Kikötő

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

A szavai úgy érnek, mintha ököllel a gyomromba vágtak volna, mert még a fenyegetésemet is ellenem akarja fordítani és bát csak a szája jár, nem élvezné ezt a fajta népszerűséget, nyilvánvalóan most mégis arra játszik. Nem vagyok ugyan hajlandó visszanézni rá és arra a nyomorult házra, a fülem nem dugult el – sajnos – és hallom, ahogy az épület ablakaiból, ajtónyílásaiból
gúnyos kuncogások kelnek szárnyra. Vörös hullámok borítanak be, hiszen ezek a szajhák…..kinevetnek engem. A gyűlölet elönti az agyam. Én akartam itt jól szórakozni, nem, hogy rajtam szórakozzanak!
- Óóó, abban nem lesz hiba némber! Raven Black rólad fog álmodni, de azt élvezni fogja, ezt megígérhetem. – sziszegtem vissza neki.
Nem akartam dicstelen távozásomat még jobban fokozni, ezért kihúzva magam, egyenes derékkal akartam menni, ám még ezt a tisztességet sem adták meg ezek a férgek, de……..nem sokáig élvezkedhetnek a kis birodalmukban már. Furia hamarosan gondoskodni fog arról, hogy oda kerüljenek a táplálkozási láncba, ahová valók.
- Szórakozz csak, míg megteheted, de az nevet, aki utoljára nevet. – ígértem neki is jeges hidegséggel a hangomban.
Dühös voltam, de attól nem féltem, hogy sok bajom lehetne, máris a bosszúmat érlelgettem. Azt sem fogják majd tudni mi érte őket, mikor majd kitépem a torkukat.

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Miközben az őrök közrefogtak és néha meg-meglökve az éjszakai szállásom felé irányítottak, még mindig azon járt az agyam, hogy miként csöppenhettem ebbe a megalázó helyzetbe. Soha nem tapasztaltam még csak hasonlót sem, mert milyen dolog az már, hogy egy NŐ, méghozzá egy kiszolgált prostituált visszabeszéljen, sőőőt parancsokat, utasításokat osztogasson a katonáknak! Hát hová süllyed már ez a világ!!!!
Ilyenkor elégedetten kell arra gondolnom, hogy ez már nem tart sokáig, pedig már többször felmerült bennem, hogy azért néha nem olyan rossz emberbőrben lenni, vannak olyan dolgok, amiket lehet élvezni kétlábúként………De ilyenkor!!! Olyan szívesen mutatnám majd meg magam ezeknek a senkiháziaknak, amikor már nem kell rejtegetnem valódi alakomat.
Nem foglalkozom a kíváncsiskodó söpredékkel és már azzal sem próbálkozom, hogy rábeszéljem őreimet, hogy most, hogy már elég távol vagyunk, nyugodtan elengedhetnek. Nem fogok ezeknek könyörögni! A mágiámat pedig nem akarom pazarolni, hiszen legtöbb erdők-mezők növényeihez kapcsolódik, na meg még mindig nem tudom elképzelni, hogy itt a nők mondják meg, hogy mi történjen. Holnap szépen elengednek és én meg fenhetem a fogam a madame megfelelő büntetésén, addig meg, ha nem is egy örömlány ágyában, de alszom egyet.
Azért kelletlenül megfeszülök, amikor a föld alá megyünk. Nem szeretem a sötét, nyirkos, zárt helyeket, a rácsokat meg aztán főleg nem, így tusakodok kicsit, mert legalább megkönnyíteni nem akarom őreim dolgát, amikor mindenemtől megfosztanak.
- Puhányok és tolvajok vagytok, akiket egy nő szava irányít! – köpöm a szemükbe, mert egy szavukat sem hiszem el.
Mikor végül bekerülök a nekem kiutalt cellába, azt is megérzem, hogy mágia védi a rácsokat. Nagyot csapok rájuk, remélve, hogy megijesztem legalább őket, de csak a kezem fájdul meg.
- Nagyon meg fogjátok ezt még bánni! – kiáltom utánuk, de nem sokra megyek vele.
Most szívesen változnék át és törném-zúznám a falakat, de nem vagyok bolond, csak magamnak ártanék, így aztán a fejem alá tűröm a takarót és megpróbálok pihenni, hogy mielőbb túllegyek az éjszakán. Nem érdekelnek a város fényei és látnivalói, hogy azt higyjék kíváncsi vagyok rájuk, de persze nehezen jön álom a szememre a dühtől még mindig zakatol a szívem……..

