Kikötő

Ha ismerném is a várost, most akkor sem tudnám merre száguldunk. Egyrészt sötét van és az itt-ott felbukkanó lámpák, fáklyák fénye semmit nem mutat meg, olyan gyorsan robogunk el mellettük, másrészt minden figyelmem a kapaszkodásra összpontosul, amivel szinte centiről centire küzdöm előre magam.
Bár nem lehetek benne biztos, azért remélem, hogy a kocsiba a Madame-n kívül nincs más, különben akár egy pengét is kaphatok a hasamba, amilyen kiszolgáltatott vagyok most.
De azt észre kellett volna vennem és a bent ülő nő sem hagyta volna ez szó nélkül, amennyire jól ismertem meg eddig, hacsak nem eszméletlen.
Végre már a kocsi elejénél vagyok és nagyon óvatosan emelem meg a fejem, hogy megnézzem hol ül pontosan az a nyomorult, aki elrabolta Lady Borromot.
Mikor egy egyenesebb szakaszhoz érünk, megkockáztatom, hogy a derekamtól előhuzzam a tőrömet, aztán – magamban az összes Istenhez fohászkodva – merészen ellökve magam a tetőtől, rávessem magam az alakra, első nekifutásra egy jó nagyot sózva a tőr markolatával a tarkójára. A másik kezemmel a kezére markolok, hogy a gyeplőt megkaparintsam és megállásra igyekezzek rábírni a lovakat.

Az első számításom bevált, nem vett észre a kocsit irányító alak, akinek kapucni volt a fején, így egyelőre azt sem tudtam nő vagy férfi, bár azért az utóbbi felé hajlottam, ahogy pár pillanatra szemügyre vettem az ütés előtt. A következő mozdulattal az egyensúlyom igyekeztem megtalálni, miközben a kezéből igyekeztem megkaparintani a hajtószárat, ám innen már nem jó felé kanyarodtak az események.
A hintó bukdácsolása, már alapból megnehezítette a dolgomat, de most még a fickó is rásegített. Az volt a tervem, hogy lerántom az ülésre, de a kocsi éppen jobbfelé vett egy élesebb kanyart, az alak pedig, aki minden bizonnyal vagy elszédült, vagy elájult balra, kifelé lendült. Ha fenn akartam tartani megkockáztattam volna, hogy magával ránt, hiszen még én is éppen csak meg tudtam állni a lábamon. Nem volt időm gondolkozni, csak cselekedni, ha meg akartam menteni a Ladyt.
Elengedtem a fickó kezét és megragadtam a kantárt erősen és magam felé húztam.
A rabló közben felfogta, hogy milyen helyzetbe keveredett, de már hiába kapott valami kapaszkodóba, nem talált semmit és aztán egy kétségbeesett sikollyal eltűnt a kocsi alatt.
Semmi esélyem nem volt időben megállítani a lovakat. A huppanás és a hang elhallgatása nem sok jót ígért, ráadásul majdnem feborította a kocsit is. Beletelt jó pár méterbe, míg sikerült megzaboláznom a rémült és habot prüszkölő lovakat. Amikor már biztonságban álltak, gyorsan leugrottam és a kocsi ajtajához siettem, csak egy pillantást vetve a távolabb földön fekvő mozdulatlan halomra.
- Mylady! Jól van, nem sérült meg?

Mielőtt még kinyithatnám az ajtót, a Madame jelenik meg olyan vehemenciával, hogy időben észbe kapok, hogy jobb, ha most nem kerülök az útjába, mert egy cseppet sem tűnik sem megkönnyebbültnek, sem boldognak, hanem inkább olyannak, aki a puszta nézésével meg tudna ölni valakit. És az nem én szeretnék lenni. Persze valószínűleg én sem repesnék a boldogságtól, ha valaki az imént próbált volna elrabolni……
Mivel nem kapok egyértelmű parancsot, egy pillanatig habozok, hogy most mi legyen: menjek utána az elgázolt merénylőhöz, mert egyértelműen a földön fekvő alak a célja, vagy maradjak a kocsinál, nehogy újabb kellemetlen meglepetésben részesüljünk?
Egyik sem ideális megoldás, ezért valahol félúton állapodok meg, ahol remélem mindenre időben tudok reagálni és minden irányba elég jól belátom az utcát és a környezetét.
Ma már épp elég váratlan dolog ért minket, különösen engem, ezért minden érzékszervem kihegyezve működik, bár a kocsi tetején való zötykölődéstől biztosan lesz pár csúnya zúzódásom pár helyen.
A fickó egyértelműen mozog kicsit és a nyöszörgése is elér, hiszen az utcára most szinte síri csend telepszik, csak a lovak horkantása és szuszogása hangzik fel időnként. Ezért a Lady hangját is jól hallottam, bár nem beszélt hangosan. A fenyegetése nem légből kapottnak hangzott és a hírét ismerve nem is volt az.
A választ azonban nem tudom értelmezni, annyira halk és töredezett és nyilvánvalóan egy haldokló utolsó hörgése. Talán nem is mondott semmiit……bár ennek eléggé ellentmondott a Lady arckifejezése, amivel felkapaszkodik a kocsira, mielőtt még egyáltalán megnyikkanhatnék.
Egy pillantást vetek a hullára, de semmi szánalmat nem éreztem iránta és még ha válaszolt is Borromo úrasszonynak, akkor sem furdalt volna a lelkiismeret, hogy otthagyjam. Erre a csetepatéra előbb-utóbb amúgy is megjelenik az őrség, majd ők eltakarítják, ha akarják.
Felugrom a kocsi bakjára én is és a kezembe kapom a hajtószárat – már, ha hagyja.
- Igenis! – bólintok. – A Házához megyünk? – aztán hozzáteszem. - Nem lenne jobb a kocsiban?
De természetesen elindulunk és csak menet közben kérdezem meg.
- Megkérdezhetem, hogy felismerte-e? Vagy mondott valamit?

