Hyarmenya dzsungel

* Miután Lothárt megszabadítom a bosszantó csápoktól, már végre mi is foglalkozhatunk a hely legnagyobb fenyegetésének számító gyökérlényekkel.
Miközben figyelmemet lekötötte a korábban megismert húsevő növény, addig a gyökérlények már szépen ledolgozták a csapat és a tisztás közepe közt lévő távolságot, így már az a látvány tárul elém, ahol a lények elérik az első sort, amibe én is beletartozok, s próbálják elkerülni a lények csapását. Szerencsére én szélen helyezkedek el, így eddig kikerültem a lények érdeklődési köréből, azonban ez nem tarthat örökké. Ráadásul minél közelebb kerülnek, úgy tűnnek egyre nagyobbnak ezek a a szörnyek.
Szívesen hálát rebegnék az isteneknek, amiért az elmúlt két alkalommal, mikor erre az elátkozott helyre jöttem, nem találkoztam ezekkel, az ocsmány lényekkel, de végül mégse teszem, hiszen annak örülnék a legjobban, ha ez az állapot továbbra is fennállna. Főleg azok után, hogy minél közelebb kerülnek annál jobban érzem, amint méretük miatt legszívesebben most is elkerülném őket. *
- Gyerünk Lothár! Nincs idő pihenni!
* Szólok a mellettem lévőnek, akit az imént szabadítottam ki a csápok fogságából. Azzal már fordulok is vissza a lények felé, ahol Cear próbálja aprítani a lényeket, kevés sikerrel. *
~ Akahana segíthetne.
* Egy pillanatnyi gondolkodás után megszólalok.*
- Hét te… !
* Kiabálok az istennő felé. Továbbra se tudom, hogy kellene megszólítanom, hiszen arra már rájöttem, hogy nem szívesen fedné fel magát a társaság előtt, de valahogy mégis jól jönne a segítését kérni. Ahhoz pedig fel kell hívnom a figyelmét.
Ha nem figyel felém, akkor tovább próbálkozok. *
- Törpe kisasszony!
* Annak ellenére folyamodom ehhez, a megszólításhoz, hogy emlékeim szerint nem örült neki mikor legutóbb a méretével foglalkoztam.*
~ Majd valahogy elmagyarázom neki … Remélem megérti …
* Fut végig a gondolat az agyamon, miközben arcomon erőteljes aggodalom jelenik meg, ha idáig fajul a dolog. Reménykedve, hogy az istennő nem veszi magára a dolgot.
Ha sikerül végre felkeltenem Akahana érdeklődését, akkor tovább folytatom.*
- Egy kis segítség elkéne …
* Kardomat magam elé emelem, hogy láthassa, mire gondolok. Válaszát meg sem várva indulok el a legközelebbi szörny felé, akibe olyan erősen vágok bele, ahogy csak tudok.
Ha addig nem kapom meg a kért támogatást, vagy nem úgy, ahogy reméltem, akkor a kard csupán alig hatol vele a lény lábába, viszont annyira igen, hogy kihúzni már ne legyen túl könnyű, a lény pedig felfigyel a támadásomra és felém csap, amit ha el kívánok kerülni, el kell engednem a kardot, s még így is érezhetem a suhintásának lendületét bőrömön.
Ha megkapom, akkor remélhetőleg gond nélkül vágom át a lény lábát, ezzel csupán egy lábra kényszerítve a szörnyeteget. *

//Mese: A láz//

*A növény vissza húzódott, miután megszabadítottuk néhány csápjától, most már kicsit fellélegzek, de akkor eszembe jut a másik három másik lény, amik felénk tartanak. ~Remélem meg ússzuk ezt a támadást kisebb veszteséggel, mert ha egyre kevesebben maradunk igen csak csökkenek az esélyeink a sikerre!~ Gondoltam magamban gyorsan.
Közben Gylnar is szól, hogy menjünk vissza a helyünkre. Miközben vissza állok látom, hogy a parancsnok neki támad az egyik lénynek, de nem úgy néz ki a lény mintha megérezte volna a támadást. De nem sokáig figyeltem rá mert az egyik szörny a mi csapatunk felé tartott és hamarosan rá támad néhány emberre akik kikerülték a csapást.
Nem kellett sokat várnom még a lény felém indult és csapásra emelte a kezét, ami elől sikerül elugranom. ~Úgy látszik engem szemelt ki!~ Gondoltam magamban közben kikerülők egy újabb támadást. Közben hallom, hogy Gylnar kiabál valakinek de nincs időm oda nézni, mert lefoglal a szörny.
De hamarosan Gylnar jelenik meg és belevág a lény lábába. Amíg ezzel foglalkozik a szörny én is támadok és a kardommal bele vágok a lény másik lábába a buzogánnyal meg a testébe csapok. De én nem szándékoztam teljesen belevágni a kardot inkább csak a szörny figyelmét akarom magamra, ezért még egy kicsit el hátrálok a szörnytől. *

