A város

Csodás nap volt az a nap, amikor beléptem a kapukon, legalábbis úgy kezdődött. A kapuk hatalmassága és szépsége meggyönyörködtetett. Lassan haladtam, hogy mindent jól megnézhessek alaposan nem is törődve, hogy már mindenki összesúg a hátam mögött."Fogadjunk, hogy sosem járt még itt..."Mondogatták egymásnak én pedig csak szívtam magamban a környezetet. Ahogy sétáltam megálltam egy szökőkútnál amibe három sárkány fújta a vizet. Elmosolyodtam és végig simítottam a kék sárkány szobrát miközben magamban egy"Én nem is így nézek ki"-t mormogtam. Aztán a többi sárkányhoz léptem és alaposan szemügyre vettem mindet. Csodálatos munkának tűntek a szemeiben.~Biztos sokáig tartott elkészíteni~Gondoltam. Körbe jártam és most magát a szökőkutat nézegettem ahogy a víz szépen, és játékosan csillogott. Belemártottam a kezem, hogy érezzem a tapintását és ettől még inkább elmosolyodtam. Leültem a szélére és a táskámból elővettem az úti élelmem-Mely egy almából, és egy kis húsból állt-és elkezdtem enni. Bár a gyümölcsöket sosem imádtam annyira most mégis megközelítette a finom kategóriát. Eddigre már elég sokan megnéztek és valószínűleg mindenki úgy gondol rám mint egy kis vándor diákra aki mindentől elámul. Végül is, ez volt a célom. A tökéletes álca, ha egy minimális szinten feltűnősködsz akkor annyira figyelnek fel, hogy aztán már nem is érdekli őket.~Kíváncsi vagyok, hogy vajon van-e valaki aki közeledik is egy ilyen eltévedt diákhoz.~Gondoltam magamban ahogy körül néztem mire több tekintet is más merre irányult. Kicsit kuncogtam az emberek kiszámíthatóságán.

Folytattam az ebédelést ami elég laktató volt ám tudtam, hogy ez nem sokáig fog tartani. Ám ekkor éreztem, hogy egy másik sárkány lépett a közelébe. Nem volt túl jó az aurák érzékelésében így nem igazán érezte meg egészen addig amíg el nem indult felé. Fekete volt mint egy fekete sárkány mégis érezni lehet benne az fehér erőt.~Talán egy arany sárkány? Egy eléggé sötét aranysárkány~Gondoltam magamban. Lassan követtem a szememmel az idegent, és néztem ahogy az hűti a testét végül az idegen megszólalt amit végig hallgattam bár nem nagyon értettem meg elsőre aztán eszembe jutott, hogy legtöbben a Völgyben élnek nem úgy mint én. A szüleim egyszer meséltek róla. Ők onnan származtak, de nem bírták az eseményeket amik ott folytak így elmenekültek, hogy valahol máshol békében élhessenek. Ekkor találtak meg engem.
-Hogy őszinte legyek én még sosem jártam a Völgyben.-Mondtam halkan és beleharaptam az almába.-És te?-Kérdeztem.-Te mit csinálsz ezen a környéken?

Bekaptam az utolsó falatot is az étkemből és eltettem az üres kendőt a hátizsákomba.
-Értem.-Mondtam halkan. Nem voltam az a faggatózós fajta. Ha nem mondja el mi volt a dolga akkor biztos okkal. Kicsit hátradőltem és megtámasztottam magam miközben a másikat hallgattam. Amikor szétnézett én is követtem a tekintetét.~talán keres valakit~Kérdeztem magamtól. Aztán egy kérdésre lettem figyelmes majd egy megjegyzésre, amin kicsit kuncogtam, de még nem feleltem elgondolkoztam rajta mit feleljek hisz nincs kedvem valami hülye félreértés miatt bajba keveredni. Miután átgondoltam mit fogok mondani megszólaltam.
-Nem mondhatnám... Először járok itt. Ez egy olyan szép város. Kár, hogy a ronda fal elzárja a külvilágtól. Igaz a védelem sosem lehet elég erős, és a falról magasból is látható.-Mondtam mosolyogva.-És a szobrokban úgysem az a lényeg, hogy pontosak legyenek, hanem, hogy szépek... Legalábbis nem hiszem, hogy ez egy műemlék.-Ismét belenyúltam a vízbe ezúttal két kézzel és felhúztam a számhoz a kút vizét és belekortyoltam.