Nem csak, hogy nem akar beülni a kocsiba a Ház asszonya, hanem még a hajtószárat is elkéri, hogy maga vezesse a kocsit. Megint csak emlékeztetnem kell magam, hogy ő nem az az úri nő, aki nem tudja kezelni a helyzetet és hisztériás rohamot fog kapni, mert egy sárpötty került a ruhájára, hanem egy olyan nő, aki megtapasztalta az élet sötét, rögös útját is.
Ettől függetlenül nem szívesen adom át a kocsi vezetését, hiszen most amúgy sem tudok mit kezdeni, csak akkor lenne ennek jelentősége, ha menet közben megtámadnának……vagyis valószínűleg számít rá a Madame, hogy újra üldözőket kapunk a nyakunkba?
Míg nagyon is rutinosan, de biztonságosan kanyarog a hintóval, a számomra ismeretlen útvonalakon, nem is kell megkérdeznem erről a gondolatomról, mert sajnos elég hamar felhallatszik mögöttünk jó pár ló dobogása. És ahol ló van, ott lovas is és nagy naivságra vallana részemről, ha nem feltételezném, hogy a Mylady elrablása és a kihalt városban felhangzó lódobogás között összefüggés lehet.
Ráadásul madame Borromo nem tagadja meg tőlem a tudást sem, hogy mit derített ki és milyen következtetést szűrt le ebből.
~ Szigonyvetők……..Révész…..! ~ ismétlem meg gondolatban a hallottakat és nem kell túlzottan megerőltetnem magam, hogy emlékezzek rá, a kikötőben lófrálva, munka után kutatva, hallottam már a bandáról és arról is, hogy a közelmúltban némi erőszak révén vezetőváltás történt a köreikben.
Ezek szerint az új bandavezért nagyobb falatot akar kiharapni a már kialakult területekből.
Ezek nem jó hírek, mert ezek sok bunyót, halált fognak hozni és bár tudom, hogy Borromo eddig kemény kézzel vívta ki a saját területét, kérdés, ezt most, hogy tudja megvédeni.
Máris a nyakára próbálják tenni a kést és ráadásul még a régi „barát” is most bukkant fel………
Teljesen megértem a dühét!
Nem mondanám, hogy ezek után meglepődöm, amikor megállunk és leugrik, rám is ezt parancsolva. Nyilvánvaló, hogy egy hangosan csattogó hintóval, nem fogjuk lehagyni a nyomunkba eredőket.
A kocsit húzó lovak kis biztatásra tovább ügetnek, én meg követem megbízómat egy szűk utcába, éppen az utolsó pillanatban, hogy elkerüljük a ránk vadászókat.
- Nem kéne inkább szép óvatosan visszalopózni a házához. Elég hangosak, hogy meghalljuk a közeledésüket, akkor elbújhatunk, míg elmennek, aztán mehetünk tovább. – szólalok meg, miközben a szemem rejtek után kutat, de aztán felcsillan a szemem, ahogy rájövök mi aggaszthatja. – Azt gondolja várni fogják a háznál, arra számítva, hogy siet majd vissza, a biztonságba?
Ennek ellenére tartok tőle, hogy ez a környék nem kedvez az elrejtőzésünknek. Ez egy szegényes környék, ahol nem szívesen látják az úri népet…….
Azért, fürkészem a lehetőségeket…….Most jól jönne egy utcakölyök, vagy egy koldus, akit elküldhetnénk erősítésért.....