//Mese: Név szerint ott van, akit boldogítok//

* A kért segítséget végül megkapom az istennőtől, ami nem is olyan kellemes dolog, mint a hírtelen jött ötletemben gondoltam. Testem egy pillanatra összerándul a hatására, így bár teljes erővel próbáltam belevágni a szörnybe, nem pont úgy sikerül.
Egy röpke pillanatnak el kell telnie, mire túlteszem magam az élményen, és ekkor látom, hogy a kardom ugyan nem vágta át teljesen a lény ”lábát”, de még így is komoly sérülést okozott. Lothárnak másik oldalról érkező bosszantása pont jókor jön, hogy legyen annyi időm, ami alatt kiránthatom a kardomat a szörny testéből, mielőtt az első felém érkező gyökérköteget meg nem pillantanám. Elugrani már nincs időm, így csupán kardomat magam elé helyezem és kezemmel rátámasztok, hogy azzal is tompítsam a csapást. Azonban az igazi meglepetés csak ekkor ér, mikor a csapás hatására csupán hátrafelé kezdek csúszni a füvön. *
~ Ez …
* Először nem igazán értem, hogy úszhattam meg ilyen egyszerűen a csapást, hiszen nem kis erő lakozik ezekben, a lényekben, de amint túljutok a megdöbbenésen, már nem marad titok tovább. *
~ Akahana mágiája…
* Egy halovány mosoly jelenik meg arcomon, ahogy belegondolok, mi is lett volna velem nélküle. Közben egy pillanatra az istennő felé fordulok. *
- Dobj fel, el kell kapnom a madarat!
* Gyorsan elhesegetem korábbi gonodolataimat, hogy Akahana szavai kerüljenek helyükre. *
~ Hát legyen …
- Lothár! Tarts ki!
* Ezzel már teszek is pár lépést az istennő felé, miközben Lothárt hátrahagyom a lény társaságában.
Közben már Akahana is megindul irányomba, így gyorsan beleszúrom a kardom a földbe, hogy két kezemmel támaszt adjak az istennő lábának, majd mikor elfoglalja a helyét, már lendítem is a madár irányába. *
~ A mágiája …
* Csupán miután már megadtam a kezdő lendületet, jut eszembe, hogy jelen helyzetben jóvalta nagyobb erővel rendelkezek mint általában, így Akahanát is sikerült a kelleténél nagyobb kezdő lendülettel útjára engedni. *
- Upsz …
* Egy féltve tett pillantással nézem a magasan szárnyaló istennőt, miközben nyakam is némileg behúzom, de már nincs mit tenni. *
~ Csak megoldja …
* Egy apró mosoly kíséri gondolatom, miközben kardom markolata ismét tenyeremben kerülve szakad el az anyaföldtől, hogy azzal a lendülettel csatlakozzak vissza Lothárhoz a szörnnyel folytatott küzdelembe. *

//Mese: A láz - -.-//

Ailosz a háló megjelenésével fújva lapul a gyökérszörny hátára, mint egy féreg rágva magát mélyebbre és mélyebbre. A dühös kifejezés pedig már nem egészen fedi le „érzéseit” a démon iránt és igen, fikarcnyit sem érdekli, hogy valakik, élők vergődnek az indák szorításában. Harcra hívták és nem életeket menteni, pont. Sou számára viszont fontosabb volt mások védelme, minthogy megküzdjön ezzel a lénnyel, ám a széllélek hívása és kordában tartása számára még egy nagyobb falat, azonban az, hogy ezt tudja messze nem gátolja meg abban, hogy cselekedjen. Egyszer már felbukott egy olyan indában, amit most sikeresen átugrik és még egy fogást kereső elől elhajol, kész tornászmutatvány megközelíteni és bár bűnösnek érzi a kéretlen massza lövedékek miatt magát, most nem tud mit kezdeni velük. Más helyzetben, vagy más pillanatban, talán módosíthatná az irányukat, vagy újra élhetne a fagyasztási technikával. Erre azonban most nincs kapacitása. Bár egyetlen apró porcikája sem kívánja, hogy megérintse ezt a szörnyeteget, nem lát más módot arra, hogy kiszabadítsa azokat, akik az indák fogságába estek és még nem is tudja, hogy Nina is közöttük van.
A tűzvarázslat fénye hozzá is elé, de aki igazán örül ennek az őrült módjára növényhúst szaggató széllélek. Felpúposítva hátát, akárcsak egy közönséges házi cirmos fordítja figyelmét a lángok felé és ha azok elég erősek, hát segít, hogy életben maradjanak és szépen hízzanak is. Ami neki jó, az meglehet, hogy ellenfeleinek messze nem az. Meglódul és a földre huppan, a tüzet életre hívó sárkány alakján nyugszik tekintete, mintha a varázslatot várná, amit csak másodjára sikerül életre hívni. Már az előbb is réseket keresett, amin a lény belsejébe juthatna, de ha csinálnak egyet, akkor miért is vesződjön ezzel és ha Kain varázslata sikerrel jár, egyszerűen beszökken a szikla ütötte réseken, hogy belülről szedje- lehetőség szerint- darabokra a démont.
És akit otthagyott, talán megnyugszik annyira, hogy hagy némi szuszt foglyainak. ~ Köszönöm! ~ Szólt a hála a szélléleknek, engedelmessége véget, mert közben Sou is odaért és ha más már nem tarja fel, akkor nem túl lelkesen, de ahol eléri erősen megmarkolja a démon és pillanatnyi időt sem késlekedve igyekszik hatalmát kiterjeszteni. Félig illúzió –amivel egy szeletjét a lénynek igyekszik valótlanná tenni- és félig a sokszor használt szél alak, aminek várható következménye, hogy a varázslat alá került indák vendégei, egyszerűen a földre pottyannak, akár csak a szüretre kész alma. És ha már alma, a sok zöld és szürke között akad egy piros is, ami nem messze ér földet, halkan nyekkenve, Soutól és nagy valószínűséggel jól megütötte nemesebbik felét, amire érkezett, úgy ahogy volt négykézláb igyekezett távolabb fogva tartójától. A fiatal sárkány azonban éppen csak szeme sarkából látja a lányt, megnyugodhatna, de érintésén keresztül igyekszik nem meglátni semmit a lényben, már ha van benne valami, amit amúgy, ha mondjuk ember volna fel lehetne ellene használni. De jöhet is a második lépés, ha ennek akadálya nincs. Ami nem is lehetne más, mint a szilárdan maradt és a jelenleg légnemű részek összepasszítása. Mivel az utóbbi felett Sounak van némi hatalma és jelenleg az akaratával formált része a lénynek könnyű is, egyszerűen meglöki. Néhány lépésen keresztül még követi, aztán szándéka szerint elengedi, így az eddig mindenen áthatoló rész újra megszilárdul, ezzel remélhetőleg szétroncsolva a mágiával nem befolyásolt és befolyásolt részeit is. ~ Kérlek! .. Elég nagy maflás lenne, ha ezek a gyökerek, amiből áll, simán összekapcsolódnának. ~ Igyekszik néhány méter távolságot kiépíteni maga és a lény között, közben figyelmét megosztva, figyeli a démont és keresi Ninát is. ~ Hol..? ~ De alighogy megfogant a gondolat, meg is látta, kivont karddal a kezében, ahogy éppen rövidebbre metsz egy indát. Így nyugodtan fordulhatott újra a démon felé, várva a hatást, pedzegetve, hogy mihez kezd, ha ez nem válik be.

