Eronia - A fehér sárkányok szigete

- Nah Gylnar… egy kis utó testedzéses testmozgás sosem árt... Sok sikert…
- Mintha nem lett volna elég testmozgás az elmúlt időszakban.
* Egy rövid mosolyt azért még megejtek a megjegyzésemre, azonban utána egyből újra feszülten figyelem a farkasok mozgását. A legnagyobb farkas felém indul, mikor a másik farkas mozgását figyeltem.
Szemem sarkából észreveszem a mozgást, így azonnal fordulok és vágok is arra. Azonban mivel nem oda néztem a távolságot nem mértem fel jól, így a farkas megtorpanását követően orra előtt vágtam el. Amint láttam, hogy támadásom sikertelen lesz, már készültem az esetleges visszatámadásra. Ami nem is váratott sokáig. Szerencsére kardom elég hosszú, így a visszatámadás alatt volt időm reagálni. Habár nem éllel, hanem csak lapjával ugyan, de sikerült eltéríteni a farkas támadását.
Közben éreztem, amint Mitsuko eltávolodik tőlem.*
~ Még jó, hogy mondtam, maradjunk együtt.
* De nem volt időm ezen mérgelődni. A farkasok nem hagytak erre időt. Még földet se ért az előző támadóm, máris támadásba lendült az a farkas, aki az előbb terelte el a figyelmem. Kardomat olyan gyorsan fordítottam felé, ahogy csak bírtam és közben egyet léptem hátrafele ezzel is csökkentve Mitsuko és a köztem lévő távolságot, másrészt így egy kis extra időt sikerült nyernem. Ez ép elégnek bizonyult, hogy a kardom odaérjen a támadómhoz és mélyen bele is vágjon. A farkas egy vonyítás közepette csuklik össze.*
~ Eggyel kevesebb.
* A másik két farkas, amik engem néztek ki maguknak kicsit megtorpantak társuk összeesése láttán. Azonban örömöm nem tartott sokáig. Mitsuko üvöltésére azonnal odakapom a fejem. Látom amint keze az egyik farkas szájában található.*
- MITSUKO!
*Kiabálom. Elindulok felé segíteni. Azonban ez nem olyan könnyű, mint gondoltam. Másik kisebb termetű farkas támadást indít ellenem. Így először azzal kell foglalkoznom, ha ez még nem lenne elég, akkor a nagyobbik is elindul felém.
~ Most légy okos!
* Gyorsan vágok egyet mindkét irányba, de mivel nem akartam eltalálni őket, csak megállítani, így erő nem sok volt a vágásokban, csak annyi, amennyi a kard gyors mozgatásához elengedhetetlen. Mikor a nagyobb is megtorpanni kényszerült, figyelmét inkább a levegőbe emelkedő Mitsuko felé fordítja.*
- Gylnar… vigyázz… megérezték a vérszagot!!!!
* Szemem sarkából a hangforrás felé tekintek és megdöbbenek, amikor a föld felett lebegő Mitsukot meglátom.*
~ Mi a … .
* Azonban hamar vissza kellett térnem a valósághoz.*
~ Most akkor egyedül maradtam? Legalább biztonságban van.
* Gyorsan elkezdek hátrálni, úgy hogy lehetőleg minden talpon maradt farkast láthassak. Közben számolok.*
~ Egy … kettő … három … négy, bár az egyik mintha sántítana. Még így se jó a helyzet.
* A farkasok érdeklődése kezd alábbhagyni a levegőben lebegő vérző préda irányt. Így szép lassan elkezdenek felém fordulni. Ismételten szétszóródnak, de a sánta már nem tart velük.*
- Véletlen nincs a tarsolyodban valami jó kis varázslat? Igazán jól jönne most!
* Teszem fel a kérdésem, miközben szépen araszolok hátrafele és készülök a várható támadásra. Ami ez esetben nem is várat sokáig magára. Az egyik szélső indítja a támadást. Eddigre megelégeltem a hátráló szerepét, így mikor már megfelelő volt a távolság megindítottam a saját támadásom, és hogy ne tudjon kihátrálni előle egy lépéssel meg is toldottam az akciómat. Az eredmény nem maradt el. Egy farkas került ismételten a földre.
A támadásom közben nem vettem észre, hogy a másik szélső farkas is támadásba lendül, így tehetetlenül várom a harapását.*

* Mitsuko kiabálására, amint lendületem engedi, felé fordulok. Ezzel elém tárul az alig pár centire lévő nyitott farkas száj látványa.*
- Hogy a … ! Mégis hogyan?
* Tettem fel a kérdést a távolodó farkasnak, majd Mitsuko felé nézek.
- Szúrd már le! Nem bírom sokáig!
* Nem kell kétszer mondani. A már jól megszokott mozdulattal gyors halálra kárhoztattam a farkast. Végül a nagyobb is meggondolta magát és a visszavonulás mellett döntött.*
- Ez meredek volt! Azt hiszem újra tartozok eggyel.
* Újra Mitsuko felé nézek, igazán csak ekkor tűnik fel sérülése súlyossága.*
- Jól vagy?
* Gyra kerül elő az egyik fa mögül. Végignézem, ahogy a kis sárkány csomagját célpontja felé szállítja. Azt a kis dobozkát, amivel Mitsuko korábban is kezelte már saját sérülését. Mikor bekeni a sérülést ezzel a zöld kenőccsel, megkapom a választ kérdésemre.
~ Nem lehetett szép sérülés. Azt hiszem most azzal segíthetek a legtöbbet, ha elintézem az utolsó veszélyforrást is.
* Ennek megfelelően el is indulok a földön fekvő nyüszítő farkas felé.
Már kardommal készülök elhallgattatni, mikor az elf közbeszól.*
- Várj Gylnar…. Ne bántsd.
* Kezemet megállítva várom, Mitsuko válaszát, miért kell megállnom.
Hamarosan meg is tudom, mikor elém lépve a farkas mancsából készül kihúzni a tőrt. Nem igazán nyeri el tetszésem ez a megmozdulás.*
~Bármikor újra megharaphatja.~ kardomat újra készenlétbe helyezem ~ Ha csak a legkisebb jelét is látom a támadási szándéknak, már nem fog érdekelni Mitsuko gyógyító szándéka! Nem hagyom, hogy újra baja essen!
Végül Mitsuko óvatosan kihúzza késemet, erre a farkas odakap. Nem is kell több. Az én izmaim is megkapták a parancsot, azonban Mitsuko szava engem is leállít.*
~ Végül csak nem lett baj belőle.
* Továbbra is figyelem a farkas, és a támadási szándékot keresem benne. De miután rájön, Mitsuko csak segíteni akar neki, már nem készült támadni.*
- Én nem szoktam ölni… inkább gyógyítok.
~ Ezt most megkaptam.
- Én se szoktam a szükségesnek véltnél sokkal többet ölni.
* Figyelem Mitsukot, ahogy közeledni próbál a farkashoz.*
~ Elfek …
- Remélem majd segítesz.
- Mi jár a fejedben?
* Teszem fel a kérdésem, de még mielőtt választ kaphatnék folytatom.*
- Szerintem lassan ideje lenne elhagyni ezt a szigetet. Kezd kicsit elegem lenni belőle. Már üldözött egy sárkány, majdnem megtámadott egy domb és ezek után még egy csapat farkas is kiszemelt magának. Ráadásul ez csak az elmúlt pár órában, mióta megláttad a sárkányodat. Ki tudja mibe keveredünk még, ha a szigeten maradunk. Azonban ezt a helyet jobb lenne elhagyni. Nincs kedvem találkozni azokkal, amik a farkasokból jönnek lakmározni.

