bár tapasztalt szemeim figyelmét nem kerülték el az őrök és mágusok, kik a rendre hivatottak ügyelni. De én nem ármányos ellenség voltam, ork vagy sárkány, vagy más sötét lélek, hanem csak egy megfáradt utazó, aki csorgó nyállal esett neki a sült cupákoknak és ivott meg gyorsan pár korsó finoman habzó sert. Aztán persze nem tudtam ellenállni a hívogatóan csillogó háznak és a beáramló nemesekkel és idegen világi küldöttekkel együtt szivárogtam be, hogy az ottani választékot is végig kóstoljam, miközben gyakorlottan mértem fel az eltulajdonítani érdemes értékeket. De ez még ráér, még fiatal az este és éberek az emberek. Így átadtam magam a vidám hangulatnak, amit még a félig komor, félig lelkesítő beszéd sem tudott elrontani, vagy pont ezt hivatott elérni, hogy a szenébe köpjenek az életükre törő ellenségnek. - Hajrá! – emelem meg a kupámat a többiekkel együtt, amikor a nemes úr befejezte és a sütemények felé indultam, majd mikor sikerült begyűjtenem egy tállal, fürkészően mértem fel a hölgy felhozatalt.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A halandók között kitört a háború. Ismét. Rooberre, mint a sárkányok istenére, komoly feladatok hárulnak most is. No, nem a hozzá tartozó faj megállítása ez a feladat. Az istenek nem avatkoznak bele a konfliktusba, nem tehetik, szabályaik tiltják ezt. Ellenben ez nem akadályozhatja meg őket abban, hogy elvégezzék feladataikat. A sárkányok ügyei pedig teljes egészében rá vonatkoznak. Most azonban nem azért van itt. A halandók sohasem érthetik meg, hogyan lehet egy tudat egyszerre több helyen, másokkal jelen, s teheti meg, amit csak akar, amit csak bír. Lényének csekély morzsája az, mely a tarsisi bálon jelen van. Ismét az ifjú, Elmiron ven Gondor nemes képében, alcáját használva. Még nem használódott kellően el, s e közegben, a halandók között kétségtelenül jó álcát nyújt. Megvárja, amíg a nemes a pezsgővel a kezében befejezi szónoklatát, majd nyúl az asztalon elhelyezett italok fellé, s egy gyöngyöző pohárral a kezében maga is elindul a hölgyek közé. Külseje, mely ugyan sötét ruhája miatt kissé komoran hat, mégsem taszító. Isteni külseje, különösen csillogó szeme mégis megkülönbözteti sokaktól. Pillantása egy kevésbé jól öltözött alakon akad meg. Arcán hamiskás mosoly fut át, amikor mellé lép.* - Úgy vélem, igaza lehet…a kisasszonyok felhozatala mit sem gyengült az elmúlt évek alatt… sem a háború hatására. *Jegyzi meg halkan, de úgy, hogy Jeremy is hallhassa.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A háború, olyan mint a vihar. Ha kisebb és gyors, még hasznos is lehet, ám ha olyan háborgó, hosszú és pusztító, mint a mostani, akkor csak teher, fájdalommal teli és rossz. Kell egy kis sziget ebben a haraggal és pusztítással teli óceánban, ahol megpihenhetünk, ahol csak a boldog napsütés van és a vidám madarak. Ez a bál jelenti most éppen ezt a kis szigetet... Ez a csendes, nyugodt hely, ahol elfelejthetjük kicsit a gondokat. Jól esik most egy kicsit pihenni, még ha szokatlanul is érzem magam... Egy hófehér, bundás köpeny van rajtam, alatta egy mézszín ruha, lábamon saru, homlokomon és felkaromon, csuklómon ezüstös ékszer csillog. Ajkamat rózsásra festettem, hajamat kissé oldalra fogtam, s kiengedtem loknijaimat. Furán érzem magam, mert nem szoktam ennyire nőiesen öltözni, de mivel ez egy bál, nem akartam botrány tárgyát képezni és karddal, nadrágban beállítani. Inkább beolvadok a tömegbe, a terem oldalánál és hallgatom a beszédet a házigazdától. A beszéd után az egyik asztalhoz lépek, amelyen sütemények vannak felszolgálva. Nem érzem magamat éhesnek, még is végig nézek a kínálaton. Biztos ízletes lehet, mert két férfi is áll mellette, s egyik, félszerzet küllemű igen sokat gyűjtött be belőle. Halk sóhajjal fordulok arrébb, hogy inkább a kirakott borból töltsek magamnak egy pohárba, amely az előbb említett asztal mellett van. Nem mondanám magam vidámnak, vagy örömtelinek. Inkább vagyok megviselt és bánatos, ami talán az arcomon is látszik. A leendő beszélgető partnerek is elkerülnek, hisz épp a vidámságért vannak itt, még is miért árnyékolnák be a napjukat egy ismeretlen negatívitásával? Valójában azonban nem csak a keserűség, hanem a fájdalom is uralja testem. A harcokban szerzett sebeim nem gyógyultak még be teljesen, vállam egyszerűen sajog. Épp csak annak örülök, hogy a fintorgást vissza tudom tartani.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
//Bocs, Jeremy, de nem leszek most gépközelben, ezért beelőztelek. Remélem, nem gond! Ha igen, hagyjátok figyelmen kívül és majd töröltetem. //