Hát ez tényleg nem egy könnyű kezdés! De, hát, ha nyugalmas állást szerettem volna, akkor hullaszállítónak jelentkezem a temetőgondnoknál, általában ott mindig van üresedés.
- Elhiszem, hogy nehéz megemészteni, ha át akarják ba……verni az embert, és tegyük fel, hogy sikerül a tere és holnap gond nélkül visszajutunk a házba, de mi lesz utána? – teszem fel a kérdést. – Ha ennek a….Révésznek ennyi ember van, akkor be fogja magát rekeszteni az épületbe? Valahogy tisztázni kéne vele az erőviszonyokat. – teszem hozzá. – Nem sokat tudok még az embereiről, de van hozzá elég, hogy visszavágjon?
Nem akarok ezekkel a kérdésekkel egyáltalán semmi rosszat, csak szeretném, ha ő is végig gondolná és nem a düh vezetné most, mert abból csak rossz döntések születhetnek.
- De egyelőre tényleg jó lenne valahol meghúzni magunkat, míg átgondoljuk. Talán ha sikerülne egy jó helyet találni, akkor én holnap elmehetek segítséget hívni, engem nem ismerhetnek még……. -
Természetesen nem igen találunk olyan házat, ahol nem süket cseng válaszol a kopogásunkra, vagy kérésünkre. Mindenki elzárkózik, nem akarnak belekeveredni, talán még kárörvendenek is, hiszen két gazdagon öltözött embert látnak.
Az utca vége felé lemondóan pillantok a Madame felé, nála sem sikeresebb a dolog, pedig még az idő is jócskán hűvösödik. Hűvös……hideg……..én ostoba!
Hozzálépek, miközben kibújok a kabátomból és felé nyújtom. Én a hajón és a sivatagban is megszoktam a zord időjárást, nem fog megártani egy kis hideg.
- Kérem Mylady! Vegye magára, ez nyújt egy kis védelmet.
Meglep, amikor a kölyök előkeveredik és láthatóan felénk veszi az irányt, még ha elég ijedten is.
Azért én is láttam már egy és mást ezért a tőröm a kezemben van, de még a hátam mögött, nem akarom még jobban megrémiszteni.
- Csak óvatosan Madame, talán a fiú csak csali! – suttogom, hogy a kölyök ne hallja, de ha ő megy, akkor a sarkában vagyok, hogy megvédjem, ha szükség lesz rá.
Elég ideges a fiú, bármit el tudok képzelni.
Az épület nem tagadja meg a környéket, de belül meglepően más, tiszta képet mutat. Egyre kevésbé hiszem, hogy az úrnő ellenségei állnának e mögött. A banda a nyílt erőszak híve.
A férfi, aki fogad minket még jobban meglep. Nyomoréknak tűnik, de elég tehetősnek, hogy a mozgását segítő székre teljen neki.
~ Ki lehet ez? Valami Fűvesember? ~ ötletelek a szagokat érezve. ~ És vajon ő miért segít? ~
Persze nem bánom, de a gyanakvásom megmarad.
Ha a Madame nem előz meg, akkor én válaszolok.
- Hálásak vagyunk Jarlath uram! Én Matt Shadow vagyok! A lovaink megbokrosodtak és balesetet szenvedtünk. A Mylady-nek nem biztonságos a környék, megengedné, hogy itt várjuk meg a reggelt?

Egy pár pillanatig elgondolkodva néztem a kabátomat magára kanyarító és a menedékhelyet tovább keresgélő Madame-t, mert akarata ellenére néha lehullott róla a hideg üzletasszony álca és megjelent alatta a sérülékeny nő. Tudom, milyen egyedül maradni és körömszakadtáig küzdeni. Férfiként sem egyszerű, de egy nőnek………
Szívesen adnék tanácsot, hogyan egyezzen meg a bandákkal, hogyan kerekedjen felül a mostani életveszélyes helyzeten, de egyelőre nincs ötletem, talán később, ha sikerül tisztán átlátni a kikötői hierarchiát, többet tehetek. Most azonban elsősorban Lady Borromot kell megvédenem.
Az Istenek ránk mosolyognak, mikor végül az inast küldik a megsegítésünkre és még az is kiderül, hogy nem azok karjaiba vezet, akik az emberrablást kitervelték.
Annak ellenére, hogy az öregember nem tűnik veszélyesnek, nem szándékozom elárulni neki, hogy ki a társnőm és, hogy a valóságban mi elől menekülünk. Talán neki is jobb így…..
Aztán elárulja magáról az igazságot, hogy ki ő és mivel foglalkozik, ami nem lep meg túlságosan, hiszen a szagokból már valami hasonlóra következtettem magam is. Legtöbb kirurgustól nem áll messze az ilyesmi, bár ellenkező példát is tudok, mint az apám…..
Jarlath halk nevetése bennem azonnal rossz érzéseket szül, nyilvánvalóvá téve szavaival azt is, hogy nem szívjóság vezeti tetteit irányunkban. Az utolsó mondata pedig egyenesen arra enged következtetni, hogy mégis csak tévedtem, Jarlath többet tud, mint ami egészséges volna…..
A kezem azonnal a tőröm felé mozdul és azt kihúzva a Lady elé állok védekezően, az öreg felé pedig fenyegetően emelve a pengét.
- Azt még el tudom képzelni, hogy valahonnét ismered a Myladyt, de azt már fel nem foghatom, honnan veszed ezt a….balesetet. – nézek rá összehúzott, gyanakvó szemmel. - Asszonyom, talán jobb lenne távoznunk és tovább menni. – mondom fojtott hangon madame Borromo-nak.