Miközben ő válaszolt én néztem, ahogy továbbra is pásztázza a teret. Már biztos voltam, hogy keress valakit a szemeivel egészen addig amíg azt nem mondta, hogy elfele megy. Kicsit elgondolkodtam mielőtt válaszoltam.
-Tarisba?-Kérdeztem vissza.- Oh, ott én is jártam már. Az is gyönyörű város, de sok a bunkó nemes is. Azt hiszik ők a feketék a népük fölött.-Ráztam a fejem.-És ott mit csinálsz?-Kérdeztem, habár eléggé meg voltam győződve, hogy szintén üzleti ügy. Bár nem zavart, kicsit elgondolkodtam, majd ezt válaszoltam.- Végül is nem látom okát, hogy ne kísérjelek el odáig. Ritka dolog, hogy egy magamfajtával találkozok. Legalább élvezzük addig egymás társaságát.- Mondtam mosolyogva.- Öm azért lehet egy kérdésem? Te milyen színű vagy?

A gondolataim beigazolódtak. Tényleg üzleti ügy volt. Ugyanakkor kicsit elgondolkoztatott, vajon miért két lábút mond egyfolytában. De ezt nem kérdeztem meg hisz a végén olyat tudok meg amit nem akarok így inkább csak felálltam és vártam, hogy ő befejezze a kulacsának feltöltését. A válasza kicsit megmosolyogtatott. Nem gondoltam volna, hogy megmutatja az igazi alakját. Bár kíváncsi és izgatott is voltam egyszerre kibírtam, hogy ne támadjam le újabb kérdésekkel. Amikor bemutatkozott és kezét nyújtotta megragadtam és megszorítottam.
-Elkator Rayen.-Mondtam mosolyogva és elengedtem a kezét majd a tarkómra helyeztem. Kicsit még körbe néztem hátha látok valamit. Kicsit sajnáltam, hogy nem volt időm felfedezni az egész helyet, de egy új barátság kezdete sokkal jobb mint pár márványkő megtekintése.

Mikor elindultunk a másik érdeklődni kezdett a nevem iránt, mire ismét elgondolkodtam. Már nem igazán emlékeztem miért is kaptam két nevet. Lassan mentem visszafele emlékeimben, és végül eszembe jutott, hogy miért. Természetesen ez csak az volt amit mondtak nekem nem pedig az igazság, de én erről nem tudtam.
-Tudod, a szüleim egy klánba tartoztak és ez volt a klán neve. Nem hallottál róluk?-Kérdeztem ahogy feltömörültünk egy csapat ember mögé és próbáltunk átkeveredni ami eléggé lassan ment.~Ah ilyenkor utálom, hogy nem tudok repülni.~Gondoltam magamban ahogy két meglehetősen testes személy közt furakodtam át. Vissza kellet tartanom a lélegzetem annyira áradt belőlük az izzadtság szag.

Végül is előbb utóbb sikerült átjutnunk a kapukon. Én közben nézelődtem kíváncsian vajon mi lehetett annyira érdekes, amit minden áron látni akar mindenki. A válasz egy karaván volt amiből egy ember szállt ki és elkezdett bontogatni a kötéseket, hogy árúját a világ elé tárja.~Valószínűleg mindenféle luxus baromságot árul.~Gondolkodtam el ahogy tovább mentem. Sosem értettem, hogy az embereknek miért kellettek a csillogó, fényes, és méreg drága háztartási cikkek. Azért, hogy felsőbb rendűnek tűnjenek? Talán. Lassan haladtunk és a másik egyszer sem szólalt meg és nekem sem volt kedvem beszélgetni. Ahogy haladtunk elmentünk a város mellet megkerültük a dombokat és egy erdős vidékre érve álltunk meg, egy tisztáson. A sárkány nem várt egyből felvette eredeti alakját. A pikkelyei csak úgy csillogtak a napfényben mint az arany. Habár ez nem is igazán meglepő egy aranysárkánynál, de egy újszülöttnek minden új. Életemben eddig csak szüleim voltak az egyetlen sárkányok akik ismertem. A meséjükből próbáltam elképzelni a többit, de amit most láttam azt nem lehet csak úgy elképzelni. És akkor hirtelen meghallottam a hangját ami egy kérdés formájában tört elő. Fejem lassan lefelé hajolt és úgy néztem lefelé mintha hirtelen valami érdekes dolog ugrott volna a cipőmre.
-Én...-Kezdtem bele halkan-Nem tudok repülni.-Fejeztem be majd felemeltem a kezem miből víz jött elő ami beburkolta a testemet és szép lassan egyre nagyobb lett majd egy hirtelen kipukkadt mint egy buborék, természetesen hatalmas durranás kíséretében. Kain most már láthatta az igazi alakom. A kecses testalkat, a tenger kék pikkelyek, és a fátyol vékony a szivárvány színeiben pompázó szárnyakat melyek alig voltak nagyobbak mint a én emberként. A fejem még mindig kicsit kókadt volt, de erőt vettem magamon és felnéztem.