//Mese: A láz - Kain és a "fél fagyott" "elárnyasított" gyökérszörny, a jobbik- vagy bal szélső O_o'//
~ Ez .. ez nem lehet igaz! ~ Nem döbbent meg, hiszen felkészült valami hasonlóra, inkább mélységesen csalódott volt, hogy ezzel a lépésével kudarcot vallott. De legalább próbálkozik, viszont nagyon nem jó irányba. Kéne néhány nyugodt perc, hogy összeszedhesse a gondolatait, hogy megemészthesse a látottakat és a hallottak, akkor most tudhatná, hogyha a lábakat kezdené elnyiszálni legalább kidönthetné a helyből ezt a lényt. A lábak azonban ilyetén gondolatként nem kerülnek figyelme központjába, sőt, egyenlőre erre a testrészére(?) nem is igen figyel. Az indák egyértelmű, határozott mozdulatát követi zöld tekintete. ~ Jól van, megértettem. ~ Egyértelmű volt a gyökérlény néma válasza, ahogy az őt támadókat goromba módon taszította távolabb, csak egy valakit hagyva meg közelében. Most már végkép kijelenthető, hogy Sou nem lopta be magát a démon szívébe, bár ez fordítva is tökéletesen igaz állítás. Azonban a gyöngysárkány méltán érezhette igazságtalannak az elkövetkező lépését a lénynek, miközben ő nem harcolhat saját alakjában és ezért kénytelen az álcája adottságai szerint eljárni. A démon pedig…~ Plusz lábak? ~ Ráadásul nem is akármilyenek. Sou tesz hátrálva néhány lépést, ahogy a már látott melasz elhagyja az új végtagokat, majd lehunyja a szemét és bár felkészíteni igyekszik magát a támadásra, elméje valamiért egy korábban elhangzott mondatot lök a többi elé. ~ Lábak? .. Van neki szép számmal és ..~ Elővillan az élet hagyott lépteik nyoma és hamar párhuzamot talált közöttük. ~ Mintha.. azon keresztül gyűjtenének erőt és talán nem csak azon keresztül. ~ Se kardja, se tőre, bár ez még megoldható probléma, ám de, mindenek előtt a felé száguldó csomókkal kéne valamit csinálnia. A "mit?", viszont nem megfejtendő kérdés, egy módszer már bevált ellenük, de azért még is csak legyen egy kicsit más. Határozottabb, nagyobb! A fakó kék lángok ismét felcsapnak, ám most egészséges sárkánytüdő mennyiségben, így ha a massza idő közben nem vált hideg állóvá, akkor ugyan úgy átfagy, mint korábban, ám a távolságot figyelembe véve, maga a gyökérlény sem kerülheti el és így oldalát, talán valamivel nagyobb részét be is borítják a fagyot hozó lángok. Persze az már más kérdés, hogy milyen mélységig fagyott át tőlük a démon.
Sou azonban erre a pár pillanatra teljesen vak lett a gyökérszörny irányába, hiszen egész látóterét betöltötték az általa keltett lángok. Ezért is készült fel, feszülten lesve, hogy mi bukkan elő a fehérségből, míg kivár. Kénytelen, ha látni akarja munkásságának az eredményét és az első csomók fel is tűnnek. Eggyel nem kell foglalkoznia, békésen elsüvít mellette, a többinek viszont kénytelen más útirányt szabni egy-egy széllökéssel, de a létszám nem látszik teljesnek, ahogy „utána nézne” már nem tehet mást, mint vetődhet és gurulhat. A megfagyott anyagszilánkok jórészt a földet tették tűpárnához hasonlatossá, de Sounak sem lehet mindig szerencséje. Jó néhány mélyebb vágást sikerült összeszedni, de különösen az oldala nyílalt.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy jelenlegi helyzetéből sokkal többet látott. Nem kellet a folyton lengő, tekergőző indahalmok sokaságán átlátnia, sem magán a gyökérlényen és az első alak, akit ki tudott venni, az Kain volt. Mondani sem kell, hogy szinte megfagyott benne a vér, ahogy térdelni látta barátját, nem-nem, fogadott bátyát úgy, hogy a dühös démon éppen felé nyújtózik „polipkarjaival”. Életében még sosem sikerült ilyen gyorsan fektéből talpra pattannia, nem hallotta a kántálást –amúgy is halk volt és a csatazaj…-, bár kétség kívül érezte, hogy valami hatalmas lendült mozgásba. De ő ennek ellenére is csak azt látta, hogy Kain bajban van! Nulla ötlettel indult meg felé rohanvást, csak akkor torpant meg kissé és vett vissza az iramból, mikor megmozdulni látta és kardjával suhintani. Követte a mozdulatot, így azt is észrevehette, hogy akad még működő anyagvető láb. A tűzfújást viszont nem futás közbeni alkalmazásra találták ki, hanem repülésre, ahol nem rázkódik agyon a sárkány teste, így inkább elvetődött a labdacs útjából. ~ Nem igaz, hogy ilyen kitartó legyen! Éa amúgy is! Hol van ennek a szeme, hogy ilyen jól lát? ~ Mondjuk úgy, zsörtölődött, de tekintetével már Kaint kereste és bár remélte, hogy nem valami hasonlót fog látni, mint amit lát, de csalódnia kellett. ~ Hogy szakadnál le valami jó mély szakadékba! ~ Szólt a parázsról pattant gondolat a démonnak, de Sou már kászálódik fel ismét. Már nincs messze az aranysárkánytól, aki minden bizonnyal most már ugyan olyan elismerésre tett szert a démonban, mint ő. Ha érkezik feléjük csáp azt speciális segítséggel igyekszik távol tartani…
Ailosz, valamit nagyon kutatott, minden lénynek meg van a mozgatója, az a kis „tartály”, ami az élet lángját bújtatja. Valami ahhoz az edényhez hasonlót tépett ki a démon húsából, bár akkor már dőlt, ezzel is éreztetve a széllélek számára:ideje távozni. Módszere drasztikus, ahogy a természetben önmagától keletkező mása is, egy tornádó kisebb formájában igyekszik utat törni magának és ha e módon kijut, valahol Gylnar és Lothár párosa mellett ölt újra macska alakot. Egy hosszú percig meg is nézi magának a feketeruhás harcost, kellemes illatot hordoz magán, emlékszik rá, azé a különleges elffé. De persze az anyagi lények kevéssé tartoznak kedvencei közé és amúgy is a kidőlt szörny túloldalán lenne dolga. Pusztán egy szép ívű ugrás amivel a sárkányok közelébe kerül, indavadászatra készen, bár farkát idegesen rángatja … már nem sok időt tölthet itt.