Egy pillanatig sem engedek a védekező állásomból, hiába ad magyarázatot az öreg nyomorék arra, ami miatt felpiszkálta a gyanakvásomat. A kölyök mozgására még jobban megfeszülök, mert láttam már nála fiatalabb orvgyilkosokat is. Szerencsére egyelőre nincs szó arról, hogy a kárunkra akarna tenni, csak a faját leplezi le, ami alátámasztja a kirurgus szavait. Nem kétlem, hogy akár hallhatta is, ami történt, de azt akkor sem hiszem, hogy azt is tudhatta, kit üldöztek a banditák.
Visszaemlékezve a hintóból való kiugrás utáni történtekre, nem emlékszem, hogy hangosan megemlítettem volna Madame Borromo nevét…….
~ Azt majd én eldöntöm, hogy hazudtál-e nekem vagy sem! ~
Ettől függetlenül nem tettem semmiféle támadó mozdulatot, még egy kis lazább tartást is megengedtem magamnak, hiszen nem fenyegetett közvetlen veszély és azt is jó lett volna megtudni, hogy vajon mi a terve, mert valami volt neki.
- Nagy merészség hazugsággal vádolni valakit, aki fegyverrel a kezében áll egy fegyvertelen és beteg ember előtt. – mondtam neki hidegen.
Arra viszont szinte azonnal választ kaptam, hogy tényleg nem a szívjóság vezeti, még ha közben mondókájába beleszúrt némi hízelgést is.
Én azonnal elmentem volna, de most a kérdés nem hozzám szólt és a válaszadás is munkaadómra hárult. Okos nő volt és elmondása alapján már egyszer belesett ebbe a csapdába…….
Nem vettem le a szemem az öregről és a fiúról sem, de feszülten vártam, mit szól mindehhez a Lady.
Először még úgy válaszol, ahogyan számítottam, de azt majdnem elfeledkezve a védelmi feladataimról, meglepődve fordítottam felé a fejem és kérdőn húztam fel a szemöldökömet.
- Ez most ko……..ezt biztosan akarja……asszonyom? Nem lenne jobb …..távozni? – kérdezem halkan, igazából csak neki címezve. – Én – villant a pillantásom az öregre, aztán a fiúra, - már megbocsásson, de nem bízom bennük és nem szívesen hagynám egyedül. – bólintok a vén méregkeverő meglátására is. – De, ha mindenképpen ez az utasítása………
Természetesen Lady Borromoé az utolsó szó, ha azt akarja, hogy menjek a fiúval és túrjam fel a házat, megteszem, de tudnia kell, hogy nem szívesen.

Nem becsültem le eddig sem a munkaadómat, de most még jobban elismertem, hogy nem szalmával van kitömve a feje. Nem én voltam csak az, aki aggódott a vajákos kis történetének igazságtartalma miatt és mindent figyelembe véve adta ki az utasításait…….vagyis kérését.
Nagyon is tisztában volt a veszélyekkel és amennyire csak lehetett igyekezett felkészülni rá. Abból amit elmesélt és amit hallottam az életéről egy percig sem kételkedtem benne, hogy bárkinek kemény ellenfele lenne, még egy Szigonyvetőnek is, nem, hogy egy félig béna öregembernek, bármit is forral az a fejében.
Ezért aztán lassan visszahúztam a karomat, amivel a kardot tartottam, bár nem tettem a hüvelyébe, csak leeresztettem magam mellé és bólintottam Borromo felé.
- Így lesz! – szóltam, amivel semmi mást nem árultam el a két idegen felé, csak, azt, hogy teljesítem az úrnő parancsait, akármi is legyen az.
A szemem aztán figyelmeztetően a fiú felé villant és az állammal intettem neki, hogy menjen előre.
Miközben követtem, még hallottam, ahogy a Madame világosan és határozottan kifejti Jarlath-nak, hogy milyen esetben hajlandó egyáltalán megfontolni az alkujukat és, hogy sokkal, de sokkal több magyarázatot vár előzetesen.
Azonban a hangok fokozottan halkulnak, ahogy én a kölyökkel a különféle helyiségeket derítem fel és az értelmük már nem jut el hozzám, viszont talán az inas is tud nekem válaszokkal szolgálni.
A Patkány becenév nekem amúgy is valamiféle bandanévnek tűnik, amit az is erősít bennem, hogy félvérként nehéz lehet túlélni, ha nem támaszkodhat erős szövetségesekre a háta mögött, amit egy székhez kötött méregkeverő aligha képes egymaga biztosítani.
Azért a kérdezgetés mellett a szemem és a fülem is nyitva tartom, lelkiismeretesen kutatva át mindent búvóhelyek, rejtekek után.
- Mond csak Patkány komám, honnan ismerted meg a Bíborgyöngy úrnőjét a sötét utcán? Nem gondolnám, hogy sok lehetőséged lett volna az ismeretségére. – léptem közel hozzá, hogy ne inalhasson el, ha ez járna az eszében. – Nekem nagyon úgy tűnt, mintha lesben álltál volna, hiszen nem ebből a házból bukkantál elő. – néztem rá fürkészően, de egyelőre nagyon is nyugodtan.