*Monológom közben fel alá járkálok. Mikor befejeztem, se hagyom abba. Továbbra is rovom a köröket.
Az egyik alkalommal, mikor a megszokott fordulóponthoz érek és megfordultam, hirtelen Gyra tűnik fel előttem. Még arra se ad időt, hogy hátrahúzzam a fejem, máris ráharap az orromra. Önkéntelenül is értetlenkedek a kialakult helyzeten.
Kezem reflexszerűen indul a bűnös elkapására, de nem járt sikerrel. A tettes addigra már elindult védelmezője felé. Így én is arra vettem az irányt. Ekkor látom Mitsuko nevető arcát.*
- Ez nem olyan vicces! Mióta ismerem csak harapdál ez a törpe sárkány! Csak kerüljön a kezeim közé! Akkor majd én harapdálom őt!
* Szájam egyre szélesebbre húzódik, ahogy kezdem elképzelni azt a helyzetet.
Végül Mitsuko is válaszol a korábbi monológomra.
Miközben feláll és ép kezével arcomat kezdi el simogatni, én továbbra is a kis harapdálóst figyelem szúrós szemekkel, egészen addig, amíg teljesen el nem vonja a figyelmem a sárkányról.*
- A farkas majd a szaglásával segíthet nekünk. Azért neki jobb az orra mint neked vagy nekem...
- A jelen helyzetben az enyémnél biztosan!
* Kezemmel pirosodó orromra mutatok, majd én is elmosolyodok.*
- Csak előtte meg kell nyugtatni, és össze kell kicsit barátkozni vele, különben nem segít eljutni sértetlenül ennek az óriási szigetnek arra a pontjára, ahol nyugodtan, sárkánymentesen elhagyhatjuk a szigetet. Sajnos ott elválnak útjaink.
* Az utolsó mondat bennem is tudatosította, közös utunk lassan a végéhez közeledik. Ezért magamhoz is ölelem, hogy tudassam vele én se várom azt a pillanatot.
Mikor eltávolodunk egymástól, én is felfigyelek a farkasra, mikor látómezőmbe kerül a kis sárkány, eszembe jut egy apróság.*
~ Még tartozom neked eggyel!
* Mikor újra felmerült bennem ez a gondolat, eszembe jutottak a sárkányok is, a kicsit nagyobbak. Ezért inkább kicsit távolabb helyezkedtem Mitsukotól és a farkastól, ne zavarjam a nyugtatást és a barátkozást.*
- Akkor indulhatunk is...
* Ez volt a jel. Közelebb léptem Mitsukohoz, aki a hirtelen felállás miatt majdnem összeesik. Egy nagyobb lépéssel már ott is termek. Kezeimet és érzékeimet készenlétben tartom, ha mégis szükség lenne rájuk.*
-Ez meleg helyzet volt... sok vért vesztettem... meg hát a testmozgás és az izgalmak is elvettek az energiámból.
* Kacsintására elmosolyodok.*
- Ezen könnyen segíthetek.
* Ismételten magamhoz ölelem és egy csók keretében kezeim a megfelelő irányba kezdenek haladni. A csók végeztével már csak egy nagyon kis távot kell megtenniük a jó fogáshoz. Mire Mitsuko észbe kaphatna, már az ölemben tartom. Ez alkalommal azonban úgy tűnik nem akarja igénybe venni a közlekedés eme formáját, így végül leteszem. Bár próbálok szomorúságot színlelni, de a jó hangulatomat nem tudom elég jól elrejteni.*
- Ha így szeretnéd.
* Végül csak elindulunk. Elöl a farkas. Gyra ezúttal a farkason pihent és figyelte a környezetét. Szinte a farkas mellett, de mégis kicsit mögötte Mitsuko következett a sorban, amit én zártam.
Nyugodt tempóban követjük a farkast, aki mutatja nekünk az utat. Közben néha-néha jelez Mitsukonak, nem ártana kicsit fedezékbe húzódni. Ekkor így is teszünk, majd mikor már elmúlik a veszély haladunk tovább.
Egyszer csak elkezdem érezni a hasamat, amint jelzi nekem, a nap folyamán még nagyon adtam neki munkát. Tekintetemmel körbe páztázom a tájat valami élelemért, azonban a farkason kívül nem túl sok mindent találok, ami fogyasztásra alkalmas lenni. De hát az idegenvezetőnket csak nem ehetem meg. Így inkább gondolataimba merülök. Eszembe jut egy jó kis fogadó Telarban, ahol egyszer nagyon jót falatoztam.*
~ Micsoda palacsintát tudtak ott csinálni! Erről jut eszembe! Tudom már, hova fogok menni, ha elhagyom a szigetet.
*Miközben erre emlékeztem vissza, kicsit el is múlt az éhség érzetem. De ez nem tartott sokáig.
Ismételten érzem az étel hiányát, de mikor ismételten megpróbálom elhessegetni, nem hagyja magát. Először csak egy kis majd hamarosan egy sokkal nagyobb korgás keretében felhívja utazótársaim figyelmét is.
Próbálok szabadkozni, de hát a korgás magáért beszél.
Hamarosan folytatjuk utunkat. Ezt követően nem telik bele túl sok időbe és már meg is pillantjuk a sziget széleit.*
- Most, hogyan tovább?
* Teszem fel a kérdést Mitsukonak. Ez alkalommal nem találok semmit se. ami javíthatna hangulatomon. Most már csak egy karnyújtásnyira van az elválás.*