// Mese: A láz - ott a harmadik mellett és Kain //

Felkecmereg? Áll? Talán éppen csak egy pillanatig, mielőtt valami igen különös és riasztó nem venné kezdetét. Elsőre jéghideg, aztán mintha milliomnyi parányi tűt vágtak volna bőrébe, csak hogy azok kis kampócskái beleakadjanak és így leránthassák róla gúnyát, de nem a ruhadarabokat, a bőrét. Pont olyan volt, mint mikor beszakad a jég és nincs kiút alóla, nincs levegő és hiába minden segélykérő kapálódzás, csak fogy a levegő .. az idő, mely végül végleg lepereg. Sou ideje is lejár egyszer, de most még nem! Van még ereje, hogy ellenálljon, mert most szüksége is van rá. Mintha az ismeretlen varázslat kikezdte volna azt, amelyik megformálja és egyben tartja emberi alakját, ezt rombolja, Sou saját szemével látja, ahogy keze amellyel támaszkodik áttetszővé válik és kisvártatva szürke ködfelhő folydogál talárja bő ujjából. ~ Csak ezt ne! ~ Behunyt szemmel igyekezett minden tudatos akaratát ennek az egy folyamatnak adni. Nem akart átváltozni, vagy is akart, de a jelenlegi helyzet messze nem a legmegfelelőbb, hogy egy sárkány felbukkanjon, aki ugyan eredetileg tejszínű, de kivételesen lehet, hogy egy holló is megirigyelné mélyfekete színét.
Hogy mennyi idő telt el? Nehéz lenne megmondani, de még egyszerűbb ezt egy olyan személy számára feltenni, aki éppen azzal volt elfoglalva. Pillanatokból összesűrűsödött percek múlhattak el, de egyenlőre, úgy tűnik az akarat elég volt és meglehet a távolság is segített, hogy a sárkány még embernek mutathassa magát. Mélyeket lélegezve állt fel ismét, megvetve lábát szilárdan. Jó jel, hogy nem szédül és a szél is jót tett neki, kellemesen hűs, esőszagú áramlatával, amit Ailosz keltett távozásával. Arcában illetlenkedő tincseit is kisöpri, elkenve a karcolt sebekből szivárgó, izzadsággal elkeveredett vért. Elég viharvertnek tűnik és nem csak tűnik, az utolsó lökés után annak is érzi magát, de ez nem gátolja meg abban, hogy korábbi szándékának megfelelően Kainhoz menjen. De útközben újra megtorpan, a Keleti szelek ura elhintette az amuletteket és igen szűkszavúan, nyers modorral osztotta meg felfedezését Souval és az egyik kristály ott csillog nem is messze tőle. ~ Valami azt súgja, hogy nem lenne tanácsos foglalkozni vele, de csak így itt hagyni sem volna jó. ~ Rongydarab kerül elő, inge egy leszaggatott darabja, amibe szándékában áll becsomagolni az egyik bűnös tárgyat és amint ezzel készen van, már meg sem áll, míg el nem éri az aranysárkányt.
- Nem esett bajod? – Muszáj volt megtudnia, hogy nem e valami sérülés kényszerítette fogadott fivérét térdre. Bár, első pillantásra nem látja sérülésnek jelét, bezzeg ő, itt egy mély vágás, ott egy kisebb karcolás és hogy a levegőt is óvatosan veszi, mert úgy kevésbé fájdalmas, szinte észre sem veszi. Kezével sem dédelgeti a ruhák takarásában rejtező sebet, meg van az magában is, egyszínű vörös festékkel mázolva át az anyagok színét. Ráér. Nem vészes. Ezzel tudta le Sou a maga nyűgjét, most Kainra figyel, ugyan akkor tekintetét vonzza a még talpon maradt lény. ~ Elbírnak vele maguk is? ~ Nem tudta eldönteni igazából, hogy ez egy őszinte aggodalom szülte kérdés, vagy kétkedő gondolat csupán. Látja a meglódulókat, mondhatni Edwardból is elkap egy szeletnyit és valahol ez a látvány pont elég, hogy tettrekészsége új erőre kapjon. Megvédik egymást, nem csak magukért, másokért is küzdenek, akkor ő miért maradjon ki?
- A kristályt kellene belőle kiszedni… - Gondolkodott hangosan, miközben tett néhány lépést a harmadik démon felé, megszorítva azt a kristályt ami a kezében van. Ám amiről eddig igyekezett nem tudomást venni, önkényesen kényszerítette megállásra. Kissé meggörnyedve fogott rá a fájdalmas részre, hát ő már nem valószínű, hogy pihenés nélkül bármit képes lenne tenni a gyökérszörny ellen. Igaz, már az a kérdés is felmerülhetett volna, hogy az Ailosz által bőséggel fogyasztott mágiájából még mennyi van, mennyit lenne képes hatásos formába önteni és e mellett ki tudja, hogy az a különös mágia mennyit orozott el tőle.

