Kikötő

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Őszintén zavarban voltam a Madame dicsérő szavaitól, mert erre igazán nem számítottam a történtek után. Természetesen azt nem gondoltam, hogy lehord a sárga földig, mert kiszabadítottam a rosszabbnál is rosszabb sorsból két védtelen nőt, ennyire már megismertem, ám azért azt sem akartam, hogy ezért valami hősies színezetben tűnjek fel, hiszen ez eszembe sem jutott…….
Mivel nem találtam a hangomat hirtelen, továbbra is zavartan csak ráztam a fejem és segítségkérően néztem szerelmemre, lehet még kicsit erősebben is szorongatva a kezét, mint kellett volna.
- Nem, nem! Mikor már eléggé tudtunk velük kommunikálni, tisztáztam velük, hogy szabadok és nem az én pénzem segített kiváltani őket, még ha most Ön nagyon kedvesen nem is kéri számon tőlem, de nekem nem lett volna rá lehetőségem. Ezt megértették és minden áron találkozni akartak a Mylady-vel, hogy maguk mondjanak köszönetet. Tisztában vannak vele, hogy milyen……üzletet visz madame Zaveeyera. – mondtam nyíltan. – És bár jól tippelt asszonyom, nem, nem fizettem értük, csak 80 darnát. – biccentettem a jó meglátására.
Ezek után csak szótlanul hallgatom, hogy mennyi időt kapunk ahhoz, hogy megbeszéljük Blanche-val a helyzetet és döntést hozzunk. Reménykedem benne, hogy ez a döntés helyes lesz és mindenki megelégedésére szolgál majd.
- Igenis, asszonyom! Köszönjük! – mondtam. – Három óra múlva Önnél leszünk!
Egy sóhajjal néztem utána, ahogy bement a Házba, aztán Blanche-ra néztem.
- Talán Ihatnánk egy frissítőt a Merész Kacsában, az elég nyugalmas ilyenkor, tudunk beszélni.
Ha Blanche nem mond mást, akkor a kocsist oda irányítom.
Mikor már előttünk egy-egy mézsör, jön a neheze.
- Blanche! Tudod, hogy mit érzek irántad és, ahogy már a Madame-nak is mondtam, nagy örömmel vennélek feleségül, ha hozzám jössz. – nyelek nagyot, mert az érzései ellenére, nem vagyok teljesen biztos mit fog mondani. – Tudom, hogy nem szívesen hagynád ott a Myladyt, de biztos meg tudjuk oldani és én bízom benne, hogy el tudom tartani mindkettőnket. – mondtam egy szuszra.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

A szívemről óriási kő zuhant le az első szavaira, mert bár tényleg nem mutatott kétségeket az első percektől kezdve, ahogy bevallottam mit érzek iránta, mégis teljesen más helyzet állt elő most, ahogy szembesültünk vele, mennyire eltökélt a Madame abban, hogy nem alkalmazza már Blanche-t, ha megtalálja élete párját. Belegondolva teljesen megértettem, de azt is tudtam, kedvesemnek még mondania sem kellett, hogy ez mekkora megpróbáltatás számára. Szerette Lady Zaveeyera-t, úgy, ahogy az anyját sosem szerethette.
Nem akartam feltűnést a vendéglőben, ezért csak a kezét fogtam meg és szorítottam meg, kimutatva, hogy mennyire együtt érzek vele.
- Tudom, életem….tudom! De amennyire én megismertem a Madame-t, hiszek benne, hogy az éles szeme már az indulásunkkor mindent elárult neki és szándékosan küldött együtt minket, így nem gondolnám, hogy árulásnak tartja ezt. Ne sírj, kérlek, mert megszakad a szívem. – néztem rá szerelemmel. – Tudod, hogy mindent megteszek érted és gondoskodok rólad. Milyen férfinak gondolsz te engem, hogy erre nem lennék képes? – ugratom kicsit, hátha meg tudom vigasztalni. – Elvégre üzletember lennék vagy mi! Magának Madame Zaveeyera-nak az üzlettársa! Csak keresek annyit, hogy megéjünk! Szóval, benne vagy, hogy az enyém legyél és ezzel a hírrel menjünk vissza a Ladyhez?