* Mitsuko látván rossz hangulatom, odasétál hozzám és megcsókol. Rövid időre sikerül elhessegetnem bánatom és csak a pillanatra koncentrálni.
Azonban a farkas nyüszítése megzavar ebben.*
~ Irigykedsz mi?
* A csókot végül a korgás duett szakítja ténylegesen félbe. Széles mosoly keretében néztem Mitsuko szemébe. Még mielőtt megszólalhattam volna, egy gyors apró csókot kapok. Csak ezt követően szólalok meg.*
- Csak nem megéheztünk?
* A korgást és a megjegyzésemet követően, látom, Mitsuko kicsit elpirul.*
- Úgy tűnik, most már én is kezdek éhes lenni. Haj.... szerintem én majd hazalátogatok Olassië-be. Már elég rég voltam odahaza.
- Én viszont Telar felé veszem az irányt. Akad ott egy kis elintéznivalóm. Utána lehet, meglátogatom a szülőfalum. Onnan már nincs olyan messze.
* Rövid csönd áll be a beszélgetésbe.*
- Hogy lehetne ezen átjutni? Nem tudsz valami megoldást?
- Készíthetnénk egy kis tutajszerű tákolmányt. Egy olyannal érkeztem ide. De mivel tudnánk összefogni?
* Ekkor kezdtem átkozni magamban, előre nem látásomat, amiért nem bontottam szét korábbi tákolmányom, akkor nem lenne most ilyen problémánk.*
~ Mit is használhatnánk?
* Elkezdem vizsgálgatni a környezetünket, hátha eszembe jut valami ötlet. Végül tekintetem Mitsuko felé vetődik. Pár pillanattal később elmosolyodok.*
~ Ennyire nem vagyunk megszorulva. Bűn lenne bántani ezt a hajkoronát.
* Végül elhatározom, elmegyek a szükséges fa alapanyagért, majd mire végzek, csak kitalálunk valamit.*
- Elmegyek fáért. Van kedved velem tartani?
* Teszem fel a kérdés Mitsukonak. A válasza függvényében indulok vagy indulunk el.
Lehetőleg a part közelében keresek néhány vékonyabb, egyenes növésű fát, ami alkalmas lenne a feladatra. Hamarosan rá is akadok egy ilyen helyre. Kardomat leveszem, ekkor jön az ötlet, a kardom rögzítésére szolgáló anyag megfelelő lenne egy keskenyebb tutaj elkészítéséhez.
Kardomat kézbe véve nekilátok a fakitermelésnek.
Sikeresen kivágom azt a fa mennyiséget, amennyit elegendőnek tartok. Ezt követően elkezdem leszedni a felesleges gallyakat, majd a parthoz húzom a lecsupaszított törzseket.
Ezen idő alatt is próbálok valami megoldást találni. A tutaj másik végének rögzítésére, de továbbra se jön az ihlet.*
- Sikerült kitalálnod valamit? Az egyik végére már van ötletem, de a másik végére is kellene valami. Nem használhatnánk valami apróbb varázs trükköt a rögzítésre?
* Rámosolygok a közelben tartózkodó elfre. Hiszen már megint az ő hatalmára hagyatkozok.*