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Nyugtalanul forgolódom, nem vagyok hozzászokva a zárt helyekhez, legtöbbször a szabadban éjszakázom. Természetesen szeretem a fogadók kényelmét, de azt nem rácsos ablakok és ajtók zárják el a külvilágtól. Jó darabig csak ez a lehetetlen és dühítő helyzet jár a fejemben amibe kerültem, csak azért mert egy kicsit lazítani és jól érezni magam akartam. Nem volt nehéz az életem folyamán, amit két alakban töltöttem, elvegyülnöm az emberek között, különösképpen azért, mert amíg az járt a fejemben, hogy előbb-utóbb a szolgáink, rabszolgáink lesznek, egészen elviselhető volt a közelségük és a felsőbbrendűségükbe vetett hitük.
De még soha nem tapasztaltam, hogy egy nő így beszélt volna velem!
Mikor már kezdtem kicsit megemészteni a jégelffel kapcsolatos fiaskómat, elért ez az újabb csapás. Alig tudtam ott a szajha előtt visszafognom magam, hogy ne tépjem ki a torkát és a szívét.
Nem, egyáltalán nem higgadtam le reggelre, sőt a méreg csak még mélyebbre fúrta magát a lelkemben. Mindenért meg fognak fizetni! A bocsánatomért pedig ők fognak könyörögni.
Magam fogok kihűlő testükön táncot járni!
De lehet, hogy érdemes lenne ehhez ravaszkodnom egy kicsit? Elvégre kém lennék, nem?

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

A Nap már jócskán megkezdte égi útját, mikor lépéseket hallok a folyosó felől. Már régen fenn vagyok és ketrecbe zárt állatként mászkálok a szűk helyen, a bőröm bizsereg, a gyomrom háborog, nagyon ki kéne nyújtóztatnom a szárnyaimat, ami egyben az idegeimet is lenyugtatná. De egyelőre be vagyok zárva és meg kell várnom, amíg azok az ostoba emberi törvények eldöntik, mi jár annak, aki egy szajhát sérteget ebben a városban.
A lépésekből ítélve tényleg megtette, amit tegnap ígért és eljött, hogy örömét lelje abban, amit elért és lássa megaláztatásomat. Égő szemeimet rávetettem, ahogy az őrrel a sarkában megállt a cellám előtt. Az őrfigyelmeztető szavaira csak rávicsorítok.
- Nagy baj lehet ebben a városban, ha már egy szajha is lehet Lady! – azzal már nem foglalkozom az egyenruhással, hanem a némberhez fordulok, aki olyan fennsőbbséggel néz rám, hogy legszívesebben megfojtanám. – Ne reménykedjen, én nem fogok megalázkodni egy cafka előtt. Nekem van büszkeségem, ellentétben egyesekkel. – dőlök karba tett kézzel a falnak.