Ha igen a válasz, akkor ezzel a válasszal megyünk vissza a Házba.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Blanche szavai kezdetekor szerelmes mosoly jelenik meg az arcomon, de annak ellenére, hogy jól kezdődik, mégis komoly aggodalmaim támadnak, amikor olyam irányba kanyarodik mondanivalója, ami elbizonytalanít…….Lehet, hogy a Madame-hoz való hűség akadályt fog gördíteni boldogságunk útjába? Nem becsülöm le a lány és az úrnője között, hosszú évek által kialakított kapcsolatot, hiszen bár én sokkal rövidebb ideje ismertem, mégis tudom, hogy akár az életemet is feláldoznám érte, ha úgy hozná a szükség.
Természetesen elismerem azt s, hogy Blance bármikor megállja a helyét az életben egy férfi segítsége nélkül is, de egy férjnek azért kutya kötelessége, bármilyen helyzetben eltartani az asszonyát.
Úgy éreztem, hogy eléggé patt helyzetbe kerültünk. Szerettük egymást, együtt akartunk élni és mindketten szolgálni akartuk azt, aki módot és lehetőséget adott erre, de ő maga választás elé állított minket….
Egyre jobban komorodó arcvonásaimra azonban vidámság telepedett, amikor az én okos Blanche-m átvágta a megoldhatatlannak tűnő csomót.
- Mindenedet imádom, de az eszedet a legjobban! – csókoltam neki kezet és pár érmét az asztalra helyezve, már húztam is az ajtó felé. – Minél előbb kérjük meg erre, annál hamarabb nyugszik meg a lelkünk. Bízom benne, hogy értékelni fogja a javaslatodat, hiszen ő sem lehet egyszerre két helyen…..
Ezzel az ötlettel mindenki csak jól járna, így reménykedtem, hogy a Madame is így látja.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

elönt a bizakodás és a boldogság, hogy Blanche most már határozottan nekem ígérte magát és ha a Madame elfogadja az ajánlatunkat, akkor a kapcsolata is megmaradhat Zaveeyera-val, hogy minél előbb túl akartam lenni a beszélgetésen. A hajón kissé borostásan hagytam a képem – Blanche-nak tetszett így, - a szél, a víz és a szabad levegő barnára cserzette a bőröm, kard volt az oldalamon, így aztán nem igazán kellett törődnöm az előttünk sietősen szétrebbenő emberekkel. Persze Blanche megtette ezt helyettem is.
- Ne haragudj, de annyira boldog vagyok. – nevettem rá, amikor végre megálltunk a Bazár előtt és meghallottam kedvesem kissé ziháló lélegzetvételét. – Tudom, hogy még van időnk, de mivel már biztosan tudjuk mit akarunk, úgy vélem akár most is közölhetjük. – intettem az emeleti iroda ablaka felé, ahol a Madame már minden bizonnyal szemmel tart minket.
Ezért aztán nem is volt értelme habozni. Az őr megismert mindkettőnket, így hagyta, hogy bemenjünk és egy lány már szalad is, hogy jelentse asszonynak, várunk rá.
Ha fogadott minket, akkor alig, hogy beléptünk az ajtón, már egy kis meghajlás után mondtam is.
- Hamarosan összeházasodunk! Ám Blanchenak van egy kompromisszumos javaslata, amellyel véleményem szerint Őn is és mi is jól járunk. – adtam át a szót kedvesemnek, ha már ő volt az értelmi szerzője.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Azt hiszem ma nagyon meg kellett volna erőltetnie valakinek magát, hogy elrontsa a kedvemet, de a Madame mondandója inkább csak fokozta, ezért nem is tudtam elfojtani egy elégedett vigyort. A kezdet jó volt, bár számítottam arra, hogy meg lesz elégedve az áruval, hiszen nem hazudtam neki, értettem hozzá, csak így haladjunk így tovább, ………de azt is tudtam, hogy Zaveeyera kemény üzletasszony volt és kedvelés ide vagy oda, nem fog csak azért számunkra kedvező választ adni, mert azok vagyunk akik.
Amikor megemlítette a részemet, azért meglepődve szaladt fel a szemöldököm, mert nem tudtam róla, hogy a fizetésemen kívül az is járna, de nem akartam félbe szakítani. Még lesz idő erre rákérdezni…..