* Alig tettem fel a kérdésemet, ő máris mosolyogva emelte fel egyik kezét.*
- Most már nagyobbat is ha akarod. Ablactatio varázslattal.
* Kicsit furcsálltam a kijelentést, mivel nem is olyan rég mondta, mennyire nem érzi magát elég erősnek egy komolyabb varázslathoz.*
~ Mi történhetett? Mit jelent az ablactatio?
* Csak ekkor figyelek fel a korábban felemelt kézre és nyilall belém a gondolat, miszerint ez az a kéz, ami nem is olyan rég kötözve volt. Most viszont nyomát se láttam a sérülésnek.*
- Örömmel látom, hogy jobban vagy. – kezeimmel megfogom az övéit – Csak nem egy újabb csodakenőcs felelős érte?
* Tekintetemet egy rövid ideig találkozik az övével, ekkor egy kis mosolyt láthat az arcomon, azonban szinte egyből ezt követően újra a sérült kezét figyelem. Óvatosan elkezdem ujjammal körbejárni a heg környékét. Közben fel-fel pillantok arcára, ha véletlen fájdalmat okoznék ezzel neki.
Lassan kezd lankadni a kezdeti fellángolás, a hírtelen jött gyógyulást illetően és eszembe jut egy korábbi kérdésem.*
- Egyébként mit jelent az ablatato? Nem vagyok valami jártas a mágiában.
* Ismertem el mosolyogva a számomra elég egyértelmű tényt.
Miközben megkapom a felvilágosítást, már ha megkapom, próbálom megérteni a hallottakat és ehhez értelmes arcot vágni.*
- Ez esetben inkább rád hagynám a döntést. Mégis csak te érzed, képes vagy-e végrehajtani ezt a varázslatot. Bár szerintem még nem kellene feleslegesen megerőltetned magad, ha találnánk egy könnyebb megoldást.
* Kicsit aggódó tekintettel nézek az elfre. Nem szeretném, ha bármi baj történne vele, pont ilyenkor, mikor már majdnem elhagyjuk a szigetet.
Rövid szünet után folytatom.*
- Esetleg, ha csak egy kis jéggel szilárdítanád meg a szerkezetet? Talán az nem olyan megerőltető.
* Azonban aggodalmamra Mitsukot nem sikerült meggyőznöm. Ő továbbra is az egybeolvasztás mellett foglal állást.
Így bár nem túl nyugodtan, de rábólintok én is. Végül is, ő használja a mágiát már jó ideje.
Mitsuko odaáll az egymás mellé pakolt törzsekhez és elhangzik szájából a varázsszó.
Figyelmemet igen csak leköti a látvány, amint a fatörzsek változtatják a formájukat és szép lassan kezdenek egybeolvadni, ezzel felvéve új alakjukat.
Csodálkozó tekintettel fordulok Mitsuko felé. Újra sikerült lenyűgöznie, ennek a csodálatos elf nőnek. Azonban örömömhöz egy jókora adag aggodalom is társult, mikor az arcára nézek és látom rajta az erőlködést.
Igaz hogy a sebe begyógyult, azonban talán a vérveszteség vagy a mágikus gyógyítás okán, mintha túlbecsülte volna saját erejét.
Az erőlködés és fokozott koncentráció láttán rossz előérzet kerít hatalmába, ezért óvatos léptekkel elkezdek Mitsuko felé közeledni. Nem szeretném megzavarni a koncentrálásban egy laikus aggodalmai miatt.
Mikor már szinte teljesen egybeolvadtak a fatörzsek, hírtelen Mitsuko összecsuklik. A mozdulat első jelére tőlem telő leggyorsabban rugaszkodok el felé, így még ép sikerül elkapnom felső testét és fejét, mielőtt teljesen földet érhetnének.
Ez a mozdulat nem csak rám volt hatással, Gyra is, amint észreveszi az elf felé kezd repülni, majd a feje fölött elkezd körbe körbe repkedni, ami annyit tesz, hogy pont az orrom előtt. Miután Mitsukot elkezdem óvatosan a földre helyezni, és már felszabadul az egyik kezem, elkezdem elhessegetni Gyrát. Azonban az egyik mozdulat pont telibe kapja a kis sárkányt, aki ennek nem örült túlságosan. Mikor Mitsukot a földre helyezem, csak akkor látom az arcát újra. Szemei csukva voltak.
Hírtelen nem tudom, mit csináljak, de egy pillanattal később már csinálom is. Először az életjelét nézem meg, amit rendben találok. Ekkor kicsit megnyugszom. Elmegyek vízért, hátha csak eszméletét vesztette.
A hideg víz érintésére Mitsuko megmozdul, igaz csak az egyik kezével kap felém és egy apró nyögés is párosul a mozdulathoz. Ezt leszámítva csak ütemesen lélegzik.
Ekkor eszembe jutott egy régi eset, amikor még otthon voltam a falumban. A falun átutazott egy mágus. Sok varázslatot mutatott, azonban egyszer csak abbahagyta és hiába kértem nem volt hajlandó folytatni. Mikor megkérdeztem miért, ő csak annyit felelt, túlságosan kimerült, pihennie kell.*
~ Talán ő is csak kimerült és pihen. Ebben az esetben, jobb lenne egy biztonságosabb hely.
* Óvatosan felkarolom a földön fekvő elfet, és a legközelebbi fa koronája alá viszem. Ott ismét a földre helyezem. Egy rövid ideig nézem a földön fekvő elfet, majd köpenyemet leoldom és Mitsuko mellett a földre teszem.
Egy óvatos mozdulattal a köpenyre áthelyezem a pihenő elfet, végezetül betakarom a köpennyel.*
- Van egy olyan érzésem még egy darabig itt marad.
* Jegyzem meg a farkasnak és Gyrának.*
- Vigyázzatok rá! Nemsoká jövök.
* Nem tudom hogy megértették-e, amiket mondtam, de nekem mindenkép kezdenem kell valamit a tutajunkkal. Nem maradhat csak úgy ott a parton.
Visszamegyek a partra, majd amennyire csak tudom, a hó alá rejtem a tutajt. Közben néha-néha vetek egy pillantást Gyráékra. Azonban mikor látom a köpenyemen tanyázó kis sárkány őrködő testtartását, mindig folytattam a dolgomat.
Végül csak sikerül elfogadhatóan elrejteni a tutajt.
Visszatérek a többiekhez, én is csatlakozok az őrséghez. Hátamat a fa törzsének vetem, kezemben szorítom kardom markolatát.
Az idő előrehaladtával, már csak ülök a fa tövében. Idő közben gyomrom időről időre újra tudatosítja szándékait.
Lassan a Nap is lenyugszik, átadva helyét a többi égitestnek. Ezzel együtt jár a hőmérséklet csökkenése is, ami eddig se volt túlságosan magas értéken. Felmerül bennem a tűzrakás gondolata, azonban elég hamar elvetem, ki tudja, mit hozna a nyakamra a mai nap után. Inkább maradok a didergésnél.
Az éjszaka előrehaladtával a didergés mellé társul az álmosság is. Ami végül győzedelmeskedik felettem. Ezt csak onnan tudom, hogy egy szempillantás alatt éjszakai sötétségből nappali világosság lett. Sőt arra is elég hamar rá kell jönnöm, még az ébredés se saját magamnak köszönhető. Mitsuko keltett fel. Hirtelen kicsit összezavart a dolog. Az előbb még este volt, most már nem. Az előbb még szemem előtt feküdt az elf, most meg mellettem áll. Sőt a köpenyem, ami körülötte volt, mostanra már engem ölel körül.
Végezetül eljut a fülemig Mitsuko szavai.*
- Kérsz halat?
* Nem is kellett több. Az étel hallatára kipattannak szemeim és az élelmet keresik.
Meg is lelik. A parton egy kis tűznél néhány hal sül nyárson.*
~ KAJA! KAJA! KAJA!
* Próbálom tartóztatni magam, azonban ez nem sikeredik túlságosan. Csak úgy felpattanok a földről, közben tekintetem le se veszem a halakról. Sőt egészen addig, amíg az első falatot le nem nyelem. Máris a következő falattal küszködök.*
- Látám máhr … – közben a következő falat is lecsúszik a torkomon - … jobban vagy! Örülök neki! Finom a hal! – hangzik el számból egy pillanat alatt az utolsó mondat szinte egybefűzve az azt megelőzővel. Amint elhallgatok egy újabb harapás következik.