//Mese-láz//

*A tervem bevált és sikerült magamra vonnom a szörny fegyelmét, de a szörny indáival elkapott és csak az egyik kezem szabad csak remélhetem, hogy Gylnar segít rajtam.
De a reményeim nem tartottak túl sokáig, amikor Gylnar azt mondja, hogy tartsak ki és oda megy valaki máshoz. ~Jó kis társ itt hagy engem egyedül ezzel a döggel, lehet, hogy mégse kellett volna kockáztatnom az életem érte.~
Mondtam magamban, közben újabb indák jelennek meg és lefogják a meg maradt szabad kezemet.
Mindent megpróbálok, hogy kiszabadítsam a kezemet az indák közül, de minden hiába. -Gylnar jobb lesz ha segítesz vagy elintéz ez a dög engem!- Kiáltottam neki, hogy csináljon már valamit, mert már alig tudok lábon maradni.
Már azt hiszem, hogy itt a vég, amikor hirtelen egy nagymacska jelenik meg és ragad ki egy amulettet a növény lényből ami ettől elpusztul és az indái is engedtek a szorításból így kitudok szabadulni a nagymacska is el hagyja a csatateret, de ezzel nem igen foglalkozok.
Még egy egy szörny marad, én, Gylnar és Caer csapatával együtt rohamozunk a lény felé, de a lény indákkal és valami fekete anyaggal támadránk, nagy nehezen tudom csak kikerülni a támadását, ezután inkább vissza hátrálok és hagyom, hogy mások intézzék el. *

* Érdekes látvány fogad, miközben már visszafele tartok Lothárhoz, hogy folytassuk a küzdelmet a gyökérlény ellen. A páncélos harcost ismét megtalálták az indák, ami nem is lenne olyan nagy gond, ha nem sikerült volna teljesen harcképtelenné tenniük a harcost, miközben még mindig a kezében fogja kardját és buzogányát egyaránt. *
- Gylnar, jobb lesz, ha segítesz, vagy elintéz ez a dög engem!
- Egy kicsit tarts még ki!
* Kiabálom Lothárnak, miközben lépteimet még jobban megszaporázom, hogy időben odaérhessek. Azonban hiába minden igyekezetem, Lotháron már nem tudok segíteni, hiszen mire visszaérek hozzá, addigra Ailosz már lecsap a lényre, és egy furcsa amulettet szakít ki a lény testéből, ami után a Lothárt tartó szörny szétesik, ezzel szabadjára engedve a tehetetlen Lothárt. Sajnos a lénnyel együtt Ailosz is szertefoszlik, így lehetőségünk sincs megköszönni a segítségét.
Én csupán ekkor érek oda, és mivel már nincs rám szükség, így vetek egy pillantást a többiek felé. Ekkor látom, hogy csupán már csak egyetlen lény ellen harcolnak.
Ekkor visszafordulok Lothárhoz. *
- Csak elfordulok, és máris bajba kerülsz?
* Egy apró mosoly társaságában mondom neki, annak ellenére, hogy szavaim némileg szemrehányóak, viszont korábban már volt szerencsém megtapasztalni, mennyire könnyen kerülhet az ember kiszolgáltatott helyzetbe ezen a helyen. *
- Gyere egy még hátra van!
* Paskolok egyet Lothár vértjére, és azzal a lendülettel meg is indulok Edwardék szörnye felé.
Miközben egyre közelebb kerülök a lényhez, újra felidézem Ailosz tettét, amivel elintézte az egyiket. *
~ Nem csoda, hogy még nem láttam ilyen lényeket … Valaki létrehozta őket, de ki lehetett … ? … Az biztos, hogy igazán nagy hatalommal kell bírjon …
* Egy nagyot fújok. *
~ Hogy én mennyire gyűlölök mágusokkal harcolni …
* Végül sikerül átkerülni a mező túlsó végére, ahol a lényt eredeti ellenfelei mellett, mostanra szinte az egész expedíciós csapat támadja, már aki még hajlandóságot mutat erre a dologra. Így a lényt elég hamar minden irányból érik a támadások, köztük az enyém is, már amikor sikerül egy olyan oldalt találnom, ahol az átlagosnál kevesebben támadják, remélve hogy így elég közel tudok hozzá kerülni, hogy Akahanától kapott erőt felhasználva nagyobb kárt okozhassak a lényben.
Sikerül is kellően megközelítenem a lényt, és gyorsan felidézve, hova is támadott Ailosz, és honnan tépte ki az amulettet. Oda csapok le én is, ám még mielőtt sikerülne kiszakítanom a tárgyat, egy nagyobb gyökérköteg talál telibe és repít el a közeléből, hogy utána eszméletlenül terüljek el a tisztás füvében. *