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Természetesen dühös vagyok és mivel nyugtalanul töltöttem az éjszakát így bezárva egy levegőtlen, büdös, nyirkos helyen, ez egyáltalán nem javított a hangulatomon. Nem akarok ismét vitába keveredni egy olyan némberrel, aki alig valamivel ezelőtt megalázott jóformán az egész város előtt, de a nő egyszerűen nem hagy békén és egyáltalán nem ijed meg gyilkos tekintetemtől, amikkel igyekszem ellátni. Ráadásul az ellen sem tehetek semmit, hogy befogjam a száját, így kénytelen vagyok végig hallgatni, hogy újra és újra visszavág, ellenem fordítva a szavaimat.
Nagyon szeretném megmutatni neki, hogy kivel is húz ujjat, de sajnos még nem jött el az én időm, nem vághatom keresztbe Furia terveit, mert akkor ez a helyzet lesz a legkisebb rossz, ami történhet velem.
Viszont eszembe jut, hogy most kettesben vagyunk és talán mégis felfedhetek valamennyit magamból, előrevetítve ennek a szánalmas nősténynek, hogy mit szabadított magára azzal, hogy az ellenségévé tett.
Mindezek jobb kedvre derítenek, a mérgem jórésze is elszáll, na meg azért én sem azért járom már jó ideje ezt a földet, hogy a magam ellensége legyek.
- Már nem sokáig kell figyelembe vennem a „helyi” szokásokat, te nő. – mosolyodom el jegesen és sokatmondóan, elszakadva a faltól és egészen közel hozzá, a rácshoz sétálva. – És ……..legyen…….., beismerem, tévedtem…….. – csak, hogy azt nem tudja, hogy én egészen másként gondolom ezt, mint ő. – Ha kiengednek, elmegyek és többet az…..életben nem lát. – parázslott fel egy pillanatra zölden, baljóslatúan sárkányszemem, de aztán ki is hunyt, kétkedést hagyva maga után, hogy egyáltalán jól látta-e, amit látott.

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//


Nem, már eldöntöttem, hogy egyelőre nem fogom bántani, élje a kis elégedett életét, annál nagyobb lesz a veszteség és a fájdalom. Minden esetre önelégült mosoly terül el az arcomon, amikor mágusnak hisz, bár csak azért, mert nem is sejtette, hogy mivel néz farkas szemet, nem azért mert egy gyenge kis emberrel kevert össze. Nem javítom ki, amúgy sem hinné el, okosnak és ravasznak hiszi magát, hát lubickoljon ennek tudatában…….
Még mindig tanácsokat osztogat, azt gondolván, hogy a szavai és a fenyegetései miatt hátráltam meg és mondtam ki végül azokat a szavakat, amiket hallani akar, de persze téved ebben is…….
- Nem is pályáztam a bizalmukra. – rántom meg a vállam, aztán csak csendben hallgatom, hogy dicsekszik a város bíráinak befolyásolásának lehetőségével. Aztán mikor végre befejezte és menni készül, csak egy halk kérdést intézek hozzá.
- A nevét…..! – de, hogy ne gyanakodjon, hozzáteszem visszafogva a gúnyos hangnemet. – Csak, hogy tudjam, kinek kell……hálásnak lennem……..
Nem tudom, hogy megmondja-e, de úgy is megtudom, hiszen láthatóan mindenki ismerte, de jobban örültem volna, ha maga mondja ki. Aztán már csak várakoznom kellett, ami őszintén nehezen ment, szívesen megsütögettem volna az őröket, de még nem volt itt az idő…….

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Úgy véltem már csak a büszkesége is arra ösztönzi majd a nőstényt, hogy a fejemhez vágja a nevét, ezzel is mutatva a felettem aratott – hozzáteszem nyúlfarknyi – győzelmét….. De nem! Abban biztos vagyok, hogy hallotta, hiszen egy pillanatra megtorpant, de aztán szó nélkül megy tovább és én meg nem alacsonyodom le odáig, hogy utána kiabáljak, csak a fogam között szűrtem át pár szaftosabb káromkodást a saját nyelvemen. Nagyon, nagyon meg fogja ezt még bánni!
Egyelőre semmi mást nem tudok csinálni csak várni, hogy állja a szavát. Mivel a városi őrök láthatóan a tenyeréből ettek, nem kételkedtem benne, hogy el tudja intézni azt, hogy eleresszenek anélkül, hogy nagy felhajtást csinálnának az ügyből, ha ő nem vádaskodik tovább. Ez nevetséges, de hát ez bizonyítja Furia igazát, hogy megérett ez a világ a változásra…..a gyökeres változásra.
Pár óra múlva jön egy mogorva őr és kienged, csodák-csodája a holmimat is visszakapom, még a pénzemből sem hiányzik, amit egy gúnyos mosollyal számoltam meg az orruk előtt.
- Micsoda meglepetés! Bár biztos elég pénzt ad az a…….nő, hogy ezt megengedhessétek magatoknak…… - mormogom. – Egyébként, nem árt tudnom kit kerüljek el legközelebb, nem igaz? - nézek kérdőn az őrökre.
Ha nem válaszolnak, csak megvonom a vállam, nem mutatom fokozódó mérgemet.
- Majd megtudom mástól…….- vágom oda és megyek.
Valószínűleg menet közben megtudom, hogy ki volt ez a fennhéjázó hárpia.