*Roober, azaz Elmiron pillantása e szavakat követően átsiklik a közelben ácsorgó, vörös hajú elfre. Eclair bizonyára büszke rá. Idáig érzi azonban a keserűséget. A halandók maguk sorsuk kovácsai, az istenek hagyják, hogy e gyermeki lények maguk haladhassanak a tapasztalás útján, mind egyéni, mind közösségi szinten. Hiszen nem lehet nem entitásként kezelni ama közös tudatot, amit az egyes népek, fajok, netán az egész halandó világ is képvisel. Igen, az istenek még ezt is érzik, míg a halandók értetlenül hallgatnák az erről szóló fejtegetést, de hát épp ezért különösek, s mindenek felett álló, nem anyagi lények is előbbiek. A fejlődés néha keserű, kemény leckéken keresztül vezet, s e leckéket mindazoknak kell megfizetniük, kik e világban élnek. Hiszen mind hatással vannak a történelem alakulására, s most épp „évet ismételnek”, miután az előző vizsgát nem voltak képesek isteni támogatással sem venni. S ez éppúgy igaz a magukat sokra tartó sárkányokra, mint ahogy igaz a magukat sokra tartó kétlábúakra. Hiszen az elfek éppúgy sokra tartják magukat, ahogy a sárkányok, csakhogy másképp. Egyes fajuk öntettséggel vádolják őket hátuk mögött, olyannak, kik magukat kiemelve a halandó fajok közül, ősi kultúrájukra, bölcsességükre hivatkozva. Természetesen nem mind ilyenek, de okkal alakulhatott ki e kép róluk, ahogy az emberekről s bizonyos kép, vagy a törpékről. A közösségben elég súlya van azoknak, akik ezeket a sztereotípiákat megalapozzák. Roober, szemei Daxára villannak, s ha a nő, akár egy étek, vagy ital miatt közelebb lép, hát úgy érezheti, feltöltődik, a fekete ruhás nemes mellett fájdalmai mintha enyhébbek lennének. A férfi, megemelve az italt figyeli őt, s figyeli Jeremyt is.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Csendesen hallgatom a zenét, s iszogatom a borom a teremnek háttal. Szeretem a zenét, s habár azt mondják, az elfek ügyesek mindenben, én valahogy még sem illek bele ebbe a képbe. Táncolni is csak ímmel-ámmal tudok, mert azt kötelezően tanultam, de a zene... Énekelni tudok csak. Arra eszmélek, hogy vállam fájdalma feltűnően enyhülni kezd. Halkan felsóhajtok a kellemesebb érzéstől. Azt hiszem mind egyetértünk abban, hogy egy intenzív, krónikus fájdalom képes elnyomni az érzékeket, megmérgezni a kedvet. Most, hogy ez enyhült, már nem nehéz megéreznem magamon a tekintetet. Először balra, majd jobbra pillantok, ekkor találkozik tekintetem az ismeretlen férfiéval, aki már itt állt a másikkal, mikor jöttem. Nem tudom, talán furcsának talál rajtam valamit? Rosszul vettem fel a ruhát? Elcsúszott a fejdíszem? Miért néz ennyire? Ezekkel a kérdésekkel pillantok futólag végig magamon, s érintem meg félkézzel a fejemen lévő ékszert. A mozdulat lassú és remegős, mert habár enyhült a fájdalom, sajnos a sebem akkor is ott van még, és gyenge a karom. Miután nem találtam magamon kifogásolható dolgot ismét visszapillantok a férfire, mert úgy tanultam, hamár így megnéztük egymást, legalább köszönni illék. - Üdv.
Elmerülten nézegetem a kezemben lévő süteményeket, azon merengve, hogy melyiket kóstoljam meg, miközben elégedetten szemlélgetem a körülöttem jövő-menő, szépen öltözött embereket, tündéket, kék bőrű alakokat, akikről először meg vagyok győződve, hogy valami műsorra készülve kenték be magukat, de aztán a beszélgetésekből kiderítem, hogy ők valami vadalanok vagy mi. A nők is szépek és csinosak, bár nem ez a fő szempont amiért itt vagyok, azért mégis csak férfiből vagyok. Ekkor szólal meg mellettem egy jóvágású, sötét ruhába öltözött férfi, amire meglepődve emelem ré a tekintetem, majd vissza a báli tömegre. - Honnan……. – tudod…..lenne a vége, mert azt hittem egy pillanatra, hogy a gondolataimban olvas, de aztán én is elmosolyodtam, hiszen valószínűleg csak következtetett és semmi varázslat nincs ebben. Aztán mégis csak fürkészővé válik a nézésem, hiszen pont úgy mondta, ahogy bennem az előbb felmerül, „felhozatalt” emlegetett és ez talán nem véletlen. - Kit tisztelhetek….benned? – kérdezek rá, aztán követem a tekintetét és meglátom a lányt. Gyönyörű elf teremtés és…..és nagyon ……..elveszettnek tűnik. - Tényleg nem……..különösen ő- csatlakozom a pohárral való köszöntéhez a lány felé. – Ismered őt? – súgtam halkan a mellettem állónak, hirtelen elfelejtkezve róla, hogy az előbb gondolatolvasással vádoltam meg magamban. Szívesen tudtam volna meg arról a szomorú szemű lányról azt, hogy miért olyan fájdalmas a tekintete, a többi dolgom nem olyan fontos, talán megismerkedhetnék vele. Magam sem értve magam, teszek felé egy lépést és felé kínálom a süteményeket. - Kérsz?
Tárgy: Re: Nemesi udvarház 
2014-04-15, 7:35 pm
//