// Elnézést a késlekedésért! :[ //

* ~ Meg van! ~ Gondolta Alvor és mohón megkapaszkodott egy kiálló ágban, a faszörnynek a testén. Bunkója éle mélyen beleékelődött a szörnyetegnek hatalmas testébe, és ezzel már le is van tudva a dolog. Legalábbis Alvor így gondolta, amíg nem jött egy váratlan meglepetés és meglepődés.
Ahogy Alvor mászni kezdett érzete, hogy a tenyere valamiért zsibbadni kezd. Mindig akkor amikor a szörnyeteg testén mászik, és az istenekre, nem tudta miért van ez. ~ Mi a... ? ~ Gondolta Alvor. Egyre gyorsabban kezdett mászni, Bunkó nyele minden alkalommal nagy puffanással beleékelődött a szörny testébe és amíg az tartotta Alvor testét, addig Ő az egyik szabad kezével keresett egy fogható részt a szörny testén. Így jutott egyre feljebb. Csak az volt a baj, hogy a tenyerét már nem érezte, így olyan volt a tapintása (azt is alig érezte) mint valami tésztának. Ráadásul a felszakadt seb is egyre jobban fájt neki.
- Errr. - Morgott a barbár. ~ Még egy kicsit! Majdnem meg van a feje! ~ Gondolta. A szörny már vonaglott. Már nem kellett sok.
Hatalmasat rázkódott a szörny, mivel érezte, hogy a szörny élesen jobbra dől és ha Alvor rajta marad, az nem tesz jót az ő egészségének. ~ Ezek levágták a lábát... Idióták, Én rajta vagyok! ~ Gondolta, majd gyorsan leugrott. Sikeresen landolt, de sajnos a tenyere annyira "eltésztásodott", hogy képtelen normálisan megfogni Bunkó nyelét. Úgy tartotta, mint valami öregember a reggeli kenyerét. Ezután jött csak a nagy "móka": Alvor észrevette, hogy a szörny éppen elszáradt és összedől, mint egy ócska ház.
- HOGY AZ A... ! - Alvor nem fejezhette be a mondatot, mivel beterítette az a sok inda ás föld ami ráhullott. Pint belenézett sajnos így nem nagyon tudott mást csinálni, mint a föld alól kapálózni.
A körülötte lévők azt láthatták, hogy egy földel és egy indákkal teli kupacból kijön egy izmos kéz és a nem ott lévő Bunkóért kapkod.
~ Francba is, hogy pont rám kellett esnie ennek a sok izének! Hogy Trang reszelné velük a körmét! ~ Gondolta, káromkodva, szitkok ezreit szórva a fadémonra és miegyébre magában, miközben kikecmergett a dolgok alól. Bunkót megtalálása után, már csak a fogással volt gond. A sújtással gondjai voltak, mivel háromszor is elhajította a fejszét és mind a háromszor káromkodott egyet és szidta a fadémont és családját. Másodpercek után, már sikerült annyira megfogni Bunkót, hogy az ne repüljön el sújtás közben. Így már nyugodtan és békében zúzhatott össze koponyákat Alvor bácsi, így többé nem voltak kellemetlen problémák. Kisegítette a törmelék mögül azokat akiket tudott és lezúzott néhány majmot és indát.
De sajnos nem tudta mind az összeset elkerülni. Az indát többször is eltalálták a térdét, emiatt elesett, de most már valami fekete izé is jön, Alvort már igazából nem is érdekelte.
- Pföh. - Alvor kiköpött maga elé. Fáradt volt és fájt a válla. De ez nem állította meg, mivel ha nem küzd, akkor meghal és vele együtt az egész csapat is valószínűleg. Ha mindenki csak úgy leállna, egy pillanatig nem tartana a harc és mindannyian meghalnának. Sajnos időközben kiütöttek valakit, aki a fűben landolt, de a neve az nem landolt Alvor agyában.
Alvor felállt, és jó erősen megmarkolta Bunkót, hogy el ne ejtse. Ha fáradt, ha nem ő küzdeni fog. Caer csapatával együtt megrohamozta a fadémont, hatalmas kiáltással.
- AARRRRR! *