Az engedékeny hangulat említésekor megszorítottam Blanche kezét és rámosolyodtam, ahogy követtük a Madame-t az emeletre az irodájába. Máskor ügyelek arra, hogy leplezzem az érzelmeimet, de ma nem az a nap volt, izgatott voltam, hogy a második felvetésünkre mi lesz a válasz, minden esetre a magyarázat reménykeltő volt…..
Nem tudom hallottam e már az úrnő valakire ennyi dicséretet pazarolt volna, így – bár nem kételkedtem eddig sem a szavában, - tényleg biztos lehettem benne, hogy mindkettőnkel elégedett lehetett. A feltett kérdésre azonban nem számítottam, hiszen Blanche csak dolgozni akart ott, nem vezetni az egészet………..gondolom….., de a Madame szavai azt mutatták, hogy ő ezt el tudta volna képzelni.
- Vezetni….? Hát……, ha így gondolja…….talán…..megtaníthatná neki….szép lassan….., aztán meg én is adhatok neki…..pár tanácsot…… - mondtam bizonytalanul, aztán a kedvesemre néztem, hátha ő tud valamit mondani.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Ahogy a Madame egyre többet feltár előttünk, úgy nyugszik meg a lelkem, mert az állna tőlem a legtávolabb, hogy ostobának vagy hirtelen ötletektől vezéreltnek higyjem őt, mert mióta megismertem csak azt láttam, hogy mennyire előre tervez és megfontoltan, tervszerűen cselekszik mindenben. Ez segítette legyőzni eddigi ellenfeleit, egészen a legutolsó, talán legveszélyesebbekig két bandafőnökig, akik pedig sokkal okosabbnak hitték magukat.
Bár teljesen logikusan levezette, miért is jó, ha Blanche átveszi tőle a Bazár vezetésének terhét, nekem azért volt egy hátsó gondolatom, hogy nem csak az ész vezette erre a lépésre, hanem a…..szív is. Így azonban két legyet ütött egy csapásra és még nekünk is meghagyta a választás lehetőségét, amivel a hűségünket is bizonyíthattuk.
Dagad a mellkasom a büszkeségtől, mindezektől függetlenül, hogy kedvesem milyen lehetőséget kapott, persze velem együtt és megkaptuk a Madame feltétlen bizalmát is.
Azért megkönnyebbültem, hogy segít belerázódni és rajtunk tartja a szemét. Nem lett volna jó elveszíteni semmit, amit ő nehéz pénzen és lemondások árán megszerzett.
Blanche láthatóan azt sem tudta hová kapja a fejét és megzavarta a sok dicséret és az ölébe hullott felelősség. Egyáltalán nem csodálkoztam.
- Persze, hogy segítek! Mindenben segítek, amiben csak tudok, amikor csak a saját feladataim engedik, mert gondolom, azért segíthetek Asszonyomnak másban is. – néztem az Úrnőre. – Vágj bele Blanche, meg fogod tudni oldani. Te vagy a legjobb szervező, akit csak ismertem. – szorítottam meg a derekát biztatóan. – Én boldogan igent mondok. – biccentettem a Madame felé.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Nekem nincsenek kétségeim, hogy Blanche képes lesz irányítani a Bazárt, főleg, hogy a Madame is segíteni fog neki. Én pedig mindent meg fogok tenni, hogy sikerrel járjon. Be fogom vetni a kissé megfakult tudásomat – amit szó se róla a hajóút nagyrészt visszahozott, - hogy megtanulja a kereskedés fortélyait, a vevőkkel való tárgyalások buktatóit és kihasználható lehetőségeit.
Örülök, hogy a Madame időt hagy mindenre, de persze óriási a felelősség is és nekünk be kell bizonyítani, hogy érdemesek vagyunk erre is. Ezért aztán csak sűrűn bólogatok átgondolt mondandójára, ami biztosítja, hogy ne essünk egyből azért a mélyvízbe, hiszen az senkinek nem az érdeke.
Talán még bele is pirulnék a szavaira, amellyel a kettőnk között feszülő érzelmek eltakarásáról beszél és egyet kell vele értenem, ez viszont nem biztos, hogy sikerül majd.
- Igyekszünk diszkrétek lenni, asszonyom. – krákogom zavartan.
A végén persze szó kerül a lányokról, Rulaka-ról és Takata-ról, akik a történtek miatt szinte kimentek a fejemből.