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Nem képzeltem volna, hogy az a némber még arra is figyelmezteti a lefizetett városőröket, hogy, ha kérdezem, ne árulják el a nevét. Legszívesebben az öklömmel töröltem volna le a vidámságot és az elégedettséget az engem a börtönből kikísérő foglárnak, de annak nem lett volna jó vége, ezt még a dühtől vöröslő aggyal is felfogtam, így csak a fogam csikorduló fogaim zaját hallhatta, ha figyelt.
Ennek ellenére valamennyire rémlett a nő neve, hiszen a kikötőben hallottam hírét, azért is akartam kipróbálni a híres-neves intézményét, de nem voltam benne biztos.
- Ki is fogom deríteni, nem gondolhatjátok komolyan, hogy,ha valaki egy ilyen helyet vezet, annak a nevét titokban lehet tartani? – dörmögtem végül összeszorított szájjal, mert féltem, hogy füst jön ki a torkomon. – És örülhet, hogy nem vagyok esztelen, mert akkor…….. – nem fejeztem be és megvillanó szemem is elrejtettem. Nem! Nem most van itt az ideje még ennek! – Ne féljetek, egyelőre elmegyek, nem kellenek bébicsőszök hozzá. Aztán, ha visszatérek……egészen másként beszélgetünk majd az erőről és az észről. – mosolyodtam el jegesen.
Azzal megindulok a városkapu felé, ügyet sem vetve a rám tapadó kullancsokra. Tudom, hogy mindent meg fognak tenni, hogy ne kérdezhessek meg senkit a nő nevéről és őket sem fizethetem le, de van egy ötletem, amitől gutaütést fognak kapni. Mikor egy zsúfoltabb részen megyünk keresztül, váratlanul elkiáltom magam.
- 5 darnát kap, aki segít nekem, a leggyorsabb kapja, aki ideér! – emeltem fel a karom.
Épp elég naplópó és utcakölyök van, hogy pillanatok alatt nagyobb tömeg gyűlhessen körém és ha ez megtörténik, már hangzik is el a kérdés.
- Hogy hívják a Bíborgyöngy Ház madame-ját?