A fiú úgy vezetett végig a házon, mintha ő lenne a város ura, ami azzal párosulva, hogy magára kellett hagynom ebben a veszélyes és be nem látható helyzetben a megbízómat, nagyon nem volt az ínyemre és egyre jobban idegesített. Ráadásul nem találtam semmit, ami egyrészt jó volt, másrészt rossz, mert a hatodik érzékem azt súgta, hogy nagyon nincs rendben itt semmi.
Aztán az utolsó helyiség átvizsgálásakor tetőzött mindez, amikor a kölyök olyan lenéző módon kezd el válaszolni a szerintem teljesen jogos kérdéseimre, hogy már attól kinyílik a bicska a zsebembe, de végső pontot – bár a titkos szoba sem volt semmi és cseppet sem vetett jó fényt az ártatlan gyógyító látszatkeltésre, - az mégis az volt, amikor megemlítette a kis „patkány”, hogy Jarlath egyelőre nem akar ártani nekünk. Ugyanis ez azt jelenti, hogy mégis tervez valamit! Hogy mikor, az nem számít, Borromo veszélyben van, így el kell innen tűnnünk.
De előbb a kísérőmet kell helyre tennem és ezt meg is tettem egy bal kezes visszakézből lekevert hatalmas nyaklevessel, ami zsigerből jött. Hogy én a női szoknyák mögé bújnék????
- Nem kenyerem a pimasz kölykök megnevelése, de azért tudd a helyed csimasz! Csak azért nem vágom kerekre a füled, mert különben még nem hallanád meg, amikor én akarok ártani nektek. – rántom magam felé a gallérjánál fogva, aztán lököm az ajtó felé. – Most pedig megyünk visszafelé, de sebesen.
Tényleg mielőbb visszaakarok érni és remélem, hogy mikor betoppanok a Madame-t még épségben találom.
- Nincs itt senki más, de érzem, hogy nincs rendben valami, mennünk kéne. – jegyzem meg azonnal.

Kíváncsi voltam, hogy a fiú elég bátor-e, hogy ne csak szájaljon abban a biztos tudatban, hogy a gazdája házában nem fogja senki bántani, de ez nálam nem jött be. Általában nem szoktam gyerekeket bántani, de ő már nem volt olyan kicsi, hogy ne legyen tisztában azzal, mit kockáztat, ha egy fegyveres, ideges férfit provokál. Még a gazdájától is nehezen tűrtem volna a gúnyolódást és a burkolt fenyegetést, nem, hogy egy tejfelesszájú legénytől.
Láttam a tekintetén, hogy legszívesebben kést állítana a hátamba, amit a szavaival is megerősít, amire csak kap tőlem egy hideg mosolyt, kezemmel pedig kissé megemelem a kardom.
- Próbálkozz csak kis patkány!
Hagytam hagy rohanjon el, amúgy sem volt nagy segítségemre, azonban aggódtam, hogy talán a Lady nem „szórakozik” olyan jól a vén méregkeverő társaságában, aki, ha a kölyök szavait jól értelmeztem és, ahogy a gyanúm is éreztette, nem az az ártatlan öregember, akinek próbálta beállítani magát.
Elég labirintus volt a ház, de végül a hangok nyomra vezettek, mielőtt még magam kezdtem volna szólongatni munkaadómat.
Sietek visszafelé, de azért sok minden a tudomásomra jut, amíg felérek a szobába.
És az nem jó hír, hogy ezek szerint a nyomorék öregember is valami bandavezér, aki legalább annyira kiakarja használni a Madamet, ahogy az a másik rohadék, az a Révész! Mindenesetre az legalább megnyugtató, hogy asszonyom hangja határozottan cseng, így valószínűleg nem bántották, meg aztán amúgy is akarnak tőle valamit.
~ Csöbörből vödörbe! ~ fújok egyet mérgesen és még jobban szedem a lábam.
A következő megjegyzés szerint a fiú valahogy megelőzött, de hát, ha egy titkos kamra van, lehet itt más titok is és az sem lep meg, hogy nem loptam be magam a szívébe. Egyelőre hidegen hagy, az a lényeg, hogy elszabadulhatunk végre innen, ha jól vettem ki.
Belépve az ajtón, azonnal sürgetni is kezdem a Ladyt a távozásra, fenyegető szemeket meresztve a két haramiára.
- Higgye el, tudok magamra vigyázni, ami meg a kis hegyesfülűt illeti, jobban teszi, ha meghúzza magát, mert rövidebb füllel talán már nem veszi se maga, se más a hasznát. – jegyzem meg miközben kifelé kísérem a Madamet.
- Nem esett baja? Jól van? – kérdezem tőle halkan, amikor már az öreg nem lát minket, Patkány meg a hintóval van elfoglalva.