- Hmm……..Önnek akarnak szolgálni…..ez náluk valami hagyomány vagy mi…. – vontam meg a vállam, - de szerintem a város hölgyei is versengenének egy-egy ilyen egzotikus szépségű szobalány után, ha nem a Házban akarnának dolgozni. Én nem tudtam megértetni velük, hogy már szabadok és a maguk urai lehetnek, talán Úrnőmnek sikerül. – néztem rá várakozóan.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Csendben hallgattam a Madame szavait és sajnos el kellett ismernem, hogy igaza volt. Ráadásul, bár többször is beszéltem a Házban lakó és dolgozó lányokról, tökéletesen nem voltam biztos benne, hogy felfogták miről is van szó, vagy csak annyira hálásak voltak, hogy nem is érdekelte őket. Abban egy percig sem kételkedtem, hogy ha ez a sors vár rájuk, a lehető legjobb kezekben lennének Zaveeyera intézményében, hiszen láttam, hogy mennyire jól viseli gondjukat, de ez az élet akkor is nehéz és kiút is kevés van belőle. Az utcánál azonban biztos jobb. Azt sem tagadhattam, amiről ezután beszélt, hogy nem alkalmaznának senkit az urak, ha megtudnák köze van hozzá, már csak azért sem mert úgy vélnék kémkednek majd neki, kikotyogják a piszkos kis titkaikat……..
Én csak segíteni akartam nekik és most ezek után fogalmam sem volt, mi legyen, így nem vettem végig magamban, ahogy az asszonyom. Örültem, hogy leveszi ezt a terhet a vállamról.
Még mindig ezen járt az agyam, amikor megemlítette az Azurát, mire felkaptam a fejem, hiszen ez is említésre került a hajóra szállásunkkor, hogy hátha hallunk róla az út során.
- Elhajóztunk egészen Verinolig, ahol egészen jól állnak az újjáépítéssel, de tovább nem mertünk merészkedni, arra már állítólag a kalózok az urak. De Verinolban a kikötői kocsmákban sikerült némi információt találnom. Az biztos, hogy kikötött ott a hajó és az egyik csapos szerint ők tovább hajóztak, szerinte biztos, hogy a kalózokkal akartak kereskedni……Talán épp……emberekkel….. – néztem letörten a nőre.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Amikor a csapostól ezt a bizonytalan választ kaptam, magam sem hittem, hogy sikerrel jártam, bár mivel ő is csak valami iszákos matróztól hallotta a történetet, teljesen biztos nem lehettem benne, hogy jól tudta. Azonban, ahogy most a legtöbbször hidegvérű és érzéseit jól leplező Úrnőm arcát elnézem, tudom, hogy mennyire fontos neki még a legkisebb remény is. Mikor elvesztettem az embereimet és hetekig azt sem tudtam élnek-e még, hasonló érzések voltak bennem is, pedig sokan azt gondolhatták volna, csak egy érzéketlen bűnöző voltam és csak arra gondoltam a saját irhámat mentsem……… Nehéz feladat volt beletörődnöm, hogy semmit nem tehetek értük….
Egy rejtett sóhajjal az elmém mélyére űztem az emlékeket, hogy a jelenre koncentráljak és pontosan visszaidézzem a csaposból kiszedett információkat.
- Én is meglepődtem, hogy valaki egyáltalán emlékezett, nem hittem, hogy érdeklődésem a hajó iránt sikerrel jár, ám a csapos egy öreg, részeges tengerészhez irányított, mert ő is tőle hallott a hajóról. A vén róka jó sok darnámból kiforgatott, mire egyáltalán ki tudtam szedni belőle azt, ami még megmaradt szivacsos emlékezetében. – forgattam meg a szemem szenvedő ábrázattal, hogy a Madame is érezze nem volt könnyű dolgom. – Rubi valamikor az Azurán szolgált, Humbert kapitány alatt. Ha jól vettem ki a szavaiból a kapitány jó tengerész volt, de kissé kapzsi és mindennel kereskedett a part mentén, amit csak adni és venni lehetett. Ő nem osztotta a csapos nézetét, hogy embereket adott volna el a kalózoknak, de elképzelhetőnek tartotta, hogy Humbertnek nem volt szerencséje a kalózokkal a legutolsó útján. Sűrűn áldotta az isteneket, hogy az indulás napján részegen aludt, így lemaradt a hajóról, azóta is úgy véli az ital tartja csak meg a szerencséjét. – sóhajtottam. – Viszont…. – mondtam habozva, - az a mendemonda járja, hogy a kalózoknak vannak összeköttetései a nagyobb városokkal, akár még Norlannal is, hiszen a lopott holmit értékesíteniük kell……
Nem mondtam ki, de hát melyik két banda tartotta a kezében még nem sokkal ezelőtt is a város alvilágát? Kinek volt érdeke, hogy a tengeri rablókkal üzleteljenek?