* Tisztában vagyok vele, hogy jelen helyzetben az étel elpusztításának módja nem feltétlen felel meg a kritériumoknak, viszont számomra elég erős enyhítő körülménynek számít, hogy már több mint egy napja nem nagyon került eledel a bendőmbe.
A második halat fogyasztom, mikor elkezdek a harmadikkal is szemezni. Őt is ugyanarra a sorsra szánom, mint az eddigieket.
Már kezembe veszem az utolsót is, mikor Mitsuko megszólal.*
- Igen jól vagyok... Örülök, hogy ízlik a hal, bár még meg sem sült teljesen, de ejnye Gyl… ne fald ennyire, még a végén rosszul leszel!
* A megjegyzésre kicsit elgondolkodok a mondottakon.*
~ Igaza lehet.
* Ez a kis idő is elégnek bizonyult Mitsuko számára, hogy megfosszon az utolsó falatok örömeitől.
Tettére az első dolog, amit reagáltam az volt, hogy egyszerűen tátva maradt a szám.*
~ Mi a … ! A HALAM!!
* Jönnek szép folyamatosan a gondolatok, bár még nem adok hangot elgondolásaimnak, de arcomon valószínű teljesen kiülhettek az érzelmeim, hiszen még mielőtt kérdőre vonhattam volna, Mitsuko válaszol is.*
- Egy kicsit nekem is kell ennem, de ha szépen kérsz, még kaphatsz ebből is és hozhatok újat is… de várd meg míg megsülnek.
* Erre a válaszra nem számítottam. Kicsit el is szégyellem magam, amiért majdnem felfaltam mind a három halalt, pedig Mitsuko hozzám hasonlóan nem sok élelmet vett magához találkozásunk óta, erre most, mikor ő készíti el, én felfalnám az egészet előle.*
- Ebben az esetben szeretném megkérni ezt a nagyszerű elfet, ha befejezi a halat, hozna-e még néhányat ebből a pompás hal specialitásból.
* Egy jóízű mosoly társaságában fejezem be a kérésemet.
Számomra megfelelő lett volna, ha meg kell várni a következő adag sülését, gyomrom azonban további élelem után kiabál, néhány igen csak hangosra sikeredő korgás kíséretében.
Ez azonnal elárulta gyomrom igazi igényeit, bármennyire is próbálom tagadni mind Mitsuko felé, mind saját magamnak.
Arcomra ki is ül a zavartság, hiszen ténylég hangosra sikeredett. Így nem kerülhetik el Mitsuko hegyes füleit se, aki a sok éves tapasztalatának köszönhetően tudja, mit is takar ez a jel. Egy nagy harapást követően, szó nélkül felém nyújtja a halat.
Eleinte nem akarom elvenni, de miközben a döntésen rágódok, gyomrom ismételten döntést hoz helyettem. Ezt követően elveszem a halat és elfogyasztom, ami még rajta maradt.
Közben Mitsuko elindul a víz felé. Tekintetemmel követem őt. Mikor egyenesen belesétál a vízbe, hírtelen kiráz a hideg. Elég volt csak belegondolni, milyen lehet a víz hőmérséklete.
Beletelik pár percbe, mire Mitsuko kijön a vízből. Meglepetésemre négy halat is hoz magával.*
~ Ezt nekem is meg kellene tanulnom.
* Jegyzem meg igaz csak magamnak, hisz sejtem, hogy mágia húzódik a háttérben.
Végül lassan elkészül a reggelink második fogasa, ami igazából ugyanaz, mint az első, de mégis más, hiszen egy hallal több várja, hogy elfogyasszuk.
Mitsuko elég hamar ki is nézi magának a legszebbet.*
- Ezért kellett megvárnom, hogy teljesen megsüljenek?
* Jegyzem meg magamnak, közben kicsit el is mosolyodok. Én megelégedtem a hozzám eső legközelebbivel is.
Mire hozzákezdenék, addigra Mitsuko már pár falaton túl van.*
- Hmm… gondolkodom, hogy mit igyak… Gyl nem tudsz valami finom frissítő innivalót a közelben?
- Mindjárt adom a kulacsom.
* Bal kezembe átveszem a nyársat, hogy jobb kezemmel elővehessem kulacsom. Viszont arra kell eszmélnem, miközben a kulaccsal voltam elfoglalva addig a halam kicsit megfogyatkozott.*
- HÉÉÉ! A halam!
* Alig hogy befejezem a mondatom, már az én arcomon se látszódik a felháborodottság. Sokkal inkább az elismerés, ismételten sikerült rászednie. *
~ Majd legközelebb …
* Nem telik bele sok időbe és elfogynak az újonnan hozott halak is. Ekkor kerül főszerepbe ismételten a kulacs.
Miután szomjunkat is csillapítottuk, elérkezett az idő, hogy elhagyjuk Eronia szigetét.*
- Ideje indulnunk?
* Alig hogy felteszem a kérdésemet, az abból következő események hatása eluralkodik a hangulatomon. Ismételten hatalmába kerített az az érzés, ami már korábban is. Ez meglátszik az arcomon is.
Ezt valószínű Mitsuko is észreveszi, vagy ő is ugyanarra gondol, mert az ő arcán is hasonló érzelmek rajzoldónak ki.
Végül Gyra töri meg a rossz hangulatot, mikor Mitsuko vállára próbál rászállni, azonban Mitsuko megmozdul, nem hiszem, hogy szándékos lett volna ez a megmozdulás, de ennek eredményeként Gyra, hogy helyrehozza tévedését és ne essen a földre kicsit korrigál a landoláson. Ennek eredményeként Mitsuko mellén ért ”földet”.
Azonban nem úgy néz ki, mintha ez a korrigálás Mitsukonak is tetszene. Erre utal az is, hogy elég hamar kényszeríti Gyrát ismételten a levegőbe.
Eközben én kellőképpen mosolygok a lejátszódó eseményen.
Végül sikerül összeszednem magam és elindulok a tutaj letakarításához és vízre bocsátásához. A műveletek végrehajtása beletelik egy kis időbe. De a végeredmény sikeresnek mondható, hiszen végül a tutaj már a part szélén van, és csak pár centi választja el a vízre bocsátástól.*
- Azt hiszem ideje elbúcsúzni Gyrától és másik útitársunktól is.
* Bár nekem egyik se lopta bele magát túlságosan a szívembe, mégis odamegyek mindkettőhöz és rövid búcsút veszek tőlük. Azonban Mitsuko esetében más a helyzet. Ő nem végez ilyen gyorsan a búcsúzkodással, így én a tutajnál várom, hogy befejezze és átkeljünk a túlpartra.*