Nem látok a Ladyn semmilyen sérülést és a hangjának is eléggé a régi, határozott csengése volt, így legalább abban megnyugodhattam, hogy jelenleg tényleg nem fenyeget veszély, de hallgattam rá és befogtam a számat, mert talán mégis igaz a mondás, hogy a falnak is füle lehet. Ebben a házban mindenképpen. Bár nem vagyok teljesen képben, mi zajlott le a Madame és Jarlath között, a kölyök fellengzős viselkedése és, amennyit a fenti beszélgetésből leszűrtem, biztosított, hogy az öreg kuruzsló rosszban sántikál és nem jobb, ha nem rosszabb annál a Révésznél, aki munkaadómat végig üldözte a fél városon.
A kocsi a most már nyugodt lovakkal és a bakon az engem villámló, halált ígérő tekintettel méregető Patkány fiúval, már az ajtónál várt minket, ahogy az öreg mondta.
- Kicsit megszaladt a szája én meg megcsaptam. – néztem vissza a hosszúfülűre egy enyhe mosollyal. – Nem volt vészes, csak a figyelmét akartam felhívni rá, hogy tudja hol a helye. Csak jót tettem vele, mert, ha ezt egy nálam hevesebb vérmérsékletű emberrel teszi, akkor nem csak egy legyintést kap. – adtam magyarázatot madame Borromo-nak a kispatkányt uraló érzelmekről, miközben kinyitottam a kocsi ajtaját és benézem, mielőtt besegítettem volna asszonyomat a belsejébe.
- Ha egy kölyök ezt meg tudja tenni velem Asszonyom, akkor nem érdemelném meg, hogy a kísérője legyek. – pillantottam azért fel a fiúra figyelmeztetően. – De természetesen úgy lesz, ahogy kívánja. – bólintottam, majd utána szálltam egyelőre megtartva magamnak a kérdéseimet, ahogy a nő akarta.
Mert ezek szerint valami válasz kell majd a ravaszdi méregkeverőnek, ami valószínűleg nem lesz kevésbé veszélyes, mint összerúgni a port a kikötőt uraló egyik bandával.
Minden esetre feszülten ülöm végig az utat, minden pillanatban azt várva, hogy Patkány, aki ugyan figyelmeztetve lett, de mégis csak egy kölyök, mikor gondolja úgy, hogy engedetlen lesz és beleborít minket egy mély árokba vagy a kikötő vízébe.
Még akkor sem engedek fel, amikor megérkezünk – baj nélkül, - a Bíborgyöngy elé, ahonnan elég „kalandos” körülmények között robogtunk el és ami fel is borzolta a Hát kedélyeit.
A Madame még arra sem hagy időt, hogy előtte szálljak ki, még követni is alig tudom, úgy iramlik befelé a nyomában a helyettesével, aki aggódva lohol utána.
- A kis Pat…..kölyökkel mi legyen? – kérdezem két lépés között, mert jobb, ha tisztázzuk, hogy hol ólálkodik amíg itt kell tartani.
Ha az őröknek figyelniük kell rá, akkor sem utasíthatom én őket, hiszen elvileg én csak egy „üzlettárs” vagyok, tőlem nem fogadnak el parancsokat……