//Mese: A láz .. öhm...//

Örül annak, amit hall. Valami furcsa és megmagyarázhatatlan okból, annak is, amilyen hangon hallja. Ezért is mosolyodik el és elszakítva tekintetét a harmadikról, néz fel Kainra, bár a mosoly kicsit óvatosabbá vált, mert az arcán húzódó vékony kis karcolás még érzékeny az ilyen „erőteljes” mimika megformálására.
- Itt-ott, de csak karcolások. – Legyintene is, de az most elmaradt. Szinte érzi, ahogy könnyebbé válik, az aggodalom, ha nem is egészében, de nagy részben eltűnik vállát nyomó terhével. Kainnak nem esett bántódása, ez igazán jó hír, még akkor is, ha a varázslat többet is követelt erőben az aranysárkánytól. Még az is megérte, Sou legalább is így van ezzel. Talán képes lett volna Ailosz nélkül is boldogulni, bár az nagyban kérdéses, hogy mennyi időbe tellett volna, míg ráakad az amulettre, meglehet túlságosan is sok, persze ez feltételezi, hogy ráakad és ha nem? De ez már egy olyan fejtegetés, amire nincs szükség. Sou hallja Kain szavait, de ez még önmagában nem késztetné megállásra, mert segíteni akar és az ő makacs kis buksija nehezen téríthető el szándékától. Bár van néhány elenyésző dolog, ami pillanatok alatt eléri ezt a bizonyos eltérítést.
- Csak …- De ahogy felpillantott, jobbnak látta nem befejezni a mondatot és amúgy is, hogyan mondhatná azt, hogy csak karcolás és egyáltalán nem vészes. Messze nem ez látszik és ő sem vette szemügyre még az oldalát szaggató fájdalom okát, mellékes, hogy igazán ideje sem volt ilyesmivel törődni. Most van? Igen, most van, mert Kain nem hagy e felöl túl sok vacilálást ahogy az inge után nyúl. Szó nélkül előzi meg felgyűrve egyik, majd másik ingének alját, utóbbit lassabban, mert az alvadó vér már testéhez ragasztotta kissé az anyagot. És a seb. Nem valami szép kis lyuk, mert hogy arról van szó, de talán még a szerencsésebb fajtából való, persze bajt ez is egészen könnyedén okozhat. De ha egy ujjnyival beljebb helyezkedik el, sárkány vagy sem, Sou biztosan nem áll fel már akkor, mikor ezt a sebet megszerzi, viszont, ha egy ujjnyival kintebb lenne, már nem lyukról, inkább vágásról lehetne beszélni. Néha tényleg jó az arany középút. Sou csak egy pillantást vett a testén sötétlő foltra, talán valami földből kifordult gyökér, vagy apróra tört, megfagyott inda műve, választék akad bőven. Minden esetre nem szép és még bánatosan vér is csordogál belőle. Talán nem kéne mozognia? Minden bizonnyal, viszont túl sok időt nem akar rá fordítani és éppen szólásra nyitná száját, amikor Kain is elhatározta magát, így Sou még sürgetőbbnek érezte, hogy valamit tegyen. Még sem tett! Végül is Kaintól elfogadhatja a segítséget, egy kicsit támaszkodhat rá, bár nem tudja, hogy ez mennyire megterhelő a másiknak. Hálás, de fürkésző pillantással nézte a sápadt arcot.
- Köszönöm! – Torka száraz volt, így leginkább rekedtes suttogásnak tűnt. – Már is sokkal jobb! – Hangja is tisztább, hallhatóbb volt, talán még a megkönnyebbülés is kiérződött rajta, ahogy szó szerint varázsütésre csillapodott a lüktetés. Azonban arra nem is gondolt, hogy ezek után, még kötést is kap, de ahogy tudott segédkezett és valószínűleg nagy szerencse, hogy nem egy jól megtermett alak, sőt, inkább darázsderekú, mert Kain egész kabátjának bélését feláldozhatta volna kötözés címszó alatt. Ahogy elkészül, visszahajtja ingeit is, megpihentetve kezét a seb felet. – Rendben leszek! – Nyugtázza egy bólintással, aztán meglepetten néz a harmadok szörny, azaz elpusztult kupaca felé. Vagy nagyon zavarban volt, vagy ennyire fájt a sérülése, de a csata zaj és minden más teljesen kiesett számára. Fejét Kain szavaira kapja fel, hallotta a vezetőjük hangját és egy bólintással Kain után lép.
- Miért fontos ez számára, az a lényeg, hogy vége. – Sou tényleg nem értette ennek a lényegét, de meg lehet, hogy csak ő nem ért ehhez. Eszébe jut a kristály, amit ott szorongatott a kezében végig, most kissé kicsomagolja, de arra ügyel, hogy bőre ne érjen hozzá és míg Caer elé nem érnek. – Kain, te láttál már ilyen kristályt? Mert én még soha.
Megérkezve elé viszont szótlanul áll, keze még mindig az oldalán nyugszik, pedig már szinte nem is érzi, de valahogy jobb érzés így, vagy biztosabb, hogy a kötés a helyén marad. Fene sem tudja.

Eközben Nina már a parancs szerint a surranó lányt keresi a tekintetével, nincs nehéz dolga. Egy zöld hajú leányzót kell megtalálnia, egy zöld rét és egy zöldellő erdő közvetlen tőszomszédságában. Valóban egyszerű a dolga. Viszont, ha megleli a lányt, hívóan int felé, de a biztonság kedvéért meg is indul hozzá és ha nem sérült, azaz feladatra kész, fárad mosollyal üdvözli.
- Caer ránk bízta a sebesülteket. – Szólal meg és felméri a lányt, hogy lássa lesz hozzá elé ereje. – Szerintem haladjunk együtt, így könnyebben el tudjuk látni, akit kell. – Ezzel el is indult abba az irányba ahová a sebesülteket is elkezdték hordani, útközben körbejártatta a tekintetét. Elejtette kulacsokat és táskákat kereset, egyet még talált is és magához is vette, a vízre szükségük lesz, ahogy elesett bajtársaik étel és víz adagjára is. Már ha azok használhatóak lesznek még, bár ezt Nina az összeaszott testük láttán nem vette biztosra. De nem csak e célból nézelődött, Sou kereste, de a bűntudata akkor sem múlt el, amikor őt és a rajta segítő Fekete köpenyest Caer felé látta sétálni.
- Lássuk az első… - Le is térdel a férfi mellé, de hiába nem tapasztalt, tudatosan jut arra következtetésre, hogy neki még varázslatok árán sincs semmi esélye. Tépe egy darabot a szerencsétlen ruhájából és a csuklójára köti, ha Lea vele tart felé fordul és suttogva intézi hozzá a szavait. – Ha úgy látod menthetetlen tégy így. – Mutatott a csuklóra kötött tépésre, majd legjobb tudása szerint még is ellátta, talán csökkentve a szerencsétlen szenvedéseit. Aztán a következőhöz, majd az azt követőhöz is eljutott, ahogy azt követőhöz is, míg végül. Széles mosollyal pillantott fel a barbárra, akinek ki tudja mi módon sodródott az útjába.
- A vállad? – Kérdezte rögtön, de intett Leanak, hogy folytassa csak a munkát. – Megnézem, rendben? Egyéb panasz? – Még elé villant, hogyan is tört elő a törmelék alól, de pillantása egy kissé tovább vándorolt. Az iszákos és jókedvű cimborája is elég közel vannak, egyikük sem túl jó állapotban. De nagy levegőt vett és ha Alvor nem tiltakozott hatásosan, akkor újra bekötözte a sebet és ha elárulja tenyerének különös zsibbadtságát, arra is ad egy vékony lilás-szürke növény, amit tenyerei között összedörzsölve kell használni. Ánizshoz hasonló illatot áraszt, hűsít és ezzel üdít is, új erőt adva az elhalt sejteknek, persze nem varázsütésre.