* Lassan Mitsuko is végez a búcsúzkodással, ami egyet jelent közös kalandunk utolsó lépéseinek megkezdésével.
Hamarosan a tutaj is már a víz felszínén himbálózik, melyet óvatos mozdulatokkal kényszerítek haladásra a túlpart felé. Kellemes hajóutunkat egyikőnk se zavarja meg beszéddel. Mindketten tudjunk mit jelent ez. Legalábbis ezt érzem én is, és ezt látom az ő szemében is.
Már az utunk felénél tartunk, mikor egyszer csak Gyra ad hangot szomorúságának, majd a farkas is csatlakozik hozzá. A búcsúztató hallatán ismételten összenézünk Mitsukoval, de továbbra se szólunk egymáshoz. Tudjuk, mit éreznek, és azt is tudjuk, nekünk is hamarosan át kell élnünk, ezt az érzést egymást illetően is.
Miután tekintetünk elkerülik egymást, monoton feladatom mellett jut időm kicsit gondolataimba merülni. Visszagondolok találkozásunk nyújtotta élményekre, majd az elmúlt két nap további eseményeire. Bár tisztában vagyok vele, hogy nincs rá mód, de én akkor is szeretném most visszaforgatni az idő kerekét, hogy ismételten átélhessem ezeket az élményeket. De mivel ez nem lehetséges, ezért most, az utolsó pillanatokban, megpróbálok minél több emléket elraktározni emlékezetemben. Még egyszer szemügyre veszem a tutajon utazó társaságomat, majd ismételten felelevenítem az emlékeket.
Mire ezzel végzek, már a túlpart igencsak közel kerül hozzám, így, még ha szeretnék se tudnék több időt tölteni emlékeimmel, különben könnyen elnézhetnék valami kiálló sziklát vagy egyéb akadályt, és akkor könnyen a jéghideg vízben találhatnám magam, ami nem tenne túl jót az egészségemnek.
Végül csak sikerül probléma nélkül partot érnünk. Mikor mindketten elhagyjuk a tutajt, egymásra nézünk. Tudom, minek kellene következni, de még nincs kedvem megtenni, ahogy látom Mitsukonak sincs. Végül csak megtöri a kört. Odalép hozzám és egy csókot nyom az ajkaimra. Nem volt olyan heves, mint a korábbiak, de nem is kellett, hogy olyan legyen, így is érződött benne minden.*
- Vigyázz magadra Gylnar Radek. Remélem, még találkozunk.
- Ezt kívánom én is. Vigyáz magadra!
* A búcsúzást követően Mitsuko elindul, eltávolodik tőlem. Hírtelen ellepi elmémet egyetlen gondolat.*
~ Ne hagyd elmenni! Még ne!
* Már meg is teszem az első lépést a távolodó elf felé, mikor egy másik gondolat is csatlakozik az előzőhöz.*
~ Utána még nehezebb lesz!
* Így végül erőt veszek magamon és megtorpanok. Visszaintegetek Mitsukonak, majd vetek egy pillantást a túlpartra, ahol még mindig fellelhető a farkas körvonalai. Sejtem, hogy Gyra is ott lehet még, de őt már nem tudom kivenni. Végül csak erőt veszek magamon és búcsút intek utazásom ezen részének. Bár sikerült elég sokat megtudnom a sárkányokról ezen idő alatt, mégis kicsit bús hangulattal veszem célba utazásom következő célpontját, Telart.*


// Köszönöm a játékot! És a közösen eltöltött órákat a chatboxon //

// Aldo   //

Elejétől fogva próbálta elfogadni a helyzetet, hogy Aldo Barrassal, a gyilkos rosszakarattól fűtött vörös mágussal kell együttműködnie. Az első naptól, hogy Drakon felfogadta fejvadászi tervéhez- amihez finoman szólva is hidegvérrel csatlakozott Balál, hogy bosszút álljon a fizetetlen munkáért, de főleg a szégyenért, amit azzal hoztak a fejére, hogy többen fogták le és megalázó módon az öböl vízébe hajították... Eltökélte, mivel előre fogalma sem lehetett egyiküknek se arról, kivel fognak együtt a feladatba, vagyis kit fogadott fel Drakon, annál is inkább végig fogja csinálni a melót. Mostanra biztos volt benne, hogy túllőtt a célon azzal, hogy a fehér sárkányok szigetén kikötött a legádázabb ellenségével kettesben, valahogyan izgatott vágyat kreálva saját maga előtt is holmi kincsért.
Valójában mire a hajóból egymás után kiugrottak és Aldo a titokzatos térképébe meredt, már biztos volt abban, hogy visszafelé csak egyikük fogja megtenni a saját lábán az utat. Ha a fehér hajún múlna, akkor vérbe fagyva hagyná a vadászt a szigeten. Micsoda esztelen ötlet volt, már nem is értette mi a fenét akart bizonyítani, vagy minek akart ellenszegülni, amikor kettesben elindult vele keresztül fél Lanurián.Észrevettete, ahogy valami varázslöttyöt kortyolt a kis üvegcséjéből Hófehér, ami érezhetően felmelegítette az egész testét, igyekezett titkolni ezt a vadász elől, ő titkon mégis meglátta. Balál fellengzősen félredöntve a fejét, félmosollyal az ajkán kivett a zsákjából egy csomagot. Kitekerte, majd földig érő szürke köpenyébe kötözte a birkaprémeket. A köpenyt a béléssel befelé fordítva a vállára vetve teljesen összehúzta magán. Kikötötte a csónakot és megállt Aldoval szembe.
- Menjünk, mert közeleg a vihar.- ~ Soha jobbkor nem jöhettünk volna!~
Remélte, hogy nem egy hatalmas hósárkány ébredezik álmából a közelben, de a csontjaiban érezte a változást, a szél pedig máris alig észrevehetően megfordult és élénkülni látszott. Gyakorlott érzékei a pára nyomásának a változását is érezték, még mielőtt partot értek volna.
- Vissza kell indulnunk még ma estig.