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Tudtam, hogy a Madame története a régmúltba nyúlik vissza és azt is a tudomásomra hozta, hogy saját múltját kutatja, persze csak annyit árult el, amennyit úgy vélte tudnom kell, hogy kérdezősködni tudjak. Ahogy nem számítottam rá, hogy egyáltalán a leghalványabb nyomot is megtalálom, úgy arra meg főleg nem, hogy mégis előbújnak olyan emlékek számára, amikbe belekapaszkodhat.
Láttam a merengő arckifejezését, ahogy meséltem és nem kerülte el a figyelmem, ahogy ez megváltozott, amikor a részeges matróz neve előkerült.
Nem gondoltam volna, hogy pont ez lesz az, ami fontossá válik és már bántam, hogy nem foglalkoztam a fickóval többet, vagy nem cibáltam magammal ide vissza, Norlanba. De már késő bánat!
- Csak azt végeztem el, asszonyom, amivel megbízott, hálával én tartozom, hogy jóformán ismeretlenül megbízott bennem. – hajtottam meg a fejem, de hazudnék, ha azt mondanám nem melengették meg a szavai a szívemet. – És nem, nem fulladt vízbe, bár lehet a többiek azt hitték, csak egyszerűen lemaradt a hajóról és az sosem tért vissza, vagy, ha igen, azt is elmulasztotta. – sóhajtottam a vén rókára visszagondolva. – A kikötői csapszékben, a Játékos Delfinben lopta a napot és közvetlenül azelőtt beszéltem vele, hogy visszaindultunk volna ide, hiszen tovább már nem mertünk hajózni. – válaszoltam habozás nélkül, mert sejtettem, hogy mennyire éhes volt a hírekre.
Mivel a két bandita testvért szívesen öltem volna meg magam a két kezemmel, nem esett nehezemre, hogy rábólintsak a Madame döntésére, hogy hagyja őket a börtönben rohadni, úgy sem gondolom, hogy akár egy szóval is segítenének nekünk, még, ha tényleg volt is kapcsolatuk a kalózokkal. Viszont az utolsó szavaira felkapom a fejem.
- Mármint……Verinolba…? – bizonytalonodom el, hogy jól értettem-e. – Az….nagyon veszélyes lenne és itt van Úrnőmnek az…..üzlet….és milyen vajákosok? – bukik ki belőlem és még csak nagyon az elején vagyok a kérdéseimmel. – De biztos nem jól értettem. – ráztam meg a fejem, elhessegetve a gondolatot is.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//


Nem gondoltam, hogy a mindig higgadt és hidegen tervező Zaveeyera Borromo úrnőt ennyire felzaklatják a hajóról meghozott hírek. Persze sejthettem volna, hogy jó oka van arra, hogy kutakodjon egy ilyen régi ügyben és őszintén meglepődtem, mikor kiderült, hogy van, aki még tudott erről mondani valamit. Az, hogy ez a valaki, még emlékeket is felidézett benne, meg igazán csodának is beillett volna.
Az, hogy felhozta a vajákosokat, azt bizonyította, hogy tényleg mélyen megrázta a hír, hiszen tudva levő, hogy általában csak a hiszékenyek, vagy a végső kétségbeesettek fordulnak csak hozzájuk. Nem is értettem, hogy miért jutott asszonyunk odáig, hogy felmerüljön benne…..
Aggódó szemeim előtt tért vissza a valóság talajára és vált nyugodtá Zavveyera arca, ami az én szívverésemet is kezdte visszaterelni a szokásos ritmusába……..Amit egy pillanat múlva szélvészként korbácsoltak fel a szavai.
Szóval csak hideg fegyelme tért vissza, de a terve……az nem változott…..Így aztán tudtam, nem fog meghátrálni.