Ismét lenéztem ahogy testem elkezdett kéken fényleni és zsugorodni egészen amíg újra ember nem lettem. Még mindig lefele néztem. Eléggé szégyelltem magam.~Most az ő szabadságát is elveszem.~Gondoltam ahogy felzárkóztam hozzá, de akkor eszembe jutott valami.
-Talán nem is kell.-Mondtam halkan és megfogtam a köpenyét.-A közelben van egy folyó ami végig folyik ezen a területen ráadásul nem messze az ulticéltól ér véget. Én azon jöttem ide. Vízben tudok olyan gyorsan haladni mint mások levegőben.-Mondtam mosolyogva. Így legalább nem kell pénzt költeni lovakra csak azért, hogy tudjunk utazni. Folyó elég sekély volt, de hála a páncélozott pikkelyeimnek a hasi tájékon nem okozott gondot a mozgás, és ő is láthat a magasból. Örültem, hogy eszembe jutott így legalább nem hátráltatom. Hisz én akartam vele menni a legkevesebb, hogy nem idegesítem mindenféle dologgal. Lassan megfordultam és elindultam.
-Gyere! Megmutatom, hol van.

Miután jól láthatóan elfogadta a felkérést elindultam gyors léptekkel. Alig vártam, hogy ismét vízben lehessek hisz nincs annál jobb mint amikor a környezetemben lehetek. Lassan, de biztosan eljutottunk a tóhoz én pedig mosolyogva fordultam felé. A másik eléggé megdöbbent amikor megtudta, hogy én ilyen helyen akarok úszni és rá is kérdezett. Én pedig csak mosolyogva válaszoltam.
-Igen.-Mondtam büszkén és beleugrottam a vízbe és ismét elkezdtem az átváltozást. Nem telt el pár másodperc és már kész is voltam. A folyó azóta még mélyebbnek tűnt, hisz tegnap esett az eső így megnövelve a vízszintet.
-Indulhatunk?-Kérdeztem és vártam, hogy átváltozzon, ha ezt eddig nem tette volna meg. Miután ő felrepült az égbe én egy szárny-, uszonycsapással megindultam, eléggé gyorsan ahhoz, hogy lépést tudjak tartani vele.

Miután az útitársam átváltozott és felszállt én is elindultam. Nekem a víz olyan volt, mint neki a levegő. A víz volt az ami a kezdeteket adta, az volt az első mesterem és anyám. Imádtam ott lenni és miközben hallattunk több előlem menekülő halat is bekaptam mint elemózsiát. Néha felnéztem az égre és láttam a könnyed röptű sárkányt az égben, ahogy az utazás élvezetét szívja magába. Ilyenkor szoktam azt kívánni bárcsak én is tudnék repülni. Felszabadító látvány volt, minden egyes repülő teremtmény. De ez így van rendjén, a mélység kék teremtménye nem juthat fel a világos kék magasába. A színarányok nem fognak megváltozni, és bár össze illenek nem érhetnek egymáshoz. Az úszás alatt a víz néhol sekélyebb néhol magasabb volt a kelleténél, de sosem lassultam le, hála a páncélomnak, mely külön arra alkalmazkodott, hogy megvédjen az e fajta sérülésektől. A tó ahol én éltem még mindig sok emlékét tartotta rajtam. Mély volt, de rengeteg törmelék volt szétszórva, és ameddig a páncél nem alakult ki, folyamatosan megsérültem amikor vadásztam, hisz a halak tudták, hogy gyenge a hasam.
A visszaemlékezésből az ébresztett fel, hogy az aranysárkány zuhanórepülésével keltett szél megcsapta a fejem ami épp kint volt a vízből. Felnéztem és láttam, hogy közvetlen fölöttem repül. Kicsit elmosolyodtam és fel fújtam egy kevés vizet amik szép nagy cseppekben maradtak meg a hasán.