- Mily különös, hogy a két végletből való állatok, a farkas és a birka prémje melegít a legjobban. Szerencsés vagyok, hogy van belőle nekem.- Húzta továbbra is félmosolyra a száját Balál.
Miközben kétsége nem volt, hogy Aldotól semmi jóra nem számíthat. Hófehér cinizmusa és szarkazmusa azonban csak olaj volt a tűzre, Balál csakazértis hangulata feljebb hágott, bár igazán nem tudta, kinek és mit akar bizonyítani. Valójában ahogy mélyen elgondolkodott, abban sem volt teljesen bizonyos, hogy szükségük van-e egymásra. Persze a térkép Aldonál van, ez kétségtelen, ám ezen az apróságon lehet adott alkalommal változtatni. Azt jól tudta, hogy okosan, tehát eredményesen támadni olyankor lehet, amikor az ellenfél maga kínál erre lehetőséget. Ez a pillanat még nem jött el, Aldo magabiztossága a helyén való...egyenlőre...Balálnak türelmesnek kell lennie, ha meg akar szabadulni tőle.
- Az egész szigetet?- Tettetett túlzó meglepetést.- Lehet, hogy a következő domb, vagy hegy alatt lapul egy hósárkány. Nem gondolnám, hogy messze kellene mennünk a látványosságért! Inkább kapjuk össze magunkat. Mutasd már az utat Aldo!- Vigyorgott Balál és hosszú lábait még gyorsabban szedte, hogy Aldo nehézkesebben tudja követni. Nem mintha nem neki kéne Barrast követnie, de felvette az adott irányt. Azért csak érezze magát amaz kényelmetlenül.
Hideg cseppek súrolták a mágus arcát, ahogy nagy pelyhekben, lomhán eleredt a hó. Teljesen beborult. ~Szép kilátások! Ki kell találnom valamit, hogy mielőbb végezzek ezzel a varázslók gyöngyével.~

//Aldo - Készülj a 'meccsre', barátom! //

A hósárkány irtózatos bömbölését hamar elnyelte a puha hó csendje. Balál meredten bámult egy kis ideig, aztán megszaporázta a lépteit. Vagyis szaporázta volna, csakhogy hamarjában annyi hó esett, hogy lassan térd fölé süppedtek benne. A fagy az ágyékáig hatolt, majd lefagyott a lábszára.
Így aztán önkéntelen örömkiáltást hallatott, mikor a jelzett irányban, a közeli lanka oldalán félig behavazott hasadékot pillantott meg.
- Ott...!- Kiáltott izgatottan.
A szinte az orruk előtt lévő, majdnem vízszintesen, rézsutt fekvő nyílás sötéten tátongott a hóban, már amennyi kilátszott belőle. Szinte kúszva bírtak felmászni hozzá a hatalmas hóban, ami egyre csak gyarapodott. Sehol egy növény, amibe kapaszkodhattak volna, csak sziklák, kövek. Azok azonban nagyrészt a hó alatt bújva inkább akadályozták a menetet, sérülésekkel kecsegtetve.
Balál vigyorgott, hogy elsőként ért oda.
Rögtön arcára fagyott a mosoly.
- Mi a fene...?! Ez...ez jég! Vagyis üveg. -Fölé hajolva túl élesen látta magát és a tájat. Döbbenetes volt. A csiszolt ezüst tükröknél látott már fényesebbet. Azt mondták, üveg. De nem volt ennyire tökéletes a képe. - Ez egy tükör!
Hátra sem kellett néznie, jól látta a válla fölött a mögötte kuporgó Aldot. Arca láthatóan nagyon meglepett volt.
- Vigyázz csak!
Azzal felegyenesedve úgy helyezkedett, hogy berúghassa az üveget. Ám akkor észrevette a rajta fodrozódva hullámzó mágiát. Ha Aldo nem tartja vissza, akkor is meghátrál. Félbe hagyta a rúgást. Kérdőn nézett a mágusra, aki értetlennek tűnt.
- Erről nem szól a térkép, ugye? Miféle rejtély ez?

Balálnak nem volt ideje felfogni, mit jelenthet, hogy kissé furcsán mered a térképébe Aldo. Valahogy értetlennek tűnt. Érdeklődve fordult a válla fölött felé, de nem lett okosabb. A képi memóriája nem rossz, így elraktározott ezt-azt a papirosról. Aldo újra a vállára tette a kezét, majd... a lökéstől egyensúlyát vesztve, a szürkemágus a tükör felé zuhant. Egyetlen dologra nem számíthatott a társa. Arra, hogy a vállra tett kéz túl egyértelmű, hogy belekapaszkodjon az eltaszított férfi. A hatalmas tenyér rácsavarodott Barras alkarjára. A lendülettől a zuhanó test teljes súlyát nem tudta megtartani Aldo, Balál satujából pedig nem lehetett rögtön szabadulni. Így történt, hogy utolsó mondatának végét már a levegőben suhanva harsogta.
Ketten egyszerre zuhantak a vízszerűen hullámzó tükörbe. Eszement forgás vette kezdetét, s a hideg immár belülről jött, mintha a varázslattal a csontjuk is megfagyott volna. Aztán mintha elvágnák, melegség járta át mindkettőjüket. Halk puffanással landoltak. Mintha homok fogta volna fel az esésüket. Balál hiába meresztgette a szemét, vaksötét volt körülöttük. A levegő sós volt, nyirkos és fülledt. Halk csobbanások hallatszottak, arra tekintve csillogó víztükör látszott, mintha csillagok fényét verték volna vissza a habok. A fények messzebb voltak, mintha szűk nyíláson keresztül látszana mindez. Barlangnyíláson.
- A francba, Aldo! A francba...!- Végigtapogatva a testét, feltápászkodott. Semmije se fájt. Kísértetiesen emlékeztette a helyzet valamire. Amikor egy távoli világba zuhant, a tengerentúlra a Tűzviharral...és nem tudott ellene tenni semmit.

- Mintha tehetnék róla, hogy belelöktél...
Aldo gunyoros hangja is erről a megváltoztathatatlanról árulkodott. Mintha nem tudna mit kezdeni a helyzettel, hogy csak úgy bekerült a gépezetbe, ami felzabálja, és nem tehet ő se semmit.
- Életbe vagyunk, hát!
Pedig a helyzetük azért némileg más volt, Aldo idézte elő a repülést.
Mégis a bizonytalanság feszültsége hajtotta ököl vágott Balál képébe. Nyekkenve dőlt hanyatt a homokos-kavicsos talajon. Meglepetéséből az erős sajgás ébresztette. Kóvályogva tápászkodott fel, keresve, merről hallja Aldot. Vakon lendített a jobbját, hátha vele szemben áll, és mivel számított rá, hogy hárít látatlanban, az ügyes balját másodiknak küldte azonnal a másik után. Érezte, hogy talált. Aldo tényleg jobbról háríthatott, míg balról védtelen maradt az arca.
- Nem-e? Akkor tegyünk róla, hogy érezz! Milyen? Élsz-e még?
Mivel Balál ökle se volt éppen kismiska, a két mágus kóválygó fejjel, és sajgó arccal fontolgathatta ezután, üssenek-e még a sötétségben, vagy inkább keressenek közösen kiutat.