- Ha így döntött, nem engedhetem el egyedül. – húztam ki magam és nem mertem Blanchera nézni, bár sejthettem, hogy hűsége és bizalma kitart.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Eddig olyan jól haladtak a dolgok. És pont ez volt a baj. Kissé megfeledkeztem magamról a Madame-vel kapcsolatban, de ez természetesen nem a tisztelet elvesztése miatt következett be, hanem a meglepetés és az aggodalom volt a kiváltó ok. Az egyik pillanatban még távoli dolgokról beszélünk, olyanokról, amik talán meg sem történtek, csak egy részeges matróz fejében, a következőben meg már az Úrnő azt tervezi, hogy elutazik a világ végére, méghozzá a veszélyesebb végére, ahol nem rég még sárkányok tomboltak és csak egy váratlan külhoni segítség mentette meg a vidéket.
Persze felmerült bennem, hogy ez egyáltalán nem jellemző a mindig higgadt és tervszerűen gondolkodó asszonyra, de ezt azonnal meg is cáfolja a rendre utasító és megfedő szavaival. Csak természetes, hogy pillanatok alatt átgondolt és megtervezett mindent, köztük azt is, hogy itt kell maradnom, hogy megvédjem mind Blanchet, mind az üzleti érdekeit, a tulajdonát. Nyilvánvalóan ez egy „üzlettárs” feladata, ha a másik társnak el kell tűnnie egy időre……Be kell látnom, hogy mindenre gondolt, de ettől még nem lett könnyebb, hiszen az üzlettárs szerepe csak egy álca volt, engem a testőrének szerződtetett. Sajnos ezzel viszont két tűz közé és a sarokba szorított. Blanche élete mindennél többet jelentett nekem, nem eshet baja, de igaza volt abban is, hogy nem lenne üzlete sem, nagy valószínűséggel, mire visszajönnénk….
Jó ideig hallgattam, hogy meg hányjam-vessem a szavait, aztán már nyugodtabban, kissé rekedten megszólaltam.
- Mondhatjuk, hogy leesett a lépcsőn és összetörte kezét-lábát, ezért nem hagyhatja el a szobáját. Tudva, hogy mennyire nem szeret távol lenni és nem személyesen intézni a dolgait, mindenki megértené, hogy kiállhatatlan az eset miatt és csak Blanchet engedi a közelébe. Így rajta keresztül kap mindenki utasítást. Ez időt ad magának és időt Blanchenak, hogy beletanuljon, anélkül, hogy hátba támadnák. – tettem le elé a javaslatomat. – Valami fertőző betegségre is gondoltam, de az inkább elriasztaná a vendégeket, ezért ez nem választanám.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Nem vonom kétségbe a Madame szavait, hogy miként reagálna a város női rétege arra, ha jó időre eltűnne, de valószínűleg más – nem kívánatos – figyelmet is a virágzó üzletére irányítana, ebben teljesen igaza van. Nem azért gondolom ezt, mert annyira ismerném a helyi viszonyokat, hanem mert ilyenek az emberek……mindenhol.
Ha erős vagy, legalábbis ezt láttatod a környezeteddel, akkor félnek tőled és békén hagynak, ha gyengének látnak, akkor élvezettel szétszaggatnak, hogy mindenkinek jusson egy kis konc.
Zaveeyera mostanra kiépített egy erős hálózatot, de még most sem hagyatkozhatott arra, hogy ez megvédi hosszú távon. Mindenen rajta kellett tartania a szemét és a kezét, hogy érezzék a személyes jelenlétét, de legalábbis tudják, ott van a háttérben és figyel.
Ám az az elképzelés, hogy a baleset teljesen igazsághűnek látszódjon…….., hát azt nem tudom, hogyan akarja megvalósítani, főként olyan tanúk előtt, akik nincsenek beavatva, ezért elindíthatnak egy pletykát, ami fedezi a Madame távollétét.
Az úrnő szavaira önkéntelen Blanchera néztem és mellé lépve megszorítottam a kezét, hiszen sok mindent látott már ebben a házban, de talán ilyen konspirációban még nem kellett segédkeznie.