Lady Borromo azonnal átlátja a problémámat és az utasítására kaján kis mosoly villan az arcomon, amikor még egy utolsó pillantást vetek a bakról lekászálódó kölyökre. Én nem kedvelem és gondolom a Madame-nek is meg van a jó oka, hogy egyáltalán nem akarja a háza kényelmét kínálni a suhancnak.
Bár szegény Blanche nagy bizonyossággal egy kukkszót sem ért ebből az egész megérkezés-eltűnés-visszaérkezés dologból, becsületére válva – amivel nagymértékben kivívja az elismerésemet, - minden kérdés nélkül teljesíti az utasításokat és nem zaklatja felesleges kérdésekkel asszonyát. Valószínűleg már elég régóta szolgálja, hogy ismerje heves természetét és kezelje indulatait.
Természetesen én egy pillanatra sem tágítok a nő sarkából, csak akkor torpanok meg, amikor nagy lendülettel berohan a szobájába és szinte leszaggatja – szó szerint, - a drága ruháit magáról, egészen az alsóruházatig, amit aztán a lángokba vet, amit persze én már nem követek nyomon csak a hangok alapján tájékozódom, mert egy lépéssel az ajtó előtt gyorsan hátat fordítok már akkor, mikor a ruha varrását szaggatja fel.
Már azon gondolkodom, hogy szép halkan becsukom az ajtót és békésen elhelyezkedem a küszöbön, hiszen eszembe sem jutott a történtek után egyedül hagyni, mikor meghallom a hangját, amit kétségtelenül nekem címez.
El sem tudom képzelni, hogy mi történhetett abban a házban a nyomorék és közte, hogy így reagált. Az én felső kabátom a kocsiban maradt, így nem volt mitől megszabadulnom, hogy kényelmesebben érezzem magam, de azért letelepedtem a Madame asztala előtti karosszékbe és türelmetlenül várakoztam.
Egy pillanatig, míg megjelent, köntösben, még kissé vizes hajjal és meztelen talppal a belém nevelt ösztönök akarták átvenni az uralmat és tekintetem a földre szegeztem, de aztán rájöttem, hogy minden bizonnyal ennél kényesebb pillanatokban is lehet még részem, ha ebben a házban akarok szolgálni, így bizonytalan pillantásomat visszavezettem a Lady arcára, aki közben már amúgy is leült az asztal mögé, így csak részben láttam. A kérdésére már mondhatom, hogy tűkön ülve vértam.
- Mit akart magától az a nyomorult méregkeverő? Mivel zsarolta meg? Arra már magamtól is rájöttem, hogy nem a törvényes utat járja, hiszen a háza – Patkányunk elmondása alapján is, - tele van rejtett szobákkal. Ráadásul, ahogy látom, - intettem a már lassan elhamvadó öltözékére, - eléggé feldühítette, hogy egy vagyont eregessen ki a kéményen és ez, ha jól gondolom, - eléggé távol áll a Myladay megszokott viselkedésétől. – foglaltam össze a gondolataimat és a leglényegesebb kérdést.

Láthatóan – már amennyire a hirtelen zavarom engedi meglátni, - nem tévedtem a jellemének megítélésében, ami igazán nem rossz ismerkedésünk kezdeti bukkanói után.
Igaz, hogy türelmetlenül várom, hogy beavat-e végül ebbe az egész titokzatos eseménysorozatba, de az előkészületeit elnézve, mellyel biztosítani akarja, hogy avatatlanok ne halljanak minket, már tudom, hogy beszélni fog.
Aztán amit megtudok, attól őszintén leesik az állam, hiszem jóformán egy nap alatt, olyan bonyodalmakba sikerült belecsöppennem, amit – veszélyektől és izgalmaktól egyáltalán nem mentes eddigi életemben, - sikeresen elkerültem. Ám most, ha hihetek a szavainak – és miért ne tenném a tapasztaltak alapján, - a kikötő és a város két leghatalmasabb és leghalálosabb bandájának, vagyis bandafőnökének a vetélkedése közepébe keveredtünk és valamiért mindketten Mademe Borromo-tól akarnak valamit. Mindkettő eléggé demonstrálta is a hatalmát, hogy megpróbálja megfélemlíteni a Bíborgyöngy tulajdonosát, aki ezt nyilvánvalóan zokon vette.
A Patkány kölyök ittléte ezek után pedig elég világos, ahogy az is………Óóóó….Istenekre!
Most már értettem, mire volt olyan nagyra magára az a kis gazember!
Kissé elkalandozó figyelmemet azonban azonnal megragadják Lady Borromo elbocsátó szavai, mire igen csak elvörösödtem, csak most nem zavaromban.
- Asszonyom! – dőltem előre miközben ráemeltem elsötétülő tekintetemet. – Mikor testőreként a szolgálatába jelentkeztem és Ön ezt próbaidőre elfogadta, azt becsülettel tettem. Sok mindent el lehet mondani rólam, ám azt sosem, hogy valaha is eldobnám a becsületemet. Megteheti persze, hogy elbocsát, de azt azért tegye, mert nem felelek meg a munkában, ha kudarcot vallok, ne azért, mert az ÉN életemet akarja megóvni! – remeg meg a hangom a visszafojtott haragtól. – Nem vagyok bolond, tudom, hogy ez egy igen…….igen veszélyes helyzet, ne higgye, hogy lebecsülném, de mindent elkövetnék, hogy segítsek valahogy a kibogozásában…..és lenne némi személyes elszámolnivalóm is. – dőlök vissza a háttámlához merev vonásokkal, várva, hogy miként dönt.