A másik sárkány a magasba emelkedett és elsötétítette az utamat így nehezebbé vált a betájolás, de szerencsére nem volt olyan bonyolult hisz csak egyenesen kellet haladnom. Egy ideig haladtunk így, de nem különösebben zavart. Nem sokkal később a másik ereszkedni kezdett. Én pedig begyorsítottam és hamarabb jutottam ki mint ő felvettem eredeti alakom és egy fa mögött állva várakoztam, hogy leérkezzen. Végül előléptem, de úgy, hogy ő épp háttal állt nekem bár tudhatta, hogy ott vagyok azért eljátszadoztam a gondolattal és kicsit körbe néztem.
-Kit keresel?-Kérdeztem mosolyogva.

Miután elhagytam a templomot történt még egy kis incidens, ami elszórakoztatott amíg Sol Karlant kereste. Néhány nehéz fiú jött a közelembe. Azt hitték nem vettem őket észre, csak úgy követtek. Volt egy sejtésem, hogy a kis nemes küldhette rám őket, hogy bosszút álljanak megalázó vereségéért, de nem nagyon érdekelt. Az egyik sikátorban aztán összecsaptunk, de mivel csak erősek voltak nem tartott sokáig, hogy győzedelmeskedjek.
-Heh, szánalmas... Ha legközelebb egy jégdarab közeledik feléd akkor térj ki és ne próbáld a fejeddel felfogni.-Mondtam a kába alaknak, aki ezután el is ájult. Fütyörészve mentem a szökőkút helyszínére, és leültem a kút szélére. A kezemet a vízbe mártottam, ami finoman ölelte át az ujjaim.
-Ah, de kellemes.-Mondtam miközben köröztem az ujjammal, és felnéztem a sárkány szobrokra. Ekkor hallottam meg Sol hangját amire mosolyogva fordultam meg.
-Szia!-Mondtam mosolyogva és felálltam. Aztán észre vettem a kis dobozt a kezében, és kicsit elgondolkodtam.-Mi az ott?-Kérdeztem tőle végül.

//Ne haragudj a késedelemért! //

*Sol is tekintetét a szökőkút sárkányaira vetette egy pillanatra.
Látta, hogy a fiú mosollyal fogadta és ez jól esett neki.
A kérdésre gyorsan válaszolt.*
- Kalaran adta, a jósnőhöz küldött vele, hogy adjam át, de nem baj, legalább addig is kint lehetek.
Ja, Negannal meg nem kell foglalkoznod. Az egy barbár, azt hiszi, hogy övé a világ. Nem különb a többi mágustanoncnál, akik a mester mellett sürgölődnek.
*Kissé elkomolyodott, miközben mesélt Elkatornak, hiszen eszébe jutottak azok a dolgok, amiket még Tarsisban és Norlanban élt át mellette. Még mindig zavarba ejtették a képességei, néha sokkal többnek tűnt, mint egy sima mágustanonc.
Meg is kérdezte egyszer Kalarant, hogy mit gondol a férfiról, de a mester kitérő választ adott.
Csupán egy átlagos tanítványnak tekintette, aki nagyon tehetséges és igen csavaros, eredeti észjárása van neki.
Akkor úgy tűnt, a mester nem mond el valamit, de megszokta már, hogy gyerekként kezeli, s néha titokban tart előtte dolgokat.
Ahogy ő mondta, hogy megóvja vele.*
- Van kedved elkísérni a jósnőhöz?