* Szemhéjaim lecsukódva pihennek, miközben én mozdulatlanul élvezem az elterülő testhelyzetből eredő nyugalmat.
Minden csendes, minden nyugodt, minden oly jól esik, hogy eleinte fel sem merül bennem, hogy szemeimet kinyissam. Egészen addig a pillanatig. *
~ A szörny!
* Ez az egy gondolat, mely utat talál magának az előbbi állapoton keresztül, mindent megváltoztat.
Szemeim azonnal felpattannak, és én is azzal a lendülettel ülök fel, vagyis ülnék, ha a hírtelen belém nyilalló fájdalom miatt, ne hullana vissza testem egészen a földig. A mellkasomat ért erőteljes ütés még nem múlt el nyomtalanul.
Így csupán fejemet felemelve keresem a lényt, de hiába. Egy katonát pillantok meg közvetlen közelemben. *
- A lény?
- Vége.
* Arcomon nyugodtság lesz úrrá, és úgy engedem, hogy fejem ismét a földön kössön ki, miközben tekintetem az eget bámulja. *
~ Hála az isteneknek!
* Egy elégedett szusszanás közepette figyelem az égen vonuló felhőket, nem is törődve a többiekkel. Csupán élvezem, hogy a mezőn elterülhetek, és ahogy egyre kevésbé érzem a mellkasomban a fájdalmat. *
~ Ezennel az állás dzsungel nulla, Radek három!
* Halkan felkuncogok, de bárcsak ne tettem volna. Testem még minden mozgást erőteljesen megbüntet. Inkább abba is hagyom, hogy tovább nézhessem a felhők alakjának és helyzetének változását a kék égbolton. *
~ Vajon Mitsi mit mondana, ha így látna? … Még jó, hogy nincs itt …
* Inkább el is kerülöm a gondolatot, miket vágna a fejemhez az utolsó megmozdulásomért. *
~ Akkor aztán végkép nem lenne időm most ilyeneken gondolkodni …
* Korábbiból okulva, csupán egy megjelenő mosoly utalhat gondolataim fajtájára. *
~ Mégis mi lehet vele Menionban? Hogy haladhatnak az ellenszerrel?
* Még foglalkozok egy ideig a gondolattal, miközben egyre csak hallgatom a közelben mászkálók hangját, és azok beszélgetését. Én pedig továbbra is csupán kiterülve, mozdulatlanul meredek a felhőkre.
Végül bár még közel sincs elegem a fetrengésből, de a fájdalom már elmúlni látszik, így lassú kimért mozdulatokkal tápászkodok fel a földről, hogy megleljem valamerre a földre került kardomat. Nem kell messzire mennem. Alig több mint egy méterre tőlem hevert a fűben megbújva.
Mikor végre újra a kezemben tudhatom fegyverem, a társaságon is végignézek. *
~ Egyre kevesebben talpon! … Mi vár még ránk? …

*Sikerült elég messze kerülnöm a harctól, de így is eltalált a fekete anyagával a lábamat, de szerencsére a páncélom megvédett az anyagtól. ~Most már a többieken múlik a harc, majd más harcoknál többet teszek.~ Gondoltam magamban miközben távolról figyelem a harcot. Gylnar neki támad a szörnynek, de kap egy nagy adag gyökérköteget amitől ki is dől. Közben a barbár is megjelenik és rátámad a lényre és ez még lelkesíti is a többieket.
Egy ideig még tart a harc és sokan meg is halnak a csapatból, amikor a szörny hirtelen szétesik. ~Valakinek sikerült kiszednie az a tárgyat a közepéből?~ Kérdeztem meglepődve magamban, de nem sokáig foglalkozok vele, mert Caer parancsnok parancsokat oszt és rám is vett egy pillantást majd újból megszólal.
- Te ott, szervezz őrséget a sebesültek köré! Mondta nekem, majd a mágusoknak szól, de az engem nem érdekel. -Rendben azonnal neki látok!- Mondtam gyorsan elindultam látom, hogy Gylnar most kell fel a földről, de szerintem kell egy kis pihenő neki mire rendbe jön. Észre veszem a másik két társunkat és ahogy látom nincs nagy bajunk. Oda is megyek hozzájuk és szólok nekik, hogy jöjjenek őrizni a sérülteket. Oda is kísérem őket, de utána oda megyek Gylnarhoz. -Jól vagy barátom?- Kérdezem tőle érdeklődve.*