//Veszélyes vizek – Zaveeyera//

Mivel még soha ilyet nem csináltam, meg aztán osztogatni sem szoktam úgy a pénzemet, nagyon meglepett az emberek reakciója. Na jó, nem teljesen, hiszen tisztában vagyok az emberi gyarlóságokkal, de arra nem számítottam, hogy pár darnáért az egész piac hirtelen egy nagy tömegverekedéssé fajul, annyira azért nem tűnt szegény környéknek, csak pár nyomorultra gondoltam.
A nevet szinte pillanatok alatt több tucatnyian ordították a levegőbe, aztán már markok sokasága nyúlt a felmutatott érmék után, mindenki abba a hitbe burkolózva, hogy ő volt az első……
Hiába lökdöstem el magamtól a kétlábúakat, azok egyre szaporodtak és egyre közelebb nyomultak hozzám, esélyt sem adva rá, hogy eltűnjek a keltett zavargásban, sőt egyre hátrébb szorultam, neki a felpaprikázott őröknek, akik nem rejtették véka alá, hogy ha eddig nem kedveltek, most valószínűleg egyenesen azt kívánták, már csak fellógathatnának valahová.
Semmi kedvem nem volt visszakerülni a város tömlőcébe, ahonnan most már nem könnyen szabadulhattam volna, ezért a kezemben lévő darnákat jó magasba dobtam a levegőbe, el magamtól és ha a tömeg utánuk mozdult, nagyot taszítottam a katonákon és már szaladtam is a városkapu irányba, mielőtt még az ottani őrök felfogják, hogy mi is történt vagy valaki értesíti őket.
- Abból nem esztek talpnyalók! - kiáltottam még vissza közben.
Majd, ha a győztes haddal visszatérek, elszámolok mindenkivel, aki a bögyömben volt, de most úgy voltam vele, szégyen a futás, de hasznos.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Bár már hallottam a kikötésre irányuló parancsokat a kapitánytól és az első tiszttől és a matrózok szapora lábdobogását, amivel eleget tettek ezeknek, még mindig nem tudtam rászánni magam, hogy felkeljek és ezt nem a kényelmes fekhelynek, hanem a kellemes társaságnak kösz9nhettem.
Blanche kéjesen nyújtózkodott mellettem, mert sajnos kénytelen voltam felébreszteni, aztán játékosan megharapta a fülem, mire egy morgást zsebelt be tőlem.
- Ha nem hagyod ezt abba, akkor sosem kelünk fel és az Úrnő biztos nem fog megdicsérni, ha nem ugrunk le azon nyomban a hajóról, ahogy megérkezünk és számolunk be az utunkról. – korholtam, nem mintha nekem több kedvem lett volna elmozdulni mellőle.
De, hát az élet nem mindig kegyes, ahogy Lady Borromo az volt velünk, hogy időt és lehetőséget adott nekünk, eldöntve, hogy mi lesz kettőnk között.
A kezdődő románc jól is alakult, ahogy az utazásunk is. Nem beszéltünk ugyan esküvőről, elköteleződésről, de nagyon összepasszoltunk, mint a zár és a hozzávaló kulcs. Terveink még alakulóban voltak, de abban egyetértettünk, hogy továbbra is szeretnénk segíteni az Úrnőnek, hogy sikeres legyen az üzletben és ne háborgassa senki se ebben, se az életben.
Pár csókkal később, már tettre készen álltam Blanche-val az oldalamon, hogy mikor kicsúsztatják a pallót, azonnal lemehessünk a fedélzetről:
Rengeteg különleges kelmét, dísztárgyat, különleges kagylóhéjakat, csigaházakat, kisebb bútort szereztünk és olyan parfűmöket, kencéket, ékszereket, amiket távoli tájakat behajózó gályák kereskedőitől szereztünk.
És meglepetésként két egzotikus szépséget, akiket a rabszolgasorstól mentettünk meg és akik nem tágítottak tőlünk még azután sem, hogy visszaadtuk a szabadságukat. Blanche elmondta nekik pedig nem volt egyszerű, mert először nem értettek minket, - hogy kinek dolgozunk, hogy elhozhatjuk őket, aztán rajtuk múlik mit akarnak, de ragaszkodtak hozzá, hogy életüket felajánlják annak, akinek a pénze megmentette őket.
Szóval tele voltunk meglepetéssel, amikor végre a szárazföldre tettük a lábunkat és – nagy megkönnyebbülésünkre, -megláttuk a Madame hintóját. Ideje volt beszámolni és megtudni, itthon minden rendben van-e.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

A Madame általában szigorú arca, most sem változott, de ismertem már annyira, hogy lássam a szemében az elégedettséget. Persze csak azért, mert hagyta, hogy lássam, egyébként kitűnő pókerjátékos lehetett volna, amire bizonyíték a két haramia, aki reményeim szerint már egy kötélen lógnak.
- Üdvözlöm Madame, remélem jó egészségnek örvend és minden rendben van. - bólintottam az üdvözlésére és az én arcomon mosoly volt, ami mostanában már elég gyakori vendég volt. - Mi sikerrel jártunk és mindenképp felügyelném a rakodást, mert sok olyan holmi van, ami nem a barbár matrózkezeknek való, na meg a ragadós kezű vámszedőknek. - vágtam egy fintort, bár úgy láttam új arcok tűntek fel ezen a téren. - Blanche mindent tud, amit én, így biztos minden kérdésére megkapja asszonyom a választ. - hajtottam meg a fejem, aztán elsiettem, már hangosan kiabálva, amikor a kiemelt bála megbillent és majdnem a hajó oldalához koccant.
- Azt a kétbalkezes mindeneteket, ha valami eltörik, akkor nem csak, hogy nem kapjátok meg a megígért italotokat, de ingyen dolgoztok egy hónapig! Fogd meg keményen Rush, te meg irányítsd balra Gaben! - instruáltam hangosan, miközben nagyon szerettem volna hallani, mit beszél a két hölgy, abban a hintóban.......