//Nem baj.//

-Értem.-Mondtam a doboz magyarázatára.~Kár azt hittem nekem hozta~Gondoltam magamban, közben a mágussal kapcsolatos megjegyzését hallgattam.
-Hát igen, kész fekete...-Mondtam halkan. Az eszembe se jutott, hogy Sol esetleg nem tudhatja, hogy Negan is egy sárkány. Ez valószínűleg kicsit megzavarhatja, de amíg nem kérdezi meg nem beszélek róla. Az ereje viszont jó erős volt, még az enyémnél is nagyobb, ami mondjuk nem olyan nagy szám hisz ő tanulta a mágiát, én meg csak úgy spontán állítottam elő, bár már így is túl múltam jó pár "kis mestert". Növényeket is tudtam már mozgatni a bennük lévő folyadékot irányítva. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ahhoz mit szólt volna az a nagy képű.
-... Remélem varázslás közben nem ilyen, mert a végén felrobbantja a földet.-Mondtam viccelődve.
-Persze szívesen elkísérlek.-Mondtam kedvesen, és felálltam.-De előtte...-Mondtam kicsit sejtelmesen majd megfordultam, és belenéztem a szökőkút vizébe majd vettem egy mély levegőt, és hirtelen kar mozdulattal a vizet a magasba emeltem. A víz torony a magasba emelkedett és elkezdett vékonyodni a végéétől, miközben a teteje egyre nagyobb lett. Végül egy gyors mozdulattal megfagyasztottam az egészet. Ahogy a vékony részen végig futott a fagyás ide oda pattantak kisebb vízhullámok, mintha tüskék lennének. Ahogy a teteje fagyás közben szétnyílt egy rózsa szirmai rajzolódtak ki a szem előtt. Ismét megfordultam.
-Egy kis művészet, csak neked.-Mondtam mosolyogva, és meghajoltam. A jég gyorsan elolvadt, és vissza tért eredeti helyére.

Örömmel vettem, hogy elfogadta a kis ajándékom. Ismét állásba léptem.
-Akkor... Mehetünk.-Mondtam kedvesen, és elindultam, lassan, hogy minél tovább lehessek a közelébe. Lassan lépkedtem, miközben a város embereit figyeltem. Az öregebbek mintha összesúgtak volna, ahogy elhaladtunk mellettük. A gondolat kicsit megmosolyogtatott.
-Mellesleg, tanít téged Karlan? Mármint mágiára?-Kérdeztem kedvesen, hisz szerettem volna tudni, hogy vajon milyen jó mágus lehet, ha egy híres mester lánya.
Nekem valamiért az jutott eszembe, ha egyszer kétszer kijut az erdőbe, rögtön neki áll kísérletezni a varázslataival.
A mágia művészete szinte mindig magába ragad valahányszor rágondolok, bár most nem azt kéne tennem, hisz most nem az elmémben lévő szépségeket próbálom megismerni, hanem a mellettem haladó nimfát.
-És... Jártál már a közeli folyónál?-Folytattam a kérdezgetést.-Igazán szép hely. Egészen az óceánig elmegy. Sajnos a víz kicsit sós nekem, én édes vízi vagyok.-Mondtam egy gyenge nevetéssel.

-Igen az, már rengetegszer vettem igénybe... Már azt is mondhatnám, hogy az az állandó szállásom-Mondtam mosolyogva, és elnéztem a folyó irányába. Bár városban voltunk, már annyira kötődtem hozzá, hogy szinte látom a falakon át, és figyelem az útját.
~Már megint elkalandoztam.~Ráztam ki végül a fejemből a képet, és vissza fordultam.
-Nem válaszoltál az előző kérdésemre.-Szóltam újra. Szerettem volna tudni, hogy ő is tud-e kicsit bűvészkedni az elemekkel, hisz ki tudja talán a következő alkotásom már vele csinálom, persze csak ha képes rá. Remélem nem csak "hasznos" mágiát tanult. Az életbe kellenek kisebb örömök is, mint amikor a vízből kis jégkristályt csinálunk. Igaz az a trükköm balul sült el, de ha nem lett volna ott annyi ember akár egy kedves öleléssel is nyithattam volna a találkozást.~Na nem baj, végül is meg oldottam.~