- Azért kemény főpróbának tesz ki minket Asszonyom, hiszen egyikünk sem hivatásos színész. – kelek a lány védelmére, még ha be is látom, hogy van igazság abba, amit Zaveeyera mond. – Igaz, elsősorban Önnek kell jól játszania, anélkül, hogy tényleg komolyan megsérülne. Utána már csak arra kell ügyelni, hogy én és Blanche kanalazzuk össze és vigyük a szobájába….hmm….azért egy orvost csak be kell avatnia, aki alátámasztja a dolgot…… - nézek rá kérdőn, hiszen azt senki nem hinné el, hogy nem hívunk hozzá gyógyítót.
Minden esetre most már csak az a kérdés, hogy a bűbájosok képesek-e arra, amit elvár tőlük.
Valahol a szívem mélyén azon szurkoltam, hogy ne tudják megtenni, még akkor is, ha sajnáltam a múltja miatt, de most a jövőjét teszi kockára……egy halvány remény miatt.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Ha ellenkeztem volna továbbra is, akkor csak felmérgesítettem volna a munkaadómat és a makacsságát ismerve nem is mentem volna sokra vele. Ha elhatározta magát, akkor már senki és semmi nem tudta eltántorítani, csak abban bízhattam, hogy – akármilyen őrültséget is tervez – azt alaposan, szokásához méltóan …..átgondolja alaposan.
Nem lesz egyszerű megvalósítani az átverést, amivel biztosíthatjuk, hogy a Madame távolléte titokban maradjon, de remélem ez lesz a legnehezebb az egész ügyben. Ha aztán elmegy és itt maradunk Blanche-val, akkor már, akármennyire felkészülünk a váratlannál is váratlanabb helyzetekre, már magunkra leszünk utalva és a Madame is segítség nélkül lesz kénytelen egy vadidegen helyen boldogulni.
De ez van, eldőlt, csak abban segíthetünk most már, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen.
- Ünnepség? Nem…..nem számítottunk …ilyesmire. – lepődtem meg, de azért jól esett, hogy ez is azt mutatta, elégedett az eredményünkkel.
A megvásárolt lányokkal meg elbeszélgetek és kitalálunk valamit, hogy mihez kezdjenek. Van annyi pénzem, hogy valahol munkát találjak nekik……
- Igen is, asszonyom! – nyitottam ki előtte az ajtót, aztán Blanche-t is kiengedtem.
- Már úgy is rég meg akarlak táncoltatni. – vigyorogtam rá, egy pillanatra elengedve az aggodalmaimat. – Mikor találkozzunk legközelebb? – kérdeztem még az asszony után.

//Otthon, édes otthon - Zaveyera//

Most, hogy már eldőlt a dolog és nem lehetett, sőt nem is mertem erőltetni, hogy a Madame gondolja meg magát, inkább a megvalósítás sikerén kellett dolgoznom. Jobb, ha segítek és ellátom őt annyi információval, amennyire csak vissza tudok emlékezni, mint, hogy valami rosszul süljön el.
Persze továbbra is úgy véltem, hogy vele kéne tartanom, de Blanche-t sem szívesen hagytam volna magára. Nem is tudom mit vélek veszélyesebbnek………Persze az asszonyom tud magára vigyázni, ezt már bebizonyította, itt meg épp elég ellensége állt lesben, talán így lesz jó…..
Magamban sóhajtottam egyet a megváltoztathatatlanra és a jelenre fordítottam a figyelmem.
- Nem lesz gond, ne aggódjon miattunk, asszonyom. – válaszoltam neki egy halvány mosollyal. – Elvégre testőrnek vett fel, ha még emlékszik rá. – idéztem emlékezetébe. – Ha szükséges meg tudom védeni magunkat, de nem maradunk sokáig, csak megpörgetem Blanchet, beszélek a lányokkal, hogy miként tovább és aztán visszavonulunk mi is, hisz eléggé elfáradtunk. A jó fogásokban pedig biztos vagyok, de a részesedést magára bízom. Nem vagyok annyira jártas a pénzügyekben, ha megkérhetem tegye félre nekem……nekünk….. – szorítottam meg párom kezét, miközben szélesebb mosollyal néztem a szemébe. – Intézze csak a dolgát, mi időben itt leszünk.
Miután elment, lekísértem Blanchet a földszintre és fogadtam a gratulációkat és jókívánságokat, aztán táncba vittem a páromat…..