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Elég sok holmit hoztunk, tele a raktér, ezért a kirakodás is sokáig tart, amit ráadásnak a vámőr árgus szemei kísérnek, nehogy valami kimaradjon a számításból.
Miután pár keresetlen szóval helyretettem a rakodókat, már csak az volt a dolgom, hogy elégedetten szemléljem az egyre növekvő rakást, miközben megláttam Rulaka-t és Takata-t lejönni a hajóról az első tiszt kíséretében.
- A hölgyek nem akartak tovább a kabinban időzni, kérték, hogy hozzam ide őket. – mormogta, mert sejtésem szerint nem örült a futárszolgálatnak. Mindenesetre jól meg volt fizetve, így csak biccentettem felé és a lányoknak is.
Szerettem volna minél tovább húzni a bemutatásukat a Madame-nak, mert fogalmam sem volt mit fog szólni a dologhoz. Gondolom azt nem kifogásolja, hogy kiváltottuk a lányokat, de, hogy ide is hozzuk………De hát nem hagyhattam csak egy idegen városban őket…..
- Maradjatok itt, nem sokára látni fogjátok a Ladyt. – tagoltam nekik, mert az út során már elég jól megértették magukat a nyelvünkön.
- Mi….már ….várni. – dalolta Rulaka.
Kissé idegesen pillantgattam a kocsi felé, mert jó lett volna már túlesni ezen és még azt sem tudtam biztosan mi lesz a véleménye a Blanche és a közöttem lévő kapcsolatról.

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Végre elkezdik a szekerekre rakodni a hozott készleteket és a kocsiból is látom előbukkanni Blanche-t, akinek az arcán úgy látom könnyek száradnak, bőre kivörösödött a sírástól.
Nem mondom, hogy nem döbbenek meg, hiszen az Úrnőt nem úgy ismertem meg, hogy bármiben is bántaná kedvenc alkalmazottját és azt sem tagadom, hogy harag kezd kivirágozni a lelkem mélyén, hogy esetleg még sincs ínyére a kettőnk közötti kapcsolat, de azért nyugtatom magam, hogy talán más az oka kedvesem könnyeinek. Még az is lehet, hogy azok inkább örömkönnyek……
Azonnal felé indulok és mielőtt még gondolkoznék a látszat miatt, már a karomba is zárom és csókot nyomok a feje búbjára.
- Mi a baj édesem? Mi miatt sírsz, talán valami nem tetszik a Madame-nak? Nem teljesítettünk jól? – faggatom aggódó hangon. – Vagy a lányok miatt mosta meg a fejed? – intek a két egzotikus szépség felé. – Vállalom értük a felelősséget, ha hibát követtünk el. És……értünk is, ha ez a baj. – emelem fel az állát, hogy a szemébe nézzek, miközben a hintó felé húzom, magam után. – Készen vagyunk, asszonyom, a kocsik megpakolva és már indulnak is. -