Végre jobb belátásra tért Hófehér, nem kizárt, hogy nem akart vérző orrot. Amit odakint találtak, igazán különleges volt a vízgyűjtőben tükröződő csillagfénnyel és a sziklafalakkal. Különlegessége itt nem ért véget. Kijárat nem volt onnét, olyan volt az egész, mint egy kürtő. Egy úton hagyhatják el, felfelé. Balál meredten bámult felfelé.
- Erre jó a kötél, de elkelne néhány ék és kalapács is, esetleg egy kemény kődarab is megteszi. Vagy...ö...próbálkozhatnánk teleporttal.
Mielőtt elgémberedne, egropogtatta a nyakát. Levette válláról a köpenyt, leoldotta az általvetett kötelet.
- Elég hosszan segíthet fel...
Míg összegöngyölte s visszadugta a zsákjába a bélelt jószágot, leplezetlen bámulta Aldo kezében a papirost.
- Tyű, a nemjóját! Varázs alakítja a térképet is?!

Azt nem mondhatjuk, hogy Balálnak erőssége a teleport, de ha azt vesszük, hogy több mágiához konyít egy kicsit, akkor meg kell hagyni, ebben legalább van némi gyakorlata. Igaz, hogy nem mindig pontosan oda lyukad ki, ahova tervezi, és elég fárasztó is, mégis jobb a sziklamászásnál. Különben se mutatott volna Aldo felé bizonytalanságot, pláne varázslat kapcsán. Ha már verekedésben szinte zsák a foltján, mégsem mutathat gyengeséget, hiszen a vörösköpenyes láthatóan erősebb mágus, s gyakorlatot tekintve biztos az is.
Annál inkább húzódik félmosolya gúnyosra, Aldo vallomását hallva. Nehezen állja meg, hogy ne nyerítsen fel, de csak mert nem kenyere a rosszindulat. Miután jól kivigyorogta magát, szólalt csak meg:
- Én azért felröppenek. De csigavér! A kötél meg nálam marad. Ha felmegyek, meglátom, meddig ér le. Szemre olyan fél, 2/3-ad útra elég lesz. Odáig mászol magad, tovább segítelek!
Nézte a kabátzsebben eltűnő térképet. Kezdte a kutatás izgalma átvenni a szelleme feletti irányítást. Ettől talán óvatlanná vált. Mind kíváncsibb lett, megtalálják-e, amit keresnek, s vajon miként jutnak vissza Eroniába. Egyáltalán mi ez a hely?
Azzal biccentett társának és eltűnt a szeme elől.

Aldo hamar belement, hogy itt hagyja. Meg kell hagyni, nem hagyott neki választást.
Elsőre sikerült fenn kikötnie, egy fennsík volt ott, a hegytetőn. persze nem a hasadék szájánál, hanem egészen másutt kötött ki, össze kellett szednie ismereteit az irányok meghatározásáról, a hegyvidékekről, hogy megtalálja a nyílást, benne a jó baráttal. Kiabálhatott volna, hogy irányt mutasson neki a férfi, de valahogy nem bízott abban sem, hogy segítség fejében jóra számíthat. Persze az erőviszonyokat lefektette, már ami a fizikai erőt jelenti, de ugye, a másik oldal korántsem egyértelmű. Aldóból pedig sok dolgot kinéz, kivéve a becsületet. Ha szerencséje van, ismeri a betyárbecsületet, de valami azt súgta, hogy át akar járni az eszén. A térképpel be van biztosítva egy kicsit, s Balál nem orgyilkos fajta, ha már elindult a sziklákon felfelé és bele kapaszkodik a kötélbe, nem fog visszaélni a helyzettel, bármilyen csábító is. Igaz, egy érzés elhatalmasodott rajta a bizalmatlanság mellett. Méghozzá az, hogy a mágia, mely a kincset, s ezt az ismeretlen földet őrzi, kettejüket engedte át Lanuriából, s ketten együtt mehetnek csak vissza. Ezt a sejtését nem osztotta meg a vörössel. Várta, mit fog taktikázni. Egy ősi jelet látott a térképen, mely egy ilyen jellegű védelmet jelent. Ha nem vigyázol a társadra, és nem együtt hajtotok végre egy mágiát, amit talán szintén ősi jelek mutatnak, akkor egyedül nem boldogulsz a végén. Ezeket az ősi jeleket Balál apjának jegyzeteiből ismerte, s feltételezte, hogy amennyire az ősi igéket s rúnákat sem ismerik a mai mágusok már, talán csak egy maroknyian, úgy Barras nem tartozik közéjük. Úgy gondolta, megvárja, míg Aldo maga szól, hogy nem ismeri a jelzések egy részét.
Mikor visszatalált a hasadék szájához, Hófehér már megtette majdnem a fele utat. Akkor elhelyezkedett jól megtámasztva magát. Stabilan még szikla se nyúlt ki úgy, hogy hozzáköthette volna az egyik végét a kötélnek, ezért a derekán átvetette, mindkét kezével marokra fogta s leeresztette. A lábait jól megtámasztva remélte elbírja a szintén testes és csupa izom Aldot.
Éppen jókor érkezett a segítség, megcsúszott társa támasztó lába, és egy cigány hajszálon múlt, hogy belekapaszkodhatott a kötélbe. Így a súly jó hirtelen  nehezedett Balálra, aki megizzadt a mutatvánnyal néhány percig, míg Aldo biztos pontot talált a mászáshoz.
- Ha valahol meg tudod tartani magad, kösd a kötelet a derekadra és úgy mássz! Jobban eloszlik úgy a súlyod köztünk!- Kiáltotta a férfinek, aki talán látja így a szándékát is, bár most nem járt ilyen fondorlatos gondolatokon a vadász esze, csak hogy egyben megússzák ezt a sziklamászó kalandot.

// Kislányomat kéne megkérdezni, pontosan hogy megy ez, ő többszörös szikla és falmászó bajnok, Persze ő nem tarthat meg egy Aldot ;)Talán hagyni is kéne... //