Egyáltalán nem számítottam azokra a szavakra, amik végül, a becsületről és hűségről tartott beszédem után, elhagyták a Madame száját. És, ha még csak szavak lettek volna, de a tekintete sem azt sugallta, hogy csak azért mondja, mert alkalmat akar teremteni egy megfelelő visszavonulásra részemre. Az első mondatok után nem kissé sértődötten néztem rá, de természetesen nem szakítottam félbe, mert ő is meghallgatott, így megtiszteltem azzal, hogy ezt én is megteszem.
Magamban háborogtam csak, hogy annyira lelketlennek nézett, hogy én nem gondoltam azzal, mit okozhat ez a háza népének és neki. Hiszen pont ezért ajánlottam fel a segítségemet, a kardomat, a védelmemet!
Aztán, ahogy tovább beszél sajnos rá kell jönnöm, hogy még annál is okosabb, mint gondoltam és bár én úgy véltem egy szóval sem árultam el magam, mégis kikövetkeztette a talán hevesebb szavaimból, hogy nem csak egy kölyök sértegetése az, ami megalapozná a bosszúvágyamat. Igen, mégis csak elárultam magam egy szóval, sőt kettővel méghozzá a „bosszúval” és a „személyes elszámolnivalóval”. Ezeket nem kellett volna mondanom……
A sértettségemet – ami talán az arcomra is kiült - elsöpörték a gondolataim. Sokat megtudott rólam, de ezek mind a városban töltött időmre vonatkoztak, nem tudott arról, hogy ki voltam annak előtte és most eljött az idő, hogy eldöntsem felfedem-e előtte……..
Végül egy nehéz sóhajjal, de ráemeltem a tekintetem.
- Nem voltam mindig zsoldos Lady Borromo. – kezdtem bele. – Valamikor én is a tengert jártam és olyan árukkal kereskedtem, melyek …………….nem mindig mentek át a vámszedők és városurak kezén. – írtam körül a tevékenységemet finoman. – Aztán történt egy ……………… baleset és mint később megtudtam a rajtaütést, mely megfosztott jóformán mindenemtől és több jó bajtársat az életétől, egy olyan ……. embernek köszönhettem, akivel párszor már üzletet kötöttem.
Az arcomon átsuhant a düh, amikor visszaemlékeztem azokra az időkre, de uralkodtam magamon.
- És ezt az embert tegnap este ismét láttam. Fynn volt az! Bár akkoriban nem így hívták.– mondtam rekedten. – Most már elfogadja a személyes elszámolnivalóm megalapozottságát? – kérdeztem fojtott hangon.

Számítottam rá, hogy nem fogja jól fogadni a Madame a vallomásomat, hiszen ezek nem voltak semmiségek, amiket, ha az emberei kinyomoztak volna rólam, talán másként döntött volna.
De nem is szándékoztam ezt közhírré tenni, mert ezzel magam is veszélybe sodortam volna magam, még akkor is, ha az az élet már a múltam volt. De hiába hagytam úgy látszik magam mögött, az mégis utánam nyúlt, amikor egyáltalán nem számítottam rá.
Megértettem tehát a Mylady arcán átfutó érzelmeket és az igényét, hogy további magyarázatot kapjon. De nem szégyelltem a tettem, hogy elhallgattam előle egy némely információt, mert egyrészt nem ártó szándékkal tettem, másrészt magam sem tudtam, hogy ez bekövetkezik.
Ezért hagytam, hogy Madame Borromo rám zúdítsa haragját, de arra nem számítottam, hogy a végén egy tőrt szegez a torkomnak……..Heves természet volt, azt meg kell hagyni, de nem voltam boldog, hogy a történtek után nem bízik bennem annyira, hogy egyszerűen meghallgasson, hanem kényszeríteni akar.
Nem mozdultam, nem próbáltam lefegyverezni, csak szomorúan néztem a szemébe.
- Az igazat mondom és nem azért mert az életemet fenyegeti Madame. Nem Damos Fynn-nek ismertem azt az embert, hanem Deril Fonte-nak, aki időnként árut ajánlott nekem, de személyesen sosem találkoztunk, csak közvetítőn keresztül. De aznap, amikor elárult és feladta a csapatomat és menekülnöm kellett mindenemet hátrahagyva, megláttam, de ő nem látott engem, nem tudta ki vagyok. – mondtam halkan, reszelősen, majd kissé előredőltem, neki a kés hegyének és nem vettem le róla a szemem. – Nem terveztem semmilyen bosszút, akár hiszed, akár nem, mivel addig a percig, míg meg nem láttam, azt sem tudtam, hogy ő Damos Fynn, életed megkeserítője. Hibáztat hát azért, amit nem befolyásolhattam? Meg akar ölni, mikor kaphat egy embert, akinek minden oka meg van, hogy gyűlölje a Révészt, ahogy maga? – kérdeztem erősen dobogó szívvel, remélve, hogy hallgat a józan észre, mert nem szívesen harcoltam volna vele.