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

A kocsinál már nem látom az Úrnőn az elégedettséget, csak valamiféle különös elszántságot. Tényleg átszalad rajtam a gondolat, hogy vajon mit rontottunk el, de nem jutott eszembe semmi.
- Asszonyom! Tudom, hogy magyarázattal tartozom, de látja ott az a két lányt? Ők ……Rulaka és Takata. Eligazítom őket és már itt is vagyok. – biccentette a parancsára, de nem hagyhattam magára a két lányt a kikötőben.
Elintéztem az egyik kocsissal, hogy vigye őket a Madame házához, bízva benne, hogy addigra legalább elmondhatom mi történt….
Aztán már a kocsiban is voltam, ami haladéktalanul elindult és a feszült csendet csak a kikötőből kiérve szakította meg Zaveeyera, de a szavaiban nem volt köszönet.
Mivel a Blanche és közöttem lévő kapcsolat még nem esett túl a „lángoló” szakaszán, igazán nem beszéltünk a jövőről, azon kívül, hogy nem akarjuk magára hagyni a Madame-t. Most, hogy így szembesített a dolog „lehetetlenségével”, igazán zavarba jöttem. Az arcom elvörösödött, pedig nem éppen jellemző rám és első pillanatban csak hebegni tudtam.
Ostobán éreztem magam, ezért nyugalmat erőltettem magamra és először a szintén jócskán zavarban lévő Blanche, aztán a Madame szemébe néztem.
- Bocsásson meg Asszonyom, de ez…..csak….félreértés……- köszörültem meg a torkom, mert a zavar elmúltával dühös lettem és a férfiúi sértettség is feléledt bennem. – Mégis minek néz engem! Természetesen nem engedném, hogy ….Blanche…..vagyis nem szeretném……A fenébe! – csattantam fel, de magamra voltam mérges most. – Elnézést! – hunytam be egy pillanatra a szemem és újra kezdtem – Ha Blanche is elfogadja én természetesen megkérném a kezét, ahogy a tisztesség is kívánja. Szeretem őt és remélem ez kölcsönös. Nem gondoltunk semmi rosszra azzal, hogy továbbra is Önt szolgálatában kívánnánk maradni, de Blanche persze nem úgy…….. – rebbent rá a szemem. – De talán tényleg nem gondoltuk át…….Akkor elküld akkor minket? – vált most már erősebbé a hangom.
Reggel még egész más beszélgetésre számítottam, de hát az remény mindig is egy hűtlen ringyó volt……….

//Otthon, édes otthon - Zaveeyera//

Kemény szavakkal szól a Madame, de a mérgemen túl belegondolva igaza van valamilyen szinten, hiszen tudom, hogy eddig is úgy a szívén viselte Blanche sorsát, mintha vérrokonság kötné össze őket, ezért igazán nem háboroghatok.
A távollétünk alatt velünk történtek és az érzelmeimet figyelembe véve, nincs kétségem, hogy én egyedül jelenek meg a Mylady házában, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem dönthetek Blanche nevében. És bár biztos vagyok benne, hogy az ő szíve is hozzám húz, régóta szolgálja hűségesen úrnőjét, hogy ez ne legyen könnyű döntés, főként ahogy elboruló arcára nézek.
Nyilvánvalóan nem folytatná eddigi életmódját, de reménykedett benne, hogy a Madame talál olyan munkát neki, amivel nem kell a férfivendégeket kiszolgálnia a régi módon.
Talán zavarnia kellett volna, ha erre gondolok, a régi életére, de tudom, ha hozzámköti magát, a múltat elengedi, ahogy én is. Az én múltam sem patyolatfehér, csináltam én is sok őrültséget, amire nem vagyok büszke, így nincs miért ezért bárkit is kárhoztatni.
Szóval akármit is érzek, nem lesz ez olyan könnyű beszélgetés…….., de bólintottam a feltételekre.
De egyelőre van más miatt is aggódni valóm….
- De…hát…én…..nem….úgy. – kapom fel az úrnőre a szemem, de azonnal leesik, hogy csak tréfál. – Óóóó….szóval az történt, hogy el akarták adni őket és azokat az arcokat elnézve…..hát bocsásson meg asszonyom, de inkább én vettem meg őket……Blanche nem tudott róla, csak utána – mentegettem a lányt, mert ha rosszul tettem, amit tettem, akkor csak engem hibáztasson. – Szerencsém volt, a kereskedő lába alatt égett a talaj, így nem kellett sok pénz neki. Természetesen vissza fogom Önnek fizetni, ha……..Szóval a lányok nem akartak elmenni, azt mondták az életükkel adósak annak, akinek a pénze megváltotta őket, ezért Ön elé akartak járulni. És….hát….nem hagyhattuk őket ott a kikötőben….egymagukra. – fejeztem be aggódva pislogva a Ladyre.